Ugrás a tartalomhoz

Southampton FC

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Southampton
Csapatadatok
Teljes csapatnévSouthampton Football Club
BecenévThe Saints (A Szentek)
SzékhelySouthampton, Anglia
Alapítva1885 (St Mary's YMA néven)
Klubszínek         
StadionSt. Mary Stadion
Vezetőedző
Elnökszerb Dragan Šolak
BajnokságChampionship
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Hivatalos honlap
Southampton honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz Southampton témájú médiaállományokat.

A Southampton Football Club, vagy becenevükön: The Saints (A szentek) egy angol labdarúgócsapat, melynek székhelye a dél-angliai Southampton városában van. A csapat ismét az angol élvonalban, a Premier League-ben versenyez, miután a 2023–2024-es másodosztály-rájátszás döntőjében legyőzte a Leeds Unitedet.

A klub eddigi legnagyobb sikere az 1976-ban elért FA-kupa-győzelem.[1] Legjobb helyezésük az 1983–84-es idényben, az első osztályban elért második hely.[1] Az együttes 2005 májusában a másodosztályba került, ahonnan 2012-ben tértek vissza. Becenevüket még megalakulásuk idején kapták, ugyanis eredetileg egyházi futballcsapatként indultak. Hazai pályán a kezdetek óta piros-fehér szerelésben játszanak. Legnagyobb riválisaik közé tartozik a szomszédos Portsmouth városának csapata, összecsapásaik rangadókként vannak számontartva.

A csapat hazai mérkőzéseinek 2001 óta a St. Mary Stadion ad otthont.

Klubtörténet

[szerkesztés]

A megalakulástól a kupagyőzelemig

[szerkesztés]

Southampton csapatát 1885. november 21-én alapították, St. Mary’s Young Men’s Association FC néven (rövidítve St. Mary’s Y.M.A.). Az 1887-88-as idényben már St. Mary’s F.C.-ként léptek pályára, a Southampton St. Mary’s nevet pedig 1894-ben vették fel. A csapat 1897-ben nyert meg a déli bajnokságot, azóta szerepel Southampton FC néven. A következő idények során a klub többször is első helyen végzett a bajnokságban (1897, 1898, 1901, 1903, 1904). Történetük első FA-kupa döntőjét 1900-ban játszották – 4-0-ra kaptak ki a Burytől. Két évvel később ugyancsak a döntőben a Sheffield United verte őket 2-1-re.

A Szentek az első világháborút követően, 1920-ban csatlakoztak az újonnan szervezett angol harmadosztályhoz (Football League Third Division South), majd az 1921–22-es szezonban elért feljutás révén kerültek a másodosztályba. Az 1922–23-as szezonban 14 győzelemmel, 14 döntetlennel és 14 vereséggel zártak. 1925-ben és 1927-ben bejutottak az FA-Kupa döntőjébe, ám előbb a Sheffield United győzte le őket (2-0), majd az Arsenal (2-1). A csapat az 1947–48-as szezonban a harmadik helyen végzett, hajszál híján elmulasztva a feljutást. 1953-ban a harmadosztályba hullottak vissza. A feljutásra 1960-ig kellett várni, míg az első osztályba 1966-ban került fel a Southampton, Ted Bates vezetése alatt. Batest 1973-ban Lawrie McMenemy követte a vezetőedzői pozícióban. 1974-ben a Southampton aztán egyike volt azon három csapatnak, amely kiesett az első osztályból.

A másodosztályban eltöltött évek alatt csatlakozott a klubhoz Peter Osgood, Jim McCalliog, Jim Steele és Peter Rodrigues. A csapat 1976-ban ismételten FA-kupa döntőt játszhatott, ezúttal a Manchester United ellen, a Wembleyben. A United erős favoritnak számított, ám végül a Southampton nyerte a mérkőzést, Bobby Stokes góljával.

Visszatérés az első osztályba és szereplés a Premier League-ben

[szerkesztés]

A Southampton 1978-ban jutott vissza az első osztályba, az első szezonban a 14. helyen végeztek. A következő idényben Ligakupa döntőt játszottak a Nottingham Forest ellen, és 3-2-es vereséget szenvedtek. Az 1981-82-es idényben a Southampton két hónapon keresztül vezette a bajnokságot, 1982. január 30. és 1982. április 3. között. A befejezés azonban csalódást keltett: az együttes mindössze két mérkőzését volt képes megnyerni az utolsó kilencből, és végül a hetedik helyen zártak. A csapat meghatározó játékosai közé tartozó Kevin Keegan 26 gólt szerzett az idényben, ám a következő szezonban már a Newcastle színeiben játszott.

Alan Shearer 158 mérkőzésen 43 gólt szerzett a Southampton színeiben

McMenemy az 1984–85-ös szezon végéig maradt a Southampton élén, az őt követő Chris Nicholl pedig hat éven át vezette az együttest, majd Ian Branfoot került a klub élére. Ezen időszak egyik legmeghatározóbb játékosa Matthew Le Tissier volt, aki az 1986–87-es szezonban verekedte be magát a kezdőcsapatba. 1990-ben a PFA (Professional Futballers’ Association) év játékosának választotta, pályafutása során pedig nyolc alkalommal lépett pályára az angol válogatottban. Hasonlóan jelentős játékos lett később Alan Shearer, aki 1988 áprilisában, alig tizenhét évesen mesterhármast lőtt az Arsenalnak. Shearer 1992-ig maradt a Southampton játékosa, később a Blackburn Roversben és a Newcastle-ben is játszott. Az angol válogatott játékosaként harminc alkalommal volt eredményes.

A Southampton a Premier League alapító tagjaihoz tartozik. Az 1992-es alapítást követő tíz évben gyakran a kiesés ellen küzdött a csapat – az 1995–96-os idényben tizenhetedik helyen végeztek és csak a gólkülönbségnek köszönhetően nem estek ki. Az 1998–99-es szezonban az utolsó játéknapon sikerült a bennmaradás, nagyban köszönhetően Marian Pahars és Le Tissier játékának. 1999-ben kezdődtek el a St. Mary Stadium munkálatai, amely jelenleg is a csapat otthona.

A 2002–03-as szezonban a Southampton nyolcadik helyen zárt, és FA-Kupa-döntőt játszott az Arsenallal, ám a mérkőzés 1-0-s vereséggel zárult. Rupert Lowe tulajdonos 2004 végén szerződtette a klub élére Harry Redknappet, aki éppen a helyi rivális Portsmouthtól érkezett. Redknapp új igazolásai ellenére sem sikerült a bennmaradás: a szezon utolsó játéknapján a Southampton a másodosztályba került, véget vetve 27, folyamatosan az élvonalban eltöltött évnek. Ironikus módon a kiesés éppen a Manchester United ellen, hazai pályán 2-1-re elveszített találkozón vált bizonyossá – 1976-ban őket verte a Southampton az FA-Kupa döntőjében.

A másod-és harmadosztályban

[szerkesztés]
Rickie Lambert 2009–2014 között volt a Southampton csatára

Redknapp képtelen volt azt a stabilitást megteremteni a csapat körül, amely szükséges lett volna a visszajutáshoz. A menedzser 2005 decemberében távozott a Southamptontól, rövidesen George Burley váltotta. A 2005–06-os szezon során a klub közel került ahhoz, hogy sorozatban másodszor is kiessen a bajnokságából, ám szezon végére sikerült elérni a 12. helyet. A jó forma a következő idényben is kitartott, és az évet a csapat a negyedik helyen zárta. Az átigazolási időszakban a csapat szerződtette Grzegorz Rasiakot, Marek Saganowskit és a 17 éves Gareth Bale-t is. A csapat végül a hatodik helyen végzett és a feljutásért játszhatott. Az elődöntőben a Derby County ellen tizenegyesekkel veszített.

A 2007–08-as szezonban pénzügyi okokból több játékostól (köztük Gareth Bale-től és Kenwyne Jonestól) is meg kellett válni. Burley 2008 januárjában távozott a klubtól, egyenesen a skót válogatott élére. Ideiglenes Jason Dodd és John Gorman vették át az irányítást, februárban pedig bejelentették az új menedzsert, Nigel Pearsont. Noha Pearon képes volt benntartani a csapatot a Championshipben, szerződését nem hosszabbították meg. Utódja a holland Jan Poortvliet lett. A klub pénzügyi helyzete tovább súlyosbodott, ez pedig több játékos eladásához vagy kölcsönadásához vezetett. Csökkentek a játékosok bérei is, valamint a St. Mary egy részét is le kellett zárni a költségek csökkentése érdekében.

Poortvliet 2009. január 23-án mondott le, a menedzseri teendőket Mark Wotte vette át. 2009 áprilisában a Southamptontól tíz pontot vontak le az őket működtető vállalat elleni csődeljárás miatt. Az áprilisi 2-2-es Burnley-döntetlen után bizonyos lett, hogy a csapat a 2009-2010-es szezont a harmadosztályban tölti – ötven év után először. Hat évvel azelőtt a klub még az FA-Kupa döntőjében szerepelt.

2009 májusára a klub olyan pénzügyi helyzetbe került, hogy az alkalmazottak bérét sem tudta már kifizetni. A Southamptont júliusban Markus Liebherr vette meg. Mark Wotte menedzsert Alan Pardew követte. A Liebherr-éra első jelentős igazolása Rickie Lambert volt, a Bristol Rovers csapatától. 2010. március 28-án 1976 után először gazdagodott újabb trófeával a Southampton, amikor 4-1-re verte a Carlisle Unitedet a Football League Trophy döntőjében. A bajnokságot a hetedik helyen sikerült befejezni. Pardew-t augusztusban menesztették állásából. A vezetőség szeptemberben jelentette be Nigel Adkinst mint a klub új menedzserét. 2011 májusában a Southampton 3-1-es győzelmet aratott a Walsall felett, ezzel pedig visszajutott a Championshipbe.

A másodosztályban erősen kezdték a szezont, történetük során először nyertek zsinórban négy bajnoki mérkőzést. Április 13-án 3-1-re kaptak ki otthon a Readingtől, ez pedig az első hazai pályán elveszített találkozó volt január közepe óta. A csapat a Coventry ellen, hazai pályán 4-0-s győzelmet aratva (Adam Lallana, Billy Sharp, Jos Hooiveld és José Fonte góljaival) visszajutott a Premier League-be. Rickie Lambert 27 góljával elnyerte a gólkirályi címet, és az év játékosává is megválasztották.

Visszatérés a Premier League-be

[szerkesztés]

2012. június 10-én a klub hét millió fontért vásárolta meg a Burnley-csatár Jay Rodriguezt, aki így az egyesült legdrágább igazolása lett. A rekordot aztán a Bolognából megvett Gastón Ramírez döntötte meg, őt 12 millió fontért sikerült a Southamptonhoz igazolni. Adkinst a szezon elején az argentin Mauricio Pochettino váltotta a menedzseri székben. Érkezése után a Southampton figyelemreméltó győzelmeket aratott, hazai pályán verte többek között a Manchester Cityt, a Liverpoolt és a Chelsea-t, ugyanakkor a csapat története egyik legnagyobb vereségét is ekkor szenvedte el, amikor 6-1-re kikapott az Arsenaltól. Az első szezont a 14. helyen sikerült befejezni, 41 ponttal – négy hellyel a kiesőzóna felett.

2013 júliusában ismételten rekordösszegű igazolás érkezett a klubhoz: a celtices Victor Wanyama 12,5 millió fontért váltott klubot; a Roma csapatától távozó Dani Osvaldo értéke még ezt is meghaladta, érte 15 millió fontot fizettek. A Szentek igazolásai közé tartozott még a Lyon-hátvéd Dejan Lovren is, aki 8,5 millió fontba került. A Southampton a 8. helyen zárta az idényt, 56 ponttal. Pochettino ezután a szintén Premier League-ben szereplő Tottenhamhez távozott. Helyére Ronald Koemant szerződtették 2014. június 16-án, három évre. A korábbi Feyenoord-edzőhöz testvére, Erwin is csatlakozott segédedzőként.

Ronald Koeman 2014–2016 között irányította a Southampton csapatát

A 2013–14-es szezon végén a Southampton több nagy játékoseladást is produkált: Rickie Lambert, Adam Lallana és Lovren a Liverpoolhoz csatlakoztak. Luke Shaw a Manchester Unitedhez került, Callum Chambers pedig az Arsenalhoz. 2014 júliusában került a klubhoz a szerb Dušan Tadić a Twentetől és az olasz Graziano Pellè a Feyenoordtól. Július végén érkezett kölcsönbe a Chelsea-védő Ryan Bertrand. A további igazolások közé tartozott Fraser Forster, Florin Gardos, Shane Long, Sadio Mané. Az Atlético Madridtól Toby Alderweireldet sikerült megszerezni, kölcsönbe az egész szezonra.

A 2014–15-ös szezonban számos szép sikert könyvelhetett el a csapat: októberben 8-0-ra sikerült legyőzni a Sunderlandet, és 1988 óta először diadalmaskodott a Southampton a Manchester United otthonában. Az utolsó hazai mérkőzésen Mané mesterhármast szerzett az Aston Villa elleni 6-1-es mérkőzésen – mindössze 176 másodperc alatt triplázott, amely Premier League-rekord. A szezont a csapat a 7. helyen, 60 ponttal zárta. Az újabb átigazolási időszakban Nathaniel Clyne a Liverpoolhoz távozott, Schneiderlin pedig a Manchester Unitedhez. Manéért a Manchester United és a Chelsea is 30 millió fontos ajánlatot tett, de Ronald Koeman ragaszkodott a megtartásához. Az érkezők között volt Virgil van Dijk, Cuco Martina és Oriol Romeu. Kölcsönbe jött Steven Caulker és Maarten Stekelenburg.

2015. december 2-án a klub az elmúlt három év legnagyobb vereségét szenvedte el, amikor a Ligakupa negyeddöntőjében 6-1-re kapott ki otthon a Liverpooltól. Az együttes az idényben szerződtette még Charlie Austint is, aki a Manchester United elleni idegenbeli mérkőzésen debütált és a találkozó egyetlen gólját szerezte. Hasonlóan fontos volt a Liverpool elleni 3-2-re megnyert találkozó, ahol 0-2-ről sikerült a fordítás. A szezon végére a Southampton 63 pontot gyűjtött és a hatodik helyen zárt, kvalifikálva ezzel magát az Európa-liga csoportkörébe is. 2016. június 14-én Ronald Koeman menedzser az Evertonhoz csatlakozott. Június 23-án Victor Wanyama a Tottenhamhez igazolt, Sadio Manét pedig a Liverpool vette meg. Június 25-én a Norwichtól érkezett a klubhoz Nathan Redmond. Június 30-án nevezték ki a csapat élére Claude Puel menedzsert, aki három évre írt alá.

2021-ben a csapat 80%-át megvásárolta a Sport Republic befektetési csoport.[2]

2023-ban tizenegy év után a csapat kiesett a Premier League-ből, véget vetve a csapat második szereplésének az angol élvonalban.[3]

2024 májusában – miután a 2023–24-es szezon végén, a másodosztály két legjobbjaként a Leicester City és az Ipswich Town egyenes ágon jutott fel az első osztályba – az EFL Championship rájátszásának döntőjében 1-0-ra legyőzték a Leeds United csapatát, ezzel biztosítva a feljutást a Premier League-be.[4]

A stadion

[szerkesztés]
A St. Mary's stadion, a Southampton 2001 óta játssza itt a hazai mérkőzéseit

A St. Mary's Stadium Délkelet-Anglia legnagyobb stadionjaként 2001 óta ad otthont a Southampton hazai mérkőzéseinek. Teltház esetén 32.505 néző foglal helyet a lelátókon. A stadionban néhány nemzetközi mérkőzést is rendeztek már, például a 2002-es Anglia-Macedónia találkozót. A legmagasabb nézőszámot (32.363 fő) a 2012-es áprilisi Southampton-Coventry találkozón regisztrálták. A stadion a futballmérkőzéseken túl egyéb események (koncertek, filmbemutatók, iskolai rendezvények) helyszínéül is szolgál.

Az egyesület eredetileg a szponzorok után szerette volna elnevezni a stadiont, ám a szurkolói nyomás hatására letettek szándékukról. Bajnoki mérkőzéseken a vendégcsapat szurkolói számára 4250 hely áll rendelkezésére, míg a kupamérkőzéseken 3200 hely.

1898 és 2001 között a Southampton a The Dell nevű hazai stadionban játszott.[5] A létesítmény befogadóképessége 15.200 fős volt. Miután a klub a St. Mary's stadionba költözött, a csapat augusztustól egészen novemberig nyeretlen volt; a helyi legenda szerint még egy boszorkányt is megkértek, hogy űzze el az átkot. A boszorkány szertartása után Marian Pahars góljával sikerült legyőzni a Charlton Athletic csapatát.[6]

Címer

[szerkesztés]

A klub kezdetben a városi címert használta és csak az 1970-es években készült el a csapat saját emblémája, amely az 1990-es években esett át további változtatásokon. A jelenlegi logóban a glória a csapat becenevére, míg a labda a futballra utal, a sál pedig a szurkolókat jelképezi. A fa a közeli New Forestet és a Southampton Common nevű területet jelöli. A víz a folyókat, tavakat és óceánokat szimbolizálja, amelyek nagy szerepet töltenek be a város életében. A fehér rózsa a település szimbóluma, és a város saját címerében is megjelenik.

A South Coast rangadók

[szerkesztés]

A Southampton FC és a Portsmouth FC a déli part legsikeresebb csapatai közé tartozik. A két város mindössze tizenkilenc mérföldnyi távolságra található egymástól, összecsapásaikat ezért mint rangadókat tartják számon. A két klub ugyanakkor ritkán játszik azonos osztályban, mérkőzéseik ezért az angol futball többi jellegzetes rangadóihoz képest kevésbé gyakoriak.

A két együttes közül a klubtörténelmet tekintve a Portsmouth számít eredményesebb klubnak: az 1948-49-es, valamint az 1949-50-es idényben angol bajnokok voltak, illetve 1939-ben és 2008-ban megnyerték az FA-kupát. Ezzel szemben a Southampton mindössze az 1976-ban elnyert FA-kupával büszkélkedhet. Ugyanakkor a Southampton-Portsmouth-mérkőzéseken többször győzedelmeskedett a Southampton és története során jóval többször is játszott magasabb szintű bajnokságban. Míg a Southampton jelenleg a Premier League-ben szerepel, a Portsmouth az angol harmadosztály klubjaihoz tartozik.

Eredmények

[szerkesztés]
  • Döntős: 1976
  • Döntős: 1976
  • Döntős: 1975
  • Döntős: 1992
  • Bajnok: 1921–1922
  • Bajnok: 1896–1897, 1897–1898, 1898–1899, 1900–1901, 1902–1903, 1903–1904

Legeredményesebb góllövők

[szerkesztés]

A Southampton eddigi legeredményesebb gólszerzője Mick Channon, aki kétszer is a klub játékosa volt. A klubnál töltött 14 év alatt 185-ször talált az ellenfelek kapujába. A 2. a listán a középpályás Matthew Le Tissier, aki a Szenteknél töltött 16 év alatt 442 találkozón szerepelt, és ezalatt 162 gólt szerzett. 2007. áprilisáig ő volt az egyetlen középpályás a Premier League történetében, aki minimum 100 gólt szerzett. A 3. legtöbb gólt a szélső Terry Paine szerezte, aki 1956 és 1974 között összesen 160 gólt rúgott a klub színeiben.

Csak a bajnoki mérkőzéseket számolva.

A csapat szponzorai

[szerkesztés]

1980-tól kezdve összesen tíz cég szponzorálta a klubot. Az első támogató a Rank Xerox fénymásológyártó volt, őt követték olyan társaságok, mint például az Air Florida, a Draper Tools és a Friends Provident. 2014 és 2016 között a Veho elektronika cég volt a legfőbb szponzor. A szerződés lejártát követően a klub 2016. június 8-án a Virgin Mediát jelentette be új támogatóként.

Ismertebb játékosok

[szerkesztés]

Anglia
Ausztrália
Belgium

Dánia
Ecuador
Finnország
Írország
Izrael
Jamaica
Lengyelország
Lettország
Észak-Írország
Norvégia
Románia

Skócia
Szenegál
Svédország
Trinidad és Tobago
Egyesült Államok
Wales
Jugoszlávia
Zimbabwe

Vezetőedzők

[szerkesztés]
   

Rekordok

[szerkesztés]

Legnagyobb arányú győzelmek:

Legnagyobb arányú vereségek:

Legtöbb mérkőzés:

815 (Terry Paine)

Legtöbb gól:

228 (Mick Channon)

Legtöbb gól egy szezonban

44 (Derek Reeves, 1959–60)

Legtöbb gól 1 mérkőzésen:

7 (Albert Brown, 1901. december 28-án a Northampton Town FC ellen)

Legfiatalabb játékos:

Theo Walcott (16 évesen és 143 naposan debütált a Wolverhampton Wanderers FC ellen, 2005. augusztus 6-án)

Legmagasabb nézőszám

32 363 (2012. április 28., az Coventry City ellen)

Jelenlegi keret

[szerkesztés]

2024. május 5-én frissítve.[7]

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés lejárta
Kapusok
1 Alex McCarthy ENG Guildford 1989december 3. (35 éves) ENG Crystal Palace FC 500 000 2027.06.30.
13 Joe Lumley ENG Harlow 1995február 15. (29 éves) ENG Middlesbrough FC 600 000 2025.06.30.
30 Aaron Ramsdale ENG Stoke-on-Trent 1998május 14. (26 éves) ENG Arsenal FC 22 000 000 2028.06.30.
31 Gavin Bazunu IRE Nigéria Dublin 2002február 20. (22 éves) ENG Manchester City U21 15 000 000 2027.06.30.
Védők
2 Kyle Walker-Peters ENG JAM London 1997április 13. (27 éves) ENG Tottenham Hotspur FC 20 000 000 2025.06.30.
3 Ryan Manning IRE Galway 1996június 14. (28 éves) Wales Swansea City AFC 3 000 000 2027.06.30.
5 Jack Stephens Csapatkapitány ENG Torpoint 1994január 27. (30 éves) ENG AFC Bournemouth 2 000 000 2025.06.30.
6 Taylor Harwood-Bellis ENG Stockport 2002január 30. (22 éves) ENG Manchester City FC 22 000 000 2028.06.30.
12 Ronnie Edwards ENG Harlow 2003. március 28. (21 éves) ENG Peterborough United FC 3 800 000 2026.06.30.
14 James Bree ENG Wakefield 1997december 11. (27 éves) ENG Luton Town FC 2 200 000 2026.06.30.
21 Charlie Taylor ENG York 1993szeptember 18. (31 éves) ENG Burnley FC 3 000 000 2026.06.30
28 Juan Larios SPA Tomares 2004január 12. (20 éves) ENG Manchester City U21 4 500 000 2027.06.30.
35 Jan Bednarek POL Słupia 1996április 12. (28 éves) POL KKS Lech Poznań 11 000 000 2025.06.30.
37 Armel Bella-Kotchap GER SEN Párizs 2001december 11. (23 éves) GER VfL Bochum 12 000 000 2026.06.30.
Középpályások
4 Flynn Downes ENG Brentwood 1999. január 20. (25 éves) ENG West Ham United FC 13 000 000 2028.06.30.
7 Joe Aribo Nigéria ENG London 1996. július 21. (28 éves) SCO Rangers FC 6 000 000 2026.06.30.
8 Will Smallbone IRE ENG Basingstoke 2000. február 21. (24 éves) Utánpótlásból került fel 3 800 000 2026.06.30.
10 Adam Lallana ENG St Albans 1988. május 10. (36 éves) ENG Brighton and Hove Albion FC 1 000 000 2026.06.30
16 Szuginava Jukinari JPN Tojokava 2000. június 28. (24 éves) NED AZ 12 000 000 2028.06.30.
18 Mateus Fernandes POR Olhão 2004. július 10. (20 éves) POR Sporting CP 12 000 000 2029.06.30
26 Lesley Ugochukwu FRA NGR Rennes 2004. március 26. (20 éves) ENG Chelsea FC 25 000 000 2025.05.31
Támadók
9 Adam Armstrong ENG West Denton 1997február 10. (27 éves) ENG Blackburn Rovers FC 16 000 000 2027.06.30.
11 Ross Stewart SCO Irvine 1996július 11. (28 éves) ENG Sunderland AFC 4 500 000 2026.06.30.
17 Ben Brereton Díaz CHI ENG Stoke-on-Trent 1999április 18. (25 éves) ESP Villarreal CF 8 000 000 2028.06.30.
19 Cameron Archer ENG JAM Walsall 2001december 9. (23 éves) ENG Aston Villa FC 13 000 000 2028.06.30.
20 Kamaldeen Sulemana Ghána Techiman 2002február 15. (22 éves) FRA Stade Rennais FC 13 000 000 2027.06.30.
22 Maxwel Cornet CIV FRA Bregbo 1996szeptember 27. (28 éves) ENG West Ham United FC 9 000 000 2025.06.30.
24 Ryan Fraser SCO Aberdeen 1994február 24. (30 éves) ENG Newcastle United FC 3 000 000 2024.05.31.
27 Samuel Amo-Ameyaw ENG Ghána London 2006július 18. (18 éves) Utánpótlásból került fel 300 000 2026.06.30.
32 Paul Onuachu NGR London 2006július 18. (18 éves) BEL KRC Genk 13 000 000 2026.06.30.
33 Tyler Dibling ENG Ghána Exeter 2006február 17. (18 éves) Utánpótlásból került fel 5 000 000 2027.06.30.
Kölcsönadott játékosok
Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejárta
Shea Charles középpályás NIR ENG Manchester 2003. november 5. (21 éves) ENG Sheffield Wednesday FC 10 000 000 2025.06.30.
Samuel Edozie középpályás ENG NGR Lewisham 2003. január 28. (21 éves) BEL RSC Anderlecht 8 000 000 2025.06.30.
Macuki Kurju középpályás JPN Muroran 2003. január 28. (21 éves) Törökország Göztepe SK 1 500 000 2025.06.30.
Juan támadó BRA São Paulo 2002március 7. (22 éves) Törökország Göztepe SK 1 500 000 2025.06.30.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Archivált másolat. [2012. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  2. Sport Republic acquires ownership of club (angol nyelven). Southampton FC. (Hozzáférés: 2022. január 4.)
  3. Southampton relegated from the Premier League: James Ward-Prowse says he and team-mates will carry regrets (angol nyelven). Sky Sports. (Hozzáférés: 2023. május 14.)
  4. (2024. november 6.) „2024 EFL Championship play-off final” (angol nyelven). Wikipedia. 
  5. http://www.thefootballstadiums.com/the-dell-southampton
  6. http://en.espn.co.uk/espn/sport/story/253141.html
  7. Southampton FC - Detailed squad 24/25 (Detailed view) (angol nyelven). www.transfermarkt.com. (Hozzáférés: 2022. október 20.)

További információk

[szerkesztés]

saintsfc.co.uk A klub hivatalos honlapja