II. Constantius római császár
| II. Constantius | |
| Flavius Julius Constantius | |
.jpg) | |
| II. Constantius | |
| A Római Birodalom augustusa | |
| Uralkodási ideje | |
| 337. szeptember 9. – 361. november 3. (24 évig) Constansszal és II. Constantinusszal együtt | |
| Elődje | I. Constantinus |
| Utódja | Iulianus |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Constantinus-dinasztia |
| Született | 317. augusztus 7. Sirmium |
| Elhunyt | 361. november 3. (44 évesen) Mobsucranae Cilicia[1] |
| Édesapja | I. Constantinus |
| Édesanyja | Fausta Flavia Maxima |
| Testvére(i) | |
| Házastársa | Flavius Iulius Constantius lánya |
| Házastársa | Flavia Eusebia |
| Házastársa | Faustina |
| Gyermekei | Flavia Maxima Constantia Gratianus felesége |
 A Wikimédia Commons tartalmaz II. Constantius témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
II. Constantius, teljes nevén Flavius Julius Constantius (Sirmium, 317. augusztus 7. – Mobsucranae Cilicia, 361. november 3.) I. Constantinus másodszülött fia, a Római Birodalom keleti felének uralkodója volt 337-től, majd 350-től a birodalom egyeduralkodója, 361-ben bekövetkezett haláláig.
Trónra lépése
[szerkesztés]Constantinus 337-ben bekövetkezett halála után a birodalom stabilitására nagy veszélyt jelentett a potenciális trónkövetelők nagy száma. Három fián kívül két féltestvére és unokatestvérei is maguknak követelhették a császári címet. Constantius a veszély elhárítása érdekében radikális lépésre szánta el magát. Rokonai bűneinek és veszélyességének igazolására egy, a nikomédiai püspöktől származó tekercset használt fel, amely állítólag atyja végrendelete volt. Az állítólagos végakaratban Constantinus annak a gyanújának adott hangot, hogy halálát testvérei okozták méreggel, és fiait a bűntény megtorlására szólította fel. A dokumentum nyilvánosságra kerülése után a néhai császár rokonai bírósági tárgyalás nélkül kerültek lemészárlásra, kivéve Flavius Iulius Constantiust, Constantinus egyik féltestvérének két fiát: Flavius Claudius Iulianust és Flavius Constantius Gallust.
Azt nem tudni, hogy rokonainak lemászárlása volt-e Constantius szándéka. Iulianus később ezt állította. Több kortárs történetíró szerint az események kikerültek Constantius irányítása alól a gyilkosságok idején. A két túlélő, Iulianus és Gallus, háziőrizetbe került és Constantinus három fia – II. Constantinus, Flavius Iulius Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constantinus legkisebb fia, Constans Itália, Illíria, az afrikai provinciák és Macedonia felett uralkodott, míg Constantius a birodalom keleti felét kapta.
Uralkodása 350-ig
[szerkesztés]A hármas rendszer 340-ben borult fel, amikor II. Constantinus öccse, Constans területeit próbálta meg elfoglalni. A kibontakozó polgárháború az agresszor halálával végződött, és Constans egymaga uralta tovább néhai testvére tartományait, a birodalom mintegy kétharmadát magáénak tudva ezzel. Constantius figyelmét testvérei háborúja közben a perzsa front foglalta le; Nagy Constantinus halála után a perzsák agresszívabb politikát alkalmaztak, és a háború kisebb megszakításokkal folyamatos volt egészen 361-ig. A váltakozó hadisikerű háború miatt 337-től 350-ig Antiochiában tartózkodott, ám testvére halála 350-ben nyugatra szólította.
Polgárháború, Constans halála
[szerkesztés]350-ben Rómában Flavius Magnus Magnentius császárrá kiáltotta ki magát és a csapatai által elhagyott Constanst hamarosan meggyilkolták. Halálának hírére Illíriában az illíriai csapatok parancsnoka, Vetriano Constantius nővére, Constantina kérésése caesárrá kiáltotta ki magát. Constantius először elfogadta Vetrianót uralkodótársnak, ám 350 decemberében a társuralkodók közös beszéde alkalmával a légiók előtt megfosztotta Vetrianót a császári bíbortól, bár életét megkímélte. Constantius ezután a trónbitorló Magnentius ellen vonult, és mai Eszék környékén véres ütközetben megverte. Magnentius 353-ig ellenállt, majd egy újabb csatavesztés után öngyilkosságot követett el.
Constantius egyeduralkodóként
[szerkesztés]Az állandó perzsa fenyegetés miatt a nyugatra vonuló augustus 351-ben kénytelen volt Gallust caesárrá kinevezni és megbízni a keleti provinciák felügyeletével. Consantius Mediolaniumba (a mai Milánó) helyezte át székhelyét annak érdekében, hogy stabilizálja a birodalom nyugati felét. Gallus azonban hamarosan árulás gyanújába keveredett, és 354-ben kivégezték. Testvére, Iulianus Constantius feleségének köszönhetően elkerülte bátyja végzetét, és 355-ben őrá ruházta Constantius a caesári címet, a nyugati provinciák felügyeletével megbízva. Iulianusnak sikerült stabilizálnia az állandó barbár betörések miatt Gallia-szerte zűrzavarossá vált helyzetet, ám ezzel Constantius irigységét is felkeltette.
Valláspolitikája
[szerkesztés]Apjukhoz hasonlóan Constantinus három fia is keresztény volt és aktív szerepet vállaltak terjesztésében és egyben belső harcaiban. Constantius ediktumot adott ki a 350-es évek elején a pogány vallási rítusok azonnali felfüggesztése és a pogány templomok bezárása érdekében, ám erőteljes kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy ezt az intézkedést mennyire tartották be a birodalomban.
A különböző keresztény frakciók harcaiban Constantius erőteljesen részt vállalt. A császár az arianista irányzatot követte és több zsinaton is kiállt nézetei mellett. Az arianizmus elszánt ellenségének számító Libériusz pápát száműzte Rómából és a pápa csupán a császár halála után gyakorolhatta újra hatalmát.
Polgárháború Iulianussal, Constantius halála
[szerkesztés]Constantiust a kiújult perzsa háború újra keletre szólította és 360-ban a perzsa fenyegetés ürügyén Flavius Claudius Iulianus légióinak keletre menetelését rendelte el. A légiók megtagadták az engedelmességet és Iulianust kiáltották ki augustusnak. Constantius békét kötött a Szászánida Birodalommal és nyugatra indult seregeivel, ám útközben betegség következtében a ciliciai Mobsucranae településen meghalt. Végakaratában Iulianust örökösének nevezte meg.
I. Constantinus és fiai
[szerkesztés]
Constantinus három fia – II. Constantinus, Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. II. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constans Itália, Illyricum, az afrikai provinciák és Macedónia felett uralkodott, míg II. Constantius a birodalom keleti felét kapta. Ezeken kívül mostohatestvére, Dalmatius hasonló nevű fiának és idősebb Dalmatius öccsének, Hannibalianus hercegnek is juttatott egy-egy országrészt.
(335-337r.
-
II. Constantius
(Flavius Julius Constantius)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Ammianus Marcellinus: Res Gestae, 21.15
Külső hivatkozások
[szerkesztés]
- DiMaio, Michael, and Robert Frakes, "Constantius II," De Imperatoribus Romanis oldala.
| Elődei: Flavius Iulius Iulianus és Sextus Anicius Paulinus |
 |
Utódai: Flavius Iulius Constantius és Lucius Valerius Maximus Basilius |
| Elődei: Flavius Ursus és Flavius Polemius |
|
Utódai: Septimus Acindynus és Lucius Aradius Valerius Proculus |
| Elődei: Antonius Marcellinus és Petronius Probinus |
|
Utódai: Marcus Placidus és Flavius Romulus |
| Elődei: Flavius Amantius és Marcus Nummius Albinus |
|
Utódai: Vulcacius Rufinus és Flavius Eusebius |
| Elődei: Flavius Magnus Magnentius (nyugat) és Gaiso (nyugat) keleten nincs consul |
|
Utódai: Flavius Magnus Magnentius (nyugat) Decentius (nyugat) és II. Constantius (kelet) Flavius Constantius Gallus (kelet) |
| Elődei: II. Constantius és Flavius Constantius Gallus (kelet) és Decentius és Paulus (nyugat) |
|
Utódai: II. Constantius és Flavius Constantius Gallus |
| Elődei: Magnentius és Decentius (nyugat) és II. Constantius és Gallus (kelet) |
|
Utódai: Saturninius Secundus Salutius és Quintus Lollianus Mavortius |
| Elődei: Saturninius Secundus Salutius és Quintus Lollianus Mavortius |
|
Utódai: II. Constantius és Flavius Claudius Iulianus |
| Elődei: II. Constantius és Flavius Claudius Iulianus |
|
Utódai: Censorius Datianus és Naeratius Cerealis |
| Elődei: Flavius Eusebius és Flavius Hypatius |
|
Utódai: Flavius Taurus és Flavius Florentius |
| Előző uralkodó: I. Constantinus |
Római császár 337 – 361  |
Következő uralkodó: Flavius Iulianus |
