Ugrás a tartalomhoz

Jane Campion

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.
 Ebben a szócikkben a mandarin, illetve kantoni nyelvű szavak nemzetközi, illetve magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Jane Campion
Született1954. április 30. (70 éves)[1][2][3][4][5]
Wellington
Állampolgárságaúj-zélandi
GyermekeiAlice Englert
SzüleiEdith Campion
Richard Campion
Foglalkozása
Tisztségea Cannes-i fesztivál zsűrijének elnöke
Iskolái
Kitüntetései
Rendezői pályafutása
Aktív évek1980–
Díjai
Oscar-díjak
Legjobb rendező
A kutya karmai közt (2022)
Legjobb eredeti forgatókönyv
Zongoralecke (1994)
Golden Globe-díjak
Legjobb rendező
A kutya karmai közt (2022)
BAFTA-díjak
Legjobb rendező
A kutya karmai közt (2022)
Legjobb film
A kutya karmai közt (2022)
César-díjak
Legjobb külföldi film
Zongoralecke (1994)
Jane Campion aláírása
Jane Campion aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jane Campion témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Elizabeth Jane Campion[11] (Wellington 1954. április 30. –) Ausztráliában élő és dolgozó, kétszeres Oscar-díjas új-zélandi forgatókönyvíró, filmrendező és producer. Zongoralecke című alkotásával a cannes-i filmfesztiválok történetében első női alkotóként nyert Arany Pálmát 1993-ban, és a második nő volt, akit rendezőként Oscarra jelöltek.

Életrajza

[szerkesztés]

Ifjúsága és tanulmányai

[szerkesztés]

Richard Campion opera- és színházi rendező, valamint Edith Hannah,[12] színésznő, író második gyermekeként látta meg a napvilágot.[13][14] Két testvére van: Anna (1952) filmrendező, forgatókönyvíró, valamint Michael (1961).[15][11]

Jane 1975-ben diplomázott a Wellingtoni Victoria Egyetemen antropológiából, a következő évben pedig a londoni Chelsea-i Művészeti és Formatervezési Főiskola hallgatója lett. Angliai tartózkodását kihasználja arra, hogy európai körutat tegyen. Ennek keretében 1976-ban művészeti kurzuson vett részt Velencében, olaszul tanult Perugiában és asszisztenskedett egy londoni reklámügynökségnél.[16]

Hazatérését követően a Sydney Egyetem képzőművészeti karán, a Sydney Művészeti Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahol festészetet tanult 1979 és 1981 között.[16] Saját bevallása szerint művészetére a legnagyobb hatással Frida Kahlo mexikói szürrealista festőnő és Joseph Beuys német származású performansz- és szobrászművész voltak.[17][18]

Mivel a festészetet, mint kifejezési eszközt erősen korlátozottnak találta, érdeklődése a film felé fordult. 1980-ban elkészítette első, Szuper 8-as rövidfilmjét Tissues címmel. Ennek köszönhetően 1981-ben megkezdhette tanulmányait és 1984-ben diplomázott az Ausztrál Film, Televízió és Rádió Főiskolán, ahol számos rövidfilmet készített.[19]

Munkássága

[szerkesztés]

Lecke fegyelemből című, 1982-ben írt és rendezett kisjátékfilmjét az 1986-os cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmával ismerték el, és a később készült rövidfilmjeinek szinte mindegyike nyert valamilyen díjat.[19]

Alkotásaiban mindvégig a nőiség, a női látásmód jelenik meg, középpontjukban a kényszerű női szerepekkel vívott küzdelem áll. Arra törekszik, hogy a valóságból az időtlen térbe emelt nőt e fétishelyzetből kiszabadítsa. Ugyanakkor nem ragad le az egyenjogúság feminista megközelítésnél és ábrázolásmódnál, hanem azon túllépve a nemiséget már nem biológiai adottságként, sokkal inkább a kulturális és társadalmi körülmények által meghatározott kényszerű, de megváltoztatható szerepkörként elemzi és ábrázolja.[20]

1988-89-ben írta és rendezte első egész estét betöltő játékfilmjét, a Sweetiet, amelyben egy csendes, gátlásokkal küszködő, de rendezett életű szerelmes nő, Kay, konfrontálódik zabolázatlan, hisztérikus, ijesztően agresszív szexualitású húgával, Sweetie-vel, amikor az – mások mellett – a kedvesére is kiveti hálóját.[20] A filmet beválogatták az 1989-es cannes-i filmfesztivál nagyjátékfilmversenyébe. Az erős mezőnyben díjat ugyan nem nyert, azonban a filmes szakma felfigyelt a fiatal alkotóra, aki női szemüvegen át láttatja a női vágyat, hősnőinek egyedi, sok tekintetben marginális jellegű karakterét, a társadalmi béklyók elleni harcát, az identitáskeresést, valamint az újrakezdést.[19]

Második nagyjátékfilmjét, az Egy angyal az asztalomnált 1990-ben fejezte be. A rendkívül hosszú, két és fél órás filmdráma a többszörös irodalmi díjas új-zélandi írónő, Janet Frame önéletrajzi regényének adaptációja; a törékeny, nem túl előnyös külsejű, de minden porcikájában férfiérintésre éhező, ugyanakkor tapasztalatlan és esetlen, emiatt félreértett hősnő viharos életét mutatja be.[21] A film az 1990. évi velencei mustrán több jelentős díj mellett elnyerte az Ezüst Oroszlánt, a zsűri különdíját, és ezzel a rendezőnő egy csapásra nemzetközi hírnévre tett szert.

Harmadik egész estét betöltő filmje, az 1993-ban készült, „a női film diadalaként” is aposztrofált Zongoralecke egy, a XIX. században Új-Zélandon játszódó szerelmi történetet dolgoz fel. Főhőse egy önkéntes némaságba burkolózó skót nő, akinek a távoli, idegen földrészen szereznek férjet egy, mint később kiderül, nyers, durva, a zeneimádatát és a zongora iránti szeretetét megérteni nem képes telepes személyében.[20] Az eladott zongoráját visszaszerezi akaró magányos és kétségbeesett nő tragikus szerelembe bonyolódik annak új tulajdonosával – egy „romantikus” románcba, annak minden, eredeti értelemben vett kellékével: kapcsolatuk túlzó, szenvedélyes, viharos, kétségbeesett és transzcendentális, amelyben nagy érzések feszegetik végletekig a határokat, amit napjainkban talán csak egy nő képes megmutatni.[22] A film világpremierje az 1993-as cannes-i filmfesztiválon volt, ahol megosztva bár, de fődíjas lett. Ezzel a fegyverténnyel Campion világhíre kiteljesedett: a fesztivál történetében ő lett az első nő, aki nagyjátékfilmjéért Arany Pálmát vehetett át, és első alkotó, aki Cannes-ban mind rövid-, mind pedig hosszúfilmjével fődíjat tudott nyerni. A főszerepet alakító Holly Hunter ugyanekkor a legjobb női alakítás díját vehette át. A kezdeti sikert díjak sora követte: a legjobb külföldi filmnek járó César-díj, hat Golden Globe-jelölésből egy díj (legjobb drámai színésznő), majd nyolc Oscar-jelölés, amelyekből hármat el is nyert (legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb női főszereplő, legjobb női mellékszereplő). Jane Campion Hollywoodban is történelmet írt, Lina Wertmüller után ugyanis ő volt a második nő, akit a legjobb rendező Oscarra jelöltek.

1996-ban elkészítette Henry James Egy hölgy arcképe című regényének filmadaptációját, Nicole Kidman főszereplésével. A szenvedélyesen szerelmes főhősnő számára rövid időn belül egyértelművé válik, hogy szemfényvesztés áldozata: hamis ígéretek, hazug vallomások gerjesztettek benne eléggé álságos érzelmi függést. Campion e filmjében is túllép a feminista dogmákon, mivel végül is egy másik férfi rántja ki a becsapott nőt a zsarnok bűvköréből.[20]

1997-ben Jane Campiont felkérték a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnökének. Vezetésével a Charlotte Rampling, Francesco Rosi és Cukamoto Sinja összetételű bírálóbizottság Kitano Takesi Tűzvirágok című alkotásának ítélte az Arany Oroszlán díjat

Ezt követően, 1999-ben rendezte meg a Szentek és álszentek című filmdrámát, amelyet Anna nővérével közösen írt, és amelyben Kate Winslet, valamint a Zongoraleckében már szerepelt Harvey Keitel ismétlik meg az Egy hölgy arcképében megismert érzelmi függést, és az abból való kiszabadulást.[20] 2003-ban a Susanna Moore regényéből írt, Nicole Kidman társproducerségével készített Nyílt seb című erotikus thrillerrel jelentkezett. Ez a film lehetővé tette a főszereplő Meg Ryannek, hogy szakítson szokásos szerepeivel. 2007-ben Jane Campion ismét Velencében döntnök: helyet kapott Csang Ji-mou vezette zsűriben, amely a fődíjat ezúttal Ang Lee Ellenséges vágyak című erotikus kémfilmjének ítélte.

Több évi kihagyás után rendezte meg 2009-ben Fényes csillag című filmdrámát, amelyben az ifjan elhunyt angol romantikus költő, John Keats és múzsája, Fanny Brawne szerelmét dolgozta fel. A rendezőnő a szerető édesanyjának szerepét Kerry Foxra, bízta, akivel 20 évvel korábban már együtt forgatott az Egy angyal az asztalomnál című opusban. A film ősbemutatójára a 2009-es cannes-i fesztivál versenyprogramjában került sor.

A 2013-as cannes-i fesztiválon a hivatalos válogatás Cinéfondation elnevezésű, kezdő filmkészítők bemutatkozásának helyet adó szekció, és a rövidfilmek versenyének közös zsűrielnöki tisztére kérték fel. E filmes seregszemle idején a Rendezők Kéthete szekció különelőadásának keretében vehette át a francia Filmrendezők Szövetsége által neki ítélt Arany Hintó díjat. Az előadáson levetítették a Top of the Lake című új televíziós minisorozatának két epizódját, amely Új-Zéland egyik déli kisvárosban eltűnt tizenkét éves terhes lány után nyomozó felügyelőnőről szól.[23] A több mint húsz éve forgatott Zongoralecke után Jane Campion e filmsorozatban ismét együtt dolgozott Holly Hunterrel, aki egy New Age csoport vezetőjét alakítja.[19] Nemzetközi bemutatója után az alkotás nagyon kedvező fogadtatásban részesült mind a kritika, mind a közönség részéről.[24] Benne a rendezőnő bemutatja szülőhazája természeti szépségeit, témájában pedig ismét találkozhatunk a fortyogó szenvedéllyel, valamint a nőknek a fennálló rend, az erőszaktól és szexizmustól átitatott társadalom elleni lázadásával.[19] Egy, a Telegraphnak adott interjújában Campion mozifilm-készítéssel felhagyó és a televíziózás felé forduló magatartását „új határnak” minősítette.[23]

2014-ben a rendezőnőt felkérték a 67. cannes-i fesztivál zsűrielnökének.[24] Ezzel ő lett a tizedik nő, akit ez a megtiszteltetés ér, közülük viszont az első filmrendező.

Magánélete

[szerkesztés]

1992-ben kötött házasságot Colin David Englert ausztrál filmes szakemberrel, aki a Zongoralecke forgatásán a „Second Unit igazgatói” feladatokat látta el.[25][26] 1993-ban született meg fiuk, Jasper, aki azonban 12 éves korában meghalt.[27] Az 1994-ben született lányuk, Alice Englert 7 éves volt, amikor szülei elváltak.[28] Az időközben színésznővé lett Alice a Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények főszereplője. Jane Campion róla mintázta Fényes csillag című filmdrámájában a költő szeretőjének, Fanny Brawne-nak alakját.[29]

Filmográfia

[szerkesztés]

Nagyjátékfilmek

[szerkesztés]
Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör
Rendező Író Producer
1989 Sweetie Igen Igen Nem
1990 Angyal az asztalomnál An Angel at My Table Igen Nem Nem
1993 Zongoralecke The Piano Igen Igen Nem
1996 Egy hölgy arcképe The Portrait of a Lady Igen Nem Nem
1999 Szentek és álszentek Holy Smoke! Igen Igen Nem
Soft Fruit Nem Nem Igen
2003 Nyílt seb In the Cut Igen Igen Nem
2006 Abduction: The Megumi Yokota Story (dokumentumfilm) Nem Nem Igen
2009 Fényes csillag Bright Star Igen Igen Igen
2021 A kutya karmai közt The Power of the Dog Igen Igen Igen

Kisjátékfilmek

[szerkesztés]
Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések
Rendező Író Producer
1980 Tissues Igen Igen Nem
1981 Mishaps of Seduction and Conquest Igen Igen Nem
1982 Lecke fegyelemből Peel: An Exercise in Discipline Igen Igen Nem
1983 Oda a szenvedély Passionless Moments Igen Igen} Igen
1984 Egy lány története A Girl's Own Story Igen Igen Nem
After Hours Igen Igen Nem
2006 The Water Diary Igen Igen Nem a 8 című film szegmense
2007 The Lady Bug Igen Igen Nem a To Each His Own Cinema című film szegmense
2012 I'm the One Nem Nem Igen
2016 Family Happiness Nem Nem Vezető

Televízió

[szerkesztés]
Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések
Rendező Író Producer
1986 Two Friends Igen Nem Nem tévéfilm
2013–2017 A tó tükre Top of the Lake Igen Igen Vezető
  • minisorozat
  • társrendező: Garth Davis és Ariel Kleiman

Fontosabb díjak és jelölések

[szerkesztés]

Oscar-díj

[szerkesztés]

Golden Globe-díj

[szerkesztés]

BAFTA-díj

[szerkesztés]

César-díj

[szerkesztés]

Primetime Emmy-díj

[szerkesztés]
  • 2013 jelölés: kiemelkedő rendezés mini-sorozatért, filmért vagy drámai különkiadásért: (A tó tükre)
  • 2013 jelölés: kiemelkedő mini-sorozat vagy film: (A tó tükre)
  • 2013 jelölés: kiemelkedő írás mini-sorozatért, filmért vagy drámai különkiadásért: (A tó tükre)

Egyéb díjak

[szerkesztés]
  • 1984 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb kísérleti film – Oda a szenvedély
  • 1986 : Cannes-i Filmfesztivál – Arany Pálma (rövidfilm) – Lecke fegyelemből
  • 1989 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb eredeti forgatókönyv – Sweetie
  • 1989 : Ausztrál Filmintézet díja – Byron Kennedy-díj
  • 1990 : Los Angelesi Filmkritikusok Szövetségének díja – Új generáció díj – Sweetie
  • 1990 : Torontói Nemzetközi Filmfesztivál – nemzetközi kritikusok díja – Egy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Velencei Nemzetközi Filmfesztivál - a zsűri különdíja – Egy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Velencei Nemzetközi Filmfesztivál - OCIC díj – Egy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Velencei Nemzetközi Filmfesztivál - Elvira Notari-díj – Egy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Velencei Nemzetközi Filmfesztivál - a filmkritikusok "Bastone Bianco" díja – Egy angyal az asztalomnál
  • 1990 : Új-Zélandi Film- és tévédíjak (film) – Rudall Hayward-díj
  • 1991 : Független szellem díj – legjobb külföldi film – Sweetie
  • 1992 : Független szellem díj – legjobb külföldi film – Egy angyal az asztalomnál
  • 1993 : Cannes-i Filmfesztivál – Arany Pálma – Zongoralecke
  • 1993 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1993 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb eredeti forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1993 : Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1993 : Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1993 : New York-i Filmkritikusok Körének díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1993 : New York-i Filmkritikusok Körének díja – legjobb forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1993 : Vancouveri Nemzetközi Filmfesztivál – legnépszerűbb film – Zongoralecke
  • 1994 : Amerikai Forgatókönyvírók Céhének díja – legjobb eredeti forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1994 : Amerikai Filmkritikusok Országos Szövetségének díja – legjobb forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1994 : Argentin Filmkritikusok Szövetségének díja – Zongoralecke
  • 1994 : Ausztrál Filmkritikuson Körének díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1994 : Ausztrál Filmkritikuson Körének díja – legjobb forgatókönyv – Zongoralecke
  • 1994 : Délkeleti Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb rendező – Zongoralecke
  • 1994 : Független szellem díj – legjobb külföldi film – Zongoralecke
  • 1994 : Új-Zélandi Film- és tévédíjak (film) – legjobb rendező – Egy angyal az asztalomnál
  • 1995 : Kinema Junpo Awards – legjobb idegen nyelvű film – Zongoralecke
  • 2000 : Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál – Taormina Arte díj
  • 2003 : Valladolidi Nemzetközi Filmfesztivál – Arany Kalász – Nyílt seb
  • 2013 : Francia Filmrendezők Szövetségének díja – Arany Hintó
  • 2013 : Új-Zélandi Film- és tévédíjak (tévé) – legjobb televíziós mozi vagy drámai sorozat – Top of the Lake
  • 2014 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb tévéfilm, vagy minisorozat – Top of the Lake

Irodalom

[szerkesztés]
  • Cheshire, Ellen: Jane Campion. London: Pocket Essentials, 2000. ISBN 978-1-90304-724-8
  • Fox, Alistair: Jane Campion: Authorship and Personal Cinema. Bloomington–Indianapolis: Indiana University Press, 2011. ISBN 978-0-253-22301-2
  • Gillett, Sue: Views for Beyond the Mirror: The Films of Jane Campion. St.Kilda: ATOM, 2004. ISBN 1 876467 14 2
  • Jones, Gail: 'The Piano.' Australian Screen Classics, Currency Press, 2007. ISBN 978-0868197999
  • Margolis, Harriet (ed): Jane Campion's The Piano. Cambridge University Press, 2000. ISBN 978-0-521-59721-0
  • McHugh, Kathleen: Jane Campion. Urbana and Chicago: University of Illinois Press, 2007. ISBN 978-0-252-03204-2
  • Radner, Hilary, Alistair Fox and Irène Bessière, eds. Jane Campion: Cinema, Nation, Identity. Detroit: Wayne State University Press, 2009. ISBN 9780814334324
  • Verhoeven, Deb: Jane Campion. London: Routledge, 2009. ISBN 978-0-415-26275-0
  • Wexman V. W.: Jane Campion: Interviews. Roundhouse Publishing. 1999. ISBN 978-1-578-06083-2

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ FemBio database (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ Brockhaus (német nyelven)
  5. ↑ Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
  6. ↑ https://www.allocine.fr/personne/fichepersonne-12147/palmares/
  7. ↑ https://dpmc.govt.nz/publications/new-year-honours-list-2016
  8. ↑ https://www.goldenglobes.com/winners-nominees
  9. ↑ https://dfwcritics.com/dfw-film-critics-name-power-of-the-dog-best-film-of-2021/
  10. ↑ https://www.oscars.org/oscars/ceremonies/2022, 2022. március 28.
  11. ↑ a b Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) Alistair Fox 2011-32 nevű lábjegyzeteknek
  12. ↑ Edith Campion – Omnilexica Született: Beverley Georgette Hannah (Wellington, 1923. december 13. – Otaki, 2007. szeptember 16.)
  13. ↑ Alistair Fox 2011 25. oldal
  14. ↑ Kathleen McHugh 2007 3. oldal
  15. ↑ Edith Campion – Omnilexica
  16. ↑ a b Alistair Fox 2011 48. oldal
  17. ↑ Kathleen McHugh 2007 5. oldal
  18. ↑ Vincent Canby 1993
  19. ↑ a b c d e Clémentine Gallot 2013
  20. ↑ a b c d e Szalay Dorottya 2011
  21. ↑ E filmjében, az akkor 67 éves édesanyja, Edith Campion is kapott egy kisebb szerepet (Miss Lindsay).
  22. ↑ Germain Sclafer 2011
  23. ↑ a b Margaret Alwan 2014
  24. ↑ a b A fesztivál sajtóközleménye (2014.01.07.)
  25. ↑ Englert, Colin David – Business Profiles
  26. ↑ Kaleem Aftab 2012
  27. ↑ Franke Lizzie 1999
  28. ↑ Des Sampson 2013
  29. ↑ AlloCiné – Bright Star

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jane Campion című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jane_Campion&oldid=27690770”