Ugrás a tartalomhoz

Luigi Dallapiccola

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Luigi Dallapiccola
Életrajzi adatok
Született1904. február 3.
Mitterburg
(ma Pazin, Horvátország)
Származásolasz
Állampolgársága
Elhunyt1975. február 19.
(71 évesen)
Firenze, Olaszország
SírhelyTrespiano Cemetery
Családja
ÉdesapjaPio Dallapiccola
HázastársLaura Coen Luzzatto
GyermekeiAnnalibera
Pályafutás
Tevékenységzeneszerző, zongoraművész
Műfajokhangszeres muzsika
opera
Hangszerzongora
Híres műveiVolo di Notte (1940)
Il ritorno d’Ulisse in patria (1942)
Il prigioniero (1949)
Ulisse (1968)
DíjakHonorary Member of the International Society for Contemporary Music
IPI névazonosító00007361605
Luigi Dallapiccola aláírása
Luigi Dallapiccola aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Luigi Dallapiccola témájú médiaállományokat.

Luigi Dallapiccola (Mitterburg, 1904. február 3. – Firenze, 1975. február 19.) olasz zongoraművész és zeneszerző. Zenéjét elsősorban műveinek intenzív líraisága, mély spirituális és eszmei tartalma jellemzi.

Életpályája

[szerkesztés]
Pazin/Pisino, Dallapíccola szülővárosa.

Luigi Dallapiccola az akkori Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Mitterburgban született. Szülei Trentóból származtak. A város neve ma Pazin (olaszul: Pisino), és Horvátországban fekszik, Isztria megyében, mintegy 40 kilométerre Trieszttől. Édesapja, Pio Dallapiccola (1869–1951), görög-latin szakos tanár volt, a helyi reálgimnázium igazgatója, egyébként pedig jeles aktivista, aki az Isztriától való elszakadásért harcolt.

Ellentétben sok zenészcsaládból származó komponistáétól, az ő korai zenei képzése igencsak rendhagyó volt. 1914-ben beiratkozott apja iskolájába, de folytatta évekkel előbb megkezdett zongora tanulmányait is. 1915-ben azonban, amikor Olaszország belépett az I. világháborúba, bezárták az iskolát. 1917-ben az édesapját mint „felforgató és politikailag megbízhatatlan elemet” letartóztatták, és a családot Grazba internálták, ahol zongora közelébe sem jutott. Az akkori nehézségek ellenére Luigi viszont számos operaelőadáson tudott részt venni a stíriai városban, és különösen Wagner operái voltak rá mély hatással. Ezen időszakban született meg benne a zeneszerzői elhivatottság.

A háború befejeztével a család visszatért Pisinóba, és Luiginak lehetősége nyílt a zenetanulásra Triesztben, Alice Andrich Floriónál és Antonio Illersbergnél. Ez utóbbi ismertette meg vele Arnold Schönberg Összhangzattanát (Harmonielehre), ami egész életpályájára kihatott.

Luigi 1922-ben Firenzében folytatta tanulmányait, és ez a város vált az otthonává is, élete végéig. Ernesto Consolónál tanult zongorát, zeneszerzést pedig először Roberto Casiraghinál és Corrado Barbierinél, később Vito Frazzinál.

AZ 1924-es év fontos állomás volt az életében: egyrészt megkapta zongoraművészi diplomáját, másrészt pedig április 1-jén látta a Pierrot Lunaire-t, Schönberg melodrámáját, a szerző vezényletével a Palazzo Pitti Sala Bianca termében. Ez az élmény döntő jelentőségű volt jövőbeli pályája tekintetében. Ekkortól írta első műveit: dalokat Biagio Marin szövegeire (1924-1926), négy dalt (Della mia terra) isztriai népdalok szövegére és a Canzone del Quarnerót Gabriele D’Annunzio azonos című versére (1930).

Firenze atmoszférája meghatározó volt fejlődése és előadóművészi karrierje szempontjából is. 1930-ban kezdett el koncertezni barátjával, a hegedűművész Sandro Materassival. A közös művészi munka több mint négy évtizedes testvéri barátsággá mélyült. Az új zenét terjesztették, egyebek közt Debussy, Ravel, Sztravinszkij és Janáček műveit.

Ugyancsak komoly jelentőséggel bírt 1930-as utazása Berlinbe és Bécsbe, ahol módja volt részt venni Richard Strauss két operája, az Elektra és a Salome előadásain, s ezek erős hatást gyakoroltak rá. Látta továbbá a Simon Boccanegrát, amely ráébresztette, hogy „Verdi nem csupán annyi, mint aminek gondolják”; és hallotta Mahler 1. szimfóniáját is. 1931-ben kézhez kapta zeneszerzői diplomáját és ismeretséget kötött Riccardo Malipiero és Alfredo Casella komponistákkal.

1931-ben részt vett Gian Francesco Malipiero operájának, a Torneo notturnónak a bemutatóján, és ez egész életművére szóló hatással volt.

1934-ben elfoglalta a Piano Complementario (zongora mint második hangszer) tanári állást a firenzei Conservatorio Luigi Cherubini egyetemen, korábbi tanára helyébe lépve, aki gyenge egészsége miatt nem tudta már ellátni ezt a feladatot. A Divertimento in quattro esercizi című művével pedig befejezte fiatalkori tapasztalatszerzését a „függetlenség felé tett első lépések” terén. A Musica per tre pianoforti (Inni) című kompozíciója első díjat kapott Concorso internazionale del Carillon versenyen.

Az 1930-as években további díjakat kapott – nemzetközi versenyeken – Partita pour orchestre című munkájával. 1938-ban feleségül vette Laura Coen Luzzattót, aki gyorsan nélkülözhetetlenné vált Dallapiccola nyelvi fejlődése szempontjából.

1936-ban fejezte be Michelangelo-kórusainak harmadik sorozatát, és a Tre laudi kezdetű az első olyan műve, melyben a tizenkét fokú hangsor minden hangját felhasználta. Továbbra is fontos kapcsolatokra törekedett nemzetközileg ismert személyiségekkel; elutazott Prágába, Bécsbe, Párizsba, Firenzében megismerkedett Alban Berggel, Párizsban Darius Milhaud-val és Francis Poulenc-kel; megszerezte Antoine de Saint-Exupéry hozzájárulását, hogy regénye alapján megírhassa a Volo di notte (Éjszakai repülés) librettóját. Monteverdi Odüsszeusz hazatérése című operájának átírásával (Ritorno di Ulisse in patria) fordult Dallapiccola első ízben Homérosz mitikus alakja felé: szándéka az volt, hogy Monteverdi Odüsszeuszát a kortárs zenés színpadra adaptálja, zenetudományi igényesség nélküli kiadásban. Ez a kiadvány volt a kezdete a milánói Edizioni Suvini Zerboni kiadóházzal való együttműködésének, amely aztán élete végéig tartott.

Dallapiccola első tapasztalatai Mussolini fasiszta rendszerében, egész életére áthatották szemléletét és művészetét. Eleinte támogatta Mussolinit, hitt a propagandának, de az 1930-as években szenvedélyesen átalakultak politikai nézetei, az abesszíniai háború elleni tiltakozása és Olaszországnak a spanyol polgárháborúba való bekapcsolódása miatti protestálása következtében. Mussolininek Hitler faji nézeteivel való szimpatizálása – amely félelmet keltett Dallapiccola zsidó feleségében is – csak megkeményítette álláspontját. A Canti di prigionia és az Il prigioniero a tükröződései szenvedéllyel teli aggodalmának és tiltakozásának.

Dallapiccola felháborodottan reagált az 1938-as fajüldözésekre: ebből születtek a Canti di prigionia (Börtön-énekek). 1939-ben a Santa Cecilia akadémikusává nevezték ki, a következő évben pedig a kiemelkedő tehetségek zeneszerzés professzora lett a firenzei konzervatóriumban. A teljes zűrzavar és bizonytalanság légkörében írta meg a Volo di notte című operáját.

A háború évei, 1942-től 1945-ig, gyötrelemmel és szenvedéssel voltak tele. 1943-ban Mussolini kormánya megbukott és Olaszország német megszállás alá került. Elkezdődött az olasz zsidók deportálása. Dallapiccola, felesége, Laura zsidó származása miatt, arra kényszerült, hogy otthagyja firenzei állását, otthonát, és barátaik Fiesoléban levő házában rejtőzzenek el. Itt születtek az Il prigioniero opera első vázlatai. A mű tele van személyes tapasztalataikkal: az élet Grazban, II. Fülöp fenyegető alakja, feleségének faji alapú üldöztetése.

Firenze 1944. augusztus 11-i felszabadulását kitörő örömmel üdvözölték. Dallapiccola lemondott a zeneszerzés professzori posztról, hogy a zongorát mint második hangszert oktassa. December 1-jén született meg a kislánya, Annalibera. Felújította nemzetközi kapcsolatait: Londonban elérte, hogy Olaszország újra beléphessen a Société Internationale de Musique Contemporaine-be (Nemzetközi Kortárs Zenei Társaság). Első alkalommal adták elő műveit az Egyesült Államokban (New York, Due liriche di Anacreonte). Ekkoriban kezdődött a tevékenykedése az Alessandro Bonsanti által igazgatott Il Mondo újság zenei rovatában. 1949-ben vette a bátorságot, és levelet írt Arnold Schönbergnek, bejelentve, hogy neki ajánlja a Tre Poemi című művét.

Tanglewood, ahol Dallapiccola tanított

1950-ben mutatták be az Il prigionierót a firenzei Maggio Musicalén, ő pedig a jubileumi év alkalmából megírta a Job: una sacra rappresentazione című operáját. Nemzetközi hírneve egyre növekedett: Serge Koussevitzky meghívta, hogy oktasson Tanglewoodban (Lenox/Stockbridge, Massachusetts) (ahol mások mellett a tanítványa volt Luciano Berio), az Il prigionierót pedig bemutatták New Yorkban, a Juilliard Theatre-ben. Hozzákezdett a Canti di liberazione című kompozíciójához, második amerikai útján pedig megismerkedett Thomas Mann-nal, aki 1954-ben viszonozta a látogatását, Firenzében. Szintén New Yorkban ismerkedett meg Arturo Toscaninivel, és tett autós kirándulást Mexikóba, hogy részt vegyen egy olyan koncerten, amelyet teljes egészében az ő műveinek szenteltek. Ez a kaland is megjelenik önéletrajzi elemként az Ulisse című operában.

Meghívásokat kapott mesterkurzusok tartására a Queens College-ba (New York) és a University of California egyetemre. 1949-ben, Milánóban egyike volt a Primo congresso internazionale di musica dodecafonica (A tizenkét fokú zene első kongresszusa) szervezőinek, Riccardo Malipiero és néhány fiatalabb kollégája társaságában (mint például Camillo Togni és Bruno Maderna).

1968-ban mutatták be Berlinben az Ulisse című operáját, melynek librettóját ő maga írta az Odüsszeia nyomán; ez az opera egy több mint tízéves munka gyümölcse volt, és a komponista úgy írta le, hogy „egy egész élet eredménye”.

1972-ben írta a profetikus című Commiatót (Elbúcsúzás) énekhangra és hangszerekre, mintha csak tudta volna, hogy ez lesz az utolsó műve: egészsége meggyengült és 1975. február 19-én, tüdőödéma következtében, firenzei via Romana 34 alatti otthonában meghalt.

Élete során Dallapiccola számos elismerésben részesült: 1953-ban a Bajor Szépművészeti Akadémia tagja lett, majd 1958-ban tagjává választotta a Berlini Művészeti Akadémia, 1969-ben a londoni Királyi Zeneakadémia és ugyanebben az évben a grazi Zenei és Művészeti Akadémia is. Megkapta továbbá Észak-Rajna-Vesztfália zenei nagydíját, Braunschweig városának Ludwig-Spohr-díját, Friuli-Venezia Giulia tartomány Moretti d'oro-díját, Párizsban az Arthur Honegger-díjat (1972), Rómában az Accademia nazionale dei Lincei Feltrinelli-díját[1] és az Albert Schweitzerről elnevezett nemzetközi művészeti díjat.

Díszdoktorává fogadta a University of Durham és a University of Edinburgh (1973, és ugyanebben az évben megkapta az olasz köztársaság kiválóságainak adományozható Ordine al Merito della Repubblica Italiana kitüntetés nagy lovagkeresztjét.

1976. május 21-én a Bolognai Egyetem rektora, Tito Carnacini posztumusz díszdoktori címet adományozott neki és Goffredo Petrassinak művészeti, zenei és előadóművészi tevékenységéért. Dallapiccola oklevelét a felesége vette át.

Művészete

[szerkesztés]

Dallapiccolát Richard Wagner muzsikája inspirálta, hogy komolyan elkezdje a komponálást, és Claude Debussyé, hogy abbahagyja. Amikor az ausztriai száműzetésben hallotta a Bolygó Hollandit, a fiatalember ráébredt, hogy a zeneszerzés az élethivatása, amikor azonban tizenhét évesen először hallotta Debbussyt, három évre leállt, időt adva ennek a fontos hatásnak az elmélyülésre. Ferruccio Busoni neoklasszikus műveinek lenyomata érződik későbbi művein, de a legnagyobb befolyással a második bécsi iskola eszméi, elsősorban Alban Berg és Anton Webern zenéje voltak rá, amivel az 1930-as években találkozott. Az 1920-as években keletkezett műveit (amikor még a fasizmus híve volt) visszavonta azzal, hogy soha nem szabad őket előadni, de azért léteznek, és ellenőrzött körülmények között tanulmányozhatóak.

Műveiben széles körben alkalmazza a tizenkét fokú hangrendszert és a szeriális technikát, amelyet bálványai fejlesztettek ki; valójában ő volt az első olasz zeneszerző, aki e módszer szerint komponált. Tovább is fejlesztette a szeriális technikát,[2] hogy líraibb, tonális stílust alakítson ki. Az 1930-as évek során stílusa a diatonikustól, a kromatika fellángolásain át, a tudatos szeriális szerkesztésig fejlődött. A tizenkét fokú sorozatok melodikus alkalmazásától eljutott a tisztán szeriális strukturálásig. A szerializmus elfogadása mellett azonban soha nem hagyott fel a dallamossággal, aminek pedig a második bécsi iskola sok becsmérlője szerint nem lenne helye a dodekafón zenében. Mussolini rendszeréből való kiábrándulása változást hozott a stílusában is: az abesszíniai hadjárat után úgy gondolta, hogy zenéje soha többé nem lesz olyan világos és gondtalan, mint volt. Bár vannak későbbi kivételek is, a Piccolo concerto per Muriel Couvreux[3] ennek különösen jó példája.

Emléktábla Dallapiccola egykori otthonának falán

A Due liriche di Anacreonte (Két Anakreón vers, 1942–45), szopránra és hangszerekre az első műve, amely teljesen ebben a tizenkét fokú stílusban íródott, egy időszakban utolsó tisztán diatonikus kompozíciójával, a Marsia balettel (1943). A következő évtizedben technikájának finomodását és Weber zenéjének fokozódó hatását figyelhetjük meg. Ezt követően, az 1950-es évektől ez a finom, szemlélődő stílus jellemzi a termését, szemben ifjúkorának nyers és szenvedélyes alkotásaival. Műveinek többsége ekkor dal, szóló hangra hangszeres kísérettel. Hangszerelését az impresszionista érzékiség és a lágy struktúrák jellemzik, a fafúvósok és vonósok (különösen a közép fekvésű hangszerek, mint a klarinét vagy a brácsa) súlyos kitartott hangjaival.

A politikai töltésű Canti di prigionia (A fogság dalai), kórusra és zenekarra volt az első darabja annak a Triptichonnak, amely a rabság és igazságtalanság erősen személyes vonatkozású témáit dolgozza fel, és amely az Il prigioniero (A fogoly) című egyfelvonásos operával és a Canti di liberazione című kantátával vált teljessé. A trilógiából az Il prigioniero (1944–48) vált Dallapiccola legismertebb alkotásává. Ez egy politikai elítélt dermesztő történetét meséli el, akinek fogva tartója látszólagos baráti gesztussal megengedi, hogy megszökjön a cellájából. Szabadulásának pillanatában azonban ráébred, hogy gonosz tréfa áldozatává vált, és egyenesen a Nagy Inkvizitor karjaiba rohan, aki a máglyához hurcolja őt és elevenen megégetik. Az opera pesszimista hangulata Dallapiccolának a fasizmusból való teljes kiábrándulását tükrözi (jóllehet azt naivan támogatta Mussolini hatalomra jutásának első időszakában). A zene pedig egyszerre csodálatosan hangzó és végtelenül nyugtalanító.

Utolsó operája, az Ulisse (Odüsszeusz), amelynek librettóját Homérosz Odüsszeiája alapján ő maga írta, életművének betetőzése volt. Több mint tíz éven át dolgozott rajta, átvéve és továbbfejlesztve korábbi műveinek témáit is. Ez volt utolsó nagylélegzetű kompozíciója.

Luigi Dallapiccola, a baloldali humanista, operái és kantátái középpontjába az embert állította, aki egy eredendően ellenséges társadalomban keresi önmagát anélkül, hogy valaha is a végére érhetne ennek a keresésnek.

Művei, műfaj szerint

[szerkesztés]
Operák
Kantáták
  • Canti di prigionia (Börtön-énekek, 1941), vegyes karra és hangszeres együttesre
  • Canti di liberazione (A szabadulás dalai, 1955), kórusra és zenekarra
Dalok
Szimfonikus művek
  • Dalla mia terra (Az én földemről, Isztriai népdalok szövegére, Francesco Babudri gyűjtésében, 1928) mezzoszopránra, kórusra és zenekarra
  • Partita (Partita, 1930-1932), szopránra, kórusra és zenekarra. Bemutató: 1933. január 22., Firenze
  • Tre studi (Három tanulmány, 1932), szopránra és kamarazenekarra
  • Rapsodia (Rapszódia, 1932-1933), énekhangra és kamarazenekarra
  • Piccolo concerto per Muriel Couvreux (Kis concerto Muriel Couvreux-nek, 1939-1941), zongorára és zenekarra. Bemutató: 1941. május, Róma
  • Due pezzi (Két zenekari darab, 1946-1947) (A Due Studi per violino e pianoforte átirata)
  • Marsia (Marsyas, 1942-1943), balett egy felvonásban. Bemutató: 1948. szeptember 9., a Velencei Zenei Fesztiválon
  • Tartiniana (Tartiniana, Giuseppe Tartini témáira, 1951), hegedűre és zenekarra. Bemutató: 1952. június 7., Bern
  • Piccola musica notturna[9] (Kis éji zene, 1954), zenekarra (de van kamarazenekari változata is). Bemutató: 1954. június 7., Hannover
  • Variazioni per orchestra (Variációk zenekarra, 1954), a Quaderno musicale di Annalibera per pianoforte (Annalibera kottafüzete zongorára) átirata. Bemutató: 1954. október 2., Louisville.
  • An Mathilde (Mathilde-nak, 1955), női hangra és zenekarra, Heinrich Heine versére
  • Tartiniana seconda (2. Tartiniana, szintén Giuseppe Tartini témáira, 1956), hegedűre és zenekarra (de hegedű-zongora változatban is elkészült). Bemutató: 1957. március 15., Auditorium RAI, Torino, vezényelt Sergiu Celibidache
  • Concerto per la notte di Natale dell'anno 1956 (Concerto 1956 karácsonyára), szopránra és kamarazenekarra, Jacopone da Todi[10] szövegére. Bemutató: 1957. október 11., Tokió.
  • Dialoghi[11] (Párbeszédek, 1959-1960), csellóra és zenekarra. Bemutató: 1960 szeptember 17., Velence
  • Three questions with two answers (Három kérdés, két válasszal, 1962), zenekarra. Bemutató: 1963. február 5., New Haven, Connecticut
Kórusművek
  • Due liriche del Kalewala (Két vers a Kalevalából, 1930), tenorra, baritonra, kamarakórusra és négy ütőhangszeresre
  • La canzone del Quarnaro (Quarnarói dal, 1930), tenorra és férfikarra.
  • Estate (Nyáridő, 1932), férfikarra, a cappella.
  • Sei cori di Michelangelo Buonarroti il giovane (Az ifjú Michelangelo hat kórusa, 1933-1936), vegyes karra, hangszeres kísérettel, vagy anélkül
  • Canti di prigionia (Börtön-énekek, 1938-1941), vegyes karra, hangszeres kísérettel. Az első teljes előadás: 1941. december 11., Róma
  • Canti di liberazione (A szabadulás dalai, 1951-1955), kórusra és zenekarra. Bemutató: 1955. október 28., Köln
  • Requiescant (Requiescant,[12] 1957-1958), gyermekkarra és zenekarra, Oscar Wilde és James Joyce szövegei alapján. Bemutató: 1959. november 17., Hamburg
  • Tempus destruendi - Tempus aedificandi (Tempus destruendi - Tempus aedificandi,[13] 1970-1971), vegyes karra, kíséret nélkül
Kamaraművek
  • Musica per tre pianoforti (Inni) (Zene három zongorára (Himnuszok), 1935)
  • Tre episodi dal balletto "Marsia" (Három epizód a Marsia balettből, 1942-1943), zongorára.
  • Sonatina canonica (Kanonikus szonatina, Paganini caprice-ai alapján, 1942-1943), zongorára
  • Ciaccona, intermezzo e adagio (Chaconne, wikt:intermezzo és adagio, 1945), szóló csellóra
  • Due studi (Két tanulmány, 1947), hegedűre és zongorára
  • Quaderno musicale di Annalibera[14] (Annalibera kottafüzete, 1952), zongorára
  • Tartiniana seconda (2. Tartiniana, Tartini témái alapján, 1956), hegedűre és zongorára (létezik hegedűre és zenekarra írt változata is)
  • Piccola musica notturna (Kis éji zene, 1961), kamaraegyüttesre (fuvola, oboa, klarinét, cseleszta, hárfa, hegedű, brácsa és cselló) – Létezik zenekari változata is

Műveinek katalógusa

[szerkesztés]
Luigi Dallapiccola műveinek katalógusa
Év Cím Műfaj Időtartam
1925 Fiuri de tapo (Biagio Marin szövegére), énekhangra és zongorára. Vokális muzsika (zongora)
1926 Caligo (Biagio Marin szövegére), énekhangra és zongorára. Vokális muzsika (zongora) -
1928 Dalla mia terra, mezzoszopránra, kórusra és zenekarra. Kórusmű (zenekar) -
1930 Due liriche del Kalevala, tenorra, baritonra, kamarakórusra és négy ütőhangszeresre. Kórusmű
1930 La canzone del Quarnaro, tenorra és férfikarra. Kórusmű
1930-32 Partita, szopránra, kórusra és zenekarra. Kórusmű (zenekar)
1931-36 Sei cori di Michelángelo Buonarroti il giovane. Kórusmű
1932 Tre studi, szopránra és kamarazenekarra. Vokális muzsika (zenekar)
1932 Estate, férfikarra, a cappella. Kórusmű (a cappella)
1932-33 Rapsodia, énekhangra és kamarazenekarra. Vokális muzsika (zenekar)
1934 Divertimento in quattro esercizi, szopránra és öt hangszerre. Vokális muzsika (hangszeres) 12:40
1935 Musica, per tre pianoforti (Inni), három zongorára. Hangszerszóló (zongora) 11:00
1936-37 Tre laudi, szopránra vagy tenorra és 13 hangszerre. Vokális muzsika (hangszeres)
1938-41 Canti di prigionia, vegyes karra és hangszerekre. Kórusmű 23:20
1939-41 Piccolo concerto per Muriel Couvreux, zongorára és zenekarra. Szimfonikus muzsika 20:00
1940 Volo di notte, opera egy felvonásban, a zeneszerző librettójára, Antoine de Saint-Exupéry Éjszakai repülése alapján). Opera
1942-43 Sonatina canonica, zongorára Paganini capriccóinak témáira) Hangszerszóló (zongora) 08:00
1942-43 Tre episodi dal balletto “Marsia”, zongorára Hangszerszóló (zongora)
1942 Cinque frammenti di Saffo, szopránra és kamarazenekarra (Salvatore Quasimodo fordításában). Vokális muzsika (hangszeres) 08:00
1943 Sex carmina Alcaei, szopránra és 11 hangszerre (Salvatore Quasimodo fordításában). Vokális muzsika (hangszeres) 08:00
1943 Marsia, balett egy részben. Balett
1944-48 Il prigioniero, opera egy felvonásban, a szerző librettójára (Auguste de Villiers de L'Isle-Adam La torture par l’espérance című novellája alapján) Opera 50:00
1945 Ciaccona, intermezzo e adagio, szóló csellóra. Hangszerszóló (cselló) 17:50
1945 Due liriche di Anacreonte, szopránra és hangszerekre (Salvatore Quasimodo fordításában). Vokális muzsika (hangszeres) 06:00
1946 Rencesvals, énekhangra és zongorára (a Roland-ének alapján) Vokális muzsika (zongora) 08:00
1946-47 Due pezzi, zenekarra. Szimfonikus muzsika 11:00
1947 Due studi, hegedűre és zongorára Kamarazene 11:00
1948 Quattro liriche di Antonio Machado, énekhangra és zongorára Vokális muzsika (zongora) 07:00
1950 Job, „sacra rappresentazione”, szóló énekesekre, narrátorra, kórusra és zenekarra, a zeneszerző szövegével, Jób könyve alapján Opera
1951 Tartiniana, hegedűre és zenekarra, Tartini témáira Szimfonikus muzsika 12:00
1951-55 Canti di liberazione kórusra és zenekarra (Castellio dall'Esodo és Szent Ágoston szövegei alapján). Kórusmű (zenekar) 30:00
1952 Quaderno musicale di Annalibera, zongorára Hangszerszóló (zongora)) 14:00
1953 Goethe-lieder, női hangra és három klarinétra. Vokális muzsika (hangszeres) 09:00
1954 Piccola Musica notturna, zenekarra (kamarazenekari változata is van) Szimfonikus muzsika 09:00
1954 Variazioni per orchestra, zenekarra. Szimfonikus muzsika 14:00
1955 An Mathilde női hangra és zenekarra (Heinrich Heine versére). Vokális muzsika (zenekar) 15:00
1956 Tartiniana seconda, hegedűre és zenekarra (hegedű-zongora változatban is) (Tartini témáira) Szimfonikus muzsika 12:00
1956-57 Concerto per la notte di Natale dell’anno 1956 szopránra és kamarazenekarra (Jacopone da Todi szövegére). Vokális muzsika (zenekar) 15:00
1956 Cinque canti baritonra és hangszerekre (görög versek, Salvatore Quasimodo fordításában). Vokális muzsika (hangszeres) 10:00
1957-58 Requiescant vegyes karra, gyerekkórusra és zenekarra (Oscar Wilde és James Joyce szövegeire). Kórusmű
1959-60 Dialoghi, csellóra és zenekarra. Szimfonikus muzsika 16:00
1961 Piccola Musica notturna, kamaraegyüttesre (fuvola, oboa, klarinét, cseleszta, hárfa, hegedű, brácsa és cselló) (zenekari változatban is) Kamarazene
1962 Three questions with two answers, zenekarra. Szimfonikus muzsika 21:00
1962 Preghiere, baritonra és kamaraegyüttesre (Murilo Mendes szövegére) Vokális muzsika (hangszeres) 08:00
1964 Parole di San Paolo, mezzoszopránra és 11 hangszerre Szent Pál korinthosziakhoz írt 1. levele alapján Vokális muzsika (hangszeres) 08:00
1968 Ulisse, opera prológussal, két felvonásban (a szerző szövegkönyvére Homérosz Odüsszeiája alapján) Opera 120:00
1970 Sicut Umbra mezzoszopránra és 12 hangszerre (Juan Ramón Jiménez verseire). Vokális muzsika (hangszeres) 10:00
1970-71 Tempus destruendi: Tempus aedificandi, vegyes karra a cappella Kórusmű (a cappella) 11:00
1972 Commiato szopránra és 15 hangszeres előadóra (Brunetto Latininak tulajdonított szövegekre). Vokális muzsika (hangszeres) 12:00

Dallapiccola írásai

[szerkesztés]
  • Dallapiccola on Opera, Selected writings of Luigi Dallapiccola, Vol 1, Toccata Press (1987)
  • Dallapiccola on Music and Musicians, Selected writings of Luigi Dallapiccola, Vol. 2, Toccata Press.
  • Parole e musica. Hrsg. v. F. Nicolodi, Milan 1980, il Saggiatore.

Angol nyelvű írások Dallapiccoláról

[szerkesztés]
  • Raymond Fearn, The music of Luigi Dallapiccola. New York, Rochester, 2003
  • Edward Wilkinson, "An interpretation of serialism in the work of Luigi Dallapiccola". Phd diss., Royal Holloway, 1982
  • Ben Earle, "Musical modernism in fascist Italy: Dallapiccola in the thirties", Phd diss., Cambridge, 2001
  • Lanza, Andrea (2008). „An Outline of Italian Instrumental Music in the 20th Century”. Sonus. A Journal of Investigations into Global Musical Possibilities 29/1, 1–21. o. ISSN 0739-229X. 

Magyar nyelvű írások Dallapiccoláról

[szerkesztés]
  • Peskó Zoltán: Odüsszeusz útjának meghatározói Luigi Dallapiccola operájában. Ford. Lax Éva = uő: Zenéről, színházról, zenés színházról. Budapest, 2009. Rózsavölgyi. 23–33. l. ISBN 9789638831798
  • Várnai Péter: Beszélgetések Luigi Dallapiccolával. Budapest, 1977. Zeneműkiadó. ISBN 963330184X
  • Várnai Péter: Luigi Dallapiccola: Éjszakai repülés = Miért szép századunk operája? Szerk. Várnai Péter. Budapest, 1979. Gondolat K. 315–336. l. ISBN 9632807820
  • Várnai Péter: Luigi Dallapiccola: A fogoly = Miért szép századunk zenéje? Szerk. Kroó György. Budapest, 1974. Gondolat K. 251–272. l. ISBN 9632800427

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ A díjat Antonio Feltrinelli vállalkozó és művész alapította és a Feltrinelli Alapítvány ítéli oda a kultúra és a tudomány jeles képviselőinek.
  2. ↑ Bővebben az angol Wikipédián Hozzáférés: 2014-01-16
  3. ↑ Párizsi barátja hétéves kislányának dedikálva. Bővebben: CD-ismertető a Naxos-on Archiválva 2014. február 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  4. ↑ Francia író, drámaíró (1838-1889)
  5. ↑ Középkori eredetű, szertartásszerű előadás.
  6. ↑ Az itt lezajlott csatában esett el Roland lovag, a breton seregek felügyelője.
  7. ↑ Dallapiccola a spanyol költő Piedra y cielo című kötetéből választotta a verseket: „El olivido”, „El recuerdo” és „Epitafio ideal de un marinero”.
  8. ↑ A tizenkét fokú kompozíció kitűnő előadásban hallgatható meg a YouTube-on. Hozzáférés: 2013-01-20.
  9. ↑ Piccola musica notturna a YouTube-on. Hozzáférés: 2014-01-17,
  10. ↑ A Benedetti nemzetségből származó olasz misztikus költő (1230 körül-1306) – Magyar katolikus lexikon.
  11. ↑ A Dialoghi Oren Shevlin előadásában a YouTube-on. Hozzáférés: 2014-01-20.
  12. ↑ Requiescant in pace: Nyugodjék békében.
  13. ↑ A rombolás ideje - Az újjáépítés ideje. Középkori szövegek alapján, amelyek a jeruzsálemi templom lerombolásáról és újjáépítéséről szólnak.
  14. ↑ Kottával kísért előadás a YouTube-on. 2014-01-20.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Luigi Dallapiccola című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Luigi Dallapiccola című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
Commons:Category:Luigi Dallapiccola
A Wikimédia Commons tartalmaz Luigi Dallapiccola témájú médiaállományokat.
  • Pierre Michel, Luigi Dallapiccola, édition Contrechamps, Genève, 1996.
  • John C. G. Waterhouse, Virgilio Bernardoni, « Luigi Dallapiccola » in Grove Music Online, Oxford University Press, 2007-2009
  • Mario Ruffini, L'opera di Luigi Dallapiccola, Catalogo Ragionato, Suvini Zerboni, Milánó 2002, ISBN 88-900691-0-4
  • Divers auteurs, Luigi Dallapiccola: saggi, testimonianze, carteggio, biografia e bibliografia, a cura di Fiamma Nicolodi, Suvini Zerboni, Milánó 1975
  • Dietrich Kamper, Luigi Dallapiccola: la vita e l'opera, Sansoni Editore, Firenze 1985
  • Több szerző, Studi su Luigi Dallapiccola: un seminario, a cura di Arrigo Quattrocchi, Libreria Musicale Italiana, Lucca 1993, ISBN 88-7096-067-6
  • Több szerző, Dallapiccola: letture e prospettive, atti del convegno internazionale di studi promosso e organizzato dal Centro studi musicali Ferruccio Busoni di Empoli, a cura di Mila De Santis, Ricordi, Milánó 1997, ISBN 88-7096-220-2
  • Sergio Sablich, Luigi Dallapiccola, Edizioni Epos, Palermo 2004, ISBN 88-8302-241-6
  • {Mila De Santis (dir), Ricercare. Parole, musica e immagini dalla vita e dall'opera di Luigi Dallapiccola, catalogo della mostra allestita a Firenze (Palazzo Pitti) en 2005. Editore Polistampa, Firenze 2005, ISBN 88-8304-962-4
  • Steven A. Kennedy, "On looking up by chance at the constellations: Luigi Dallapiccola's 'Sicut umbra'," MA thesis, UNC-Chapel Hill, 1990
  • Anthony Sellors, "Luigi Dallapiccola", "Ulisse", "Il prigionero". Grove Music Online (OperaBase)

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Luigi_Dallapiccola&oldid=26659264”