Egyenlőtlen szerződés (nemzetközi jog)
Az egyenlőtlen szerződés nemzetközi jogi fogalma azokra a szerződésekre vonatkozik, amelyek a 19. században és a 20. század első felében főleg a nagyhatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Poroszország, Amerikai Egyesült Államok, Osztrák–Magyar Monarchia) és elsősorban egyes elmaradottabb ázsiai államok (Kína, Japán, Korea) között jöttek létre. Japán az 1850-es években a gyenge félként szerepelt ilyen szerződésekben, később azonban Kínával és Koreával szemben már az erősebb oldalon állt.
Ezen szerződések esetében a szerződő felek, bár formailag egyenlőek voltak, a megállapodás alkalmával annyira különböző erővel rendelkeztek, hogy az egyik nyilvánvalóan az erősebb fél katonai, gazdasági vagy más fenyegetése hatására fogadta el a „megállapodást”.
Története
[szerkesztés]Az első ilyen szerződés kísérletére Kínában 1841-ben került sor, az 1839-ben indult ópiumháború után.[1] Az első tényleges szerződést pedig ugyancsak az Egyesült Királyság és Kína írta alá 1842-ben (nankingi szerződés).[2] Ez megnyitotta a brit kereskedők előtt a kínai kikötőket, lehetővé tette a keresztények letelepedését, és egyúttal kivonta őket a kínai joghatóság alól (extraterritorialitás). 1915-ig összesen mintegy 15 jelentősebb ilyen szerződést kényszerítettek Kínára az akkori nagyhatalmak. A nankingi szerződésben engedte át Kína Hongkongot a brit korona fennhatósága alá,[3] amit — beleértve a 99 évre “bérbe vett” Lantau szigetét, illetve a tőle északra lévő kisebb szigeteket (Új területek)[4] is — csak 1997-ben csatoltak vissza Kínához.[5][6]
Az „egyenlőtlen szerződés” kifejezést először 1926-ban használta a pekingi kormány egy 1865-ben kötött belga-kínai szerződés felmondásakor. Véglegesen csak 1943-ban tudta meghirdetni a kínai kormány az egyenlőtlen szerződések korszakának végét, amikor új szerződéseket írt alá az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával, amelyekben többek között eltörölték az utóbbi országok állampolgárainak extraterritoriális jogait.
Ilyen egyenlőtlen szerződés volt az Amerikai Egyesült Államok és a Tokugava-sógunátus között 1854. március 31-én aláírt kanagavai egyezmény (hivatalosan: amerikai–japán “béke-, barátsági és kereskedelmi szerződés”) is, ami megnyitotta — erővel — Japánt a külföldi kereskedelem előtt. A szerződést 1855. február 21-én ratifikálták, ez véget vetett Japán két évszázados elzárkózási politikájának.[7][8]
A szerződést 1858-ban követte a Harris-szerződés, ami koncessziós területek alapítását engedélyezte, területenkívüliséget biztosított a külföldieknek, és minimumra szorította a vámokat a külföldi termékeken.[9] Japán más államokkal is hasonló szerződésekre kényszerült: az angolokkal 1854 októberében, az oroszokkal 1855. február 7-én és a franciákkal 1858. október 9-én.
Hawaii esetében a XIX. században mind a britek, a franciák és az amerikaiak megpróbáltak minél nagyobb befolyást szerezni a szigetország belügyeibe. Ebben az amerikaiak voltak a legsikeresebbek, akik 1875-ben megkötötték a Hawaii Királysággal[10] a Kölcsönösségi Szerződést, amely gyakorlatilag egy szabadkereskedelmi megállapodás volt a két ország között, de ez a lépés a fehér ültetvényesek további megerősödését hozta. Az egyenlőtlen szerződés alapján Hawaii ugyan vámmentesen exportálhatott cukrot Amerikába, azonban az Egyesült Államok különleges gazdasági kiváltságokat szerzett a területen és katonai bázist létesíthetett Pearl Harborban.[11] Későbbiekben ez alapozta meg a Hawaii-szigetek területének tagállamként történő bekebelezését, ami 1959-ben meg is történt. Azonban a szigetcsoportot már 1898-ban annektálta az Egyesült Államok, 1900-ban pedig tengerentúli terület státuszt kapott Hawaii Terület néven.[12]
A Kuba szigetének délkeleti végén található tengeröblöt, mely Guantánamo városától nem messze van, az Egyesült Államok egy 1903-as egyenlőtlen szerződés alapján „bérli”, ennek jogszerűségét Kuba 1959 óta nem ismeri el. A Guantánamói-öböl jelenleg az Egyesült Államok külbirtoka, 117 km²-es területén amerikai haditengerészeti támaszpont és hírhedt börtön működik.
1875-ben – kihasználva Egyiptom tetemes államadósságát – a brit kormány kivásárolta a Csatorna-társaságból Egyiptom résztulajdonát, így a Szuezi-csatorna működtetése részben a brit korona irányítása alá került, osztozva a többségében francia magánbefektetőkből álló szindikátussal. Ezzel Nagy-Britannia biztosította a maga számára az Indiába vezető utat. 1882-ben az Egyesült Királyság csapatai megszállták a Szuezi-csatorna egyiptomi partvidékét, átvéve az Egyiptom fölötti „védnökséget” az Oszmán Birodalomtól. Így a kisebbségi tulajdonos de facto megszerezte a csatorna feletti teljes ellenőrzést. Az 1888-as a konstantinápolyi konvencióban rögzítették a Szuezi-csatorna szabad átjárhatóságát (azt minden hajónak garantálják háborúban és békeidőben egyaránt).[13]
Néhány hónappal Fárúk egyiptomi király trónra lépése után, 1936-ban a britek egy egyenlőtlen szövetségi szerződést kényszerítettek Egyiptomra, amelyben 20 évre (1956-ig) megszerezték a jogot, hogy csapatokat állomásoztassanak a Szuezi-csatorna övezetében (hosszabbítási lehetőséggel).[14] Az 1936-os brit–egyiptomi szerződésben Nagy-Britannia ragaszkodott a csatorna feletti ellenőrzés megtartásához. 1951-ben Egyiptom azonban felbontotta az egyenlőtlen szerződést, majd 1954-re a britek beleegyeztek a csapatok kivonásba. Végül 1956. június 13-án a Szuezi-csatorna övezetét visszahelyezték egyiptomi ellenőrzés alá.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Courtauld, Caroline. Holdsworth, May. Vickers, Simon. [1997] (1997). The Hong Kong Story. HK University press. ISBN 0-19-590353-6
- ↑ Wiltshire, Trea. [First published 1987] (republished & reduced 2003). Old Hong Kong - Volume One. Central, Hong Kong: Text Form Asia books Ltd. ISBN Volume One 962-7283-59-2
- ↑ Martin, Robert Montgomery (1847). China: Political, Commercial, and Social; In an Official Report to Her Majesty's Government. Volume 2. James Madden. p. 84.
- ↑ Wiltshire, Trea. Old Hong Kong, 5th (angol nyelven), FormAsia Books, 148. o. (1997). ISBN 962-7283-13-4
- ↑ Joint Declaration of the Government of the United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland and the Government of the People's Republic of China on the Question of Hong Kong (angol nyelven). Constitutional and Mainland Affairs Bureau, Hong Kong Government, 1984. december 19. [2010. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 4.)
- ↑ „On This Day: 1997: Hong Kong handed over to Chinese control”, BBC News, 1997. július 1.. [2017. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. szeptember 9.) (angol nyelvű)
- ↑ *Perry, Matthew Calbraith. (1856). Narrative of the expedition of an American Squadron to the China Seas and Japan, 1856. Archiválva2017. május 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ "From Washington; The Japanese Treaty-Its Advantages and Disadvantages-The President and Col. Rinney, &c.," New York Times. October 18, 1855.
- ↑ Bert Edström, Bert. (2000). The Japanese and Europe: Images and Perceptions, p. 101.
- ↑ King Kamehameha I | Hawaiian History(angol nyelven). Go Hawaii, 2017. április 26. (Hozzáférés: 2022. május 9.)
- ↑ Untitled Document. www.dartmouth.edu. [2023. október 21-i dátummal az eredetibőlarchiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 10.)
- ↑ Department Of State. The Office of Electronic Information, Bureau of Public Affairs: Annexation of Hawaii, 1898 (angol nyelven). 2001-2009.state.gov. (Hozzáférés: 2022. május 10.)
- ↑ Suez Canal (Encyclopedia of the Orient)
- ↑ Alan Hart, Arafat, A Political Biography, Indiana University Press, Bloomington and Indianapolis, 4e editie, 1989, 84. o.
További információk
[szerkesztés]- TREATY PORTS & EXTRATERRITORIALITY IN 1920s CHINA (angol nyelven), 1997 és 2005. [2005. augusztus 15-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 23.)
- Harald Kleinschmidt: Das europäische Völkerrecht und die ungleichen Verträge um die Mitte des 19. Jahrhunderts. Langversion auf der Webseite der Deutsche Gesellschaft für Natur- und Völkerkunde Ostasiens
- ↑ Diplex: Hajdu, Gyula (szerk). Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest: Akadémiai (1967)
- Jacques Gernet: Die chinesische Welt. Suhrkamp, Frankfurt 1988, ISBN 3-518-38005-2
- Harald Kleinschmidt: Das europäische Völkerrecht und die ungleichen Verträge um die Mitte des 19. Jahrhunderts. Iudicium-Verlag, [München] 2007, ISBN 978-3-89129-183-2
- Jonathan D. Spence: Chinas Weg in die Moderne. Hanser, München 1995, ISBN 3-446-16284-4
- Koi Gyula: Le droit international public et la Chine. La Chine pendant la dynastie Qing (la Chine impériale) et pendant la République populaire de Chine. In: Nótári Tamás-Török Gábor (szerk.): Prudentia Iuris Gentium Potestate. Ünnepi tanulmányok Lamm Vanda tiszteletére. Budapest, 2010. MTA Jogtudományi Intézete 253-261.
