Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív4
Ez egy lezárult megbeszéléseket / befejezett projekt anyagát / aktualitását vesztett felvetést / megvalósult tervezet korábbi stádiumát stb. tartalmazó archív közösségi lap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő megbeszélést, vitát, az aktuális lapon, illetve annak hiányában a Kocsmafalon tedd! |
Aktuálpolitika
Picit hosszabb véleményem van a Magyar Vizsla (újság) kapcsán, emiatt inkább ide és nem a WP:T-re írom.
Szerintem általánosságban érdekes kérdés, hogy ki akarunk-e törölni ilyen szócikkeket. Én azt gondolom, hogy egyszerűen nem áll módunkban a politikusokat, pártokat, aktuálpolitikai eseményeket kizárni a Wikipédiából.
Ha olyan tendenciákat tekintek, hogy pl. 1 hónap alatt kb. 50%-kal nőtt WP napi forgalma és hogy mondjuk az Orbán Viktor szócikkünk az 5. a Google találati listáján, akkor szerintem ebből az következik, hogy akárcsak a többi, ez a téma is egyre több figyelmet, szerkesztőt és szerkesztést fog vonzani.
A kihívás szerintem az, hogy hogyan tudjuk ezeket a témákat megfelelően beilleszteni és feldolgozni.
-- nyenyec ☎ 2006. január 6., 21:49 (CET)
Orbán Viktor, vagy Gyurcsány Ferenc az aktuális választási kampánytól függetlenül lexikon szócikk lesz amig Magyarország fennáll! Viszont a Magyar Vizslát és az lapot jegyző hölgyeményt a választási kampányt követően azzonnal el fogjuk felejteni! Addig viszont sok kellemetlen és parttalan vitát fog ez és a hozzá hasonló, naponta megjelenő, ujabb és újabb kampánycikkek jelenteni! Texaner 2006. január 6., 21:58 (CET)
Egyetértek Nyenyeccel és nem azért, mert már vagy 2 éve ismerem, hanem, mert a Wiki-ben nem csak arról kell írni, ami általános (és/vagy közismert személy) (pl. Göncz Árpád), hanem olyan dolgokról is, amelyek feledésbemerülnek... épp azért, hogy megőrizzük azt az utókornak (pl. ki emlékezne a Bin Laden videóra (2004), ha nem őrizné az angol Wiki?). Pedig az is aktuálpolitika volt... ma már kinek fontos?
Viták mindig lesznek és vannak, csak tudni kell értelmesen vitázni... --Peda ☎ 2006. január 11., 18:52 (CET)
Nyelvek magyarul
Megvan valahol a nyelvek magyar neveinek listája? Eddig ezt meg ezt találtam, egyik se ér sokat. Rémlik, hogy egy időben volt egy sokkal bővebb másnyelvek-sablon-aspiráns, de nem találom. --Tgr 2006. január 8., 18:14 (CET)
IGézet Math userlapján
IGe január 3-án beleírt Math userlapjába. Nem tudom, mi van Math szerkesztővel, újabban nem látni (elnyomott cinikus félmosoly) de IGe elvileg sehova sem szerkeszthet. Nem kéne azt onnan eltakarítani? Csak a Magyar Virtuskodását mutogatja.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 8., 18:21 (CET)
Közép-európai történelmi könyv léterehozására
Nagyon régóta zavar ahány nemzet annyi fajta KE történelem könyv létezik, minden itt élő nemzet a saját nemzeti büszkeségét alapulvéve, mondjuk az utolsó kétezer év történelmét maga önös céljait figyelembe véve alkotta meg, a féligazságok szabályai szerint, szerintem ez egy nehéz téma, de ha sikerülne a tényeket egy mederben egy szócikkben összegezni az utódaink érte hállásak lesznek. Véleményezést kérek. Köszönöm.azsobsonaj 2006. január 8., 19:21 (CET)
Erre csiszoljuk a Wikikönyveket, h ilyen nemes célra tökéletes felületet nyújtson. Hajrá! Ha ott belekezd valaki, lesz jelentkező bőven. :) NCurse üzenet 2006. január 8., 19:27 (CET)
Szerintem kilenc itt élő nemzet történelmét kéne tárgyilagosan, csak valós tényekre építkezve létrehozni
(szlovák,osztrák,magyar,ukrán,szlovén,szerb,horvát,román és roma)azsobsonaj 2006. január 8., 19:56 (CET)
Acseheket is talán ide kéne sorolni.
Sziasztok! Örülök ennek a kezdeményezésnek és szívesen részt vennék benne. Szerintem a Wikipédiában is helye lenne szócikkek formájában, sőt az angol, meg a többi nyelvű wiki szócikkekben is. A Közép-Európa témakör a szomszéd népek fóbiás érzelmei miatt is jobb lenne talán, mint a Kárpát-medence téma, mégha az utóbbi történelmileg egy kicsit igazabb volt is. Üdv, Adapa 2006. január 9., 10:41 (CET)
- Megjegyzés:A románokat, ukránokat, szerbeket elég fura Közép-Európához sorolni, a romák meg nemzetiség, csak etnikum. (Ha jól tudom.)--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 9., 12:55 (CET)
- És a németek? Továbbá: miért egyetlen szócikk az elképzelés? Egyetlen szócikkben - már csak terjedelmi okoknál fogva is - a témát történészi színvonalon nagyon nehéz feldolgozni, alacsonyabb szinten viszont nem vagyok rá kiváncsi, hiszen óhatatlanul politikai vitába torkollik.--Linkoman 2006. január 9., 13:06 (CET)
- "szerintem nehéz lenne őket kihagyni, pl.magyar kisebbség szerbiában, az egész történelem a valóság tükrében csak akkor kezelhető és mindenki számára hihető és elfogadható, ha benne lesz mindenki, szerintem a Közép- európai fogalmat nem lehet határok közé szorítani ez egy mdj. egy kétezeréves hullámtér ide-oda mozogtak a határok"azsobsonaj 2006. január 9., 13:15 (CET)
- szerintem, ha nem egy szócikk lesz, marad minden a régiben, tehát a féligazságok (hazugságok) azsobsonaj 2006. január 9., 13:18 (CET)
A nemzeteket akkor soroljuk be két kategóriába.
- A. Tartósan itt élő nemzetek: szlovák, osztrák, magyar, szlovén, horvát, román
- B. Történelmileg érintett nemzetek: cseh, német, lengyel, ukrán, szerb és a roma kisebbség.
A politika sajnos mindenbe belebeszél, többmint valószinű, hogy ebben a szócikkben is felüti a fejét, ezért kell minden lehetséges szemszögből, tárgyilagosnak maradni, lassan építkezni, az elején nem megkezdeni témákat, melyek nagy nemzeti ellentétekbe ütköződnének. Már csak azért is meg kell próbálni ennek a szócikknek az elkészítését, mert ha visszatekintünk a múltba, a rómaiak és a germánok “történelemhamisító” feljegyzéseinek a következményei, a 21.században is érezhetőek. A magyar-román, magyar-szlovák, cseh-német, szerb-horvát és még sorolhatnám tovább is, ellentétek mind-mind a történelmi sérelmek kategóriájába tartoznak. A történelem során K-E szinten rengeteg ismert személyiség kettős nemzetiségi besorolást kapott. Pl. A szlovákok Beňovsky-t szlováknak titulálják a magyarok Benyovszkit magyarnak. Ilyenes esetekben a történelmi neveket úgy kellene feltüntetni ahogyan azt tulajdonosa használta, utánna, ha nem lehetne egyértelműleg bizonyítani nemzetiségi hovatartozását legyen a könyvben mondj. történelmi szinten magyar-szlovák nemzetiségű..... azsobsonaj 2006. január 9., 14:45 (CET)
Aktuálpolitika és a Magyar Vizsla (újság) szócikk
Ez egy általánosabb megbeszélést igénylő dolog, úgyhogy idehoztam a Vita:Magyar Vizsla (újság) lejtőn. -- nyenyec ☎ 2006. január 10., 16:58 (CET)
Törölni kéne olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet! A Magyar vizsla (újság) nem újság, hamen választási kampány kiadvány és mint ilyennek tényleg semmi keresnivalója itt! Texaner 2006. január 10., 10:03 (CET)
- Egyre sz*rabb ez a cikk, tényleg ki kellene vágnia francba inkább. Szánalmas, röhejes, sírnivaló egyszerre… hű tükre a politikai közállapotoknak. – (szerintem) Váradi Zsolt 2006. január 10., 15:15 (CET)
- egyetértek, a cikk hű példája annak a tapasztalatnak, amit IGe esetében már sokszor leszűrtünk, hogy ideológiailag elfogult, sz@r cikkből javítás után sem lehet más, csak sz@r cikk. azt hiszem, törlésre változtatom én is a szavazatom. ©: Gubb ✍ 2006. január 10., 16:19 (CET)
- a GIGO-szabály: Garbage In – Garbage Out – (szerintem) Váradi Zsolt 2006. január 10., 16:24 (CET)
VZS én azt gondolom, hogy egy biztató változat után elindult a lejtőn a cikk, de nem vagyok biztos benne, hogy a törlését kérők pontosan mit szeretnének eltávolítani:
- Magát a témát (aktuálpolitika) a Wikipédiából
- Hányingerük van az ügytől és/vagy annak médiavisszhangjától
- Nem tetszik nekik a szócikk jelenlegi tartalma, fogalmazásmódja
Ha 1. akkor ez egy elvi vita, amit általánosságban kéne megbeszélni. Ha 2. akkor egyetértek, de nem távolíthatunk el mindent ami undorító (pl háborúk, népirtások.) A Wikipédia nem http://www.goodnewsnetwork.org/. Ha 3. akkor meg le kéne írni konkrétan, hogy mi a probléma.
-- nyenyec ☎ 2006. január 10., 16:27 (CET)
Szerintem 1). Érdemes elolvasni a vitalapomon ezzel kapcsolatban azt, amit Burumbátornak írtam. Precedens: Népszavazás a kettős állampolgárságról cikk. Azonkívül moderáljuk maguinkat, az általad linkelt ún. "biztató változat" a Wikipédia:Semleges nézőpont irányelveibe ütköző, elfogadhatatlanul egyoldalú mocskolódáshalmaz volt, melyben még a lap tartalmáról sem esett egy szó sem, és ezután kezdtem én javítani, tehát azt a kijelentés, hogy "elindult a lejtőn", személyes sértésnek veszem. ©: Gubb ✍ 2006. január 10., 16:42 (CET)
- Itt a wiki is mint egyébként Mo-n mindenhol 3 embertipus van jelen,
reméli, hogy talál valahol valami olyan helyet ez országban ahol nyugodtan szöszmötölhet és az ámokfutó balosok és jobbosok békénhagyják!
Teljesen logikusan ez lehetne a wikipédia, de csak akkor ha az ilyen kampány akciókat ki tudjuk rekeszteni! Ez szerintem elvi kérdés kell, hogy legyen, mert pártok jönnek és mennek az emberiség és annak morzsákból összerakot tudása pedig marad! Texaner 2006. január 10., 20:40 (CET)
- A pártokról és választásokról szóló információk nem részei az emberiség tudásának? Ha más témában jelennek meg ámokfutók, akkor inkább azokat is kitöröljük és tabuként kezeljük (pl. vallás, történelem, nyelvészet)?
- Megjelentek már ámokfutók politikai témákban? Kik azok? Vagy a mostani szerkesztőkből jön elő a farkasember, ha politikáról van szó?
- Nem azt mondom, hogy a kampányakciókat vegyük át, hiszen ez egy lexikonnak nem volt és nem is lesz feladata. De szerintem a fontos dolgokról, eseményekről, személyekről beszámolhat a WP, hogyha van szerkesztő, aki ilyen szócikket szeretne írni.
- Miért nem lehet felnőtt, higgadt módon hozzáállni ezekhez a témákhoz? -- nyenyec ☎ 2006. január 10., 21:25 (CET)
(Texaner kihagyta azokat, akik szívük szerint baloldaliak lennének, de mivel abban a pártban komplett idióták vannak, ezért kénytelen a másikra szavazni…) Azt hiszem, ezt a politika-témát a választások előtti hónapban majd pihentetni kéne. Így a legegyszerűbb. Addig meg lesz, ami lesz, szerintem elég értelmesek vagyunk ahhoz, hogy ne legyen balhé. Alensha 寫 词 2006. január 10., 21:46 (CET)
(Texaner kihagyta azokat, akik szívük szerint jobboldaliak lennének, de mivel abban a pártban komplett idióták vannak, ezért kénytelen a másikra szavazni…) – (szerintem) Váradi Zsolt 2006. január 10., 21:54 (CET)
Nem egészen értem, mi akadályozza meg az őszinte és tiszta középet (a továbbiakban a "mindenki hülye, aki nem én vagyok" jellegű tipizálásokat, ha lehet, kerüljük) abban, hogy nyugodtan szöszmötöljön a Wikipédiában. Beleharap a Magyar Vizsla a bokájába, ha nem megy oda a vitalapjára politizálni? Hány cikkben folyik jelenleg politikai vita? És hány cikkünk van összesen? Na ugye. --Tgr 2006. január 11., 00:08 (CET)
(Texaner kihagyta azokat, akik szerint minden pártban komplett idióták vannak, de állampolgári kötelességüknek tartják, hogy elmenjenek szavazni… (ismerek ilyet.) Alensha 寫 词 2006. január 11., 19:20 (CET)
Az a baj, hogy mindenki - különösen a neoliberálisok - magát hiszi az "őszinte és tiszta közép"-nek, és úgy érzi, ő hivatott eldönteni, hogy ki a szélsőséges, ki nem. Példa erre, amikor a tévéből kirúgta a mélyen tisztelt pártkatona igazgató az egyik legnézettebb műsort, a Sajtóklubot olyan indoklással, hogy "helyt kell adni az igazi, mérsékelt jobboldalnak" (értve ezen a centrumos, tehát szalámiszocialista Debreceni Józsefet és a többi nyikhajt ... Bod Péter Ákost meg betették melléjük vattának, hogy azért ne süllyedjen teljesen nullára a színvonal). Sz'al szerintem erre a "politikailag mérsékelt" dologra nem található olyan objektív platformn, mely az adekvát metrikus analízis alapján a direkt interszubjektivitás irányában a konszenzuális kvalifikáció prioritásának szintézisét faktorizálná. ©: Gubb ✍ 2006. január 11., 19:26 (CET)
- Nagyon, nagyon, nagyon nem kár Lovasért, Bencsikért. Akkor lássam őket, amikor a hátam centrumát. – (szerintem) Váradi Zsolt 2006. január 11., 19:35 (CET)
- Ez nem ide tartozik. Csak megpróbáltam megvilágítani, hogy ez a mérsékeltség-dolog nem tipikus példája a közmegegyezéses fogalmaknak. Egyébként Siklós Beatrixot, Mathuz Gábort és még sok más, tényleg mérsékelt szakembert is kirúgtak ... és értük is nagyon, nagyon kár. Megjegyzem, hogy Friderikustt is kirúgták - bár érte nem annyirta kár. ©: Gubb ✍ 2006. január 11., 19:40 (CET)
Lám, lám, pont azok politizálnak a WP-ben, akik tabut szeretnének csinálni a politikából? :) Pont ez az, ami fórumokra való, mert a lexikon nem lesz tőle jobb. -- nyenyec ☎ 2006. január 11., 19:49 (CET)
- Akarod, hogy a szócikkek is ilyenek legyenek :-? Csak szólj, akkor nekiesek a politikai témáknak. De igazság szerint, mindenkinek jobb, ha nem teszem. De ha más teszi, akkor én is. :-)). Egyébként sem a politikát, hanem az aktuálpolitikát szeretnénk száműzni (és kifejezetten a szócikk névtérből) ©: Gubb ✍ 2006. január 11., 20:06 (CET)
- Nem világos, hogy mi értelme van a szócikkekből száműzni, mikor a vitalapokat, meg a kocsmafalat fórumoknak használjátok. Ez a fenyegetőzős stílus pedig egyáltalán nem szerencsés. -- nyenyec ☎ 2006. január 11., 20:16 (CET)
- Ez nem fenyegetőzés. Mit gondolsz, hogyan lehet megoldani azt, hogy ne essen a vitaslapokon szó aktuálpolitikáról, ha egyszer a cikkekben szó esik, és ez az egyik legvitatottabb téma? Ha azt akarod, hogy a vitalapokon ne legyen aktuálpolitika, de a cikkekben legyen, akkor ez egy, a dolog természetéből adódóan lehetetlen kérés, kívánság. Szerintem nem baj, ha politikáról beszélgetnek a szerkesztők a vitalapokon; főleg ha személyes vitalapokon teszik, például két jobboldali szerkesztő eljópofizik egy-két percig. Viszont annak én sem örülnék, ha ezek a viták bekerülnének a cikkekbe, szerintem sem oda valóak; mert teljesen más (és elfogadható) dolog, hogy egy szerkesztőnek politikai hovatartozása van, az viszont abszurd, hogy ezt a szócikk névtérben is érvényesítse (pontosan ezt tiltja a WP:NPOV irányelv). A tapasztalatom azt mutatja, hogy a legaktívabb szerkesztők többsége, ideértve téged és engem is, nem képes ideológiailag elfogulatlan aktuálpolitikai szócikket írni (ez Rátonyinak vagy KovácsÚrnak ment - de még Rátonyinak is nehezen, pl. a Kun Béla szócikket nekem kellett évekig tartó munkával és sok harccal többoldalúvá bővíteni); de ilyen szerkesztőnk nagyon kevés van. A Kocsmafalat nem fórumnak használtam, hanem feldobtam egy teljesen átlagos aktuálpolitikai témát, amelyről tudtam, hogy vitákat fog kiváltani. És lám, vitákat is vált ki. És őszintén szólva, nekem sem hiányzik ez a vita, ezért is apróbetűztem és hagytam is abba. Most képzeld el, hogy ez a vita megjelenne a szócikkben. a szélkakas-dolog kapcsán sem működött a konszenzus. egy linkáradat lesz belőle: a kritikák, meg a kritikák kritikái, s így tovább, megjelennek, végül is a dolog annyira sértette a szocikat, hogy inkább beleegyeztek abba, hogy ne legyen szélkakaskampány a wikiben. előre látható, hogy így lesz más esetekben is. semleges aktuálpolitika nem létezik: Magyarországon ennek nicns kultúrája, sem alapja, egyetlen semleges politikai lap sincs (bár kételkedek abban, hogy külföldön lenne, szerintem a "semleges politikai lap" tipikus oximoron, hiszen aki politizál, az automatikusan valamilyen véleméynt fejt ki). nem vagyunk sem hatóság, sem hírszolgálat, ezért nem tudjuk ellenőrizni, hogy amit Újhelyi vagy Rogán mond, az igaz-e, és mi belőle a maradandó. Szerintem politikailag aktív személyek esetében maradjunk annál a stílusnál, amit az aktuálpolitikai szócikkeben megszoktunk: született - tagja volt- megírta - megválasztották - meghalt - hivatalos honlap. eddig működött. ©: Gubb ✍ 2006. január 11., 20:59 (CET)
Gubb, a dolog egyszerű. Minden egyes politikával kapcsolatos megjegyzés előtt arra kell gondolni, hogy "jobb lesz-e egy szócikk attól, amit most leírni készülök?". És ha arra jutsz, hogy nem lesz jobb (például mert egész másról beszélsz, mint a szócikk - mondjuk a Magyar Vizsla nevű kiadvány ürügyén a hozzá semmilyen formában nem kapcsolódó Sajtóklubról a kocsmafalon), akkor ne írd le.
- De bizony leírom, e tettem indoklása helyett egyszerűen arra kérlek, hogy olvasd el a jelen vita címét és (Nyenyec általi) bevezetőjét.
Kell egy kis önfegyelem hozzá, de azért nem megoldhatatlan. (Annyit tudok benne segíteni, hogy legközelebb, ha szócikkekhez nem kapcsolódó és semmilyen hasznos célt nem szolgáló politikai tárgyú bejegyzést látok tőled, akkor azt átmozgatom a vitalapodra.)
- Na-na. Csak óvatosan. Az engedélyem nélkül nem mozgathatsz semmit, amit én írtam; ezt a vita meghamisítására irányuló kísérletnek, lényegében vandalizmusnak vagyok kénytelen tekinteni, és vissza leszek kénytelen mozgatni. Az általam adott konkrét példa szerves része a vitának: ez mindenki előtt nyílvánvaló, akinek vannak alapszintű didaktikai ismeretei (a példa egyszerűen példa, akármiről is szól). Egyébként is, ne te döntsd már el, mi kapcsolódik egy témához és mi nem: tipikus pszeudoliberális szemlélet, a Magyar vizsla cikk és a fenti megjegyzésed alapján láthatóan inkább te szorulsz arra, hogy segítsenek neked annak eldöntésében, milyen egy semleges cikk és mi kapcsolódik vagy nem kapcsolódik egy vitához. Ismétlem, olvasd el a Nyenyec által adott címet. ©: Gubb ✍ 2006. január 12., 08:55 (CET)
- A Nyenyec által adott cím arra utal, hogy tárgyaljuk meg, hogyan és milyen formában kell vagy nem kell aktuálpolitikával foglalkoznia a magyar Wikipédiának. Ehhez annak, hogy Friderikuszt kirúgták, hogy kinek fizeti elő a MIÉP (??) az internetet, hogy melyik Fideszes volt III/III-as semmi, de semmi köze nincsen. A Wikipédia továbbra sem fórum. -- nyenyec ☎ 2006. január 12., 17:31 (CET)
Mire valóak a vitalapok
Amit Tgr írt, az arról szól, hogy a vitalapoknál ha azok X témáról szólnak, akkor az nem azt jelenti, az nem ugyanaz, mintha az index.hu fórumon nyitottak volna egy "X" topicot. Nem arról szól, hogy az X-ről szabad eszmecserét folytatunk és mindenki leírja a véleményét a témában. Pl. hogy User:Y szerkesztő szerint milyen ócska a Microsoft szoftver, az nem a Vita:Microsoft lapra való, még akkor sem, hogyha a téma a Microsoft. És arra sem való hogy User:Y győzködje/térítse User:Z-t, hogy a Mac vagy a Linux jobb.
Az ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokat, amik semmivel nem járulnak hozzá a szócikk javításához, minden szerkesztő joggal mozgatja el onnan, javítva ezzel a jel/zaj arányt a vitalapokon, ami viszont már hozzájárul a jobb szócikkekhez.
A vitalapokon azt kell megbeszélni, hogy mit kell betenni a szócikkbe, kivenni a szócikkből és milyen formában kell tárgyalni egy adott információt. Nem mást.
Lásd még: Wikipédia:Útmutató a vitalapok használatához#Mire használhatóak a vitalapok
-- nyenyec ☎ 2006. január 12., 16:49 (CET)
anonim hozzászóló
- Üdv mindenkinek! Olvasom egy ideje a Wikipediát, és szivesen beszállnék de ez az ember eléggé elveszi a kedvemet. látom, hogy a legaktívabb, de minden politikai vagy történelmi szócikket és vitát kisiklat. Ki vagy te? A Jobbik meghosszabbitott keze? A Magyar Vizsla ügyről hogy írhatod azt, hogy az MSZP által felvetett kampánytéma, mintha nem vennéd észre, hogy nem ott kezdődik, hogy az MSZP felveti (hülye lenne, ha nem tenné) hanem ott, hogy a Fidesz és a polgári körök csalnak. Ha fokozod a hazugságkavalkádot, azzal nem a szócikkek semlegességét éred el, hanem használhatatlanná teszed őket. Az, hogy "magáról az újságról" legyen benne szó, annak a hazugságnak a rekostruálása lenne, hogy ez egy újság. Ha nem vagy képes felmérni, hogy egy ügynek mi a lényege, ne szólj bele, vagy legalább kalkuláld bele az elfogultságodat. Ne ugasd le ilyen tenyérbemászó pofátlansággal azokat, akik meg azon vannak, hogy a lényegről legyen szó. 195.56.187.125 2006. január 12., 12:52 (CET)
- Mondd meg a neved, lovasember, és én is megmondom a magamét. A többivel nem kívánok foglalkozni, és minősíteni sem, de szerintem túl sok Magyar Hírlapot meg hasonlót olvasol, ami árt az ember ítélőképességének. ami azt illeti, ÉN voltam képes felmérni, mi az ügy lényege: az, hogy áttematizálják a Fidesz Gyurcsány elleni negatív kampányát, és negatív kampányba torkolló ellentámadással csökkenték a hitelét. Klasszikus pr-trükk, a szocik számtalanszor alkalmazták már, és sajnos értelmes emberek is beveszik. Ami engem ilet, sem egyiket (a Fidesz Gyurcsányellenes kampányát), sem másikat (a libbolsok Orbánellenes kampányát) nem szeretném itt látni, ha nem muszáj: aki erre kíváncsi, olvasson Magyar Nemzetet és Népszabadságot, meg a többi szemetet; ott bőven talál magának tudatmódosító hatású, egészségre káros tartalmat. Ha a kampányolástól elvettem a kedvedet, annak csak örülni tudok. Viszont ha elkezdődik a kampány, akkor természetesen egyenlő részben fog végrehajtódni, és természetesen aktív részese leszek én is, és természetesen nem csak az mszp hazugságkavalkádja fog a cikkben szerepelni, ahogy azt két-három szerkesztő összehozta; hanem a fidesz hazugságkavalkádja is. Ajánlonm, hogy olvasd el a következő irányelvünket: Wikipédia:Semleges nézőpont. Különösen tanulságos pl. a következő:
- Általában – hacsak nem egy bizonyos nem-semleges nézet bemutatásáról van szó, amelyből az illető nézet jobban megismerhető – vegyük tekintetbe a források semlegességét is, használjunk lehetőleg olyan forrásokat, melyeket két ellentétes fél is elismer pártatlannak. Ha pedig ilyen nincs (ami bizony gyakorta előfordul), akkor, ha mindenképp fontosnak tartjuk, ha valakiről vagy valamiről szóló véleményt az arról a valakiről vagy valamiről szóló cikkben ismertessünk, lehetőleg arányosan és a szubjektív rokonszenv kinyilvánításától tartózkodva taglaljuk nem csak a véleményt, hanem az ezzel kapcsolatos ellenvéleményeket is. ©: Gubb ✍ 2006. január 12., 14:40 (CET)
Andrási Árpád vagyok, és te? Nem a kampányolástól vetted el a kedvemet, mert ahhoz nem is volt, hanem attól, hogy ilyen, pont a Wikipedia szabályaival visszaélő, túlburjánzó szerkesztővel kelljen hadakozni. Önkényesen jelölöd ki, hogy mi a "vélemény" ebben az ügyben, és ezt akarod "ellenvéleménnyel" ellensúlyozni. Akikkel vitatkozol, azt a tényt helyezték a cikk középpontjába, hogy az újságról kiderült, hogy nem az, hanem kampányfogás. Te ezt elfogultságnak és agymosottságnak minősíted, mert nem tudod elképzelni, hogy az MSZP iránti szimpátia nélkül is elég világos lehet, hogy miről van szó. Azzal, hogy a szócikkbe beidézed egy hírtévés újságíró véleményét arról, hogy nem is ez a lényeg, és miért nem inkább a saját portájuk előtt söprögetnek ezek, nem a Wikipédia általad beidézett szabályának teszel eleget, hanem ugyanazt a módszert alkalmazod, amit a beidézett újságíró, vagyis ködösítesz, nem a kérdésre adekvát választ adod és ezzel nem a szócikk tárgyilagosságát erősíted, hanem éppen te magad teszed olvashatatlanná. Nekem az veszi el a kedvemet, hogy ezt bárhol megteheted, és hosszú küszködésre kényszerítheted azokat, aki tudnak elfogulatlanok lenni, és akkor is ugyanezt próbálnák csinálni, ha az MSZP-ről derülne ki hasonló, mert tárgyilagos és színvonalas szócikkeket szeretnének gyártani. Ez ugyanis lehetséges, még ha te csak agymosott és jobboldali emberekre osztod is a világot. 195.56.187.125 2006. január 12., 16:28 (CET)
- Valami ilyesmire gondoltam, amikor leirtam a velemenyemet. Miert van az Magyarorszagon, hogy a semlegesseg azt jelenti, hogy egyiknek mindent, a masiknak semmit? A törökök nem okoztak annyi kart 150 ev alatt, mint a ruszkik az agyremukkel 40 ev alatt. Vagy csak a komcsiknak van penze otthon az Internetre? --Dr. Steller 2006. január 12., 14:11 (CET)
- Neked a MIÉP fizeti? – (szerintem) Váradi Zsolt 2006. január 12., 15:54 (CET)
- Valami ilyesmire gondoltam, amikor leirtam a velemenyemet. Miert van az Magyarorszagon, hogy a semlegesseg azt jelenti, hogy egyiknek mindent, a masiknak semmit? A törökök nem okoztak annyi kart 150 ev alatt, mint a ruszkik az agyremukkel 40 ev alatt. Vagy csak a komcsiknak van penze otthon az Internetre? --Dr. Steller 2006. január 12., 14:11 (CET)
Nem azt jelenti, hanem azt, hogy a tényekre nem véleményekkel kell reagálni. Meg azt is jelenti, hogy nem komcsizunk le rögtön mindenkit, aki szerint ez ügyben a Fidesz hazugsága az érdekes (ha valami), nem pedig az, hogy hogyan próbál a sajtójában magyarázkodni. Meg azt is, hogy azok között, akiknek otthon van internetjük, úgy látszik, többen vannak, akik így gondolják. Ami csak a jobbikos-fideszes-miépes terminológiában azonos a komcsival. 195.56.187.125 2006. január 12., 16:28 (CET)
- En es a MIEP?! Jo vicc... Nem akarok belebonyolodni a vitaba, aminek a hatteret nem igazan ismerem, s nem is erdekel, tekintettel arra, hogy 2004-ben jartam utoljara Magyarorszagon. En csak arra celoztam, hogy szerintem egeszsegtelen iranyba tolodott el a Wiki (Magyarorszaghoz hasonloan), "semlegesseg" cimen. A partokrol pedig az a velemenyem, hogy kis orszag, egy garnitura. Tücsköt-bekat kiabalnak egymasra, közben semmi különbseg köztük. Peldaul konkret bizonyitekom van arra, hogy egy vezeto Fideszes III/III-as jelentgeto volt, s most a tulajdon tartotisztjevel (aki szoci) szinhazat jatszik a parlamentben. En egy teljesen normalis konzervativ katolikus polgari csaladban születtem, s vilagnezetem is ennek megfelelo - partallastol függetlenül. De a Wikire visszaterve - mi ertelme van akkor egy enciklopedianak, ha nem tartalmaz olyan temat, ami eppen foglalkoztatja a közvelemenyt. Engem peldaul erdekelt, mi az ördög ez a Magyar Vizsla, s a Wikibol tudtam meg. Egy cseppet se valtozott emiatt a vilagnezetem. De ez a beteg dolog, hogy ha az ember pl. egy reformatus szocikkbe beleirja, hogy a katolikusoknak mas a velemenye, akkor üldözi a protestansokat, ha viszont a jezsuitáknal nem szerepel, hogy az 1950-es evekben kiadott Idegen Szavak Szotara szerint a jezsiuta azt jelenti, hogy hazug ember, s nincs egy külön bekezdes holmi templomi kinzokamrakrol, akkor a szocikk mar nem semleges - hat ez azert megis tulzas. S a Nepszavazas... szocikk törlesre került, mert tenyekre alapozva beleirtam, hogyan nem szavazhatott törvenytelenül 120.000 magyar allampolgar 2004. december 5-en. Jo vicc! Csak van egy apro bibi - Magyarorszagot emiatt feljelentettek Brüsszelben, amirol kishazankban egy arva büdös szo sem esett - a semlegesseg jegyeben. Mert csak az ugymond szocik (valojan komcsik, s ez nem Fidesz-MIEP-Mittudomen terminologiaja, hanem Brüsszele) jutnak szohoz, masok nem igazan. S ha valami gaz van, rögtön rohannak különbözo nemzetközi forumokhoz, s becsmerlik az orszagot - a romanokkal ellentetben, akik igaz, hogy közepkori szinten elnek, de olyan orszagimazsuk van, hogy az ember fule ketteall tole. Nem veletlen, hogy Romania nagyobb becsben van, mint Magyarorszag - vagy a semlegesseg neveben elfelejtette az MTI közölni, hogy José Manuel Barroso megjegyezte, hogy Magyarorszag kizarolag azert van az EU-ban, mert jo helyen fekszik - Ukrajna es Romania mellett?! Ki a nyavaja keltette Magyarorszagnak ilyen rossz hiret, ha nem a jo nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezo baloldal? A SEMLEGESSEG JEGYEBEN? --Dr. Steller 2006. január 12., 17:13 (CET)
A semlegességgel kapcsolatban meg arra kérlek, hogy ne általánosságban elmélkedj arról, hogy ki tud és ki nem tud semlegesen írni, mert annak megintcsak nincs semmi haszna, hanem inkább a konkrét esetekben írd le azt, hogy mit nem érzel semlegesenek. (A Magyar Vizsla vitalapján pl. a korábbi, igen határozott véleményed ellenére még mindig semmilyen választ nem kaptam erre.)
- De bizony általánosságban elmélkedek róla, mivel Nyenyec szerint ez általános megbeszélést igényel. Mi tiltja meg, hogy ne tegyem? A Magyar Vizsla cikkel konkrétan az volt a baj, hogy egyoldalú volt; ha ezt magyxarázni kell, akkor szomorú. Egy adott, az MSzP által felvetett kampánytémáról szólt, magáról az újságról gyakorlatilag semmi nem volt a cikkben, az összes forrás és hivatkozás baloldali médiákból (Népszabadság, Index), sőt fórumokból lett összeállítva, arról nem is beszélve, hogy rágalmakról, egyáltalán nem megalapozott szocialista véleményekről szólt, a "Fidesz-közeli" kifejezés mint önmagában méteres viták gerjesztője pedig egyáltalán nem való lexikonba, sem semmilyen pártatlan médiatermékbe. A cikk tehát nem volt más, mint egy baloldali médiatermék, kampányelem; tipikusan helyt kaphat egy ilyen cikk a Népszabadságban, de a Wikipédiában nem; csak egy szocialista-szdsz-es irányba elfogult szerkesztő tarthatja semlegesnek. ©: Gubb ✍ 2006. január 12., 08:55 (CET)
Azt, hogy a politikusok igazat mondanak-e, nem nekünk kell ellenőrizni: arra való a sajtó. A Wikipédia csak leírja, mit mondtak a politikusok, és mit reagált rá a sajtó. Ennyi. Ez az NPOV, betű szerint. Nem mindig egyszerű eldönteni, hogy pontosan melyik reakciók és milyen sorrendben kerüljenek bele a cikkbe, de az már egy konstruktív és sokkal kevésbé átpolitizált vita. --Tgr 2006. január 11., 21:32 (CET)
- De egész véletlenül sosem íródnak le, hogy Gyurcsányról mi a véleménye a Magyar Nemzetnek. Eddig nem érte támadás semelyik baloldali politikus cikkét, de magukat semlegesnek gondoló - de ettől távol álló - szerkesztők előszeretettek szélkakasoznak, sajtótervényeznek (de amikor én beletettem hasonló linkeket a politikusok szócikkeibe, akkor volt ám sírókórus!) Ha úgy gondoljátok, hogy semlegesek vagytok, ki kell ábrándítanom titeket. A Wikipédia nem kampányeszköz, szerintem aktuálpolitika nem való bele, az ország megosztottsága és a politikai kultúra hiánya miatt szerintem nem kívánatos aktuálpolitikával foglalkozni, ezt Linkomannal és DD-vel együtt fenntartom. ©: Gubb ✍ 2006. január 12., 08:55 (CET)
A vitalapok sem fórumozásra valóak
- Gubb, tudsz olyan szerkesztőről, aki többet foglalkozik politikával nálad a hu.wikipedia.org domainben? A politikai kultúra hiányával nagyon egyetértek, szépen demonstrálódik ezeken a lapokon. (Aki nem dakota az komancs, dakota/komancs trükköket alkalmaz, aki nem azt gondolja amit a dakoták/komancsok az hazudik, és/vagy a dakoták/komancsok hazugságait/mocskolódásait ismételgeti.) Felnőtt, diplomás, nyelveket beszélő emberek...
- Nem csoda, hogy az idetévedők azt hiszik, hogy ez egy fórum. -- nyenyec ☎ 2006. január 12., 17:28 (CET)
- politikával foglalkozni, főként a vita névtérben, nem tilos. sőt elkerülhetetlen. egyoldalú cikkeket írni, az tilos. sajnálom. ©: Gubb ✍ 2006. január 12., 17:33 (CET)
Politikával foglalkozni természetesen nem tilos. Vallással, Windows vs Mac vs Linux-szal, szexualitással, paratudományokkal, nyelvészettel, történelemmel, bélyeggyűjtéssel sem.
Ugyanakkor a WP-nek nem az a célja, hogy Wiki szoftveren fórumozzunk.
Idézet:
Wikipédia:Útmutató a vitalapok használatához
Mire használhatóak a vitalapok A vitalapok célja nem az általános csevegés ("chat"). Kérjük, hogy a szócikkek vitalapjain azzal foglalkozz, hogy hogyan javítható a szóban forgó szócikk és ne mással.
A vitalapok nem a vitatott témákkal kapcsolatos nézőpontok ütköztetésére használt fórumok. A vitalapok célja annak megbeszélése, hogy a semlegesség keretein belül maradva milyen nézőpontokat, információkat érdemes a cikkben megemlíteni és milyen formában.
A különböző nézőpontokat képviselő táborok egymással való vitái, melyek nem kapcsolódnak közvetlenül a szócikkek javításához, nem illeszkednek a Wikipédia vállalt küldetésébe és végeredményben akadályozzák a lexikon szerkesztését. Ha javítani szeretnél a szócikken, akkor ne próbálj érvelni az egyik vagy másik nézőpont mellett, inkább kutass fel forrásokat.
A vitalapok használatosak a szócikkben említett információk megbeszélésére, források összegyűjtésére, az ott szereplő tények megvitatására.
-- nyenyec ☎ 2006. január 12., 17:50 (CET)
Releváns vita és rambling / flamebait
Könyörgöm: TE hoztad ide a Kocsmafalra a MV-témát, azt mondva, hogy általánosabb megbeszélést igényel. Én ezt úgy értettem, hogy azzal foglalkozzunk: kell-e általában aktuálpolitika a cikkekbe. Én amondó vagyok, hogy nem, mert aktuálpolitkát nem lehet semlegesen művelni. ti azt mondtátok, de. Én mondtam egy példát, hogy pl. már a "semlegesség" fogalma is politikai vita tárgya. Ti erre azt mondtátok, hogy minek politizálok. Úgyhogy akkor végül is tényleg nem értem, mi célja van ennek a megbeszélésnek általában a politikával akartok foglalkozni, de igazából mégse. Vagy csak az a baj, hogy én foglalkozok politikával, ami rögtön fórumozás; de ha ti teszitek ugyanezt, ráadásul a szócikk névtérben, az "semleges, biztató verzió"? Dr. Steller épp ilyesmiről beszélt: egyeseknek szabad, másoknak nem. Kicsit összezavarodtam, és kezdem nem érteni, mi célja volt ide, a Kocsmafalra mozgatni ezt a vitát. ©: Gubb ✍ 2006. január 12., 18:08 (CET)
- Gubb, ezt írod:
- Én ezt úgy értettem, hogy azzal foglalkozzunk: kell-e általában aktuálpolitika a cikkekbe.
- Igen, pontosan.
- Amit én próbálok magyarázni és amiben nem értjük egymást az a következő. Mikor megbeszélünk valamit, pl. egy szócikket, vagy hogy milyen irányba menjen a Wikipédia, akkor kétféle hozzászólás szokott lenni. Az egyik, ami a vitához kapcsolódik, hozzájárul ahhoz, hogy valami eredmény szülessen. Pl. jobb legyen a szócikk, vagy megegyezésre jussunk abban, hogy az aktuálpolitikával kapcsolatban milyen irányt kövessünk.
- A másik az olyan hozzászólás, ami egy szerkesztőnek eszébe jut X témáról. Pl, hogy a Windows szerinte ócska és neki folyton lefagy és a Linux sokkal jobb. Ez nem teszi jobbá a szócikket, csak zaj, témától függően pedig flamebait.
- Az, hogy Friderikuszt kirúgták, melyik párt hazudik, ki volt III/III-as az utóbbi kategóriába tartozik. Nem viszik előre a vitát. Mind csak zaj és/vagy flamebait. Az, hogy az alcímben ott van, hogy aktuálpolitika, nem azt jelenti, hogy akkor most mindenki írja le, hogy mit gondol, mi jut eszébe az aktuálpolitikáról.
- Ha te a neked nem tetsző politikusokat fikázod, vagy a többi szerkesztőt minősíted fórumos retorikával, akkor az szerintem fórumozás és itt nincs rá szükség.
- Ha az Orbán Viktor szócikk vitalapján idézel egyet az életrajzából és azt javaslod, hogy ez kerüljön bele a szócikkbe, az poltikával foglalkozás ugyan, de nem öncélú, hanem azért van, hogy a szócikk és a Wikipédia jobb legyen.
- Ha George W. Bush-t, a húrelméletet, vagy egy vallást fikázunk, vagy más szerkesztőket győzködünk arról, hogy ők/ezek milyen rosszak/hülyék/ellentmondásosak, attól nem lesz jobb a szócikk.
- Összefoglalva: politikával foglalkozni kell és lehet, ha az hozzájárul a jobb szócikkekhez. Ha csak a fáradtgőzt akarja valaki kiengedni, vagy vitázni szeretne, akkor menjen a fórumokra.
Anonim folyt.
Légyszíves ezt a "kicsoda bértopikoló" témát, amely tényleg fórumokra való, hagyjuk, szerintem az egyik legsúlyosabb személyes támadás. Az anonim kollégát is figyelmeztetni kellene erre, mert egy más IP alatt valszeg már szórakozott visszaállítgatásokkal és hasonló sértéseket fogalmazott meg szerkesztési összefoglalókban. Nekem egyébként a bátyám fizeti az internetet (aki se nem miépes, se nem emeszpés, se nem fideszes, és egyáltalában, soha szavazni még nem ment el és nem is támogatott senkit sem anyagi eszközökkel, sem más módon), mivel a vonalszolgáltatócégnél, akit most nem fogok megnevezni, de elég ismert és nem épp jobbos kötődésű, akciós csomagokat hirdettek, ha valaki tőlük rendeli mind a telefont, mind a kábeltévét, mind az internetet. A telefont pedig világ életében ő fizette (ha rajtam múlna, én kikapcsoltatnám még azt is). Nem kell bértopikolónak lenni ahhoz, hogy POV-pusherré váljon valaki, az ilyen emberek általában különben is önkéntesek. Egyébként pont ez igazolja, hogy az aktuálpolitikát nem kellene a szócikk névtérbe kiterjeszteni, ha már a vitalapokról nem is száműzhető. Képzeljétek el, hogy egymás fejéhez vagdossuk majd a "bércikkíró" jelzőket, ahogy anonim kollégánk teszi. Nem hiszem, hogy ez hiányzik bárkinek is, és szerintem tényleg jó ötlet lenne, ha holnaptól kezdve öles betűkkel kiírnánk a kezdőlapra: "Kampánymentes övezet, aktuálpolitikai cikkek írása, aktív személyek és pártok szócikkeinek szerkesztése a választások végéig tilos." ©: Gubb ✍ 2006. január 12., 16:10 (CET)
Tök mindegy, ki fizeti az internetedet, ha mindenkinek a Jobbik és társai jutnak eszedbe rólad, nem gondolod? Ja, és nem én próbáltam visszaállítani nem tudom mit. 195.56.187.125 2006. január 12., 16:52 (CET)
- nekem az a tökmindegy, hogy kinek mi jut az eszébe: ez esetben ugyanis nem velem van a baj, hanem az illető eszével. mellesleg, a jobbik ugyanúgy része a magyar közéletnek, mint a többi párt, tehát természetesen az ő véleményüknek is helyt kell adni a Wikipédiában. Ami a visszaállítást illeti: a Rogán Antal szócikkben partizánkodó IP-című kollégának voltak hasonló kifejezései, mint neked. ne alkalmazd őket, ha lehet, irányelveink nem engedik meg. ©: Gubb ✍ 2006. január 12., 17:27 (CET)
- Ha hagynátok a francba ezt az egészet, az tenne jót a wikipédiának. Elég jól elvannak vele vizslák és kutyapecérek. A dolog kifullad rövidesen, de messze vannak még a választások. Vagy talán a következő, az azt követő, és az azután megjelenő kampányötletek mindegyikét, várhatóan siralmas részleteiket, mind itt akarjátok majd megvitatni? OsvátA. 2006. január 12., 17:19 (CET)
. Egyetértek. nem itt kellene. ©: Gubb ✍ 2006. január 12., 17:29 (CET)
Kezd elburjánzani ez a téma. Az egyes szerkesztőkkel kapcsolatos kifogásokat lehetőleg a vitalapjukon, a Magyar Vizslával kapcsolatosakat annak a vitalapján beszéljük meg. (És igen, magyarázni kell nekem, hogy mi volt vele a baj. Légy szíves, tedd meg. Ott.)
Gubb, ami az egyoldalúságot illeti: egyszerűen nem igaz az, hogy egy cikk elfogult lenne attól, hogy nagyrészt baloldali lapok szerepelnek benne forrásként. A forrás arra való, hogy igazoljon egy tényállítást. Semmi jelentősége nincsen ezen túl. Egy link, amire akkor kattint az olvasó, ha le akarja ellenőrizni, hogy a szócikk szerkesztői nem az ujjukból szopták, amit írtak. Egy forrással kapcsolatban az egyetlen releváns kérdés a megbízhatósága. Ha válogathatunk a források között, akkor lehet kiegyensúlyozottan összellállítani őket (bár ennek egyrészt nincs sok jelentősége, másrészt szubjektív: ami pl. egy fideszesnek kiegyensúlyozott, egy jobbikosnak teljesen egyoldalú is lehet), de gyakran csak az egyik oldalról vannak források, mert a lapok rendszerint nem szívesen írnak az általuk kedvelt párt számára kínos dolgokról. Ha az egyik oldal állít valamit, és a másik oldal ellentmond neki, akkor nyilván mindkettőt meg kell említeni; ha a másik oldal semmit nem mond, akkor a források természetesen egyoldalúak lesznek. Ebben semmi rossz nincsen, és egyáltalán nem teszi a cikket elfogulttá.
Arra pedig, hogy miért nincs cikk X,Y és Z dolgokról, a válasz nevetségesen egyszerű: mert senki nem írt. Ha ez nem tetszik, úgy tudsz rajta segíteni, hogy írsz róluk, nem úgy, hogy megtiltod az általad ellentétes oldalinak érzettek írását.
--Tgr 2006. január 12., 19:18 (CET)
Most mondjam azt, hogy én előre szóltam, hogy a vizsláscikkből ez lesz? Pedig hol van még a választás, a fene egye meg. Data Destroyer 2006. január 12., 19:25 (CET)
Törölni kéne olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet! A Magyar vizsla (újság) nem újság, hamen választási kampány kiadvány és mint ilyennek tényleg semmi keresnivalója itt! Texaner 2006. január 10., 10:03 (CET)
Nagy kár, hogy nem hallgattatok egy öreg ember tapasztalatára Üdv. Texaner 2006. január 12., 20:42 (CET)
Az anonimitas kerdesehez
Ez a felhasználó a névtelenség ellen van. |
Üdv: --Dr. Steller 2006. január 12., 20:58 (CET)
Csatlakozom, sőt le is lopom a képet az userlapomra, ha lehet. :) Data Destroyer 2006. január 12., 21:45 (CET)
- Azert csinaltam. Mar nemetül is krealtam egyet, ott is jelentkeztek mar a temaban. Nyugodtan lehet mas nyelveken is terjeszteni! --Dr. Steller 2006. január 13., 15:29 (CET)
Ez mit jelent? Azt, hogy a Wikibe névtelenség... vagy, hogy az Intereneten egészében véve? --Peda ☎ 2006. február 1., 09:58 (CET)
Eötvös Károly-, Jászi Oszkár-kép?
Sziasztok, van valakinek ötlete, honnan lehetne ehhez a két szócikkhez jogtiszta képet szerezni? Pendragon 2006. január 11., 07:50 (CET)
Adminses :)
http://uncyclopedia.org/wiki/Image:Adminses.ogg
-- nyenyec ☎ 2006. január 12., 23:14 (CET)
Kiemelt szócikk és vitatott semlegesség
A pénz szócikkünkön jelenleg van egy SN sablon. Szerintem ez egy kicsit ciki, jó lenne, hogyha a "kiemelt" szócikkek legalább rendben lennének. Vagy amelyik nincs és nem is akarja senki rendbetenni, azt vegyük ki, a kiemeltek közül.
-- Nyenyec 2006. január 14., 08:23 (CET)
Are You a Wikipediholic Test
Ezt csináljátok meg, kívéncsi vagyok, h teljeen elvesztem-e. Wikipedia:Are You a Wikipediholic Test. 552 pontot szereztem. Azt hiszem, ez már végső állapot. Innen már nincs lejjebb. :) NCurse üzenet 2006. január 15., 10:58 (CET)
- 384. Ez azt jelenti, hogy viszonylag még a spektrum normálisabb oldalán vagyok? :) Alensha 寫 词 2006. január 15., 15:09 (CET)
- Az az igazság, hogy bárki, aki nekiáll kitölteni ,már nem normális, szal ki kell, h ábrándítsalak. Mi már rég nem vagyunk rendben :) NCurse üzenet 2006. január 15., 15:25 (CET)
- láttad amúgy, már külföldiek is kezdik aláírni a szülinapi üzidet az angol wikiben. (elfelejtettem, melyik kocsmafalon tetted közzé, azért itt írom :) Alensha 寫 词 2006. január 15., 15:58 (CET)
Nekem 330. 225+ Scores in this range are commonly fatal. El kéne kezdeni tanulnom a holnapi vizsgámra... -nagytibi üzen, ? 2006. január 15., 17:18 (CET)
Nem mondjátok komolyan, h ennyire elveszett esett vagyok az 552 pontommal Az már-már beteges... NCurse üzenet 2006. január 15., 18:02 (CET)
Háááát... :)) De azért ne csüggedj, szeretünk ezért a hatalmas lelkesedésért :D - Serinde üzenet 2006. január 15., 22:21 (CET)
Köszi :) Legalább ennyi előnyöm származzon belőle. Te bezzeg nem mered megcsinálni, ugye? :) NCurse üzenet 2006. január 15., 22:55 (CET)
Ó, én egyszer már megcsináltam, zúgtam valami közel 300-at, meg sem mertem jegyezni :) Viszont a teszt szabadon változtatható, úgyhogy folyamatosan nő a kérdések (meg persze az elérhető pontszámok) mennyisége - vagy ti egy "eredeti és változatlan" verzióval próbálkoztatok? - Serinde üzenet 2006. január 16., 11:23 (CET)
No, megcsináltam az automatizált verziót. Azt hiszem,a vizsgaidőszakom pozitív változást jelentett, mert az elért 122 ponthoz egy This is the optimal, most productive range szöveg tartozik :) - Serinde üzenet 2006. január 19., 19:10 (CET)
Én egy kicsit rosszabbul szerepeltem: 123 pont. De még az is ugyanebbe a sávba esik.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 19., 19:32 (CET)
- kezdők vagytok... :-P Alensha 寫 词 2006. január 19., 20:01 (CET)
Sziasztok!
Szerettel bucsuzom mindenkitol kb. 3-4 hetre, mert szeretnem kivarni, hogy mi lesz a Wikivel. De mar szinte csak bosszusag er a sok felmuvelt miatt, ugyhogy inkabb abbahagyom egy idore. Tenyleg oszinten zavar, hogy egyesek azt hiszik, hogy bizonyos teologiai vagy bölcseszettudomanyi, nyelveszeti temaban ha elolvasnak egy könyvet, akkor benne vannak a temaban. Ez annal egy kicsit bonyolultabb, s egy lexikonban, enciklopediaban ennel egy kicsit többre van szükseg, egyetemes ralatasra, ami többfele tudos velemenyben nyilvanul meg. Akit erdekel, a napokban errol megjelenik majd egy kis cikkem a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, ahol hozok boseges peldat arra, amit itt röviden felvazoltam. Sziasztok mindenkinek: --Dr. Steller 2006. január 15., 19:16 (CET)
- mi lesz a wikivel, ha már a saját szerkesztői is lejárató cikkeket írnak róla… >:-( sokan olvassák ezt a frankfurti akármit? Alensha 寫 词 2006. január 16., 00:35 (CET)
- Úgy 400 000 példányt adnak el belőle. – KovacsUr 2006. január 16., 00:47 (CET)
Mintha ilyesmit olvastam volna már valakitől, aki szeretett Mathekozni. Lehet, hogy tényleg van benne valami? :) --Alfdam 2006. január 16., 00:43 (CET)
a „félműveltek” nevében ajánlom figyelmedbe azt a közismert tényt, hogy profik építették a Titanicot, és amatőrök a Bárkát. Továbbá azt az ősi kínai mondást, hogy porosz pokrócból sosem lesz brüsszeli csipke. – (szerintem) Váradi Zsolt 2006. január 16., 09:21 (CET)
IGe zoknik a vitalapokon
Már másodszor fordul elő, hogy valaki tiltakozik IGe üzenetének a vitalapjáról való törlése ellen. IGe örökre kitiltott szerkesztő, tehát elvileg mindent, amit a Wikipédiába ír, törölni kell; másrészt viszont elsősorban a vitalap tulajdonosára vonatkozik, mi lehet rajta és mi nem. IGe eddig még nem élt vissza a dologgal, de alighanem csak idő kérdése. Van-e joga a vitalap tulajdonosának megtartani egy kitiltott szerkesztő beírásait? --Tgr 2006. január 22., 21:28 (CET)
- másképp feltéve a kérdést: IGét csak behozni, vagy birtokolni is tilos? :) Leicester 2006. január 22., 21:33 (CET)
- Ha a vitalap tulajdonosát feljogosítjuk arra, hogy engedélyt adjon a vitalapjának használatára, akkor az gyakorlatilag ingyenes, szabad fórumot jelent a kitiltott szerkesztő számára. Szerintem a teljes, végleges kitiltás, nem azt jelenti, hogy "nem szerkesztheti a magyar Wikipédiát, csak azok vitalapjait, akik erre engedélyt adnak neki". Aki kommunikálni szeretne vele, tegye levélben vagy más fórumon. -- nyenyec ☎ 2006. január 24., 17:06 (CET)
Igaz. Data Destroyer 2006. január 24., 17:10 (CET)
Én a következőképpen látom (ezt már írtam is valahol): a kitiltott szerkesztő természetesen nem írhat be, ha a technológiai korlátokat kijátszva mégis megteszi, a lehető leghamarabb meg kell akadályozni, hogy ezt folytathassa. A nem user névtérben folyatott szerkesztéseit nyugodtan revertálni lehet, kicsi az esélye, hogy hasznos tartalom lenne (ha mégis az, szerintem igenis megfontolható a bennhagyása). Ha viszont egy felhasználó vitalapjára ír, annak revertálását bízzuk a vitalap tulajdonosára. Szeretném hangsúlyozni: ez nem azt jelenti, hogy az illető engedélyt ad a kitiltott felhasználónak, hogy az ő vitalapján tetszőleges mennyiségben szerkesszen, hiszen az adminok újra és újra blokkolják. Viszont szerintem fontosabb a userlapok autonómiája, mint az, hogy a kitiltottak minden belepiszkálását eltávolítsuk. --DHanak :-V 2006. január 25., 17:30 (CET)
Szerintem a kitiltott felhasználó (most: IGe) szerkesztéseit minden honnan ki kell törölni. Ha ez egy user lap, vagy user vita lap, akkor is. Egyetértek, ha kommunikálni akar valakivel, akkor tegye, de ne a Wikipédián, mivel innen ki van tiltva. -- Puncsos 2006. január 25., 17:38 (CET)
Index átnevezése
Ide másolnám Sithlords hozzászólását a Szánalmas vitalapjáról:
"Tue Jan 24 11:17:58 2006 beküldte: [zseblampa]
sajnos igaza van. az index régebbi és az index csin1lta a magyar internetet, ezért az index nem csak pénzügyi vállalkozás, sem a totálkár kft, sem a többi megemlített cég, hanem az index az a magyar internet maga és az index szónak semmi más jelentése nincs a magyarban, hiszen ez egy lexikon, ezért nem szerepel benne, mit is jelent az index, pl. kicsi villogó lámpa, fõiskolai pontozó eszköz, meg matematikai fogalom. mert ez egy lexikon"
Azt kell mondjam, hogy igaza van, az Index szó kismillió egyéb dolgot is jelent a magyar nyelvben az index.hu-n kívül, sőt megkockáztatom, hogy az átlagembernek erről a szóról nem a weboldal ugrik be. Mozgassuk át legalább index.hu-ra, mert így aki az indexlámpát akarja megkeresni, az is a weboldalba ütközik, a wikipédia pedig tudtommal nem reklámhordozó. Data Destroyer 2006. január 24., 13:21 (CET)
Ez a cikk vitalapjára való, ott meg már úgyis szó van róla. --Tgr 2006. január 24., 15:38 (CET)
Angol wiki
Azt hiszem, egy pici segítségre szükségem lesz itt: en:Talk:List_of_East_European_Jews#Eastern.2FCentral. Ne hagyjátok légyszi, hogy le legyünk kelet-európázva. Mi Közép-Európa vagyunk és pont. >:-( A románnal még meg tudtam egyezni, de a szovjet szerkesztővel nem megy. – Alensha 寫 词 2006. január 24., 15:16 (CET)
Megalomániás nézőpont
-- nyenyec ☎ 2006. január 24., 19:47 (CET)
Dákorománia
Üdv mindenkinek! Akinek van kedve és energiája, az legyen szíves meggyőzni az enwiki román szerkesztőit, hogy a dákoromán elmélet hülyeség... (Ajánlom figyelmetekbe a az en:Romania laptörténetét, és az ottani vitalapomat en:User talk:Mathae legutóbbi bejegyzését. Nem sok dolog, és egyelőre nem is vészes, de engem igencsak elkedvetlenített az egésztől.)--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 24., 22:28 (CET)
- Nem akarlak nagyon elkeseríteni, de ez majdnem reménytelen vállalkozásnak tűnik. A dákoromán elmélet, akár van rá megfelelő régészeti, stb. bizonyíték, akár nincs, a "román nemzeti identitástudat" fontos része, & emiatt a román szerkesztők nem igazán hagyják beerőszakolni az országukról szóló fő szócikkbe, hogy ez az elmélet hülyeség (ha magyarok próbálnák erről meggyőzni őket, azt politikailag motívált támadásnak tekintenék, azt képzelnék, hogy ezáltal próbáljuk kétségbe vonni, hogy Erdély joggal illeti meg őket).
- És tekintve, hogy mostanában úton-útfélen román adminokba botlik az ember arrafele, a "meggyőzés" erőszakkal se nagyon fog menni (akár le is védhetik a lapot, ha számbeli fölénybe kerültök, vagy hívnak néhány szláv kollegát segítségül). --Ali # 2006. január 24., 23:31 (CET)
Én is ezt belátva adtam fel a harcot a kezdet kezdetén.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 25., 12:12 (CET)
Esetleg az általad helyesnek vélt nézőponttal, annak alátámasztásával kiegészíteni a cikket? Mint semlegességi kiegészítés?--Rodrigó ⇔ 2006. január 27., 13:49 (CET)
- Igazából nincs hozzá kedvem és energiám. Ledöbbentett, amikor az írta, hogy nem tud olyan történészről, aki tagadná a dákoromán elméletet... Különben meg nem vagyok elég felkészült a témában, max. magyar történészekre tudnék hivatkozni, de az gyaníthatóan nem sokat érne.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 27., 15:59 (CET)
- Nem csak azt mondta, hogy olyan román történészről nem tud, aki nem értene egyet az elmélettel? Szerintem ez nem túl meglepő, mi se nagyon tudunk olyan magyar történészt, aki a román verzió igazát hirdetné. Semlegesnek mondható történészeti forrás, nézőpont nincsen, amire lehetne hivatkozni? chery (panaszkönyv) (betegtájékoztató) 2006. január 27., 16:37 (CET)
- De pontosan ezt mondta, de azzal, hogy meg sem említette, hogy olyan külföldit viszont ismer, végeredményben azt mondta, amit írtam.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 27., 19:27 (CET)
- Nem csak azt mondta, hogy olyan román történészről nem tud, aki nem értene egyet az elmélettel? Szerintem ez nem túl meglepő, mi se nagyon tudunk olyan magyar történészt, aki a román verzió igazát hirdetné. Semlegesnek mondható történészeti forrás, nézőpont nincsen, amire lehetne hivatkozni? chery (panaszkönyv) (betegtájékoztató) 2006. január 27., 16:37 (CET)
Nem tudom. A románok többsége eléggé értelmesnek tűnik mindig, mikor arra járok (van néhány őrült, de általában kevés.). Biztos nincs senki értelmes köztük, akit meg lehet kérni segíteni? Na majd keresek talán, ha eszembe jut. Ismerek egyet-kettőt. ©: Gubb ✍ 2006. január 27., 15:54 (CET)
Na, én is felhúztam az agyam egy elmebetegen, aki a en:Nitra vitalapon lelkesen magyarázta, hogy a magyar nyelv teljesen szlovák, csak ezt letagadjuk, és hivatkozott a slovakia.org-ra. Még azt is mondta, hogy "internet can be very helpful as long as you apply common sense" - hát, neki nem sikerült :-P - Serinde üzenet 2006. január 28., 19:36 (CET)
Ez milyen nyelv?
[[1]] Joxy 2006. január 26., 15:15 (CET)
List of ISO 639 codes --Tgr 2006. január 26., 15:24 (CET)
Ne (al)bánkódj, ha nem kapsz egyenes választ... Adam78 ✉ 2006. január 26., 23:54 (CET)
Minek örülnek a portugálok?
[2] Aki tud portugálul, vagy követi az interwikionális eseményeket, az meg tudná magyarázni, hogy miért van nekik a bal felső sarokban az, ami ott van?--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 26., 23:24 (CET)
- Tipp: szazezernel tobb szocikk? chery (panaszkönyv) (betegtájékoztató) 2006. január 26., 23:31 (CET)
- Nem csak tipp (jobb felső sarok): Quinta-feira, 26 de Janeiro de 2006, 101 559 artigos, azaz 2006. 01. 26.-án túlléptek a 100000 cikken... - Gaja ✉ 2006. január 26., 23:41 (CET)
- Szoszerint Csütörtök, 2006. január 26., 101 559 szócikk :) chery (panaszkönyv) (betegtájékoztató) 2006. január 26., 23:52 (CET)
- nálam már csak 101 533. mi is kiteszünk majd egy ilyen csicsás izét (úgy december körül), ha túlléptük? :-) – Alensha 寫 词 2006. január 27., 00:13 (CET)
- Szoszerint Csütörtök, 2006. január 26., 101 559 szócikk :) chery (panaszkönyv) (betegtájékoztató) 2006. január 26., 23:52 (CET)
Jól van, megint nem gondolkodtam... Egyszerűbb volt megkérdezni :)--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 27., 00:47 (CET)
- semmi baj, nem lehet mindenki olyan okos, mint mások... >:-D – Alensha 寫 词 2006. január 27., 00:55 (CET)
- Pitiáner megjegyzésedet fel sem veszem. Tudod, épp elég gondterhelt vagyok, miközben a Wikipédia jövőjének zálogán dolgozom...--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 27., 01:04 (CET)
- Nahát. A lelkem is kiteszem, hogy biztosíthassak szegény nődoxosoknak valami okot, amiért utálhatják szerény személyemet (név szerint szerepelni a nődox oldalán főellenségként már kötelez valamire), ezek meg pitiánernek tartják erőfeszítéseimet. Szép. – Alensha 寫 词 2006. január 27., 02:02 (CET)
- Pitiáner megjegyzésedet fel sem veszem. Tudod, épp elég gondterhelt vagyok, miközben a Wikipédia jövőjének zálogán dolgozom...--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 27., 01:04 (CET)
Jó lenne - valóban - ha idén mi is megcsinálnánk, ám kérdés, hogy ebből mennyi a csonk? /nem kötekedésből, hanem kíváncsiságból/ :-) --Peda ☎ 2006. január 27., 07:54 (CET)
Ki tudja? Mindenesetre 38 ezer regisztrált szerkesztőjük van, ebből azért csak dolgozik egy vagy kétezer. De megnéztem, pl. a szerbek az elmúlt napokban sokezer (6-7?) településcsonkot töltöttek fel egy bottal, más szláv Wikipediák cikkei alapján - nekünk ilyen lehetőségünk nincsen, az itteniek kéézel készülnek. Úgyhogy még a csonkjainkban is több a munka :) - Serinde üzenet 2006. január 27., 08:00 (CET)
Az összes brazil és macaoi nekik dolgozik, beleértve a kínaiakat is. OsvátA. 2006. január 27., 08:04 (CET)
Hát igen, így könnyű. Még egy ok, hogy kárhoztassuk a mindenkori magyar vezetést, amiért nem támogatta/támogatja a gyarmatosítást. Most lennénk mi is rengetegen, és már rég lenyomtuk volna az angolszászokat is. Sőt, az ötlet is nagyobb eséllyel származott volna magyarajkútól.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 27., 13:09 (CET)
Szócikk dömping, avagy minek örülnek a szerbek?
A szerb wikibe 2 nap alatt több mint 11000 (!) új szócikket írtak. Lehetséges ez? Ha csak 1 mondatos csonkokat gyártanak akkor is soknak tűnik. - Totya 2006. január 27., 13:41 (CET)
így jár az aki előbb ír, aztán olvas. Kb. 10 sorral fölöttem Serinde: "pl. a szerbek az elmúlt napokban sokezer (6-7?) településcsonkot töltöttek fel egy bottal, más szláv Wikipediák cikkei alapján". Nincs több kérdésem. :-) - Totya 2006. január 27., 14:08 (CET)
- A vitalapomról. -- nyenyec ☎ 2006. január 29., 22:41 (CET)
Hello! Could you write few sentences to Szczecin? I don't speak Hungarian. Thanks. If you want something from me, please write on: Antares.