Az Aubigny hercege cím logikai elődje a Seigneur d'Aubigny ( 1422) francia nemesi cím volt, magyarul Aubigny ura (angolul Lord Aubigny) a megfelelője. A seigneur egy falu, egy uradalom, általában önmagát ellátni képes gazdasági egység vezetője, ura volt. A Seigneur d'Aubigny címet a Stewart házhoz tartozó személyek viselték, néha más, előkelőbb angol vagy skót cím mellett. Ilyenkor az utóbbit használták. A Seigneur d'Aubigny cím utolsó viselője Charles Stewart, Richmond 3. és Lennox 6. hercege volt, halálával a cím megszűnt.
Az Aubigny ura cím a Stewart család tagjain között egyfajta második címként öröklődött a Lennox grófja, majd Lennox hercege cím mellett, esetenként lemondással vagy örökbefogadással. Lennox hercegei idővel elnyerték a Richmond hercege címet és ezt viselték elsődleges címként.
A szócikkhez szorosan kötődő főnemesi címek mellett előfordulhat a ( 1488 II) jelzés. Ez azt jelenti, hogy a nemesi címet a skót peerage-ben, főrendben hozták létre 1488-ban. Ez volt a cím második létrehozása. Gyakran csak a létrehozás sorszámát jelentő római számokat adjuk meg.
A családfán feltüntetett személyek esetén a fontosabbak neve kék. A névre kattintva vagy ezen a szócikken belül az adott személy ismertetésére ugorhat, ha a személyről önálló szócikk létezik – mint az összes uralkodó esetén –, úgy átlép az adott szócikk oldalra. Olyan személyek esetén, akik nem voltak Lennox hercegei, a kék névre kattintás másik releváns szócikkre visz. Ha a név fekete, akkor a mellette található jegyzetszámra kattintva olvasható pár mondatos ismertető. Ha nincs ismertető, akkor az adott személy jelentéktelen. A férjek és feleségek szinte minden esetben másik szócikkre visznek.
A családfán nem szerepel az összes leszármazott, nem tüntettük fel az összes feleséget és gyereket.
Ebben a fejezetben a Seigneur d'Aubigny címet viselő személyekről olvashat.
John Stewart of Darnley, Aubigny 1. ura
Középkori uradalom sematikus ábrája. A jobb oldali képen látható területek az óramutató járásának megfelelő sorrendben: erdő, közös legelők, őszi vetés terület, tó, hulladék lerakó, mocsár, rét, zárt kert(ek), tavaszi vetés terület (a bal szélén erdővel), ugar (balra hulladék lerakó). A központban található az uradalmi épület, a plébániatemplom, (vízi)malom és a falu.A Château d'Aubigny-sur-Nère 2008-ban. A kastélyt Robert Stuart d’Aubigny építette, gyakran a Stuartok kastélya-ként hivatkoznak rá. Az Aubigny uradalom magja az Aubigny kastély volt. A kastélyhoz tartozott több épület, köztük egy tanácsterem órával, börtönt tömlöcökkel, két sütőkemence, egy mészárszék, két malom a Nère folyón, valamint egy nagy magtár. A városon kívül volt egy nagy, két hektáras kert szinte a kastéllyal szemben, egy nyúlfarm, erdő, bő hét hektár rét és kilencvenhárom hektár szántóföld, valamint tizennyolc hektár gyümölcsöskert. Az uradalomhoz tartozott továbbá a La Verrerie kastély is, amely tizenegy kilométerre feküdt délre Aubignytól, számos farmmal, malommal, egy nagy erdővel és egy tucat hektárnyi erdővel. Ez a birtokleltárt Ludovic Stuart d’Aubigny (1619–1665) idejében készült.A Cher megyeiOizonban áll a Château de la Verrerie, az aubigny-i Stuartok második kastélya, székhelye. A kastély eredetileg az üvegkészítéshez kapcsolódó manufaktúraként működött, innen származik a neve is (La Verrerie – azaz „az üvegkészítő”). A kastély négyszögletes alaprajzú központi épületből és körülötte elhelyezkedő melléképületekből áll, amelyek a gazdasági udvart és a központi lakótornyot fogják körül. A lakóépület, a kápolna és a gyalogkapu XII. Lajos stílusában épült, és Bernard Stuart számára készültek a XV. század végén. A XVI. században reneszánsz stílusban alakították át, ami az épület ma is látható formáját meghatározza. A reneszánsz stílusú déli szárnyat, amely galériával is rendelkezik, 1525 körül építették hozzá Robert Stuart és Jacqueline de la Queille számára. A csigalépcső kiemelkedő elhelyezésű. Az épület homlokzata elegáns faragott kő díszítésű, ami a korszak gazdagságát tükrözi. A kastélyhoz tartozó uradalom kiterjedt földterületekből, erdőkből, rétekből és mezőgazdasági földekből áll, amelyeket évszázadokon át használtak gazdálkodásra és vadászatra. A birtokhoz tartozott több malom és kisebb parasztház is, amelyek a helyi gazdasági élet szerves részei voltak. Az udvart magas falak és elegáns kovácsoltvas kapuk veszik körül, melyek védelmet és elszigeteltséget biztosítottak a kastély lakói számára. A kastély belső tereit eredeti bútorok és díszítések gazdagítják, köztük faragott kandallók és festett mennyezetek. Richmond 5. hercege 1842-ben eladta a kastélyt Léonce de Vogüé politikusnak. 1892-ben unokája, Louis de Vogüé Ernest Sanson építész tervei alapján átépítette, felújította. A Château de la Verrerie jelenleg is a Vogüé család tulajdona. A kastélyt 1926 óta műemléki védelem alatt álló épületként tartják számon. A kastély bizonyos régi részei 1987. január 27-én kaptak műemléki védelmet: az XV. század végéről származó kapuház és a keleti épületszárny homlokzatai és tetői, a XVI. századi kápolna és galéria, valamint a XIX. századi rész homlokzatai és tetői.
1404-ben örökölte apja birtokait, 1418-ban lovaggá ütötték. 1418-ban a Dauphin – VI. Károly francia király (1380-–1422) mentális betegségei miatt nem volt képes hatékonyan kormányozni – segítséget kért I. Jakab skót királytól az angolok ellen, név szerint kérte Darnley-t. 1419-ben Darnley csatlakozott a Buchan (unokatestvére) és Wigtown grófjai vezette expedíciós sereghez. 1420-ra Darnleyt már a franciaországi skót hadsereg főparancsnokaként említik. Darnley részt vett a Dauphin első győzelmében az angolok ellen az 1421-es Baugé-i csatában[m 1]. Még 1421-ben megkapta az örökölhető Concressault ura címet és a Bourges-tól félszáz kilométerre északra fekvő uradalmat. Amikor a Dauphin VII. Károly néven Franciaország királya lett, Darnley az ő szolgálatába lépett, és 1422-ben megkapta Aubigny-sur-Nère uradalmat [m 2] és címet is, szintén örökölhetően.[1]
Károly megparancsolta Darnley-nek, hogy keljen át a Loire-on, és foglalja vissza Auxerrois és Nevernois területeit. Ostrom alá vette Cravant-t, de vereséget szenvedett, elvesztette egyik szemét és elfogták. Ezért nem volt jelen a Verneuil-i csatában[m 3], ahol a francia-skót sereg súlyos vereséget szenvedett. Váltságdíját Károly visszatérítette, és Darnley parancsnoksága alatt a megmaradt skót katonákból létrehozták a Garde Écossaise-t[m 4] kapitányává, és 1557-ben kitüntette magát a Saint-quentini csatában[m 5].
Sikerrel védte meg Mont-Saint-Michelt az ostromló angoloktól, ezért (is) a király Évreux grófjává és pairré ( 1427) nevezte ki. A címet Stewart a költségei kiegyenlítése végett kapta, de a grófságot az angolok tartották megszállva. Ezért 1427. március 15-én Darnley ajánlatot tett a királynak a grófság (és a cím) visszaváráslására, ötvenezer aranykoronát[m 6] kért. A háborút viselő uralkodónak nem volt erre pénze, ehelyett 1428 februárjában uralkodói oklevélben feljogosította John Stuart of Darnley-t, Évreux grófját, hogy örökké viselje címerében Franciaország pajzsait, vagyis az első és utolsó negyedben aranyszínű három liliomot kék mezőben, úgy és olyan formában, ahogy az itt ábrázolva, megfestve és leírva van. Akarjuk és engedélyezzük, hogy ezen jelen ajándékunk, kegyünk és adományunk neki és az ő leszármazottainak, akiknek joguk van az említett címert viselni, időről időre örökké élvezhető és használható legyen.
1428-ban Darnley Renaud of Chartres[m 7], Reims érsekével visszatért Skóciába, hogy további csapatokat toborozzanak. Tárgyaltak Stuart Margit hercegnő és Károly fia, Lajos dauphine jövőbeli házasságáról. 1429-ben visszatért Franciaországba, részt vett az Orléans ostrom[m 8] elleni védekezésében. Néhány nappal az érkezése után, február 12-én vezette az ezer fős skót kontingenst a Herrings-csatában, amely Orléans közelében zajlott le. A csata célja az angolok ellátmány-konvojának megsemmisítése volt, de a skótok vereséget szenvedtek. Stewart elesett ebben a csatában William testvérével együtt. John Stewart of Darnley-t az Orléans-i Sainte-Croix katedrálisban temették el.[2][3] Felesége követte őt a háborúba, tíz hónappal élte túl férjét, mellé temették.[4]
Alan Stewart of Darnley (–1439), Aubigny 2. ura[m 9]
Alan Stewart of Darnley elkísérte apját és testvéreit a franciaországi harcba. Apja 1429-es, Orléans ostroma alatt bekövetkezett halálát követően Darnley örökölte Concressault címet. (Az Évreux grófja címet még apja felajánlotta visszavásárlásra, de az uralkodó inkább címere pajzsán való hordozását – és ennek örökölhetőségét – adta Alan apjának. Az Aubigny uradalmat és címet öccse, John Stuart örökölte.) Megörökölte a francia skót hadsereg parancsnoki (Constable of the Scottish Army) címét. 1437-ig átadta francia területeit öccsének, Sir John Stewartnak, és visszatért Skóciába. Viszályba keveredett a Dean Castle-i Boyd klánnal. Darnley-t 1439-ben megölte a Kilmarnock-i Thomas Boyd. Halálát még azon a nyáron megbosszulta legfiatalabb testvére, Alexander Stewart a craignaught-i klán-csatában.[5]
Apja halála után bátyja, Alan örökölte a családi birtokokat és címeket Skóciában. Idővel, VII. Károly francia király beleegyezésével és lemondott francia címéről John javára. Stewart ezután Aubigny és Concressault ura lett, és a Garde Écossaise száz fegyveresének kapitányaként szolgált VII. Károly és fia, XI. Lajos alatt. 1469-ben Stewart a Szent Mihály-rend alapító lovagja volt. 1482-ben halt meg.[5][6]
Bernard Stewart (1452–1508), Aubigny 3. ura
Bernard Stewart (franciául: Bérault) Apjához és nagyapjához hasonlóan nagy megbecsülésnek örvendett a francia királyi udvarban, és a királyi testőrség parancsnoka volt. Családi háttere miatt őt küldték követként III. Jakab skót királyhoz, hogy bejelentse VIII. Károly francia király trónra lépését. Feladata volt a Régi Szövetség (Auld Alliance[m 10]) megújításáról szóló szerződés megerősíttetése is, ez 1484. március 22-én meg is történt.[7]
Második felesége Anne de Maumont, Beaumont-le-Roger grófnője[m 11] volt, ezáltal Bernard Stewart jure uxoris Beaumont-le-Roger grófja (XI. század) lett. Egyetlen felnőttkort megélt gyerekük Anne Stuart (–~1527), Beaumont-le-Roger grófnője volt, aki Robert Stewartnak, Aubigny 4. urának a felesége lett.[7]
Aubigny ura tartotta a kapcsolatot azokkal a skót urakkal, akik támogatták Tudor Henrik richmondi gróf felkelését távoli rokona, III. Richárd angol király ellen. Henrik ekkor még száműzetésben élt Franciaországban, a Lancaster-ház fő támogatóival, mint a tapasztalt John de Vere, Oxford 13. grófja és Henrik nagybátyja, Jasper Tudor, Bedford 1. hercege. Nagyban támaszkodtak a francia királyra, aki finanszírozta a hadseregüket és gyalogos katonákat is biztosított. 1485-ben Bernard Stewartot választották a támogató francia csapatok parancsnokává. A támadás sikeres volt, Richmond grófját Bosworth mezején királlyá lett, megalapítva a Tudor-dinasztiát.[7]
VIII. Károly francia király és Gonzalo Fernández de Córdoba hadmozdulatai. A hosszú szaggatott vonal Károly 1494/95-ös hadjárata, a rövid szaggatott Károly 1503-as hadjárata. A rosszul kivehető piros x a csata helyeket mutatja. Sminara, ahol két csatát[m 12][m 13] is vívtak, teljesen lent van a csizma orránál.
1494-ben VIII. Károly francia király igényt tartott a Nápolyi Királyságra. Aubigny urát Rómába küldte, hogy megszerezze VI. Sándor pápa támogatását. Miután a pápa visszautasította Károly igényét, a király 25 000 fős hadsereget gyűjtött össze – köztük8000 svájci zsoldossal –, és megindult Itália felé. Károly parancsot adott Stewartnak, hogy vezessen ezer lovast az Alpokon keresztül Lombardiába, majd részt vett Romagna meghódításában. Stewart Károly oldalán vonult be 1494. november 15-én Firenze. A győzelem után Stewartot Calabria kormányzójává és a francia hadsereg altábornagyává nevezték ki.[7]
A franciák gyorsan átvették az uralmat az olasz félsziget megosztott államai fölött, és 1495. február 21-én elérték Nápolyt. II. Ferdinánd nápolyi királySzicíliába menekült, és ott csatlakozott unokatestvéréhez, II. Ferdinánd aragóniai királyhoz, aki segítséget ajánlott neki királysága visszaszerzéséhez. A francia invázióra válaszul megalakult a Szent Liga, hogy elvágja a francia hadsereget az utánpótlási vonalaktól. 1495. május 30-án Károly felosztotta hadseregét: a sereg felét északra vezette, hogy visszajusson Franciaországba, míg a másik felét, Stewarttal együtt, Nápoly védelmére hagyta, hogy kivédjék a várható spanyol inváziót. A király Stewartot megtette Calabria kormányzójának. Mint meghódított Nápoly uralkodója, a francia király Squilazzo márkijává ( 1495)[8] és Acri grófjává ( 1495)[9] tette Bernard Stewart-ot.[7]
A spanyol tábornok, Gonzalo Fernández de Córdoba 1495. május 24-én érkezett Szicíliába, Messina kikötőjébe, de ekkora a nápolyi II. Ferdinánd már átkelt Calabriába hadseregével és visszafoglalta Reggiót. A nápolyi sereg pontos mérete nem ismert, de 6 000 önkéntes csatlakozott hozzájuk. Két nappal később de Córdoba is átkelt Calabriába. Serege 600 spanyol lovasból, 1500 gyalogosból és a spanyol flottával érkezett 3 500 katonából állt.[7]
Mivel számos erődített helyet kellett spanyol helyőrséggel biztosítani, de Córdoba spanyol serege meggyengült. Eközben a maláriás Bernard Stewart összevonta erőit, hogy szembeszálljon a nápolyi/spanyol invázióval, és svájci zsoldosokat kért erősítésként. Az ezt követő Seminara csatában (1495)[m 12] a spanyol és nápolyi sereget az Aubigny vezette francia lovasság és svájci lándzsások legyőzték.[7]
Stewart részt vett XII. Lajos francia király 1499-es hadjáratában, amely után Milánó kormányzójává nevezték ki, és a francia hadsereg parancsnoka lett Észak-Itáliában. Azonban második Seminara csatában (1503) [m 13]teljes vereséget szenvedett, elfogták. A nápolyi a Castel Nuovo börtönébe került, ahonnan 1503. november 11-én aláírt fegyverszünet értelmében szabadult.[7]
Az eddig említetteken túl négy, életre szóló, nem pair-i címet kapott a francia uralkodóktól: Duc de Terranuova ( 1501), Marchese di Girace ( ?) – Girace stratégiai fontosságú város Calabria régiójában –, Conte di Vanassac ( ?) és Baron de St. George ( ?)[10][7]
Robert Stuart Skóciában született, először 1489-ben említik, amikor IV. Jakab skót király kegyelmet adott neki és testvéreinek, mert megvédték Dumbarton kastélyát a királyi erők ellen. 1495-ben, apja halála után Franciaországba utazott, ahol csatlakozott a Bernard Stuart vezette francia hadsereghez. Katonai pályafutása gyorsan ívelt felfelé, 1498-re a skót lovas katonák hadnagya lett.[11][12]
1508-ban megörökölte az Aubigny birtokot és címet (Seigneur d'Aubigny), a francia király kinevezte a normand Harfleur és Montivilliers kapitányává. 1509. május 14-én részt vett az Agnadello-i csatában, ahol a franciák oldalán harcolva győzelmet arattak a velenceiek felett. Robert jelentős szerepet játszott az 1500-as évek eleji olasz háborúkban, része volt Ludovico Sforza elfogásában a Novara ostrománál, majd a lombardiai Brescia nyolc hónapig tartó ostroma elleni sikeres védekezésben. 1513-ban visszatért Franciaországba, XII. Lajos királytól még abban az évben megkapta a Franciaország marsallja rangot.[11][12]
Robert Stewart továbbra is kiváló kapcsolatot ápolt mind a francia, mind a skót királyi családokkal. 1515-ben I. Ferenc, az új francia király is támogatta, és megerősítette a marsalli rangban, majd az itáliai háború során a francia hadsereg vezetését is rábízta. Részt vett a híres Marignano-i csatában is, ahol a francia és skót katonák győzelmet arattak a svájciak felett. A „Field of Cloth of Gold“ I. Ferenc és VIII. Henrik angol király közötti találkozó egyik bírája volt[m 14]. 1522-ben az olasz hadjárat helyettes főparancsnokává nevezték ki, és különféle diplomáciai küldetésekben vállalt szerepet. A harcok szünetében az Aubigny-i és a La Verrerie-i kastélyok olasz reneszánsz stílusú felújítását irányította.[11][12]
A Paviai csatában a francia királlyal együtt fogságba esett. Fontos szerepe volt a skót-francia diplomáciai kapcsolatokban, a Stuart örökség reprezentálásában, különösen V. Jakab 1536-os franciaországi látogatásakor. Robert 1544-ben, közel 74 évesen halt meg az aubigny-i kastélyában.[11][12]
John Stewart (~1519–1567), Aubigny 5. ura
A gyerektelen Robert Stuart, Aubigny 5. ura örökbe fogadta John Stewart (1490–1526), Lennox 3. grófja (II. létrehozás) legkisebb felnőttkort megélt fiát, John Stuartot. Megszervezte John házasságát felesége féltestvérével, Anne de la Queuille-lal, majd végrendelkezett a javára, neki hagyta Aubigny birtokát, az öröklésre 1544-ben került sor.[13][14]
John Stuart d'Aubigny 1536-ban hűségesküt tett a francia királynak. John I. Mária skót királynő és Ferenc francia dauphin házasságát követően bátyja, Matthew Stuart, Lennox 4. grófja Angliát támogató politikai szerepvállalása miatt kiesett a francia udvar kegyeiből. 1544-től a Bastille-ban raboskodott, míg II. Henrik trónra lépésével (1547) kegyelmet nem kapott. A király elrendelte John d'Aubigny birtokainak visszaadását és megadta számára Beaumont-le-Roger grófságának haszonélvezetét. Robert Stuart felesége Beaumont-le-Roger grófnője volt.[13][14]
John visszavonult Aubigny-ba, amit a birtokai igazgatásáról szóló levéltári dokumentumok is alátámasztanak. Részt vett a francia–spanyol háborúban, a Németalföldön a Saint-quentini csatát[m 5] követően fogságba esett. Az 1559. júniusi párizsi békeszerződést követően váltságdíját ötezer écu-ban – 130 millió forint (2024) – állapították meg.[13][14]
John uralma alatt kisebb protestáns közösség, szövőmunkások telepedett le Aubigny-ban a meaux-i Pierre Bompain ösztönzésére, a katolikus üldözések elől menekülve. Bompain terjesztette a városban Kálvin tanait és több gazdag kereskedőt is református hitre térített. A mélyen katolikus John kiszolgáltatta Bompain-t a királyi igazságszolgáltatásának, 1544-ben máglyán égették el a prédikátort. Később az üldözési politika enyhült, 1562-re a protestánsok belakták Aubigny-t. A Szent Bertalan-éji mészárlás (1572. augusztus 22.) után Aubigny protestáns lelkészei és diákjai Genfbe menekültek.[13][14]
Esmé Stewart (1542 – 1583), Lennox 1. grófja (V), Lennox 1. hercege (I), Aubigny 6. ura OK
Miután Esmé Stewart 1619-ben felesküdött I. Jakab angol királyra, nem maradhatott XIII. Lajos francia király vazallusa, fel kellett adnia Aubigny-t. Másdik fiát, Henry-t választotta utódjául. A király kívánságára két testvérével, George-dzsal és Ludovic-kal Aubigny-ba küldték, ahol nagyanyjuk, az öreg hercegnő, Katherine de Balsac felügyelete alatt katolikusként nevelkedtek. Henry Stuart d'Aubigny-t, amikor elég idős volt, a bourges-i főiskolára küldték, majd Párizsban fejezte be tanulmányait. Amikor bátyja, James Stuart, Lennox 4. hercege (I) Párizsba ment 1630-ban, elhozta I. Károly angol király üzenetét, aki azt akarta, hogy keresztfia, Henry menjen Angliába, de a tizennégy éves fiú, nem volt hajlandó elhagyni Aubigny-t.[m 15] 1631 végén, amikor Lennox hercege és Henry elkísérte leendő sógorát, Jerome Westont, Portland 2. grófját a Savoyai udvarba, Henry oktatójával, Gabriel Noublanche-al Velencébe ment, ahol tizenhetedik évében, 1632 elején meghalt. A Santi Giovanni e Paolo templomban temették el.[15]
George Stewart (1618–1642), Aubigny 9. ura
Anthony van Dyck (1599–1641) olaj festménye 1638-ból, George Stuart portréja, Seigneur D'Aubigny (1618-42). Van Dyck a család több tagját is megörökítette. „A portré alanya Lord Clarendon[m 16] „A lázadás története” című művében úgy szerepel, mint „egy nagy reményekre jogosító úriember, szelíd és megnyerő természetű, valamint tiszta bátorsággal megáldott”. Tipikus képviselője volt azoknak a fiatalembereknek, akik a király zászlaja alá sereglettek, de 1642-ben az Edgehill-i csatában[m 17] esett el, amikor a walesi herceg lovasezredében vezetett egy csapatot. Úgy vélik, hogy a portrét Van Dyck festette közvetlenül a polgárháború előtt, és talán 1638-ból származik, amikor titokban házasságot kötött Katherine-nel, Theophilus Howardnak, Suffolk 2. grófjának lányával. A festmény pásztorként ábrázolja őt, ernyedt és kissé elfinomult pózban, egy tájban állva, egy sziklánál, amelyre a következő felirat van vésve: ME FIRMIOR AMOR – „A szerelem erősebb nálam.” Forrás: David Saywell, Jacob Simon. The National Portrait Gallery, London: Complete Illustrated Catalogue (angol nyelven). Third Millennium Publishing, 596. o. (2004). ISBN 978-1903942000
George Stuart 1618. július 17-én született, tizennégy éves volt, amikor bátyja, Henry halálakor 1632-ben Aubigny 9. ura lett. Franciaországban nagyanyja tanította, 1633-ban a párizsi Navarrai Kollégiumban egyetemista. A következő októberben I. Károly engedélyt adott La Verrerie kastélyban élő George-nak, Lord Aubigny-nak, hogy három éven át utazzon hat szolgával, 100 font támogatást is adott. 1636 augusztus 5-én George Aubigny uraként hűségesküt tett XIII. Lajosnak.[16]
1638-ban titokban házasságot kötött Katherine Howarddal, Theophilus Howard, Suffolk 2. grófjának lányával. A titkodzásra azért volt szükség, mert Katherinának a házassághoz át kellett térni a katolikus hitre.[m 18][16]
Talán ezért is, George az uralkodó lelkes támogatójává volt a király és a Parlament között kirobbant küzdelemben.[m 19] Azonnal háromszáz lovasból álló csapatot toborzott önmagukat finanszírozni képes önkéntesekből, az egység értékét a Lloyd 300 000 fontra becsülték. Vezetésével csatlakozotak a királyi zászló alá. Ő volt az egyik első áldozata a polgárháborúnak; súlyosan megsebesült és elesett az Edgehill-i csatában[m 17], 1642. október 23-án, majd az oxfordiChrist Church katedrálisban temették el. Két gyerek maradt utána, Charles – a Stuart vonal utolsó Lennox és Richmond hercege és az utolsó Seigneur d'Aubigny – és Katherine Stuart[m 20].[16][17]
Ludovic Stuart Aubigny 10. ura (1619–1665)
George, Aubigny 9. ura halála után öccse, Ludovic Stuart (1619. október 14. – 1665. november 11.) vette át Aubigny birtokát, az öröklését vitatták. Az uradalmat George fiának, a kétéves Charles Stuartnak kellett volna örökölnie. A kisemmizett örökös barátai 1646-ban beadványt nyújtottak be a nevében a Lordok Házához, „Charles, Lord Aubigny” néven, amelyben kijelentették, hogy „nagybátyja, Ludovic, most Franciaországban él, és jogtalanul tartja vissza kérelmező birtokát… így kérelmezőt olyan nehéz körülmények közé taszította, amelyek semmilyen tekintetben nem felelnek meg származásának és társadalmi helyzetének.” I. Károly 1646. október 24-én a következőket kérte az épp Franciaországban tartozkodó feleségének, Henrietta Máriának: „Aubigny úrnő arra kért, hogy ajánljam ügyét neked, amit szívből és nyomatékosan meg is teszek, mert nagyon igazságosnak tartom. Az a kérése, hogy akadályozd meg, amennyire lehet, Lord Ludovicot abban, hogy eladja Aubigny földjeit, és hogy gyermekei (néhány formaság elmulasztása miatt) ne essenek el attól, hogy követhessék apjukat, aki éppen négy évvel ezelőtt halt meg szolgálatomban.” Forrás: [18] A jogos igényt az Angol polgárháború éveiben nem sikerült érvényesíteni, Ludovic birtokon belül maradt haláláig, a helyzetet az angol és a francia király is elfogadta.[19]
Apja 1624-es halála után Franciaországba küldték testvéreivel, Henry-vel és George-dzsal, ahol nagyanyjuk, Katherine de Balsac katolikus vallásban nevelte őket. Az ekkor ötéves Ludovic Port-Royal-des-Champs-ban kapott oktatást, majd fiatalon papi pályára lépett. Később Haute Fontaineapátjává és a párizsi Notre Damekanonokjává nevezték ki. 1640-ben I. Károly levelezett Richelieu bíborossal annak érdekében, hogy Ludovicot a Szentszéknél ajánlják bíborosi címre. Ludovic fiatal kora ellenére Richelieu hajlandó lett volna támogatni a kinevezést, ha I. Károly beleegyezett volna a chalcedoni[20] római katolikus püspök (Richard Smythe[m 21]) visszatérésébe Angliába. Mivel azonban a király nem akarta vagy nem tudta ezt megengedni, az ügy megakadt.[m 22][19]
Ludovic Stuart soha nem élt hosszabb ideig Aubignyban, ám 1656. augusztus 26-án hűségesküt tett XIV. Lajosnak mint a birtok ura. [m 23] Ludovic d'Aubigny az özvegy Henrietta Mária királyné főalamizsnása volt. Követte II. Károlyt Angliába a Stuart-restauráció idején, és II. Jakab elmondása szerint titokban római katolikus szertartás szerint összeadta II. Károlyt és Bragança Katalint.[m 24] Ludovic az időben sokat tartózkodott Londonban.[m 25][19]
Ludovic 1665. július 13-án tért vissza Franciaországba, négy óra alatt átkelve DoverbőlCalais-ba egy francia shallopon[m 26]. Amikor 1665. november 3-án, negyvenhat éves korában Párizsban meghalt, a Seigneur d'Aubigny Charles Stewartra szállt, aki ekkor már Richmond 3. (II) és Lennox 6. hercege (I) volt. Halálához kapcsolódó legenda – amit forrás nem támaszt alá –, hogy aznap, amikor meghalt, érkezett meg a pápa futárja az egész életében vágyott bíborosi kalappal.[m 27][19][21]
Charles Stewart (1639–1672), Richmond 3. hercege (II), Lennox 6. hercege (I), Aubigny 11. ura OK
XIV. Lajos francia király 1684-ben II. Károly angol király kedvéért szeretője, Louise de Kérouaille részére létrehozta az Aubigny hercege ( 1684) címet, amely hamarosan a Lennox-Richmond hercegekhez került. A Francia Forradalom idején az 1790-es törvény eltörölte a nemesi címeket és kiváltságokat[22]. A restaurációs időszakban a nemesi címeket részben visszaállították, például a Bourbon-restauráció és a Második Császárság idején is. Az 1870-es Harmadik Köztársaság megalakulása után azonban a címek végleg eltűntek, és a köztársaság elvei alapján többé nem ismerték el őket. Ennek ismeretében a Lennox család máig használja az Aubigny hercege címet.
A következő lista sorolja fel a cím viselőit.
Louise de Kérouaille, Portsmouth 1. hercegnője, Aubigny 1. hercegnője, (1649-1734).
Charles Lennox, Richmond 1. hercege, Lennox 1. hercege, Aubigny hercege (1672-1723) anyjával (Louise de Kéroualle) megosztva
Charles Lennox (1734-1806), Richmond 3. és Lennox 3. hercege, Aubigny hercege (1777-ben visszaállítva).
Charles Lennox (1764-1819), Richmond 4. és Lennox 4. hercege, Aubigny hercege (1764-1819)
Charles Gordon-Lennox (1791-1860), Richmond 5. és Lennox 5. hercege, Aubigny hercege
Charles Gordon-Lennox (1818-1903), Richmond 6., Lennox 6. és Gordon 1. hercege, Aubigny hercege
Charles Gordon-Lennox (1845-1928), Richmond 7., Lennox 7. és Gordon 2. hercege, Aubigny hercege
Charles Gordon-Lennox (1870-1935), Richmond 8., Lennox 8. és Gordon 3. hercege, Aubigny hercege
Frederick Gordon-Lennox (1904-1989), Richmond 9., Lennox 9. és Gordon 4. hercege, Aubigny hercege
Charles Gordon-Lennox(b. 1955)(1929-2017), Richmond 10., Lennox 10. és Gordon 5. hercege, Aubigny hercege
Charles Gordon-Lennox (1955–), Richmond 11., Lennox 11. és Gordon 6. hercege, Aubigny hercege
A címerpajzsok a középkorban szigorú szabályoknak feleltek meg. John Stewart of Darnley címerpajzsában egyesül a Stewartok címere és a francia ág címere. A második létrehozás grófjai egyesítik ezt címert az első létrehozás címerével, a Lennox címerrel.[23] Aubigny nem kötődik Richmond/Lennox hercege (II) címerpajzsához, de a címer fejlődés folyamatossága miatt közöljük.
A család francia ágának címerpajzsa. John Stewart of Darnley a francia király Évreux grófjává nevezte ki. A címet Stewart a költségei kiegyenlítése végett kapta, de a grófságot az angolok tartották megszállva. Ezért Darnley ajánlatot tett a királynak a cím visszaváráslására ötvenezer aranykoronáért[m 6]. A háborút viselő uralkodónak nem volt erre pénze, ehelyett 1428 februárjában uralkodói oklevélben feljogosította John Stuart of Darnley-t, hogy örökké viselje címerében Franciaország pajzsait...[m 35]
A Lennox hercege (I) címerpajzsa. Esmé Stewart, (1542–1583), Lennox 1. grófja (V), majd Lennox 1. hercege (I). Ezt a címerpajzsot használta az első kreáció összes hercege. A Bonkyll ágra utaló csat-keret átkerült a Stewart mezőre, amely az erősebb kötődést jelenti, a liliomos mező széle ezért hullámos. A mezők sorrendje változatlan, a fontossági sorrend nem változott.
Richmond/Lennox hercege (II) címerpajzsa, az első három (1, 2 és 3) herceg használta. Négyelt címer. Az I. és IV. nagy-négyelt kék mezőben három arany liliom (Franciaország), valamint vörös mezőben három aranypárduc balra nézve és lépő helyzetben (Anglia). II. arany mezőben vörös oroszlán, körülötte kétszer kilyuggatott virágos és ellenvirágos vörös díszszegély (Skócia). III. kék mezőben arany hárfa, ezüst húrokkal (Írország). A címerpajzsot 16 mezős, váltakozó ezüst és vörös kompozit szegély övezi, minden ezüst mezőben arany magvú, zöld csészés vörös rózsa található (Lennox).
A negyedik herceg címerpajzsa. Megegyezik az előzővel, de rá került egy szívpajzs: vörös mezőben három arany csat (Aubigny).
A címerpajzs az ötödik herceg óta. Nagynégyelt címer. Az I. és IV. nagy–négyelt mezőben az előző címer ismétlése. A II. és III. nagy-négyelt mezőben négyelt címer. Az I. kék mezőben három arany vaddisznófej, vörös agyarakkal (Gordon), a II. arany mezőben három vörös oroszlánfej, kék nyelvvel kitépve (Badenoch), a III. arany mezőben három vörös félhold, körülöttük kétszer kilyuggatott, virágos és ellenvirágos vörös díszszegély (Seton) és a IV. kék mezőben három arany ötszirmú virág, magja a mező színével megegyező (Fraser).
↑A Baugé-i csata 1421. március 22-én zajlott Franciaországban, Baugé (nem tévesztendő össze egyik Baugy-val sem) mellett, Angerstől keletre. A százéves háború egyik jelentős veresége volt az angolok számára. Az angol sereget a király testvére, Thomas, Clarence hercege vezette, míg a francia-skót sereg élén John Stewart, John Stewart, Buchan 2. grófja, valamint Gilbert Motier de La Fayette, Franciaország marsallja álltak. Az angol sereg létszáma 4000 fő volt, de csak másfélezer katona vett részt a harcokban, szemben az 5000 fős francia és skót sereggel.
↑Aubigny-t 1080-ban a tours-i Saint-Martin káptalannak adtak, a francia király 1180-ban vásárolta meg. Kétszer járadékba adták, 1416-ban, Jean de Berry halála után került vissza a koronához.
↑feliratA Verneuil-i csata a százéves háború részeként zajlott 1424. augusztus 17-én a normandiaiVerneuil-sur-Avre közelében az angol és a francia-skót sereg között, melyet milánói nehézlovasság is támogatott. Az angolok jelentős győzelmet arattak, amit második Agincourtként emlegettek. A csata kezdetén rövid íjászharc zajlott az angol hosszúíjászok és a skót íjászok között. Ezt követően kétezer milánói nehézlovas rohamozta meg az angolokat, áttörve az íjászok védelmét, és visszavonulásra kényszerítette az egyik angol szárnyat. A milánóiak üldözték a menekülő angolokat, és kifosztották az angol tábort. Eközben a jól felfegyverzett angolok és a francia-skót harcosok gyalogos közelharcot vívtak körülbelül háromnegyed órán át. A skótok végül elszigetelve maradtak, és nem kaptak kegyelmet az angoloktól. A milánói lovasság visszatért a csatatérre, de a francia-skót erők pusztulását látva elmenekültek.
Körülbelül hatezer francia és skót halt meg, és kétszáz főt fogtak el. A burgundi krónikás, Jean de Wavrin szerint ezerhetszáz angol esett el, de az angol parancsnok, John of Lancaster, Bedford hercege szerint csupán két angol lovagot és néhány íjászt veszítettek. A skót sereget, melyet Archibald Douglas, Douglas 4. grófja és John Stewart, Buchan 2. grófja vezettek (mindketten meghaltak a csatában), szinte teljesen megsemmisítették. Több francia nemest fogságba ejtettek, köztük Alençon hercegét és La Fayette marsallt. A csata után az angolok megerősítették helyzetüket Normandiában, és a skót hadsereg mint önálló egység jelentős szerepet már nem játszott a százéves háborúban.
↑A skót gárda (franciául: Gardes Écossaises) a francia uralkodó személyes testőrség volt, amelyet 1418-ban a Valois VII. Károly alapított. Kezdetben a király skót testőrsége 25 testőrből és 75 íjászból állt. Minden testőrhöz négy segítő – egy fegyverhordozó, egy íjászt, egy cranequinier (íj-feszítő gépet kezelő) és egy szolga – tartozott.
↑ abAz ötvenezer aranykorona értéke 2024-ben hozzávetőlegesen 4,47 milliárd forint lenne, a mai aranyárak és árfolyamok alapján.
↑Renaud of Chartres 1380-ban született, 1414. január 2-án kinevezték a franciaországi Reims érsekévé. Tisztségéről 1433. március 4-én lemondott, mert még aznap Embrun érsekévé nevezték ki. 1436. április 4-től Agde (Franciaország) kinevezett adminisztrátora, 1439. január 9-től a franciaországi Orléans adminisztrátora. 1439. december 18-án kapta meg a bíbort, 1440. január 8-án kinevezték Santo Stefano al Monte Celio bíboros-papjává. 1444. április 4-én halt meg. Forrás: Bishop Christianus Andreas Robertus Charles (angol nyelven). Catholic-Hierarchy. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)
↑Orléans ostroma (1428. október 12. – 1429. május 8.) fordulópontot jelentett a százéves háborúban Franciaország és Anglia között. Az ostrom az angol hatalom csúcspontján történt a háború késői szakaszában, de a francia erők sikeresen visszaverték az angolokat, Jeanne d’Arc megérkezése által inspirálva. Ezt követően a franciák kezdeményezést szereztek a konfliktusban, és elkezdték visszafoglalni az angolok által korábban elfoglalt területeket.
↑ abcdefA Wikidata és a The Peerage számozása a második Aubigny urától eltér. A The Peerage szerint Alan Stewart of Darnley (–1439) viselte és lemondott a címről öccse, John Stewart (-1482) javára. A Wikidata adatai szerint a címet apja után azonnal John Stewart (-1482) örökölte, Alan Stewart of Darnley (–1439) soha nem viselte. A The Peerage érvelését alátámasztja az férfi ági öröklési rend, a Wikidata döntése mellett azzal lehet érvelni, hogy bár sok irat említi Alan Stewart nevét apja halála után és 1437 között, amikor lemondott francia birtokairól öccse javára, de egyszer sem szerepel az Aubigny ura cím a neve mellett. Ez a szócikk a Wikidata-t követi.
↑Az Auld Alliance politikai és katonai szövetség volt Skócia és Franciaország között, amely 1295-ben jött létre. Az első hivatalos egyezményt IV. Fülöp francia király és János skót király (John Balliol) kötötte Anglia elleni közös védekezés céljából. A szövetség egyik legfontosabb eleme az volt, hogy ha Anglia megtámadná az egyik országot, a másik is hadat üzenne Angliának. Az Auld Alliance a XIV. Lajos uralkodása alatt is fontos megállapodás volt. Erősítette a kapcsolatot, hogy V. Jakab skót király 1538-ban feleségül vette Guise-i Mária hercegnőt. Az Auld Alliance hivatalosan 1560-ban ért véget a Cateau-cambrésis-i békével, de a kapcsolat kulturálisan és diplomáciailag tovább élt.
↑A Beaumont-le-Roger grófság (comté de Beaumont-le-Roger) eősi francia nemesi cím volt, amely a normandiai Beaumont-le-Roger településhez kapcsolódott. A cím létrehozása a XI. századra századra vezethető vissza, amikor a Beaumont család hatalmát és befolyását kiépítette Normandia területén. Az egyik legkorábbi gróf, Roger de Beaumont, a XI. század elején emelkedett ki, aki fontos szerepet játszott a normandiai udvarban és hűbérese volt Hódító Vilmosnak.
↑ abAz 1495. június 28-án vívott seminarai csata a Calábriában található Seminara mellett zajlott, az Első itáliai háború részeként. A francia erők, amelyek svájci zsoldos lándzsásokból és lovagokból álltak, legyőzték a Spanyolország és Nápoly szövetséges hadseregét, amely gyenge minőségű nápolyi csapatokból és könnyűfegyverzetű spanyol katonákból állt. Az ütközet főleg az elmenekülő szövetséges csapatok időnyeréséről szólt, mivel a spanyolok nem voltak felkészülve az ilyen nehézfegyverzetű erőkkel szembeni harcra. A vereség után a spanyol hadsereg jelentős átszervezésen ment keresztül, amelynek eredményeként széles körben alkalmazták a tűzfegyvereket a lándzsás egységek mellett.
↑ abAz 1503-as (második) seminara-i csata az itáliai háborúk része volt. A calábriaiSeminara közelében csaptak össze a spanyol és francia seregek. A francia erők svájci zsoldosokból és nehézlovasságból állt, míg a spanyolok könnyebb fegyverzetű és tűzfegyverekkel felszerelt katonákat vetettek be. Gonzalo Fernández de Córdoba spanyol parancsnok sikeres manőverekkel és tűzfegyverekkel legyőzte a franciákat, akik a hagyományos nehézlovassági taktikákat alkalmazták. Ez a győzelem hozzájárult a spanyol hadsereg hírnevének megerősítéséhez. A csata tovább szilárdította II. Ferdinánd aragóniai király pozícióját Dél-Itáliában.
↑A Field of Cloth of Gold egy 1520. június 7–24. között megrendezett látványos találkozó volt I. Ferenc francia király és VIII. Henrik angol király között, amely Franciaország és Anglia diplomáciai kapcsolatainak erősítését célozta. A rendezvényt a franciaországi Ardres közelében tartották. Nevét az esemény díszes sátrairól és pompás dekorációjáról kapta, amely arany szövetekkel, drágakövekkel és gazdag díszítésekkel volt tele, így hangsúlyozva mindkét uralkodó gazdagságát és hatalmát. A találkozón lovagi tornák, bankettek, sportesemények és táncok zajlottak, amelyeken mindkét király részt vett. Az esemény célja a két ország közötti szövetség erősítése volt, különösen az egyre nagyobb befolyással bíró V. Károly német-római császára ellen. Az „igazságszolgáltatói“ vagy „bírói“ szerep a tornák és versenyek bíráskodására vonatkozik, amelyeket nem ritkán a jelenlévő arisztokraták vagy megbízható diplomaták, esetenként királyi személyek végeztek.
↑Esmé Stewart levele az angol külügyminiszternek, Dudley Carletonnak, Dorchester első bárójának: „Ami az ő Felsége parancsait illeti Aubigny bátyámmal kapcsolatban, akit remélem, sikerül eltávolítanom a barátaitól e vidéken, ha nem engedik beleegyezésükkel, hogy visszatérjen Angliába; eddig azt a látszatot keltette, hogy befejezné a gyakorlatait, amelyekbe az Akadémián fogott bele, és időt kért ezek befejezéséhez. De ha ő Felsége nem kívánja, hogy tovább maradjon itt, nem kétlem, hogy sikerül majd rábírnom, hogy inkább engedelmeskedjen ő Felsége parancsainak, mintsem hogy minden franciaországi szerencséjéhez fűzött reményét előtérbe helyezze. Amikor Monsieur d'Entragues udvarba érkezik – aki rokonunk és bátyám jó barátja –, tisztább képet kapok majd bátyám szándékairól, és hamarosan értesítem erről a Nagyságodat. Ekkor bátyám vagy egy levélben mentegetőzik ő Felsége előtt, vagy alázatosan felajánlja magát az ő rendelkezésére. Forrás: State Papers, 1630, vol clxxv No. 87.”
↑Lord Clarendon, teljes nevén Edward Hyde, Clarendon 1. grófja (1609–1674), angol államférfi, történetíró és II. Károly angol király főminisztere volt. Clarendon az angol polgárháború és a restauráció idején jelentős politikai szerepet játszott. Híres műve, The History of the Rebellion and Civil Wars in England (A lázadás és az angliai polgárháborúk története) részletes beszámolót ad a polgárháború eseményeiről, a Stuart-ház támogatói szemszögéből. Clarendon I. Károly hűséges támogatója volt, és II. Károly visszatérésekor kulcsszerepet kapott a kormányzásban. Ám végül kegyvesztett lett, száműzték Franciaországba, ahol élete végéig folytatta történeti munkáit.
↑ abAz Edgehill-i csata 1642. október 23-án zajlott le az angol polgárháború első nagy összecsapásaként, a királypártiak (Royalisták) és a parlamenti erők között. A harc Warwickshire-ben, Edgehill közelében történt. A királypárti sereget Pfalzi Rupert cseh királyi herceg, a király unokaöccse vezette, míg a parlamenti erők parancsnoka Robert Devereux, Essex 3. grófja volt. A csata kiegyenlítetlen és kaotikus volt: mindkét oldal hullámzó sikereket ért el, de egyik fél sem tudta döntően felülmúlni a másikat. Rupert herceg vezette lovasság gyorsan áttörte a parlamenti vonalakat, ám sikerük után a katonák fosztogatásba kezdtek, ami lehetővé tette a parlamenti erők újjászerveződését. A harc végül döntetlen eredménnyel zárult, egyik fél sem tudott stratégiai előnyt szerezni.
↑„A nagyasszonyaink napról napra elpártolnak, Lady Maltravers [Lady Elizabeth Stuart, George testvére] hivatalosan is katolikusnak lett nyilvánítva, és ugyanez vonatkozik Lady Katharine Howardra is. Az ő esetében azonban a szerelem volt az, ami elsősorban a vallásváltásában közrejátszott, ugyanis apja, Suffolk grófja tudta nélkül hozzáment, vagy hozzá fog menni Lord d'Aubignyhoz, aki a Lennox herceg második testvére. D'Aubigny vagyona azonban csekély, évi ezer font alatti, és javarészt Franciaországban található, ahol katolikusként nevelkedett.” Forrás: The Fairfax Correspondence, Volume 2 (angol nyelven). Internet Archive. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)
↑George Stewart írta: „Azt kívánnám, hogy mindazokat, akik vonakodnak részt venni ebben a háborúban, ugyanúgy kezeljék, mint azokat, akik halogatták a Szent Háborúban való részvételt – mindegyiküknek egy orsót és guzsalyat küldtek, ezekkel a gyávaság és nőieskedés szemrehányó jelképeivel. Testünk finomsága, szellemünk gyorsasága, képességeink élénksége, részeink tökéletes arányossága, fellépésünk szerencséje, személyiségünk teljesítménye, alkotásunk épsége, és talán, Aristotelész véleménye ellenére, lelkünk különbsége, valamint az esélyek boldog alakulása, amely által a Természet ránk kötelezettséget ró, hogy annyival többet tegyünk másoknál, amennyivel többek vagyunk másoknál.”
↑ abKatherine Stuart (1640. december 5. – 1702. november 2.) 1674-ben igényt tartott bátyja Clifton bárói címére, amelyet meg is kapott – Clifton 7. bárónője – Leighton Bromswold birtokaival együtt. Ekkor ő volt az Aubigny egyedüli örököse, de az Aubigny uradalmat nem örökölhette, mivel az eredeti adomány (1422) John Stuart férfiági örököseire korlátozta az öröklést. Theodosia Hyde-dal, Clifton 10. bárónője (Leighton Bromswold) Katherina leszármazottja volt, így egyben Esmé Lennox, Lennox 3. hercegének is a leszármazottja. Theodosia Hyde 1713-ban hozzáment John Bligh-hoz, aki 1725-ben megkapta a Darnley grófja ( 1725) címet az ír főrendben. Leszármazottai ma is élnek és helyet foglalhatnak a Lordok házában.
↑Richard Smith (1568–1655) angol katolikus pap és teológus volt, aki 1625-ben a Chalcedon címzetes püspökévé és Anglia második vikárius apostoliájává nevezték ki, 1632-ig töltötte be ezt a tisztséget. Püspöksége idején jelentős konfliktusok alakultak ki közte és a szerzetesrendek között, mivel ő az egyházmegyei püspökök jogait kívánta érvényesíteni, míg a szerzetesek saját autonómiájukat védték. Ezek a viták hozzájárultak ahhoz, hogy 1631-ben Párizsba menekült, ahol élete hátralévő részét töltötte. Richard Smith 1568 novemberében született a Lincolnshire-i Hanworth-ban, és 1655. március 18-án hunyt el Párizsban. Forrás: David M. Cheney: Bishop Richard Smith (angol nyelven). Catholic-Hierarchy.org . (Hozzáférés: 2024. november 6.)
↑Az 1889-es Stuart kiállításon is megtekinthető volt egy érdekes portré ebből az időszakból, az „Abbé d'Aubigny”. A képen egy szőke fiatalember egy könyvtárban ül papi öltözetben és olvas. Lord Ludovic Stuart kortársai körében művelt, irodalomkedvelő emberként volt ismert, akit úgy jellemeztek, mint „bájos beszélgetőtárs, nyílt szívű, aki szereti és jól ismeri a költészetet.”
↑„Lodoric Stuart, Skócia királyi vérből való herceg, Aubigny és La Verrerie ura, a mi Urunk, a Király bíróságának bírája az említett Aubigny földjén és uradalomban stb.”
↑A történészek körében vita tárgyát képezi, hogy II. Károly és Braganzai Katalin házasságát titokban katolikus szertartás szerint is megkötötték-e. Egyes források szerint 1662-ben, Katalin Angliába érkezésekor, a hivatalos anglikán ceremónia előtt, egy magánjellegű katolikus esküvőt is tartottak. Ezt a szertartást állítólag Lord Aubigny, Ludovic Stuart, katolikus pap és Katalin gyóntatója vezette. Azonban nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy ez a katolikus ceremónia valóban megtörtént volna. A korabeli dokumentumok és beszámolók nem szolgáltatnak meggyőző bizonyítékot, így a kérdés továbbra is nyitott a történészek számára.
↑Egy korabeli beszámoló szerint: „Később Lord d'Aubigny, őfelsége alamizsnása megmutatta nekünk elegáns lakását és kényelmes kerekes székét, amely a pihenést és a mozgást szolgálta, valamint különböző érdekességeket, különösen egyfajta üveget vagy porcelánt, amelyet gyönyörűen díszítettek pasztából készült reliefekkel. Lord d'Aubigny értelmes ember volt, de teljesen a kényelemnek és a nőiesedésnek adta át magát.”
↑A shallop kis, sekély merülésű, nyitott csónak vagy vitorláshajó, amelyet főként a part menti vizeken és folyókon használtak. Egy vagy két árboccal rendelkezett, evezőkkel is felszerelték, így akár vitorlázva, akár evezve is haladhatott. A XVII. és XVIII. században gyakran alkalmazták kisebb szállítási vagy felderítési feladatokra. Méretét és egyszerű felépítését tekintve a shallop jól manőverezhető volt, ezért a gyarmati időszakban és katonai célokra is népszerű hajótípus volt.
↑Ludovic d'Aubigny-t a párizsi Chartreux templomban temették el, a mára elpusztult sírján a következő felirat állt, amelyet François Roger de Gaignières feljegyzése őrzött meg. „A a világ királyának, Isten dicsőségére – Ludovic de Stuart d’Aubigny, Lennox hercege, a skót Stuartok királyi családjából származó, I. Károly, Nagy-Britannia királya feleségének, Portugáliai Katalinnak főalamizsnása, egy férfi, akit nemcsak kiváló származása, hanem vallásossága, kedves jelleme, kifinomultsága, szellemének eleganciája és lelki adottságai tettek kiemelkedővé. Aki, miután hamarosan a bíborosok testületébe fogadtatott volna, korai halállal ragadtatott el, élete 46. évében. Az Úr évében, 1665. november 11-én, végrendeletében megtiltotta, hogy több szót szóljanak róla.”
↑A Pair de France kiemelkedő francia főrendi cím volt, ami a legmagasabb rangú nemeseket foglalta magában. Nem minden gróf, márki, báró, vikomt vagy herceg volt automatikusan pair. A pair cím viselői különleges kiváltságokkal rendelkeztek, joguk volt a király koronázásán részt venni és a francia parlamentben tanácskozási és ítélkezési szerepet betölteni. Így egy "gróf és pair" (comte et pair) rangosabb volt, mint egy sima gróf, mivel a pair cím viselői közvetlenül a király szolgálatában álltak és politikai hatalmuk is jelentősebb volt.
↑Matthew Steart születési dátuma tévesen szerepel a Wikidatában (1488), erre ott forrás hiba figyelmeztetés is található.
↑Marie Stewart (1576-1644) skót udvaronc volt. Esmé Stewart, Lennox 1. hercege és Catherine de Balsac d’Entragues lánya volt, VI. Jakab kegyeltje. Házasságkötése után, ahogy az Skóciában szokás volt, nem változtatta meg a nevét, leveleit „Marie Stewart” néven írta alá. Forrás: Person Page - 527 (angol nyelven). ThePeerage.com. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)
↑Henrietta Stewart 1573-ban született és 1642-ben hunyt el. 1588-ban ment férjhez George Gordonhoz, Huntly grófjához (később 1. márki). Katolikus hitéhez hű maradt, és ez szerepet játszott a skót politikai helyzetben, különösen a katolikusok és protestánsok közötti feszültség idején. 1594-ben VI. Jakab Inverlochy kastélyát és más Gordon-birtokokat ostrom alá vették, majd átmenetileg elkobozták a Gordon család birtokait, bár később a Gordonok visszakapták ezeket – egyike volt a kort jellemző katolikus–protestáns összecsapásoknak. Élete végén, a harmincéves háború alatt továbbra is hű maradt vallási és családi elkötelezettségeihez.Forrás: Person Page - 10953 (angol nyelven). ThePeerage.com. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)
↑Katherine (néha Catherine) 1592 körül született Angliában. Apját 1608. július 9-én írásban beidézték a parlamentbe, ahol Huntingdonshire-ben Leighton Bromswold Clifton 1. bárója ( 1608) nyilvánították. Az így kreált bárók utódlása női ágon is lehetséges volt. Katherine volt szülei egyetlen életben maradt gyermeke, így Leighton Bromswold kastélyának örököse. Kétszer nősült. Először 1609-ben, körülbelül 17 éves korában vette el Esmé Stewart, Lennox 1. hercegének fiatalabb fia. Mivel férje bátyja élő férfi leszármazott nélkül halt meg, a hercegség a férjére szállt, hercegsége kevesebb mint egy évig tartott 1624. július 30-án meghalt. Katherine királyi engedélyt kapott Lennox hercegnéi címének megtartására. A párnak tizenegy gyermeke született, köztük a hercegség örököse, James Stuart. Katherine 1618-ban megörökölte apja birtokait és címét, így saját jogán (suo jure) Clifton bárónője lett. 1627 körül újra férjhez ment, második férje James Hamilton, Abercorn 2. grófja volt. Három gyermekük született, köztük a grófi cím örököse, George Hamilton. 1637-ben halt meg. Forrás: Person Page - 10953 (angol nyelven). ThePeerage.com. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)
↑Richard Butler, Arran 1. grófja (1st Earl of Arran), 1682 és 1684 között Írország helytartója (Lord Deputy of Ireland) volt, míg apja, James Butler, Ormonde 1. hercege, aki az ír alkirály (Lord Lieutenant) volt, Angliában tartózkodott. Richard Butler az ír Lordok Házában (Irish House of Lords) Arran grófjaként (Earl of Arran), míg az angol Lordok Házában (English House of Lords) Weston bárójaként (Baron Butler of Weston) ült. Amikor William Howardot, Stafford 1. vikomtját hazaárulással vádolták a Pápista Összeesküvés idején, Arran szembeszállt az antikatolikus hisztériával és nemmel szavazott a bűnösségére.
↑Frances Teresa Stewart (1647. július 8. – 1702. október 15.), Richmond és Lennox hercegnője, a Stuart-restauráció udvarának kiemelkedő tagja volt. Híressé vált azáltal, hogy visszautasította, hogy II. Károly angol király szeretője legyen. Nagy szépsége miatt La Belle Stuart-ként ismerték, ő szolgált mintaként az idealizált női Britannia ábrázolásához. Ő volt az egyik a Windsor szépségek (Windsor Beauties) közül, akiket Sir Peter Lely festett meg. 1666/7 márciusában lett a királyné udvarhölgye és 1668-ban is szolgálatban maradt. Halálakor vagyonának jelentős részét unokatestvérének fiára, Williamre, később Blantyre 5. urára hagyta azzal a szándékkal, hogy ebből bizonyos birtokokat vásároljon, amelyeket „Lennox szerelmének Blantyre iránt” fognak nevezni. William megvásárolta a Lethington birtokot és átnevezte Lennoxlove-ra. Frances Theresa Stewart 1702. október 15-én hunyt el, és a Westminsteri apátságban temették el.
↑vagyis az első és utolsó negyedben aranyszínű három liliomot kék mezőben, úgy és olyan formában, ahogy az itt ábrázolva, megfestve és leírva van. Akarjuk és engedélyezzük, hogy ezen jelen ajándékunk, kegyünk és adományunk neki és az ő leszármazottainak, akiknek joguk van az említett címert viselni, időről időre örökké élvezhető és használható legyen. Forrás: Cust, Lady Elizabeth. Some account of the Stuarts of Aubigny in France (angol nyelven). London: Chiswick Press (1891)
↑Cust Chapter II. Sir John Stuart, 2nd Seigneur d'Aubigny, and Seigneur de Concressault. 1429-1482. 24-25. oldalak
↑ abcdefghijCust Chapter III. Bernard or Berault Stuart, 3rd Seigneur d'Aubigny, Seigneur de Concressault, Comte de Beaumont-le-Roger, Duca di Terranuova, stb. 1482-1508. 26-46. oldalak
↑Johnston, G. Harvey. The Heraldry of the Stewarts: With Notes on All the Males of the Family, Descriptions of the Arms, Plates and Pedigrees (angol nyelven). Edinburgh and London: W. & A. K. Johnston, Limited (1906)
↑Cokayne:Cokayne, G. E.. The Complete Peerage of England, Scotland, Ireland, Great Britain and the United Kingdom, Extant, Extinct or Dormant, with Vicary Gibbs, H.A. Doubleday, Geoffrey H. White, Duncan Warrand and Lord Howard de Walden, editors, new ed. (angol nyelven), Gloucester, U.K.: Alan Sutton Publishing (1910–1959)
↑Royal Families:Weir, Alison. Britain's Royal Families: The Complete Genealogy (angol nyelven). London, U.K.: The Bodley Head (1999). ISBN 9780375715100
↑Neville:Neville, Cynthia J.. Native Lordship in Medieval Scotland: The Earldoms of Strathearn and Lennox, c. 1140-1365 (angol nyelven). Portland & Dublin: Four Courts Press (2005). ISBN 1851828907
↑Cokayne:Cokayne, G. E.. The Complete Peerage of England, Scotland, Ireland, Great Britain and the United Kingdom, Extant, Extinct or Dormant, with Vicary Gibbs, H.A. Doubleday, Geoffrey H. White, Duncan Warrand and Lord Howard de Walden, editors, new ed. (angol nyelven), Gloucester, U.K.: Alan Sutton Publishing (1910–1959)
↑The Scot Peerage:Balfour Paul, Sir James. The Scots Peerage: founded on Wood's edition of Sir Robert Douglas's The Peerage of Scotland (angol nyelven). Edinburgh, Scotland: David Douglas (1904) [S323] Paul, Sir James Balfour. The Scots Peerage: founded on Wood's edition of Sir Robert Douglas's The Peerage of Scotland. Edinburgh, Scotland: David Douglas, 1904.
Laidlaw, James. The Auld Alliance: France and Scotland over 700 years (angol nyelven). Edinburgh: Communications and Public Affairs, University of Edinburgh (1999). ISBN 9780907637027
↑CoSP Scotland:Boyd, William K.. Calendar of State Papers Scotland (angol nyelven) (1910)
1422) francia nemesi cím volt, magyarul Aubigny ura (angolul Lord Aubigny) a megfelelője. A seigneur egy falu, egy uradalom, általában önmagát ellátni képes gazdasági egység vezetője, ura volt. A Seigneur d'Aubigny címet a Stewart házhoz tartozó személyek viselték, néha más, előkelőbb angol vagy skót cím mellett. Ilyenkor az utóbbit használták. A Seigneur d'Aubigny cím utolsó viselője Charles Stewart, Richmond 3. és Lennox 6. hercege volt, halálával a cím megszűnt.
1488 II) jelzés. Ez azt jelenti, hogy a nemesi címet a skót peerage-ben, főrendben hozták létre 1488-ban. Ez volt a cím második létrehozása. Gyakran csak a létrehozás sorszámát jelentő római számokat adjuk meg.
1495)[8] és Acri grófjává (
Lásd még Esmé Stewart, Lennox 1. grófja (V) és Lennox 1. hercege (I)
Évreux 1. grófja és pair[m 28]. Felesége: Elisabeth (–1429)
Beaumont-le-Roger grófnője
Lennox 1. grófja (II)
Lennox 1. hercege (I)
Huntly 1. márkija
Clifton 2. bárónője
)[m 33]
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
![A család francia ágának címerpajzsa. John Stewart of Darnley a francia király Évreux grófjává nevezte ki. A címet Stewart a költségei kiegyenlítése végett kapta, de a grófságot az angolok tartották megszállva. Ezért Darnley ajánlatot tett a királynak a cím visszaváráslására ötvenezer aranykoronáért[m 6]. A háborút viselő uralkodónak nem volt erre pénze, ehelyett 1428 februárjában uralkodói oklevélben feljogosította John Stuart of Darnley-t, hogy örökké viselje címerében Franciaország pajzsait...[m 35]](//upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/66/Sir_JohnStewart_Of_Darnley_1stSeigneurD%27Aubigny_Arms_GrantedBy_KingCharlesVII_OfFrance_1427.svg/165px-Sir_JohnStewart_Of_Darnley_1stSeigneurD%27Aubigny_Arms_GrantedBy_KingCharlesVII_OfFrance_1427.svg.png)
A család francia ágának címerpajzsa. John Stewart of Darnley a francia király Évreux grófjává nevezte ki. A címet Stewart a költségei kiegyenlítése végett kapta, de a grófságot az angolok tartották megszállva. Ezért Darnley ajánlatot tett a királynak a cím visszaváráslására ötvenezer aranykoronáért[m 6]. A háborút viselő uralkodónak nem volt erre pénze, ehelyett 1428 februárjában uralkodói oklevélben feljogosította John Stuart of Darnley-t, hogy örökké viselje címerében Franciaország pajzsait...[m 35]
A Lennox hercege (I) címerpajzsa. Esmé Stewart, (1542–1583), Lennox 1. grófja (V), majd Lennox 1. hercege (I). Ezt a címerpajzsot használta az első kreáció összes hercege. A Bonkyll ágra utaló csat-keret átkerült a Stewart mezőre, amely az erősebb kötődést jelenti, a liliomos mező széle ezért hullámos. A mezők sorrendje változatlan, a fontossági sorrend nem változott.
Richmond/Lennox hercege (II) címerpajzsa, az első három (1, 2 és 3) herceg használta. Négyelt címer. Az I. és IV. nagy-négyelt kék mezőben három arany liliom (Franciaország), valamint vörös mezőben három aranypárduc balra nézve és lépő helyzetben (Anglia). II. arany mezőben vörös oroszlán, körülötte kétszer kilyuggatott virágos és ellenvirágos vörös díszszegély (Skócia). III. kék mezőben arany hárfa, ezüst húrokkal (Írország). A címerpajzsot 16 mezős, váltakozó ezüst és vörös kompozit szegély övezi, minden ezüst mezőben arany magvú, zöld csészés vörös rózsa található (Lennox).
A negyedik herceg címerpajzsa. Megegyezik az előzővel, de rá került egy szívpajzs: vörös mezőben három arany csat (Aubigny).
A címerpajzs az ötödik herceg óta. Nagynégyelt címer. Az I. és IV. nagy–négyelt mezőben az előző címer ismétlése. A II. és III. nagy-négyelt mezőben négyelt címer. Az I. kék mezőben három arany vaddisznófej, vörös agyarakkal (Gordon), a II. arany mezőben három vörös oroszlánfej, kék nyelvvel kitépve (Badenoch), a III. arany mezőben három vörös félhold, körülöttük kétszer kilyuggatott, virágos és ellenvirágos vörös díszszegély (Seton) és a IV. kék mezőben három arany ötszirmú virág, magja a mező színével megegyező (Fraser).![A család francia ágának címerpajzsa. John Stewart of Darnley a francia király Évreux grófjává nevezte ki. A címet Stewart a költségei kiegyenlítése végett kapta, de a grófságot az angolok tartották megszállva. Ezért Darnley ajánlatot tett a királynak a cím visszaváráslására ötvenezer aranykoronáért[m 6]. A háborút viselő uralkodónak nem volt erre pénze, ehelyett 1428 februárjában uralkodói oklevélben feljogosította John Stuart of Darnley-t, hogy örökké viselje címerében Franciaország pajzsait...[m 35]](/wiki/F%C3%A1jl:Sir_JohnStewart_Of_Darnley_1stSeigneurD%27Aubigny_Arms_GrantedBy_KingCharlesVII_OfFrance_1427.svg)
1608) nyilvánították. Az így kreált bárók utódlása női ágon is lehetséges volt. Katherine volt szülei egyetlen életben maradt gyermeke, így Leighton Bromswold kastélyának örököse. Kétszer nősült. Először 1609-ben, körülbelül 17 éves korában vette el Esmé Stewart, Lennox 1. hercegének fiatalabb fia. Mivel férje bátyja élő férfi leszármazott nélkül halt meg, a hercegség a férjére szállt, hercegsége kevesebb mint egy évig tartott 1624. július 30-án meghalt. Katherine királyi engedélyt kapott Lennox hercegnéi címének megtartására. A párnak tizenegy gyermeke született, köztük a hercegség örököse, James Stuart. Katherine 1618-ban megörökölte apja birtokait és címét, így saját jogán (suo jure) Clifton bárónője lett. 1627 körül újra férjhez ment, második férje James Hamilton, Abercorn 2. grófja volt. Három gyermekük született, köztük a grófi cím örököse, George Hamilton. 1637-ben halt meg. Forrás: Person Page - 10953 (angol nyelven). ThePeerage.com. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}