Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Rossz viccek és egyéb törölt zagyvaságok/Archív12

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

RepülőLilaAlkeszPartyKecske

A RepülőLilaAlkesz PartyKecske (VolansPurpureaAlcoholicParsCaper) vadállat, a tülkösszarvúak családján belül a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó kérődző párosujjú patás. A vadkecske (Capra aegagrus) tenyésztett alfaja. Az ókori görögök szent állatnak tartották, ma már világszerte tisztelik. Magyarországon sok hellyen elterjedtt. A RepülőLilaAlkeszPartyKecskét általában csak a kecske névvel jelölik, de nem összetévesztendő a házikecskével (capra aegagrus hircus). A kecske szó azonban tágabb értelemben több fajt is jelől, így a vadkecskét és a bezoárkecskét (capra aegagrus aegagrus), a kőszáli kecskét (több faj összefoglaló neve) és a havasi kecskét (oreamnos americanus). Ebben a szócikben a továbbiakban kecskével vagy RLAPKecske alatt a RepülőLilaAlkeszPartyKecskét értjük. RLAPKecskét elösszőr részegek láttak 2010.január elsején.

A kecske fogyasztása

A RLAPKecske sokat iszik, főleg pálinkát, de szükség esetén az abszintot is megissza. Az étellel nem válogat, szereti a füvet (főleg szivni), de a többi drogot is fogyasztja.

A kecske elterjedtsége

A RLAPKecske hazánkban nagyon elterjedt, de világszerte megtalálható. Elösször Szegeden láttak RLAPKecskét (valószinűleg a részegségtől), de manapság már a világ minden tájáról hallani lehet, hogy már láttak. A kecskét év közben általában nem szokták látni, de minden nagyobb bulikon ott van. A kecsketenyésztők próbálják a kecskét "tovább fejleszteni".

A kecske múltja, jelene, és jövője

Hollandiában és Afrikában nem volt szabályozva a drogfogyasztás. Ez vezetett oda, hogy a túlszívás következtében nagy területeken felbukkant a RLAPKecske. A szabályozatlanság és ez a tartásmód ma is jellemző a primitív népekre. Nyugat-Európában szabályozták a drogtartást. Pl. az erdőtelepítésekben és fiatal erdőkben tilos volt a drogozás, míg a lábas erdőben nem, ugyanakkor az erdőszegélyeket tervszerűen tisztogatták drogosokkal. Államilag segítik a nemesítést, aminek eredménye sok kultúr fajta születése lesz. Korán felismerték, hogy a a kecsketartás nemcsak az egyéneknek, hanem a társadalomnak is hasznos. A kecske kezd elterjedni a világon, várhatólag 2012.decemberébe fog minden országban megjelenni.


A kecske elnevezései

  • Drogos kecske - olyan kecske, ami beszívott
  • Emo kecske - olyan kecske, ami a saját ereit vágja
  • Részeg kecske - olyan kecske, aminek az alkoholjába még található vér
  • Totál részeg kecske - olyan kecske, aminek az alkoholjába már nem található vér
  • Zuhanó kecske - olyan kecske, ami a túlzott alkoholfogyasztás miatt repülés közben fojamatosan veszt a magasságából, szabadesés szerűen zuhan
  • LoL kecske - olyan kecske, ami vicces
  • 山羊 - olyan kecske, ami Kínában él

a kecskének még több fajtája is van, illetve még rengeteg felfedezésre váró kecske van

A kecske háziasítása

A kecskét a múlt évtizedben kezdték el háziasítani, de ez eddig sehol sem sikerült. Valószinűleg lehetetlen háziasítani a RLAPKecskét, mert a kecske valószinűleg vándorló álat, de a vándorlási útvonala máig ismeretlen.

További kecskefajták

Magyar kecskefajták

  • magyar parlagi kecske
  • Nemesített fehér kecske
  • Nemesített őzszínű kecske

Svájci kecskefajták

  • Saanen-völgyi kecske
  • Appenzeller kecske
  • Toggenburgi kecske
  • Wallis-völgyi kecske
  • Zergeszínű havasi kecske

Német kecskefajták

  • Lagensalza-i kecske
  • Nemesített német kecske
  • Hartzi kecske
  • Schwarzwaldi kecske
  • Barna Wālder kecske

Spanyol kecskefajták

  • Murciai kecske
  • Malagai kecske

Francia kecskefajták

  • Alpesi kecske
  • Poltou-i kecske

Angliai kecskefajták

  • Anglo-núbiai kecske

Orosz kecskefajták

  • Don melléki kecske
  • Orenburgi kecske
  • Orosz gyapjas kecske

Ázsiai kecskefajták

  • Szőrkecske
  • Angóra kecske
  • Tibeti szőrkecske
  • Kambing kacang kecske
  • Jamnapari kecske
  • Bengáli fekete kecske

Afrikai kecskefajták

  • Afrikai törpekecske
  • Kameruni törpekecske
  • Vörös sokoto kecske
  • Boer kecske
  • Szudáni kecske
  • Máltai kecske

Több hülyeséget már nem tudok kitalálni

Mi lehet forrás?

Az egyik szócikk alapján akár ez is: Google internetes kereső Találta itt: Silvio Üzenj! 2011. január 6., 10:52 (CET)

Phallastin gyöngyszemei

Szerkesztő:Phallastin/piszkozat

[1]

Ki tudja mi az a; phallastin(fallasztin)? (latin) Ki tudja ki az a; pallastin? (görög) Ki tudja mit jelent a; palestine(palesztájn) szó?; mert a létező VILÁG egyetlen szótárában sem találom. talán az amerikai O.K.(out of class)(ANALFABETA) angol testvére???

Az lenne az igazi K.O. (kiütés)!!!!!!


http://www.phallastin.hu

Göd

  • Megsemmisített természeti kincs!, a még ma is szinte minden felsőgödi tájképen látható 120-évnél idősebb óriás diófa, melyjet 1982.-ben buldózerrel kiszaggattak!! Életét élte a KÁLMÁN utcza 6b "LÁTLAK" nevü ingatlan kertjében.[2]
  • 1945. május; a Szoviet parancsnokságról piros körrel jelölt térképpel jellenek meg Felsőgödön a tüzszerészek, hogy azt mint "FASISZTA FÉSZKET" azonnal és teljesen mek kell semmisiteni! Ez akadájozta meg Dr.TAVAS JÓZSEF főorvos és SPIEGEL JENŐ (illegális nevén ZÁMBÓ) az Illegális Szociáldemokrata Párt megbízásából! Zámbó volt aki a "Vörös Segély Bélyegek"-kel az alsógödi Fészekből átúszott surányba. (...)1970-ben Alsógöd, Felsőgöd és a "Gödi Vadaspark" Göd néven egyesül.[3]

Házy Erzsébet

Élete utolsó éveiben énektechnikai problémákkal,sújos szemrákkal, alkoholista kollégákkal küzdött,akik avval szórakoztak, hogy szemüvegét, vagy a Győrffy prof. számára kitalált kontaktlencséjét előle eldugták. SOHA ALKOHOLT NEM FOGYASZTOTT!![4]

A válogatást készítette:Wimre 2011. január 8., 10:11 (CET)

Kentaur (egyértelműsítő lap)

A sztyeppék első lovas népe, csak hímnemű lehetett lovasa, bár kancákon is lovagoltak. Az amerikai kontinensről a Bering szoroson átkelt lovak első szelídítői valószínűleg a "Hanti"-k (hanti-mancsi)(hunok ősei) voltak. Nagyon nagy az egyezés a ruházatban, fegyverzetben (Ó-ókori ún. kunhalmok, kentaur sírok a sztyeppétől az ural altájon át a Dunáig.)

A több száz sírt, mielőtt feltárhatták volna a "kommunista" rendszerek beszántották. Magyarországon 15-16ot rendesen feltártak, ebből négy volt valódi kentaur sír, de ezek bemutatását sem engedélyezték, sőt említésüket is tiltották![5] Felfedezte: Wimre 2011. február 15., 22:19 (CET)

Megint felni

From: Sándorbácsi DATE: 3/24/98 6:45 AM

RE: Megint felni

Kedves Tibor!

Olvasván a felni körül született érdekes tudományos dolgozatokat úgy vélem, hogy hozzájárulhatok magam is egy kis téglával a dolog még alaposabb kifejtéséhez. A felni szó MAGYAR EREDETŰ, mégpedig korai kereszténységünk időszakából származó IGE. Kezdetben volt (vala) a FEL és a LE ősmagyar szó. A FELNI a felmenni szó rövidebb formája és a szót kizárólag a megboldogulásra, a Mennyországba való felmenés kifejezésére használták. A felmenni szóból lett a sokkal kimondhatóbb FELNI, vagy mint későbbi lendületesebb alakja, a FELLNI (vagyis kimúlni e világból).

A FELMENNI (FELNI) kétségtelen ellentettje volt a LEMENNI, melyet a születésre, vagyis a Mennyországból való lejövetelre használták. Innen már csak egy lépés, amikor az ismét csak lendületesebb LENNI szó megy át a közhasználatba.

A FELNI (vagy fellni) bővebb értelemmel gazdagodott a középkorban és észrevétlenül főnévvé vált. A szócska az inkvizíciós kerékbetörések alkalmával került igen szoros kapcsolatba kerékkel. A kerék és a felni e népszerű ceremóniák kapcsán rokonfogalommá vált.

Többek véleménye szerint e középkori FELNI értelmezés alapján kapta az autókerék fémrésze is ezt a nevet. További kutatás tárgya lehet, hogy az abroncs (ab-roncs) rokonságot mutat-e a roncs szócskával. Nem zárható ki, hogy az abroncs szót először a roncstelepről kikerülő autókerekekre használták.
Ez ma még nem tisztázott.

huff

Nem sokon múlott, lévén azonnali, hogy nem jut az utókor hozzá ehhez a ritka kincshez:

– (OA)
dr.huff lászlóné. jogtalanul itélkezet sz.jános .ellen!!! mivel hogy ártatlan. sőtt mi tőbb még bizonyiték hiány is .... felmerült!!!!!!!!!! sz jános életfogytiglant kapot dr.huffné befolyása által!!!!!!!!

Igazán sajnálom a végrehajtót. - Szerkesztő: Archiem

Dippant

Dippant: Valamely program vagy fájl egy adott adathordozóra való feltelepítését, felmásolását jelentő ige. A Balaton déli partján meghonosodott szó hasonlít a "like-ol" szó etimológiájára. Camplazlo és Guargumimaci voltak az ige első használói 2006-ban, de azóta számosan átvették az ige használatát. A szó pontos definíciója még kidolgozás alatt van. Mivel a szó még csak egy bizonyos közösségben terjedt el (hasonlóan a 'likeol' jövevényszóhoz) így számosan még nem ismerik az igét. Ragozása: Hasonlóan a többi magyar igéhez. Jelen idő :

  • E./1 én dippantok
  • E./2 te dippantasz
  • E./3 ő dippant
  • T./1 mi dippantunk
  • T./2 ti dippantotok
  • T./3 mi dippantunk
    • Gyűjtötte: Csigabi
    • Alkotta: Guargumimaci

:lájkolom a posztot, de mi benne a humoros? --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2011. január 23., 22:56 (CET)

Azóta megtudtuk a definíciót is: \Ithildraug hmm? 2011. január 24., 19:34 (CET)

Dippant: Valamely program vagy fájl egy adott adathordozóra való feltelepítését, felmásolását jelentő ige

Geopárd

The Geopárd.

A Geopárd (Gattus Pradus) egy interkontinentális vadállat, ami zebrával, jelzőlámpával és trafipaxal táplálkozó vadállat. Mivel a fent említett jószágok csak nagyvárosok közelében, illetve bennük találhatóak , ezért életterük is ezen helyekhez kötődik. Megjelenése a holocén korban, az ember motorizáltá válása környékére tehető. (20. század)

Bár nagyon fiatal fajról van szó mégis eszélyeztetett vadnak számít, ezért még Bear Grylls sem használhatja fel fehérjeforrásként! (amúgy nincs is benne, mert fruktóz, glükóz és ferrit alapú létforma.)

Megalkotta: 212.92.5.125

Gyűjtötte:Csigabi

Elkerülhetetlen hozzáfűzni az Értelmező szótár lakonikus definícióját: Foltos macskaféle földgömb. OA

Nem árt tisztázni!

Tulajdonképpen nem ide való, mert nem törölt, és nem is rossz vicc, még csak nem is a szócikk-névtérben volt, de annnnnyira megtetszett, hogy ide kell írnom:

Apu nem a zoknibábom és viszont.
Moony

--HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2011. január 28., 11:55 (CET)

Moonynak: Kislányom! Köszönd meg HoremWebnek, hogy az örökkévalóság részévé tett! A mondatod rövid, lényegretörő, érthető (?), csak azt nem tudom, mit csináltál éppen, amikor megfogalmaztad! --Ronastudor a sznob 2011. április 7., 17:00 (CEST)

Anabela/Bernadett

Az Anabela és Bernadett alkotópárost egyelőre még kevéssé ismerheti a kreatív szakma, de fiatal koruk ellenére hangjuk egyedisége a reklám hőskorát idézi.

Az ötletgyáros

Anabela, (1987) vamp, virággyermek és wannabe kreatív.

Családja

Cseh édesapja informatikus, magyar édesanyja pedagógus és festő. E kettős befolyásnak köszönhető, hogy stílusában és munkájában is erősen megjelenik a naprakész digitális szemlélet mellet a klasszikus művészetek iránti vonzalom.

Életpályája

Csehszlovákiában született. Gyermekkorát multikulturális környezetben töltötte, mely nagymértékben elősegítette, hogy nyelvi korlátok ma sem szabnak akadályt ötleteinek. Kommunikációs pályafutását gyerek versmondóként kezdte, hazai és külföldi elismeréseket is kapott előadásaiért. Színpadi rutinjának köszönhetően prezentációi egyszerre érthetők és élvezhetők. Érettségi után, gyermekkori álmát követve orvosi tanulmányokba kezdett. S habár eredményei nem adtak rá indokot, mégis búcsút intett a medicinának. Be kellett látnia, hogy egy olyan szakma, ahol élete nagy részét rutinszerű kopogtatással, írogatással, nagyon jó esetben „vagdosással” töltheti, nem az ő pályája. Csodálatos elméje örök ragyogásra vágyott. Így egy finnországi rendezvényszervezői kitérő után a BGF marketing szakos hallgatója lett. Tanulmányait folyamatos munkatapasztalat szerzéssel mélyítette. Dolgozott webshopban, tervezett honlapot, írt és fordított szöveget, szervezett konferenciákat és gyakornokoskodott kis- (Delibo Kft.), közepes- (Dynamix Kft.) ill. nagy- (Henkel Magyarország Kft.) vállalatoknál is. Szenvedélye az utazás, így természetesen kihasználta az EU adta ösztöndíj lehetőségeket. A Portugáliában töltött félév még inkább out of box gondolkodásra tanította, ill. még egy dolgot adott: jelenleg nincs olyan ország a kontinensen, ahol legalább egy ember ne látná szívesen vendégül. A sok utazásnak és külföldi tartózkodásnak köszönhetően nyelvi képességei is fejlődtek, így a magyar mellet: angolul, csehül, szlovákul, spanyolul és portugálul is megérteti magát.

Karriercélok és kilátások

Nyilatkozataiban gyakran elhangzik, hogy amikor felfedezte a reklámot (melyet közvetlen gazdasági haszonnal bíró művészetnek tekint) kicsit úgy érezte, hogy lelki társra talált. Mert ugyanúgy ahogy a reklám, ő maga is túl földhözragadt, hogy a klasszikus értelemben vett művész legyen, de ahhoz túl művészi, hogy földhözragadt üzletasszony váljon belőle. Így azzal a meggyőződéssel, hogy a kevés szerencsés közé tartozik majd, akik munkájukat valóban élvezik, reklám kreatív lesz. Legjobb tulajdonságai közé tartozik, hogy ha valamit igazán szeretne, addig nem áll meg, amíg meg nem kapja, amit akar.

Hagyatéka és hatása

Szuggesztív személyisége már 2 éves korában megmutatkozott, amikor a szomszédja róla nevezte el kislányát. A pontos okok ismeretlenek, de valószínűsíthető, hogy remélte a gyermekre átszáll némi a tehetségéből. Ifjú kora ellenére már szakmai tevékenységének is van eredménye: a 2010-es Országos Média Diákversenyen 3. helyezést ért el csapatával, az Airwaves-nek készített kampánnyal (munkájuk nem merült feledésbe, az egyik mobilszolgáltató közelmúltban napvilágot látott filmje a versenyre készített kampányuk egyik elemének a pontos megvalósítása- bár minőségében nem tükrözi a megálmodottakat).

A stratéga

Bernadett (Budapest, 1989) született nő, született marketinges, született tehetség.

Családja

Édesapja építész, aki 1998 óta vezeti sikeresen saját vállalkozását, édesanyja informatikusként erősíti a Magyar Távirati Iroda csapatát. Egyetlen testvére a Budapesti Műszaki Egyetem padjait koptatja és jövőjét tudós professzorként képzeli el.

Életpályája

Bernadett (de a barátainak csak Betty- szigorúan „ty”-vel) egész életében családcentrikus és vallásos nevelést kapott. Kicsi korától vonzódott a logikus dolgokhoz, Gazdálkodj okosan!-ban, máig nem talált legyőzőre. Évekig kereste, hogy mire szánta az ég: csak egy dologban volt mindvégig biztos, hogy döntése megfontolt lesz, és mögötte alaposan felépített taktika áll majd. Egy véletlen szerencse folytán került közelebbi kapcsolatba a gazdasági vonallal és magával a marketinggel. Az érettségi előtti évben jelentkezett arra az egyéves vállalkozói tanfolyamra, mely megtanította vele a szakma alapjait. Majd a Coca-Cola akkori marketing igazgatójának előadása alatt esett örök szerelembe a marketinggel és a reklámmal. A tanfolyamat lezáró 2 hetes vállalkozói verseny megmutatta, van mit keresnie a szakmában: a vetélkedőt az ő csapata nyert meg, a Mézes Kuckó nevű cukrászat üzleti tervének elkészítésével. Így született meg a tökéletes stratégia:

  1. a BGF Külkereskedelmi karán, Kereskedelem és marketing szakon tanul tovább…
  2. marketingkommunikáció minden csínyját-bínyját elsajátítja…
  3. a legmegalapozottabb és leghatékonyabb marketing stratégiák megalkotójává lesz…
  4. neve marketing könyvek kihagyhatatlan részéve válik.

Hogy a megálmodott stratégia valósággá váljon, mindent megtesz látóköre szélesítése érdekében. Szülei hatására, kiskora óta rajong Olaszországért, így nyelvtudása tökéletesítése mellett régi vágya teljesült be, amikor egy csere szemeszter erejéig Bolognába költözhetett. Miközben új nézőpontból ismerhette meg a közgazdaságtant, elmerült az olasz kultúra és gasztronómia mélységeiben is. Beutazta Olasz- és Franciaországot, és hogy nyelvi képességei tovább fejlődjenek, a hazatérés után a BGF tolmács és szakfordítói képzését végzi olasz nyelven. Emellett természetesen beszél angolul, és távlati céljai között szerepel a spanyol és a francia nyelvek elsajátítása is.

Karriercélok és kilátások

Amióta közelebbi kapcsolatba került a marketingkommunikációval képtelen elképzelni, hogy más területen hasznosítsa tudását és tehetségét. Már nagyon fiatalon felfedezte hogy az internet úgymond ”isteni hatalommal” bír, így az online marketing az a terület amit mindig kiemelekedő figyelemmel és aprólékosággal követ nyomon. Egyre inkább foglalkoztatja a webszerkesztés és az internetes kommunikáció technikája. Hogy a gyakorlatban is kipróbálhassa magát, a közelmúltban rávette édesapját a cége honlapjának megreformálására, így testvérével karöltve jelenleg SEO-t végéznek rajta. Legfőbb erényei, hogy rendkívül toleráns, könnyen dolgozik csapatban, de a vezető, hangadó szerepbe is beleillik Szereti a kihívásokat, az összetett feladatokat, könnyen átlátja a részfolyamatokat, és éppen ezért általában ő veszi kezébe az irányítást. A digitalitást és az irányító szerepet kombinálva: online hangsúlyú kommunikációk stratégiai tervezőjeként képzeli el magát a jövőben.

Hagyatéka és hatása

Köztudottan jó előadásmódját a közelmúltban végre el is ismerték: a 2011-es Long Tail Díjátadón Arany Sas nagy prezentációs díjra jelölték.

A találkozás és közös munka

A sors furcsa fintora, hogy a jövőbeli alkotótársak, még azelőtt találkoztak, hogy közös alma materük falai közé léptek volna. Egy romkocsmában eltöltött este alatt máris megtalálták azt a közös fonalat, amely mentén oly könnyedén születnek lehengerlő ötleteik. A teljesség igénye nélkül például:

  • a SHEWEE „női pisilő” termék felfedezése és bemutatása, mint olyan termék amely csak egy igazán jó kampányra vár
  • önéletraj készítés a wikipédián…

Szibériai gyapjas aligátor

A 17. század végén I. (Nagy) Péter cár „szakállellenessége” ezt az állatot sem kímélte. Minden kilőtt példány után a vadász választhatott: megkapja a szakálladóként kivetett 50 rubelt, vagy egy évig - egyfajta kiváltságként- megtarthatja szakállát. A cár halála után a vadászok lelkesedése alábbhagyott, de az 1930-as éves sztálini terrorja alatt az éhező lakosság az utolsó példányokat is felkutatta. Az utolsó példányt 1933-ban lőtte ki Alexandr Kuznyerev vadász.

Gyűjtötte: – Pagonyfoxhole 2011. február 11., 23:19 (CET)

Kiss Béla élete és munkássága

Kiss Béla, IBM alkalmazott 2006 augusztus 18.-a óta. Élete egy setét hajnalon, Karakószörcsök mellett kezdődött. Apja, Kiss Ödön, sepsipásztóbarcagi kozmetikus, anyja géplakatos a MÉH-telepen. Nem tudtuk, ki ő, nem tudtuk, miért jött, de most itt van... Fotonmeghajtású futúművein beszáguldott a tér-idő kontinuum röcögő szakadványain keresztül kis univerzumunkba, és karakószörcsök mellett már az Antikrisztus bújt ki anyja lábai közül. 1975. augusztus 6-án minden megváltozott.

  • A kezdetek

Béla, mint minden indigógyereknek nevezett furcsa kölök, először bölcsödébe járt. Kedvence a tejbegríz volt szotykos plombásszal, amit szívesen fűszerezett némi rutykos csuszmákkal, illetve vérbő buzullákkal - persze csak egy csipettel, mert mértéktartó volt. Már kiskorában megmutatkozott különös mivolta, hihetetlen ereje, mikor egyszer a Szűcs Csilluka gammasugárzását irreverzibilisen koagulálta, és fellőtte a csöpp lányt az Androméda-ködbe. Ejnye-bejnye...

Setét idők

Kiss Béla cseperedett, cseperedett, és kinőtte a házát. Tizenötéves süldő kamasz gyerekként elindult napvilágot látni, ment-mendegélt, mígnem találkozott Dénessel, az ocsmány fehér léggömbbel (lsd. az író gondolatait és titkos múltévi iratokat). Mondjaneki: -Cső, Dénes! Mire amaz emígyen válaszolt nagy felhorgadások közepette, szikrázó tekintettel és egy Pick szalámival két kecses lába között: -Cső!

Azzal mentek tovább. Béla életében ez a pillanat nagy hatással volt további létezésére, hisz ezek után léggömböket csupán kéjes örömszerzés és csőkölgetés céljából vásárolt. (megj. : A dénesek benzidamin tartalmának köszönhetően bizonyos dénesek kevésbé csők, mint fehérek, de ha az anyag koncentrációja 2:1 arányban visszájára fordul, a csőség helyzete selymes fehérségéhez képest ugyancsak megváltozik. )

Még setétebb idők

Szóval, ahogy telt-múlt az idő, és nap napra, éj éjre következet, múltak századok, röpűltek ezredek, s a világ hússzor megfordult önnön tengelye körül, megszületett az Egy Ellenség.

  • Az Egy Ellenség röpke története

-Született 1987 október 20-án, pontban a sötét 19:43-as napszakban. Hú. -Anyja nincs, apja pedig ama bizonyos Pick szalámi (lsd. fentebb) -Halála bizonyos kombájnbalesetig nem várható (hogy mikor is lesz? azt csak az éteri Burzsoá Fingula tudja)


Bőröndöket kezdett fogyasztani dénesi mintára ezek után Béla. A fingós-termékeny tudat alatti istenítése és a cippzáras tény utálata mellett kidomborodóan elvetemültek kiábrándult és elviselhetetlenül begépelhetetlenül megjegyezhetetlen és sarkosíthatóan felegyenesíthetőség áradt el csöpp testében. Béla kileheli lelkét. Ámen.

A négy egyenlőségjel és Béla lelkének kilehelésének következményei és hatásai a XVIII. és XIX. század Angliájára

Az ipari forradalom következtében Béla cyborggá változott. Bélrendszerér a gőzgép beültetésével tökéletesítette, amit egy kiváló tudós, Sitkei Rózsi műtött bele-ja. Árát, mely 230 font lett volna, bájcsevejekkel és erotikus showműsorokkal törlesztette, sokszor táncolt Stephenson, Watt és Fulton asztalán is, sőt, a fonó Jenny apját is megkörnyékezte. Botrányos és meglepő show-elemei közül különösen emlékezetes, mikor a beültetett sínrendszerén orális-anális pályán végigfuttatta a milói Venus bal karját. Ez természetesen maga után vonta az urológia és a vasipar jelentős fellendülését.

1810-ben Kiss Béla feltalálta a tranzitfotonmeghajtású béltekerőt, melynek segítségével akár 10 m/s sebességgel is húzhatjuk a beleinket magunk után. Fáradtság szimbolizálására, illetve body-art művészeknek igen fontos eszköz. Ezért a tettéért Béla Nobel-díjat kapott, amit a híres-neves Okonofua Furakapamuky székesegyházban, Honolulu szigetén vehetett át. természetesen azt is azonnal sínpályára állította. Ejnye-bejnye nrO. 2.

  • Béla halálának és feltámadásának rövid története

Kiss Béla tartalmas élete másodszor Timbuktuban a bíborosi palota lépcsőjén ért véget. Addigra oly híres lett, oly nagy hírnévre tett szert, hogy bártan megpályázhatta Timbuktu consuli szerepét. Ellenfele, a nagy Kkaattaalliinn cárnő összeesküvést szervezett ellene, és 1993. nov. 9-én, pontban 15 órakor nyolc késszúrással megölte Bélát a lépcsőkön. Béla, azt regélik, ekkor így kiáltott fel: "Tuam mater feci a tergo!"

És lelke kiröpűlt gyönge testéből, selymesen husongva keringett a légben, szállt egyre és egyre magasabbra, mígnem elérte az mennynek kapuját, és kopogott harmath-ujjaival, és az nagy Árkángyáltól, Túrós Böcitől bébocsájtást nyert az huszadik diményzijóba. Vége.

Hasselhoffozás

Nevelési módszer amivel feledékeny kollégáinkat rászoktathatjuk arra, hogy a számítógépüket lezárják amikor az asztal mellől felállnak. Nem lezárt számítógép támadási célpontként szolgálhat és tálcán kínálhatja a munkahelyi adatokat. A Hasselhoffozás (ige) során a le nem zárt számítógépen futó operációs rendszer asztalának hátterét változtatja meg egy szemfüles kolléga méghozzá egy olyan fényképre, amelyen David Hasselhofff látható meztelenül. Mikor a meghasselhoffozzott kolléga szembesül a tettel tudni fogja, hogy súlyos biztonsági rést hagyott maga után. A látvány serkenti az ingert (leginkább a hányingert), így a következő alkalommal hangos "Na most nem fogtok meghasselhoffozni" felkiáltás mellett hagyja el asztalát az áldozat. Ez biztos jele annak, hogy a nevelés sikerrel járt.

Gyakran használt képek:

Egyesült Királyságot Svédország és Norvégia

Az Egyesült Királyságot Svédország és Norvégia vagy Svédország-Norvégia egyszerűen az unió a királyságok Svédország és Norvégia között 1814-ben és 1905-ben, miután a szerződés Kiel. Ezen időpontot megelőzően Norvégia része volt az unió Dánia-Norvégia.


Háttér

Norvégia volt unió Svédországgal és akaratlan eredményeként a napóleoni háborúk. Norvégia 1814-ig kellett az unió Dániával, de mivel Dánia-Norvégia csatlakozott a vesztes fél (Napóleon), ígéretet tett a nagyhatalmak (Nagy-Britannia, Oroszország, Ausztria és Poroszország), hogy a Norvég át Svédország, mint Svédország ment fizetni a háború ellen Napóleon, és helyettesíti a svéd azokért a károkért, Finnország 1809-ben. Egy svéd hadsereg a trónon utóda, Karl XIV Johan, részt vett az utolsó csatában Napóleon ellen. Miután a szövetségesek győzelme lipcsei 1813 a svédek az északi Dániának, amely el kellett fogadnia a szerződés Kiel, január 14, 1814. Az egyik feltétel az volt, hogy a béke a király Frederik VI kellett átengedni Norvégiát a svéd király, de a norvég függőségek Grönland, Izland és a Feröer-szigeteken. Hírek a kieli béke keltett felháborodást Norvégiában, és a kormányzó herceg Keresztély Frigyes, ült a feje egy norvég függetlenségi mozgalom. A svéd hadsereg Charles John még a harcok a szárazföldön, a norvégok van az ideje, hogy megszervezi ellenállást. Prince Christian Frederik nevű Nemzeti alkotmányozó közgyűlés Eidsvold. Május 17., 1814 alkotmány írták alá, és Keresztély Frigyes beválasztották a norvég királynak. Júliusában, a háború Svédország Norvégia érvényben az Unióban, amint arról a Szerződés Kiel. A svéd csapatok kiváló a számok és a tapasztalatok, és elősegítik a gyors Østfold. Két hét után, Norvégia kellett kérnie a tárgyalásokra, és a fegyverszüneti egyezményt írtak alá Moss augusztus 14. Szerződés azt jelentette, hogy Norvégia kellett fogadnia az unió Svédországgal - nem Szerződés után a Kiel, hanem új feltételek, amelyek garantálják az ország a formális egyenlőség a perszonálunió. Norvégia volt arra, hogy megtartják az új alkotmány, a változtatásra nem volt szükség, mert az unió. Keresztély Frigyes megállapodtak lemondani a végrehajtási hatásköröket, a parlament és az ország elhagyására. A felülvizsgált alkotmány fogadták el november 4-én 1814-ben ugyanezen a napon parlamentet választottak King Carl XIII Svédország az új norvég király. Fordítás a gyakorlatban Szakszervezetek szempontjából során megállapodott Moss és megtestesült a felülvizsgált alkotmány és törvény adta Norvégiában egy független helyzetben van, mint a szerződésben előirányozott a Kiel. Norvégia hivatalosan (de reálértékben során a tartozás) egy önkéntes unió Svédországgal. A két állam csak királyi hatalom és a külügyi szolgálat közös. Külföldi szolgáltatást közvetlenül kimondta, a király a svéd külügyminisztérium, egy olyan egyezséget, amely később az oka a növekvő elégedetlenség és a norvég Unió a törés 1905-ben. Ellenkező esetben, a közigazgatás és az összes kormányzati intézmény kizárólag a norvég, a védelmi és a pénzügyi szektorban. Miután az alkotmány volt a király úgy dönt, saját kormánya. Ha a király az idő nagy részében lakott Koppenhágában, a norvég minisztérium a miniszterelnök, hogy tartsa ott. A többi miniszterek felelős minisztériumok Christiania, és találkozott vezetése alatt a kormányzó. Hivatal kormányzó először elfoglalták Svédország, majd a norvégok, de nem értékelik Norvégiában, és azt követően elhúzódó politikai harc eltörölték. Egy másik fontos szempont az Unió, hogy Norvégia sokkal radikálisabb és a demokratikus törvények, mint Svédországban. A norvég alkotmány az 1814-ban nyilvánvalóvá vált, a hatalommegosztás közötti törvényhozó, végrehajtó és bírósági ágra a kormány. Másik példa, hogy sokkal több kellett szavazni Norvégiában, mint Svédországban. Karl Johan próbálkozott a kormányt, hogy az államok, a két egymáshoz közelebb keresztül amalgasjonspolitikk, de a parlament elutasította az összes ilyen erőfeszítések összhangban alkotmányos konzervativizmus. Ott gyakran közötti konfliktus a király és a norvég függetlenségi aktivisták belül és kívül az állam tanács. Ez is hozzájárult a magas szintű konfliktus, hogy a hosszú ő ellen harcolt a norvég szimbólum esetben május 17 ünnepségek és a zászló esetében.

Szakszervezetek fegyver 1844-1905, téve Tønsberg farost Oscar Hall-tól 1852

"Hering saláta" a norvég változat. Svéd zászló volt a szakszervezet címke a képarány 05:04 között fia, Oscar és unokája IV Károly, a szakszervezet legnépszerűbb Norvégiában, mert azt engedményeket tett a svéd oldalon, valamint amiatt, hogy Scandinavianism. Közötti egyenlőség államok jellemezte többek között King Oscar "reggel ajándéka" a norvég lakosság 1844-ben formájában új fegyverek és új uniós zászlót. A szakszervezet már fegyverek Svédország és Norvégia fegyvert egymás mellett egy osztott pajzs, beleértve a két király "koronát a két királyság volt független. A közös unió címke egyenlő megosztása, a svéd és a norvég zászló színei, népszerű nevén a "hering saláta" volt, ki mindkét országban zászlók. Az elégedetlenség a norvég zászlót 1821 része volt a svéd színekben ellensúlyozta az a tény, hogy a svéd zászló norvég elemek hasonlóak voltak. Külön norvég orlogsflagg, hogy helyettesítse a közös svéd-norvég unionsorlogsflagget 1815 volt a fogadtatása. De az utolsó király Oscar II Bernadotte volt az ellentmondások élesebb. A politikai erőfeszítések növelésére demokratizálódás Norvégiában vezetett a radikalizálódás a parlament és a parlamentarizmus bevezetése 1884-ben. Liberális Párt megvédte a demokrácia ellen, a monarchia és egyre inkább nyíltan ellenezte az Unió, míg a konzervatívok olyan hosszú sor védte az Európai Unió, feltéve, hogy a teljes egyenlőség lehet. A harc külön norvég konzuli szolgálat 1895-ben vezette a svéd és a norvég háborús fenyegetések, hogy vonja vissza. Amikor folytatható volt a századfordulón, éppen ez a kérdés, hogy végül ahhoz vezetett, az Európai Unió.

Az állásfoglalás

Képeslapok attól az időponttól kezdve a szavazás.

Karikatúrája a norvég viking viccek magazin, Eric Bostrom 1905. mint a szabó. Emellett a csaták fejlődés segítette a két ország különböző irányzatokat és a nagy norvég a késő 1800-as évek, hogy Svédország és Norvégia megcsúszott távolabb egymástól, és a válság e kérdést a hivatalos oka az uniós ügyek, konzuli alakult. Konzulátusok kérdés hivatalosan a növekvő igények konsulatväsende külön norvég norvég, hanem a valóságban, mint sokat Norvégia azt állítják, hogy teljes mértékben felelnek meg Svédországban. A 1890-es években is csatlakozott a konzervatív polgári erők körül ezt a követelményt. Oscar II megtagadta, hogy csatlakozzon a norvég vonatkozó követelményeknek konsulatväsende, ami feszültségekhez vezetett és válságok körül az állam. 1905 egyhangúlag úgy döntött, hogy letétbe egy norvég konsulatväsende, amelyet a király nem volt hajlandó szankció létrehozását. A norvég kormány válaszul benyújtásával lemondását, amelyet a király nem volt hajlandó jóváhagyni. A Parlament ezután kijelentette, hogy király volt, nem látják el feladataikat, és kijelentette, az Unió megosztott június 7., 1905. Augusztus 13-án volt a népszavazás Norvégiában, ahol a 368.208 szavazott Igen és 184 ellene szavazott. egyoldalú feloszlatásáról Unió Norvégia feszültségekhez vezetett és katonai mozgósítás mindkét oldalon, de hosszas tárgyalásokat követően a Karlstad augusztusi és októberi 1905 (lásd Karlstad Konferencia) legyőzte Unió a békés megoldásra. Megállapodás született arról, hogy a feltételek feloszlatását, az Unió és elismert svédországi norvég függetlenségét. Október 26-án aláírta a két ország külügyminisztereinek, Fredrik Wachtmeister (Svédország) és Jorgen Løvland (Norvégia), az egyezmény. A téren a Karlstad egy szobor a békés megoldásra. Okai feloszlatását, az Unió már régóta vitatják a norvégok. Szerint a történész Dick Harrison volt a fenyegető orosz, a fő ok, hogy miért állt. Oroszország után elvesztette az orosz-japán háború volt a fenyegetés szerint ez az elmélet, már nem elég erős ahhoz, hogy tartsa össze az Unió. Ez az elmélet is kifogásolható, csak néztem, hogy egy svéd szempontból, hogy Oroszország mindig is látta, mint a fenyegetés, mert a sok háború és a konfliktusok között Svédországban és Oroszországban. Elmondható, hogy Norvégia még sosem látott Oroszország fenyegetésként, és történelmileg soha nem volt nagy válság, vagy konfliktus Oroszországgal, de Dániában, Norvégiában, ezzel szemben gyakran kapcsolódnak Oroszország Svédország ellen. A félelem Oroszország, létezett Svédországban nem található meg Norvégiában, és a norvégok nem lát veszélyt Oroszországból. Ez a megközelítés tűnik Dick Harrison elmélet téves. Norvégia nem volt önálló külpolitika, de ezt sikerült a svéd külügyminisztérium Stockholmban. Ez a norvég vágy, hogy meghatározza a külpolitika volt a másik oka feloldja az unió 1905-ben (lásd a konzulátusok probléma). Összegzésként elmondhatjuk, hogy a svéd-norvég Unió véget ért - nem azért, mert nincs igazi gyűlölet a két nemzet között -, de az Unióra, mivel azok alapján került elavult 1800-ban, a második felében. Államférfiak mind Norvégiában és Svédországban volt tudatában, hogy egy új korszak érkezett és az Európai Unió írták alá. Ehelyett lógott erős politikai és infrastrukturális kapcsolatok a nemzetek között, ami a nagyon szoros és békés együttműködést ma is létezik.

Megtalálta és átkozta, valamint áldotta a Google Fordítót: Cassandro Ħelyi vita 2011. március 16., 15:12 (CET)

Tudományos szenzáció a Wikipédia oldalain

A Wikipédia szakemberei mintegy 28 évvel a Hűha! jel észlelése után szinte megdönthetetlen bizonyítékát találták a földön kívüli élet létezésének. Az űrből érkezett üzenetet meghallgatva nem tudtuk eldönteni, hogy a felvételen hallgató életforma intelligens-e.

Képíró Gépíró vita 2011. március 24., 21:31 (CET)

Ha tudnánk értelmezni az intelligenciát, Kedves Olvasónk kérdését megválaszolnánk könnyedén. Jelenleg csak annyi ismert, hogy a vírusok is kellemetlenül értelmesek. Nincs már messze az az idő, hogy a tudomány a kavicsokról megállapítsa ugyanezt. És akkor nekünk végünk. OsvátA Palackposta 2011. március 26., 09:06 (CET)
Díjazom a földönkívüliek ízlését, bár nekem ez a feldolgozás jobban tetszik: Antonio Vivaldi - Winter (largo) Wimre 2011. március 28., 22:01 (CEST)

Zombitámadás Szombathelyen

A temetői csata 2011-ben készült új amatőr horrorfilm Szilágy Robi rendezésében, aki folytatni akarta a Kisvárosi horror által elindított sorozatot és a rajongók igényét kielégítse. A Kisvárosi horror utolsó két darabja totális csődöt hozott, mert teljes igénytelenség útján keletkezett.

A történet azzal kezdődik, hogy Szombathelyen az egykori Szent Márton templom temetőjében zombik bújnak elő a sírból. A temető a valóságban is igen elhanyagolt, leromlott, begazosodott hely. A sorozatos vandalizmus miatt be kellett zárni, ennek ellenére félkegyelmű hajléktalanok és lődörgő fiatalok gyarkan megforulnak itt. A nincstelenek egy szálláshelye, a srácok pedig csak a rongálás és drogozás kedvéért töltik itt az időt. Az első jelenetekben még öt hajléktalan van a színen, amit kétszer annyi zombi kerít be, akik afféle rohadó, mumifikálódott testek, rongyokban és borzalmas kinézettel, illetve szaggal. Természetesen a temető nem esik messze a város belsejéből és a hajléktalanok segélykiáltása odacsődít pár embert. A hajléktalanok azonban áldozatul esnek az emberhúsevő zombiknak. Egy két emberrel is végeznek, akik behatolnak a temető belsejébe. De a mészárlás után a temetőt a zombik nem hagyják el, a többi ember viszont látva őket elmenekül és a zombik visszatérnek a sírokba, kriptákba.

A rendőrség és a városvezetés nem tudja mitévő legyen, a zombik elpusztítására nincs megfelelő eszközük, mivel többen a föld alatt vannak és a temető elég közel van a lakott területhez. Van ugyan javaslat katonai robbanóeszközök bevetésére, de ez a várost is fenyegetné. Ezért a vezetők és rendőrség abba marad, hogy az ügyet elhallgatják és a temetőt teljes zár alá veszik, hogy senki ne hatoljon be. Ennek ellenére egy drog és alkohol hatása alatt álló fiatalnak az a merész és egyben ostoba ötlete támad, hogy ő kinyírja az összes zombit. A fiú, akit Dénesnek hívnak illegálisan fegyvereket tart és más készült is korábban egy ámokfutásra. A tervről beszámol a barátainak, de közülük sokan próbálják visszatartani az öngyilkos akciótól. A barátnője és egy másik lány a barátjával vele tartanak, akiknek az agyát szintén blokkolta a drog. A vasúti pályaudvar felől hatolnak be az elátkozott temetőbe, egy kalasnyikov, egy vadászpuszka, két pisztoly és egy szamuráj kard van náluk és figyelmesen nézik, vajon mikor támadnak a zombik. Hamarosan fel is bukkan néhány, akiket Dénes szabályosan ripityára lő, de aztán összevissza történő lövöldözés kezdődik, amelyre más emberek is felfigyelnek. Három közelítő embert a temetőből záporozó golyók megsemmisítenek.

Állóháború kezdődik Dénes és barátai, valamint a zombik között. Ám a kezdeti lelkesedés után szörnyű pánik lesz urrá a csapaton, amely rádöbben, mégsem kellett volna ebbe az akcióba kezdeni. A rendőrség is kivonul, de vagy gyávaságból, vagy tehetetlenségből nem tud tenni semmit. Közben Dénes barátnőjét megtámadja egy zombi és több darabot kiharap a testéből. Bár Dénes végez a zombival, de pár perc múlva a barátnője Zsófi felkell, immár átalakított élőhalottként és Dénes barátjának torkát harapja át. Dénes és a másik lány Andi a temető szegletébe hátrálnak, bár nem tudják már mit tehetnének. Közben Zsófi tovább lakmározik a fiú testéből, s csatlakozik hozzá még két élőhalott. A szegletben viszont Dénesék előtt felbukkan egy újabb friss zombi, az egyik hajléktalan, akit csak félig kezdtek meg a zombik, így ő is megkapta a súlyos kórt, amely csak az agyát tartja életben, hogy a vérengzéseket végrehajtsa. A temető szegletében a fal viszont túlzottan magas, de kontrol nélkül a két fiatal már aligha tudod volna ésszerű döntést hozni és innét nincsen már menekvés...

A temetői csata szócikkből kimentette: – Winston vita 2011. március 26., 08:25 (CET)

és most a folytatás...

Ezt is jó volna megmenteni. Az eredeti címe: Zombik a kannibálok ellen. Most még törlési megbeszélésen van, de biztosan a végét járja. Ez pont olyan mint az előző, szombathelyis. Ja akiket érdekel a cikkben szereplő (valóban létező) horrorfilm, a Zombie Holocaust, az ne nézze meg ha gyenge idegzetű (és szereti a jó ízlés határait), vagy akár más olasz horrorokat. Doncseczvita 2011. június 20., 08:17 (CEST)

A Zombik a kannibálok ellen Lengyel Tamás horror filmje az idei évből. A temetői csata c. filmek sikerült kissé felráznia a haldokló vidéki amatőr horrorfilmezést, ezért Lengyel Tamás és társai igényesebb megtervezéssel, de könnyen összeállítható, ám hatásos kivitelezéssel belefogtak ennek elkészítésébe. A filmet azonban lépten nyomon támadják, mert véleményük szerint Marino Girolami Zombie Holocaustját utánozza. Lengyel és a trükkmestere Brassai Tamás is elismerték, hogy a zombiöltözeteket valóban abból a filmből vették, de azt elutasítják, hogy plagizálnák Girolami filmjét.

A történt 2002-ban kezdődik, amikor különféle drogok hatása alatt álló fiatalok és két középkorú nő egyszercsak "kannibálkodni" kezd és a Celldömölk környéki erdőkben rátámadnak emberekre, s megeszik őket. Az első áldozatok két gombász házaspár. A támadások még évekig tartanak és mind-mind brutálisak. A rendőrség az FBI segítségét is kéri a kannibál támadások felderítésére, de az erdők mélyén az elborult agyú emberek évekig eltudnak rejtőzni. Külön érdekesség még, hogy egy-egy embert akit megtámadtak, de eltudott menekülni előlük utóbb azonban ő is "kannibállá vált." Ugyanis ha az illető megsebesült, akkor az erdei kannibáloktól a harapás útján megkaphatta az anyagokat, amelyek az emberhúsevésre való hajlamot kiváltják az agyban. Ez a séma egészidáig csakis a zombifilmekre volt jellemző, ahol a zombik harapás útján szintén húsevő élőhalottat csináltak az emberekből. Így hát a kannibálok még száma még növekszik is. Nemsokára azonban újabb húsevők is a színrelépnek. E ponton Lengyel Tamás összeköti filmje történetét a régi klasszikus, a Kisvárosi horror 3.-al. Celldömölktől néhány kilométerre garázdálkodott ugyanis az az egyiptomi múmia, amely egy repülőgépszerencsétlenség révén szabadult ki és tulajdonképpen ő is zombi volt. Épp ezért a múmia is feltűnik egy-egy képkockában, amint megmar két embert (mielőtt ő is elpusztulna, miután életét jelentő szarkofágja megsemmisül, ezzel együtt a varázslatnak is vége). E kettő most zombi lesz és ők is beveszik magukat az erdőbe. 2010-re pedig a kannibálok rongyokban ténferegnek, testükön még mindig ott vannak áldozataik vére. A zombik is azóta kicsikét szaporodtak. Mivel ők halottak, az idő foga rajtuk is megmutatkozik, testük félig-meddig mumifikálódott, vagy oszló, rohadó állapotú és természetesen szörnyű bűzt áraszt.

A celldömölki erdők így hát kísértet erdők lesznek, ahol már tűntek el állatok, emberek és kisgyerekek is. Ha valamilyen eltűnés történik a környéken, már mindenki úgy hiszi, a zombik, vagy a kannibálok műve. Sőt e két förtelmes népség verseng is a húsért. Habár a zombiknál nincs túl nagy tétje ennek, de a kannibáloknak ez a mindennapi táplálék. Az egyik óvatlan kannibált azonban meglepi három zombi és ő belőle is zombi lesz.

Az FBI közreműködésével a hatóságok újból felkerekednek, hogy véget vessenek a rémálomnak. Most már eltökélt szándékuk, hogy kiírtják ezeket a lényeket. Ám az amerikaiak kapnak egy hátsó utasítást is, hogy legalább egy-egy példányt a kannibálokból és zombikból szerezzenek be tudományos kutatásra. A CIA és az FBI, valamint más titkos kormányzati és tudományos szervezetek a zombi kórság magyarázatát akarják megfejteni, sőt néhány dologból az sejtetődik, hogy talán biológiai fegyvereket akarnak ezáltal kifejleszteni. Simon McMillen ügynök, Simon Smiths ügynök és két magyar (az egyikük nő) felmérnek egy égerfást, amikor hirtelen kannibálok ugranak rájuk. Verekedés alakul ki, mivel az ügynökök nem egyszerű civilek, ezért a kannibálok nem is tudják őket leteperni egykönnyen. Közben erősítést kapnak és már úgy néz ki, hogy az ügynököknek vége megjelennek a zombik is. A kannibálok pánikba esnek és inkább elfutnak. Az ügynökök sem tesznek másképp. (A kritikusok szerint ezt a jelenetet egyből a Zombie Holocaustból csenték el)

A két FBI ügynöktől azonban a két magyar számadást kér, mert nem volt semmi különösebb oka az égerfás felderítésének. Fegyvereket nem vittek magukkal, viszont valamilyen különös tárgyakat (amelyek anyagmintákat, így emberi maradványokat lehet gyűjteni). A magyar ügynökök főnökei különösnek tartják, hogy az amerikaiak kevésbé figyelnek az elsődleges célra, a teljes megsemmisítésére ezeknek a lényeknek, sokkal inkább a hátrahagyott DNS-ek, maradványok, szövetek és más anyagok begyűjtését célozzák amint naponta küldenek az USA-ba. Az egyik amerikai ügynök, egy fiatal nő viszont balszerencsésen jár, mert megölik és megeszik kannibálok. A hír eljut az FBI központhoz és megpróbálják a dolgot a magyarok felelősségére írni. A magyar ügynököket ráadásul (amerikai nyomásra) keményen megróják felülről, mire az ügyet vezető Törzs Jenő azonnal lemond, mert nem képes tovább nézni, hogy az emberek biztonsága helyett az amerikaiak csak saját önös tudományos céljaikat akarják megvalósítani.

Törzs még be is számol a helyi lapoknak minderről, ami aztán feszült hangulatot kellt a szomszéd megyékben is, ahol eddig nem is hallottak a zombikról és kannibálokról. Az indulatos emberek még hatalmas tüntetéseket is szerveznek, elsősorban azok, akiknek hozzátartozói, barátai, esetleg állatai vesztek el az ilyen támadásokban. Ez persze gátolja az amerikaiakat, hogy a maguk primer célját, egy eleven zombi befogását megvalósítsák, s Washingtonból már az akció kudarcától tartanak. Ennek tetejében valakinek sikerült megörökítenie egy kannibál támadást is, amit feltesz a YouTubera és az csak szítja az indulatokat. Celldömölkön, Körmenden és Sárváron zavargások törnek ki, de a kisebb településekről is rendbonntásokat jelentettek. Szombathelyen tömeges pánik tör ki, mert mindenki attól fél a Szent Márton temetőből is előbújnak újra az élőhalottak.

Egy hatalmas tömeg vonul ki aztán Celldömölkről, ami a környéken dolgozó amerikaiakat keresi. A hatóság persze beavatkozik, de aztán a külső parlagi területen hatalmas tumultus alakul ki. Ez persze odacsődíti a kannibálokat és a zombikat is az erdőből. A behatolásukat eleinte nem is veszik észre, hanem amikor meglesznek az első áldozatok egy addig soha nem látott pánik alakul ki. Emberek taposnak el, mialatt a zombik és a kannibálok önfeledten zabálnak. Vér, szervek, új zombik és kannibálok. Teljes a káosz. Ilyen hatalmas katasztrófa nem következett be addig. Ez a tömegjelenet nagyon sokak érdeklődését felkeltette, így már nem is figyeltek arra, hogy Lengyel Tamás vajon tényleg utánozta-e a Zombie Holocaustot.

Végül a borzalmas pánik képsorai elsötétülnek. Az amerikai ügynökök is távoznak Magyarországról és magukkal visznek egy élve elfogott zombit, de egy mozgatható tárolóban még több zombi és kannibál test van. További szörnyek még maradtak persze a Nyugat-Dunántúlon, köszenhetően a parlagi területen történt csődületnek még lettek is egy páran. De ez már az amerikaiakat nem érdekli, ők dolguk végeztével hagyják a horrort folytatódni. A kannibálok sorában immár ott van Törzs István is, aki kinn volt akkor és egy kannibál szájon harapta.

Lengyel Tamás a közelmúltban, 2011. június 19-én 21:36 perckor el is mondta, hogy sokan nem akarják azt észrevenni, hogy az FBI ügynökök ötletét és a története ilyesfajta végkimenetelét épp az X-akták adták.

Dezidériusz alkotása

magammal beszélgettem

Dőlt szövegmodern vers mama-ma

egyszer csak elibém álltam egy reggel amikor a nappal ablakomra mászott és a kis dunai szél a fákon zongorázott néztem felállványozott arcom a tükörben mint egy elrontott torony ferdén állt a lelkem aztán kutatni kezdtem álomdobozomban és beszéltem magamhoz öntudatlanul: miért kell a jog ha csalfa? miért kell a becsület ha ferdén áll a feszület? miért kell a születés ha halál a vége? miért a Hold ha nincsen fénye?

zavart kusza gondolat mászik homlokomba

– féregnyúlványok csüngnek sötéten és megeszi a csendet az utca - ezer wattos dübörgés tépi hallókürtjeim - ez a huszonegyedik század cucca - itt a szellem randalírozik s egyszer csak elém állt Attila - egy ketchupos hot-dogot evett - barátom! - kiáltva mondja - ez már egy vadiúj kikelet! a tőke újból rág, de dögnagy foggal és forognak a tökös birodalmak s sír a világ e nagy gyerek … …a mama-ma ha élne mosógéppel mosna és Mach Donaldból hozna vacsorát - jöhetne a tél - kapszlit nem kapdosna s be tudná fűteni a szobát?

de mi ketten: én és önmagam a rakodópartra ültünk - Attila az alsó kőre ült s a Duna beszélt hozzánk halkan: komoly volt a hangja s mély - úszott a hátán sok szemét és rohadt dinnyehéj[6]

Felfedezte és idehozta: Wimre 2011. március 28., 22:12 (CEST)

eh, te nem érted a dadaista művészet lényegét… :D Alensha 2011. április 2., 01:00 (CEST)

Egy merénylet margójára

Idézet saját készítésű szócikkemből: „A merényletet a Valkűr-hadműveletben résztvevő Claus Schenk von Stauffenberg hagyta a bunkerban, majd távozott. ” – Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2011. április 2., 00:47 (CEST)

Kategória:Bácsi kanonokok javítása

A Botgazdák üzenőfaláról:

A Kategória:Bácsi kanonokok helyes neve nyilvánvalóan Kategória:Kanonok bácsik lenne, mi ez a magyartalanizmus? Stresszes strucc strasszos sztreccscuccban vita 2011. április 1., 20:17 (CEST)

Fellelte és idehozta: Ádám 2011. április 2., 02:01 (CEST)

Ercsi

A Duna nyugati partján lévő város. Itt van 2 focipálya, remek fagylaltozók és egy rémes banya. Ez a banya a 6-os mellet lakik, és aki belép az utcába, akár ott lakik akár nem, ráüvölt: "Takarodsz el haza!!!"

(nem Ercsi cikkében volt, de a törölt cikk címében egy család neve szerepelt és az személyes adat. Alensha 2011. április 3., 16:22 (CEST))

Eszeny név eredete

Él egy legenda Eszeny nevéröl ami így szól: Még nagyon régen Eszeny mellet volt egy kastély amiben a közeli földek uralkodoi éltek volt egy király és a felesége.A király gyereket akart egy kisfiút és a királyné nem elenkezett. Egyszer kiderült hogy a királyné terhes , nagyon örült az egész királyság a jóhirnek de legjobban a király. Úgy esett hogy a király éppen csatában volt amikoris a felesége elkezdett szűlni. Meg is szűlt , de mindenki meglepetésere hét fiúgyermeket hozott a világra és mivel a férj csak eggyet akart ezért arra a döntésre jutott hogy egy gyermeket megtart, hatot pedig magárahagy a Tisza folyón egy kiss csónakban. A király hazatért és örömmel látta hogy megvan a fia. De a hat gyermek a csónakban egy halász házánál kötött ki aki a feleségével be is fogadták őket. A hat fiúból világhírü zenész lett, és egyszer úgy esett hogy a király születésnapján kellet fellépniük. El is fogadták a meghívást. Eljött a nap elmentek a kastélyba felvidították a királyi udvart. De a királynak feltűnt hogy a hat zenész nagyon hasonlít a fiára ezért meg is kérdezte őket hogy kik a szüleik. De a gyermekek nem tudták az igazat és nem feleltek. A király megkérdezte a feleségét hogy mit gondol aki már nem bírta az éveken át tartó hazugságot ezért elmondta az igazat. A király nagyon dühös lett ezért száműzte a királynét a királyságból de elötte a nyakába akasztott egy táblát amin ez ált: "EZ SZENNY". Inen ered a név

Eszeny cikkében találtam a változtatások ellenőrzése közben. --Trevor vita 2011. április 6., 13:30 (CEST)

Szemétség

Ez egy pillanatnyi tulajdonság, de vannak olyan emberek akiknél ez állandó. de az az igazi szemétség, ha valaki, valakihez rendesen szól és ő meg köcsögül válaszol. Vagy még az is nagy szemétség, ha valakit szépen megkérsz valamire, és ő azért se csinálja! Én utálom ezeket az embereket, és próbálom kerülni őket. Te is tedd ezt!

Pagony törölte, gyorsan kimentettem ide. Nem is értem, hogyhogy nincs még cikkünk ilyen fontos fogalomró[forrás?]l, mint a szemétség, amikor ilyet mindenki tapasztal életében[forrás?], sokkal gyakrabban, mint pl. napfogyatkozást[forrás?], arról bezzeg van cikk. Alensha 2011. április 14., 17:47 (CEST)

Alighanem forrásolási gondok vannak a dolog mögött… --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2011. április 15., 18:35 (CEST)
Ja, és a nevezetessége is kérdéses. Például van-e aranylemeze, és hány? :D --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2011. április 15., 18:37 (CEST)

Ál(l)amfő

[7]

Az álamfö a legmagasab közlyogi méltóság, az álam egységét és a népszuverenitást meg testesitö politikai szeméjiség.

A feudális állam felye tipikusan az uralkodó, legtöb esetben kiráj volt, aki egy szeméjben a végrehalytó hatalom vezetölye, legfelsöb törvényhozó és a legfelsöb birói hatalom bírtokosa is volt. A kezdeti fel fogás szerint hatalmát Istentöl kapta, amit a koronázássi szertartás, ennek során a szentségek fel vétele (felkenés) felyezet ki. A törvényhozói hatalmat már az éret feudalizmusba meg kelet osztanija elöször a fö urakal, malyd a kialakuló rendekel (etyháziak, nemesek és polgárok). Az uralkodói hatalom töbnyire öröklödöt, de töbször is fel bukan a kiráj-, iletve császárválasztás is (Magyarországban, Lengyelországban, a Német-római Birodalomban stb.).

Modern álamokba hatalmát a népszuverenitásból eredesztetik. Montesquieu hatalommegosztási elmélete szerint a végrehalytó hatalom felye, amit el kel vállasztani a törvényhozó hatalomtól (parlament) és az igazságszolgáltatástól (birói hatalom). A modern politológiai irányzatok egy része az álamföi hatalmat nem a végrehalytó hatalom részének, hanem külön hatalmi ágnak tekinti.

A modern álamokba az álamfő lehet:

  • uralkodó (alkotmányos monarchia), aki gyakorlatilag semijen módon nem vesz részt a kórmányzásban (az uralkodó uralkszik, a kórmány kórmányoz), szerepe lényegébe fórmális, prottokoláris.
  • köztársasági elnök (köztársaság), it megkülömböztetünk ún. elnöki (prezidentális) rencereket, amejekbe az elnök egybe a kórmány vezetölye is (például az USA), de ha nem, akor is kiterlyett hatáskörrel rendelkezik (Franciaország, Oroszország), iletve parlamentáris rencereket, amejekbe a kórmányzás egyértelmüen a miniszter elnök fel adata és felelösége, az elnök hatásköre lényegessen kisseb (Magyarország, Németország, Olaszország stb.)

Az elnöki rencerekbe az elnököt közvetlenül vállasztyák, mig a parlamenti rencerekre a parlamenti vállasztás a jelenző (bár akad kivétel).

A Magyar Köztársaságországban az álamfőt (köztársasági elnök) az Országgyűlés vállasztya 5 éves idötartamra. Eccer ujjravállasztható.

Tágab értelembe álamfőnek nevezik az ún. kolektiv álamfőket is, azaz ojan szeméjeket vagy töbtagu álami szerveket, amelyek az álamfő jogait eggyütesen gyakorolják. Jelenleg kolektiv álamfő van a kövedkezö országokba: Andorra (két társherdszeg), Bosznia-Hercegovina (három tagú elnökség), San Marino (két régenskapitány) és Svájc (hét tagu Szövetségi Tanács).

Magyarországon ilyen kolektív államfö volt 1949–1989 közöt a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, amelynek elnöke nem volt álamfő.

Kapcsolódó szócikkek

Az Államfő című cikket valaki "frisitete, hogy mek felejjen az álamfőnk által az ujj allkotmányban rögzitet hejes sirásnak". --NetRolller 3D vita 2011. április 27., 17:43 (CEST)

Két pasi – meg egy kicsi epizódlista

A Két pasi – meg egy kicsi című sorozat epizódlistája.

1.évad:2003-2004

Epizód száma Hivatalos cím Hivatalos premier Magyar cím Magyar premier
1. Pilot 2003.szeptember 22. Bevezető ?
2. Big flappy bastard 2003.szeptember 29. Nagy flappy fattyú
3. Go east on sunset until you reach the gates off hell 2003.október 6. Tovább keletre a naplementét amíg el nem éri a pokol kapuit
4. If can't write my chocolate song,I'm going to take the Nap 2003.október 13. Ha nem tud írni egy csokoládé dalt,fogja tegye meg a nap
5. The last thing you want to Do is wind up with a Hump 2003.október 20. Az utolsó gondolat arról hogy leszámolás legyen a Púpossal
6. Did you check with the captain off the flying monkeys? 2003.október 27. Megnézted a kapitány repülő majmait?
7. If they do go either way,they're usually fake 2003.november 3. Ha nem megy így is ők általában hamisak
8. Twenty five little Pre-pubers without a snootful 2003.november 10. Huszon-öt kicsi pubertás snootful nélkül
9. Pase one complete 2003.november 17. Teljes egy fázis
10. Merry Thanksgiving 2003.november 24. Boldog Hálaadást
11. Alan Harper,Frontier Chiropactor 2003.december 15. Alan Harper,a felderítő csontkovács
12. Camel filters and pheromones 2004.január 5. Teve szűrők és feromonok
13. Sarah like Puny Alan 2004.január 12. Sarah szereti Puny Alan-t
14. I can't afferd Hyenas 2004.február 2. Én nem tudom megengedni a hiénákat
15. Round one to the Hot crazy chick 2004.február 9. Fut egy őrült egy forró csaj után
16. That's was Saliva,Alan 2004.február 16. Ez volt a Salvina,Alan
17. Ate the hamburgers,wearing the hats 2004.február 23. Megette a hamburgereket és kalapot visel
18. An old flame with a new wick 2004.március 1. Egy régi láng új kanóccal
19. I remember the coatroom,I just don't remember you 2004.március 22. Emlékszem a kabátszobára,csak rád nem emlékszem
20. No sniffing no wowing 2004.április 19. Nincs szippantás nincsen ujjongás
21. Hey I can Pee outside in the dark 2004.május 3. Héjj én tudok pisilni a sötét túloldalában
22. My doctor has a puppet 2004.május 10. A doktoromnak van egy bábja
23. Just like Buffalo 2004.május 17. Csak úgy mint Buffalo-t
24. Can you fell my finger 2004.május 24. Tudod-e csökkenteni az ujjadat?

2.évad:2004-2005

Epizód száma Hivatalos cím Hivatalos vetítés dátuma Magyar cím Magyar vetítés dátuma
1. Back off,mary poppins 2004.szeptember 20. Hátra hagyom a feleségemet
2. Enjon those Garlic balls 2004.szeptember 27. Élvezem a fokhagyma labdákat
3. A bag full of Jawea 2004.október 4. Egy táskányi Jawea
4. Go get mommy's Bra 2004.október 11. Megy mami melltartója
5. Bad News from the Clinic 2004.október 18. Rossz hírek a klinikától?
6. The price of healthy gums is eternal vigilance 2004.október 25. Az ára egészséges íny örök éberség
7. A kosher slaughterhouse out in Fontana 2004.november 2. Egy kóser vágóhíd Fontaná-ban
8. Frankenstien and the Horny Villarges 2004.november 8. Frankenstien és a Horny Villarges
9. Yes Mosignot 2004.november 15. Igen Mosignot
10. The Salman under my sweater 2004.november 22. Salman a pulóverem alatt van
11. Last chance to see those tattoos 2004.november 29. Utolsó esély hogy lássam a tetoválásaikat
12. A lungful of Alan 2004.december 13. Egy lungful Alannek
13. Get off my hair 2005.január 3. Szálljon le a hajam
14. Those big pink with coconut 2005.január 17. Azok a nagy rózsaszín kókuszdiók
15. Smell the umbrella stand 2005.január 31. Az esernyőtartó illata
16. Can you eat human flesh with wooden teeth? 2005.február 7. Tud enni emberhúst fa fogakkal?
17. Woo-Hoo,a hernia exam 2005.február 14. Woo-Hoo sérv vizsga
18. It's was mama mom 2005.február 21. Ez volt Mame anya
19. A low guttural tounge flapping noise 2005.március 7. Alacsony nyelvhangú zaj
20. I always wanted a shaved monkey 2005.március 21. Én mindig is szerettem volna borotvált majmot
21. A sympathetic crotch to cry on 2005.április 18. Egy szimpatikus csúzli a kiáltáson
22. That old hose bag is my mother 2005.május 2. A régi tömlős,táskás anyám
23. Squab,squab,squab,squab,squab 2005.május 9. Köpcös,köpcös,köpcös,köpcös,köpcös
24. Does this smell funny to you? 2005.május 23. Ez vicces szag az ön számára?

3.évad:2005-2006

Epizód szám Hivatalos cím Hivatalos premier Magyar cím Magyar premier
1. Weekend in Bangkok with two Olympic Gymnasts 2005.szeptember 19. Hétvége 2 Bangkok olimpiai tornásszal
2. Principal gallagher's lesbian lovers 2005.szeptember 26. Gallagher fő szerelmesei
3. Carpet burns and a Bite Mark 2005.október 3. Ég a szőnyeg és a védjegy
4. Your dismissive atitude toward boobs 2005.október 10. Elutasító attitűs mellek
5. We called it Mr.Pinky 2005.október 17. Úgy hívnak minket hogy Mr.Pinky
6. Hi Mr.Horned one 2005.október 24. Helló Mr.Horned egy
7. Sleep tight puddin pop 2005.november 7. Szoros alvást puddin pop-nak
8. That voo-doo that i do do 2005.november 14. Nem teszem meg
9. Madamen and her special freind 2005.november 21. Madamen és a különleges barátja
10. Something salted and twisted 2005.november 28. Valami sós és csavart
11. Santa's village of the Damned 2005.december 19. Télapó faluja Damned
12. The special tug 2006.január 9. A különleges rántás
13. Humiliation is a visual medium 2006.január 23. Megaláztatás egy vizuális médium
14. Love isn't blind,It's retarded 2006.február 6. A szerelem nem vak,Ez retardált
15. My tongue is meat 2006.február 27. Az én nyelven hús
16. Ergo the booty call 2006.március 6. Ergo a zsákmányhívó
17. The unfortunate little Schnauser 2006.március 13. Szerencsétlen kis Schnauser
18. The spit-covered cobbler 2006.március 20. A nyárs alá tartozó varga
19. Golley Moses,She's a muffin 2006.április 10. Kutyafáját Mózes,Ő egy muffin
20. Always a bridemaid,never a burro 2006.április 24. Gyakran egy szobalány,soha egy csacsi
21. And the plot moistens 2006.május 1. És a nedves telek
22. Just once with aunt Shopie 2006.május 8. Csak egyszer Zsófia nagyimmal
23. Arguments for the Quickie 2006.május 15. Érvek a gyors numerától
24. That pistol-packin Hermaphrodite 2006.május 22. A piszoly találata

4.évad:2006-2007

Sorszám Hivatalos cím Hivatalos premier Magyar cím Magyar premier
1. Working for Caligula 2006.szeptember 23. Dolgozó Caligula
2. Who's vod kanockers? 2006.október 2. Ki kopog a fán?
3. The sea is a harsh mistress 2006.október 9. A tenger a zord szeretője
4. A pot smoking monkey 2006.október 16. Egy fazék dohányzó majom
5. A live woman of proven fertility 2006.október 23. Egy élő nő termékenységi bizonyított
6. Aplologies for the frivolity 2006.november 6. Elnézést a könnyelműségért
7. Repeated blows to his unformed head 2006.november 13. Ismétlő fúj a formátlan fejért
8. Release the dog 2006.november 20. Merül a kutya
9. 2006.november 27.
10. 2006.december 11.

--Sasuke88  wikivita 2011. május 11., 12:13 (CEST)

Mátyás udvara

Mátyás udvara közvetlenül Mátyás háza mellett terül el. Jobb oldalán Mátyás szerszámoskamrája áll, bal oldalán Mátyás kocsija parkol, már ha kocsinak lehet nevezni azt a roncsot, ugyanis évek óta csak akkor tud elindulni, ha ketten tolják hátulról, sőt, az utóbbi időkben már menni is csak úgy tud.

Mondhatjuk, hogy Mátyás bőkezűen támogatja a tudományokat és a művészeteket, ugyanis bal szomszédja egy iskola, jobb szomszédja pedig egy múzeum, mindkettőnek erősen romos az épülete és Mátyás udvaráról van gerendákkal megtámasztva. Mátyás időnként részegen nekimegy egy gerendának, ilyenkor vakolat potyog a fejére, de nem bánja. A tudományért és a művészetért még erre is hajlandó.

Az udvarba belépőt három szobor fogadja. Középen Mátyás királyé, jobbra Hunyadi János kormányzóé, balra a lefejezett Hunyadi Lászlóé. Ezeket Mátyás különféle közterekről lopta, csak még nem tudta mindegyiket elvinni a MÉH-be, egyedül a Hunyadi Lászlóét, azért fejetlen.

Mátyás érettségi után a város első magyar nyomdájában kezdte meg működését, de a főnöke hamar kirúgta, mert Mátyás mindig beszólt neki, azt mondta, hogy „Hess, András!” A nyomda tőszomszédságban állt a csillagvizsgáló. Az itt felállított értékes csillagászati eszközökért később egyetemek és fejedelmi udvarok versengtek, de Mátyás gyorsabb volt és ő hordta el őket a MÉH-be. A másik oldalon álló várkápolnában ünnepi alkalmakkor egyesek szerint zene- és énekkar emelte az istentisztelet fényét, valójában azonban Mátyás emelte azt a fényt. Mármint el. Négy értékes arany gyertyatartó formájában. Emiatt egy darabig egy kellemesen hűvös cellában látta vendégül az állam.

Mátyás trónterme 3 méter hosszú és 1,2 méter széles. Közepén a trónszék áll, fehér porcelánból, lakkozott fa ülőkével, fölötte többliteres műanyagtartály alkot baldachint. Mátyás sokat trónol itt, néha a sportújsággal a kezében.

Mátyásnak leginkább a vadászat nyújt kikapcsolódást és szórakozást. Többféle dologra vadászik, régebben nőkre (amit ők nem mindig vettek jó néven), leszázalékolása óta főleg akciós termékekre a Tescóban (ők kevésbé bánják). Mátyás környezetéhez sokan tartoznak, legfőbb ivócimborái a két Jani, a Vitéz meg a Csezmiczei. Utóbbi néha latin nyelvű versekkel kápráztatja el hallgatóságát, akik el is hiszik, hogy ez latin, mert nem értik. És ott él Mátyás udvarában szomszédja, Antónió is, aki megörökítette Mátyás életét. Főleg feljelentések és a lakóközösségnek tett panaszok formájában, melyek a Mátyás által ápolt népszokásokat (hajnali mulatozás a ház ablaka alatt, mások helyére parkolás, közös költségek nem fizetése és hasonlók, valamint az, hogy egy különösen vidám éjszaka a ház előtti szökőkútba enyhén használt fehér- és vörösbor folyt) kifogásolják.

Törlési megbeszélésből átemelve :) - Sasuke88  wikivita 2011. június 11., 21:03 (CEST)

Ne vesszen el a szerző neve se: Alensha alkotása. – Winston vita 2011. június 24., 20:40 (CEST)

De ugye blokkolva lett vandáltrollkodásért? :-) SirVivor vita 2011. november 4., 08:33 (CET)
Sajnos nem, mert nem szócikkben követte el. ;) – Winston vita 2011. november 4., 13:50 (CET)


Francba. Majd legközelebb. :-) SirVivor vita 2011. november 4., 21:52 (CET)

A törlési megbeszélés pedig: Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Mátyás udvaraFoBe üzenet 2011. június 25., 15:49 (CEST)

Héééé, ez nem ROSSZ viccnek volt szánva :D Alensha 2011. július 14., 00:28 (CEST)

Burkustopia Sabinae

Ánizstripsz
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág: Újszárnyúak (Neoptera)
Öregrend: Paraneoptera
Rend: Rojtosszárnyúak
(Thysanoptera)
Család: Abszintkedvelők (Absyntheivodea)
Faj: B. sabinae
Tudományos név
Burkustopia sabinae
(Papp Krisztián, 2011)

Előfordulása

A Burkustopia Sabinae-t, másnéven Ánizstripszet először Magyarországon, Borsod megye nyugati felén írták le félrészeg traktorosok, egy helyi kocsmában a pult mellett állva és Absynthe-ot követelve, 1987 július 6.-án kora délután. Azóta onnan elmigrált Pest megye keleti végébe, a Gödöllői tájvédelmi körzeten belülre. Pontos előfordulásáról csak halvány információink vannak, mivel a legtöbben a merevrészegség és ájulás határán látták. Egyes források szerint elég sokat megfordult a Szent István Egyetem területén.

Emésztőrendszere

Táplálkozási szokásait tekintve genusz monofág, kizárólag az ánizs és az abból készült égetett szeszekkel táplálkozik. Nyelőcsöve az alkoholok dehidratáló hatásának ellenálló többrétegű laphámmal fedett.

Életvitele

Naponta vedlik. Az alkoholos behatás ezt a vedlést az IGR vegyületekhez hasonlóan képes eltolni időben, de csupán pár órával. Kedveli az absynthe-lelőhelyeket, mint pl. a gödöllői Agymosodát. Éjszaka repül és az imágója nem táplálkozik (csak iszik).

Természetes ellenségei

Természetes ellenségei között tartjuk számon az NVI oktatóit, különös figyelmet fordítva, <név törölve> intézetvezetőre, valamint a repcedarazsat.

Védekezés

A nikotinoidok teljes mértékben hatástalanok ellene, sőt mi több, egyes növényorvos hallgatók azt jelentették, hogy alapvető tápanyagnak tekinthető. (Ajánlott napi bevitel: 4-500 mg ). Agrotechnikai védekezés a jó talajelőkészítés, valamint az abszintelvonás. Jó védekezés lehet még a már fent említett repcedarázs ellen is hatékony deltametrines (Decis 2,5 - 0,3 l / egyed ) beöntés. Nappali aktivitásra bírhatjuk, amiáltal felborul az életciklusa egy kevés taurin (Hell 0,25; Burn 0,25) adagolásával.

Alkotta: Szerkesztő:Tacsiazuma

Gyűjtötte: Csigabi

Cápázás

A cápázás az étkezés egy ingyenes formája, melyet a Ferencváros futballcsapatának szurkolói 2011. július 22-én fejlesztettek ki úton Norvégiából hazafelé. Tömör lényege és célja: sok ételhez juthatsz hozzá, minden felmerülő költség nélkül. A cápázás módja: egy nagyobb csoport leül egy étteremben egy üres asztalhoz. Ezután árgus szemekkel figyeli, melyik asztalnál, hogyan áll a többi vendég a fogyasztással. Amint valamely asztalnál végeznek a fogyasztással, úgy a cápázó tagok egyike azonnal rámozdul a maradékra és becserkészi azt. Visszatérvén a zsákmánnyal, a cápázó tagok közösen elfogyasztják mindet, persze közben nem figyelmen kívül hagyva a többi asztalnál alakuló történéseket. A legjobb cápázási helyek Észak- és Nyugat-Európában találhatóak, ahol az embereknek van sok pénze, ezért bőven választanak az étlapról. A legtöbb élelemre azokról asztalokról számíthatunk, melyeknél minél több kisgyerek ül, akik köztudottan soha nem eszik meg a teljes adagot. A cápázás gyorséttermekben olyan további előnyökkel kecsegtethet, hogy a cápázó asztalhoz kiviszik egy másik asztal rendelését, gondolván, biztos azért ülnek ott, mert rendeltek. Főbb szabályok: A cápázók mindig megosztják egymással a zsákmányt. A cápázók az erősebb kutya elve szerinti sorrendben mozdulhatnak rá az élelemre.

Gyűjtötte: Einstein2 ide írj 2011. július 25., 15:35 (CEST)

Testes és fekete

(Bubba Smith:) Színészként mindig hatalmas, testes fekete szerepeket kapott, egyik ilyen korai szerepe volt Hightower szerepe a Rendőrakadémia-sorozatban.

Gyűjtötte: Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. augusztus 4., 11:31 (CEST)

Az autóversenyző egy győzelemmel és egy második hellyel szórakozott

Surtees egy versenyen vett részt 2008-ban a két versenyes Donington parki hétvégén a Carlin Motorsport színeiben. Surtees egy győzelemmel és egy második hellyel szórakozott két versenyében a National Classben.

Gyűjtötte: Ádám 2011. augusztus 14., 11:39 (CEST)

Frászkarika

Lehet, hogy egy mostani film kapcsán újból előkerül, ezért rákerestem, és az első néhány találat között megtaláltam azt a leírást, ami annak idején valaki jóvoltából erre a lapra került: Wikipédia:Rossz viccek és egyéb törölt zagyvaságok/Archív2, pedig a dolog igaznak tűnik.

Frászkarika:

"A → frász nevű gyermekbetegség gyógyítására szolgáló eszköz neve. Mo.-on szórványos emlékei ismertek. Ezek szerint sült tésztából készült kerek perec, amelyen átbújtatták a beteg gyermeket. A tésztához kilenc egymás utáni napon kilenc házból kellett a lisztet kérni. Az → átbújtatás mintegy szimbolikusan ábrázolni akarta a betegségtől való megszabadulást, az újjászületést. Az analógiás gyógymódok közé tartozik (→ mágia). – Ez az eszköz egész Európában jól ismert. Már a 12. sz.-tól vannak adatok az ún. görcs-(oldó)-gyűrűkről Angliából. – Irod. Erdődi József: Egy babona európai útja (Frászkarika) (Magy. Nyelv, 1954)."

Forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-483.html Magyar Néprajzi Lexikon

(ez a leírás az enwikin már bőven meghaladja a szócikkek színvonalát, sokat meg is előz)

misibacsi*üzenet 2011. augusztus 28., 23:28 (CEST)

További irodalom a témához:
  • Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (I–IV., Bp., 1929–1940);
  • Zolnay Vilmos: Frászkarika (Nyelvőr, 1930);
 Karmela posta 2011. november 4., 22:01 (CET)

Immelmann–forduló

Darabig műrepültem! (modell) Immelmannak neveztük amikor függőlegesen felhúz motorerő elfogyásig, farokra lefelé-állásban vissza csúszik, háton-ból vissza talpra és elszelel!

Gyűjtötte: Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. augusztus 31., 16:52 (CEST)

Az leopárdnak elnevezésérűl

„Az oroszlánpárd is csak olyan amilyen. A leopárd ómagyar neve. Minthogy mutatja is leo=oroszlán.”

„Leonéhányd = A leopárd nyelvújításkori elcseszett elnevezése.”

Találta és idevalónak ítélte: Cassandro Ħelyi vita 2011. szeptember 27., 01:52 (CEST)

Csuvetnám

Csuvetnám egy nagyon régi település. A fennmaradt mondákból az derül ki, hogy k.b. Krisztus előtt 3000-ben alapíthatták. A területi adottságaiból kifolyólag a kezdetek kezdetétől az emberek nagyrészt mezőgazdasággal foglalkoztak. Fő mezőgazdasági termékük a Forcsok. Népsűrűsége 542fő/km2 egészen 1955-ig fennmarad, de aztán az I. Csuvetnámi háborúban ez fokozatosan csökken. A 2010-es népszámlálás alapján Csuvetnám népsűrűsége 254fő/km2. Ezek után mivel az emberek száma több mint a felére csökkent a mezőgazdaság felvirágzott. A megtermesztett Forcsokból készült különböző, finomabbnál finomabb égetett szeszeket ugyanis nem az országban fogyasztották el, hanem maradt belőlük exportra is.

Fekvése, határai Csuvetnám fekvése eddig még fel nem derített, ugyanis a Csuvetnámi háború után az ENSZ visszamenőleg minden térképről törölte Csuvetnámot 1990-ben. Ennek fő célja a nagy mennyiségű Forcsok megőrzése volt. Csuvetnám határának a hossza: 11589654,541 kilométer, területe 12071.1928 km2. Tehát Csuvetnám egy szabályos kör alakú ország, ezért meglehetősen nagy problémát jelent az ország határainak kitűzése. Mivel helyzete ismeretlen a határai sem ismertek.

Természetföldrajz Csuvetnám területe egy medence jellegű terület. A határai egy összefüggő hegyvonulat, a Forcsok-hegység. Ez a hegység vetődéssel keletkezett több millió éve, a nevét onnan kapta, hogy ezen a hegyen termesztik a Csuvetnámi Forcsok 70%-át. Az elterjedt borházakhoz hasonló épületek is találhatók itt, amelyeket Forcsok-háznak neveznek. Itt készítik el a különböző égetett szeszeket a megtermett növényekből. Az országot két nagyobb folyó szeli három felé, ezek egy tóban találkoznak, amely Csuvatnám közepén van nagyjából. A folyók rendkívül jól behálózzák az egész országot, segítve ezzel a termelés hatékonyságát.

Az első csuvetnámi háborúról Az első csuvetnámi háború egy nagyon fontos esemény az ország történetében. A harc próbára tett mindenkit, az ádáz küzdelem 1955 őszén kezdődött. A két ellenfél a Csuvetnámi őslakosok és a Csuvetkongok. A Csuvetnámi védelmet Fakundo Arana vezette, akinek a helyettese FotoTroll volt. A Csuvetkongok azt állították, hogy az olajért kezdték meg a támadást, de ez koholt vád, minden hazaszerető Csuvetnámi tudta, hogy az igazi ok a Forcsok, ezért is támadtak szüret idején.

Az csuvetnámi háború kimenetele A Csuvetkongok hajnalban támadtak, kelet felől, többszörös túlerőben voltak. Amikor a Forcsok-hegység keleti részénél Fakundo Arana épp a Forcsok műhelye tetején mesterkedett lenézve látta a közeledő hajókat, amelyeken nem volt fenségjelzés. Ekkor ahogy a torkából kifért hangos „INNÁÁÁK”-al figyelmeztette a többieket. Ez Csuvetnámiul körülbelül annyit tesz: „Védd a Forcsokot az életed árán is!!!”, amely egy Csuvetnámiak számára alapvető dolog volt, hisz az életük során beléjüknevelték ezt. FotoTroll meghallva a kiáltást összehívta az országbelieket, kezdetben nem akartak jönni, de ahogy megtudták, hogy veszélyben a forcsok rögvest szedték a kardot, vasvillát. A Csuvetnámi sereg már csatarendben várta a hegység gerincén a támadókat. Mire megmászták a hegyet a védők egy nagy rugással taszították vissza őket a mélybe, miközben „THIS IS CSUVETNAAAM!”-ot kiáltottak, ez a nyelvükön annyit tesz: „Eriggy a forcsoktúl el!” Ezeket a mozzanatokat később Spártaiak is alkalmazták, nem kis sikerrel. A háborúnak ezt a részét un. Álló-Rúgó háborúnak neveztél. De sajnos közben – mivel minden Csuvetnámi keleten volt – a nyugati oldalon törtek be az országba. Ez a támadás 1960 március 6.-án történt, ami Vasárnapra esett. A szorgalmas diákoknak köszönhetően, akik épp akkor végeztek a Forcsok tanodában észrevették a Csuvetkongokat a városban, ezt eljuttatták keletre ahol ketté szakadt a sereg. Kelet Csuvetnámi hadosztály, és Nyugat Csuvetnámi hadosztály. A keletieket továbbra is a vadangyalból ismert Facundo Aranavezette, még a nyugatiakat FotoTroll. Szerencsére a két hadtest elüldözte a támadókat a Forcsok területéről, ezek következtében az ENSZ törölte Csuvetnámot visszamenőleg minden térképről.

Csuvetnámi történelem Az első Csuvetnámi polgár Béci volt, kezdetben környezetben megtalálható állatokkal párosodott, ám az egyik ilyen aktus során fiaként megszületett a halhatatlan: FotoTroll. Nevét a különleges Photoshop tehetségéről illetve arrol a képességéről kapta, hogy titokban minden képen ott tud teremni – még ha utólag is. Belőlük fakadt a többi nép, ahová születni kell!

Közlekedés

Csuvetnámban is nagyon elterjedt közlekedési forma – a Forcsoknak köszönhetően – a Rottyvárosihoz hasonló Rottyexpresszen történő utazás. Ez rendkívül gyors de mégis időigényes közlekedést jelent. Az expresszen összegyülnek a Csuvetnámiak és baráti közegben nótázva utaznak együtt.

Írta: Csuvetnami. Gyűjtötte Csigabiitt a házam 2011. október 17., 20:36 (CEST)

Dalai láma

Halála

Kedd hajnalban merényletet követtek el a dalai láma ellen, akinek életét már nem tudták megmenteni. A tibeti láma 76 évet élt.Meggyilkolták kedd hajnalban a Közép-Ázsiai Dala község egyetlen lámáját. Az állattal előre megszervezett kínai titkosszolgálati akció keretében végeztek. A jószágot mesterlövészpuskával lőtték fültövön, mely mindössze annyit vétett a Kínai Népköztársaság törvényei ellen, hogy szembeköpte Wen Jiabao-t, a kommunista miniszterelnököt, mikor az egy hónappal ezelőtt látogatást tett a Yasukawa-farmon.A Yasukawa úr elmondása szerint az állat 19 éves volt – ez emberi években 76 esztendőt jelent. Ellenben jól tejelt, a gyapjának eladásából származott a család félhavi jövedelme. A kínai kormány nem kívánta kommentálni a történteket, azonban Tibet vallási vezetője mélységesen elítéli az erőszakos cselekedeteket.Most érkezett meg szerkesztőségünkbe a közlemény, melyet a kínai kormány adott ki az üggyel kapcsolatosan: 臟是一個叛徒,他當之無愧你得到了什麼

difflink

írta: Csabix, gyűjtötte: Pallerti 2011. november 4., 04:45 (CET)

Befőttesgalamb

A középkorban az üzenetküldés nem volt a mai, befőttesüvegbe beszéltek, majd ezt egy galamb fejére húzták, így az elvitte az üzenetet, a kisebb légellenállás miatt pedig nem volt gond az üveg súlyával sem.

Kétéltű

A szovjetek kétéltűekkel vívott háborúja... Még a békkal is meg kellett vívni, hogy Kercsbe visszamehessenek. A kiemelt cikk hiányosságát Szerkesztő:Sepultura javította; fellelte: --Burumbátor Speakers’ Corner 2011. december 5., 13:30 (CET)

Lenin, Héra istennő reinkarnációja

VESZÉLYBEN VAN A VILÁG HÉRA ISTENNŐ GONOSZ CSELSZÖVÉSEI MIATT!!!!

A Spirituális Világban újabb gonosz ütötte fel a fejét,egy Görög Istennő aki valójában nem is nő,csak nőnek adja ki magát de valójában valami más,inkább ördögi lény.Ő a Sátán újabb szövetségese,Héra Istennő,aki valójában nem is Athénben van a hazája hanem Oroszországban.Egyik életében Lenin képében született le a Földre megteremtvén vagy életre keltén a Világ egyik legborzalmasabb eszméjét a Ploretár Diktatúrát.A Kommunizmust ami Világszerte Vírusként terjedt el a Földön,és több mint 180 MILLIÓ HALÁLOS ÁLDOZATOT KÖVETELT VILÁGSZERTE.....

Most visszatért és és újabb viszályokat háborúkat akar kelteni ezúttal a Túlvilágon de akár a Földön is.Ezen istenség a gonoszságot a korrupciót,a gyűlöletet és az aljasságot a hazugságot és a csalást pusztítást és a zsarnokságot képviseli hirdeti terjeszti.Héra egyike azon gonosz és aljas isteneknek istenségeknek,akik felelősek azért amiért ennyi viszály gyűlölet és vér folyik Világ szerte.NE HAGYJUK HOGY ELPUSZTÍTSA VILÁGUNKAT A GONOSZSÁG!!!!HARCOLJUNK ELLENE!!!Imátkozzunk az égiekhez az Istenekhez Istennőkhöz és az Atyához,hogy fogjanak össze Héra ellen,és mérjenek pusztító megsemmisítő csapást Hérára.

Héra is a Sátán egyik megtestesülése.....

Héra az emberiség ellensége....Akárcsak a Sátán ugyanúgy.

Imátkozzunk az Égikhez az Istenekhez és Istennőkhöz és a Teremtőhöz hogy fosszák meg Hérát minden Hatalmától,átkozzák ki mindörökre az Istenek és Istennők közül. Valamint hogy pusztuljon el Héra és minden gonosz Istenség és minden gonosz létforma és minden természet ellenes létforma,ugyanúgy ahogy a Dinoszauruszok is kihaltak kipusztultak 160 Millió Éve. Akár Spirituális síkon akár materiális síkon....Minden dimenzióból.

Egyaránt.

Minden ami szeretet béke,és szerelem ellenes,vagy természet ellenes vagy gonosz létformának pusztulnia kell!!!!Imátkozzunk együtt a legközelebbi Holdfogyatkozáskor a Gonosz végső eltakarodásáért és apokalipsziséért.Pusztulásáért.....

Mert a Világbéke csak úgy jöhet el,ha előbb minden gonosz létforma mely nem méltó a létezésre és az életre elpusztul.....Mert amég a gonosz létezik,addig itt nem lesz Világbéke,mert ők nem fogják hagyni,akadályozzák majd amilyen erővel csak tudják,hisz nyomukban mindenütt a Háborúk a Viszályok Zsarnoki Diktatúrák,igazságtalanságok és a Pusztítás.Csak mi és az Égiek tehetünk együtt ez ellen.NEM HAGYHATJUK HOGY VÉGLEG ELPUSZTÍTSÁK A VILÁGUNKAT MERT EZT AKARJÁK!!!!!!

Csak mi tehetünk ez ellen,azzal hogy kérjük az Isteneket és Égieket hogy pusztítsák el őket,és átkozzák ki örökre őket ebből a VILÁGBÓL!!!De kérek mindenkit hogy amikor imátkozik meditál,amint le adta kéréseit kívánságait az Istenekhez átkozza el a Gonoszt és annak minden formáját....Csak így győzhetjük le őket......Az Atya legyen mindnyájunkkal.....

Szerzette: 84.3.241.246 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth), az utókornak megmentette: – Winston vita 2011. december 13., 20:03 (CET)

A LEG JOBB ISKOLA

NAGYON SAJNÁLOM HOGY OTT HAGYTAM DECSAK A JUCI A CILI ÉS A VIKI MIAT♥♥♥♥♥♥

A Vita:Alsónemesapáti oldalról, 81.160.144.30 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) véleménye. --Trevor vita 2011. december 14., 15:15 (CET)

Milyen deprimált letttem hirtelen! - Archiem

Csillaglány

Csillaglány

A nevében is magában hordozza, hogy ezt az adottságot kizárólag nő birtokolhatja, ám közülük sem mindenki. Csak az, akiben ott rejtezik a fény. Azt pedig nem osztogatják csak úgy. Egyrészt, mert óriási felelősség, másrészt, mert éppen ezért kiérdemelni lehet csak.

Igazán pontosan még senki nem tudta definiálni a mibenlétét, mégis számos feljegyzést őriznek a Vatikánban, magánkönyvtárakban és levéltárakban a jelenség létezéséről. Ezek a nők kivételes érzékenységgel fognak bele, s viszik sikerre a terveiket. Gyakori, hogy nem tudják, mily hatalmas erő birtokában vannak. Olyan erő birtokában, amit a többség képtelen felfogni, mégis hatással van mindenre, s mindenkire maga körül. Bár borzasztó nehéz felismerni, mivel megfoghatatlan jelenségről beszélünk, mégsem lehetetlen a dolog. Minden fényt birtokló személy gyönyörű, de nem a külsejétől válik igazán azzá, hanem a benne ragyogó lélek teszi őt páratlanná. Tekintete tiszta. Mozdulata elegáns, kecses, de soha nem kérkedő. Szavaival ritkán bántóak. Ha pedig mégis, akkor az nem véletlen.

Ha időnként, akarata ellenére mégis bánt másokat, az csupán azért lehet, mert oly sok dologra próbál egyszerre odafigyelni... előfordul, olyankor ő is hibázik. Igaz barátja az állatoknak. Foglalkoztatja a múlt, a jelen, s a jövő. Képes hatalmas dolgokat véghezvinni játszi könnyedséggel, és képes egyszerű dolgokon napokig elmélkedni. Ambivalencia és számtalan kétely él benne, mégis napról-napra egyre ragyogóbb lesz, mert az élet súrlódásai inkább csak megerősítik őt, és nem roppantják meg. Ettől különbözik a mindenkitől. Másként látja a világot. Másként él benne, de sosem lesz egyedül. Persze még jó pár dolgot meg kell tanulnia, és tanítania másoknak, mégsem fog kudarcot vallani soha. Mert mindenből képes tanulni, s azt a hasznára fordítani.

Jah, és még egy fontos jellemző: szeret mosolyogni!!! :)

 megjegyzés További jellemzői: Férjének/szeretőjének ágyba viszi a kávét/reggelit, munka után elmegy a gyerekekért az oviba, otthon főz, mos, vasal, takarít és még a szemetet is leviszi. A főnök látogatása alkalmával szellemesen társalgó, elbájoló, figyelmes. Rajongásig szereti a férjét/szeretőjét, szinte már Isteníti stb. stb. stb. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2011. december 21., 05:11 (CET)

Anon verse

Rád vagyok izgulca bébi,
Hajlamomat senki sem érti,
Sem a edzőbá, se a dédi,
Se a miniszoknyás tanító néni.

Fantáziám szárnyal,
Buja forró szárnyal,
Forgatnálak sóban,
Az egész wikipédiába én vagyok csak józan?''[1]

– Ismeretlen Szerző (2011)

Némely szó nem a helyesírási szótárban található alakot követi, de klasszikusokat csak pontosan. Gyűjtötte: PallertiRabbit Hole 2011. december 22., 20:16 (CET)

Csere, Cseresorozat, CSNFM

Csere, Cseresorozat (Cseresorozat Nemzetközi Filozofikussági Művészetelőreiskola, később Titanic Társaság, a Toldi Mozi alatt levés idején TFMG, vagyis Titanic Filozofikussági Művészetelőreiskola Gondolatcseresorozata) 1982-től napjainkig az idő és a tér különféle rétegeiben.

Cseresorozat

A Cseresorozat Nemzetközi Filozofikussági Művészetelőreiskola (CSNFM ) Magyarország legnagyobb létszámú, több mint 15 éven át kurrens formációja volt, amelyen egy újfajta kommunikációs mód jelent meg: a gondolatcserélés. A Csere az unideologikus, felszabadító erejű, titokranyitottságot feltételező, sokirányú információáramlásos vitaparti a CSNFM filozofikusságának emblémája.

Stb.

Gyűjtötte: Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. december 25., 11:29 (CET)

Késve felköszöntés

A késve felköszöntés története majdnem egyidős az emberiséggel. Az idők során majdnem változatlan formában fennmaradt, bár néhány elemén, még a mai napig is vitatkoznak a szakértők.


Az egyik legelterjedtebb irányzat, hogy a felköszöntés az eseménytől számított 8 naptári napon belül még érvényes. Az irányzat fő képviselője, és élharcosa, V. Olívia Úrhölgy, aki éleslátásával, és folyamatos újító szellemiségével, már többször is tanúbizonyságot tett arról, hogy az általa képviselt, modern, azaz a nyolc napot késve felköszöntési irányzat igen is megállja a helyét, mai, rohanó világban.


A hagyományos irányzatot Sir Jozsef A. D. képviseli, aki szerint az egy hét, azaz 7 naptári nap a felköszöntés utólagos türelmi határideje.


A két irányzat képviselői között rendszeresen heves, és szenvedélyes viták alakulnak ki. A vitákról, és az elméleti különbözőségekről bővebben is olvashatnak.