Ugrás a tartalomhoz

Európai Szuperliga

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Európai Szuperliga
(A Szuperliga)

Adatok
Sportáglabdarúgás
Résztvevők20
KontinensEurópa
Alapítva2021. április 18.
MegszűntFelfüggesztve:
2021. április 21.

HonlapEurópai Szuperliga
ElnökFlorentino Pérez
MottóA legjobb csapatok.
A legjobb játékosok.
Minden héten.
(The Best Clubs.
The Best Players.
Every Week.)
[1]

Az Európai Szuperliga (hivatalos nevén: European Super League Company, S.L.) egy tervezett labdarúgósorozat, amelyben Európa legjobb klubcsapatai szerepelnének, azzal a céllal, hogy helyettesítsék vagy versengjenek az UEFA-bajnokok ligájával. Florentino Pérez a szervezet első elnöke.[2]

Hosszan húzódó spekulációkat követően 2021 áprilisában alapította meg a sorozatot tizenkét klub, amelyhez még hármat terveztek adni a jövőben. Ezen tizenöt klub "Alapító Klubok" (angolul: Founding Clubs) néven volt ismert, és ők irányították volna a bajnokság alakulását. Ezen tizenöt csapat mellett öt klubcsapat került volna be a ligába az előző szezoni teljesítményük alapján. A szervezet az első szezonját 2021 augusztusában tervezte elindítani.

A Szuperligát egyaránt erős ellenállással fogadták a szurkolók, a játékosok, az érintett klubok nemzeti kormányai, valamint az UEFA és a FIFA is.[3]

A terv két nap után veszélybe került, miután több klubvezető is lemondott a negatív fogadtatás következtében és több klub is elkezdte a folyamatot, hogy kilépjen a ligából.[4][5][6][6] 2021. április 21-re az összes angol klub kilépett a ligából, így csak hat csapatot hagyva a tervezett sorozatban.

2021. április 21-én, három nappal bejelentése után a szervezet hivatalosan is bejelentette, hogy újratervezik a ligát, ezzel lényegében felfüggesztve a sorozatot.[7][8]

2023-ban újabb terveket mutattak be a Szuperliga újraindítására, ezúttal 60-80 csapattal. Az eredeti liga kritikáira válaszként bejelentették, hogy egyik csapat se lesz véglegesen tag, kieshetnek a bajnokságból.[9]

Története

[szerkesztés]

Először 1998-ban volt szó egy európai szuperliga megalapításáról, amely sikertelen volt, miután az UEFA úgy döntött, hogy inkább kibővíti a Bajnokok Ligáját.[10] A következő két évtizedben többen is támogatták az ötletet, de végül mind sikertelen volt.

Megalapítása

[szerkesztés]
A fiatalokat már nem érdekli a futball. Túl sok az alacsony színvonalú mérkőzés. A mai tizenéveseket jobban érdeklik a videójátékok, mint a foci és ezzel kezdenünk kell valamit.
Florentino Pérez, a Szuperliga elnöke

A bajnokságot 2021. április 18-án jelentették be. A bejelentés az UEFA Végrehajtó Bizottságának ülését megelőző napon történt, amelyen az UEFA az UEFA-bajnokok ligájának a 2024–25-ös szezontól kezdődő átalakításáról és kibővítéséről döntött.[11][12] A sajtóközleményben azt írták az alapító klubok, hogy magasabb minőségű mérkőzéseket és több pénzügyi támogatást szeretnének adni a labdarúgó piramisnak, illetve a gazdasági növekedést és az európai klubfutballt támogatnák.[2] Florentino Pérez, a liga elnöke elmondta, lehetséges, hogy a jövőben egy kieséses rendszere lesz a ligának, egy potenciális másodosztállyal, továbbá megígérte, hogy a VAR fejlesztésére is koncentrálni fognak.[13][14]

A szervezet bejelentette egy női sorozat elindítását is, amely indulása még jelenleg ismeretlen.[2]

Alapító klubok

[szerkesztés]
Európai Szuperliga (Európa)
London
London
Manchester
Manchester
Milánó
Milánó
Madrid
Madrid
Az Európai Szuperliga alapítói

Tizenkét klubot jelentettek be mint a liga alapító tagjai, amelyhez még három fog csatlakozni az első szezon előtt. Ennek része az angol bajnokság legjobb hat csapata, három spanyol és három olasz klub. A tizenöt alapító csapat véglegesen tagja lesz a bajnokságnak. Az alapító klubok 23 éves szerződést írtak alá a ligával.[15][16][17] Az alapítás idején a tizenkét klubból tíz az UEFA-koefficiens rangsor első legjobb 15 helyén szerepelt, az Inter (26.) és a Milan (53.) kivételével.[18] Mind a 12 alapító klub a legjobb 16 között szerepelt a Forbes magazin által összeállított legértékesebb labdarúgócsapatok 2021-es rangsorán. Az összértékük 34,4 milliárd amerikai dollár volt.

Lehetséges jövőbeli tagok

[szerkesztés]

Hírek szerint francia, német és portugál csapatok, mint a Paris Saint-Germain, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Porto elutasították a lehetőséget, hogy csatlakozzanak a bajnoksághoz.[19][20] Florentino Pérez viszont azt nyilatkozta, hogy a PSG és német klubok meg se voltak hívva.[14] Charles Patterson (Sky Sports) szerint a Szuperliga vonzó lehet a skót Rangers és Celtic csapatainak, tekintve, hogy a skót bajnokságnak nincs elég bevétele, hogy a klubok európai szinten is kompetitívek legyenek. A csapatok az 1990-es évek eleje óta próbálnak elszakadni a skót első osztálytól. A két klub rendelkezik magas szintű infrastruktúrával és vannak világszerte rajongói, így nem kizárt, hogy a Szuperliga is érdekelt lenne a szerződtetésükben.[21]

Kilépések

[szerkesztés]

2021. április 20-án a BBC megírta, hogy a Manchester City elkezdett leadni dokumentumokat, hogy a csapat kilépjen a ligából, amelyhez a Chelsea is tervez csatlakozni.[22][23] Nem sokkal ez után a OneFootball megírta, hogy a Barcelona és az Atletico Madrid is tervezte elhagyni a Szuperligát, amelynek következtében elkezdtek sajtóhírek terjedni a bajnokság feloszlatásáról.[6]

A Manchester City volt az első csapat, amely hivatalosan is bejelentette kilépését a tervből.[24]

Ed Woodward lemondása után egyre több hír volt a Manchester United távozásáról a Szuperligából, miután Luke Shaw és Bruno Fernandes is nyilvánosan ellenezte a ligát. 2021. április 20-ának éjszakáján az összes angol csapat megkezdte a kilépési folyamatokat.[25] A Tottenham volt a második angol csapat, aki hivatalosan elhagyta a ligát.[26] A Liverpool és az Arsenal egyidőben adtak ki közleményt kilépésükről.[27][28] 23:58 órakor a Manchester United is elhagyta a ligát.[29] Ezzel az összes alapító angol csapat hivatalosan is kilépett a Szuperligából. Az AC Milan lett az első olasz csapat, amely elhagyta a ligát 2021. április 21-én.[30][31] Ezek mellett az Inter Milan is bejelentette, hogy a továbbiakban "nem érdekeltek a projektben".[32] Ennek következtében elkezdtek hírek megjelenni a Szuperliga felfüggesztéséről,[33][34][35][36] amely aznap hajnalban hivatalosan is megtörtént.[7]

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli április 21-én elmondta, hogy a hat angol csapat távozása után nem valószínű, hogy folytatódni tud a projekt, de még mindig hisz benne.[37] Kevesebb mint egy órával később az Atlético Madrid és a Internazionale is hivatalosan bejelentette távozását.[38][39]

Formátum

[szerkesztés]

A sorozatban húsz csapat fog szerepelni, amelyből tizenöt az alapító klubok. A maradék öt csapatot selejtezők során fogják eldönteni azon csapatok között, amelyek jól teljesítettek az előző szezonban. Augusztustól kezdődően, a csapatokat két, tíz csapatot tartalmazó csoportra osztanák, akik hét közben játszanának otthon és idegenben is, körmérkőzéses formátumban, összesen 18 csoportmeccset. Ez megengedné a kluboknak, hogy hazai bajnokságaikban is maradjanak. Mindkét csoportból a legjobb három jutna tovább a negyeddöntőbe, míg a negyedik és ötödik csapatok egymással játszanának az utolsó két helyért. A sorozat utolsó része a szezon végén lenne játszva négy hét alatt, a negyed- és elődöntők két mérkőzésből állnának, míg a döntő csak egy lenne, májusban, a Bajnokok Ligájához hasonlóan.[2] Összesen minden szezonban 197 mérkőzést fognak játszani, 180-at a csoportkörben, 17-et a kieséses szakaszban.

Pénzdíjak

[szerkesztés]

A kluboknak kifizetett pénzösszeg a liga bevételével arányosan fog változni. A szervezet elmondta, hogy magasabb lesz a kluboknak a kifizetés, mint a jelenlegi európai kupasorozatokban, amely várhatóan 10 milliárd euró lesz az első években és az alapító klubok fognak kapni 3,5 milliárd eurónyi pénzösszeget, hogy a Covid19-pandémia világgazdasági hatásai alól pozitívan tudjanak kijönni.[2] A Szuperliga fő pénzügyi támogatója a JPMorgan Chase, amely 5 milliárd dollárral támogatta a bajnokság indulását.[40]

Tervek szerint a 15 alapító csapaté lett volna a bevételek 32,5%-a, míg az összes résztvevő között osztottak volna el további 32,5%-ot. A bevételek 20%-át a Szuperligában elért sikerek alapján osztották volna szét, míg 15% a mérkőzések nézettsége alapján lett volna felosztva. A jegyekből és a szponzori szerződésekből való bevételek 100%-át megtarthatták volna a klubok.[41]

Vezetőség

[szerkesztés]
Pozíció Név Egyéb feladatkörök
Elnök ESP Florentino Pérez a Real Madrid elnöke
Alelnök ITA Andrea Agnelli a Juventus elnöke
Alelnök USA Joel Glazer a Manchester United alelnöke
Alelnök USA John W. Henry a Liverpool igazgatója
Alelnök USA Stan Kroenke az Arsenal tulajdonosa

Fogadtatás

[szerkesztés]

Labdarúgó-szervezetek

[szerkesztés]
Szerintem rossz ötlet. A labdarúgásnak egyesültnek kell maradnia, ez a legfontosabb dolog. Tisztelnünk kell a történelmet, amelyet az európai futballal építettünk.
Arsène Wenger, az Arsenal korábbi menedzsere

A bejelentést negatívan fogadta az UEFA, az Angol labdarúgó-szövetség, a Premier League, az Olasz labdarúgó-szövetség, a Serie A, a Spanyol labdarúgó-szövetség és a La Liga. Együtt adtak ki egy közleményt, amelyben elítélték a szuperliga indítását és az összes klubot, amely részt vesz és megfenyegették a klubokat, hogy jogilag és sport szempontból is támadni fogják a sorozat létrejöttét. Az UEFA és a három ország szövetségei bejelentették, hogy ha csatlakoznak a csapatok, eltiltják őket az összes nemzeti és nemzetközi sorozattól.[42] Azzal is fenyegetőztek, hogy a játékosokat is eltiltanák attól, hogy szerepeljenek országuk válogatottjában.[42][43] A francia és német szövetségek is kiadtak közleményeket, amelyben ellenezték a szuperliga létrejöttét.[44][45][46]

A kritika egyik fő pontja volt, hogy a Manchester City, az Arsenal és a Tottenham Hotspur soha nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját, míg az utóbbi 1961 óta nem nyert lényeges trófeát.[47]

A Szuperligát az Európai Kupa megalapítása óta a legnagyszabásúbb változásnak nevezték az európai fociban, és a kisebb klubokra nézve a Premier League 1992-es megalapításának negatív befolyásához hasonlították.[48][49][50] Florentino Pérez, a Szuperliga elnöke elmondta, hogy akkora bevételeket fog hozni a liga, amellyel támogatni fogják az alacsonyabb szinten játszó csapatokat, illetve megjegyezte, hogy a Szuperliga nem a gazdagoké, hanem a futball megmentéséért készült.[14][51]

Az Európai klubszövetség (ECA), amelynek Andrea Agnelli (a Szuperliga egyik alelnöke) volt az elnöke a liga megalapításakor, összehívott egy vészhelyzeti értekezletet és szintén ellenezték a sorozatot. Agnelli lemondott pozíciójáról, illetve mind a 12 csapat elhagyta az ECA-t.[42][52][53] A FIFA is kiadott egy közleményt a Szuperliga létrejöttét ellenezve.[54]

2021. április 19-én Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke bejelentette, hogy el fogják tiltani a világbajnokságtól és az Európa-bajnokságtól azon játékosokat, akik részt vesznek a Szuperligában.[55]

A Bloomberg szerint az UEFA egy 7 milliárd dolláros ajánlatot kapott a Centricus Asset Managementtől, hogy megreformálják a Bajnokok Ligáját.[56][57]

Lemondások

[szerkesztés]

2021. április 20-án Ed Woodward, a Manchester United elnöke bejelentette, hogy le fog mondani pozíciójáról 2021 végén, a negatív fogadtatást követően.[4][58]

Mike Keegan (Daily Mail) szerint a Glazer család pedig tervezi eladni a Manchester Unitedet a felháborodást követően.[59]

Egyéni reakciók

[szerkesztés]

Gary Neville, a Manchester United korábbi játékosának és a Salford City egyik tulajdonosának reakciója elterjedt az interneten, aki a lépést "szimplán kapzsi"-nak nevezte és kiemelte, hogy nagyot csalódott korábbi klubjában. Szerinte azonnal erőteljes lépéseket kell tenni az alapító klubok ellen, mint eltiltani őket az európai klubsorozatoktól és pontokat levonni tőlük a bajnokságaikban.[60] Több rajongói csoport is, mint a Tottenham Hotspur Supporters' Trust, az Arsenal Supporters' Trust, a Chelsea Supporters' Trust és a Liverpool Spirit of Shankly csoportja is kiadott közleményeket és kérte a mérkőzések bojkottálását.[61]

Roy Keane, aki szintén a Manchester United korábbi játékosa a következőt nyilatkozta: "Az egész a pénzről, kapzsiságról szól. Még nem hallottunk semmit a FIFA-tól, de nem hangzik jól. Reméljük, hogy megállítják, mert szimplán kapzsi. Beszélünk a nagy csapatokról, a Bayern Munich a világ egyik legnagyobb klubja. Ők legalább felálltak ellene."[62]

Ander Herrera, a PSG játékosa egy tweetben a következőt írta: "A rajongók futballjával lettem szerelmes, azzal az álommal, hogy a szívem csapata a legjobbak ellen játszik. Ha ez az Európai Szuperliga sikeres lesz, ezeknek az álmoknak vége."[63] Robin Gosens, az Atalanta hátvéde szerint "egy katasztrófa a labdarúgásra nézve. Sokkolva vagyok, hogy ez most megtörténik... Ha van egy Szuperliga, amelybe az Arsenal és a Tottenham bármilyen eredmény nélkül kvalifikál minden évben, a labdarúgás alapjait tépjük ki. Mindenkinek tudnia kell, hogy a labdarúgás örökre meg fog változni és soha nem lesz ugyanaz."[64]

James Milner a Leeds United elleni meccs után elmondta, hogy nem tetszik neki, és reméli, nem fog megtörténni.[65] Jürgen Klopp szintén kritizálta a ligát, de azt mondta nem fog lemondani miatta.[66] A csapat csapatkapitánya, Jordan Henderson összehívta az angol első osztály csapatkapitányait, hogy megbeszéljék a helyzetet.

A Chelsea menedzsere, Thomas Tuchel azt nyilatkozta, hogy bízik klubjában, hogy a jó döntést fogja hozni a Szuperligával kapcsolatban. Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere pedig azt mondta, hogy "nem igazán sport, ha a siker garantált", illetve, hogy az UEFA "nem tudta fejleszteni a sportot" és a labdarúgó szervezetek "csak magukra gondolnak."[67]

A ligát ezek mellett kritizálta James Corden, David Beckham, Ian Wright, Luís Figo, Benjamin Pavard, Éric Cantona, Jamie Carragher, és Dani Alves.[68][69]

Luke Shaw, a Manchester United balhátvédje a következőt írta Twitteren: "A Premier League-et és a Bajnokok Ligáját nézve nőttem fel és a legnagyobb klubsorozatokat nézve estem szerelembe a sporttal [...] A rajongóknak és játékosoknak mindig kellene és kellene, hogy számítson a hangja és véleménye."[70]

Kevin De Bruyne a Twitteren a következőt írta egy posztban: "Ez az ember egy belga kisvárosból jött és arról álmodott, hogy a legmagasabb szinten játsszon. Képviseltem a belga, a német és az angol ligát. És büszkén képviseltem országomat. Dolgoztam és versengtem mindenki ellen, hogy elnyerjem a legnagyobbakat. A legfontosabb szó a versengés."[71]

Közvetítők

[szerkesztés]

Egy közleményben a BT Sport, amely a Bajnokok Ligája és az angol bajnokság egyik közvetítője, azt írta, hogy a Szuperligának "káros hatása lehet a labdarúgás hosszú távú egészségére az Egyesült Királyságban", míg a Sky elmondta, hogy nem volt szó arról, hogy a Szuperliga közvetítői legyenek. Az Amazon.com, amely az angol bajnokság amerikai jogainak tulajdonosa, szintén azt mondta, hogy nem fogják közvetíteni a ligát.[72][73] A DAZN és a Facebook hasonló közleményeket adott ki.[74][75][76]

A Mediapro, amely a spanyol bajnokság és a Bajnokok Ligája közvetítője Spanyolországban, a Reuters megkeresésére azt mondta, hogy nem fogják megszakítani szerződéseiket az UEFA-val és a nemzeti bajnokságokkal.[75][77]

Szuperligában nem szereplő csapatok

[szerkesztés]

A Wolverhampton Wanderers viccszerűen megjegyezte, hogy a csapat igazából megnyerte a 2018–19-es Premier League szezont, tekintve hogy hetedikek lettek a hat Szuperligás csapat mögött.[78] A Real Betis csapata megosztotta a 2020-2021-es spanyol bajnokság alternatív tabelláját, amelyről eltávolították a Szuperligában szereplő három csapatot. Ezt a csapat később eltávolította és hibának nevezte.[79]

A Leeds United, miután döntetlent játszott a Liverpoollal, Twitteren azt írták, hogy "döntetlent játszottunk a Szuperligás Merseyside-i Vörösekkel".[80] A West Ham United a weboldalukon azt írták, hogy erősen ellenzik a Szuperligát, és kiemelték, hogy a dolgozó emberek építették fel klubjukat.[81]

Egy közleményben az Everton kritizálta a Szuperligába csatlakozó angol csapatokat, amiért cserbenhagyták a rajongókat.[82]

Az Atalanta, a Hellas Verona és a Cagliari Calcio mind kérték a Szuperligában szereplő olasz csapatok kitiltását a Serie A-ból.[83]

További csapatok, akik elítélték a Szuperliga ötletét: Southampton,[84] Aston Villa,[85] Crystal Palace,[86] Leicester City,[87] West Bromwich Albion,[88] Burnley,[89] Brighton & Hove Albion,[90] Fulham,[91] Bayern München,[92] Sevilla,[93] Benfica, Roma,[94] Ajax,[95] Borussia Dortmund,[96] Paris Saint-Germain,[97] Lille,[98] Lyon,[99] Porto,[100] RB Leipzig,[101] Szpartak Moszkva,[102] Valencia,[103] Villarreal,[104] Borussia Mönchengladbach,[105] Legia Warszawa,[106] Werder Bremen,[107] Freiburg,[108] VfB Stuttgart,[109] és Crvena zvezda.[110]

Vélemények

[szerkesztés]

Kommentelők megjegyezték, hogy az alapító tagoknak többet nem kéne pénzügyi problémával szembenézniük, tekintve, hogy a kosárlabda EuroLeague-hez hasonlóan félig zárt bajnokság, ahol a klubok egy része garantáltan részt vesz minden évben. Ennek következtében az alapító klubok pénzügyileg stabilabbak lennének, és nem kell félniük a másodosztályba való kieséstől hazai bajnokságaikban, vagy attól, hogy nem jutnak be a Bajnokok Ligájába.[111][112][113] Mások szerint tönkretenné a hazai bajnokságokat, mert a klubok a Szuperligára koncentrálnának. Florentino Pérez erre azt mondta, hogy a jövőben a ligának lesz egy másodosztálya is.[50] Marc Edelman (Forbes) azt írta, hogy ezzel a ligával megérkeznének az amerikai felépítésű bajnokságok Európában, az NBA-hez, NFL-hez hasonlóan.[114]

Tüntetések

[szerkesztés]

2021. április 19-én 700 rajongó összegyűlt az Elland Road-on, Covid19-pandémiával kapcsolatos korlátozások ellenére, a Leeds United és a Liverpool közti mérkőzés előtt, hogy kifejezzék negatív érzéseiket a Szuperliga megalapításáról.[115] A Leeds United játékosai bemelegítés közben egy pólót viseltek, amelyen a következő állt: "Bajnokok Ligája. Érdemeld ki. A labdarúgás a rajongókért van."[116] A felsőket a Liverpool öltözőjébe is elhelyezték, de az idegenbeli csapat játékosai nem viselték azokat. Az egyik kapu mögé kifeszítettek egy transzparenst, amelyen "Érdemeld ki a pályán, a labdarúgás a rajongókért van." állt.[117] Az Athletic információi szerint a Premier League jóváhagyta a pólók használatát.[118]

A Barcelona rajongói kifüggesztettek egy transzparenst a Camp Nou-ra, amelyen "A Barcelona az életünk, nem a játékszered. Nem a Szuperligára."[119]

2021. április 20-án több ezer Chelsea szurkoló tüntetett a Stamford Bridge-nél a Brighton & Hove Albion elleni mérkőzés előtt, amely következtében a csapat a BBC információi szerint elkezdte a folyamatot, hogy elhagyja a Szuperligát, amelyhez a Manchester City is csatlakozna.[22][120]

Közvélemény-kutatások

[szerkesztés]

A YouGov kutatása szerint a brit rajongóknak 79%-a ellenzi a Szuperligát, míg csak 14% támogatja azt. A csatlakozó brit csapatok rajongói közül 76% támogatja és 20% ellenzi a liga létrejöttét.[121]

Politikusok, kormányok

[szerkesztés]

A sporton kívül is sokan hozzászóltak a Szuperliga létrejöttéhez. Az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Boris Johnson azt nyilatkozta, hogy „káros a labdarúgásra tekintve”, és megesküdött, hogy mindent meg fog tenni elindulása ellen.[122] Oliver Dowen, az ország kulturális minisztere pedig azt mondta, hogy a „játék szelleme ellen megy” és Johnsonhoz hasonlóan megígérte, hogy mindent meg fog tenni, hogy ne kezdődhessen el.[123] Emmanuel Macron, francia elnök támogatta az UEFA álláspontját: „A francia állam támogatni fogja az LFP, az FFF, az UEFA és a FIFA által tett lépéseket, hogy megvédjék a nemzeti és európai sorozatok integritását.”[124] A spanyol kormány is felszólalt a szuperliga ellen: „Nem támogatjuk a labdarúgó Szuperliga létrejöttét, amelyet európai klubok próbálnak létrehozni.”[125] Olaszország miniszterelnöke, Mario Draghi szintén támogatta az olasz labdarúgó-szövetség és az UEFA álláspontját.[126] Vilmos cambridge-i herceg, az Angol labdarúgó-szövetség elnöke a következőt nyilatkozta: „osztom a rajongók aggodalmát a Szuperligáról és a kárt, amelyet okozhat a játéknak, amit mind szeretünk.”[127] Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kiállt a Szuperliga létrehozása ellen, mondván: „a világ legnagyszerűbb játékának szépségét és emelkedettségét éppen az adja, hogy ez a sportág mindenkié, és nem sajátíthatják ki maguk számára a leggazdagabbak”.[128]

Tőzsde

[szerkesztés]

A Manchester United értéke 9%-kal, a Juventus értéke pedig 16%-kal emelkedett a bejelentést követően.[129][130] A liga összeomlását követően a United értéke az eredeti alá zuhant.[131]

Jogi lépések a liga ellen

[szerkesztés]

2021. április 19-én Aleksander Čeferin bejelentette, hogy az UEFA jogi lépéseket fog tenni a klubok ellen, és tervezik kitiltani a 12 alapító klubot "amilyen gyorsan csak lehet". A Szuperliga kapcsolatba lépett az UEFA-val és a FIFA-val, hogy közöljék, jogi lépéseket tettek, hogy ne tudják megakadályozni a torna megalapítását.[132] Jesper Møller, a dán labdarúgó-szövetség elnöke elmondta, hogy a a Szuperligában szereplő csapatok, amelyek jelenleg a Bajnokok Ligája elődöntőjében vannak (Chelsea, Manchester City és Real Madrid), el lesznek távolítva a ligából április 23-ig.[133] Ezek mellett a Manchester United és az Arsenal is hasonló büntetéseket várhat az Európa-ligában. Florentino Pérez erre azt válaszolta, hogy "lehetetlen", mert védi őket a jog.[134][135]

A Szuperligával kapcsolatban megjegyezték, sérti a versenyjogokat, tekintve hogy a célja, hogy gyengébb legyen a konkurencia, és ennek elérésére készítenek egy új piacot, amelybe mások nem léphetnek be. Az Európai Bizottság nem tervezi ezt kivizsgálni. Alex Webb (Bloomberg) szerint ez teljesen jogos, mert ha a Bizottság sikertelen lesz az ügyben, akkor úgy tűnhet, hogy támogatják a Szuperligát.[136][137]

Daniel Geey szerint az UEFA, a Szuperliga, illetve az ECA, a FIFPRO és a FIFA jelenleg magas szintű tárgyalásokban vannak és nem garantált a liga indulása.[138] Geraint Hughes (Sky Sports) azt mondta, hogy mindkét oldalnak a fő érvei a versenyjoggal kapcsolatosak lennének; az UEFA szerint a Szuperliga lényegében zárt lenne, amelynek következtében a benne lévő csapatok visszaélnek hatalmukkal, míg a Szuperliga azzal érvelne, hogy az UEFA és FIFA által bevezetett megkötések verseny ellenes lenne. Jogilag a Szuperliga áll egy kicsit erősebb pozícióban a jelenlegi európai uniós jog szerint.[139]

2021. április 20-án egy madridi bíróság előzetesen úgy döntött, hogy az UEFA és a FIFA nem állhat a liga indulásának útjába, míg teljes figyelemmel végig nem tekintették az ügyet.[82][140][141]

A Premier League úgy döntött, nem tesz jogi lépéseket a résztvevő klubok ellen.[142]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. The Super League. thesuperleague.com
  2. a b c d e The Super League - Press Release. thesuperleague.com. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  3. Harris, Daniel. „European Super League: backlash builds against breakaway plan – live!”, The Guardian, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.) (brit angol nyelvű) 
  4. a b Crafton, Adam: Ed Woodward resigns as Manchester United chairman (angol nyelven). The Athletic. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  5. talkSPORT a Twitteren: "BREAKING: Andrea Agnelli has reportedly resigned as President of Juventus." (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  6. a b c Super League falls apart as Chelsea and Manchester City withdraw: Reports (angol nyelven). OneFootball. [2021. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  7. a b Fabrizio Romano a Twitteren: "#SuperLeague official statement ... It’s gonna be suspended." (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  8. Fabrizio Romano a Twitteren "#SuperLeague has been officially SUSPENDED". (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  9. European Super League’s new vision: up to 80 teams and all places on merit. The Guardian, 2023. február 9. (Hozzáférés: 2023. február 9.)
  10. Football: Uefa winning `super league' war (angol nyelven). The Independent, 2011. október 23. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  11. UEFA set to approve new Champions League format next week. AP NEWS, 2021. április 16. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  12. UEFA: a PSG-elnök támogatása mellett megszavazták a BL-reformot – sajtóhír. nemzetisport.hu, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  13. European Super League: Real Madrid's Florentino Perez defends breakaway plan, says it will save the sport (angol nyelven). CBSSports.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  14. a b c Matt_Wiltse: Florentino Perez’ FULL Interview regarding The European Super League with El Chiringuito (angol nyelven). Managing Madrid, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  15. Blodgharm: [Sky Sports The current 12 founding clubs have signed a 23-year commitment to the new 'European Super League']. r/soccer, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  16. Crafton, Adam: Bayern Munich and PSG are not backing breakaway European Super League plans (angol nyelven). The Athletic. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  17. Bayern Munich and Borussia Dortmund not joining European Super League (angol nyelven). the Guardian, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  18. UEFA.com: Club coefficients | UEFA Coefficients (angol nyelven). UEFA.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  19. Crafton, Adam: Bayern Munich and PSG are not backing breakaway European Super League plans. The Athletic . (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  20. Staff, The Athletic: Porto say they will not join breakaway European Super League (angol nyelven). The Athletic. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  21. European Super League: Would Celtic & Rangers join breakaway? What does it mean for Scottish football? (angol nyelven). Sky Sports. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  22. a b Goldberg, Rob: Report: Chelsea, Man City Expected to Withdraw from Super League amid Backlash (angol nyelven). Bleacher Report. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  23. Man City quit Super League; Chelsea to follow”, BBC Sport (Hozzáférés: 2021. április 20.) (brit angol nyelvű) 
  24. Pollard, Rob: Club statement (angol nyelven). www.mancity.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  25. Fabrizio Romano a Twitteren: "Manchester United, Chelsea, Arsenal, Tottenham and Liverpool are set to LEAVE the #SuperLeague after Manchester City. The process to withdraw has just begun. Work in progress with legal team for the English clubs." (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  26. Club Statement (angol nyelven). Tottenham Hotspur. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  27. An open letter to our fans (angol nyelven). www.arsenal.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  28. Liverpool Football Club statement. Liverpool FC. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  29. Manchester United to withdraw from European Super League (angol nyelven). www.manutd.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  30. AC Milan to pull out of Super League (angol nyelven). Forza Italian Football, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  31. Official Statement. AC Milan. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  32. Fabrizio Romano a Twitteren: "Inter and AC Milan are also set to leave the #SuperLeague. Inter have juve announced: “We’re no longer interested in this project”. Still waiting for official position from Juventus." (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  33. Thielen, Matt: After Liverpool FC withdrew the European Super League has been suspended (angol nyelven). LFC Transfer Room – Liverpool's No. 1 Source for Transfer News & Speculation. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  34. Arora, Udhav: Report: The European Super League has been suspended (amerikai angol nyelven). Barca Universal, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  35. Super League reportedly suspended after exodus | Football Italia. www.football-italia.net. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  36. Fabrizio Romano a Twitteren: "The #SuperLeague is set to be suspended soon, confirmed." (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  37. ESL cannot now proceed - Agnelli”, BBC Sport (Hozzáférés: 2021. április 21.) (brit angol nyelvű) 
  38. Club Atlético de Madrid - Official statement (angol nyelven). Club Atlético de Madrid. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  39. Official statement from FC Internazionale Milano. Inter Official Site. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  40. European Super League - the key questions: What is it? Who is involved? How likely? (angol nyelven). Sky Sports. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  41. "Leaked Super League plans reveal goal of US-style football finances". www.ft.com. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  42. a b c Uefa and PL condemn breakaway plan”, BBC Sport (Hozzáférés: 2021. április 19.) (brit angol nyelvű) 
  43. UEFA.com: Statement by UEFA, the English Football Association, the Premier League, the Royal Spanish Football Federation (RFEF), LaLiga, the Italian Football Federation (FIGC) and Lega Serie A | Inside UEFA (angol nyelven). UEFA.com, 2021. április 18. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  44. Communiqué de la FFF et de la LFP (fr-FR nyelven). LFP. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  45. DFB klar gegen Konzept einer europäischen Super League (német nyelven). DFB - Deutscher Fußball-Bund e.V.. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  46. DFL Deutsche Fußball Liga a Twitteren: "#DFL CEO Christian Seifert on rumoured Super League concept" (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  47. Fans question Tottenham’s involvement in European Super League (angol nyelven). The Independent, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  48. How Premier League threatens devastation 28 years on from its birth (angol nyelven). www.yorkshirepost.co.uk. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  49. Staff, Guardian: Timeline: a history of TV football rights (angol nyelven). the Guardian, 2003. február 25. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  50. a b Panja, Tariq. „Europe’s New Super League, Explained”, The New York Times, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.) (amerikai angol nyelvű) 
  51. Byrom, David: Every word Florentino Perez said in explosive Super League interview (angol nyelven). Manchester Evening News, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  52. ECA 'strongly opposes' European Super League (angol nyelven). France 24, 2021. április 18. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  53. Agnelli resigns as ECA President | Football Italia. www.football-italia.net. [2021. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  54. FIFA disapproves of 'closed European breakaway league'. Reuters, 2021. április 18. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  55. Fabrizio Romano a Twitteren: "UEFA’s Alexander Ceferin confirms: “The players that will play in the Super League will be banned from playing in the World Cup and Euros. Ceferin. They will not be allowed play for their national teams”. #SuperLeague" (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  56. UEFA Weighs $7 Billion Centricus Deal to Stop Super League”, Bloomberg.com, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.) (angol nyelvű) 
  57. Sky Sports News a Twitteren: "UEFA are now in talks to launch a counter-attack on the Super League." There are reports that European football's governing body is planning a proposal to rival the proposed breakaway Super League." (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  58. Man Utd announces Ed Woodward to leave role at end of 2021 (angol nyelven). www.manutd.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  59. Mike Keegan a Twitteren: "Incredible. Was told the collapse may well see the Glazers cash out. This points in that direction." (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  60. ‘Pure greed’: Gary Neville takes aim at clubs in European Super League (angol nyelven). the Guardian, 2021. április 18. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  61. Staff, Reuters. „Soccer-Premier League fans' groups unite to condemn Super League”, Reuters, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 19.) (angol nyelvű) 
  62. ‘Deduct points from the teams who signed up for it’ – Neville and fans lead criticism of European Super League proposals | Goal.com. www.goal.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  63. European Super League faces scorn across continent (angol nyelven). the Guardian, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  64. Gosens 'shocked' by Super League | Football Italia. www.football-italia.net. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  65. Liverpool MF Milner slams Super League: "Hopefully it doesn't happen" (amerikai angol nyelven). ProSoccerTalk | NBC Sports, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  66. Liverpool’s Jürgen Klopp and James Milner critical of Super League plans (angol nyelven). the Guardian, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  67. Lee, Sam: Pep Guardiola: European Super League is ‘not sport’ (angol nyelven). The Athletic. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  68. Super League backlash: Wolves declare themselves 2018-19 champions (angol nyelven). ESPN.com, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  69. Clark, Gill: Barcelona Legend Dani Alves Hits Out at Super League Plan (amerikai angol nyelven). Heavy.com, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  70. Luke Shaw a Twitteren (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  71. Kevin De Bruyne a Twitteren (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  72. Kanter, Jake: BT Sport Condemns Plans For “Damaging” European Super League; Sky Neutral; Amazon & BBC Silent (amerikai angol nyelven). Deadline, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  73. Kanter, Jake: Amazon Says It Has “Concerns” About Breakaway European Super League (amerikai angol nyelven). Deadline, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  74. Wiseman, Andreas: Streamer DAZN & Mogul Len Blavatnik Deny Involvement In European Super League As Fury Builds (amerikai angol nyelven). Deadline, 2021. április 18. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  75. a b Angry broadcasters condemn breakaway Super League plan (ausztrál angol nyelven). www.abc.net.au, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  76. Facebook, Amazon not in discussions to broadcast Super League. Reuters, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  77. TV stations won't break deals to broadcast Super League, says Spain's Mediapro. Reuters, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  78. Wolves a Twitteren: "It's probably too late for a parade" (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  79. Super League backlash: Wolves declare themselves 2018-19 champions (angol nyelven). ESPN.com, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  80. Leeds United a Twitteren: "FULL TIME: #LUFC hold Super League side Merseyside Reds to a 1-1 draw after late Llorente equaliser" (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  81. West Ham United strongly oppose Super League proposals | West Ham United (angol nyelven). www.whufc.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  82. a b European Super League: Spanish court tells UEFA and FIFA not to stop plans, in preliminary ruling (angol nyelven). Sky News. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  83. Three teams ask for Juventus to be kicked out of Serie A - (brit angol nyelven). Juvefc.com, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  84. Club statement: European Super League (angol nyelven). Southampton FC. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  85. Club, Aston Villa Football: Club Statement. Aston Villa Football Club. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  86. Premier League statement: European Super League (brit angol nyelven). www.cpfc.co.uk. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  87. Leicester City Football Club Statement (angol nyelven). www.lcfc.com. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  88. Club statement on European Super League | West Bromwich Albion (angol nyelven). www.wba.co.uk. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  89. InCrowd: An Open Letter to Burnley Supporters and the English Football Community (angol nyelven). Burnley Football Club. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  90. Club statement on plans for European Super League (angol nyelven). www.brightonandhovealbion.com. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  91. FC, Fulham: Fulham FC - A Message From Mr Khan. Fulham FC. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  92. European Super League - Statement by Herbert Hainer and Karl-Heinz Rummenigge”, FC Bayern Munich, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 21.) (brit angol nyelvű) 
  93. Official Statement: European Super League (angol nyelven). sevillafc.es. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  94. Statement from the Club (angol nyelven). www.asroma.com. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  95. Ajax's reaction to Super League and new Champions League format (amerikai angol nyelven). english.ajax.nl. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  96. Veth, Manuel: Super League: Bayern Munich And Borussia Dortmund Reject New League And Back UEFA (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  97. PSG confirm they oppose Super League plans ‘driven by self-interest’ (angol nyelven). The Independent, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  98. Lille chief hails unity of French clubs in snub of European Super League (angol nyelven). RFI, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  99. Lyon President Aulas Slams Super League Plans (amerikai angol nyelven). beIN SPORTS USA. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  100. Staff, The Athletic: Porto say they will not join breakaway European Super League (angol nyelven). The Athletic. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  101. RB Leipzig English a Twitteren: "#RBLeipzig CEO Oliver #Mintzlaff on the European Super League." (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  102. FC Spartak Moscow a Twitteren: "If you need a new club to support, we're always here for you. Kind regards, FC Spartak Moscow." (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  103. Valencia Club de Fútbol. www.valenciacf.com. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  104. Ayuso, Javier: Web oficial del Villarreal CF - A demanding game against a growing Alavés side (európai spanyol nyelven). Web oficial del Villarreal CF. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  105. Gladbach a Twitteren: "Stephan #Schippers and Max #Eberl have made a joint statement regarding the European Super League " (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  106. Legia Warszawa a Twitteren: "#ClubsAGAINSTTheSuperLeague" (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  107. Erklärung des SV Werder Bremen zu den Plänen für eine Super League | SV Werder Bremen (német nyelven). www.werder.de. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  108. "Egoistische Idee von ein paar Wenigen" | SC Freiburg (német nyelven). www.scfreiburg.com. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  109. Stellungnahme des VfB Stuttgart zu den veröffentlichten Super-League-Planungen (német nyelven). VfB Stuttgart. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  110. "Borićemo se, ovo je katastrofa!" Terzić otkrio kakav je stav FK Crvena zvezda povodom VELIKOG RASKOLA u evropskom fudbalu! (szerb nyelven). Blic.rs. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  111. Smith, Rory. „Outrage About European Super League Is Muffled by Our Cheers”, The New York Times, 2021. április 18. (Hozzáférés: 2021. április 20.) (amerikai angol nyelvű) 
  112. Why Super League plan makes financial sense for top clubs”, BBC News, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.) (brit angol nyelvű) 
  113. Man Utd shares rise on Super League news (angol nyelven). SkySports. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  114. Edelman, Marc: European Super League Will Bring The Lucrative U.S. Sports Model Overseas (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  115. European Super League: Protest at Leeds v Liverpool match”, BBC News, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.) (brit angol nyelvű) 
  116. Klopp not happy with European Super League plan for Liverpool - Video (amerikai angol nyelven). ProSoccerTalk | NBC Sports, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  117. Elland Road was empty, but fans made their displeasure known (angol nyelven). ESPN.com, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  118. Humayun, Ali: Premier League approved Leeds’ Super League protest shirts (angol nyelven). The Athletic. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  119. Clark, Gill: Barcelona Fans Protest Against European Super League [LOOK] (amerikai angol nyelven). Heavy.com, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  120. Chelsea fans protest against Super League, berate Petr Cech, ahead of meeting with Brighton (angol nyelven). Eurosport, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  121. Snap poll: football fans overwhelmingly reject European Super League | YouGov (brit angol nyelven). yougov.co.uk. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  122. European Super League: Boris Johnson opposes plans; 'Big Six' board member says owners 'totally committed' to the concept (angol nyelven). Sky Sports. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  123. Statement by Oliver Dowden on the European Super League (angol nyelven). GOV.UK. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  124. France's Macron opposes breakaway European Super League. Reuters, 2021. április 18. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  125. Spain opposes soccer Super League involving its star clubs trio. Reuters, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  126. Presse, AFP-Agence France: Italian PM Backs UEFA's Condemnation Of Super League (amerikai angol nyelven). www.barrons.com. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  127. Staff, The Athletic: Prince William criticises ‘damaging’ European Super League plans (angol nyelven). The Athletic. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  128. Labdarúgás: Magyarország is kiáll a Szuperliga létrehozása ellen – Orbán Viktor. Nemzeti Sport, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
  129. European soccer club shares jump after Super League announcement. Reuters, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  130. Juventus and Manchester United shares rally on European Super League plans (brit angol nyelven). uk.finance.yahoo.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  131. MANU Interactive Stock Chart | Manchester United plc Stock - Yahoo Finance (amerikai angol nyelven). finance.yahoo.com. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  132. UEFA could ban Super League players from Euro 2020, WCup. AP NEWS, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  133. DBU-formand forventer, at Uefa kyler fodboldgiganter ud af Champions League på fredag (dán nyelven). DR, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  134. Rapp, Timothy: Real Madrid's Florentino Perez Defends Super League Proposal amid Backlash (angol nyelven). Bleacher Report. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  135. Perez: UCL won't kick out Super League teams (angol nyelven). ESPN.com, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  136. The Antitrust Case Against Europe’s Breakaway Soccer League”, Bloomberg.com, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.) (angol nyelvű) 
  137. EU holds off on using competition powers over proposed football Super League (amerikai angol nyelven). POLITICO, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  138. European Super League: What will impact be on Premier League, Champions League, Euros and more? (angol nyelven). Sky Sports. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  139. UEFA want to ban European Super League players from their competitions” (hu-HU nyelven). 
  140. Apr 20, Reuters / Updated:; 22:18: Spanish court tells UEFA, FIFA not to stop Super League in holding order | Football News - Times of India (angol nyelven). The Times of India. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  141. Uefa and Fifa banned from blocking Super League, court rules (angol nyelven). The Independent, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2021. április 20.)
  142. European Super League: 14 Premier League clubs 'unanimously and vigor…. archive.is, 2021. április 20. [2021. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 20.)

További források

[szerkesztés]