Ugrás a tartalomhoz

Bárándy Péter

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bárándy Péter
Magyarország igazságügy-minisztere
Hivatali idő
2002. május 27. – 2004. október 3.
ElődDávid Ibolya
UtódPetrétei József

Született1949. június 12. (75 éves)
Budapest
Párt

SzüleiBárándy György
GyermekeiBárándy Gergely
Foglalkozás

DíjakRadnóti Miklós antirasszista díj (2022)

Bárándy Péter (Budapest, 1949. június 12. –) magyar ügyvéd, politikus, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere. A Joseph Pulitzer-emlékdíj kuratóriumának tagja.

Jogászi pályafutása

[szerkesztés]

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán szerzett jogi doktorátust 1974-ben. 1974 és 1976 között ügyvédjelölt volt. 1976-ban szakvizsgázott, kisebb megszakítással ügyvéd, szakterülete a büntetőügyek.

1983-ban a Budapesti Ügyvédi Kamara titkára lett. 1992-ben annak főtitkárává választották. 2006-ban jelölték a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének,[1] azonban helyette Réti Lászlót választották meg.[2] A Magyar Kriminológiai Társaság elnökségi tagja. Az ELTE ÁJK meghívott oktatójaként is dolgozik.

Több ismertebb büntetőügyben vállalt védői szerepet, többek között az „ír gázoló” néven ismertté vált Ciaran Tobin, valamint a röszkei határzár megtámadásáért elítélt Ahmed H. védője is volt.[3] Ügyvédje volt továbbá a VI. kerületi ingatlanbotrányban sikkasztással vádolt, és első fokon nyolc és fél évre itélt szabaddemokrata Gál Györgynek.[4][5] Egyes védői szereplései miatt heves bírálatokat kapott jobboldali politikusoktól, azonban az ügyvédi kamarák egy emberként kiálltak mellette.[6]

„(Tag)állami szervezett bűn” címmel tanulmányt írt Bihari Istvánnal közösen a szervezett bűnözésről a Magyar Bálint által szerkesztett, 2013 őszén megjelent Magyar polip című kötetbe. (További publikációinak a listája elérhető a következő linken:https://web.archive.org/web/20180909031532/http://www.barandypeter.hu/publikaciok.php )

Többször felemelte hangját a jogállamiság védelmében.[7][8]

Politikai pályafutása

[szerkesztés]

1992-ben a Palotás János által létrehozott Köztársaság Párt alapítója és alelnöke volt, annak 1996-os megszűnéséig. Az 1994-es országgyűlési választáson a párt országgyűlési képviselőjelöltje volt. A párt megszűnésétől 2002-ig nem vett részt a politikai életben.

Miniszteri pályafutása

[szerkesztés]

Medgyessy Péter még miniszterelnök-jelöltként igazságügy-miniszternek jelölte. A választások megnyerése után letette a miniszteri esküt. Minisztersége alatt többek között felhasználták a magántőkét a börtönépítéshez és enyhítették az Orbán-kormány alatt hozott, túl szigorúnak ítélt drogtörvényt. Megszüntették továbbá az újszülött megölésének büntetőjogi tényállását is.[9][10]

2004-ben, a miniszterelnök-váltás után nem vállalt posztot a kormányban, majd újra ügyvédi gyakorlatot folytatott.

Bárándy neve többször felmerült köztársasági elnöknek, az MSZP „négyes listáján” is szerepelt, de a kevés jelölés miatt visszalépett. Jelölése ellen több liberális civil szervezet is tiltakozott.[11]

2015-ben alapító tagja volt a Kontroll-csoportnak, mely célul tűzte ki az Orbán-kormány leváltását.[12]

Családja

[szerkesztés]

Elvált, volt felesége Kecskés Zsuzsanna jogász.[13] Házasságából két gyermeke született. Fia, Bárándy Gergely az MSZP országgyűlési képviselője, elnökségi tagja. Édesapja, Bárándy György közismert védőügyvéd volt. Egyes sajtóhírek szerint a család tagjai nem voltak egymással beszélőviszonyban.[14][15]

Kritikák

[szerkesztés]

2021-ben három másik jogásszal együtt (Vörös Imre, Fleck Zoltán, Lengyel László), amellett érvelt egy a Népszavában megjelent röpiratban, hogy a 2022-es választás után az esetlegesen hatalomra jutó ellenzéknek akár feles többséggel is ki kell mondania a fennálló Alaptörvény semmisségét.[16]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. BÁRÁNDY ÉS TÁRSAI | Válasz.hu (magyar nyelven). valasz.hu. [2018. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  2. Budapesti Ügyvédi Kamara  » Dr. Réti László, elnök (hu-HU nyelven). bpugyvedikamara.hu. [2018. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  3. Öt évre ítélték Ahmed H.-t, a röszkei terrorper vádlottját | 24.hu”, 24.hu, 2018. szeptember 20. (Hozzáférés: 2018. szeptember 21.) 
  4. Index. „Egymilliós kártérítést ítélt Strasbourg a Hunvald-per fővádlottjának”, 2014. március 11. (Hozzáférés: 2018. szeptember 22.) (magyar nyelvű) 
  5. Origo. „Százmilliós óvadékért szabadulhat Gál György egykori SZDSZ-es politikus”, http://aktiv.origo.hu/ (Hozzáférés: 2018. szeptember 22.) (magyar nyelvű) 
  6. Archivált másolat. [2018. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  7. Népszava: Közismert jogászok szólaltak fel a bírói függetlenség védelmében (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  8. Népszava: Válaszol: Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  9. A bizottság által tárgyalt irományok - Országgyűlés (hu-HU nyelven). latogatokozpont.parlament.hu. [2018. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  10. Bizottsági arcképcsarnok - Országgyűlés (hu-HU nyelven). www.orszaggyulesiorseg.hu. [2018. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  11. Online, Népszabadság. „Női érdekvédők Bárándy jelölése ellen”, NOL.hu, 2005. április 8. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.) (hu-HU nyelvű) 
  12. Szabolcs, Dull. „Bajnai rajongói újra szervezkednek Orbán ellen”, 2015. augusztus 19. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.) 
  13. Veronika, Munk. „Bárándy Péter volt feleségét vádolja gyilkossággal a lánclevél”, 2006. január 17. (Hozzáférés: 2018. szeptember 21.) 
  14. BorsOnline. „[http://www.borsonline.hu/aktualis/dr-barandy-gyorgy-soha-nembr-bocsatok-meg-a-fiamnak/13170 Dr. Bárándy György: soha nem
    bocsátok meg a fiamnak!]
    ” (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.) 
  15. József, Spirk. „Bárándyak a BKV-botrány két oldalán”, 2010. március 8. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.) 
  16. https://index.hu/belfold/2021/07/12/alkotmanyos-puccs-nyilt-zendules-avagy-kereszttuzben-az-alaptorveny/
  17. Népszava: Idén tizenketten kapnak Radnóti Miklós antirasszista díjat (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2022. március 24.)

Források

[szerkesztés]