Julius Jacob von Haynau

Julius Jacob von Haynau
Haynau táborszernagy, Josef Kriehuber litográfiája, 1849
Beceneve	Bresciai hiéna
Született	1786. október 14. Kassel
Meghalt	1853. március 14. (66 évesen) Bécs
Sírhely	Friedhof St. Leonhard
Állampolgársága	osztrák
Szolgálati ideje	1801–1850
Rendfokozata	cs. kir. táborszernagy (k.k. Feldzeugmeister)
Csatái	napóleoni háborúk
Kitüntetései	Katonai Mária Terézia-rend parancsnoka Order of Saint Anna, 3rd class Fehér Sas-rend Order of Saint Alexander Nevsky Szent András-rend Order of St. George, 4th class a katonai Mária Terézia-rend nagykeresztje Osztrák Császári Vaskorona-rend Magyar Királyi Szent István-rend katonai Mária Terézia-rend
Halál oka	szívelégtelenség
Házastársa	Theresia Weber von Treuenfels (1808 – nem ismert)
Gyermekei	Clotilde von Haynau
Szülei	Rosa Dorothea Ritter I. Vilmos hesseni választófejedelem
Julius Jacob von Haynau aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Julius Jacob von Haynau témájú médiaállományokat.

Báró Julius Jacob von Haynau (Kassel, Hessen-Kassel Tartománygrófság, 1786. október 14. – Bécs, 1853. március 14.) császári-királyi táborszernagy (k.k. Feldzeugmeister), Szatmár vármegyében gazdálkodó földbirtokos. Neve Európa-szerte hírhedtté vált, miután 1849. március 31-én a lombardiai Bresciában osztrák seregek háta mögött kitört felkelést kíméletlenül vérbe fojtotta, ekkor ragadt rá a „Bresciai hiéna” gúnynév. Később a magyarországi forradalom és szabadságharc megtorlásában játszott szerepéért „véreskezű hóhérként” tekint rá a magyar történelem.

1849-ben a bécsi kormány teljhatalmú megbízottjaként végzett „rendcsinálása” során több mint száz embert végeztek ki, köztük Batthyány Lajost, az aradi vértanúkat, Csány Lászlót és Kazinczy Lajost. A megtorlásokat követő nemzetközi tiltakozások eredményeként az uralkodó 1850. július 8-án visszavonta megbízatását és a szolgálataiért kapott fizetségből földbirtokot vásárolt magának Magyarországon.

Élete

Származása

Haynau anyja, Rosa (Rebecca) Wilhelmine Dorothea Ritter (1759–1833) 1759-ben vagy 1764-ben Johann Georg Ritter gyógyszerész és Maria Magdalena Witz gyermekeként, a svájci Bielben látta meg a napvilágot. Rebecca nem tudni pontosan, mikor találkozott először IX. Vilmos hessen-kasseli tartománygróffal (1743–1821), de 1779–1786 között hét gyermeke született tőle, öt fiú és két leány. A gyermekek közül a legfiatalabb a kis Julius Jacob volt.

Vilmos tartománygróf – 1803-tól Hessen választófejedelme – 1764 óta törvényes házasságban élt Vilma Karolina dán királyi hercegnővel (1747–1820), V. Frigyes dán király leányával, de mellette több házasságon kívüli kapcsolatot is fenntartott. A Rosa Dorothea Ritterrel folytatott viszonyból született hét gyermeket apjuk törvényesnek ismerte el, és rájuk hagyományozta a von Haynau bárói rangot. Az apa kérelmére II. József császár az anyát Lindenthal bárónőjévé (Freifrau von Lindenthal) emelte.:

Házassága

Julius Jacob von Haynau 1808. október 11-én feleségül vette Theresia Weber von Treuenfels nemes kisasszonyt (1787–1851), az 1809-es asperni csatában elesett Franz Johann Weber von Treuenfels altábornagy leányát, akitől egy leánygyermeke született, Clotilde von Haynau (1809–1897).

Katonai pályája 1848-ig

Giuseppe Bezzoli festménye Haynauról, a hadvezérről, Hadtörténeti Múzeum, Bécs

Tapasztalt katonatiszt volt, akinek katonai pályafutása 1801-ben kezdődött a Habsburg császári hadseregben. Itt kitűnt kiváló képességeivel és lenyűgöző harci képességeivel. Részt vett a napóleoni háborúkban. Elter Tamás történész szerint féktelen gyűlöletet érzett a forradalmárok iránt, de tetteinek oka nem tudható. Korán elhíresült kegyetlenségéről, erőszakosságát meg sem kísérelte irányítani.

Az itáliai forradalmak ellen

1848-ban a temesvári helyőrség parancsnokaként többször kikelt a Batthyány-kormány ellen. Ezért áthelyezték Itáliába, ahol az olasz szabadságharcosok elleni kegyetlenkedéseiről nevezték el „bresciai hiénának”. 1849 áprilisában leverte az osztrák önkényuralom ellen föllázadt Bresciát. A város elfoglalása után brutálisan üldözte a felkelés résztvevőit. Azokat a férfiakat, akik a kórházakban fekvő sebesült osztrák katonákat lemészárolták vagy feladták a forradalmároknak, Haynau kivégeztette, a nők egy részét pedig nyilvánosan megvesszőztette. Mintegy 1000 polgárt öltek meg a csata során. A hősies ellenállás miatt Brescia városa a Leonessa d'Italia nevet kapta. A nemzetközi közvélemény felháborodott, Joseph Wenzel Radetzky, az itáliai császári-királyi haderő főparancsnoka természetesen ismételten levélben köszönte meg a határozott fellépést.

A magyar szabadságharc ellen

Itáliai működése után rábízták a magyarországi felkelés leverését és a megtorlást is. 1849. május 30-án őt nevezték ki Ludwig von Welden császári és királyi táborszernagy helyére az Itálián kívüli császári haderők főparancsnokává. Amikor Welden megtudta, hogy Schwarzenberg utasította Radetzkyt, rendelje Pozsonyba Haynaut azért, hogy az ő segédtisztjévé nevezzék ki, május 30-án inkább lemondott.

Miután a cári intervenciós hadsereg elleni harc lekötötte a magyar honvédsereg erejének jelentős részét, Haynau több nagy csatában győzött a magyar Honvédség főerői felett, döntő győzelmét az 1849. augusztus 9-i temesvári csatában, a szabadságharc legnagyobb ütközetében aratta, mely a magyar főerők megsemmisítő vereségével végződött. A temesvári vereség következtében a Honvédség a szabadságharc továbbfolytatására alkalmatlanná vált. Görgei Artúr világosi fegyverletételének helyét és idejét is az indokolta, hogy nem Haynaunak akarta magát megadni.

Az ellenforradalmi megtorlás és megfélemlítés főalakja

Haynau és törzskara 1849. augusztus 9-én Kis-Becskereknél

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után Haynau mint Magyarország teljhatalmú katonai parancsnoka vezette a lázadó magyar forradalmárok elleni megtorlást. 1849. október 6-án kivégeztette az aradi vértanúkat és ugyanezen a napon a pesti Újépület udvarán Batthyány Lajos grófot, az első független magyar kormány elnökét. Az 1849. évben végrehajtott halálos ítéletek egy aradi kivégzéssel értek véget. Október 25-én reggel 7 órakor lőtték főbe Kazinczy Lajos ezredest, aki egy északkelet-magyarországi hadosztály és az észak-erdélyi csapatok maradványainak parancsnokaként augusztus 24-25-én Zsibónál feltétel nélkül megadta magát Magnus Johann von Grotenhjelm tábornok orosz csapatainak. A későbbiekben is sok más forradalmár esett Haynau áldozatául. Százakat küldött Kufstein, Munkács, Olmütz stb. várbörtöneibe. Ezrével soroztatta be a magyar honvédeket a Habsburgok olasz és német tartományaiban állomásozó seregeibe. Haynau 1849. július 1-jén, Győr elfoglalása után kiáltványt adott ki, ebben teljhatalmú osztrák fővezérként elrendelte, hogy minden, 1848. október 3-a után elkövetett és a magyarok szabadságharcával összefüggésben álló cselekményt ki kell vizsgálnia a haditörvényszéknek.

Ő Cs. és K. Felsége folyó évi Május 30-áról szóló legfelsőbb Manifestuma által, a had– és ostromállapotban lévő Magyar és Erdély koronatartományra nézve reám ruházott kormányhatalomnál fogva, rendelem, mint következik:

[…] 4. §. Fegyver vagy lőszer eltitkolása a környülállások szerint hadtörvényi vagy rögtönitéleti biróság által tárgyaltatik. […] 7. §. Olly zsidóközségek, mellyek tagjai a pártütő kormány által elkobzott valamelly jószágot magokévá tesznek, a jószág visszaszolgáltatásán kívül, érzékeny pénzbeli büntetés alá esnek. Illyetén büntetéssel fenyittetik a zsidóközség azon esetben is, ha tagjai a pártütőknek kémekül szolgáltak, vagy azok ügyét bármi módon előmozditották.

Főhadiszállásomon Győrött Julius 1-jén 1849.
Báró Haynau,

táborszernagy és hadsereg főparancsnokja

– 1849. július 1. Haynau kiáltványa - PROCLAMATIO

A harcok befejezése után a pest-budai Lánchíd sérüléseit is kijavították, szeptember-októberben megépítették a végleges pályát, majd 1849. november 20-án Haynau, a bresciai hiéna, az olasz és a magyar szabadságmozgalmak vérbefojtója avatta fel.

Visszahívása

Haynau különös kegyetlensége lassanként az osztrák udvar számára is kényelmetlenné vált. 1850. július 8-án Ferenc József császár visszahívta őt a Magyarországon állomásozó császári csapatok éléről, jelentős mennyiségű államkötvénnyel méltányolva véres szolgálatait. Leváltásakor parancsnoka Joseph Radetzky császári tábornagy, ekkor ezt mondta róla: „Haynau olyan, mint egy borotva: mihelyt elvégezte dolgát, tokba kell tenni”.

Nyugállományban

Ezután Nagygécen és Kisszekeresen 200 ezer pengő forint jutalompénzén szerzett birtokán élte a békés földbirtokos életét.

Személyét Európa-szerte általános közutálat (The Hyena of Brescia, La Hyène de Brescia) övezte. Az immár végleg nyugállományba vonult hóhér és obsitos katonatiszt hírhedtségére jellemző, hogy angliai utazása során, Londonban egy munkásgyűlés két magyar résztvevője felismerte és megverte, a híradások szerint az „Ezt Aradért kapod!” felkiáltások közben.

Emléktábla Londonban, azon a helyen, ahol Haynaut az „osztrák mészárost” és kísérőit megverték a sörgyári munkások

Legelőször egy zsupp szalmát, vagy egy kötés szénát ejtettek reá a padlásról s a munkástömeg erre nagy lármával megrohanta, megdobálták árpával, mindenféle szeméttel, lim-lommal és kezdték páholni söprűkkel, stb. Mindenfelől ordította a tömeg, hogy «Down with the Austrian butcher!» (Le az osztrák mészárossal) Haynau és társai erre keresztültörtek a haragos embertömegen s kiszaladtak a gyárból, de ismét vesztökre, mert odakünn már mintegy 500 főnyire becsült csőcselék várt reá, többnyire munkások, kőszénhordók (coal-heavers), utczai gyerkőczök és még asszonyok is, kik szitkolódva káromkodva ütötték-verték, letépték kabátját a hátáról és hosszú sárga bajuszánál fogva hurczolták még végig a Bankside nevű úton, mely a Themse partján húzódik végig. A tábornok esze-veszetten futott, míg végre eljutott egy korcsmához, a George public house-hoz, melynek nyitott ajtaján át bemenekült a házba, a korcsmárosné, Mrs. Benfield, nagy ámulatára és itt elrejtőzött egy ágy alatt. Legnagyobb szerencséjére a ház ódon szerkezetű volt sok ajtó­val s ezért, midőn a tömeg utána nyomult s egymásután föltörte az ajtókat, nem akadtak reá. Meg is ölték volna talán, ha a megrémült korcsmárosné nem küldött volna gyorsfutárt a rendőrségért a közeli southwarki állomáshoz, honnan rövid idő múlva Inspector Squires több rend­őrrel megjelent a kik kiszabadították Haynaut kényes helyzetéből.

– Vasárnapi Ujság 1903. 50. szám Haynau kalandja Londonban

Valószínűleg német vagy osztrák munkások ismerték fel Haynaut, akit ezután a jelenlevő munkásokkal és helybéliekkel inzultáltak. Haynau már korábban is gyűlölt alakja volt az angol élclapoknak, azonban az esemény után napi szinten hoztak róla gunyoros karikatúrákat.

Haynau a botrány után azonnal elhagyta az angol fővárost, de elutazása előtt még köszönetet mondott a helyi hatóságoknak a neki nyújtott oltalomért. Állítólag Giuseppe Garibaldi egy londoni látogatása során meg akarta keresni a két elkövetőt, hogy megköszönje nekik Haynau összeverését. Éppen így járt Brüsszelben is, ahol a nők korbácsolását vetették szemére. Párizsban a kormánynak mindent el kellett követnie biztonsága megóvására, Berlinben ellenben megünnepelték. Hazatérése után Bécs császárhű vezetősége a város díszpolgárává választotta.

Halála és annak legendája

Haynau

1853. március 14-én az 1848-as vér nélküli pesti forradalom évfordulójának előestéjén hunyt el Bécsben, ahol barátaival éppen az észak-itáliai felkelés leverését ünnepelte és a halálának okát a jelenlévők agyvérzésnek vélték, hisz nem tudhatták, hogy egy fejsérülése utóhatásaként Haynau rendszeresen elveszti eszméletét. Később a halál pontos okának kiderítéséért elrendelték a holttest felboncolását, amit a koponyatető lefűrészelésével kezdtek el. Egy bécsi történet szerint az elborzadt orvosok akkor vették észre, hogy Haynau valójában él, mert a felnyitott koponyában az agyvelő még lüktetett. A történet szerint az egyik orvos elájult, míg egy másik kollégája kést vágott a boncasztalon fekvő Haynau agyába. A valóságban azonban a kiérkező orvos meg tudta állapítani a halál beálltát, és élve boncolására nem került sor.

Egy másik legenda szerint halálakor „gyorsfutárt küldtek a lányához Szatmárba, aki négy nap múlva megérkezett Bécsbe, ám addigra katonai pompával apját már eltemették. Az asszony exhumáltatta apja holttestét. S valóban neki lett igaza, a táborszernagy csak rosszul lett, és nem halt meg a bécsi vendéglőben. Nagy megdöbbenésre hason feküdt a koporsóban, körmeire rászáradt a vér.” /Tóth Béla: Mendemondák – A világtörténelem furcsaságai/ A legenda valószínűleg Antoine François Prévost abbé, francia író esetén alapul. Az abbét a Chantilly-erdőben, 1763. november 23-án, séta közben, gutaütés érte, és élettelenül találták egy fa alatt. A bíróság bűntettet sejtett, s elrendelte a holttest felboncolását. Mikor azonban a kirurgus belevágott a testbe, Prévost feljajdult, és rögtön meg is halt: a bonckés ölte meg.

1853. március 17-én temették el a grazi Szent Lénárd-temetőben (St. Leonhard) a 111-010-014 számú sírhelyen.

Emlékezete Ausztriában

Osztrák emlékérem hátlapja

Osztrák emlékérem előlapja

Carrarai márványból faragott életnagyságú szobrát felállították a Hadvezérek csarnokában, a bécsi Hadtörténeti Múzeumban.

További információk

• Hermann Róbert: Haynau táborszernagy Archiválva 2015. február 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, multesjovo.hu
• Tuza Csilla: Haynau, a fejgörcsök embere, mnl.gov.hu
• Tarján Tamás: Haynau leváltása, rubicon.hu
• Dávid Lajos: Egy Haynau-birtok Szatmár vármegyében, fehergyarmat.hu
• A sörrel koccintás legendája, urbanlegends.hu
• Magyar Történelmi arcképcsarnok Julius Haynau 1786-1853, youtube.com

Kapcsolódó szócikk

• Aradi vértanúk

Elődje:
Ludwig von Welden

Az osztrák császári haderő főparancsnoka

Utódja:
–