Ugrás a tartalomhoz

A Kínai Népköztársaság prefektúraszintű városai

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Prefektúraszintű városok Kínában
A közúti táblán „Huangsi” (黄石) helyett „Huangsi városi terület” (黄石市区) szerepel, ugyanis a jelzés Huangsi prefektúraszintű városon belül áll (közvetlenül a szomszédos Hszianning város felől Janhszin megyébe való belépés után. Huangsi városi terület innen még 100 km-re van

A prefektúraszintű város (kínai: 地级市) a Kínai Népköztársaság egyik közigazgatási egysége a tartomány szint alatt és a megye szint felett. A közigazgatási struktúra második szintjén vannak a prefektúraszintű városok (a prefektúrákkal, a településszövetségek és az autonóm prefektúrák mellett). A prefektúraszintű városok közigazgatási vezetői (polgármesterek) rangja általában megegyezik a nemzeti minisztériumok osztályvezetőiével (kínai: 司长). Az 1980-as évek óta a legtöbb korábbi prefektúrát átnevezték prefektúraszintű „várossá”.

A prefektúraszintű városok esetében egybeesik a „város” (kínai: 市, pinjin: shì) és a „prefektúra” (kínai: 地区, pinjin: dìqū) igazságszolgáltatása. Egyszerre jelentenek tehát várost, saját körzetekkel, illetve tartományi közigazgatási egységként prefektúrát, saját megye szintű városokkal és megyékkel.

A prefektúraszintű város gyakran nem is város a fogalom szokásos értelmében, hanem inkább egy közigazgatási egység, amelybe bele tartozik egy fő központi városi terület (egy szokásos értelemben vett város, általában a prefektúraszintű várossal megegyező néven), valamint az ennél jóval nagyobb területű vidéki terület több kisebb várossal, községgel és faluval. A nagyobb prefektúraszintű városok legnagyobb hosszúsága meghaladja a száz kilométert. A prefektúraszintű városok szinte kivétel nélkül mindig több megyét, megye szintű várost és egyéb alsóbb egységeket tartalmaznak.

A legelső prefektúraszintű városokat 1983. november 5-én hozták létre. Az ezt követő két évtizedben prefektúraszintű városok váltották fel a kínai prefektúrák többségét. A folyamat jelenleg is tart.

A tartományok többségét teljes egészében prefektúraszintű városok alkotják. A Kínai Népköztársaság 22 tartománya és az 5 autonóm terület közül csupán 9 tartománynak (Jünnan, Kujcsou, Csinghaj, Hejlungcsiang, Szecsuan, Kanszu, Csilin, Hopej, Hunan) és 3 autonóm területnek (Hszincsiang, Tibet, Belső-Mongólia) van legalább egy vagy több prefektúraszintű egysége, amelyek nem prefektúraszintű városok.

A prefektúráknak a következő feltételeknek kell megfelelniük, hogy prefektúraszintű város lehessen belőlük:

15 nagy prefektúraszintű város kapott altartományi szintű városa rangot, amely sokkal nagyobb autonómiát biztosít számukra.

Sicsiacsuang és Csengcsou a két legnagyobb prefektúraszintű város, amelyeknek a lakossága megközelíti illetve meghaladja néhány altartományi városét.

Az altartományi szintű városok megyei szintű városok, amelyek hatalma megközelíti a prefektúraszintű városokét.

A prefektúraszintű városok listája

[szerkesztés]

2016 februárjában összesen 293 prefektúraszintű város volt:

Város Kínai Tartomány Terület
(K㎡)
Alapítva
(Kína)
Ancsing 安庆市 Anhuj 13,492 1979-11-04
Pengpu 蚌埠市 Anhuj 5,912 1949-10-01
Pocsou 亳州市 Anhuj 8,429 2000-05-21
Csicsou 池州市 Anhuj 8,272 2000-06-25
Csucsou 滁州市 Anhuj 13,398 1992-12-20
Fujang 阜阳市 Anhuj 9,775 1996-01-01
Hofej 合肥市 Anhuj 11,496 1949-10-01
Huajpej 淮北市 Anhuj 2,732 1960-04-16
Huajnan 淮南市 Anhuj 5,533 1951-01-18
Huangsan 黄山市 Anhuj 9,807 1987-11-27
Luan 六安市 Anhuj 15,451 1999-09-02
Mensan 马鞍山市 Anhuj 4,042 1956-10-12
Szucsou 宿州市 Anhuj 9,787 1998-12-06
Tungling 铜陵市 Anhuj 3,008 1971-12-11
Vuhu 芜湖市 Anhuj 5,987 1972-12-30
Hszüancseng 宣城市 Anhuj 12,340 2000-06-25
Fucsou 福州市 Fucsien 11,788 1949-10-01
Lungjen 龙岩市 Fucsien 19,052 1996-11-20
Nanping 南平市 Fucsien 26,312 1994-09-05
Ningtö 宁德市 Fucsien 13,644 1999-11-14
Putien 莆田市 Fucsien 3,895 1983-09-09
Csüancsou 泉州市 Fucsien 10,864 1985-05-14
Szanming 三明市 Fucsien 23,191 1983-04-28
Hsziamen 厦门市 Fucsien 1,516 1949-10-01
Csangcsou 漳州市 Fucsien 12,608 1985-05-14
Pajjin 白银市 Kanszu 21,210 1985-05-14
Tinghszi 定西市 Kanszu 20,330 2003-04-04
Csiajükuan 嘉峪关市 Kanszu 2,935 1971-09-10
Csincsang 金昌市 Kanszu 8,927 1981-02-09
Csiukuan 酒泉市 Kanszu 189,997 2002-06-18
Lancsou 兰州市 Kanszu 13,083 1949-10-01
Lungan 陇南市 Kanszu 27,838 2004-01-11
Pingliang 平凉市 Kanszu 11,169 2002-06-02
Csingjang 庆阳市 Kanszu 27,119 2002-06-22
Tiensuj 天水市 Kanszu 14,431 1985-07-08
Vuvej 武威市 Kanszu 33,238 2001-05-09
Csangjö 张掖市 Kanszu 40,826 2002-03-01
Csaocsou 潮州市 Kuangtung 3,098 1991-12-07
Tungkuan 东莞市 Kuangtung 2,512 1988-01-07
Fosan 佛山市 Kuangtung 3,875 1975-11-22
Kuangcsou 广州市 Kuangtung 7,436 1954-06-19
Höjüan 河源市 Kuangtung 15,644 1988-01-07
Hujcsou 惠州市 Kuangtung 11,159 1988-01-07
Csiangmen 江门市 Kuangtung 9,554 1975-11-22
Csiöjang 揭阳市 Kuangtung 5,269 1991-12-07
Maoming 茂名市 Kuangtung 11,345 1975-11-22
Mejcsou 梅州市 Kuangtung 15,925 1988-01-07
Csingjüan 清远市 Kuangtung 19,265 1988-01-07
Santou 汕头市 Kuangtung 2,123 1975-11-22
Sanvej 汕尾市 Kuangtung 4,957 1988-01-07
Saokuan 韶关市 Kuangtung 18,398 1975-11-22
Sencsen 深圳市 Kuangtung 2,007 1979-03-05
Jangcsiang 阳江市 Kuangtung 8,006 1988-01-07
Jünfu 云浮市 Kuangtung 7,778 1994-04-05
Csangcsiang 湛江市 Kuangtung 11,692 1975-11-22
Csaocsing 肇庆市 Kuangtung 15,006 1988-01-07
Csungsan 中山市 Kuangtung 1,770 1988-01-07
Csuhaj 珠海市 Kuangtung 1,696 1979-03-05
Pajszö 百色市 Kuanghszi 36,206 2002-06-02
Pejhaj 北海市 Kuanghszi 3,337 1983-10-08
Csungco 崇左市 Kuanghszi 17,331 2002-12-23
Fangcsengkang 防城港市 Kuanghszi 6,227 1993-05-23
Kujkang 贵港市 Kuanghszi 10,596 1995-10-27
Kujlin 桂林市 Kuanghszi 27,809 1961-11-25
Höcsi 河池市 Kuanghszi 33,494 2002-06-18
Höcsou 贺州市 Kuanghszi 11,855 2002-06-18
Lajpin 来宾市 Kuanghszi 13,386 2002-09-29
Liucsou 柳州市 Kuanghszi 18,652 1961-11-25
Nanning 南宁市 Kuanghszi 22,341 1961-12-23
Csincsou 钦州市 Kuanghszi 10,783 1994-06-28
Vucsou 梧州市 Kuanghszi 12,582 1961-11-25
Jülin 玉林市 Kuanghszi 12,839 1997-04-22
Ansun 安顺市 Kujcsou 9,269 2000-06-23
Picsie 毕节市 Kujcsou 26,852 2011-10-22
Kujjang 贵阳市 Kujcsou 8,035 1949-10-01
Liupansuj 六盘水市 Kujcsou 9,914 1978-12-18
Tungzsen 铜仁市 Kujcsou 18,002 2011-10-22
Cunji 遵义市 Kujcsou 30,763 1997-06-10
Tancsou 儋州市 Hajnan 3,400 2015-02-19
Hajkou 海口市 Hajnan 2,315 1986-05-31
Szansa 三沙市 Hajnan 13 2012-06-21
Szanja 三亚市 Hajnan 1,918 1987-11-20
Paoting 保定市 Hopej 22,136 1983-11-15
Cangcsou 沧州市 Hopej 13,488 1983-11-15
Csengtö 承德市 Hopej 39,719 1983-11-15
Hantan 邯郸市 Hopej 12,047 1983-11-15
Hengsuj 衡水市 Hopej 8,758 1996-05-31
Langfang 廊坊市 Hopej 6,420 1988-09-13
Csinhuangtao 秦皇岛市 Hopej 7,813 1983-03-03
Sicsiacsuang 石家庄市 Hopej 14,530 1978-03-11
Tangsan 唐山市 Hopej 13,829 1978-03-11
Hszingtaj 邢台市 Hopej 12,143 1983-11-15
Csangcsiakou 张家口市 Hopej 36,303 1983-11-15
Tacsing 大庆市 Hejlungcsiang 21,643 1965-12-28
Harbin 哈尔滨市 Hejlungcsiang 53,186 1954-06-19
Hökang 鹤岗市 Hejlungcsiang 14,665 1966-02-08
Hejhö 黑河市 Hejlungcsiang 68,285 1993-02-08
Csiamusze 佳木斯市 Hejlungcsiang 32,470 1983-10-08
Csihszi 鸡西市 Hejlungcsiang 22,551 1966-02-08
Mutancsiang 牡丹江市 Hejlungcsiang 38,827 1983-10-08
Csicsihar 齐齐哈尔市 Hejlungcsiang 44,287 1964-01-15
Csitajho 七台河市 Hejlungcsiang 6,221 1983-10-08
Suangjasan 双鸭山市 Hejlungcsiang 22,802 1966-02-08
Szujhua 绥化市 Hejlungcsiang 35,211 1999-12-28
Jicsun 伊春市 Hejlungcsiang 32,800 1979-12-14
Anjang 安阳市 Honan 7,355 1982-03-10
Höpi 鹤壁市 Honan 2,299 1974-01-19
Csiaoco 焦作市 Honan 4,072 1974-01-19
Kajfeng 开封市 Honan 6,247 1961-12-25
Loho 漯河市 Honan 2,617 1986-01-18
Lojang 洛阳市 Honan 15,492 1964-04-30
Nanjang 南阳市 Honan 26,591 1994-07-01
Pingtingsan 平顶山市 Honan 7,874 1969-03-15
Pujang 濮阳市 Honan 4,266 1983-09-01
Szanmenhszia 三门峡市 Honan 10,475 1986-01-18
Sangcsiu 商丘市 Honan 10,658 1997-06-10
Hszinhsziang 新乡市 Honan 8,629 1982-03-10
Hszinjang 信阳市 Honan 18,819 1998-06-09
Hszücsang 许昌市 Honan 4,977 1986-01-18
Csengcsou 郑州市 Honan 7,507 1949-10-01
Csoukou 周口市 Honan 11,968 2000-06-08
Csumatien 驻马店市 Honan 14,974 2000-06-08
Ecsou 鄂州市 Hupej 1,505 1983-08-19
Huangkang 黄冈市 Hupej 17,453 1995-12-23
Huangsi 黄石市 Hupej 4,576 1950-08-30
Csingmen 荆门市 Hupej 12,100 1983-08-19
Csingcsou 荆州市 Hupej 14,104 1994-09-29
Sijan 十堰市 Hupej 23,698 1973-02-17
Szujcsou 随州市 Hupej 9,636 2000-06-25
Vuhan 武汉市 Hupej 8,483 1954-06-19
Hsziangjang 襄阳市 Hupej 19,626 1979-06-21
Hszienning 咸宁市 Hupej 10,019 1998-12-06
Hsziaokan 孝感市 Hupej 8,941 1993-04-10
Jicsang 宜昌市 Hupej 21,081 1979-06-21
Csangtö 常德市 Hunan 18,190 1988-01-23
Csangsa 长沙市 Hunan 11,816 1949-10-01
Csencsou 郴州市 Hunan 19,342 1994-12-17
Hengjang 衡阳市 Hunan 15,300 1980-02-20
Huajhua 怀化市 Hunan 27,573 1997-11-29
Louti 娄底市 Hunan 8,110 1999-01-20
Saojang 邵阳市 Hunan 20,822 1980-02-20
Hsziangtan 湘潭市 Hunan 5,005 1980-02-20
Jijang 益阳市 Hunan 12,320 1994-04-07
Jungcsou 永州市 Hunan 22,259 1995-11-21
Jüejang 岳阳市 Hunan 14,858 1983-02-08
Csangcsiacsie 张家界市 Hunan 9,534 1988-05-18
Csucsou 株洲市 Hunan 11,248 1956-11-30
Paotou 包头市 Belső-Mongólia 27,652 1950-02-13
Pajannur 巴彦淖尔市 Belső-Mongólia 66,263 2003-12-01
Csifeng 赤峰市 Belső-Mongólia 90,064 1983-10-10
Hohhot 呼和浩特市 Belső-Mongólia 17,344 1950-01-18
Hulunpuir 呼伦贝尔市 Belső-Mongólia 262,062 2001-10-10
Ordosz 鄂尔多斯市 Belső-Mongólia 86,881 2001-02-26
Tungliao 通辽市 Belső-Mongólia 59,364 1999-01-13
Ulancsab 乌兰察布市 Belső-Mongólia 54,795 2003-12-01
Vuhaj 乌海市 Belső-Mongólia 1,754 1975-08-30
Csangcsou 常州市 Csiangszu 4,374 1962-06-25
Huajan 淮安市 Csiangszu 10,047 1983-01-18
Lienjünkang 连云港市 Csiangszu 7,614 1962-06-25
Nanking 南京市 Csiangszu 6,586 1953-12-17
Nantung 南通市 Csiangszu 8,001 1962-06-25
Szucsien 宿迁市 Csiangszu 8,462 1996-07-19
Szucsou 苏州市 Csiangszu 8,488 1962-06-25
Tajcsou 泰州市 Csiangszu 5,788 1996-07-19
Vuhszi 无锡市 Csiangszu 4,628 1949-10-01
Hszücsou 徐州市 Csiangszu 11,258 1962-06-25
Jencseng 盐城市 Csiangszu 16,972 1983-01-18
Jangcsou 扬州市 Csiangszu 6,592 1983-01-18
Csencsiang 镇江市 Csiangszu 3,847 1983-01-18
Fucsou 抚州市 Csianghszi 18,817 2000-06-23
Kancsou 赣州市 Csianghszi 39,379 1998-12-24
Csian 吉安市 Csianghszi 25,341 2000-05-11
Csingtöcsen 景德镇市 Csianghszi 5,270 1953-06-15
Csiucsiang 九江市 Csianghszi 18,823 1980-03-28
Nancsang 南昌市 Csianghszi 7,402 1949-10-01
Pinghsziang 萍乡市 Csianghszi 3,802 1970-03-10
Sangzsao 上饶市 Csianghszi 22,791 2000-06-23
Hszinjü 新余市 Csianghszi 3,178 1983-07-27
Jicsun 宜春市 Csianghszi 18,707 2000-05-22
Jingtan 鹰潭市 Csianghszi 3,554 1983-07-27
Pajcseng 白城市 Csilin 25,683 1993-06-14
Pajsan 白山市 Csilin 17,485 1985-02-04
Csangcsun 长春市 Csilin 20,565 1954-06-19
Csilin 吉林市 Csilin 27,722 1949-10-01
Liaojüan 辽源市 Csilin 5,125 1983-08-30
Sziping 四平市 Csilin 14,323 1983-08-30
Szungjüan 松原市 Csilin 20,159 1992-06-06
Tunghua 通化市 Csilin 15,698 1985-02-04
Ansan 鞍山市 Liaoning 9,252 1954-06-19
Penhszi 本溪市 Liaoning 8,413 1954-06-19
Csaojang 朝阳市 Liaoning 19,736 1984-06-30
Talien 大连市 Liaoning 13,238 1954-06-19
Tantung 丹东市 Liaoning 15,030 1949-10-01
Fusun 抚顺市 Liaoning 11,344 1954-06-19
Fuhszin 阜新市 Liaoning 10,445 1949-10-01
Hulutao 葫芦岛市 Liaoning 10,434 1989-06-12
Csincsou 锦州市 Liaoning 10,059 1949-10-01
Liaojang 辽阳市 Liaoning 4,741 1965-12-27
Pancsin 盘锦市 Liaoning 4,121 1984-06-05
Senjang 沈阳市 Liaoning 12,980 1954-06-19
Tieling 铁岭市 Liaoning 13,029 1984-06-30
Jingkou 营口市 Liaoning 5,262 1949-10-01
Kujüan 固原市 Ninghszia-Huj 13,450 2001-07-07
Sicujsan 石嘴山市 Ninghszia-Huj 5,208 1975-11-23
Vucsung 吴忠市 Ninghszia-Huj 21,420 1998-05-11
Jincsuan 银川市 Ninghszia-Huj 8,874 1958-08-11
Csungvej 中卫市 Ninghszia-Huj 17,448 2003-12-31
Hajtung 海东市 Csinghaj 13,202 2013-02-08
Hszining 西宁市 Csinghaj 7,679 1956-07-14
Ankang 安康市 Senhszi 23,535 2000-06-23
Paocsi 宝鸡市 Senhszi 18,162 1971-10-05
Hancsung 汉中市 Senhszi 27,093 1996-02-21
Sanglo 商洛市 Senhszi 19,581 2001-08-31
Tungcsuan 铜川市 Senhszi 3,881 1966-06-24
Vejnan 渭南市 Senhszi 13,033 1994-12-17
Hszian 西安市 Senhszi 10,106 1954-06-19
Hszienjang 咸阳市 Senhszi 10,283 1983-09-09
Jenan 延安市 Senhszi 37,032 1996-11-05
Jülin 榆林市 Senhszi 42,923 1999-12-05
Pincsou 滨州市 Santung 9,156 2000-06-10
Töcsou 德州市 Santung 10,361 1994-12-17
Tungjing 东营市 Santung 8,617 1982-11-10
Hoco 菏泽市 Santung 12,256 2000-06-23
Csinan 济南市 Santung 8,177 1949-10-01
Csining 济宁市 Santung 11,191 1983-08-30
Lajvu 莱芜市 Santung 2,246 1992-11-22
Liaocseng 聊城市 Santung 8,721 1997-08-29
Linji 临沂市 Santung 17,192 1994-12-17
Csingtao 青岛市 Santung 11,064 1949-10-01
Zsicsao 日照市 Santung 5,359 1989-06-12
Tajan 泰安市 Santung 7,762 1985-03-27
Vejfang 潍坊市 Santung 16,138 1983-08-30
Vejhaj 威海市 Santung 5,797 1987-06-15
Jentaj 烟台市 Santung 13,654 1983-08-30
Caocsuang 枣庄市 Santung 4,564 1961-09-12
Cepo 淄博市 Santung 5,964 1961-09-12
Csangcsi 长治市 Sanhszi 13,945 1975-07-09
Tatung 大同市 Sanhszi 14,056 1972-03-09
Csincseng 晋城市 Sanhszi 9,425 1985-04-30
Csincsung 晋中市 Sanhszi 16,391 1999-09-24
Linfen 临汾市 Sanhszi 20,301 2000-06-23
Lüliang 吕梁市 Sanhszi 21,140 2003-10-23
Suocsou 朔州市 Sanhszi 10,626 1988-03-24
Tajjüan 太原市 Sanhszi 6,909 1949-10-01
Hszincsou 忻州市 Sanhszi 25,154 2000-06-14
Jangcsüan 阳泉市 Sanhszi 4,559 1972-03-09
Jüncseng 运城市 Sanhszi 14,183 2000-06-14
Pacsung 巴中市 Szecsuan 12,292 2000-06-14
Csengtu 成都市 Szecsuan 12,098 1949-10-01
Tacsou 达州市 Szecsuan 16,605 1999-06-20
Töjang 德阳市 Szecsuan 5,911 1983-08-18
Kuangan 广安市 Szecsuan 6,344 1998-07-31
Kuangjüan 广元市 Szecsuan 16,310 1985-02-08
Lesan 乐山市 Szecsuan 12,759 1985-02-11
Lucsou 泸州市 Szecsuan 12,232 1983-03-03
Mejsan 眉山市 Szecsuan 7,134 2000-06-10
Mianjang 绵阳市 Szecsuan 20,257 1985-02-08
Nejcsiang 内江市 Szecsuan 5,386 1985-02-11
Nancsung 南充市 Szecsuan 12,514 1993-07-02
Pancsihua 攀枝花市 Szecsuan 7,440 1965-04-22
Szujning 遂宁市 Szecsuan 5,326 1985-02-08
Jen 雅安市 Szecsuan 15,303 2000-06-14
Jipin 宜宾市 Szecsuan 13,271 1996-10-05
Cekung 自贡市 Szecsuan 4,382 1949-10-01
Cejang 资阳市 Szecsuan 7,971 2000-06-14
Lhásza 拉萨市 Tibet 31,662 1960-01-07
Csamdo 昌都市 Tibet 110,154 2014-10-20
Nyingcsi 林芝市 Tibet 116,175 2015-03-16
Shannan 山南市 Tibet 79,699 2016-01-07
Sigace 日喀则市 Tibet 182,000 2014-06-26
Hami 哈密市 Hszincsiang 138,919 2016-01-07
Karamaj 克拉玛依市 Hszincsiang 7,734 1982-02-16
Turpan 吐鲁番市 Hszincsiang 70,049 2015-03-16
Ürümcsi 乌鲁木齐市 Hszincsiang 13,788 1949-10-01
Paosan 保山市 Jünnan 19,637 2000-12-30
Kunming 昆明市 Jünnan 21,473 1949-10-01
Lincang 临沧市 Jünnan 24,469 2003-12-26
Licsiang 丽江市 Jünnan 21,219 2002-12-26
Puer 普洱市 Jünnan 45,385 2003-10-30
Csücsing 曲靖市 Jünnan 29,855 1997-05-06
Jühszi 玉溪市 Jünnan 15,285 1997-12-13
Csaotung 昭通市 Jünnan 23,021 2001-01-13
Hangcsou 杭州市 Csöcsiang 16,596 1949-10-01
Hucsou 湖州市 Csöcsiang 5,794 1983-07-27
Csiahszing 嘉兴市 Csöcsiang 3,915 1983-07-27
Csinhua 金华市 Csöcsiang 10,919 1985-05-15
Lisuj 丽水市 Csöcsiang 17,298 2000-05-20
Ningpo 宁波市 Csöcsiang 9,365 1949-12-20
Csücsou 衢州市 Csöcsiang 8,837 1985-05-15
Saohszing 绍兴市 Csöcsiang 8,256 1983-07-27
Tajcsou 台州市 Csöcsiang 9,413 1994-08-22
Vencsou 温州市 Csöcsiang 11,784 1949-11-06
Csousan 舟山市 Csöcsiang 1,440 1987-01-23

Megszüntetett prefektúraszintű városok

[szerkesztés]
Város Kínai Tartomány Alapítva Megszüntetve
Csaohu 巢湖市 Anhuj 1999-07-09 2011-07-14
Jümen 玉门市 Kanszu 1958-02-15 1961-11-15
Tiencsin 天津市 Hopej 1958-02-11 1967-01-02
Sasi 沙市市 Hupej 1979-06-21 1994-09-29
Kungcsuling 公主岭市 Csilin 1985-02-04 1985-12-19
Mejhokou 梅河口市 Csilin 1985-02-04 1985-12-19
Csungking 重庆市 Szecsuan 1954-06-19 1997-03-14
Fuling 涪陵市 Szecsuan 1995-11-05 1997-03-14
Vancsou 万县市 Szecsuan 1992-12-11 1997-03-14
Tungcsuan 东川市 Jünnan 1958-10-20 1998-12-06

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]