Szerkesztővita:Karmela/archív/2007okt-2007nov
|
Hova lett a sárga csík?
Karmela, köszönöm a magyarázatot, most már csak azt nem értem, hogy amikor másodszor írtál ma a vitalapomra, miért nem kaptam a szokásos sárga "üzeneted érkezett" jelzést. Ki tudod kapcsolni valahogy vagy esetleg véletlen hiba? Vagy elaludtam volna közben? Üdvözlettel --Hkoala vita 2007. október 2., 21:51 (CEST)
- Halványlila dunsztom sincsen, hova lett a sárga csík. Velem akkor van hasonló, ha a postaoldalamra rámegyek az egyik üzenet miatt, és közben ott van titokban már egy másik is. Tehát ha két okból egyszerre kapom a sárga csíkot, és amikor a másodikat egyszer később felfedezem, akkor csodálkozom, hova maradt az értesítés.
- Karmelaposta 2007. október 2., 22:13 (CEST)
- köszi a csíkot; az előzőnél tényleg elaludhattam:) --Hkoala vita 2007. október 2., 22:15 (CEST)
Képlinkek 1.
- Először is hadd köszönjem meg, hogy ilyen alaposan foglalkozol a kérdéssel és megalkottad a szükséges sablont.
- Kérdésedre válaszolnék: a szerzői jogi szempontból elvileg nem jogtiszta képek megjelenítését a külső hivatkozások között sem javasolom. Az általad megadott formájú link viszont lehetővé teszi az ilyen képek könnyű elérését a bennük foglalt linkre kattintva.Üdv.--Linkoman 2007. október 4., 11:31 (CEST)
Admin todo
Szia! Ma leszel admin, ugye? Vagy már vagy? Kérlek ha admini státuszod lesz, az azonnali törlésre tett lapokat és képeket töröld. Előre is köszi. Szajci reci 2007. október 9., 11:35 (CEST)
- Csak leszek admin – hacsak estig valamilyen csatárlánc segítségével ellenszavazó tömegek nem mozgósíttatnak
- Ok, törlöm. Hű de sürgős!
Köszi! Csak mert már 3 napja senki nem törölte. Üdv és köszi :) Szajci reci 2007. október 9., 12:08 (CEST)
Gratulálok a szócikk 11 szavazattal kiemelt lett. Szajci reci 2007. október 9., 12:21 (CEST)
- Kösz!
Gratulálok, nagyon szép lett! Ilyen gazdag, ennyi kultúrtörténeti érdekességet bemutató biológiai szócikkünk talán még nincs is. --Adapa 2007. október 9., 13:07 (CEST)
Adminszavazás vége
Szia! Örömmel tájékoztatlak, hogy Téged a közösség megválasztott adminisztrátornak, és a rám ruházott hatalommal végrehajtottam akaratuk. Az Erő veled van! Gratulálok!--Dami reci 2007. október 9., 20:14 (CEST)
- Aha! Látom fölül, hogy kilencfülű (+2) lettem.
- A dolgozó népet szolgálom!
- Karmelaposta 2007. október 9., 20:17 (CEST)
- Egyrészt forrón gratul,
- Másrészt a WP:ADMINban aktualizáld az adataidat, elérhetőség, miegymás.
- Harmadrészt ezt ajánlom szíves figyelmedbe: Wikipédia:Adminkézikönyv. Neked csináltuk. :) Bátran kérdezz, majd jól nem válaszolunk!! – kivBennó 2007. október 9., 20:52 (CEST)
gratula az új füleidhez :) és iratkozz fel az adminlevlistára :) – Alensha üzi 2007. október 10., 00:23 (CEST)
GRATULA!!!!! ;) Tudod Karmela, így fél év után levontam a konklúziót: ha vmin itt változtatni akarunk, akkor ide női irányítás kell! :))
Sok erőt és kitartást! Puszi, --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. október 10., 14:00 (CEST)
Karmela Dear, most csekkoltam az új képeid! :)))) YOU'RE CLASSIC!!!! ;) --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. október 10., 14:02 (CEST)
AKKOR JÓ!!!!! Örülök, hogy egy ilyen klassz "csaj" admin lett! Csak bírd szuflával! (De bírni fogod, tudom!) ;) --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. október 10., 16:47 (CEST)
Még nem nagyon megkésve: gratulálok! OsvátA Palackposta 2007. október 11., 07:54 (CEST)
Beolvadás
Meg tudnád mondani, hogy az user és user vita névtér alapszíne - ez a halványkék - micsoda, pontosabban mi a kódja? Köszönöm előre is. --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 12., 09:10 (CEST)
- style="background-color:Ivory;"
- az én vitalapom háttérszíne
- style="background-color:#ffffff;"
- a szócikk névtér háttérszíne
- style="background-color:#f8fcff;"
- a nem-szócikk névterek háttérszíne
- style="background-color:transparent;"
- ha azt akarod, hogy az alatta levő látszódjon át
Itt találsz mindenféle szép halványakat: User:Karmela/colors#white colors
Használd egészséggel! Karmelaposta 2007. október 12., 10:44 (CEST)
Köszönöm, el is fogok velük jáccogatni. Sőt: csábszerül is be fogom vetni...! :) --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 12., 10:55 (CEST)
Csak aztakartam mondani
Hogy azért látom ám, miket művelsz, és hogy gyönyörűek! :) Csak így tovább. Szörnyen mostoha állapotban vannak az összes segítségek, gyámolok és útmutatók, háromszoros hurrá és köszönet minden kis morzsáért! :) – kivBennó 2007. október 14., 23:10 (CEST)
- Tündérprücsök!! Ha már ilyen kedves vagy, és Áts Ferit megmented Pingvinnek, akkor az ennyire kedzőt a vitáján is értesíteni kék, mer asse tuggya, mi az az allap, nemhogy merre keresse... :) – az Ön Lovagja 2007. október 15., 00:09 (CEST)
Midjárást, van még egy átmozgatandó cikke, azzal egy kalap alatt írok majd neki. Karmelaposta 2007. október 15., 00:12 (CEST)
- Pardon grácia fejemnek, vegye úgy, hogy nem is szóltam!! :) – kivBennó 2007. október 15., 00:15 (CEST)
Szólj csak mindig nyugodtan, inkább szólj ha néha fölöslegesen is, jobb mintha esetleg ökörködök (milyen szép ö-bötűs sző). Karmelaposta 2007. október 15., 00:21 (CEST)
:o) Nagyon jó ötlet a tippsablonok gyülekezete! Fog ez még kifejlődni, el is kellene majd egy kis hírverés nekije. A leíráshoz használd, kérlek, a {{sldoc}}
allapos sablont, hogy ezeket már ne listázza a leírás nélküli sablonok közé, és hogy ha {{sl}}
(?)-el hivatkozzuk meg valahol, mutassa a leírást is. Mit vielen grüßen. – kivBennó 2007. október 15., 10:04 (CEST)
Képlinkek
- Nem tudom elégszer és eléggé megköszönni, milyen nagyszerű munkát végeztél e sablon életre keltésével. Szívből gratulálok.--Linkoman 2007. október 15., 11:52 (CEST)
- :)
- Örülök, hogy tetszik a megoldás. Érdekelt, hogy hogyan lehetne megvalósítani az ötletedet, kicsit utána kellet bogarásznom, tanultam általa. Tgr is hozzátette a magáét, ha elutasításba is csomagolta, de kifejtette, hogy milyen figyelmeztetéseket érdemes belevenni. Jó lenne, ha alakítgatnád jogismerő lévén a szöveget. A „Figyelmeztetés”-re kell kattintani.
Karmelaposta 2007. október 15., 19:02 (CEST)
Re:Cikktéka
Persze, este lessz több időm, akkor megvágom, nem hiszem, hogy fájni fog :) Csak azért hagytam hosszabra, mert azt hittem úgy a jó, de már tudom, hogy mégse... Pupika Vita 2007. október 16., 12:32 (CEST)
Lefekvés előtt {{sablondokumentáció}}
(?) reklámozása
Carissima! Fentebb kérve kértelek, de elsikkadt a tangerben: légy oly jóságos, és alkalmazd a sablonok leírásához feltalált allapos rendszert, aminek számos előnye van, többek között az {{sl}}
(?) segítségével készült hivatkozásoknál azonnal mutatja a leírást is (ha van). A te sablonjaidról azt mutatja így, hogy nincs nekik leírásuk, holott van. :( További részletek: Wikipédia:Sablondokumentáció. – kivBennó 2007. október 17., 00:27 (CEST)
- Vettem az adást, és éppen azt bütykölöm. Karmelaposta 2007. október 17., 00:32 (CEST)
Ezer bocsánat! Elkéstem, már megint. :) – kivBennó 2007. október 17., 00:34 (CEST)
- Kiszedtem a nincslicenszet, amit álmosan idepottyantottál. Menj szépen aludni, én is megyek. Karmelaposta 2007. október 17., 00:41 (CEST)
Ehehe... :) kicsit csodálkoztam is, mit keres ez a vitalapodon... :o) – kivBennó 2007. október 17., 00:43 (CEST)
- Ím rajtakaptalak azonmód, véres kézzel!! Nézz csak ide. Szóval te voltál a nincs licenc elhelyezője, nem is én. Becsületes nevemet tiportad volna sárba... Ejej. Egyébként is, hát van licenc a vitalapodon? :) – kivBennó 2007. október 17., 00:45 (CEST)
Nincslicensz. Tényleg megyek inkább aludni, semminthogy most elrongáljam álmosan a sablonjaimat. Jóccakát. Karmelaposta 2007. október 17., 00:49 (CEST)
Benne van-e?
Nincs benne. Remélem nem is lesz. Humortalan. (Egyébiránt a magyar Unciklopédia két napja meg sem jeleníthető. Gondolom egy karbantartás alkalmával bennfelejtettek a szerverben egy csavarhúzót). Üdv: OsvátA Palackposta 2007. október 18., 08:32 (CEST)
helyesb.
Ez jó! (De az Unci akkor is tetszhalott; he feléled: fölrakom, kösz!) OsvátA Palackposta 2007. október 18., 09:37 (CEST)
"Tip-hol-kérdezz"
Nem akarod átnevezni "Tipp-hol-kérdezz"-re? (nem akartam belenyúlni, mert ezeknél a sablonoknál kavarodás lehet belőle...). misibacsi 2007. október 18., 11:36 (CEST)
- Kösz a tippet! Karmelaposta 2007. október 18., 12:10 (CEST)
Nyitóepizód(lost) vagy Pilot epizód?
Szia! bajban vagyok,mert nem tudom eldönteni a lostnál,hogy a lost című sorozat nyitóepizódjára menjen a belső link,vagy a sorozatoknál a kezdő sorozat nyitó rész(pilot Epizód).A lost kezdő epizódjára több van már,de a pilot epizód,mint kezdő rész sorozatoknál még nincs Köszi! Cirkalo1 2007. október 23., 13:12 (CEST)
- A Lost szereplőinek listája a kérdéses cikk? Abban mindjárt a bevezetőben ott van a jó, a Lost-hoz vezető link, ilyesformán: Lost - Eltűntek, próbáld csak ki!
- Vagy magát a Lost cikket gondolod? Onnan már nem szükséges továbblinkelni, hiszen éppen ez a magyarázó cikk.
- Vagy egy másik cikk amibe a linket szánod?
- Karmelaposta 2007. október 23., 14:33 (CEST)
Mire linkeljünk?
(Nyújtsd csak a kisujjadat, mingyá az egész karodat akarjuk...:)
Célszerű dolog-e olyasmire linkelni, ami csak körülbelül felel meg a tárgynak, vagy épp csak utal rá? Például: Czigler Győző#Templomok. Kétségtelen, hogy minden link előrébb löki a Wikipédia-cikkeket a gugliban: ezt tudjuk mérni. De vajon az ilymódon szem elé kerülő szócikkek milyen irányba mozognak a gyanútlan olvasóban, ha az érdeklődése szempontjából kamu linkek seregébe botlik? (Ezt meg ugye nem tudjuk mérni... ) – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 23., 13:28 (CEST)
- Az adott esetbén még csak át lehetne hidalni egy kis rizsával: „A következő helyeken vannak még ...”.
- Ha valamihez nincs jó link, akkor szerintem jobb linkeletlen hagyni vagy pirosan, egy félrevezető link csak dühít. Karmelaposta 2007. október 23., 14:53 (CEST)
saját lapok
Szia! Rendben megcsinálom őket, amint végeztem a most megkezdett munkámmal. Üdv Szajci reci 2007. október 24., 19:04 (CEST)
Devla
Szia Karmela! Láttam írtál Bennó vitalapjára az indoeurópai rekonstrukcióhoz. A devla szó cigányul (romául) van, és a cigány nyelv a szanszkritból (óindből) fejlődött ki, akárcsak a hindi-urdu, bengáli, nepáli, szingaléz, pandzsábi, stb. Ezeket a modern nyelveket azért nem érdemes figyelembe venni az ieu. rekonstrukcióknál, mert már nem közvetlenül az alapnyelv nyelvjárásaiból származnak, hanem már egy későbbi levált nyelvből (mint pl. a latin) alakultak ki és lényeges hangtani változásokat szenvedtek (vagyis: nem bizonyítanak semmit). – El Mexicano (taberna) 2007. október 24., 20:14 (CEST)
- volék sirolm tudotlan... Azért ezek érdekes dolgok. Tényleg olyan jól meg lehet különböztetni, hogy mi nyelvjárás, és mi egy már későbbi levált nyelv? Karmelaposta 2007. október 24., 21:03 (CEST)
A régi indoeurópai nyelvek, mint az ókelta, szanszkrit, latin, ógörög, stb. még annyira közel álltak az alapnyelvhez, hogy nyugodtan lehet őket az alapnyelv nyelvjárásainak tekinteni. Nem biztos, hogy megértették egymást, de a nyelvtani rendszer, a névszóragozás, a végződések, stb. nagyon hasonló volt. A luzitán nyelv nyelv például kísértetiesen hasonlított a latinra, pedig a rómaiakkal akkor találkoztak először, amikor azok meghódították a mai Portugália területét. Viszont a latinból, ógörögből, szanszkritból kialakult új, mai nyelvek már nem szolgálhatnak az alapnyelvi összehasonlítás alapjául, mivel már nem közvetlenül abból alakultak ki. A nyelvjárás és nyelv téma ennél sokkal bonyolultabb, nincs is rá elfogadott megkülönböztető magyarázat. Tulajdonképpen minden nyelvjárás nyelv és minden nyelv nyelvjárás. Egy nyelv ugyanis nem más, mint az ugyanazon őstől származó nyelvjárások egyike, amely történelmi okokból kiemelkedett a többi közül, elkezdték használni írásban is és hivatalosan is, stb. Így pl. a spanyol valójában csak egy nyelvjárása a latinnak, de akkor ugyanígy az olasz is az. Ezt a problematikát leginkább a spanyol-asztúriai-aragóniai nyelvekkel lehet szemléletessé tenni: a régi elméletek szerint az asztúriai és az aragóniai csak nyelvjárásai a spanyolnak. Ugyanakkor önmagának ellentmond ez a nézet, mivel spanyolnak a kasztíliai nyelvjárást nevezik, és az asztúriai és aragóniai nem a kasztíliaiból alakultak ki, de azzal nagyon közeli rokonok, kölcsönösen teljesen érthetőek (kb. olyan különbségekkel, hogy az egyikben -u-ra végződnek a szavak, a másikban o-ra, stb.)... – El Mexicano (taberna) 2007. október 24., 21:17 (CEST)
Zenetanár
Karmela, drága, találkoztál tegnap a zenetanaraddal? És feltetted neki azt a BIZONYOS kérdést? :D Csak mélben válaszolj lécci, mert ez nem tiszta vonal :) Pupika Vita 2007. október 26., 19:47 (CEST)
Wigli
Eltaláltad, örülök neki, köszi ! :)
- (És Godson még mindig több mint kétszeresen lenyomja MerciLesszt... Hosszú árnyéka van annak a fickónak... :) – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 27., 16:49 (CEST)
Háromválasztós
Ha érteném, biztosan egyetértenék. Ez: háromválasztós mit jelent? Egy biztos: öten támogatták a javaslatot. Tehát kiírtam. Rosszul tettem volna? Addig sincs szó arról, amiről szó se essék.OsvátA Palackposta 2007. október 27., 18:47 (CEST)
- Próbáltam olyan egyszerű lenni, mint a kétszerkettő. Mellette, vagy ellene. Megjegyzéseket persze tehet bárki. (Úgysem lehetne megakadályozni. Pasztilla pl. indolkolt :-)OsvátA Palackposta 2007. október 27., 19:07 (CEST)
orosz
szia. nem rossz. A többi vikin azt használják, hogy "ne vladeet russkim yazikom"-- не владеет русским языком (azaz nem bírja az orosz nyelvet) ami hivatalosabb. üdv – Timiş mélboksz 2007. október 31., 16:29 (CET)
ArbBiz tagok megválasztása
Szia!
Megírtam Nyenyec allapján a tervezetet, amit ő még kiegészített és kirakta ide. Ha kész leszel Te is ide helyezd el a sajátodat, és akkor innen mehet a link a Kocsmafalra. – Tomeczek Üzenet 2007. október 31., 23:46 (CET)
Nem méltó
Valóban nem volna méltó hozzám? Karmela, szerinted akkor mi volna méltó hozzám?
Végignézni, ahogy egy szerkesztő ellopja mások ötleteit, azokat sajátjának tünteti fel és (nem értve őket) tolja azokat előre? Végignézni, ahogy egy alapvetően koncepciótlan szerkesztő több allapon szavazásokat ír ki, kérdéseket tesz fel, ál-elméleteket gyárt, összességében egyre széjjelebb tolja a vektorokat az ArbCommal kapcsolatban? Végignézni, hogy továbbra sem esik egy árva szó sem a LÉNYEGRŐL? Végignézni, hogy minden, más által felvetett ötlet, kezdeményezés, segítő szándék, jobbítólag feltett kérdés elvérzik a sziklafej gondolatmódosítási zsákutcáján? Végignézni, hogy a klasszikus szervezéstant nem ismerő szerkesztő összevissza csapong, és hátulról kapja előre a kérdést?
Ha komolyan gondolod, hogy hozzám ez lenne méltó, azt nagyon-nagyon sajnálnám. És csak a jóízlésem tart vissza attól, hogy leírjam: legyen olyan ArbComotok, amilyet ez a szerkesztő akar, legyenek a viták, a döntések az ő kezében (hiszen a 12 IRC-s beszélgető majdnem irányelvet írt itt...).
De én nem tudom ezt végignézni, mert tudom mekkora kínlódással fog járni az első bagázsnak végigcsinálni az első ügyet. Mert az a szerkesztő semmilyen KONKRÉT kapaszkodót nem ad nekik...
Virágzó tisztelettel, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 1., 17:51 (CET)
- Kedves Burumbátor!
- Hát persze hogy ne nézz semmit szótlanul, amit helytelennek találsz. Ahol megszólaltam, ott a hangvétellel volt a bajom, sajnálom, ha ezt nem fejeztem ki elég világosan.
- Az utóbbi időben úgy begyorsult itt minden, azt sem tudom, hova kapjam a fejem.
- Nem hiszem, hogy ugyanaz hajtana mindenkit, de hogy többeknél is nagy a kapkodás, az biztos.
- Van azért ennek jó oldala is: jó sok gondolat, jó ötlet is a napvilágra jött.
- Szivesen tartanék most egy lélegzetvételnyi szünetet összegezésre, összeépítésre.
- Karmelaposta 2007. november 1., 18:40 (CET)
válasz
köszi, jó hogy szólsz, tényleg, hülyeség ennyi linket csinálni....:D
megőrjít, hogy nem tudom, kinek hol kell vélaszolni:)
– User:evetkevita 2007. november 1., 18:00 (CET)
Egyszerűbben
Szia! Ezt egyszerűbben is lehet csinálni: névteret vagy zárójeles részt egyszerű vonallal tüntethetsz el. Pl. : Referálás, Török Ferenc. (Nézd meg a forrást.) Üdv: Bináris ide 2007. november 2., 09:37 (CET)
- Egyszerű vonallal írtam. Mint te is itt. A lap mentésekor aztán automatikusan kitöltődik. Mint itt a saját példádon is láthatod :-)
- Ez úgy működik, mint a subst:
- De azért kösz!
- Karmelaposta 2007. november 2., 09:45 (CET)
Nahát, mindig tanul az ember valamit. :-))) Bináris ide 2007. november 2., 20:17 (CET)
Kedves Karmela!
Csak most olvastam okt.27-én keltezett válaszodat, ami valószínűleg nekem is szólt. Pillanatra sem jutott eszembe neheztelni rád (amúgy is én csak egy kis skalp voltam a sorban, nem számítok, ezt már hallottam/olvastam). Csupán annyi: ha tökéleteset nem lehet, akkor tökéletlenséget nem érdemes produkálni. Így tökéletlenségeimmel együtt nem járulok hozzá ehhez a projekthez. Fent nevezett személlyel pedig nincs mit megbeszélnem, hiszen ezer évig is hajtogathatnám ugyanazt, úgysem lelne meghallgatásra. Az idézetet tükörnek szántam, emlékeztetőnek s további vitát nem óhajtottam vele gerjeszteni. Kata 2007. november 2., 11:10 (CET)
Axone
Mind1. Úgy látjuk, hogy itt mindenki lehord bennünket és senki sem áll ki Axonék lapjának megmaradásával kapcsolatban. Nincs itt semmiféle szimpátia és bizalom, mert hirtelen mindenkinek rossz napja lett, néhány baki, vagy rossz szöveg miatt az elmúlt napokban. Úgy véljük, hogy ez már komolyabb társadalmi nézőponttal kapcsolatos problémákra vet fényt. Abban senki sem segítene, hogy tördelje, vagy kijavítgassa a hibákat, vagy az esetleges reklámgyanús szövegeket kiiktassa a lapból, csak mindenkinek a szája jár. Sajnos nekünk fogalmunk sincs, még mi lehet reklám rajta. Amúgy szerintem azt mindenki tudja, hogy a ,,jó bórnak is kell cégér. Annál többet nem tudunk tenni, mint ide belinkeljük az összes és általunk érdemlegesnek vélt információt Axonékról. Az ütőkártya úgy is a ti kezetekben van és itt mi tótágast is állhatunk, ha ti megmakacsolt módon, törölni akarjátok a lapot, mert itt ezen a felületen, ti vagytok a ,,Janik. Teljesen felesleges irogatunk itt nektek.
Akkor ha ti mindezt a internetes jelenlétet, érdemet, munkásságot, leírásokat, zenéket, egyéb információt érdektelennek, hasznavehetetlennek, kispályásnak tartjátok, akkor ehhez nem tudunk mást mondani, csak annyit, hogy ez a ti fantáziátok,ötlettelenségetekre és szegénységi bizonyítványotokra mutat rá.
Az írásos vitatkozást, beszélgetést, ezennel mi lezártuk. Nos ha nem segít senki, akkor már ne is segítsen, mert ez már ,,veszett fejsze’’ nyele szituáció. Bármilyen végeredmény születik, mi többet nem veszünk részt sem a vitákban, sem Axonék lapjának fejlesztésében. Töröljétek, vagy fejlesztgessétek saját magatok, tegyetek a legjobb belátásotok szerint. Felőlünk akár festhetitek hupililára is, mert ebből nekünk elegünk lett.
- – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Sponsorations (vitalap | szerkesztései) 2007. november 2., 15:22 (CET)
Axone
...Ti meg azt akartátok, hogy ne legyen ez a lap, hát akkor rajta, tessék eltávolítatni, minnél hamarabb!!! Kifejezetten gusztustalan, olyan oldalról szavazásokat indítani és zsűrizni, amely dolgokba, úgy véljük, hogy itt közületek, senki sem lát bele és valójában, gőze sincs, hogy mit érdemelnének és mit nem, a zeneszerzők. Itt senki sem megértő, vagy hozzáértő közületek ??? Akkor, ha hosszú hónapokon keresztűl jó volt a lap, akkor mi ez a hihetetlen ellendrukkerkedés most hirtelenjében ??? Ezt magyarázza már el valaki, emberi nyelven és kőkemény, nyomos okokkal alátámasztva, mert addig ez egy bohóckodás, harc a hülyeség alagútjában, és akkor mi is bohóckodni fogunk, mint a kiscsoportosok, ha ez nektek jól esik... – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Sponsorations (vitalap | szerkesztései)
- →Ide írtam éppen neked, a te üzeneteteddel párhuzamosan.
- Karmelaposta 2007. november 2., 14:08 (CET)
Kontra Axone
A lapnak az a változata, amit levédtél, csupa szitkozódás. Biztos, hogy ezt akartad? Üdvözlettel – Hkoala vita 2007. november 2., 12:52 (CET)
- Elfelejtetted megadni a lejárati dátumot a Szent Tar kézikönyve szerint, ezért a védelem, amit beállítottál, azonnal le is járt. Jelezd, hogy mi volt a gond! • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 2., 16:47 (CET)
Egyebekben pedig azt gondolom, hogy ha a szerkháború vagy vandalizmus nem sokszereplős, hanem egyvalaki veszítette el valamiért a fejét (legyenek bár az összes vitapartnerei nagyon hibásak), akkor nem a lapvédelem a jó eszköz, hanem az ő figyelmeztető blokkolása. Riszpekt. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 2., 16:51 (CET)
- A vandalizmusával addig arra az egy lapra korlátozta magát, amúgy egész józanul viselkedett.
- Gondoltam megvédem a lapot az ellen is, hogy anonként gyúrja, de addig nem volt ok arra, hogy megakadályozzam a párbeszédet. Minimuminvaziv vagy hogy hívják az ilyet.
- A lapvédelemnél azt adtam meg, hogy „date + 1”. Ezek szerint rosszul értelmeztem a Szent Tart. Hogy kellett volna?
- Karmelaposta 2007. november 2., 16:59 (CET)
Megkérleltem Tgr-t, hogy írjon egy használható összefoglalót. 1 day lett volna a megoldás. Kérlek, tájékoztasd Sponsorationt a blokkjáról a vitáján egy szívhezszólóan barátságos Karmela-üzenetben. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 2., 17:06 (CET)
ArbCom tagok
Nem tartottad szükségesnek nyenyec alá nem írt hozzászólását (a képet) kiegészíteni az aláírásával. Véletlen, vagy kezdjek el tendenciózusságot felfedezni ebben?– Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 2., 17:42 (CET)
- Úttörőbecsületszavamra véletlen :)
- Mindjárt kiegészítem.
- Kissé stresszes ez a mai nap.
- Karmelaposta 2007. november 2., 17:48 (CET)
. Ugyan-ugyan, csak egy szokásos, többfordulós adminhétköznap. :) Megkaptad az első blokk utáni emiledet, a századik már nem lesz ilyen megrázó. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 2., 17:50 (CET)
Közvetítő testület
Nagyon megtisztelsz, Karmela, azokkal, amiket a vitalapomra írtál. De nemet kell, hogy mondjak. Abban teljesen igazad van, hogy megtudnám csinálni, ahogyan Te is és még nagyon sokan megtudnák ezt csinálni, és ami fontos: RENDESEN. De én biztosan nem fogom. Megvan rá az okom is, szívesen elmondom, de nem itt. Jelenleg inkább tényleg hátradőlök, és végignézem, hogy engedi a Wiki szerkesztőgárdája az akarnok rövidlátást érvényesülni, és azon próbálok meg morfondírozni, hogy ha ez a szerkesztők többségének megfelelő (gyorsan állítsuk fel a Bizottságot, azt' majd menet közben kialakulnak a dolgok), akkor miért vannak mégis olyan hangok, hogy "kerítsünk már valakit, aki rendesen megcsinálná"? Pontosabban, ezek a hangok miért nem ott lépnek fel, ahol erre nagyobb szükség volna?
Te mindig mindenben számíthatsz a segítségemre, amennyiben úgy értékeled, hogy valamihez valamit hozzá tudnék tenni. De nem kezdek bele az átfogó intézményreformba, mert ott könnyűnek találtattam (tudod kik által). Ilyen környezetben csak kiegészítő feladatot vállalok, de még egyszer: neked is és bárkinek, bármikor nagyon szívesen. Szeretettel, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 3., 06:37 (CET)
Kedves Karmela, a feladat meghaladná az erőmet. Ne haragudj. – Hkoala vita 2007. november 3., 18:46 (CET)
Én meg napok óta verem a pofámat nyenyec minden oldalhajtásán és csinálom a közvetítőtestület tervezetést, és hagyom, hogy verbálisan megpróbáljon agyonverni, és csak furcsálltam eddig, hogy ez ennyire senkit sem érdekel, de most már akkor biztos, hogy azért, mert ezt ti egymás között akarjátok csinálni. Semmi gond. Már törlöm is a megkezdett oldalaimat. Boldoguljatok egymással. --Weiner 2007. november 3., 22:43 (CET)
Német mondat ellenőrzése
Szia, Karmela! Ellenőriznéd egy német mondatnak a fordítását? A Leopold von Ranke cikkhez kértek fordítási segítséget ehhez a mondathoz:
„…nicht das Amt die Vergangenheit zu richten, die Mitwelt zum Nutzen zukünftiger Jahre zu belehren, sondern bloß zu zeigen, wie es eigentlich gewesen”
amire én ezt válaszoltam legjobb tudásom szerint:
(a történésznek) "nem feladata (hivatala/tisztsége) kiigazítani a múltat, nem is az, hogy kortársait az eljövendő évek (jövő) érdekében okítsa, hanem csupán az, hogy megmutassa, valójában milyen volt"
Most meg a (referálás alatt levő) cikk bevezetőjében ez áll:
…nem a múlt megítélésének feladata, sem a kortársak okítása az eljövendő évek érdekében, egyszerűen csak megmutatni, ahogy valójában történt
Elbizonytalanodtam, ezért nem szeretnék belenyúlni, csak a magam megnyugvására kérdezem, hogy szerinted melyik változat a helyes? Köszönettel – Hkoala vita 2007. november 3., 20:56 (CET)
Gondolom csak az a hely a kérdéses, ahol az áll „zu richten”. Ennek a jelentése attól függ, hogy milyen szövegkörnyezetben jön elő. Először én is a te változatodra tippeltem, mert „kiigazítás” lenne a hétköznapi jelentése. Emelkedett hangvételű szövegekben azonban, mint itt is, „megítélés” a helyes fordítás. Karmelaposta 2007. november 3., 21:53 (CET)
- Köszönöm, ez volt az egyik. A másik a szórend: a múlt megítélésének a feladata - nincs állítmánya a mondatnak. A harmadik az eigentlich gewesen fordítása. – Hkoala vita 2007. november 3., 22:01 (CET)
Nem csoda, ha sántikál a dolog, hiszen a teljes mondat, amiből az idézet kissé önkényesen részeket vágott ki, így szól:
Man hat der Historie das Amt, die Vergangenheit zu richten, die Mitwelt zum Nutzen zukünftiger Jahre zu belehren, beigemessen: so hoher Ämter unterwindet sich gegenwärtiger Versuch nicht: er will bloß zeigen, wie es eigentlich gewesen.
Ezen a helyen egy egész kis értekezést találni arról, milyen nehézségekkel járt az angolra fordítás.
Ott is szó esik arról, hogy mint észrevetted, sántít valami a „gewesen”-nel. Ez ugyanis „gewesen ist” lenne helyesen, de Ranke kéziratában is a csonka forma áll, valamilyen meggondolásból ezt a kissé irritáló formát választotta.
Az idézetből világos, hogy először a történelemről van szó, azután a „jelen próbálkozásról”, a műről, aminek a bevezetőjében a mondat található, a harmadik részben az általános „es” az alany.
Szerintem nem jó megcsonkítani a mondatot, vegyük bele teljes egészében.
Ez egy olyan híres szöveg, aminek bizonyosan van bevett fordítása is már, esetleg több is, és avatottabb kezektől, mint az enyém. Tehát egy kis könyvtárazást ajánlanék.
Arra az esetre, ha ez mégsem járna sikerrel, itt egy javaslat:
A történelem feladatának tulajdonították, hogy a múltat megítélje, korát a jövendő évek hasznára okítsa; ily magas célt jelen próbálkozásunk nem bátorkodik maga elé tűzni: pusztán azt kívánja bemutatni, hogyan is történt tulajdonképpen.
Jó lenne, ha a szöveget Bennó vagy egy másik stílusművész is lektorálná.
Uff.
Karmelaposta 2007. november 3., 23:27 (CET)
P.S. Tippek a könyvtárazáshoz, valószínűleg többükben is előfordul ez az idézet:
- Carr, E. H.: Mi a történelem? Budapest: Osiris, 1995.
- Bloch, M.: A történész mestersége: Történetelméleti írások. Budapest: Osiris, 1996.
- Duby, G., Lardreau, G.: Párbeszéd a történelemről. Budapest: Akadémiai, 1993.
- Bultmann, R.: Történelem és eszkatológia. Budapest: Atlantisz, 1994.
- Heller Á.: A történelem elmélete. Budapest: Múlt és Jövő, 2001.
- Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest: Napvilág, 2000.
- Noiriel, G.: A történetírás "válsága": Elméletek, irányzatok és viták a történelemről tudománnyá válásától napjainkig. Budapest: Napvilág, 2001.
Köszönöm, én ritkán jutok el rendes könyvtárba, de megkérem Mathaet, hátha ráharap. – Hkoala vita 2007. november 4., 09:20 (CET)
Vonnegut
Kösz! Használtam már. De még fogom. OsvátA Palackposta 2007. november 4., 16:54 (CET)
Dougal
Köszi, hogy szóltál, úgy látom, szeptemberben ment ott valami balhé. Levettem a védelmet. (jé, nem is tudtam, hogy védtem már le lapot... most csodálkozom...) – Alensha üzi 2007. november 4., 19:12 (CET)
Angyal
Egy díj neked | ||
Kapol egy ilyet, mert segítesz az elesetteken, rendesen ellátod az adminfeladatokat. Gratulálok és így tovább :) Szajci reci 2007. november 5., 07:26 (CET) |
Köszönöm szépen a glóriás wikicsillagot. Meg vagyok hatva, így éppen felkelve, amint csak benéztem ide, ingben, glóriában... Karmelaposta 2007. november 5., 07:47 (CET)
Megérdemelted, gratulálok! Bináris ide 2007. november 5., 08:01 (CET)
Tippek
Szia! Volna kedved csinálni egy tippet a linkek használatáról is? (Ragozott szavak, meg a [[Magyarország]]on alak stb.) Elég sokan nincsnek tisztában vele, és emiatt hibás című szócikkek születnek. Ha nem, akkor majd megcsinálom előbb-utóbb én is. Bináris ide 2007. november 5., 09:56 (CET)
- Elég hosszú a „to do” listám mostanság, és máskülönben is örülnék neki, ha önkétesek gazdagítanák a tipptárat, tehát szívesen veszem ajánlatodat.
- Az az elképzelésem, hogy ezek mind lehetőleg rövidre fogott szövegek lennének, azzal a céllal, hogy „subst:” sablonként rátegyük mindig valamilyen konkrét probléma kapcsán az újoncok vagy kevésbé újoncok vitalapjára.
- A gyüjteményük a Kategória:Tippek és a Wikipédia:Gyakran ismétlődő kérdések lap lenne.
- Ha valami nagyobb lélegzetű, azzal viszont nem írnám tele a szerkesztő vitalapját, hanem csak a WP:GYIK-ra küldeném a tanácsra szorulót a
{{Tip-wp-gyik}}
segítségével. Karmelaposta 2007. november 5., 10:09 (CET)
A csillaghullás éjfél után a leglátványosabb
A kedvesség díja | ||
Mert olyan sokat teszel mások segítéséért. Bináris ide 2007. november 6., 01:21 (CET) |
Köszönöm a wikicsillagot! Egy háromcsillagos hotelben már el lehet lakni. Hogy van ez egy háromcsillagos wikipédistával? Hm. Karmelaposta 2007. november 6., 10:20 (CET)
- Azt hívjuk strébernek :P Pupika Vita 2007. november 6., 19:47 (CET)
Macsek
Te is szeretsz fürdeni vagy csak az anon? :-) Bináris ide 2007. november 6., 18:18 (CET)
- Ez nem önportré! És a fülem sem nagy! Karmelaposta 2007. november 6., 23:14 (CET)
Németh István
Csontváry könyve megvan egy példányban a könyvtárunkban, kikölcsönzöm, s "kinézem" belőle, amit csak akarsz, én is szeretem Csontváryt, nagyon:-)– Márti 2007. november 6., 23:32 (CET)
Noeditsection
Ennek van valami funkciója az aláírásodban, vagy csak sorminta? :-) – Tgrvita•IRC•WP•PR 2007. november 7., 12:35 (CET)
- Úristen, hogy került ez bele! Mindjárt kiszedem, ezt most nem is írom úgy alá. Karmela 2007. november 7., 12:40 (CET)
- Próba: Karmelaposta
Carissima! Az jutott eszembe, hogy a kiváló, nívódíjas tippsorozatodból kéne csinálni olyat, mint ez: {{szerkesztőket figyelmeztető sablonok}}
(?), hogy jobban kézreálljon a válogatás az FV-falon is. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 7., 13:55 (CET)
- Tetszik az ötlet. Viszont vagy két hétig aligha jutok már hozzá.
- Olyan rovatot is tervezek, hogy „A nap tippje”.
- Persze ehhez sokkal több tipp kéne, mint most van.
- Vagy harminccsl már el lehetne kezdeni.
- Karmelaposta 2007. november 7., 16:01 (CET)
Kategóriaredirektek
Szia! Kategóriákra nem érdemes redirektet csinálni, mert nem működik rendesen (egy külön kategóriát hoz létre, amit ha megnézel, átirányít a másikra, de a bennük lévő szócikkek listája külön marad). Van ilyen célokra egy {{kat-redir}}
(?) sablonunk, ami ugyan szintén nem irányít át, de legalább segít nyilvántartani. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2007. november 8., 10:29 (CET)
- Kösz, megváltoztattam. Karmelaposta 2007. november 8., 10:44 (CET)
Mentorprogram
Szia! Szerintem ha kész lesz a teljes mentoros oldal, akkor nem ártana az újonnan regisztrált szerkesztők számára megjelenő oldalra (lásd →itt) és az üdvözlősablonba berakni valamiféle hivatkozást rá. Szerinted? --Danivita 2007. november 9., 23:02 (CET)
- De még mennyire! Üdvözlősablonba, főoldalra, kocsmafalra, WP:GYIK-ra, mindenhova.
- De először folyjon róla egy kis eszmecsere.
- Hiszen ez egyelőre csak egy javaslat a részemről, senkivel sem megbeszélve.
- Ha úgy néz ki, hogy tetszik, akkor nyomjuk minden lehetséges helyen.
- Karmelaposta 2007. november 9., 23:10 (CET)
- Ha készen vagy az alapvető lapok létrehozásával, akkor rakd ki a kocsmafalra, a friss eseményekhez, hogy azok is idetaláljanak, akik eddig nem vették észre a készülő oldalt, így remélhetőleg sok építő tanáccsal látják majd el a „Tervet” :). --Danivita 2007. november 9., 23:17 (CET)
Láttam az üzenetedet, csak most egy kicsit szét vagyok szóródva. Igyekszem utolérni a tennivalóimat! Samat üzenetrögzítő 2007. november 10., 20:04 (CET)
Ritmus és zenei intelligencia
Szia! Az FVÜ-n leírtam, mit műveltem a kérdésben. A lényege, hogy a zenei intelligencia helyett egy ritmus és zenei intelligencia cikk van. Ennek a bevezetőjét kellene kibővíteni egy ilyen mondattal: A ritmus intelligencia annak képessége, hogy ... csak semmi szép befejezés nem jut eszembe. Ígérem, utána nem nyaggatlak már ezzel :)) Samat üzenetrögzítő 2007. november 10., 00:08 (CET)
- Ebben az a feneség, hogy az elmélet megalkotói a ritmusbeli és zenei intelligenciát nem szétválasztják, hanem inkább egy kategórának tekintik. Ha kínos ez a készeres megjelölés, akkor a cím legyen egyszerűen zenei intelligencia, mert az egyik forrás értékű hely is ezen a néven fogja össze a kettőt, amikor egyszerűsít. Most sajnos nincs időm tisztességesen megcsinálni, wikiszabira megyek. Itt egy angol szöveg:
Musical/Rhythmic Intelligence
ability to produce and appreciate music. These musically inclined learners think in sounds, rhythms and patterns. They immediately respond to music either appreciating or criticizing what they hear. Many of these learners are extremely sensitive to environmental sounds (e.g. crickets, bells, dripping taps).
Their skills include:
singing, whistling, playing musical instruments, recognizing tonal patterns, composing music, remembering melodies, understanding the structure and rhythm of music
Possible career paths:
musician, disc jockey, singer, composer
- Én már napok óta wikiszabin vagyok. Látszik??? :))
- Jó pihenést és köszi! Samat üzenetrögzítő 2007. november 10., 00:48 (CET)
Wikiszabi
Vége. Karmelaposta 2007. november 18., 18:05 (CET)
- Grüss Dich!! Wie war Deine Urlaub? – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 18., 18:07 (CET)
Danke, leider kurz. Ich schaue gerade um, um zu sehen was alles geschehen ist. Karmelaposta 2007. november 18., 18:51 (CET)
Teszt
tesztteszt
Mentort keresel? :-)
Feliratkoztál a segítségkeresők listájára], mentort keresel? :-) Karmelaposta 2007. november 19., 19:46 (CET)
Igen! Jószándékú javaslatod, igen sok szerkesztő kritikájával találkozik, az ötleted azonban jónak látszik, csak sokkal egyszerűbben kellene leírni és megvalósítani is. Elég lenne egy mentorsablon az userlapon, vagy a vitalapon, és önkéntes alapon több régi szerkesztő aktív segítsége.
- Bárki mentorálhat (segíthet) egy új felhasználót és automatikusan mentorrá válik. Kiteheti a mentorsablont az juzerlapjára.
- Kérdés, csak az, hogy az új szerkesztő hogyan találja meg a jelenkezés helyét, amikor még az is probléma, hogy a saját userlapjával nem tud mit kezdeni. (Nem ismeri a projektet, ezért névtelen szeretne maradni, bár ezt általában nem mondja ki).
- A két hónap még arra sem elég, hogy az irányelveket átolvassa, mert élve a lehetőséggel, - szerkeszteni is szeretne, - hiszen (többnyire) azért jött ide.
- A mentornak fel kell figyelnie az esetleges hibákra, és el kell magyaráznia, hogy mit-miért. A szabályzat (irányelv lapok) belinkelése egy új szerkesztőnek eleinte még érthető, de ha ugyan azt a lapot többször is linkelik, az nemcsak felesleges, hanem bosszantó is.
- Az irányelvek szvsz nagyon jól leírják, hogy a wikipédisták egymást segítik az itt folyó munkában, - önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül, stb.
- A legtöbb problémát a hivataloskodó intézményi rendszer okozza. Ahol még szanciókat is megfogalmazol, - ezt nem kellene. Majd a Wiki Bizottság vagy egyéb testület eldönti (ha erre szükség lesz), hogy kit és miért kér fel egy mentorálás abbahagyására, de szerintem ilyenre nem kerülhet sor. (kivéve a magát mentornak feltüntető vandál esetét).
- A "mentor" nem tisztség a WP-ben, hanem tisztesség, a wikipédisták önzetlenül felkarolják az új szerkesztőt, és a régit is, ha olyan problémával fordul a társaihoz amiben segiteni tudnak. Én, bár régi szerkesztőnek vagyok mondható (több mint 20 000 szerkesztésemmel, igényt tartok arra, hogy mentoráljatok. Ne 2 hónapig, hanem mindaddig, amig itt vagyok.
Még nagyon sok mindent tudnák elmondani a mentorálásról, mert jó ötletnek tartom, csak a megvalósítását egyszerűbb keretek közt tudom elképzelni, lehet hogy nem kellene szabályozni? Hiszen eddig is működött, csak egy-két wikitrükkel (pl.: sablon, üdvözlő szüvegben elhelyezett ajánlás, vagy hivatkozás) megtámogatni. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2007. november 20., 06:05 (CET)
- Megszívlelendőnek tartom amit írtál, sokmindenben találkozik is azzal, amin éppen dolgozom. A wikiszabimról tervekkel jöttem vissza, de időbe kerül, mire bekerül minden a helyére. Egyszerűbbé, áttekinthetőbbé és világosabban megfogalmazottabbá igyekszem tenni az eddig felépítetteket. Ennek során azt is figyelembe fogom venni, amit itt írtál.
- További ötleteidet is érdeklődéssel várom.
- Karmelaposta 2007. november 21., 11:26 (CET)
Mentorálás
Üzenet itt és itt. Karmelaposta 2007. november 21., 20:29 (CET)
- Köszi! Az elsőt már elolvastam, a másodikat megtettem. De a mentorálás még mindig túl bürokratikus, ezért tettem hozzá, hogy én nem adminisztrálom, - csak segítek. Az adminisztráció teljesen felesleges szvsz. mert akkor kezdődik a mentorálás, amikor valaki segítséget nyujt egy
újszerkesztőnek, de vége nincs soha, csak szünetel rövidebb, hosszabb ideig. Az nagyon is jó ötlet volt, hogy sablonokat hoztál létre, ami alkalomadtán megkönnyíti a segítség nyújtását, de minek kell dokumentálni, hogy kit, mikor, ki, milyen mértékben, vagy milyen témában mentorált. Ez a dokumentáció esetleg el is riaszthat néhány új felhasználót, különösen akkor, ha nagyon mélyről kell indulnia valakinek.
- Énnekem nagyon ellenszenves azért is, mert itt minden megmarad, talán örök időkre, és amikor már több év is eltelt, a mentorált felhasználó eközben írt 15 ezer szócikket, szembesülnie kell alkalomadtan azzal, hogy valaki egy vita során bemutatja neki, milyen hülye volt a kezdetekben.
- A segítségnyujtás minden wikipédistától elvárható, (az úttörő, ahol tud segít), az okosabbaktól persze több. És segítsenek akkor is, ha nem kérik fel rá, mint ahogy egy Karmela nevű szerkesztő is tette ezt a Wikikönyvekben. (Más dolog, hogy nem sokra mentem vele, mert amit ő tud, azt én nem tudom, nem értem. Mégsem kérem, hogy tanítson, mert bizonyára jobb dolga is akad. Pl.: a Mentorálás technikáján dolgozni.) - Üdv. » KeFe « vitalapom 2007. november 22., 07:06 (CET)
Lapalja
Nem kell hozzá CTRL, elég csak az "end", majd fentre ugrani csak a "home" :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 22., 18:22 (CET)
- Kösz a figyelmeztetést, pontosítottam. Karmelaposta 2007. november 22., 18:38 (CET)
Mentorálás -- elindult, éles!
Szia, most kevés időm van és lassú a kapcsolatom, csak szólok, hogy van valaki a kategóriában, feltette a segítségsablont! Bináris ide 2007. november 22., 19:06 (CET)
vandál
Rendben, csak a szándékai ennek látszottak, azután tisztázódott a helyzet. Szajci reci 2007. november 22., 22:35 (CET)
mentorreklám
Gratulálok az újdonchoz! ki vette szárnyai alá? Ami a reklámot illeti:
- Üdvözlősablon
- azok a mediawiki felületek, amiket a regisztrálók látnak elsőre (ez nagyon fontos lenne)
- Kezdők kocsmafala
még gondolkodom! :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 23., 18:03 (CET)
- Mindjárt megyek a táncházba, így nem tudok már sokat változtatni.
- Egy kérés: az újaknak szóló helyeken ne legyenek ilyen kifejezések, mint: újonc, kezdő, zöldfülű, csecsemő, stb.
- Javaslataim: új társunk, wikipédista, szerkesztő, szerző, vagy hasonló.
- Karmelaposta 2007. november 23., 18:14 (CET)
- Wikipédia:Kapcsolatfelvétel – ide is fel kéne venni a mentort valamilyen formában. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 25., 16:53 (CET)
- Kösz, beletettem!
- A második javaslatoddal gondban vagyok.
- Képzeld, már megvan a harmadik páciens is: Wikipédia:Új szerkesztők támogatása/Mentorálás/Projektszervezés
- Karmelaposta 2007. november 25., 18:25 (CET)
- Bizony, enyímé! :D:D – Beyond silence 2007. november 25., 20:44 (CET)
- Próbáltam már gratulálni neked a védencedhez és ahhoz is, milyen jól csinálod a mentorálást, de a böngészőm valamiért folyton visszapattan a vitalapodról. Remélem így is jó a gratula. Karmelaposta 2007. november 25., 21:39 (CET)
- Nagyon is, köszi szépen!! Elég furcsa hiba, remélem csak időleges. – Beyond silence 2007. november 25., 22:13 (CET)
- Próbáltam már gratulálni neked a védencedhez és ahhoz is, milyen jól csinálod a mentorálást, de a böngészőm valamiért folyton visszapattan a vitalapodról. Remélem így is jó a gratula. Karmelaposta 2007. november 25., 21:39 (CET)
- Bizony, enyímé! :D:D – Beyond silence 2007. november 25., 20:44 (CET)
Mentor
Igazad van nekem is eszembe jutott. Pár tényleg nem ide tartozó infot kivettem, ezek amúgy is kinn vannak a főoldalon, ennyit azért tényleg tudhat aki segítséget kér. Amit még ben hagytam az inkább csak körítés, szerintem ez nem foglal sok helyett, meg ha van némi stílusa is az ajánlkozásnak az is elmond valamit. További jó munkát – Beyond silence 2007. november 24., 14:35 (CET)
- A továbbiakban részlegesen leszek itt, januárban viszont alig valamennyit. Mivel a mentorság nem csak egy-egy kérdésre válaszolásból, hanem hosszabb ideig tartó folyamatos támogatásról szól, most nem vállalnék ilyesmit. Természetesen, ha valakinek csak egy-egy kérdésben van szüksége segítségre, szívesen segítek. Samat üzenetrögzítő 2007. november 26., 12:37 (CET)
Archív sablon
Megnéztem a sablont, szerintem jó lesz. A kocsmafalakon található 2007. május 13-tól (és társai) szöveg kilóg belőle, de talán ez a szöveg nem is kell már. Ha mégis kell, lehetne egy kis margint vagy paddinget adni a belső szövegnek. Ha van benne szöveg, ami szélesebbé teszi, akkor viszont középre kéne igazítani, mert a balra igazított furcsán néz ki a széles dobozban. Még azt kellene a dokumentációban megemlíteni, hogy az archíválási dátum nem az archíválás dátuma, hanem az utolsó archívált hozzászólás dátuma, mert a gyakorlat eddig ezt vegyesen alkalmazta és Bennó rám is szólt emiatt egyszer. Samat üzenetrögzítő 2007. november 26., 12:30 (CET)
- (Szerkesztési ütközés után)
- Ok, egyetértek, majd megváltoztatom. De most rohanok. Ha van kedved hozzá, akkor szerkezd bátran! Karmelaposta 2007. november 26., 12:34 (CET)
- Nem sikerült elsőre megoldani. Úgy kellene paraméteresen megoldani, hogy az Archívum szöveg alá kerüljön közvetlenül, lehetőleg közös formázott divbe a vonallal együtt. Majd tanulmányozom, hogy is kéne, de most én sem tudok vele foglalkozni... Samat üzenetrögzítő 2007. november 26., 14:55 (CET)
- Nézd meg kérlek, hogy így gondolod-e.
- Az az elképzelésem, hogy szét lehetne választani, hogy milyen információk tartoznak a sablon használati utasításához a doc allapra, és mi az ami irányelv kérdése a Wikipédia névtérben. Most mindent kétszermondunk kétszermondunk. Az, hogy hogyan nevezzük el az archívlapokat, például irányelv, az hogy hány paramétere van a sablonnak, a docba való.
- A szétválogatás előtt azonban meg akarom várni, hogy ez a sablon tényleg használatba lép.
- Karmelaposta 2007. november 26., 18:39 (CET)
Azt hiszem, félreértetted, amit írtam. Most átmenetileg módosítottam a sablon dokumentációját, hogy szemléltessem, mire gondoltam: a kocsmafali archívumokban van egy sor (pl.2007. május 13-tól), amit ha el akar helyezni valaki a sablonban, akkor a fenti eredményt adja (ez sokkal szörnyűbben néz ki IE alatt, de FF-nél sem tökéletes). A megoldás a lenti változat lenne, csak éppen ezt „sablonosítani” kellene. Biztos én magyaráztam röviden, vagy nem elég érthetően, ha valamit nem értenél, csak kérdezz! Samat üzenetrögzítő 2007. november 26., 19:11 (CET)
- Nem szeretnék ünneprontó lenni, de nem értem, mi baj a mostani archívumsablonnal. Tkp. mi nem jó benne? Ha túl hosszúvá növi ki magát, évenkénti allapozásra kell áttérni. De addig olyan jó, hogy egy stabil doboz mutatja a kincstár helyét. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 26., 19:20 (CET)
- De Bennó! Kb. 3 hete éppen Te bíztattad Karmelát arra, hogy csinálja meg a fordított időrendű görgetős archívumsablont. Nem? Samat üzenetrögzítő 2007. november 26., 19:29 (CET)
- De igen, csakhogy szerénységem azt hitte, ez egy alternatív megoldás lesz, most meg mintha le akarnátok cserélni az összes archívumot archívra, és az már nem tetszik a Bennóknak. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 26., 19:31 (CET)
- Szó sincs itt összesről, meg erőszakról! Szerintem a túl hosszúra növekedő KF-eseket lenne célszerű kicserélni erre a típusra (ez feleslegessé tenné a nehezebben használható évenkénti allapok használatát is). Ezzel még szerénységeid is egyetértenek, nem? Samat üzenetrögzítő 2007. november 26., 19:36 (CET)
- Megkonzultáljuk, de várhatóan igen. :) Persze az igazi a jövőben a tematikus archívum lesz. Számítok Samatságodra a wikitörténészek szektaalapítóján! • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 26., 19:38 (CET)
- Köszönöm kedves meghívásaitokat, de Samatságomra akkor lehetne leginkább számítani a jövőben, ha mostanában nagyon keveset használná az internet nevű fantasztikus technikai vívmányt :) (Másként: szörnyen el vagyok havazva mostanság!) Samat üzenetrögzítő 2007. november 26., 19:42 (CET)
Sablonok és egyebek
Jó reggelt! Kedves Karmela, ha erre jársz, kérlek vess majd egy pillantást a válaszomra a vitalapomon. Ha van ötleted (neked mindig van:). Köszönettel, Kata 2007. november 27., 09:18 (CET)
sablonok
Szia! Azt hiszem, neked még nem írtam soha :) szóval: Nincs semmilyen félreértés, tisztában vagyok vele, hogy az adott a sablon a világörökség-műhelytől származik, és a világörökség műhely szempontjait néz. És mégis van félreétés, mert a sablonból egyáltalán nem derül ki egyértelműen, hogy ez csak a világörökségi részekre vonatkoztatható. Másfelől véleményem szerint olyan lapokon, ami nem egyértelműen világörökség, ennek a sablonnak semmi keresnivalója, pontosan azért mert nem fedi le a cikket. Ha más sablongyártó csoportok aktívabbak lennének, akkor pl. az általam példaként felhozott Prága cikken nagyjából ötvenhétezer sablon lehetne, pl. a huszita háborúk munkacsoportja szempontjából elfogadhatatlan, a villamosok munkacsoport szempontjából jól használható, a Tycho Brahe emlékklub szempontjából remek besorolást kapna mondjuk. Azt hiszem, érthető mire célzok.
ezeket a sablonokat tehát csak olyan lapokra szabadna rányomni, ami ténylegesen az adott világörökségről szól, és semmi másról, illetve egy listában lehetne ezt összeszedni. Ez az egész ilyenlistákból indult ki, és annak funkciója, és értelme is volt. A munkacsoport tagjai látták a cikkek értékelését saját, teljesen szubjektív szemszögükből, más, idetévedő olvasónak pedig nincs sugallva semmilyen értékelés. Majd ő eldönti, hogy a cikk hossza megfelelő volt e számára vagy sem, kersgél tovább, vagy megírja hozzá amit még tud.
Mi a baj tehát a sablonokkal összefoglalva?
Az hogy iszonyú szubjektív, félreérthető, és nem ott van, ahol lennie kellene. – Mestska 2007. november 28., 16:08 (CET)
negatív diszkrimináció
Setét gyanú fészkelte be magát ártatlan szívembe. Én állok a mentorlista élén a nyüves ABC miatt, és szerintem ezért találtak meg most is. Nem mintha, csak attól tartok, mint az adminlistán, ahol Alenshával virítunk az élen (most már Adam78 is), mindig minket talál meg minden levelező... :) Lehet, hogy random listázás kéne, vagy valami más szempont, ne virítsak mán örökké az élen... Esetleg rendezhető táblázat? • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 29., 01:37 (CET)
- Kipróbálhatjuk. Csináljunk minden hétfőn random egy másik sorrendet? :-)
- Azt hiszem, hogy aki sokat szerepel, azt így is, úgy is megtalálják.
- Karmelaposta 2007. november 29., 08:21 (CET)