Ugrás a tartalomhoz

Második Balkán-háború

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(II. Balkán-háború szócikkből átirányítva)
Második Balkán-háború
Balkán-háború
Csatamezőn elesett bolgár katonák
Csatamezőn elesett bolgár katonák
Dátum1913. június 16.1913. július 18.
HelyszínBalkán-félsziget
Casus belliAz első Balkán-háború területi változásai körüli elégedetlenség, konfliktus a Balkán-szövetség tagjai között
EredményBolgár vereség, a bukaresti békeszerződés aláírása
Harcoló felek
Bulgária Szerbia

Görögország
Montenegró

Románia
Oszmán Birodalom
Parancsnokok
I. Ferdinánd bolgár cár
Vaszil Kutincsev
Mihail Szavov
Nikola Ivanov
Radko Dimitriev
Sztilijan Kovacsev
Sztefan Tosev
Nikola Zsekov
I. Péter szerb király
Radomir Putnik
I. Konstantin görög király
Pávlosz Konturiotisz
I. Miklós montenegrói király
Janko Vukotić
I. Károly román király
Ferdinánd román királyi herceg
Alexandru Averescu
V. Mehmed oszmán szultán
Enver pasa
Ahmet İzzet
Haderők
500 000 főSzerbia: 350 000 fő
Románia: 330 000 fő
Oszmán Birodalom: 250 000 fő
Görögország: 150 000 fő
Montenegró: 12 000 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Második Balkán-háború témájú médiaállományokat.

A második Balkán-háborút az első Balkán-háborút lezáró londoni egyezmény területi rendezésével elégedetlen Görögország, Szerbia, Oszmán Birodalom és Románia vívta Bulgária ellen. Az 1913. június 29-étől augusztus 10-éig (a julián naptár szerint június 16-ától július 28-áig) tartó háború bolgár vereséggel zárult.

Előzményei

[szerkesztés]

Az 1912. október 8-ától 1913. május 30-áig vívott első Balkán-háborúban a Balkán-szövetség országai (Bulgária, Szerbia, Montenegró és Görögország) kiszorították az Oszmán Birodalmat európai birtokainak nagy részéről. A szövetségesek négy fronton támadtak, aminek eredményeként Montenegró és Szerbia elfoglalta Észak-Albániát, Szerbia a Szandzsákot, Koszovót és Észak-Makedóniát, Bulgária Kelet-Makedóniát és Trákiát, Görögország pedig Dél-Albániát és Dél-Makedóniát (Thesszáliát). Az Oszmán Birodalom Konstantinápoly előteréig, a Çatalca-vonalig szorult vissza, miközben kisebb csapatai még tartották magukat Makedóniában.

A háborút lezáró, 1913. május 30-án aláírt londoni egyezmény úgy rendelkezett, hogy Szerbia, Montenegró és Görögország köteles csapatait kivonni az időközben függetlenné vált Albánia területéről, a Szandzsákot felosztják Szerbia és Montenegró között, Trákiának a KıyıköyEnez vonaltól északra eső területei Bulgáriát illetik meg, Makedónia belső részét Bulgária és Szerbia kapja meg, a partvidéki Thesszáliát pedig Görögországhoz csatolják.

A háború kirobbanása

[szerkesztés]
Területi változások az első Balkán-háború végén

A londoni egyezmény rendelkezéseivel voltaképpen minden győztes elégedetlen volt. Úgy érezték, területük gyarapodása méltatlanul elmaradt követeléseiktől. Különösen érzékeny problémának bizonyult Makedónia hovatartozása. A bolgár egység eszméjének jegyében Bulgária igényt tartott egész Makedóniára, beleértve délen Thesszáliát is. Utóbbira azonban Görögország is igényt tartott, Észak-Makedóniára pedig Szerbia, és megszerzett területeik védelmére május 13-án, majd június 1-jén katonai egyezményt írtak alá. Meglehetősen nehezményezték azt is, hogy csapataikat ki kell vonniuk a megszállt albán területekről. Bulgáriának közben váratlan konfliktusa támadt északon is, ahol Románia az első Balkán-háborúban vállalt semlegességéért cserébe magának követelte a Duna menti Szilisztra vidékét.

Noha a háttérben folytak a tárgyalások, június 29-én a bolgár katonai főparancsnok, Mihail Szavov kormányának jóváhagyása nélkül parancsot adott a makedóniai szerb és görög hadállások megtámadására.

Hadmozdulatok és csaták

[szerkesztés]

Négy bolgár hadosztály a szerbek ellen indult, a görögök és Szaloniki ellen csupán egyetlenegyet vezényeltek. Amint hamarosan bebizonyosodott, a bolgár katonai vezetők alábecsülték a görögök erejét. Július 2-án I. Konstantin görög király irányításával a görögök megállították előrenyomulásukat, s a Nikola Ivanov tábornok vezette 40 ezres bolgár sereg Kilkisz védelmére rendezkedett be. A front a Dojrani-tótól a Volvi-tavon át az Égei-tenger partvidékén fekvő Kavála városáig húzódott. A görögök számbeli fölényük ellenére csak lassan tudtak előrenyomulni. Nigrita és Gevgelija elfoglalása után július 18-án kiverték a bolgárokat Dojranból is, és július 24-én a szerbekkel egyesülve a Sztruma folyó mentén visszaszorították a bolgárokat egészen a Kresna-szorosig. A hadmozdulatban a bolgárok hétezer emberüket veszítették el, hatezer pedig fogságba esett, a győztes görögöknek 8700 katonája esett el.

Északon a Radomir Putnik vezette szerbek július elején Közép-Makedóniában megállították a bolgárokat, majd július 9-én Bregalnicánál visszavonulásra késztették őket. A bolgárok ekkor a szerb haderő megkerülésével a dél-szerbiai Pirot bevételére indultak, így július 18-án a kelet-makedóniai Kalimancinál megállíthatták a megosztott és átcsoportosított szerb erőket. Július 29-én erősítést küldtek a Kresna-szorosban rekedt csapataiknak, és a Sztruma völgyében heves harcokban visszavetették a görögöket. Konstantin tízezres veszteséget szenvedett, aminek hatására utasította kormányát, hogy kössön fegyverszünetet. A harapófogóba került bolgár politikai vezetők ekkor már szintén a tárgyalásos rendezést keresték.

A londoni (1) és a bukaresti (2) egyezmény területi rendelkezései

Ennek fő oka az volt, hogy az Alexandru Averescu vezette 200 ezres román hadsereg július 10-én minden ellenállás nélkül elfoglalta Dél-Dobrudzsát, és Észak-Bulgáriát fenyegette. Délkeleten a törökök lendültek támadásba korábbi, trákiai birtokaik visszaszerzésének reményében. Július 23-án puskalövés nélkül bevették Drinápolyt. (A románok és a törökök egyetlen emberüket sem veszítették el harci cselekményekben, azonban hamarosan mindkét táborban kitört a kolera, és ez megállította előrenyomulásukat.) A bolgár katonai vezetés ekkorra csődöt mondott: a háromszázezres bolgár hadsereg képtelen volt négy fronton helytállni. Július 31-én a szemben álló felek általános fegyverszünetet kötöttek.

A háborút lezáró bukaresti béke

[szerkesztés]

Bulgária, Szerbia, Görögország, Románia és Montenegró képviselői 1913. augusztus 10-én írták alá a második, és ezzel az egész Balkán-háborút lezáró bukaresti egyezményt. Ennek értelmében Bulgária elveszítette az első Balkán-háborúban megszerzett területek java részét: Makedónia északi része Szerbiáé, déli területe Görögországé lett, Kelet-Trákiát visszakapták a törökök, ráadásképpen Dobrudzsa Romániához került. Egyedül Nyugat-Trákia Dedeagacs (ma Alexandrúpoli) kikötővárosával maradt bolgár fennhatóság alatt. Az egyezmény egyúttal rendezte a független Albánia határait is.

A bukaresti egyezmény előírásait azonban nem sokáig tartották tiszteletben a szemben álló felek. Hamarosan, 1914-ben kitört az első világháború, amely ismét átrajzolta a Balkán-félsziget politikai térképét.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Demeter Gábor: A két Balkán-háború hadtörténete, 1912-1913, Debrecen : [Debreceni Egyetem], 2008