Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kína-műhely

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(WPM:KÍNA szócikkből átirányítva)

Üdvözlünk a Kína-műhelyben!

A műhely – ahova te is csatlakozhatsz – célja, hogy Kína előtörésére, fejlődésére és múltjára felhívjuk az emberek figyelmét. A kínai nyelvnek, kultúrának a megismerését szolgálja. Célja a Kínával és Tajvannal kapcsolatos cikkek bővítése és értékelése. Minden ötletet, korrekciót örömmel fogadunk a Kína-műhely vitalapján!

Látogasd meg a portálunkat: Kína Kína

Kiemelt szócikkeink:

Kiemelési eljáráson lévő szócikkeink:

Jó szócikkeink:

„Jó szócikk” eljáráson lévő szócikkeink:


A műhely tagjai / Hasznos segédeszközök

Általánosságban Kínáról

A Kínai Népköztársaság, ismertebb nevén csak Kína (egyszerűsített kínai: 中华人民共和国, pinjin: Zhōnghuá Rénmín Gónghéguó) Kelet-Ázsia legnagyobb országa, amely egyben túlmutat régióján, mivel mind Közép-Ázsiában, mind a tengeren vannak területei. Az ország 1949-től kezdve kettéosztva él: a Kínai Népköztársaság, Peking (北京, Běijīng) fővárossal, illetve a Tajvan (台灣, Taíwān) szigete és annak környékéből álló Kínai Köztársaság, Tajpej fővárossal. Eleinte az utóbbit ismerték el nemzetközileg (még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is tajvani képviselők ültek), ám az 1970-es években tapasztalt amerikai-kínai közeledés után megváltozott a helyzet. Bár ma nem tekintik önálló államnak Tajvant, az amerikai erők mindeddig megakadályozták, hogy a Kínai Népköztársaság bekebelezze.

A két állam eltérően fejlődött a 20. század végén. Az élet rengeteg terén más-más szokások alakultak ki. Míg a szárazföldön Mao Ce-tung által 1956 és 1958 között folyamatosan bevezetett egyszerűsített kínai írásmódot használják, Tajvanon még mindig a tradicionális írásjegyekkel írnak.

Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytű, papír, nyomtatás, lőpor, porcelán, selyem) már az ókorban ismert volt Kínában. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a 19. századig, amikor is az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszönt az egység, megalakul a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, az ellenzék kiszorul Tajvan szigetére.

Kína ma a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja, a világ legnépesebb állama (1,36 milliárd lakossal), ám a jelenleg működő népességszabályozási program eredményeként rövidesen meg kell válnia ettől a rangjától. Jelentős kínai etnikum él a világ különböző területein, elsősorban Délkelet-Ázsiában és a fejlett nyugati államokban.

A Kínai Népköztársaság pártállam.

Olvasd tovább itt!

Történelem

Kína az egyik legősibb civilizáció. A Sárga-folyó évenkénti áradásai során lerakott termékeny hordalékon már az i. e. 6. évezredben kialakult a földművelő életmód.

A legendák szerint az első kínai uralkodó, a Huangdi az i. e. 3. évezred közepe táján alapította meg a kínai civilizáció első államalakulatát a mai Peking környékén, amelyet a későbbi kínai államok, fejedelemségek, dinasztiák elődjüknek tekintettek.

I. e. 221-re táján a Qin állam Zheng vezetésével legyőzte a többi tizenegy nagy fejedelemséget, létrejött az egységes kínai állam. Ez a császárság sokféle etnikumot egyesített, de kifelé jól védhető volt: keletről a tenger, délről az áthatolhatatlan erdőségek, nyugatról a hegyek határolták. Mindössze északról volt sebezhető. A nomád népek támadásait kivédendő épült meg az i. e. 5-1. évszázad között a kínai nagy fal erődrendszer, melynek egységesítése az Első császár érdeme.

A Qin-dinasztia, majd az azt követő Han- és Yin-dinasztia uralkodása idején Kína óriásit fejlődött. A virágzásnak a hunok i. sz. 316-os hódítása vetett véget. Kína 589-ig sok részre szakadva maradt, majd 589-ben a Sui-dinasztia egyesítette. A Tang-dinasztia vezetésével 875-ig maradt egységes állam, akkor sok fejedelemségre esett szét. Ez az „öt dinasztia kora”, amely 960-ig tartott. A Song-dinasztia vezetése alatt Kína újra egyesült. Az 1127-es dzsürcsi hódítással véget ért a kínai dinasztiák kora. 1279-ben Kubiláj mongol vezér lett a kínai császár, megalapította a Yuan-dinasztiát. Ennek helyébe 1368-ban a kínai Ming-dinasztia lépett. Végül 1644 és 1911 között a mandzsu Qing-dinasztia uralkodott. Ekkor alakul ki Kína jelenlegi határa. Elfoglalták Tajvant és Tibetet, határszerződést kötöttek Oroszországgal. Kína a 18. század végéig terjeszkedett. Qianlong császár halála után megindult Kína bomlása.

Az 1842-es, majd 1856-60-as ópiumháborúk során Kína az egyenlőtlen szerződések révén lényegében függőségbe került, elsősorban Angliától, de más akkori nagyhatalmaktól is. Közben az elnyomott tömegek egyre jobban lázadoztak. Az 1901-ben levert bokszerlázadás után 1911-ben polgári demokratikus forradalom döntötte meg a császárságot. Kína köztársaság lett. Ezután hamar eluralkodott a káosz. Gyakran beavatkoztak külső hatalmak, elsősorban Japán és Anglia. 1925-ben polgárháború tört ki, amely 1949-ig tartott. A II. világháború idején, a Japán ellen vívott háború közben sem szünetelt a polgárháború. A nemzetközileg elismert kínai kormány élén a Kuomintang (Nemzeti Párt) állott. 1949-ben a kommunisták a szárazföldről kiszorították a Kuomintang pártot Tajvan szigetére. Megalakult a Mao Zedong (Mao Ce-tung) vezette Kínai Népköztársaság, és 1950-ben Tajvanon a Kínai Köztársaság.

1958-ban Mao Ce-tung meghirdette „nagy ugrást”. Az ekkor megkezdődött folyamatok az 1966-69-es kulturális forradalomban érték el csúcspontjukat.

A '70-es évektől kezdve Kína folyamatosan bontotta le merev rendszerét. Gazdaságpolitikája kapitalista jellegű lett, miközben a pártállam fennmaradt. A demokráciát követelő 1989-es diáklázadást vérbe fojtotta a karhatalom.

Olvasd tovább itt!

Közigazgatás

Az alábbi táblázaton van még mit dolgozni:

A Kínai Népköztársaság közigazgatási területeinek strukturális tagozódása
Tartományi szint (1.)
省级行政区[1]     
Prefektúra szint (2.)
地级行政区     
Megye szint (3.)
县级行政区     
Város szint (4.)
乡级行政区     
Falu szint (5.) [nem hivatalosan]
村级行政区     
Autonóm területek
自治区
Altartományszintű autonóm prefectúra 副省级自治州 Körzetek 市辖区 / 县级行政区
Megyeszintű város 县级市
Megye
Autonóm megyék 自治县
Régiók
Autonóm régiók 自治旗
Alkörzet 街道
Város
Település
Etnikai települések 民族乡
Megyei ellenőrzésű körzet 县辖区
Szum 苏木
Etnikai szum 民族苏木
Szomszédbizottság 虚拟镇
Szomszédság / Közösség 社区
Falu
Gaqa 嘎查
Prefektúraszintű város 地级市
Autonóm prefektúrák 自治州
Prefektúra 地区
Településszövetségek
Tartomány
Altartományszintű város 副省级城市 Körzet 市辖区 / 县级行政区
Etnikai körzet 民族区
Speciális körzet 特区
Megyeszintű város 县级市
Megye
Autonóm megye 自治县
Prefektúraszintű város 地级市
Autonóm prefektúra 自治州
Prefektúra 地区
Alsó prefektúraszintű város 副地级市
Erdészeti körzet 林区
Település
直辖市
Altartományszintű új terület 副省级市辖新区
Körzet 市辖区
Megye
Különleges igazgatású terület
特别行政区 [特別行政區]
(az Egy ország – két rendszer részeként)
lásd Régió 地区 [地區] (nem hivatalos) lásd Körzet 区 [區]
lásd Polgári és helyhatósági ügyek iroda 民政总署 [民政總署]
lásd Helyhatóság(nem hivatalos)
lásd Freguesia 堂区 [堂區] (nem hivatalos)

Tartományok

A Kínai Népköztársaság tartományai
Név Egyszerűsített kínai Pinjin Rövidítés Főváros Egyszerűsített kínai Pinjin
Anhui 安徽 Ānhuī 皖 wǎn Hefei 合肥 Héféi
Fujian 福建 Fújiàn 闽 mǐn Fuzhou 福州 Fúzhōu
Gansu 甘肃 Gānsù 甘 gān vagy 陇 lǒng Lanzhou 兰州 Lánzhōu
Guangdong 广东 Guǎngdōng 粤 yuè Guangzhou 广州 Guǎngzhōu
Guizhou 贵州 Guìzhōu 黔 qián vagy 贵 guì Guiyang 贵阳 Guìyáng
Hainan 海南 Hǎinán 琼 qióng Haikou 海口 Hǎikǒu
Hebei 河北 Héběi 冀 jì Shijiazhuang 石家庄 Shíjiāzhuāng
Heilongjiang 黑龙江 Hēilóngjiāng 黑 hēi Harbin 哈尔滨 Hā'ěrbīn
Henan 河南 Hénán 豫 yù Zhengzhou 郑州 Zhèngzhōu
Hubei 湖北 Húběi 鄂 è Wuhan 武汉 Wǔhàn
Hunan 湖南 Húnán 湘 xiāng Changsha 长沙 Chángshā
Jiangsu 江苏 Jiāngsū 苏 sū Nanjing 南京 Nánjīng
Jiangxi 江西 Jiāngxī 赣 gàn Nanchang 南昌 Nánchāng
Jilin 吉林 Jílín 吉 jí Changchun 长春 Chángchūn
Liaoning 辽宁 Liáoníng 辽 liáo Shenyang 沈阳 Shěnyáng
Qinghai 青海 Qīnghǎi 青 qīng Xining 西宁 Xīníng
Shaanxi 陕西 Shǎnxī 陕 shǎn vagy 秦 qín Xi'an 西安 Xī'ān
Shandong 山东 Shāndōng 鲁 lǔ Jinan 济南 Jǐnán
Shanxi 山西 Shānxī 晋 jìn Taiyuan 太原 Tàiyuán
Sichuan 四川 Sìchuān 川 chuān vagy 蜀 shǔ Chengdu 成都 Chéngdū
Yunnan 云南 Yúnnán 滇 diān vagy 云 yún Kunming 昆明 Kūnmíng
Zhejiang 浙江 Zhèjiāng 浙 zhè Hangzhou 杭州 Hángzhōu


Cikkértékelés

Értékelési statisztikák

Kínával kapcsolatos
szócikkek
Fontosság
Nélk. Nagyon Közepes Kevéssé Nem értékelt Összesen
Minőség Kitüntetett Kitüntetett szócikk 14 19 10 0 0 43
Színvonalas 2 1 0 1 0 4
Teljes 10 7 38 11 0 66
Jól használható 21 27 69 52 0 169
Bővítendő 71 100 276 359 5 811
Vázlatos 45 28 128 282 2 485
Születő 25 33 87 225 3 373
Besorolt 188 215 608 930 10 1951
Besorolatlan 0 0 0 0 165 165
Összesen 188 215 608 930 175 2116

Szempontok

Kidolgozottság szerinti besorolás:

  • 7 és/vagy Kitüntetett: Valamikor sikeresen átesett a kitüntetési eljáráson, a kitüntetés jelenlegi feltételeinek is megfelel. Csak a kiemelt szócikk minősítést kapott szócikkek számára van fenntartva.
  • 6 és/vagy Színvonalas: Átfogó, szakembernek, laikusnak egyaránt informatív szócikk, a teljesség igényével a laikus számára, szakmabelieknek pedig abban az értelemben, hogy a kihagyott részletekre továbbmutató linkekkel utal. Világos és tömör, nyelvileg helyes. A kizárólag szakembereknek szóló információkat a laikusoknak szólóktól jól elkülönítve tartalmazza. Jól tagolt, áttekinthető és kiegyensúlyozott. A tartalom a megadott megbízható forrásokból levezethető. Vannak benne továbbvezető hivatkozások, megvannak a szükséges illusztrációk és infoboxok. Kisebb szerkesztgetéssel és lényegtelen kiegészítéssel jó eséllyel indulhat a „Kitüntetett” címért, esetleg már el is kezdték kitüntetési eljárását. Továbbvezető hivatkozások megfelelően jelzik a cikkben nem tárgyalt összes résztémát és aspektust. Nem hiányozhat a további, ajánló irodalom a témáról, a külön is alátámasztandó kijelentések megértését kellő mélységű lábjegyzetek segítik.
  • 5 és/vagy Teljes: Az adott témáról egy enciklopédia keretein belül csak keveset lehet mondani, de az benne van. A szöveg mennyiségétől eltekintve meg kell felelnie a Színvonalas cikk formai, stiláris és ellenőrizhetőségi követelményeinek: Világosan és tömören van megfogalmazva, nyelvileg helyes. Jól tagolt, áttekinthető és kiegyensúlyozott. Ha a szöveg mennyisége megengedi szakaszokra van osztva, és megfelelő bevezetővel van ellátva. A cikkben nem tárgyalt összes résztéma és aspektus megfelelően jelezve van továbbmutató hivatkozásokkal. Nem hiányozhat a további, ajánló irodalom a témában és a tartalom a megadott megbízható forrásokból levezethető, kellő mélységű lábjegyzetelés a külön is alátámasztandó kijelentésekhez. Nyelvileg helyes. Rajta vannak a szükséges infoboxok. El van látva, ha erre szükség és lehetőség van, illusztrációkkal.
  • 4 és/vagy Jól használható: Nem-szakember számára hasznos és teljességgel elegendő. Világosan van megfogalmazva, nyelvileg helyes, szerkezete áttekinthető, jól tagolt. El van látva a szükséges illusztrációkkal. Rajta vannak a szükséges infoboxok. A tartalom a megadott megbízható forrásokból levezethető. El van látva továbbmutató hivatkozásokkal. A terület szakembere számára a benne levő információk használhatóak, egyik-másik szakmai mélységű kérdés azonban egyáltalán nincs megemlítve, vagy csak túl felszínesen, továbbmutató hivatkozások nélkül. Nem lehet nyelvhelyességi, helyesírási és formázási gond benne.
  • 3 és/vagy Bővítendő: Van benne egy jó adag használható információ; a tartalom levezethető a megadott megbízható forrásokból. Első pillantásra ugyan egy laikus számára kereknek és használhatónak tűnhet, de jobban belegondolva még a laikusnak is kisebb hiányok, kisebb kiegyensúlyozatlanságok tűnnek fel.
  • 2 és/vagy Vázlatos: Van benne egy jó adag használható információ, de még számos területen gyönge, akár kulcsmotívumok is hiányozhatnak. Nem hiányozhat a forrás!
  • 1 és/vagy Születő: Az, akinek fogalma sincs a témáról, a megbízható definícióját legalább megismerheti belőle. Akinek a témáról van valami fogalma, semmit sem tanulhat belőle. A szócikk témájától függően legalább 3-10 értelmes mondatban egyértelművé teszi, mi a cikk tárgya, és annak nevezetességét. Ezen a szinten a szócikk csonk.
Fontosság szerinti besorolás:

Értékelési útmutató:

Cikkértékeléshez ez – {{WPKÍNA|besorolás=|fontosság=|szerkesztő=|dátum=}} – másolandó az adott cikk vitalapjára, ahol a dátumban (é/h/n) az xxxx-yy-zz formát kövessük (pl. 2010-05-07). Több műhelysablon esetén a Több WP sablont használjuk (10 műhelyig használható):

{{Több WP
|sablon1=<sablonnév. pl. WPKÍNA>|besorolás1=|fontosság1=|szerkesztő1=|dátum1=
|sablon2=<sablonnév, pl. WPHADTUDOMANYI>|besorolás2=|fontosság2=|szerkesztő2=|dátum2=
}}

Minden átminősítés után javítsuk a szerkesztőt a saját nevünkre és az aktuális dátumot. A szerkesztőhöz NE az aláírásunkat adjuk, hanem csak a szerkesztői nevünket, mindenféle formázás nélkül.

További aktív műhelyek
Alkalmazott tudományok

Autóműhely •  Autópálya-műhely •  Hadtudományi műhely •  Informatikai műhely •  Közlekedésműhely •  Műszaki tudományok műhelye •  Orvostudományi műhely •  Repülési műhely •  Vasútműhely

Természettudományok

Állatok műhelye •  Csillagászati műhely •  Földrajzműhely •  Kémiaműhely •  Kisbolygóműhely •  Matematikai műhely • Növények műhelye •  Térképészeti műhely

Közélet, sport, vallás

Formula–1-es műhely •  Olimpiaműhely •  Sakkműhely •  Sajtóműhely •  Sportműhely •  Teniszműhely •  Vallásműhely

Művészet, kultúra

Anime- és mangaműhely •  Filmműhely • Gasztronómiai műhely •  Irodalmi műhelyek •  Komolyzenei műhely •  Könnyűzenei műhely •  Mitológia-műhely • Operaműhely •  Sajtóműhely •  Sci-fi műhely •  Videójáték-műhely •  Zenei műhely

Társadalomtudományok

Első világháború műhely •  Középkorműhely •  Magyar történelmi műhely •  Második világháború műhely •  Ókorműhely •  Sajtóműhely •  Mitológia-műhely

Országok, tájak

Afrika-műhely •  Budapest-műhely •  Búr műhely •  Erdély-műhely •  Felvidék-műhely • Fülek-műhely •  Japán-műhely •  Kína-műhely •  Korea-műhely • Miskolc-műhely • Németország-műhely •  Olaszország-műhely •  Oroszország-műhely •  Pécs-műhely •  Természetjáró-műhely • Törökország-műhely •  Világörökség-műhely

Wikipédia

Botos cikkek műhelye •  Cikkértékelési műhely •  Ellenőrzőműhely •  Kategóriák műhelye •  Mentorműhely •  Sablonműhely •  Wikipédia-műhely

Inaktív műhelyek •  Műhelytervek
  1. Kína közigazgatási egységei - tartományi közigazgatási egységek (中国的行政区划——省级行政单位). Gov.cn. (Hozzáférés: 2016. február 20.)