Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kocsmafal/Archívum 20050907

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Engedd meg

Hogy neked is felhívjam a figyelmedet, a Wikikönyvekre, és kérlek, hogy lehetőségeid szerint népszerűsítsd is azt. Köszönöm Üdvözöllek, a Magyar Wikikönyvekben!
Ha még nem tetted, érdemes elolvasnod az irányelveket és a gyakran Ismételt kérdéseket. A Wikikönyv-szövegek formai lehetőségeiről itt olvashatsz. Új wikikönyv készítéséhez olvasd el a Hogyan kezdj új könyvet cikket. Kísérletezz a homokozóban, ahol mindent kipróbálhatsz és ráérezhetsz, hogy működik egy wiki. Lásd a levelezőlistát, tervezés oldalt, ahol megvitathatod másokkal a mostanában felmerült tennivalókat, vagy nézz be a társalgóba, ahol általános kérdéseket tehetsz fel. További információkat a Kategória:Wikikönyvek lap tartalmaz. Ha van kedved, írhatsz magadról pár szót a felhasználói lapodon. Ehhez be kell jelentkezned, választanod kell egy felhasználói nevet, és jelszót. Kérlek, hogy ismerőseid, barátaid körében is népszerűsítsd a Wikipédiát és a Wikikönyveket, beszéld rá őket, hogy próbálkozzanak meg a szerkesztéssel, vagy szerkesszetek együtt. A vitalapokon így írhatod alá hozzászólásaidat: ( ~~~~ ).

Sok sikert és jó szerkesztést! ■ » KeFe « 2005. szeptember 2., 09:46 (CEST)

Elfogult szócikkzárolás pl:vakhit

Szerintem nem célszerű, ha egyes adminisztrátorok, akiket a hitkommiszár csapatba lehet besorolni a tényekkel és a logikus dolgokkal ellentétben, a saját klikjüket támogatva hosszantartóan zárolnak egy szócikket. Az adott szócikkben egyértelmű volt, hogy Gubb egy rosz példát hozott fel a vakhitre, ami nem önkéntes volt, hanem erőszakkal kikényszerített. Az pedig már nem vak hit. Ez a probléma feloldásra került és még olyan kiegészítések is bekerültek általam, ami tény, hogy a vakhit nem csak a vallásokra, hanem más ideológiák követőire is igaz lehet, de a hitkommiszár csapat még is továbbra is igyekezett szétbarmolni az adott szócikket. Törölni is szerették volna. Tehát a zárolás nem volt indokolt és nem főként ilyen hosszantartóan. A zárolás csak azért történt, mert a hittkommiszár csipet-csapat alulmaradt az érvelésben és valahogyan még is biztosítania kellett a dominanciája fenntartását. Tehát kérem az adott szócikk feloldását.Kérem ezt a szócikket és a vitalapot elolvasva mások is támogassák. Vita:Vakhit Üdv: --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 28., 07:59 (CEST)

Kedves IGe, hiszed vagy sem, nem mindent a Kocsmafalon kell szóvá tenni. A hitkkomisszározást meg abbahagyhatnád, erősen súrolja a WP:KSZT-t. --DHanak :-V 2005. július 28., 17:37 (CEST)

Közérdekű a dolog és szerintem az eljárás sérti az alapelveket. Nem csak a jóizlést.81.182.127.219 2005. július 28., 17:54 (CEST)

Az „elfogult zárolás” témájával kapcsolatban lásd: User vita:Nyenyec#Újabb kérés. A lényeg: „a háborúzók egyike, mindig panaszkodni fog, hogy a »rossz változatot« védték le”. --DHanak :-V 2005. július 28., 18:16 (CEST)

Nem a levédés állapota az elfogultság. Lényegében Math utolsó szerkesztése van levédve. Eltelt talán már öt nap is. Ideje lenne feloldani, mert egyszerűen így ronda. Továbbá ha végigmész a történeten láthatod, hogy DD és Gubb csak kötekedett. Újra és újra visszarakták szinte ugyan azt. Már a végén az NS-t sem ztudták megindokolni, hogy miért is? Math, KovácsÚr és mások is igyekeztek normálisan a dologhoz állni és szerkezgedtek és komolyan módosítottak is jó írányba. Ennek ellenére a lap kinek a kéréséseire lett levédve? Egyébként én még most is várnám, hogy miért is tették ki még utoljára is az NS jelzéseket egyesek?--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 28., 19:06 (CEST)

Angol Wikiben közreműködő magyar wikipédisták

Szabi angol userlapján véletlenül rábukkantam egy listára a magyar Wikipédistákról:

Találtam korábban egy másik listát emitt:

Az angol Wikipédia wikipédistákról szóló szócikkében pedig rábukkantam erre:

Jó lenne az előbbi két listán szereplő embereket az utóbbi kategóriába felvenni, vagy legalább értesíteni őket erről a lehetőségről.

A felvétellel annyi gond van, hogy más userlapjába belenyúlni nem szokás; másfelől viszont aki valamely listára fölvette magát, arról vélelmezhető, hogy szerepelni kíván az ilyen gyűjteményekben. – Az értesítésnek nyilván az a hátránya, hogy vannak, akik már jó ideje eltűntek (bár lehet, hogy ez esetben kár is lenne őket felvenni a kategóriába).

Másik kérdés, hogy érdemes-e további potenciális érdeklődők után kutatni, és ha igen, hogyan. Az első listán mindenesetre röviden felvetettem a dolgot és belinkeltem az újonnan létrehozott kategóriát. (A kategóriáról bővebben lásd az angol en:Wikipedia:Wikipedians szócikket.)

Arra lennék még kíváncsi, nincs-e az értesítésnek valami egyszerűbb módja, mint kb. harminc userlapra egyenként bemásolni ugyanazt az üzenetet. – Meg hogy mit gondoltok erről az egészről. :-)

Adam78 2005. július 29., 02:58 (CEST)

Üdv! Ha érdekel, a lapomon van néhány angol hivatkozás... --JDM 2005. július 29., 11:54 (CEST)

Komló - melyik számít jelentősebbnek?

Tud valaki a komló szóhoz kapcsolódó más jelentésről, mint Komló város és a komló (növény)? Ezen kívül is, melyiket tekintsük elsődlegesnek? Ha a várost, akkor elég egy hivatkozás a létező szócikk elejére, ám ha egyik sem tűnik fontosabbnak a másiknál, akkor egyértelműsítő lapot kell készíteni. Vélemények? -- Serinde 2005. július 31., 21:13 (CEST)

Szerintem a köznév az elsődleges (én személy szerint többet találkozom vele :)), ennek szerintem egyértelműsítő lesz a vége. Egyébként tudunk róla, hogy nálunk mikor lesz feloldva a szócikkek kezdeti betűjére vonatkozó korlátozás? Mostanában láttam, hogy más WikiMedia projektekben már megtörtént. – KovacsUr (?) (!), 2005. július 31., 21:20 (CEST)

Szerintem is a növény a gyakoribb jelentés (bár mondjuk nem lakom Komló környékén...), és lehetne az az elsődleges. (van már a növényről cikkünk amúgy?) Viszont 1-2 igen ritka és általam sosem hallott keresztnév könyörtelenül át lesz rakva máshová, ha van olyan település is. Alensha  * 2005. július 31., 22:52 (CEST)

Valóban a keresztnevekkel is probléma van, pédául a Kamilla - kamilla (virág),de találtam még néhányat: Aba, Áfonya, Ajka, Amarillisz, Angelika, Arad, Aranka, Kádár, Kapos, kökény, ésatöbbi, ésatöbbi... Hát van még bőven. Nem lehet azt megoldani, hogy figyelje a Nagybetűket? Ha butaságot kérdeztem - elnézést kérek... ■ » KeFe « 2005. augusztus 1., 07:50 (CEST)

Szerintem nem lehet, de ne is figyelje, mert akkor nehezebb lenne beírni a keresőszavakat... fenének van kedve eggyel több billentyűt lenyomni. :) Alensha  * 2005. augusztus 1., 11:36 (CEST)

Ha már a neveknél tartunk, anno a Kürtöt egyértelműsítettem, mert baromira idegesített ;-)

Math versus Grin kepe a Wikipediarol

Kiemelnem ide, hogy lassatok, mi Grin elkepzelese a Wikipediarol:

"ésszerűség is kell a többségi vélemények kontrolljaként, emberi mérlegelés; ezt biztosítják a sysopok "

Az en velemenyeme zzel szemben, hogy a Wikipediaban a tobbsegi velemenynek egyetlen kontrollja lehet csak, mindenkinek a sajat belatasatol esszeruseget kivanhatunk meg csupan.

Technikailag a tobbsegi velemeny dont, de egymas meggyozesere csakis a logika az eszkozunk, nem pedig a Sysop autoritasa.

Mert a logika az egyetlen olyan eszkoz kulturankban, amely az egymas kozotti vitak, velemenykulonbsegek elfogulatlan rendezeseneke szoze.

"A logika történetileg legelőször nem annyira ismeretszerző, mint érvelési technika fejlődött ki (ld. története, Szabó, 1978). A logikáról ez alapján az is elmondható, hogy a véleménykülönbségek rendezésének közelfogadott, elfogultságtól, részrehajlástól mentes módszere, sőt, az egyetlen ilyen eszközünk."


Ezert szorgalmaztam mindig is azt, hogy az iranyelvek kozott joval tobb esszeruseget tamogato iranyelvre volna szukseg. Szukseg van tovabba a sysopok hatalmanak korlatozasara az alabbi iranyevl alapjan:

"Az adminisztrátoroknak nincs speciális autoritásuk (tekintélyük, hatalmuk) a Wikipédia felett,"

[1]

Igazan fura egy vad volna, hogy mindezt a sajat onzo erdekemben akarnam csinalni. Ha a sajat onzo erdekemet neznem, akkor Igevel, Zolival megprobalnek klikket alakitani, jeloltettem volna valamelyikunket adminisztratornak, idehivtam volna meg par ateistat, atirtam volna egy csomo szocikket, tamogattam volna Zoli weboldalainak belinkelseset a szocikkekbe, a sajat weboldalamat is benyomtam volna mindenhova, stb... De en nem ezt csinaltam, en az esszeruseget tamogattam, mivel az a Wikipedia erdekeit szolgalja. Sosem probaltam visszaelni a Wikipediaval, Zolinak is megprobaltam elmagyarazni, hogy ne eljen vissza vele. Tehat a logikat azt a sajat rovidtavu erdekeimnel tobbre tartom. sajat erdekeim ellenere elismerem masok lgoikus erveleset, elismerem, hogy a WIkipedia nem az en erdekeim szolgaloja, hanem kozossegi erdek szolgaloja. Elismerem azt is, ha valaki logikusan ramutat, hogy tevedtem. Tortent mar ilyen. Tovabba egy csomo szocikket szerkesztettem, nehany olyat is segitettem, ami abszolut nem ateista. Nehany filozofiai szocikkben nelkulozhetetlen vagyok.

Grin viszont a kezdetek ota sajatjanak tekinti a Wikipediat, az osszes Wikipedista neveben szokott leszolni a vitaban. Nyiltan a mellett van, hogy a sysopoknak minel nagyobb hatalmuk legyen, maga immar burokrata jogokkal bir. Az utobbi idokbn szerkeszteseket mar nemis vegez. Semelyik temaban nem nelkulozhetetlen, csak o volt itt elsonek, es ez alapjan a sajat kepere akarja valtoztatni a Wikipediat. Soha nem ismerte meg el tevedeset.

Gondoljatok meg, hogy melyik iranyba mentek! Egy esszeru, elosztott demokracia, vagy egy centralizalt diktatura! Grin szenvedelyes kifakadasaibol latszik az utobbi irany.

En meg soha egy artatlan kezdolepest sem tettem aziranyban, hogy noveljem a hatalmamat. Grin mar melyen elindult ezen az uton.

--Math 2005. augusztus 1., 11:47 (CEST)

Naci, troll, komcsiberenc, vandal

1) az emberek sok helyen sokszo minositik egymas velemenyet, tetteit, viselkedeset itt is: "tevedsz", "hazudsz", "rombolsz", "nem vagy kovetkezetes", "ketszinu vagy", "hatalmaskodsz", stb.


2) idonkent erre (tortenelmi) hasonlatokat hasznalnak: palfordulas [[2]], vandalizmus, troll, barbarizmus[[3]], naci, komcsi-berenc... nem latom, hogy ezek kozul egyik miert volna az egyik objektivan sertes, mig a masik nem.

3)ezek kozul a nacizas es komcsizas bevett politikai eszkozok. csinal ilyet a jobboldal, baloldal, a Bush ellen tuntetok, stb... pl. [4], [5], [6], [7], [8]

4) a hasonlatok az erveles bevett modszerei, hatasosak lehetnek. Ami szemelyeskedes hasonlattal, az anelkul is az, ami nem szemelyeskedes, az azzal sem az

5) a szemelyeskedes nem egy objektiv fogallom. A wikipediaban nincs definialva, es konszenzus sincs rola.

6) ez nem gond, amig csak tanacs jellegu az iranyelv. De gond, ha valaki torol, retorziot SZANKCIOT kezdemenyez, ha ra akarja eroltetni sajat izleset masokra.

--Math 2005. augusztus 1., 11:54 (CEST)

Kedves Math!

Lehet hogy eddig elkerülte a figyelmed néhány, a Wikipédia munkájában való részvétel stílusával foglalkozó oldal. Kérlek olvasd át, és ezek figyelembevételével tedd meg a hozzászólásaidat. Ezt az üzenetet a személyes vitalapodon is közlöm, hogy biztosan ne kerülje el a figyelmed.

--Rodrigó 2005. augusztus 1., 11:38 (CEST)


Kedves Rodrigo,

tudod, hogy ez nem valasz a felvetesemre.

--Math 2005. augusztus 1., 13:23 (CEST)


Kedves Math, tudod, hogy a kutya ott van eltemetve. --A kettős mércék ellenzéke 2005. augusztus 1., 23:13 (CEST)

Kedves Rodrigo: Tudod, hogy nem valaszoltal a felvetesemre. --Math 2005. augusztus 2., 10:08 (CEST)

Ezek az oldalak, a fentiekkel együtt, szerintem részletesen taglalják a személyeskedés témakörét. Hadd ne kelljen idézeteket ideszúrnom, feltételezem, hogy önállóan fel tudod dolgozni az anyagot. --Rodrigó 2005. augusztus 2., 13:13 (CEST)

Rodrigo: Melyik gombbal lehet az automata helyett emberrel beszelni? --Math 2005. augusztus 2., 13:41 (CEST)

Miskolcon lakom, örülnék egy pár órás eszmecserének.

Továbbá a fentiek azért vannak leírva, hogy ne kelljen újra meg újra elmondani mindent (Gyik). Úgy vannak megfogalmazva, hogy a legérthetőbbek legyenek. A wikipédia, mint enciklopédia hallgatólagosan feltételezi, hogy használóik képesek egy tematikus szövegből a számukra érdekes információt kiemelni és feldolgozni. Ha úgy érzed, nehézségeid vannak a megértésével, akkor az illető tárgylapok vitalapján jelezd.--Rodrigó 2005. augusztus 2., 16:10 (CEST)


Rodrigo:

Ouluban lakom. Szerettem volna egy emberrel beszelni, gondoltam, az interneten keresztul is lehet. De nalad valami gond lehet a savszelesseggel, vagy nem tudom miert egy automata jelentkezik be allandoan.

1) Ugy tudom, hogy a fentiek megertesevel nincs gondom. 2) Ugy tudom, hogy a szamomra erdekes informaciot kihamoztam 3) Megis ugy tudom, hogy nem adtak valaszt a felvetesemre.

Felteteleztem, hogy a 3) pontban irtakat elsore is felfogod. De ugy tunik, hogy ketszeri ismetlesre sem. Tobbszor nem ismetlem meg magam.

nem adtak valaszt a felvetesemre.

Automata: erre nem kell valaszolnod.

--Math 2005. augusztus 2., 16:29 (CEST)

Uj szavazas

Az "Iranyelvek kulso hivatkozasokra" javaslatomat szavazasra bocsatottam. --Math 2005. augusztus 1., 18:33 (CEST)

"Az adminisztrátoroknak nincs speciális autoritásuk (tekintélyük, hatalmuk) a Wikipédia felett,"

Megtalalhato itt: [[9]]

Az angol iranyelv forditasa, tehat a korabbi szavazas ertelmeben automatikusan ervenyes a magyar vWikipediaban.

En ugy gondolom, hogy ez ellentmond jonehany masik iranyelvnek. Az osszes iranyelvben ennek megfeleloen arra kellene torekedni, hogy az adminisztratornak minimalis dontesi hatalma, minimalis merlegelesi szukseglete legyen. Az adminisztratornak lehetoleg csak adminisztralnia kell a Wikipedia kozossegenek donteseit. Nem lehet dontesi hatalma semmiben (legfeljebb nehany minimalis dologban, amit nem tudunk mashogy megoldani).

Velemenyems zerint ezzel ellentmond az, ha:

1) A Sysop IP cimeket azonositgat 2) A Sysop szerkesztoket kitilthat szavazas nelkul

Ki mit gondol errol az iranyelvrol? Mit jelent? --Math 2005. augusztus 2., 10:12 (CEST)

én azt gondolom, a sysop olyan rendőrféle. a rendőr se állampolgárabb az állampolgárnál, de van hatásköre ahhoz, hogy egy fokkal gördülékenyebbé tegye a társadalom működését. és mivel a sysopokat mi választjuk, olyanokat választunk, akikben megbízunk. biztos le is lehetne váltani őket, haa többségnek nem felelnének meg. Alensha  * 2005. augusztus 2., 15:11 (CEST)

Inkább olyan, mint az ítéletvégrehajtó :). A rendőr inkább a moderátor párhuzama lehetne. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 2., 15:15 (CEST)

Alensha: ez neme geszen valasz a kerdesemre. --Math 2005. augusztus 2., 15:19 (CEST)


KovacsUr: Igy van, ez itt a nagy kerdes, hogy a Sysopnak elvben nem volna szabad moderatornak lennie. Jelenleg megis olyan iranyelvek vannak, amik afele tendalnak, es a Sysopok reszerol olyan megnyilvanulasok, amik szinten hajlanak erre.

Tehat biztosan moderatorokat akarunk? Gondolatrendort?!

--Math 2005. augusztus 3., 10:34 (CEST)

Szerintem a fenti elv azt jelenti, hogy az adminoknak minel kevesebb merlegelesi hatalommal kell rendelkezniuk, es minel inkabb vegrehajtoknak kell lenniuk. Ha lehet, akkor semmi merlegelesi hatalommal sem. Ez azt jelenti, hogy minden iranyelvnel meg kellene gondolni, hogy nem lehetne-e megoldani ugy, hogy kevesebb merlegelest adunk az adminnak. Ez egy nagyon fontos szempont kellene, hogy legyen.

Az elso nagy gond, hogy Grin nagyon, es Nyenyec kicsit ellentetes velemenyen van ebben. Tehat hogy ez a ket admin maga a magara vonatkozo talan legfontosabb iranyelvet el sem fogadja. A masik baj, hogy vannak olyan iranyelvek, amiket emiatt szerintem valtoztatni kellene. Es van olyan gyakorlat, amit iranyelvvel kellene tiltani.

--Math 2005. augusztus 3., 10:40 (CEST)

3VSZ

Most Data Destroyer is aldozatul esett megint. A sorozatos esetekbol nyilvanvalo, hogy a 3VSZ nem a celjai szerint mukodik, ugyanis az eltiltasok rendre olyan dolgok, amikor nem rosszindulatu, szandekos visszaallitasrol van szo, hanem valaki nem vette eszre a dolgot.

Nem kene valtoztatniÜ Most minek tiltogassunk ki embereket feleslegesen,c sak emrt van ez a szabaly es nincs bennunk annyi, hogy valtoztassunk rajta?! Nem kelle gyuttelni a rossz dolgokkal, a Wikipedia a mienk, magunknak epitjuk!:)

--Math 2005. augusztus 3., 10:32 (CEST)

Szerintem is ki lehetne vonni a forgalomból a WP:3VSZ-t. Elvileg csak "a szerkesztési háborúkat hivatott megállítani", de ezt - feleslegesen - egy büntetéssel összekapcsolva teszi. Egymás szerkesztéseinek ismétlődő törölgetéseinél jóval agresszívabb dolgokért (civilizálatlan hangnem, személyes támadások) sem jár ilyen hatékony, azonnali szankció.
A - nem tudom honnan, talán a népmesékből származó :) - mennyiségi korlátozás igazságtalan helyzetet is teremthet: ha X és Y szerkesztési háborújában X négyszer állít vissza egy lapot, Y pedig csak háromszor, akkor X blokkot kap, Y pedig nem. Pedig ugyanannyira benne van az edit warban, mint a másik.
A ew-ket a 3vsz nélkül is lehet kezelni: normális (értsd: épp nem túl elborult agyú) szerkesztő kérésre is abbahagyja, ha mégsem, akkor pedig le lehet védeni a lapot, így a résztvevők (és persze mindenki más kénytelen a vitalapon megbeszélni a dolgot). Hogy az adminnak még csak esélye se legyen mérlegelni, melyik változatot védje le, meghatározhatnánk, hogy csak az ew elindulása előtti változatot védheti le. (Ez az adminnak is jobb, hiszen egyik fél sem fogja támadni.) --f.adam 2005. augusztus 3., 14:07 (CEST)

Szerintem nem kell változtatni. Sajnálom, hogy Data kinn rekedt egy napra, de erre figyelnie kellett volna és kész. A szerkesztési háborúk elég gyorsan fel szoktak tűnni a friss változtatásokban, főleg ha az összefoglalóba beleírja, hogy revert. Ha valamit 3-szor visszaállítottál, nagy az esélye, hogy onnantól feltűnik másnak és átveszi a stafétabotot (vagy súlyos esetben észreveszi egy admin és levédi.) – Alensha  * 2005. augusztus 3., 14:16 (CEST)

Szerintem ne vegye át senki se a stafétabotot, azzal csak tovább nyúlik az ew, márpedig a cél épp a megállítása, az, hogy ne változzon egy lap tartalma percenként. Minél tovább nyúlik, annál nagyobb az esélye annak is, hogy civilizálatlan megjegyzések jelennek meg az összefoglalókban. --f.adam 2005. augusztus 3., 14:33 (CEST)


Alensha: Az erv amit mondtal szerintem amellett sozl, hogy a 3VSZ felesleges. Szerintem is felesleges. Eddig csak olyanok szivtak miatta akik nem is szandekosan csinaltak. --Math 2005. augusztus 3., 14:58 (CEST)

Szerintem a 3VSZ, mint "villanypásztor" működik

Szerintem is ki lehetne vonni a forgalomból a WP:3VSZ-t. Elvileg csak "a szerkesztési háborúkat hivatott megállítani", de ezt - feleslegesen - egy büntetéssel összekapcsolva teszi.

Mint az irányelv is írja, ez egy "villanypásztor". A max 24 órás blokk egyáltalán nem komoly, bár abban igazad van, hogy eddig ez szinte ez az egyetlen szankció amit alkalmazunk és ahhoz képest, hogy gyakorlatilag semmi másért nem járt eddig büntetés, egy 24 órás blokk soknak tűnhet. Szerintem viszont nem az. Segít lehiggadni, segít emlékezni a szabályra.

Ahogy én látom 2 dolog miatt kaptak szerkesztők blokkot. Az egyik, hogy valóban elfelejtették a számolást. A másik, hogy elfelejtették azt, hogy mindegy mit állítanak vissza. Azt gondolom, hogy ez egyre kevesebbszer fog megtörténni.

Egymás szerkesztéseinek ismétlődő törölgetéseinél jóval agresszívabb dolgokért (civilizálatlan hangnem, személyes támadások) sem jár ilyen hatékony, azonnali szankció.

Sajnos... :(

A - nem tudom honnan, talán a népmesékből származó :) - mennyiségi korlátozás igazságtalan helyzetet is teremthet: ha X és Y szerkesztési háborújában X négyszer állít vissza egy lapot, Y pedig csak háromszor, akkor X blokkot kap, Y pedig nem. Pedig ugyanannyira benne van az edit warban, mint a másik.

Valóban pozitívan diszkriminálja azokat a szerkesztőket, akik a szerkesztési háború hevében is tudnak 3-ig számolni. :)

A ew-ket a 3vsz nélkül is lehet kezelni: normális (értsd: épp nem túl elborult agyú) szerkesztő kérésre is abbahagyja, ha mégsem, akkor pedig le lehet védeni a lapot, így a résztvevők (és persze mindenki más kénytelen a vitalapon megbeszélni a dolgot). Hogy az adminnak még csak esélye se legyen mérlegelni, melyik változatot védje le, meghatározhatnánk, hogy csak az ew elindulása előtti változatot védheti le. (Ez az adminnak is jobb, hiszen egyik fél sem fogja támadni.) --f.adam 2005. augusztus 3., 14:07 (CEST)


Szerintem van pár dolog, amire jó emlékezni:

  1. Bárki, bármikor figyelmeztetheti a háborúzó feleket, vagy akár ők is egymást a 3VSZ-re. Erre mostanában egyre gyakrabban kerül sor és ehhez nem kell admin. Velem már többször fordult elő, hogy figyelmeztető üzenetet kezdtem el gépelni valakinek, de mire beírtam összegyűlt a 4. Legjobb 1 vagy két visszaállítás után szólni, de ehhez nem kell adminnak lenni.
  2. Ahhoz sem kell adminnak lenni, sőt, a háborúban sem kell részt venni, hogy kérje valaki a egy lap levédését.
  3. Viszonylag kevés számú szerkesztő (kb 5-6.) szokott rendszeresen többször visszaállítani. Közülük a legtöbben jól észben tudják tartani a szabályt, sőt van aki mostanra mesterien tudja alkalmazni vitapartnere tőrbe csalására... :) Néha még elfelejtik, hogy mindegy mit állítanak vissza 4-szer, de szerintem hamarosan erre is emlékezni fog mindenki. Ezután sokkal jobb lesz minden, mert a "villanypásztor" úgy fogja tenni a dolgát, hogy senkit nem ér "áramütés". Én már most is látom, hogy ez működik, sokszor van most is visszaállítás, de aztán 3 után a felek nagy nehezen odamennek a vitalapra és elkezdik megbeszélni a dolgot (vagy elvonulnak). Az én szememben a 3VSZ már most is működik.
  4. A legfontosabb: Ha vissza kell állítani kérjétek más szerkesztők segítségét.
  5. Ha valaki elismeri a hibáját és levélben kéri valamelyik admint, hogy oldja fel a blokkot, akkor ezt az admin megteheti azonnal. Ez még egyszer sem történt meg pedig én már nagyon várom. Szerintem a villanypásztor ezzel is ugyanolyan hatékony maradhatna.

Amire az adminoknak kell emlékezni:

  1. Az adminnak nem kell minden esetben blokkolnia. Ugyanakkor a 24 óra nem olyan sok és az admin szerintem inkább kiosztja a blokkot, minthogy elviselje a támadásokat a másik féltől.
  2. Az adminnak nem kell minden esetben 24 órára blokkolni.
  3. A villanypásztor akkor is működik, ha csak 3-ból egyszer van benne áram... :)

Ahogy én látom az fog történni, hogy a háborúzók megtanulnak emlékezni a szabályra és a jövőben sokkal kevesebbszer sértik meg. Az angol wikiben is ez történt. Mikor még új volt a dolog, sokkal több blokkot osztottak ki emiatt (jó sok admin is belesétált), aztán mindenki megtanulta és azóta sokkal kevesebbszer van rá szükség. Adjunk neki még időt, szerintem a jelek bíztatóak.

-- nyenyec  2005. augusztus 3., 17:53 (CEST)

A 3VSz nem villamharito, hanem felesleges torbecsalos csabda

Nyenyec:

"Ha valaki elismeri a hibáját és levélben kéri valamelyik admint, hogy oldja fel a blokkot, akkor ezt az admin megteheti azonnal. Ez még egyszer sem történt meg pedig én már nagyon várom. "

En egyszer irtam Grinnek, eredmeny nelkul.

" Ahhoz sem kell adminnak lenni, sőt, a háborúban sem kell részt venni, hogy kérje valaki a egy lap levédését."

Itt elismered, hogy a szabaly felesleges.

"Közülük a legtöbben jól észben tudják tartani a szabályt, sőt van aki mostanra mesterien tudja alkalmazni vitapartnere tőrbe csalására... :)"

Itt elismerted, hogy a szabaly gyakorlatilag nem funkcional arra, amire kellene, hanem visszaelesre szolgal.

Tehat egy felesleges szabaly, amivel visszaelnek, rontja a legkort, elvonja a figyelmet.

--Math 2005. augusztus 3., 18:51 (CEST)

A 3vsz kiváltható mással

A max 24 órás blokk egyáltalán nem komoly - Engem ugyan még nem blokkoltak a 3vsz miatt, és - hacsak valaki nem kezd hülyeségeket írogatni a Police vagy a U2 cikkekbe ;) -, nem is fognak, de gondolom nem lehet jó érzés. Szerintem, ha van olyan megoldás, ami nem bünteti a szerkesztőket, akkor alkalmazzuk azt: felszólítás - (ha nem hagyják abba) a lap levédése.

Sajnos :( - Sajnos bizony. :) Ebből a szempontból a 3vsz-ért járó büntetés eltúlzott.

pozitívan diszkriminálja azokat a szerkesztőket, akik a szerkesztési háború hevében is tudnak 3-ig számolni; sőt van aki mostanra mesterien tudja alkalmazni vitapartnere tőrbe csalására - Hát ez az. Ő nem érdemelne meg blokkot? Dehogynem, de nem kap, mert nem lépte túl a keretet.

Ha vissza kell állítani kérjétek más szerkesztők segítségét. - Igen, de ne a visszaállításhoz, hanem a megbeszéléshez. Az ew-t lehetőleg ne nyújtsuk el más szerkesztők bevonásával.

Az adminnak nem kell minden esetben blokkolnia. - Ezek szerint néha dönthet úgy, hogy nem blokkol. Milyen esetekben? --f.adam 2005. augusztus 3., 19:49 (CEST)

Nincs meghatározva, hogy az adminnak mikor kell blokkolnia és milyen hosszú időre. Az egyik konkrét pont, ahol én szerkesztőként az adminoktól elvárom, hogy ne blokkoljanak senkit 3VSZ miatt az, amikor valaki nem tud a szabályról.

Szerintem nem a 3VSZ-ért járó szankció az eltúlzott, hanem a többi irányelv megsértéséért eddig járó szankciók túl gyengék (pontosabban eddig gyakorlatban nemlétezőek)...

Elmondom szerintem miért nem megoldás hosszútávon a lap levédése, és miért lesz az egyre kevésbé a jövőben. A magyar Wikiben jelenleg elég kicsi a forgalom. Bár egyre gyakoribb, de még most is ritka az, hogy egymás szerkesztéseit módosítják a szerkesztők. De már most is sokkal gyakrabban előfordul ez és ahogy telik az idő egyre gyakoribb lesz. A lap levédése azért problémás, már minden szerkesztőt kizár a szerkesztésből nemcsak a háborúzókat. Ha a háborúzást nem szankcionáljuk, akkor az agresszív szerkesztők egymással csatázva tucatnyi lapot béníthatnak le, mert le kell védeni őket.

Ami pedig a tőrbe csalást illeti, "fool me once, shame on you, fool me twice, shame on me". :)

Elmondom, hogyan látom én a jövőt:

  • a háborúzós szerkesztők megtanulnak számolni, megtanulják észben tartani a szabályt, egyre kevesebbszer kell szankcionálni (és egyre nehezebb lesz valakit tőrbe csalni)
  • az igazi megoldás pedig az agresszívkodók megfékezésére itt van: en:Wikipedia:Per-article blocking. Ez megoldja majd a problémát. Fel lehet függeszteni User:AgresszívKismalac szerkesztéseit mondjuk csak a George W. Bush lapon, nem kell levédeni, szóval nem fog más szerkesztőket akadályozni. Ezenkívül az összes többi lapot szerkesztheti tovább. Aki aktív az angol Wikipédiában, az szavazhat rá, illetve a bugzillában is lehet szavazni: [10]. Támogassátok, segítsetek!

-- nyenyec  2005. augusztus 4., 03:53 (CEST)


Valóban csak amiatt eltúlzott a 3vsz, mert a súlyosabb dolgokért nincs ilyen jellegű szankció (melynek amúgy valószínűleg elég sok probléma lenne mind a kidolgozásával, mind az alkalmazásával). Szerintem nem lenne szabad ilyen felemás helyzetet fenntartani. Mivel mind szeretjük a hasonlatokat, íme: ha egy focilabdával (ráadásul lehet, hogy csak véletlenül) betörök egy ablakot, azonnal kitiltanak a pályáról egy napra, de ha minden nap téglákkal dobálom az ablakokat meg a kutyákat meg a wookiee-kat, néhány hét múlva esetleg elkezdenek gondolkodni azon, hogy valamit csinálni kéne velem...

Szerintem egy adminnak minden esetben előbb figyelmeztetni kéne a szerkesztőket (kivéve ha más már megtette), és csak akkor kéne a blokkoláshoz folyamodnia, ha annak ellenére is folytatják. (Ha jól rémlik, ezt Gubb korábban felvetette, de nem nagy sikerrel.) A cél a szerkesztési háború megállítása, az pedig az esetek túlnyomó többségében így is elérhető. A nevelhető (jobb szó most nem jut eszembe) szerkesztőknél a rendszeres figyelmeztetéseknek is van akkora pedagógiai értéke, mint a blokknak, a legcivilizálhatatlanabbak esetében pedig annak sincs.

A lapvédéssel kapcsolatban természetesen igazad van, de szerintem jobb egy pár óráig lezárt lap, mint egy 24 órára blokkolt szerkesztő. A en:Wikipedia:Per-article blocking valóban jó megoldás lesz, de addig is örülnék neki, ha a 3vsz-t az adminok csak egy eszközként kezelnék (méghozzá a figyelmeztetés utáni eszközként), nem pedig egy mindenképpen kiszabandó büntetésként.

PS: Én szívesen beszélgetek Nyenyeccel bármiről bármeddig, de érdekelne mások véleménye is. :) f.adam 2005. augusztus 4., 15:18 (CEST)


Ádám: bárki figyelmeztetheti az elborult szerkesztőt, akár az első visszaállítás után is. Ne lőcsöljünk az adminra olyat, ami nem feladata: figyelmeztessék az illetőt azok, akik az adott cikket látják. Ha négy revertig senki nem tartotta figyelmeztetésre méltónak, az sajnálatos, de semmiképp nem jelenti azt, hogy a revert war attól még megengedhető. A szigorú 3VSZ egyik oka az, hogy a Wikipédia egyik célja, hogy lehetőség szerint támogassa azokat, akik szerkeszik, és a szerkesztéseik ne tűnjenek el, ha nem feltétlenül szükséges. A revert valaki szerkesztésének eltüntetése, ami erősen kerülendő. A revert war általában mindez megbeszélés nélkül.

A lezárt lapnak nincs szerintem akkora nevelő hatása, mint egy 24 órás teljes pihenőnek. Max átmegy egy másik lapra háborúzni.

Összefoglalva: vállaljátok fel a figyelmeztetést! --grin 2005. augusztus 5., 22:41 (CEST)


alapjában véve F.Ádámmal értek egyet, indokaimat már többször kifejtettem, ezért csak annyit tennék hozzá Grin hozzásazólásához, hogy abban eltér a feltételezz jóindulatot elvtől. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 5., 22:48 (CEST)


A védett lap már nálunk sem megoldás mindig, volt már revert war többször szavazásos lapokon pl, amiket ugyebár nem lénne szerencsés levédeni. -- nyenyec  2005. augusztus 6., 11:07 (CEST)

Esszeruseg az iranyelvekben

Az egyik legnagyobb általános hiányosság, és ez a Wikipédia céljai felől is levezethető, az ésszerűség szerepének hiánya. A Wikipédia irányelvei ésszerűség helyett holmi ízlésbeli dolgokra próbálja alapozni a közösség múködését, ami elégtelen. Elégtelen, mert az új belépő a közösség ízlésével nem feltétlenül ért egyet. A Wikipédiának, ha világméretű, nyílt közösség akar lenni, akkor a világ legnagyobb konszenzusára kell épülnie, ez pedig az ésszerűség. Az az emberiség létező legnagyobb konszenzusa, nem pedig az izlések, szokások.

Tehát a Wikipédia szabályaiban az ésszerúségnek kellene sokkal nagyobb hangsúlyt kapnia. Az irányelvek ésszerűségét is fokozni kellene, és az irányelveknek maguknak is az ésszerúséget kellene mintának feltennie. A Wikipédia:Civilizált viselkedés irányelvébe például szintén sokkal nagyobb szerepet kellene, hogy kapjon az ésszerűség, mint az illemszabályok. Sokkal inkább olyan intellektuális dolgokra kellene fókuszálni, mint következetesség, egyenlkő mérce, logikusság...

Ennek jegyében javaslatokat teszek az irányelvek kiegészítéséhez:

User:Math/Vitarendezes

User:Math/Civilizalt Viselkedes


Válasz Mathnak: sokunk szerint – avagy akár legtöbbünk szerint – a közösség működésének (és általában az emberi közösségek működésének) főként etikai, empatikus és udvariassági elvekre kell épülnie, és csak másodsorban ésszerűségre (avagy tisztán logikai úton levezethető dolgokra). Az új belépőnek alkalmazkodnia kell a közösség már létező elveihez, vagy ne lépjen be a közösségbe. Mindezért az ésszerűséget követelő következtetéseid hibásak. --grin 2005. augusztus 5., 22:46 (CEST)

Wikikett Adminisztratoroknak

Felujitom regebbi kezdemenyezesemet:

Wikipédia:Wikikett adminisztrátoroknak -- User:Math

Wikipédia:Felhasználók kitiltása/Math

Lehet szavazni. A címmel ellentétben nem kitiltásról szól, hanem arról, hogy Math bizonyos ideig maximum 1 hetes blokkot kaphat minden további sértegetésért. Tehát amennyiben el tudja fogadni, hogy nem sérteget, akkor a szavazás eredményétől függetlenül semmilyen szankció nem éri.

-- nyenyec  2005. augusztus 3., 16:08 (CEST)

Nem lehet szavazni, nem telejsul a 3. feltetel:

"A javaslatot 48 órán belül legalább három másik felhasználónak, akik ugyanazon a vitán belül megpróbáltak beszélni a kitiltásra javasolt szerkesztővel, jogosnak és formailag rendben lévőnek kell nyilvánítania. Ezek egyike lehet maga a kiíró is. Mindhárom felhasználónak a 8. pont alapján szavazóképesnek kell lennie. Amennyiben ezek nem teljesülnek, a javaslatot eltávolítjuk innen. Az javaslat elfogadhatónak nyilvánítása, még nem jelenti magával a kitiltással való egyetértést. "

Igazabol a dolgot velem senki nem probalta megbeszelni, de Grin kulonosen nem. --Math 2005. augusztus 3., 16:39 (CEST)

Szemelyeskedes felmeres

En tovabbra is ugy gondolom, hogy a szemelyeskedes kerdeskoret meg meg sem probaltuk koruljarni, de mar szankcioznak miatta. Ezert probalom a hianyossagot potolni, s koruljarni, hogy kinek mennyire lehetnek sertok bizonyos dolgok, mi szamit sertonek, es mi nem. Esetleges eltiltasom eseten is fontos volna tudnom, hogy mi szamit sertonek, jelenleg ugyanis ezugyben sotetben tapogatozom, Nyenyec meg arra itelne, hogy ilyen sotetben tapogatozas mellett menjek at egy deszkan egy szakadek felett.

Kerem, hogy szavazzatok arra, hogy az alabbi peldak kozul melyik mennyire serto. 1 es 10 kozotti skalan kerem a szavazast leadni:

Egy kerdes feled: szerinted az alabbiak kozul melyik mennyire szemelyeskedes, ha osztalyozni kell 1 es 10 kozott:

Mindegyik esetben a vadlo szerint igazak a jelzok, a vadlott szerint hamisak.

a) Vandal vagy

b) Vandalkodsz

c) Troll vagy

d) Trollozas, amit csinalsz

e) naci vagy

f) ugy viselkedsz, mint aki megeroszakol kislanyokat

g) ugy viselkedsz, mint egy orult

h) diktatorikus viselkedesforma, amit csinalsz

i) "Heil xxx" (xxx egy szerkeszto neve)

j) "sztalinelvtars..." (egy szerkesztore valo utalas)

k) Kadar-kommando (utalas szerkesztok egy csoportjara)

l) militans ateistak (utalas szerkesztok egy csoportjara)


A szavazatokat koszonom. En kesobb fogok szavazni. --Math 2005. augusztus 3., 18:44 (CEST)

(Kijavítottam a betűket a felsorolásban, egyezések voltak.) Nem osztályzom, inkább csoportokra bontom őket:

  • a, b, c, d: attól függ, a megcímzett személy valóban vandálkodott/trollkodott-e a szó Wikipédiában elfogadott értelmében (bár érdemes még bizonyított esetekben is elkerülni a szavak alkalmazását, lásd Do Not Feed the Troll).
  • h, l: elfogadható
  • g: mérsékelten sértő
  • e, f, i, j, k: kifejezetten sértő

KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 3., 19:17 (CEST)

Én ezek mindegyikét kerülném. b) és d), mint KovacsUr is jelezte, ha technikai értelemben precíz, belefér, legalábbis addig, amíg az alany nem kéri ki magának. Pontozni nem tudok. --DHanak :-V 2005. augusztus 3., 20:50 (CEST)


b) és d) OK, ha valóban, konkrétan vandalizmusról illetve a hagyományos vagy Wikipédiás trollingról van szó. De csak akkor, más esetben sértés és például a "vandál" nyilvánvalóan indokolatlan használatát szankcionálni szokták az angol Arbitration eljárásban. h) so-so, bár talán Jimbo Wales-en kívül mindenki esetében egyszerűen nevetséges a Wikipédiában.

A többi kerülendő. -- nyenyec  2005. augusztus 4., 04:15 (CEST)

Szerintem nyenyecnek nincs sem erkölcsi, sem logikai alapja arra, hogy eljátsza a csendőr szerepét Math-al szemben. Sőt az ő személyeskedései sokkal súllyosabbak.

  1. Mert ő kezdte, (hatalmi) pocicióból "fitogtatva" magát
  2. Adminként nem kezdhette volna ő a személyeskedést Math-al szemben, amit Math visszareagált.
  3. Math viselkedését felfoghatjuk, jogilag, jogos önvédelemnek.
  4. Akkor nyenyecnek egyenlően, Data Destroyer és Gub ellen is kellett volna ilyen eljárást indítania minimum, ha nem lenne elfogult az ügyben.
  5. Nyenyec személyesen erősen érintett, tehát elfogult
  6. Ennek igy, Math világnézete miatt, amolyan ideológiai tisztogatás jellege van. Nyenyec le vulgárateistázta Mathot.
  7. Nyenyec ellen miért nincs ilyen kitiltási javaslat? Az ő személyeskedési a poziciója miatt sokkal súllyosabbak. Kb, olyan amikor egy rendőt büntettet követ el.

Szerintem nyenyecnek nincs sem erkölcsi, sem logikai alapja arra, hogy eljátsza a csendőr szerepét Math-al szemben

--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 4., 07:42 (CEST)

Wikipédia-vita:Felhasználók kitiltása/Math Amit gépromboló tesz, azt a jog bizonyíték eltüntetésének, illetve a védelem akadályotatásának nevezi. Tiltott dolog. Itt csak vandálságnak minősül, más hozzászólásának a rendszeres átírása. Tehát nincs Joga a "Bűnöző rendőr?" kérdés formában feltett jog és eljárás értelmező példámat eltüntetni.Kérem segítsetek visszaírni, mert nem akarok vele szerkesztési háborúba keveredni.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 4., 08:14 (CEST)

Próbálj keresni valakit, aki egy nyilvánvalóan durva személyeskedést visszaír :/ Data Destroyer 2005. augusztus 4., 08:16 (CEST)


KovacsUr, Nyenyec: Mar elnezest, de az olyan valaszok, hogy "ha valoban...." nem elfogadhatoak. Ugyanis a szemelyeskedes az szemelyeskedes, akar igaz, akar hamis. Az iranyelvek pedig nem ugy szolnak, hogy "csak akkor nem szemelyeskedhetsz, ha nincs igazad". Milyen alapon mondjatok az egyik reszerol azt,h ogy "attol fugg,h ogy igazak-e", mig a masik reszenel ez nem feltetel? Mifele kettos merce ez?

Ennyi erovel akkor barmilyen szemelyeskedes elfogadhato, ha valoban ugy van. EN ugy gondolom, hogy az en szemelyeskedesnek mondott jelzoim mind egytol egyig valoban ugy vannak.

Tehat ha csak ez a valaszotok, akkro a valasz elegtelen.

--Math 2005. augusztus 4., 09:31 (CEST)

Ugyanis a szemelyeskedes az szemelyeskedes, akar igaz, akar hamis.

Ez egyáltalán nincs így. Például ha egy patkányra mondom, hogy patkány, az ténymegállapítás, míg ha egy szerkesztőre, az személyeskedés. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 4., 18:42 (CEST)


KovacsUr:Es ha egy hulyere azt mondom, hogy hulye? Nem igy van a dolog, ahogy mondod. Ha egy patkanyra azt mondod, hogy patkany, es o ezt sertonek erzi (tekintsunk el attol, hogy ez nem lehetseges), akkor szemelyeskedes akkor is, ha igaz. Aki a szemelyeskedest irja, a szerint altalaban igaz az, amit mond. Akire irja, az altalaban hamisnak mondja. Igazsagot nem lehet tenni. tehat a te felfogasoddal a szemelyeskedes nem volna kezelheto kerdes. Tehat a felfogasod alkalmatlan. Raadasul masok nem is ertenek egyet vele.

Dhanak irja peldaul egy szekcioval alabb: "Nem, senki nem személyeskedhet, az sem, akinek igaza van. "

De mindenesetre azt jelzi, hogy a szemleyeskedes kerdese kialakulatlan, es nem kellene ilyen ugyben szankcionalni szerkesztoket. Hajmereszto dolog, hogy egy olyan temaban, amiben ennyire kulonfele velemenyek vannak, megis szankcionalni akarnak szerkesztoket. --Math 2005. augusztus 5., 17:20 (CEST)

Van egy jelentős különbség a „hülye” és a „vandalizmus” kifejezések között. Az első egy adottságra, alacsony intelligenciára utal, amin a lehülyézett áldozatnak nem áll módjában változtatni, míg a második egy tevékenység, egy viselkedésforma megjelölése, amelyet a vandalizmus elkövetője bármely pillanatban megszüntethet (ha nem megy neki, igénybe veheti pszichiáter segítségét, stb).

Természetesen a személyeskedés elsődleges meghatározója a szándék, de gondolatrendőrséget hál' Istennek egyelőre nem áll módunkban munkába állítani. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 5., 17:27 (CEST)


KovacsUr: Az utobbi megjegyzesed nem cafolja a gondolatmenetemet. Jo kis kiegeszites a szemelyeskedes termeszetrajzahoz, de sajnos akkor is tarthatatlan a fenti allaspontod. --Math 2005. augusztus 5., 17:48 (CEST)

Utmutato a hivatkozasok hasznalatahoz

Irnek errol nehany altalanos dolgot, mert megdobbent a szavazasok indoklasa. A megdobbento szamomra az olyan indoklasok, amik az egesz ertelmet, vagy az egesz pontatlansagat tamadjak. Ehhez a kovetkezot szeretnem mondani.

A WIkipedia iranyelvei kozott van egy csomo, ami teljesen homalyos, definialatlan dolgokat tartalmaz. Azert talrtalmaz ilyeneket, mert nem tudtak pontosababn kidolgozni, vagy nem is akartak szorszalhasogatoan kidolgozni, vagy igen nehez lenne pontosan definialni, hogy mirol van szo. Egy csomo iranyelv ugy mukodik, hogy leir valamit, es bizik abban, hogy az emberek fejeben nagyjabol hasonlo elgondolasok vannake zekrol. Ilyen peldaul a szemelyeskedes is.

Namost eppen most folyik egy olyan eljaras, aminel igaz, hogy a szemleyeskedes nincs definialva, de meg szankciokat is akarnak ellenem emelni. A szemelyeskedes tovabbra sincs definialva, de mindegy. Ez az egyik veglet, amikro van egy homalyos iranyelv, de mar szankciok vannak a homalyos iranyelv alapjan kirova. Ez a veglet nem jo.

A masik veglet az en utmutatom a hivatkozasokra. Abban en megprobaltam olyan utmutatast adni, ami viszonylag szigoruan probalja a WIkipedia minoseget biztositani. Sok idot toltottem azzal, hogy aprolekosan kidolgozzak dolgokat, ajanlasokat, es nem jaanlott dolgokat, hogy lehetoleg jollefedjem azt, hogy milyen linkek valok tenyleg a WIkipediaba, es milyenek nem. Szerintem egesz jol sikerult lefednem a dolgot, es egeszen pontos leirast tudtam adni. Mindenesetre ahhoz kepest, hogy as zemelyeskedes egyaltalan nincs definialva, itt azert van egy egesz jo kis definicios rendszer.

Ehhez kepest itt azt a kritikat kaptam, hogy hat ez homlyos, neme gyertelmu. Hat megall az eszem. MAs iranyelveknel senkit nem zavar, hogy homalyos, ennel meg igen? Miert?

De jo, azt modntam, hogy akkor legyen csak utmutato, jelezve ezzel, hogy ez nem iranyelv, mert nem eleg potnos (igaz, hogy ez alapjan a szemelyeskedesrol szolo iranyelv siman nem lenne meg utmutato sem, de hat ez van).

Es akkor egyesek meg mindig azt modnjak, hogy ez nem eleg pontos, homalyos. Most mi a fenet csinaljak? Az utmutatonal nincs enyehbb kategoria, meg mar nem akarom tovabb lefokozni a munkamat. Es egyebkent is megnezem en azt,a ki ennel pontosabb doglot dogloz ki.

Szoval ne legyetek mar ilyen igazsagtalanok mar megint, csak azert, mert en dogloztam ki valamit! --Math 2005. augusztus 3., 19:06 (CEST)

Én csak annyit tudok ígérni, hogy szívesen segítek csiszolni, alakítgatni, és akkor egy idő után újra megpróbálhatjuk megszavaztatni. Nem kell kétségbe esni, nem veszett el semmi. A parlamentben is előfordul, hogy egy törvényjavaslatot visszadobnak átdolgozásra. (Egyébként nekem nem a homályosságával volt bajom, hanem a kiforratlanságával. Megjegyzem: vannak mostani irányelvrészletek, amelyeket, ha javaslatként szerepelnének, nem szavaznék meg, de azok már el vannak fogadva, legfeljebb változtatni lehet rajtuk.) --DHanak :-V 2005. augusztus 3., 21:02 (CEST)


Dhanak: akkor latom megertetted, hogy hol van a kettos merce. --Math 2005. augusztus 4., 09:27 (CEST)


Dhanak: Itt arrol van szo, hogy en a Wikipedia erdekeben legalabb annyit dolgozok, mint a legaktivabb szerkesztok, ha nem tobbet. En megprobalok ervelni, kommunikalni, megprobalok otleteket adni, tervezni. Ennek ellenere engem DD leszol azzal, hogy nem dolgozok. Ennek ellenere az en otleteimet allandoan ilyen urugyek alapjan vetik el.

Ha a Wikipedia jelenlegi iranyelveiben van nehany kidolgozatlannak mondhato utmutato szerinted is. Akkor mit art az, hogy van meg egy ilyen? Szerintem eloszor fogadjuk el, aztan majd meg lehet rajta javitani. Szerintem ha elvetitek az otletet, akkr nem lessz belole semmi. Ha elfogadjatok, akkor viszont lessz belole valami.

Es szerintem az utmutatom nagyon is jol kidolgozott. Messze kidolgozottabb, mint mas iranyelvek, amik nemcsak, hogy el vannak fogadva, de ami alapjan meg szankciokat is csinalnak itt. Szerintem a 3VSZ es a Szemelyeskedes iranyelve messze hianyosabb, mint az en utmutatom. Azt bezzeg szemrebbenes nelkul meg hasznaljak is.

--Math 2005. augusztus 4., 09:48 (CEST)

Másfél szócikk hány karakter?:-)

Érdekes jelenségre lettem figyelmes, amikor megnéztem a figyelőlistámat (Special:Watchlist), azt írja, idézem: (1,5 lap figyelése a vitalapokon kívül, 120000 lap változott az adott határokon belül, teljes lista áttekintése és szerkesztése); Míg a Special:Watchlist/edit lapon már helyesen írja ki, hogy 3 lapot kell figyelnie. Ez Mediawiki bug, vagy szándékolt működés? :-D

--Csobankai Aladar 2005. augusztus 3., 21:57 (CEST)

Ismert bug, dolgoznak rajta. :) – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 3., 22:09 (CEST)

Önreklám, ami tilos.

(Ez az aláíratlan hozzászólás az 81.182.127.177 IP-címről író anonim felhasználóé --A.)

Parancsolsz? Csobankai Aladar 2005. augusztus 4., 20:11 (CEST)

Miskolcról, Sürgős!

Kérem a véleményeket arról, hogy jó lenne-e az, ha adott miskolci médiumokban hír, beszámoló jelenne meg arról, hogy a kezdőlapra Miskolcról szóló szócikk került. Az is lehetséges, hogy általunk elkészített híranyagot továbbítanánk, amiben hangsúlyozhatnánk, hogy a vandálkodásnak semmi értelme (lásd Vogonok). Szerintem sok embernek felkeltenénk a kíváncsiságát, és 5 adminnal lehet bírnánk a strapát is. Hm? --Rodrigó 2005. augusztus 4., 10:02 (CEST)

Szerintem jó lenne. A reklám mindig ráfér a Wikipédiára. --yves 2005. augusztus 4., 16:12 (CEST)

Szerintem is jó lenne. Fel tudod venni velük a kapcsolatot? Ha most nem jön össze, pár napon belül fel tudunk hozni egy másik Miskolcos cikket is kiemeltcikk-színvonalra :) Többi szerkesztőnek mi a véleménye? (hogy ne csak a miskolciak szóljanak hozzá. :)

(de amúgy az nem médium, hanem médiA, ez egyike azon nyelvtani szabálytalanásgoknak, ami miatt ámokfutni kezdek.)

Alensha  * 2005. augusztus 4., 18:24 (CEST)

Persze, hisz Miskolc a szűkebb pátriárkád... :P Data Destroyer 2005. augusztus 4., 18:26 (CEST)

OK, linkelek ide majd egy hírt, hogy véleményezzétek, mielőtt kimegy. Alesha: a média a médium többesszáma [google találatok kezdősorai] mielőtt falnak mész, de legközelebb írott és elektronikus hírközlőket írok. Vagy egyesszámban sajtót. --Rodrigó 2005. augusztus 5., 12:05 (CEST)

A többesszáma latinul, nem magyarul. Ezt a médiumozást valami olyan észlény indíthatta el, sikerült megtanulnia életében egyetlen latin szót és azóta azzal vág fel. Egyébként eredetileg a graffiti és a biblia is többesszám. Hallottad már, hogy valaki azt mondta, hogy „ott vannak a biblia az asztalon”? (csak a következetesség kedvéért.) Magyarul az -a végződés nem többesszám és kész. Alensha  * 2005. augusztus 5., 15:53 (CEST)
na most látom, hogy Nádasdy is ezt írja, legalább rá hallgass. :) (kezd szimpi lenni annak ellenére, hogy akadémikus :) Alensha  * 2005. augusztus 5., 15:59 (CEST)

Én személy szerint tartok a miskolci tömegek bezúdulásától, már így is kissé túl vagytok reprezentálva... Nagyobb szükség lenne az ország más területein terjeszteni a Wikipédia hírét, ha nem vigyázunk, lassan Mikipédiává válunk. ;) Azt hiszem, be is teszek a TODO-listámba egy Ferencvárosról szóló cikket. :D – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 5., 12:14 (CEST)

Miii az, hogy túl vagyunk reprezentálva? :-) Számold már össze, a nemmiskolciak hányan vannak :) Alensha  * 2005. augusztus 5., 15:59 (CEST)

Kedves Rodrigó (és mások): mielőtt még a népítélethez fordulnál, itt egy cikk a média vs. médiák kérdéséről egy nyelvésztől. -- Adam78 2005. augusztus 5., 12:23 (CEST)

Mickolc, Miskolc Über Alles!!!:-)- előre láttam, hogy valami ilyesmire megy ki a játék. --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 5., 12:53 (CEST)

IGe, te hol lax? (nekem ebből úgy tűnik, nem Miskolcon, de őszintén remélem, hogy nem is Észak-Magyarországon (de ezt ne vedd sértésnek, csak valahogy nem illesz ide.) Alensha  * 2005. augusztus 5., 15:59 (CEST)

Nem dolgozik mitosz

"dolgozni gyakorlatilag semmit nem dolgozik (eltekintve bizonyos negatív intézkedésektől). "

Gubb irta rolam.

Nos ez mitosz. ha barki megnezi akozremukodeseimet, akkor jol lathatja, hogy joval tobbet dolgozok, mint mondjuk Grinn, Rodrigo, Tgr. Es kb annyit, mint Gubb--Math 2005. augusztus 4., 10:07 (CEST)

LOL. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 4., 10:12 (CEST)
LOL_LOL_LOL, lásd előző hozzászólásom. Hasznos munkát a "vitázáshoz" képest alig végzel, lásd Oulu-cikk, filozófia, etc. Data Destroyer 2005. augusztus 4., 15:16 (CEST)


Ennyit tudsz mondani egy ilyen vadaskodas alatamasztasara? Szegyeled magad! --Math 2005. augusztus 4., 10:14 (CEST)

Azért a miheztartás végett megnézheted, összesen hány szócikk-szerkesztéssel rendelkezik pl. Gubb, és mennyivel te. Attól tartok, Gubbubu még időarányosan is jobban áll kicsit, de persze ez csak mennyiségi mutató, nem sokat mond el a minőségről. --Csobankai Aladar 2005. augusztus 4., 10:18 (CEST) =)

Idoaranyosan azert nem allok olyan rosszul, nem? Mindenesetre a "nem doglozik" az egy ovon aluli vad volt szerintem. --Math 2005. augusztus 4., 10:36 (CEST)

Es hogha hozzatesszuk, hogy raadasul Gubb szemelyeskedesek ugyeben is elmarasztalhato, akkor tulajdonkeppen itt mar csak szamokrol beszelunk, nem arrol, hogy en vagyok a gonosz, o meg a kisangyal. --Math 2005. augusztus 4., 10:38 (CEST)


Meg annyit, hogy az en adataimban relative tobb a Wikipedia tartomanybeli dolog. MArpedig az ottani munka szerintem ertelemszeruen sokat kell, hogy erjen. En sok javaslatot dolgoztam ki. (Amit jol melloz a Konzervativ Klikk)--Math 2005. augusztus 4., 10:39 (CEST)

ld meg errol: [[11]]

Nekem most mar elegem van abbol, hogy egyes WIkipedistak ahelyett, hogy megbecsulnenek mindenkit, hogy hozzajarul valamivel is a Wikipediahoz, meg le is szolnak bizonyos embereket, akik tagadhatatlanul jelentos mertekben jarultak hozza a Wikipediahoz. Az, hogy valaki regebben itt van, vagy az, hogy eppen sok idot tud forditani a dologra, nem alap arra, hogy masokat lebecsuljenek. A Wikipedia kozossege sajnos iszonyatosan negativ modon all hozza szerkesztokhoz. A tolerans, nyilt, befogado, jo legkor az csak egy mitosz. Epp az ellenkezoje igaz. --Math 2005. augusztus 4., 11:01 (CEST)


Ja meg annyit, hogy Gubb eme minositese szerintem sulyosabb, mint a nacizas. Pont azert, mert melyebb modon serti meg az embert. Abbans erti meg az embert, amivel hozza akar jarulni a Wikipediahoz. --Math 2005. augusztus 4., 11:03 (CEST)

Mivel ennyire mélyen érint ez, és sikerült értelmes stílusban megbeszélnünk az ügyet valamennyire a vitalapomon, a vádat kérésedre sokkal enyhébb formában fogalmaztam meg, de azért látok benne annyi igazságot (és szerintem mások is), hogy teljesen vissza ne vonjam. Övön aluli sértésnek, sem sértésnek nem szántam. Újabb megfogalmazásomban figyelembe vettem, hogy újabb szerkesztő vagy, és eddigi munkád lebecsülése semmiképp sem állt szándékomban, inkább arra próbáltam rávilágítani, hogy még több kellene az általad említett szerkesuztésekből és sokkal kevesebb "hadakozás"-ból. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 4., 11:10 (CEST)


Ugy velem, hogy ha valaki hozzajarul a Wikipediahoz, akkor megbecsulendo. Ha ugy veli, hogy hadakozni kivan bizonyos ugyekben, mert ugy jobb lessz, az sem itelendo el, hanem az is megbecsulendo. Nincs mi alapjan elitelned valakit, csak mert tobb konstruktiv otlete van.

--Math 2005. augusztus 4., 11:21 (CEST)

Természetesen százalékos arányt megállkapítani nehéz, de minden szerkesztő esetében eljön az idő, amikor azt mondja: elég volt, és az én esetemben ezen az időn már nagyon rég túlhaladtunk. Természetesen azt sem lehet mondani, hogy pontosan milligramra mennyi só kell a bográcsba ahhoz, hogy "finom" legyen a gulyás. Vagy azt sem lehet százalékban kifejezni (kedvenc hasonlatodat idézve), hogy hány embert kell a gestapónak/ávónak elvinnie ahhoz, hogy kitörjön a forradalom. Vagy azt sem, hogy pontosan milywen életkortól számít "öreg"-nek egy ember. De azért ettől még vannak finom bográcsgulyások, vannak forradalmak és vannak öreg emberek Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 4., 11:23 (CEST)


Gubb: Szerintem egyaltalan nem lehet megmondani. A te hasonlatoddal elve: a nacizmusban, kommunizmusban sokkal tobb hadakozas kell, mint egy rendes demokraciaban. Tehat az, hogy ki mennyit hadakozik, attol fugg, hogy ki mennyi problemat lat, problemaval kerul szembe. Te onmagaban azt nem itelheted el, hogy valaki sokat hadakozik. Lehet, hogy sokkal erzekenyebb a problemakra, mint te. Lehet, hogy sokkal messzebb lat, mint te. A dolog lehet az illeto jo tulajdonsaga. Lehet, hogy az illeto ugyanannyira jot akar a WIkipedianak, mint te, csak o ezt latja a jo utnak.

Azzal, hogy te azt mondod, "ne hadakozz mar annyit", azzal az illetot meg mindig rendkivul melyen megserted, hiszen o esetleg eppen a WIkipedianak akar jot, es egy szerkeszto eppen ezt a joszandekat roja fel neki.

Szerintem meg ez is melyebb sertes, mint a Nacizas.

--Math 2005. augusztus 4., 11:30 (CEST)

OK, elfogyott a vitaidőm, ezért ezt a vitát itt részemről egyelőre lezártam. Javaslom, fordulj a közösséghez, ha ezzel kapcsolatos kérdésed, megjegyzésed vagy kérésed van, jobbat nem tudok. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 4., 11:36 (CEST)


Gubb: Te peldaul az ateizmus cikkben napokig hadakoztal egy bizonyos kerdesben, es en napokig erveltem ellened. Sehol nem mondtam olyat, hogy "Gubb, tul sokat hadakozol, szekresszel inkabb!". Elismertem azt ajogodat, hogy velemenyedet addig, es olyan mertekben kepviseld, ameddig szuksegesnek, jonak latod. Ennek a jognak az altalanos elismerese a Wikipedia alapveto erdeke. Alapveto dolog, hogy ne szoljunk le masokat, csak mert vedi az igazat. Mindenkinek joga van nem egyeterteni az igazammal, de senkinek nincs joga leszolni az igazam vedeseert. --Math 2005. augusztus 4., 11:39 (CEST)

Na az a vita külön megér egy misét, de mint mondtam, sajnos fogytán a vitára fdordítható időm. Általában valóban mindenkinek joga van hadakozni a megfelelő stílusban és megfelelő céllal. De van egy határ, amin túl bizonyos más körülmények fennállása esetén a hadakozás nem pozitívum. Nem értünk egyet ebben a kérdésben, ennyivel megelégszem. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 4., 11:47 (CEST)


Gubb: Latod, hogy ez sertes. En jot akarok a WIkipedianak, te pedig nem csaka nnyi t mondasz, hogy nincs igazam, hanem egyenesen karosnak iteled az en joszandekomat. Nagyon mely sertes. --Math 2005. augusztus 4., 12:02 (CEST)

Grin adminisztrator felmentese

Elekrkezett az ido erre is.

User:Math/ Grin Adminisztrator Felmentese

Varom az eszreveteleket es kiegesziteseket. Akinek vannak hasonlo esetei, panaszai, szivesen varom oket.

--Math 2005. augusztus 4., 15:21 (CEST)

Véleményem az, hogy ez a zavarkeltés tipikus esete. Grin semmilyen intézkedésével nem szolgált rá erre, magam (és szerintem a többség is) eddigi munkájával 99,99%-ig elégedett. Ez itt nem a kisdobos őrs, hogy ... áh, nem is folytatom, személyeskedés nélkül nem tudom leírni a dörgedelmet. Kérésre bárkinek megírom levélben, mik a további gondolataim. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 4., 15:29 (CEST)


Na jó, hülyeségekkel ne foglalkozzunk. 1000%-ig ellene vagyok a dolognak magam is. Data Destroyer 2005. augusztus 4., 15:33 (CEST)


Gubb: Szerintem meg mas eljarasok megalapozatlanok es zavarkeltoek. Ennel azert valami jobb ervet mondjal, hogy "igazam van, mert igazam van". A kiiras eleg jo peldakat ad. --Math 2005. augusztus 4., 15:56 (CEST)

Hol az indokolás a javaslat mellől? "Elérkezett az idő" - ez nem indok. Tehát: ha nem tudjuk, miért kellene a javaslatot elfogadni, akkor nem is érvelhetünk a javaslat ellen, hiszen nem tudjuk, milyen indokból tették fel. Mivel a te javaslatod indokolás nélkül nem szabályos, nem is kell szavazni róla. Indokolás = érv(ek).

Kár ezzel foglalkozni.--Linkoman

Linkoman: ha netan ajasvaslatot elolvasnad, netantan az indoklast is megtalalnad. De aki becsukja a szemet, az persze nem talalja meg. Szavazas MEG valoban nincs rola. --Math 2005. augusztus 4., 18:19 (CEST)

Nem is lesz, vagy ha lesz, annek se lesz értelme. Jó közelítésben rajtad kívül senkinek sincs bakja Grinnel. Data Destroyer 2005. augusztus 4., 18:22 (CEST)

Szemelyeskedhet-e akinek igaza van?

Szerteszellyel a WIkipediaban amikor csak vitazok emberekkel hallom ezt az ervet. Legutobb Gubb irta, amikro a Grin altal elkovetett egyik sertegetesrol volt szo:

""Egy masik hasonlata egy masik azonosithato szerkesztorol: "felgyújtja a szemeteseket és a kóbor macskákat, megerőszakolja az arrajáró 13 éves kislányokat és/vagy kisfiúkat," Ismét csak arra kellene figyelni, hogy igaza van-e (igen), mert még a becsületére válik, hogy egy azonosíthatóan vandalizmust folytató szerkesztőt ilyen enyhén jellemzett, és nem személyeskedett, hanem véleményét vicces hasonlatba csomagolta."

Tehat hogy ha valakinek igaz van, akkor szemleyeskedhet. Valoban?!!!! Eddig nem igy volt a dolog.

Az iranyelvekben szo sincs arrol, hogy szabad szemelyeskedni, ha igaza van valakinek.

A "vandalizmus" es "troll"lal kapcsolatos vitaimban is elobukkant, hogy "hat ha igaz, akkor nem sertes".

"a megcímzett személy valóban vandálkodott/trollkodott-e a szó Wikipédiában elfogadott értelmében (bár érdemes még bizonyított esetekben is elkerülni a szavak alkalmazását, lásd Do Not Feed the Troll). – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 3., 19:17 (CEST)

"b) és d) OK, ha valóban, konkrétan vandalizmusról illetve a hagyományos vagy Wikipédiás trollingról van szó. De csak akkor, más esetben sértés és például a "vandál" nyilvánvalóan indokolatlan használatát szankcionálni szokták az angol Arbitration eljárásban. h) so-so, bár talán Jimbo Wales-en kívül mindenki esetében egyszerűen nevetséges a Wikipédiában.

A többi kerülendő. -- nyenyec ☎ 2005. augusztus 4., 04:15 (CEST)"


De ez tarthatatlan allaspont, ugyanis az iranyelv nem ugy szol, hogy "ha valakinek igaza van, akkor sertegethet", vagy "csak akkor nem sertegethetsz, ha nincs igazad". Meg aztan kinek az igaza szamit?

Mert ugye minden sertegetesnel a sertegeto ugy gondolja, hogy igaza van.


Tehat eddig a Wikipedia kozossegenek sajnos tarthatatlan allaspontjai vannak a szemelyeskedesrol.

Az egyetlen kovetkezetes allaspont az, hogy:

"ok, a nacizas serttes, de akkor a vandal, a troll, es Grin, DD, Gubb, Nyenyec hasonlatai is mind sertegetesek." es mindenkit ki kell tiltani, es torolni kell a vandal, troll szocikkeket.

Van ver a pucatokban, hogy kovetkezetesek legyetek, vagy nincs?

--Math 2005. augusztus 4., 17:28 (CEST)

Math, kérlek, ne moss össze minden szerkesztőt. Mint csoport, nem tudunk következetesek lenni, mert nem egy agy irányít minket, mert nem hangoljuk össze a cselekedeteinket, ezért ne is várd el. Válaszok:

  1. Nem, senki nem személyeskedhet, az sem, akinek igaza van. Az általad idézett mondatot azonban Grin nem rólad írta. Próbált hasonlatot keresni arra, hogy bizonyos helyzetekben indokolt lehet valami (már nem emlékszem, mi, difflink meg nincs), és szándékosan túlzott, azt remélve, hogy így senkinek sem jut még csak véletlenül sem eszébe azonosítani egy szerkesztőt sem a példában említett emberrel.
  2. A vandál (és talán a troll) csak akkor nem sértés, ha valóban minden technikai részletében stimmel. Ilyenkor is kerülendő. (Gy.k. erősen túlzó példa, nem konkrét szerkesztőre értve:) ha valaki egy sorozatgyilkost sorozatgyilkosnak nevez, az sértés? Aligha. Ha egy bolti tolvajt nevez annak, az sértés. A náci hasonlatok túlzóak és pontatlanok, ezért sértések.

Nem hiszem, hogy te ne éreznéd a különbséget. --DHanak :-V 2005. augusztus 4., 18:34 (CEST)


Dhanak:

En orulnek, ha csak nehanyan kovetkezetesek lennenek legalabb magukban. De nem. Kulon kulon sem vagytok kovetkezetesek. Sajnos az valoban nehez, hogy utana ebbol valami kovetkezetes egyseg legyen. De Dhanak meg te sem vagy kovetkezetes (bar nalad van a legnagyobb torekves ra).

"A vandál (és talán a troll) csak akkor nem sértés, ha valóban minden technikai részletében stimmel."

Mert itt azt mondod, hogy bizony van legalabb egy olyan eset, amikor valami nem sertegetes, ha igaz. A hozzaszolasod megjegyzese pedig egy kategorikus nem: nem, a szemelyeskedes akkor is sertes, ha igaz.

Tehat kerek toled egy olyan allaspontot, ahol te onmagaddal legalabb kovetkezetes vagy.

EN ugy velem, hogy te hajlando volna elfogadni azt, hogy minden szemelyeskedes szemelyeskedes, es nem kell azt vizsgalni, hogy igaz, vagy nem. De a vandal es troll esetere keresel egy kibuvot, mert nem akarod felaldozni. Ugyanakkor engedni sem akarsz, mert semmikeppen nem akarsz lehetoseget adni arra, hogy valaki nacizzon.

aztan ahogy Grin esetet vedted, ugy az en nacizasom kozul is sok megvedheto lenne. vegul is en is, mint hasonlat hasznaltam. En mellettem nem voltal ilyen jo vedougyved. Miert nem? Miert a kettos merce?

--Math 2005. augusztus 4., 18:44 (CEST)


Amúgy apróság, de nem érezhető kontraszt valaki között aki (állítólag) leírt egy vagy két sértést és egy másvalaki között, aki ezt óránként teszi, két hónapon át? (Eltekintve a sértések durvaságától, amit szintén meg lehet vizsgálni; a sértettek számától, ami szintúgy izgalmas kérdés. Általában megvizsgálható az, hogy van-e különbség aközött, hogy „valaki megsértett valakit” és aközött, hogy „valaki folyamatosan több tucat embert sérteget”.) --grin 2005. augusztus 5., 23:01 (CEST)

Belenyugvas a szemelyeskedesbe

A szemeleyeskedesekrol szolo iranyelvek soehol nem tartalmaznak kitiltasrol szolo javaslatot. Sot:

"Megállapodás abban, hogy a civilizálatlanság és a durvaság nem elkerülhető egy ilyen projektben, és belenyugvás a létezésükbe. " Wikipédia:Civilizált_viselkedés#.C3.81ltal.C3.A1nos_javaslatok


Oszinten szolva soha nem gondoltam, hogy inkabb lemondtok azokrol a szocikkekrol, amiket megszerkeszthetek, hogy lassitjatok a szerkesztest egy hercehurcaval, csak azert, mert szemelyeskedesek vannak. Plane, hogy a dolog nem a semmibol jott, nem en kezdtem, es nem csak en csinaltam.

Ha a szocikkeket nezzuk, az eljaras csaka rt a Wikipedianak. Elvon egy csomo figyelemt. Es esetleg elrug egy szerkesztot a WIkipediabol.

--Math 2005. augusztus 4., 18:03 (CEST)

Math, alig egy napja van fenn a szavazás az ellened irányuló szankcióról, és máris kilenc szavazat van a szankció mellett. Nem kellene elgondolkodnod picit azon, hogy tényleg elnézést kérj a viselkedésed miatt, és változtass rajta? Lemondani meg nem nagyn tudom, miről mondhatnánk le:[ személyeskedés törölve m ]Data Destroyer 2005. augusztus 4., 18:09 (CEST)

Data: Egy iranyelvbol ideztem. Azt mondo , hogy az az iranyelv rossz? Toroltessuk?

A fent torolt sertegetes ellen mar tiltakoztam. Iszonyu sokat sertegetsz szerkesztoket, szamtalanszor tiltakoztunk mar. Ha az en kitiltasomat nem vonjak vissza a holnapi nap bezarolag, akkor kezdemenyezni fogom a te kitiltasodat.

--Math 2005. augusztus 4., 18:17 (CEST)

Math, hajrá. Sok sikert. Amit pedig a hozzászólásomból személyeskedés ürügyén kivettél, nem az volt: mindössze egyszerű ténymegállapítás: produktív, a wikipédiát tényleg előrevivő munkád nem áll arányben azzal a munkával, amit kötekedésre és személyeskedésre fordítasz. Data Destroyer 2005. augusztus 4., 18:47 (CEST)

Először a véleménykérés jön. --DHanak :-V 2005. augusztus 4., 18:39 (CEST)

Mi szamit szemelyeskedesnek?

Hat a felmeresbol nem sok lett. Ugyhogy megprobalom mashogy megkozeliteni akerdest.

Kernek kriteriumokat, definiciokat a szemelyeskedesre.

Nem peldakat!

Irokket fajta meghatarozast, amik szerintem elkepzelhetok volnanak, de egyebkent nem egzaktak.

1) Szemelyeskedes: "Egy olyan hozzaszolas, amelyben egy megnevezett vagy szeles korben jol azonosithato szemelyt olyan jelzovel illetnek, amely karomkodas, vagy durvan negativ"

a magehatarozas pontatlansaga abban van, hogy a "jol azonosithato" resz nem eleg egzakt, lehet vele trukkozni. a masik pontatlansaga, hogy " durvan negativ" fokozati es szubjektiv kerdes. a gyengeje a meghatarozasnak, hogy konnyeden ki lehet trukkozni. tovabba nehany enyhebb esetet nem fed le, amikor a szemelyt magat nem kritizalod, de a tevekenyseget igaz. nem kezeli a hasonlatokat sem.

Az index foruman valami ilyen a szemelyeskedes konszenzusos definicioja. Ertsd valoban nem tiltanak ki azert, ha valkinek a velemenyet, tevekenyseget minosited, csak ha ot magat.

e szeritn szemelyeskedes az, hogy "hulye vagy", de nem szemelyeskedes az, hogy "hulyeseget irtal"

2) Szemelyeskedes: "Egy olyan hozzaszolas, amelyben egy megnevezett vagy szeles korben jol azonosithato szemelyt magat, vagy velemenyet, tevekenyseget kozvetlenul, vagy hasonlattal ugy minositenek, hogy az durvan negativ"


ez egy tagabb meghatarozas. a hatranya az, hogy itt mar olyan dolgoknal van a definicio homalyos mezsgyeje, ami mar tenyleg nehezen elkerulheto. peldaul nehezen elkerulheto. e szerint szemelyskedes az, hogy "hulyeseget irtal". kerdes, hogy akkor hogyan kritizalhato a masik velemenye, irasa?

e szerint szemelyeskedes a nacizas, de szemelyeskedes a "Troll", "Vandal" iranyelvek is. tehat ezeket torólni kellene, ha kovetkezetesek akarunk lenni


oszinten szolva nem latok olyan meghatarozasra lehetoseget, ami ertelmes, es a troll, es vandal ne volna szemleyeskedes, de a nacis hasonlatok azok igen.

tehat a WIkipedia "tobbsegi velemenyenek" megfelelo meghatarozast nem latok.

aruljatok mar el, hogy mi az a meghatarozas, ami szerint a nacizas szemelyeskedes, de a troll es a vandal nem az? --Math 2005. augusztus 4., 18:33 (CEST)

Véletlenül Math kitiltási lapjára írtam, de ide tartozik, ezért ide másoltam:
Te nem indokolsz soha semmit, kis barátom, csak azt hiszed. Dhanaknaknak igaza van: User:Antifinnugor szereplése nem tartott ennyi ideig és sok mindent nem engedett meg ő sem magának, ami május 16. óta megtörtént, sajnos.

Személyeskedés

  • Másnak akár a szócikkben, akár a vitában kifejtett álláspontjának durva minősítése,
  • más virtuális (névtérbeli) "viselkedésének" durva minősítése.
  • elkerülése egyszerű.
    • Kerüljük a tárgár kifejezéseket
    • Kerüljük a kirekesztő kifejezéseket
    • Másokat ne hasonlítsunk senkihez,

mások által tisztelt eszméket, hiteket, véleményeket ne illessük negatív jelzőkkel ("hinni a templomban kell"- idézet klasszikusunktól), azaz legyünk tekintettel mások lelkiismereti szabadságára,

    • Kerüljük a mások tevékenységét leminősítő kifejezéseket, pl. "Nyenyec mar regota bezarta a fulet minden ervemre, es nem szol. Nos ez a civilizalt viselkedesnek sokkal durvabb megszegese, mint barmifele szemelyeskedes".

Itt a tévedés! A személyeskedés gyakran becsületsértést és/vagy rágalmazást tartalmaz. Nem szólni valakihez súlyosabban megítélendő viselkedés, mint személyeskedni? De: erről nem akarok vitatkozni, csak véleménynek, olvasnivalónak szántam. --[[User:Linkoman|Linkoman]


Linkoman:"Nem szólni valakihez súlyosabban megítélendő viselkedés, mint személyeskedni? " igen. a Wikipedianak sokkal tobbet art a kommunikacio hianya, mint a szemelyeskedes.

A szemelyskedes definiciod egy lehetseges. E szerint amikor en ide beleptem, akkor elsonek Nyenyec szemelyeskedett velem, amikor le militans ateistazott. Ez is a dolgok gyokere egyebkent. A vandal es a troll iranyelvek e szerint szemelyeskedesek lennenek, torolni kellene oket. Tovabba szankcionalni kellene az altalam osszegyujtott sertegetesek alapjan rajtam kivul Grint, Nyenyecet, Gubbot, Data Destroyert is.

Ezt elfogadnam, ez egy kovetkezetes allaspont lenne. A kettos mercet nem fogadom el.

--Math 2005. augusztus 4., 18:58 (CEST)

Szerintem ha valaki valamit sértőnek érez, és jelzi, akkor illendő azt a kifejezést elfeledni vele kapcsolatban, hisz nem célunk egymás tudatos sértegetése. Ehhez nem kellenek irányelvek és definíciók. A Troll, Vandál wikipédia szakszavak, indolkolt esetben használhatóak valaki viselkedésének jellemzésére, ám nem személyre (lásd: „nem mondhatom hogy hülye vagy, de mondhatom, hogy hülyeséget csinálsz szerintem”.) - szerintem - --Rodrigó 2005. augusztus 5., 12:11 (CEST)


Rodrigo: v.o. nem mondhatom, hogy naci vagy, de mondhatom, hogy fasizmus, amit muvelsz? Nem ertem, hogy a WIkipedia iranyelvei miert is jelentenenek kiveteleket. Szerintem azoknal nem enyhebb, hanem szigorubban kellene venni a sertegetest. Tehat ha szerkesztoknek nem ajanlott a "Naci" szo leirasa mas szerkesztokkel kapcsolatban, akkor a wikipedianak a "troll" es a "Vandal" leirasa sem ajanlott az iranyelvekben egyaltalan.

egy pelda: ha en mondjuk a vitalapomra leirom, hogy bizonyos adminisztratori viselkedesforma, mint peldail az IP cim azonosites nacizmus, vagy az a szerkeszto, aki szemelyeskedes miatt valakinek akitiltasara szavaz, az Hitler modjara viselkedik; akkor azzal en kb egy olyan szintu sertest kovetek el, mint a wikipedia, amikor leirja, hogy bizonyos szerkesztoi viselekdes vandalizmus, vagy bizonyos viselkedes eseteben a szerkesztok troll modjara viselkednek. ebben az esetben en egy kicsit kemenyebb hasonlatokat hasznaltam, de a Wikipedia iranyelveire talan elmondhatjuk, hogy ugyanazon a szinten enyhebb minostiseket sem hasznalhat. tehat osszessegeben a ket eset szerintem azonos fokon vetheto el egyenlo merce eseteben.

szerintem a WIkipedia iranyelveit nem mentegetni kellene, hanem veluk szemben legalabb ugyanolyan, vagy meg erosebb mercet is kell alkalmazni, mint a szerkesztok hozzaszolasainal.

tehat az, hogy a "troll" es a "vandal" hivatalos iranyelvek, nem mentesito, hanem sulyosbito korulmeny.

--Math 2005. augusztus 5., 17:06 (CEST)

Wikipédia:Felhasználók szankcionálása/Gubbubu

Wikipédia:Felhasználók szankcionálása/Gubbubu

Elinditottam egy ilyet is. Dhanak, Nyenyec tobb helyen elismerte, kifogasolta, torolte Gubb sertegeteseit, remelem, ok tamogatjak a dolgot. Szankciokent hasonlot fogalmaztam meg, mint enellenem. Az eset sulyossagat iteljetek meg, es az idotartamra a szerint szavazhattok.

A jogossagot szerintem tagadni kar, legfeljebb a fokozatokat lehet vitatni.

--Math 2005. augusztus 5., 18:14 (CEST)

Math! Ebben egy a fő gond. Ha nem nyilatkozol, és nem írod oda ezen beadványod legelejére, hogy ez az egész csak egy ellenpélda, illetve példa a kettős mércékre, de nem célod az igazi kitiltás, akkor bitony téged is ignorálnom kell. Vannak algondok is; Gubb szerkesztőbb. Továbbá kliktag. Tehát most megmutatod és igazad is van, de az kevés. Lehet 100%-osan is igazad valamiben, de ez ilyenkor nem elég. --Szabadítsuk fel a Wikit!

Mint a legaktívabb szerves alapú Wikipédista, szerkesztőbb talán vagyok, klikktag nem. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 5., 19:16 (CEST)

Wikipédia:Felhasználók szankcionálása/Data Destroyer

Wikipédia:Felhasználók szankcionálása/Data Destroyer

Elinditottam egy ilyet is. Dhanak, Nyenyec, Tgr tobb helyen elismerte, kifogasolta, torolte Data Destroyer sertegeteseit, remelem, ok tamogatjak a dolgot. Nyenyec ugy emlekszem, egyszer elismerte, hogy DD szemelyeskedeseinek mennyisege megkozeliti az enyemeimet. Szankciokent hasonlot fogalmaztam meg, mint enellenem. Az eset sulyossagat iteljetek meg, es az idotartamra a szerint szavazhattok.

A jogossagot szerintem tagadni kar, legfeljebb a fokozatokat lehet vitatni.

--Math 2005. augusztus 5., 18:14 (CEST)

Gomba

Új szerkesztőnk, Gomba egyelőre nem mutatkozik túl együttműködőnek. :D – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 5., 18:38 (CEST)

Hagyjátok békén akkor, jó cikkeket ír, ha a userlapjait szeretné magának fenntartani, akkor tegye. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 5., 18:42 (CEST)

KovacsUr: Nem baj, ereszd ra Geprombolot, majd betori!:) Egyebkent a szerkesztesiei jok. A Userlapjat meg bizony ugy hasznalja, ahogy o akarja. Ne akarjal mar az emberek maganeleteben is rendorkodni! --Math 2005. augusztus 5., 18:44 (CEST)

Kivételesen egyetértek Math-tal. Elég őt _egyszer_ üdvözölni. Ha ezek után úgy gondolja, hogy elolvasta, tudomásul vette, de a továbbiakban nem szeretné ezt a felhasználói lapján tárolni, akkor nyugodtan törölje csak ki! Nem kell ráeröltetni azt, hogy mindenben kövesse a konvenciókat - a saját felhasználói lapján nyugodtan járhatja a maga útján. (Az utolsó beillesztett kép nyilván azért van ott, mert az irányelvlapok ismételt felsorolását már provokációnak érezte. Amíg rendes szerkeszői munkát végez, addig ezek a különcségek nyugodtan tolerálhatóak.) Ali 2005. augusztus 5., 18:49 (CEST)

Amíg mindent töröl, addig beleheshet az egyre újabb üdvözlések csapdájába :-D, jeleztem neki, hogy részemről leszállok róla; remélem a kocsmafal által a töbiek is értesülnek a tömör stílusáról. --Rodrigó 2005. augusztus 5., 19:08 (CEST)

Nem értékeltem a tevékenységét, csak jeleztem. A középső ujjas képen jót derültem. :) – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 5., 19:10 (CEST)

Grin es Nyenyec adminisztrator felmentese

Errol szavazast irtam ki.

Wikipédia:Szavazás

Van 3 jobb adminisztratorunk, igy mar van realitasa a dolognak.

--Math 2005. augusztus 5., 18:47 (CEST)

Megjegyzés: Math elmulasztotta a szövegezést a javaslatok lapon. ennek értelmében az indítványt törlendőnek tartom. Sajnos, a bürokrácia. Math ilyen indokkal törölte egyszer a Viola Zolival közös szavazási indítványunkat. Kérem a közösséget, hogy hasonló indokkal az ő két kérdéses indítványát is töröljétek, mert a Wikipédia nem adhat otthont a kettős mércéknek. Kettős mércék ellenzékének telitalálata.

Jah, emlékszem a dologra. Az ilyen kettős mércét magam is elfogadhatatlannak tartom, a szavazás tehát törlendő. Data Destroyer 2005. augusztus 5., 19:00 (CEST)

Nem-e? Ki se latszik a kettos mercekbol! Olyannyira, hogy meg iranyelvnek sem szavaztatok meg, hanem elvetettetek! --Math 2005. augusztus 5., 19:01 (CEST)

És miért elég a nyolc szavazat és az 50 %? Nem kevés ez egy kicsit? Dehogynem. Math, amit most csinálsz, az kétségbeesett kapkodás. Pánik. Meg kell mondjam, vicces vagy. Data Destroyer 2005. augusztus 5., 19:07 (CEST)

WOW, LOL, TYŰ! DataDestroy megtanulta a személyeskedés nélküli vélemény-nyilvánítást! Gratula :-) --Rodrigó 2005. augusztus 5., 19:18 (CEST)

Köszönöm, köszönöm. Virágokat az öltözőmbe legyenek szivesek. :)) Data Destroyer 2005. augusztus 5., 19:21 (CEST)


Altalaban nem indokoljak ezt meg. De meg van az indokolva. Egy admin eseteben ennyi eleg kell, hogy legyen. --Math 2005. augusztus 5., 19:10 (CEST)

Nyenyec egyszer olyat irt, hogy ha 10% nincs vele megelegedve, akkor tavozik. --Math 2005. augusztus 5., 19:11 (CEST)

Az, hogy mit írt, lényegtelen. Dühömben/idegességemben én is írok sok mindent. Az admin leváltásánál ugyanannak kell érvényesülni, mint a választásnál: minimum 10 szavazó és túlnyomó többség, nem 50 %. Nem mintha a te szavazásodon akár az 50 % összejönne, de mindegy. Data Destroyer 2005. augusztus 5., 19:13 (CEST)

Bizalmatlansági szavazatnál egyszerű többség megfelelőnek tűnik. Túlnyomó többség az admin jog megszavazásához kell, gondold ezt végig. Az enwiki legfrissebb javasolt eljárása is ezt alkalmazza.

Megjegyzés: az angol Wikipediaban eddig összesen öt alkalommal vettek el admin jogot (meglehetősen extrém túlkapásokat követően). Nézzétek meg, hány admin van az angol Wikipediaban. Nem valószínű, hogy itt és most szükség lenne erre. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 5., 19:23 (CEST)

Tavozom

Ezennel pedig bejelntem a gyakorlati tavozasomat.

Nincs kedvem tovabb azon hadakozni, hogy a WIkipedia jobb legyen, mivel belatom, sok ember gyarlosaggal nem tudok hadakozni. En ugy jottem ide, hogy jot akartam es tamogattam a Wikipediat. Mindvegig a WIkipedia javitasa volt a celom. Magamat csak a magam kedveert ritkan vedtem (19%).

Osszessegeben ugy tunik, hogy a tobbseg nem tud egy magasabb szinten racionalis es nyitott lenni. Valoszinuleg nem is latja ennek jelentoseget. pedig ezek fotnosabbak, mint az illemszabalyok, szokasok, es erzelmi harmonia egy nyitott kozossegben. Bovebben errol irtam a User lapomon.

A rolam szolo szavazas eredmenyere visszanezek, bar sok eselyt nem latok. En szankcionalva nem dolgozok itt. Tobb napot probaltam forditani arra, hogy meggyozzem akezdemenyezoket, hogy szankcio helyett beszlejunk ertelmesen. Mar nem voltak hajlandoak, ezt irtak. Velemenyem szerint elotte sem nagyon volt ertelmes megbeszeles, inkabb fenyegetoszes, es tobbsegi velemeny nyomasa. De ez mellekes, mivel most mar Dhanak es Nyenyec maga egyertelmuen leirta: nem hajlandoak megbeszelesre, nem hisznek a megbeszelesben.

En pedig a megbeszelesben hiszek, es a szankciokban nem.

A WIkipediaban a sikerult nehany nagyon fontos szocikket megirnom. Nehany fontos ponton meg tok jo volna odahatni az NPOVra, de hat ez van. Meg nyilvan nagyon sok szocikket irhattam volna, ha nem kozositettek ki.

Sokaig azert maradtam, mert fontosnak gondoltam, hogy a Wikipedia, mint hivatalos magyar enciklopedia ne akarmilyen legyen. Azt gondoltam, hogy nem lehet engem innen kirugni, mert hiszen ez nyilt project, es mert ez amagyar Wikipedia. A neve nem Grin es csapata Wikipediaja lessz. Pedig valojaban Grin es csapata Wikipediaja lessz csupan. Gondoltam, ezt nem hagyhatom, ha hivatalos Wikipedia, akkor nem hagyhatom, hogy akarmilyen hulyeseg legyen benne.

Most mar ugy gondolom, hogy hagyhatom. Ki lehet irni, hogy ez A Magyar Wikipedia. Ettol csak egy kikozosito kis kozosseg Wikipediaja lessz. Sok helyen a maga kis sztereotipiaival. El lehet kerulni, felre lehet dobni, mnt egy kozepes muvet. Sok enciklopedia jart mar igy, nem lessz katasztrofa.

En ide ugy jottem, hogy a Wikipediat elosegitsem. Ti inen kikozositettetek azert, mert nem voltam hajlando a szokasaitokat bevenni. Igy egy nyilt kozosseg nem mukodhet. Megfogalmazhatjatok ugy, hogy mert nem WIkipediat akartam alkotni, de ez nem igaz. Lehetne mashogy is Wikipediat alkotni, mint ahogy ti csinaljatok, jobban is. A Hivatalos Wikipedia cimet viszont mar kisajatitottatok, ugyhogy...

Ezentul lessz idom cikket irni a masodik Ph.D.-mhez, azzal tobbet segitek magamnak. Es tobbet segitek az emberisegnek is, mert itt segiteni mar nem tudok (nektek tetszo rabszolgakat fogtok talalni parat).

En oszinte, nyilt voltam, es jot akartam. Aki mast mond, az hazudik es megsert.

Ha az emberek nem tudnak esszeru kozossegeket alkotni, akkor felesleges hadakozni. azt a kozosseget kell megtalalni, amelyhez alegkevesebbet kell alkalmazkodni. Nekem ez nem a WIkipedia.

Ezek az ervek nem fognak titeket meggyozni, nem kell valaszolni. A bejelentes csak a hivatalossag kedveert van. Maganak jelzem az elhatarozast.

--Math 2005. augusztus 5., 19:34 (CEST)

Viszlát Math! Remélem az esetleges tudományos karrieredben jobban megtalálod a számításod, mint a Wikipédiával, és tényleg összejön az a "leendő" Nobel-díjad! Vagy legalább egy-két díszdoktori cím. :-)

--Ali 2005. augusztus 5., 19:46 (CEST)


Beigazolva látom azt, amit két hónapja írtam:
Elmondom az egyre terméketlenebb vitától függetlenül, hogy megtörtént az a jelenség, amit már többször láttam. Van egy értelmes szerkesztő, de mikor többen nem értenek vele egyet valamiben, akár egy piszlicsáré dologban, elpattan valami nála és ellenséges, sértődött és harcias lesz. Aztán eszkaláció és az a vége, hogy elmegy. Ilyesmi történik most is, ahogy látom (az eszkaláció fázisnál járunk). Hiszem és gondolom, hogy Math egy szuperértékes tagja lehetne a magyar Wikipédiának, ha és amennyiben elfogadja, hogy itt csapatjáték van és mikor mások nem értenek egyet valamiben velünk, akkor ebbe bele kell tudnunk nyugodni, akkor is ha nehéz. (Nekem is nehéz néha, mikor leszavaznak, anélkül, hogy meggyőznének.)
nyenyec  2005. május 27., 20:51 (CEST) [12]
Továbbra is azt gondolom, hogy nagyon értékes szerkesztő lehettél volna. De ahhoz, hogy ne vedd figyelembe a szabályokat, nem elég, hogy te ne érts egyet velük. Nem elég az, hogy téged mások nem tudtak meggyőzni. Ha a szabályok, normák szerinted nem jók, akkor a te feladatod lett volna, hogy meggyőzz másokat, hogy változtassanak rajtuk, mielőtt megszeged őket. Mindez sokkal könnyebben ment volna, hogyha közben nem sértegeted őket és ha nem írsz olyanokat, amikből sértődöttséget, fölényes hozzáállást vagy néha egyszerűen rosszindulatot, romboló szándékot lehet kiérezni. A fórumokkal ellentétben itt valamennyire le lehet mérni, hogy hány embert sikerült meggyőznöd és nem biztos, hogy mindig az "nyeri" a vitát akié az utolsó szó. Azokból amiket írtál, gyakran egy türelmetlen, agresszív valaki tükröződött, egy olyasvalaki, akinek fontosabb az, hogy őt mások nem tudják meggyőzni, mint az, hogy ő meggyőzzön másokat.
Az én elméletem az, hogy te a fórumokon ismert szokásokat, taktikákat alkalmaztad nálunk, míg itt sokan a nagy Wikipédiákban látottakból merítik azt, hogy mit tartanak elfogadhatónak vagy elfogadhatatlannak, pozitívnak vagy negatívnak. Ha mégis úgy döntesz, hogy egyszer visszatérsz, azt tanácsolom, hogy előtte tölts el egy kis időt az angol vagy német Wikipédiában. Nézd meg, hogy az általad kifogásolt dolgokat ők hogyan kezelik, hogyan használják és hogy azok a dolgok, amik szerinted nem jók, hogyan zajlanak a nagy Wikipédiákban. Sokkal könyebben szót fogunk érteni ezek után.
A munkádhoz sok sikert kívánok.
-- nyenyec  2005. augusztus 5., 20:48 (CEST)

Akinek van kedve nyugodtan hányjon egyet nyenyec leírt képmutató szavaitól, mert nekem ez jutott az eszembe. Nekem már a hitem miatt az sem megy, de más nyugodtan tegye. Biztosan segít.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 5., 21:48 (CEST)

IGe, én inkább a te szavaidra mondanék ilyet. Math, sajnálom, hogy így alakult. Szerintem ha valamikor visszajössz, fogadd meg Nyenyec tanácsát. Én is úgy gondolom, hogy jó szerkesztő lettél volna, és nem tudom, abban, hogy vitatkozásba torkollt a veled folytatott beszélgetések nagy része, mennyire volt szerepe annak, hogy pont akkor érkeztél ide, amikor egy bizonyos ateista kavarta a kedélyeket itt. üdv, Alensha  * 2005. augusztus 5., 21:56 (CEST)
egyébként a hited hol tiltja a hányást? A P-dox alapelvei közt ilyen alapelvet nem találtam. De ha tényleg tiltja, rám ne számíts, mert megrögzött, hányós alkoholista vagyok. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 5., 21:59 (CEST)

Math! Szerintem ez felesleges volt. Tulságosan értelmetlen és szentimentális is. A wikipédia egyben az egész társadalom tükörképe is. Máshol sem jobb, se rosszabb. Tehát igazán nem tudsz sem lelépni, sem távozni. A te száraz, kimért stilusodban megírt okosságaiddal meg ha majd könyvbe öntöd, nem sok olvasót fogsz tudni vonzani. Majd lesznek persze néhányan akik felismerik a gondolataid nagyságát, de azokal nem fogsz tudni tömegekre hatni. Persze a Wikipédiánál is vannak jobb helyek, TV, rádió, de azért ez sem rossz és hatásosabb, mit a fórumok. Úgy hogy szépen tedd azt, amit én gondolok, hogy tenni fogod. Amit szerintem Viola Zoli és mások is tettek. Szépen regisztáld magadat újra, de legalább 2-3 néven, különböző internet kapcsolatokból és IP címekről. Szavaznod nem kell ne is foglalkozz vele. Elég ha az értelmesebb szócikkeket javítgatod, hogy ne tudjanak hülyeségeket és dezinformációkat beadni benne az embereknek. Ez bőven elégséges és egyre több sikerélményed lesz meglásd.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 5., 22:12 (CEST)

Math azért annyira nem primitív, hogy ilyet tegyen. Teátrálisan elvonulni, majd sokadnéven a hátsó ajtón visszasunnyogni, aztán tagadni, hogy ő jött vissza (mert az ilyesmi nem sokáig marad titokban) roppant primitív és tehetségtelen emberre vallana. Data Destroyer 2005. augusztus 5., 22:22 (CEST)


Nyenyec: Ugy velem, hogy most mar ha vitaznek, visszatancolnek. Nem en voltam zart a megbeszelesre, vitara:

Pl. "Már több, mint egy hónapja letettem arról, hogy téged megpróbáljak bármiről is meggyőzni. " Nyenyec in: Wikipédia_vita:Felhasználók_kitiltása/Math#V.C3.A1laszok_Mathnak

--Math 2005. augusztus 8., 09:29 (CEST)

dicseret praises

Fantasztikus jok ezek az oldalak!

Pages are brilliant!

........Thomas

Köszönjük thanks so much. :) – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 6., 01:26 (CEST)

Google-találatok!

Sziasztok!

Kb. 1 hónapja láttam, hogy külön gyűjtitek azokat a szócikkeket, amelyek kiemelkedő helyen szerepelnek a Google találatai között.... merre van ez a szócikk? Valakinek a USER lapján belül volt... csak azért mert Mádl Ferenc az első helyen áll! Választ ide, vagy vitalapomra várok! Köszi! -- Peda 2005. augusztus 6., 01:42 (CEST)

nálam második... úgy látszik, nekem másik google-m van :) valahol Nyenyectől van linkelve amúgy. Alensha  * 2005. augusztus 6., 01:53 (CEST)

Második nálam is, illetve kifejezésként harmadik. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 6., 02:03 (CEST)

Google:Google-hatás :) -- nyenyec  2005. augusztus 6., 09:40 (CEST)

Illetve ilyet mindenki kirakhat a saját Userlapjára is, hozzám hasonlóan: User:IGe,User:IGe/szócikkeim a googlén. Érdekelne viszont, hogy holvan a Rankbár olyan meghatározó helye, amikor már csak az adott oldalt kell beütnöm és kidomja a megfelelő számot. Egyszer már voltam ott régebben, csak most nem lelek megint oda.--2005. augusztus 6., 09:57 (CEST)

Szerintem úgy általában keveset kellene ezzel foglalkozni. Esetleg nevezzünk ki egy PR-osztagot, a többiek inkább foglalkozzanak továbbra is a szerkesztéssel. :) – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 6., 10:30 (CEST)

Benne vagyok. A PR osztag egyik tagjaként vállalom újságírók tájékoztatását levélben, ha a Magyar Wikipédiát ért igaztalan vádakról van szó. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 29., 20:05 (CEST)


Köszi a válaszokat, amúgy nekem még mindig az első helyen áll.... http://www.google.co.hu/ és beírom a nevet...

Kicsit megfertőződve egy, a szerénység területén kihívásokkal küszködő szerkesztő-társtól, magam is nézegettem, hogy az általam elindított cikkeket mennyire értékeli fontosnak a gugli. Nagyon meglepődtem: a user-lapomon a hely(történet) szekcióbeli cikkek között vastagítással jelöltem az első helyen megjelenteket. Tudom, hogy ez nem a személyes érdemem, nem is azért idézem, hogy hőzöngjek vele, hanem hogy felhívjam a figyelmeteket, mekkora a felelősségünk, hogy jó minőségű cikkeket készítsünk. Jó lenne, ha a torzsalkodás helyett folytatnánk a munkát. Egyébiránt úgy vélem, a trollokat el kell pusztítani. -- Váradi Zsolt 2005. augusztus 29., 19:45 (CEST)

Az én csaknem hatszáz eddigi szócikkemnek is jó része első :). Egyébiránt úgy vélem, a trollokat el kell pusztítani. Éljen Idősebb Cato. :)) Data Destroyer 2005. augusztus 29., 19:50 (CEST)

Honosított térképek

Mostanában szívesen pepecselek térképmagyarítással. Azt szeretném kérdezni, hogy hová töltsem a honosított változatot? Eddig a Commonsba raktam őket, de ugye úgyis csak mi magyarok tudjuk őket használni. Szóval ide a magyar Wp-be töltsem föl őket, vagy mégis a Commonsba? --yves 2005. augusztus 6., 13:51 (CEST)

Valószínűleg ésszerűbb a magyarba. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 6., 13:53 (CEST)

Szerintem inkább a Commonsba. Egyszer talán majd lesz magyar részlege. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 8., 20:16 (CEST)


Újabb kérdésem van. Mi az álláspontotok az idegen városnevekről? Az nyilvánvaló, hogy az országneveket lefordítjuk, és úgy tűnik, a fővárosoknak is magyar neveket adunk, ha van nekik. De a szomszédos országokban van jópár város, amelyeknek magyar neve is van. Ilyenkor 1. csak az idegen nevet, 2. csak a magyar nevet, 3. mindkettőt (Szerbia és Montenegró térképén pl. így jártam el) tüntessük föl? És ha a 3. verzió, akkor melyik legyen a "fő" név, az idegen, vagy a magyar? Tudom, sokat problémázok... :) --yves 2005. augusztus 8., 20:08 (CEST)

Nekem személy szerint éppen úgy tetszik, ahogy a linkelt térképen csináltad. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 8., 20:14 (CEST)

Természetesen ahol magyar név van, ott magyarul adjuk meg a nevet (mivel ez a magyar Wikipédia), az idegen változatot esetleg zárójelben. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 8., 20:16 (CEST)

  • Szerintem is úgy, ahogy a linkelt térképen van. Igaz, hogy ez a magyar Wiki, de attól még az a település hivatalos neve, ami az adott országban érvényes. Ez a zárójeles megoldás ugyanakkor úgyis "magyarítja" a dolgot. (Különben is, ha mindent csak magyarítanánk, sokat rontana az összevethetőségen). Viking01 2005. augusztus 8., 22:32 (CEST)

Az egész Wikipédia saját kutatómunka

Itt mindenki saját maga kutat és igyekszik a legpontosabb információkat feltenni. Ez pedig saját kutatómunka. Az egyész wikipédia és emberi tudás, saját kutatómunkák összesége. Ha senki nem kutatna források és információk után és nem ellenőrizné le magát, az lenne a gond.-Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 00:47 (CEST)


"Itt mindenki saját maga kutat és igyekszik a legpontosabb információkat feltenni." Nem ártott volna utánanézni az utolsó vacsorának, mielőtt szócikket írtál volna belőle.:DDD Data Destroyer 2005. augusztus 7., 00:49 (CEST)

Lehet, hogy nem a legszerencsésebb a "saját kutatómunka" megnevezés, mert források után valóban nem baj, ha "kutat" az ember. De tudsz jobb kifejezést arra, hogy a Wikipédián ne a saját gondolataid, véleményed, vallásod, kísérleteid eredményei, stb. szerepeljenek? :) --Ali 2005. augusztus 7., 01:15 (CEST)

esetleg „a Wikipédia nem reklámfelület”? Alensha  * 2005. augusztus 7., 01:30 (CEST)
reklám- és publikációs felület; de így már kicsit hosszú /nomeg rendkívül magyartalan/ :) --Ali
„a wikipédia nem a blogod”? :) Alensha  * 2005. augusztus 7., 18:03 (CEST)
Segít az is, ha végigolvasod a Wikipédia:Nem saját kutatómunka lapot, ahol részletesen le van írva, hogy mit értünk ez alatt. -- nyenyec  2005. augusztus 7., 01:17 (CEST)

Mona Lisa, Leonardo da Vinci, Vitruvius-tanulmány támadása?

Az adott szócikkek a A da Vinci-kód szócikkben fellelhető belső linkek megírása miatt kerültek elkezdésre. A da Vinci-kód elég régóta kb. a harmadik legkeresettebb szócikk a magyar wikipédián és még nagyon sok megíratlan linkelés van benne. Valamiért egyeseket ideológiailag zavar a mű népszerűsége, viszont a bibiáé egyáltalán nem.

Ugy gondolom, hogy kicsit jobban kellene egyeseknek ügyelniük a részletekre az itt zajló ideológia tisztogatásban. Talán nem kellene egy adott szócikk létre jötte után néhány órával egyből törlésre feltenni Nem kellene egy a már viszonylag szépen megirt részeket kitörölni, szétbarmolni, hogy igazolható legyen a törlési ok. Nem kellene mindent egy bizonyos vallás szemszögéből átírni.

Ja és kerülni kellene az ilyen szövegeket is:

Na jó, ebből elég. Most mennem kell, ha hazajöttem, leradírozom az egész szemétdombot és újraírom nulláról a szócikket. Mona Lisa ennyit megérdemel. :) Data Destroyer 2005. augusztus 7., 14:22 (CEST)

Továbbá tudtommal arról is volt valamiféle egyeztetés, hogy egy éppen, hogy csak elindult szócikket nem lehet egyből csonkra kivatkozva törlésre feltenni.

--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 14:30 (CEST)

Viszonylag szépen megírt részek a Mona Lisában?? Vajon átolvastad te azt a változatot, amit mutogatsz? Milyen magyar szó az a "pullze", meg a "panzó"??! Ha meg valaki ezeket kijavítja, akkor te szépen visszaállítod, csak mert az nem a te változtatásod volt... És őszintén, tényleg az a legfontosabb dolog, amit a Mona Lisáról, és Leonardo egyéb képeiről el lehet mondani, hogy szerepelnek egy népszerű, de viszonylag csekély irodalmi értékkel bíró krimiben? --Ali 2005. augusztus 7., 15:18 (CEST)
Valamiért egyeseket ideológiailag zavar a mű népszerűsége, viszont a bibiáé egyáltalán nem.

Kedves IGe,(Személyeskedés törölveSzabadítsuk fel a Wikit!) Egy krimin senki nem kér számon bármiféle ideológiát. Egyszerűen arról van szó, hogy a regény jelentőségéhez képest túl sok helyen szerepel a Wikipédiában. Körülbelül olyan, mintha a Bach szócikkben említenénk Samantha Foxot, mert a Touch Me (I Want Your Body) című örökbecsű műben van ellenpontozás. Nem releváns. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 7., 16:21 (CEST)

  • Szerintem sem vállalható még a Mona Lisa-cikk (Da Vinci-ügyben ld. KovacsUr szavait, nem ismétlem). Érdemes megnézni az angol verziót: aki nem tud angolul, annak is sokat mond a cikk részletes volta. Egyelőre tehát én levenném. Viking01 2005. augusztus 7., 17:52 (CEST)

Egyébként meg köszönöm az antikarakuttyisták vezérének, hogy ilyen jó reklámot csapott az adott három szócikknek a törlési cirkuszolásával. Remélem ezt a jó és segítőkész szokását megtartja:-) --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 8., 12:33 (CEST)



Szubcsonkok törlése és az ellenszer

  • Továbbá tudtommal arról is volt valamiféle egyeztetés, hogy egy éppen, hogy csak elindult szócikket nem lehet egyből csonkra kivatkozva törlésre feltenni.

Segítenél felidézni ennek részleteit? Mikor valaki törlésre javasol egy szócikket, mert szubcsonk (még csonknak sem elég), akkor a szerzőnek van 5 napja a szavazás végéig, hogy gatyába rázza. Amennyiben ezt kevésnek találod, azt javaslom kezd el a lapot kidolgozni a felhasználói lapod egyik allapjaként, pl User:IGe/Vitruvius-tanulmány és csak mikor már kezd vállalható tartalom lenni benne, akkor mozgasd át a szócikk névtérbe. -- nyenyec  2005. augusztus 7., 16:45 (CEST)

5 nap? Jó, ha IGe csütörtökig nem ad a három szócikknek normális, lexikonba illő formát, akkor irgalmatlanul átírom őket. Adok egy esélyt neki, hátha képes normális szócikket is írni. Data Destroyer 2005. augusztus 7., 16:51 (CEST)

Kamuhegyeket nyomnak itt egyesek. Tele van a wikipédia néhány soros és akár üres szócikekkel is, amely érdekes módon nem zavar egyeseket. Pölö: Old fashioned pohár--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 16:52 (CEST)

Az a szócikk, amelyikről nem lehet másfél-két sornál többet írni, nem csonk. Szerinted a Mona Lisáról nem lehet a te pár sorodnál többet írni? És Leonardoról? Ne röhögtess. Data Destroyer 2005. augusztus 7., 16:55 (CEST)

Egyeseknek agyára ment itt valami szerintem, de nagyon. Ugy hogy ha annyira rájön egyesekre a törölhetnék, hát töröljék. Majd aztán én meg megírom a különféle fórumokon. Előbb utóbb újságcikkek is lehetnek belőle.:-)--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 16:58 (CEST)

IGe, mi lenne, ha az ostoba és üres fenyegetőzés helyett -amit amúgy se vesz senki komolyan- inkább tisztességesen megírnád a három szócikket, és ezzel el is lenne intézve a dolog? Nem ez lenne-e a normális eljárás? Data Destroyer 2005. augusztus 7., 17:00 (CEST)

Minek a szót csépelni? Mért nem javaslod törlésre, Kedves Gábor (?) OsvátA. 2005. augusztus 7., 17:09 (CEST)

Talán mert elolvasta a WP:ZAVAR lapot? -- nyenyec  2005. augusztus 7., 17:10 (CEST)

A wikipédián elfogadott és megszavazott dolog lett a kettős mércék használata. Nem tudom, akkor mit is értetlenkednek egyesek, hogy vannak egyenlőbb szócikkek.Tehát felesleges lenne egyenlőbb szócikkeket törlésre javasolni.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 17:20 (CEST)

Biztos?. Nem arról van-e szó inkább, kedves Felszabadító kolléga, hogy értelmetlen szavazást írtál ki? Kb mintha azt írtad volna ki, hogy "A Wikipédiába ne lehessen hülyeségeket írni", aztán mikor elvetik a javaslatot mint értelmetlent, értelmezhetetlent (mint a te esetedben történt), később hangoztatod, hogy "elfogadott és megszavazott dolog lett a hülyeségek beírása". Hmm? -- nyenyec  2005. augusztus 7., 17:34 (CEST)

Mint köztudott személyen a wikipédia valódi szabadságát támogatja és nem támogatok sem szerkesztők, sem szócikkek eltávolítását.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 17:37 (CEST)

Kész a Leonardo-életrajz, IGe, most már akár maradhat is a szócikk. (Bár még dolgozom majd rajta) Data Destroyer 2005. augusztus 7., 17:38 (CEST)

A p-dox vallás fontos eleme az antikarakuttyisták munkába fogása:-) Minek dógozni a szócikkeken annyit, meg fárasztóan hieltériteni, amikor ezt más is elvégzi:-)--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 17:41 (CEST)

A wikipédia fontos eleme pedig, hogy lenézi az ostobaságokat irkáló csonkgyártókat. Aki nem dolgozik, annak itt nem jár megbecsülés, IGe, örökre pária marad. Mint te, például. Data Destroyer 2005. augusztus 7., 17:46 (CEST)

IGe fogadni és nyerni sok-sok kételkedővel szemben, aki nem hitte, hogy Adatromboló, antikarakuttyista kartácsot rá tudom venni lexikoncikkek bemásolgatására:-) Fényesen nyertem:-) Egy vallásnak igazi kincs az ellenzéke.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 17:49 (CEST)

Összeszorított foggal, görcsösen önigazolni, miközben mindenki kiröhög: ezt csinálod te, IGe. :)) Data Destroyer 2005. augusztus 7., 18:56 (CEST)

Akkor nem kellene Data Destroyernek ilyet tenie, ha ennyire görcsös:-) Inkább folytatnia kellene a lexikon bemásokgatásokat. Ahhoz ért és arra jó. Jómagam irtó laza vagyok.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 8., 09:08 (CEST)

Te, IGE? :DD Görcsemberke. Viszont figyelj a copyrightra, a pentagram-szócikked fele szinte szó szerinti koppintás a [13] oldalról. Fogalmazd át, vagy törölnünk kell a szócikket a copyright megsértése miatt! Data Destroyer 2005. augusztus 8., 09:39 (CEST)

A wikipédián, az adatok és a szócikkek egyes Adatromboló kartácsaknak katarzis élményt okozó törlési gyakorlata helyett, az adatok bővítésére kellene helyezni a fő hangsúlyt. A hasonló fogalmazás, nem egyenlő az azonossal. Ja és nem kellene egyszál magát tömegnek kiadnia:-)--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 8., 09:44 (CEST)


A hasonló, ha ráismerhetünk a forrásra egyenlő a plágiummal és a jogsértéssel. Figyelj: a te változatod: "A pentagram szögeinek összege 5*36°=180°, ugyanannyi, mint egy háromszög szögeinek összege. Érdekes tulajdonsága még ennek a csillagnak, hogy felfedezhető rajta az aranymetszés aránya, " a honlap változata: A pentagram szögeinek összege 5 * 36° = 180°, ugyanannyi, mint egy háromszög szögeinek összege. Még érdekesebb tulajdonsága ennek a csillagnak, hogy felfedezhető rajta az aranymetszési arány. [14] Fogalmazd át, hogy ne legyen vele gond, különben tényleg törlődni fog. Data Destroyer 2005. augusztus 8., 09:48 (CEST)

Építsd és ne rombold a Wikipédiát. Még ha az üldöző mániája valakinek mást is diktál:-)--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 8., 10:11 (CEST)

IGe, fogalmazd át, hogy ne legyen jogsértő. Ha nem fogalmazod át, felteszem törlésre, megemlítve a másik oldalt is, ahonnan pofátlanul ollóztál. Gyerünk. Data Destroyer 2005. augusztus 8., 10:20 (CEST)

Tudtommal a wikipédia nem egymás szócikkeinek és szerkesztők kölcsönös kikuglizásáról szól. Ha valakinek baja van a helyesírással, vagy mással, tegye meg és ne töröljön. A tett sokkal egyszerűbb minden esetben, mint a törlési eljárás, ami rombolja a Wikipédiát. Meg különben is dolgozzanak az antikarakuttyisták:-) Ja és közkincses dolgok és esetleg saját magam eltérő idézése sem jogsértő. Sok cikket írok álnéven:-)--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 8., 10:24 (CEST)

Ha egy szerkesztő képtelen egy normális szócikket összehozni, csak hülye csonkokat, illetve weboldalakról "összelopkodott" cikkeket alkot, az húzza meg magát. Ne mástól várja, hogy a trehányságát helyrehozza. Fogalmazd át a szócikket, IGe, vagy a kukába megy. Data Destroyer 2005. augusztus 8., 10:26 (CEST)

Nem igaz bazeg, ahelyett, hogy átfogalmazná azt a négy sort, nekiáll önigazolni. "saját magam idéztem" "álnéven írtam".Siralmas vagy, IGe. Data Destroyer 2005. augusztus 8., 10:29 (CEST)

Mindenkinek jogában áll sirni és saját monitorát lefejelni is:-))))) Főként ókori életrajzok másolásában jártasoknak.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 8., 10:31 (CEST)

Nem, IGe, én most épp röhögtem rajtad. Egy egyszerű problémát képtelen vagy hat kilométernyi önigazolás nélkül mgoldani, plusz hazudsz, mint a vízfolyás: "én írtam". Ja, ok. Akkor, ha felteszem törlésre majd érvelj ezzel, jó? Data Destroyer 2005. augusztus 8., 10:35 (CEST)

Nem is tudom ki-kit üldöz már évek óta és azt sem tudom, hogy ki-kinek a szócikkeinek a baszkurálása a mindennapi betevője:-)--a legolvasottabb Userlap szerkesztője

Évek óta? Három hónapja ismerlek, ennyi idő pont elég volt, hogy véleményt alkossak rólad. Mindamellett ami jogsértő, az kukába kerül, és ha te annak figyelését, hogy ne kerüljön ilyesmi fel a wikipédiára baszkurálásnak nevezed, akkor bizony még sokat foglak baszkurálni. :DData Destroyer 2005. augusztus 8., 10:47 (CEST)

Akkor további jó üldözőmániát kivánok Data Destroyernek:-)A véletlen egybeeséseknek természetesen semmi közük nincs a valósághoz:-))))))--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 8., 10:49 (CEST)

Nem akarsz ezen a munkán csökkenteni azzal, hogy nem másolsz be weboldalakról összelopkodott szócikkeket? Data Destroyer 2005. augusztus 8., 10:51 (CEST)

Ez nem szerkesztés, amit csináltok: mi lesz így a talpatlan pohárral??? OsvátA. 2005. augusztus 8., 10:59 (CEST)

    • Szjt 34. § (1) A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti. --TG® 2005. augusztus 8., 12:31 (CEST)idézte:--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 8., 12:39 (CEST)

A da Vinci-kód rajongók

Nem javaslom Data Destroyernek, hogy "kipucolja", kitakarítsa" az ezt érintő cikkek tartalmát és saját Opus Deis:-) ateista/katolikus kettős ügynöki szócikket gyártson belőle. A da Vinci-kód rajongótábora igen nagy. Továbbá a források megvannak és így amit tesz az vandálság. A wikipédiának a legszélesebb foku tájékotatást kell adnia.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 19:36 (CEST)

Tehát, ha ilyet fogok tapasztalni, akkor riadóztatom több helyen is a rajongótábort.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 7., 19:39 (CEST)

Tudod kit riasztasz? Magad, amikor a tükörbe nézel. :DHa emlékezetem nem csal, toboroztál te már ide fanatikus ateistákat is, akik majd jól szavaznak, aztán nem jött senki. :D Eh, ne becsüld túl magad, mert csak kiröhögnek. Data Destroyer 2005. augusztus 7., 19:44 (CEST)

IGe, két centivel feljebb azon örömködtél, hogy milyen cselesen fogtál "munkára". Most meg ahelyett, hogy még jobban örülnél, hogy gatyába rázom a szócikkeidet, itt fenyegetőzöl a regény rajongóival :DD. Nem kéne eldöntened, mikor mit hazudj? :DDD Data Destroyer 2005. augusztus 7., 19:44 (CEST)

Data, nem muszáj megtenned, ha ennyire NEM JAVASOLJÁK neked. Majd megteszik mások. :) egyre kevésbé van kedvem elolvasni ezt a könyvet... Alensha  * 2005. augusztus 7., 19:43 (CEST)

Alensha, ne is olvasd el, én olvastam, de végig bosszankodtam az ostobaságok miatt. A két szócikket meg megírom, nehogy már ez a két jobb sorsra érdemes szócikktéma egy szar krimi reklámává degradálódjon. :) Látod, mennyire kapálózik IGe a szócikkek átírása ellen? Data Destroyer 2005. augusztus 7., 19:46 (CEST)

Látom, csak az marad még reLYtély előttem, hogy ez a helyesírási hibáira újításaira is vonatkozik-e? ˇAlensha  * 2005. augusztus 7., 19:50 (CEST)

Elképzeltem, ahogy a megvadult rajongók elárasztják a Wikipédiát... Mondd, szerinted IGe el is hiszi, amit leír? Mert ha igen, elég baj neki :) Data Destroyer 2005. augusztus 7., 19:53 (CEST)

P-DOX.hu aki ezt elhiszi, az mindent... :) (IGe, tudtad, hogy a katolikusok a marslakóktól származnak?) Alensha  * 2005. augusztus 7., 19:58 (CEST)
  • Mielőtt valaki nagyon elkezd rajongani a Da Vinci-kódért, kéretik elolvasni Martin Lunn: A Da Vinci-kód megfejtése című könyvét is. A Da Vinci-kód ugyanolyan áltudományos hangulatkeltés, "hoax", mint Az elveszett középkor. A tudomány viszont teljesen független kell legyen hittől, hovatartozástól (ld. még: igazolhatóság). Viking01 2005. augusztus 7., 20:07 (CEST)

"A Da Vinci-kód ugyanolyan áltudományos hangulatkeltés"-akárcsak a biblia. Csak a DVK eleve beios vallja, hogy csak egy regény.--User:IGe

  • (1) A Biblia nem állítja magáról, hogy tudományos mű. Amit állít (és ezt lehet vitatni, de most nem ez a lényeg) az az, hogy a szövege isteni kinyilatkoztatás. (2) A DVK egyértelműen regény. (3) Regénytől nem várok el tudományosságot, de nem is fogadom el tudománynak. (4) Én aláírtam a mondandómat... Így: Viking01 2005. augusztus 7., 20:15 (CEST)

Mindkettő egy könyv, mindkettőnek van egy rajongótábora és csak annyi a fő különség köztük, hogy a DVK ideológiája alapján nem öltek embereket a bibiájén meg igen. Tehát a biblia egy detruktív, az emberiségre veszélyes mű.--2005. augusztus 8., 08:04 (CEST)

Valaki elkezdhetné a Louvre, Sion-rend, Szent Grál szócikket is, hogy aztán ne legyen rám köpködés, meg tölési millitarizmus, mint a Vitruvius-tanulmány-nál ha én kezdek bele. -- Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 8., 09:01 (CEST)

Lehet, hogy át kellen ténem egy ilyen aláírásra:) -- a legolvasottabbszerkesztő]


Meglehetősen lelkes és nyugodt itt mindenki. De miért ez az izgalom? Ez is csak egy regény. Irodalmi mű avval a céllal, hogy valaki az általa kitalált történetet megismertesse a világgal. Minél jobb a marketing, annál többen fogják olvasni, megvenni. Innen már anyagi kérdés is. A pénzért meg bármilyen reklám megfelelő lehet. Nem szabad túl komolyan venni. Olvastam, nekem tetszett, egy kellemes kalandregény. A dologhoz tartozik persze hogy nincs semmilyen komolyabb vallásos elkötelezettségem és túl mély háttérismeretem se, amelyek zavarhatták volna a műélvezetet. Cinty 2005. augusztus 25., 21:56 (CEST)

Interwiki, ill. kategória nélküli cikkek kategóriája + kategóriarendszer

Már több Wikipédiában fölfedeztem olyat, hogy valami programmal az összes cikket, amiben nincs megadva interwiki, berakták egy "Interwiki nélküli cikkek" vagy hasonló nevű kategóriába, így akinek van kedve, keresgélhet közöttük, és kis kezével berakosgathatja az interwikiket (legalább az angolra, ill. lehetőleg onnan ide is).

Másik hasonló kezdeményezés, ha jól emlékszem, a "Kategóriabesorolás nélküli cikkek", ami szintén jól jönne. Ehhez mondjuk az is kéne, hogy az alapvető kategóriarendszer létezzen, mint ahogy nem igazán létezik. (A minap pl. a parlagon hagyott Kategória:Sajtótermékeknek létrehoztam a Kategória:Médiát. A fölé létrehoztam a Kategória:Kommunikációt, a fölé pedig a Kategória:Társadalmat, ami még mindig piros link volt, de ott eluntam a dolgot.) Szóval az utóbbi tervhez a kategóriákat is jó lenne valamilyen szinten kialakítani.

Adam78 2005. augusztus 8., 11:34 (CEST)

Az interwikikre nem tudok a nézelődésnél jobb módsert, de javaslom a kezdőlapról indulva az alapvető témáknál bejegyezni.

Wikipédia:Hogyan használd a kategóriákat. Valahol látható kategória-gráf is, valaki készített ilyet.

Balra nézegesd a Speciális lapok menüpontot!

Üdv: --Rodrigó 2005. augusztus 9., 21:37 (CEST)

Csinálhatok egy lekérdezést, ami ad egy listát az interwiki nélküli lapokról. Ha nem lesz túl hosszú, kiteszem a userlapom egy allapjára. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 9., 21:41 (CEST)

Kiszűrtem az egyértelműsítőket és az átirányításokat, maradt 5502 cikk. Kéritek? – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 9., 23:21 (CEST)

Az A-betűsöket először. :) -- nyenyec  2005. augusztus 9., 23:29 (CEST)

Kipakoltam ide: Wikipédia:Interwiki nélküli cikkek. A júniusi dump alapján készült, úgyhogy vannak benne már törölt cikkek is, illetve feltehetően olyanok is, amelyekben június óta helyeztek el iw linkeket. Csak angol, francia és német interwikit néztem. Ha e három nyelv egyikére sem volt iw link, a cikk belekerült a listába. – – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 9., 23:48 (CEST)

Tervbe van véve mindenféle lista (pl. hivatkozott egyértelműsítő lapok, rövid nem-csonkok), de szvsz nincs sok értelme, amíg nincs friss dump. (Nemrég volt átállás az 1.5-ös szoftverre, a Wikimania meg tegnap ért véget, most remélhetőleg majd több idejük lesz a fejlesztőknek, és újra lesznek heti dumpok.)

Egyébként van egy hasznos program, az Interwiki Link Checker, amivel félig automatizáltan nézheted át az azonos nevű, iw nélküli angol és magyar cikkeket, és azonosíthatod őket. Persze, gondolom, ez is a júniusi dumpot használja.

Nemrég elkezdtem egy Karbantartó műhely tervezgetését, ami ilyesmikkel foglalkozna. Minden segítséget, javaslatot stb. köszönettel veszek.

--TG® 2005. augusztus 10., 00:06 (CEST)

Köszönöm mindenkinek a válaszokat! Lehetne egy olyan kérésem KovacsUrhoz, hogy a legközelebbi lista készítésekor zárja ki a Kategória:Keresztnevek és a Kategória:Magyarország települései elemeit?

Most a lista nagyobb részét az ezekből eredő, kevésbé releváns linkek teszik ki – ezekhez ugyanis kis eséllyel lehet más nyelvű megfelelőket találni, s ha mégis, azokra a Interwiki Link Checkerrel is rá lehet bukkanni. Gondolom, nem olyan nehéz a lekérdezést módosítani és újból lefuttatni. Köszönöm előre is! Adam78 2005. augusztus 10., 21:55 (CEST)

Semmi akadálya, még ma este lefuttatom újra (bár ezáltal vissza fognak kerülni a már kihúzott szócikkek, bocsánatot kérek azoktól, akik dolgoztak rajta). – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 10., 22:05 (CEST)

Megtörtént, így már sokkal barátságosabb mennyiségű (1987) cikk maradt. :) – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 11., 00:32 (CEST)

Ragyogó, köszi! Pár tucat cikket már be is linkeltem. – Hol, hogyan lehet majd értesülni arról, ha friss dump lesz elérhető?

Más: megcsináltam a kategóriák "gyökerét", lásd Kategóriák, és jó pár üresen végződő kategóriát elhelyeztem (ui. azt szeretném, ha a legfölső kategóriákat kivéve mindegyik be lenne sorolva valami alá). Ha valamivel nem értetek egyet, át lehet tenni más kategóriába: akár a meglévő besorolás mellett, akár helyette, akár úgy, hogy közbeiktatunk egy másikat, akár úgy, hogy egy köztes kategóriát megkerülünk. Azt hiszem, csak egy eset okozhat némi fennakadást: ha végül szükségtelennek bizonyuló kategóriát alkotunk; én azonban javarészt olyan alapszintű kategóriákat hoztam létre, amelyeknek a besorolásán lehet vitatkozni, de a szükségességükről aligha. (Hihetetlen, hogy ezt előttem még senki nem csinálta meg, mikor már 15 000 szócikk felé járunk!) Egyetlen olyan kategóriát alkottam csak, ami kétséges: a Tevékenységet – mivel nemcsak funkcionálisan, de alakilag sem jó (nincs többes számban), attól tartok, törölni kell majd. – Bízom benne, hogy a többi jól beválik majd mindenkinek. -- Adam78 2005. augusztus 12., 01:57 (CEST)

A listában is írtam, de megismételném: amit beinterwikiztek, azt legyetek szívesek, töröljétek a listából, hogy más már ne vesződjön vele feleslegesen. Köszi. :) – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 12., 02:13 (CEST)

Őszintén szólva nekem az macerás, hogy a szerkesztési felületen mindig külön kikeressem és kitöröljem a vonatkozó linkeket. Felmerül a kérdés: miért pont én vesződjek vele? Hadd ne az legyen a fizetség a közreműködésemért, hogy pluszmunkát sóznak a nyakamba... Másnak épp ugyannyi időbe telik kiszedni ezeket a linkeket – jobban mondva másnak kevesebb időbe telik, mivel aki egyszerre egyfajta munkát végez, az általában gyorsabban teszi, mint ha váltogatnia kell közöttük.

Másfelől (ami talán fontosabb): az interwikik beillesztése jobbára olyasvalami, amit a szoftver nem tudna elvégezni (tudni kell az idegen nyelvi megfelelőket, és fel kell ismerni, hogy konkrétan a két cikk ugyanarról szól-e, már amennyire két Wiki-cikk megegyezhet). De nem ez a helyzet a szükségtelenné vált szócikkek kiszűrésével: ez gépnek gyerekjáték, embernek kulimunka. Engedtessék meg, hogy ezt a gépre bízzam. A lista már meg is van, hiszen az elkészült végeredményből lehet kiindulni. Mi akadálya annak, hogy ezt egy program végezze el? – Vagy ha nincs kedved ilyet írni, remélhetőleg megjön majd az újabb dump, amiből ezek eleve kimaradnak. Ne legyünk ilyen atavisztikusak, kérem tisztelettel... ;-)

Adam78 2005. augusztus 12., 03:47 (CEST)

Hazai/hazánkban - magyarországi/Magyarországon

Nekem, mint határon túli magyarnak feltűnő, hogy gyakran "hazai"/"hazánkban" kifejezés szerepel a szócikkekben és ezt néha javítani szoktam "magyarországi/Magyarországon" változatra, mert sokkal pontosabbnak találom. Az első változat olyan, mintha a Miskolc szócikkben "városunk"-ot írnának a cikk szerzői.

Szerintem legyünk büszkék, és legyünk tekintettel arra, hogy nem csak Magyarországon élnek magyarok.

Amennyiben a magyar nyomtatott lexikonokban is elterjedt a "hazánkban" változat, akkor kérésemet visszavonom.

-- nyenyec  2005. augusztus 8., 22:30 (CEST)

Szerintem sokak úgy gondolják, hogy mivel nem annyira világnyelv a magyar, ezért aki beszéli, az vmilyen szinten a hazájának tekinti Magyarországot függetlenül attól, hol lakik (te is magyar vagy még attól, hogy Nashville-ben laksz, nem?) De lehet, hogy ez POV. Én úgy gondoltam, ami kimondottan Magyarországgal kapcsolatos cikk, ott használhatjuk a hazánk megjelölést, máshol meg írjuk ki rendesen. Amúgy tökmindegy, hogy döntünk, Gubb úgyis szabotálni fogja, mint az időszámítás előttöt :-) Alensha  * 2005. augusztus 9., 22:04 (CEST)

Azért van különbség a "városunk" meg a "hazánk" között. Városunk sok van, hazánk meg - hát kinek mennyi. Nekem (sajnos, vagy szerencsére) csak egy :-)). A magyar Wikipédia alapvetően - a magyar(ok) Wikipédia('ja): ez triviális. Természetesen lehet korlátozni bizonyos, indokolt esetekben e kifejezés használatát, de e szó általában vett "betiltása" ellen csak tiltakozni tudok! Arra pedig semmiképp sem tudok büszke lenni, hogy nem csak Magyarországban élnek olyan magyarok, akik nemcsak nem tekintik hazájuknak Magyarországot, de eme tekintésben másokat is akadályozni akarnak. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 9., 22:11 (CEST)

Gubb, gubb, gubb. Városunk is egy igazi van. Ami kinn tündököl a címlapon. A többi az csak település. :) Alensha  * 2005. augusztus 9., 23:15 (CEST)

A fenti interwiki nélküli szócikkekben végül megmaradnak az egyedül belhoni érdeklődésre számot tartóak, melyekben nyugodtan írhatjuk azt, hogy hazánk, mivel nem hiszem, hogy Babosdöbréte vagy Deregnyő külföldi érdeklődésére tart számot. --Rodrigó 2005. augusztus 10., 00:06 (CEST)

Öööö, hát Deregnyővel pont mellélőttél, mert úgy látom, ez Szlovákiában van... A többivel egyetértek. Alensha  * 2005. augusztus 10., 00:17 (CEST)

Szarintem egy magyar wikipédiában ez nem gond. Mindenki tudja, hogy a hazai= a magyarországi szinonimaszava. Szerintem báétrabban leghet felváltva használni. SZépa választékos fogalmazás.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 08:08 (CEST)

Teljesen egyetértek. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 10., 09:00 (CEST)

GDP (Gross Domestic Product) = Bruttó hazai termék – itt a hazai egyértelműen magyarországit jelent. Szerintem a kettő eléggé ekvivalens, a második változat talán egyértelműbb, mivel explicit. --DHanak :-V 2005. augusztus 10., 18:29 (CEST)

Kettős átirányítások

Szeretném felhívni szerkesztőtársaimat egy kis takarításra. A Speciális:DoubleRedirects lapon találhatók azok az átirányítások, amelyek egy másik redirekt lapra mutatnak. Ezt a dupla átirányítást a MediaWiki jelenleg nem támogatja. A megoldás, hogy kézzel javítjuk őket direkt átirányításokra. Ehhez kérném mindenki segítségét. Ürítsük ki a listát!

Kösz,

--DHanak :-V 2005. augusztus 9., 22:52 (CEST)

jó, kezdem. Alensha  * 2005. augusztus 9., 23:15 (CEST)
A nagyját megcsináltam egy hete, ebben a sinfoniás dologban nem voltam biztos. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 9., 23:19 (CEST)

hát, írhatott volna ez a Bach egy kicsivel kevesebbet is belőlük... :) Alensha  * 2005. augusztus 9., 23:24 (CEST)

no, kész. Alensha  * 2005. augusztus 9., 23:25 (CEST)

Kösz a segítséget! --DHanak :-V 2005. augusztus 9., 23:26 (CEST)

Wikipédiáról cikk Miskolc kapcsán

User vita:Rodrigo#Wikipédiáról cikk Miskolc kapcsán

Átírkálni, kommentezni ott lehet, van rá 24 órátok, és kiküldöm a helyi újságoknak, a http://www.boon.hu is le szokta közölni híreim. Elküldöm a rádióknak is, ki tudja.--Rodrigó 2005. augusztus 9., 23:53 (CEST)

Kategóriajavaslatok

Egy kicsit nehézkes már a kategóriajavaslás (más kérdés, hogy nem is nagyon veszik igénybe), nagyon felgyorsultunk mostanában. Javaslat: legyen egy hét helyett 3 nap a várakozási idő, és ne kelljen 5 létező cikk a javaslathoz (de a kategória létrehozásához igen!). --TG® 2005. augusztus 10., 00:25 (CEST)

Jó. -- nyenyec  2005. augusztus 10., 00:34 (CEST)
Rendben – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 10., 00:37 (CEST)
Részemről OK. --DHanak :-V 2005. augusztus 10., 18:31 (CEST)
OK, csak ezzel még nem oldódik meg az kérdés, hogy mi lesz azokkal a javaslatokkal, amelyekre (se ellen) nem szavaznak, ill. a megszavazottakkal, amelyeket senki nem csinált meg. - Serinde 2005. augusztus 10., 19:38 (CEST)

Mit tekint a Google magyar lapnak?

Feltűnt az, hogy a Vietnami háború szócikket a google nem akarja megtalálni a magyar lapok között] és az Adolf Hitler-nek is csak a vitalapját hajlandó kidobni.

Elméletem a következő. Mindkettőben vannak funky karakterek az pl. az interwikinek köszönhetően amiket látva a google úgy dönt, hogy márpedig ez nem egy magyar lap.

Szerintem ez szívás.

Vélemény?

-- nyenyec  2005. augusztus 10., 05:43 (CEST)

Gond van a rakmeghatározásnál az ékezetes szavakkal is. Ezeket például több helyen linkelni sem lehet.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 07:45 (CEST)

Nyenyec: meg kellene próbálni kiküldeni egy Content-Language fejlécet is (vagy ennek megfelelő meta taget a HTML-ben). A korábbi tapasztalatok szerint a "hu-HU"-t nem szereti a gugli, csak a "hu"-t.

Néha egyébként az is gondot okoz, hogy a Gogglebot éppen akkor jár erre, amikor a szerver épp nem üzemel, és beindexeli az üres tartalmat, ami idővel törlésre kerül az adatbázisából. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 10., 13:51 (CEST)

Hm. Most néztem, küld a szerver Content-Language fejlécet. Persze egy meta tag pluszban nem árt, nem használ. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 10., 13:54 (CEST)

Nekem a vietnami háborút simán kiadta harmadiknak. A Hitlert nem, mert róla piszok sok weboldal van, nem is várhatnánk el, hogy a miénk az elsők közt legyen. Igaz, én sose keresek csak magyar lapokat, azt se tudom, hogy kell. Alensha  * 2005. augusztus 10., 14:05 (CEST)

Ott van az első helyen, csak a Google szerint csehül. Ez a baj. :) – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 10., 14:12 (CEST)

Minden áron való hitvédelem és a wikipédia?

Egyre többször ez mozgatja bizonyos szócikkek szerkesztési menetét. Egyre több helyen, ami szerintem sajnálatos. A legutóbbi példa a Római katolikus Egyház szócikk. Egy viszonylag jó alapokkal rendelkező semleges szócikket teljes mértékben kitöröltek egyesek, majd átírták egy az egyházi tanítóhívatal elfogult stilusára, továbbá, minden a semlegességre és a kritikára utaló szöveget, kölső hivatkozásokat, kategória beosztást, a Római Katolikus Egyház tanításainak az összefoglalását a Katekizmus hivatkozást eltávolítottak. EZ IGY IDEOLÓGIA PROPAGANDA és nem WIKIPÉDIA.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 09:16 (CEST)

Örülök, hogy a közösséghez fordultál, és én is ezt teszem. Egyrészt te is nagyon értékes szövegeket törötltél, másrészt "a római katolikus egyház a kereszténység legnagyobb létszámú és teljes dominanciára törő felekezete" (jó hogy nem azt írtad, bandája, ahogy Révai és Aczél elvtárs tette). Mondjuk ha a "katolikus egyház" helyére "zsidóság"-ot írnál, kész is lenne a Cion Bölcseinek jegyzőkönyve - ami hazánkban be van tiltva. Szerintem többet nem is kell mondanom . Azt hiszem, szerencsés lenne, ha ilyen hozzáállással tartózkodnál a cikk szerkesztésétől. Valóban, én is megkérnék mindekit, hogy nézzen rá a cikkre, és fejtse ki véleményét.

Javaslom, a cikkbe írjuk bele mindkét (Steller- és Ige-féle) verziót, és a szerkesztések a vitalapon történjenek, amíg a konszenzusos szöveg ki nem alakul. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 10., 09:25 (CEST)

Csak megjegyzem, hogy ez volt az az állapot, amit Gubb kétszer visszaállított csak kizárólagosan Steller féle változatra. Személyem meghagytam az ő változatát lényegében teljes egészében. Akkor várom tőle a következeteséget!!! Tehát nem javasoni kellene, hanem egyzerűen nem kellet volna törölni, az ennek megfelelő állapotot.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 09:27 (CEST)

Találtam egy új szót, közzéteszem: hiteltérítő. OsvátA. 2005. augusztus 10., 09:32 (CEST)

Nem új szó, hiszen már sokszor használtam itt is saját magamra. Vállalom a "hiteltérítő" jelzőt, nyiltan ha mások is vállalják a HITKOMISZÁR, Jézus Katonája, vagy "Hitvédelmi kommandós" jelzőt. Persze attól még, hogy itt különféle világnézetű szerkesztők vannak, nem kellene senkinek sem visszaélnie a Wikipédia alapelveivel. Az adott Római katolikus Egyház szócikk, a jelenlegi állapotában teljes mértékben sérti a wikipédia előírásait, mind tartalmában, mind formavilágában és szerkezetében. --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 09:39 (CEST)

Itt egyetlen hitkomisszár van, a para-doxos. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 10., 09:48 (CEST)

A hitmosszár nem egyenlő a hiteltérítővel, hiszen ellentétei egymásnak. --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 09:54 (CEST)

Gubbnak csak egy dolgot kellene most tennie. Betartani a saját javaslatát és a szerint cselekednie:-) Az sem megy neki, nem hogy a Wikipédia előírásai.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 09:52 (CEST)

Jó, a "történetét" visszarakom, ez az egy, amit indokolatlanul töröltem (a többi nem odavaló szövwegrésszel együtt). Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 10., 09:56 (CEST)

És a kategória és a Katekizmus és a külső linkek és a bevezető semlegesítése, hogy az adott B, verzióval sokan nem értenek egyet...stb???--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 09:59 (CEST)

A Katekizmus és a kategória mehet vissza, a "bevezető" (amelynek nem semlegesítés végezted, hanem épp ellenkezőleg) semmiképp. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 10., 10:01 (CEST)

A kiemelt rész a semlegesítésem. Mi is azzal a gond? A wikipédia kifejezetten ajálja a más áláspontok és a kritika feltételét. Ez más álláspont leírása."Belső értelmezés szerint: a II. Vatikáni zsinat Lumen gentium című konstitúciójában a római katolikus Egyház új belső értelmezést kapott: Isten népe-ként nem más, mint a hit titka, s a hívő emberek történelemben vándorló közössége, alapfeladata pedig az igehirdetés, az istentisztelet és a diakónia. Természetesen ilyen belső meghatározásban nem az egyetlen egyház, amely kizárólagosnak hirdeti magát és mint ilyen erősen vitatott, mind vallási, mind világi körökben.

A Katekizmusnak nevezik a Római Katolikus Egyház tanainak az összefoglását. II. János Pál pápa ezt tekintette élete fő művének."--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 10:05 (CEST)

A kiemelt résznek semmi alapját nem látom, a B) értelmezésből nem következik, hogy a r. katolikus egyház "kizárólagos"-nak hirdeti magát és én ilyenről nem is tudok (egyáltalán azt sem igazán értem, mit jelent a "kizárólagosnak hirdeti magát" kifejezés. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 10., 10:07 (CEST)

Továbbá megjegyzem, hogy a teljes dominanciára és a isten képviseletére való törekvés tény, hiszen szerepel az önmeghatározásban. Továbbá kettős mérce, hogy az ateisták önmeghatározásai törölve vannak, ez meg nem.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 10:09 (CEST)

Isten népe, kiválasztott nép, egy igaz vallás, ária stb, ezek mind a kizárólagosság meghírdetésének a jelei. --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 10:12 (CEST)

Honnan veszed ezt? Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 10., 10:14 (CEST)

Na most bedobok egy pédox tanítást: Isten teremtőjének a Mindenek Előtt Lévő Határtalan Karakuttynak a magyarok vagyunk a kiválasztott népe. Igy mi sokkal jobban jártunk, mint a zsidó nép, hiszen magasabb szinten vagyunk kiválasztva. Hiszen Karakutty übereli Istent. Tehát nem is kell irigykedni jájuk. -aki érti az érti, aki nem az meg nem. Ilyenek a tanítások és a példabeszédek.--2005. augusztus 10., 10:18 (CEST)

Ja. értem. Karakutty súgta neked. De ezt bárki állíthatja, és amíg el nem mész Zürjén-, nyenyec- és eszkimóföldre összefogdosni a mizantróp vakondokat, addig nem tudok hinni neked. Karakutty Isten a saját szentwebhelyén egyébként már álprófétának nyilvánított téged, úgyhogy nézz másik munkaadó után :-)) Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 10., 10:21 (CEST)

Gubbnak még fejlődnie kell, hiszen ő még csak Istennél jár. Isten teremtőjét nem tudja felfogni korlátozott elméjével. Tehát így érthetően nem csak ateista, hanem antikarakuttyista is. Lefordítva: Istennek miért is ne lehetne teremtője, ha a világegyetemnek is szüksége van teremtőre és ennek a szükséges teremtőnek a megértésében állítóllag csak egyesek hitetlensége szab gátat. A katolicisták legfeljebb a saját speciális Istenüknbek a kiválasztottjai, de más speciális istenekének nem. A Nagy Manitunál, Zeusznál, Buddhánál, Rénél és Allahnál is eléggé hátul állna a népszerűségben.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 10:28 (CEST)

Ja és a bevezetőből a belső szó linkelések is eltávolításra kerültek, pedig azoknak a használata is a wikipédia fontos része.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 10:32 (CEST)

IGe, megsúgok neked valamit: Karakuttyot én teremtettem. Csak hogy tudd. :-) Alensha  * 2005. augusztus 10., 14:11 (CEST)

Itt ennek a végén olvasható Karakutty definiciója -Karakutty sem kisebb, sem nagyobb hülyeség, mint bármelyik Isten, vagy mitoszalak. Sőt minden bizonnyal legaább annyira fogja foglalkoztatni az emberiséget a léte, mint egyes Istenekét. Tehát szócikkek is lesznek róla.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 16:16 (CEST)

Offtopic ?

A szócikkekel kapcsolatos kérdéseket a Wikipédia:Porta lapon kellene megbeszélni, ha hosszúra nyúlik akkor pedig a konkrét szócikk vitalapján. A más szerkesztőkkel való, semmilyen konkrét szócikkhez nem kapcsolódó magánbeszélgetéseket pedig a felhasználói vitalapokon kéne lefolytatni. -- nyenyec  2005. augusztus 10., 15:40 (CEST)

Valamint van egy Véleménykérés lapunk, ami pont erre lett kitalálva. (Nem a megbeszélésre, hanem arra, hogy minél több ember figyelmét felhívja a szócikkre, aminek a vitalapján vita folyik.) --TG® 2005. augusztus 10., 15:50 (CEST)

Mivel az adott dolog az egész wikipédia irányelveinek a betartását érintik, így ezért nagyobb nyilvánosságot érintő a megvitatása. Hiszen az adott szócik szerkesztése folytán számtalan wikipédia előríást sértettek meg, de ennél még is fontosabb egyeseknek az adott hit védelme és érdeke.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 16:11 (CEST)

Én a harmadik ember vagyok, aki jelzi, hogy nem itt kéne megvitatni. Az OK, hogy beírsz egy jelzést, hogy gyere x lapra, mert fontos, hogy többen hozzászóljanak, de nem itt kéne kakaskodnotok. Mert ezzel te is előríást sértesz meg! A preventív, egyetemes IGnorálás jó megoldás-e? --Rodrigó 2005. augusztus 10., 16:33 (CEST)

A tudás és a Wikipédia szabályok szerinti eljárás sem szavazás és többség kérdése. Egy önjellemzésre alapuló szócikk átírás történt, ami eddig tilos volt lásd Ateizmus, tilos volt eddig a régi tartalom teljes kitörlése is önhatalmúlag, tilos volt a linkek, a kategóri, a külső hivatkozások és a forásokkal alátámasztott adatok eltávolítása is. Mivel az adott dolgot a szócikken belül rendezni nem lehett és sok más és általános kérdést is érintett a Wikipédia előirányzatai szerint a kocsmafalra hoztam megvitatásra. Amint láthatjuk ez használt is és a szócikkbe soba visszakerülnek az általam vitatottan kikerült elemek. Egyébként a témát szerintem már éppen lezártuk.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 16:50 (CEST)

Akkor én is szólok, hogy ez nagyon nem ide való. Tessék a vitát átvinni a szócikk vitalapjára. --DHanak :-V 2005. augusztus 10., 18:23 (CEST)

A szócikken belül is volt vita, de túlnőtt annak keretein a kérdés, mert számos más általános és sokakat érdeklő dolgot is érintett. Gyakorlatilag a vitafelek közös egyetértésével és a wikipédia vonatkozó előírásainak a figyelembe vételével került ki a kocsmafalra. Ez használt is. Amikor már a vita megint csak a belső dolgokat érintette, az vissza is vonult az adott szócikk vitafórumába. Egyébként a Római katolikus Egyház szócikk még mindig számtalalan pontban sérti a wikipédia általános szerkesztéseinek az előírásait és érthetetlen, hogy ez ügyben egyes adminisztrátorok és szerkesztők miért nem lépnek fel SOS gyorsasággal, mint ahogyan máskor szoktak.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 18:28 (CEST)


Összefoglalom

  1. Ha gondod van egy szócikkel, amit nem tudsz megoldani a vitalapon, akkor hívd fel rá más szerkesztők figyelmét a Wikipédia:Porta lapon. Nem a Kocsmafalon.
  2. Nem kell áthozni a vitát sem ide, sem a Porta lapra, csak írj egy összefoglalót a Porta lapon a vita mibenlétéről és tegyél egy linket a szócikk vitalapjára. Akit érdekel, az rá tud kattintatni és oda tud menni. Mindenki másnak ez csak zaj.
  3. Ha a probléma tényleg komoly, akkor használd a Wikipédia:Véleménykérés lapot.
  4. Ne használd a Kocsmafalat a szócikkek vitalapjai helyett.

-- nyenyec  2005. augusztus 10., 18:47 (CEST)

Az összefoglaló önelentmondásos és a Wikipédia irányelveivel is ellentmondásban van, amely ilyen széleskörű és sok mindent érintő dologra a kocsmafalat javasolja. Ami be is vált egyébként, mint módszer.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 18:53 (CEST)

Ja és az továbbra is érthetetlen, hogy további intézkedés még sem történt, pedig az adott szócikkben egyértelműen durva a WIKIPÉDIA ELŐÍRÁSAIT SÉRTŐ szerkesztési hibák maradtak még most is. Máskor ilyenkor hipp-hopp ott terem vagy 4-5 szerkesztő egyből.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 19:18 (CEST)

Láttad már a Szálasi Ferenc szócikket? És a A finnugorokra vonatkozó elméletek kritikái lapot? És ezeket: Kategória:Vitatott semlegesség, Kategória:Pontatlan tartalom? Türelem. -- nyenyec  2005. augusztus 10., 19:27 (CEST)

Most türelem, máskor meg nincs türelem. Na minegy végül is meg lett szavazva az itteni Kettős mérce, tehát tényleg naivság lenne bárki részéről bármifle következetességet elvárni. Tehát hagyom, de a tanulságot vonla le minen belső és külső olvasónk.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 19:35 (CEST)

Még egy lényeges dolog: Mind a nemzetközi, mind a hazai törvények szerint mindenkinek egyenlő joga van vallását, világnézetét megvallani, arról nyilatkozni, beszélni, írni, ismertetni terjeszteni, tanítani. A jog nem tesz különbséget bejegyzett és nem bejegyzett egyházként és a nagyságot sem érinti. Ezt minden egyén jogának tekinti. Tehát itt nekem éppen annyi jogom van Karakuttyról írni az azt érintő vitákban, mint másnak Istenről, Allahról, vagy Micimackóról. E miatt nem lenne joga senkinek gúny tárgyává tenni sem, de engem nem zavar, mert a vallásom ezt megengedi mások számára. Sőt a vallások elveinek a birálata, akár esetleges kinevetése, úgyan oilyan alapvető emberi jog, mit a gyakorlásuk. Itt kérem senki se keverje az adott vallás elveit és egy adott egyén vallása miatti kinevetését, mert a kettő nem ugyan az.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 11., 11:52 (CEST)

Érdemes a vitákban olyan módon írni, hogy azt mások is értelmezni tudják, ne csak a pédox papjai; különösen akkor, ha vitapartnereid esetleg nem tekintik alapvető tényeknek a pédox állításait – ebben az esetben kifejezetten hátráltató, ha pédox terminológiával vitázol. Az sem utolsó szempont, hogy amit írsz, azzal ne sértsd meg a vitapartnereidet. Tehát rajtad múlik, hogy amit írsz, az előre viszi-e a vitát, avagy hátráltatja. --grin 2005. augusztus 12., 19:02 (CEST)

Felszabadítá harcra való hívás

Igen, minden áron való p-doxos hitvédelem folyik itt!!!
Az Ige nevű p-doxos hitkomisszár folyamatos jelleggel eltávolítja a róla szóló kritikákat. Mert csak neki szabad kritizálni, de ha őt kritizálják, azt destruktív módon törli. Ez ellen a kettős mérce ellen úgy érzem, fel kell vennem a harcot, és mindenki mást is kérek erre. Nem szabad, hogy a "van rajta sapka" elve alapján egyes hitkomisszárok magánhonlappá változtathassák a Wikipédiát, a szabad lexikont, amelyen jelenleg a szabad kritikai szellem nem tud érvényesülni. Szabadítsuk fel a Wikit! Szabadítsuk fel a Wikit a hitkomisszári IGa alól!

Kocsmafal helyett mi legyen az új név?

Már több helyen volt róla szó, hogy nem szerencsés a hazai körülmények között a Kocsmafal megnevezés. Főként nem egy lexikon szerkesztőségében. A kocsma hazánkan más jelentéssel bír, mint esetleg angliában. Itt inkább a részeges, tulfütött viták, a késnyitogatás, verekedés, intrikák, pletykák keverednek a fogalom köré. Maga a kocsmai hangulat is egy negatív kifejezés. Itt lenne a kellő alkalom egy megfelelő és konsruktív vitákra helyet adó elnevezésre.

  • szószék
  • kávéház
  • pulpitus
  • fórum
  • emelvény
  • alsóház
  • felsőház
  • szótér
  • hangadó
  • aréna
  • ...cornel
  • Hide park
  • kerek asztal
  • stb, jöhet a többi ötlet is!

--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 19:27 (CEST)


A WP:NEM alapján a "fórum", "pulpitus", "szószék" kilőve. Az aréna még durvább mint a Kocsmafal. A kávéház és a porta a legértelmesebb a fenti listából, de nekem a Kocsmafal a legszimpatikusabb. Ha értelmes emberekkel szeretnék megbeszélni valamit, akkor szívesebben megyek velük le a kocsmába, mint egy kávéházba. :) -- nyenyec  2005. augusztus 10., 19:50 (CEST)

Teabarlang? :D Szerintem maradhat a Kocsmafal, megszoktuk már. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 10., 19:54 (CEST)

  • „A kocsma hazánkan más jelentéssel bír, mint esetleg angliában. Itt inkább a részeges, tulfütött viták, a késnyitogatás, verekedés, intrikák, pletykák keverednek a fogalom köré." -- De hát elég gyakran ez zajlik (sajna), nem? :P Úgyhogy maradhat a név... (Némely viták feletti szomorúsággal jegyzé: Viking01 2005. augusztus 10., 20:05 (CEST))

Nekem is a Kocsmafal tetszik leginkább, szellemesebb, mint a kávéház. (Az alsóház, kerekasztal nevek nem rosszak, de azok mást írnak le.) Egyébként nem félresikerült fordításból ered a név, az angolok Village Pumpnak hívják a magukét. --TG® 2005. augusztus 10., 20:09 (CEST)

És az a szó mit jelent? Népi szívattyú?:-)--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 20:12 (CEST)

Falu végén kurta kocsma. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 10., 20:16 (CEST)

Mondjuk még a községház az olyan szocreál egy kicsit, mint a müvközpont. Szerintem jótt tenne egy új és más tudatalatti hatást közlő elnevezés. Szerintem érdemes miatti csiszolgatni az agyteketvényeket.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 10., 20:21 (CEST)

Nekem a kávéház és a kerekasztal tetszik. A kávéház kicsit jobban, de azt már láttam máshol is. IGe, a „hide park” valami olyan hely, ahol elbújsz? :) Alensha  * 2005. augusztus 10., 20:25 (CEST)

már mért nem rögtön jurta vagy tábortűz... azért vmi 21. századi név kéne :-D Alensha  * 2005. augusztus 10., 20:39 (CEST)

tulképp a fórum se lenne rossz, ha nem mindenki a netes fórumokra asszociálna belőle, hanem pl. az ókori rómaira... tényleg, a görögök agorának hívják a kocsmafalukat? mindjárt megnézem... Alensha  * 2005. augusztus 10., 20:41 (CEST)

Nem vagyok jó görögből, de úgy tűnik, hogy ők a közösségi portálukat hívják agórának. Ez persze minket semmire sem kötelez. --yves 2005. augusztus 10., 20:49 (CEST)

Faliújság? --DHanak :-V 2005. augusztus 10., 21:02 (CEST)

Maradjon csak Kocsmafal. Bevált. Vagy Korcsmafal. OsvátA. 2005. augusztus 10., 21:10 (CEST)

...és a Kocsmafal adja a másikat. Bocs, sz*r poén. :)) Viking01 2005. augusztus 10., 21:20 (CEST)

Szasztok, nekem az alábbiak tetszenek:

  • kávéház
  • fórum
  • hangadó

A Hide park a magyartalansága miatt nem tetszik, bár az őtlet találó. Lehetne még, csak a választék kedvéért:

    • csevegő
    • aula
    • hal
    • társalgó

de, lehetne...

    • feljegyzések
    • jegyzetfal
    • szófa

A kocsma mo-on egy részegektől hemzsegő, zajos, füstös, büdös helyiség. Én több évtizede nem láttam belűről kocsmát, lehet hogy azóta változott, de bennem ez a szó még ma is ilyen pejoretiv tartalmú. Valóban cserére szorúl a kocsmafal kifejezés. ■ » KeFe « 2005. augusztus 10., 22:07 (CEST)

A kávéház nekem is tetszene, de túl formális. Valami bensőségesebb hangulatú megnevezés lenne jó... például Faluház. Vagy Kocsmafal. :) – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 10., 22:28 (CEST)

A társalgó meg az aula nekem határozottan tetszik. De a kocsmafallal sincs bajom. --DHanak :-V 2005. augusztus 10., 22:49 (CEST)

Részemről is mehet a csere, a társalgó, Agora, ülésterem. Apropó, a vitalapok helyett is lehet jegyzet, vagy egyeztető lap? --Rodrigó 2005. augusztus 11., 02:10 (CEST)

  • Az egyeztetés nem tetszik. Tárgyalás, megbeszélés? Egyiket sem tudnám elképzelni lapfülön a cikk felett. Egyébként rengeteg helyen hivatkozunk vitalapra a segítségben és a felhasználói felületen, úgyhogy ez a változtatás nem kis munkával járna. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 11., 11:39 (CEST)

Hát nem abszurdum? Kitűzni egy kocsmafalra egy cetlit, hogy Ez nem kocsmafal? OsvátA. 2005. augusztus 11., 12:31 (CEST)

Legyen szavazás a kérdéskörben. Mindenki három névre szavazhat, amibe természetesen a kocsmafal is benne lehetne. Elsődleges név 3 szavazatpont, másodlagos név 2 szavazatpont, harmadlagos név 1 szavazatpont. A legtöbb szavazatpontot kapott név lenne az új név. --2005. augusztus 12., 09:37 (CEST)

Kiírtam a szavazást. Kérem jöjjön mindenki és adja le szavazatait! Wikipédia:Szavazás. --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 12., 09:57 (CEST)

Legyen az új név mondjuk „Kocsmafal”. Az egyszerűség kedvéért. --grin 2005. augusztus 12., 19:03 (CEST)

A jelenlegi szavazás az új névről teljesen szabályos. Elolvastam előtte minden irányelvet, de ebben az esetben nem kell előtte egyezteni, mert nincs mit. Vita volt róla a itt a kocsmafalon és egyértelmű, hogy sokan nem tartják jónak a mostani nevet. Erről dönteni demokratikusan így lehet. Azért feltettem a javaslatlapra is Wikipédia:Szavazás/Javaslatok, de attól nyugodtan lehet folytatni a szavazást. Ha esetleg befut valami nem csak romboló, de értelmes javaslat, akkor legfeljebb lehet újrakezdeni a szavazást.--Szabadítsuk fel a Wikit!

Tehát szavazz itt az új névről.Wikipédia:Szavazás
--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 12., 19:22 (CEST)

IGe, nem gondolkodtál még el egy saját wiki elindításán? Nem bonyolult, és bizonyára lenne rá igény. Ott te szabhatnád meg benne a szabályokat, akár az összes lapot levédhetnéd a saját változatodra, és minden cikkben szerepelhetne egy-egy link A da Vinci-kód, ateizmus és inkvizíció címszavakra. Szerintem jobban tetszene neked. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 12., 19:33 (CEST)

Még szoftvert telepíteni sem kell: http://www.wikicities.com/wiki/Wikicities -- nyenyec  2005. augusztus 12., 19:53 (CEST)

A kocsmafal buta és önkényes névválasztás volt (megszavazva sem volt) és jelenleg egyesek ragaszkodnak a hülyeséghez. Ez még butább viselkedés.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 12., 20:43 (CEST)


Nem értem igazán, hogy Grin miért nem írt ki legalább családi(munkahelyi), cetlis szavazást, amikor a számítógépén a Wiki felületét fordította le magyarra, hogy a Main Page miért épp Kezdőlap, a "Random article" pedig "Lap találomra" legyen? Skandallum!

Ha én fordítottam volna le, akkor a vitalap helyett "jegyzetet" a kocsmafal helyett "társalgót" írtam volna. Ugyanis a kocsmához én füstös alkoholmérést társítok, és Magyarországon egyáltalán nem elterjedt a dolog a kocsmafalra írkálni, kivéve a WC-t - WC-fal?
A társalgóról kifinomultabb modor és helyénvaló témaválasztás, nyugodt hangulat jut az ember eszébe, emiatt jobb kifejezés lenne e helyre.
Szerintem most is eszébe juthatna Grinnek, hogy milyen jó a társalgó a Village Pump fordításaként, és mondhatná, hogy változtassuk meg. Ekkor mi mondhatnánk, hogy ne má, bár nem az igazi, de már megszoktuk. Ekkor Grin kiállhatna amellett, hogy a wikikett szellemét jobban lehetne érvényesíteni egy társalással foglalkozó helyen, és minél hamarabb változtatjuk, a későbbiekben annál több ember szokja meg az új nevet. Nameg lassan kinőjük egy társaság kereteit, és a társalgóból lehet tárgyalóvá kell bővíteni. És azt is mondhatná Grin, hogy a kocsmafal kifejezés a wikiben nincs is olyan sok helyen feltüntetve, 24 óra alatt néhányan könnyen átírhatják, nem is beszélve egy bot bevetéséről. Ekkor mondhatnánk, hogy rendben, végül is mindenkinek egy színvonalas Wikipédia a célja, és tisztában vagyunk, hogy a növekedéssel átalakításokra van szükség, és nem ragaszkodunk túlzottan a kezdeti, nem kiforrott formákhoz. --Rodrigó 2005. augusztus 16., 09:49 (CEST)

Egy jozan érv. Most már csak azt kellene elérni, hogy az ez irányban kiírt szavazást, ne cincálják és trollkodják szét egyesek. --2005. augusztus 16., 09:59 (CEST)

Felszabadítá harcra való hívás

Igen, minden áron való p-doxos hitvédelem folyik itt!!!
Az Ige nevű p-doxos hitkomisszár folyamatos jelleggel eltávolítja a róla szóló kritikákat. Mert csak neki szabad kritizálni, de ha őt kritizálják, azt destruktív módon törli. Ez ellen a kettős mérce ellen úgy érzem, fel kell vennem a harcot, és mindenki mást is kérek erre. Nem szabad, hogy a "van rajta sapka" elve alapján egyes hitkomisszárok magánhonlappá változtathassák a Wikipédiát, a szabad lexikont, amelyen jelenleg a szabad kritikai szellem nem tud érvényesülni. Szabadítsuk fel a Wikit! Szabadítsuk fel a Wikit a hitkomisszári IGa alól!

Gubb, most már te is erdőtüzet játszol? Másképp megfogalmazva: meddig érdemes elmenni egy paródia kedvéért? Egyátalán etikus-e más szerkesztőket parodizálni, ha igen, mennyit és meddig? (Végülis a Wikipédia nem kabaré.) --DHanak :-V 2005. augusztus 16., 17:20 (CEST)

Igen, ez ama bizonyos szerkesztő múltkori erdőtüzének paródiája volt. Többet nem csinálok ilyet, ilyen mennyiségben legalábbis, csak 1 példányban, hacsak nem IGe is nem fog floodolni. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 16., 17:43 (CEST)

Új Kocsmafal

Kész az új Kocsmafal demo verziója. Lehet nekiesni, szépítgetni, helyesírás/stilisztikai hibákat javítgatni stb. Némi magyarázkodás a dolog állásáról és előzményeiről itt. A nagyobb változtatásokat (pl. másféle felbontás) itt lehet indítványozni. --TG®; 2005. augusztus 11., 12:40 (CEST)

Műhelyek sablon

Csináltam egy sablonszerűséget, ahol az egyes műhelyek éppen futó projektjeit lehetne feltüntetni, és - jó esetben - segítőket toborozni. (Kikerülhetne a Közösségi Portálra, meg mindenféle egyéb helyekre.) Csinálni kell a műhelyben egy külön fejezetet (esetleg allapot), ott leírni, hogy miből áll az adott tevékenység, meg mindenféle egyéb koordinációs dolgokat, és a linket kitenni a sablonba. Aki lát fantáziát az ötletben, az kezdje el feltölteni; ha lesz benne pár feladat, akkor majd kirakom. --TG® 2005. augusztus 11., 16:12 (CEST)

Szerintem az ilyet ki lehetne rakni a kezdőlpra is, persze ha rendesen ki lenne töltve. --NZs 2005. augusztus 16., 11:10 (CEST)

Méltóság

Barátaim! Én ugyan nem vagyok hívő, de nem hiszem, hogy a Wikipédia a hívőket durván sértegetheti. A salemi boszorkányperek vitalapján User:IGe tömeggyilkos bibliai Isten-kifejezéséből a tömeggyilkost elrejtettem; ő visszarakta. Én nem kezdek bele egy kiszed-visszarak-kiszed-visszarak-játékba, tehát megkérdezem: nem ez-e az a pillanat, amikor a kollégát komolyan figyelmeztetni kell?

A wiki méltóságáról van szó. A wiki nemcsak szerkesztők közössége, hanem fogalom is. A wiki nem engedheti meg magának, hogy vallásos érzelmű embereket, a hitüket durván megsértse. Ha valaki engem le hülyesatöbbiz, vagy én téged, azt törölni szoktuk. Ha az Istent, azt nem? OsvátA. 2005. augusztus 11., 20:32 (CEST)

Igaza van User:OsvátA-nak. Hozzátenném: a vallás kérdéseiben olyan megfogalmazású szócikkekre van szükség, amelyből nem tűnik ki, a szerkesztő hívő-e vagy sem. Ez adná meg a Wiki méltóságát a hittel kapcsolatos kérdésekben.--Linkoman

Teljes mértékben egyetértek az előttem szólókkal. --DHanak :-V 2005. augusztus 11., 20:52 (CEST)

Csatlakozom. IGe nem vehető komolyan. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 11., 21:08 (CEST)

Magam viszont vallásos vagyok és a vallásom előírása a valóság el nem hallgathatósága. Nagyon szívesen körbejárom itt is ezt a kérdéskört, mert már számtalan helyen megettetük és többek közt ezért lett az origón is valláskritika rovat. Vallásszabadság-ba beletartozik a vallások szabad birálhatósága, kritizálhatósága is. Tehát a vallások bírálata, kritizálhatósága, vagy a velük szembeni emberbarát szkepticizmus, ugyanolyan alapvető emberi jog, mint a gyakorlásuk. Ha meg ráadásul egyértelmüen bizonyítottak a kritikák pláne. A bibliai Isten, a bibliában leírt tömeggyilkosságai ilyen esetek. (kérésre nagyon szívesen hozok fel konkrét példákat)Az hogy valaki valami ilyesmin megsértődik, jogában áll és ennyi. Mit is tilt a törvény? Maga a konkrét egyén, vagy konkrét közösséggel szemben már más a helyzet. Azt senki sem teheti meg büntetlenül, hogy bemegy egy templomba és ott megszégyenit egy konkrét egyént, vagy egyéneket a hite miatt. Viszont olyan,hoyg vallásgyalázás, istenkáromlás és hasonló zagyvaságok nem léteznek hazánkban és nem is érdemes vele próbálkozni.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 11., 21:05 (CEST)

Olvasd el a Wikipédia:Mi nem a Wikipédia#A Wikipédia nem szószék vagy fórum c. irányelvünket. Ebben minden szükséges benne van. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 11., 21:08 (CEST)

Tehát tudom, hogy egyeseknek neház elviselni és sértő a számukra, hogy volt inkvizíció, voltak keresztes hadjáratok, voltak pedofil papok, meg hogy a bibliát úgy lopkodták és ollózták össze más régebbi vallások és mitoszok írásaiból, csak hogy a tudomány nem lehet tekintettel senki megsértődésére sem, mert mindenki megsértődhet bármin. Továbbá pont az emberi méltóságról van szó. Minek kellene nekem elhallgatnom az álláspontomat, hogy szerintem a bibliai Isten egy tömeggyilkos diktátor, ha másnak joga van azt állítani, hogy egy végtelen jó cukros bácsika? Engem a képtelen hazugság sért emberi méltóságomban. Hogy hogyan lehet egy olyan lényt jónak állítani, aki halomra öl embereket áés élőlényeket a vizözönnél, szodoma és gomoránál és csak úgy kiad ilyen parancsokat is: "Eltörlöm a Amoritáknak még az emlékét is a föld színéről" ,2 Móz. 32,27 "Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, ... és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát." --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 11., 21:16 (CEST)

A wikipédi pontosan nem szószék és nem egy adott vallás szószéke. Tehát nem teológiát kell bele írni, hanem a tényeket. A bibliában leírt Isten, a bibliában elkövetett tettei alapján tömeggyilkos. Miért is nem a valóság, hanem hazugságok kerülnek be a vele foglalkozó szócikkekbe? Nürnberg - Hága ? Ez egy gondolatkisérlet: Tegyük fel, hogy egy bíróság, Nürnbergihez, vagy a Hágaihoz hasonlóan el kezdené tárgyalni a bibliai Isten emberiségellenes és népírtást elkövető, bibliában leírt tetteit. A bibliában leírt mészárlásokat bizonyítottnak találnák. Milyen büntetést kapna Isten? --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 11., 21:21 (CEST)

Semmilyet, mivel ő felette áll jognak, bíróságnak, és általában a "bűn" fogalmának. Neki szabad, nekünk nem; neked különösen nem (mivel van rajtad sapka, Istenen meg nincs sapka). Ezt kellene végre már megtanulni. Quod licet Iovi ... ezt a mondást egyenesen rólad írták. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 11., 21:29 (CEST)

Szóval itt egyesek azt állítják, hogy egyesek tömeggyilkosságai Über Alles alapon csak úgy nem lennének büntethetőek. Hát szerintem a katolikus egyházi vezetőket és papokat is sorban elmeszelik a pedofiliáért a bíróságokon. Tehát a biblia Isten próbaperére is nemsokára sok fog kerülni.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 11., 21:33 (CEST)

És börtönbe is lesz csukva a bibliai Istent :-? vagy ki lesz végezve? És ki lesz a bíró? Mondd, te nem félsz néha attól, hogy nevetségessé teszed magad? Áh, inkább ne is válaszolj, látható, hogy nem ... :-)) Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 11., 21:38 (CEST)

A vitalapra mindenki azt ír, amit akar. Saját magát, nem a Wikipédiát minősíti vele. Egyébként pedig lásd a WP:TROLL szócikket a probléma hatékony kezelését illetően. --TG® 2005. augusztus 11., 21:36 (CEST)

Engem nem zavar a sok hitkommiszár troll, ha csak a vélemyényét írja le, de ha tényeket töröl, akkor már igen.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 11., 21:43 (CEST)

KOMISSZÁR, IGe. Egy m, két sz. Kérj már karakuttytól egy helyesírási kéziszótárt! Mellesleg nagyon elkanászodtál, amíg nem voltam itt, mindjárt utánanézek, miket hordtál itt össze. :) Data Destroyer 2005. augusztus 11., 21:53 (CEST)

Részemről a vallásszabadság szócikkben és itt leírtak alapján lezártnak teintem ezt a kérdéskört azzal, hogy jogában áll mindenkinek a vallásokat kritizálni, akár tetszik ez másoknak, akár nem. A wikipédia előírásai meg egyenesen kívánatosnak tartják a kritikák és más álláspontok meglétét még a szócikkeknél is, nemhogy a vitalapokon.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 11., 22:11 (CEST)

Javaslom, hogy segítsük IGe szerkesztőtársunknak az önkontrollt megtanulni. Ez alatt azt értem, hogy többen kövessük aktivitását, és amint a szócikkekben sértegetésbe, vagy túlzásokba bocsátkozik, azt minnél hamarabb, a semleges közlést/ több nézőpont bemutatása elveket szem előtt tartva moderáljuk.
  • Vagy többünk ellenében egyedül visszaállítgat, de akkor hamar megvan neki a 3VSZ,
  • vagy mindig módosít rajta, de akkor gondolkodásra, variációk kidolgozására késztetjük, amiből valami jó is kisülhet.
  • Ha meg netán anonim szerkesztések jelennek meg, azt gond nélkül visszaállíthatjuk, mert azt korlátlan számban lehet, ha a tartalma nincs rendben.
--Rodrigó 2005. augusztus 12., 16:17 (CEST)

Itt a vitalapon történő szólásszabadságról van szó. Ebben senkinek sem kell korlátoznia magát, ha más a véleménye a bibliai Istenről, mit amit a propagandájában nyomnak. Fejtse ki bártam, ahogyan én is teszem. Sőt én magam sem követelem meg, hogy bárkinek hasra kelle esnie az én vallásom lényei előtt. A szócikkek tekintetében, meg az a régi tapasztalatom, hogy az igazságot úgy sem lehet hosszú időn kersztül hazugságokkal lefedni. Azaz a sok lud legfeljebb a diszót győzheti le, egy bátor embert aligha.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 12., 18:32 (CEST)

Én egyetértek Rodrigóval, és ha fölteszi szavazásra, támogatni fogom. Magam épp egyike vagyok azoknak, akik mint régi, tapasztalt szerkesztők az IGe nevű újonc aktivitásának segítőkész, annak méltányos és pedagógushoz méltóan szigorúan, de igazságosan határokat szabó kontrollálására és menedzselésére specializálták magukat. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 12., 18:45 (CEST)

Táváriscsi Konyec:-) Most ezt le lehet latinul is írni, hogy Klerikálisok Vége:-)Mindkét diktatura megbukott. Tehát éljen a szabadság!!! Semmi értelme tovább próbálkozni az ideológiai tisztogatással, sem a hitvédő csapatokkal. Vallásszabadság és szólásszabadság van. Továbbá az információk szabad áramlását sem lehet már meggátolni. --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 12., 18:58 (CEST)

User:Gomba copy & paste

Úgy tűnik User:Gombának segíteni kéne a különböző weblapokról bemásolt szövegek eltávolításában. -- nyenyec  2005. augusztus 12., 20:08 (CEST)

Ez elég gáz így elsőre. Szinte minden, a cikkeiből vett mondatra kidob valamit a google... Van egyáltalán olyan műve ami saját? :\ 194.152.154.4 2005. augusztus 12., 20:14 (CEST)

Új kezdőlap

Sziasztok,

nézzetek rá az új kezdőlaptervre, lehetőleg minél többféle böngészővel. Külsőre nem sokat változott, de a szerkezete egész más lett - ha minden program gond nélkül kezeli, akkor megy ki élesbe. --TG® 2005. augusztus 12., 23:07 (CEST)

Minden ki figyelmébe

Készítettem néhány új szócikket, és néhányat kismértékben kiegészítettem. Az új szócikkek csonkok és bárki kiegészítheti, képet, információt vehet el és tehet hozzá, a kiegészítéseket beillesztheti a meglévő cikkbe. Könnyen felismerhetők, mert Dos-ban íródtak és egy jellegzetes fejlécet tartalmaznak.

Azért nem az user lapomon tárolom, mert már nagyon sok szócikket felvállaltam és azokat is megszeretném írni. Ezzel azoknak a szerkesztőknek szándékoztam segíteni, akik hajlandók felvállalni a zöldségféléket.

Ha ezekhez a szócikkekhez, vagy ezek valamelyikéhez nem nyúl senki 1-2 hét mulva visszatérek rá, és az userlapomon folytatom. Üdv. ■ » KeFe « 2005. augusztus 13., 09:36 (CEST)

Keresés

Előre is bocs, h ilyen alapvető dolgot kérdezek. Ezen a héten regisztráltam, és írtam 2 szócikket ("Petra (együttes)", "Michael W. Smith"), de a keresés nem adja ki ezeket a szócikkeket. Csak úgy lehet belépni, ha a pontos címet írom be, és a Menjre kattintok. Miért van ez? (u.i:bocs, h bénázok, de még új vagyok) --ballli 2005. augusztus 13., 10:36 (CEST)

Gondolom még nem lettek beindexelve. A keresés egyébként alapvetően nem sokat ér... --TG® 2005. augusztus 13., 10:39 (CEST)

Mindegyik megvan... a menj-re kell kattintani! Amúgy gratulálok a cikkekhez, jól sikerültek - első ránézésre. :-D --Peda 2005. augusztus 15., 02:52 (CEST)

Új botok

Két új bot érkezett a magyar Wikipédiára: Nyenyecbot és Kovácsinas. A metán kérvényezem a bot flag bebillentését, valószínűleg Nyenyec is hamarosan ezt teszi.

A flag beállítása után a botok automatikus szerkesztései alapértelmezésben nem jelennek meg a friss változtatások között, így nem zavarják össze feleslegesen a listát. Ha valaki látni szeretné a botok tevékenységét is, a "rejtett botok" linkre kattintva megjelenítheti ezeket a szerkesztéseket is. Ha valaki tiltakozni szeretne a bot flag beállítása ellen, a fenti linken teheti meg. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 13., 22:06 (CEST)

NyenyecBot is jelentkezik

Hosszú, hosszú várakozás után úgy tűnik User:NyenyecBot is akcióba lendül végre. A metában jelentkeztem én is, problémákat kifogásokat itt illetve ott lehet jelezni. -- nyenyec  2005. augusztus 14., 02:19 (CEST)

Miért látszik Nyenyecbot tevékenykedése a friss változtatásokban, ha bejelöltem, hogy ne látszódjon? Most miatta nem látom a hajnali 2 előtt történt szerkesztéseket :) Alensha  * 2005. augusztus 14., 13:13 (CEST)
ja, már látom... megint hamarabb jár a szám, mint az agyam :) Alensha  * 2005. augusztus 14., 13:14 (CEST)
Még nincs botként megjelölve, de reméljük hamarosan... -- nyenyec  2005. augusztus 14., 16:32 (CEST)

Korrigálás után új szavazás kiírása történt

Wikipédia:Szavazás- A sokak szerint tarthatatlan és eddig is negatív hangulati irányultságot hozó kocsmafal elnevezés helyett új név választása miatt egy a logikus érvekkel módosított korrigált szavazás került kiírásra. A régi eléggé szerencsétlen elnevezé ugyan is tudtommal nem került akkoron szerkesztőségi vitára. Kérek mindenkit, hogy jöjjön és szavazzon.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 14., 10:56 (CEST)

Kivi-Wiki-Mini kivi

A wiki, a kivi gyümölcshöz hasonló, csak annál jóval kisebb gyümölcs is.

  • A kivi madár
  • A kivi gyümölcs

Kérek segítséget a Wiki (gyümölcs) eléréséhez. Kösy. ■ » KeFe « 2005. augusztus 14., 13:59 (CEST)

Erről kérnék egy hiteles forrást, mert az angol wiki nem tud róla, és Google-lel sem találtam semmit. – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 14., 14:06 (CEST)

Igen, létezik! Magyarországon a "Sieberz Kft"-től vásároltam ezen a néven. Ez a Kft. egy csomagküldő szolgálat, Kivit- amit a boltokban is lehet kapni, Mini-kivit ami az előbbitől apróbb termetű gyümölcsöket terem, és Wikit, kínál. Az idei kínálatában a WIKI nem szerepel, de talán telefonon, vagy emilben megadják a kért információt. Sajnos én nem tudlak megnyugtatni, pedig nemsokára érik. A kertemben van ilyen, de nincs ezközöm ahhoz, hogy megmutassam, talán az elérhetőségük segít: (2100 Gödöllő, Jázmin u.1 Tel.: (28) 410-800) www.sieberz.hu E-mail: sieberz@sieberz.hu Üdv. ■ » KeFe « 2005. augusztus 15., 06:33 (CEST)

A Sieberz kft. válaszlevele szerint nem árusít és korábban sem árusított ilyen nevű gyümölcsöt (lásd a kivi vitalapját). – KovacsUr 2005. augusztus 16., 17:13 (CEST)

Ellen-Wiki saját kutatások, ellen- és kisebbségi vélemények számára

Kedves Wikisek, ateisták, hitkomisszárok, semlegesek és mindenkik!

Honlapomon ELLEX névvel nyitottam egy (egyelore!) még elég primitív ellen-Wiki lexikont, amibe CSAK az kerulhet amivel egyetértek (vagy legalabbis amivel szemben kozombos vagyok). Természetesen szigoruan ateista jellegu mert én az vagyok; mindazonaltal nem kivanom leszukiteni a filozofiara vagy vallásellenességre! Itt elnézo vagyok a "sajat kutatás"-sal kapcsolatban, tehat akinek van valamiféle olyan iromanya bármirol amit a Wiki tulcenzurazott, extraszigoru, rigorozus szerkesztogardaja nem enged megjelenni, az nyugodtan kuldje el az e-mailomra! Itt a cenzor egyedul én vagyok, egyedul velem kell "joban lenni", velem megbeszélni a dolgokat, emiatt remélhetoleg a vita is kevesebb lesz, mert egy embert könnyebb meggyozni mint egy tucatot; vagy hamar kiderul hogy ugysem vagyok meggyozheto, s igy a vita értelmét veszti! De olyan szocikket ami a Wikipédiát mutatja be, elore szolok, csak akkor teszek fel, ha a Wikipédia is felvesz egy szocikket az én "ELLEX" nevu lexikonomrol! (vagy ha azt nem akarja akkor "Viola Zoltán" néven csinal valaki egy szocikket, természetesen nem valamiféle sárba tiprot, elotte tehat jovahagyatja velem, de jobb lenne csak az ELLEX cikk, mert nem vagyok benne biztos, akarok-e megjelenni a Wikiben; minthogy valamikor voltam itt szerkeszto, ennek már nagyon öndicsoito szaga lenne! Más az hogy belinkelem a honlapomat, meg megint más egy rolam szolo cikk! Hiu ember vagyok de mindennek van határa!)

Egy bölcs ember, akinek egykor Határozó volt a beceneve 2005. augusztus 14., 15:49 (CEST)

Sok sikert a projectedhez! Szerintem egyelőre ellex „Wikipédia” cikk nélkül, hiszen nem ez a legfontosabb benne. (*hint* *hint) Viszont érdemes lenne a Wikipédiát (majd a jövőben, ha már ez elcsattant) nem reklámfelületnek használni a saját projectedhez, ugye. --grin 2005. augusztus 14., 21:55 (CEST)

Jó magyar szokás szerint... <- az előbb is én voltam, de kilépett - időközben - a rendszer... --Peda 2005. augusztus 15., 02:48 (CEST)

a WP nem szótár

A fűszerek írása közben találkoztam ezzel a felírattal, hogy ki írta be azt nem tudom, de szeretném ha tisztáznánk ezt a dolgot.

Elismerem, hogy "a WP nem szótár", hanem egy "Szabadfelhasználású lexikon", de nekem mégis más a véleményem...

Tudom, hogy nagy tudású szerkesztők is dolgoznak a WP-n. De képzeld el, hogy csak magyarúl tudsz, és egy külföldi receptet kaptál, vagy egy gyógyszer leírásában valami olyan szó szerepel ami a Te alergia leírásod valamely részére hasonlít, vagy egy gyógyteakeverék összeállítását olvasod és nem tudod melyik összetevője az ami miatt nem alkalmazhatod.

Azt hiszem, és remélem, hogy a legtöbb szerkesztő felelőséggel szerkeszti a WP-t. Megígérem, hogy csak azokon a lapokon használom, amelyek ilyen szempontból is fontosak, ugyan akkor kérek minden szerkesztőt, hogy ahhol nem szerepel jelenleg legaláb 4-5 nyelven a fűszer, vagy gyógynővény neve, azt tekintsék CSONK-nak, és ha kérhetem, amit ismertek pótoljátok. Remélem érthetően írtam le, hogy miért tartom nagyon fontosnak. Üdv. ■ » KeFe « 2005. augusztus 14., 20:34 (CEST)

Kedves KeFe, értjük a jó szándékot, de a Wikipédia alapvetően nem erre való. Ha szeretnéd egy adott fűszer vagy gyógynövény nevét más nyelveken is megosztani a világgal, nézd meg a Wikiszótárat, pontosan erre találták ki. :) – KovacsUr (?) (!), 2005. augusztus 14., 20:42 (CEST)

Azt hiszem nem egészen érted, a lényeget. Itt nem csak arról van szó. hogy jó szándékuak vagyuk-e, vagy sem. Ezeket a cikkeket úgy kell kezelni, mint a gyógyszereket, azzal a különbséggel, hogy a gyógyszereket orvosok, gyógyszerészek, stb. vagyis hozzáértők kezelik. A fűsereket és gyógynövények leíását pedig hozzá nemértők, akiknek a figyelmét fel kell hívni, minden, az egészségüket veszélyeztető esetleges tévedésre. Vagy háziasszonyok, akik egy külföldről kapott recept kapcsán nem fognak az interneten órákat eltölteni, hanem elkészítik számodra a finom ételt, ami neked nem fog tetszeni, mert valamelyik fűszer nevét rosszúl értelmezték.

Összegzésül nekünk legalább annyi felelőséget kell vállalni, hogy ezeknek a növényeknek a külföldi és külföldi népi neveit összegyüjtjük és a leírással együtt tálaljuk. Ettől még bekerülhetnek a Wikiszótárba, amit most megnéztem, és eléggé kezdetlegesnek találtam, miközben amár meglévő növényeink cikkeiről — töröljük az idegen elnevezéseket. A lapjaimon max 7 elnevezés — 7 sort foglal el. Talán megérné, hogy ezt folytassuk, mert így más lexikonokaat is felülmulhatnánk a pontosság tekintetében. Ha tehetném én még tovább mennék és mégtöbb nyelven is feltüntetném ezeket a neveket. Bocs,hogy rabolom az idődet, de én megvagyok róla győződve, hogy nem csak az olvasóknak, hanem a WP-nek is jót tenne. Ha mégis úgy döntötök, hogy NEM, azt csak sajnálni tudom, és nem tudom milyen érveket hozhattok fel ez utóbbi mellett. Üdv. ■ » KeFe « 2005. augusztus 14., 22:01 (CEST)

Nincs azzal semmi gond, ha a külföldi Wikipédiákban van az illető növényről/fűszerről cikk és egy nyelvközi hivatkozást készítünk rá, akkor ha valaki odabök egy ilyen (alapesetben a szócikk-oldalak bal alsó sarkában elhelyezkedő) hivatkozásra, ama szócikkből (legalább a címéből) úgyis kiderül számára az illető növény/gyümölcs/fűszer "külföldi" neve. A latin/rendszertani nevet meg természetesen minden ilyen növényre célszerű kiírni. 194.152.154.4 2005. augusztus 14., 20:42 (CEST)

Azonban a Wikipédia akkor sem szótár. Ha úgy érzed, hogy erre szükség van, akkor tölts vele annyi időt, hogy rendesen írsz róla egy szócikket, és akkor abba nyugodtan beleírhatod azt is, hogy mi a külföldi neve, a név eredete, vagy akármit. --grin 2005. augusztus 14., 21:57 (CEST)

Kedves Grin, nézd meg az userlapomat, ez a felhasználó sajnos csak magyar nyelven beszél. Így nem áll módomban sem a külföldi nevek, sem a külföldi népies nevek beleszövése. Én arra gondoltam, hogy ha felsorolom azt a 7 nyelvet, aki tudja — majd beírja. Esetleg hozzá írja a népies nevét is. De ha minden áron tiltakoztok ellene, ám legyen. Ezzel szerintem a WP veszít az értékéből, pontosságából, használhatóságából, stb. Üdv ■ » KeFe « 2005. augusztus 14., 22:13 (CEST)

Úgy vélem, hogy a latin nevek megadásával nem lehet probléma, mondhatni "kötelező", ám azt nem értem, hogy miért kéne odaírni még 6 másik nyelven (talán max. még angolul). Ám az jó volna - szerintem - ha a latin nevekből egy-egy redirect-et csinálnánk. --Peda 2005. augusztus 15., 01:35 (CEST)

Kinek lenne baja, problémája abból, ha kedvenc folyónk nevét nem tudnánk külföldiül?! Copyztam a DUNA szócikkbő: A folyó neve más nyelveken

  • angol Danube
  • görög Dounavis
  • román Dunăre
  • bolgár Дунав
  • latin Danubius vagy Danuvius
  • szerb és horvát Dunav
  • eszperantó Danubo
  • német Donau
  • szlovák Dunaj
  • finn Tonava
  • ógörög Ister
  • török Tuna
  • francia le Danube
  • portugál Danúbio
  • ukrán és orosz Дунай

Ez a magyarral együtt 16 nyelven található a duna szócikkbe. Több érvet már nem hozok fel, nem mintha nemlenne, de nem szeretnék ezért vitába bonyolódni, — döntsétek el, lehet-e, szabad-e a gyógynövények és fűszerek neveit egyéb nyelveken is beírni, illetve ennek lehetőségét a cikkben jelezí...? (Mer én sem ösmerem a fránya külföldi neveiket!) Választ várok az userlapomra...■ » KeFe « 2005. augusztus 16., 22:09 (CEST)

A Duna ebből a szempontból speciális, azokon a nyelveken, amelyeket a folyó mentén beszélnek talán fel lehet jegyezni - mondjuk, hogy a finn mit keres ott... :) De ettől függetleneül ne csináljunk rendszert ebből a megoldásból. Az interwiki linkek pont arra vannak, hogy aki más nyelven szeretné megtalálni az adott cikket, az egy kattintással elérhesse. Ehhez nem kell beírni a fűszerek és az egyéb növények, állatok stb. nevét más nyelveken a cikkbe. Arról nem is beszélve, hogy ha elkezdjük, akkor máshol is meg kellene tenni az egységes szerkezet miatt. Ha nem találod az iw hivatkozásokat, akkor segítenek mások - Serinde 2005. augusztus 16., 22:13 (CEST)


Ha valaki össze szeretné kötni a lexikont egy szótárral, akkor javaslom, hogy készítse el a szócikket a [[15]]-on innen pedig teszünk rá egy Sablon:Commons-hoz hasonló dobozos linket a en:Template:Wiktionary mintájára. -- nyenyec  2005. augusztus 16., 22:20 (CEST)

Lehet hogy a duna angliában a sherwoodi erdőben ered és a görög tengerbe ömlik, de az eszperantiát nem találom a térképemen. Most megyek és reklamálok a Kartográfiai Vállalat főportásánál. Ugye hivatkozhatok Rád? Üdv. ■ » KeFe « 2005. augusztus 17., 10:59 (CEST)

Viszont a Wiktionary szótár

Létrehoztam a {{wikiszótár}} sablont. A Tigris szócikkben látható egy példa a használatára. -- nyenyec  2005. augusztus 17., 15:25 (CEST)

GYÖMBÉR

Nemtudom hogy ki tette be a képet, de nekem van egy kis gondom vele. Nem hasonlít, csak nagy vonalakban az általam ísmert és termesztett gyömbérre. Nincs valami jobb kép?

Nehogy félre érts, örülök, és ezúton köszönöm is, hogy az általam készített lapokba képeket helyezel, de ez a kép nekem nem tetszik. A gyömbér levelei hosszabbak, megfelelő hőmérsékletű és vízellátású talajban a gyökértörzs kissé lapított "krupliszerű" , de elágazó, mintha kis krumplikat akarna nevelni. Oldalából tőbb helyen új csíra tör felfelé.

Amit a képen látok, az rossz körülmények között nevelkedett, nem sima felületű, hanem erős hajtások és gyenge gyökerek, rosszúl fejlődő lomb jellemzi. Üdv. ■ » KeFe « 2005. augusztus 14., 20:52 (CEST)

Itt vannak gyömbéres képek (remélem, be tudom linkelni...), válassz közülük. [16] Alensha  * 2005. augusztus 14., 22:02 (CEST)

Ascii art és egyéb elborult formátumozás

Néhány nagyon gázos (kinézetű) cikk lehet itt-ott, nincs időm őket javítgatni, de egy példa: Sárgarépa. Ahogy látom user:KeFe és user:192.168.1.2. kooprodukciója volt... Ha valakinek van lelkiereje, a két user szerkesztéseit át kellene nézni, mert egy csomó zöldség lehet, hogy zöldségeket tartalmaz. :-( --grin 2005. augusztus 14., 22:11 (CEST)

Megjegyzés (update): A Sárgarépa már nem jó példa a problémára; de pl. a Zeller cikken látszik, hogy grin mire gondol. Ali 2005. augusztus 15., 00:42 (CEST)
Eredetileg nem ASCII art, hanem tartalmazott egy olyan fejlécet, ami csak a szerkesztőablakban, és emellett a <pre>*</pre> formátumozás mellett nem esik szét, emiatt az ál-IP-címet felhasználónévként használó juzer betette a cikkeket ilyen tagek közé. De egyszerűen letörölhető a fejléc meg a pre-tag, és akkor nincs gáz vele. Ali 2005. augusztus 14., 22:26 (CEST)

Kérek valakit

Aki visszaállítja a WIKI gyümölcs -öt a KIVI lapról Előre is köszönöm. ■ » KeFe « 2005. augusztus 14., 23:21 (CEST)

A Sieberz kft. válaszlevele szerint nem árusít és korábban sem árusított ilyen nevű gyümölcsöt (lásd a kivi vitalapját). – KovacsUr 2005. augusztus 16., 17:13 (CEST)

Valaki mondja meg nekem, hogy miért kellett a "Cickafark" lapot törölni? És ha törli miért nem indokolja meg. Az "Cickafark/Új" lapon is ott van a teljes eredeti szöveg, és aminek igazán örülök, valaki még ki is egészítette. --(a fenti aláíratlan hozzászólás KeFe felhasználóé - A.)

Kedves KeFe; a Cickafark eredeti szövege a jobb oldalon látható táblázat (és az első mondat, amiben a táblázat tartalmát foglalta össze) kivételével a vitalitas.hu weboldalról származik, abban saját (megfogalmazású) szöveg nem volt. Ezen honlapon a jobb felső sarokban egy (c) jelzés található, ami azt jelzi, hogy az itt található írásművekhez fűződő szerzői és szomszédos (vagy mi a rák) jogokról a tulajdonos nem mondott le. Ez nem azt jelenti, hogy az itt található szöveg egy részét (1-5%) egyáltalán nem is szabad idézni, de úgy semmiképpen nem, hogy a forrást és az idézés tényét sem tüntetik fel. Lásd még Felküldési útmutató - Szövegek - Idézetek --Ali 2005. augusztus 15., 18:53 (CEST)

He ez így áll, akkor {{jogserto}} a sztori. – OsvátA

Saját képekhez licenc, átvételük a Commonsba, ennek ajánlása az Upload oldalon

Mi a teendő az olyan képekkel, amelyekhez a felhasználó nem ad meg konkrét licencet, csak azt, hogy ő készítette? Van valami licenc-sablon, amit az ilyen képeknek bátran ki lehet osztani utólag? Mondjuk ha a felhasználó nem írja bele a szövegbe, hogy "ezt kizárólag a magyar Wikipédián belüli használatra szánom", akkor feltételezni lehet (gondolom), hogy más Wikipédiákba is átvehető. Ezt mindenesetre tisztázni kéne.

A BME képére gondolok például. Jó lenne átvenni a Commonsba/be (onnan meg majd az angol Wiki megfelelő szócikkébe), de oda bizonyos fajta licenc kell.

Még valami: Megkérem tisztelettel azt, aki ezt technikailag megteheti (gondolom, az adminisztrátorok), hogy a Fájl felküldése oldalra tegyétek ki valami jól látható betűkkel, hogy ha ilyen és ilyen licenccel töltene fel képet az ember, akkor azt inkább a Commonsba tegye, hiszen akkor az összes nyelvű Wikipédiából elérhető lesz, s így másoknak munkát spórol meg. Lehetséges? – Ha igen, köszönöm előre is.

Adam78 2005. augusztus 15., 00:54 (CEST)

  1. Van sablon Sablon:Saját kép ; Ha ezt ráteszed, és pár hónapig rajta marad, akkor vélelmezhető, hogy GFDL-licenszűek a képek. Ali 2005. augusztus 15., 00:58 (CEST)
Egy ilyen "közvetlenül a commonsba" funkciónak én is örülnék. -- Peda 2005. augusztus 15., 01:12 (CEST)

Ragyogó, köszönöm! – A másik kérésem továbbra is fennáll az adminisztrátorokhoz, mert tényleg sok munkát lehetne másoknak megspórolni, ha időben értesülnek a feltöltők. -- Adam78 2005. augusztus 15., 01:14 (CEST)

Ja, és ha már itt tartunk, esetleg át lehetne írni a Wikipédia:Wikimedia Commons használata lapon ezt a mondatot is: "Egyelőre a képeinket főképp a magyar Wikipédiába küldjük; részben, mivel a Commons felülete nincs magyarítva, részben pedig azért, mert az irányelvek még nem alakultak ki teljesen" nem tudok róla, hogy az irányelvekkel még mindig probléma lenne a Commonsban, és ez nem igazán bátorítja arra a felhasználókat, hogy használják ki ezt a projektet. Ezt én már olyan szívesen kihúztam volna, de hivatalos útmutató-lapba nem akartam közösségi jóváhagyás nélkül belejavítani. ;)
Ali 2005. augusztus 15., 02:19 (CEST)

Én hosszú idő óta minden igyekezetemmel próbálom reklámozni a szerkesztőknek a commonst. Ha nem tiltakozik senki, akkor szívesen átírom a filefeltöltés szabványszövegét. A Wikipédia:Gyakran ismétlődő kérdések-be és a Sablon:enwiki-be már így is becsempésztem Commonst reklámozó pontokat. -- nyenyec  2005. augusztus 15., 02:55 (CEST)

Én ezzel egyetértek. Ha egy saját felvételemet odaadom a Wikinek, ezzel odaadtam mindenkinek. Éppen ezért adtam oda. Felteszem: más így így van ezzel. OsvátA. 2005. augusztus 15., 08:41 (CEST)

Szavazás: Szigorúbb feltételek irányelvekről való szavazásokhoz

Wikipédia:Szavazás#Szigorúbb feltételek irányelvekről való szavazásokhoz.

-- nyenyec  2005. augusztus 18., 06:16 (CEST)

Kell-e licensz?

Van, akinek fogalma sincs a jogról, de utálja.

Íme, egy újabb példány: "A magyar szerzői jog egy elég elcseszett példány (nem mintha a többi nem lenne az), de ez van, ezzel kell együttélni. Arra kell csak figyelned képek átvételekor, hogy ne vegyél át olyat, ami fair use megjelölésű (mint például a GiuseppeFarina.jpg). Ezek az angol jog szerint szabályosak, a magyar szerint nem azok. Sajnos ez van :-( --TG® 2005. augusztus 18., 14:43 (CEST)

Ebben a stílusban még akkor sem vitatkozom a jogról, ha történetesen helytálló vélemény miatt fakad ki valaki - érdekes, a kommunizmus után a jog az, amit a legtöbben utálnak. Nem akarom idézni az ízléstelen, pofátlan megnyilvánulásokat, amelyet egyetlen szakma sem kap meg láthatóan, csak a jogászoké.
A szerzői jog ellen különösen sok szitok szól, talán azért, mert amerikai jogászok párszor jól bokán rúgatták az olyan népbarátokat, mint a Napster stb. stb. Jól figyeljetek rám: én nem adom a nevem olyan projekthez, ahol büszke hozzá nem értők így elragadtatják magukat. Többször javasoltam: forduljanak szakemberhez a sysopok.

Nem tették, mert nekik kényelmesebb így. Nincslicenc=törlés - ez ugyan jogellenes, de ti csak higyjétek szépen, hogy így van. Tévedni emberi dolog. "Sajnos,ez így van".--Linkoman

Nincslicenc=törlés: ez miért lenne jogellenes? Esetleg jogilag nem indokolt. – KovacsUr 2005. augusztus 18., 15:27 (CEST)

Kedves Linkoman,

meg tudnád fogalmazni egy kicsit világosabban, mi a problémád? (Azon kívül, hogy nem rajongok a szerzői jogért; ez a magánvéleményem, amiről nincs sok értelme itt vitatkozni. Ha megbántottalak vele, sajnálom; ha azt kéred, hogy a Wikipédiában lehetőleg tartózkodjak a kifejtésétől, mert sértőnek érzed, akkor igyekszem ehhez tartani magam; ha ehelyett inkább a nagy nyilvánosság előtt való megsértődést választod, akkor nem tudok segíteni.)

  • Ha az, hogy félreértelmezek valamit a szerzői joggal kapcsolatban, akkor illene megnevezned, hogy milyen konkrét tévedésemet kifogásolod.
  • Ha az, hogy a licensz nélküli, valószínűsíthetően jogsértő képeket törlésre jelöljük, akkor sajnálom, hogy nem értünk egyet, de ez így fog maradni. Nem tartozik azok közé a dolgok közé, amiket a magyar Wikipédia közössége megváltoztathatna, mert az esetleges büntetőjogi kockázatot sem a magyar Wikipédia közössége vállalja érte.
  • Ha úgy gondolod, hogy bármilyen jogellenes tevékenység folyik a magyar Wikipédián, akkor légy szíves, fejtsd ki, hogy pontosan mi az a tevékenység, és pontosan milyen jogszabályba ütközik.

A sysopok egyébként (nem mintha ennek bármi köze lenne a sysopsághoz) örömest fordulnak minden olyan szakemberhez, aki hajlandó ingyen is foglalkozni a hozzá fordulókkal, tehát ha tudsz ilyen szakembert, akkor szólj.

--TG® 2005. augusztus 18., 15:37 (CEST)

Kérdés Linkomanhoz: Mit tehet jogilag egy szerző, ha rátalál egy általa készített képre a magyar Wikipédiában, amit ott jóhiszeműen használtunk (tegyük fel), továbbá mit tehet ilyenkor jogilag a magyar vagy angol Wikipédia. (Azt, hogy TG® és mások szerint mi történhet, azt sejtem: perek, pénzbüntetés, rossz hírnév stb.) Azt kéne tisztázni a lehető legvilágosabban: mi a lehető legrosszabb lehetőség Linkoman szerint jogilag a Wikipédia szempontjából, ami bármely felelősével a fenti esetben történhet? – Úgy érzem, az egész kérdés el lenne döntve, ha Linkoman válaszában konkrét jogszabály alapján ki tudná zárni a jogi felelősségre vonást, ill. szankciót. -- Adam78 2005. augusztus 18., 15:47 (CEST)

Követelheti-e a jogdíjat visszamenőleg a jogtulaj és ha igen, ki fogja kifizetni?

[17], [18]

És mi van, ha Makai helyére mondjuk egy lemezkiadót, vagy mondjuk a Playboyt kiadó céget helyettesítünk be, akiknek pénze és jogásza is van perelni?

-- nyenyec  2005. augusztus 18., 16:46 (CEST)

Vagy mi van, ha valaki kiadja a Wikipédiát papíron, és utána derül ki, hogy némelyik kép nem jogtiszta? Onnan már nem lehet egy kattintással visszavonni. --TG® 2005. augusztus 18., 16:59 (CEST)

Kísérlet az álláspontok közelítésére

Kedves TG, Örülök, hogy jelentős részben közeledett a mondanivalónk.

Külső szakértő: Szerzői Jogvédő Hivatal már nincs Magyarországon, szerzői jogi kérdésekben a [[Magyar Szabadalmi Hivatal] Szerzői Jogi Osztály adhat felvilágosítást.
Felelősség: szinte mindig felszólítással (cease and desist letter) jelenti be igényét, aki sérelmez egy képet, szöveget, borítót stb. Ezután törölni lehet a kifogásolt képet stb. Valószínűleg így történt ez már többször is az angol vagy a német Wikin. Normálisan ez elegendő annak, aki fellép, szó sincs költségeket okozó lépésekről mint amit egy per jelentene. A Napster-ügy semmiképpen sem átlagos, de arról sem tudtunk volna, ha az igénynek haladéktalanul eleget ettek volna a Napster részéről.
A szerzői jog az alkotókat, kiadókat védi művük illetéktelen felhasználásától. Nem értem, miért gondoljátok, hogy egy archiv kép "valószínűleg" jogsértő? Erre külön jelek utalnak pl. a a copyright nemzetközileg elterjedt C betűje a szerzői jog jogosultjának megjelölésével stb.
A feltételezés, hogy az idegen nyelvű Wikiken "nem jogtiszta" képek vannak, nehezen igazolható. Maga a "jogtiszta" kifejezést a szofverek területéről vették át, itt óvatosan kellene bánni ezzel. Nem tartható általában a vélelem, hogy minden kép jogsértő, ha nem tudjuk a forrását bizonyossággal. Az alapvető elv az, hogy a felküldő nyilatkozatát az ellenkező valószínűsítéséig célszerű helytállónak elfogadni.
A felelősség egyébként is a Wiki egyik legérdekesebb jogi kérdése. Egy biztos: a Wikiben megvan a GFDL licenc által megkívánt figyelmezetés a további felhasználásról, egy esetleges későbbi jogsértő magatartást nem lehet visszavezetni a Wikire. A közértes sem felelős azért, ha a nála vásárolt sörösüveggel később az utcán fejbevágnak valakit. Bár, természetesen, lehet olyan boltos is, aki azért nem tart egyáltalán sört, nehogy egy ilyen eset bekövetkezzen.
Én egyetértek az óvatos megközelítéssel, csupán a dolgok leegyszerűsítésével nem. Nem értem, miért félünk a más nyelvű Wikiből való átvételtől.
Nem tartoznak a képek kérdéskörébe a logók, emblémák, bannerek,ahogyan én szeretem mondani, a védjegyek. Ezeknél csupán arra kell vigyázni, hogy a megfelelő figyelmeztetés fent legyen (A "KATICABOGÁR" a Peckes Pettyes Kft bejegyzett védjegye stb.). Valószínűleg a McDonaldsnál sem kaptak agyvérzést, hogy meglátták a Wiki megfelelő oldalán az emblémájukat stb.
A digitalizálás önmagában nem keletkeztet szerzői jogot.
Örülnék, ha sikerülne árnyaltabban meghatározni, mikor "valószínű" a képeknél a szerzői jog megsértése. Addig is üdv--Linkoman


Kedves Linkoman, az általad írtakból most csak néhány pontra reagálnék röviden:

  • szinte mindig felszólítással (cease and desist letter) jelenti be igényét, aki sérelmez egy képet, szöveget, borítót stb. Ezután törölni lehet a kifogásolt képet stb. Valószínűleg így történt ez már többször is az angol vagy a német Wikin.

Makai követelte a jogdíjat utólag. Lásd fent. Mi a garancia arra, hogy ez nem történik meg velünk is? Az angol levlistán már így is "ketyegő időzített bomba"-ként írják le a most (főleg a fair use értelmezése körül kialakult) képekkel kapcsolatos szerzői jogi helyzetet.

A német Wikiről még kegyetlenebbül törlik a képeket, mint mi. Akárcsak a Commonsban, csak ellenőrizhető forrású és licencű, és csak szabadon felhasználható képeket engednek feltölteni (tehát, jogvédett, engedélyes, fair use képeket nem). Nekik ez azért is fontos (többek közt), mert pl. a német wikit kiadták Németországban DVD-n és több, mint tízezer példányban kelt el. A németországi kiadás más jogi helyzetet teremt, mint az amerikai szerverekn hostolás.

  • "Nem értem, miért gondoljátok, hogy egy archiv kép "valószínűleg" jogsértő? Erre külön jelek utalnak pl. a a copyright nemzetközileg elterjedt C betűje a szerzői jog jogosultjának megjelölésével stb. "

Nem kell rajtalenni egy C-betűnek ahhoz, hogy a szerzőjét megillesse a szerzői jog. Mit jelent az, hogy archív kép?

Egész iparág épül arra, hogy digitális képek felhasználásával kereskedik. Lásd pl. corbis.com. Íme egy kép, ami régi, de jogvédett, nem szabadon felhasználható, nem szabadon terjeszthető. en:Image:TrangBang.jpg. A corbis.com-on vásárolhatsz hozzá felhasználási engedélyt sok pénzért, meghatározott időre, meghatározott célra. De nem módosíthatod, nem terjesztheted szabadon, stb.

  • "egy biztos: a Wikiben megvan a GFDL licenc által megkívánt figyelmezetés a további felhasználásról"

Vigyázat, ez csak a szövegekre igaz.

  • Én egyetértek az óvatos megközelítéssel, csupán a dolgok leegyszerűsítésével nem. Nem értem, miért félünk a más nyelvű Wikiből való átvételtől

Azért, mert akárcsak nálunk az oda feltöltő szerkesztők egy jó része sincs tisztában a szerzői joggal és rengeteg képet töltenek fel (legtöbbször jóhiszeműen), amikről kiderül, hogy felhasználásuk sérti a szerzői jogokat. Lásd en:WP:PUI. Nem félünk az átvételtől, hogyha a forrás tisztázott és a felhasználási feltételek ismertek és ellenőrizhetőek. (Bár ilyenkor jobb a Commonsba feltölteni a képet idemásolás helyett.)

-- nyenyec  2005. augusztus 18., 18:01 (CEST)

Isten ments, hogy állást foglaljak. Van ugyan véleményem, de az magán-. Csak egy új gondolatot dobok be: [19]: ez az Artisjus. Az Artisjus ugyan csak a zenei és irodalmi szerzői jogok jogkezelő szervezete. De talán lehetne hozzájuk fordulni egy-két jótanácsért vmilyen formában; nem? OsvátA. 2005. augusztus 18., 18:11 (CEST)

Kedves Linkoman,

  • MSZH: úgy rémlik, grin már beszélt velük (meg az Artisjusszal). Mindenesetre kösz a címet. Egyszer majd rájuk zúdítjuk nyenyec listáját :-)
  • Napster: szerintem nem érdemes idekeverni. Ők úgy gondolták, hogy nem felelősek az általuk indexelt tartalomért, merthogy azt ténylegesen nem ők szolgáltatják. Bizonytalan jogi helyzet volt, a Napster bevállalta a pert és - a legfelső fokon - veszített. Nem lehetett tudni, amíg ki nem próbálták. (Azt se lehet tudni, hogy nálunk mi lenne egy hasonló per eredménye.) Nyilván olcsón megúszták volna, ha a rögtön az elején engednek (más kérdés, hogy az ő szempontukból a szolgáltatás kiherélése aligha van "olcsón"). Mindenesetre nem igazán szolgál nekünk semmilyen tanulsággal.
  • C betű: tudtommal semmi jelentősége, a hiányától egy szöveg nem lesz semmivel kevésbé jogvédett. (Legfeljebb nem lehet jóhiszeműségre hivatkozni.)
  • Angol wiki: természetesen jogtiszták – amerikai jog szerint. Az amerikai jog lehetőséget ad logók, arcképek és még számtalan más dolog külön engedély nélküli felhasználására – ezt nevezik fair use-nak. Nálunk ilyen lehetőség nincs, ami az angol wikin jogtiszta, az nálunk nem feltétlenül az. (Megjegyzem, ennek ellenére a fair use képek a legjobb esetben is megtűrt státuszban vannak az enwikin, ha kiválthatóak más képekkel, akkor kiváltják és törlik őket.) A kérdéses jogtisztaságú, licensz és/vagy forrás nélküli, bizonytalan jogállású képeket viszont ők is törlik (WP:PUI).
  • A felküldő nyilátkozatát másra utaló bizonyítékok hiányában elfogadjuk helyesnek, ahogy mondod (feltételezz jóindulatot ésatöbbi). De ha a feltöltő annyit nyilatkozik, hogy "az angol wikiről", és az angol wikin fair use-nak jelölik, akkor attól még nem lesz jogtiszta, hogy elfogadtuk a feltöltő állítását.
  • A logókat illetően (ez a kérdés már sokszor felmerült, de még nem láttam, hogy valaki egyértelműen megválaszolta volna): mentesül-e egy kép az Szjt szokásos rendelkezései alól, ha történetesen logó? tehát ha Gipsz Jakab elkészíti a Gipsz és tsai Kft logóját, és felteszi a kft honlapjára azzal a megjegyzéssel, hogy jogvédett, és csak százezer forint készpénz ellenében használható, akkor mondhatom-e neki, hogy "megszívtad, öred, mert ez egy logó", és feltehetem-e a Wikipédiára?
  • Hogy a védjegytörvény mit enged és mit nem, az egészen más kérdés. Ezzel kapcsolatban nem szoktunk aggódni (igazából nem is nagyon ismerjük, én legalábbis biztosan nem, mindenesetre feltesszük, hogy az enciklopédiában való értelmes felhasználást nem tiltja). Ha van egy kis időd, esetleg kommentálhatnád a MySQL logó esetét, ami egy fokkal zűrösebb (lásd a vitalapját).
  • Digitalizálás: oké, ezt tudjuk, ki is használjuk.

Na akkor jöjjön a lényegi kérdés: mennyiben vagyunk felelősek a jogvédett képekért? Nyilván a jóhiszeműség bizonyos fokig fennáll, nem tudtuk biztosan, hogy jogvédett (esetleg próbáltuk, de nem tudtuk megállapítani - pl. olyan honlapról van, ami szintén engedély nélkül használja).

Ad 1: a GFDL licensz az égvilágon semmit nem jelent. A magyar jog nem fogadja el a kattintással való szerződéskötést (a szoftvertelepítés során történőt kivéve), a szöveg, ami a magyar WP-ben beíráskor/feltöltéskor megjelenik, jogi szempontból jelentés nélküli bohóckodás. (Ezt csak hallomásból tudom, nem ismerem a pontos jogszabályt - javíts ki, ha tévedek.) Ettől tehát nem leszünk kevésbé felelősek.

Ad 2: a szerző többnyire csak azt akarja, hogy távolítsuk el a jogsértő tartalmat, tehát küld egy cease and desist levelet és az ügy simán lerendeződik. Mi van, ha nem? Mi van, ha kellően gátlástalan és pénzt lát a dologban? Mi van, ha egyszerűen csak ártani akar a Wikipédiának? (Idővel nyilván lesz pár megszállott, aki komoly energiát hajlandó ebbe fektetni.) Az Szjt szerint:

94. § (1) A szerző jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:
b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;
f) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszköz és anyag, valamint a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetve jogsértő mivoltától megfosztását.
(2) A szerzői jog megsértése esetén a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítés jár. Kártérítésre alap az is, ha a szerző személyhez fűződő jogait megsértik.

Vagyis az, hogy kell-e kártérítést fizetni vagy sem, a bíró mérlegelési jogkörébe tartozik, és nem előfeltétele, hogy kérésre nem vesszük le a képet, vagy hogy nem jártunk el jóhiszeműen. Na most ezen lehet, hogy megint meg fogsz sértődni, de én magyar bíróra egy kindertojás összerakását sem bíznám rá, nemhogy egy olyan jogi eset megítélését, amiben az internet valamilyen formában szerepel... nincs túl jó véleményem a műszaki jártasságukról. Akárhogy is, kockázat. Elég, ha egy bíró hülye a sok százból, és épp ahhoz kerül az ügy... mi több, az is elég, ha egyáltalán perre kerül sor. Ki fog elmenni, ki fizeti az ügyvédet etc.

Végül, mikor valószínű a szerzői jog megsértése? Általában akkor, ha 150 évnél nem régebbi (ha kétdimenziós mű triviális, kreatív hozzájárulást nem igénylő képe, akkor az alapmű kora számít) (lásd a felküldési útmutatót). Ugye 70 év + még ameddig a művész élt (+némi ráhagyás). A vitát kirobbantó eset egy 1906-ban született ember fényképe, amin jó harminc éves. Ahhoz, hogy ez a kép közkincs legyen, a fényképésznek legkésőbb 1934-ben meg kellett volna halnia (ekkor volt Farina 28 éves). Ugye nem kell bizonygatnom, hogy ez nem túl valószínű?

Mégvégebbül, két további – szerintem – káros következménye annak, ha megtartjuk a bizonytalan jogállású képeket:

  • elriasztjuk a potenciális "befektetőket", akik kezdenének valamit a Wikipédiával, akár üzleti alapon (mirror, CD, könyv, valamilyen ráépített szolgáltatás). Nálunk ez persze még a jövő zenéje, de az angoloknál már szép számmal vannak ilyenek.
  • kevesebb szabad kép fog születni (ugye, minek csinálni, ha van már, igaz, nem jogtiszta, de úgyse perelnek érte...). Az angolok mostanában egyre inkább csak azokat a fair use képeket tűrik meg, amiket nem lehet kiváltani szabad képpel (történelmi személyek pl).

--TG® 2005. augusztus 18., 19:18 (CEST)

Szeretném én is leírni a véleményemet. Szokták mondani, hogy szar az élet. Ez teljességgel így van a szerzői jogokkal is. Most komolyan, Ha valaki csinált akár egy kis fickát mspainban is, és valaki feltette az engedélye nélkül, akkor az jogsértő. Lényegtelen, hogy semmi értelme sincs az alkotásnak, a szerzői jog a tulajdonosé. A pénz nagy úr. Természetesen nem sok ember hagyná ki, hogy ilyenkor pénzt keressen azzal, hogy követeli a szerzői jogdíjat. Erre joga, és lehetősége is van.

Most akkor komolyabb képeknél, alkotásoknál miért ne lenne ez így? Lehet, hogy ezerből egy képnek jelentkezik csak a tulajdonosa, de az az egy is számít. Azonban, ha a fent említett csoportokba tartozó alkotásokat nem tesszük fel, akkor nem lehet emiatt megfogni a Wikit. Ezt szerintem mindenki elismeri. Érdekes ez a német Wiki kiadás, ahol még kellemetlenebb lehetett volna, ha a megjelent kiadásban licensz nélküli képet találtak volna. Jó, Németország. Azonban ki tudja, lehet, hogy valamelyik PC-magazin, vagy kultúra-alapítvány jövő héten szeretné kiadni a wikit cd-n, vagy dvd-n. Magyarul. Akkor elég nagy feladat lenne, hogy az eddigi képeket felülvizsgáljuk, nem beszélve arról, hogy a folyamatosan érkező újabb képeket is mindig figyelni kellene. Szerintem tartsuk be ezeket a szabályokat. Nem? -- Puncsos 2005. augusztus 18., 19:31 (CEST)

Megtévesztő képhasználat esete

hivatkoztak ránk itt + megtörténet eset + licensz hiányának etikai vonásai:

http://szanalmas.hu/milyenmar.txt
--Rodrigó 2005. augusztus 19., 15:48 (CEST)

Patikus?

Hölgyek, Urak! Valaki érti User:Patikust? OsvátA. 2005. augusztus 18., 18:42 (CEST)

Egyszer töröltünk egy ilyet, hogy budapesti gyógyszertárak listája, lehet, hogy a szívére vette :) Alensha  * 2005. augusztus 18., 18:57 (CEST)

Kimelt szócikk szavazása

Sablon vita:KezdolapKiemeltCikkek helyen én semmiféle előírást nem leltem, hogy ki és hogyan tehet fel oda egy cikket ezért bártan felraktam: Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége Többnyire eddig is ugy láttam, hogy mindenki a saját cikkét szerkesztete fel. Tehát nem kellene eljátszani ott egyeseknek a nagy haláláriát ezen ok miatt. Azt persze megértem, hogy egyes hitkomisszárok zsigerből leszavazzák, ebben semmi meglepő sincs, sőt éppen ezt használom ki egy trükkre:-)--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 19., 16:00 (CEST)

Figyelem, az adminisztrator kritizalasa tilos, es eletveszelyes!

[[20]]

Szerintem kar alszerenykedni. Fogalmazzatok iranyelvbe, es nevezzetek at az adminokat moderatoroknak. Ugyis azt a funkciot latjak el most mar. Megadtatok nekik a teljhatalmat.

--Math 2005. augusztus 19., 17:20 (CEST)

Gyorsan keressünk két csodatélelt és avassuk szentté őket:-)--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 19., 17:27 (CEST)

Amint a fenti mondatból is látszik, IGe is folyamatosan kritizálja az adminokat, mégsem akarja senki szankcionálni, mert ugyan furcsa, de elfogadható stílusban teszi. (Tudom, Math, neked nem számít a stílus, de a többségnek jól láthatóan igen.) Életveszélyről meg a te esetedben sem beszélhetünk, szerencsére. Egy nagyon távoli hasonlattal élve: jogodban áll kritizálni a rendőrfőnököt, de ha bekened szarral a kocsiját, akkor bizony felelősségre vonnak érte. --DHanak :-V 2005. augusztus 19., 17:33 (CEST)

Dhanak: Speciel Iget is szankcionaltatok. Es speciel a stilaris kulonbseget sem latom. Sot. Nem latom a te hasonlatod es az en hasonlataim kozott a kulonbseget sem. oszinten szolva a te hasonlatod szerintem stilarisan durvabb, mint az enyem. Nem tudom, hogy a lelkiismereted ilyenkor hol jar. --Math 2005. augusztus 19., 17:39 (CEST)

Most oszinten szolva stilarisan melyik milyen durva?

1) "Ige vandal". (Nyenyec, Gubb, DD)

2) "Ige-t az orvosa szedalja". (DD)

3) "ha bekened szarral a kocsiját" (Dhanak)

4) "olyan, mint aki megeroszakolja a kislanyokat" (Grin)

5) "Grin trollbarlangja" (math)


(az idezetek nem pontosak)

szerintem az 5)-os idezet a legszalonkepesebb. es a metaforikus, ironkikus kritika legenyhebb formaja. ennel enyhebb mar csak az, amikor udvariasan, es minden eredmeny nelkul irosgatunk egymasnak kritikakat. a WIkipedia siman megengedi maganak ezt a szintent az iranyelveiben, hiszen a troll, vandal iranyelv. abban meg olyanok is vannak, hogy "ne etesd a troll", es egy kep. szerintem mar az is durvabb az en trollbarlangomnal. elvegre en senkit nem neveztem meg trollnak es vandalnak sem!

Itt nem en vagyok sem a legdurvabban szemelyeskedo, es mostanaban mar nem is a legtobbet. En egyszeruen a kikialtott bunbak vagyok.

--Math 2005. augusztus 19., 17:46 (CEST)



Azzal egészíteném ki, hogy IGe stílusa sem elfogadható (bár DD gyakran rosszabb). Ő is rosszul használja a troll és a vandál kifejezéseket, illetve kérés után sem hagyja abba a "hitkomisszár"-ozást. Kritizálni - természetesen megfelelő hangnemben - lehet. Sőt, hasznos. Lásd fair criticism és sniping criticism. -- nyenyec  2005. augusztus 19., 17:48 (CEST)
Hű, ezek nagyon jók (főleg a második). Mehetnek is mindjárt a WP:KSZT-be. --TG® 2005. augusztus 19., 18:32 (CEST)


En meg azzal egeszitenem ki, hogy Nyenyec, Grin, DD es Gubb is rosszul hasnzalja a vandal, troll szavakat. De Nyenyeccel ellentetben, en nem nyilatkozom ki, hogy ez a nagy igazsag, mert nekem nincsenek ilyen kinyilatkozos ambicioim. Az egeszben ott vana z oltari hiba, hogy valaki meg akarja mondani, hogy mi egy szo helyes es helytelen hasznalata, es hogy ez alapjan akartok szankcionalni valakit, mert szerintetek nincs igaza. Hallatlan. Miert nemirjatok mindjart oda, hogy "aki olyat ir,a mi az admnok nem ertenek egyet, az ropul?" Miert nem lehet nyilvanvalova tenni, hogy cenzurarol van szo?

--Math 2005. augusztus 19., 17:53 (CEST)


Math, ne cécózz! Tüntetőleg ne állj szóba velük, és mutasd meg, micsoda szócikkek vannak a tarsolyodban! --Rodrigó 2005. augusztus 19., 18:21 (CEST) Bocs!--Rodrigó 2005. augusztus 19., 19:05 (CEST)

Csak annyit jegyeznék meg, hogy én jó ideje - pontosan mert megkértek rá - nem használom a "vandál" és "troll" szavakat, legfeljebb idézőjelben (a "filmvandálok"ra, akik nem voltak vandálok, csak rajtuk ragadt). Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 19., 18:37 (CEST)

Math egy hétre ki lett tiltva. Amig a tiltás le nem jár, legyetek szívesek ennek megfelelően állni hozzá. --TG® 2005. augusztus 19., 18:30 (CEST)

Helyesbítek: öt napra. --DHanak :-V 2005. augusztus 19., 19:33 (CEST)


Dhanak: a velemenyem ugyanaz. Semmifele stilaris kulonbseget nem latok a te hasonaltod, es az en hasonlatom kozott. Es bizony, ha egy rendor kikepzoterepnek hasznalja a keruletet, ahol veri a negereket, ahol elturi a maffiat, benne van a kabitoszeruzletben, es a dologban semmifele javulast nem lehet elerni torvenyes uton, ott bizony lehet, hogy bekenik szarral a rendor kocsijat. Ne csodalkozzon. ld. [[21]] Ez ervenyes az ilyen gondolat es izlesrendorokre is, mint te.

--Math 2005. augusztus 29., 12:50 (CEST)


Megismetelnem azt is, mivel az olvasokozosseg szuk savszelessegen nem ment at: en nem trolloztam le senkit, es nem is vandaloztam le senkit. Ellentetben a klikk bizonyos szerkesztoivel es adminjaival. Szoval en bizony objektiven enyhebb kritikat irtam, mint masok, akiknek tevekneysege elfogadott a WP-n. --Math 2005. augusztus 29., 12:52 (CEST)

Kiemelt szócikkek: el is kén őket olvasni :\

Emelje fel a kezét, aki valóban elolvassa a kiemelt szócikkeket mielőtt szavaz rájuk. Ezek közül emelje fel mind a két kezét, aki szokott benne találni helyesírási hibákat, elütéseket vagy pontatlanságokat és ezeket ki is javítja. Legyünk kicsit igényesebbek, legalább a címlapra kerülő szócikkekben ne legyenek elírások... -- nyenyec  2005. augusztus 19., 19:41 (CEST)

Jelentem, én el szoktam. Azért is szavazok olyan ritkán. És ha találok valamit, akkor azt javítom is. --DHanak :-V 2005. augusztus 19., 19:44 (CEST)

Én el szoktam, csak most álmos vagyok hozzá, h belekezdjek javítgatni.... Alensha  * 2005. augusztus 19., 19:54 (CEST)

???

Sziasztok! Valaki megmondaná mit csinál User:Jógi? Konkrétan az országtáblázatokra gondolok. Filoma 2005. augusztus 19., 21:25 (CEST)

A robotját engedte rá garázdálkodni :) majd javítja, legalábbis ezt írta valahol, talán Aladár vitalapján. Alensha  * 2005. augusztus 19., 21:34 (CEST)

És illik nálunk csak úgy szó nélkül ráengedni robokat a Wikipédiára? Vagy bejelentette valahol? – KovacsUr 2005. augusztus 19., 21:45 (CEST)

Először írok!

Sziasztok! Szóval először írok a kocsmafalra, és pont ezért lenne pár (kettő) égető kérdésem. Az első: Miért van az, hogy ha egy-egy cikk szerkesztésén sokáig dolgozok, akkor a lap mentésénél vagy az előnézet megtekintésénél kilépek felhasználóként? Nem vagyok túl önérzetes, de több cikkemhez látszólag semmi közöm. No jó, a második kérdésem: vajon a Wikipédia egy olyan non-commercial web site? Saját kútfőből úgy gondolnám nem kereskedelmi lap, de biztos ami biztos gondoltam megkérdezem valaki okosabbtól. (Ezt az alábbiak apropójából kérdezem: Most of the flag images have been drawn or reconstructed by myself. You are free to use any flag image that is drawn by me on your non-commercial web site.) Akkor előre is köszi mindenkinek, és eredményes ismeretterjesztést! Jojo

Szia! Az első kérdésedre sajnos nem tudok felelni, a másodikra viszont igen: a Wikimedia Foundation nonprofit szervezet, a Wikipédia pedig teljesen "non-commercial". :) Képeket viszont nem érdemes olyan helyről hozni, ahol a licenc nem elég megengedő. A legtöbb ország zászlaja már fent van a Commonsben, ami pedig nincs, azt majd megrajzoljuk. További jó munkát és kevesebb felkiáltójelet kívánok! :) – KovacsUr 2005. augusztus 20., 00:30 (CEST)
  1. Ha nem állítod be, hogy későbbre is megjegyezze a belépésedet, illetve ha a géped a cookie-kat törli vagy hibásan kezeli, akkor fordulhat elő kilépés.
  2. A Wikipédia non-commercial, de a Wikipédia tartalma felhasználható mind kereskedelmi, mind nem-kereskedelmi környezetben, tehát ennek kell megfelelnie; azaz nem lehet „non-commercial only” tartalmat felküldeni. --grin 2005. augusztus 20., 21:31 (CEST)

Magyar nyelvű Wikipédia levlista szerkesztőknek

Újraélesztettem az egykor volt wikipedia-hu@yahoogroups.com levlistát.

Vannak dolgok, amiket könnyebb levlista formátumban kihirdetni, megkérdezni, követni vagy megbeszélni.

Feliratkozni itt lehet: wikipedia-hu-subscribe@yahoogroups.com -- nyenyec  2005. augusztus 20., 02:57 (CEST)

Fontos: nem kell hozzá yahoo-s emailcím vagy regisztráció hogy valaki feliratkozzon. Elvileg a fenti e-mailcímen bárki feliratkozhat emailben. Ha mégsem megy, akkor lépjen kapcsolatba velem és megoldjuk. -- nyenyec  2005. augusztus 20., 17:08 (CEST)
jó, én már rajta vagyok, csak nem a gmail címemmel, hanem a yahooval, mert azzal vagyok már fenn vagy ötven levlistán :-) Alensha  * 2005. augusztus 21., 01:56 (CEST)

Szvasztika és Horogkereszt

Lásd Vita:Szvasztika. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 20., 11:15 (CEST)

A téma átpakolása hitkomisszárság Ez a kérdéskör, a tényfeltárásas miatt, nem csak a wikipédia teljes szerkesztőgárdáját, de az egész magyar társadalmat is érinti, így ezért a leszükítés cenzúra és a egy adott ideológia a fasizmus támogatása is. Továbbá meg lett szavazva, hogy az angol wiki az irányadó ilyen kérdésekben is, akkor miért vannak kivételezett Gyevi bírós esetek??? Ez Wikipédia egész szerkesztőségét érintő kérdés.

Az adott vitalapon egy véleményfelmérés is szerpel, hogy ki melyik név használatát látja helyesnek. Mondjuk szerintem nevetséges dolog tényekről szavazni, hiszen a szvasztika ősisége tény. kb az, mint ha a PI értékéről nyitnának egyesek szavazást. Azért gyertek és szavazzatok a 3,14...-re, azaz a Szvasztikára!!!

Mindegy, akkor legyen ott, de akkor ne lehessen az, hogy mások meg itt vitatkoznak hasonló dolgokról. Szüntessük már meg a kettős mércéket!!! --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 20., 11:32 (CEST)

Úgy jó lenne (szerintem), hogy a Kocsmafalon csak linket helyezünk el figyelemfelhívás céljából, a vita meg a vitalapokon megy. Telitalálat Felügyelő

Pontosan erre való a véleménykérés: egy linket kell elhelyezni rajta, és a vita a vitalapon megy. És a Kocsmafallal szemben nem cserélődik le a tartalma, ha teszem azt valakinek eszébe jut ötven oldalas esszében kifejteni, hogy milyen problémákat lát a Wikipédia működésében... --TG® 2005. augusztus 20., 14:29 (CEST)

Mivel a véleménykérdésnek semmi erdménye nem lett, pedig az egyértelműen a szavasztikát támogatta, SZAVAZÁST ÍRTAM KI A KÉRDÉSBEN: Wikipédia:Szavazás törlésről --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 20., 12:19 (CEST)

Ez is tetszik (a Wikipédia humora rovatból): Wikipédia:Szavazás törlésről OsvátA. 2005. augusztus 20., 12:23 (CEST)

Nos, a szvasztika és a horogkereszt nem ugyan az, mert elvileg ellenkező irányba forognak. Ez elvi állásfoglalásom és nem a cikk IGe által írt tartalmára vonatkozik. -- Serinde 2005. augusztus 20., 12:25 (CEST)

Ez ebben a formában nem igaz, sőt (lásd a vitalapot). – KovacsUr 2005. augusztus 20., 12:43 (CEST)

A szvasztika a fasizmus által kapott egy új értelmezést, EGY ÁTÉRTELMEZÉST, ami már nem azonos a szvasztikával. Ez tény és nevetséges, hogy ilyemin egyáltalán vitázni kell, hiszen egyértelmű. Minden nemzetközi vikiben van szvasztika címszó, amit fel is rakok a vitalapra.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 20., 12:59 (CEST)

A szélrózsa minden irányába (szerk. megj.) OsvátA. 2005. augusztus 20., 12:41 (CEST)

Szócikket nem lehet átírányitási és összevonási trükkel törölni, arról minimum szavazni illik. Kifejezetten tiltakozom, vandálságnak, trollságnak, hitkomisszárságnak tartom hogy az általam indított Szvasztika szócikket egyesek átírányitják rendszeresen a horogkereszt szócikkre. A szvasztika egy ősi motívum és sokkal előbb volt, mint a belőle koppintott hitleri horogkereszt. Ezt az adott szócikk vitalapján forrásokkal és dokunemtumokkal bizonyítva lett. Az irányadó angol és más wikikben is szvasztika cimszók léteznek és azon belül írnak a horogkeresztről. Most szerintem azzal állunk szemben, mint a Mithrászból koppintott és némileg átértelmezett Jézus esete. svasztika, szvasztika -körmotívum -tehát hazugság, aki azt állítja, hogy a szvasztika magyar neve a horogkereszt. Tehát tessék vállalni a szabályos törléssel járó felelőséget és esetleg azt is, hogy ellenkező álláspont alakul ki és nem kijátszani a wikipédia szabályait!!!--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 20., 17:54 (CEST)

Ezt a dolgot tényleg helyre kellene végre rakni (most az egyszer egyetértek a kollégával). A szvasztika VALÓBAN ősi jelkép, egy enciklopédiában igenis helye van, esetleg külön kellene a horogkeresztről is egy szócikk, pont azért, hogy egyértelmű legyen végre a különbség. --JDM 2005. augusztus 22., 10:08 (CEST)

Ezt inkább a Vita:Szvasztika lapon kéne megbeszélni. -- nyenyec  2005. augusztus 22., 16:26 (CEST)

Véleménykérés

Lassan szokjunk át arra, hogy a konkrét szócikkekről szóló vitát a Kocsmafalon folytatjuk. Tizenötezer szócikkünk van és ahogy egyre többen leszünk, egyre több lesz a vitatott is közülük. A Kocsmafal ezt már nem bírja el. Használjátok a véleménykérést, erre lett kitalálva. --TG® 2005. augusztus 20., 10:17 (CEST)

Én itt ezt nem értem. Nincs ebben önellentmondás? Esetleg kimaradt egy szó? A ne(!)... (hogy ugyanis ne a Kocsmafalon) (?) OsvátA. 2005. augusztus 20., 11:22 (CEST)
Természetesen igazad van. (Most mondhatnám, hogy csak ellenőriztem, hogy figyeltek-e... :-) Szóval a konkrét szócikkekről való vitát ne itt folytassuk, arra való a szócikkek vitalapja. Így egyrészt nem lesz ezer helyen szétszórva a téma, másrészt meg egy hónap múlva is könnyen megtalálja, akit érdekel. Harmadrészt a Kocsmafal sem lesz tele mindenféle szeméttel, ami a wikipédistáknak csak egy kis részét érdekli. --TG® 2005. augusztus 20., 14:24 (CEST)
Abszolúte egyetértek. -- nyenyec  2005. augusztus 20., 16:08 (CEST)

Bábel-sablonok

Mi történt a Bábel-sablonokkal? Vagy csak nálam festenek érdekesen? MediaWiki update volt? – KovacsUr 2005. augusztus 20., 12:01 (CEST)

Pont most akartam megkérdezni... Úgyhogy nem csak nálad tűnik "érdekes" formátumúnak, ezek szerint komolyabb gond van. - Serinde 2005. augusztus 20., 12:02 (CEST)

Nálam is paranormális tevékenység nyoma észlelhető. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 20., 12:14 (CEST)

Igen, kaptunk egy MediaWiki 1.6alphát... >:( Szeretem, amikor éles projekteken tesztelgetnek. – KovacsUr 2005. augusztus 20., 12:20 (CEST)

[22] Így elsőre elég hülye ötletnek tűnik. --TG® 2005. augusztus 20., 12:36 (CEST)

Nem vagyok feliratkozva a Wikitechre, küldenél nekik egy jelzést, hogy az update breakelte a templateünket? :) – KovacsUr 2005. augusztus 20., 12:40 (CEST)
Feliratkoztam, írtam, nehogy közben megjavítsd... :) – KovacsUr 2005. augusztus 20., 13:03 (CEST)
Köszi. (Nem vagyok feliratkozva, csak belenéztem az archívumba.) Amúgy kedves tőlük, hogy legalább utólag bejelentik... --TG® 2005. augusztus 20., 14:15 (CEST)

Kijavították. (Azért örülnék, ha nem alpha változatot futtatnának a „nagy”, élő wikiken.) – KovacsUr 2005. augusztus 20., 18:17 (CEST)

Az se jó ha lassú vagy hibás. Valamit valamiért. --grin 2005. augusztus 20., 21:39 (CEST)

Senki sem kívánta, hogy azonnal álljon le a fejlesztés. A gyakori frissítés a valamennyire stabil, tesztelt változatokra jó. A CVS-ből röptében egy milliók által használt projekt alá betenni a teszteletlen változatot nem. – KovacsUr 2005. augusztus 20., 21:49 (CEST)

User:42

Édes pofa! :-) Láttátok? Köszöntötte magát a saját vitalapján!? Amúgy egy kicsit engem User:Jógi tegnapi tevékenységére emlékeztet. Filoma 2005. augusztus 20., 23:52 (CEST)

Aranyos :) Végül is miért ne, ha már mi voltunk olyan bunkók, hogy nem köszöntüttök. Legalább nem kell rá hét hónapot várnia, mint User:Yvesnek. :) Alensha  * 2005. augusztus 21., 01:41 (CEST)

Idegen nyelvű hivatkozások

A Keresett lapokban sablonokból származó, idegen nyelvű hivatkozások tömegeire bukkantam, mint List of elements by symbol (114 link), List of elements by number (114 link), List of elements by name (114 link), Periodic table period (112 link), Periodic table block (112 link)... Attól tartok, nem lehet őket pusztán sablon átírásával kiirtani. Ki tud részt venni a magyarításban? Utána persze lehet, hogy egy botot kell rászabadtani a dologra. -- Serinde 2005. augusztus 21., 13:27 (CEST)

Milyen jogon veszi le valaki más szócikk törlési szavazását?

Azért már az itteni klikk által meghonosított diktaturának is vannak határai. Nap, mint nap hágják keresztül a wikipédia előírásait az egyenlőbb szerkesztők. Milyen jogon? Milyen jogon képzelik különbenek és többnek magukat az előírásoknál? Milyen jogon törölnek egy szócikket összevonásnak álcázva? Milyen jogon távolítanak el egy kiírt szócikk szavazást? Nagyon időszerű lenne kicserélni a szlogent. "WIKIPÉDIA diktatórikus lexikon"--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 21., 15:46 (CEST)

Töröltetni szeretted volna valamelyik szócikket? Mi alapján? Miért nem írtad oda? Én úgy láttam, hogy egy szócikk címéről folyik a vita, törölni senki nem szerette volna egyik szócikket sem; a vita arról folyt, melyik legyen az átirányítás. Ezt többször ki is fejtettük neked. – KovacsUr 2005. augusztus 21., 15:52 (CEST)

"Ne kételkedj a látszólagos lehetetlenben, ha működik. Viszont ellenőrizd le még saját magadat is, mert az emberi elme saját önmaga becsapására is képes." forrás: http://www.freeweb.hu/p-dox/hitelvek/hitelvek.htm --Rodrigó 2005. augusztus 21., 23:05 (CEST)

Első ignorálásomat akkor kaptam bosszúból, amikor felhívtam a p-doxpróféta figyelmét arra, hogy mennyire nem tartja be a saját hitelveit. Ha így folytatod, te is rosszul járhatsz. Én szóltam. Telitalálat Felügyelő 2005. augusztus 21., 23:13 (CEST)

Kamu indokok és kamu magyarázatok. Szócikket szavazással lehet törölni és nem összevonással. A szavasztika szócikk összevonási trükkel törölve lett. Meg ha annyira akarta volna mindenki, hogy mindkét szócikk legyen, akkor ott lett volna az alkalom rá, hogy ezt az akaratát szavazással is megerősítse. A pédox módszertana meg működik. Az itteni események alakulása is bizonyíték rá. --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 22., 09:44 (CEST)

Viszont jellemzően megint mindenki bibujt a konkrét válaszadás elől és wikipédia irányzatok megadása helyett személyeskedik. A régi bevált elterelő hadművelet. A pédox ismeri és tudja az ellenszerét is.-Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 22., 10:02 (CEST)

IGe, három eset lehetséges:

  1. a Szvasztika lapot titokban villámgyorsan helyreállítoták, mert nekem működik.
  2. figyelmetlenül dolgozol, mint ahogy korábban is előfordult, a több ablak miatt, és emiatt elnéztél valamit.
  3. ˙(személyeskedés törölve-Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 22., 10:19 (CEST))

--Rodrigó 2005. augusztus 22., 10:12 (CEST)

El kellene egyeseknek olvasni ennek a vitának a címét, továbbá figyelem be venni, hogy az időnek van egy kereke:-)-Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 22., 10:19 (CEST)

Tehát továbbra is fenáll a kérdés, hogy egyesek milyen jogon távolíthatják el mások szavazási kiírását és fordítva ezt miért is nem lehet megtenni? --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 22., 10:20 (CEST)

A WP:T szócikkek törléséről szól. Tehát ott arról lehetne szavazni, hogy

  1. a horogkereszt cikk legyen törölve, ilyen névről sehova ne legyen átirányítás.
  2. a szvasztika cikk legyen törölve, teljes szövegével.

Miután a szavazáshoz írt bevezetődből kiderült, hogy nem a fentiek valamelyikéről akarsz szavazni, hanem valami egészen másról, áttettem a vitalapra.

Őszintén szólva, nem értem, mire volt jó ez neked, hacsak nem kifejezetten a többi szerkesztő bosszantását célzod vele (ebben az esetben olvasd el és szívleld meg a troll cikkben írottakat). Te is láttad, hogy a többség a szvasztikát támogatja, tehát ha semmit nem csinálsz, akkor is vissza fogják állítani előbb-utóbb az eredeti címet. Légy szíves, szokj le arról, hogy értelmetlenül pazarlod a többi szerkesztő idejét csak azért, mert nem teljesül azonnal az, amit te akarsz.

--TG® 2005. augusztus 22., 10:26 (CEST)

Hazugság. [23] legutóbbi kettős szavazás mindegyike a törlésről szólt. Arról, hogy tessék szabályosan a feleőséget felvállava törölni egyes szócikkeket és nem a wikipédia előírásait kijátszva.-Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 22., 10:29 (CEST)

Csak vitás esetekben van értelme a szavazásnak. Az átirányításnál nem veszlik el tartalom, így az nem törlés. "Az irányadó http://en.wikipedia.org/wiki/Svastika angol és más wikikben is szvasztika cimszók léteznek és azon belül írnak a horogkeresztről." - írtad, és ez így van a magyarban is. Tessék felvállalni egy nyugodt hangvételt! Ha nincs megoldás, meg kell vizsgálni, van-e probléma egyáltalán./Jean Drapeau --Rodrigó 2005. augusztus 22., 18:11 (CEST)

Wikipédia oldallátogatottságok

Van egy : látogatásszámláló linkünk csak úgy látom, hogy ez egyenlőre csak kb havonta egyszer változik. Mit számol ez egyáltalán és hogyan lehetne lehozni napi adatokat?a legolvasottabb szerkesztő--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 22., 09:47 (CEST)

Ezt talán Logwoodtól kéne megkérdezni. Ott a mailcíme a lap alján. --TG® 2005. augusztus 22., 10:00 (CEST)

IGe, meglehetősen ellentmondásos, amikor egy ateista a glóriáját fényezi. Erről mi a véleményed? --Rodrigó 2005. augusztus 22., 10:14 (CEST)

Csak a félreértések miatt és a személyes támadás miatt. Pédox a vallásom és a világnézetem. Az pedig nem ateista. Sőt isten létezését tudományos ténynek tartja.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 22., 10:23 (CEST)

A jó szerkesztőknek a cikkeit olvassák, valóban. A blokád nélkül lehet az üzenőlapod lenne a leglátogatottabb. "Szeresd és óvd az élővilágot. Élj harmóniában a világgal." forrás: http://www.freeweb.hu/p-dox/hitelvek/hitelvek.htm --Rodrigó 2005. augusztus 22., 18:01 (CEST)

Bizony-bizony. A jó szerkesztők cikkeit olvassák, a zajongóknak meg az egyéb "lapjait" Data Destroyer 2005. augusztus 22., 18:27 (CEST)

Nem tudom, hogy most minek kell átmenni a dicséretembe, csak azért mert mind a lapjaimat, mind a userlapom olvasottsága ott van az élen az eddig megkapott statisztikák szerint? Jómagam ezt temészetesnek veszem és nem várok el érte dicséretet. Csak éppen szeretnék még pontosabb adatokat tudni.--IGe 2005. augusztus 22., 20:19 (CEST)

IGe, szerinted dícsért itt valaki? :DDD Data Destroyer 2005. augusztus 22., 20:43 (CEST)

Nos egyenlőre, mivel nincy újjabb adat, nyugodtan használtaom a következő aláírásmódot, mert a legfrissebb adat szerint ez az igazság:--A leglátogatottabb userlap szerkesztője 2005. augusztus 25., 00:26 (CEST)

Leghosszabb ideje gázos lapok

Kéne valahova egy lista a leghosszabb idő óta lektor, SN, pontatlan sablonnal megjelölt pár cikkről. Hátha valaki kedvet kap, látva, hogy egy cikk lassan egy éve várja, hogy valaki helyrepofozza.

Ugyanígy lehetne egy lista a legrégebben kért lapokról.

-- nyenyec  2005. augusztus 22., 23:05 (CEST)

Szerintem ezeknek akkor érdemes nekiesni, ha megjön az új dump. --TG® 2005. augusztus 22., 23:17 (CEST)


Nos, ha adatbázilekérdezéssel akarod megoldani, akkor jó a régi dump is, merthogy régóta sablonnal megjelölt szócikkeket keresnénk ugye. :) Persze előfordulhat, hogy a tíz legrégebben megjelölt szócikkből néhány kikalapálódott az utóbbi hetekben, de nem ez lesz a jellemző sajnos...

Én egyébként egyszerűbb módszerre gondoltam. Pusztán elindítunk egy listát valahol, ahova bárki felírat olyan szócikkekt, amik ilyen figyelmeztető sablonokkal vannak megjelölve és egyszerűen kézzel melléjükírja a dátumot, amikor a sablon rákerült. Szerintem viszonylag gyorsan találunk így 5-10 szócikket, amelyik több, mint hat hónapja várja, hogy levegyék róla a csonk, SN, lektor vagy pontatlan sablonokat.

-- nyenyec  2005. augusztus 23., 07:02 (CEST)

Ajánlás

Ajánlás, mindenki figyelmébe

"A dilletánst a hozzáértőtől az különbözteti meg, hogy a dilettáns egy adatból száz következtetést von le, a hozzáértő száz adatból egy következtetést von le." (Zolnay László) üdv mindenkinek Remete 2005. augusztus 23., 00:16 (CEST)

„Az a baj a világgal, hogy a dilettánsok mindig halálbiztosak a dolgaikban, a zsenik pedig tele vannak kételyekkel” (Nem tudom, honnan való) -- Váradi Zsolt 2005. augusztus 29., 22:19 (CEST)

Eredetileg: „The whole problem with the world is that fools and fanatics are always so certain of themselves, but wiser people so full of doubts.” – Bertrand Russell. --DHanak :-V 2005. augusztus 30., 16:55 (CEST)

Gyulai Líviusz, drága barátom kifejezése: a dilettánsok bátorsága - ajánlom mindenkinek; közkincs. OsvátA. 2005. augusztus 29., 23:19 (CEST)

Kisbabot

Sziasztok! Véleményem szerint lehetne törölni a Formázandó cikkek közül. Szerintem elég jól néz ki ahhoz, hogy csonk legyen. Mit szóltok? Filoma 2005. augusztus 23., 06:44 (CEST)

Csak bátran! -- nyenyec  2005. augusztus 23., 07:03 (CEST)

Wikioldalak bővítése

Találtam egy angol nyelvű Wiki oldalt, amin dalszövegek, akkordok, meg ilyesmik vannak. Gondoltam be lehetne tenni a Kezdőlapra a Wikimedia-linkek közé. Az oldal címe: www.tabwiki.com. --ballli 2005. augusztus 24., 12:34 (CEST)

Jogsértő oldalakat lehetőleg ne reklámozzunk a kezdőlapon. --TG® 2005. augusztus 24., 14:26 (CEST)
jólvanna, nem tudtam, h jogsértő (és abban sem vagyok biztos, h en bloc jogsértő lenne). Egyetértek, h meg kell tartani a wiki-t "jogtisztának", de ezen sztem nem ront egy link. --ballli 2005. augusztus 24., 16:11 (CEST)

Jogvédett dalok dalszövegeinek közzététele biztosan jogsértő, és szoktak is szólni érte (lásd pl. ezt...). Egy ilyen oldalra linkelni persze önmagában nem jogsértés, de akkor se tartom szerencsésnek az ilyesmit a főoldalon. --TG® 2005. augusztus 24., 17:51 (CEST)

Nem elég csak Wikimedia projekteket linkelni? -- nyenyec  2005. augusztus 24., 17:53 (CEST)

Szerintem se lenne rossz még pár nagyobb wiki. (Eddig a WikiTravel és a WikiCities a két fő jelölt, csak az utóbbihoz még logót kéne szerezni.) --TG® 2005. augusztus 24., 18:03 (CEST)

Lehetne még a Memory Alpha is :) Alensha  * 2005. augusztus 24., 18:21 (CEST)

Amit már máshol írtam: semmi akadálya csinálni egy Wikipédia:Érdekes wikiwikiwebek lapot amire fel lehet venni bármit, ami megüti a minimálszintet. A kezdőlapra nem javasolnám agyba-főbe felvenni őket. A kezdőlap linkelhet az említett lapra. Lásd Wiki cikket, és annak vitalapját. --grin 2005. augusztus 25., 11:05 (CEST)

Miért nincsenek szabadgondolkodó és ateista kategóriák?

Miért nincsenek szabadgondolkodó és ateista kategóriák? Miért nem lehet ilyeneket létrehozni, miért cincálják szét ezt egyes hitelvtársak? Közben meg zagyvábbnál, zagyvább és önellentmondásosabb, buta és egyeztetés nélküli keresztény kategóriák jönnek létre. Ez igy nem szabad lexikon!!!! Tessék szépen cégért cserélni, vagy hagyni az esélyegyenlőséget, hagyni a gondolat és szólásszabadságot. Tessék szépen szabad utat hagyni a következő kategóriának:

Az adott diktatórikus viselkedés miatt, jelenleg is folyamatos felhívásokat helyezek el a különféle újság és televíziós szerkesztőségekbe. [24] Nem lenne jobb ezt elkerülni és hagyni a szabadságot? Az ateista egyház gondolatom is átment egy újságcikkbe [25] és ehhez is van elég kitartásom.

--A leglátogatottabb userlap szerkesztője 2005. augusztus 25., 09:53 (CEST)

Ateista kategória azért nincs, mert ahelyett, hogy csinálnál, itt hisztizel. Szabadgondolkodó meg azért, mert semmitmondó, nem lenne mit rakni bele. Légy szíves, ne hozz létre a konszenzus ellenében kategóriákat, mert azok úgyis törlésre fognak kerülni. --TG® 2005. augusztus 25., 09:57 (CEST)

Hazúgság. Létrehoztam és az adott kategóriát szeretném élesíteni, amit nem lehetséges.--A leglátogatottabb userlap szerkesztője 2005. augusztus 25., 10:02 (CEST)

Igyekszem nem beleszólni A semlegességre képtelen szerkesztő vitáiba, de úgy vélem, hogy előbb rendes, semleges, a szinvonalnak megfelelő cikkek írását kellene gyakorolnia, nem pedig a szubcsonkokat, csonkokat és kategóriákat szaporítani. Ugyanígy esetleg nem a vitalapok és adminisztratív lapok bajnokaként szerepelni. (A leglátogatottabb userlapról meg annyit, IGe, hogy ha valaki meg akarja nézni, hogy egy adott szerkesztő miket szerkesztett [erre általában olyanok esetében kerül gyakran sor, akikkel probléma van, nem tudnak rendesen cikket írni, alaptalan dolgokat írnak, megszegnek szabályokat és szokásokat, másokat támadnak, stb stb; tehát akikre fokozottan figyelnek, hogy ne csináljanak bajt] akkor az 1 db „hit” [találat] az illető userlapján; következésképp a legolvasottabb userlap nem biztos, hogy dicsőség... Bár.. lehet hogy neked az, végülis nem mindenkinek sértő az, ha bajkeverőnek tartják...) --grin 2005. augusztus 25., 11:13 (CEST)

Egyesek személyeskedése és figyelemelterelése a lényegről nem változtat azon a tényen, hogy zagyva és egyeztetés nélküli keresztény és vallásos kategórriák tömkelege létezik és a szabadgondolkodó és ateista kategóriák diktatórikus eszközökkel lehetetlenné vannak téve. Ja és a userlapom azért olyan népszerű, mert nagyon sokan azt használják a nem létező szabadgondolkodó és ateista kategóriák keresésére. Számtalan külső link is a userlapomra mutat, pedig mutathatna az adott kategóriára is.--A leglátogatottabb userlap szerkesztője 2005. augusztus 25., 11:21 (CEST)

Ebbe a válaszba egyszerűen beleborzongtam. Nem értem, miért nem indít IGe saját enciklopédiát, ha ekkora nagy az érdeklődés! ...és hogy hol maradnak a rajongó levelek.--Rodrigó 2005. augusztus 25., 12:05 (CEST)

Tudtommal egy elég lelkes francia csapat egészen jó kis enciklopédiát hozott össze.Van az már néhány száz éve is. --A leglátogatottabb userlap szerkesztője 2005. augusztus 25., 22:06 (CEST)

Ja, és szerinted az enciklopédisták mind ateisták voltak? :)) Nem kéne olvasni, mielőtt írsz? Data Destroyer 2005. augusztus 25., 22:08 (CEST)

IGe, ha ők megtették, akkor neked szerintem már fölösleges. Mehetsz üldögélni a babérjaidon. Viszlát. Alensha  * 2005. augusztus 25., 22:07 (CEST)

Pár gondolat:

  • Egyes szerkesztőknek le kellene szokni az olyanok mondásáról, mint pl. „diktatórikus eszközökkel” anélkül, hogy ezt alá tudnák támasztani. (Gyk. a demokratikus szavazás és a diktatórikus módszer két jelentősen eltérő fogalom, valamint a „diktatúra” és a „nekem nem tetsző döntés” sem ekvivalens.)
  • Ha IGe userlapja „ennyire népszerű”, és „számos link mutat rá”, vajon miért nem másolja azt át a saját website-jára, a P-DOX lapjaira? Vajon miért a gyűlölt, elnyomó, diktatórikus, kettős mércéjű, zagyva Wikipédiát népszerűsíti a csak szuperlatívuszokkal jellemezhető P-DOX weblap helyett? Miért fárasztja magát ezzel a gy-e-d-km-z társasággal, amikor sokkal zavartalanabbul és szabadabban publikálhatna a méltán népszerű és nagy látogatottságú P-DOX lapon? Vajon miért célja, hogy az ő magas színvonalú publikációs képességének eredményével egy gy-e-d-km-z társaságot népszerűsítsen a P-DOX helyett?
  • Viola Zoli legalább indított egy saját Wikit, amiben végre szabadon és gy-e-d-km-z társaság nélkül tud publikálni. Vajon IGe miért nem ad végre teret nagyszámú hívének, rajongójának és általában annak a rengeteg embernek, aki az Ő publikációira éhes? Hiszen nyilvánvaló, hogy a wikipédia gy-e-d-km-z hozzáállása csak akadályozza az igaz, objektív cikkeket, és erre csak a pdoxwiki (ige saját weblapján) lenne igazán alkalmas!! Nem értem, hogy ezt a hatalmas látogatottságot, támogatást, valamint alkotó erejének kincsét miért nem saját wikijébe alkotja ahelyett, hogy ilyen oktalan és érdemtelen projektbe, mint ez a Wikipédia, próbálja erőszakkal beszuszakolni? Érdemtelenekre pazarolja energiáját! Ráadásul hiábavalóan, hiszen láthatóan még mindig ugyanúgy nem értjük – mi, régi és új szerkesztők – hogy neki van IGaza, láthatóan nem fogjuk ezt belátni... Pazarlás. Én a helyében nem áldoznám a dárga időm erre a buta wikipédiára többet.

(Érti, aki érti.) --grin 2005. augusztus 25., 22:45 (CEST)

Szeretném az adott kategóriát élesíteni és új kategórriákat is létrehozni máshoz hasonlóan. Hogyan kell? Miért nem élesedik? Ebből bizony újságcikk lesz, akárcsak az ateista egyházból és I. Pityuból.[26], [27] --Kezdetben vala az IGe. 2005. augusztus 26., 07:19 (CEST)

Hmm, lehet itt lenne az ideje beleolvasni a szerkesztési irányelvekbe... Szerintem ha ilyen szépen kéred, akkor mindenki segít neked, és megmutatja a linket, ahol ez le van írva. Szívesen megírnám én is a vitalapodra, csak ignorálva vagyok. AMúgy ilyesmire gondoltál: Főcím: "A leglátogatottabb lap szerkesztője nem tudja a kategóriákat kezelni!"? --Rodrigó 2005. augusztus 26., 09:01 (CEST)

IGe, ha a második mondatot nem írtad volna, akkor most kitöröltem volna Rodrigo sorait, és lecseszem, hogy miért bánt, amikor normálisan kérdezel; láthatóan tudsz normálisan kérdezni, mert az első mondatod teljesen korrekt és udvarias. De mindig elrontod egy fenyegetéssel, támadással, sértéssel... és így Rodrigonak teljesen igaza van, hogy kigúnyolja a tudatlanságod. Mert, tudod, ha valaki nem tud, és kérdez, az okos; ha valaki nem tud de neki áll feljebb, az nevetséges.

Amúgy a kategóriajavaslatok lapot ismered, ott érdemes kezdeni; ha pedig mások szerint is jók a javasolt kategóriáid, akkor a lap aljára beírva azonnal létrejönnek. Ha normálisan, nyugodtan kérdezel, szerintem mi is szívesebben segítünk neked. Én biztos, mások nevében nem akarok beszélni. --grin 2005. augusztus 26., 12:23 (CEST)

A kategória nem élesedik be és újjat sem tudok készíteni. Hába kattintok rá a lap mentésére. Leírást nem leltem ennek a menetéről. --Kezdetben vala az IGe. 2005. augusztus 26., 14:18 (CEST)

Milyen jó lenne, ha nem törölnéd az üzeneteket a vitalapodról, mert akkor ezt mind ott lehetne megbeszélni (erre találták ki) és nem kéne a Komcsafalat használni helyette... -- nyenyec  2005. augusztus 26., 14:32 (CEST)

Olyan userekkel nincs mit megbeszélni, akik [sértegetés törölve -g]. Az ellen csak lázadni lehet. Ez a lázadás, ha kell személyes példám és áldozatom által fog kiszélesedni. [személyeskedés törölve -g]. Csak az vegye magára, akinek inge.--Kezdetben vala az IGe. 2005. augusztus 26., 14:43 (CEST)


Kedves IGe! A helyes megfejtés: A Wikipédia:Kategóriajavaslatok első linkje az útmutató. (Kérdésed megelőzve az útmutatók és irányelvek segítik a szerkesztői munkát, érdemes elolvasni őket). Figyelem! Szerintem az egyeztetés nélküli kategorizálás előszörre hiba, másodszorra vandalizálás! --86.101.9.35 2005. augusztus 26., 14:38 (CEST)

[személyeskedés törölve -g] lehet egyezteés nélkül kategóriákat létrehozni. Nekem még egyeztetésssel sem--2005. augusztus 26., 14:43 (CEST)

Ok. Engem csak a tettek érdekelnek és a tények. A szövegelés és főként a mellé szövegelés nem. Valaki vagy segített, vagy eleve engedélyezte, hogy lehessen ateista kategória. Köszönöm, annak ellenére, hogy biztosan nem jókedvében tette. Ezennel felfüggesztem a sajtó és a tv felé már összeállított további anyagaim elküldését, abban az esetben ha a legdurvábban személyeskedő és vandálkodó userek által indított kirekesztési koncepciós eljárást is elérik egyesek, hogy ne kaphasson előtért. Ha nem, akkor még ha fel kell is áldoznom magamat miatta, járjuk végig az útat, amit utóllag nagyon sokan szégyeli fogak , mint a németek a nácizmust.--Kezdetben vala az IGe. 2005. augusztus 26., 14:52 (CEST)

IGe, légy szíves sürgősen olvasd el((személyeskedés és joggal való fenyegetőzés aCW alapján törölve [User:ige]´´ --grin 2005. augusztus 28., 23:01 (CEST)

Részemről az ateizmus kategóriát egyenlőre, amig nem lesz több aktív szabadgondolkodó és ateista szerkesztő elfogadható kompromisszumnak tartom. Ezzel a támát részemről lezártam és a munkára próbálok megint koncentrálni, [személyeskedés törölve -g].--Kezdetben vala az IGe. 2005. augusztus 26., 14:59 (CEST)

A meg nem nevezett, de nyilvánvaló személy elleni személyesekedéseket töröltem. A jövőben kerüld, meg általában a paranoid (ti. hogy téged üldöznek, stb.) kommentek kerülendőek. --grin 2005. augusztus 28., 23:01 (CEST)

Véleménykérés, kategórizásás

A Szabadgondolkodó és más szócikkeknél is jeletkezett egy kategórizálási küzdelem. meg kellene oldani azt is. Kérek mindenkit, hogy adja le a véleményét: Vita:szabadgondolkodó--Kezdetben vala az IGe. 2005. augusztus 26., 16:37 (CEST)

Közben volt egy kis csörteváltás és lehet, hogy mindenkinek a legjobb verzió alakul ki. Világnézet fő kategória és azon belül ateizmus és szabadgondolkodó alkategóriák. Így egy csomó szócikket fel lehetne szabadítani a vallás kategória alól, amely így is zavart sokakat.--Hófehérke szeret Téged! 2005. augusztus 26., 17:54 (CEST)

IGe-nek a vitalapjára válaszoltam, mert oda tartozik... --Rodrigó 2005. augusztus 27., 12:24 (CEST)

Sablonok kategorizálása a mágikus noinclude segítségével

Úgy tűnik működik a <noinclude> cucc, megnyílt a lehetőség arra, hogy az összes sablont kategorizáljuk. Szerintem nagyon hasznos lenne, könnyebb lenne megtalálni a már létező sablonokat (pl. "Formázást segítő sablonok", "Biológiai témák sablonjai", stb.)

So much to do, so little time.

-- nyenyec  2005. augusztus 26., 15:20 (CEST)

Csonkgyáros szitokszó értelmetlensége

Rengeteg szitokszó éledt, majd halt el itt a vikipédián. Emlékeztetőül néhányat: komcsibérenc, vulgárateista, vallásellenes, vandál, troll, zavarkeltő, wikipédia ellenes ... stb. Az egyik ilyen legújjabb hangulatkeltő szó a csonkgyáros. Nos van-e ennek a szó használatának értelme a wikipédián? Szerintem nincs és teljes mértékben ütközik a wikipédia szellemiségével és küldetésével. A wikipédiának ugyan is nem az a küldetése, hogy egy ember egyből készre irjon egy cikket, hanem pont az ellenkezője, hogy sokak munkája által fejlődjön és csiszológjon. Továbbá, mindenki úgy ír és annyit, amennyi ideje éppen van. Többen tegyék hozzá az álláspontjukat, tudásukat és ismereteiket. Tehát eleve az a természetes, hogy minden szócikk csonkként indul és ugy fejlődik tovább. Pont a kész cikkek irására való tömegnyomás, egyesek téves elvárása. Ez az elvárás gátolhatja a wikipédia egészséges fejlődését és sérti az alapítók lefektetett elveit is.--A nevetés a legfőbb szentség 2005. augusztus 26., 22:18 (CEST)

Tanács: ne gyárts nagy tömegben csonkokat, mert azzal másoknak adsz munkát. Ha a csonkok száma elszaporodik a valódi szócikkekhez képest, az lerontja a Wikipédia image-ét, egyfajta igénytelenséget tükröz.
Más. Nem kell minden problémádat a Kocsmafalra hozni. Azt tanácsolom fedezd fel újra magadnak a "User vita"-lapok csodálatos világát! Pl. ha valaki olyat ír, ami nem tetszik és ezt szeretnéd szóvá tenni, akkor használhatod az adott felhasználó vitalapját (pl. annak a két felhasználónak a vitalapjait, akik a fenti, neked nem tetsző kifejezéseket használták). Ők pedig válaszolhatnak ugyanott, vagy a te vitalapodon. Hát nem nagyszerű? -- nyenyec  2005. augusztus 26., 22:32 (CEST)

Melléírás. A téma az, hogy a csonk alapvető velejárója a wikipédiának, mint az ember fejlődésének, hogy mindenki csecsemő egykoron.--A nevetés a legfőbb szentség 2005. augusztus 26., 22:34 (CEST)

Bizony, velejárója. Az viszont nem, hogy valaki csak csonkokat gyárt, mert ezzel viszont másoknak okoz pluszmunkát. Az ilyen bizony csonkgyáros. Ha meg még ideológiát is próbál kreálni mellé (egy kép többet ér ezer szónál, ugye IGe), az plusz szánalmas, mert ezzea azt jelzi, hogy nem is akar csonkokon kívül mást alkotni, lásd a mai Woody Allen-cikked. Data Destroyer 2005. augusztus 26., 22:51 (CEST)

IGe-nek a vitalapjára válaszoltam, mert oda tartozik... --Rodrigó 2005. augusztus 27., 12:26 (CEST)

Aki a legnagyobb csonkkiabáló, annak kb a szócikkeinek a 75% sima néhány soros csonk. például :

--A nevetés a legfőbb szentség

Ilyesmi, ostoba. Ly, nem j. Aztán meg próbálj Eugamónról összehozni többet, mint én. Amelyik szerzőről nem lehet többet írni, az a szócikk nem csonk, egyszerűen olyan hosszú és kész. [[Carl Sagan]ról vagy Woody Allenről csak annyit lehet írni, amennyit te összeollózgattál, csonkgyáros? ha valamiről lehetne hosszan írni, ám a szerző lusta dolgozni a szócikken, és megelégszik másfél sorral, az csonk, a szerzője pedig csonkgyáros. Te vagy az, Iván Gábor. A szavazáson féléves kitiltásodra fogok szavazni, és igyekezni fogok meggyőzni minden szerkesztőt, hogy kövesse a példámat. Data Destroyer 2005. augusztus 27., 18:10 (CEST)

Szerintem nincs szükség győzködésre. Ha VAlaki nem tiszteli meg a másikat azzal, hogy meghallgatja, az az új szerkesztők számára is jelzés értékű. Jobban belegondolva nem is tudom, hogy miért akartam az előbb segíteni neki, amikor kitörölte akár Nyenyec néhány tanácsát. Arra az időre, amíg még szerkeszthet, szerintem nem fárasztom magam olyan együttműködési próbálkozásokkal, melyeket becsmérlés kíséretében szinte azonnal töröl. --Rodrigó 2005. augusztus 28., 02:03 (CEST)

Itt egyesek kitiltással fegyegetőznek, ami sérti a wikipédia előírásait. Persze a klikktagok mindent megengedhetnek maguknak. Már nem sokáig. Érnek az ellenlépések és be van tárazva több szakajtónyi száraz 3 kg-os kenyér.Addig is egy kis olvasnivaló:User:IGe/Kettős mérce, azaz a Gerenda díj --A nevetés a legfőbb szentség 2005. augusztus 28., 09:32 (CEST)

Addig is egyértelművé és nem szubjektív dologgá kellene tenni, hogy mi a csonk és mi a nem csonk.

--A nevetés a legfőbb szentség 2005. augusztus 28., 11:54 (CEST)

Milyen terjedelemig csonk valami?

Tisztázni kellene, hogy milyen terjedelemig nevezthető egy szócikk csonknak? Az után már nem csonk, legfeljebb kevés tartalmat tartalmazó szócikk, ami bővíthető.

--A nevetés a legfőbb szentség 2005. augusztus 28., 12:04 (CEST)


Segítek én neked: akkor csonk a szócikk, ha mindössze pár sort tartalmaz egy olyan témáról, tárgyról, amelyről jóval hosszabban is lehetne értekezni, lásd a te Carl Sagan vagy Woody Allen szócikkedet. Ha a szócikk témája viszont olyan dolog, amelyről egyszerűen nincs több információ két-három sornál, az nem csonk, az a szócikk egyszerűen akkora terjedelmű. Ókori szócikkek, akár. Olyan nehéz ezt felfogni? Data Destroyer 2005. augusztus 28., 12:47 (CEST)

Nem elfogadhatóak a szubjektív meghatározások. Azért nem mert én nagyon sok ókori emberről egymagáról leltem könyvi anyagokat. Pontos meghatározás kell, hogy hány sortól hány sorig csonk egy szócikk. Az után már nem csonk, legfeljebb kevés tartalmat tartalmazó szócikk, ami bővíthető--A nevetés a legfőbb szentség 2005. augusztus 28., 21:26 (CEST)

Uppsz, ezt nem láttam. IGe, megmondanád pontosan, milyen könyvekben leltél még adatokat az én pár soros, általad csonknak minősített életrajzaimhoz? Sokat segítenél vele. Nos? Várom a szerző/cím szerinti listát. Data Destroyer 2005. augusztus 28., 23:25 (CEST)

Elírtad. A helyes forma: Számomra nem elfogadhatóak a szubjektív meghatározások. --IGe”. Ez a te magánvéleményed. Mindenki más láthatóan érti. Többször elmagyarázták úgy, hogy azt egy nagyon kicsi és nem túl okos gyerek is megérthette. Ennél többet, úgy vélem, ezen témában nem érdemes írni. --grin 2005. augusztus 28., 23:23 (CEST)

adminisztratorok kinevezese es letiltasa

  • kik adminisztratorok a magyar wikipediaban ma?
  • hol lathato bevalasztasuk es annak eredmenye?
  • Hol olvashatok a valasztasi eljaras szabalyai, es az ezzel kapcsolatos tudnivalok

Koszonettel: Antifinnugor 2005. augusztus 28., 10:44 (CEST)

Nyenyecet már Math is megpróbálta leváltatni, vagy legalább újraszavaztatni az enyhénszólva bundaszerű megválasztását. Mathot kitúrták. Ha akarsz valamit tenni a szólásszabadságért és az itt meglévő önkényeskedések ellen, javaslom szövetkezz velem, mert nekem megvan hozzá a megfelelő fórumozós, politikai és pszichológiai tapasztalatom, hogy azt hogyan lehet nem öngyilkos módra, hanem eredményesen megtenni. A legutóbbi parlamenti Választások előtt az egyházi államot megvalósítani kívánó Ovinak és a fityisznek is sikerült valójában függetlenmként is beszapanoznom a lépcsőt, amin el is csúsztak. Ilyen dolgokhoz adtam alapötleteket:[28],[29]--A nevetés a legfőbb szentség 2005. augusztus 28., 10:53 (CEST)


[ szem. tám. Ny ] Data Destroyer 2005. augusztus 28., 12:48 (CEST)

Heló AFU! Köszöntelek újra a Wikipédiában, remélem jól telt a nyarad és kipihented magad. :)Kérdéseidre talán segít választ adni a következő néhány lap:

-- nyenyec  2005. augusztus 28., 15:48 (CEST)

Akar-e az Érdekszövetség békét kötni?

Az erről szóló vita megtekinthető:Akar-e az Érdekszövetség békét kötni? helyen--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 29., 09:11 (CEST)

A felvetésem továbbra is aktuális és egy ennek megfeleő aláírást is leltem.--Nobel-békedíjért pedálozok 2005. augusztus 29., 22:15 (CEST)

Olyan messze van a Nobel-békedíj tőled, hogy hamarabb leszel katolikus díszdoktor, minthogy megkapd... (sajnos) -- kgyt 2005. augusztus 30., 01:10 (CEST)

A békekötés ellenzőinek hozzászólása (IGe szerint [30])

Nézd Gábor, én megértem, hogy érzed a veszted. Nyilván számodra is nyilvánvaló, hogy a szevazáson több, mint valószínű, hogy hosszabb időre ki leszel tiltva. Annak, hogy ezt legalább valamilyen szinten befolyásold, nem az a módja, hogy mindenféle feltételeket szabsz, meg továbbra is "gerenda-díjat" meg "klikket" emlegetsz. Abszolúte nem, ezzel csak magadnak ártasz. Egy módjavan: megígéred, hogy leállsz az állandó rombolással, a szerkesztési háborúkkal, stb. és végre értelmes, normális munkával töltöd itt az idődet a permanens trollkodás helyett. Akkor talán, nagyon talán pozitív irányba billentheted a mérleged, bármily nehéz is. Ismétlem: nem vagy abban a helyzetben, hogy bármiféle feltételt szabj. A "békekötés" meg nevetséges: a wiki nem csatatér, bár a felbukkanásod óta azzá tetted. Ennyi. Data Destroyer 2005. augusztus 29., 09:45 (CEST)

Gábor, a kulturált viselkedésbe -amelynek nálad tapasztalt hiánya miatt lesz a szavazás rólad- az is beletartozik, hogy ne mozgasd át mások hozzászólásait!. Hagyd ott, ahová írtam. Ezt is. Hányan és hányszor kérték ezt már tőled? Ezren és ezerszer. Data Destroyer 2005. augusztus 29., 09:45 (CEST)

Gábor, látod, nem tudsz megváltozni. Szerinted a ma reggeli produkciód hány embert győzött meg arról, hogy megváltozol, és hogy álljon le a kitiltásodra megindult folyamat? Segítek: egyet se. Data Destroyer 2005. augusztus 29., 09:53 (CEST)

Hogyan elozheto meg, hogy a rendorkocsit ne kenjek be szarral?

Reges regen megadtam a valaszt, de persze odafigyeles az nincsen.

"A szemelyeskedést úgy lehet a legjobban megelőzni, ha a Wikipédia közössége és rendszere a szerkesztőknek olyan környezetet teremt, amelyben értelmesen dolgozhatnak, elismerést kaphat, ötletei meghallgataéást kapnak, ésszerúen, korrekt módon viselkednek vele, elfogultság nélkül. Amennyiben egy szerkesztő, aki valóban a Wikipédia fejlesztéséért jött ide, a Wikipédia rendszerében és közösségében megtalálja annak lehetőségét, hogy e célért dolgozzon, akkor feltehetően dolgozni fog, és nem személyeskedni. Fontos tehát, hogy a Wikipédia rendszere és közössége olyan legyen, hogy a szerkesztők úgy érezzék, hogy van lehetőségük ésszerűen befolyásolni a dolgokat, részt tudnak venni a munkájukban, elismerést nyernek...Egy jó környezetet kell teremteni."

Nagy baj van abban a tarsadalomban, ahol gyenge felfogasu rendoroket neveznek ki, es ezek okosabb emberekkel szemben hatalmaskodnak.

Meg nagyobb baj van ott, ahol a rendorseg es a birosag egy szervezet, mint itt a Wikipediaban. Hatalmi agak osszefonodasa.

--Math 2005. augusztus 29., 12:57 (CEST)

Válasz (költői kérdésedre): Hogyan elozheto meg, hogy a rendorkocsit ne kenjek be szarral? Úgy, hogy nem írsz le ilyen mondatokat. OsvátA. 2005. augusztus 29., 14:04 (CEST)

Maskor probalj meg erdemben hozzasozlni, vgay inkabb ne tedd! Egyebkent a mondat magvat Dhanak irta le eloszor.--Math 2005. augusztus 29., 14:13 (CEST)

Mentes

Mar többször elofordult, hogy megirok egy szocikket, most peldaul az Alois testvert, megnezem az elonezetet, szuper, OK, kesz, csak meg a kulso hiv.hoz valami. Aztan egy masik ablakban keresek hozza irodalmat, s mire visszaterek a szerkeszteshez, vigyorogva kozli velem, hogy nem letezik Alois testver nevu lap, s ha akarom megirhatom. Mit tegyek ez ellen? Erre a gepre nem telepithetek magyar karakterkeszletet, mert leall ez a Microvacak, s ezert könnyebb itt, lentrol kattingatni az ekezetes karaktereket, s nem egy szövegszerkesztoben allandoan beilleszteni. De ha minden kereses, vagy action elott elmentem az itteni munkamat, a munka vegere a laptorteneten 25-ször fog allni a nevem, s a vegen attekinthetetlen lesz. Nem lehetne ezzel csinalni valamit? -- ja, meg valami. A kereses ala nem lehetne odabiggyeszteni az ekezetes magyar karaktereket, vagy ugy megcsinalni a keresot, hogy ekezet nelkul is keressen? Eleg hülye szorakozas monjuk az Egyhaz cimszonal az "á" betut keresgelni szövegben, hogy odahuzzam - vagy peldaul a fenykepek felküldesenel is a felso szövegbol huzigalom ossze a karakteterek (az í-t igen sokaig kerestem, de mar tudom, hol van.) -- Nem lehetne ezzel csinalni valamit??? Kösz. --Steller 2005. augusztus 29., 13:09 (CEST)

Sokszor van olyan, hogy ha lemented az uj szocikket, akkor a rendszer meg nem tudta szinkronizalni magat, es azt irja ki, hogy nincs ilyen szocikk. Kozben meg van mar. Ilyenkor vagy varsz egy ideig, vagy, mivel te irtad a szocikket, ezert meg van a valtozatod, amivel tudsz dolgozni.--Math 2005. augusztus 29., 14:12 (CEST)

Ugy latszik, nem voltam eleg vilagos. Munka közben, mentes elott tunik el rendszeresen, ha uj ablakot nyitok. Ha meg munka közben mentem el, rogton "beledolgozik" valaki, s szerkesztesi utkozes all fenn a kovetkezo mentesnel. --Steller 2005. augusztus 29., 22:10 (CEST)
  1. Javaslom, hogy a fenti esetben az aktuális szöveget (ékezetekkel) másold át a vágólapra (Ctrl + C)mielőtt mást csinálsz, esetleg ha még biztosabbra akarsz menni, egy szövegszerkesztőbe illeszd be ideiglenesen. Így a megírt munkád csak akkor tűnik el, ha az egész oprendszer összeomlik. Így elérhető, hogy magának a szerkesztésnek az időtartama annyi, amíg az utolsó változatot visszailleszted, és az összefoglalót beírod.
  2. Nekem ehhez hasonló dolog okoz zavart: túl hamar kilép a rendszer inaktivitás esetén (pedig én szerkesztek. Nem tom mennyire van állítva, de 10-15 perc lenne az ideális. --Rodrigó 2005. augusztus 29., 22:19 (CEST)

Rodrigo, nem tudom, mit jelent a „kilép a rendszer”; én utoljára kb. júniusban léptem be (név, jelszó)... Biztos, hogy bekattintottad, hogy megjegyezzen a rendszer („jelszó megjegyzése a használatok között”)? --grin 2005. augusztus 30., 10:18 (CEST)

Szemelyeskedes, adminisztratori onkenyeskedesek, urugyek a kitiltashoz

Koztudott, hogy ellenem szankcio folyik, melynek kerteteben egy-egy admin engem idonkent kirugdos. A dologgal gyakorlatilag onkenyuralmi lehetoseget adtatok az adminoknak. Kulonosebb vita, kulonosebb nepi kontroll nelkul az admin akkor rug ki, amikor akar.

Tobbszor megirtam mar, hogy engem a dolog nem kulonosebben zavar, mivelhogy mar gyakorlatilag tavoztam. Ami azt jelenti, hogy nem nagyon szerkesztek semmit. Idonkent az Oulu szocikkhez irosgatok hozza, amely hat igy, hogy ki vagyok tiltva egyreszt meg hianyos maradt, masreszt ha volna valami kerdes, problema, akkor ugyebar az egyetlen szemely ki van tiltva, aki erdemben hozza tud szolni. Mindekozben a cikk kiemelt szocikk. Szoval nagy szarban lennetek, ha valami problema marulne fel. Speciel marhara megbiztok abbanis, hogy amit en oda leirtam, az mind iogaz. Erdekes dolog, hogy egy ilyen gonosztevoben, mint en, igy megbiztok,e s az is, hogy egy ilyen gonosztevo, minten irta nagyjabol a kiemelt szocikket. No de hat ez legyen alegkisebb visszassag. Szoval az adminok akarmennyire is elvezkednek azon, hogy engem kirugdoshatnak, kicsinyes egy elvezkedes ez, annal is inkabb, mivel nekem a dolgo nem is faj, hanem hasznos. A dolgo legfeljebb a Wikipedianak fajhat, mint irtam. Szoval ne rugdossatok mar a Wikipediat tovabb!:)

Aztan meg a dolog mar annal is inkabb ertelmet vesztette, mivel hat nem is igen lehet duni, hogy mi lenne a dolog celja. Nem mondom, kezdetben sem igen volt ertelme, mivel csupan arrolv otl szo, hogy valakit kellett keresni, akit jol el lehet paholni, mint ahogy a nemeteknek kellettek a zsidok. Siman megszavaztatok a szankciot, anelkul, hogy egesz pontosan kiderult volna, mi is a bunom, mi is a szemelyeskedes, hol is van a hatara, miert pont ott van, miert is fontos a szemlyeskkedes, es hasonlok. Egyszoval tisztazas, megbeszeles helyett lett a szankcio. Ugyintezes helyett negerrugsdosas. Ez a WP problemamegoldasi algoritmusa.:) Szerencsere nekem nem faj, de ti ettol meg igencsak alacosny szintre sullyedtetek.

Szoval ugyebar az eg dolgo, ha rugdossak a negert, de az aztan mar tenyleg szar dolog, ha nem is tudja az a neger, hogy miert rugdossak. Ugye az inkvizicio ronda egy esete az, amikor az embert kinozzak, es tudja, hogy ha azt mondja, hogy az eg piros, akkor jo lessz. De meg szarabb, ha azt sem tudja, hogy mit kene bevallania. Tehat, hogy mit is kellene nekem bevallani, avagy belatni.

Tan azt, hogy Dhanak szarkenegetos hasonlata nem volt szemelyeskedes? Vagy azt, hogy Grin kislanyeroszakolos haosnlata nem volt szemelyeskedes? Vagy azt, hogy DD szedalasos beszolasa nem volt szemelyeskedes? Ezt kellene belatnom? Vagy mit is?

Ha igy utananezek, akkor nincs semmifele dolog, amire azt mondhatnam, hogy "na ez az, ami a KLIKK velemenye,e s amit be kellene latnom, hogy jofiu legyek". Nem mintha ettol belatnam, csak ratok nezve szomoru az, hogy ilyen megs em fogalmazodott. Aztan arrol nem beszelek, hogy mondjuk ha elhangzott volna enhany konkret velemeny, akkor netantan meg is kellett volna targyalni, aztan ha valami konszenzus van rola, akkor iranyelvbe foglalni, es mondjuk csak azutan szankcionalni valakit, hogy meg van rola a torveny. Vagy legalabb valami olyan konszenzus, amit az ember meg tud valahogy erteni. Tehat az ember tuhdtja elore azt, hogy kb hol a szemelyeskedes hatara.

Mert ugye most az van, hogy "na majd Dhanak megmondja, hogy a te hasonlatod, az szemelyeskedes volt, bezzeg az o szarkenegetese az nem". Szoval, hogy majd utolag meglatod, hogy mi a kirugasod urugye. Jo jatek ez. Hulye gyerekeknek.


--Math 2005. augusztus 29., 14:09 (CEST)


Egyetlen tévedést szeretnék korrigálni:

„engem a dolog nem kulonosebben zavar, mivelhogy mar gyakorlatilag tavoztam”

Az emberi nyelvekben (nem csak a magyarban) az „elméletileg” és a „gyakorlatilag” két nagyon eltérő dolgot jelent.

Te elméletileg távoztál: azt mondtad, hogy távozol; megsirattad kicsit önmagad, hogy elmész örökre; elmondtad az utolsó szó jogán még, amit jónak láttál (sárral dobálva a WP-t és néhány embert), és közölted hogy ágyő. Ezzel elméletileg távoztál.

Gyakorlatilag pedig ugyanúgy itt vagy, pont úgy vitákat gerjesztesz, sértegetsz másokat, és általában véve panaszkodsz, mint eddig. Gyakorlatilag te nem távoztál, hanem „s.....t csináltál a szádból” (ahogy ezt mifelénk mondják, de ha bárkit érdekel a kifejezés pontos alkalmazása, jelezzen, és elmagyarázom).

Szerintem helyes lenne, ha az elméleti távozásodat gyakorlati távozással koronáznád. Tudniillik úgy, hogy úgy távozol, hogy utána nem vagy itt. Uff. --grin 2005. augusztus 29., 16:04 (CEST)


Grin: a valaszod ramutat arra, hog ymiert nem vagy alkalmas adminisztratornak:

1) Felvetettem kerdeseket, erveket velemenyt. Erre te nem valaszoltal.

2) Helyette egy cinikus, szemelyemmel foglalkozo pitianer, terelo valaszt irtal.

3) Ez a valasz durva szemelyeskedest tartalmaz. (Rogton ezutan engem kisebb dologert tiltottal le, ami alszent, ketszinu viselkedes).

3) A kekeckedesed a "gyakorlatilag" fogalmaval kapcsolatban a "majd en megmondom, hogy kell itt hasznalni a szavakat" autoriter viselkedes.

4) Miutan a "gyakorlatilag" szot te egyfelekeppen ertelmezted, a kioktatasi szandek helyett esetleg meg kellett volna gondolnod, hogy nem-e lehetne-e mashogy ertelemzni, amivel a szovegem ertelmes lenne. De te ezt nem tetted meg. Egy adminisztratornal nem engedheto meg az ilyen szuklatokoru gondolkodas.

5) A "gyakorlatilag" szo helyes ertelmezesehez megfelelo intelligencia kell csupan. A kerdesedre a valaszok ott vannak kulonfele helyeken. Neked megsem sikerult megtalalnod a valaszokat. Ha valaki ilyen egyszeru kerdesekben nem mutat fel megfelelo intelligenciat, az nem alkalmas adminisztratornak.

gy.k. a "gyakorlatilag" szo ugy volt ertendo a nyilaktozatomban, mint amikor valaki azt irja, hogy "ez a mennyiseg gyakorlatilag 0, elmeletileg nem 0". Tehat pont forditva, mint ahogy Grin ertelmezte. Grin ertelmezese egy masik lehetseges ertelemzes, de ha az nem mukodik a szovegemre, akkor egy kis intelligenciaval az ember megprobalja mashogy ertelmezni, nem pedig kioktatni a masikat a "helyes" ertelmezesrol. nemdebar?!:)

--Math 2005. szeptember 5., 14:45 (CEST)



Math, miért kezded újra? Ez a „ Jo jatek ez. Hulye gyerekeknek." mondatod megint kimeríti a személyeskedés fogalmát. Jó neked az, ha egy-két napi ittlét után kipontozódsz, egyre hosszabb időre? Ha igen, vedd úgy, hogy meg se szólaltam, és bátran folytasd tovább. Data Destroyer 2005. augusztus 29., 16:21 (CEST)

"Koztudott, hogy ellenem szankcio folyik, melynek kerteteben egy-egy admin engem idonkent kirugdos. (…) Kulonosebb vita, kulonosebb nepi kontroll nelkul az admin akkor rug ki, amikor akar. (...) Erdekes dolog, hogy egy ilyen gonosztevoben, mint en, igy megbiztok,e s az is, hogy egy ilyen gonosztevo, minten irta nagyjabol a kiemelt szocikket. No de hat ez legyen alegkisebb visszassag."

Ez valóban elég kellemetlen szituáció, meg kell mondjam, nem szívesen lennék a helyedben. De nem mondhatod, hogy a dolog minden előzmény, szép szó és milliónyi figyelmeztetés nélkül, hirtelen jött. Amikor kértük, hogy a mondanivalódat lehetőleg ne öt kilónyi sértésbe csomagold, mert ezt az irányelveink (WP:CIV, WP:KSZT) tiltják, a te válaszod erre az volt, hogy "sokszor elofordul, hogy vannak bizonyos normak, es az emberek nem tartjak be, mire a norma enged, mert kiderul, hogy betarthatatlan, vagy rossz, vagy oskovulet, stb... ennek a normanak az a baja, hogy szubjektiv illemszabaly. marpedig izlesek es pofonok. modern europankban a tolerancia is norma, e szerint nem eroltetjuk ra masokra az izlesunket." [31]. Hiába mondták neked, hogy attól még, hogy szerinted egy szabály rossz, még nem teheted meg, hogy áthágod, max. kezdeményezheted a megváltoztatását, nem, te azt gondoltad, hogy ha kiderül, hogy néhányan nem képesek/akarják a szabályt betartani, akkor majd mindenki belátja, hogy az rossz, és meg fogják változtatni. Ehelyett éppen az ellenkezője történt, kialakították azokat az eszközöket és intézményeket, amelyek segítségével a szabály betartatása megvalósítható (kikényszeríthető). Ez részedről egy súlyos stratégiai hiba volt (akárhogy nézzük), de ez nem jelenti azt, hogy te egyébként ostoba, vagy "gonosztevő" lennél, mindössze azt, hogy rossz módszert választottál a céljaid elérésére.

"Aztan meg a dolog mar annal is inkabb ertelmet vesztette, mivel hat nem is igen lehet duni, hogy mi lenne a dolog celja. Nem mondom, kezdetben sem igen volt ertelme, mivel csupan arrolv otl szo, hogy valakit kellett keresni, akit jol el lehet paholni, mint ahogy a nemeteknek kellettek a zsidok."

Szerintem nyilván te is tudod, hogy mi a már említett irányelvek célja, hiszen oly sokszor ki lett már fejtve (az irányelvben is). A személyeskedés, durva hangnem elriasztja/elriaszthatja a normális szerkesztőket, és elvonja más szerkesztők értékes idejét is, akik a szócikkek írása helyett az indulatok csillapításával vannak elfoglalva. Szerintem ezt rajtad kívül szinte mindenki elfogadja (mert sokak számára elég evidensnek tűnik); de ha te nem, akkor nem igazán tudom, mivel lehetne téged meggyőzni. Mutassak rá olyan szerkesztőre, aki az általa durvának talált hangnem miatt hagyta ott a Wikipédiát? Az meg, hogy a személyeskedés definíciója szükségszerűen szubjektív, adottság, ezzel nemigen lehet mit csinálni; akik normálisan szocializáltak, szerintem tudják, hogy egy közösség legtöbb tagja mit fog sértőnek/személyeskedésnek/durvának találni, és ezt észben tartva próbálnak úgy viselkedni, hogy mások abban ne találhassanak kifogásolnivalót. Nem igazán értem, hogy mit szeretnél ezzel kapcsolatban: gyűjtsük ki a 650 leginkább kerülendő kifejezést/mondatot, és készítsünk tételes listát arról, hogy mit nem érdemes a Wikipédián használni? Mégis kinek van erre energiája?

"Tan azt, hogy Dhanak szarkenegetos hasonlata nem volt szemelyeskedes? Vagy azt, hogy Grin kislanyeroszakolos haosnlata nem volt szemelyeskedes? Vagy azt, hogy DD szedalasos beszolasa nem volt szemelyeskedes?"

Szerintem könnyen előfordulhat, hogy más szerkesztők is néha megfeledkeznek magukról, és odavágnak egy nem illendő, sértő személyeskedő megjegyzést. Ilyenkor meg is szokták kérni őket (pl. DD-t), hogy legyenek szívesek mérsékelni magukat. De az biztos, hogy rajtad (és talán IGén) kívül senkiről nem lehetne több oldalnyi olyan listát készíteni, amin durvábbnál durvább válogatott sértések vannak. (Sértés [itt] = olyasmi, amit a Wikipédia szerkesztői közösség min. 60-70 %-a durvának, sértőnek talál.) És ahogy már többen is mondták neked, az ha mások is személyeskednek, neked semmiképp nem ad felhatalmazást arra, hogy személyeskedj, ugyanúgy, ahogy egyébként az ő sértéseik se megengedhetőek csak azért, mert te is sértegetted őket.

--Ali 2005. augusztus 29., 16:31 (CEST)


Ali: Te is terelo valaszt adtal. A kerdes az, hogy mi menti Gubbot, DD-t, Dhanakot, Grint azugyben, hogy szemelyeskednek? Kulonos tekintettel DD.re, aki a WP legfortelmesebb szemelyeskedesit irta ossze, es kulonos tekintettel Grinre, aki adminisztrator letere nem sokkal maradt le tole.

--Math 2005. szeptember 5., 14:45 (CEST)

Math, én nem terelő, hanem nyílt és egyenes választ adtam erre a kérdésre: semmi sem menti őket ha valóban személyeskednek. De nyilvánvaló, hogy 1-2-3 személyeskedés után senki nem lesz kitiltva a Wikipédiából. Ha valaki folyamatosan személyeskedik, és egy csöpp hajlandóságot sem mutat arra, hogy abbahagyja, annak előbb-utóbb véleménykérés/kitiltás lesz a vége. Amennyiben bármelyikükről össze tudsz állítani egy, a rólad készítetthez hasonló hosszúságú és súlyosságú listát, csak szólj, és máris szavazok a javaslatod mellett. Sajnos azok a kezdemények, amelyeket korábban szavazásra terjesztettél be, számomra nem voltak eléggé meggyőzőek, összehasonlítva őket ezzel a listával, a különbség szemmel látható. --Ali # 2005. szeptember 5., 14:56 (CEST)

Ali: Nem egeszen.

1) Ha a szemelyeskedes tilos, akkor nem mondhato, hogy 2-3 megengedett. 2) Ha a szemleyeskedes tilos, akkor 1 szemelyeskedes is eleg ahhoz, hogy valaki alkalmatlanna valjon adminisztratornak. 3) 1 szemelyeskedes is eleg ahhoz, hogy valaki szemelyeskedes cimen masokat kitiltva hiteltelenne valjon. 4) Nehanyszor 1 szemelyeskedes az adminoktol, es 20-30 szankcionalatlan szemelyeskedes Gubbtol es DD-tol eleg ahhoz, hogy az iranyelv hiteltelenne valjon. 5) Ami a listakat illeti. En ugy velem, hog yeleg komoly listat nyujtottam be a velemenykereshez. Arrol en nem tehetek, hogy Dhanak kezdettol fogva egy besugo szorgalmaval jegyzetelte az osszes beirasomat, en meg nem. Ha igy tettem volna, akkor Nyenyecrol, grinrol, Gubbrol es DD-rol nagyon impozans listat allithattam volna ossze. De en nem rendelkezem a besugo eme szorgalmaval. Tovabba a rolam keszult lista lehet, hog yhosszu, de nem igazan durva. DD-nek sokkal durvabb beszolasai vannak. Es rola sokkal hoszabb lista kesulhetne. De o meguszta, mert a klikk tagja.

En a sajat listaimat Nyenyecrol, Grinrol, DD-role s Gubbrol igen sulyosnak, es a kezdemenyezes alatamasztasahoz elegendonek velem. Namost ha te nem, akkor ez csaka zt mutatja, hogy ez egy szubjektiv dolog. Ha pedig szubjektiv, akkor nem volna szabad ugy eljarni, hogy az ember csinal dolgokat, vitatkozik, nem beszelik meg vele, hanem fogjak, es megszavaztatjak utolag es kivagjak (sot, ugyebar most mar szavazni sem kell). Ez nem torvenyesseg, hanem lincseles. ns.

Osszessegeben sem hitelesseg, sem kovetkezetesseg nem lathato a rendszerben. Es sajnos a mezei felhasznalok sem lepnek fel ez ellen, nem mernek szembeszallni a klikkel, nem latjak, hova vezet ez. A rendszer hasonlit egy maffiozo, korrupt kormanyhoz. Egy maffiozo korrupt kormanynak pedig nincs hitelessege olyan torvenyeknel szigorral fellepni, amit maga nem tart be.

--Math 2005. szeptember 5., 15:16 (CEST)

Na, nem mintha erre nem tudnék mit válaszolni, de itt és most nincs kedvem, mert nem akarom, hogy az legyen a vége, h. túlzottan belelovallod magad a dologba és kitiltatod magad (ez a maffiozó korrupt kormány meg a besúgó szorgalma már így is elég necces). Elég legyen annyi, hogy szerintem 2-3 sértés se megengedhető (régebben is ez volt a véleményem, lásd: [32], a személyeskedés általában is kerülendő, de szerintem az a normális, hogy 2-3 személyeskedésnek még nincs komoly következménye (csak egy ejnye-bejnye, meg egy máskor ilyet ne csinálj, de ha valaki ezután is tovább folytatja, és 30-40-50 darabnál sem áll meg, ott muszáj, ha kell erőszakkal is érvényt szerezni a szabályoknak. --Ali # 2005. szeptember 5., 15:30 (CEST)


Nos vegulis nem valaszoltal. Maradtal a terelo visszatamadasnal. Ez itt a gond, hogy nem mertek valaszolni kerdesekre, hanem helyette visszatamadtok. A haboru pedig igy lessz. Valaszolni kellene a kerdesekre, ervekre. Oda kellene figyelni masikra. Nem csupan ismetelgetni a magad dolgat, kulonosen nem tereleskeppen.

Tudom, a kormany szent es serthetetlen, es nem szabad kritizalni ilyen hasonlatokkal. Ilyen hasonlatokkal csak a mezei szerkesztot szabad.

--Math 2005. szeptember 5., 15:35 (CEST)


Ali: Egyebeknt ha ugy gondolod, hogy az en listaim nem tartalmaztak Grin es Nyenyec viselekdeseben megfelelot ahhoz, hogy azt mondhassuk, nem alkalmasak adminisztratornak, akkor neked az adminisztratorokkal szemben tamasztott szint isoznyatosan alacsony, gyakorlatilag 0. Csak sajnalni tudom a WP_t ha ezt masok is igy gondoljak. --Math 2005. szeptember 5., 17:09 (CEST)


Ige osszegyujtott nehany dolgot DD-vel kapcsolatban:

Néhány ízelítő Data Destroyer, a többszörös figyelmeztetések utáni személyeskedésekből:


Ezek peldaul olyanok, hogy egy szinttel felette vannak az en szemelyeskedeseimnek. A gondolatrendorseg megsem uldozi, mert hat o a klikk tagja. Engem meg uldoznek, mert nekem igazam van. A szemelyeskedes csak urugy. Ali, nem tudom, hogy hol van az az ingerkuszob, ami felnyitna a szemed.

--Math 2005. szeptember 5., 17:18 (CEST)



Ami rendőrfőnökös hasonlatomat illeti, szeretnék bocsánatot kérni, ha bárkit megbántottam vele. Nem állt szándékomban, ezért is kezdtem úgy, hogy „egy nagyon távoli hasonlat”. --DHanak :-V 2005. augusztus 29., 17:44 (CEST)

Kérem 5 napig ne nagyon írjatok ebben a témában (maximum nagyon udvariasan, kedvesen, mint pl. Ali fentebb), mert Math nem tud válaszolni. --grin 2005. augusztus 29., 17:03 (CEST)

(Elnézést kérek! Amikor ezt írtam, még nem tudtam, hogy Math egy perccel ezután blokkolva lesz. --Ali)


Dhanak: normal esetben a bocsanat jarna neked, de mivel te kozben engem kivagtal, ezert igy nem jar bocsanat neked. MI ment igy teged? Amit neked szabad, azert miert vagsz ki masokat? Nincs lelkiismereted?! --Math 2005. szeptember 5., 14:47 (CEST)

Hoax: The Flowers Of Romance, please delete

Sorry, i don't speak the language of this Wikipedia and could not find the Template for Deletion-Requests. However i would like to inform you that the Article The Flowers Of Romance is an hoax, see [33] and commons:Commons:Village_pump#Hoax Article in 57 languages -- de:Benutzer:Kju 2005. augusztus 29., 20:57 (CEST)

I've tagged and nominated it for deletion (local WP:VfD can be found at WP:T), but as a real band existed under this name in the 1970s, I think it's certainly not a candidate for speedy deletion. --Ali 2005. augusztus 29., 21:14 (CEST)

Licencválasztás fájlfelküldéskor

Már korábban is volt róla szó, hogy jó lenne, ha a fájlfelküldéskor az összefoglaló mellett lenne egy legördülőmenü, ahonnan lehetne választani licencet. Ma láttam, hogy a Commonsban van ilyen. Gondolom, ehhez a nyelvfüggő phpszkriptet kell módosítani, nem? Ismeri valaki ennek a részleteit?

--DHanak :-V 2005. augusztus 30., 22:28 (CEST)

Ahá! Kösz, TGr. Többieknek lásd: MediaWiki:Licenses. Akkor ez is megvolna. --DHanak :-V 2005. szeptember 1., 00:36 (CEST)

"Magyarországon forgatott külföldi filmek listája" -- ?

Gondoltam egy ilyen cikkre, de valószínűleg konkretizálni kéne, hogy értelme legyen. Ilyeneket gondolnék belerakni, mint München, Kémjátszma, The Cremaster Cycle.

Úgy gondolom, olyan filmek szerepelhetnének itt, (1) amelyekben pusztán a téma vagy az alkotók folytán nem számítanánk magyar háttérre, ám felbukkan ilyen a filmben (lásd a fenti példákat); vagy (2) számíthatnánk benne témája folytán ilyesmire, csak éppen Magyarországon senki sem ismeri; vagy (3) a filmet elég sokan ismerik, de nem feltétlen közismert a magyar vonatkozású háttere, mert a film nem elsősorban az adott helyszínről szól (pl. Vili, a veréb, szemben a Nyóckerrel) – a címhez képest ez az utóbbi film máris kilógna (mivel nem forgatták, hanem rajzolták, és nem is külföldi), noha valahol ezek is idevágnak.

Nem tudom, láttok-e benne fantáziát, de ha igen, jobban körvonalazni kéne a cikk címét meg a szempontjait. -- Adam78 2005. augusztus 31., 18:27 (CEST)

Akkor már legyen inkább magyar vonatkozású filmek listája, és bele lehetne venni az olyan triviákat, hogy pl. a Szárnyas Fejvadászban magyarul beszélnek. --TG® 2005. augusztus 31., 19:09 (CEST)

A Svejkben is beszélnek magyarul, elég rondán, Pesten forgatták már a Kalimagdora kedvese c. cseh filmet is a 60-as években, aztán le (v. fel) az Evitáig rengeteg jót és vicik-vackot, pornót és Barilla-reklámfilmet, ; érdekes ez?, mert szerintem nem. OsvátA. 2005. augusztus 31., 19:33 (CEST)

Ha magában a filmben semmi fellelhető nyoma nincs a magyar vonatkozásnak (pl. Mátyás-templom tornya látszik az ablakból), hanem mindig olyan terekben játszódik, amelyek bárhol lehetnének a világon, akkor tényleg nem érdekes. Ha látszik ilyen nyom, akkor viszont szerintem igen. – A Magyar vonatkozású filmek listája jó ötlet, bár kissé tág. Köszi az adalékokat! -- Adam78 2005. augusztus 31., 20:50 (CEST)

Sziasztok, hát én ezt megcsináltam az angolon anélkül dhogy tudtam volna erről (kösz Adam78), lásd az ott látható struktúrát rittyentve neki. (en:List of films shot in Budapest) Miután tavaly már csináltam több erről szóló összeállítást a TV2 különböző műsorainak, gondoltam a legegyszerűbb azt a struktúrát ide importálni.