Havasalföldi fejedelmek listája
Ez a táblázat Havasalföld uralkodóit sorolja fel uralkodásuk időrendi sorrendjében 1859-ig, a Moldvával való egyesülésig. Az egyes uralkodók nevei alatt fel van sorolva, hogy ha Moldvában is uralkodtak (ami a XVI. század végétől fordult elő), akkor milyen néven sorolhatók a moldvai fejedelmek listájába. Az uralkodók elnevezése (pl. XY moldvai fejedelem vagy XY havasalföldi fejedelem), ha két országban is uralkodtak, a korábban bírt ország szerint történt (pl. V. Sándor havasalföldi fejedelem és nem VII. Sándor moldvai fejedelem, mert Moldvában 1629-től uralkodott, Havasalföldön már 1623-tól). Az uralkodási időnél a betöltött évek és hónapok szerepelnek. Ahol hullámjel (~) van, ott majdnem betöltötte az adott személy az adott évet/hónapot.
Önálló Havasalföld (1247–1600)
[szerkesztés]Havasalföld az alapítástól, 1277-től, de különösen 1290-től a Magyar Királyság függésében létezett. Ezt az 1330-as magyarok feletti győzelem időlegesen megváltoztatta, de a Magyar Királyságtól az 1526. évi mohácsi csatavesztésig nem volt teljesen független. A gondot a Basarab-ház különböző tagjainak egymással való két évszázados torzsalkodása jelentette. Az állam rövid virágzása I. Mircea (1386–1418), valamint IV. Vlad és IV. Radu korára (1482–1508) tehető. A törökök több támadást vezettek az ország ellen, de a végleges uralmat csak – a magyar történelemből Vitéz Mihályként ismert és rövid időre Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt uraló – II. Mihály havasalföldi fejedelem halála (1601) után szerezhették meg.
Litovoi | Litovoi | (30–32 év) |
Nyugat-Olténiára terjedt ki uralma. | ||
Szeneszláv | Seneslau | (25–28 év) |
Kelet-Olténia uralkodója. | ||
Bărbat | Bărbat | (kb. 13–11 év) |
Egyesítette a Havasalföldi területek törzseit, és uralma alatt létrehozta a Havasalföldi Fejedelemséget. | ||
Tihamér † 1310 |
Thocomerius, Tihomir | (kb. 20 év) |
|||
I. Alapító Basarab János * 1270/1280 k. † 1352 |
Basarab Întemeietorul | (kb. 42 év) |
Tihamér fia. | ||
I. Miklós Sándor † 1364. november 16. |
Nicolae Alexandru | ???? XI. 16. (12 év) |
I. Basarab fia. | ||
I. László * 1325 † 1377 |
Vladislav I | (13 év) |
Miklós Sándor fia. | ||
I. Radu * 1330 † 1383 |
Radu I | (6 év) |
I. László fivére. | ||
I. Dan * 1354 † 1386. szeptember 23. |
Dan I | ???? IX. 23. (3 év) |
I. Radu fia. | ||
I. Öreg Mircea * 1358 † 1418. január 31. |
Mircea cel Bătrân | IX. XI. (8 év 2 hónap) |
I. Radu fia. | ||
I. Bitorló Vlad † 1397 után |
Vlad I Uzurpatorul | XI. I. (2 év 2 hónap) |
I. Dan fia. | ||
I. Öreg Mircea (2x) | Mircea cel Bătrân | I. I. 31. (21 év) |
Második uralkodása. | ||
I. Mihály † 1420. augusztus 15. |
Mihail I | I. VIII. 15. (2 év 7 hónap) |
I. Mircea fia. | ||
II. Dan † 1432. június 1. |
Dan al II-lea | VIII. V. (9 hónap) |
I. Dan fia. | ||
II. Kopasz Radu † 1427 tavasza |
Radu Praznaglava | V. XI. (6 hónap) |
I. Mircea fia. | ||
II. Dan (2x) | Dan al II-lea | XI. nyara (1 és fél év) |
Második trónra lépése. | ||
II. Kopasz Radu (2x) | Radu Praznaglava | nyara (pár hónap) |
Második trónra lépése. | ||
II. Dan (3x) | Dan al II-lea | nyara ősze (1 év pár hónap) |
Harmadik trónra lépése. | ||
II. Kopasz Radu (3x) | Radu Praznaglava | ősze (pár hónap) |
Harmadik trónra lépése. | ||
II. Dan (4x) | Dan al II-lea | ősze I. (2 év pár hónap) |
Negyedik trónra lépése. | ||
II. Kopasz Radu (4x) | Radu Praznaglava | I. tavasza (pár hónap) |
Negyedik trónra lépése. | ||
II. Dan (5x) | Dan al II-lea | tavasza III. (kb. 4 év) |
Ötödik trónra lépése. | ||
I. Sándor * 1397 † 1436 decembere |
Alexandru I Aldea | III. XII. (5 év 9 hónap) |
I. Mircea törvénytelen fia. | ||
II. Sárkány Vlad * 1393/1397 † 1447. december 7. |
Vlad Dracul | XII. ősze (5 év több hónap) |
I. Mircea fia | ||
II. Mircea * 1422 † 1446. december 12. |
Mircea al II-lea | ősze XII. (pár hónap) |
II. Vlad fia. | ||
II. Basarab † 1458 k. |
Basarab al II-lea | XII. III. (3 hónap) |
II. Dan fia. | ||
II. Sárkány Vlad (2x) | Vlad Dracul | tavasza XII. 7. (4 és fél év) |
Második trónra lépése. | ||
II. László † 1456. augusztus 20. |
Vladislav al II-lea | XII. X. (10 hónap) |
II. Basarab fivére fia. Első trónra lépése. | ||
III. Karóbahúzó Vlad * 1431. november 8. † 1476. december 14. |
Vlad Țepeș | X. XI. (1 hónap) |
II. Vlad fia. | ||
II. László (2x) | Vladislav al II-lea | XII. IV. 15. (7 év 4 hónap) |
Második trónra lépése. | ||
III. Karóbahúzó Vlad (2x) | Vlad Țepeș | VII. VIII. (6 év 1 hónap) |
Második trónra lépése. | ||
III. Szép Radu * 1437/1439 † 1475 januárja |
Radu cel Frumos | XII. XI. (10 év 11 hónap) |
II. Vlad fia. | ||
III. Öreg Basarab † 1480 decembere |
Basarab Laiotă | XI. 24. XII. (1 hónap) |
II. Dan fia. | ||
III. Szép Radu (2x) | Radu cel Frumos | XII. 23. III. (3 hónap) |
Második uralkodása. | ||
III. Öreg Basarab (2x) | Basarab Laiotă | tavasza (pár hónap) |
Második trónra lépése. | ||
III. Szép Radu (3x) | Radu cel Frumos | tavasza IX. (fél év) |
Harmadik uralkodása. | ||
III. Öreg Basarab (3x) | Basarab Laiotă | IX. X. (1 hónap) |
Harmadik trónra lépése. | ||
III. Szép Radu (4x) | Radu cel Frumos | X. I. (3 hónap) |
Negyedik uralkodása. | ||
III. Öreg Basarab (4x) | Basarab Laiotă | I. XI. 8. (1 év 10 hónap) |
Negyedik trónra lépése. | ||
III. Karóbahúzó Vlad (3x) | Vlad Țepeș | XI. 8. XII. 14. (1 hónap) |
Harmadik trónra lépése. | ||
III. Öreg Basarab (5x) | Basarab Laiotă | XII. XI. (11 hónap) |
Ötödik trónra lépése. | ||
IV. Kiskarós Basarab † 1482. március 23. |
Basarab cel Tânăr Țepeluș | XI. VIII. (3 év 9 hónap) |
II. Basarab fia. | ||
III. Mircea * 1463 k. † 1482? |
Mircea al III-lea | VIII. IX. (1 hónap) |
III. Vlad fia. | ||
IV. Szerzetes Vlad * 1425 k. † 1495 szeptembere |
Vlad Călugărul | IX. XI. (2 hónap) |
II. Vlad törvénytelen fia. | ||
IV. Kiskarós Basarab (2x) | Basarab cel Tânăr Țepeluș | XI. III. 23. (4 hónap) |
Második trónra lépése. | ||
IV. Szerzetes Vlad (2x) | Vlad Călugărul | IV. IX. (13 év 5 hónap) |
Második trónra lépése. | ||
IV. Nagy Radu * 1467 † 1508. április 23. |
Radu cel Mare | IX. III. 23. (12 év 7 hónap) |
IV. Vlad fia. | ||
I. Rossztévő Mihnea * 1462 † 1510. március 12. |
Mihnea cel Rău | IV. X. (1 év 6 hónap) |
III. Vlad fia. | ||
IV. Mircea Miklós † 1534 után |
Mircea IV Miloș | X. I. (3 hónap) |
I. Mihnea fia. | ||
V. Ifjú Vlad vagy Vlăduț * 1488 † 1512. január 23. |
Vlad V cel Tânăr | II. I. 23. (1 év 11 hónap) |
IV. Vlad fia. | ||
V. Basarab * 1459 † 1521. szeptember 15. |
Neagoe Basarab V | I. IX. 15. (9 év 8 hónap) |
Valószínűleg egy gazdag bojár gyermeke, de saját állítása szerint IV. Basarab törvénytelen fia. | ||
Teodosie † 1522. január 22. |
Teodosie | IX. (1 hónap) |
V. Basarab fia. | ||
VI. Vlad † 1522 januárja |
Vlad al VI-lea Dragomir Călugărul | X. (1 hónap) |
V. Vlad fia. | ||
Teodosie (2x) | Teodosie | X. I. (3 hónap) |
Második trónra lépése. | ||
V. Radu † 1529. január 2. |
Radu de la Afumați | I. IV. (1 év 3 hónap) |
IV. Radu fia. Megszakításokkal. (Török uralom.) | ||
III. László † 1525 után |
Vladislav III | IV. XI. (7 hónap) |
II. László fiúági unokája. | ||
VI. Radu † 1524. január 19. |
Radu VI Bădica | XI. 8. I. 19. (2 hónap) |
IV. Radu törvénytelen fia. | ||
V. Radu (2x) | Radu de la Afumați | I. VI. 16. (5 hónap) |
Második trónra lépése. | ||
III. László (2x) | Vladislav III | VI. IX. (3 hónap) |
Második trónra lépése. | ||
V. Radu (2x) | Radu de la Afumați | IX. IV. 19. (7 hónap) |
Harmadik trónra lépése. | ||
III. László (3x) | Vladislav III | IV. 19. VIII. 18. (~4 hónap) |
Harmadik trónra lépése. | ||
V. Radu (4x) | Radu de la Afumați | VIII. 18. I. 2. (3 év 4 hónap) |
Negyedik trónra lépése. | ||
VI. Basarab † 1529 |
Basarab VI | I. II. (1 hónap) |
I. Mihály leszármazottja. | ||
Mózes † 1530. augusztus 29. |
Moise | III. VI. (1 év 3 hónap) |
III. László fia. | ||
VII. Fulladt Vlad * 1508 † 1532. szeptember 18. |
Vlad VII Înecatul | VI. IX. 18. (2 év 3 hónap) |
V. Vlad fia. | ||
VIII. Slatinai Vlad † 1535. június 10. |
Vlad VIII Vintilă de la Slatina | IX. IX. (2 év) |
IV. Radu fia. | ||
VII. Radu † 1545 után |
Radu VII Paisie | IX. XI. (2 hónap) |
IV. Radu fia. | ||
VIII. Slatinai Vlad (2x) | Vlad VIII Vintilă de la Slatina | XI. VI. 10. (7 hónap) |
Második uralkodása. | ||
VII. Radu (2x) | Radu VII Paisie | VI. 10. II. (9 év 8 hónap) |
Második uralkodása. | ||
V. Pásztor Mircea † 1559. szeptember 25. |
Mircea V Ciobanul | II. november 16. (7 év 7 hónap) |
IV. Radu fia. | ||
VIII. Gulyás Radu † 1558. július 28. |
Radu VIII Ilias Haidăul | XI. 16. V. 11. (~6 hónap) |
V. Radu unokája. | ||
V. Pásztor Mircea (2x) | Mircea V Ciobanul | V. 11. II. 28. (9 hónap) |
Második uralkodása. | ||
Gyermek Petraskó † 1557. december 24. |
Pătrașcu cel Bun | III. XII. 24. (3 év 9 hónap) |
VII. Radu törvénytelen fia. | ||
V. Pásztor Mircea (3x) | Mircea V Ciobanul | I. IX. 25. (1 év 8 hónap) |
Harmadik uralkodása. | ||
I. Ifjabb Péter * 1546 † 1569. augusztus 19. |
Petru I cel Tânăr | IX. 25. VI. 8. (8 év 9 hónap) |
V. Mircea fia. | ||
II. Sándor Mircea * 1529. március 3. † 1577. szeptember 11. |
Alexandru II Mircea | VI. 14. IV. 14. (5 év 10 hónap) |
IV. Mircea fia. | ||
Vintilă † 1574 |
Vintilă | IV. 21. V. 3. (22 nap) |
Petraskó fia. | ||
II. Sándor Mircea (2x) | Alexandru II Mircea | V. 4. IX. 27. (3 év 4 hónap) |
Második trónra lépése. | ||
II. Török Mihnea * 1564 júliusa † 1601 októbere |
Mihnea II Turcitul | IX. 28. VII. (5 év 10 hónap) |
II. Sándor fia. | ||
II. Fülbevalós Péter † 1590 márciusa/áprilisa |
Petru II Cercel | VI. IV. 6. (1 év 10 hónap) |
Petraskó törvénytelen fia. | ||
II. Török Mihnea (2x) | Mihnea II Turcitul | IV. 6. V. 19. (6 év 1 hónap) |
Második trónra lépése. | ||
I. Süket István † 1595. február 2. |
Ștefan I Surdul | V. VII. (1 év 2 hónap) |
III. János moldvai fejedelem törvénytelen fia. | ||
III. Rossztévő Sándor M: V. Sándor † 1597. március 20. |
Alexandru III cel Rău | VII. IX. 8. (1 év 2 hónap) |
IV. Bogdán moldvai fejedelem fia. | ||
II. Vitéz Mihály M: I. Mihály * 1558 † 1601. augusztus 19. |
Michel II Viteazul | IX. XI. 30. (7 év 2 hónap) |
Lehetséges, hogy Petraskó törvénytelen, utószülött fia. | ||
Miklós Petraskó * 1584. július 9. † 1627. szeptember 7. |
Nicolae Pătrașcu | XI. 24. IX. 12. (9 hónap) |
II. Mihály fia. Társfejedelem. |
Török uralom alatti Havasalföld (1600–1862)
[szerkesztés]Vitéz Mihály halálával – Moldvához hasonlóan – török vazallus állam vált Havasalföldből, fejedelmei a török jóváhagyásával uralkodtak. Néhány önállósodási törekvéstől eltekintve ezzel telt a XVII. század. A XVIII. század elejétől (1715–1821) a fanariótáknak nevezett rétegből (Konstantinápoly Fanar negyedében élő görög, albán, örmény (!) kereskedők, akik magas összegért mintegy "bérbe vették" néhány évre a fejedelemségeket) kikerülők lettek fejedelmekké, és még nagyobb elnyomás nehezedett az országra. A XIX. század eleji európai forradalmi hullámok elérték Havasalföldet is. A sorozatos felkelések következtében a török uralom enyhült, véget ért a fanarióták kora. De Havasalföld (és Moldva) az 1862-es egyesülésig bizonyos szinten mégis a török birodalom része maradt.
Simeon M: Simeon † 1607. szeptember 14. |
Simion Movilă | Jeremiás moldvai fejedelem (†1606) testvére. Első uralkodása. | |||
IX. Radu Șerban † 1620. március 23. |
Radu Șerban | V. Basarab (1459–1521)–ha a Craiovescu-házból származott valójában –, távoli rokona. Első trónra lépése. | |||
X. Radu Mihnea M: Radu Mihnea * 1586 † 1626 |
Radu Mihnea | II. Mihnea fia. Első uralkodása. | |||
Simeon (2x) | Simion Movilă | Második uralkodása. | |||
IX. Radu Șerban (2x) | Radu Șerban | Második uralkodása.. | |||
X. Radu Mihnea (2x) | Radu Mihnea | Második uralkodása. | |||
IX. Radu Șerban (3x) | Radu Șerban | Harmadik uralkodása. | |||
X. Radu Mihnea (3x) | Radu Mihnea | Harmadik uralkodása. | |||
Gábor † 1635 decembere |
Gavril Movilă | Simeon fia. Első trónra lépése. | |||
IV. Sándor Illés M: VI. Sándor Illés † 1666 |
Alexandru Iliaș | IV. Sándor moldvai fejedelem unokája. | |||
Gábor (2x) | Gavril Movilă | Második trónra lépése. | |||
X. Radu Mihnea (4x) | Radu Mihnea | Negyedik uralkodása. | |||
V. Gyermek Sándor M: VII. Sándor * 1611 † 1632. június 26. |
Alexandru Coconul | X. Radu Mihnea fia. | |||
IV. Sándor Illés (2x) | Alexandru Iliaș | Második uralkodása. | |||
Leó † 1632? |
Leon Tomșa | VII. István moldvai fejedelem törvénytelen fia. | |||
XI. Radu Illés † 1632? |
Radu Iliaș | IV. Sándor Illés fia. | |||
I. Máté * 1588 † 1654. április 9. |
Matei Basarab | IX. Radu Șerban távoli rokona. | |||
I. Konstantin Șerban M: II. Konstantin Șerban † 1682 |
Constantin Șerban | IX. Radu Șerban törvénytelen fia. | |||
III. Mihnea † 1660. április 6. |
Mihnea al III-lea Radu | X. Radu Mihnea fia. | |||
I. György M: II. György * 1600. március 3. † 1664. november 2. |
Gheorghe Ghica | ||||
I. Konstantin Șerban (2x) | Constantin Șerban | Második uralkodása. | |||
I. György (2x) | Gheorghe Ghica | Második uralkodása. | |||
I. Gergely * 1623/1628 † 1674 |
Grigore I Ghica | I. György fia. Első trónra lépése. | |||
XII. Radu Leó † 1669 után |
Radu Leon | Leó fia. | |||
Antal † 1672 után |
Antonie din Popești | ||||
I. Gergely (2x) | Grigore I Ghica | Második trónra lépése. | |||
II. György M: III. György * 1620 k. † 1685. március 31. |
Gheorghe Duca | ||||
Șerban * 1634 † 1688. október 28. |
Șerban Cantacuzino | I. Demeter moldvai fejedelem (1620–1685) másodunokatestvére és IX. Radu Șerban leányági unokája. | |||
II. Konstantin * 1654 † 1714. augusztus 15. |
Constantin Brâncoveanu | VI. Basarab Máté unokatestvérének a dédunokája. |
II. István * 1675 † 1716. június 7. |
Ștefan Cantacuzino | Șerban unokaöccse. | |||
II. Miklós M: I. Miklós * 1680. május 3. † 1730. szeptember 3. |
Nicolae Mavrocordat | ||||
I. János * 1684. július 23. † 1719. november 23. |
Ioan Mavrocordat | I. Miklós fivére. | |||
II. Miklós (2x) | Nicolae Mavrocordat | Második trónra lépése. | |||
III. Konstantin M: V. Konstantin * 1711. február 27. † 1769. november 23. |
Constantin Mavrocordat | II. Miklós fia. | |||
III. Mihály M: III. Mihály * 1660 † 1744 júliusa |
Mihai Racoviță | ||||
III. Konstantin (2x) | Constantin Mavrocordat | Második trónra lépése. | |||
II. Gergely M: I. Gergely * 1690 † 1752. szeptember 3. |
Grigore Ghica al II-lea | I. Gergely unokája. | |||
III. Konstantin (3x) | Constantin Mavrocordat | Harmadik trónra lépése. | |||
III. Mihály (2x) | Mihai Racoviță | Második uralkodása. | |||
III. Konstantin (4x) | Constantin Mavrocordat | Negyedik trónra lépése. | |||
II. Gergely (2x) | Grigore Ghica al II-lea | Második uralkodása. | |||
II. Máté M: Máté * 1728 † 1756. február 19. |
Matei Ghica | II. Gergely fia. | |||
IV. Konstantin M: VI. Konstantin * 1699 † 1764. január 28. |
Constantin Racoviță | III. Mihály fia. | |||
III. Konstantin (5x) | Constantin Mavrocordat | Ötödik trónra lépése. | |||
I. Scarlat M: I. Scarlat * 1715 † 1766. december 2. |
Scarlat Ghica | II. Gergely fia. | |||
III. Konstantin (6x) | Constantin Mavrocordat | Hatodik trónra lépése. | |||
IV. Konstantin (2x) | Constantin Racoviță | Második trónra lépése. | |||
III. István * 1713 † 1782 |
Ștefan Racoviță | III. Mihály fia. | |||
I. Scarlat (2x) | Scarlat Ghica | Második trónra lépés. | |||
VI. Sándor † 1768 után |
Alexandru Scarlat Ghica | I. Scarlat fia. | |||
III. Gergely M: III. Gergely * 1724 † 1777. október 12. |
Grigore al III-lea Ghica | II. Gergely unokaöccse. | |||
Emánuel Giani M: Emánuel Giani * 1715 † 1794. március 8. |
Manole Giani Ruset | Antal moldvai fejedelem (1615–1685) leszármazottja. | |||
VII. Sándor M: X. Sándor * 1726 † 1807. január 13. |
Alexandru Vodă Ipsilanti | ||||
III. Miklós * 1737 † 1784 |
Nicolae Caragea | ||||
IV. Mihály M: IV. Mihály * 1729/1730 † 1803 |
Mihai Suțu | Első uralkodása. | |||
IV. Miklós * 1735 † 1790. szeptember 30. |
Nicolae Mavrogheni | ||||
IV. Mihály (2x) | Mihai Suțu | Második uralkodása. | |||
VIII. Sándor M: XI. Sándor * 1750 † 1807/1816 |
Alexandru Moruzi | Első trónra lépése. | |||
VII. Sándor (2x) | Alexandru Vodă Ipsilanti | Második uralkodása | |||
V. Konstantin * 1760 k. † 1799. február 18. |
Constantin Hangerli | ||||
VIII. Sándor (2x) | Alexandru Moruzi | Második trónra lépése. |
IV. Mihály (3x) | Mihai Suțu | Harmadik uralkodása. | |||
VI. Konstantin M: VIII. Konstantin * 1760 † 1816. június 24. |
Constantin Ipsilanti | VII. Sándor fia. 1806-ban megszakad uralkodása egy rövid időre. | |||
IX. Sándor M: XII. Sándor * 1758 † 1821. január 18./19. |
Alexandru Suțu | IV. Mihály unokaöccse. | |||
VI. Konstantin (2x) | Constantin Ipsilanti | ||||
II. János György * 1754 † 1844. december 27. |
Ioan Caragea | III. Miklós másodunokatestvérének a gyermeke. | |||
IX. Sándor (2x) | Alexandru Suțu | ||||
Tudor * 1780 körül † 1821. június 7. |
Tudor Vladimirescu | ||||
II. Scarlat M: II. Scarlat * 1773 † 1821. december 12. |
Scarlat Callimachi | ||||
IV. Gergely * 1755. június 30. † 1834. április 29. |
Grigore al IV-lea Ghica | III. Gergely unokaöccse. | |||
X. Sándor * 1795. május 1. † 1862 januárja |
Alexandru D. Ghica | IV. Gergely fivére. | |||
III. György * 1804 † 1873. június 1. |
Gheorghe Bibescu | ||||
Barbu * 1799 augusztusa † 1869. április 12. |
Barbu Știrbei | 1853-tól 1854-ig megszakadt uralkodása, ekkor kormányzók irányították az államot. | |||
Sándor János * 1820. március 20. † 1873. május 15. |
Alexandru Ioan Cuza | 1862-ben egyesítette uralma alatt Moldvát és Havasalföldet, létrehozva a Román Fejedelemséget. |
Családfa
[szerkesztés]Lásd még
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- A Basarab dinasztia leszármazási táblája
- http://genealogy.euweb.cz/balkan/basarab.html#I
- http://romaniancoins.ancients.info/
- Bokor József (szerk.). Oláhország, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft. (1998). ISBN 963-85923-2-X. Hozzáférés ideje: 2007. január 11.
- Kronológia[halott link]
Források
[szerkesztés]- Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott?: Uralkodói táblák a világtörténelemhez : császárok, királyok, államfők, miniszterelnökök és pártvezérek. Ford. Hulley Orsolya. Átdolgozott, felújított kiadás. Budapest: Magyar Könyvklub. 2003. ISBN 963 547 849 6