Erdey-Grúz Tibor

Erdey-Grúz Tibor
Magyarország oktatásügyi minisztere
Hivatali idő 1952. december 6. – 1956. július 30.
Előd	Darvas József
Utód	Darvas József
A Magyar Tudományos Akadémia 13. elnöke
Hivatali idő 1970. február 5. – 1976. augusztus 16.
Előd	Rusznyák István
Utód	Szentágothai János
Született	1902. október 27. Budapest
Elhunyt	1976. augusztus 16. (73 évesen) Budapest
Sírhely	Farkasréti temető
Párt	Magyar Dolgozók Pártja
Foglalkozás	kémikus politikus
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1924)
Díjak	Kossuth-díj (1950) Akadémiai Aranyérem (1966) Kossuth-díj (1956)
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdey-Grúz Tibor témájú médiaállományokat.

Erdey-Grúz Tibor (Budapest, 1902. október 27. – Budapest, 1976. augusztus 16.) Kossuth-díjas kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, 1970-től haláláig elnöke, 1952 és 1956 között előbb felsőoktatási, majd oktatásügyi miniszter. Legfontosabb tudományos eredményeit a fizikai kémia, azon belül az elektrokémia területén érte el. Kutatóként, tudományos ismeretterjesztőként, tudomány- és oktatáspolitikusként meghatározó szerepet játszott a magyar szellemi életben.

Életútja

Tanulmányai

Jómódú családból származott. Édesapja a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára volt. A Tanácsköztársaság bukását követően nyugdíjazták, hamarosan elhunyt.

Erdey-Grúz Tibor a haladó szellemű és modern módszereket alkalmazó Trefort utcai „mintagimnáziumban” végezte középiskolai tanulmányait. Egy 1972-es visszaemlékezése szerint az itt töltött éveknek köszönhette az önálló gondolkodás képességének és a „dolgok reális szemléletének” elsajátítását. Kiváló fizikatanárai hatására ekkor még elsősorban a fizika iránt érdeklődött, és a budapesti egyetemen is erre a szakra iratkozott be. Csak másodéves korában döntött a kémia mellett.

1924-ben nyerte el a bölcsészdoktori címet. 1928 és 1931 között Németországban – egy évig Humboldt-ösztöndíjasként a müncheni Bajor Akadémia Kémiai Intézetében, két évig részben ösztöndíjjal, részben a magyar állam támogatásával a Berlini Műszaki Egyetemen – kutatott és képezte tovább magát. 1938-ban gyógyszerészi végzettséget is szerzett.

Szakmai és közéleti pályafutása

1924-től 1941-ig a Buchböck Gusztáv, a fizikai kémia egyik hazai úttörője által vezetett III. számú Kémiai Intézet gyakornoka, tanársegéde, majd adjunktusa volt. 1934-ben (Buchböck javaslatára) az elektrokémia magán-, 1941-ben címzetes rendkívüli tanára lett. 1946-ban intézeti, 1947-ben nyilvános rendkívüli tanárrá és a Fizikai-kémiai és Radiológiai Intézet igazgatójává nevezték ki. Két évvel később az azonos néven megszervezett tanszék vezetője lett. 1950–1951-ben néhány hónapig a Természettudományi Kar dékánjaként tevékenykedett. Barátja, Lengyel Béla vegyész emlékei szerint Erdey-Grúz közbenjárásának köszönhető, hogy a budapesti egyetemet Eötvös Lorándról nevezték el.

1941 és 1949 között a Magyar Kémikusok Egyesülete főtitkára, majd elnöke volt. 1946-tól a Magyar Kémikusok Lapja, 1949-től haláláig a Magyar Kémiai Folyóirat című szaklapokat szerkesztette. Ugyanebben az évben vezette a Központi Fizikai Kutatóintézet létrehozását előkészítő bizottságot, és egyike lett annak a száznegyvennyolc tudósnak, akik a Gazdasági Főtanács határozata értelmében kiemelt, 3850, illetve 3000 forintos havi összilletményben részesülhettek.

1952 decemberében felsőoktatási, 1953 júliusában az első Nagy Imre-kormány oktatásügyi miniszterévé nevezték ki. Ezt a pozíciót foglalta el az 1955 áprilisában megalakult Hegedüs-kormányban is. 1956. július 30-án Kónya Albert váltotta. 1953 és 1957 között országgyűlési képviselő volt, 1954-ben a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségébe is beválasztották. 1961–1962 folyamán a Tudományos és Felsőoktatási Tanács alelnöke, 1962–1964-ben – Rusznyák Istvánt követve – elnöke volt. Részt vett a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége tevékenységében. 1967 áprilisában az újjáalakult Magyar Pedagógiai Társaság egyik társelnöke lett.

Három évtizedes akadémiai pályafutása során az összes elérhető poszton megfordult. 1943. május 14-én az MTA levelező, 1948. július 2-án rendes tagjává választották. A Magyar Tudományos Tanács és az Akadémia egyesítése után (1949–1950-ben), valamint 1953 és 1961 között elnökségi tag volt. 1947-től 1949-ig ellátta a Matematikai, Fizikai, Kémiai és Műszaki Tudományok Osztálya, 1959 és 1964 között a Kémiai Tudományok Osztálya titkári teendőit. Az Akadémia főtitkári posztját háromszor – 1950 és 1953, 1956 és 1957, végül 1964 és 1970 között – töltötte be. 1970. február 5-étől 1976. augusztus 16-án bekövetkezett haláláig az MTA elnöke volt.

Munkássága

Tudományos tevékenysége

Kutatói pályája során szinte kizárólag fizikai kémiai, közelebbről elektrokémiai kérdésekkel foglalkozott. Első, 1927-es cikkében átviteliszám-vizsgálatainak eredményét tette közzé. A Kasimir Fajans, majd Max Volmer mellett töltött németországi kutatóévek pályája döntő fontosságú időszakát jelentették. Kezdetben az ionok adszorpcióját, később a hidrogéntúlfeszültséget, a fémelektródokat és az elektrokristályosodást kutatta. A Volmerrel 1930-ban megjelentetett Zur Theorie der Wasserstoffüberspannung című cikk a Walther Hermann Nernst utáni elektrokémia egyik alapműve, amely megadta az elektródfolyamatok kinetikájának alapegyenletét. (Az újabb angol nyelvű szakirodalom általában megfeledkezik a magyar tudós szerepéről, és Butler–Volmer-egyenletről ír John Alfred Valentine Butler ugyancsak a hidrogéntúlfeszültség területén végzett kutatásai miatt.) A németországi időszak kiemelkedő jelentőségű tanulmánya még a katódos fémleválasztást tárgyaló Zur Frage der elektrolytischen Metallüberspannung. Hazatérése után Erdey-Grúz folytatta az elektródfolyamatok kinetikája és az elektrolitoldatokban végbemenő transzportfolyamatok vizsgálatát. Első akadémiai székfoglalóját Potenciál-meghatározó folyamatok fém és oldat határán címmel 1944 januárjában, a másodikat A reakciósebesség változása a kontakt-katalizátor mennyiségével címmel 1948 októberében tartotta meg.

Több mint száz tudományos publikációja jelent meg. Tankönyvein, összegzésein kémikusok generációi nőttek fel. A Proszt Jánossal írt Fizikai-kémiai praktikum 1934 és 1979 között tizenkét kiadást ért meg. A Vegyszerismeret 1963-ig háromszor, a Bevezetés a fizikai kémiába, A fizikai kémia alapjai és a Schay Gézával közösen írt, háromkötetes Elméleti fizikai kémia egyaránt négyszer jelent meg. (E – románul is kiadott, a szerzőpáros számára Kossuth-díjat hozó – mű előzménye, az Erdey-Grúz–Náray-Szabó–Schay-féle Fizikai kémia először 1941-ben, másodszor 1945-ben látott napvilágot.) Jelentősebb szintézisei közül Az anyagszerkezet alapjai és Az energia kémiai forrásai németül és oroszul, az Elektródfolyamatok kinetikája angolul és németül, a Transzportfolyamatok vizes oldatokban angolul is megjelent. A magyar kémiai nyelv ápolásában máig fontos szerepet játszik a társszerkesztőként jegyzett A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályai. Tudományfilozófiai kérdésekkel foglalkozott A természettudományok néhány kérdésének világnézeti vonatkozásai és Filozófiai tallózás a természettudományokban című köteteiben.

A tudományos ismeretterjesztés jelentőségét már pályája kezdetén felismerte. Az 1930-as években több előadást tartott a Kis Akadémián. (Ennek sorozatában tette közzé 1930-ban első kötetét Az atomokról és az anyag szerkezetéről.) Tudománynépszerűsítő dolgozatait főként a Természettudományi Közlönyben publikálta. Egyik szerkesztője volt a Magyar Természettudományi Társulat 1940-ben megjelent A kémia és vívmányai című kétkötetes kiadványának, amelynek több tanulmányát maga írta. (A radioaktivitással, elemátalakítással és az atommag szerkezetével foglalkozó rész társszerzője a néhány évvel később Nobel-díjjal kitüntetett Hevesy György volt.) A második világháború után írt ismeretterjesztő művei közül az Atomok és molekulák és A tűztől az atomenergiáig emelkednek ki.

Tudomány- és oktatáspolitikai tevékenysége

1949-ben az Akadémia szervezeti reformjának indítványozója, az 1960-as évek elején – a Tudományos és Felsőoktatási Tanács alelnökeként – az országos távlati tudományos kutatási terv előkészítésének egyik irányítója volt. (A magyar tudomány következő tíz-tizenöt évének hetvenhárom fő feladatát összegző tervet 1962 márciusában jóváhagyta ugyan a kormány, ám az első korrekcióra már az Akadémia 1964-es közgyűlésén sor került: a legfontosabb teendők számát nyolcra csökkentették.) Az évtized második felében Erdey-Grúz részt vett az MTA újabb szervezeti átalakításának előkészítésében és lebonyolításában.

Oktatásügyi miniszterként hozzálátott az előző években túlduzzasztott egyetemi rendszer észszerűsítéséhez. A főiskolai és egyetemi felvételikről kiadott 1954. májusi rendelete értelmében a vizsgabizottságnak már sem a jelentkező rendszerhűségét, sem „megfelelő” származását nem kellett figyelembe vennie. (Nagy Imre távozása után ismét életbe lépett a korábbi gyakorlat.) 1955-re egységesült a közgazdászképzés, megszűnt a Szolnoki Közlekedési Műszaki Egyetem és az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola, átalakult a Budapesti Műszaki Egyetem, az Építőipari Műszaki Egyetem és a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem szervezete, és nem jött létre a korábban tervezett Bányászati Egyetem.

Saját minisztériumában is bírálták ugyanakkor, amiért a szakmai érveket figyelmen kívül hagyva, a rövid idő alatt a magyaroknál „különb tanítókat és tanárokat képező” szovjet példára hivatkozva ellenezte a főiskolai szintű tanítóképzés bevezetését. A Nagy Imre 1953-as kormányfői kinevezése után megkezdődött enyhülés „káros” következményeinek kiküszöbölése érdekében már 1954-ben a pedagógusok politikai nevelésének hatékonyabbá tételét szorgalmazta. Egy évvel később az egyetemi rektorok jelenlétében kijelentette: „A fő feladat az ellenséges bomlasztó nézetek és terjesztői elleni ideológiai harc és emellett következetes és határozott adminisztratív intézkedések. Élesebb levegőt kell bevinni az egyetemekre.” Ezután mintegy kétszáz hallgatót zártak ki a felsőoktatási intézményekből.

Az Akadémián 1970-ben kezdeményezésére létrehozott Elnökségi Közoktatási Bizottság három évig dolgozott a „korszerű műveltség” tartalmának kidolgozásán. Erdey-Grúz meggyőződése volt, hogy „a részletismereteket a kiképzésben a nélkülözhetetlen mértékre kell korlátozni, sok adat helyett átfogó ismeretekre és dinamikus szemléletre, a dolgok mozgásai és kölcsönhatásai alapjainak elsajátítására, az önálló gondolkodás kifejlesztésére kell törekedni.” A pedagógusképzés átalakítása tárgyában született cikkei közül a Mit tudunk a kémiai szerkezetről és mit tanítsunk? című emelendő ki, amely 1975-ben jelent meg a Magyar Kémikusok Lapjában.

Elismerései, kitüntetései

1945–1946-ban a Szent-Györgyi Albert által életre hívott Magyar Természettudományi Akadémia tagja volt. 1963-ban levelező tagjává választotta a Német Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiája. 1965-ben a román akadémia tiszteleti, egy évre rá a szovjet akadémia külső tagja lett. 1969-ben az osztrák és a bolgár akadémiák fogadták külső levelező, illetve külső tagjaik közé. 1973-ban a Csehszlovák Tudományos Akadémia külső, továbbá a Szerb Tudományos Akadémia külföldi tagjává választották.

1952-ben elnyerte a kémiai tudományok doktora címet. A Veszprémi Vegyipari Egyetem 1974-ben, az ELTE 1975-ben avatta tiszteletbeli doktorává.

Kétszer (1950-ben és 1956-ban) kapta meg a Kossuth-díjat. Az egyéb magasabb állami elismerések közül a Magyar Népköztársasági Érdemrenddel 1950-ben és 1951-ben, a Munka Érdemrenddel 1960-ban, ennek arany fokozatával 1970-ben, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével 1962-ben és 1972-ben, a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel 1970-ben díjazták. Tudományos kitüntetései közül kiemelkedik az 1966-ban megkapott Akadémiai Aranyérem, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bugát Pál-emlékérme és a Magyar Kémikusok Egyesülete által adományozott Than Károly-emlékérem (1958).

Emlékezete

Halála első évfordulóján a várpalotai Magyar Vegyészeti Múzeumban leplezték le arcképét. Nyolcvanadik és századik születésnapja alkalmából ünnepi ülésen elevenítették fel emlékezetét. A Debreceni Vegyipari Szakközépiskola 1983 őszén vette fel nevét, melyet 2011-ig viselt. Az intézmény számos használati tárgyát, oklevelét, fényképét őrzi. Sírja a Farkasréti temetőben található.

Főbb művei

Sírja a Farkasréti temetőben

Monográfiák, tankönyvek, ismeretterjesztő kötetek

• Az atomokról és az anyag szerkezetéről (Budapest, 1930)
• Fizikai-kémiai praktikum (Proszt Jánossal; Sopron, 1934)
• Az alacsony hőmérsékletek jelentősége és előállítása (Budapest, 1937)
• Fizikai kémia I. (Náray-Szabó Istvánnal és Schay Gézával; Budapest, 1941)
• Bevezetés a fizikai kémiába (Budapest, 1943)
• Vegyszerismeret I–II. (Budapest, 1943, 1946)
• Fémek korróziója és védelme (Budapest, 1943)
• A katalízis (Budapest, 1944)
• Atomok és molekulák (Budapest, 1946, Természettudományi Könyvkiadó Vállalat)
• Elméleti fizikai kémia I–III. (Schay Gézával; Budapest, 1952)
• A fizikai kémia alapjai (Budapest, 1958)
• A természettudományok néhány kérdésének világnézeti vonatkozásai (Budapest, 1960)
• Az anyagszerkezet alapjai (Budapest, 1961)
• Anyag és mozgás. Adalék a kémiai jelenségek dialektikájához (Budapest, 1962)
• A tűztől az atomenergiáig (Budapest, 1962)
• Filozófiai tallózás a természettudományokban (Budapest, 1965)
• A világ anyagi szerkezete (Budapest, 1965)
• Az energia kémiai forrásai (Budapest, 1967)
• Elektródfolyamatok kinetikája (Budapest, 1969)
• A tudományos technikai forradalom és a társadalmi haladás (Budapest, 1971)
• Transzportfolyamatok vizes oldatokban (Budapest, 1971)
• Kinetics of electrode processes (Budapest, 1972)
• Kinetik der Elektrodenprozesse (Budapest, 1975)

Tanulmányok

• Zur Theorie der Wasserstoffüberspannung. Zeitschrift für physikalische Chemie, 1930. (Max Volmerrel)
• Zur Frage der elektrolytischen Metallüberspannung. Zeitschrift für physikalische Chemie, 1931. (Max Volmerrel)
• Az elektromos kettősréteg szerkezete. Magyar Chemiai Folyóirat, 1932.
• Über das elektrolytische Wachstum der Metallkristalle I–III. Zeitschrift für physikalische Chemie, 1933, 1935, 1937. (R. F. Kardossal és Frankl Erzsébettel)
• Elektrolitoldatok molekuláris állapotáról. Magyar Chemiai Folyóirat, 1937.
• Katalitikus hidrálások sebességének változása a katalizátor mennyiségével. Magyar Kémikusok Lapja, 1949. (Szabó Jánossal)

Szerkesztett kötetek

• A kémia és vívmányai I–II. (Gróh Gyulával; Budapest, 1940)
• Természettudományi lexikon I–VI. (Budapest, 1964–1968)
• A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályai I–III. (Fodorné Csányi Piroskával; Budapest, 1972–1974)

Irodalom

Források

• Beck Mihály: Erdey-Grúz Tibor a tudós, a tudománypolitikus és a tudománynépszerűsítő. Magyar Tudomány, 1983. 1. sz. 3–6. o.
• Beck Mihály: Megemlékezés Erdey-Grúz Tibor születésének 100. évfordulójáról
• Donáth Péter: „Gyökeres fordulatot a politikai-világnézeti nevelésben”. Kísérlet a tanítóképzés világnézeti-politikai és szakmai rekonstrukciójára a Hegedüs-kormány idején. Educatio, 2006. 3. sz. 461–491. o.
• Donáth Péter: Oktatáspolitika és tanítóképzés – az első Nagy Imre-kormány idején Archiválva 2011. január 12-i dátummal a Wayback Machine-ben Magyar Pedagógia, 1999. 1. sz. 71–95. o.
• Erdey-Grúz Tibor: Emlékezés gimnáziumi éveimről
• Inzelt György: Erdey-Grúz Tibor, mint az elektródfolyamatok kinetikájának úttörője és hatása az elektrokémia fejlődésére
• Jancsák Csaba: A forradalom katalizátora volt a MEFESZ Archiválva 2009. augusztus 24-i dátummal a Wayback Machine-ben Aktív Szemeszter, 2006. 8. sz. 20. o.
• Kónya Sándor: A Magyar Tudományos Tanács (1948–1949). Budapest, 1998, MTA Könyvtára.
• Kossuth-díjasok és Állami díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai.
• Lengyel Béla visszaemlékezései a KFKI honlapján
• A magyar felsőoktatás évszázadai. Szerk.: Kardos József. Budapest, 2000, Nemzeti Tankönyvkiadó.
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 304–305. o.
• A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825–1975. Főszerk.: Pach Zsigmond Pál. Budapest, 1975, Akadémiai.
• Móra László – Liptay György: A Magyar Kémikusok Egyesülete. Történeti áttekintés
• Polinszky Károly: Erdey-Grúz Tibor 1902–1976. Magyar Tudomány, 1977. 1. sz. 66–70. o.
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000, Osiris.
• Széchy Éva: Harminc év után... Új Pedagógiai Szemle, 1997. március.

További információk

• Berecz Endre: Erdey-Grúz Tibor és a hazai oldatszerkezeti kutatások
• Életrajza az Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola honlapján
• Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Budapest, 2001, Arcanum.
• Magyarok a természettudomány és a technika történetében. Életrajzi lexikon A-tól Z-ig. Főszerk.: Nagy Ferenc. Budapest, 1992, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár. 123–124. o.
• Szentágothai János: Búcsú Erdey-Grúz Tibortól. Magyar Tudomány, 1976. 10. sz. 593. o.
• Természettudományi lexikon II. (D–G). Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Budapest: Akadémiai. 1965. 407. o.