Szerkesztő:Milei.vencel/Authoritarianism
A washingtoni székhelyű Freedom House számos mérőszám alapján több mint 40 éve méri az államok politikai és társadalmi állapotát a világban, és az utóbbi évtized nem sok örömre adott okot: a hanyatlás évtizedének is nevezett időszakban, 2006 és 2016 között több országban lehetett a politikai szabadságjogok csökkenését mérni, mint ahányban pozitív előrelépések történtek.
A tanulmány szerzője a Freedom House kutatási alelnöke, Arch Puddington szerint autoriter állam lett Magyarország és ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor ilyen ország lesz Lengyelország is.
Nincs egységes konszenzus az autoritarizmus meghatározásáról, de számos éves mérést próbálnak megtenni, ideértve a Freedom House éves Freedom of the World jelentését.
Jelenlegi
[szerkesztés]Az alábbiakban bemutatjuk az államok példáit, amelyek jelenleg (vagy gyakran) tekinthetők autoritáriusnak:
Angola under the People's Movement for the Liberation of Angola Party (1975–)[1]
Azerbajdzsán under Heydar Aliyev (1993-2003) and Ilham Aliyev (2003–)[2]
Bahrein under the House of Khalifa (1746–)
Fehéroroszország under Alexander Lukashenko (1994–)[3][4] on account of Lukashenko's self-described authoritarian style of government[5][6][7]
Bosznia-Hercegovina / 
Boszniai Szerb Köztársaság under Milorad Dodik (2006–)[8][9][10]
Burundi under Pierre Nkurunziza (2005–)[11]
Kambodzsa under the Khmer Rouge and Hun Sen (1985–)[12]
Kamerun under Paul Biya (1982–)[13][14]
Csád under Idriss Deby (1990–)[15]
Kína under the Communist Party of China (1949–) “Some scholars have deemed the Chinese system a 'fragmented authoritarianism' (Lieberthal), a 'negotiated state' or a 'consultative authoritarian regime'" According to research by John Kennedy at al. (2018), Chinese citizens with higher education tend to participate less in local elections and have lower levels of democratic values when compared to those with only compulsory education.[16]
Kongói Demokratikus Köztársaság under Mobutu Sese Seko, Laurent-Désiré Kabila and Joseph Kabila (1965–)[17]
Kongói Köztársaság under Denis Sassou Nguesso (1979–)[18]
Kuba under the Communist Party of Cuba (1959–)
Egyiptom under Abdel Fattah el-Sisi (2014–)
Egyenlítői-Guinea under Teodoro Obiang Nguema Mbasogo (1979–)[19]
Eritrea under Isaias Afwerki (1993–)[20]
Etiópia under Ethiopian People's Revolutionary Democratic Front (1991–)[21]
Gabon under Omar Bongo and Ali Bongo Ondimba (1967–)[22]
Magyarország Viktor Orbán alatt (2010-től) az illiberális demokrácia felé való elmozdulást mutat[23][24]
Irán under Pahlavi dynasty (1925–1979)[25], and later Ruhollah Khomeini and Ali Khamenei (1981–) Linz wrote in 2000 that "it is difficult to fit the Iranian regime into the existing typology, as it combines the ideological bent of totalitarianism with the limited pluralism of authoritarianism and holds regular elections in which candidates advocating differing policies and incumbents are often defeated"
Jordánia under Abdullah II bin Al-Hussein[26]
Kazahsztán under Nursultan Nazarbayev
Laosz under the Lao People's Revolutionary Party (1975–)
Marokkó under Mohammed VI[27][28]
Montenegró under Milo Đukanović and DPS (1990–)[29][30][31][32][33]
Észak-Korea under the rule of the Kim dynasty and the Korean Workers' Party (1947–)
Omán under Sultan Qaboos bin Said al Said[34]
Palesztina under the Palestine Liberation Organization (1964-present) and Hamas (2007-present)[35]
Katar under the House of Thani[36]
Oroszország under V. Putyin és D. Medvegyev alatt (1999–) (see Putinism for more) has authoritarian tendencies, and is described by some as "really a mixture of authoritarianism and managed democracy"[37][38]
Ruanda under Paul Kagame (2000–)[39]
Szaúd-Arábia under the House of Saud (1744–)[40]
Szerbia Aleksandar Vučić alatt (2012–)[41][42][43][44]
Szingapúr is considered authoritarian, especially under Lee Kuan Yew until 2015.[45][46]
Dél-Szudán under Salva Kiir Mayardit (2011–)[47]
Szíria under the Ba'athist regime and al-Assad family (1963–)[48]
Tádzsikisztán under Emomali Rahmon (1994–)[49]
Thaiföld under General Prayut Chan-o-cha who overthrew the democratically elected government of Yingluck Shinawatra in a military coup and installed a military junta to oversee the governance of Thailand (2014–)[50]
Törökország under Recep Tayyip Erdogan (2003–) described as a “competitive authoritarian regime”
Türkmenisztán under Saparmurat Niyazov (1991–2006) and Gurbanguly Berdimuhamedow (2006–)[51]
Egyesült Arab Emírségek under the six royal families of the United Arab Emirates (10 February 1972–)[52][53]
Uganda since independence (1964–)[54]
Üzbegisztán under Islam Karimov (1989–2016) and Shavkat Mirziyoyev (2016-)[55]
Venezuela under Hugo Chávez and Nicolás Maduro (1999–)[56]
Vietnám under the Vietnamese Communist Party (1976–)
Történelmi
[szerkesztés]A történelmileg tekintélyelvű államok példái a következők:
| State | Time period | Ruling group or person | Notes |
|---|---|---|---|
 Algéria[57]
|
1999-2019 | Abdelaziz Bouteflika | |
 Argentína
|
1966–1973 | Military government | Argentine Revolution period of military rule |
| 1973–1974 | Justicialista rule of Juan Perón | Ideology is populist authoritarianism | |
| 1976–1983 | Free trade and deregulatory rule of Jorge Rafael Videla | National Reorganization Process period of military rule | |
 Brazil
|
1937–1945 | Getúlio Vargas | Estado Novo period |
| 1964–1985 | Military government | ||
 Burma
|
1962–2011 | Military government and Socialist Programme Party | |
 Chile
|
1973–1990 | Augusto Pinochet | |
 Horvátország[58][59]
|
1990–1999 | Franjo Tuđman | |
 Csehszlovákia
|
1938–1939 | Party of National Unity | |
 Egyiptom
|
1952–2011 | Gamal Abdel Nasser, Anwar Sadat and Hosni Mubarak | |
 Indonézia
|
1967–1998 | Suharto | New Order |
 Libya
|
1969–2011 | Muammar Gaddafi | |
 Litvánia[60]
|
1926–1940 | Antanas Smetona | |
 MKD
|
2006–2016 | Nikola Gruevski | |
 Portugália[61]
|
1926–1933 | Military government | National Dictatorship |
| 1933–1974 | António de Oliveira Salazar and Marcelo Caetano | Under the Estado Novo regime | |
 Spain
|
1936–1975 | Francisco Franco | |
 South Africa
|
1948–1994 | National Party | Regime ended with the end of apartheid |
 Dél-Korea
|
1948–1960 | Syngman Rhee | |
| 1962–1987 | Park Chung-hee and Chun Doo-hwan | ||
 Szudán[13]
|
1989–2019 | Omar al-Bashir | |
 Kínai Köztársaság[62]
|
1945–1990 | Kuomintang | |
 Törökország
|
1925–1945 | Republican People's Party | |
 Jugoszlávia[63][64]
|
1944–1980 | Josip Broz Tito | |
 Jugoszláv Szövetségi Köztársaság[65][66]
|
1991–2000 | Slobodan Milošević | |
 Zimbabwe
|
1980–2017 | Robert Mugabe |
[[Kategória:Fasizmus]] [[Kategória:Kommunizmus]]
- ↑ „Freedom in the World Angola Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ Vincent. „When the music dies: Azerbaijan one year after Eurovision”, 2013. május 19. (Hozzáférés: 2013. június 10.) „Over the past several years, Azerbaijan has become increasingly authoritarian, as the authorities have used tactics such as harassment, intimidation, blackmail, attack and imprisonment to silence the regime’s critics, whether journalists, bloggers, human rights defenders, political activists or ordinary people taking to the streets in protest.”
- ↑ Rausing. „Belarus: inside Europe's last dictatorship”, The Guardian, 2012. október 7. (Hozzáférés: 2014. augusztus 7.)
- ↑ „Belarus's Lukashenko: "Better a dictator than gay"”, 2012. március 4. „...German Foreign Minister's branding him 'Europe's last dictator'”
- ↑ „Profile: Alexander Lukashenko”, BBC News, BBC, 2007. január 9. (Hozzáférés: 2014. augusztus 7.) „..an authoritarian ruling style is characteristic of me [Lukashenko]”
- ↑ Essential Background – Belarus. Human Rights Watch, 2005. (Hozzáférés: 2006. március 26.)
- ↑ Human rights by country – Belarus. Amnesty International Report 2007. Amnesty International, 2007. [2007. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. december 22.)
- ↑ Bieber (2018. július 1.). „Patterns of competitive authoritarianism in the Western Balkans”. East European Politics 38 (3), 337–54. o. DOI:10.1080/21599165.2018.1490272.
- ↑ Milorad Dodik Wants to Carve Up Bosnia. Peacefully, if Possible. The New York Times, 2018. február 16. (Hozzáférés: 2019. január 5.)
- ↑ Correction: Bosnia-Journalist Beaten story. Associated Press, 2018. szeptember 28. (Hozzáférés: 2019. január 5.)
- ↑ „Freedom in the World Burundi Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ Elisabeth Bumiller. „In Cambodia, Panetta Reaffirms Ties With Authoritarian Government”, The New York Times, 2012. november 16.
- ↑ a b Freedom House. Freedom in the World 2016: Anxious Dictators, Wavering Democracies: Global Freedom Under Pressure (2016)
- ↑ Amnesty International Report 2009: State of the World's Human Rights. Amnesty International, 2009. [2011. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ „Freedom in the World Chad Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ Kennedy (2018). „Voting and Values: Grassroots Elections in Rural and Urban China”. Politics and Governance 6 (2), 90. o. DOI:10.17645/pag.v6i2.1331.
- ↑ „Freedom in the World Democratic Republic of Congo Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ „Freedom in the World Republic of Congo Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ „Freedom in the World Equatorial Guinea Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ „Freedom in the World Eritea Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ „Freedom in the World Ethiopia Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ „Freedom in the World Gabon Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ Rohac: Hungary and Poland Aren’t Democratic. They’re Authoritarian. (amerikai angol nyelven). Foreign Policy. (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ Mounk: The Re-election of Hungary’s Anti-Semitic, Authoritarian Prime Minister Disproves Everything We Thought We Knew About Democracy (angol nyelven). Slate Magazine, 2018. április 9. (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ Ibrahim. „Years of Autocratic Rule by the Shah Threw Iran Into Turbulence”, The New York Times, 1979. január 17. (Hozzáférés: 2019. október 23.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ Yom. „Why Jordan and Morocco are doubling down on royal rule”, Washington Post, 2017. május 16.
- ↑ „Governance of Morocco”, Fanack.com
- ↑ „Morocco: The Promise of Democracy and the Reality of Authoritarianism”, IAI Istituto Affari Internazionali, 2016. április 27. (olasz nyelvű)
- ↑ Montenegro's Prime Minister Resigns, Perhaps Bolstering Country's E.U. Hopes. The New York Times, 2016. október 26. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ Montenegro's Djukanovic Declares Victory In Presidential Election. Radio Free Europe, 2018. április 16. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ Djukanovic si riprende il Montenegro con la benedizione di Bruxelles. eastwest.eu, 2018. április 17. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ Đukanović - posljednji autokrat Balkana. Deutsche Welle, 2013. június 18. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ Montenegro veteran PM Djukanovic to run for presidency. France 24, 2018. március 19. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ Oman (angol nyelven). freedomhouse.org, 2017. január 24. (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ Authoritarianism in Palestine (brit angol nyelven). Middle East Monitor, 2014. október 11. (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ „Dictators Continue to Score in International Sporting Events”, Freedom House
- ↑ Nations in Transit 2014 – Russia. Freedom House
- ↑ The Myth of the Authoritarian Model – How Putin's Crackdown Holds Russia Back. The Freeman Spogli Institute for International Studies, Stanford. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 5.)
- ↑ „Freedom in the World Rwanda Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ Toby Craig Jones, Desert Kingdom: How Oil and Water Forged Modern Saudi Arabia (2011), Harvard University Press, pp. 5, 14–15; Kira D. Baiasu, Sustaining Authoritarian Rule Archiválva 2013. január 2-i dátummal a Wayback Machine-ben. Fall 2009, Volume 10, Issue 1 (September 30, 2009), Northwestern Journal of International Affairs.
- ↑ Serbia election: Pro-EU Prime Minister Vucic claims victory. BBC, 2016. április 24. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ A Serbian Election Erodes Democracy. The New York Times, 2017. április 9. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ Thousands march against Serbian president's autocratic rule. The Washington Post, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ Eror: How Aleksandar Vucic Became Europe's Favorite Autocrat. Foreign Policy, 2018. március 9. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ Lee Kuan Yew leaves a legacy of authoritarian pragmatism. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
- ↑ January 5, 2017 Fear, smear and the paradox of authoritarian politics in Singapore. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
- ↑ „Freedom in the World South Sudan Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ Heydemann, Steven. Middle East Authoritarianisms: Governance, Contestation, and Regime Resilience in Syria and Iran. Stanford University Press, 13. o. (2013). ISBN 978-0804793339
- ↑ „Freedom in the World Tajikistan Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ Jakubowski, Andrzej. Cultural Rights as Collective Rights: An International Law Perspective. Brill – Nijhoff, 196. o. (2016). ISBN 978-9004312012
- ↑ Turkmenistan. hrw.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 4.)
- ↑ The dark side of the United Arab Emirates. newint.org, 2015. szeptember 7. (Hozzáférés: 2017. október 22.)
- ↑ United Arab Emirates profile, 2017. augusztus 29. (Hozzáférés: 2017. október 22.)
- ↑ „Freedom in the World Uganda Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ „An Uzbek spring has sprung, but summer is still a long way off”, The Economist, 2017. december 14. (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ Human Rights Watch, Venezuela: Chávez’s Authoritarian Legacy: Dramatic Concentration of Power and Open Disregard for Basic Human Rights, March 5, 2013; Kurt Weyland, Latin America's Authoritarian Drift: The Threat from the Populist Left Archiválva 2018. október 1-ji dátummal a Wayback Machine-ben., Journal of Democracy, Vol. 24, No. 3 (July 2013), pp. 18–32.
- ↑ „Freedom in the World Algeria Report” (Hozzáférés: 2018. április 19.)
- ↑ Franjo Tudjman, Authoritarian leader whose communist past and nationalist obsessions fuelled his ruthless pursuit of an independent Croatia. The Guardian, 1999. december 13. (Hozzáférés: 2019. január 5.)
- ↑ Franjo Tuđman. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2019. január 5.)
- ↑ Misiunas (1970). „Fascist Tendencies in Lithuania”. Slavonic and East European Review 48 (110), 88–109. o.
- ↑ Pinto (2006). „Authoritarian legacies, transitional justice and state crisis in Portugal's democratization”. Democratization 13 (2), 173–204. o. DOI:10.1080/13510340500523895. Working paper.
- ↑ Leng (1993). „Political Change on Taiwan: Transition to Democracy?”. The China Quarterly 136 (136), 805–39. o. DOI:10.1017/S0305741000032343. ISSN 0305-7410.; Shirley A. Kan, Congressional Research Service, Democratic Reforms in Taiwan: Issues for Congress (May 26, 2010); Taiwan's Electoral Politics and Democratic Transition: Riding the Third Wave (1996), eds. Charles Chi-Hsiang Chang & Hung-Mao Tien; Edward S. Steinfeld, Playing Our Game:Why China's Rise Doesn't Threaten the West (2010), Oxford University Press, pp. 217–22.
- ↑ Andjelic, Neven. Bosnia-Herzegovina: The End of a Legacy. Frank Cass, 36. o. (2003). ISBN 978-0-7146-5485-0
- ↑ McGoldrick 2000, 17. o.
- ↑ Milosevic: Serbia's fallen strongmany. BBC, 2001. március 30. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
- ↑ Pribićević. "Serbia—From Authoritarian Regime to Democracy." Serbian Studies: Journal of the North American Society for Serbian Studies. Project MUSE