Ugrás a tartalomhoz

M43-as autópálya (Magyarország)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(M43 (autópálya) szócikkből átirányítva)
M43-as autópálya
Az M43-as autópálya Kiskundorozsmánál
Az M43-as autópálya Kiskundorozsmánál
Az M43-as autópálya
Az M43-as autópálya
Úttípusautópálya
Építkezés2005-2015
Hossza57,7 km
OrszágMagyarország
TartományokCsongrád-Csanád vármegye
Mérnökségek35, Makó
Az út elejeSzeged (M5)
Az út végeCsanádpalota / Románia
Időzónaközép-európai idő
A Wikimédia Commons tartalmaz M43-as autópálya témájú médiaállományokat.
Az M43-as Sándorfalva közelében
A M43-as Szeged észak közelében

Az M43-as autópálya 57,7 km hosszú autópálya Magyarországon, Csongrád-Csanád vármegyében. Az M5-ös autópályától a román határig (Csanádpalotáig) tart, ahol csatlakozik az A1-es autópályához; ezzel Arad és Temesvár lett az első két romániai nagyváros, amelyek bekapcsolódtak az európai gyorsforgalmiút-hálózatba.

Az irányonként két forgalmi sávos út első szakaszát 2005-ben adták át az M5-ös autópálya KiskunfélegyházaSzeged szakaszával együtt. Második, 47-es főútig tartó szakaszát – ideiglenesen főútként – két részletben, 2010 tavaszán és őszén adták át. Harmadik, Makóig tartó szakasza – és ezzel az addig elkészült teljes szakasz autópályaként – 2011 áprilisában nyílt meg. Az utolsó, országhatárig tartó szakaszt 2015. július 11-én adták át a forgalomnak, a romániai A1-es autópálya csatlakozó szakaszával együtt.

Története

[szerkesztés]

Tervezés és első szakasz

[szerkesztés]

Az M43-as autópályát már a 2000-es évek elejétől tervezte megépíteni a magyar állam. Az akkori tervek szerint 2015-re érte volna el Makó keleti peremét a félautópályaként megvalósuló M43-as.[1] Románia EU-taggá válását megelőzően azonban annyira megnövekedett a régi 43-as út menti települések életét megnehezítő teherforgalom, hogy döntés született az M43-as teljes autópályaként történő kiépítéséről. Az út első, alig három kilométeres szakasza 2005. december 10-én, az M5-ös út Kiskunfélegyháza és Szeged közötti szakaszával együtt nyílt meg.

Szeged–Makó

[szerkesztés]

2007-ben határoztak az autópálya továbbépítéséről. A Szegedet északról elkerülő és Makóig tartó szakasz megvalósítására szóló megbízást négy útépítő konzorcium nyerte el.[2][3] Az út alapkövét 2008. július 18-án tették le Szeged északi határában.[4] 2009 nyarára a Szegedet északra elkerülő szakaszon már a tervezetthez képest jelentős lemaradással küzdöttek az építők, ezért az építtető cég megkísérelte elérni, hogy nyolc hónappal tolják el az 5-ös és 47-es főutak közötti rész megnyitását.[5][6] Az építő cég egy vízvezeték védelmének megoldatlanságával indokolta a lemaradást, ám az út nem csak a vízvezetéket érintő szakaszon volt alacsony készültségi szinten.[7] 2009 decemberében, az átadás tervezett időpontja után a beruházó és a építő konzorcium az út átadásának halasztásáról egyezett meg.[8] Az útépítés továbbra is csak nagyon vontatottan haladt. Az autópálya 5-ös út és Szeged-Sándorfalva közötti (Csongrád–Szeged összekötő útig tartó) 4,4 km-es szakaszát 2010. április 1-jén helyezték ideiglenes forgalomba. A Tisza-híd átadása nélkül a tranzitforgalmat ráengedni nem volt célszerű, így megnyitásakor csupán főútként, sebesség- és súlykorlátozással került átadásra.[9][10] Az útépítés botrányokkal terhelten folytatódott. Csődöt jelentett az útépítő konzorcium egyik vezető tagja, a Szeviép, majd az elvégzett, de ki nem fizetett munkák miatt elégedetlen alvállalkozók kezdtek tiltakozásba.[11][12] A beruházást ellenőrző NIF 2010 május közepén megelégelte az építtető konzorcium vergődését és a szerződés felbontását helyezte kilátásba, amely végül nem történt meg.[13] A 47-es főútig tartó 3,3 km-es szakaszt 2010. október 7-én adták át, szintén főútként.

Az autópálya harmadik szakaszát – és ezzel az addig elkészült teljes szakaszt autópályaként – 2011. április 20-án helyezték forgalomba Makóig. A forgalom megindulása előtt – 2011. április 16-17-én – a Móra Ferenc hidat a gyalogosok és kerékpárosok vehették birtokba. A várost elkerülő 7 km hosszú főúti visszakötés forgalomba helyezése 2010. november 3-án történt.[14]

Makó–országhatár

[szerkesztés]

Az utolsó 23,1 km-es határig tartó szakasz kivitelezésére a Duna Aszfalt Kft. köthetett kivitelezési szerződést 46,5 milliárd forint értékben. Alapkő letételre 2013. április 10-én került sor. Az autópálya befejező szakaszát 2014 szeptemberében tervezték átadni.[15] A román oldalon az építkezés csúszása miatt azonban nem készült el időben az autópálya csatlakozás.[16] 2014. május 20-án bejelentették, hogy 4 milliárd forintot különítenek el, hogy átmeneti vagy tartós jelleggel biztosítsák az M43-as autópálya és a régi nagylaki határátkelőhely összekapcsolását.[17] 2014 júliusában aztán eldőlt, hogy az átadást késleltetve 2015 közepe lesz a megnyitás új dátuma.[18] A 23 km-es szakasz átadása végül 2015. július 11-én történt meg, a romániai az A1-es autópálya PécskaNagylak közötti 16 kilométeres szakaszának átadásával együtt. Ezzel Arad és Temesvár lett az első két romániai nagyváros, amelyek bekapcsolódtak az európai gyorsforgalmiút-hálózatba.[19]

Fázis Csomópontok között Hossza Átadás dátuma Teljes hossz
1. – Szeged-észak() 3 km 2005. december 10. 3 km
2.A Szeged-észak() – Szeged–Sándorfalva 4,4 km 2010. április 1. 7,4 km
2.B Szeged–Sándorfalva – Szeged–Hódmezővásárhely() 3,3 km 2010. október 7. 10,7 km
2.C Szeged–Hódmezővásárhely() – Makó 23,9 km 2011. április 20. 34,6 km
3. Makó – Csanádpalota (államhatár) Románia 23,1 km 2015. július 11. 57,7 km

Csomópontok és pihenőhelyek

[szerkesztés]
Csomópontok, pihenőhelyek és hidak
0 Budapest / Röszke  
2 Budapest-Kecskemét-Szeged-vasútvonal
4 Szeged-Rókus / Kistelek
5 Szegedi pihenőhely
7 Szeged-észak / Sándorfalva 4519
9 Szeged–Békéscsaba-vasútvonal
11 Szeged-Felsőváros / Hódmezővásárhely
16 Móra Ferenc híd (Tisza) 661 m
19 Rákóczi-telep 4413
24 Maroslele 4414
31 Kéthalmi pihenőhely
35 Makó / Hódmezővásárhely 4415
35 Szolnok–Hódmezővásárhely–Makó-vasútvonal
46 Apátfalva / Kövegy / Királyhegyes 4425
49 Kövegyi Szent Gellért pihenőhely (Szeged felé átfordítóval) (MOL)
54 Nagylak, Tótkomlós, Csanádpalota 4451
55 Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Újszeged-vasútvonal
57 Krak-éri pihenőhely
59 Országhatár Csanádpalota (H) – Nagylak (Nădlac II) (RO)
 Románia  

Forgalmi adatok

[szerkesztés]
Átlagos napi forgalom az M43-as autópályán
Merőpont Kilométerszelvény Útszélesség Forgalmi adatok (egységjármű/nap) Változás (%)
2014[20] 2018[21] 2022[22] 2014–2018 2018–2022 2014–2022
Szeged-észak 3+007 17 981 21 654 34 200 style="text-align:right;"|17 981 21 654 −16,96% style="text-align:right;"|21 654 34 200 −36,68% style="text-align:right;"|17 981 34 200 −47,42%
Szeged-Felsőváros 8+930 / 33 554 37 030 / style="text-align:right;"|33 554 37 030 −9,39% /
Móra Ferenc híd, Tisza 16+805 15 132 28 047 28 293 style="text-align:right;"|15 132 28 047 −46,05% style="text-align:right;"|28 047 28 293 −0,87% style="text-align:right;"|15 132 28 293 −46,52%
Makó 27+605 / 25 493 26 543 / style="text-align:right;"|25 493 26 543 −3,96% /
Csanádpalota (országhatár) 55+806 / 10 637 20 728 / style="text-align:right;"|10 637 20 728 −48,68% /
M43-as autópálya (átlag) 15 939 24 239 26 739 15 939 24 239 −34,24% !! style="text-align:right;"|24 239 26 739 −9,35% !! style="text-align:right;"|15 939 26 739 −40,39%

Fenntartása

[szerkesztés]
A Kövegyi Szent Gellért pihenőhely, Magyarország legnagyobb MOL töltőállomásával
A határátlépési pont Romániába Csanádpalotánál, a Krak-ér előtt

Az M43-as autópálya a magyar állam tulajdona. Az autópályán a makói lehajtónál található üzemmérnökség látja el az üzemeltetési és fenntartási feladatokat, ezen belül a fenntartást a Magyar Közút Nzrt. végzi. A tervek szerint a Makóig tartó szakasz lett volna az első olyan magyarországi autópálya-szakasz, amelynek fenntartását közbeszerzési eljárás során kiválasztott üzemeltető végezheti majd, de az új kormány elvetette ezt az elképzelést.[23]

Díjfizetés

[szerkesztés]

Az autópálya 2011. április 20-a előtti, főútvonal besorolású 11 kilométeres szakaszának használata ingyenes volt. A 2011. április 20-i átadással az út az egységes országos útdíjfizetési rendszer része lett, ezután 2014. december 31-ig csak az M5-ös és 5-ös főút közti szakaszon volt ingyenes a D1 kategóriájú járművek számára, 2015. január 1. óta pedig már ez a szakasz is díjköteles, ma országos vagy Csongrád-Csanád vármegyei e-matricával vehető igénybe.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Európai Bizottság: Status of the Pan-European transport corridors and transport areas (angol nyelven) pp. 57. International Transport Forum, 2003. november 28. (Hozzáférés: 2009. április 9.)[halott link]
  2. Fekete Klára: Aláírták: két év alatt új autópályánk lesz (magyar nyelven). Délmagyarország, 2008. június 4. [2008. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 20.)
  3. Szeged határában az autópálya-építők (magyar nyelven). Délmagyarország, 2008. szeptember 2. (Hozzáférés: 2009. február 20.)
  4. MTI: Letették az M43-as autópálya alapkövét (magyar nyelven). Gondola.hu, 2008. július 18. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 20.)
  5. F. H.: Nyolc hónapot csúszhat az M43-as első szakasza (magyar nyelven). Hírszerző. [2010. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 16.)
  6. Haász János: Nyolc év után először nem lesz új sztrádánk (magyar nyelven). Index. (Hozzáférés: 2009. szeptember 16.)
  7. MTI: Csúszik az M43-as első szakasza: kárpótlást kérnek (magyar nyelven). Hírszerző, 2009. szeptember 27. [2009. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 25.)
  8. Nem 4, hanem 9 hónapot késik az M43-as első szakasza (magyar nyelven). Délmagyarország, 2009. december 9. [2009. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 9.)
  9. Ideiglenesen forgalomba helyezik csütörtökön az M43-as első szakaszát (magyar nyelven). HVG, 2010. március 29. [2010. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 1.)
  10. Segesvári Csaba: Próbaúton az M43-as csütörtökön megnyíló első szakaszán (magyar nyelven). Délmagyarország, 2010. március 31. [2010. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 1.)
  11. MTI: Csődvédelmet kért a Szeviép (magyar nyelven). Index, 2010. április 28. (Hozzáférés: 2010. május 13.)
  12. Haász János: Bontani kezdték az M43-as autópályát (magyar nyelven). Index, 2010. május 13. (Hozzáférés: 2010. május 13.)
  13. Segesvári Csaba: Felbontja a szerződést a NIF (magyar nyelven). Délmagyarország, 2010. május 13. [2010. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 13.)
  14. MTI (2011. április 18.). Fizetni kell az M43-as új szakaszán. HVG. (Hozzáférés: 2011. április 18.) 
  15. 2014-re éri el az autópálya Romániát (magyar nyelven). Portfolio, 2013. április 11. (Hozzáférés: 2013. április 11.)
  16. Szabó Imre: A semmibe visz az M43-as (magyar nyelven). delmagyar.hu, 2014. február 22. [2014. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)
  17. Lázár: Négymilliárd a nagylaki elkerülőre (magyar nyelven). magyarhirlap.hu, 2014. május 20. [2014. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 20.)
  18. delmagyar.hu (2014. július 17.). Jövőre adják át az M43-as hiányzó szakaszát. delmagyar.hu. [2014. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 22.) 
  19. Történelmi mérföldkő: összeért a román és magyar autópálya (magyar nyelven). Transindex Pénzcsinálók, 2015. július 12. (Hozzáférés: 2015. július 12.)
  20. Az országos közutak 2014. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma (magyar nyelven). Magyar Közút Nonprofit Zrt.. (Hozzáférés: 2018. január 1.)
  21. Az országos közutak 2018. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma (magyar nyelven). Magyar Közút Nonprofit Zrt.. (Hozzáférés: 2019. január 1.)
  22. AZ ORSZÁGOS KÖZUTAK 2022. ÉVRE VONATKOZÓ KERESZTMETSZETI FORGALMA (magyar nyelven). Magyar Közút Nonprofit Zrt.. (Hozzáférés: 2023. július 13.)
  23. Gy. Mészáros Ágnes: Valódi verseny a közútkezelői feladatok piacán (magyar nyelven). Objektív Hírügynökség, 2009. december 2. (Hozzáférés: 2009. december 2.)

További információk

[szerkesztés]
Wikihírek
Wikihírek
A Wikihírek kapcsolódó hírei: