Love for Sale (dal)
A Love for Sale Cole Porter dala, mely először Kathryn Crawford előadásában vált ismertté az 1930 december 8-án debütált The New Yorkers című musicalben. A dal egy prostituált szemszögéből került megírásra, akinek „eladó a szeretete”.[1][2]
Feldolgozások
[szerkesztés]- Billie Holiday 1952-ben dolgozta fel a dalt.
- Ella Fitzgerald 1956-ban az Ella Fitzgerald Sings the Cole Porter Song Book című albumára dolgozta fel.
- Tony Bennett 1957-ben a The Beat of My Heart című lemezén adta ki változatát.
- Miles Davis 1958-ban mutatta be feldolgozását a dalból, mely az 1958 Miles című albumán kapott helyet, majd később bónusz számként felkerült a Kind of Blue 2008-as újrakiadására is.
- A Boney M. diszkó stílusú verziója az 1977-es Love for Sale című lemezükön kapott helyet.
- Astrud Gilberto szintén 1977-ben a That Girl from Ipanema című albumán dolgozta fel.[3]
- Elvis Costello 1981-ben a Trust című nagylemezén jelentette meg feldolgozását.
- Jacky Terrasson 1998-ban az Alive című élőzenei albumán mutatta be változatát.
- Seal 2017-ben a Standards albumának alkalmából dolgozta fel a dalt.
Tony Bennett és Lady Gaga változata
[szerkesztés]Tony Bennett és Lady Gaga Love for Sale | ||||
kislemez a(z) Love for Sale albumról | ||||
Megjelent | 2021. szeptember 17. | |||
Formátum | Digitális letöltés, streaming | |||
Felvételek | Electric Lady (New York City) | |||
Stílus | Dzsessz | |||
Nyelv | angol | |||
Hossz | 3:40 | |||
Kiadó | Streamline, Interscope, Columbia | |||
Szerző | Cole Porter | |||
Producer | Dae Bennett | |||
Tony Bennett-kronológia | ||||
| ||||
Lady Gaga-kronológia | ||||
| ||||
Videóklip | ||||
Hivatalos videóklip | ||||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Háttér és fogadtatás
[szerkesztés]Tony Bennett és Lady Gaga 2014-ben mutatták be Cheek to Cheek címmel első közös dzsesszalbumukat. Nem sokkal a lemez megjelenése után Bennett megkereste Gagát, hogy szeretne-e egy újabb albumot készíteni vele, ezúttal csak Cole Porter dalokból. Elfogadva a felkérést, el is készítették Love for Sale címmel második közös nagylemezüket.[4] A felvett dalok közül szerették volna kiválasztani az egyiket a kiadvány címéül, és végül a Love for Sale mellett döntöttek, mely Bennett kedvence volt.[5] A Love for Sale-t választották később az album második kislemezének is, mely 2021. szeptember 17-én jelent meg digitális formában.[6] Feldolgozásuk egy régimódi duett, mely során zenekari kísérettel egymást váltva éneklik el a sorokat.[7] A dal azzal kezdődik, hogy Bennett lágyan, egyedül énekel, majd a zenekar becsatlakozik hozzá a refrénnél. Gaga az utcalány szerepében ezt követően csatlakozik hozzá a „Who will buy?” szöveggel.[8]
Justin Curto a Vulture-től úgy vélte, hogy Bennett és Gaga gyümölcsöző kollaboratív kapcsolatát rendkívül jól bemutatják ebben az „érzéki sztenderben”.[9] Az NME munkatársa, El Hunt azt gondolta, hogy habár Bennett hangja érdesebb és rekedtesebb lett idős kora miatt, ez a nyers stílus jól áll a felvételnek.[10] Derrick Rossignol az Uproxx-tól azt írta, hogy a dal „megmutatja, hogy Bennett még 95 évesen sem veszített hangjából, Gaga pedig tökéletes társa a legendának”.[11] Ross Horton a The Line of Best Fit-től azon a véleményen volt, hogy a Love for Sale az album első két dalával, az It’s De-Lovely-val és a Night and Day-jel együtt megmutatja, hogy mennyire összeillik kettejük hangja.[12] A Consequence kritikusa, Mary Siroky szerint a páros „frissítő és őszinte energiával itatja át a címadó számot”.[13] Eric Handerson a Slant Magazine-től kritikusan fogalmazott a változatukkal kapcsolatban, melyet „egy szexmunkás szemszögéből énekeltek, így szó szerint semmi értelme nincs duettként”.[14]
Videóklip és népszerűsítés
[szerkesztés]A dalhoz készült videóklipet 2021. szeptember 18-án az MTV-n mutatták be.[6] A videó azzal kezdődik, hogy Gaga boldogan azt mondja, hogy „Tony B-vel éneklek”, majd látható, hogy feléneklik a dalt a stúdióban, miközben Gaga folyamatosan táncol a munkálatok során.[9] Több olyan képsort is bevágnak, ahogy Bennett és Gaga együtt nevetnek, időnként pedig a zenekar tagjairól is mutatnak közeli felvételeket.[9][15] A klip végén Gaga arról beszél, hogy milyen jól sikerült a dal vége, majd megölelik egymást.[15] Az Entertainment Weekly-től Joey Nolfi a videóklipet „könnyfakasztónak” nevezte, mely „kiemeli az egymás iránt érzett mély tiszteletüket, ahogy szeretetteljesen egymás szemébe néznek a dal eléneklése közben”.[16] Cillea Houghton az ABC News-tól megjegyezte, hogy „Gaga a stúdiós munkálatokat inkább egy előadásként kezeli, minthogy egyszerűen csak beleénekelne a mikrofonba, folyamatosan táncol Tony mellett ahogy énekelnek.”[15] Justin Curto a Vulture-től azt írta, hogy a videóban Bennett és Gaga „bemutatják, hogy milyen kapocs alakult ki köztük”, melyet „nem lehet egy nap alatt kialakítani a stúdióban. Bármit is árulnak, mi megvesszük.”[9]
2021. július 2-án Bennett és Gaga egyéb dalok mellett a Love for Sale-t is előadták egy kisebb közönség előtt egy stúdióban New York City-ben az MTV Unplugged című műsor keretében. Az MTV 2021. december 16-án mutatta be a koncertet, a Love for Sale előadását pedig egy héttel korábban egy külön YouTube videóban is elérhetővé tették.[17][18] 2021. augusztus 3-án és 5-én a Radio City Music Hallban léptek fel, mely a One Last Time: an Evening with Tony Bennett and Lady Gaga címet kapta, és a Love for Sale is az előadott duettek között volt. A koncertről készült felvételt 2021. november 28-án a CBS-en és a Paramount+-on mutatták be.[19] 2021. szeptember 30-án Gaga előadta a Love for Sale-t a Westfield kereskedelmi üzletlánc közreműködésével készült koncertjében, melyet az interneten keresztül lehetett élőben megtekinteni.[5][20] Az énekesnő ekkor Bennett nélkül adta elő a dalt, aki néhány héttel előtte volt kénytelen visszavonulni a koncertezéstől az orvosok tanácsára.[21] 2021. október 14-én a dal felkerült az énekesnő Lady Gaga Enigma + Jazz & Piano elnevezésű Las Vegas-i rezidencia koncertsorozatának számlistájára.[22] A szám előadása előtt Gaga elmondta: „Las Vegasban minden prostituált énekli ezt a dalt, és ha még nem voltál prostituálttal korábban, akkor így hangzik… Én csak egy jól megfizetett énekes prostituált vagyok.”[23]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Yaffe, David. Fascinating Rhythm: Reading Jazz in American Writing. Princeton University Press (2006). ISBN 978-1-40082-680-3
- ↑ Gioia, Ted. The Jazz Standards: A Guide to the Repertoire. Oxford University Press, 240–241. o. (2012). ISBN 978-0-19-993739-4
- ↑ Discogs.com. Discogs.com . (Hozzáférés: 2020. május 4.)
- ↑ D'Zurilla, Christie: Tony Bennett turns 95 and celebrates with big news about final album with Lady Gaga. Yahoo! News, 2021. augusztus 3. (Hozzáférés: 2021. augusztus 5.)
- ↑ a b Lady Gaga celebrates Love For Sale - presented by Westfield. Westfield, 2021. október 1. [2021. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 4.)
- ↑ a b Tony Bennett and Lady Gaga Reunite on Cole Porter Classic 'Love For Sale': Stream (2021. szeptember 17.)
- ↑ Rowley, Glenn: Lady Gaga and Tony Bennett Share “Love For Sale”: Stream. Consequence , 2021. szeptember 17. [2021. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 4.)
- ↑ Hunter-Tilney, Ludovic: Tony Bennett and Lady Gaga reach acoustic wonderland in Love for Sale. Financial Times , 2021. szeptember 28. [2021. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 4.)
- ↑ a b c d Curto, Justin: We'd Buy What Lady Gaga and Tony Bennett Have in the 'Love for Sale' Video. Vulture , 2021. szeptember 17. [2021. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 4.)
- ↑ Hunt, El. Tony Bennett and Lady Gaga – 'Love For Sale' review: oldies covers with a playful wink (2021. szeptember 30.)
- ↑ Rossignol, Derrick. Lady Gaga And Tony Bennett Continue To Be A Marvelous Vocal Pair On Their 'Love For Sale' Title Track (2021. szeptember 17.)
- ↑ Horton, Ross. „Lady Gaga & Tony Bennett’s Love For Sale may be his final album but it’s a perfect career snapshot”, 2020. október 5.. [2021. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. december 27.)
- ↑ Siroky, Mary: Tony Bennett and Lady Gaga Make the Great American Songbook Shine Again with Love for Sale. Consequence , 2021. október 1. [2021. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 3.)
- ↑ „Every Lady Gaga Album Ranked”, Slant Magazine, 2021. október 6.. [2021. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. december 27.)
- ↑ a b c Houghton, Cillea: Lady Gaga and Tony Bennett capture vibrant energy of the studio in 'Love for Sale' video. ABC News , 2021. szeptember 20. [2021. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 4.)
- ↑ Nolfi, Joey: Find someone who looks at you like Lady Gaga looks at Tony Bennett in the 'Love for Sale' music video. Entertainment Weekly , 2021. szeptember 17. [2021. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 4.)
- ↑ Romaine, Jenna: After Alzheimer's diagnosis, singing great Tony Bennett to perform free concert with Lady Gaga. The Hill, 2021. június 30. [2021. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 5.)
- ↑ Nolfi, Joey. Lady Gaga gets sweet and sassy with Tony Bennett in first MTV Unplugged footage (2021. december 9.)
- ↑ Nolfi, Joey. Lady Gaga and Tony Bennett revisit their first duet in emotional One Last Time preview (2021. november 3.)
- ↑ Cottelli, Robyn: Lady Gaga Celebrates Love for Sale Album With Intimate Jazz Online Performance Exclusively Brought to Fans by Westfield. Business Wire, 2021. szeptember 1. (Hozzáférés: 2021. szeptember 1.)
- ↑ Amorosi, A.D.. Tony Bennett’s Son, Danny, on Why the Legend’s Radio City Music Hall Shows Went So Well — and Why There Won't Be More (2021. augusztus 12.)
- ↑ Katsilometes, John. Lady Gaga — and Stefani — jazz it up in Strip return (2021. október 15.)
- ↑ Pener, Degen. Lady Gaga Returns to Las Vegas Residency '652 Days' Since Last Show (2021. október 18.)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Love for Sale (song) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.