Ugrás a tartalomhoz

Oxford–Cambridge evezősverseny

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Oxford–Cambridge evezősverseny
(The Boat Race)
Cambridge Oxford ellen (1925)
Cambridge Oxford ellen (1925)
Adatok
Ország Anglia
Rendező városLondon
Dátum(1829); (1836–42);
(1845–2019); (2021-)
Fő helyszínPutney-tól, Mortlake-ig
HonlapHivatalos honlap
A Wikimédia Commons tartalmaz Oxford–Cambridge evezősverseny témájú médiaállományokat.

Az Oxford–Cambridge evezősverseny egy évente, általában tavasszal megrendezett evezős versenysorozat az Oxfordi Egyetem és a Cambridge-i Egyetem evezős klubjai között, melyet hagyományosan váltott evezős nyolcasok között rendeznek a Temze folyón, Londonban. A versenyt Angliában egyszerűen csak "a hajósverseny" (The Boat Race), vagy egyetemi hajóversenyként (University Boat Race) említik. A versenyeken külön férfi és női futamok, valamint tartalékos legénységek indulnak. A férfi versenyt először 1829-ben hozták létre, 1856 óta pedig évente rendezik meg, kivéve az első- és a második világháború időszakát (bár nem hivatalos versenyeket ekkor is rendeztek), és a 2020-as Covid19 világjárványt. A női versenyt 1927-ben indították és 1964 óta évente került megrendezésre. 2015 óta a női verseny ugyanazon a napon és pályán zajlik mint a férfi rangadó, 2018-tól pedig a két futam összevont versenyét "a hajóversenyként" (The Boat Race) emlegetik.

A versenynek 1845 óta az úgynevezett "bajnoki pálya" (The Championship Course) ad otthont, amely a nyugat-londoni Temze 4,2 mérföldes (6,8 km) szakaszát fedi le. Más helyszíneket is használtak, köztük a Great Ouse folyó egy szakaszát, amely a 2021-es verseny helyszíne volt. Mindkét legénység tagjait hagyományosan bluesnak és minden hajót "Blue Boat"-nak neveznek. A Cambridge színe a világoskék, az Oxfordé pedig a sötétkék. 2022-ig Cambridge 85-ször, Oxford 81-szer nyerte meg a férfiak versenyét, míg az 1877-es versenyt "holtversenynek (dead heat)" nyilvánították. 1930 óta Oxford vezeti az összesített győzelmek eredményét, de a kezdetektől számítva Cambridge áll az élen. A nőknél a Cambridge 45-ször, míg az Oxford 30-szor nyerte meg a versenyt és 1966 óta Oxford vezet az összesített győzelmek terén.[1] 1965 óta tartanak tartalék hajóversenyt a férfiak és 1966 óta a nők számára. A legtöbb évben több mint 250 000 ember nézte a versenyt a Temze partjáról. 2009-ben rekordszámú, 270 000 ember látta élőben a versenyt és további 15 milliónyian a televízió közvetítésein keresztül.[2]

Története

[szerkesztés]

Az első verseny

[szerkesztés]
Korabeli metszet a hajóverseny egyik edzéséről (1872)

Az egyetemek közötti rivalizálás sokkal régebbre nyúlik vissza, mint az evezős versenyek de az évszázados versengés a 19. század óta a sportban testesült meg. Ez a sport a krikett volt, melyet 1827-ben rendeztek. Az evezős hagyomány két évvel később 1829-ben indotta el Charles Merivale, a cambridge-i St John's College hallgatója és harrow-i iskolai barátja Charles Wordsworth, aki az oxfordi Christ Churchben tanult.[3][4] Cambridge mindig is előrébb járt az evezésben, mivel már egy évvel a verseny előtt megalapította evezős klubját, míg az oxfordi egyetemi klub csak 1839-ben alakult meg. 1829 húsvétján a Cambridge-i Egyetem kihívta az Oxfordi Egyetemet egy nyolcas evezős versenyre, amit Oxford el is fogadott azzal a feltétellel, hogy ha húsvét utánra halasztják a mérkőzést. Cambridge elfogadta a halasztást és a verseny helyszínéül a Temze-parti Henley-on Thames városát javasolta, amit Oxford egy terepszemlét követően el is fogadott. Az első versenyt 1829. június 10-én tartották amit a kihívó Cambridge elveszített. Az eseményen már ekkor nagyszámú nézőközönség, mintegy 20 ezer ember vett részt.[3][4][5]

A hagyománnyá válás

[szerkesztés]

A második versenyt csak 1836-ban rendezték meg, ahol a helyszínt egy Westminsterből Putney-ba tartó pályára helyezték át. Oxford már az első versenyen is sötétkék mezt viselt, míg Cambridge a második versenyen mutatkozott először világoskékben. Ennek oka, hogy a versenyzők többsége eton-i volt és az ottani híres iskolának a színe, az úgynevezett "eton kék (Eton blue)" volt. A versenyt ezúttal a Cambridge nyerte, csakúgy mint az ezt követő négy versenyt, sorozatban. A következő két évben nézeteltérés alakult ki a verseny helyszínét illetően. Oxford a Henley-t, míg Cambridge pedig Londont részesítette előnyben.[4] Az "Oxford University Boat Club" hivatalos megalakulását követően 1839-ben, újraindult a verseny a két egyetem között, Londonban a Temze felső torkolata közelében a Tideway-n. Ekkortól vált hagyománnyá – és ez mind a mai napig tart -, hogy a vesztes csapat évente visszavágóra hívja a győztest. 1842-ben a versenyt ismét Henley-on Thames-ben rendezték meg és mint tizenhárom évvel ezelőtt, ezúttal is Oxford nyerte meg és nem is akárhogyan. A csapat nyolc tagjából az egyik megbetegedett és mivel a szabályzat nem enged cserét, így hét evezőssel nyerték meg az esélytelennek vélt összecsapást.[6] A verseny 1845-ben ismét új pályára költözött és azóta szinte minden évben a Temze Putney és Mortlake közötti szakaszán zajlanak a versenyek. Ez alól kivétel az 1847, 1848, az 1850, 1851 és az 1853,1855-ös évek, valamint az 1915-től 1919-ig tartó évek az első világháború miatt, az 1940-től 1945-ig tartó második világháborús időszak, illetve 2020-ban a Covid19 világjárvány.[7]

Az 1877-es holtverseny

[szerkesztés]
Az 1877-es holtverseny hajdani ábrázolása

Mindkét legénység rossz időjárási körülmények között ért célba, egyformán 24 perc 8 másodperc alatt. 1877-ben volt az egyetlen olyan eredmény, amikor a versenyt holtversenynek nyilvánították. A versenybíró, Honest John Phelps ítéletét gyanúsnak tartották, mert állítólag 70 év feletti volt és az egyik szemére vak. A legenda szerint a versenyen elaludt és így lemaradt a célbaérkezés pillanatáról, ezért döntetlennek hirdette ki a mérkőzést. Valószínűbbnek tartják viszont, hogy a célvonal közelében lévő csónakoktól nem tudta tisztán megállapítani, hogy melyik csapat lett a győztes.[3][4] Phelps "Honest John (Becsületes János)" beceneve ugyan ironikusan hangzik, de nem volt az és nem volt részeg sem (ahogyan azt néha állítják) a cél idején egy bokor alatt. El kellett ítélnie, hogy ki nyert a céloszlopok segítsége nélkül (amelyeket csak a következő évi versenyre szereltek fel).[6] Egyes újságok azt hirdették, hogy az Oxford szoros győzelmet aratott, de az ő nézőpontjuk a folyó folyásirányától származott. Mivel nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy ki lépett át először a pontos célvonalon, Phelps csak holtversenyként tudta megítélni. A sajtó és az oxfordi szurkolók később találták ki a Phelpsről szóló történeteket, amelyeket Phelpsnek esélye sem volt cáfolni.[7][8]

A 2012-es incidens

[szerkesztés]
A 2012-es verseny egyik részlete

A 2012-es futamon – miután a versenyzők a pálya csaknem háromnegyedét leevezték – a verseny több mint 30 percre leállt, amikor egy magányos, a polgári szabadságjogokért tiltakozó, ausztrál Trenton Oldfield a chiswick-i oldalról belépett a vízbe és szándékosan a hajók közé úszott, miután a játékvezető-asszisztens észrevette, hogy biztonsági okokból mindkét hajónak meg kellett állnia. Az újraindítás után a hajók összeütköztek és az oxfordi legénység egyik evezője kettétört. A versenybíró, John Garrett úgy ítélte meg, hogy az incidens az Oxford hibája volt és engedélyezte a verseny folytatását. A Cambridge ezután gyorsan átvette a vezetést, és meg is nyerte a futamot. Az oxfordi legénység fellebbezést nyújtott be a játékvezetőhöz, amelyet gyorsan elutasítottak és a Cambridge hajóját nyilvánították győztesnek.[9][10]

A 2021-es verseny

[szerkesztés]

2021-es hajóversenyt Cambridgeshire-ben, Ely közelében a Great Ouse folyón rendezték meg egy rövidebb, 3,0 mérföldes (4,9 km) egyenes pályán. Egyrészt a koronavírus-járvány miatt, másrészt a Hammersmith híd lezárása miatt történt biztonsági aggályok okán. A verseny mára az Egyesült Királyság nemzeti intézményévé vált és minden évben a televízió is közvetíti.[11]

A 2022-es hajóverseny visszatért a Temzébe és a Putney és Mortlake közötti hagyományos pályára.[12]

Versenyhelyszínek

[szerkesztés]
A versenypálya térképe a Temze folyó 6,8 km-es szakaszán Putney és Mortlake között.

1845-től 2019-ig és 2022-ig minden futam a "Bajnoki Pályán (The Championship Course)" Putney és Mortlake között zajlott. A korábbi versenyek és a 2021-es rendezvény különböző helyszíneken zajlott.

  • Henley-on-Thames (1829)
  • Westminster és Putney között (1836–42)
  • The Championship Course (1845–2019)
  • Great Ouse folyó (2021)

A bajnoki pálya

[szerkesztés]
A kép előterében a befutó "UBR" gránitkő a Tideway déli töltésén Mortlake-ben, a Chiswick Bridge-től 112 méterre keletre. A kép (jobb) hátterében a céloszlop, bal oldalon a Chiswick híd látható.

A bajnoki pálya (The Championship Course) 4 mérföldre és 374 yardra (6,779 km) található Londonban, a Temze Putneytól Mortlake-ig tartó szakaszán, elhaladva a Hammersmith híd alatt és Barnes mellett, majd a Barnes Railway Bridge alatt egy "S" alakot követve keletről nyugatra. A rajtot és a célt a déli part töltésén található egyetemi hajóverseny "UBR" (University Boat Race) kövei jelölik. A klubok elnökei feldobnak egy érmét a verseny előtt, hogy megválasszák a folyó melyik oldalán fognak evezni. A döntés az időjárás, a víz sebessége és sodrása függvényében befolyásolhatja a teljesítményt, mivel a pálya három kanyarja kedvezhet, vagy hátrányt jelenthet a legénység teljesítményéhez.[13]

Eredmények

[szerkesztés]
A győzelmek számának alakulása az évek során (férfiak, nők, tartalékok)

Az első versenyt 1829-ben rendezték meg a Temze 3,6 km hosszú szakaszán, a Hambleden Lock és a Henley Bridge között. Hivatalosan is rögzítették, hogy Oxford „könnyen” nyerte meg a versenyt. Hét év telt el a második versenyig, amelyet Cambridge 20 hosszal nyert meg a Westminster híd és a Putney híd közötti 9,3 km-es pályán. További négy verseny közül hármat a világoskékek nyertek ugyanazon a pályán. Az 1845-ös futam volt az első, amelyet a "Bajnoki Pályán" (The Championship Course) bonyolítottak le. Miután a Cambridge „könnyen” megnyerte a kilencedik hajóversenyt, ekkor 7:2-re vezetett összesítésben és első és egyetlen alkalommal hívták ki az Oxfordot egy második futamra ugyanabban az évben, 1849-ben. Az Oxford győzött, mivel a világoskékeket diszkvalifikálták. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a versenyt így döntötték el. A 2022-es versenyen a Cambridge összesítésben 85 győzelemmel vezet a versenyben, az Oxford 81 elsőbbségéhez képest. Az 1877-es versenyt „holtversenynek” nyilvánították. A Cambridge 1930 óta vezet az Oxford előtt, az összesített győzelmek számát illetően.[8]

A férfi versenyek eredménytáblázata

[szerkesztés]
Év Győztes[14] A győztes [14] A győztes előnye[14] Oxford
győzelem
összesen
Cambridge
győzelem
összesen
1 1829
1830–1835
nem voltak versenyek
Oxford 14:03 90nagy előnnyel 1 0
2 1836
1837–1838
nem voltak versenyek
Cambridge 36:00 20 hosszal 1 1
3 1839 Cambridge 31:00 35 hosszal 1 2
4 1840 Cambridge 29:03 0.7534 hosszal 1 3
5 1841 Cambridge 32:03 22 hosszal 1 4
6 1842
1843–1844
nem voltak versenyek
Oxford 30:01 04.504+12 hosszal 2 4
7 1845 Cambridge 23:30 10 hosszal 2 5
8 1846
1847–1848
nem voltak versenyek
Cambridge 21:05 03 hosszal 2 6
9 1849 Cambridge 22:00 90nagy előnnyel 2 7
10 1849
1850–1851
nem voltak versenyek
Oxford érvénytelen 99Cambridge
szabálytalan volt [Mj. 1]
3 7
11 1852
1853
nem volt verseny
Oxford 21:36 09 hosszal 4 7
12 1854
1855
nem volt verseny
Oxford 25:29 07 hosszal 5 7
13 1856 Cambridge 25:45 0.2514 hosszal 5 8
14 1857 Oxford 22:05 11 hosszal 6 8
15 1858 Cambridge 21:23 07.57+12 hosszal 6 9
16 1859 Oxford 24:04 95Cambridge
elsüllyedt
7 9
17 1860 Cambridge 26:05 01 hosszal 7 10
18 1861 Oxford 23:03 16 hosszal 8 10
19 1862 Oxford 24:34 10 hosszal 9 10
20 1863 Oxford 23:06 15 hosszal 10 10
21 1864 Oxford 21:04 09 hosszal 11 10
22 1865 Oxford 21:24 04 hosszal 12 10
23 1866 Oxford 25:35 03 hosszal 13 10
24 1867 Oxford 22:39 0.512 hosszal 14 10
25 1868 Oxford 20:56 06 hosszal 15 10
26 1869 Oxford 20:04 03 hosszal 16 10
27 1870 Cambridge 22:04 01.51+12 hosszal 16 11
28 1871 Cambridge 23:01 01 hosszal 16 12
29 1872 Cambridge 21:15 02 hosszal 16 13
30 1873 Cambridge 19:35 03 hosszal 16 14
31 1874 Cambridge 22:35 03.53+12 hosszal 16 15
32 1875 Oxford 22:02 10 hosszal 17 15
33 1876 Cambridge 20:02 90 nagy előnnyel 17 16
34 1877 Holtverseny 24:08 ... Holtverseny 17 16
35 1878 Oxford 22:15 10 lengths 18 16
36 1879 Cambridge 21:18 03 hosszal 18 17
37 1880 Oxford 21:23 03.753+34 hosszal 19 17
38 1881 Oxford 21:51 03 hosszal 20 17
39 1882 Oxford 20:12 07 hosszal 21 17
40 1883 Oxford 21:18 03.53+12 hosszal 22 17
41 1884 Cambridge 21:39 02.52+12 hosszal 22 18
42 1885 Oxford 21:36 02.52+12 hosszal 23 18
43 1886 Cambridge 22:03 0.66723 hosszal 23 19
44 1887 Cambridge 20:52 02.52+12 hosszal 23 20
45 1888 Cambridge 20:48 07 hosszal 23 21
46 1889 Cambridge 20:14 03 hosszal 23 22
47 1890 Oxford 22:03 01 hosszal 24 22
48 1891 Oxford 21:48 0.5012 hosszal 25 22
49 1892 Oxford 19:01 02.252+14 hosszal 26 22
50 1893 Oxford 18:45 01.251+14 hosszal 27 22
51 1894 Oxford 21:39 03.53+12 hosszal 28 22
52 1895 Oxford 20:05 02.252+14 hosszal 29 22
53 1896 Oxford 20:01 0.4025 hosszal 30 22
54 1897 Oxford 19:12 02.52+12 hosszal 31 22
55 1898 Oxford 22:15 90nagy előnnyel 32 22
56 1899 Cambridge 21:04 03.253+14 hosszal 32 23
57 1900 Cambridge 18:45 20 hosszal 32 24
58 1901 Oxford 22:31 0.66723 hosszal 33 24
59 1902 Cambridge 19:09 05 hosszal 33 25
60 1903 Cambridge 19:33 06 hosszal 33 26
61 1904 Cambridge 21:37 04.54+12 hosszal 33 27
62 1905 Oxford 20:35 03 lengths 34 27
63 1906 Cambridge 19:25 03.53+12 hosszal 34 28
64 1907 Cambridge 20:26 04.54+12 hosszal 34 29
65 1908 Cambridge 19:02 02.52+12 hosszal 34 30
66 1909 Oxford 19:05 03.53+12 hosszal 35 30
67 1910 Oxford 20:14 03.53+12 hosszal 36 30
68 1911 Oxford 18:29 02.752+34 hosszal 37 30
69 1912[Mj. 2] Oxford 22:05 06 hosszal 38 30
70 1913 Oxford 20:53 0.7534 hosszal 39 30
71 1914
1915–1919
nem voltak versenyek
Cambridge 20:23 04.54+12 hosszal 39 31
72 1920 Cambridge 21:11 04 hosszal 39 32
73 1921 Cambridge 19:45 01 hosszal 39 33
74 1922 Cambridge 19:27 04.54+12 hosszal 39 34
75 1923 Oxford 20:54 0.7534 hosszal 40 34
76 1924 Cambridge 18:41 04.54+12 hosszal 40 35
77 1925 Cambridge 21:05 95Oxford
elsüllyedt
40 36
78 1926 Cambridge 19:29 05 hosszal 40 37
79 1927 Cambridge 20:14 03 hosszal 40 38
80 1928 Cambridge 20:25 10 hosszal 40 39
81 1929 Cambridge 19:24 07 hosszal 40 40
82 1930 Cambridge 19:09 03 hosszal 40 41
83 1931 Cambridge 19:26 02.52+12 hosszal 40 42
84 1932 Cambridge 19:11 05 hosszal 40 43
85 1933 Cambridge 20:57 02.252+14 hosszal 40 44
86 1934 Cambridge 18:03 04.254+14 hosszal 40 45
87 1935 Cambridge 19:48 04.54+12 hosszal 40 46
88 1936 Cambridge 21:06 05 hosszal 40 47
89 1937 Oxford 22:39 0.2514 hosszal 41 47
90 1938 Oxford 20:03 02 hosszal 42 47
91 1939 Cambridge 19:03 04 hosszal 42 48
92 1946 Oxford 19:54 03 hosszal 43 48
93 1947 Cambridge 23:01 10 hosszal 43 49
94 1948 Cambridge 17:50 05 hosszal 43 50
95 1949 Cambridge 18:57 0.2514 hosszal 43 51
96 1950 Cambridge 20:15 03.53+12 hosszal 43 52
97 1951 Cambridge 20:05 12 hosszal 43 53
98 1952 Oxford 20:23 0.06canvas[Mj. 3] 44 53
99 1953 Cambridge 19:54 08 hosszal 44 54
100 1954 Oxford 20:23 04.54+12 hosszal 45 54
101 1955 Cambridge 19:01 16 hosszal 45 55
102 1956 Cambridge 18:36 01.251+14 hosszal 45 56
103 1957 Cambridge 19:01 02 hosszal 45 57
104 1958 Cambridge 18:15 03.53+12 hosszal 45 58
105 1959 Oxford 18:52 06 hosszal 46 58
106 1960 Oxford 18:59 01.251+14 hosszal 47 58
107 1961 Cambridge 19:22 04.254+14 hosszal 47 59
108 1962 Cambridge 19:46 05 hosszal 47 60
109 1963 Oxford 20:47 05 hosszal 48 60
110 1964 Cambridge 19:18 06.56+12 hosszal 48 61
111 1965 Oxford 18:07 04 hosszal 49 61
112 1966 Oxford 19:12 03.753+34 hosszal 50 61
113 1967 Oxford 18:52 03.253+14 hosszal 51 61
1140 1968 Cambridge 18:22 03.53+12 hosszal 51 62
115 1969 Cambridge 18:04 04 hosszal 51 63
116 1970 Cambridge 20:22 03.53+12 hosszal 51 64
117 1971 Cambridge 17:58 10 hosszal 51 65
118 1972 Cambridge 18:36 09.59+12 hosszal 51 66
119 1973 Cambridge 19:21 13 hosszal 51 67
120 1974 Oxford 17:35 05.55+12 hosszal 52 67
121 1975 Cambridge 19:27 03.753+34 hosszal 52 68
122 1976 Oxford 16:58 06.56+12 hosszal 53 68
123 1977 Oxford 19:28 07 hosszal 54 68
124 1978 Oxford 18:58 95Cambridge
elsüllyedt
55 68
125 1979 Oxford 20:33 03.53+12 hosszal 56 68
126 1980 Oxford 19:02 0.04canvas[Mj. 4] 57 68
127 1981 Oxford 18:11 08 hosszal 58 68
128 1982 Oxford 18:21 03.253+14 hosszal 59 68
129 1983 Oxford 19:07 04.54+12 hosszal 60 68
130 1984 Oxford 16:45 03.753+34 hosszal 61 68
131 1985 Oxford 17:11 04.754+34 hosszal 62 68
132 1986 Cambridge 17:58 07 hosszal 62 69
133 1987 Oxford 19:59 04 hosszal 63 69
134 1988 Oxford 17:35 05.55+12 hosszal 64 69
135 1989 Oxford 18:27 02.52+12 hosszal 65 69
136 1990 Oxford 17:22 02.252+14 hosszal 66 69
137 1991 Oxford 16:59 04.254+14 hosszal 67 69
138 1992 Oxford 17:44 01.251+14 hosszal 68 69
139 1993 Cambridge 17:00 03.53+12 hosszal 68 70
140 1994 Cambridge 18:09 06.56+12 hosszal 68 71
141 1995 Cambridge 18:04 04 hosszal 68 72
142 1996 Cambridge 16:58 02.752+34 hosszal 68 73
143 1997 Cambridge 17:38 02 hosszal 68 74
144 1998 Cambridge 16:19 03 hosszal 68 75
145 1999 Cambridge 16:41 03.53+12 hosszal 68 76
146 2000 Oxford 18:04 03 hosszal 69 76
147 2001 Cambridge 19:59 02.52+12 hosszal 69 77
148 2002 Oxford 16:54 0.7534 hosszal 70 77
149 2003 Oxford 18:06 0.011 láb (30 cm) 71 77
150 2004 Cambridge 18:47 06 hosszal 71 78
151 2005 Oxford 16:42 02 hosszal 72 78
152 2006 Oxford 18:26 05 hosszal 73 78
153 2007 Cambridge 17:49 01.251+14 hosszal 73 79
154 2008 Oxford 20:53 06 hosszal 74 79
155 2009 Oxford 17:00 03.53+12 hosszal 75 79
156 2010 Cambridge 17:35 01.3331+13 hosszal 75 80
157 2011 Oxford 17:32 04 hosszal 76 80
158 2012 Cambridge 17:23[Mj. 5] 04.254+14 hosszal 76 81
159 2013 Oxford 17:28 01.3331+13 hosszal 77 81
160 2014 Oxford 18:36 11 hosszal 78 81
161 2015 Oxford 17:34 06.56+12 hosszal 79 81
162 2016 Cambridge 18:38 02.52+12 hosszal 79 82
163 2017 Oxford 16:59 01.251+14 hosszal 80 82
164 2018 Cambridge 17:51 03 hosszal 80 83
165 2019
2020
nem volt verseny[Mj. 6]
Cambridge 16:57 901 hosszal 80 84
166 2021 Cambridge 14:12 01 hosszal 80 85
167 2022 Oxford 16:42 02+14 hosszal 81 85
168 2023 Cambridge 18:18 01+14 hosszal 81 86
169 2024 Cambridge 18:56 0 2+12 hosszal 81 87

Nem hivatalos versenyek

[szerkesztés]
A férfi verseny trófeája

A második világháború alatt négy nem hivatalos hajóversenyt rendeztek, a Temzén, és a Great Ouse folyón, Elyben. A legénységeket nem ismerték el "full Blues"-nak, ezért ezen futamok eredményei nem szerepelnek a hivatalos összesítésben.[6]

Év Helyszín Győztes Idő Előny
1 1940 Henley-on-Thames Cambridge 9:28 05 hosszal
2 1943 Sandford-on-Thames Oxford 4:49 0.66723 hosszal
3 1944 Great Ouse folyó, Ely Oxford 8:06 0.7534 hosszal
4 1945 Henley-on-Thames Cambridge 8:17 02 hosszal

Tények, érdekességek

[szerkesztés]
  • 1859-ben a cambridge-i, 1925-ben az oxfordi, 1912-ben pedig mindkét hajó elsüllyedt.[8]
  • 1978-ban történt, hogy a Cambridge hajója a célvonal közelében elmerült és az Oxford a süllyedő hajót megelőzve győzött.[4]
  • A 2003-as volt a hajóverseny történetében az eddigi legszorosabb futam, amikor az Oxford mindössze egy lábbal (kb. 30 cm-rel) előzte meg a Cambridge csapatát.
  • A hajókban nyolcan ülnek a menetiránynak háttal, míg egy ember a hajó végén velük szembe, aki az irányító ember.[4]
  • A győzelmi sorozat rekordját a Cambridge tartja, mert 1924 és 1936 kötött sorozatban 13 alkalommal nyert.[8]
  • Nem kizárólag brit nemzetiségű evezősök vehetnek részt a versenyen, de a két egyetem tanulója kell hogy legyen.[3]
  • A táv hossza a folyó medrének közepén mérve pontosan 4 mérföld 374 yard, (6779 m), amit kb. 20 perc alatt teljesítenek a versenyzők és ez idő alatt körülbelül 600 alkalommal húznak az evezőlapáttal.[3]
  • Az eddigi legjobb férfi időt a Cambridge teljesítette 1998-ban, ami 16 perc 19 másodperc volt.[5]
  • A legviccesebb kommentár 1949-ben hangzott el, amikor a BBC rádiós sportriportere John Snagge a következőt mondta élő egyenes adásban: "Nem látom ki vezet, de vagy az Oxford vagy a Cambridge".[4]
  • A váltott evezős nyolcas hajó hossza: 18,9 méter.

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. A Cambridge kezdetben egyértelműen vezetett, amikor a csónakok a Crabtree Tavernhez értek, a két hajó összeütközött. Szoros küzdelmes verseny után Cambridge lépte át először a célvonalat. Az evezési törvények kódexének szabályai alapján, a játékvezető szabálytalanságot ítélt.
  2. Az első futamban mindkét hajó elsüllyedt, így két nappal később újra indították.
  3. A hajó fedett része az orrtól a nyílt területig (ahol a sportoló ül) és a nyílt területről a tat felé. Gyakran használják, mint a annak leírása, hogy mennyivel nyertek vagy veszítettek egy versenyt.
  4. A hajó fedett része az orrtól a nyílt területig (ahol a sportoló ül) és a nyílt területről a tat felé. Gyakran használják, mint a annak leírása, hogy mennyivel nyertek vagy veszítettek egy versenyt.
  5. A versenyt félbeszakították majd újraindították. A legénység összeütközött, egy oxfordi evező kettétört.
  6. A Covid19 világjárvány miatt törölték

További információk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. The Gemini Boat Race 2023. theboatrace.org
  2. University Boat Race 2014: spectators' guide. telegraph.co.uk
  3. a b c d e UghyM
  4. a b c d e f g E.Puzzle
  5. a b Agota
  6. a b c Burnell
  7. a b BoatRace
  8. a b c d Dodd
  9. Boat Race: Royal Marines to help with security. bbc.co.uk
  10. [www.smh.com.au/sport/shock-and-oar-as-australian-protest-wrecks-oxbridge-boat-race-20120408-1wiyt.html Shock and oar as Australian protest swimmer wrecks Oxbridge boat race]. smh.com.au
  11. The Gemini Boat Race 2021: The Crews. theboatrace.org. [2022. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 30.)
  12. The Boat Race 2022 Returns to Championship Course in London. theboatrace.org. [2022. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 30.)
  13. Facts & Figures. web.archive.org. [2014. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 30.)
  14. a b c Boat Race – Results. web.archive.org. [2016. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 30.)

Források

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a The Boat Race című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Commons:Category:The Boat Race
A Wikimédia Commons tartalmaz Oxford–Cambridge evezősverseny témájú médiaállományokat.
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap