Ugrás a tartalomhoz

Nem jogi elismerése

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A nem jogi elismerése jogi kifejezés, amely arra az eljárásra utal, amely során egy transznemű vagy interszex személy hivatalos irataiban a nemi identitásának megfelelően megváltoztatja nemét és a nevét. A nemi jogi elismerését az államok különböző feltételekhez kötik: míg történetileg csak a pszichiátriai szakvéleménnyel rendelkező és nemi megjelenésüket orvosi úton megváltoztató transzneműek élhettek vele, ma már egyre több ország egy egyszerű közigazgatási eljárás keretében, az egyén önmeghatározására hagyatkozva teszi azt lehetővé.

A nem jogi elismerése a világban

[szerkesztés]
A nem jogi elismerésére vonatkozó jogszabályok a világ országaiban
  Van rá lehetőség, a műtét nem feltétel
  Van rá lehetőség, a műtét feltétel
  Nincs rá lehetőség
  Nincs információ/nem egyértelmű

Argentína

[szerkesztés]

2012-ben az argentin kongresszus elfogadta a Ley de Género-t,[1] amely lehetővé teszi a 18 éven felüli személyek számára, hogy írásos nyilatkozatuk alapján módosítsák személyi igazolványukban a nem megjelölését. Ezzel Argentína lett az első ország a világon, amely teljes mértékben az egyéni önmeghatározására építi a nem jogi elismerését, amelyhez sem orvosi szakvélemény, sem orvosi beavatkozások elvégzése, sem más feltétel teljesítése nem szükséges.

Dánia

[szerkesztés]

Az 1929 júniusában elfogadott sterilizálásról és kasztrálásról szóló törvény (Lov om sterilization og kastration) volt a világ egyik első olyan törvénye, amely a nem megváltoztatásáról rendelkezett. A dán transznemű nő Lili Elbe (akinek élete a 2015-ös A dán lány című filmet ihlette az egyik első olyan személy, akiről ismert, hogy nemi megerősítő műtétet hajtottak rajta végre. 1930-ban Németországban nemét és nevét hivatalosan is megváltoztatták, amelyet aztán dán útlevelére is átvezettek.

2014 júniusában a dán parlament 59–52 megszavazta, hogy a jövőben ne legyen szükség orvosi szakvéleményre és visszafordíthatatlan sterilizálással járó műtétre a nem jogi elismeréséhez.[2] 2014. szeptember 1. óta a 18 éven felüli dánok bármifajta szakvélemény vagy orvosi beavatkozás elvégzése nélkül kérhetik nemük jogi elismerését. A kérelem benyújtását követően egy hat hónapos várakozási idő következik, és ha az érintett a kérelmet megerősíti, iratait átírják.[3][4]

A dán útlevélben a férfi és a mellett a nembináris emberek az X nemi megjelölést is kérelmezhetik.[5]

Magyarországi helyzet

[szerkesztés]

A nem jogi elismerésének (azaz a hivatalos név- és nemváltoztatás) lehetőségéhez 2003 óta létezett egy orvosi szakvélemények alapján, ugyanakkor egészségügyi beavatkozások elvégzésének kötelezettsége nélküli intézhető adminisztrációs gyakorlat, ami 2016-ban kezdett el először akadozni, majd pedig 2018 óta szünetelt. (Az eljárást 2017-ig jogszabály nem szabályozta,[6] a szokásjog alapján az anyakönyvi szervhez kellett fordulni egy pszichiáter, egy klinikai szakpszichológus és egy urológus / nőgyógyász által kiállított szakvéleménnyel.) 2020. március 31-én (a Transznemű Láthatóság világnapján) Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtott a parlament felé egy törvénymódosító javaslatcsomagot („salátatörvényt”), amelynek 33. §-a a születési nemet állapítja meg az anyakönyvbe bejegyzett hivatalos nemként, ami utólag nem változtatható meg.[7] A módosítást május 19-én fogadta el az országgyűlés fideszes többsége, utána Áder János köztársasági elnök május 28-án írta alá.[8] A jogfosztó döntés ellen az érintetteken kívül számos civil szervezet mellett nagykövetségek és Európai Parlamenti képviselők, továbbá az ENSZ több biztosa is határozott tiltakozásukat fejezték ki.[9][10][11] Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint Magyarországnak biztosítania kell a magyar és az országban letelepedett külföldi állampolgárok számára a nemük jogi elismerését.[12]

Az országgyűlés 2020. december 15-én megszavazta a 2012 óta hatályos alaptörvény kilencedik módosítását, amelybe belefoglalták a következő mondatokat: „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”, továbbá: „Az anya nő, az apa férfi.”. Ezzel a módosítással alaptörvényi szintre emelte és megakadályozza a transznemű emberek nemének jogi elismerését és az azonos nemű párok gyerekvállalási lehetőségét.[13][14]

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2023. június 22-én Strasbourg-ban kimondta, hogy a transznemű emberek nem- és névváltoztatási lehetőségének jogalkotói akadályozásával Magyarország megsértette az Emberi jogok európai egyezményét.[15]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Argentina Gender Identity Law – TGEU – transgender europe, 2014. július 16. [2014. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 1.)
  2. archive.org/web/20150212093918/http://www.lgbt-ep.eu/press-releases/denmark-becomes-europes-leading-country-on-legal-gender-recognition/ Denmark becomes Europe's leading country on legal gender recognition | The European Parliament Intergroup on LGBTI Rights. Lgbt-ep.eu, 2014. június 12. [2015. február 12-i dátummal az lgbt-ep.eu/press-releases/denmark-becomes-europes-leading-country-on-legal-gender-recognition/ eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 10.)
  3. Amnesty International: World must follow Denmark's example after landmark transgender law, 2014. június 12. [2014. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  4. L 182 Forslag til lov om ændring af lov om Det Centrale Personregister. Folketinget
  5. Transgender Europe: Denmark: X in Passports and New Trans Law Works, 2014. szeptember 12. [2019. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 8.)
  6. Kormányrendelet
  7. Boros Juli - A nemváltoztatást is megszüntetné a kormány az új salátatörvénnyel (444.hu, 2020. április 01.)
  8. Marjanovic Mira - Áder János többek között a nemváltoztatást ellehetetlenítő törvényt is aláírta (Index.hu, 2020. május 28.)
  9. Ádernek is közömbös az érintettek véleménye Archiválva 2020. június 26-i dátummal a Wayback Machine-ben (Budapest Pride sajtóközlemény, 2020. május 28.)
  10. Koncz Tamás - Tüntetés Áder hivatala előtt: alapvető emberi jogot vettek el a transzeműektől (Népszava, 2020. május 19.)
  11. Halász Júlia - Kedves Semjen Zsolt! Egy betűt nem engedünk a nevünkből! (444.hu, 2020. május 29.)
  12. Emberi Jogok Európai Bírósága: Magyarországnak is biztosítania kell a transznemű emberek nemének jogi elismerését (Háttér Társaság sajtóközlemény, 2020. július 16.)
  13. Rovó Attila - Beleteszik az Alaptörvénybe a keresztény nevelést, és azt, hogy az apa férfi, az anya nő (Telex.hu, 2020.11.10.)
  14. Herczeg Márk - "Az anya nő, az apa férfi" – a Fidesz-KDNP megszavazta a 9. alkotmánymódosítást (444.hu, 2020.12.15.)
  15. Solti Hanna - Strasbourgi bíróság: Jogsértő a magyar transztörvény (444.hu, 2023.06.22.)
  • Jog Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap