Kerka-vidék

Kerka-vidék
A Kerka-vidék elhelyezkedése
Elhelyezkedés	Zalai-dombság
Besorolás	kistáj
Fontosabb települések	Lenti
Népesség
Népesség	18 558 fő (2001)
Népsűrűség	38,9 fő/km² (2001)
Városi népesség	45,8% (2001)
Községek átlagos népességszáma	265 fő (2001)
Településsűrűség	10,5 / 100 km²
Földrajzi adatok
Terület	477 km²
Legmagasabb pont	Nagy-Tenke (332 m)
Folyóvizek	Kerka
Résztájegységek	Lenti-medence, Szentgyörgyvölgyi-rög, Lendvai-hegy

A Kerka-vidék vagy Hetés a Zalai-dombság legnyugatibb kistája Zala és részben Vas vármegyében, kis északnyugati kiszögellése és nyugati pereme már Szlovénia területén található, ahol Lendva-hegy (Lendavske gorice) a neve, és délnyugati lejtői az ország egyik ismert borvidékét alkotják. A magyarországi részét tekintve 477 km²-es területű vidék a Kerka teraszos völgymedencéjét övező dombsági táj. Északról a Felső-Zala-völgy, keletről a Göcsej és az Egerszeg–Letenyei-dombság, délről a Mura bal parti sík határolja. Nyugati-délnyugati kiterjedését az Alsó-Mura-síknak a magyar–szlovén államhatárral nagyjából párhuzamos völgyválla jelöli ki.

Hetés szűkebb értelemben csak egy kisebb néprajzi táj a magyar-szlovén határ két oldalán.

Földtan és domborzat

Szentgyörgyvölgyi patak

A Kerka-vidék 3–3,5 km-es mélységben található, változatos összetételű alaphegységét jellemzően mezozóos képződmények alkotják. Az alapkőzetre az Ős-Mura és a Kerka hordalékkúpja épült fel a pleisztocén során, amelyre folyóvízi üledéksor (kavics, homok stb.) rétegződött. A későbbi földtörténeti korok szerkezeti mozgásai és az erózió eltérő intenzitással alakította a Kerka-vidék felszínalaktani képét. A kistáj északi és déli részén ma is féloldalasan megbillent tanúhegyek, pannon kori kavicstakarós rögök emelkednek: északon a Szentgyörgyvölgyi-rög (257 m) és a Haricsa-hegy (187 m), a déli Lendvai-hegyben a Nagy-Tenke (332 m) és a Lenti-hegy (262 m). A Lendvai-hegy egyúttal a Lispe–Lovászi-boltozatot lezáró rög, a 20. század második felében feltárt szénhidrogénkészletekkel, s itt metszi a Kerka-vidéket a Balaton-vonal néven ismert tektonikai törésvonal is. A kistáj központi részét mintegy 130 km²-en a Kerka süllyedékes völgymedencéje foglalja el. A medencealjzatot az Ős-Mura pleisztocén hordalékkúpjából származó, vastag üledéksor fedi, amelyre a Kerka és a Szentgyörgyvölgyi-patak holocén üledékei rétegződtek, teraszos szerkezetűvé alakítva a völgyet.

Az eróziós dombsági részek felszíne horizontálisan és vertikálisan egyaránt tagolatlan, a völgysűrűség és az átlagos relatív relief (26 m/km²) egyaránt alacsony. A Lenti-medence süllyedéke tökéletes síkság, átlagos relatív szintkülönbsége 5 m/km². A Kerka-vidék legmagasabb pontja a Lendvai-hegyben található Nagy-Tenke rögje (332 m), a legalacsonyabb tengerszint feletti magasság a kistáj déli végpontján, a Kerka völgyében mérhető (152 m).

A Kerka-vidék nagyobbik, északkeleti része a tájat északnyugat–délkeleti irányban átszelő Kerka közvetlen vízgyűjtőterületéhez tartozik, jelentősebb kistáji mellékágai a Kis-Kerka és a Cupi-patak. Bő vízfelesleggel rendelkező terület, ennek tudható be, hogy a Kerka Lentinél mért 2,2 m³/s-os középvízhozama pár kilométerrel lejjebb, Tormaföldénél már 4,8 m³/s-ra nő. A vidék délnyugati részének lefolyásait a Magyarország területén csak alig 6 km-es szakaszon folyó Lendva-patak veszi fel, amelynek Kerka-vidéki mellékvizei a Kebele-patak és a Szentgyörgyvölgyi-patak. A Lendva a kistáj határain kívül egyesül a Kerkával. A Kerka-vidék jelentős állóvízzel nem rendelkezik.

Éghajlat

A mérsékelten hűvös kistáj évi középhőmérséklete 9,2–9,8 °C között alakul. A határértékek jelentős különbségének hátterében a hűvösebb északnyugati és az enyhébb délkeleti peremvidékek különbözősége áll. A nyári félév 16,0–16,2 °C körüli átlaghőmérsékletében kevésbé mutathatóak ki a területi különbségek. A napsütéses órák száma évenként 1850 és 1900 közé esik. A kistáj a mérsékelten nedves és a nedves éghajlati zóna határán terül el, ahol az évi átlagos csapadék 760–780 mm. A szélirányok eloszlása kiegyenlített.

Talaj és növényzet

A leggyakoribb talajtípusok:

• pszeudoglejes barna erdőtalaj,
• agyagbemosódásos barna erdőtalaj,
• réti öntéstalaj,
• réti erdőtalaj – ezek mindegyike a mészmentes, savanyú talajok közé tartozik.

Területhasznosítás	Terület	Területarány
Lakott terület	1 844,8 ha	3,9%
Szántó	19 512,8 ha	40,9%
Kert	1 140,0 ha	2,4%
Szőlő	86,9 ha	0,2%
Rét, legelő	5 766,3 ha	12,1%
Erdő	19 172,3 ha	40,2%
Vízfelszín	160,0 ha	0,3%

A Kerka-völgy és a völgyet határoló dombok növényzete erősen különbözik. A völgy legjellemzőbb növénytársulásai a sík- és dombvidéki kaszálórétek (Arrhenatherion), a mészkerülő láprétek (Junco–Molinietum) és a patak menti magaskórósok (Angelico-Cirsietum oleracei).

A völgyet kísérő dombokon gyertyános–kocsányos tölgyesek (Querco robori-Carpinetum), elegyes erdei fenyvesek és bükkösök (Fagio medio-europaeum) nőnek.

Az erdőkben sok a gomba. Ismertebb, ehető nagygombák:

• vargánya (Boletus spp.),
• rókagomba ((Cantharellus cibarius)),
• császárgalóca (úri gomba, Amanita caesarea) Védett!

Állatvilág

A természetes fauna fajösszetételében (akárcsak a növényzetében) egyaránt felismerhető az Alpok közelsége és a mediterrán hatás.

Ízeltlábúak

A gerinctelenek között a patakok mentén több ritka, természetvédelmileg értékes rovarfaj él:

• csermely szitakötő (Onychogomphus forcipatus),
• karéliai kérész (Eurylophella karelica).

A Kerkában biztató ütemben szaporodik a 2008-ban védetté nyilvánított folyami rák (Astacus astacus).

A kaszálóréteken él néhány különleges életmódú nappali lepke:

• vérfűboglárka (Maculinea teleius),
• zanótboglárka (Maculinea nausithous).

A nedves réteken és a vízpartokon él a szegélyes vidrapók (Dolomedes fimbriatus), a szárazabb réteken és az erdőszéleken a fehérsávos keresztespók (Aculepeira sp.).

A domboldalak ízeltlábúit a közelmúltban kezdték részletesebben tanulmányozni; azóta ritka

• futóbogarak (Carabidae),
• százlábúak (Chilopoda) és
• pókok (Araneae)

kerültek elő.

Körszájúak

A Kerka (és mellékvize, a Kerca a fokozottan védett dunai ingola (Eudontomyzon mariae) kiemelten fontos élő- és szaporodó helye.

Halak

Védett halfajok:

• fürge cselle (Phoxinus phoxinus),
• kövi csík (Barbatula barbatula),
• vágó csík (Cobitis elongatoides),
• sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus);

a leggyakoribb hal a fejes domolykó (Squalius cephalus, Leuciscus cephalus).

Kétéltűek

A kétéltűek közül a hegyvidék közelségére utaló fajok:

• gyepi béka (Rana temporaria),
• sárga hasú unka (Bombina variegata),

Hüllők

A leggyakoribb hüllőfajok:

• fürge gyík (Lacerta agilis),
• vízisikló (Natrix natrix),
• rézsikló (Coronella austriaca);

a területen mérgeskígyók nem élnek.

Madarak

Barbácsy Zoltán ornitológus Bajánsenyéhez közel, az egykori Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzetből 11 madárfajt írt le, ezek közül 80 fészkelő.

Gyakoribb gázlómadarak:

• fehér gólya (Ciconia ciconia),
• szürke gém (Ardea cinerea),
• fekete gólya (Ciconia nigra).

A fenyőelegyes erdőkben itt fészkel is a süvöltő (Pyrrhula pyrrhula), amit az ország más részein csak téli vendégként ismerünk.

Az idősebb bükkösökben költ:

• kék galamb (Columba oenas),
• fekete harkály (Dryocopus martius).

Ragadozó madarak:

• héja (Accipiter gentilis),
• darázsölyv (Pernis apivorus),
• egerészölyv (Buteo buteo),
• karvaly (Accipiter nisus),
• fehérfarkú rétisas (Haliaeetus albicilla).

Néprajz

A terület néprajzában, kultúrájában hasonlít a szomszédos Göcsejhez. A terület nagyobb része néprajzi szempontból Göcsejhez tartozik, egy kisebb része pedig a szűkebb értelemben vett hagyományos Hetés néprajzi tája, amely Szlovénia területére is átnyúlik.

Források

• Magyarország kistájainak katasztere. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Szerkesztette Dövényi Zoltán. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2010. ISBN 978-963-9545-29-8
• Szőke Béla Miklós: A határ fogalmának változásai a korai középkorban [Adatok a Kerka-vidék kora középkori településtörténetéhez], Zalai Múzeum, 2004. 13. sz. 177. old. [1]
• Kovács Tibor – Ambrus András: Lárva adatok az Őrség és a Kerka-vidék (Hetés) kérész, szitakötő és álkérész faunájához (Ephemeroptera, Odonata, Plecoptera), Praenorica folia historico-naturalia, 2002. 6. sz. 23-40. old.
• Szinetár Csaba, Györke Gyula, Hella Ferenc, Kemencei Ilona, Nagy Krisztina, Sülyi Péter: Bajánsenye. A történelmi Őrségben. Bajánsenye önkormányzata, év nélkül. 28 old.