Leinster hercege ír főrendi cím, amely a mai napig létezik, viselője Maurice FitzGerald Leinster 9. hercege (1948. április 7.–). Ez a legrégebbi létező ír főrendi hercegi cím – az Abercorn hercege a másik létező ír hercegi cím. A címet először a III. Vilmos királyt szolgáló Meinhardt Schomberg kapta meg, de bár örökölhető volt a cím, örökös hiányában a cím kihalt.
A címet a FitzGerald család tagjai viselik, az ősük Írország anglo-normann megtámadásakor kerültek a szigetre. Hamarosan ír feudális bárói címet – Offaly bárója – szereztek, 1316-tól pedig Kildare grófjai ír főrendi címet használták egészen a Leinster hercege cím 1766-os elnyeréséig. A FitzGeraldok sokáig próbáltak egyensúlyozni az ír nemzeti érdek, saját gazdasági érdekeik és a fokozatosan erősödő angol uralmi elvárások között. Az ír történelem a Kildare grófok tevékenységét pozitívan értékeli. Az utolsó néhány Leinster herceg életvitele méltatlan az őseikéhez mérten.
A szócikk speciális jelölései
A szócikkhez szorosan kötődő főnemesi címek mellett előfordulhat a ( 1488 II) jelzés. Ez azt jelenti, hogy a nemesi címet a skót peerage-ben, főrendben hozták létre 1488-ban. Ez volt a cím második létrehozása. Gyakran csak a létrehozás sorszámát jelentő római számokat adjuk meg.
A dőlt betűs, kurzív nemesi cím jelentése: a viselő az apja (esetleg nagyapja) második (harmadik) címét viseli, az az ő az örökös vagy az örökös örököse.
A Leinster hercege ( 1690 I)[m 1] címet először Schomberg (eredetileg Schönberg) hercege nyerte el III. Vilmos királytól 1690-ben, a Boyne-i csata[m 2] után. A címet haláláig, 1719-ig viselte, ekkor a cím férfi örökös hiányában kihalt.
Shomberg hercegek családfája
A családfán nem szerepel a család összes tagja, csupán a szócikk megértéséhez szükségeseket tüntettük fel.
Charles Schomberg (1645–1693), Schomberg 2. hercege
Frederic Schomberg (1615–1690), Schomberg 1. hercege KG
Schomberg első hercegének címerpajzsa.
Frederic Schomberg német származású katonatiszt és diplomata volt, aki a XVII. században számos európai uralkodó szolgálatában állt. Kezdetben Németországban, majd Hollandiában szolgált, ahol részt vett jelentős katonai hadjáratokban. Később Franciaországban XIV. Lajos alatt szolgált, de a katolikus hit és Franciaország bigottsága miatt 1685-ben elhagyta az országot. Angliába érkezése után III. Vilmos király szolgálatába állt. 1689. május 9-én elnyerte az angol főrendben a Schomberg hercege ( 1689) címet[m 4]. Friedrich Schomberget azért tette egyből herceggé az uralkodó, mert katonai szolgálatai kiemelkedően fontosak voltak, különösen a Dicsőséges Forradalom és az azt követő ír hadjáratok sikeréhez. Kulcsszerepet játszott az 1690-es Boyne-i csatában[m 2], ahol Írországban harcolt a jakobita erők ellen. A csatában hősi halált halt.[1][2]
Meinhardt Schomberg (1641–1719), Schomberg és Leinster hercege KGPC
Frederic Schomberg legidősebb fia, Meinhardt Schomberg apjával együtt érkezett Angliába. Az 1690-es Boyne-i csata[m 2] után, kiemelkedő vitézségéért, III. Vilmos király Leinster hercege[m 1] címmel tüntette ki 1690. június 30-án az ír főrendben ( 1690 I). Amikor bátyja, Charles, Schomberg hercege gyermektelenül elhunyt 1693-ban, Meinhardt örökölte a Schomberg hercege címet is. Így lett ő Schomberg és Leinster hercege. Meinhardt Schomberg Térdszalagrend lovagja és a Német-római Birodalom grófja is volt, azonban katonai és politikai pályafutását gyakran beárnyékolta heves természete és konfliktusai. 1719-ben halt meg, férfiági örökös nélkül, így a Leinster hercege és a Schomberg hercege címek kihaltak vele.[1][3][4]
A Leinster hercege (és a Kildare grófja) cím egybefonódik a FitzGerald klán, család történetével, így ennek rövid bemutatása következik.
A FitzGerald-dinasztia egy hiberno-normann[m 5]nemesi és arisztokrata család, amely eredetileg cambro-normann[m 6] és anglo-normann[m 7] származású. Írország nemesei közé tartoznak legalább a XIII. századtól kezdve. A dinasztiát gyakran Geraldine-eknek is nevezik, és egykor Írország legnagyobb földbirtokosai voltak.
Hatalmukat Írország jelentős területeinek gyarmatosításával és meghódításával szerezték meg, amelyet Gerald de Windsor fiai és unokái vittek véghez. Gerald de Windsor (más néven Gerald FitzWalter) a walesi Pembroke várának első kapitánya volt, és a FitzMaurice és FitzGerald dinasztia férfiági őse lett (a „fitz“ az anglo-normann „fils“, azaz "valakinek a „fia“ kifejezésből származik). Apja, Walter FitzOther báró, I. Vilmos angol király, a Hódító idején Windsor várának első kapitánya és kormányzója volt.
A családnak két főága van. Az egyik a szócikk tárgyát képező kildare-i FitzMaurice-ok és FitzGeraldok (1316-tól Kildare grófjai, később Kildare márkijai, majd 1766-tól Leinster hercegei és Írország első nemesei) és a szócikknek tárgyát nem képező desmond-i Fitzmaurice-ok és FitzGeraldok (Desmond bárói, később Desmond grófjai – ma is élő cím).
Offaly (ír feudális) báróság[m 8] volt, az élén álló személy címe Lord of Offaly, azaz Offaly ura volt. A cím első három viselője azonos a rendelkezésre álló források szerint. A negyedik nem, egyes források szerint hat báró Offaly is létezett. A Források között szereplő Irish Biography öt – a hatodik Kildare első grófja – báró esetében időrendi és öröklési sorrend hibái találhatók, viszont erre maga a mű is utal. Két lehetséges báró pár hónap különbséggel halt meg. A másik forrás a Wikidata, amelynél viszont nincsenek megadva a dátumok forrásai. A szintén a Forrásokban szereplő The Peerage nem sorszámozza a tisztség viselőket. Az egyes címviselők beazonosítását nehezíti a források által megadott eltérő születési és halálozási dátumok is.
A következőkben néhány fontosabb, a FitzGerald család felemelkedésében szerepet játszó személy rövid életrajzát olvashatja. A ki nem emelt családtagokról a családfán a nevük mellett álló lábjegyzetre kattintva talál információt.
Gerald de Windsor, más néven Gerald FitzWalter, walesi-normann földesúr volt, aki Pembrokeshire-ben a Pembroke kastély első várkapitánya volt. A windsori vár első normann-francia várkapitányának fia, valamint a walesi deheubarthi király hercegnő lányának férje. A normann erők parancsnoka volt Délnyugat-Walesben. Emellett Arnulf de Montgomery normann főnemes intézője és kormányzója is volt. Leszármazottai közé tartozott az ír FitzGerald-dinasztia, valamint a FitzMaurice, De Barry és Keating családok, amelyek a XIV. században az Írország főnemesei közé emelkedtek. Gerald a berkshire-i Moulsfordban élő, jelentős Carew család őse is volt, amely pembrokeshire-i a Carew Castle, valamint Devonban Mohuns Ottery birtokosa volt.
Felesége Nest ferch Rhys (~1085–1136) Wales utolsó deheubarthi királyának – Rhys ap Tewdwr – és feleségének – Gwladys ferch Rhiwallon ap Cynfyn – lánya volt. Családja a Dinefwr-házhoz tartozott. Nest ferch Rhys a FitzGerald-dinasztia ősanyja.
Maurice FitzGerald (–1176), Llanstephan, Maynooth és Naas ura
Maurice FitzGerald, Lord Lanstephan, ahogy az az Expugnatio Hibernica kéziratában látható, amelyet unokaöccse, Gerald of Wales írt 1189-ben.
Maurice FitzGerald az angol-normann[m 7] invázió egyik meghatározó alakja volt Írországban, akinek jelentős szerepe volt az ország történelmének alakításában. 1169-ben érkezett meg Wexfordba, miután Dermot MacMurrough, Leinster száműzött királya segítségért fordult az angol-normannokhoz, hogy visszaszerezze trónját. Maurice FitzGerald és féltestvére, Robert FitzStephen együtt érkeztek kisebb sereggel, hogy támogassák Dermot ügyét. Első sikerük Wexford elfoglalása volt, amelyet stratégiai bázisként használtak.
1171-ben FitzGerald részt vett Dublin védelmében Roderic O'Conor, Connacht királyának támadásával szemben. Az ír király mintegy 30 000 fős sereget vezetett Dublin ostromára, miközben a kikötőt a Man-szigeti flotta blokád alatt tartotta. Bár az ostromot visszaverték, FitzStephen Wexford mellett ír fogságba került.
1172 áprilisában, amikor II. Henrik angol király Írországból visszatért Angliába, Hugh de Lacy, Meath ura vezetése alatt FitzGeraldot és FitzStephent nevezték ki Dublin őreivé . Ugyanebben az időszakban FitzGerald megmentette de Lacy életét az O’Rourke klánnal való összecsapás során. De Lacy visszahívását követően 1173-ban, nézeteltérések alakultak ki FitzGerald és Richard de Clare között, ezért Maurice visszavonult Walesbe.
Maurice – vélhetően családi örökségként – a walesi Llanstephan ura volt. Írországi tevékenységéért elnyerte a Maynooth és Naas ura címeket is – a kor szokásának megfelelően (vélhetően) ez a címhez tartozó uradalmat is jelentette. FitzGerald elismert katonai vezető volt, aki a hadjáratokban mindig megfontolt és körültekintő taktikát alkalmazott. Nem volt hirtelen vagy elhamarkodott, inkább megfontolt támadóként és szilárd védőként ismerték. A harcokban tanúsított bátorsága és bölcsessége kiemelkedővé tette kortársai között. Halála nagy veszteséget jelentett az angol érdekek számára Írországban.[5]
John FitzGerald (1250-1316) Offaly 4. ura, Kildare 1. grófja (1316)
Írország térképe, körülbelül 1310-ből. A bal alsó rózsaszín terület jobb felső részén, ahol összeér a balra lévő narancssárga és a felette levő szürkés területtel található Offaly. Mellette jobbra Kildare (a felirat kilencven fokkal el van forgatva). Offaly A betűje alatt van Lea vára, amit Kildare 1. grófja szövegrész említ – a térkép jelölése szerint fontos kastély. A vár alatt pedig a Fitz Gerald felirat olvasható, vélhetően ez jelzi a család birtokát. [11]
John FitzThomas FitzGerald (1250-1316. szeptember 12.) 1287-ben, nagybátyja, Maurice FitzGerald halála után, örökölte az Offaly ura címet. 1291-ben súlyos vitába keveredett William de Vesci-vel, Kildare urával és Írország főbírájával[m 17], akit elnyomással és az ország védelmének elhanyagolásával vádoltak. FitzGerald I. Eduárd angol királyhoz fordult, aki mindkét felet Londonba hívta, hogy tisztázzák az ügyet. De Vesci azonban Franciaországba menekült, így a király FitzGerald javára döntött, és neki adományozta de Vesci elkobzott birtokait, köztük Kildare és Rathangan uradalmait. 1294-95-ben konfliktusba került Richard de Burgh-gal, Ulster 2. grófjával, akit elfogott és több hónapig fogva tartott Lea kastélyában. Később kibékültek, és FitzGerald legidősebb fia feleségül vette de Burgh lányát, Joant. 1296-ban és 1299-ben I. Eduárd skót hadjárataiban harcolt az angol koronáért. 1307-ben, veje, Edmund Butler[m 18] oldalán, leverte az Offaly-ban lázadókat, akik lerombolták Geashill kastélyát és felégették Leix városát. 1312-ben hadvezérként Munstert járta, hogy elfojtsa a fegyveres ír lázadókat. 1315-ben Edward Bruce, I. Róbert skót király testvére, 6000 emberrel betört Írország északi részébe, és Dundalkban Írország királyává koronázták. FitzGerald heves ellenállást tanúsított, jelentős veszteségeket okozva a skótoknak és szövetségeseiknek. 1316. május 14-én II. Eduárd angol király Kildare grófjává ( 1316) nevezte ki. Ugyanebben az évben a Limerick megyei Adare-ban megalapította az Ágoston-rendi kolostort. 1316. szeptember 12-én hunyt el Maynooth közelében. A kildare-i ferences kolostorban temették el.[12][13][14]
Thomas FitzGerald (–1328), Kildare 2. grófja
Thomas FitzGerald (– 1328. április 5.) 1317-ben 30 000 fős sereggel indult Edward Bruce ellen. FitzGerald több alkalommal (1321, 1326) is betöltötte az ír főbíró[m 17] tisztségét. Élete során Írország továbbra is egymással harcoló frakciók által szabdalt volt. A gróf bevezette területein az ír „bonaght” [m 19] vagy „coigne and livery”[m 20] néven ismert rendszert, amelyben élelmet és pénzt szedtek az emberektől és lovaktól fizetség nélkül – ahogy ezt Ormond és Desmond grófjai is tették a saját uradalmaikban. 1328. április 9-én halt meg Maynooth-ban, és a kildare-i Grey Abbey-ben temették el.[12][15][16]
Richard FitzGerald (1317–1329), Kildare 3. grófja
Richard FitzGerald tizenegy évesen örökölte a grófi címet, de egy év múlva július 7-én elhunyt el Rathanganban. Apja mellett temették.[12][17][18]
Maurice FitzGerald (1318 Írország – 1390. augusztus 25.), Kildare 4. grófja
Maurice FitzThomas FitzGerald (1318 Írország – 1390. augusztus 25.) 1331-ben követte fiatalon elhunyt bátyját a grófi címben. 1339-ben elfojtotta az O'Dempsey klán lázadását Leinsterben, majd 1346-ban az O'More klán ellen vezetett sikeres hadjáratot Bermingham főbíró[m 17] oldalán. Ebben az évben azonban bebörtönözték, mert hűtlenséggel vádolták, de hamarosan szabadon engedték, és visszanyerte a király kegyét. 1347-ben III. Eduárd meghívására részt vett a Calais ostromában harminc fegyveres lovaggal, ahol bátorsága elismeréseként lovaggá ütötték. 1360-ban kinevezték Írország főbírájává (Lord Justice), amely pozíciót több alkalommal is betöltötte, utoljára 1375-ben. 1364-ben ír nemesek küldöttségét vezette III. Eduárd elé, hogy panaszkodjon az ír kormányzás visszaéléseiről és az egyes hivatalnokok, különösen Thomas de Burley korrupciójáról. 1378-ban kártérítést kapott az államkincstártól O'Morchoe klán elleni hadjárat során elvesztett hat embere és fegyverei után. A dublini Christ Church székesegyházban temették el.[12][19][20]
Gerald FitzGerald (–1432), Kildare 5. grófja
Gerald (– 1432. október 13.) Kilkennyben legyőzte az O'Carrol klánt, megölve vezetőjüket és 800 emberüket, ezzel megerősítve hatalmát a térségben. 1408-ban a helytartói hatalom iránti tiszteletlenség miatt a dublini kastélyba zárták, szabadulása érdekében 300 márka – közepes méretű birtok ára – bírságot kellett fizetnie. 1418 körül John Talbot, Shrewsbury 1. grófja, Lord Lieutenant[m 21] politikáját ellenzők vezetőjeként tűnt fel. Ellenfelei hazaárulással vádolták, lefogták, de a vádak alátámasztására nem volt elegendő bizonyíték, így visszakapta birtokait és címeit. Egyetlen fia korábban meghalt, így az ötödik gróf halála után a grófi címet testvérének, Johnnak kellett volna örökölnie, de Ormonde grófja is igényt tartott a címre felesége, Joan jogán. A bírák a címet Johnnak ítélték, pontosabban a fiának, Thomas FitzGeraldnak, mert az elhúzódó vita alatt John meghalt.[12][21][22]
John FitzGerald (–1432), Kildare 6. grófja
Maynooth vára XII. századi romos vár Maynoothban, Kildare megyében, Írországban, amely a Maynooth Egyetem déli kampuszának bejáratánál található. A modern Kildare területét 1176-ban Richard de Clare, Pembroke 2. grófja adományozta Maurice FitzGeraldnek. A vár a XII. század végén épült két patak találkozásánál, és innentől kezdve a FitzGerald család otthonává vált. A XV. századbanJohn FitzGerald jelentősen kibővítette. A FitzGeraldok Kildare grófjaiként és Írország helytartóiként emelkedtek ki.
Az ötödik gróf halálát követően sógora, Ormonde grófja vitatta a grófi címhez való jogosságát, a vonatkozó pert csak hálála után nyert meg John. Az írek „görbe Shane” (Shane Cam) vagy egyszerűen „púpos” (Crouchback) néven ismerték. Jelentős építkezéseket végzett, többek között megerősítette és kibővítette Maynooth és Kilkea kastélyait, az előbbi több mint egy évszázadon át a Kildarei grófok fő rezidenciája volt.[12][23]
Thomas FitzGerald (1421–1478), Kildare 7. grófja
Thomas FitzGerald (1421 – 1478. március 25.) többször is betöltötte az Írország helytartója[m 22] (1454–459 és 1468–1475), főbírója[m 17] (1454 és 1461–1470) és kancellárja[m 23] (1463-1468) tisztségeket. 1460-ban Droghedába hívta össze az ír parlamentet, amely elérte a törvényhozási függetlenséget. Unokatestvérével, Thomas FitzGerald, Desmond 7. grófjával együtt a hazai önrendelkezési párt vezetői voltak. 1468-ban mindkettőjüket hazaárulás vádjával elítélték és birtokaikat elkobozták. Desmond grófját kivégezték, de Kildare grófja sikeresen megvédte ügyét a király előtt, és az ítéletet visszavonták. Thomas megalapította a „Szent György Testvériségét“, egy állandó hadsereget a Pale területén[m 24], amelynek célja az ír ellenségek és angol lázadók elleni védekezés volt.[12][24][25]
Gerald FitzGerald a „nagy gróf“ (~1456–1513), Kildare 8. grófja KG
Gerald FitzGerald (~1456 Írország – 1513. szeptember 3. Kildare) a XV. és XVI. századi Írország egyik legbefolyásosabb nemese volt. 1477-ben örökölte a grófi címet, és ugyanebben az évben kinevezték Írország helytartójává[m 22]. 1478-ban elvesztette pozícióját, mert az angol udvar úgy vélte, hogy túlságosan együttműködik a helyi gael klánokkal és nem eléggé képviseli az angol érdekeket. Helyére az angol származású Henry Greyt, Codnor 4. báróját nevezték ki, aki az angol udvar bizalmát élvezte. Henry Grey azonban nem tudta megszilárdítani a hatalmát Írországban, mert nem nyerte el a Pale[m 24] nemeseinek támogatását. FitzGeraldot 1479-ben visszahelyezték a helytartói pozícióba. Helytartósága alatt jelentős befolyásra tett szert, és gyakran nevezték „Írország koronázatlan királyának”.
1494-ben VII. Henrik angol király parancsára letartóztatták és a londoni Towerbe zárták, mivel azzal vádolták, hogy támogatta a trónkövetelő Lambert Simnelt. 1496-ban sikerült meggyőznie a királyt hűségéről, így visszanyerte helytartói tisztségét. 1504-ben vezette az angolbarát erőket a knockdoei csatában[m 25], ahol legyőzte a nyugat-írországi klánok szövetségét, ezzel megerősítve angol befolyását a régióban, 1505-ben el is nyerte a Térdszalagrendet. Uralkodása alatt támogatta a Dublini Egyetem alapítását, elősegítve a sziget kulturális fejlődését, és 1512-ben a Szent Patrik-székesegyházban tartott parlamenti ülésen megerősítette az angol törvények érvényességét Írországban.
1513. szeptember 3-án hunyt el, és a kildare-i ferences apátságban temették el. Gerald FitzGerald politikai ügyessége és katonai sikerei révén jelentős mértékben hozzájárult az angol uralom megszilárdításához Írországban. Bár angol hűbéres volt, gyakran együttműködött a gael klánokkal, és támogatta a helyi kultúrát, ami miatt népszerű volt az ír lakosság körében. Emlékét ma is őrzik, mint az egyik legjelentősebb ír nemest, aki hidat képezett az angol és ír világ között. Gyakran „Gearóid Mór”, azaz a „nagy gróf“-ként hivatkoznak rá.[12][26][27]
Gerald FitzGerald a „kis Gerald“ (1487–1534), Kildare 9. grófja
Gerald Fitzgerald, Kildare 9. grófja.
Apja, Kildare 8. grófja jelentős politikai befolyással bírt Írországban. Geraldot gyakran nevezték „Gearóid Óg“-nak, azaz „kis Geraldnak“. Első feleségét 1503-ban, mindössze 16 évesen vette el. Ugyanebben az évben kinevezték Írország főkincstárnokává, amely tisztséget 1513-ig töltötte be. Az apja halálával örökölte a Kildare grófja címet és kinevezték Írország helytartójává[m 22], ezt a tisztséget többször is betöltötte (1513, 1524–1525, 1532–1534). 1519-ben VIII. Henrik angol király Londonba rendelte, ahol politikai riválisai azzal vádolták, hogy túlságosan együttműködik a helyi gael urakkal, és nem elég hűséges a koronához. A vádak nyomán rövid időre kegyvesztett lett, de 1520-ban visszanyerte szabadságát, mivel az angol kormányzat nem talált alkalmasabb vezetőt az ír területek irányítására. FitzGerald folytatta politikai tevékenységét, igyekezve fenntartani a békét az angol korona és az ír klánok között. 1532-ben újra kinevezték helytartónak, ám politikai helyzete egyre ingatagabbá vált az ír klánokkal való kapcsolatának és a saját családjában zajló konfliktusok miatt. 1533-ban a király helyetteseként működött, de ekkor már érezhető volt, hogy pozícióját támadják Londonban, ahol a korona egyre közvetlenebb uralmat kívánt Írország felett. 1534-ben ismét Londonba hívták, ahol letartóztatták és a londoni Towerbe zárták, mivel fia, Thomas FitzGerald fellázadt az angol uralom ellen. Gerald FitzGerald 1534. december 12-én hunyt el a Towerben.
Halálával véget ért a Kildare-ház egyik legjelentősebb politikai vezetőjének korszaka, és családja befolyása jelentősen meggyengült a Thomas FitzGerald vezette lázadás leverése után. A 9. gróf pályafutása az ír nemesség és az angol korona közötti törékeny egyensúlyt jelképezte, amelyet végül a korona közvetlenebb hatalomgyakorlása felborított.[12][28][29]
Thomas FitzGerald „Silken Thomas“ (1513–1537), Kildare 10. grófja
Thomas FitzGerald, Kildare 10. grófjaA FitzGeraldok Maynooth feletti uralma Silken Thomas, a kilencedik Kildare gróf fiának 1534-es lázadásával ért véget. 1535 márciusában William Skeffington vezette angol erők ágyúzták a hatalmas várat, modern ostromágyúikkal súlyosan megrongálva a középkori építményt. A vár tíznapos ostrom után elesett, a helyőrséget pedig a vár kapuja előtt kivégezték. Silken Thomast röviddel ezután elfogták, és öt nagybátyjával együtt a londoni Towerbe zárták. 1537. február 3-án Tyburnben árulás vádjával kivégezték őket.
Thomas FitzGerald (1513 Írország – 1537 Tyburn) Apja 1534 februárjában Londonba utazott, és távollétében 21 éves fiát, Thomast nevezte ki Írország helyettes kormányzójává. Júniusban Thomas tévesen azt a hírt kapta, hogy apját kivégezték a Towerben, és hogy az angol kormányzat neki és nagybátyjainak is hasonló sorsot szán. Az álhírre reagálva 1534. június 11-én, 140 páncélos lovaggal, akik selyemszegélyes sisakot viseltek – innen a „Silken Thomas“ elnevezés –, a dublini Szent Mária-apátságban nyilvánosan megtagadta hűségét VIII. Henrik angol király iránt. Ezt követően ostrom alá vette a dublini várat, de serege vereséget szenvedett. Visszavonult a maynoothi várba, amelyet 1535 márciusában Sir William Skeffington vezette angol erők megostromoltak és elfoglaltak. A kastély védőit kivégezték, ezt az eseményt „Maynooth Pardon“ (Maynooth kegyelem, megbocsátás) néven ismerik. Thomas támogatottsága csökkent, különösen azután, hogy felelőssé tették John Alen érsek[m 26] meggyilkolásáért, aki közvetíteni próbált a felek közt. 1535 júliusában a tizedik gróf nagybátyja, Lord Leonard Grey érkezett Írországba mint új helytartó. Thomas, látva serege széthullását, megadta magát, miután Grey személyes biztonságot ígért neki. Ennek ellenére 1535 októberében a londoni Towerbe zárták. 1536-ban az angol parlament elfogadta az „Attainder of the Earl of Kildare Act 1536“ törvényt, amely megfosztotta őt és családját címeiktől és birtokaiktól, 1537. február 3-án Tyburnben kivégezték öt nagybátyjával együtt. Lázadása arra késztette VIII. Henriket, hogy fokozott figyelmet fordítson az ír ügyekre, ami hozzájárult az 1542-ben létrehozott Írország Királyságának megalapításához.
Ezen események nyomán szigorították az angol uralmat, és bevezették a „surrender and regrant“ politikáját[m 27], amelynek célja az ír nemesség hűségének biztosítása volt. Silken Thomas lázadása jelentős fordulópontot jelentett az ír történelemben, mivel véget vetett a FitzGerald család örökletes helytartóságának, és megerősítette az angol korona közvetlen irányítását Írország felett.[12][30][31]
Kildare grófok a cím visszaállításától a Leinster hercegi címig
Kilkea kastély képeslapon. Sir Walter de Riddlesford 1180-ban egy földhalomra épült várat építtetett a Kilkea kastély helyén. Egy unokája Maurice FitzGeraldhoz, Offaly 3. urához ment feleségül, így Kilkea birtoka a FitzGeraldok tulajdonába került, ahol több mint 700 évig maradt. 1426-ban Kildare 6. grófja, John FitzGerald „Kilkeát annyi új építménnyel erősítette meg, hogy szinte újjáépítette azt”.[32] A 11., „Varázsló Gróf a legenda szerint minden hetedik évben visszatér a kastélyhoz ezüstpatkós fehér lovon.[33][34] 1634-ben a kastélyt Elizabeth grófnő, Kildare 14. grófjának, Gerald FitzGeraldnak özvegye a jezsuita rendre bízta, akik 1646-ig maradtak ott. Abban az évben a rend Kilkeában látta vendégül Rinuccini érseket[m 29], a pápai nunciust, aki a Kilkenny-i Konföderációhoz érkezett.
Gerald FitzGerald, Kildare 11. grófja 1525-ben született. Apja, Gerald FitzGerald, Kildare 9. grófja kivégzése után, 1537-ben elvesztette családja címeit és birtokait. Nevelője, Thomas Leverous – később Kildare püspöke[35] – segítségével Franciaországba menekült, majd Rómába került, ahol unokatestvére, Reginald Pole bíboros[m 30] fogadta. Később a johannita lovagokkal hadjáratokat vezetett a mórok ellen, majd Cosimo de' Medici, Firenze hercegének szolgálatába állt.
VIII. Henrik angol király halála után visszatért Angliába. 1552-ben VI. Eduárd angol király visszaadta neki apja birtokainak egy részét, majd 1554. május 13-án I. Mária visszaállította vagy újra létrehozta a Kildare grófi címet, valamint kinevezte Offaly bárójává is. Az 1568-as parlament eltörölte a FitzGerald család elleni korábbi határozatát (azaz a cím– és birtokfosztást), így teljes jogú nemesként térhetett vissza Írországba.[m 31] 1556-ban Kildare és Dublin megyékben békebíró[m 32] tisztséget kapott, majd 1558 márciusában bekerült az ír Titkos Tanácsba.
1577-ben Angliába idézték a földadók ügyében, majd a következő években aktívan részt vett az ír lázadók és a spanyol betolakodók elleni harcokban. 1582-ben felségárulás gyanújával letartóztatták, és a londoni Towerbe zárták fiával, Henryvel és vejével, Lord Delvinnel együtt. Bár kihallgatások során nem találták bűnösnek, csak 1583 júniusában engedték szabadon, azzal a feltétellel, hogy nem közelítheti meg a királyi udvart három mérföldnél jobban, és nem hagyhatja el London környékét. 1584-ben engedélyt kapott, hogy találkozzon I. Erzsébettel, aki a grófot felmentette a vádak és büntetések alól, így Gerald visszatérhetett Írországba, ahol 1585 áprilisában megjelent a dublini parlamentben. Gerald FitzGerald 1585. november 16-án hunyt el Londonban, majd Kildare-ben temették el.[12][36][37]
Kortársai kitűnő lovasnak, bátor, udvarias, de időnként indulatos embernek írták le. Rendkívül intelligens és művelt ember volt, „a reneszánsz gyermeke”. Kildare grófja élénken érdeklődött az alkímia iránt is. A pletykák szerint varázserővel rendelkezik, és ezzel kiérdemelte a „varázsló gróf“ becenevet. A legenda szerint minden hetedik évben visszatér a kastélyba ezüstpatkós fehér paripán lovagolva.[33][34]
Henry FitzGerald (1562-1597), Kildare 12. grófja (●2)
Henry FitzGerald (1562-1597. szeptember 30.) az angol-ír oldalon harcolt távoli rokona, Hugh O'Neill elleni háborúkban. 1597 júliusában egy összecsapásban megsebesült, Droghedába szállították, Ott hunyt el 1597. szeptember 30-án sebesülései következtében. Felesége Lady Frances Howard, Nottingham grófjának leánya volt.[12][38][39]
William FitzGerald (~1563–1599), Kildare 13. grófja (●3)
William FitzGerald angliai látogatásáról 1599 márciusában visszatérve, hogy csatlakozzon Robert Devereux, Essex 2. grófjához a Hugh O'Neill, Tyrone 2. grófja elleni háborúban, tengerbe veszett „Meath és Fingall tizennyolc főnökével együtt”.[12][40][41]
Edward Fitzgerald (~1528–1590)
Edward Fitzgerald Kildare 9. grófjának kisebbik fia volt második feleségétől. Nővéréhez, Elizabethhez hasonlóan FitzGerald valószínűleg a maynoothi kastélyban született. 1534-ben, apja kivégzésekor Angliában tartózkodott, majd anyjával nagybátyja, Leonard Grey, Grane 1. vikomtja Leicestershire-i Beaumanorban élt. Anyja barátai segítették a Gentlemen Pensioners[m 33] hadnagyi kinevezéséhez. VI. Eduárd évi 40 font járadékot biztosított számára, amit Mária királynő is megújított. FitzGerald megtartotta helyét I. Erzsébet alatt is, 1584-re negyedévente 25 font fizetést kapott. 1563-ban, Edward Garrett néven választották meg a parlamentbe Great Grimsby képviselőjeként, sógora, Lord Clinton közbenjárására. Az ezt követő parlamentben Lichfield képviselője (1571, 1572) volt.
A Stanwell-i birtokán kívül FitzGerald Gloucestershire-ben is rendelkezett birtokokkal, amelyeket 1564-ben elidegenített. Felesége, aki tekintélyes örökösnő volt Dorsetben, Somersetben, Surrey-ben és más megyékben, 1566-ban kapta meg örökségét. Ezek közül néhányat hamarosan eladtak, de 1581-ben FitzGerald tovább növelte birtokait a Twickenham park bérleti jogának megszerzésével. Halálakor, kilenc évvel később, azonban tönkrement, valószínűleg fia, Gerald, a későbbi 14. Kildare gróf pazarlása miatt.[42]
Gerald FitzGerald (–1612), Kildare 14. grófja
Gerald FitzGerald Kildare 14. grófja 1599-ben követte unokatestvérét a címben. A koronához lojálisan viszonyult, és több bizalmi tisztséget is betöltött. Felnőtt életének nagy részét a rokonokkal folytatott pereskedés uralta a Kildare-örökség miatt. Felesége Elizabeth Nugent, Lord Delvin leánya volt.[12][43][44]
Gerald FitzGerald (1611–1620), Kildare 15. grófja
Gerald FitzGerald (1611. december 26. – 1620. november 11.) mindössze hathetes volt apja halálakor. Gondviselőjévé a
Lennox hercege vált, a királyi rendelet szerint pedig a herceg unokájával kellett volna házasságot kötnie. Ez a terv azonban meghiúsult korai halála miatt, nyolcéves korában hunyt el.[12][45][46]
George FitzGerald „tündérgróf” (1612–1660), Kildare 16. grófja
Maynooth várát 1630-35 között Richard Boyle[m 34], Cork első grófja állította helyre, miután lánya feleségül ment George FitzGeraldhoz. Azonban az 1640-es években, a Tizenegy Éves Háború[m 35] során a vár nagy részét ismét elpusztították. Csak a kaputorony (amelyen a Boyles és FitzGeraldok egyesített címerei ma is láthatók) és a Solar Tower maradt fenn. A FitzGeraldok végleg elhagyták Maynoothot, és előbb a Kilkea-várat, majd a Carton House-t tették családi székhelyükké.
George FitzGerald (1612. január 23. – 1660. május 29.) a 9. gróf dédunokája volt. A hét évesen árván maradt George gyámjává Richard Boyle[m 34], Cork első grófját rendelte ki I. Jakab angol király. George tizennyolc éves korában feleségül vette Boyle lányát, Joant. 1638-ban börtönbe vetették, mert nem volt hajlandó átadni birtokai tulajdoni okiratait Thomas Wentworth, Strafford grófjának, a király helytartójának. Strafford azért kérte be az földtulajdonosok iratait, hogy azokban hibát találva a földet a koronáévá nyilvánítsa, esetleg újraossza. Az átadás megtagadása az újraosztás jogának el nem ismerését jelentette. Az ír nemesek részéről ellenállás kísérte Strafford munkáját, akit 1641-ben, folyamatos intrikát követően az uralkodó árulásért kivégeztetett. Az 1641–1652 közötti ír konföderációs háborúban[m 35] az angol-ír oldalon állt. Oliver Cromwell 1649-es partraszállása után ezrede másokkal együtt feloszlott. Negyvennyolc éves korában halt meg, Kildare-ben temették el. Nincs pontos forrás arra, hogy miért nevezték „tündérgrófnak”.[12][47][48]
Wentworth FitzGerald, Kildare 17. grófja (1634-1664. március 5.) kormányzóként szolgált a Királyi–, a Királynő– és Kildare megyékben. 1660-ban örökölte a Kildare gróf címet. Bár Nottinghamshire-ben nem rendelkezett birtokkal, 1660 áprilisában megválasztották East Retford parlamenti képviselőjévé. 1661-ben elfoglalta helyét az ír Lordok Házában, és letette esküjét az ír Titkos Tanács tagjaként, mindkét testületnek aktív tagja volt.[12][49][50]
John FitzGerald (1661-1707), Kildare 18. grófja
John FitzGerald 1683-ban az Oxfordi Egyetem Doctor of Civil Law (polgári jogi doktor) fokozattal tüntette ki[m 36]. 1689-ben II. Jakab ír parlamentje elkobozta birtokait , amelyek éves jövedelme Írországban 6800 font, Angliában pedig 200 font volt. A protestáns földbirtokosok birtokainak elkobozása azt a célt szolgálta, hogy támogassa az ír katolikusokat és finanszírozza a jakobita ügyet. A család adarei és croomi birtokait eladta, hogy fedezze más birtokainak adósságait.[12][51][52]
Robert FitzGerald (1637–1697)
Robert FitzGerald, Kildare 16. grófjának második fia, és a 19. gróf apja, 1637 augusztusában született. Aktívan támogatta II. Károly restaurációját. Birtokokat kapott, és számos bizalmi pozícióval, valamint jövedelmező tisztséggel tüntették ki. Mivel ellenezte II. Jakab ír politikáját, megfosztották földjeitől, és egy ideig a Trinity College-ban tartották fogva körülbelül ötven másik előkelő személlyel együtt. A Boyne-i csata[m 37] hírére kiszabadult, és azon munkálkodott, hogy megóvja Dublint a fosztogatástól a város III. Vilmosnak való megadása előtt. Július 6-án, amikor Vilmos állami ceremónia keretében belépett Dublinba, FitzGerald adta át neki a vár és a város kulcsait. A király visszaadta a kulcsokat, mondván: „Uram, jó kezekben vannak, megérdemli, hogy megtartsa őket.” Röviddel ezután visszakapta minden birtokát és tisztségét, valamint újra kinevezték a Titkos Tanácsba. 1699. január 31-én hunyt el, 61 éves korában.[53][54]
Robert FitzGerald (1675–1743), Kildare 19. grófja
A Carton Demesne[m 38] a elején. A Carton House vidéki ház és a környező birtok több mint 700 éven át a Kildare grófok és Leinster hercegeinek ősi rezidenciája volt. Dublin központjától 23 km-re nyugatra, a Kildare megyei Maynoothban található. A Carton birtok eredetileg körülbelül 28 300 hektár volt, ebből ma 445 hektárt foglal magában. Kétszáz éven át a birtok Írország legkiválóbb példája volt a györgykori stílusú parkosított tájra. A 2000-es években a birtok nagy részét két golfpályává alakították, míg a házat egy szállodakomplexummá fejlesztették.
Robert FitzGerald (1675. május 4. – 1743. február 20.) a 16. gróf unokájaként született. Miután Maynooth kastélya (a szócikk több képen is megmutatja) helyreállíthatatlan állapotban volt, megvásárolta a Carton házat, amely a család rezidenciája lett. Életmódját „rendkívül formálisnak és kifinomultnak“ írták le, állítólag még az esküvőjén sem vette le a kesztyűjét, amikor feleségét megölelte. Erős és őszinte vallási meggyőződése miatt meglehetősen szokatlan volt a korabeli ír nemesség körében.[m 39] Kildare grófjaként 1710-ben tagja lett az Ír Titkos Tanácsnak, 1714-ben Írország lord bírójaként szolgált.[12][55][56]
Jean-Baptiste van Loo-nak (1684–1745) tulajdonítva: James FitzGerald Leinster 1. hercege, Kildare márkija és Offaly grófja portréja. A képen kék, szőrmével díszített köpenyben, félalakos ábrázolással látható. Olajfestmény, vásznon.
Joshua Reynolds (1723–1792): Emily FitzGerald, Leinster hercegnéjének (1731–1814) portréja. A hercegné ruhája hasított felsőrészt és szoknyát visel, amely alatt egy bő virago ujjú ing látható, brokát alsószoknyával. A viseletet bőséges gyöngysorok díszítik. Olajfestmény, készült 1753-ban.
A Leinster-ház John Rocque 1757-es rajzán. Az épület ma az Oireachtas, azaz az ír parlament. Amely a Kildare úton áll.
James FitzGerald (1722. május 29 – 1773. november 19.) az ír Athy választókerület képviselőjeként kezdte politikai pályafutását az ír parlamentben 1741-ben, mint Lord Offaly. Az 1745-ös jakobita felkelés idején, már grófként, felajánlotta, hogy saját költségén alakít egy ezredet Old Pretender (jakobita trónkövetelő) ellen. 1746-ban az ír titkos tanács tagja lett, majd 1747-ben helyet kapott az angol Lordok Házában, mint az újonnan kreált Leinster vikomtja ( 1747).[m 53] A kinevezés két héttel követte a gróf esküvőjét, ahol a Stuart-ház vezetőjének, Charles LennoxRichmond és Lennox2. hercegének, Aubigny2. hercegének lányát, Emily Mary Lennoxot vette el. A házasság a királyság egyik legfontosabb családjával kapcsolta össze Kildare grófját.
Leinster House néven jelentős rezidenciát építtetett Dublin kevésbé felkapott részén[m 54], amely az ír arisztokrácia egyik központjává vált. Politikai szerepvállalása során közvetítő politikát folytatott az ír radikálisok és a brit kormány támogatói között, és 1754-ben sikeresen elérte a királynál George Stone dublini érsek eltávolítását az ír titkos tanácsból. 1756-ban lord helytartó lett, 1758-ban az ír tüzérség főparancsnoka, 1760-ban pedig megalapította az Ír Királyi Tüzérségi Ezredet. Mindezek hozzájárultak, hogy 1761-ben Kildare márkijává ( 1761)[m 55] emelte III. György brit király. Ő volt az első az ír főrendi márki.
James FitzGerald, Kildare márkija, 1766-ban lett Leinster hercege ( 1766 II).
A kinevezésre azért került sor, mert Hugh Smithson, Smithson feudális bárója, 1740-ben feleségül vette Elizabeth Seymour-t (1716–1776), Algernon Seymour, Somerset 7. hercegének (1684–1750) lányát és egyetlen örökösét. 1749-ben Smithson felvette a Percy nevet, ami az adott korban szokásos volt a jelentős örökségek biztosítására. Algernon Seymour halála után Hugh Percy[m 56] megkapta a hercegi cím első alcímét – Northumberland grófja –, majd 1766-ban a történelmi Percy dinasztia társadalmi és politikai státuszának megerősítése érdekében Northumberland hercegévé ( 1766 III) nevezték ki.
Mivel Percy Írország helytartójaként is szolgált, ez veszélyeztette James FitzGerald, Kildare márkija, Írország legbefolyásosabb nemesének presztízsét – amit az érintett szóvá is tett. A brit korona ezért politikai és társadalmi megfontolásokból FitzGeraldot is hercegi rangra emelte, hogy megőrizze hűségét. Ez a lépés biztosította mindkét fél elégedettségét, miközben fenntartotta a nemesi hierarchia egyensúlyát és szabályait.
Az új herceg politikailag kevésbé aktív lett, de 1771-ben tiltakozott az ír parlament azon kérése ellen, hogy Lord Townshend[m 57] maradjon az ír lord helytartó. Halála után a dublini Christ Church-ben temették el.[57][58][59][60]
William FitzGerald (1749–1804), Leinster 2. hercege KP[m 58]
Gilbert Stuart (1755–1828): William FitzGerald, Leinster 2. hercegének portréja. A képen félalakos ábrázolásban látható, a Szent Patrik-rend[m 58] kitüntetését viselve. Olajfestmény, XVIII. század.
William Robert Fitzgerald (1749. március 13. London – 1804. október 20. Dublin) tanulmányait az Eton College-ban végezte, majd 1765-ben lovassági alhadnagy rangot szerzett. 1767-től 1773-ig Dublin város parlamenti képviselője volt. 1772-ben Kildare megye seriffjeként[m 59] szolgált. Az Ír Egyesült Királyság Parlamentjében mérsékelt politikusként tevékenykedett, de aktív politikai szerepet nem vállalt. 1783-ban a Szent Patrik-rend alapító lovagja volt. 1799-ben támogatta az Ír Parlament megszüntetését, bár ez személyes befolyását csökkentette. Az Egyesülési Törvény[m 60] értelmében jelentős anyagi kompenzációt kapott az elvesztett befolyásáért. Életében kedves, jó természetű emberként ismerték, aki jó földesúr és odaadó családapa volt.[57][61][62][63]
Augustus FitzGerald (1791–1874), Leinster 3. hercege
Augustus Frederick FitzGerald tizenhárom évesen örökölte a hercegi címet apja halála után. Az Eton College-ban és az oxfordi Christ Church-ben tanult. Politikusként a Whig párt hűséges támogatója volt, és kiállt a katolikus emancipáció[m 61], a Reform Bill[m 62] és más liberális reformok mellett. Egész életét Írországban töltötte, ahol jelentős időt fordított birtokai irányítására és társadalmi pozíciójával járó feladatokra. 1831-ben Kildare megye helytartójává nevezték ki, a tisztséget haláláig viselte. Ugyanebben az évben az Ír Titkos Tanács tagja lett. 1836 és 1841 között az Írország Nemzeti Oktatási Bizottságának tagjaként tevékenykedett. Rendkívüli kifinomultságáról és kedvességéről ismerték.[57][64][65]
FitzGerald halála így egy korszak végét jelentette, amikor az ír arisztokrácia még látszólagos befolyással bírt a brit-ír kapcsolatokban, helyét fokozatosan vette át egy új, nacionalista és demokratikus mozgalmak által dominált politikai rend. Az Egyesülési Törvény (1800)[m 60] és az azt követő politikai változások gyökeresen átalakították Írország társadalmi és politikai szerkezetét. Az ír arisztokrácia, különösen az Egyesült Királyság parlamentjében képviselt elit, fokozatosan veszítette el politikai súlyát az ír függetlenségi mozgalmak és a brit centralizáció hatására. A nagy ír éhínség (Great Irish Famine) (1845–1852) idején az arisztokrácia szerepe megkérdőjeleződött, mivel sok földbirtokos nem tudott hatékonyan segíteni a lakosságon. Ez jelentős társadalmi feszültséget és az arisztokrácia iránti bizalom megrendülését eredményezte. A XIX. század végére az ír földreformok, például a földbérlők számára biztosított vásárlási lehetőségek, valamint a brit arisztokrácia általános hanyatlása a hagyományos földbirtokos réteg befolyásának végéhez vezetett. Augustus FitzGerald egyike volt azon arisztokraták közé, akik még aktív szerepet vállaltak a politikában és közigazgatásban, például Írország lordhelytartójaként. Halála után a családja már nem játszott központi szerepet az ír politikai életben.
Charles FitzGerald (1819–1887), Leinster 4. hercege
William Robert FitzGerald (1818. június 4. – 1893. február 19.) tanulmányait az Oxfordi Egyetem Christ Church kollégiumában fejezte be 1839-ben. 1841-től 1887-ig az Írországi Nemzeti Oktatási Bizottság tagja volt, ahol jelentős szerepet játszott az ír oktatási reformokban. 1843-ban Kildare megye seriffje[m 59] lett, majd 1847 és 1852 között liberális képviselőként szolgált az ír parlamentben. A Dublin Lövészek 3. zászlóaljának tiszteletbeli ezredese volt. 1870 és 1881 között a Queen's University of Ireland kancellárjaként dolgozott, Viktória királynő 1870-ben báró Kildare ( 1870) címet adományozott számára, hogy részt vehessen a londoni Lordok Háza ülésein. 1879-ben kinevezték az ír titkos tanács tagjává (Privy Councillor). FitzGerald irodalmi tevékenységével is kiemelkedett, legismertebb műve a The Earls of Kildare[66], amely a család történetét dolgozta fel.[57][67]
Gerald FitzGerald (1851. augusztus 16. Dublin – 1893. december 1.) tanulmányait az Eton College-ban végezte. 1888-ban kinevezték az ír titkos tanács (Privy Council of Ireland) tagjává, ami politikai és társadalmi befolyását tovább erősítette. 1892-től haláláig Kildare megye helytartójaként szolgált.[57][68]
Maurice FitzGerald (1887–1922), Leinster 6. hercege
Maurice FitzGerald (1887. március 1. – 1922. február 4.) mindössze hatéves korában, 1893. december 1-jén örökölte a Leinster hercege címet. Tanulmányait az Eton College-ban végezte. Törékeny egészsége miatt élete jelentős részében gondoskodást igényelt. 1903-ban kiskorúsága alatt a család kildarei birtokainak nagy részét gyámjai eladták az Ír Földbizottságon keresztül, ez 506 bérlő gazdát és nagyjából 18 000 hektár földet érintett. A család ezzel jelentős anyagi alapot hozott létre. Maurice egészségi állapota miatt nem tudott aktívan részt venni sem a család vezetésében, sem közéleti szerepvállalásban. 1907-től haláláig az edinburghi Craig House kórházban, egy pszichiátriai intézményben élt, ahol saját villájában lakott komornyikja kíséretében. Bár 15 évesen a királyi udvarban is megjelent VII. Eduárd és Alexandra királyné koronázásán, későbbi életét a betegséggel való küzdelem és a visszavonultság határozta meg. Maurice FitzGerald 1922. február 4-én, 34 évesen hunyt el Edinburghban. A Leinster hercege címet öccse, Edward FitzGerald örökölte.[57][69][70]
Edward FitzGerald (1892–1976), Leinster 7. hercege
Edward FitzGerald (1892. május 6. – 1976. március 8.) bátyjához hasonlóan tanulmányait az Eton College-ban végezte. Az első világháború alatt hadnagyi rangot szerzett a West Riding Regimentben, részt vett a Gallipoli hadjáratban, ahol megsebesült. Később az Ír Gárdában is szolgált. A második világháború idején, 1939 és 1942 között ismét aktív szolgálatot teljesített.
A 6. herceg fiatalkorában, gyámsága alatt a család jelentős birtokait eladták el az Ír Földbizottság közvetítésével. Az eladásokból származó összeg 766 000 font (kb. 48,3 milliárd forint, 2024) volt, amelyből fedezték az adósságokat, jelzálogokat és egyéb költségeket. A fennmaradó 272 000 fontot (kb. 17,1 milliárd forint, 2024) a családi alapítványok számára különítették el. Az alapítványi pénzek kezelése nem volt hatékony, a maradék vagyon nem biztosította a család arisztokratikus életmódjának hosszú távú fenntartását. A pénzügyi nehézséget súlyosbította a hetedik herceg életvitele.
A háború végén, 1918-ban jelentett először pénzügyi csődöt, ezt követően örökölte meg 1922-ben a hercegi címet. Az első felesége May Juanita Etheridge (1892. augusztus 4. – 1935. február 11.) volt, aki kórustáncos és színésznő volt a londoni West End színházaiban. Egyik szerepe után „Rózsaszín Pizsamás Lány“ („Pink Pajama Girl“) becenéven volt ismert, amikor 1913. június 12-én elvette a szerencsejáték függő hetedik herceg. Egy évre rá megszületett a herceg cím örököse. A házaspár 1922-ben különvált, a herceg heti körülbelül 10 fontot fizetett feleségének azzal a feltétellel, hogy visszavonultan él, és nem próbál kapcsolatba lépni fiukkal. 1926-ban a herceg válókeresetet nyújtott be, amelyben a felesége félrelépését nevezte meg válóoknak – ez a vagyona és a tartásdíj szempontjából volt fontos. A pár 1930-ban vált el. Házasságának lezárása után May Etheridge a May Murray nevet vette fel hivatalos névváltoztatással. 1935-ben öngyilkosságot követett el altató túladagolásával.
A különválással egyidejűleg (1922) jelentett másodszor pénzügyi csődöt Edward, majd harmadszor 1936-ban. A második felesége (Agnes) Raffaelle Van Neck (1902–1993) volt, egy amerikai társasági hölgy. A herceg és Mrs. Van Neck 1932. december 1-jén házasodtak össze Londonban; 1946-ban váltak el, miután néhány évet Skóciában éltek. A herceg így nyilatkozott a válásukról: „Azt mondta, hogy nem tud együtt élni fekete arcú juhokkal és tavakkal, és bizonyos igazságot láttam ebben.”
Harmadik felesége korábban színésznőként és zenés varietéművészként dolgozott, szakmai nevén Denise Ormeként[m 63] lett ismert. Negyedik felesége egy pincérnő, Vivien Irene Conner volt, 1965-ben házasodtak össze.
A herceg szenvedélyes szerencsejátékosként jelentős adósságokat halmozott fel, ami miatt háromszor is csődbe ment: 1918-ban, 1922-ben és 1936-ban. Pénzügyi problémái miatt kénytelen volt eladni a családi birtokokat, beleértve a Carton House-t is. Élete végén Londonban, egy szerény lakásban élt. Edward FitzGerald 1976. március 8-án, 83 éves korában hunyt el Londonban. Halálát öngyilkosság okozta, túladagolás következtében vesztette életét.[70][57][71]
Gerald FitzGerald (1914. május 27. London – 2004. december 3.) szülei házassága korán megromlott. Gyermekkorának nagy részét nagynénje, Adelaide FitzGerald gondozásában töltötte a wexfordi Johnstown kastélyban. Tanulmányait az Eton College-ban végezte, majd a sandhursti Királyi Katonai Akadémia folytatta, ahol tiszti képesítést szerzett. A második világháború alatt a 5. Royal Inniskilling Dragoon Guards őrnagyaként szolgált, és a normandiai harcok során megsebesült, ami miatt leszerelték. A háború után megpróbálta gazdálkodni a kilkeai kastélyhoz tartozó birtokon Kildare megyében, de ez nem bizonyult jövedelmezőnek. Az 1960-as évek elején Oxfordshire-be költözött, ahol a repülőgépiparban dolgozott. Kétszer nősült: első felesége Joane Kavanagh volt, akitől 1946-ban vált el, második felesége Anne Eustace-Smith, akivel 1946-ban kötött házasságot. Öt gyermekük született.[57][72][73]
Maurice FitzGerald (1948. április 7.–), Leinster 9. hercege
Maurice FitzGerald (1948. április 7.–) tanulmányait a somerseti Millfield Schoolban végezte, szakmája szerint tájépítész. 2004-ben, apja halálát követően örökölte a Leinster hercege címet, ezzel Írország legmagasabb rangú nemesévé vált. 1972. február 19-én feleségül vette Fiona Mary Hollickot. Három gyermekük született: Thomas FitzGerald, Offaly grófja (1974–1997), Francesca Emily Purcell FitzGerald és Pollyanna Louisa Clementine FitzGerald. Fia, Thomas, 1997-ben közlekedési balesetben elhunyt, így a hercegi cím örököse jelenleg unokaöccse, Edward FitzGerald.[57][74]
A családfán nem szerepel az összes leszármazott, nem tüntettük fel az összes feleséget és gyereket. A családfán ◎ jelzi a cím-követelési ügy érintetteit. A jelzettek és a FitzGerald család között feltüntetett kapcsolat vélelmezett, nem bizonyított, csak a könnyebb megértést segíti.
A családfán ◎ jelzi a cím-követelési ügy érintetteit. A jelzettek és a FitzGerald család között feltüntetett kapcsolat vélelmezett, nem bizonyított, csak a könnyebb megértést segíti.
2005-ben Theresa Pamella Caudill – magát Desmond FitzGerald lányának mondva – nyújtott be igényt az Alkotmányügyi Minisztériumhoz (Department of Constitutional Affairs) unokaöccse, Paul FitzGerald kaliforniai építési vállalkozó nevében. Állítása szerint Paul a jogos örököse a Leinster hercegi címének. Két eltérő történet lett ismert a követelés bizonyítására.
Az egyik szerint Desmond FitzGerald őrnagy (1888–1916) 1916-ban nem halt meg, hanem Amerikába menekült, ahol új életet kezdett. Három gyermeke született. Az egyik a követelést kezdeményező Theresa, a másik Leonard – akinek a fia Paul, akit nagynénje hercegnek tart – és a harmadik Patrícia, de utóbbiról nincs információ. Ennek az alaptörténetnek az alvariánsa, hogy Desmond FitzGerald 1929-ben, hivatalos halála után, dokumentumcsomagot helyezett el a Lordok Házának Korona Hivatalánál (Crown Office of the House of Lords), amelyet Eduárd walesi herceg (későbbi VIII. Eduárd), Sir Edgar Vincent és Lord Feversham hitelesítettek. Ez a mindent bizonyító iratcsomag azonban vagy nem létezett vagy eltűnt. Az iratok állítólag arról szóltak, hogy Desmond egy generációra átengedi a Leinster hercege címet az őt követő jogos örökösnek. 2006 februárjában Lord Falconer of Thoroton, Lord Chancellor (2003–2007) és Harriet Harman, az Alkotmányügyi Minisztérium államtitkára megvizsgálta az ügyet. Lord Falconer elutasította az igényt, annak ellenére, hogy Paul FitzGerald családja 30 éven át kampányolt az ügy érdekében, amely állítólag 1,3 millió fontba került. A Lord Chancellor megállapította, hogy a cím továbbra is az akkori birtokosnál, Maurice FitzGeraldnál maradt. Paul FitzGeraldnak joga van fellebbezni az ítélet ellen, petíciót nyújthat be az uralkodónak.
A másik nehezebben követhető magyarázat szerint a Leinster család többszörös személycserét hajtott végre, a három fivér – Maurice, Desmond és Edward – időről-időre másnak adta ki magát, a magyarázat egyik változatában még egy külső közeli családtag is szerepel.
Az ügy lenyugodni látszott, amikor 2010-ben DNS-bizonyítékot mutattak be, amely arra utal, hogy Paul FitzGerald rokonságban áll Leinster 5. hercegének feleségével, Hermione Duncombe-mal, a három fivér édesanyjával. Az eredmény értelmében 97,62 százalék a valószínűsége, hogy Paul FitzGerald és Hermione Duncombe rokonok (értelemszerűen 2,38 százalék a valószínűsége, hogy nem rokonok). Az egyértelmű rokonságot 99,99 százalék vagy afölött mondják ki (és akkor is van hibalehetőség). A teszt ugyanakkor nem bizonyítja, hogy Paul FitzGerald és az ötödik herceg között rokonság lenne és természetesen nem is cáfolja azt.
Mivel az ügy képviselője Theresa Pamella Caudill 2015. július 25-én elhunyt, és más családtag, beleértve Paul FitzGeraldot is, nem jelezte, hogy folytatni kívánná a címért a küzdelmet.[77][78][79][80]
Leinster hercegének címere a következő elemekből áll: A pajzs ezüst színű, rajta vörös András-kereszt található. A sisakdísz egy természetes színű, álló majmot ábrázol, amelyet középen egy egyszerű arany nyakörv és lánc vesz körül. A pajzstartók mindkét oldalon hasonló majmokat jelenítenek meg, amelyek megegyeznek a sisakdísz ábrázolásával, nyakörvvel és lánccal. A címer jelmondata: „Crom a Boo“.
A majmok először Kildare grófi címerében tünnek fel a XV–XVI. században. A legendák szerint a Kildarék egyik kastélya kigyulladt, és a díszállatként tartott majmok menekítették ki az egyik csecsemőt.
Az ír nyelvű „Crom a Boo“ jelentése körülbelül „Crom segítségével győzelem!“ Azonban a pontos értelmezés némi vitára ad okot a történészek között.
Az egyik álláspont szerint Crom a FitzGeraldok birtokon egy földrajzi hely, a legvalószínűbb, hogy a Kildare megyei Crom Castle vagy annak környezete lehetett a névadó. A másik elmélet szerint a Crom ősi, pogány istenségre (Crom Cruach) utalhat, bár ez kevésbé valószínű, mivel a FitzGerald család erősen keresztény volt. Ír nyelvben az abú jelentése: győzelemre, előre vagy fel! A FitzGeraldok riválisai, a Butler család is hasonló jelmondatot használt: Ormond Abú.
↑ abA Leinster hercege ( 1690 I) cím al– vagy mellékcíme Bangor grófja és Tara bárója volt.
↑ abcA Boyne-i csata 1690. július 1-jén zajlott Írországban, ahol II. Jakab, a trónját vesztett katolikus angol király, és III. Vilmos, a protestáns angol király csapott össze az angol trón birtoklásáért. Jakab seregei főként ír jakobitákból és XIV. Lajos francia támogatásából álltak, míg Vilmos nemzetközi koalíciót vezetett, holland, német és angol protestáns katonákból. A csata a Dicsőséges Forradalom része volt, amelyben Vilmos célja a protestáns uralom megerősítése, Jakabé pedig hatalmának visszaszerzése volt. Vilmos seregei túlerőben voltak és stratégiailag jobban álltak, ami gyors győzelmet eredményezett. A csata eredményeként III. Vilmos megerősítette hatalmát Anglia és Írország felett, míg II. Jakab Franciaországba menekült, ezzel jelentősen meggyengítve a jakobita mozgalmat.
↑ abcA Mértola grófja (portugálul: Conde de Mértola) címet Schomberg első hercege kapta VI. Alfonz portugál királytól 1663-ban, a herceg portugál hadseregben nyújtott szolgálataiért. A Mértola grófja cím női ágon is örökölhető volt. Ma (2025) is élő cím.
↑A Schomberg hercege ( 1690) cím al– vagy mellékcímei: Harwich márkija, Brentford grófja és Teyes bárója. A speciális öröklési rend szerint a cím először ötödik fiára, Charles-ra és annak férfiági örököseire, ennek hiányában második fiára, Meinhardra és annak férfiági örököseire, ennek hiányában pedig saját férfiági örököseire száll.
↑A hiberno-normann kifejezés azokat a normann származású embereket vagy dinasztiákat jelöli, akik a XII. században telepedtek le Írországban, és ott a helyi gael kultúrával részben vagy teljesen összeolvadtak. A kifejezés a „Hibernia“ (az ókori Római Birodalom Írországra használt neve) és a normann szavak összevonásából származik.
↑A cambro-normannok azok a normannok voltak, akik a 1066-os hódítást követően először Normandiából Angliába, majd később Walesbe települtek. Nevük a „Cambria“ (Wales latin neve) és a normann szavakból származik. Walesben jelentős földeket szereztek, és helyi dinasztiák alapítóivá váltak, mielőtt néhányan közülük részt vettek az Írország elleni anglo-normann hódításban.
↑ abAz anglo-normann – normann: a mai Franciaország területéről, Normandiából származó népcsoport, amely [[I. Vilmos angol király|Hódító Vilmos] vezetésével az 1066-os hastingsi csata után meghódították Angliát – invázió az 1169-ben kezdődött hadjárat, amely során angol-normann seregek érkeztek Írországba, hogy támogatást nyújtsanak Dermot MacMurrough, Leinster száműzött királyának a trón visszaszerzésében. A hadjáratot Maurice FitzGerald, Robert FitzStephen és Richard de Clare (rendszeresen „Strongbow“ néven említik) vezették, akik jelentős katonai és politikai befolyást szereztek az ír földeken. Az invázió az évszázadokig tartó brit uralmat eredményezett az országban.
↑Az ír feudális báróság a középkori Írországban használt közigazgatási és társadalmi egység volt, amely egy földterülethez és annak joghatóságához kötődött. Az ilyen báróságokat általában az anglonormann hódítás (1169–1250) után hozták létre, és a király vagy egy magas rangú földbirtokos adományozta őket hűséges követőinek. Ezek a címek nem számítottak főnemesi (peerage) rangnak, mivel nem biztosítottak helyet a Lordok Házában, hanem inkább helyi igazgatási szerepük volt. A feudális bárók általában katonai és igazságszolgáltatási hatalmat gyakoroltak a báróságuk területén, és felelősek voltak annak védelméért, valamint a királyi adók beszedéséért. Az ír feudális báróságok a földbirtokokhoz kötődtek, és gyakran öröklődtek, de az ilyen címek idővel elvesztették jelentőségüket, különösen a modern nemesi rendszerek kialakulásával.
↑A Tenant-in-chief birtok közvetlenül a királytól származott. A birtokos köteles volt katonai vagy más szolgálatokat nyújtani érte. Ez a birtok nem csak földterületet jelentett, hanem bizonyos hatalmi jogokat is, például adószedési jogot vagy helyi igazgatási hatalmat.
↑A Mesne tenant birtok közvetett hűbérbirtok volt, amelyet a tenant-in-chief birtokos adományozhatott tovább hűbéresének. Bár a birtokos itt is földdel és bizonyos jogokkal rendelkezett, hűbéri kötelezettséggel a felette álló tenant-in-chief-nek tartozott, nem közvetlenül a királynak.
↑Gazdaságilag uradalom, de az uradalom szócikk által taglalt leírástól eltérő jogi függőségű földterület.
↑Gerald de Windsor, más néven Gerald FitzWalter, walesi-normann földesúr volt, aki Pembrokeshire-ben a Pembroke kastély első várkapitánya volt. A windsori vár első normann-francia várkapitányának fia, valamint a walesi deheubarthi király hercegnő lányának férje. A normann erők parancsnoka volt Délnyugat-Walesben. Emellett Arnulf de Montgomery normann főnemes intézője és kormányzója is volt. Leszármazottai közé tartozott az ír FitzGerald-dinasztia, valamint a FitzMaurice, De Barry és Keating családok, amelyek a XIV. században az Írország főnemesei közé emelkedtek. Gerald a berkshire-i Moulsfordban élő, jelentős Carew család őse is volt, amely pembrokeshire-i a Carew Castle, valamint Devonban Mohuns Ottery birtokosa volt.
↑Nest ferch Rhys Rhys ap Tewdwr, Wales utolsó deheubarthi királyának és feleségének, Gwladys ferch Rhiwallon ap Cynfynnek, Powysból származó lány volt. Családja a Dinefwr-házhoz tartozott. Nest Gerald de Windsor, Pembroke Castle Constable-jának és Windsor Castle Constable-jának Berkshire-ből származó fiának felesége volt, és rajta keresztül a FitzGerald-dinasztia ősanyja.
↑David FitzGerald középkori St David püspöke volt Walesben. Forrás: Archbishop James FitzGerald (angol nyelven). Catholic-Hierarchy . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
↑John FitzThomas, Desmond első bárója Thomas FitzMaurice, OConnello ura és felesége, Ellinor fia volt. Ellinor Jordan de Marisco lánya és Geoffrey de Marisco testvére, aki 1215-ben Írország justiciarja lett. John Maurice FitzGerald, Llanstephan ura unokája volt.
↑Eve de Bermingham, suo jure Offaly úrnője, normann-ír örökösnő volt, Robert de Bermingham egyetlen gyermeke. Robertet Strongbow adományozta meg az Ui Failghe királyság egy részével, amely később Offaly báróság lett. Mint suo jure örökösnő, ezt az örökséget első férjére, Gerald FitzMaurice-re ruházta át, aki felesége jogán Offaly első urává vált. Eve összesen háromszor ment férjhez.
↑ abcdHa sem az Lord Lieutenant (alkirály), sem a Lord Deputy (helytartó) nem volt jelen, akkor a Lord Justice (vagy több főbíró, ha egyszerre többen voltak kinevezve) átvette a vezetést. A főbíró elsődleges feladata a kormányzás folyamatosságának biztosítása volt, különösen politikai válság vagy távollét esetén.
↑ abEdmund Butler (1268-1321) , Írország 6. főpohárnoka és névlegesen Carrick grófja, ír főnemes volt, aki Írország főbírójaként szolgált a skót invázió nehéz időszakában (1315–1318) és az 1316–1317-es nagy éhínség idején.
↑Az ír eredetű „bonaght” rendszerben a helyi lakosság köteles volt katonai ellátást biztosítani az uradalom területén állomásozó katonáknak. Ez magában foglalta az élelmiszer és szállás biztosítását, gyakran fizetés nélkül. A „bonaght” eredetileg az ír klánok közötti hadviselés során terjedt el, a normann hódítók is átvették.
↑A „coigne and livery” anglo-normann gyakorlat volt, amelyben a katonák élelmet és szállást kaptak az alávetett lakosságtól, hasonlóan a „bonaght”-hoz. A „coigne” (kvóta) a szálláshelyek kijelölését jelentette, a „livery” pedig az élelmiszer és egyéb szükségletek biztosítását. A rendszer hivatalosan katonai célokat szolgált, de gyakran fosztogatássá vagy túlkapásokká fajult.
↑A Lord Lieutenant (alkirály) legmagasabb tisztség, amelyet az angol vagy brit király nevezett ki. Az alkirály képviselte a koronát Írországban, és gyakorlatilag az ország kormányzója volt. Ha nem tartózkodott az országban, a helyettesítését a Lord Deputy (helytartó) látta el.
↑ abcALord Deputy (helytartó) a Lord Lieutenant (alkirály) helyettese, aki annak távollétében teljes körű hatalommal rendelkezett. Ő irányította a közigazgatást, a katonai erőket és a politikai döntéshozatalt.
↑Bár a kancellár nem töltött be közvetlen közigazgatási vagy katonai szerepet, a tisztség a jogi hierarchiában a legmagasabb volt. A Lord Chancellor volt az igazságszolgáltatás vezetője, és felügyelte az ír bírósági rendszert, a királyi pecsétet, valamint részt vett a törvényalkotásban. A politikai döntéshozásban is fontos tanácsadói szerepet töltött be.
↑ abA Pale (the Pale) Írország keleti részén fekvő terület volt, amely a középkorban és kora újkorban közvetlen angol uralom alatt állt. Főként Dublin, Meath, Louth, Kildare, és néha Wicklow megyékre terjedt ki, ahol az angol törvények és szokások domináltak, szemben az ír gael kultúrával. A Pale határai védettek voltak, és a terület az angol közigazgatás, gazdaság és katonai bázis központját képezte Írországban.
↑A Knockdoe-i csata 1504. augusztus 19-én zajlott le a Galway megyei Knockdoe-nál. Két anglo-ír főúr – Gerald FitzGerald, Kildare grófja, Írország helytartója és Ulick Fionn Burke, Clanricarde 6. vezetője (–1509) – vezette seregek csaptak össze. A konfliktus Uí Maine királya (egyike Írország kis királyságának) és Clanricarde közötti vita volt, az ütközetet az angolbarát csapatokat irányító FitzGerald nyerte meg. A csatát kortársak lenyűgözőnek találták az ütközet hevességét és az elszenvedett veszteségei okán. A győzelem tovább szilárdította Kildare grófjának pozícióját, mint Írország egyik legbefolyásosabb nemese, és hozzájárult az angol korona hatalmának megerősítéséhez az országban.
↑John Alen (1476 – 1534) angol származású pap és kánonjogász volt, aki élete későbbi szakaszát Írországban töltötte. 1529-ben nevezték ki a dublini érsekség élére, és egyidejűleg betöltötte az Írország lordkancellárja tisztséget is, jelentős szerepet játszva az ír kormányzatban. 1534-ben, a Thomas Fitzgerald vezette lázadás során gyilkolták meg, mivel tévesen azt hitték róla, hogy felelős Fitzgerald apjának haláláért. Forrás: Bishop James Louis O'Donel (angol nyelven). Catholic-Hierarchy . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
↑A „surrender and regrant” (talán: lemondás és visszaadományozás) politika VIII. Henrik angol király uralkodása alatt vezették be Írországban a XVI. században – bár voltak korábban is az elvnek megfelelő alkuk. Lényege, hogy az ír nemesek hivatalosan lemondtak hagyományos gael jogon szerzett földbirtokaikról az angol korona javára, majd azokat angol jog szerinti birtokként visszakapták - néhány esetben nemesi címmel –, cserébe hűségesküt tettek az angol királynak. A cél az ír földbirtokosok integrálása volt az angol feudális rendszerbe, miközben közvetlen ellenőrzés alá vonták az ír nemeseket és felszámolták az angoltól nagyon eltérő tradicionális gael öröklési szokásokat.
↑A 10. grófot megfosztották címétől és birtokaitól. Az egyik forrás szerint a 11. gróf számára újra létrehozták a címet, majd helyreállították az eredeti címet, más források egyszerű címvisszaállításról szólnak. Mi az utóbbit fogadtuk el, ezért a folyamatos számozás. A ●1, ●2 és ●3 jelöli a három viselőt megélt bizonytalan létezésű címet.
↑Giovanni Battista Rinuccini 1592. szeptember 17-én született. 1624-ben pappá szentelték, majd 1625-ben Fermo érsekévé nevezték ki, ahol október 28-án püspökké szentelték. 1645 márciusában kinevezték Írország apostoli nunciusává, ahol jelentős szerepet játszott a katolikus ügyek képviseletében a polgárháborús időszak alatt. 1649 januárjában lemondott nunciatúrájáról, és visszatért Itáliába. Rinuccini 1653. december 13-án hunyt el, ismét Fermo érsekeként. Bishop George Russell (angol nyelven). Catholic-Hierarchy . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
↑Reginald Pole bíboros 1500. március 3-án született Angliában, rokonságban állt a Plantagenêt-házzal. Tanulmányait Oxfordban és Páduában végezte, 1536-ban diakónussá szentelték, majd még abban az évben bíborossá nevezték ki. A pápa egyik legfőbb tanácsadójává vált, és különböző címeket kapott, mint a Santi Nereo ed Achilleo, majd a Santa Maria in Cosmedin bíboros-diakónusi tisztségei. Pole szembekerült VIII. Henrik angol királlyal, mivel nyíltan bírálta a király szakítását a katolikus egyházzal és az anglikán egyház létrehozását. Emiatt száműzetésbe kényszerült, és több évtizeden át Olaszországban a pápai udvarban élt. 1555 decemberében, I. Mária angol királynő uralkodása alatt kinevezték Canterbury érsekévé. Pole lett a katolikus egyház legfőbb vezetője Angliában. Mária halálával és I. Erzsébet trónra lépésével helyzete megpecsételődött, de 1558. november 17-én elhunyt. Forrás: Cardinal Reginald Pole (angol nyelven). Catholic-Hierarchy . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
↑A bárói címről a Cracroft's Peerage: Kildare nem tud, a The Peerage] igen. Ez utóbbi az új cím megadása és a régi visszaállítását jelzi az 1st/11th számozással is.
↑A megyébe kinevezett Justice of the Peace (békebíró) olyan tisztviselő, akit egy adott megye területén kisebb bírósági ügyekben jár el. Ezek az ügyek lehetnek helyi közigazgatási és közrendvédelmi kérdések, szabálysértések vagy kisebb büntetőügyek. Az angolszász jogrendben a békebírák fontos szerepet játszanak az igazságszolgáltatás alsóbb szintjén, és leggyakrabban nem jogi végzettségű személyek, hanem a közösség tiszteletre méltó tagjai. A békebírókat a seriffek felügyelik, de a békebírók döntésébe nincs beleszólásuk.
↑A Gentlemen Pensioners (teljes nevén: The Honourable Band of Gentlemen Pensioners) testőri egység volt, amelyet VIII. Henrik angol király hozott létre 1509-ben. Eredeti célja az uralkodó személyes védelme és kísérete volt, különösen hivatalos eseményeken és ceremóniákon. Az egység tagjai a királyi udvar rangos és nemesi származású férfiai közül kerültek ki, akik megtiszteltetésnek tekintették, hogy szolgálhatják az uralkodót. Nevükben a „pensioner” szó nem nyugdíjast jelent, hanem olyan személyt, aki fizetést vagy juttatást kap szolgálataiért. Az idők során a testület inkább ceremoniális szerepet töltött be, és főként királyi ünnepségeken, koronázásokon és hivatalos fogadásokon voltak jelen.
↑ abRichard Boyle (1566. október 3. – 1643. szeptember 15.) angol származású ír politikus és földbirtokos volt, aki Cork első grófjaként az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb személyiséggé vált a XVII. századi Írországban. A fiatalon Írországba költöző Boyle a koronához való hűsége és ügyes földszerzési stratégiái révén hatalmas birtokokat szerzett, és jelentős politikai befolyást gyakorolt. Mint Írország kancellárja és az angol-ír politika meghatározó alakja, Boyle a brit korona érdekeit képviselte, miközben saját családját is előtérbe helyezte.
↑ abAz Ír Konföderációs Háborúk (1641–1653) vagy Tizenegyéves háború Írországban zajló konfliktusok sorozata volt, amely az angol polgárháborúval párhuzamosan zajlott. A háború 1641-ben kezdődött egy katolikus vezetésű felkeléssel, amelynek célja az angol protestáns telepesek kiszorítása és az ír katolikusok jogainak visszaállítása volt. 1642-ben létrejött a Kilkenny-i Konföderáció, egy katolikus kormányzat, amely Írország nagy részét ellenőrzése alá vonta. A konfliktus során az ír katolikusok, az angol királypártiak, az angol parlament-pártiak és a skót presbiteriánusok különböző frakciói küzdöttek egymás ellen. Oliver Cromwell 1649-ben érkezett Írországba, hogy leverje a katolikus ellenállást, és véres hadjáratai során több jelentős várost, köztük Droghedát és Wexfordot, elfoglalt. A háború hatalmas pusztítást okozott: Írország lakossága éhínség, járványok és katonai erőszak miatt jelentősen csökkent. Az 1650-es években az angol parlament-pártiak győzelmet arattak, és Írország teljes mértékben Cromwell irányítása alá került. A háborúk következményeként a katolikus írek földjeit nagyrészt elvették, és Írország protestáns angol ellenőrzés alá került, ami évszázadokra meghatározta az ország társadalmi és politikai viszonyait.
↑Polgári jogi doktor címet gyakran adományozták főnemeseknek és más előkelőségeknek az őket megillető tisztelet jeleként, anélkül, hogy ténylegesen elvégezték volna a képzést vagy formális vizsgákat tettek volna érte. Ez különösen igaz volt a XVII. században, amikor az ilyen fokozatokat nem kizárólag akadémiai érdemek alapján ítélték oda, hanem társadalmi rang és politikai kapcsolatok is szerepet játszottak.
↑A Boyne-i csata 1690. július 1-jén zajlott Írországban, ahol II. Jakab, a trónját vesztett katolikus angol király, és III. Vilmos, a protestáns angol király csapott össze az angol trón birtoklásáért. Jakab seregei főként ír jakobitákból és XIV. Lajos francia támogatásából álltak, míg Vilmos nemzetközi koalíciót vezetett, holland, német és angol protestáns katonákból. A csata a dicsőséges forradalom egyik eseménye volt, amelyben Vilmos célja a protestáns uralom megerősítése, Jakabé pedig hatalmának visszaszerzése volt. Vilmos seregei túlerőben voltak és stratégiailag jobban álltak, ami gyors győzelmet eredményezett. A csata eredményeként Vilmos megerősítette hatalmát Anglia és Írország felett, míg Jakab Franciaországba menekült, ezzel jelentősen meggyengítve a jakobita mozgalmat.
↑A demesne középkori eredetű angol szó, amely a földbirtok azon részét jelöli, amelyet közvetlenül a földbirtokos saját használatára tartott fenn, nem pedig bérlőknek adott ki.
↑Richard Parsons, Rosse 1. grófja, egy hírhedt csínytevő, bekövetkezett halála előtt levelet kapott helyi lelkészétől, amelyben szemrehányást tett neki kicsapongása és istenkáromlása miatt, és bűnbánatra buzdította. Rosse észrevette, hogy a levél csak „My Lord“-nak szólítja. Ezért a levelet egy új borítékba tette és továbbította Kildare grófjának. Robert természetesen azt feltételezte, hogy ez ellene irányuló támadás, és előre láthatóan dühös volt. John Hoadly, dublini érsek vizsgálatát követelte, ám a tréfa gyorsan kiderült.
↑Ír neve: Conn mac Énri (jelentése: Énri fia, Conn), az angol alakban néha szerepel a 'Mor' melléknév, ami valószínűleg hatalmára vagy jelentőségére utalt. Valójában nem Ulster, hanem Ulster egy részének volt királya.
↑Az O'Neill klán vezetője volt, aki magát Ulster királyának tekintette. De az ír királyi cím értéke nem azonos a magyar királyi cím értékével. Az ír királyok maguk jelölték ki az utódaikat, néha több személy alkotta a klán vezetését.
↑A 'Baccach' sántát jelent. Con O'Neill felkereste VIII. Henrik angol királyt, hogy felajánlja uralkodói címét cserébe a Tyrone grófja címért. A csere mindkét fél számára előnyös volt, a korban bevett megoldás arra, hogy az angol király jogilag és valóságban is uralma alá hajtsa Írországot. A felajánló megkapta addig is bírt birtokait, ugyanakkor elfogadta az angol uralkodót királyának. A cserével azonban gond volt, mert Con O'Neill nem volt jogosult a teljes O'Neill klán nevében szólni – de ezt a behódolás miatt a király nem vette figyelembe. Írországban azonban gondot okozott, mindjárt a cím öröklése során.
↑Matthew-t Conn O'Neill természetes fiává fogadta, így ő lett a grófi cím örököse. Ezért Matthew-t féltestvére, Shane O'Neill (kihívta, majd néhány támogatója meggyilkolta.
↑Hugh O'Neill, Tyrone 2. grófja gael ír lord és a kilencéves háború (1594–1603) kulcsfigurája volt. Az ír klánok konföderációját vezette az angol koronával szemben, ellenállva a Tudor-féle írországi hódításnak I. Erzsébet királynő alatt. A felkelés elbukott, így a gróf elmenekült 1607-ben az országból sok más társával, ezt nevezik grófok menekülésének. 1614-ben a címe megszűnt, a gróf Rómában halt meg.
↑Shane O'Neill az ulsteri O'Neill ír dinasztia (egyik( törzsfőnöke volt a XVI. század közepén. Shane O'Neill arra törekedett, hogy ő legyen az O'Neill klán feje. Összetűzésbe került az O'Neill klán versengő ágaival és az írországi angol kormánnyal, amely elismerte riválisát, Matthew O'Neillt. Shane támogatását az angolok még apja, Conn O'Neill, Tyrone 1. grófja életében is érdemesnek tartották megszerezni. Shane rövid időre szövetkezett a MacDonnellekkel, de hirtelen haragú természete miatt hamarosan hadat üzent a skót klánnak. A skót MacDonnell család meggyilkolta Shane O'Neillt, és felvette a meggyilkolása kapcsán járó, az angol korona által kitűzött jutalmat.
↑Elizabeth FitzGerald apja Thomas Grey, Dorset 1. márkija, V. Eduárd angol király féltestvére volt. Anyja, Cecily Bonville (1460–1529) volt Anglia egyik leggazdagabb nemese, miután megörökölte (saját jogán elnyerte) Harington 7. bárónői, majd Bonville 2. bárónői címeket a hozzá tartozó vagyonnal.
↑Sir Christopher Nugent, 6. Delvin báró (1544–1602) ír nemes és író volt. Letartóztatták I. Erzsébet angol királynő ellen elkövetett hazaárulás gyanújával, és elzárásában halt meg, mielőtt a tárgyalás lezajlott volna.
↑Richard Nugent, Westmeath első grófja (1583–1642) a tizenhetedik század ír nemes és politikusa volt. 1607-ben bebörtönözték az angol korona elleni összeesküvés miatt, de hamarosan királyi kegyelmet kapott, és ezután általában a kormány megbízható támogatója volt, bár hűségét időről időre megkérdőjelezték. Halálát az okozta, hogy az 1641-es ír lázadás során nem volt hajlandó fegyvert fogni az angol korona ellen.
↑Wills Hill, Downshire 1. márkija (1718–1793) ír és brit politikus volt. 1741-ben az ír parlament tagjává választották, majd 1742-ben Angliában is parlamenti képviselő lett. Több fontos tisztséget töltött be, köztük az amerikai ügyekért felelős államtitkár (Secretary of State for the Colonies) posztját 1768 és 1772 között. 1789-ben megkapta a Downshire márkija címet, amely az ír főnemesség rangját erősítette. Életét a brit kormányzati ügyek és az ír nemesség érdekeinek képviselete határozta meg.
↑Elizabeth FitzGerald, ismertebb nevén „a Szép Geraldine“ gyermekkorát Angliában töltötte, ahol a Hunsdonban található udvarházban nevelkedett a királyi hercegnők – leendő királynők –, Mária és I. Erzsébet angol királynő társaságában. Szépsége és műveltsége miatt Henry Howard, Surrey grófja (1516–1547) megörökítette őt "The Geraldine" című szonettjében. Kétszer ment férjhez: először Sir Anthony Browne-hoz, majd Edward Clintonhoz, Lincoln 1. grófjához.
↑Dónall MacCarthy Reagh (1365–1414) (írül: Domhnall Mac Cárthaigh Riabhach) Carbery 5. hercege volt. A harmadik herceg idősebb fia és a negyedik herceg unokaöccse, így Donal Goth MacCarthy Mór, Desmond királyának ükunokája volt. A „riabhach” (sötét bőrű) melléknevet ő kapta meg külseje miatt. Ezért az ő nevéből származik a MacCarthy klán ezen ága, amelyet Mac Cárthaigh Riabhach (MacCarthy Reagh) néven ismernek.
↑Az Ormond grófja cím hányatott sorsú. A 1328-as cím háromszor szűnt meg és állítódott vissza, viselőit kétszer márkivá, egyszer herceggé emelték. Az utolsó viselő James Hubert Theobald Charles Butler, Ormond 7. márkija és 25. grófja, 1997-ben elhunyt közvetlen férfiági örökös nélkül. A márki cím megszűnt. A grófi cím alvó állapotban van, létezik egy jogos férfiági leszármazott, Piers James Richard Butler, Mountgarret 18. vikomtja személyében, aki igényt formálhatna a címre. Azonban ahhoz, hogy a cím újra aktív legyen, hivatalosan kellene igényelnie azt a brit koronától. Eddig 2024-es információ. Nagyon fontos, hogy ezek a címek az ír főrendben kerültek létrehozásra, létezik skót Ormond(e) grófi cím is.
↑Leinster vikomtja ( 1747) címet 1747. február 21-én hozta létre II. György brit király. A cím pontosan: Leinster vikomtja a Buckingham megye Taplow településéről.
↑„Követni fognak, bárhová megyek.“ (They will follow me wherever I go) válaszolta a meglepődötteknek.
↑A Kildare márki ( 1761) al– vagy mellékcíme Offaly grófja. A címet a mai napig (2025) Leinster hercege birtokolja.
↑Hugh Percy, eredeti nevén Hugh Smithson, 1714 körül született Langdale Smithson és Philadelphia Reveley gyermekeként. 1733-ban örökölte nagyapja, Sir Hugh Smithson, 3. báró címét. 1740-ben feleségül vette Lady Elizabeth Seymourt, Algernon Seymour, Somerset 7. hercegének lányát, aki a Percy család örököse volt. A házasság révén jelentős birtokokhoz és befolyáshoz jutott, és 1750-ben hivatalosan felvette a Percy nevet egy parlamenti törvény alapján. 1750-ben Northumberland grófjává nevezték ki. 1763-1765 között Írország lord helytartójaként szolgált, majd 1766-ban megkapta a Northumberland hercege címet. Politikai pályafutása során 1753-tól a királyi udvar tagja volt, és 1763-1765 között Írország helytartójaként szolgált. Mecénásként támogatta a művészeteket és jelentős építkezéseket kezdeményezett, például az Alnwick kastély újjáépítését. 1786. június 6-án hunyt el, és a Westminster-apátságban helyezték örök nyugalomra
↑George Townshend (1724–1807), Townshend 1. márkija 1767 és 1772 között töltötte be az ír lord helytartó tisztségét, amely során jelentős politikai reformokat vezetett be, de gyakran konfliktusba került az ír parlamenttel és a helyi arisztokráciával, köztük James FitzGerald, Leinster hercegével.
↑ abA Szent Patrick-rend nyaklánca.A Szent Patrik-rend (Order of St. Patrick) brit lovagrend volt, amelyet III. György brit király alapított 1783. február 5-én. A rend jele a név után: KP (Knight of St. Patrick), a Bogáncsrendet követi és a Bath rendet előzi meg az érdemrendek listáján. A rend célja az ír nemesség lojalitásának megerősítése és az angol korona befolyásának növelése volt Írországban. A rend tagjai kizárólag az ír arisztokrácia köréből kerülhettek ki, és legfeljebb 15 lovag lehetett tagja egyszerre. A rend ceremóniáinak központja a dublini Szent Patrik-székesegyház volt, ahol a lovagok hivatalos szertartásait tartották. Az ír függetlenség elnyerése után, 1922-ben, a rend gyakorlati jelentősége megszűnt. Az utolsó nem királyi tagot – James Hamilton Abercorn 3. hercegét – V. György nevezte ki 1922-ben. Az utolsó lovag Henrik Gloucester 1. hercege 1974-ben halt meg, ő 1934-ben lett a lovagrend tagja. Utoljára a yorki herceget, a későbbi VI. Györgyöt fogadta tagjai közé a rend. Hivatalosan soha nem oszlatták fel a rendet. Az Ír Köztársaság nem ismeri el a nemesi címeket – bár a lovagrendi tagság jogilag nem nemesi cím. A brit uralkodó – bár jogilag megtehetné, mint a rend mindenkori automatikus feje – politikai okból nem nevez ki lovagot a rendbe, nem kíván utalni arra, hogy az Ír Köztársaság elődje brit birtok volt. A rend ma főként történelmi és kulturális érdekességként ismert, különösen szimbolikus kapcsolatban Írország nemesi hagyományaival.
↑ abAz ír seriff helyi közigazgatási tisztségviselő volt, akit általában évente neveztek ki az angol közigazgatási rendszer bevezetése után. Feladatai közé tartozott az adók beszedése, bírósági ítéletek és határozatok végrehajtása, valamint a közrend fenntartása helyi szinten. Bár politikai és adminisztratív szerepe jelentős volt, nem rendelkezett bírói jogkörrel, és tevékenysége főként közigazgatási jellegű maradt.
↑ abAz Egyesülési Törvény (Acts of Union 1800) az Ír Királyság és Nagy-Britannia Királyság egyesítését eredményezte, létrehozva az Egyesült Királyságot 1801. január 1-jén.
A törvényt külön-külön fogadta el az ír és a brit parlament, hogy jogilag egyesítsék a két országot egy közös parlament és kormány alatt. A törvény célja a politikai stabilitás növelése és az ír függetlenségi mozgalmak visszaszorítása volt, különösen az 1798-as felkelés után. Az egyesítés keretében megszüntették az ír parlamentet, és Írország képviselői helyet kaptak a Westminsterben. Bár a törvény hivatalosan érvényben maradt, a XX. század elején az ír függetlenségi mozgalmak, majd az Ír Szabadállam 1922-es megalakulásával gyakorlatilag véget ért az unió.
↑A katolikus emancipáció az a politikai és társadalmi folyamat, amelynek során a római katolikusok az Egyesült Királyságban (és korábban Nagy-Britanniában és Írországban) visszanyerték a teljes polgári és politikai jogokat, amelyeket korábban elvettek tőlük a vallási diszkrimináció miatt. A XVI. és XVII. századi vallási konfliktusok következtében a katolikusok politikai és társadalmi jogait számos törvény korlátozta. Ezek közé tartozott, hogy nem tölthettek be fontos közhivatali tisztségeket, nem szavazhattak, és nem szolgálhattak a brit parlamentben. Ezek a korlátozások különösen súlyosan érintették Írország katolikus lakosságát.
↑A Reform Bill az Egyesült Királyság parlamenti választási rendszerének reformjára irányuló törvényjavaslatok sorozatának (1832, 1867 és 1884) elnevezése, amelyek célja a választási rendszer igazságosabbá tétele és a választójog kiterjesztése volt.
↑Denise Orme (1884–1960) volt Aga Khan IV. anyai nagyanyja. Jessie Smither néven született, egy csapos, Alfred Smither lányaként. Zenés varietéművészként kezdte karrierjét, majd először Theodor William Wessel dán diplomatával kötött házasságot, amely válással végződött. Második férje Churston 3. bárója volt, akitől szintén elvált. Leinster hercege 1946. március 11-én lett a harmadik férje. Ezzel a házassággal a herceg hét mostohagyermeket szerzett, köztük Joan Yarde-Bullert, aki akkoriban (1936–1949 között) Taj-ud-dawlah hercegnőként volt ismert, és Aga Khan IV. (1936-ban született) édesanyja.
↑Desmond FitzGerald őrnagy 1888. szeptember 21-én született. Gerald FitzGerald, Leinster 5. hercege és Lady Hermione Wilhelmina Duncombe fia volt. 1916. március 3-án, 27 éves korában hunyt el Franciaországban, aktív szolgálat közben. Az Ír Gárdában (Irish Guards) őrnagyi rangot szerzett. Az első világháborúban harcolt, ahol neve szerepelt a hadijelentésekben, és kétszer megsebesült. Katonai szolgálataiért elnyerte a Military Cross (Katonai Kereszt) kitüntetést.
↑Edward FitzGerald (1763. október 15. – 1798. június 4.) az ír szabadságmozgalom egyik legismertebb alakja volt a XVIII. század végén. Katonai pályafutását a brit hadseregben kezdte, ahol jelentős tapasztalatokat szerzett az amerikai függetlenségi háború során, majd később érdeklődése az ír ügyek felé fordult. FitzGerald szenvedélyesen támogatta az Ír Egyesült Testvérek mozgalmát, amely az ír függetlenségért és reformokért küzdött. Politikai nézetei miatt összeütközésbe került a brit kormánnyal, és az 1798-as ír felkelés egyik fő szervezője lett. Letartóztatták, mielőtt a felkelés teljesen kibontakozhatott volna, és börtönben halt meg sebesülései következtében. Halála után Írországban hősként tisztelték, míg életútja a brit politikai körökben ellentmondásos megítélésű maradt. Emellett szenvedélyes természetét és elkötelezettségét kortársai is elismerték, akik a szabadság ügyének elkötelezett támogatóját látták benne.
↑Irish Biography 180. oldal, FitzGerald, Gerald, 1st Baron Offaly :: Thomas FitzMaurice, Shanid ura, Maurice FitzGerald, Llanstephan ura és felesége, Alice legidősebb fia volt. Thomas a Desmondi Geraldine-ház ősatyja, valamint Gerald FitzMaurice, Offaly első urának testvére, aki a Kildarei és Leinsteri Geraldine-házak ősévé vált.
↑Irish Biography 180. oldal, FitzGerald, Gerald, 1st Baron Offaly :: Gerald FitzMaurice, jure uxoris (felesége jogán) Offaly első ura, cambro-normann nemes volt, aki apjával, Llanstephan urával, Maurice FitzGerald-del együtt részt vett az Írországot érintő normann invázióban (1169–1171). Öt testvérével és nővérével, Nestával megalapították a jelentős FitzGerald/FitzMaurice dinasztiát, amely fontos szerepet játszott Írország történetében.
↑Irish Biography 181. oldal, FitzGerald, Maurice, 2nd Baron Offaly :: Maurice FitzMaurice FitzGerald I, Offaly 2. ura anglo-normann főnemes, katona és Írország főbírója volt 1232 és 1245 között. Számos sereget vezetett az írek ellen, és főbíróként alkalmazott kemény módszerei miatt III. Henrik angol király kritikával illette.
↑Irish Biography 181. oldal, FitzGerald, Maurice, 3rd Baron Offaly :: Maurice FitzMaurice FitzGerald ír főnemes, katona és 1272-től 1273-ig Írország főbírója volt. Családja az ír és normann szokások szintézisének ideálját testesítette meg, és „írebbé váltak az íreknél”, ezzel hozzájárulva az ír identitás formálódásához. „Mások szerint azonban sosem birtokolta ténylegesen ezt az uradalmat, mivel az legidősebb bátyja, Gerald fiára és unokájára szállt tovább.”
↑Irish Biography 181. oldal, FitzGerald, Sir Gerald, 4th Baron Offaly :: Befejezte a Kildare-i ferences apátság építését, és megalapította a Clane-i ferences apátságot. Háborúkat folytatott az O'Conorokkal. Az O'Brienekkel vívott 1287-es csatában, ahol sok angol-normann lovag meghalt, megsebesült, nem sokkal később Rathmore-ban meghalt.
↑Forrás: Digitálisan feljavított változat egy közkinccsé vált térképről, amelyet W. & A.K. Johnston készített (William Johnston [1802–1888], Edinburgh főpolgármestere, és Alexander Keith Johnston [1804–1871], Skócia királyi földrajztudósa); térképek, amelyek a Historical Atlas of Modern Europe from the Decline of the Roman Empire című műben jelentek meg, szerző: Reginald Lane Poole [1857–1939], az Oxfordi Egyetem levéltárának őrzője (kiadó: Clarendon Press, London, Edinburgh és New York, 1902). Forrás: WorldCat Record 189734 (angol nyelven). WorldCat . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
↑ abVincent Carey. Surviving the Tudors – The 'Wizard' Earl of Kildare and English Rule in Ireland, 1537–1586 (angol nyelven). Four Courts Press (2002). ISBN 978-1851825493
↑ abColm Lennon. Sixteenth-Century Ireland: The Incomplete Conquest (angol nyelven). Gill and Macmillan, 192. o. (1994). ISBN 978-0717116232
↑ abTerence Dooley. History: The Decline and Fall of the Dukes of Leinster, 1884-1948: Love, War, Debt and Madness (angol nyelven). Four Courts Press (2014). ISBN 978-1846825235
↑Cokayne:{{cite book |last=Cokayne |first=G. E. |others=with Vicary Gibbs, H.A. Doubleday, Geoffrey H. White, Duncan Warrand and Lord Howard de Walden, editors |title=The Complete Peerage of England, Scotland, Ireland, Great Britain and the United Kingdom, Extant, Extinct or Dormant |edition=new ed. |volume=13 volumes in 14 |year=1910–1959 |others-reprint=Reprint in 6 volumes |location=Gloucester, U.K. |publisher=Alan Sutton Publishing |year2=2000 |language=angol}
1488 II) jelzés. Ez azt jelenti, hogy a nemesi címet a skót peerage-ben, főrendben hozták létre 1488-ban. Ez volt a cím második létrehozása. Gyakran csak a létrehozás sorszámát jelentő római számokat adjuk meg.
1690 I)[m 1] címet először Schomberg (eredetileg Schönberg) hercege nyerte el III. Vilmos királytól 1690-ben, a Boyne-i csata[m 2] után. A címet haláláig, 1719-ig viselte, ekkor a cím férfi örökös hiányában kihalt.
Schomberg 1. hercege (1689)
Mértola grófja[m 3]
.svg){kind=small}
1689) címet[m 4]. Friedrich Schomberget azért tette egyből herceggé az uralkodó, mert katonai szolgálatai kiemelkedően fontosak voltak, különösen a Dicsőséges Forradalom és az azt követő ír hadjáratok sikeréhez. Kulcsszerepet játszott az 1690-es Boyne-i csatában[m 2], ahol Írországban harcolt a jakobita erők ellen. A csatában hősi halált halt.[1][2]
Lanstephan ura
1259), 
Desmond grófja (
-112025.jpg)
.jpg)
Kildare 1. márkija (
Hillsborough 2. vikomtja, 
,_1st_Duke_of_Leinster_(attr._to_Jean-Baptiste_van_Loo).jpg)
1766 III) nevezték ki._-_Portrait_of_William_Robert_Fitzgerald,_2nd_Duke_of_Leinster.jpg)
.svg){kind=small}
1870) címet adományozott számára, hogy részt vehessen a londoni Lordok Háza ülésein. 1879-ben kinevezték az ír titkos tanács tagjává (Privy Councillor). FitzGerald irodalmi tevékenységével is kiemelkedett, legismertebb műve a The Earls of Kildare[66], amely a család történetét dolgozta fel.[57][67]
.svg){kind=small}