Wikipédia:Szavazás/Wikipédia:Wikitanács, 2008
- Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!
- Eredmény: Az irányelvet döntő többséggel elfogadtuk, mostantól lép életbe a Wikitanács. - Dorgan labor 2008. május 31., 12:29 (CEST)
Ezer éve beszélünk róla. Nagyon sokan fektettünk bele energiát, nagyon sokan adtak értékes hozzászólásokat. Többen inkább csak asszertíven figyeltek, vagy bíztató szavakat kiabáltak be a pálya széléről (Hajrá, Burum!). Mindenesetre most megvan, a Wikitanács szavazható állapotba került.
Alább a teljes irányelv szövegét látjátok, ezt kell támogatni vagy ellenezni. A lap elején látható vaskos sablonban szereplő egyéb linkek vagy már bedolgozásra kerültek, vagy pedig a megszavazást követően, további szavazás nélkül módosíttatnak és rendszerbe foglaltatnak, a működés megkezdésének elősegítésére. Azok között még sor kerül majd átnevezésre, de ezek csak elkövetik a WT-ben alkalmazott szófordulatokat, kifejezéseket, és akár a szavazás közben is zajlanak. Értelmet, lényeget nem fognak zavarni, csak a harmonizálást fogják szolgálni.
Az előterjesztéssel kapcsolatban lezajlott szavazások eredményét itt tekintheted meg: Az adminisztrátorok részvételéről • A bizottság nevéről.
Tehát, hajrá! A szavazás vége 2 hét múlva, vagyis 2008. május 30. 19.09. – Burumbátor kerekasztal, hookah-val 2008. május 16., 19:09 (CEST)
Irányelv javasolt szövege
[szerkesztés]
|
MEGBESZÉLÉS A SZÜLETENDŐ WIKITANÁCSRÓL
Részletek |
A Wikitanács célja
[szerkesztés]A Wikitanács a Wikipédia tevékenységét segítő testület, amely az irányelvek és elfogadott közösségi szokások alapján hatékonyan, véglegesen és megnyugtatóan képes megoldani olyan nem tartalmi jellegű, elmérgesedett vitás kérdéseket, amelyek megoldására a jelenlegi intézményrendszer nem elég hatékony.
A végrehajtandó feladatok
[szerkesztés]- A beérkező kérések befogadásának elbírálása.
- A befogadott probléma kivizsgálása.
- Döntés meghozatala a Wikipédiára gyakorolt negatív hatás megszüntetése illetve megelőzése érdekében.
A Wikitanács és a vitarendezés viszonya
[szerkesztés]A személyes síkra terelődő vitákat a Wikitanács csak a felhasználók véleményezése eljárásának lezárása után fogadja el, ez pedig elősegíti azt, hogy
- a FV eljárás visszakapja megfelelő helyét a vitarendezés során, és így a szerkesztők ezt alkalmazzák szükség esetén,
- a viták lehetőleg még a Wikitanács-szakasz előtt megoldódjanak, elkerülve az esetlegesen mindkét oldalt sújtó wikitanácsi szankciókat.
A Wikitanács és a Wikipédia:Szerkesztők szankcionálása oldal céljai hasonlók. Az első átmeneti időszakban a két rendszer párhuzamosan megmarad egymás mellett, és egy későbbi időpontban dönteni kell arról, melyik maradjon.
A Wikitanács megalakulásától kezdve azonban nem szabad egy ügyet mindkét fórumon elindítani, sem párhuzamosan, sem egymás után. Ilyen esetben a WT szankcionálja a kezdeményezőt a vitarendezés lehetőségeinek kijátszása miatt.
A Wikitanácsnak nem feladata
[szerkesztés]- A tartalmi viták elbírálása (ez a tartalmi véleménykérés feladata, ha ez nem vezet eredményre, akkor a vitarendezést is igénybe lehet venni).
- A szerkesztők közötti személyes vitákban való közvetítés.
- A szerkesztők közötti igazságtétel („XY-nak igaza van, PQ téved”), a döntések nyilvánvaló ilyen értelmű részein túl.
A Wikitanács helye a vitarendezésben
[szerkesztés]A Wikitanács a személyes jellegű viták elintézésének legutolsó lépcsője. Az előző lépcsőket a vitarendezésről szóló lap írja le.
Ezek jelenleg az alábbiak:
- a felek egymás közötti megbeszélése;
- egyeztetés külső fél bevonásával;
- egyeztetés a széles szerkesztői közösség bevonásával (WP:FV).
A Wikitanács döntési folyamatát nem a közvetlen műszaki blokkolást eredményező tevékenységek elbírálása irányítja (WP:3VSZ, WP:KSZT), de azokat a döntés során figyelembe veszi.
Alaphelyzetben nem vesz figyelembe semmilyen Wikipédián kívüli tényt vagy szerkesztői tevékenységet, magatartást; olyan súlyos ügyekben, ahol ezt a WT szükségesnek ítéli, ennek megváltoztatásához az összes WT tag 2/3-ának döntése szükséges.
Szervezeti felépítés
[szerkesztés]A Wikitanács 10 tagból áll, akik bármely olyan ügy elbírálásában részt vehetnek, amelyben személyükben nem érintettek. A Wikitanács összlétszámának kevesebb, mint 50%-át alkothatják adminisztrátorok.
Minden ügyben 5 tanácstag vesz részt úgy, hogy az ügyben az időrendben első 5 elfogadó szavazattal nyilatkozó tag alakítja meg az adott ügyben eljáró tanácsot. Az egy adott ügyben eljáró tanács tagjainak szintén kevesebb, mint 50%-a lehet adminisztrátor.
Az eljáró tanácsot a kérés beérkezése után a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb 1 héttel létre kell hozni, ennek felelőssége a teljes Wikitanácson nyugszik.
Tagok megválasztása
[szerkesztés]- A Wikitanács tagjainak megválasztása jelentkezés alapján történik. Jelentkezhet bármely aktív szerkesztő, aki legalább egy évvel a szavazás kiírása előtt regisztrált. A tagság egy évre szól. Az évenkénti újraszavazás egyszerre, de személyenként történik, tehát egyidőben kell szavazni minden jelentkezőre. A korábbi tagok – ha ismét jelentkeznek – újraválaszthatók.
- A Wikitanácsot évente egyszer újra kell választani. Ennél gyakrabban, azaz soronkívüli választást csak új tagok számára és csakis akkor kell tartani, ha a tanács létszáma 10 fő alá csökken. Az új választást a Wikitanács írja ki.
- A Wikitanács tagságának feltétele a szavazáson elért min. 25 mellette szavazat és legalább 66%-os támogatottság.
A Wikitanács eszközei
[szerkesztés]Bármilyen szankció, ami szükséges és elégséges mértékű ahhoz, hogy segítse a WT-t céljai megvalósításában.
A lehetséges döntések itt olvashatók. A Wikitanács ezeket bármikor, megítélése szerinti új szankciókkal egészítheti ki.
- próbaidős döntés, azonnali döntés
- eltiltás szerkesztéstől
- eltiltás adott névtértől (vitalapok, wikipédia, user vita, user, stb)
- részleges eltiltás feltételekkel (pl. a szerkesztőnek tilos egy bizonyos témakörön belül a cikkeket szerkeszteni; valamilyen tevékenységet gyakorolni: nem szabad törléseket kezdeményeznie, nem jelenthet vandált, nem helyezhet el bizonyos sablonokat, stb.)
- eltiltás adott cikkektől
- eltiltás adott vitalapoktól
- eltiltás szavazástól általánosan/bizonyos témakörökben
- visszaállítások korlátozása
- személyeskedési blokkolás szigorítása
- szerkesztő figyelmeztetése
- eltiltás megszüntetése
- adminisztrátor, bürokrata, IP-ellenőr figyelmeztetése
- az adminisztrátori, bürokrata-, IP-ellenőri jogok korlátozása (például az adminnak nem megengedett, hogy egy szerkesztőt blokkoljon, vagy hogy lapokat töröljön)
- adminisztrátori, bürokrata-, IP-ellenőri jogosultság időleges vagy végleges megvonása, ehhez a szankcióhoz azonban az egész Wikitanács minimum 3/4-ének szavazata szükséges.
- korábban hozott szankció meghosszabbítása (például további blokkolás a szankcionált magatartás megismétlése után vagy személyeskedés miatt)
- a szerkesztő dicsérete helyes/konfliktusmegelőző/konfliktuscsökkentő magatartásáért
Eljárási rend
[szerkesztés]- A kérdéses ügy végigmegy a vitarendezés előző lépcsőin, és nem zárul sikerrel;
- Az ügyet a megadott formában felterjesztik a Wikipédia:Arbitrációs kérelmek lapon;
- A megválasztott tagok szavaznak, hogy a) befogadják az ügyet, vagy b) elutasítják azt;
- Amennyiben az ügy befogadását legalább 5-en támogatják, és a támogatás/elutasítás arány legalább 2/1, akkor az első 5 támogató tag megkezdi a probléma kivizsgálását, erről az indítványban szereplő feleket értesítik;
- A kivizsgálás során főként a vitarendezés előző lépéseinek anyagait – különösen a WP:FV-t – veszik figyelembe, de szükség esetén beszélhetnek a felekkel vagy szerkesztőkkel, megvizsgálhatnak egyéb, bekért vagy benyújtott Wikipédia tartalmakat;
- A probléma tárgyalását közösen végzik, tetszőlegesen választott módon, esetleg a nyilvánosság kizárásával, (email, levelezési lista, instant message, személyes találkozó, stb.);
- A döntésre lehetőség szerint az ügy elfogadása után 1 héten belül sor kerül, a Wikitanács döntését - belső ügyként - saját belátása szerint hozhatja meg (szavazással vagy közfelkiáltással);
- A Wikitanács a döntést az űrlap megfelelő részén közzéteszi, az érintett feleket külön értesíti;
- Csak a döntés hozható nyilvánosságra, az esetleges különvéleményt vagy kisebbségi véleményt (a vita menetét) nem lehet a szerkesztők elé tárni;
- Műszaki jellegű támogatás igénye esetén értesítik az adminisztrátorokat vagy a MetaWiki stewardját.
A Wikitanács és az adminisztrátorok viszonya
[szerkesztés]Amennyiben a WT döntése adminisztrátori beavatkozást igényel, akkor ezt az adminisztrátorok beállítják. A WT döntéseinek betartandónak és betartathatónak kell lenniük, ezért már az elbírálás során el kell kerülni azokat a helyzeteket, amelyekben az adminisztrátorok közül egy sem értene egyet a technikai beállítással.
Mindazonáltal, a műszaki beállítás ténye (vagy annak elmaradása) nem befolyásolja a szankció érvényességét.
A Wikitanács kezdeti tevékenysége
[szerkesztés]A Wikitanács, lévén új és korábbi tapasztalat nélküli szervezet, a közösség, vagy egyes szerkesztők véleményét is kikérheti, akár nyilvános, akár privát úton. Természetesen ezen véleményeket figyelmen kívül is hagyhatja, saját döntése szerint. Tekintettel arra, hogy az ügyek megoldását pragmatikus alapon várjuk el tőle, a Wikitanács munkájának megkezdésekor fokozottan szükséges kialakítani a megfelelő kapcsolatokat. A cél a Wikipédia nyugalma kell, hogy legyen!
Szavazás
[szerkesztés]Mellette
[szerkesztés]- Lássuk, hogy működik a gyakorlatban. • Bennófogadó 2008. május 16., 19:25 (CEST)
- – Burumbátor kerekasztal, hookah-val 2008. május 16., 19:27 (CEST); természetesen rendkívül bízom az intézményben és mivel nagyon sok munka ment bele, én nem találok további javítási lehetőséget. De ettől még lehet, hogy van rajta javítani való, de én ezt nem látom.
- Kisbes vita 2008. május 16., 19:29 (CEST)
- Hátha lesznek általa rendszeresebb nyugalmi periódusok. Cassandro Taħdita+Streit... 2008. május 16., 19:31 (CEST)
- Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. május 16., 20:17 (CEST)
- Legyen. OsvátA Palackposta 2008. május 16., 20:22 (CEST)
- - Dorgan labor 2008. május 16., 21:02 (CEST)
- OK. – Zimmy Há mér? Mér? Nem? De! 2008. május 16., 21:52 (CEST)
- Jó. Diabypaláver 2008. május 16., 22:15 (CEST)
- Viztarp vita 2008. május 16., 22:19 (CEST)
- Lássuk a medvét. – Winston vita 2008. május 16., 22:42 (CEST)
- természetesen. //Danikomolyan?·ʒ·ɘ 2008. május 16., 22:57 (CEST)
- Lets. – Beyond silence Üz 2008. május 17., 11:38 (CEST)
- Go. – Vince blabla :-) 2008. május 17., 13:19 (CEST)
- - Vadaro vita 2008. május 17., 22:07 (CEST)
- – Istvánka posta 2008. május 20., 17:53 (CEST)
- Sose' kelljen. – grin ✎ 2008. május 20., 21:56 (CEST)
- Pilgab üzenet 2008. május 21., 10:25 (CEST)
- – Texaner vita 2008. május 22., 08:08 (CEST)
- – Beaujolais vita 2008. május 22., 19:05 (CEST)
- – lacihobo citation needed 2008. május 23., 17:02 (CEST)
- – Hkoala 2008. május 23., 18:36 (CEST)
- Reméljük még működni is fog. – Tomeczek Słucham! 2008. május 25., 19:17 (CEST)
- P/c vita 2008. május 30., 10:04 (CEST)
- Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. május 30., 18:54 (CEST)
Ellene
[szerkesztés]- Hogy itt is legyen azért név. :) Van pár dolog, ami nem tetszik a mostani szövegben. De nem tragédia, ha átmegy így, kísérletezni kell. -- nyenyec vita 2008. május 17., 00:36 (CEST)
- Természetesen tiszteletben tartva szavazatodat, néhány pontra bátorkodtam válaszolni itt. Üdv, – Burumbátor kerekasztal, hookah-val 2008. május 17., 03:33 (CEST)
- Érveimet többek között Burumbátor vitalapján írtam le korábban. --Weiner 2008. május 30., 09:39 (CEST)
Érvénytelen szavazat
[szerkesztés]- Pallosjog is illesse meg. Akela vita 2008. május 30., 19:20 (CEST)
Megjegyzések
[szerkesztés]- kérdés: tartózkodni lehet-e ezen a szavazáson, vagy aki tartózkodik, az nem szavaz? Csak egy elvi kérdés, mert nem látom a "tartózkodás" menüpontot. --Weiner 2008. május 20., 17:54 (CEST)
- Köszi a kérdést. Valamivel régebben elkezdtük azt a gyakorlatot alkalmazni, hogy a tartózkodó szavazat nem számít se ide, se oda. Azelőtt a tartózkodás ellene szavazatként lett figyelembe véve, és ez nem volt korrekt. Úgyhogy ma nem írjuk ki a fejezetet, és azt szeretnénk, hogy aki tartózkodik, az ne szavazzon -- elvégre az a legjobb tartózkodás, nem?
- De ha gondolod, megcsinálhatod a "Tartózkodás" fejezetet, oda szavazhatsz, csak a szavazat sem plusz, sem mínusz irányban nem befolyásol. Ahogy gondolod. Kösz még egyszer! – Burumbátor kerekasztal, hookah-val 2008. május 20., 18:01 (CEST)
- Hát mert tudod, azért nem szavazni meg tartózkodni mégsem pont ugyanaz. Az elvet viszont értem. --Weiner 2008. május 20., 18:07 (CEST)
- Pontosan ezért vetettem fel. Ha kinyilvánítottan tartózkodni akarsz, akkor megcsinálod (de én is megcsinálhatom) a fejezetet és odaírsz. Örülni fogok neki. – Burumbátor kerekasztal, hookah-val 2008. május 20., 18:13 (CEST)
- Normális demokráciákban (a magyar nem ilyen) a tartózkodás és a távol maradás két tökéletesen különböző tartalmat fejez ki tökéletesen különböző következményekkel: az tartózkodik, aki szerint a kérdés fontos és eldöntendő, de nem tudja megmondani, melyik lehetőség a legjobb. Az marad távol, aki szerint egyáltalán nincs szükség ilyen döntésre. A tartózkodó szavazat beszámít a határozatképességbe és nem számít a döntés megállapításánál (a döntéseket relatív többséggel hozzák).
- Pontosan ezért vetettem fel. Ha kinyilvánítottan tartózkodni akarsz, akkor megcsinálod (de én is megcsinálhatom) a fejezetet és odaírsz. Örülni fogok neki. – Burumbátor kerekasztal, hookah-val 2008. május 20., 18:13 (CEST)
- Álom, álom, édes álom:
Véleményem szerint ahol nem kötelező a szavazás, ott a tartózkodás értelmetlen, elvégre így ki tudja, hányan tartózkodnának. Diabypaláver 2008. május 26., 21:00 (CEST)
az esetleges különvéleményt vagy kisebbségi véleményt (a vita menetét) nem lehet a szerkesztők elé tárni;
- ez mit akar mondani? A különvélemény és a vita menete egészen különböző dolgok. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2008. május 27., 20:34 (CEST)
- Nem új kérdés, lsd: Wikipédia-vita:Wikitanács– Beyond silence Üz 2008. május 28., 10:57 (CEST)
- A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!