Ugrás a tartalomhoz

International Baccalaureate

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
International Baccalaureate

Korábbi neve(i)International Baccalaureate Organisation
Alapítva1968. október 25. (56 éve)
SzékhelySvájc Genf, Svájc
FőigazgatóOlli-Pekka Heinonen

Az International Baccalaureate weboldala

Az International Baccalaureate (IB), korábban az International Baccalaureate Organization (IBO), egy 1968-ban alapított nonprofit szervezet, melynek székhelye Genfben, Svájcban található.[1][2] Négy különböző programot ajánl diákoknak: a 15-19 éves korosztálynak az IB Diplomaprogramot és az IB Karrierprogramot, a 11–16 éveseknek az IB Középső évek programot, míg 3 és 12 év között az IB Első évek programot.[3] A szervezetnek jóvá kell hagynia az iskolák jelentkezését a programba, azok taníttatásához.

2007-es változtatások óta az IB megnevezés már a szervezetre, a programokra és a diplomákra is vonatkozik.[4]

Diplomaprogram

[szerkesztés]

Az IB Diplomaprogram egy két éves program, amelyet 1969-ben mutattak be egy majdnem egy évtizedes kutatási és fejlesztési folyamat után, majd 1975-ben hivatalosan is elindították.[5] Az első éveiben csak angolul és franciául tanították a programot, de azóta a spanyol is a hivatalos tanítási nyelvei közé tartozik.[6]

Tantárgyak

[szerkesztés]

Az alábbi tantárgyak tartoznak az IB Diplomaprogramba, a legtöbb elérhető alap és emelt szinten is. Nem minden tantárgyat tanít minden iskola. Minden tanuló kötelezett az első öt csoportból választani egy tantárgyat, majd egyet a hatodikból vagy egyet a harmadik és negyedik egyikéből.

A tárgyakat egytől hétig terjedő skálán osztályozzák.

Első csoport: Nyelv-, és Irodalomtan[7]

  • Nyelv A: Irodalom
  • Nyelv A: Irodalom és Nyelvtan
  • Irodalom és előadás (csak alapszint)

Második csoport: Nyelvtanulmányok[8]

  • Modern nyelvek
    • Ab initio Nyelv (csak alapszint)
    • B Nyelv
  • Klasszikus nyelvek
    • Görög
    • Latin

Harmadik csoport: Az Egyén és Közösségek[9]

  • Üzletvezetés
  • Közgazdaságtan
  • Földrajz
  • Világpolitika
  • Történelem
  • Informatika egy világközösségben
  • Filozófia
  • Pszichológia
  • Szociális és kulturális embertan
  • Vallások a világon (csak alapszint)

Negyedik csoport: Tudományok[10]

  • Biológia
  • Számítástechnika
  • Kémia
  • Design technológia
  • Fizika
  • Sport, edzés és egészségtudomány

Ötödik csoport: Matematika[11]

  • Matematika (AI): Alkalmazás és értelmezés
  • Matematika (AA): Elemzés és értelmezésmódok

A matematika tantárgyak közül általában az Elemzés és értelmezésmódok tantárgyat tartják a nehezebb és sokkal mélyebb tudást szükségeltető tárgynak, nagyban különbözik a kettő tartalma.[12]

Hatodik csoport: Művészetek[13]

Ez a csoport az egyetlen a diplomaprogramban, amelyik nem kötelező a tanulók számára.

  • Tánc
  • Zene
  • Film
  • Színház
  • Vizuális művészetek

Kétcsoportos tantárgyak

A Rendszerek és Közösségek környezetünkben tantárgy választható a harmadik és negyedik csoportban is, teljesíti mindkét csoport elvárásait.[14] Csak alapszinten tanulható.[14] Ugyanez igaz az Irodalom és előadás tantárgyra is, bár ez általában az első csoportban van feltüntetve.[15]

Elvárások

[szerkesztés]

A diploma megszerzéséhez a következő programokon/tantárgyakban kell még részt vennie a tanulóknak, választott tárgyaik mellett:[16]

  • Hosszúesszé (Extended Essay) megírása: A tanulóknak egy maximum 4000 szavas esszét kell írniuk egy általuk választott témában
  • Theory of Knowledge (magyarul: A Tudás Elmélete) órákon való részvétel és az ahhoz kapcsolódó 1600 szavas esszé megírása, egy bemutató mellett
  • CAS-program (Kreativitás, Aktivitás, Szolgálat): a tanulók a három kategóriában folytonosan részt vesznek különböző programokon az IB két éve alatt. Teljesítéséért saját maguk felelősek

A diploma megszerzéséhez a következő kitételeket kell elérnie a tanulóknak:[16]

  • Legalább három (és maximum négy) emelt szintű tantárgy
  • Legalább hat tantárgy
  • Végső vizsgajegyek:[17]
    • Nem lehet egyes jegye egy tantárgyban se a tanulónak.
    • Maximum két kettest szerezhet egy tanuló.
    • Maximum három hármast vagy annál rosszabb jegyet szerezhet egy tanuló.
    • Legalább 9 pontot kellett szereznie alapszintű tantárgyaiból.
    • Legalább 12 pontot kellett szereznie emeltszintű tantárgyaiból.
    • Legalább 24 pontot kellett szereznie diplomáján.

Főigazgatók

[szerkesztés]

A főigazgató terminusa 2006 óta hét évig tart.

Név Időszak Megjegyzés
Egyesült Királyság Alec Peterson[18] 1968–1977 A szervezet egyik fontos alapítója
Franciaország Gérard Renaud[19] 1977–1983 Az IB-diplomaprogram és a IB Középső évek-program kialakítója
Egyesült Királyság Roger Peel[20] 1983–1998 A szervezet leghosszabb ideig hivatalban lévő főigazgatója
Egyesült Királyság Derek Blackman[21] 1998–1999 A szervezet legrövidebb ideig hivatalban lévő főigazgatója, a vizsgabizottság elnöke
Egyesült Királyság George Walker[22] 1999–2005
Amerikai Egyesült Államok Jeffrey Beard[23] 2006–2013
India Siva Kumari[24] 2014–2021 A szervezet első női főigazgatója
Finnország Olli-Pekka Heinonen[25] 2021– Az első kinevezett főigazgató, aki korábban politikai pozíciót is betöltött (Nemzeti Koalíció)

Iskolák

[szerkesztés]

A 2024–2025-ös tanévben 165 ország és terület rendelkezik iskolával, amelyben elérhető az International Baccalaureate.

Az összes IB-iskolával rendelkező ország és terület (2024. október 7-i adatok alapján)[26]
Ország Első évek Középső évek Diploma Karrier Iskolák
 Amerikai Egyesült Államok 649 768 938 184 1924
 Kanada 107 168 185 7 381
 Kína 183 79 166 6 296
 Spanyolország 75 60 210 2 243
 India 149 67 166 34 227
 Ausztrália 148 46 85 5 213
 Egyesült Királyság 25 32 101 36 132
 Törökország 68 15 73 0 117
 Mexikó 60 47 79 18 115
 Japán 61 39 69 0 115
 Ecuador 24 26 82 0 83
 Németország 26 18 79 5 82
 Peru 18 12 78 2 81
 Kolumbia 24 18 71 7 75
 Hongkong 41 16 38 7 71
 Indonézia 41 25 50 5 70
 Lengyelország 14 20 60 0 69
 Egyesült Arab Emírségek 38 29 58 22 63
 Brazília 28 15 53 0 63
 Argentína 4 2 53 0 54
 Svájc 14 13 51 5 54
 Costa Rica 3 3 53 0 53
 Egyiptom 24 19 41 1 51
 Dél-Korea 25 22 19 1 48
 Norvégia 22 23 26 1 46
 Olaszország 24 18 36 0 44
 Svédország 15 15 32 2 44
 Szingapúr 23 9 30 3 41
 Thaiföld 16 11 28 7 35
 Oroszország 20 16 25 0 34
 Pakisztán 28 16 14 1 34
 Chile 14 13 29 0 32
 Szaúd-Arábia 22 15 17 1 30
 Fülöp-szigetek 11 6 23 1 29
 Hollandia 15 20 26 6 27
 Libanon 7 4 25 0 26
 Franciaország 9 7 22 1 24
 Malajzia 10 10 17 2 23
 Vietnám 12 5 18 0 22
 Görögország 11 7 15 0 21
 Új-Zéland 12 4 12 0 21
 Dánia 5 5 17 0 20
 Jordánia 11 15 18 2 19
 Katar 13 10 16 2 19
 Finnország 3 4 16 2 19
 Ausztria 5 7 17 1 18
 Portugália 4 4 16 0 16
 Bahrein 2 2 16 1 16
 Csehország 3 2 16 1 16
 Litvánia 4 4 13 0 16
 Tajvan 4 7 12 3 15
 Marokkó 2 7 6 0 15
 Ghána 8 5 10 1 14
 Kazahsztán 11 10 6 1 14
 Belgium 6 8 13 3 13
 Venezuela 0 2 13 1 13
 Románia 5 4 12 0 13
 Kenya 4 4 9 2 12
 Dél-afrikai Köztársaság 10 3 3 0 12
 Magyarország 1 2 11 0 11
 Uruguay 3 4 9 1 11
 Bulgária 2 3 9 1 11
 Banglades 9 4 8 1 11
 Azerbajdzsán 7 5 8 1 10
 Szlovákia 5 3 8 0 10
 Lettország 3 4 8 1 9
 Panama 4 4 7 0 9
 Horvátország 4 2 6 0 9
 Tunézia 6 5 4 0 9
 Irak 8 4 3 0 9
 Omán 7 5 6 0 8
 Szlovénia 2 3 6 0 8
 Szerbia 2 2 7 0 7
 Szenegál 1 2 7 0 7
 Kambodzsa 4 3 6 1 7
 Nepál 6 2 2 0 7
 Kamerun 1 1 6 0 6
 Luxemburg 1 1 6 0 6
 Ukrajna 1 1 6 0 6
 Izrael 0 1 6 0 6
 Dominikai Köztársaság 0 0 6 0 6
 Észtország 5 4 5 0 6
 Mianmar 1 0 5 0 6
 Üzbegisztán 4 4 4 0 6
 Észak-Macedónia 4 3 4 0 6
 Kongói Demokratikus Köztársaság 4 3 4 0 6
 Irán 3 3 3 0 6
 Tanzánia 5 4 5 0 5
 Mongólia 2 1 5 0 5
 Bolívia 1 1 5 0 5
 Ciprus 1 1 5 0 5
 Paraguay 0 0 5 0 5
 Írország 2 2 4 0 5
 Örményország 2 1 4 0 5
 Salvador 1 1 4 0 5
 Kuvait 4 2 3 0 5
 Mauritius 2 2 3 1 5
 Nigéria 0 2 3 0 5
 Grúzia 3 3 4 1 4
 Uganda 2 2 4 0 4
 Togo 1 1 4 0 4
 Bosznia-Hercegovina 0 1 4 0 4
 Guatemala 0 0 4 0 4
 Mozambik 3 2 3 0 4
 Kajmán-szigetek 3 0 1 0 4
 Albánia 2 2 3 0 3
 Bahama-szigetek 3 1 3 1 3
 Zambia 2 1 3 0 3
 Makaó 1 1 3 0 3
 Bermuda 0 1 3 1 3
 Etiópia 1 0 3 0 3
 Andorra 0 0 3 1 3
 Fidzsi-szigetek 3 2 2 0 3
 Elefántcsontpart 0 2 2 0 3
 Botswana 2 1 2 0 3
 Gabon 2 1 2 0 3
 Nicaragua 1 1 2 0 3
 Palesztina 1 1 2 0 3
 Puerto Rico 2 2 2 0 2
 Szudán 2 1 2 0 2
 Kirgizisztán 1 1 2 0 2
 Montenegró 1 1 2 0 2
 Málta 0 1 2 1 2
 Brunei 0 0 2 0 2
 Burkina Faso 0 0 2 0 2
 Jamaica 0 0 2 0 2
 Laosz 2 1 1 0 2
 Izland 0 1 1 0 2
 Szváziföld 0 1 1 0 2
 Monaco 1 1 1 1 1
 Ruanda 1 1 1 1 1
 Angola 1 1 1 0 1
 Barbados 1 1 1 0 1
 Brit Virgin-szigetek 1 1 1 0 1
 Koszovó 1 1 1 0 1
 Madagaszkár 1 1 1 0 1
 Malawi 1 1 1 0 1
 Namíbia 1 1 1 0 1
 Srí Lanka 1 1 1 0 1
 Zimbabwe 1 1 1 0 1
 Amerikai Virgin-szigetek 0 1 1 0 1
 Burundi 0 1 1 0 1
 Curaçao 0 1 1 0 1
 Guernsey Bailiffség 0 0 1 1 1
 Jersey Bailiffség 0 0 1 1 1
 Antigua és Barbuda 0 0 1 0 1
 Eritrea 0 0 1 0 1
 Fehéroroszország 0 0 1 0 1
 Guam 0 0 1 0 1
 Honduras 0 0 1 0 1
 Kuba 0 0 1 0 1
 Lesotho 0 0 1 0 1
 Libéria 0 0 1 0 1
 Man sziget 0 0 1 0 1
 Mali 0 0 1 0 1
 Niger 0 0 1 0 1
 Pápua Új-Guinea 0 0 1 0 1
 Sint Maarten 0 0 1 0 1
 Szomália 1 1 0 0 1
 Trinidad és Tobago 1 1 0 0 1
 Benin 0 1 0 0 1
 Kongói Köztársaság 0 1 0 0 1
 Anguilla 1 0 0 0 1
 Kelet-Timor 1 0 0 0 1
 Salamon-szigetek 1 0 0 0 1
Összesen 2392 2006 3803 408 5892

A táblázat sorrendje:

  1. iskolák száma
  2. diplomaprogramok száma
  3. középső éves programok száma
  4. első éves programok száma
  5. karrierprogramok száma

IB-iskolák Magyarországon

[szerkesztés]

Az IB először 1992-ben jelent meg Magyarországon, azóta tizenegy iskolában tanítják különböző programjait az országban.[27] A tizenegy iskolából mindben lehet IB-diplomát szerezni:[27][28]

Vitás esetek

[szerkesztés]

2020-as vizsgaeredmények

[szerkesztés]

Az IB-t kritizálták a 2020-as májusi és novemberi vizsgaidőszakok során is. 2020 márciusában bejelentették, hogy a Covid19-pandémia következtében 2020-ra lemondják a vizsgákat.[40] Azt írták, hogy ehelyett a végső eredményeket a tanulók addig elért eredményei, a tanárok által jósolt jegyek és az iskola korábbi eredményei alapján fogják kiszámolni. Az IB egy szóvivője a következőt nyilatkozta: „A végső jegyek hivatalossá tétele előtt ezt a folyamatot oktatási statisztikai szakértők tesztelték és biztossá tették, hogy a metódus robusztus volt. Összehasonlították az elmúlt öt év eredményeivel is.”[41] 2020 júliusában az IB kiadta a 2020-as májusi vizsgaidőszak eredményeit. Több ezren aláírtak egy petíciót, hogy a szervezet adjon ki egy egyértelműsítést a jegyekkel kapcsolatban, hogy ingyen lehessen kérni új jegyek kiadását és, hogy legyen lehetőségük a diákoknak megírni a teszteket.[42] Az IB erre azzal válaszolt, hogy alaposan meg fogják vizsgálni az eredményeket.[43]

Azt is megkérdőjelezték sokan, hogy az iskola eredményeinek felhasználás milyen hatással van és mennyire előnytelen alacsony bevétellel rendelkező területekre és kisebb iskolákra.[44][41][45]

2021-es vizsgaidőszak és eredmények

[szerkesztés]

2020 augusztusában a pandémia miatt az IB bejelentette, hogy nagy változtatások jönnek a 2021-es vizsgaidőszakra.[46] Több vizsgát is eltávolítottak az elvárások közül különböző tantárgyakból, más esetekben pedig lerövidítették őket, vagy eltávolítottak felesleges szekciókat a tantervből (ezt a 2022-es vizsgaidőszakra is továbbvitték).[47] 2021. február 4-én az IB bejelentette, hogy két lehetőséget ad régió szerint az iskoláknak: ahol lehetséges a vizsgák biztonságos lebonyolítása, ott azoknak meg kell történniük. Ezt nevezték a „vizsga útnak.” Az „alternatív út” szerint pedig az előző évhez hasonlóan korábban megszerzett és tanárok által jósolt jegyek szerint adtak eredményeket.[48] Több diák is úgy nyilatkozott, hogy a vizsgák rossz hatással lehetnek mentális egészségükre a körülmények között és esetlegesen negatív befolyással lehetnek egyetemre való felvételükön. Azt követően is kritizálták az IB döntését, miután a Cambridge is lemondta az IGCSE és az A-levels vizsgákat.[49][50][51][52][53]

2021 elején az IB bejelentette, hogy Paula Wilcock, a vizsgákért felelős igazgató eltávozik pozíciójáról.

Egyéb problémák közé tartozott a jegyek inflációja, az átlag 29 pontról 33 pontra emelkedett az évben.[54]

2024-es vizsgák kiszivárgása

[szerkesztés]

Április végén, május elején több különböző tantárgy záróvizsgája is kiszivárgott az r/pirateIB subredditen keresztül, amik közé tartozott a fizika, biológia, kémia, angol, kínai nyelv, német nyelv, pszichológia, földrajz, üzletvezetés, informatika és világpolitika.[55] Az IBO először május 4-én adott ki közleményt a helyzetről, a diákokat napokig kérdéses helyzetbe helyezve a történtekkel kapcsolatban. A közleményben a szervezet megosztotta, hogy tudomására jutott, hogy diákok kisebb csoportja „időzóna-csalással” hozzájutott a vizsgákhoz, kijelentve, hogy a csalás mértéke kicsi volt.[56] A South China Morning Post információi szerint viszont több, mint 45 ezren letöltötték az egyik dokumentumot.[55] Sokan kijelentették, hogy ez könnyen a jegyek inflációjához vezethet, a csalásban nem résztvevő diákokat negatívan befolyásolva.

Május során ezek mellett az IBO szervezetét hacker-támadás érte, aminek következtében 2018-as információk nyilvánosságra kerültek, többek között munkatársak nevei, pozíciói, e-mailjei. Ennek ellenére kijelentették, hogy vizsgákkal kapcsolatos anyagokat nem loptak el a cégtől.[57]

Híres emberek, akik részt vettek a programon

[szerkesztés]
  • Randa Abdel-Fattah, író, diplomáját az Ausztrál Nemzetközi Akadémia tanulójaként szerezte.
  • George Miller (Joji), énekes, dalszerző, producer, író, korábban internetes személyiség, diplomáját a japán Kanadai Akadémia tanulójaként szerezte.
  • Olajide Olatunji (KSI), énekes, dalszerző, ökölvívó, YouTube-személyiség, üzletember.
  • Douglas Alexander, a brit Munkáspárt politikusa és korábban a Külügyminisztérium egy minisztere, diplomáját a kanadai Pearson College UWC tanulójaként szerezte.
  • Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, a kanadai Liberális Párt vezetője, diplomáját a Collège Jean-de-Brébeuf tanulójaként szerezte 1991-ben.
  • Nadiem Makarim, Indonézia Oktatási, kulturális, technológiai és kutatási minisztere, a Gojek alapítója, diplomáját a United World College of South East Asia tanulójaként szerezte.
  • Khairy Jamaluddin, maláj politikus, diplomáját a United World College of South East Asia tanulójaként szerezte.
  • Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője, Svájcban tanult, de diplomáját nem kapta meg.
  • Maudy Ayunda, indonéz énekes, diplomáját a Jakartai Brit Iskola tanulójaként szerezte.
  • Marina Diamandis, walesi zenész, diplomáját a görög St. Catherine’s British School tanulójaként szerezte.
  • Gael García Bernal, színész, diplomáját a Edron Akadémia tanulójaként szerezte.
  • Hoside Akihiko, asztronauta, diplomáját a United World College of South East Asia tanulójaként szerezte.
  • Raíja bint Husszein hercegnő, Jordánia Husszein királyának lánya, diplomáját a United World College of the Atlantic tanulójaként szerezte.
  • Lauren Jauregui, kubai-amerikai énekes, dalszerző, táncos, a Fifth Harmony korábbi tagja, diplomáját a Carrollton School of the Sacred Heart tanulójaként szerezte.
  • Ken Jennings, amerikai kvízműsor szereplő, a Jeopardy! rekordtartója, diplomáját a Seoul Foreign School tanulójaként szerezte.
  • Robbie Kay, színész, diplomáját a Houstoni Brit Iskola tanulójaként szerezte.
  • Kesha, amerikai énekes, diplomáját a Brentwood Középiskola tanulójaként szerezte.
  • Dustin Moskovitz, a Facebook egyik alapítója, diplomáját a Vanguard Középiskola tanulójaként szerezte.
  • Carey Mulligan, színész, diplomáját a Düsseldorfi Nemzetközi Iskola tanulójaként szerezte.
  • Mohamed Nasheed, politikus, a Maldív-szigetek korábbi elnöke, diplomáját az Overseas Children’s School tanulójaként szerezte.
  • Lupita Nyong’o, kenyai színész, diplomáját a St. Mary’s School tanulójaként szerezte.
  • Jorma Ollila, a Nokia korábbi vezérigazgatója, diplomáját a United World College of the Atlantic tanulójaként szerezte.
  • Ignacio Padilla, mexikói író, diplomáját a Waterford Kamhlaba United World College of Southern Africa tanulójaként szerezte.
  • Julie Payette, Kanada főkormányzója, asztronauta, diplomáját a United World College of the Atlantic tanulójaként szerezte.
  • Peter Sands, a Standard Chartered Bank korábbi vezérigazgatója, diplomáját a Pearson College UWC tanulójaként szerezte.
  • Ebba Busch Thor, a svéd Kereszténydemokraták vezetője
  • Vilmos Sándor holland király, Hollandia királya, diplomáját a United World College of the Atlantic tanulójaként szerezte.
  • Nico Rosberg, korábbi Formula–1-es versenyző, a Mercedes-AMG Petronas pilótája, 2016-os világbajnok. diplomáját az International School of Nice tanulójaként szerezte.
  • Benjámin de Bohun, amerikai-magyar filmrendező, producer, közszereplő és aktivista, diplomáját a Mission Viejo Középiskola tanulójaként szerezte.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Our office locations (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  2. Overview of the International Baccalaureate. web.archive.org, 2014. november 22. [2014. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  3. Education programmes (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  4. Launch of new visual identity for the IB. web.archive.org, 2009. április 6. [2009. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  5. Fox, Elisabeth.szerk.: Jeff Thompson: The Emergence of the International Baccalaureate as an Impetus for Curriculum Reform, International Education: Principles and Practice [2001]. ISBN 0-7494-3616-6 
  6. Language policy (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  7. Language and literature courses (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  8. Diploma language acquisition (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  9. Studying society in the DP (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  10. Sciences in the DP (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  11. Maths in the DP (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  12. Patel, Vansh: Maths AA vs Maths AI: Difference Explained (amerikai angol nyelven). IBlieve, 2020. október 12. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  13. Study the arts (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  14. a b Environmental systems and societies (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  15. Literature and performance course (angol nyelven). International Baccalaureate®. [2022. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  16. a b Organization, International Baccalaureate: DP curriculum (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  17. Award of the IB Diploma. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  18. Alec Peterson – IB. IBO. [2015. szeptember 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
  19. Gérard Renaud. IBO, 2023. június 6. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
  20. Roger M. Peel – IB, 2023. június 6. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
  21. Derek Blackman – IB. IBO, 2024. június 6. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
  22. George Walker. ibo.org. [2015. augusztus 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
  23. Jeffrey Beard. ibo.org. [2015. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
  24. Siva Kumari – IB. IBO, 2023. június 6. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
  25. Director General – IBO. IBO, 2023. június 6. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
  26. The IB by country (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  27. a b Hungary | International Baccalaureate Organization (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  28. Dr. Bognár, Anikó: Az IB-Story, 2018. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  29. AISB - American International School of Budapest (angol nyelven). AISB - American International School of Budapest. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  30. We are an IB World School - bmegimnazium.hu. www.bmegimnazium.hu. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  31. » IB Diploma (brit angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. január 12.)
  32. IB Diploma The British International School Budapest, Hungary | Nord Anglia (angol nyelven). www.nordangliaeducation.com. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
  33. ISB - International School of Budapest. www.isb.hu. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  34. Tanítás és Tanulás – ISD (hu-HU nyelven). ISD. [2023. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
  35. A Nemzetközi Érettségi (magyar nyelven). Karinthy Frigyes Gimnázium. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  36. IB Kőrösi. ibkorosi.hu. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  37. Nemzetközi érettségi - SEK Budapest Nemzetközi Iskola (Magyarország) (magyar nyelven). SEK Budapest International School (Hungary). (Hozzáférés: 2023. január 12.)
  38. IB-Nemzetközi Érettségi (magyar nyelven). www.totharpadgimnazium.com. (Hozzáférés: 2022. május 2.)
  39. Szegedi Tudományegyetem | IB Diploma Programme at Báthory (magyar nyelven). u-szeged.hu, 2024. szeptember 17. (Hozzáférés: 2024. október 7.)
  40. May 2020 examinations will no longer be held (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  41. a b IB results: Anger grows over grading 'scandal' (angol nyelven). Tes Magazine. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  42. Algorithm used for IB scores this year blamed for students' low marks | Inside Higher Ed (angol nyelven). www.insidehighered.com. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  43. 📚 International Baccalaureate to be placed under Ofqual “scrutiny” – The Profs. www.theprofs.co.uk. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  44. ANALYSIS-Global exam grading algorithm under fire for suspected bias”, Reuters, 2020. július 21. (Hozzáférés: 2022. május 3.) (angol nyelvű) 
  45. Mouille, Zacharie: IB results day: a broken algorithm which decided students' futures (brit angol nyelven). Cherwell, 2020. július 29. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  46. Discover why IB students succeed (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  47. Kishore, Vaishnavi: Overview: M22 Changes (amerikai angol nyelven). IBlieve, 2021. június 1. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  48. Baccalaureate, International: Update for May 2021 Diploma Programme and Career-related Programme examination session (angol nyelven). International Baccalaureate®. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  49. IB: 70% of schools using controversial 2021 exams (angol nyelven). Tes Magazine. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  50. Why the IB cancelling exams leaves us with questions (angol nyelven). Tes Magazine. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  51. Haddad·Campus·, Natalie: IB Students In Lebanon Forced To Do Their Exams In-Person Unlike Other Countries (amerikai angol nyelven). 961, 2021. február 15. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  52. Fury at two-track plan for International Baccalaureate assessment (angol nyelven). Times Higher Education (THE), 2021. február 8. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  53. IB students in Hong Kong express frustration that exams will continue during Covid-19. Young Post. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  54. Magazine, Relocate: Class of 2021: What do record-breaking results mean for the future of work? | Magazine | Relocate magazine (brit angol nyelven). www.relocatemagazine.com, 2021. május 3. (Hozzáférés: 2022. május 3.)
  55. a b IB exams body to probe leaks; Hongkongers among global chorus of anger over cheats (angol nyelven). South China Morning Post, 2024. május 5. (Hozzáférés: 2024. július 28.)
  56. Update on May DP exams. IBO, 2024. május 4. (Hozzáférés: 2024. július 28.)
  57. Important update on IB Network Security. IBO, 2024. május 7. (Hozzáférés: 2024. július 28.)