Ugrás a tartalomhoz

Magyar LMBT-kronológia (2020-as évek)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi kronológia a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű embereket érintő fontosabb magyar eseményeket tartalmazza a 2020-as évekből.

február

[szerkesztés]

március

[szerkesztés]
  • március 16. – A szervezők bejelentik, hogy a Covid19-pandémia miatt felfüggesztik a májusra tervezett Pécs Pride fesztivál és felvonulás szervezését. A felvonulás az első Budapesten kívüli pride felvonulás lett volna Magyarországon.[3]
  • március 31. – A Transznemű Láthatóság Világnapján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelynek 33. §-a „nem” fogalmát a „születési nem” fogalmával helyettesítette be, amelyet a törvényjavaslat szerint nem lehet utólag megváltoztatni, ezzel megszüntette a nem jogi elismerésének lehetőségét a transznemű és interszex emberek számára.[4] A törvényjavaslatot az országgyűlés május 19-én elfogadja, majd Áder János köztársasági elnök május 28-án aláírja.[5] A jogfosztó döntés ellen az érintetteken kívül számos civil szervezet mellett nagykövetségek és Európai Parlamenti képviselők, továbbá az ENSZ több biztosa is határozott tiltakozásukat fejezték ki.[6][7][8]

július

[szerkesztés]

augusztus

[szerkesztés]

szeptember

[szerkesztés]
  • szeptember 20. – Hosszas előkészítő munkát követően megjelenik a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában a Meseország mindenkié című mesekönyv, amely bizonyos etnikai és társadalmi kisebbségek szemszögéből mesél újra klasszikus magyar népmeséket. A mesék főszereplői különböző kisebbségek, hátrányos helyzetű csoportok tagjai, például mozgássérültek, homoszexuálisok és cigányok.
  • szeptember 23. – A könyv ellen petíció indul.[26]
  • szeptember 25.Dúró Dóra országgyűlési képviselő egy a YouTubeon közzétett videójában, „homoszexuális propaganda” jelző kíséretében a Labrisz Leszbikus Egyesület kiadásában megjelent Meseország mindenkié című mesekönyv egyik példányának lapjait egyenként összetépi, majd ledarálta azokat egy iratmegsemmisítővel.[27] Az országgyűlési képviselő cselekedetének hatására a könyv eladásai megnőnek, a Book24 online könyváruház sikerlistájának az első helyére is felkerül.[28]

október

[szerkesztés]
  • október 3. – A Mi Hazánk Mozgalom október 3-án tüntetést tart a Labrisz Leszbikus Egyesület budapesti, Szentkirályi utcai irodája előtt a könyv kiadása ellen. Itt Dúró Dóra azt mondja: tudományos álláspont, hogy a szexuális irányultság nem csak öröklött tulajdonság, azt a környezet, a neveltetés is befolyásolja. A könyv ezen befolyásolás része, és ezért tiltakozik a megjelenése ellen. A tüntetés másik vezérszónoka, Szakács Árpád publicista azt mondja, hogy „Az emberi szabadságra ma a legnagyobb veszélyt a liberalizmus jelenti.”[29]
  • október 4. Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, a könyv körüli botrányra vonatkozó kérdésre többek között ezt válaszolja: „Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni, és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket!”[30]

november

[szerkesztés]
  • november 10.Alaptörvény módosításáról nyújt be javaslatot Magyarország kormánya a veszélyhelyzeti törvény megszavazása utáni órákban. A parlament honlapján elérhető tervezet két módosítást is tartalmaz a családfelfogás és gyermeknevelést illetően. Egyfelől, hogy Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést másfelől pedig, hogy az anya nő, az apa férfi.[31] A beterjesztett törvényjavaslat kimondja, hogy csak házaspárok fogadhatnak örökbe, ez alól csak Novák Katalin családpolitikáért felelős miniszter személyesen adhatna felmentést.
  • november 17. – A #acsaládazcsalád címmel kampányt indít a Háttér Társaság és a Szivárványcsaládokért Alapítvány a gyermeket nevelő azonos nemű párok társadalmi elfogadása érdekében.[32] A kampányhoz számos ismert személy (pl. Istenes Bence, Ördög Nóra, Till Attila, D. Tóth Kriszta), cég (pl. HBO, IKEA, Levi's, Sziget, Netpincér, RTL Klub, NoSalty, MTV Hungary, Comedy Central) és nagykövetség (holland, ír, spanyol, belga) is csatlakozik.
  • november 18. – Elindul "A család az család" kampány a Háttér Társaság jóvoltából. A kampány mellé leforgatnak egy videót is, amelyben szülők illetve szakértők (családterapeuta, pszichológus, bölcsődei nevelő, stb.) válaszolnak névtelenül, interneten feltett, gyakran gyűlöletkeltő kérdéseket. Legfőbb céljuk a társadalomban való beszélgetés elindítása az azonos neműek örökbefogadáshoz való jogáról, valamint figyelemfelkeltés arra, hogy a gyerekek számára nem a szüleik neme fontos, hanem az, hogy szeressék egymást, valamint, hogy szeretet, odafigyelés és gondoskodás vegye körül őket.[33] A kampány jelképe három pálcikaemberből áll, a középső a gyereket szimbolizálja, a két szélső pedig a szülőket. A kampány végül mozgalommá növi ki magát. Számos magyar celeb kiállt az ügy mellett, mint például Istenes Bence, Lengyel Tamás, Lábas Viki, Ördög Nóra, Kulcsár Edina, Steiner Kristóf, Pataki Ági, Borbély Alexandra, Nyári Dia és még sokan mások.[34]
  • november 21. – A Való Világ 10 Powered by Big Brother műsorába beköltözik Ollári Róbert (VV Robi), aki nyíltan vállalja biszexualitását.[35] Édesanyja a műsorból tudja meg, hogy fia mindkét nemhez vonzódik.[36]
  • november 24. – A Miskolci Törvényszék Alaptörvény-ellenesnek ítéli a 33-as paragrafust. Az Alkotmánybíróságtól kéri a salátatörvény keretében a májusban elfogadott 33. § alaptörvény-ellenességének vizsgálatát. Ettől a naptól kezdve az Alkotmánybíróságnak 90 napja van állást foglalni a kérdésben.[37]
  • november 27.Szájer József, magyar fideszes politikus, éjjel Brüsszelben részt vesz egy homoszexuális szexpartin, amelyet a belga rendőrség által – a koronavírus-járvány kapcsán érvényben lévő korlátozó intézkedések megszegése miatt – végrehajtott rajtaütés szakít meg.[38] Később a brüsszeli ügyészség megerősíti, hogy Szájer táskájából drog került elő, és azt is, hogy a fideszes képviselő az ablakon kimászva, az ereszcsatornán keresztül próbál meg elmenekülni a rendőrök elől, eközben pedig sérüléseket is szenved. Az M1 híradójában a politikus közleményéből olvasnak be részleteket, azonban szexről, kábítószerről és a járványügyi szabályok megsértéséről említést sem tesznek.[39] Később Szájer kilép a Fideszből, amelyet a volt EP-képviselő a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelent.[40] A Magyar Nemzetnek Orbán Viktor is kommentálja a kilépést:
Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük.
Orbán Viktor, 2020. december 2.

december

[szerkesztés]
  • december 14.Tamáska Gabriella, magyar énekesnő, az X-Faktor nyolcadik szériájának 3. helyezettje, YouTube videójában jelenti be biszexualitását.[41]
  • december 15. – Az országgyűlés megszavazza a 2012 óta hatályos alaptörvény kilencedik módosítását, amelybe belefoglalják a már novemberben ismertetett mondatokat: "Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést." továbbá: "Az anya nő, az apa férfi." Alaptörvényi szintre emelve ezzel a transznemű emberek nemének jogi elismerésének és az azonos nemű párok gyerekvállalási lehetőségének megakadályozását.[42][43]
  • december 22. – Az RTL Magyarország úgy dönt, hogy társadalmi célú hirdetésként rendszeresen leadja televíziós csatornáin a Háttér Társaság által készített "A család az család" című kisfilm egyes részleteit.[44]

január

[szerkesztés]
  • január 1. – Az RTL Klub az újév első perceit közszolgálati tartalommal köszönti. A Himnusz elhangzása után a tévécsatorna egy videós összeállításban megmutja, hogyan látta a járvány sújtotta óévet, mit gondolnak a családról, a gyereknevelésről, az együttlétről az egyszülős, a nagyszülős, a szivárvány-, az egy-, két- és sokgyerekes családok.[45]
  • január 19. – A Fővárosi Kormányhivatal szerint sérti a fogyasztók jogait és érdekeit, hogy a Labrisz Leszbikus Egyesület a Meseország mindenkié című mesekönyvben nem tünteti fel, hogy a műben a „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésminták” jelennek meg.[46]
  • január 22. – A Vasárnap.hu-n cikk jelenik meg az azonos neműek örökbefogadáshoz való joga ellen Neveléskutató: A gyermek személyisége sérül ott, ahol két férfi a „szülő” címmel.[47]

február

[szerkesztés]
  • február 5. – Kezdetét veszi a 9. LMBT Történeti Hónap, amely március 11-éig tartott.[48]
  • február 10. – A Partizán YouTube csatornáján interjú jelenik meg Pál Mártonnal és Hanol Ádámmal.[49]
  • február 18. – Több mint 40 márka csatlakozik „A család az család” kampányhoz. Több tévécsatorna (RTL, HBO, Comedy Central) mellett az IKEA, a Sziget és a Cinema City is kiállt „A család az család” kampány üzenete mellett.[50]
  • február 23. – „A család az család” kampányt támogató RTL Klub Házon Kívül című műsorában riportot közvetít Pál Mártonnal és Hanol Ádámmal.[51]
  • február 24.Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa a közösségi médiában áll ki az azonos neműek örökbefogadáshoz való joga mellett és bejegyzésében elmondja: minden embernek joga van az egyenlőséghez. A poszt nagy vihart kavart, a nemzetközi sajtó is felkapja a hírt. Egyesek szerint történelmi pillanat, hogy egy világsztárnak számító magyar sportoló egy társadalmi kérdés mellé áll, mások viszont ezután már a válogatottban sem látnák szívesen a játékost.[52]
  • február 25.Jakabfi Zsanett futballista követi Gulácsi Pétert és több tucat nagy céget, és kiáll az azonos neműek örökbefogadáshoz való joga mellett hivatalos Instagram-oldalán.[53]
  • február 26. – A spanyol, a német, a holland, az ír, a svéd és a belga nagykövet közös fotóval kiállt „A család az család” kampány mellett.[54]

március

[szerkesztés]

június

[szerkesztés]
Szivárványzászló az Országház egyik ablakában 2021. június 14-én, a másnap elfogadásra kerülő törvényjavaslat elleni Kossuth téri tüntetés idején
  • június 15. – A Parlament elfogadta a törvényjavaslatot, amely alapján az iskolai szexuális felvilágosítások nem irányulhatnak nem megváltoztatására és a homoszexualitás népszerűsítésére. Megtiltja a 18 év alattiak számára a homoszexualitás népszerűsítését és megjelenítését. Ezek mellett tilos olyan reklámot elérhetővé tenni 18 éven aluliaknak, amely „a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”[57] A törvényt 13 EU tagállam közös nyilatkozatban ítélte el.[58] Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke éles bírálatában szégyennek nevezte az Európai Unió alapvető értékeit sértő és diszkriminatív törvényt.[59][60]
  • június 25. – július 25. – 26. Budapest Pride Fesztivál

július

[szerkesztés]

augusztus

[szerkesztés]
  • augusztus 4 – A Magyarországon rekordidő alatt eladott Meseország mindenkié című mesekönyvet számos külföldi könyvkiadó is meg kívánja jelentetni.[63]
  • augusztus 6. – A kormány a Magyar Közlönyben kihirdeti a homoszexualitás népszerűsítését 18 év alattiak számára tiltó törvény konkrét rendelkezéseit. Eszerint tilos az üzletek kirakataiba tenni és a többi terméktől elkülönítetten, zárt csomagolásban bocsátható kereskedelmi forgalomba minden olyan gyermekeknek szánt termék, amely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja”. Ezen kívül a nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények, valamint a templomok és vallásgyakorlás helyszíneitől számított 200 méteres távolságon belül tilos az ilyen termékek árusítása.[64][65]

szeptember

[szerkesztés]

november

[szerkesztés]

január

[szerkesztés]

április

[szerkesztés]

június

[szerkesztés]

július

[szerkesztés]

szeptember

[szerkesztés]
  • szeptember 17. – Megtartották a második Pécs Pride felvonulást. A zuhogó eső ellenére a Tettye városrész szűk utcáin közel ezer fő sétált végig.[73][74]

október

[szerkesztés]
  • október 1. – Az Európai Leszbikus Konferencia keretében, az ELC Eurocentralasian Lesbian Community, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a qLit.hu szervezésében, a Budapest Pride támogatásával Budapest Dyke March néven leszbikus felvonulást tartanak Budapesten. Az Erzsébet térről induló és a Kiskörúton át a Fővám térig tartó felvonuláson több százan vettek részt részt.[75]
  • október 11. – Megalakul az LMBTQ emberek érdekeiért kiálló, Sokszínű Magyarországért elnevezésű képviselői csoportot a parlamentben. A 20 fős frakcióközi csoport tagjai az LMP, a Párbeszéd, az MSZP, a Momentum és a DK képviselői.[76] A Fidesz közleményében úgy reagál, hogy az ellenzék pártjai „rá akarják szabadítani az LMBTQ-propagandát az óvodákra és az iskolákra”.

november

[szerkesztés]
  • november 23. – A Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor Palotában fogadta a Háttér Társaság képviselőit.[77] A találkozás során öt témakör (gyűlöletbeszéd, állami szerveknél dolgozók képzse, a nem jogi elismerése, kombinációs HIV-prevenció, LMBTQI-ellenes törvények) kapcsán folytatnak eszmecserét.[78]
  • november 25. – Megalakul a Könyvtári LMBTQ Munkacsoport: könyvtárosok, könyvtári szakemberek informális csoportja, akik a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex témát kívánják használóarányosan megjeleníteni a könyvtári közegben.[79]

december

[szerkesztés]
  • december 8. – Az Európai Tanács cseh soros elnöksége az Európai Unió tagállamainak írt levélben arra figyelmeztet, hogy az EU „genderügyekben betöltött vezető szerepét” egyetlen tagállam – Magyarország – transzfóbiája veszélyezteti.[80][81]
  • december 20. – Az Európai Bizottság a korábban elindított kötelezettségszegési eljárás eredménytelensége miatt pert indított a homofóbbá változtatott és nagy felháborodást okozó "pedofiltörvény" ügyében Magyarországgal szemben.[82]

február

[szerkesztés]
  • február 28. – A Varga Judit igazságügyi miniszter olyan törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely szerint jelenteni lehet a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepének, ill. a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem és gondoskodás, valamint születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogának kétségbe vonását.[83] Ellenzéki pártok a rendelkezést a szivárványcsaládok elleni támadásként értékelik.[84] A köztársasági elnök a törvényt megvétózza,[85] az ismételt elfogadás során e rendelkezések kikerülnek a jogszabályból.[86]

március

[szerkesztés]

április

[szerkesztés]
  • április 15. – A Magyar Aszexuális Közösség megtartja a világ első Aszexuális Pride felvonulását. A menet Budapesten, az Andrássy úton vonul végig. Körülbelül 160 ember vesz részt rajta.[90]

május

[szerkesztés]
  • május 3. – A Sokszínű Magyarországért képviselői csoport, a Demokratikus Koalíció munkaanyaga alapján törvényjavaslatot nyújt be a gyűlöletbeszéd ellen, amely a listába illesztené a nemi identitás, illetve a szexuális orientáció szerinti kisebbségeket is”.[91][92] A Ptk.-módosítást érdemi tárgyalás nélkül leszavazza az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága.[93]
  • május 5. – Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű kétnapos fórumon a következőképpen fogalmaz: amíg ő áll a honvédelem élén, „itt Magyarországon nem lesz sem LMBTQ-XYZ, sem gendersemleges, sem másmilyen, progresszív ideológiával fertőzött ”.[94][95]
  • május 19.Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke sajtótájékoztatón közli: pártja törvénymódosítást kezdeményez azért, hogy ki lehessen rúgni az iskolai vezetőket, ha LMBTQ érzékenyítést egednek be az iskolába, valamint nyilvános listákon tartanák nyilván azokat a cégeket, amelyek támogatják az LMBTQ embereket, hogy megvonhassák az ilyen vállalkozások adókedvezményeit.[96]

június

[szerkesztés]

július

[szerkesztés]
  • július 11. – A Székesfehérvári Járásbíróság első fokon közösség elleni uszítás miatt elítélte Barcsa-Turner Gábort a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét.[101]
  • július 14. – 2021-ben 30, 2023-ban már 38 ország nagykövetsége fejezte ki közös nyilatkozatban az aggályát a magyar kormány évek óta tartó homofób és transzfób jogszabályai, valamint a gyűlölködő retorikája miatt, amelyek megbélyegzik és rontják a magyar LMBTQ közösség társadalmi helyzetét. Lengyelországon kívül az összes Európai Uniós tagország aláírta.[102]
  • július 15. – 35 ezer fő részvételével lezajlott a 28. Budapest Pride felvonulás. David Pressman amerikai nagykövet is részt vett rajta. A végén pedig többek között Karácsony Gergely főpolgármester mondott beszédet. A menetet több helyszínen csekély létszámú ellentüntetések kísérték. Rendbontás nem történt.[103][104][105][106]

szeptember

[szerkesztés]
  • szeptember 23. – Megtartották a harmadik Pécs Pride felvonulást. Az esős időjárás ellenére a Mecsekoldal és a Tettye lankáin ismét közel ezer fő sétált végig. A meneten David Pressman mellett Désirée Bonis holland nagykövet is részt vett.[107]

május

[szerkesztés]
  • május 11 – Budapest belvárosában a Prizma Közösség szervezésében lezajlott a második magyar Transz Pride felvonulás. A még mindig különlegesnek számító tematikájú meneten a sajtóértesülések szerint körülbelül 250 fő vett részt.[108]

október

[szerkesztés]
  • október 19. – Pécs városában a Diverse Youth Network rendezésében megtartották a negyedik Pécs Pride felvonulást. A becslések szerint nagyjából ezerkétszáz fős, ezúttal esőmentes meneten ismét részt vett David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A demonstrációt nem kísérte komolyabb ellentüntetés.[109][110][111]

január

[szerkesztés]
  • január 30. – A nyomozás során a pénzügyi elszámolásaikban észlelt "kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés" gyanújával a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezett kettő kiskunhalasi orvost, akik a helyi kórházban - a sajtóban elterjedt híresztelésekkel ellentétben - legálisan végeztek nemi megerősítő műtéteket.[112] Az egyikük (aki urológus és mikrosebész) praxisának ideiglenes felfüggesztése következtében a hazai transznemű közösség tagjainak számottevő hányada maradt egészségügyi ellátás nélkül. Az érintettek február 15-én és 22-én érdekvédelmi tüntetést tartottak.[113][114]

február

[szerkesztés]
  • február 22. – „Tüntetés a transz jogokért” címmel demonstrációt tartanak Budapesten. A résztvevők a Kálvin térről vonulnak a Kossuth térre. A tüntetés szervezői a Queers for Liberation, az Ökofeminista kollektíva, a Feminista Akció, a Diverse Youth Network, az Anarchista Diákmozgalom és a Varjú Kollektíva.[115]
  • február 22.Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében bejelentette, hogy beleírják az Alaptörvénybe, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. Azt is mondta, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei rendezvény szervezésével, az „kidobott pénz és idő.”[116] A bejelentés ellen tiltakozott a Budapest Pride.[117] A Budapest Pride esetleges betiltása a Parlamentben és a Fővárosi Közgyűlésben is téma volt. Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnök-frakcióvezetője a Pride örökre történő betiltását követelte.[118] A Fővárosi Közgyűlés ülésén Karácsony Gergely főpolgármester, Barabás Richárd, a Párbeszéd képviselője és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester a támogatásáról biztosította a Budapest Pride-ot, Szepesfalvy Anna, a Fidesz képviselője azonban úgy fogalmazott, hogy a gyerekeket el akarják zárni az LMBTQ-propagandától.[119] Gulyás Gergely egy interjúban úgy fogalmazott, hogy olyan keretek között, ahogy eddig megrendezték a Pride-ot, ne lehessen megrendezni, és amelett érvelt, hogy zártkörű rendezvényként tartsák meg.[120] „A hálószobában mindenki azt csinál amit akar. A Pride azonban közügy, megbotránkoztat és provokál, amit a gyermekek védelmében mihamarabb be kell tiltani. A meleglobbit pedig ideje visszaszorítani” – írta közösségi oldalán Lázár János miniszter.[121] Gulyás Gergely a Kormányinfón megismételte, hogy az Alaptörvénybe írják, hogy az ember csak férfi vagy nő lehet, és hogy a gyerekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jog az élethez való jogot kivéve mindennél elsőbbséget élvez.[122]
  • február 27.Novák Előd képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke „A homoszexualitást népszerűsítő gyűlések betiltásáról” címmel törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek. A javaslat lényege, hogy egy mondattal kiegészítenék a gyülekezési törvényt, miszerint a rendőrség a következő indokkal is betilthatna egy gyűlést: „a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti”.[123][124]

március

[szerkesztés]
  • március 12. - A kormány az alaptörvény 2025. március 11-én benyújtott 15. módosítása szerint a preambulumba belefoglalná az "Az apa férfi, az anya nő." kitétel elé - a bibliai teremtéstörténetre utaló indoklással a nőket alárendelt státuszba helyezve[125] - "Az ember férfi vagy nő." definiciót.[126][127] Emellett a nemi identitás szerinti megkülönböztetés és zaklatás tilalmát pedig törölnék az egyenlő bánásmódról szóló törvényből.[128]
  • március 13. - Az Európai Bíróság döntése alapján a GDPR kötelezi a magyar hatóságokat a transznemű emberek nemi identitásának jogi elismerésére.[129] (A Publicus Intézet ugyanezen napon a Népszavában közzétett ezer fős reprezentatív felmérésében a magyar népesség 64 százaléka nem ért egyet a kettő társadalmi nem alaptörvényben történő rögzítésével, a Budapest Pride felvonulást országosan 56, a fővárosban élők pedig 78 százalékban támogatják.[130])
  • március 18. - Az Országgyűlés 136 igen és 27 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül, a a diszkrimináció tilalmának, a gyülekezési jognak és a személyes adatok védelméhez való jog korlátozásával, "a gyermekek védelmére hivatkozva" betiltotta a magyarországi nyilvános LMBTQ demonstrációkat és rendezvényeket. Az ilyen jellegű események szervezőit, illetve az azokon megjelenő személyeket a rendőrség akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is büntetheti és arcfelismerő szoftvert is használhat a résztvevők azonosítására. Az ülésteremben a Momentum Mozgalom képviselői füstgyertyák meggyújtásával fejezték ki a tiltakozásukat. A Budapest Pride szervezői a közleményükben "gyermekvédelem helyett fasizmusnak"[131] nevezték a törvényt, amit az európai parlamenti képviselők közös nyilatkozatban, valamint az ír és a belga külügyminisztériumokon túl a Magyar Helsinki Bizottság és Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezetek egyaránt elítéltek.[132][133][134] A döntést aznap este a budapesti Kossuth téren és a Szabadság téren megtartott kettő kisebb méretű tüntetés fogadta, amelynek dühös résztvevői a Jászai Mari téren egyesülve a Margit híd pesti hídfőjének blokádjával állták útját az esti forgalomnak.[135][136]
  • március 19. - Az Európa Tanács emberi jogi főbiztosa aggodalmát fejezte ki az előző nap elfogadott törvény kapcsán és felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt annak megvétózására, aki ennek ellenére mégis aláírta.[137][138] Az Európai Bizottság Egyenlőségért felelős biztosa, továbbá a Demokráciáért és jogállamiságért felelős biztosa szintén támogatását fejezte ki a magyar LMBTQ közösség és a gyülekezési szabadság mellett. Bécsben a Wienna Pride szervezői a magyar nagykövetség előtt, Prágában a Praga Pride szervezői szintén a magyar nagykövetség épülete előtt, Pécsett pedig a helyi emberi jogi szervezetek Uránvárosban tartottak szolidaritási megmozdulást.[139]
  • március 21. - A svéd miniszterelnököt követően az ENSZ emberi jogi főbiztosa és emberi jogi szóvivője közleményben ítélték el a magyar LMBTQ emberek szisztematikus jogfosztását, ezen túlmenően pedig a Pride betiltásáról rendelkező törvény hatályon kívül helyezését sürgetik.[140][141][142][143]
  • március 27. - 22 ország nagykövetsége közös nyilatkozatban tiltakozott a magyarországi LMBTQ közösség láthatóságát és érdekérvényesítési lehetőségeit korlátozó intézkedések ellen.[144]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Meghalt Nagy Szilvia, a Budapest Pride elnöke”, 444.hu, 2020. február 4. 
  2. Budapest Pride: Meghalt Nagy Szilvia, a Budapest Pride elnöke, 2020. február 4. [2020. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 9.)
  3. pécsma.hu: Nem lesz májusban Pécs Pride (magyar nyelven). pecsma.hu, 2020. március 16. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  4. Boros Juli. „A nemváltoztatást is megszüntetné a kormány az új salátatörvénnyel”, 444.hu, 2020. április 1. 
  5. Marjanovic Mira. „Áder János többek között a nemváltoztatást ellehetetlenítő törvényt is aláírta”, Index.hu, 2020. május 28. 
  6. Ádernek is közömbös az érintettek véleménye Archiválva 2020. június 26-i dátummal a Wayback Machine-ben (Budapest Pride sajtóközlemény, 2020. május 28.)
  7. Koncz Tamás - Tüntetés Áder hivatala előtt: alapvető emberi jogot vettek el a transzeműektől (Népszava, 2020. május 19.)
  8. Halász Júlia - Kedves Semjen Zsolt! Egy betűt nem engedünk a nevünkből! (444.hu, 2020. május 29.)
  9. Háttér Társaság: Emberi Jogok Európai Bírósága: Magyarországnak is biztosítania kell a transznemű emberek nemének jogi elismerését, 2020. július 16.
  10. Facebook bejegyzés (magyar nyelven). Karácsony Gergely, 2020. augusztus 14.
  11. Tamás, Botos: Először lobog szivárványzászló a Városházán. 444, 2020. augusztus 14. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  12. Facebook bejegyzés (magyar nyelven). V. Naszály Márta, 2020. augusztus 22.
  13. Facebook bejegyzés (magyar nyelven). Terézváros, 2020. augusztus 14.
  14. Facebook bejegyzés (magyar nyelven). Színes Erzsébetváros, 2020. augusztus 17.
  15. Facebook bejegyzés (magyar nyelven). Józsefváros Önkormányzata, 2020. augusztus 8.
  16. Facebook bejegyzés (magyar nyelven). Ferencváros Önkormányzata, 2020. augusztus 17.
  17. Facebook bejegyzés (magyar nyelven). Barabás Richárd, 2020. augusztus 14.
  18. Az Aryan Greens nevű csoport gyújthatta fel a szivárványos zászlót a Ferencvárosban, a KESMA kiadványa annyit fűzött hozzá: "Így kell ezt!”, 444.hu, 2020. augusztus 15. (magyar nyelvű) 
  19. Kedden is szélsőjobboldali tüntetők próbálták megzavarni a Budapest Pride egyik eseményét”, 444.hu, 2020. augusztus 17. (magyar nyelvű) 
  20. Novák Előd Újbudán is leszedte a szivárványos zászlót”, Magyar Narancs, 2020. augusztus 18. (magyar nyelvű) 
  21. Közös nyilatkozat a 25. Budapest Pride Fesztivál alkalmából (magyar nyelven), 2020. augusztus 17.
  22. Kedden is szélsőjobboldali tüntetők próbálták megzavarni a Budapest Pride egyik eseményét”, Mérce, 2020. augusztus 18. (magyar nyelvű) 
  23. Zrt, HVG Kiadó: A Mi Hazánk leszedte a szivárványos zászlót a budapesti városházáról (magyar nyelven). hvg.hu, 2020. augusztus 17. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  24. Zrt, HVG Kiadó: Visszakerült a szivárványos zászló a budapesti városházára, amit Novák Előd szedett le (magyar nyelven). hvg.hu, 2020. augusztus 17. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  25. Felvonulás helyett alternatív események és 37 program | Budapest Pride (magyar nyelven). budapestpride.hu. [2021. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  26. https://www.citizengo.org/hu/fm/182339-vegye-le-kinalatabol-az-lmbtq-mesekonyvet-pagony-gyerekkonyvesbolt-tobbi-arusitohely
  27. Még nem égetést, csak mesekönyv darálást mutatott be Dúró Dóra. Hírklikk. Hírklikk Kft., 2020. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. szeptember 29.)
  28. Bodnár Judit Lola: Dúró Dóra a sikerlista élére darálta a Meseország mindenkié kötetet, el is fogyott. 24.hu. Central Médiacsoport Zrt., 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. szeptember 29.)
  29. Szakács Árpád: Facebook-poszt. Szakács Árpád hivatalos Facebook-oldala, 2020. október 5. (Hozzáférés: 2020. október 10.) „„Az emberi szabadságra ma a legnagyobb veszélyt a liberalizmus jelenti.””
  30. Orbán Viktor: Hagyják békén a gyerekeinket! Archiválva 2020. október 17-i dátummal a Wayback Machine-ben – pestisracok.hu, 2020.10.04.
  31. Beleteszik az Alaptörvénybe a keresztény nevelést, és azt, hogy az apa férfi, az anya nő (magyar nyelven). telex, 2020. november 10. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  32. Háttér Társaság: Több száz azonos nemű pár nevel gyereket Magyarországon. Háttér Társaság, 2020. november 17.
  33. A család az család – szülők és szakértők válaszolnak arctalan kérdésekre. (Hozzáférés: 2020. november 17.)
  34. Istenes Bence: A család akkor is család, ha a szülők azonos neműek (magyar nyelven). telex, 2020. november 27. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  35. ValóVilág: VV Robi biszexuális (magyar nyelven). 24.hu, 2020. november 24. (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  36. VV Robi édesanyjának vallomása: a műsorból tudta meg, hogy biszexuális a fia – videó (magyar nyelven). Blikk, 2021. február 5. (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  37. Alaptörvény-ellenes a Miskolci Törvényszék szerint a nemváltoztatás ellehetetlenítése (magyar nyelven). telex, 2020. november 24. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  38. Szájer József elismerte, hogy ott volt a brüsszeli illegális bulin (magyar nyelven). telex, 2020. december 1. (Hozzáférés: 2021. február 10.)
  39. A kormánymédia nagyon szemérmesen számolt be Szájer partijáról (magyar nyelven). telex, 2020. december 1. (Hozzáférés: 2021. február 10.)
  40. Szájer kilépett a Fideszből, Orbán szerint is védhetetlen volt, amit tett (magyar nyelven). telex, 2020. december 2. (Hozzáférés: 2021. február 10.)
  41. Egy nővel képzeli el a jövőjét az X-Faktor énekesnője, nyíltan beszélt biszexualitásáról Tamáska Gabi. NLC, 2020. december 17.
  42. Rovó Attila – Beleteszik az Alaptörvénybe a keresztény nevelést, és azt, hogy az apa férfi, az anya nő (Telex.hu, 2020.11.10.)
  43. Herczeg Márk – "Az anya nő, az apa férfi" – a Fidesz-KDNP megszavazta a 9. alkotmánymódosítást (444.hu, 2020.12.15.)
  44. Kiáll az RTL Magyarország a szivárványcsaládok jogaiért (magyar nyelven). Media1, 2020. december 22. [2020. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  45. Különleges volt a Himnusz és nem Áder János mondta az újévi beszédet éjfélkor az RTL Klubon (magyar nyelven). Media1, 2021. január 1. [2021. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  46. LMBTQ-szervezetek: Ha nem szóltak előre, hogy Vukot Karak egyedül nevelte, jelentsd a fogyasztóvédelemnek (magyar nyelven). telex, 2021. január 20. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  47. Neveléskutató: A gyermek személyisége sérül ott, ahol két férfi a „szülő” – vasarnap.hu (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  48. 9. LMBT Történeti Hónap – online. [2021. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 5.)
  49. "Mondjanak egy okot, hogy miért kéne a gyereket elvenni" – interjú Pál Mártonnal és Hanol Ádámmal. (Hozzáférés: 2021. február 10.)
  50. Több mint 40 márka csatlakozott A család az család kampányhoz | szmo.hu (magyar nyelven). www.szeretlekmagyarorszag.hu, 2021. február 18. (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  51. Akcióba kezdtek a szivárványcsaládok a hazugságok ellen. rtl.hu. (Hozzáférés: 2021. február 26.)[halott link]
  52. Kiállt a szivárványcsaládokért Gulácsi Péter, természetesen kiakadtak a kommentelők (magyar nyelven). nlc – Neked. Veled. Érted., 2021. február 23. (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  53. Újabb magyar futballbajnok üzeni: a család az család, miközben az állami pénzen hizlalt Alapjogokért Központ „bojkottba” kezdett (magyar nyelven). telex, 2021. február 25. (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  54. A spanyol, a német, a holland, az ír, a svéd és a belga nagykövet közös fotóval üzent: A család az család (magyar nyelven). telex, 2021. február 26. (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  55. Eljárást indított a Médiatanács az RTL ellen, mert leadtak egy szivárványcsaládokról szóló társadalmi hirdetést (magyar nyelven). telex, 2021. március 4. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  56. Az LMBTQ közösséget védi a magyar együttes új dalában (magyar nyelven). Humen Online, 2021. március 23. (Hozzáférés: 2021. március 23.)
  57. Sándor, Czinkóczi: A Fidesz és a Jobbik megszavazta homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvényt (magyar nyelven). 444, 2021. június 15. (Hozzáférés: 2021. június 15.)
  58. Körömi Csongor - Tizenhárom uniós tagállam ítélte el közös nyilatkozatban a melegellenes magyar törvényeket (Telex.hu, 2021.06.22.)
  59. Kaufmann Balázs – Von der Leyen: „Ez a magyar törvény egy szégyen” (444.hu, 2021.06.23.)
  60. Körömi Csongor - Von der Leyen a melegellenes magyar törvényről: Ez egy szégyen (Telex.hu, 2021.06.23.)
  61. Július 24-én lesz a Budapest Pride (magyar nyelven). telex, 2021. február 26. (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  62. Csatári Flóra Dóra, Földes András, Bozsó Ágnes. „Ha a négy fal között csinálom, Viktor akkor is nézi”, Telex.hu, 2021. július 24. 
  63. Bodnár Judit Lola – Fordítva sült el a könyvdarálás: több európai országban kiadják a Meseország mindenkiét (24.hu, 2021.08.04.)
  64. Pintér Luca – Csak zárt csomagolásban, elkülönítve lehet árulni a gyerekeknek szóló, nemváltást népszerűsítő termékeket (telex.hu, 2021.08.06.)
  65. Kerner Zsolt – Megjelentek a pedofíliát a homoszexualitással összemosó törvény részletei (24.hu, 2021.08.06)
  66. Terry Reintke – The 100 most influental people”, Time, 2021. szeptember 15. 
  67. Ungár Tamás. „Pécsi pride: 1700 felvonuló, 120 ellentüntető és sok megrázó történet”, Népszava, 2021. szeptember 18. 
  68. Kassai Zsigmond. „Legalább háromezren vettek részt az első pécsi Pride felvonulásan”, 24.hu, 2021. szeptember 19. 
  69. Molnár Réka – Egymillió forintot kell fizetnie a Magyar Nemzetnek, amiért cikkükben pedofíliának nevezték a Meseország Mindenkié-t Telex.hu, 2021.11.03.
  70. Csengel Karina. „Orbán szerint vitatják, hogy pedofíliához vezet a homoszexualitás, a „szexuális szokások” elfogadása pedig a szülő joga]”, Mérce.hu, 2022. január 14. 
  71. Joób Sándor – Ilyen még nem volt hazai népszavazáson: legalább 1,5 millió érvénytelen szavazat született (Telex.hu, 2022.04.04.)
  72. Sarkadi Zsolt, Király András – Érvénytelen lett a homofób népszavazás (444.hu, 2022.04.04)
  73. Güth Ervin - Békésen, jó hangulatban zajlott a második Pécsi Pride is, de ez nem mindenkinek tetszett (Telex.hu, 2022.09.17.)
  74. Ilyen volt a második Pécs Pride – CSAK KÉPEK! (pecsma.hu, 022.09.17.)
  75. Zách Dániel – Leszbikusok tartottak felvonulást Budapesten”, Telex.hu, 2022. október 1. 
  76. Lengyel Tibor – Imacsoport után LMBTQ-érdekvédő csoport is alakul a Parlamentben”, HVG, 2022. október 11. 
  77. Novák Katalin Facebook-bejegyzése a találkozóról, 2022. november 23.
  78. Háttér Társaság: Személyes találkozón vett részt a Háttér Társaság és Novák Katalin, 2022. november 23.
  79. Könyvtári LMBTQ Munkacsoport honlapja
  80. Sarkadi Zsolt – Az EU cseh elnöksége levelet írt a tagállamoknak, amiben a magyar kormány transzfóbiájára figyelmeztetnek”, telex, 2022. december 8. 
  81. Karl Mathiesen és Louise Guillot – Hungarian anti-transgender row threatens EU ‘credibility,’ Czechs say”, politico.eu, 2022. december 8. 
  82. Iván-Nagy Szilvia - Pert indít az Európai Bizottság a pedofiltörvény miatt Magyarországgal szemben”, telex, 2022. december 20. 
  83. T/3089. sz. törvényjavaslat a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról
  84. Donáth Anna szerint retteghetnek a szivárványcsaládokban élő szülők és gyerekek az új panasztörvény miatt”, Telex, 2023. április 17. 
  85. Novák Katalin megvétózta, hogy anonim feljelentésekkel védjék a „magyar életmódot””, HVG, 2023. április 22. 
  86. Elfogadta a parlament Novák Katalin vétóját, mégsem lehet bepanaszolni azt, aki kétségbe vonja, hogy az apa férfi, az anya nő”, Telex, 2023. május 23. 
  87. Apa, kezdődik – Travishow a vásárhelyi belvárosban!”, Promenad24, 2023. március 9. 
  88. A Mi Hazánk helyi elnöke az LMBTQ-buliról: mélységesen felháborít, hogy ilyen próbálkozás történt Vásárhelyen”, Promenad24, 2023. március 10. 
  89. Lefújták az első vásárhelyi LMBTQ-bulit, a szervezők szerint a város erre még nem áll készen”, szegeder, 2023. április 6. 
  90. Lengyel-Szabó Péter, Halász Júlia. „Odajönnek hozzám azzal, hogy jaj, te szegény, téged még senki sem dugott meg”, Telex, 2023. április 15. 
  91. A Sokszínű Magyarországért törvényjavaslatot nyújt be a gyűlöletbeszéd ellen”, Humen Online, 2023. május 2. 
  92. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek a nemi identitás és szexuális irányultság szerinti kisebbségek személyiségi jogainak érvényesítése érdekében szükséges módosításáról című törvényjavaslat (T/3849)”, parlament.hu, 2023. május 3. 
  93. A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló javaslatát érdemi tárgyalás nélkül leszavazta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága”, lmbtq.hu, 2023. május 30. 
  94. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a CPAC-en: A magyar haderő soha nem lesz sem LMBTQ, sem gendersemleges”, 24.hu, 2023. május 5. 
  95. A hont fegyverrel és helyes nemzeti politikával kell védenünk - mondta a honvédelmi miniszter pénteken, a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű kétnapos fórum második napján”, kormany.hu, 2023. május 5. 
  96. Törvénnyel akarja eltörölni „a devianciát” a Mi Hazánk”, Humen Online, 2023. május 20. 
  97. https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/megtudtuk-melyik-k%C3%B6nyv-miatt-b%C3%ADrs%C3%A1golt%C3%A1k-meg-a-librit/ar-AA1fr2ws?ocid=msedgdhp&pc=U531&cvid=b410478a3b94487a9742ca4e9c652a4b&ei=24
  98. David Pressman ikerfiaival érkezett a család az család napra”, Rtl.hu, 2023. június 4. 
  99. Meleg hírességek, politikusok és influenszerek vendégeskedtek David Pressmannél”, hvg.hu, 2023. június 8. 
  100. Solti Hanna - Strasbourgi bíróság: Jogsértő a magyar transztörvény (444.hu, 2023.06.22.)
  101. Rugli Tamás - Szivárványos zászló égetésre és kommunistákra való célba lövésre buzdított, elítélték elsőfokon a HVIM társelnökét (24.hu, 2023.07.11.)
  102. Pál Tamás - 38 ország nagykövetsége aggasztónak tartja a melegeket megbélyegző magyar jogszabályokat (Telex.hu, 2023.07.14.)
  103. Karácsony a Pride-on: Szeressétek ezt a várost, mert ez a város is szeret titeket - Telex.hu, 2023.07.15.
  104. Bódog Bálint, Bankó Gábor - Egyáltalán nem a politikáról, sokkal inkább a szabadságról és a szerelemről szólt a Pride-vonulás ezen a forró szombaton (444.hu, 2023.07.15.)
  105. Gazda Albert - Amerikai zászlóval a kezében és széles mosollyal az arcán vonult a budapesti Pride-on David Pressman nagykövet (444.hu, 2023.07.15.)
  106. Kovács Márta, Kassai Zsigmond - Pride-főszervező: Ahol könyveket fóliaznak le, ott előbb-utóbb embereket fognak (24.hu, 2023.07.15.)
  107. Gűth Ervin - „Miért fektet bárki a gyűlöletébe annyi energiát, hogy a saját boldogságára már ne is jusson?” (Telex.hu, 2023.09.23.)
  108. Bankó Gábor - „Amikor a politikusok dehumanizálnak egy kisebbséget, azt üzenik, hogy annak a tagjaival mindent meg lehet tenni” (444.hu, 2024.05.11.)
  109. Babos Attila - Pécs Pride: Kevesebb felvonuló, de béke és boldogság a meneten, erős beszédek, lefújt drag queen show (Szabad Pécs, 2024.10.19.)
  110. Gűth Ervin - Tartozunk a szabadságunk használatával azoknak, akiknek a jogai korlátozva vannak (Telex.hu, 2024.10.19.)
  111. Molnár Kristóf - Kordonok között, de ellentüntetők nélkül rendezték meg Magyarország egyetlen vidéki LMBTQ-felvonulását (444.hu, 2024.10.19.)
  112. Pupli Anna Sára - Pénzért, a kiskunhalasi kórházban végzett nemátalakító műtéteket két orvos, bilincsben vitték el őket a nyomozók (Telex.hu, 2025.01.30.)
  113. Bankó Gábor - „Nem akarom elhinni, hogy ismét a gyűlölet sötét évtizedei következnek” (444.hu, 2025.02.16.)
  114. Patakfalvi Dóra - Steiner Kristóf a transzjogi tüntetésen: Mindegy, hogy Orbán mit akar betiltani, mert Pride lesz (Telex.hu, 2025.02.22.)
  115. Patakfalvi Dóra - Steiner Kristóf a transzjogi tüntetésen: Mindegy, hogy Orbán mit akar betiltani, mert Pride lesz (Telex.hu, 2025.02.22.)
  116. Cseke Balázs - Orbán Viktor beleírná az Alaptörvénybe, hogy az ember vagy férfi, vagy nő (Telex.hu, 2025.02.22.)
  117. - Nem hagyjuk, hogy betiltsák magyarország legnagyobb rendszeres emberi jogi tüntetését! (Budapestpride.hu, 2025.02.22.)
  118. Presinszky Judit - Toroczkai szerint a Mi Hazánk támogatja a Fideszt a külföldi pénzek elleni harcban, majd a Pride örökös betiltását kérte Orbántól (Telex.hu, 2025.02.24.)
  119. Nagy Bálint - A Pride melletti kiállás és a rákosrendezői teendők után Szabó Bálint miatt szakadt félbe a Fővárosi Közgyűlés (Telex.hu, 2025.02.26.)
  120. - Gulyás Gergely: Lehet Pride, de nem úgy (24.hu, 2025.02.26.)
  121. Dezső András - Lázár János szerint a Pride-ot be kell tiltani, a meleglobbit vissza kell szorítani (Telex.hu, 2025.02.27.)
  122. Presinszky Judit - Alaptörvénybe írják, hogy a gyerekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való joga az első (Telex.hu, 2025.02.27.)
  123. Vida Benjámin - Novák Előd már be is nyújtotta a törvényjavaslatot a Pride betiltásáról (Telex.hu, 2025.02.27.)
  124. - T/11004. A homoszexualitást népszerűsítő gyűlések betiltásáról (Parlament.hu, 2025.02.27.)
  125. Mészáros Juli - A „teremtés sorrendjével megegyezően” kerülhetnek bele a módosítások az alaptörvénybe (444.hu, 2025.03.12.)
  126. Pupli Anna Sára - Benyújtotta a Fidesz az Alaptörvény 15. módosításá (Telex.hu, 2025.03.12.)
  127. Mészáros Juli - Benyújtotta a Fidesz az Alaptörvény legújabb, tizenötödik módosítását (444.hu, 2025.03.12.)
  128. A Fidesz szerint az ember férfi vagy nő, ebben a sorrendben (Háttér Társaság sajtóközlemény, 2025.03.12.)
  129. Az Európai Bíróság: igenis helyesbíteni kell a transz emberek nemét a hazai nyilvántartásokban (Háttér Társaság sajtóközlemény, 2025.03.13.)
  130. Czene Gábor - A magyarok többsége a Pride betiltását és a nemek alaptörvénybe foglalását sem támogatja, mégis erre készül az Orbán-kormány (Népszava, 2025.03.13.)
  131. Halász Nikolett - Pride-szervezők: Ez nem gyermekvédelem, hanem fasizmus (Telex.hu, 2025.03.17.)
  132. Haász János - Magyarország „elérte azt a pontot, amikor már nem tekinthető teljes értékű demokráciának” (444.hu, 2025.03.19.)
  133. Uniós külügyminiszterek is elítélik a Pride magyarországi betiltását - HVG, 2025.03.19.
  134. Füstgyertya, kiabálás, szovjet himnusz – megszavazta a parlament a Pride-ot betiltó törvényjavaslatot Cseke Balázs - Füstgyertya, kiabálás, szovjet himnusz / megszavazta a parlament a Pride-ot betiltó törvényjavaslatot (Telex.hu, 2025.03.18.)
  135. Sas Liza, Cseke Balázs - „A gyülekezés alapjog” / a Pride-ot betiltó törvény ellen tüntettek a Margit hídnál (Telex.hu, 2025.03.18.)
  136. Diószegi-Horváth Nóra, Horváth Bence - A Margit hídhoz vonultak a tüntetők a Parlament elől (444.hu, 2025.03.18.)
  137. Dienes Gábriel - Az európai emberi jogi biztos felszólította Sulyokot, vétózza meg a Pride betiltásának megágyazó törvényt (24.hu, 2025.03.18.)
  138. Nagy Bálint - Sulyok Tamás már alá is írta a Pride-ot betiltó törvényt (Telex.hu, 2025.03.19.)
  139. Babos Attila - Lesz Pride, és nagyon sokan ott lesznek, ígérték a fideszes képviselő irodája előtt a pécsi villámcsődületen (Szabad Pécs, 2025.03.19.)
  140. Molnár Kristóf - A Pride betiltása miatt kritizálta Orbánt a svéd miniszterelnök (444.hu, 2025.03.20.)
  141. Concern at Hungary’s new anti-LGBTIQ+ law
  142. A Pride-törvény hatályon kívül helyezését sürgeti az ENSZ emberi jogi főbiztosa - Népszava, 2025.03.21.
  143. ENSZ emberi jogi főbiztos: Helyezzék hatályon kívül a Pride betiltását - HVG, 2025.03.21.
  144. 22 ország nagykövetsége együtt tiltakozik a Pride-ot betiltó magyar jogszabály ellen - HVG, 2025.03.27.