Ugrás a tartalomhoz

A MOL Vidi FC 2018–2019-es szezonja

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
MOL Vidi FC
2018–19-es szezon
Adatok
VezetőedzőSRB Marko Nikolics
Eredmények
NB I3. (13. forduló) –1 mérk.
Magyar kupa7. forduló (legjobb 64)
Bajnokok ligájaRájátszás
Európa-ligaCsoportkör

Házi gólkirály
Bajnokságban4 gól, Pátkai, M. Scsepovics
Összesen6 gól, Huszti, M. Scsepovics
Statisztikák
Legnagyobb
hazai
győzelem
4–0 Kisvárda,
Legnagyobb
vendég
győzelem
4–0 Paks,
Legmagasabb
hazai
nézőszám
10.681 AEK,
Legalacsonyabb
hazai
nézőszám
1.058 Paks,

 ← 2017–182019–20 → 
A MOL Vidi régi stadionja, a Sóstói Stadion, a 2009 tavaszi Fehérvár FC–Vasas mérkőzés előtt
A MOL Vidi csapatkapitánya, Juhász Roland
A MOL Vidi játékosa, Stopira
A MOL Vidi válogatott játékosa, Fiola Attila

Ez a szócikk a MOL Vidi FC 2018–2019-es szezonjáról szól, amely sorozatban a 19., összességében pedig az 50. idénye a csapatnak a magyar első osztályban. A klub fennállásának ekkor volt a 77. évfordulója. A szezon 2018. július 10-én a Bajnokok Ligája első selejtező kör odavágójával kezdődött és 2019. május 19-én ér majd véget.[1] Az előző szezon bajnokaként jogot szerzett a Bajnokok Ligája selejtezőkörében való indulásra.

A Videoton FC 2018. július 1-jétől nevet váltott, MOL Vidi FC néven folytatja a szereplést. Ezért a júniusi felkészülési mérkőzéseken, még Videoton néven szerepel.[2]

A Bajnokok ligája első selejtező odavágó mérkőzésén, 2018. július 10-én, Dudelangeben a Stade Jos Nosbaum stadionban a luxemburgi F91 Dudelange ellen léptek pályára (1–1). Egy héttel később felcsúton a Pancho Arénában a visszavágón léptek pályára a felek. A Vidi 2-1-re győzni tudott, így 3-2-s összesítéssel lépett tovább a második selejtezős körbe.

Hazai
Vendég
Harmadik

Szezon áttekintése

[szerkesztés]

2018. június 18. és július 3. között az Ausztriában található Bad Waltersdorfban edzőtáborban vett részt a csapat.[3] 2018. június 18-án két középpályás érkezését jelentették be, az előző szezonban a Vasasban szereplő Berecz Zsombor és a Debrecenben szereplő Sós Bence írt alá hosszú távú szerződést.[4][5] Június 20-án Szolnoki Roland nyolc év után visszatért nevelő klubjához, a Puskás Akadémiához.[6] Június 22-én Ezekiel Henty tavasszal a Puskás Akadémiánál szerepelt kölcsönben, most végleg a felcsúti klubhoz igazolt, onnan egy szezonra a horvát NK Osijekhez került kölcsönbe.[7] 2018. június 27-én elkészült a 2018–2019-es szezon teljes programja.[8][9] A Vidi ideiglenes pályán fogadta az újonc Kisvárda csapatát a szezon első fordulójában, mely 12.percben emberhátrányba került és a Vidi kihasználva az ember előnyt 4–0-s győzelemmel kezdett a címvédő.[10]

Átigazolások

[szerkesztés]

2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak 2019. évi téli átigazolási időszak 2019. évi téli átigazolási időszak

A MOL Vidi FC játékos mozgásai a 2018–19-es szezonban.
Mezszám Poszt Nemzetiség Név Életkor Honnan Szerződés megnevezése Átigazolási időszak Szerződés vége Átigazolás összege Forrás
Érkezett játékosok
hátvéd HUN magyar Lorentz Márton 23 Siófok kölcsönből vissza 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A N/A
hátvéd HUN magyar Lencsés Balázs 20 ZTE kölcsönből vissza 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A N/A
21 csatár NGR nigériai Ezekiel Henty 25 Puskás Akadémia kölcsönből vissza 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak 2020 N/A
középpályás HUN magyar Sejben Viktor 22 Csákvár kölcsönből vissza 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A
középpályás HUN magyar Szabó Bence 20 Nyíregyháza Spartacus kölcsönből vissza 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A
középpályás HUN magyar Zöldesi Illés 20 Kisvárda kölcsönből vissza 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A
13 középpályás HUN magyar Berecz Zsombor 22 Vasas átigazolás 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A [11]
70 középpályás HUN magyar Sós Bence 24 Debrecen átigazolás 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A [11]
8 középpályás BIH bosnyák Anel Hadžić 28 szerződés hosszabbítás 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A [12]
hátvéd/középpályás HUN magyar Hangya Szilveszter 24 Vasas átigazolás 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A [13]
15 csatár BIH bosnyák Armin Hodžić 23 SVN Dinamo Zagreb átigazolás 2018. évi nyári átigazolási időszak 2018. évi nyári átigazolási időszak N/A [14]

Összes kiadás: Csökkenés


A MOL Vidi FC játékos mozgásai a 2018–19-es szezonban.
Mezszám Dátum Poszt Nemzet Név Életkor Hová Ár Jegyzet
Távozott játékosok
99 2018 nyár középpályás bosnyák bosnyák Asmir Suljić 26 Wisła Kraków ingyen [15]
27 2018 nyár középpályás magyar magyar Bódi Ádám 27 Debrecen kölcsön után végleg [16]
30 2018 nyár hátvéd magyar magyar Szolnoki Roland 26 Puskás Akadémia átigazolás [17]
21 2018 nyár Csatár NGR nigériai Ezekiel Henty 25 Puskás Akadémia kölcsön után végleg, utána NK Osijekhez ment egy évre kölcsönbe [18][19]
2018 nyár hátvéd HUN magyar Bévárdi Zsombor 19 Vasas egy évre kölcsönbe [20]
2018 nyár kapus HUN magyar Zöldesi Illés 20 Kisvárda kölcsön után végleg [21]
77 2018 nyár hátvéd HUN magyar Bolla Bendegúz 18 Siófok kölcsönbe
4 2018 nyár középpályás HUN magyar Réti Patrik 19 Siófok kölcsönbe [22]
2018 nyár középpályás HUN magyar Szabó Bence 20 Diósgyőr kölcsönbe [23]

Összes bevétel: Növekedés
Nettó bevétel: Növekedés

Játékoskeret

[szerkesztés]

2018. szeptember 19-i állapot szerint. A félkövérrel jelölt játékosok szerepeltek hazájuk felnőtt válogatottjában.[24]

Mezszám Név Nemzet Posztok Szül. év (kor)
Kapusok
12 Tomáš Tujvel SVK szlovák kapus 1983. szeptember 19. (41 éves)
51 Hársfalvi András HUN magyar kapus 1996. november 12. (28 éves)
74 Kovácsik Ádám HUN magyar kapus 1991. április 4. (33 éves)
Védők
3 Paulo Vinícius BRA brazil, HUN magyar hátvéd 1990. február 21. (34 éves)
5 Fiola Attila HUN magyar hátvéd 1990. február 17. (34 éves)
11 Loïc Nego FRA francia hátvéd 1991. január 15. (33 éves)
20 Mocsi Attila HUN magyar hátvéd 2000. május 29. (24 éves)
22 Stopira CPV zöld-foki hátvéd 1988. május 20. (36 éves)
23 Juhász Roland Csapatkapitány HUN magyar hátvéd 1983. július 1. (41 éves)
25 Tamás Krisztián HUN magyar hátvéd 1995. április 18. (29 éves)
55 Tóth Bence HUN magyar hátvéd 1998. május 25. (26 éves)
65 Hangya Szilveszter HUN magyar hátvéd 1994. január 2. (30 éves)
77 Bolla Bendegúz HUN magyar hátvéd 1999. november 22. (25 éves)
középpályások
4 Réti Patrik HUN magyar középpályás 1998. december 15. (26 éves)
8 Anel Hadžić BIH bosnyák középpályás 1989. augusztus 16. (35 éves)
9 Huszti Szabolcs HUN magyar középpályás 1983. április 18. (41 éves)
10 Kovács István HUN magyar középpályás 1992. március 27. (32 éves)
13 Berecz Zsombor HUN magyar középpályás 1995. december 13. (29 éves)
17 Pátkai Máté HUN magyar középpályás 1988. március 6. (36 éves)
19 Boban Nikolov MKD macedón középpályás 1994. július 28. (30 éves)
21 Szabó Bálint HUN magyar középpályás 2001. január 18. (23 éves)
33 Varga József HUN magyar középpályás 1988. június 6. (36 éves)
49 Géresi Krisztián HUN magyar középpályás 1994. június 14. (30 éves)
70 Sós Bence HUN magyar középpályás 1994. május 10. (30 éves)
Csatárok
14 Stefan Šćepović SRB szerb csatár 1990. január 10. (34 éves)
15 Armin Hodžić BIH bosnyák csatár 1994. november 17. (30 éves)
44 Marko Šćepović SRB szerb csatár 1991. május 23. (33 éves)
71 Elvir Hadžić BIH bosnyák csatár 1999. január 18. (25 éves)

Kölcsönadott játékosok

[szerkesztés]
# Poszt Név
HUN KP Bévárdi Zsombor (a Vasas csapatához)

Szakmai stáb

[szerkesztés]

Klubigazgató: Kovács Zoltán

Vezetőedző Segédedző Segédedző Kapusedző Erőnléti edző Orvos Sportmasszőr Sportmasszőr Sportmasszőr Technikai igazgató Fizioterapeuta Fizioterapeuta Kitman Kitman Videóelemző Videóelemző-asszisztens Ügyvezető igazgató Tulajdonos Tiszteletbeli elnök
Marko Nikolics Szalai Tamás Radoje Smiljanić Brockhauser István Goran Basarics dr. Kovács Tibor Gáspár Péter Fejes Ildikó Debreceni Tibor Pánczél Szabolcs Barta Gábor Borsos Balázs Lakatos Róbert Stéger Gergő Késedi Gábor Pap Bence Balogh Attila Levente Garancsi István Kovács Ferenc

Statisztikák

[szerkesztés]
Utolsó elszámolt mérkőzés: 2018. november 3.

Összesített statisztika

[szerkesztés]
A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Lejátszott mérkőzés 25 (12 bajnokság, 2 Magyar kupa, 8 Bajnokok ligája, 6 Európa-liga)
Győzelem 11 (6 bajnokság, 2 Magyar kupa, 2 Bajnokok ligája, 1 Európa-liga)
Döntetlen 9 (4 bajnokság, 0 Magyar kupa, 5 Bajnokok ligája, 0 Európa-liga)
Vereség 5 (2 bajnokság, 0 Magyar kupa, 1 Bajnokok ligája, 2 Európa-liga)
Szerzett gól 38 (24 bajnokság, 5 Magyar kupa, 7 Bajnokok ligája, 2 Európa-liga)
Kapott gól 22 (12 bajnokság, 1 Magyar kupa, 6 Bajnokok ligája, 3 Európa-liga)
Gólkülönbség +16 (+12 bajnokság, +4 Magyar kupa, +1 Bajnokok ligája, –1 Európa-liga)
Sárga lap 77 (35 bajnokság, 5 Magyar kupa, 27 Bajnokok ligája, 10 Európa-liga)
Kiállítás 1 (0 bajnokság, 0 Magyar kupa, 1 Bajnokok ligája, 0 Európa-liga)
Legnagyobb arányú győzelem minden kiírás: 4–0 Kisvárda (bajnokság 1. forduló, 2018. 07. 21.) és 4–0 Paks (bajnokság 13. forduló, 2018. 11. 03.)
bajnokság: 4–0 Kisvárda (bajnokság 1. forduló, 2018. 07. 21.) és 4–0 Paks (bajnokság 13. forduló, 2018. 11. 03.)
Legnagyobb arányú vereség minden kiírás: 1–2 AEK Athén (Bajnokok ligája rájátszás, 1. mérkőzés, 2018. 08. 22.)
Legtöbb gól egy mérkőzésen 4 gól, Kisvárda (hazai pályán 4–0 győzelem, bajnokság 1. forduló, 2018. 07. 21.), és
Ferencváros (idegenben 2–2 döntetlen, bajnokság 7. forduló, 2018. 09. 02.) és Paks (idegenben 4–0 győzelem, bajnokság 13. forduló, 2018. 11. 03.)
Legmagasabb hazai nézőszám 10.681 néző, AEK Athén (Bajnokok ligája rájátszás, 1. mérkőzés, 2018. 08. 22.)
Legalacsonyabb hazai nézőszám 1.058 néző, Paks (bajnokság 2. forduló, 2018. 07. 21.)
Legmagasabb idegenbeli nézőszám 42.000 néző, AEK Athén (Bajnokok ligája rájátszás, visszavágó, 2018. 08. 28.)
Legtöbb gólt szerző játékos minden kiírás: 6 gól:
Legtöbbet figyelmeztetett játékos minden kiírás: 10 figyelmeztetés: Huszti (9 Sárga lap, 1 kiállítva) (3 bajnokság, 1 Magyar kupa, 5 Bajnokok ligája, 1 Európa-liga)
bajnokság: 5 figyelmeztetés: Pátkai (5 Sárga lap, 0 kiállítva) [25]
Pont (csak OTP Bank Liga) 22 pont a megszerezhető 39 pontból* (56,4%) (*1 mérkőzéssel kevesebb játszott)
Marko Nikolić vezetőedzővel
ebben a szezonban
23 mérkőzés: 9 győzelem — 9 döntetlen — 5 vereség
Marko Nikolić vezetőedzővel
a bajnokságban
12 mérkőzés: 6 győzelem — 4 döntetlen — 2 vereség

Kiírások

[szerkesztés]
A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírásokat illetve az azokban elért helyezést jelöltük.
Kiírás Statisztikák Kezdő forduló/
helyezés
Végső forduló/
helyezés
Mérkőzések dátumai
M GY D V LGKG GK RGÁ KGÁ Első Utolsó Következő
OTP Bank Liga 12 06 04 02 24–12 +12 2,00 1,00 1. 3. 2018. 07. 21. 2018. 11. 03. 2018. 11. 11.
Magyar kupa 02 02 00 00 05–01 0+4 2,50 0,50 6. forduló (legjobb 128) 7. forduló (legjobb 64) 2018. 09. 23. 2018. 10. 31. 2018. 12. 05.
Bajnokok ligája 08 02 05 01 07–06 0+1 0,88 0,75 1. selejtezőkör Rájátszás 2018. 07. 10. 2018. 08. 28.
Európa-liga 03 01 00 02 02–03 0–1 0,67 1,00 Csoportkör Csoportkör (3. forduló) 2018. 09. 20. 2018. 10. 25. 2018. 11. 08.
Otthon 10 04 03 03 13–11 0+2 1,30 1,10
Idegenben 15 07 06 02 25–11 +14 1,67 0,73
Összesen 25 11 09 05 38–22 +16 1,52 0,88

Bajnoki eredmények összesítése

[szerkesztés]
Az alábbi táblázatban összesítve szerepelnek a MOL Vidi FC aktuális szezon OTP Bank Ligában elért eredményei.
A százalékszámítás a 3 pontos rendszerben történik.

Körök szerinti bontásban

[szerkesztés]
Kör (forduló) Otthon Idegenben
M GY D V LGKG GK P % M GY D V LGKG GK P %
Első kör (1–11.) 04 02 02 00 9–3 +6 8 66,7% 04 02 01 01 7–4 +3 7 58,3%
Második kör (12–22.) 0 0 0 0 0 0 0 0
Harmadik kör (23–33.) 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen (1–33. forduló) 04 02 02 00 9–3 +6 8 66,7% 04 02 01 01 7–4 +3 7 58,3%

Őszi/tavaszi szezon szerinti bontásban

[szerkesztés]
Kör (forduló) Otthon Idegenben
M GY D V LGKG GK P % M GY D V LGKG GK P %
Őszi szezon (1–19.) 04 02 02 00 9–3 +6 8 66,7% 04 02 01 01 7–4 +3 7 58,3%
Tavaszi szezon (20–33.) 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen (1–33. forduló) 04 02 02 00 9–3 +6 8 66,7% 04 02 01 01 7–4 +3 7 58,3%

Helyezések fordulónként

[szerkesztés]
Forduló 1 2 4 5 7 8 3 9 10 11 12 13 14 6 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33
Helyszín O O O I I O O I O I I O O O I O I O I O I O O I I O I O I O I O I
Eredmény GY D D GY D V GY GY V GY D GY
Helyezés 1. 3. 5. 5. 5. 8. 4. 3. 5. 3. 5. 3.

Helyszín: O = otthon (hazai pályán); I = idegenben. Eredmény: GY = győzelem; D = döntetlen; V = vereség.

A csapat helyezései fordulónként, idővonalon ábrázolva.


Gólszerzők a szezonban

[szerkesztés]
A táblázatban csak azokat a játékosokat tüntettük fel, akik a szezon során legalább egy gólt szereztek bármelyik kiírásban.
A táblázat elején az összesítésben több gólt elérő játékosokat tüntettük fel. Azonos eredményesség mellett a vezetéknév abc-sorrendje a rendezőelv.
Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet, ha a forduló sorszámára kattint.
Játékos Összes gól OTP Bank Liga Magyar kupa Bajnokok ligája Európa-liga
Gólok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Gólok 6 7 8 8d1 8dv 4d1 4dv ed1 edv Gólok Q1.1 Q1.2 Q2.1 Q2.2 Q3.1 Q3.2 R.1 R.2 Gólok G1 G2 G3 G4 G5 G6
Gól 11 öngól Gól 11 öngól o o o o i o i i i o i i i i i o i o o o i o o i o o i o i o i o i Gól 11 öngól i i i Gól 11 öngól i o i o i o o i Gól 11 öngól o i i o i o
Huszti 6 0 0 3 0 0 Gól Gól Gól 1 0 0 Gól 1 0 0 Gól 1 0 0 Gól
M. Scsepovics 6 0 0 4 0 0 Gól Gól Gól Gól 1 0 0 Gól 1 0 0 Gól 0 0 0
Nego 4 0 0 2 0 0 Gól Gól 0 0 0 2 0 0 Gól Gól 0 0 0
Pátkai 4 0 0 4 0 0 Gól Gól GólGól 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Lazovics 3 0 0 1 0 0 Gól 2 0 0 Gól Gól
Hodžić 2 0 0 1 0 0 Gól 1 0 0 Gól 0 0 0 0 0 0
A. Hadžić 2 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0
Juhász Csapatkapitány 2 0 0 2 0 0 Gól Gól 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Hangya 1 0 0 0 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0 0 0 0
Kovács 1 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Milanov 1 0 0 0 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0 0 0 0
Nikolov 1 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0 0 0 0 0 0 0
S. Scsepovics 1 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Simon 1 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Stopira 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 Gól
Tamás 1 0 0 1 0 0 Gól 0 0 0 0 0 0 0 0 0
öngól 1 0 0 1 0 0 öngól 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 38 0 0 24 0 0 4 1 3 1 3 2 1 1 0 2 2 4 5 0 0 2 3 7 0 0 1 2 0 1 1 0 1 1 2 0 0 0 0 2
OTP Bank Ligában – körök szerint 18 6
OTP Bank Ligában – öszi–tavaszi szezon szerint 24
Jelmagyarázat: Gólok: Gól gól; gól büntetőgól; öngól öngól, azaz amikor öngólt szerez a játékos az ellenfél csapatának (ez nem számít bele a játékos összes rúgott gólok teljesítményébe);
Helyszín: o = otthon (hazai pályán); i = idegenben;
OTP Bank Liga: szürke színű vastag vonallal jelezzük a bajnoki körök fordulóját (11., 22. és 33. forduló); vörös színű vonallal jelezzük az őszi és a tavaszi szezon váltását;
Magyar kupa: 8d1 = nyolcaddöntő, 1. mérkőzés; 8dv = nyolcaddöntő, visszavágó; 4d1 = negyeddöntő, 1. mérk.; 4dv = negyeddöntő, visszavágó; ed1 = elődöntő, 1. mérk.; edv = elődöntő, visszavágó;
Bajnokok ligája: Q1.1 = 1. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q1.2 = 1. selejtezőkör, visszavágó; Q2.1 = 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q2.2 = 2. selejtezőkör, visszavágó;
Q3.1 = 3. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q3.2 = 3. selejtezőkör, visszavágó; R.1 = rájátszás, 1. mérkőzés; R.2 = rájátszás, visszavágó;
Európa-liga: G1 = csoportkör 1. mérkőzés; G2 = csoportkör 2. mérkőzés; G3 = csoportkör 3. mérkőzés; G4 = csoportkör 4. mérkőzés; G5 = csoportkör 5. mérkőzés; G6 = csoportkör 6. mérkőzés;

Mikor született gól a mérkőzéseken

[szerkesztés]
Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírás(oka)t jelöltük.
Vidi I. félidő II. félidő Mind-
összesen
1–15. perc 16–30. perc 31–45. perc 45+ perc Összesen 46–60. perc 61–75. perc 76–90. perc 90+ perc Összesen
OTP Bank Liga 01 05 04 00 10 01 03 00 02 06 16
Magyar kupa 00 01 01 00 02 00 00 00 00 00 02
Bajnokok ligája 00 01 02 00 03 02 02 00 00 04 07
Európa-liga 00 00 00 00 00 00 00 00 00 00 00
Összesen 01 07 07 00 15 03 05 00 02 10 25
Ellenfelek I. félidő II. félidő Mind-
összesen
1–15. perc 16–30. perc 31–45. perc 45+ perc Összesen 46–60. perc 61–75. perc 76–90. perc 90+ perc Összesen
OTP Bank Liga 02 01 02 00 05 00 00 01 01 02 07
Magyar kupa 00 00 00 00 00 00 00 00 00 00 00
Bajnokok ligája 00 00 01 00 01 04 01 00 00 05 06
Európa-liga 00 01 00 00 01 00 01 01 00 02 03
Összesen 02 02 03 00 07 04 02 02 01 09 16

Sárga/piros lapok és eltiltások a szezonban

[szerkesztés]
Csak azokat a játékosokat tüntettük fel a táblázatban, akik a szezon során legalább egy figyelmeztetést kaptak.
Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet, ha a forduló sorszámára kattint.
Játékos Összes figyelmeztetés OTP Bank Liga Magyar kupa Bajnokok ligája Európa-liga
Figyelmeztetések 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Figyelmeztetések 6 7 8 8d1 8dv 4d1 4dv ed1 edv Figyelmeztetések Q1.1 Q1.2 Q2.1 Q2.2 Q3.1 Q3.2 R.1 R.2 Figyelmeztetések G1 G2 G3 G4 G5 G6
Σ KM Σ KM o o o o i o i i i o i i i i i o i o o o i o o i o o i o i o i o i Σ KM i i i Σ KM i o i o i o o i Σ KM o i i o i o
Berecz 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Fiola 8 8 0 0 0 4 4 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0 3 3 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap
A. Hadžić 6 6 0 0 1 2 2 0 0 1 Sárga lap Sárga lap X 1 1 0 0 0 Sárga lap 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap
E. Hadžić 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Hangya 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Hodžić 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap
Huszti 10 9 0 1 2 3 3 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap 5 4 0 1 2 Sárga lap Sárga lap Sárga lap X Sárga lap kiállítva X 1 1 0 0 0 Sárga lap
Juhász Csapatkapitány 6 6 0 0 0 4 4 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0
Kovács 7 7 0 0 0 4 4 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap 1 1 0 0 0 Sárga lap 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0
Kovácsik 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap
Lazovics 3 3 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap
Milanov 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap
Nego 6 6 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0 3 3 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap
Nikolov 6 6 0 0 0 3 3 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0 3 3 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0
Pátkai 7 7 0 0 1 5 5 0 0 1 Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap Sárga lap X 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0
M. Scsepovics 2 2 0 0 1 0 0 0 0 1 X 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0
Sós 2 2 0 0 0 2 2 0 0 0 Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Stopira 4 4 0 0 0 3 3 0 0 0 Sárga lap Sárga lap Sárga lap 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap
Tujvel 1 1 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Varga J. 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0
Vinícius 2 2 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 Sárga lap 0 0 0 0 0
Összesen 78 77 0 1 5 35 35 0 0 3 0 2 2 2 4 4 5 2 5 2 3 4 5 5 0 0 0 2 3 28 27 0 1 2 2 5 4 4 1 3 3 6 10 10 0 0 0 2 3 5
OTP Bank Ligában – körök szerint 28 7
OTP Bank Ligában – öszi–tavaszi szezon szerint 35
Jelmagyarázat: Helyszín: o = otthon (hazai pályán); i = idegenben; vörös színű vonallal jelezzük az őszi és a tavaszi szezon váltását; szürke színű vastag vonallal jelezzük az bajnoki körök fordulóját;
Magyar kupa (MK): 8d1 = nyolcaddöntő, 1. mérkőzés; 8dv = nyolcaddöntő, visszavágó; 4d1 = negyeddöntő, 1. mérkőzés; 4dv = negyeddöntő, visszavágó; ed1 = elődöntő, 1. mérkőzés; edv = elődöntő, visszavágó;
Bajnokok ligája (BL): Q1.1 = 1. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q1.2 = 1. selejtezőkör, visszavágó; Q2.1 = 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q2.2 = 2. selejtezőkör, visszavágó;
Q3.1 = 3. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q3.2 = 3. selejtezőkör, visszavágó; R.1 = rájátszás, 1. mérkőzés; R.2 = rájátszás, visszavágó;
Európa-liga (EL): G1 = csoportkör 1. mérkőzés; G2 = csoportkör 2. mérkőzés; G3 = csoportkör 3. mérkőzés; G4 = csoportkör 4. mérkőzés; G5 = csoportkör 5. mérkőzés; G6 = csoportkör 6. mérkőzés;
Σ = összes sárga ill. piros lap; = sárga lapos figyelmeztetés; = egy mérkőzésen 2 sárga lap utáni azonnali kiállítás; = piros lapos figyelmeztetés, azonnali kiállítás; X = eltiltás; KM = eltiltás miatt kihagyott mérkőzés
A sárga lapos figyelmeztetések következménye: az OTP Bank Ligában a labdarúgó az 5., az UEFA Bajnokok-ligájában pedig a 3. sárga lapos figyelmeztetését követően automatikusan a soron következő egy mérkőzésen nem rendelkezik játékjogosultsággal (majd aztán minden második sárga lap után is kap egy mérkőzésről eltiltást a játékos).[26]

Melyik játékos hányszor viselte a csapatkapitányi karszalagot

[szerkesztés]
A táblázat nem tartalmazza a felkészülési mérkőzéseket.
Zárójelben a bajnoki forduló, valamint a nemzetközi illetve hazai kupaforduló sorszámát tüntettük fel, melyre rákattintva az adott mérkőzést részletesen is megnézheti.
Játékos Összesen Mérkőzés száma Mérkőzések
20 OTP Bank
Liga
Magyar
kupa
Bajnokok
ligája
Európa-
liga
Juhász Roland 18 9 0 7 2 KIS (1.–o), PAK (2.–o), DEB (4.–o), HON (5.–i), FTC (7.–i), PUS (8.–i), MEZ (3.–o), DIÓ (9.–i), PAK (13.–i)
Vinícius 2 0 1 1 0 Dudelange (BL Q1.1-i), Cigánd (MK 6. ford.–i)
Jelmagyarázat: Helyszín: -o = otthon (hazai pályán); -i = idegenben;
DEB = Debrecen; DIÓ = Diósgyőr; FTC = Ferencváros; HAL = Haladás; HON = Budapest Honvéd; KIS = Kisvárda; MEZ = Mezőkövesd; MTK = MTK; PAK = Paks; PUS = Puskás Akadémia; ÚJP = Újpest;
Magyar kupa (MK): 8d1 = nyolcaddöntő, 1. mérkőzés; 8dv = nyolcaddöntő, visszavágó; 4d1 = negyeddöntő, 1. mérk.; 4dv = negyeddöntő, visszavágó; ed1 = elődöntő, 1. mérk.; edv = elődöntő, visszavágó;
Bajnokok ligája (BL): Q1.1 = 1. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q1.2 = 1. selejtezőkör, visszavágó; Q2.1 = 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q2.2 = 2. selejtezőkör, visszavágó;
Q3.1 = 3. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q3.2 = 3. selejtezőkör, visszavágó; R.1 = rájátszás, 1. mérkőzés; R.2 = rájátszás, visszavágó;
Európa-liga (EL): G1 = csoportkör 1. mérkőzés; G2 = csoportkör 2. mérk.; G3 = csoportkör 3. mérk.; G4 = csoportkör 4. mérk.; G5 = csoportkör 5. mérk.; G6 = csoportkör 6. mérk.;

Játékvezetők

[szerkesztés]
A táblázat azon játékvezetőket és az általuk a MOL Vidi FC játékosainak kiosztott figyelmeztetéseket mutatja, akik legalább egy mérkőzést vezettek a csapatnak.
A táblázat nem tartalmazza a felkészülési- és nemzetközi kupamérkőzéseket.
A mérkőzéseknél zárójelben a bajnoki-, illetve a Magyar kupaforduló sorszámát tüntettük fel.
Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet, ha a forduló sorszámára kattint.
Játékvezető Összes OTP Bank Liga Magyar kupa Mérkőzések
M Lapok M Lapok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 M Lapok 6 7 8 8d1 8dv 4d1 4dv ed1 edv
Σ Σ o o o o i o i i i o i i i i i o i o o o i o o i o o i o i o i o i Σ i i i
Berke Balázs 3 8 8 0 0 3 8 8 0 0 2Sárga lap 4Sárga lap 2Sárga lap 0 0 0 0 0 FTC (7.–i), MEZ (3.–o), HAL (11.–i);
Bognár Tamás 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0Sárga lap 0 0 0 0 0 KIS (1.–o);
Farkas Ádám 1 4 4 0 0 1 4 4 0 0 4Sárga lap 0 0 0 0 0 HON (5.–i);
Kassai Viktor 3 11 11 0 0 3 11 11 0 0 2Sárga lap 5Sárga lap 4Sárga lap 0 0 0 0 0 DEB (4.–o), MTK (10.–o), PAK (13.–i);
Nagy Norbert 1 2 2 0 0 0 0 0 0 0 1 2 2 0 0 2Sárga lap Cigánd (MK 6.–i);
Pillók Ádám 1 3 3 0 0 0 0 0 0 0 1 3 3 0 0 3Sárga lap Vác (MK 7.–i);
Pintér Csaba 1 2 2 0 0 1 2 2 0 0 2Sárga lap 0 0 0 0 0 DIÓ (9.–i);
Solymosi Péter 1 2 2 0 0 1 2 2 0 0 2Sárga lap 0 0 0 0 0 PAK (2.–o);
Szőts Gergely 1 5 5 0 0 1 5 5 0 0 5Sárga lap 0 0 0 0 0 PUS (8.–i);
Vad II. István 1 3 3 0 0 1 3 3 0 0 3Sárga lap 0 0 0 0 0 KIS (12.–i);
Összesen 14 40 40 0 0 12 35 35 0 0 0 2 2 2 4 4 5 2 5 2 3 4 2 5 5 0 0 2 3
Jelmagyarázat: szürke színű vastag vonallal jelezzük a bajnoki körök fordulóját (11., 22. és 33. forduló); vörös színű vonallal jelezzük az őszi és a tavaszi szezon váltását;
Lapok: M = mérkőzés; Σ = összes kioszott sárga ill. piros lap; = kiosztott sárga lapos figyelmeztetés; = kiosztott 2 sárga lapos figyelmeztetés utáni azonnali kiállítás; = kiosztott piros lapos figyelmeztetés, azonnali kiállítás
Helyszín: O = otthon (hazai pályán); I = idegenben;
Magyar Kupa: 8d1 = nyolcaddöntő, 1. mérkőzés; 8dv = nyolcaddöntő, visszavágó; 4d1 = negyeddöntő, 1. mérkőzés; 4dv = negyeddöntő, visszavágó; ed1 = elődöntő, 1. mérkőzés; edv = elődöntő, visszavágó;
DEB = Debrecen; DIÓ = Diósgyőr; FTC = Ferencváros; HAL = Haladás; HON = Budapest Honvéd; KIS = Kisvárda; MEZ = Mezőkövesd; MTK = MTK; PAK = Paks; PUS = Puskás Akadémia; ÚJP = Újpest;

Milyen szerelésben játszottak a MOL Vidi FC játékosai

[szerkesztés]
A táblázat nem tartalmazza a felkészülési mérkőzéseket.
Zárójelben a bajnoki forduló, valamint a nemzetközi illetve hazai kupaforduló sorszámát tüntettük fel, melyre rákattintva az adott mérkőzést részletesen is megnézheti.
Szerelés Összesen Hazai Idegenbeli OTP Bank Liga Magyar Bajnokok Európa- Mérkőzések
OTP Bank Liga Magyar kupa Bajnokok ligája Európa-liga
25 10 15 12 2 8 3 Hazai Idegenbeli Hazai Idegenbeli Hazai Idegenbeli Hazai Idegenbeli
Hazai
13 10 3 6 0 6 1 KIS (1.), PAK (2.), MEZ (3.), DEB (4.), MTK (10.) HAL (11.) Dudelange (BL Q1.2), Ludogorec (BL Q2.2), Malmö (BL Q3.2), AEK (BL R.1) Ludogorec (BL Q2.1), Malmö (BL Q3.1) BATE (EL G1)
Vendég
7 0 7 3 1 2 1 FTC (7.), PUS (8.), KIS (12.) Vác (MK7.) Dudelange (BL Q1.1), AEK (BL R.2) Chelsea (EL G2)
Harmadik
5 0 5 3 1 0 1 HON (5.), DIÓ (9.), PAK (13.) Cigánd (MK6.) PAOK (EL G3)
Jelmagyarázat: Magyar kupa mérkőzések (MK): K-8d1 = nyolcaddöntő, 1. mérkőzés; K-8dv = nyolcaddöntő, visszavágó; K-4d1 = negyeddöntő, 1. mérkőzés; K-4dv = negyeddöntő, visszavágó; K-ed1 = elődöntő, 1. mérkőzés; K-edv = elődöntő, visszavágó;
Bajnokok Ligája (BL): Q1.1 = 1. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q1.2 = 1. selejtezőkör, visszavágó; Q2.1 = 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q2.2 = 2. selejtezőkör, visszavágó;
Q3.1 = 3. selejtezőkör, 1. mérkőzés; Q3.2 = 3. selejtezőkör, visszavágó; R.1 = rájátszás, 1. mérkőzés; R.2 = rájátszás, visszavágó;
Európa-liga (EL): G1 = csoportkör 1. mérkőzés; G2 = csoportkör 2. mérkőzés; G3 = csoportkör 3. mérkőzés; G4 = csoportkör 4. mérkőzés; G5 = csoportkör 5. mérkőzés; G6 = csoportkör 6. mérkőzés;
DEB = Debrecen; DIÓ = Diósgyőr; FTC = Ferencváros; HAL = Haladás; HON = Budapest Honvéd; KIS = Kisvárda; MEZ = Mezőkövesd; MTK = MTK; PAK = Paks; PUS = Puskás Akadémia; ÚJP = Újpest;

Nézőszámok

[szerkesztés]
Az alábbi táblázatban a MOL Vidi FC aktuális szezonjának hazai nézőszámai szerepelnek.
A táblázat nem tartalmazza a felkészülési mérkőzéseket.
Egy-egy mérkőzést részletesen is megnézhet, ha a Kiírás, forduló oszlopban található, az adott mérkőzést jelző leírásra kattint.

      OTP Bank Liga       Magyar kupa       Bajnokok ligája       Európa-liga

Időpont Kiírás, forduló Ellenfél Nézőszám Helyszín Össz. férőhely %
2018. 07. 17. Bajnokok ligája, 1. selejtezőkör, visszavágó Dudelange 02 514 fő Pancho Aréna 71,8%
2018. 07. 21. OTP Bank liga, 1. forduló Kisvárda 01 744 fő Pancho Aréna 49,8%
2018. 07. 28. OTP Bank liga, 2. forduló Paks 01 058 fő Pancho Aréna 30,2%
2018. 08. 01. Bajnokok ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó Ludogorec 02 878 fő Pancho Aréna 82,2%
2018. 08. 10. OTP Bank liga, 4. forduló Debrecen 01 446 fő Pancho Aréna 41,3%
2018. 08. 14. Bajnokok ligája, 3. selejtezőkör, visszavágó Malmö 03 432 fő Pancho Aréna 98,1%
2018. 08. 22. Bajnokok ligája, rájátszás, 1. mérkőzés AEK Athén 10 681 fő Groupama Aréna 48,5%
Összesen 3 OTP Bank Liga mérkőzés 04 248 fő átlag: 1 416 fő 40,4%
Összesen 0 Magyar Kupa mérkőzés 00 0
Összesen 4 Bajnokok Ligája mérkőzés 19 505 fő átlag: 4 876 fő
Összesen 7 mérkőzés 23 753 fő átlag: 3 393 fő
Összesen Pancho Aréna (6 mérkőzés) 13 072 fő átlag: 2 179 fő 62,2%
Összesen Sóstói Stadion (0 mérkőzés)
Összesen Groupama Aréna (1 mérkőzés) 10 681 fő átlag: 10 681 fő 48,5%

Kapusteljesítmények

[szerkesztés]
Az alábbi táblázatban a csapat kapusainak teljesítményét tüntettük fel.
A felkészülési mérkőzéseket nem vettük figyelembe.
H Kapus Összesen Bajnokság Magyar Kupa Bajnokok Ligája Európa-liga
Összes mérkőzés Ebből gól nélküli Összes mérkőzés Ebből gól nélküli Összes mérkőzés Ebből gól nélküli Összes mérkőzés Ebből gól nélküli Összes mérkőzés Ebből gól nélküli
1. HUN Kovácsik 15 6 7 3 0 0 8 3 0 0
2. SVK Tujvel 6 2 3 1 1 1 0 0 2 0
HUN Hársfalvi 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 20 (+1) 8 9 (+1) 4 1 1 8 3 2 0

Mennyit utazott a csapat a szezonban

[szerkesztés]
A táblázat km-ben mutatja meg, hogy mennyit utazott a MOL Vidi FC csapata a szezonban.
A hazai mérkőzéseknél (bajnoki és Magyar kupa) a Vidi és a vendégcsapat stadionja közötti, közúton mért távolságot vettük alapul.
A Sóstói Stadion elkészültéig a Vidi a felcsúti Pancho Arénában játszotta hazai mérkőzéseit, ám az ezekre való utazást is feltüntettük a táblázatban, Sóstói Stadion kezdőponttal kalkulálva.
A nemzetközi kupamérkőzéseknél Budapest és az adott város között légvonalban mért távolságot vettük alapul, plusz hozzáadtuk a Székesfehérvár–Budapest közúti távolságot.
Egy-egy mérkőzést részletesebben is megnézhet az Esemény oszlopban a mérkőzésre kattintva.

      OTP Bank Liga       Magyar kupa       Bajnokok ligája       Európa-liga

Dátum Esemény Ellenfél Település (stadion) Távolság
(km)
Úthossz
(km)
Összesen OTP Bank Liga Magyar kupa Bajnokok ligája Európa-liga
Göngyölítve
(km)
Göngyölítve
(km)
Göngyölítve
(km)
Göngyölítve
(km)
Göngyölítve
(km)
2018. 07. 10. Bajnokok ligája 1. selejtezőkör, 1. mérkőzés F91 Dudelange Dudelange, LUX Luxemburg 1.081 2.162 2.162 2.162
2018. 07. 17. Bajnokok ligája 1. selejtezőkör, visszavágó F91 Dudelange Felcsút, Pancho Aréna 41 82 2.244 2.244
2018. 07. 21. Bajnokság 1. forduló Kisvárda Felcsút, Pancho Aréna 41 82 2.326 82
2018. 07. 25. Bajnokok ligája 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés PFK Ludogorec Razgrad, BUL Bulgária 1.077 2.154 4.480 4.398
2018. 07. 28. Bajnokság 2. forduló Paks Felcsút, Pancho Aréna 41 82 4.562 164
2018. 08. 01. Bajnokok ligája 2. selejtezőkör, visszavágó PFK Ludogorec Felcsút, Pancho Aréna 41 82 4.644 4.480
2018. 08. 07. Bajnokok ligája 3. selejtezőkör, 1. mérkőzés Malmö FF Malmö, SWE Svédország 1.106 2.212 6.856 6.692
2018. 08. 10. Bajnokság 4. forduló Debrecen Felcsút, Pancho Aréna 41 82 6.938 246
2018. 08. 14. Bajnokok ligája 3. selejtezőkör, visszavágó Malmö FF Felcsút, Pancho Aréna 41 82 7.020 6.774
2018. 08. 18. Bajnokság 5. forduló Honvéd Budapest, Hidegkuti Stadion 73 146 7.166 392
2018. 08. 22. Bajnokok ligája rájátszás, 1. mérkőzés AEK Athén Budapest, Groupama Aréna 71 142 7.308 6.916
2018. 08. 28. Bajnokok ligája rájátszás, visszavágó AEK Athén Athén, GRE Görögország 1.270 2.540 9.848 9.456
2018. 09. 02. Bajnokság 7. forduló Ferencváros Budapest, Groupama Aréna 72 144 9.992 536
2018. 09. 15. Bajnokság 8. forduló Puskás Akadémia Felcsút, Pancho Aréna 41 82 10.074 618
2018. 09. 20. Európa-liga, csoportkör 1. forduló BATE Boriszov Budapest, Groupama Aréna 72 144 10.218 144
2018. 09. 23. Magyar Kupa 6. forduló Cigánd SE Cigánd 387 774 10.992 774
2018. 09. 26. Bajnokság 3. forduló Mezőkövesd Felcsút, Pancho Aréna 41 82 11.074 700
2018. 09. 30. Bajnokság 9. forduló Diósgyőri VTK Miskolc, DVTK-stadion 276 552 11.626 1.252
2018. 10. 04. Európa-liga, csoportkör 2. forduló Chelsea FC London, ENG Anglia 1.583 3.166 14.792 3.310
2018. 10. 07. Bajnokság 10. forduló MTK Felcsút, Pancho Aréna 41 82 14.874 1.334
2018. 10. 20. Bajnokság 11. forduló Haladás Szombathely, Haladás Sportkomplexum 167 334 15.208 1.668
2018. 10. 25. Európa-liga, csoportkör 3. forduló PAOK Budapest, Groupama Aréna 72 144 15.352 3.454
2018. 10. 28. Bajnokság 12. forduló Kisvárda Kisvárda, Várkerti sporttelep 372 744 16.096 2.412
2018. 10. 31. Magyar Kupa 7. forduló Vác Budapest, Szusza Ferenc stadion 79 158 16.254 932
2018. 11. 03. Bajnokság 13. forduló Paks Paks, Fehérvári úti stadion 74 148 16.402 2.560

2018. június 27-én tartották az OTP Bank Liga 2018-2019-es férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokság sorsolását a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában. A szezon 2018. július 21-én indul és az új szabályok értelmében 2019. május 19-én zárul. Az NB I-et ezúttal is körmérkőzéses formában, 3×11 bajnoki forduló keretében bonyolítják le. A 23-33. fordulót úgy sorsolták ki, hogy a 2017-2018-as bajnokság 1-6. helyezettjeinek hatszor otthon és ötször idegenben, a bajnokság többi résztvevőjének pedig ötször otthon és hatszor idegenben kell játszaniuk.[27]

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

Első kör
1. ford.
Vidi 4 – 0 Kisvárda


2. ford.
Vidi 1 – 1 Paks


4. ford.
Vidi 1 – 1 Debrecen


5. ford.
Honvéd 0 – 3 Vidi


7. ford.
Ferencváros 2 – 2 Vidi


8. ford.
Puskás Ak. 2 – 1 Vidi


3. ford.
Vidi 3 – 1 Mezőkövesd


9. ford.
Diósgyőr 0 – 1 Vidi


10. ford.
Vidi 0 – 3 MTK


11. ford.
Haladás 0 – 2 Vidi


6. ford.
Vidi elh. Újpest


Második kör
12. ford.
Kisvárda 2 – 2 Vidi


13. ford.
Paks 0 – 4 Vidi


14. ford.
Mezőkövesd Vidi


15. ford.
Debrecen Vidi


16. ford.
Vidi Honvéd


17. ford.
Újpest Vidi


18. ford.
Vidi Ferencváros


19. ford.
Vidi Puskás Ak.


20. ford.
Vidi Diósgyőr


21. ford.
MTK Vidi


22. ford.
Vidi Haladás


Harmadik kör
23. ford.
Vidi Kisvárda


24. ford.
Paks Vidi


25. ford.
Vidi Mezőkövesd


26. ford.
Vidi Debrecen


27. ford.
Honvéd Vidi


28. ford.
Vidi Újpest


29. ford.
Ferencváros Vidi


30. ford.
Vidi Puskás Ak.


31. ford.
Diósgyőr Vidi


32. ford.
Vidi MTK


33. ford.
Haladás Vidi


Első kör

[szerkesztés]

Egy éven belül ez lesz a második „kettős rangadó” vidéken, tavaly október 21-én, Debrecenben a DVSC a Haladást, a Diósgyőr a Bp. Honvédot fogadta. A Vidi tavaly is egy abszolút újonc ellen játszott Felcsúton az első fordulóban, akkor nem nyert (1–1) a Balmazújváros ellen. A.székesfehérváriak szerdán már Bulgáriában játszanak BL-selejtezőt, Marko Nikolics kihasználhatja ezekben a napokban, hogy gazdag a kerete. A Kisvárda története első élvonalbeli mérkőzése előtt áll, alaposan átalakult játékoskerettel. Kondás Elemér csapata mindössze egy felkészülési mérkőzését veszítette el, egy hete a Nyíregyházától kapott ki. A korábbi debreceni sikeredző 2016 nyara után tér vissza az élvonalba.

1. forduló
2018. július 21., szombat
20:15 (tv:M4 Sport)
MOL Vidi 4 – 0 Kisvárda Master Good
Lazovics (1–0) Gól : 15' 15'
M. Scsepovics (2–0) Gól : 35' 35'
Juhász R. (3–0) Gól : 44' 44'
S. Scsepovics (4–0) Gól : 90+1' 90+1'
(3 – 0)
Jegyzőkönyv
kiállítva 12′ Vári
Sárga lap 43' Gosztonyi
Pancho Aréna[28], Felcsút
Nézőszám: 1.744
Játékvezető: Bognár Tamás (magyar)
Asszisztensek: Buzás Balázs és Georgiou Theodoros

Vidi
Kisvárda
Csapat Labdabirtoklás Lövés Kaput talált lövés Ebből gól Szöglet Szabálytalanság Sárga lap Piros lap Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
Vidi 1965 mp (56%) 22 11 (50%) 4 (44%) 8 9 0 0 550 477 (83%) 100 54 (54%)
Kisvárda 1561 mp (44%) 5 3 (80%) 0 (0%) 0 10 1 1 502 443 (83%) 100 46 (46%)[29]

2. forduló
2018. július 28., szombat
19:30
MOL Vidi 1 – 1 Paks
Simon Á. (1–1) öngól : 28' 28'
Kovács Sárga lap 50'
Sós Sárga lap 90+4'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 22' 22' (1–1) Sárga lap 30' Lenzsér
Sárga lap 55' Simon Á.
Sárga lap 56' Kulcsár D.
Sárga lap 75' Nagy G.
Sárga lap 90+3' Horváth
Pancho Aréna, Felcsút (pályaválasztói jog megcserélve, mivel a paksi stadion építése még nem fejeződött be)[30]
Nézőszám: 1.058
Játékvezető: Solymosi Péter (magyar)
Asszisztensek: Szert Balázs és Huszár Balázs

Vidi
Paks

Az OTP Bank Liga 2018–19-es kiírásának 3. fordulójának elhalasztását követően a Debreceni VSC lesz a MOL Vidi FC ellenfele. A hajdúságiak mérlege a bajnokságban eddig 2 győzelem és 1 döntetlen. Az első fordulóban a kettős mérkőzés – melynek a Vidi csapata is részese volt – első találkozóján Calvente góljával nyertek a Pancho Arénában a Puskás Akadémia ellen, ezt pedig egy hazai, Mezőkövesd elleni döntetlen követte, ahol Drazsics Kinyiken megpattanó lövésével vezettek a matyóföldiek, de a védő a hajrában javított, így 1–1 lett a végeredmény. A legutóbbi fordulóban a DVTK fölött arattak magabiztos, 2–0-s győzelmet. Több alapember továbbra is hiányzik a debreceni együttesből, a műtött játékosok, Tabakovics, Jovanovics és Bényei Balázs továbbra sem bevethetőek, Könyves Norbert és Ferenczi János ugyanakkor már a csapattal edz, de nekik is van még mit pótolniuk. Keretük összértékét a Transfermarkt portál 6,7 millió euróra becsüli, ez a 6. legmagasabb az NB I-ben. Az idény eddigi mindhárom meccsét összesen 7 futballista játszotta végig: a hátvédek közül Szatmári Csaba, Barna Szabolcs, Kinyik Ákos és Erik Čikoš, a középpályáról Tőzsér Dániel és Bódi Ádám, valamint a kapus, Nagy Sándor. A DVSC-vel szemben a Vidi sikerszériája egészen 2015-ig nyúlik vissza, azóta 10 bajnokin 10-szer tudtak föléjük kerekedni.

4. forduló
(1359. élvonalbeli mérkőzés)
2018. augusztus 10., péntek
20:00 (tv: M4 Sport)
MOL Vidi FC 1 – 1 Debreceni VSC
Tamás K. (1–1) Gól : 90+1' 90+1'
Sós Sárga lap 33'
Nikolov Sárga lap 52'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 14' 14' (0–1) Varga K.
Sárga lap 21' Čikoš
Sárga lap 35' Barna
Sárga lap 42' Nagy S.
Sárga lap 55' Bódi
Sárga lap 79' Csősz
Pancho Aréna, Felcsút
Nézőszám: 1.446
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)
Asszisztensek: Georgiou Theodoros és Szécsényi István

Vidi
Debrecen

A kezdeti puhatolózások után már a 10. percben veszélyeztetett a Vidi: Marko Scsepovics tüzelt szinte a semmiből, azonban a lövése a felsőlécen csattant, ami Nagy Sándor hátára vágódott, de végül a labda nem kötött ki a hálóban. A 11. percben Szécsi Márk senkitől zavartatva a földre rogyott, majd a combját fájlalva cserét kért. A fehérváriak riogatása utána a 14. percben Varga Kevin használta ki a Vidi védelmi hibáját, és kb. 23 méterről bombagólt ragasztott a jobb alsóba; (0–1). A 25. perctől a fehérváriak nyomást helyeztek a vendégekre, előbb Huszti Szabolcs az ötös sarkáról az oldalhálót találta el, majd Loïc Nego tálalása után nem találta el a labdát, így maradt az 1 gólos debreceni vezetés a félidőben. A fordulás után kettős cserével nyitott a Vidi, azonban a helyzetek a vendégek előtt adódtak. Tőzsér Dániel majdnem a bal alsóba csavarta a szabadrúgását 25 méterről, valamint Varga Kevin tüzelt 17 méterről a kapu mellé. A 84. percben a csereként beálló Bereczki Dániel eldönthette volna a mérkőzést: Avdijajtól kapott egy kiváló indítást, majd Kovácsikot kicselezve nyolc méterről lyukat rúgott. A 91. percben Tamás Krisztián elé csorgott a labda, és 18 méterről félmagasan a kapu bal sarkába bombázott kapásból, kialakítva a végeredményt; (1–1). Ezzel továbbra is veretlen maradt mind a Vidi, mind a DVSC ebben a bajnoki szezonban, igaz, a székesfehérvári csapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszott az elhalasztott Vidi–Mezőkövesd mérkőzés miatt.

Csapat gól
Labdabirtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Szöglet Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
Vidi 2187 mp (65%) 16 4 (25%) 1 (25%) 7 10 2 0 564 470 (83%) 173 92 (53%)
Debrecen 1191 mp (35%) 11 5 (45%) 1 (20%) 2 14 5 0 306 221 (72%) 81 (47%)[31]

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Figyelembe véve a körülményeket, azt, hogy két napja, szerdán hajnalban értünk haza Svédországból, a pálya állapotát és a nagy hőséget, csak gratulálni tudok a játékosoknak. A legtöbbjük remek mentalitással játszott, a meccs nagyobb részét irányítani tudtuk. Sok jó kombinációt mutattunk be a széleken, de csak a meccs végén tudtunk betalálni. Úgy éreztem, hogyha előbb jön az első találat, akkor utána jött volna a második és a harmadik, de így is lehetett látni a lefújás után, hogy mindent kiadtak magukból a játékosaim, sajnálom, hogy nem lett az övék a három pont. Köszönöm azoknak a szurkolóknak, akik kijöttek, de csalódott vagyok a nézőszám miatt. Nagyon fontos meccseket játszunk, Európában is méltó módon képviseljük a klubot, de csak kevesen jöttek ki biztatni a csapatot. Akik kint voltak, nekik köszönjük, hogy szurkoltak nekünk. A pályával nem tudom mi történt, tíz napja játszottunk itt, azóta gyakorlatilag eltűnt róla a fű. Nem segítette ez sem a játékot, de jobban kellett volna koncentrálnunk a befejezéseknél, valamint egy kis szerencse is hiányzott ma a győzelemhez.[32]
Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzéje
Az első félidőben úgy gondolom, jól játszottunk, méltó ellenfelei voltunk a Vidinek és sikerült megszereznünk a vezetést is. A második félidőben már nem tudtuk úgy birtokolni a labdát, ahogy szerettük volna. Kevesebb volt a pontos passz, felénk kerekedett az ellenfél és ránk erőltette az akaratát. Ráadásul mindennek tetejébe Bódi Ádámot is sérülés miatt kellett lehozni. A 83. percben volt egy óriási lehetőségünk, amit ha berúgunk, nyerhettünk volna, de kimaradt és a Vidi a hosszabbításban kiegyenlített. Nagyon bosszús vagyok, hiszen semmibe nem tellett volna 1–2 métert futni, hogy Tamás Krisztián ne lőhessen. A három pont fontos lett volna, de a tanulság az, hogy az első félidei teljesítményt hosszabb időre ki kell tudni tolni. Ellenfelünknek sok sikert kívánok a Malmö FF ellen![32]
Herczeg András, a Debrecen vezetőedzéje
Sajnos a mérkőzés végén rúgtunk gólt, nem tudtuk feltörni a Debrecen védelmét. Az egész csapat nagyot küzdött, kisebb-nagyobb hibákkal játszottunk, de megvan az egy pont. Lőhettünk volna még egy gólt, és akkor meg lett volna a mérkőzés. Nem vagyunk elégedettek, mert három pontot akartunk itthon begyűjteni. Ki kell javítani a hibákat, és a következő, keddi mérkőzésre kell koncentrálnunk. Nem egyszerű két-három naponta játszani, nehéz dolgunk van. Sok játékos végigjátszott már 8–9 mérkőzést, és megpróbálunk még többet rotálni és frissíteni a keretben.[33]
Tamás Krisztián, a Vidi játékosa
  • A Vidi egymást követő második hazai mérkőzésén nem tudott nyerni, ilyenre legutóbb tavaly júliusban, az előző idénykezdeten volt példa.
  • Tamás Krisztián hátvéd létére a harmadik gólját szerezte az élvonalban, mindössze a 17. mérkőzésén. A mostanit megelőzően legutóbb májusban, a Vasas ellen talált a kapuba.
  • Májusban fordult legutóbb elő, hogy a Vidi külföldi játékosai közül két egymást követő bajnokin senki sem talált a kapuba.
  • Megszakadt a székesfehérváriak sorozata: a DVSC elleni előző tíz bajnoki mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték.
  • Március óta először kapott két egymást követő hazai bajnoki mérkőzésen gólt Kovácsik Ádám.
  • A DVSC nyolc ponttal áll az első négy forduló után. Az előző idény hasonló szakaszában mindössze két pontja volt, az első négy tavaszi meccsén egyetlen pontot gyűjtött.
  • Varga Kevin a negyedik gólját lőtte az élvonalban, az elsőt idegenbeli mérkőzésen.[34]

A kispestiek először játszanak a Bozsik József Stadion felújítása miatt „albérletben” az idényben. Eddigi hazai mérlegük éppen olyan jó, mint az idegenbeli: még nem veszítettek pontot. A MOL Vidi egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisainál, az eddigi mérlege a vártnál gyengébb, egyszer nyert, kétszer döntetlent játszott a pazar nemzetközi kupamenetelés közepette. Vendégként először szerepel majd az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében. A Bp. Honvéd 1978 óta, azaz pontosan negyven éve először rajtolhat a bajnokságban öt győzelemmel. A MOL Vidi, beleértve a tavaszi bajnoki találkozókat is, immár kilenc tétmérkőzés óta veretlen, de a legutóbbi három mérkőzésen nyeretlen is maradt. A legutóbbi hat tétmeccse közül egyen sem született kettőnél több gól.

5. forduló
2018. augusztus 18., szombat
19:30 (tv: M4 Sport)
Budapest Honvéd 0 – 3 MOL Vidi
Uzoma Sárga lap 9'
Batik sárga lap2. sárga lapkiállítva 14′, 36′
Lukács Sárga lap 72'
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Gól : 26' 26' (0–1) Kovács
Gól : 39' 39' (0–2) Huszti
Gól : 51' 51' (0–3) Hadžić
Sárga lap 3' Vinícius
Sárga lap 4' Juhász
Sárga lap 34' Lazovics
Sárga lap 86' Berecz
Új Hidegkuti Nándor stadion, Budapest
Nézőszám: 2.007
Játékvezető: Farkas Ádám (magyar)
Asszisztensek: Berettyán Péter és Kóbor Péter

Honvéd
Vidi

A kispestiek otthonuk, a Bozsik József Stadion újjáépítése miatt most először fogadták soros ellenfelüket az MTK-pályáján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A Honvéd kezdte lendületesebben a mérkőzést, mégis a Vidi FC előtt adódott igazi gólszerzési lehetőség, de Huszti Szabolcs kihagyta a megítélt büntetőt, ballal a bal alsót vette célba, de Gróf jó irányba vetődött, és szögletre nyomta a labdát. A kapott gól ellenére a kispestiek irányították a játékot, de egy téves játékvezetői ítélettel megakasztott támadásuk után indított gyönyörű ellenakció végén, a 26. percben újabb gólt szereztek a vendégek: Lazovics ugratta ki Nikolovot, aki kissé jobbról középre passzolt, a lendületből érkező Kovács István pedig megelőzte az estében menteni igyekvő Baráthot, s jobb belsővel, öt méterről a léc alá bombázta a labdát; (0–1). A 37. percben még reménytelenebb helyzetbe került a Honvéd, ugyanis utánrúgásért Batik Bencét második sárga lappal kiállította a játékvezető: Kovács szabálytalankodott Batik Bencével szemben, ezt le is fújta a játékvezető, a kispesti védő azonban törlesztés gyanánt hasba rúgta a fehérváriak középpályását. A 39. percben már kettővel vezetett a Vidi: egy fehérvári kontra végén Lazovics ugratta ki Huszti Szabolcsot, aki kissé balról 12 méterről, bal külsővel a bal alsóba rúgta a labdát; (0–2). Innentől a Vidi FC kézben tartotta a találkozót a szünetig. A folytatásra sem változott a játék képe: az emberhátrányban lévő fővárosiak mentek előre, a Vidi FC viszont sokkal pontosabb volt, és a harmadik góllal végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát: az 51. percben Stopira bal oldali beadása után Anel Hadžić lövését Gróf védte, a kipattanó azonban a bosnyák középpályáshoz került, ő pedig másodszorra már nem hibázott: 10 méterről, jobb lábbal, félfordulatból a kapu jobb oldalába lőtt; (0–3). A hátralévő negyven percben komoly tétje nem maradt a meccsnek, mégis mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, egyszer például Lazovics a kapufára fejelte a labdát, míg a Vidi FC védelme egy ízben a gólvonalról mentett, de több találat már nem született. A Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójára készülő székesfehérváriak továbbra is veretlenek ebben az idényben, szerdán az AEK Athént látják vendégül a Groupama Arénában.

Csapat gól
Labdabirtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Szöglet Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
Honvéd 1276 mp (40%) 10 1 (10%) 0 (0%) 4 11 3 1 364 306 (84%) 121 53 (44%)
Vidi 1928 mp (60%) 10 8 (80%) 3 (38%) 6 11 4 0 570 503 (88%) 68 (56%)[35]
  • A Budapest Honvéd elrontotta százszázalékos bajnoki mérlegét. Háromgólos bajnoki vereséget eddig 2018-ban csak a Vidi ellen szenvedett, kétszer is (2017–2018-as szezon 21. fordulójában, 2018. április 11-én, 1–4 hazai pályán és szintén 2017–2018-as szezon 32. fordulójában, 2018. május 27-én, 0–2 idegenben).
  • Supka Attila együttese a legutóbbi két bajnoki vereségét a Vidi ellen szenvedte el.
  • 2016. augusztus 21. óta, gyakorlatilag két év alatt mindössze másodszor maradt a Honvéd pályaválasztóként szerzett gól nélkül a bajnokságban. Tegyük hozzá: ezúttal albérletben, a Hidegkuti Stadionban lépett pályára.
  • A Honvéd a 2017. májusi „bajnoki döntő” óta nem tudja legyőzni a székesfehérváriakat. A legutóbbi három találkozó kivétel nélkül Marko Nikolics csapatának győzelmét hozta.
  • A kispestiek a 37. perctől tíz emberrel játszottak Batik Bence kiállítása miatt.
  • A Vidi tavaly augusztus 6. óta minden idegenbeli bajnoki győzelmét legalább három gólt szerezve érte el.
  • A MOL Vidi FC mindhárom gólszerzője az első bajnoki találatát érte el az idényben. Kovács István csapata legutóbbi két idegenbeli bajnoki győzelméhez góllal járult hozzá. Ezt a két bajnoki gólt szerezte 2015. december 5. óta.[36]

A Ferencváros mindössze egy mérkőzésen veszített pontot a mostani bajnoki idényben, igaz, azt éppen hazai pályán, a Paks ellen. Minden bajnoki találkozóján szerzett gólt. Szerhij Rebrov éppen a legnagyobb riválisnak tartott MOL Vidi ellen debütál hazai közönség előtt. A székesfehérváriak csak a középmezőnyben állnak, két mérkőzéssel kevesebbet játszottak a zöld-fehéreknél. Ugyanakkor a vesztett pontokat tekintve csak kettővel vannak a rivális mögött. A Vidi eddig egyszer játszott a bajnoki idényben vendégként, akkor kitett magáért, 3–0-ra verte a Hidegkuti Stadionban a Budapest Honvédot. A Ferencváros ellen még soha nem nyert a Groupama Arénában bajnoki mérkőzést, az egyetlen sikerét 2016. február 10-én egy Magyar Kupa-találkozón aratta.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ez a legnagyobb meccs a magyar labdarúgásban, legalábbis jelenleg. Jól felkészültünk a meccsre. Nem könnyű egész nyáron utazni, de a játékosaink többnyire egészségesek voltak. Most némi változtatásra kényszerültünk. Nagyon intenzív összecsapást várok, tiszteljük a Fradit, és igen nehéz ebben a stadionban játszani. A csapat nagyon motivált, úgy érzem, jó eredményt fogunk elérni.[37]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Látom a játékosokon a vágyat, hogy nekiugorjanak a Vidinek. Az ellenfél biztosan fog gondot okozni nekünk, de ez így jó. Alaposan készültünk a Vidi ellen, elemeztük a játékát, de mivel hazai pályán játszunk, jó teljesítményre lesz szükségünk.[37]
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője
7. forduló
2018. szeptember 2., vasárnap
18:00 (tv: M4 Sport)
Ferencváros 2 – 2 MOL Vidi
Szpirovszki (1–0) Gól : 14' 14'
Lovrencsics G. (2–0) Gól : 35' 35'
Petrjak Sárga lap 48'
Lanzafame Sárga lap 69'
(2 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 44' 44' (2–1) Nikolov
Gól : 75' 75' (2–2) Huszti
Sárga lap 39' Fiola
Sárga lap 54' Huszti
Sárga lap 85' A. Hadžić
Sárga lap 90' Kovács
Groupama Aréna, Budapest
Nézőszám: 14.520
Játékvezető: Berke Balázs (magyar)
Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Buzás Balázs

Ferencváros
Vidi

Miután a Ferencváros visszahúzódott a saját térfelére, a hazai játékosokat agresszívan letámadó fehérváriaknál volt többet a labda az első félidőben, de a vendégcsapat támadásainak többsége hatástalan volt. A házigazdák viszont a 14. percben kontra végén megszerezték a vezetést – Petrjak beadására Spirovski érkezett jó ütemben a hosszún –, majd a 35. percben Lovrencsics Gergő 24 méterről lőtt nagy gólt dropból egy szöglet utáni kipattanó lezárásaként. A szünet előtti hajrában Nikolov hasonlóan szép találatával csökkentette hátrányát a Vidi. A második félidőben kiegyenlítődött a mezőnyjáték, de a nagy iram mellett a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A hajrához közeledve ismét fokozta a nyomást a vendégcsapat, amely Huszti szabadrúgásával egyenlített a 75. percben. A középpályás lövése nyomán a labda megpattant a sorfalon, de nem változtatott irányt. A hajrában az elfáradt hazaiaknak volt még ígéretes kontrájuk, a vendégeknek pedig lehetőségük a győztes gólra, de az eredmény már nem változott.

Csapat gól
Labdabirtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Szöglet Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
Ferencváros 1364 mp (45%) 16 4 (25%) 2 (50%) 7 16 2 0 326 275 (84%) 110 48 (44%)
Vidi 1688 mp (55%) 18 6 (33%) 2 (33%) 3 18 3 0 413 344 (83%) 62 (56%)[38]
  • A Ferencváros a magyar bajnokságban 19 találkozó óta veretlen.
  • A Fradi az Üllői úton továbbra sem kapott ki 2017. április közepe óta.
  • Mind a két csapat veretlen még a bajnoki idényben, a Ferencváros március 3., a Vidi június 2. óta nem kapott ki az OTP Bank Ligában.
  • A két csapat egymás elleni mérkőzésén 2013. december 8. óta először fordult elő, hogy mindkettő legalább két szerzett gólig jusson. Akkor a Ferencváros 3–2-re győzött a Sóstói Stadionban.
  • A zöld-fehérek egymást követő két hazai bajnoki mérkőzésükön nyeretlenek maradtak, hasonlóra legutóbb másfél éve, 2017 áprilisában volt példa.
  • Néhány hónapon belül másodszor fordult elő, hogy a Ferencváros kétgólos előnye után nem nyerte meg bajnoki mérkőzését. Így járt június elején Balmazújvárosban (3–3) is.
  • A MOL Vidi harmadszor nem nyert a mostani bajnoki idényben, mind a háromszor hátrányba került, úgy egyenlített. Először egyenlített viszont kétgólos hátrányból.
  • Sztefan Szpirovszki három gólt szerzett eddig az OTP Bank Ligában. A legutóbbi kettőt a Vidi ellen. Gólt szerzett tavaly decemberben, a Groupama Arénában 3–1-re megnyert mérkőzésen is.
  • Lovrencsics Gergő a tizedik találatát érte el a magyar élvonalban, 2017. szeptember 30. óta először talált a kapuba.
  • Boban Nikolov a mostani szezonban először szerzett bajnoki gólt, egyébként magyarországi pályafutása során ez volt a negyedik gólja az OTP Bank Ligában. A rangadó góljainak a felét macedón válogatottak érték el: Nikolov és Szpirovszki.
  • Huszti Szabolcs volt a mérkőzés egyetlen gólszerzője, aki korábban szerzett már gólt ebben a bajnoki idényben. Amióta visszaszerződött Magyarországra, csak fővárosi csapatoknak lőtt gólt a bajnokságban: Újpest, Honvéd, Ferencváros.[39]

A bajnokságban egyedüli csapatként még nyeretlen Puskás Akadémia FC vendégei lesz a MOL Vidi a 8. fordulóban. Benczés Miklós együttese két döntetlen mellett öt alkalommal vereséget szenvedett, így számukra talán jókor jött a két hetes válogatott szünet. A Vidi kettő mérkőzéssel kevesebbet játszva, veretlenül áll a tabella 5. helyén.

Az előző évad 6. helyezettje és Magyar Kupa-finalistája volt a Puskás Akadémia, ahová nyáron visszatért korábbi vezetőedzője, Benczés Miklós. Az eddigi 7 forduló alatt 2 pontot gyűjtött és sereghajtó: a 2. játéknapon idegenben a Diósgyőrrel, az ötödiken otthon a Kisvárdával játszottak döntetlent. Emellett a DVSC, az MTK, a Haladás, a Paks és a Mezőkövesd is legyőzte őket, ami egyben azt is jelenti, hogy a következő 4 ellenfelük a 2017-18-as szezon első 4 helyezettje. A PAFC a nyáron elveszítette a visszavonuló egykori válogatott párost, Polonkait és Vanczákot, szerződést bontott a még mindig csapat nélküli Ivor Horvattal, illetve kölcsönadott egy csokornyi labdarúgót: az egykori Vidi támadó, Ezekiel Henty Eszékre, Prosser Dániel Sepsiszentgyörgyre, Madarász Márk Zalaegerszegre, Szécsi Márk Debrecenbe, Antonio Perošević az egyesült arab emírségekbeli al-Ittihadhoz került. A végleg távozó Patrick Mevoungou-t a Mezőkövesd, Denis Klinart a Maribor, a szintén korábbi Vidiben játszó védőt, Tar Zsoltot az Győri ETO, Stipe Bačelić-Grgićet a Slaven Belupo szerződtette. Az átigazolási időszak hajrájában további két futballista vett búcsút Felcsúttól: Molnár Gábor kölcsönbe Mezőkövesdre, Márkvárt Dávid Diósgyőrbe igazolt.

Ennyi távozó mellé természetesen számos érkező társul. Az első csapathoz felkerült Bokros Szilárd, a Haladástól csatlakozott a 17 éves Kiss Tamás, a Balmazújvárostól Bacsana Arabuli, a Viditől a háromszoros bajnok, Szolnoki Roland. Augusztus végén, szeptember elején nemcsak elmentek, de jöttek is játékosok a felcsútiakhoz: így tett Bryan de Jesús (El Nacional, Kolumbia), Ján Vlasko (Spartak Trnava), Benedik Mioč (NK Osijek), Jozef Urblík (Jihlava) és a Vidivel nemrég szerződést bontó Varga József.

A nyári igazolások közül Kiss Tamás mind a hétszer lehetőséghez jutott, Arabuli 5 meccsen 187 percet töltött a pályán, de debütált már Bokros, Mioc és Vlasko is. Összességében Heris és Trajkovski játszotta a legtöbbet – mind a 630 percet -, de Radó is 7 találkozón futballozhatott. Az együttes 7 találatát 7 különböző labdarúgó jegyzi, a kanadai táblázatot viszont az eddig 121 percnyi lehetőséget kapó Vlasko vezeti 2 gólpasszal.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Számunkra egy nagyon fontos mérkőzés következik a bajnokságban most szombaton. Mindenképp nyernünk kell, hiszen tartanunk kell a lépést a listavezetővel. Jelenleg két meccsel kevesebbet játszottunk, emiatt ugyan tetemesnek tűnhet a pontkülönbség, de ha a vesztett pontokat nézzük, akkor máris sokkal szorosabb a verseny. Biztos, hogy a válogatott szünet jól jött a Puskás Akadémia FC-nek, amely a tabellán elfoglalt helyezésénél szerintem sokkal erősebb együttes. Kemény időszak kezdődik meg számunkra ezzel a találkozóval, hiszen hetente két tétmeccs vár ránk, de készen állunk, a keretet remek labdarúgók alkotják, biztos vagyok benne, hogy sikerrel vesszük az akadályokat.[40]
Anel Hadžić, a MOL Vidi játékosa
8. forduló
2018. szeptember 15., szombat
17:00
Puskás Akadémia 2 – 1 MOL Vidi
Knežević (1–1) Gól : 39' 39' (11-esből)
de Jesús (2–1) Gól : 85' 85'
Mioč Sárga lap 18'
Heris Sárga lap 31'
Bacsana Sárga lap 43'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 24' 24' (11-esből) (0–1) M. Scsepovics
Sárga lap 21' Pátkai
Sárga lap 38' Stopira
Sárga lap 43' Juhász
Sárga lap 63' Huszti
Sárga lap 90' Kovács
Pancho Aréna, Felcsút
Nézőszám: 1.728
Játékvezető: Szőts Gergely (magyar)
Asszisztensek: Georgiou Theodoros és Márkus Tamás

Puskás Ak.
Vidi

A várakozásoknak megfelelően a bajnok futballozott fölényben az első félidőben, ugyanakkor a felcsútiak sem adták fel a támadások lehetőségét. Az első negyvenöt percet kemény összecsapások jellemezték, s mindkét oldalon értékesítettek egy-egy büntetőt: először a Vidi jutott büntetőhöz jutott a 23. percben: Lazovics egy felívelést bólintott Marko Scsepovics irányába, aki elsodorta a játékszert, Heris késve érkezett és buktatott, a tizenegyest a sértett Marko Scsepovics a jobb alsóba lőtte; (0–1). Ezutón a PAFC percei következtek, Kiss került szembe Juhásszal, megtolta és erősen az oldalhálóba durrantott. A 38. percben egy felívelést Arabuli tudott elfejelni a kiszaladó Kovácsik elől, majd Vinícius szorításában elfejelte – a labda a kapufáról kijött –, majd elesett, Szőts Gergely játékvezető újabb büntetőt ítélt, ezt Knežević váltotta gólra; (1–1). A második félidőben is fehérváriak irányították az összecsapást, de az átütő erő ezúttal hiányzott a játékukból. Negyedórával a vége előtt a Vidi elveszítette kapusát, Kovácsikot, aki összecsúszott Trajkovskival. A helyére beálló Tujvel előbb ziccert védett, de két perccel később már ő is tehetetlen volt: a 83. percben Mioč lépett ki ziccerben középütt, Tujvel reflexmozdulattal hárított és rá is vetődött. Két perccel később, a 85. percben Mioč Bryan de Jesúst ugratta ki, aki ütemtelenül lőtt a rövid alsóba; (2–1). Kovácsik ápolása miatt is a játékvezető kilencperces hosszabbítást jelzett, amelynek utolsó pillanatában egy kezezés miatt 11-eshez jutott a Vidi, az első büntetőt értékesítő Scsepovics próbálkozását azonban Danilovics hárította. Szőts ezt követően le is fújta a találkozót, az indulatok pedig elszabadultak: Elvir Hadžić szólalkozott össze a felcsúti kispadon helyet foglalókkal, majd több csapattársa is csatlakozott hozzá – volt, aki természetesen nyugtatni akarta –, a csetepatéban egy pillanatra még Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője is a földre került.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez. Különösebb érdekességet nem tudok most mondani. Természetesen csalódott vagyok a vereség miatt, nem engedhetnénk meg magunknak ilyen pontvesztéseket. Kontrolláltuk a mérkőzést, vezettünk is, a kapushibáig, amely végül az egyenlítéshez vezetett. A második játékrészt is jól kezdtük, helyzetek, kapufa, de jött Kovácsik sérülése, amely után több cserelehetőségünk már nem is maradt. Feszült jelenetek voltak a pályán és a pályán kívül is, amikor ezekre kerül a sor, azt nem kezeljük jól. A labdarúgásra kell koncentrálni, az hozza majd a minőséget. De még egyszer gratulálok a Puskás Akadémiának a győzelemhez és köszönet azoknak a Vidi-szurkolóknak, akik a helyszínen szurkoltak. Jelen pillanatban még nem tudok sokat mondani Ádámról. Megsérültek a fogai, véres volt az arca is. A meccs után történteket nem láttam, bent voltam az öltözőben. A játékvezetők és az ellenőrök dolga megítélni a történteket.[41]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Nagyon nagy öröm számunkra, hogy megszereztük az első győzelmünket, az csak erősíti az érzést, hogy a tavalyi bajnokot győztük le. Gratulálok a srácoknak, ez egy emlékezetes találkozó marad. Nem csak azért, mert 102 perc után szereztük meg a győzelmet, hanem azért is, mert sokszor állítottuk nehéz feladat elé a Vidit. Sok olyan helyzetünk volt, amivel eldönthettük volna a találkozót, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy az utolsó 10 percben nagy nyomás alá kerültünk. Sok olyan találkozó volt, ahol a fordulópontokból nem jöttünk ki jól, de ez most más volt. Kellettek ehhez olyan labdarúgók, mint Varga Józsi és Mioč. Nekünk jól jött a válogatott szünet, be tudtunk illeszteni új embereket, kipróbáltunk új játékrendszert is. Két férfias csapat feszítette egymásnak a vállait, én nem neheztelek senkire a lefújás után történtek miatt. A stábtagok igyekeztek nyugtatni mindkét felet.[41]
Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője
  • A Puskás Akadémia története során először győzte le a székesfehérvári csapatot tétmérkőzésen.
  • Benczés Miklós csapatának ez volt az első győzelme a mostani idényben, e találkozó után már nincsen nyeretlen az OTP Bank Ligában.
  • Josip Knežević a tizenharmadik gólját szerzete a magyar élvonalban, a mostani szezonban a másodikat. A Vidi kapuját először vette be.
  • Az új szerzemény, a második félidőben csereként beálló ecuadori Bryan de Jesús góllal debütált az NB I-ben.
  • A MOL Vidi ezen a néven először veszített bajnoki mérkőzést.
  • Marko Scsepovics értékesített egy büntetőt, de egyet az utolsó percekben kihagyott. Ez volt a harmadik tizenegyes, amelyet Vidi-játékos elrontott a 2018–2019-es idényben tétmérkőzésen.
  • Marko Nikolics csapata az első hat bajnoki meccséből csak kettőt nyert meg.
  • Legutóbb 2016-ban kezdett ilyen rosszul a Vidi, Henning Berggel, sőt, akkor háromszor is kikapott az első hat meccsén.[42]

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Múlt vasárnap az volt a legfontosabb, hogy továbbjussunk a Magyar Kupában, ezt a célt sikerült teljesíteni, emellett néhány játékost pihentetni is tudtunk az eheti két bajnoki előtt. Ahogyan az előző két találkozón is elmondtam, a hozzáállással nem volt gond, a játékunk nagyrésze is rendben volt, viszont küszködtünk a helyzetek kihasználásával az ellenfél kapuja előtt. Ebben a tekintetben fejlődnünk kell és be kell gyűjtenünk mind a hat pontot a Mezőkövesd és a DVTK ellen.[43]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Jó formában várjuk a szerdai mérkőzést, amelyre eredetileg augusztusban került volna sor. Csapatom nagy lelkesedéssel, nagy önbizalommal várja a találkozót, amely igazi erőpróba lesz számunkra. Szeretnénk bebizonyítani, hogy egy Európa Ligában főtáblára kerülő csapat ellen is van keresnivalónk. A győzelem reményében utazunk Felcsútra, ahonnan ponttal, illetve pontokkal szeretnénk hazautazni, erre képesnek is tartom csapatomat.[44]
Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője
3. forduló
2018. szeptember 26., szerda
elhalasztott mérkőzés[45]
20:00 (tv: M4 Sport)
MOL Vidi 3 – 1 Mezőkövesd–Zsóry FC
Juhász (1–0) Gól : 19' 19'
Katanec (2–0) öngól : 22' 22'
M. Scsepovics (3–0) Gól : 65' 65'
Fiola Sárga lap 52'
Nikolov Sárga lap 57'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 90+4' 90+4' (3–1) Vajda
Sárga lap 72' Alves
Pancho Aréna, Felcsút
Nézőszám: 400
Játékvezető: Berke Balázs (magyar)
Asszisztensek: Albert István és Lémon Oszkár

  • MOL Vidi: Tujvel — Nego, Juhász, Fiola, Stopira — Nikolov, Hadzic, Huszti (Berecz becserélve 87'), Milanov (Pátkai becserélve 81') — Kovács, M. Scsepovics (Hodzic becserélve 86')
  • Mezőkövesd: Dombó — Farkas D., Szeles, Pillár, Katanec, Vadnai — Vajda, Mevongou (Meski becserélve 77'), Tóth B. (Szakály D. becserélve 70'), Cseri T. (Alves becserélve 70') — Drazsics
Vidi
Mezőkövesd

A tabella negyedik helyén álló Mezőkövesd kezdte jobban a pótmeccset, mégis a hazaiak szereztek vezetést: a 19. percben Huszti jobb oldali, ballábas szögletét Juhász Roland a kapu előteréből, két méterről, a tétova Pillár és az elkéső Dombi kapus közül a léc alá csúsztatta; (1–0). Három perccel később megduplázódott a bajnokcsapat előnye: a 22. percben Kovács, Milanov, Marko Scsepovics majd Stopira a labda útja, a balhátvéd ballal középre ad az ötös bal sarka elől, laposan, a labdába előbb a mellette futó Farkas, majd a gólvonal előtt két lépésre becsúszó Matija Katanec is beleér, a labda pedig a bal alsóban köt ki; (2–0). Az addig tetszetősen futballozó Mezőkövesd láthatóan megzavarodott a kapott góloktól, míg a Vidi magabiztosan őrizte előnyét. A fordulás után alábbhagyott a csapatok lendülete. A 65. percben egy újabb mezőkövesdi védelmi megingást büntettek góllal a hazaiak: Tóth hibája után megindul a jobbon Milanov, önzetlenül középre passzol, Marko Scsepovics jobbal tízről Tóth lába között a kapu közepébe lő; (3–0). A vendégek becsülettel küzdöttek a szépítésért, és az utolsó percben ez össze is jött nekik: Stopira talpalása után Vajda Sándor tekert ballal egy 21 méteres szabadrúgást a bal sarokba, félmagasan, kissé jobbról, a vetődő Tujvel csak belekapott a labdába; (3–1). Az egy meccsel kevesebbet játszó Vidi ezzel a győzelemmel megelőzte a Mezőkövesdet, és feljött a tabella negyedik helyére.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

A Mezőkövesd egy jó formában lévő erős csapat, amely ellen szervezetten és egységesen kellett játszani, hogy miénk legyen a három pont. Gratulálok a játékosoknak, megérdemelték a győzelmet, okosan futballoztak ma este. Kemény ritmusban játszunk, sokat utazunk, Cigándon voltunk a hétvégén, most következik a DVTK elleni bajnoki, majd irány London, utána pedig az MTK-t fogadjuk. Szerencsére elkerülnek minket a sérülések, igyekszünk kicsit rotálni is a keretet, hogy formában tartsuk a játékosokat és egészségesek maradjanak. Köszönöm szépen azoknak a szurkolóknak, aki ma is itt voltak, ők tényleg igazi szurkolók! Nem értem, ha az európai meccsen kint van 15.000 néző, akkor egy bajnokin miért nincs 2–3000 drukker a lelátókon, emiatt csalódott vagyok. Ez egy profi liga, mi profi csapat vagyunk, mindenki más is dolgozzon eszerint. Mindegy, hogy mi az eredmény, vagy az, hogy a találkozó első, vagy utolsó perce van. Ennyit tudok ezzel kapcsolatban mondani. Valamint még azt, hogy ha már így alakult, örültem a pályán lévő és a padon ülő játékosok reakcióira, mert látszik, hogy érdeklik őket a részletek is és van bennük érzelem.[46]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Lehet, hogy furcsán hangzik, amit most mondok, de ezen a mérkőzésen nem érdemeltünk vereséget. Büszke vagyok a csapatra, mert jól futballoztunk a tavalyi bajnok, EL-főtáblás Vidi otthonában. Nem vallottunk szégyent, a hibáinkat viszont büntették, mi pedig sajnos nem tudtunk büntetni az ő hibáik után. Abban mindenképp fejlődnünk kell, hogy ne adjunk az ellenfeleknek ilyen lehetőségeket, illetve az előttünk adódó helyzeteket kihasználjuk.[46]
Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Kemény meccs lesz a mai, nem könnyű Miskolcon játszani, ezt mindenki tudja. Jó szurkolótábora van a hazaiaknak, mi pedig a lehető legjobb csapatunkkal megyünk oda, hogy újabb három pontot gyűjtsünk be. Fontos volt az elmúlt napokban a frissítés, a regeneráció, az pedig a mi feladatunk, hogy megtaláljuk azt a 11-et, amely képes megnyerni a meccset. Ha annyi energiánk lesz, és olyan fegyelmezetten és koncentráltan játszunk, mint a Mezőkövesd ellen, akkor sikerülhet elérni a célunkat. Az egyik legnehezebb idegenbeli bajnoki vár ránk ma este.[47]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Ez egy más mérkőzés lesz, mint ami a bennmaradásról döntött. Az a találkozó mindenkiben jó emlékeket ébreszt, hiszen azon a meccsen el tudtuk érni a célunkat, biztosítottuk, hogy az idei évben is az élvonalban tudjunk szerepelni. Egy jó és nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Vidi már 19 tétmeccset játszott le a szezonban, míg mi csak 9-et. Ellenfelünk ritmusban van, az új játékosokat már be tudták építeni. Nekünk mindössze egy győzelmünk van, ezért a kifogásoknak már nincs helye, a három pont megszerzése a cél.[48]
– Fernando Fernandez, a Diósgyőr vezetőedzője
9. forduló
2018. szeptember 30., vasárnap
18:00 (tv: M4 Sport)
Diósgyőr 0 – 1 MOL Vidi
Brkovics Sárga lap 11'
Márkvárt Sárga lap 81'
Karan Sárga lap 84'
Bacsa Sárga lap 89'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 69' 69' (0–1) Huszti
Sárga lap 85' Pátkai
Sárga lap 87' Tujvel
DVTK-stadion, Miskolc
Nézőszám: 2.850
Játékvezető: Pintér Csaba (magyar)
Asszisztensek: Huszár Balázs és Farkas Balázs

  • MOL Vidi: Tujvel — Fiola (Milanov becserélve 64'), Vinícius, Juhász, Stopira — Nego, Pátkai, Kovács I. (Hodzic becserélve 53'), Hadzic, Huszti — M. Scsepovics (Nikolov, 81.)
  • Diósgyőr: Rados — Sesztakov, Karan, Brkovic, Juhar — Márkvárt, Mazalovic (Tóth B. becserélve 73'), Tajti — Makrai, Mihajlovic (Hasani becserélve 65'), Vernes (Bacsa becserélve 53')
Diósgyőr
Vidi

A Diósgyőr kezdte jobban a mérkőzést, az első tíz percben két helyzet is adódott a hazaiak előtt, de egyiket sem sikerült gólra váltaniuk. Ezt követően viszont a címvédő átvette az irányítást, de a vezetést a székesfehérváriaknak sem sikerült megszerezniük, mivel Huszti és Stopira is ziccert hibázott. A szünet előtt alább hagyott a lendület, ebben a periódusban az egyetlen érdemi lehetőség Huszti előtt adódott, de célt tévesztett 14 méterről. Bár mezőnyben a DVTK egyenrangú partnere volt a Vidinek, utóbbi sokkal veszélyesebben futballozott, elsősorban Huszti beadásainak köszönhetően. A korábbi válogatott játékos fordított helyzetben nem hibázott, Pátkai beadását követően közelről fejelt a kapuba. A játékrész közepén egyáltalán nem forogtak veszélyben a kapuk, s bár a miskolciak a hajrában mezőnyfölénybe kerültek, csak egy komoly lehetőséget tudtak kidolgozni a stabilan védekező Vidi ellen, így ismét pont nélkül maradtak.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Sorozatban harmadszor sikerült nyernünk, fontos három pontot szereztünk itt, egy nehéz mérkőzésen, ezért gratulálok a játékosoknak. A mérkőzés jelentős részében jobban játszottunk, de az ellenfél kapuja előtt nem voltunk elég hatékonyak. Az utolsó három-négy percben tartottam tőle, hogy a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát, mondhatni ez a futball egyik íratlan törvénye, de most ez nem történt meg. Gratulálok a hazai csapatnak is, mert ők is kellettek ahhoz, hogy egy jó meccset játszhassunk. Sok időnk nincs elemezgetni és gondolkodni ezen a találkozón, hiszen december 16-áig gyakorlatilag szó szerint háromnaponta játsszuk majd a meccseket. Természetesen csütörtökön a Chelsea a találkozó esélyese, de jó mentalitással lépünk majd pályára és megpróbálunk mindent, ami tőlünk telik. Büszkének kell lenni arra, hogy a híres Stamford Bridgen léphetünk pályára, ez minden játékosnak remek tapasztalat lesz. A mai mérkőzésen kockázatot kellett vállalnunk, a cserék is ennek szóltak, hiszen Loic ment vissza szélsőhátvédnek, Milanov állt be Fiola helyett és Hodzic is érkezett második csatárnak. A Chelsea jelenleg szerintem a világ legjobb 10 csapatában benne van, valóban nagy probléma lenne, ha Willian, vagy Hazard törhetne hasonló szituációba a kapunk felé, de azon leszünk, hogy ne forduljon elő hasonló helyzet, amelyből ma valóban előfordult néhány.[49]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Szerintem egy nagyon jó meccset játszott ma egymással két jó csapat. Mindkét együttes a három pontért küzdött. Gratulálok a játékosoknak, mindent kiadtak magukból. Azt mutatták, amit gyakoroltunk a héten, emiatt boldog vagyok. Egy pontot szerintem megérdemeltünk volna, de sajnos nyertek a vendégek. Dominánsan benne volt a kontrajáték gyakorlása a heti munkában, hiszen Nego és Stopira fent játszott, sok terület volt mögöttük, 2-3 kontránk is volt, amely megfordíthatta volna a meccset. Sajnos a mozgások és az utolsó döntések nem voltak megfelelőek, ezért nem sikerült befejeznünk ezeket az akciókat.[49]
– Fernando Fernandez, a Diósgyőr vezetőedzője

A székesfehérváriak a csütörtöki londoni Európa-liga mérkőzés vége után 67 órával játszanak újra, ezúttal bajnokit. Kérdés, mennyit vett ki belőlük a Chelsea elleni találkozó illetve Marko Nikolics mennyire akarja frissíteni a csapatot. Mindenesetre a Puskás Akadémia elleni vereség óta két bajnokit is megnyert a Vidi, gólt csak az egyiken kapott, már olyan szituációban, amikor az nem befolyásolta a három pont sorsát. Pályaválasztóként kétszer nyert, kétszer döntetlent játszott a mostani szezonban az OTP Bank Ligában. Az MTK legutóbb a 89. percben mentett meg legalább egy pontot a Mezőkövesd ellen otthon. Az idegenbeli mérlege szenzációs volt az idény elején, most sem rossz (5 meccs, 10 pont), de legutóbb nagyon simán kikapott Pakson.

10. forduló
2018. október 7., vasárnap
18:00 (tv: M4 Sport)
MOL Vidi 0 – 3 MTK Budapest
Fiola Sárga lap 26'
A. Hadžić Sárga lap 49'
Kovács Sárga lap 63'
Juhász Sárga lap 80'
Nikolov Sárga lap 83'
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Gól : 22' 22' (0–1) Gera D.
Gól : 36' 36' (0–2) Kanta
Gól : 71' 71' (0–3) Bognár
Sárga lap 13' Gera D.
Sárga lap 67' Kanta
Pancho Aréna, Felcsút
Nézőszám: 1.220
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)
Asszisztensek: Ring György és Georgiou Theodoros

Vidi
MTK

Horváth Ferenc, amióta távozott a Videotontól, a Balmazújváros élén lepte már meg egykori klubját, az előző idényben kétszer döntetlent játszott, márciusban pedig csak 1–0-ra kapott ki. A Haladás az utolsó helyen áll, augusztus 11. óta csupán egy pontot szerzett. A Puskás Akadémia elleni győzelem óta a hazai mérlege is romlott, az MTK-tól és a Pakstól is kikapott 2–1-re. Az Európa Liga főtábláján szereplő, csütörtökön majd Szalonikiben a PAOK ellen pályára lépő MOL Vidi Londonból hazatérve meglepő vereséget szenvedett a legutóbbi fordulóban az MTK-tól. Idegenben a négy eddigi meccséből kettőt megnyert, a Ferencvárossal döntetlent játszott, a Puskás Akadémiától kikapott.

11. forduló
2018. október 20., szombat
17:00 (tv: M4 Sport)
Swietelsky Haladás 0 – 2 MOL Vidi
Tamás L. Sárga lap 84' (0 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 61' 61' (0–1) M. Scsepovics
Gól : 69' 69' (0–2) Pátkai
Sárga lap 42' Pátkai
Sárga lap 87' Vinícius
Haladás Sportkomplexum, Szombathely
Nézőszám: 3.317
Játékvezető: Berke Balázs (magyar)
Asszisztensek: Lémon Oszkár és Szécsényi István

Haladás
Vidi

A kezdés előtt Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója és Vörös Csaba technikai vezető köszöntötte Halmosi Pétert, aki a legutóbbi fordulóban a 300. élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára. A 35-szörös válogatott szélső ugyanakkor ezen a találkozón nem jutott szóhoz. Az erőviszonyoknak megfelelően a fehérváriak irányították az összecsapást, mégis a Haladás járt közelebb a vezetéshez, de az első félidő végén és a második elején is kimaradt egy hazai ziccer. Ez meg is bosszulta magát, mivel nem sokkal később előnybe kerültek a vendégek: a 61. percben Marko Scsepovics góljában a nagyot hibázó Király Gábor is benne volt; (0–1). Mindössze nyolc perccel később, a 69. percben eldöntötte az összecsapást a Vidi, Pátkai Máté gyönyörűen tekert a jobb felső sarokba; (0–2). Innentől kezdve a hátralévő bő húsz percben nem történt érdemi esemény, a Haladás jelenlegi formájában nem jelenthetett komoly veszélyt a címvédőre a hajrában.

Csapat gól
Labdabirtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Szöglet Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Passz Sikeres passz Párharc Megnyert párharc
Haladás 1213 mp (40%) 8 2 (25%) 0 (0%) 3 23 1 0 355 279 (79%) 138 64 (46%)
Vidi 1838 mp (60%) 14 6 (43%) 2 (33%) 4 16 2 0 521 447 (86%) 74 (54%)[50]

Második kör

[szerkesztés]

A csütörtöki győztes szaloniki mérkőzés után a MOL Vidi vasárnap lép pályára Kisvárdán. A székesfehérváriak a legutóbbi négy fordulóban csak egy meccsüket nem tudták megnyerni, de az éppen a londoni Európa-liga-találkozójukat követő volt. A Kisvárda egy nagyon jó periódus után visszaesett, a legutóbbi három fordulóban nem szerzett pontot, s bár mindegyiken szerzett gólt, a három adott mellett kilencet kapott.

12. forduló
2018. október 28., vasárnap
17:00 (tv: M4 Sport)
Kisvárda Master Good 2 – 2 MOL Vidi
Sassá (1–1) Gól : 26' 26'
Stopira (2–2) öngól : 74' 74'
Ene Sárga lap 18'
Mišić Sárga lap 54'
Sassá Sárga lap 64'
Milevszkij Sárga lap 88'
(1 – 2)
Jegyzőkönyv
Gól : 19' 19' (11-esből) (0–1) Nego
Gól : 39' 39' (1–2) Pátkai
Sárga lap 88' Pátkai
Sárga lap 90+1' Nego
Sárga lap 90+4' Juhász
Várkerti Sportpálya, Kisvárda
Nézőszám: 2.232
Játékvezető: Vad II. István (magyar)
Asszisztensek: Tóth II. Vencel és Berettyán Péter

Kisvárda
Vidi

Bátran kezdett a Kisvárda, de az esélyesebb Vidi hamar átvette az irányítást, ugyanakkor ez helyzetekben nem nyilvánult meg. A vezetést egy 11-esnek köszönhetően így is megszerezték a székesfehérváriak, viszont a hazaiak legalább ilyen váratlanul egyenlítettek Sassa csukafejesével. A szünetig hátralévő időben kiegyenlített játékot láthatott a publikum, mindkét csapatnak volt egy-egy kimaradt helyzete, a játékrész végén pedig Pátkai megpattanó lövésével ismét a Vidi került előnybe. A második játékrész elején is támadólag lépett fel a Kisvárda, de igazán komoly lehetőséget nem tudott kialakítani Kovácsik kapuja előtt. Az idő múlásával alábbhagyott az iram és a hazaiak lelkesedése is, így többnyire mezőnyben zajlott játék, azaz a Vidi akarata érvényesült, ráadásul a vendégek ellenakcióiban több veszély rejlett. Ennek ellenére a hazaiak másodjára is egyenlítettek, s bár a hajrára nagyobb sebességi fokozatba kapcsolat a Vidi, ziccere is volt, de a győztes találatot nem tudta megszerezni, így maradt a pontosztozkodás.


A két csapat azonos pontszámmal áll a tabellán, igaz, a székesfehérváriak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Ugyanakkor a Paks az elmúlt öt fordulóban több pontot szerzett, mint riválisa. A Vidi 2011 eleje óta tizenhárom Pakson játszott tétmeccséből csupán hármat tudott megnyerni, a legutóbbi négy ottani bajnokijából csak egyet nyert meg. Csertői Aurél együttese még veretlen pályaválasztóként az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében. Marko Nikolics legénysége az egyetlen idegenbeli vereségét az albérletében, a hazai pályát is jelentő Pancho Arénában szenvedte el, a Puskás Akadémia ellen.

13. forduló
2018. november 3., szombat
17:00
Paks 0 – 4 MOL Vidi
Hahn Sárga lap 39'
Fejes Sárga lap 79'
Papp K. Sárga lap 86'
(0 – 3)
Jegyzőkönyv
Gól : 18' 18' (0–1) Pátkai
Gól : 27' 27' (0–2) Nego
Gól : 34' 34' (0–3) Hodžić
Gól : 56' 56' (0–4) Pátkai
Sárga lap 2' Huszti
Sárga lap 25' Fiola
Sárga lap 72' Stopira
Sárga lap 74' Pátkai
Fehérvári úti stadion, Paks
Nézőszám: 1.269
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)
Asszisztensek: Ring György és Georgiou Theodoros

Paks
Vidi

Kissé álmosan kezdődött a mérkőzés, a Vidi ugyan enyhe mezőnyfölényben futballozott, de ez helyzetekben nem nyilvánult meg. Ennek ellenére Pátkai okos lövésével a székesfehérváriak előnybe kerültek bő negyedórát követően: a 18. percben a Milanov indította Hodzic passzát Pátkai Máté három védő közül, kissé balról, jobbal 12 méterről nagyon okosan a bal alsó sarokba helyezte; (0–1). A bekapott gól után átvette az irányítást a hazai együttes, de a befejezések nem sikerültek, így egyenlítés helyett a Vidi duplázta meg előnyét egy hatalmas védelmi hibát kihasználva: a 27. percben Milanov bal oldal, ballábas, lapos beadása nem az igazi, de Báló egyszerűen nem találja el a labdát az ötös közepén, Loïc Nego köszönte szépen, szemtelen csellel elfektette jobbal a kivetődő kapust, majd ballal hat méterről az üres kapuba gurított; (0–2).. A paksiak annyira megzavarodtak a második találattól, hogy újabb hiba után a Vidi szinte el is döntötte a három pont sorsát már a szünet előtt: a 34. percben a hosszú oldalon érkező Stopira előtt elmegy a beadás, Fejes azonban nem fogja rendesen Hodžićot sem, aki kicsit csodálkozik, hogy eljut hozzá a labda, de ha már így esett, jobbal három lépésről a kapu jobb alsó sarkába lőtt; (0–3). A folytatásban a bajnokcsapat játszott veszélyesebben, a Paks teljesen kedvetlennek tűnt az első játékrészben összeszedett jelentős hátránytól. Csak idő kérdése volt, mikor talál ismét kapuba a Vidi, ezt végül Pátkai tette meg: az 56. percben Nego passzát nem a legjobban kezelte le a 16-os előtt, de aztán nagyon szépen Pátkai Mátéhoz passzolt négy zöld mezes gyűrűjében, a középpályás meg jobbal, 11 méterről, kissé balról a jobb alsóba lőtt Fejes mellől; (0–4). A hátralévő időben is sok helyzete és veszélyes támadása volt a vendégeknek, egy ízben a kapufa mentette meg a hazaiakat a még nagyobb különbségű vereségtől, de a Vidi így is magabiztos és fölényes győzelmet aratott.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Megalázó vereség volt a játék képe alapján. Az eredmény még hízelgő is a számunkra. Az elején bealudtunk, a Vidi játszotta a futó focit, mi meg az álló focit. Nem vettük fel a ritmust, sajnos sima meccs volt.[51]
Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője
Gratulálok a játékosaimnak, egy nagyon jó csapatot győztünk el, amely nagyon jó edzővel rendelkezik. Jó formában vagyunk, jól sikerült a felkészülésünk erre a találkozóra. Nagy kedvvel futballoztunk, az utolsó 10 percet leszámítva, mi irányítottunk. 14 meccsel fogunk többet játszani, mint a vetélytársak, de szerencsére jó erőben vagyunk, bírjuk a terhelést. Most jön a PAOK és a Mezőkövesd elleni mérkőzés, mindkettő nehéz lesz. Ma volt ennyi különbség a két csapat között, egyébként nincs. A következő Paks elleni meccsünk biztos nem így alakul majd. Ez most egy európai szintű produkció volt tőlünk. Az a célunk, hogy minél többször ilyen játékra legyünk képesek a bajnokságban.[51]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
  • A Paks először szenvedett pályaválasztóként vereséget az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében.
  • Csertői Aurél együttese 2015 decembere óta nem szenvedett ilyen súlyos hazai vereséget, akkor a Ferencváros győzte le 5–0-ra. Azóta kétszer kapott otthon legalább négy gólt (egyszer a Videotontól 4–1-re, majd a Debrecentől 5–2-re kapott ki), de akkor szerzett gólt.
  • A mostani idényben először maradt a Paks szerzett gól nélkül.
  • A székesfehérvári csapat a mostanit megelőzően 2016 augusztusában, Gyirmóton aratott idegenben négygólos bajnoki győzelmet.
  • Marko Nikolics csapata, egyetlen kivétellel – amikor kikapott a Puskás Akadémiától –, százszázalékos azokon a bajnoki meccsein, amelyek előtt nem játszott a héten nemzetközi kupamérkőzést.
  • Pátkai Máté a legutóbbi három fordulóban négy gólt szerzett. Ilyen jó szériája legutóbb 2012 márciusában volt, amikor három meccsen öt gólt szerzett. A Siófoknak rúgott mesterhármas után kettőt lőtt a Paksnak.
  • A 12. fordulóban Kisvárdán egy büntetőt értékesítő Loïc Nego székesfehérvári pályafutása során másodszor ért el két egymást követő bajnokiján gólt. A francia játékos 2017 és 2018 őszén játszott, összesen három, a Paks elleni bajnoki meccs mindegyikén szerzett gólt.[52]

A MOL Vidi csütörtökön nagyszerű győzelmet aratott a PAOK ellen az Európa-ligában, ugyanakkor az elmúlt időszakban a nemzetközi mérkőzése után ritkán tudta csak a bajnokságban is reprodukálni a formáját. Vendégként legutóbb nagyon fölényes és meggyőző sikert aratott Pakson – de előtte három nappal nem játszott az Európa-ligában. A Mezőkövesd a középmezőnyben áll, a tabellán elfoglalt helyével (hatodik) még éppen, hogy de a mezőny első felébe tartozik. Három ponttal szerzett kevesebb pontot, mint az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott MOL Vidi FC. Pályaválasztóként a Ferencváros elleni, augusztus végi vereség óta háromszor nyert, majd döntetlenre végzett a Debreceni VSC-vel.

14. forduló
2018. november 11., vasárnap
15:30 (tv: M4 Sport)
Mezőkövesd–Zsóry MOL Vidi
Jegyzőkönyv
Városi stadion, Mezőkövesd
Játékvezető: Solymosi Péter (magyar)
Asszisztensek: Szécsényi István és Varga Gábor

Mezőkövesd
Vidi

6. forduló
2018. november 21., szerda
Az első körből
elhalasztott mérkőzés[53]
20:15 (tv: M4 Sport)
MOL Vidi Újpest

Vidi
Újpest

Az idei szezon első körében a 1–1-s döntetlen eredmény született, a debreceni találatot Varga Kevin szerezte. A két csapat örökmérlege teljesen kiegyenlített, hiszen az eddigi 75 NB I-es találkozón 30–30 alkalommal győzedelmeskedtek a csapatok a 15 döntetlen mellett. A gólarány 106–99 a Loki javára.

15. forduló
(1370. élvonalbeli mérkőzés)
2018. november 25., vasárnap
17:00 (tv: M4 Sport)
Debreceni VSC 0 – 1 MOL Vidi FC
Barna Sárga lap 24'
Haris Sárga lap 86'
Pávkovics Sárga lap 89'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 40' 40' (0–1) Nego
Sárga lap 19' Hodžić
Sárga lap 55' Vinícius
Sárga lap 62' Nikolov
Nagyerdei stadion, Debrecen
Nézőszám: 2 922
Játékvezető: Iványi Zoltán (magyar)
Asszisztensek: Buzás Balázs és Szert Balázs

Debrecen
Vidi

A 40. percben megszerezte a vezetést a Vidi: Loïc Nego elhúzza a labdát okosan a hazaiak kivetődő kapusa mellett, majd jobbal az ötös jobb sarka elől félmagasan a kapu közepébe lőtt; (0–1).

  • A MOL Vidi a nagy kupamenetelés alatt először jött fel a tabellán a második helyre.
  • Loïc Nego három bajnoki gólt lőtt az elmúlt egy hónapban. Ebben a periódusban a csapat nyolc gólt szerzett az OTP Bank Ligában, ebből hatot Nego és Pátkai Máté.
  • A Vidi csupán egyetlen olyan bajnoki mérkőzésén veszített ősszel pontot, amely előtt nem játszott nemzetközi nemzetközi kupamérkőzést.
  • Marko Nikolics együttese a legutóbbi hat idegenbeli bajnoki mérkőzéséből négyen nem kapott gólt.
  • A Debreceni VSC először kapott ki hazai bajnokin az őszi idényben.
  • A Vidi a legutóbbi kilenc, a DVSC elleni bajnoki meccséből csak egyet nem nyert meg. Azt augusztusban, a Malmö elleni idegenbeli 1–1 után játszotta.
  • A DVSC egymást követő két bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt. Ilyenre a mostani szezonban még nem volt még példa.[54]

16. forduló
2018. december 1.
MOL Vidi Budapest Honvéd


17. forduló
2018. december 8.
Újpest MOL Vidi


18. forduló
2018. december 15.
MOL Vidi Ferencváros


19. forduló
2019. február 2.
MOL Vidi Puskás Akadémia


20. forduló
2019. február 9.
MOL Vidi Diósgyőr



22. forduló
2019. február 23.
MOL Vidi Swietelsky Haladás

Harmadik kör

[szerkesztés]

23. forduló
2019. március 2.
MOL Vidi Kisvárda Master Good


24. forduló
2019. március 9.
Paks MOL Vidi


25. forduló
2019. március 16.
MOL Vidi Mezőkövesd–Zsóry


26. forduló
2019. március 30.
MOL Vidi Debrecen


27. forduló
2019. április 6.
Budapest Honvéd MOL Vidi


28. forduló
2019. április 13.
MOL Vidi Újpest


29. forduló
2019. április 20.
Ferencváros MOL Vidi


30. forduló
2019. április 27.
MOL Vidi Puskás Akadémia


31. forduló
2019. május 4.
Diósgyőr MOL Vidi


32. forduló
2019. május 11.
MOL Vidi MTK Budapest


33. forduló
2019. május 19.
Swietelsky Haladás MOL Vidi

A bajnokság állása

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás vagy kiesés
1. Ferencváros (B) 33 23 5 5 72 27 +45 74 Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör
2. Vidi (C) 33 18 7 8 53 37 +16 61 Európa-liga, 1. selejtezőkör
3. Debrecen 33 14 9 10 44 39 +5 51
4. Honvéd 33 13 10 10 46 38 +8 49
5. Újpest 33 12 12 9 38 28 +10 48
6. Mezőkövesd 33 12 8 13 45 40 +5 44
7. Puskás Akadémia 33 11 7 15 36 45 −9 40
8. Paks 33 9 12 12 33 46 −13 39
9. Kisvárda 33 10 8 15 36 48 −12 38
10. Diósgyőr 33 10 8 15 36 57 −21 38
11. MTK (K) 33 10 4 19 42 56 −14 34 NB II
12. Haladás (K) 33 8 6 19 31 51 −20 30
Frissítés dátuma: 2019. május 19. Forrás: Magyar Labdarúgó-szövetség
Sorrend szabályai: 1) pontszám; 2) több győzelem; 3) jobb gólkülönbség; 4) több szerzett gól; 5) az egymás ellen játszott mérkőzések pontkülönbsége; 6) az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége; 7) az egymás ellen játszott mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól; 8) a fair play értékelésében elért jobb helyezés; 9) sorsolás.
(B) Bajnok; (C) Kupagyőztes; (K) Kiesett.

Az MLSZ szabályzatának értelmében, a nemzeti bajnokságokban (NB I, NB II, NB III) szereplő csapatok a kupasorozat 6. fordulójában, a legjobb 128 között kapcsolódnak be a versenybe. A versenykiírás szerint az NB I-es és NB II-es csapatok kiemeltek lesznek a sorsoláson, nem kerülhetnek össze egymással. A hatodik fordulóból (a főtábla első köréből) továbblépő együttesek 300 ezer, illetve 500 ezer forintot kapnak – attól függően, hogy döntetlen után vagy győzelemmel harcolják ki a továbbjutást.

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

6. forduló (főtábla 1. forduló)
2018. szeptember 23.
Cigánd SE (NB III – Keleti csoport) 0 – 2 MOL Vidi


7. forduló (főtábla 2. forduló)
2018. október 31.
Vác FC (NB II) 1 – 3 MOL Vidi


8. forduló (főtábla 3. forduló)
2018. december 5.
Budafoki MTE (NB II) MOL Vidi


2018. szeptember 4-én az MLSZ székházában kisorsolták a 6. forduló párosításait, ebben a körben már csatlakoznak a sorozathoz az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga csapatai is. Az NB I-es és NB II-es csapatok kiemeltként szerepeltek a sorsoláson, vagyis nem kerülhettek össze egymással. Minden párosításban az alacsonyabb osztályú csapatok a pályaválasztók, míg azonos osztály esetében az elsőnek kihúzott csapat. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a forduló hivatalos játéknapjai: szeptember 22. szombat és szeptember 23. vasárnap.[55]


2018. szeptember 23., vasárnap
13:00
Cigánd SE (NB III) 0 – 2 MOL Vidi
Fodor Sárga lap 13'
Hryhoriy sárga lap2. sárga lapkiállítva 3′, 65′
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Gól : 30' 30' (11-esből) (0–1) Huszti
Gól : 34' 34' (0–2) Milanov
Sárga lap 73' E. Hadžić
Sárga lap 91' Huszti
Városi stadion, Cigánd
Nézőszám: 900
Játékvezető: Nagy Norbert (magyar)
Asszisztensek: Szert Balázs és Horváth Róbert

Cigánd
Vidi

Jól kezdte a találkozót a Vidi, a 3. percben már büntetőt rúghattak, miután Marko Scsepovicsot lerántották a kapu előtt. Hodzic tizenegyesét azonban Hrabina kiütötte a jobb alsó elől. 3 perccel később előbb bosnyák támadó lőtt fölé, majd Scsepovics helyzeténél megint a hazai kapus hárított. A másik oldalon Kis lövését fogta Tujvel, a 9. percben Hodzic fejese szállt fölé. Az első 10 perc után kicsit kijött a szorításból a Cigánd, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg. A 29. percben a cigándi kapitány, Varga könyökölte le Pátkait, újabb tizenegyeshez jutottak a piros-kékek, ezúttal Huszti Szabolcs állt a labda mögé és a kapu közepébe bombázott; (0–1). Négy perccel később már kettő volt a vendégek előnye: a 34. percben Nego beadását Georgi Milanov gyönyörűen fejelte a kapuba 6 méterről; (0–2). A megnyugtató előny birtokában is támadásban maradtak a fehérváriak, de az első félidőben több nagy helyzet már nem alakult ki, a hazaiak Timkó lövésével veszélyeztettek a játékrész végén. Szünet után Huszti lövését és Nego beadása után Hangya távoli próbálkozását fogta Hrabina az 59. percben. Két perccel később Varga találta el a kapufát, majd Baksa lőtt fölé 22 méterről, előbbi helyzettel közel volt a Cigánd a szépítéshez. A 65. percben Hryhoriy második sárga lapja után kiállt. Egy perccel később Huszti szabadrúgását könnyedén védte Hrabina, majd kicsivel később Berecz lőtt fölé 20 méterről. A 74. percben Sánta fejelt nagy helyzetben, de mellé szállt a labda, kicsivel később megint a fiatal hazai játékos lőtt szépen, Tujvel védett. A 85. percben Hangya beadását Nego kapásból lőtte, Hrabina védett. A meccs végén a cigándi hálóőr többször is szépen hárított, azonban az eredmény pedig már nem változott.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Gratulálok mindkét csapatnak, jó meccset játszottunk. Remek pályán léphettünk ma pályára, sokan voltak a lelátókon és nagyon kedvesen fogadtak minket a hazaiak, ezért köszönettel tartozunk nekik. Sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezek közül 10, talán 15 is kimaradt, nem is számoltam már a végén. Azon kell dolgoznunk, hogy ebben fejlődjünk, mert magasabb szinten ezt nem engedhetjük meg magunknak.[56]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Nekem jó érzéseim vannak a lefújás után. Tudtuk, hogy milyen játékerővel rendelkezik ellenfelünk, nem lehet összehasonlítani a két csapatot egymással. De nagyon örülök annak a futballnak, amit ma mutattunk, Hrabina Alex pedig hatalmas bravúrokat mutatott be. Kifejezetten taktikai dolgokkal készültünk a héten, ezeket az elemeket pedig sikerült is megvalósítanunk. A Vidi góljaira sajnos nem tudtunk válaszolni, ez már csak azért is bosszantó, mert ezzel a problémával küzdünk a bajnokságban is.[56]
– Prisztács Tamács, a Cigánd vezetőedzője
Jól kezdtük a meccset, az elején 3-4 nagy helyzetet is kialakítottunk, de betalálni végül csak a 30. percben sikerült. Akkor azonban gyorsan még egyet lőttünk. Úgy érzem, megérdemelten győztünk, de a hazaiakat is dicséret illeti, mert szervezetten és jól futballoztak. A legfontosabb, hogy magabiztosan továbbjutottunk. Hasznos volt a csapatnak ez a találkozó, remélem, hogy újra egy jó sorozatra állunk rá, és szerdán, a Mezőkövesd elleni bajnokin is nyerünk. Nagyon örültem, hogy kezdőként számított rám Marko Nikolics, próbáltam a teljesítményemmel meghálálni a bizalmat.[57]
– Berecz Zsombor, a MOL Vidi játékosa
Az első 15-20 percben kicsit megilletődötten kezdtünk, de utána rendeztük a sorokat, mondhatni szervezetten védekeztünk. Idővel feljebb is toltuk a védekezést és így bátrabban játszottunk, sikerült is szép támadásokat vezetnünk. Egy véleményes 11-esből megszerezte a Vidi a vezetést, viszont később egy ugyanilyen esetnél, ami viszont tiszta büntető volt – mert az ellenfél védője lekönyökölt – azt le sem fújta a játékvezető. Nyilván nem ezen múlt, de ezek nagy hibák voltak szerintem. Ennek ellenére a félidő végén megszerezhettük volna a szépítő találatot. A második játékrészre harcosan mentünk ki, a Vidinek több lehetősége is volt a gólszerzésre, de Alex bravúrosan védett az egész meccsen. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, rúgtunk egy kapufát is. Összességében jól küzdöttünk, mindenki dicséretet érdemel, szerintem a szurkolók sem csalódtak bennünk, akiknek köszönjük a bíztatást.[58]
– Kovács Gergő, a Cigánd játékosa


2018. október 31., szerda
18:00
Vác FC (NB II) 1 – 3 MOL Vidi
Zsolnai (1–1) Gól : 9' 9' (1 – 2)
Gól : 8' 8' (0–1) Hangya
Gól : 30' 30' (1–2) Hodžić
Gól : 58' 58' (1–3) M. Scsepovics
Sárga lap 24' Hangya
Sárga lap 36' Kovács
Sárga lap 84' A. Hadžić
Szusza Ferenc stadion, Budapest
Játékvezető: Pillók Ádám (magyar)
Asszisztensek: Buzás Balázs és Medovarszki János

Vác
Vidi

Tizenegy hónappal azután került sor ismét Vác-Vidi összecsapásra, hogy az előző idényben a Vác meglepetésre kiejtette a fehérvári alakulatot a Magyar Kupából. A szerda esti találkozót – akárcsak a tavalyit – semleges helyszínen rendezték, ezúttal a Szusza Ferenc Stadion adott otthont az összecsapásnak. Váci helyzettel kezdődött a mérkőzés, a 2. percben Zsolnai szaladt el a jobb oldalon, majd visszafelé húzott és lőtt, a labda elzúgott a bal kapufa előtt. Ezután gyors gólváltás következett. A 8. percben Hangya Szilveszter életerős lövését nem tudta védeni a Vidi korábbi kapusa, Halasi Péter, ezzel a vendégek szerezték meg a vezetést; (0–1). Nem egészen egy perccel később azonban már 1-1 állt az eredményjelzőn: a 9. percben Murai elől Zsolnai Richárdhoz pattant a labda, aki átvette azt és 12 méterről laposan kilőtte a jobb alsót; (1–1). A 19. percben Kovács passzát Hodžić lőtte fölé 15 méterről. Tíz perccel később ismét a bosnyák támadó került helyzetbe, ígéretes helyről azonban az oldalhálóba lőtt. A 30. percben viszont már nem hibázott Hodžić, egy elé pattant labdát öt méterről helyezett okosan a váci kapuba; (1–2). Ezzel nemcsak a vezetést, de első vidis gólját is megszerezte. A játékrész hátralevő részében is a Vidi irányította a mérkőzést, voltak szép támadásaik, de vagy az utolsó passzok voltak pontatlanok, vagy a váci védők tudtak tisztázni, így újabb gól nem született a szünetig. A játék képe a második félidőben sem sokat változott, magabiztosan őrizte előnyét a fehérvári csapat, újabb veszélyes támadásokat is kialakítottak a váci kapu előtt. Az 58. percben Hangya remek beadását Marko Scsepovics fejelte a kapuba; (1–3). Pár perccel később Hangya került gyanús körülmények között a földre a pályaválasztó váciak 16-osán belül, a játékvezető sípja azonban néma maradt. A 71. percben Tujvelnek kellett egy éles szögből leadott bombát bravúrral védenie, majd Zsolnai lőtt kapu fölé egy távoli szabadrúgást. Nem sokkal később Murai vett le egy passzt, majd Kákonyi elé került a labda, aki tolt rajta egyet és 20 méterről kevéssel a bal kapufa mellé lőtt. A 76. percben A. Hadžić 30 méterről lőtt kapura, a labda nem sokkal suhant el a felső léc fölött. A 82. percben Halasi védte óriási bravúrral Scsepovics bal alsó sarok felé tartó életerős löketét. Az utolsó percek is Vidi-fölénnyel teltek el, de újabb gólt már nem láthattak a nézők. Ezzel a Vidi jutott tovább a Magyar kupa legjobb 32 csapata közé.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Nehéz ritmusban játszunk, ezért is gratulálok a játékosoknak a győzelemnek. A meccs jelentős részét irányítani tudtuk, ez, és természetesen a továbbjutás volt a legfontosabb. Nincs időnk elemezgetni a történteket, hiszen szombaton jön a Paks, majd jövő héten a PAOK és a Mezőkövesd. De hozzászoktunk ehhez, plusz a mai mérkőzést arra is használtuk, hogy kicsit rotáljuk a keretet. Esélyt kaptak azok, akik eddig nem kaptak olyan sok lehetőséget, valamint pihenni tudtak kicsit azok, akiknek a lábában sok játékperc volt. Mit várok a sorsolástól? A sorsolások eddig ebben a szezonban nem kedveztek nekünk, Európában és a Magyar Kupában is a lehetőségekhez képest nehéz ellenfelet kaptunk. Szóval jöjjön, akinek jönnie kell.[59]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
A találkozó előtt azt beszéltem meg a fiúkkal, hogy úgy tekintsenek a meccsre, mintha Magyar Kupa-döntőt játszanánk. Úgy vélem, ezzel nem is volt gond, hiszen a korai gólt követően meg tudtuk mutatni a Vidinek, hogy nem dőlhetnek hátra, bármilyen erősek is. Sajnos később másodszor is betaláltak, de ezzel együtt szervezetten futballoztunk, jó iramú mérkőzés volt. A mai összecsapás jó támpontot adott számomra, hogy merre kell tovább építenünk a csapatot a jövőben, az NB II-ben is hasznosítani tudjuk a tapasztalatokat.[59]
Zoran Spisljak, a Vác vezetőedzője
Nagyon örülünk a mai sikernek, egyrészről a tavalyi kiesésért való visszavágás miatt, másrészről pedig hogy a hétvégi pontvesztést követően ismét visszataláltunk a győzelem ösvényére. Természetesen nem ragadtathatjuk el magunkat, hiszen fel kell készülnünk a Paks elleni, szombati bajnokira is, ahol ismételten kötelező lesz nyernünk. Egy csatárnak mindig fontos, hogy gólokat szerezzen, ez most nekem és Arminnak is összejött, annak pedig különösen örülök, hogy ő is meg tudta szerezni első vidis találatát. A Magyar Kupában – ahogy a bajnokságban is – évről évre ugyanaz a célkitűzésünk: el kell hódítanunk a serleget. Ehhez egy apró lépést most megtettünk, de értelemszerűen hosszú út áll még előttünk ebben a tekintetben is.[60]
Marko Scsepovics, a MOL Vidi játékosa


2018. december 5., szerda
Budafoki MTE (NB II) MOL Vidi
Promontor utcai stadion, Budapest, Budafok


      Győzelem       Döntetlen       Vereség

1. selejtezőkör
2018. július 10.[61]
LUX Dudelange 1 – 1 MOL Vidi HUN


2018. július 17.
HUN MOL Vidi 2 – 1 Dudelange LUX


2. selejtezőkör
2018. július 25.
BUL Ludogorec 0 – 0 MOL Vidi HUN


2018. augusztus 1.
HUN MOL Vidi 1 – 0 Ludogorec BUL


3. selejtezőkör
2018. augusztus 7.
SWE Malmö 1 – 1 MOL Vidi HUN


2018. augusztus 14.
HUN MOL Vidi 0 – 0 Malmö SWE


Rájátszás
2018. augusztus 22.
HUN MOL Vidi 1 – 2 AÉK Athén GRE


2018. augusztus 28.
GRE AÉK Athén 1 – 1 MOL Vidi HUN



A Bajnokok Ligája selejtezőjének első körében a Vidi ellenfele a 14-szeres luxemburgi bajnok F91 Dudelange volt, amely természetesen rendszeres résztvevője a nemzetközi kupasorozatoknak. Marko Nikolics vezetőedző nem számíthatott a fehérvári csapat eltiltott csapatkapitányára, Juhász Rolandra, míg Géresi Krisztián, Varga József és Hangya Szilveszter kisebb sérülések miatt hagyták ki a mérkőzést. A Dudelange keretének összértékét 3,5 millió euróra taksálja a Transfermarkt.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Az elmúlt években folyamatosan a Dudelange nyerte a luxemburgi bajnokságot, így rendszeres szereplői az európai selejtezőknek, képesek megnehezíteni nagy csapatok dolgát is – 2012/2013-ban például a Salzburgot el is tudták búcsúztatni. Tisztelnünk kell tehát őket, de a felkészülés ezen szakaszában maximálisan saját magunkra kell koncentrálnunk. Van még majdnem egy hónap az odavágóig, ez idő alatt el kell végeznünk a kellő munkát, az átigazolási időszak is csak most kezdődött, most az a fontos, hogy folyamatosan fejlődjön a csapat. Nagyon örülök neki, hogy ide, Bad Waltersdorfba tudtunk jönni edzőtáborozni, tényleg talán elég annyit mondani a körülményekről, hogy az Arsenal tíz évig itt készült, de az elmúlt években itt járt többek között a West Ham United, vagy éppen a Werder Bremen is. Jó a szállás, megfelelő az ellátás, a konditerem is minden igényt kielégít, a három remek pálya pedig mindössze egy kilométerre fekszik, szóval kerékpárral is ott vagyunk néhány perc alatt.[62]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Úgy gondolom, hogy az első selejtező kör sorsolása számunkra kedvezően alakult. Kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is, és utazhattunk volna messzebb is. Ugyanakkor nem szabad, és nem is fogjuk lebecsülni luxemburgi ellenfelünket. Az első mérkőzésen sajnos eltiltás miatt még nem léphetek pályára, ugyanakkor azt is előnyösnek tartom a mi szempontunkból, hogy idegenben kezdjük a párharcot. Bízom benne, hogy az ausztriai edzőtáborban sikerül ismét egy remek felkészülést elvégeznünk, és sikeresek leszünk a nemzetközi- valamint a hazai porondon is.[63]
Juhász Roland, a MOL Vidi játékosa
LUX F91 Dudelange 1 – 1 MOL Vidi HUN
Mélisse (1–1) Gól : 58' 58' (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 42' 42' (0–1) Huszti
Sárga lap 49' Vinícius
Sárga lap 82' M. Scsepovics
Stade Jos Nosbaum, Dudelange,
LUX Luxemburg
Nézőszám: 1.057
Játékvezető: ARM Zaven Hovhannisyan (örmény)
Asszisztensek: Mesrop Ghazaryan és Atom Sevgulyan

A meccs első érdekes jelenetét a 6. percben jegyezhettük fel, amikor Coututier nagyjából húszméteres lövése suhant el a bal alsó mellett. A 18. percben nagy bravúrra volt szükség Kovácsik Ádámtól, ekkor a hazaiak 10-ese, Stolz tekerte volna be a labdát a bal felső sarokba, de kapusunk szögletre mentett. A 37. percben Huszti bal oldali beadása érkezett veszélyesen a luxemburgi tizenhatoson belülre, de a belső hátvédek végül menteni tudtak támadóink elől. A 42. percben Lazovics pörgette ballal Huszti Szabolcs elé a labdát, aki éles szögből, szintén ballal hatalmas gólt vágott a rövid felső sarokba; (0–1). A második félidő elején bekezdtek a hazaiak. Először a csereként beálló Turpel lőtt az ötös sarkáról, Kovácsik nagyot védett lábbal, egy perccel később pedig Mélisse baloldali próbálkozását fogta a Vidi kapusa. Az 50. percben Sinani szabadrúgása tartott a bal alsó felé, de Kovácsik Ádám ekkor is résen volt. Az 58. percben Mélisse erős lövése Kovácsikról bepattant a kapuba, távoli góllal egyenlítettek a hazaiak; (1–1). A 63. percben Stolz lapos, középre tartó lövését védte Kovácsik. A 72. percben Lazovics szabadrúgása érintés nélkül szállt el mindenki feje felett és a kapu mellett, öt perccel később Kovácsik védett nagyot Stolz Fiolán megpattanó lövésénél. A 86. percben Yéyé futott el a bal oldalon, veszélyes beadásánál Fiola mentett, majd Marko Scsepovics beadása pattant váratlanul a felső lécre, ám gól ebből sem született. A szögletnél Stopira emelkedett a legmagasabbra, de nem sikerült a kapuba juttatnia a játékszert.

Csapat Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Kaput nem talált
lövés
Kapus védés Szöglet Les Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Dudelange 14 8 (57%) 1 (13%) 2 4 4 0 19 0 0
Vidi 8 2 (25%) 1 (50%) 6 0 6 2 14 2 0

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[65]

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Sajnos azt kell mondanunk, hogy a döntetlen jó eredmény számunkra. Az első félidőben nálunk volt az irányítás és a lehető legjobbkor szerzett gólt Huszti Szabolcs. A második játékrészben elkezdtük elveszíteni a labdákat és a párharcokat a középpályán, a Dudelange pedig nagyon veszélyesen kontrázott. Három-négy helyzetük volt, egyszer be is találtak, többi alkalommal Kovácsik Ádám mentett meg minket. Nem voltunk jó formában, nem voltunk frissek, nem vagyok elégedett. Van most hét napunk felkészülni a visszavágóra. Biztos vagyok benne, hogy jobb teljesítmény nyújtunk Felcsúton. Köszönöm szépen a szurkolóinknak, hogy ilyen messzire is eljöttek értünk. Köszönjük a vendéglátást a hazaiaknak és gratulálok nekik a teljesítményhez.[66]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Végül is reális eredmény született, nem volt sok helyzet a meccsen. Ahhoz, hogy a továbbjutás szóba kerülhessen, ahhoz sokkal eredményesebben kell játszanunk. Rendezettebbnek kell lennünk és hatékonyabban kell dolgoznunk a kapu előtt.[66]
Dino Toppmüller, a Dudelange vezetőedzője
Az első félidőben egy kapura lövése volt az ellenfelünknek, nekünk sem több, de megszereztük a vezetést. Bíztam benne, hogy rendezzük a sorokat és jobban sikerül a második játékrész, de több helyzete lett a hazaiaknak, nem gondoltam előre, hogy ennyi dolgom lesz. Jól sikerült a meccs a gólig, de nincs mit szépíteni, az csúnya volt, lehet kapusgólnak mondani. Beszitált a labda, rosszul értem bele, utánanyúltam, de nem sikerült hárítani. Ha csak a száraz eredményt nézzük, akkor az 1–1 nem rossz az idegenbeli gól miatt, de persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Luxemburgban értük el ezt az eredményt. Továbbjutásra állunk ugyan, de jövő héten ennél jobban kell játszanunk, és nyernünk kell a visszavágón.[67]
Kovácsik Ádám, a MOL Vidi kapusa


2018. július 17., kedd
(tv: M4 Sport)
20:15
HUN MOL Vidi 2 – 1 F91 Dudelange LUX
Lazovics (1–0) Gól : 18' 18'
M. Scsepovics Sárga lap 90+5' (2–1) Gól : 58' 58'
Pátkai Sárga lap 21'
Fiola Sárga lap 27'
Huszti Sárga lap 44'
Varga J. Sárga lap 88'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 54' 54' (1–1) Clément
Sárga lap 36' Schnell
Sárga lap 42' Sinani
Sárga lap 90+2' Jordanov
kiállítva 90+3′ Mélisse
Pancho Aréna, Felcsút
Nézőszám: 2.514
Játékvezető: SCO Donald Robertson (skót)
Asszisztensek: Francis Connor és Stuart Stevenson

Jól kezdte a találkozót a Vidi, a 3. percben Huszti szögletét követően Juhász fejelhetett közelről kapura, a luxemburgi hálóőrnek résen kellett lennie. Az első tíz percben a hazaiak irányítottak, majd ezt követően a vendégek kijöttek a szorításból, és próbáltak gólhelyzetet kialakítani a fehérváriak kapuja előtt, de Kovácsiknak sokáig nem akadt dolga. Ellenben kollégájának a 18. percben Nego adott munkát, miután a francia játékos Huszti szép passzát követően közelről kapura lőtt, de Joubert bravúrral védett, a kipattanót viszont Lazovics a jobb alsóba vágta; (1–0). A folytatásban helyzetek helyett sárga lapokban volt gazdag a mérkőzés, alig tíz perc alatt hármat is kiosztott a játékvezető a két csapat játékosainak. A találkozó ezen szakaszában inkább a magyarok térfelén zajlott a játék, de komoly helyzetet ekkor sem tudtak a vendégek kialakítani, magabiztosan őrizte a Vidi az előnyét. A 38. percben járt a luxemburgi bajnok legközelebb az egyenlítéshez, Couturier öt méterről lőtt alig kapu mellé egy jobb oldali beadás után. A második félidő rögtön egy nagy Vidi-helyzettel kezdődött, Marko Scsepovics passzolt Husztinak, aki remekül tekert kapu elé, az érkező Lazovics pedig csupán centikkel fejelt fölé. Az 53. percben Turpel 24 méterről lőtt kapura, Kovácsik magabiztosan védett. Egy perccel később, az 54. percben aztán a semmiből egyenlített a Dudelange: Clément passzát csípte el a 16-os előterében Vinícius, a játékszer azonban visszakerült a luxemburgi támadó elé, és 15 méterről nagy gólt lőtt; (1–1). Hosszabbításra állt a meccs, de mindössze négy percig, az 58. minutumban ugyanis Lazovics passzát követően Nego közeli bombája a felső lécről a gólvonalra pattant, és még mielőtt a vendég védők felszabadíthattak volna, érkezett Marko Scsepovics és a kapuba juttatta a labdát; (2–1). A 60. percben Stolz lövését védte Kovácsik. Nem nyugodhattak meg a vezetés tudatában a hazaiak, hiszen a 2–1-es vezetésük azt jelentette, hogy egy újabb luxemburgi gól esetén, 2–2-vel már a miniállam bajnokcsapata állt volna továbbjutásra. Ahogy teltek a percek, a fehér mezes vendégek úgy támadtak ki egyre jobban, és mindent egy lapra feltéve rohamoztak az egyenlítés érdekében, gólhelyzetbe viszont nem igazán tudtak kerülni. A 83. percben azonban közel járt az egyenlítéshez a Dudelange, Jordanov beadását Turpel fejelte öt méterről alig kapu fölé. A 92. percben Kovácsik óriási bravúrt mutatott be, Da Cruz bombáját tolta ki szögletre. A sarokrúgás után Ibrahimovics került nagy ziccerbe, de három méterről nem találta el a labdát. A 93. percben Perez 22 méteres lövése a felső lécen csattant. A meccs utolsó momentumaként Mélisse nagyon csúnyán megrúgta Pátkait, azonnal villant a piros lap. A MOL Vidi FC 3–2-es összesítéssel jutott tovább a BL második selejtezőkörébe, ahol a bolgár Ludogorec lesz az ellenfele. Az első összecsapást idegenben, a visszavágót Felcsúton vívják majd a felek július 25-én, illetve augusztus 1-jén.

Továbbjutott a MOL Vidi, 3–2-s összesítéssel.
Csapat Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Kaput nem talált
lövés
Kapus védés Szöglet Les Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Vidi 8 3 (38%) 2 (67%) 3 2 7 1 20 5 0
Dudelange 16 5 (31%) 1 (20%) 10 1 3 0 8 3 1

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[68]


A Ludogoreca Vidi ellen mindkét alkalommal 35,6 millió euró értékben nevezett 18 játékost a mérkőzéskeretbe.

1. mérkőzés

[szerkesztés]

2018. július 25., szerda
19:00 (tv: M4 Sport)
BUL Ludogorec 0 – 0 MOL Vidi HUN
Jegyzőkönyv
Sárga lap 29' Juhász
Sárga lap 42' Kovács
Sárga lap 45+4' Huszti
Sárga lap 80' Nego

Csapat Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Kaput nem talált
lövés
Kapus védés Szöglet Les Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Ludogorec 16 3 (19%) 0 (0%) 8 5 11 2 9 0 0
Vidi 2 1 (50%) 0 (0%) 1 0 0 2 23 4 0

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[69]


Visszavágó

[szerkesztés]

2018. augusztus 1., szerda
20:00 (tv: M4 Sport)
HUN MOL Vidi 1 – 0 Ludogorec BUL
A. Hadžić (1–0) Gól : 45' 45'
Fiola Sárga lap 37'
A. Hadžić Sárga lap 45+2'
Huszti Sárga lap 85'
Nikolov Sárga lap 90+4'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Sárga lap 26' Marcelinho
sárga lap2. sárga lapkiállítva 29′, 40′ Misidjan
Sárga lap 39' Wanderson
Sárga lap 71' Djakov
Sárga lap 85' Góralski
Sárga lap 87' Moți
Pancho Aréna, Felcsút
Nézőszám: 2.878
Játékvezető: AUT Manuel Schüttengruber (osztrák)
Asszisztensek: Robert Steinacher és Andreas Rothmann

A félidő lefújása előtt, a 45. percben megszerezte a vezetést a Vidi: Nego beadását nem találja el jobbal az ötösön Juhász, Huszti balról visszakanalazza, Stopira fejjel középre játssza a labdát az ötös jobb sarkától, Anel Hadžić szintén fejjel a kapu közepébe továbbítja azt, Terzijev már csak a gólvonal mögött érte el a labdát; (1–0).

Továbbjutott a MOL Vidi FC, 1–0-s összesítéssel.

Csapat Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Kaput nem talált
lövés
Kapus védés Szöglet Les Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Vidi 10 5 (50%) 1 (20%) 5 0 4 4 27 4 0
Ludogorec 12 1 (8%) 0 (0%) 6 5 5 2 13 7 1

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[70]


A Malmö FF 18 fős mérkőzéskerete a svédországi odavágón 12,3 millió euró volt, míg a felcsúti visszavágó mérkőzésen 11,6 millió euró.

1. mérkőzés

[szerkesztés]

SWE Malmö 1 – 1 MOL Vidi HUN
A. Christiansen (1–0) Gól : 62' 62'
Safari Sárga lap 54'
Bachirou Sárga lap 23'
Lewicki Sárga lap 75'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 71' 71' (1–1) Nego
Sárga lap 54' Nikolov
Swedbank Stadion, Malmö,
SWE Svédország
Nézőszám: 17.209
Játékvezető: SVN Matej Jug (szlovén)
Asszisztensek: Matej Žunič és Manuel Vidali

A skandináv mércével (is) szokatlan hőségben majdnem megtelt a New Malmö Stadium – természetesen a vendégszektor sem maradt üresen, köszönhetően mintegy 40 magyar szurkolónak. Marko Nikolics Huszti Szabolcs eltiltása miatt némileg kényszerből változtatott a Ludogorets elleni kezdőcsapaton. A hetedik percben Marko Scsepovics próbált kibújni a középhátvédek között, Danko Lazovics átadása meg is találta csatárunkat, aki estében nem tudta kapu felé irányítani a labdát. Két perccel később Antonsson került nagy helyzetbe, de Kovácsik Ádám jól zárta a szöget és bravúrral védte az erős, de középre tartó lövést. Negyedórája ment a mérkőzés, amikor egy jobb oldali beadást követően Kovács István került a földre védője szorításában a tizenhatoson belül, de a szlovén játékvezető sípja néma maradt. Az ezt követő tíz percben inkább a mezőnyben gyűrték egymást a felek, Danko Lazovicsot kétszer is csak sárga lap árán tudták megállítani a hazaiak. Huszonhat perce zajlott a találkozó, amikor egy bal oldali beadást követően Antonsson bólintott kapu fölé hat méterről. Három perccel később remek kontrát vezettünk, de M. Scsepovics beadása elsuhant a középen érkező Nego előtt. A szünet előtt felpörögtek az események. Előbb Eric Larsson távoli, kellemetlenül szálló lövését ölelte magához Kovácsik, majd a másik oldalon Kovács átadása után Boban Nikolov lőtt 15 méterről, de az egyik svéd hátvéd blokkolta a próbálkozást. A ráadásban Loic Nego cselezte magát lövőhelyzetig, de 20 méterről nem talált kaput. A második félidőre a kék-fehéreknél Lewicki futott ki Traustason helyett, Marko Nikolics nem cserélt. Az 51. percben Lazovics passza után Nikolov került helyzetbe, de éles szögből leadott lövését a svédek kapusa, Johan Dahlin szögletre ütötte. Az 57. percben Bachirou távoli lövését fogta kapusunk. Két perccel később Larsson beadását fejelte kapu fölé az ötös sarkánál nagy lendülettel érkező Antonsson. A 62. percben megszerezte a vezetést a Malmö: Anders Christiansen lépett ki középen és 10 méterről a hálóba lőtte a labdát; (1–0). A 65. percben Danko Lazovics válaszolhatott volna szabadrúgásból, Dahlin verve volt a kapuban, de sajnos a labda a felső lécen csattant. A 71. percben megszereztük a nagyon fontos idegenbeli gólt! A 71. percben egyenlített a Vidi: a francia Loïc Nego az ötös sarkáról ballal hatalmas gólt ragasztott a hosszú felsőbe; (1–1). A hajrára mindkét edző frissített, a Vidinél Pátkai Máté, Varga József és Sztefan Scsepovics is érkezett a pályára. Az utolsó 10 percben többet birtokolta a labdát a Malmö, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, amikor eljutottak a kapuig, Kovácsik nagyon magabiztos volt, a 4 perces ráadásban sem esett gól.

Csapat Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Kaput nem talált
lövés
Kapus védés Szöglet Les Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Malmö 13 6 (46%) 1 (17%) 4 3 3 1 11 3 0
Vidi 5 2 (40%) 1 (50%) 2 1 3 3 14 1 0

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[71]


Visszavágó

[szerkesztés]

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Nagy tett, hogy idáig jutottunk. Nem szeretnék untatni senkit, de az igazság, hogy ebben a helyzetben szinte már csak ismételni tudom magam. Büszkék lehetünk arra, hogy a selejtezőkör harmadik körében még érdekeltek vagyunk, és büszkék lehetünk arra is, hogy nem csak a saját klubunkat, hanem a magyar labdarúgást is méltóképpen képviseljük. A Bajnokok Ligáját a legrangosabb kupasorozatnak tartom, ahhoz, hogy valaki ezen a szinten helytálljon, jó hozzáállás és jó felkészültségi szint szükséges. No meg a mindenáron való győzni akarás. Eddig a maximumot hoztuk ki magunkból, és nyilván azt remélem, hogy ez a Malmö elleni visszavágón sem lesz másként. Amit ezen a nyáron elértünk, már-már álomszerű, de ennyivel nem elégszünk meg: amilyen sokáig csak lehet, szőnénk tovább ezt az álmot.[72]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Hasonló pályára számítottam, márpedig abból kiindulva, ahogy a Vidi a Ludogorec vagy éppen ellenünk is játszott. Azt nem állítom, hogy a székesfehérváriak szándékosan tették tönkre a pályát, csak azt mondom, nem vagyok meglepve. De mindegy, mindenáron tovább kell jutnunk. Mi teljes mértékben felkészültünk a meccsre. Ötven százalék esélyt látok a továbbjutásra. Ha a hazaiak betalálnak, akkor sincs baj, nekünk mindenáron gólt kell szereznünk. Ha egyet lövünk, jó esélyünk lesz a továbbjutásra. Ha kettőt, akkor valószínűleg nem lesz baj, ha hármat, akkor biztosan tovább fogunk menni.[72]
Uwe Rösler, a Malmö FF vezetőedzője
HUN MOL Vidi 0 – 0 Malmö SWE
Kovács Sárga lap 80'
Pátkai Sárga lap 89'
Huszti Sárga lap 90+4'
Jegyzőkönyv
Sárga lap 65' Dahlin
Sárga lap 78' Christiansen
Pancho Aréna, Felcsút
Nézőszám: 3.432
Játékvezető: ESP Javier Estrada (spanyol)
Asszisztensek: Javier Rodriguez és Teodoro Sobrino

Vidi
Malmö

Egy mezőnyfölényben, de meglehetősen egysíkúan futballozó Malmövel nézett szembe az első félidőben a Vidi. A vendégek játéka főként arra épült, hogy felrúgták a sérüléséből visszatérő Strandberg felé a labdákat, de ezekkel szerencsére nem tudott mit kezdeni a egyébként gólerős és remek felépítésű csatár. Miközben a hazai pálya előnyét nem igazán élvezte a magyar bajnok – a spanyol bíró a kétes helyzetekben mondhatni mindig a Malmö javára döntött -, a legnagyobb helyzetet ki tudta alakítani az első játékrészben. A 28. percben, egy remek támadás végén Marko Scsepovics passzolt jobbról középre Kovácshoz, akit azonban két méterre a kaputól elnyomtak, így nem tudott a labdához férni. Eközben a spanyol játékvezető, Javier Estrada és Lazovics vívott némi „különcsatát” – a szerb támadó a 34. percben maradt lenn egy ütközés után és nagyjából másfél percet feküdt a földön, a játék is állt, de a spanyol bíró nem engedte be az orvosokat. A 48. percig kellett várni az első kaput eltaláló svéd lövésre, Christiansen 16 méteres, középre tartó kísérletet fogta Kovácsik. Nyolc perccel később a szünet után veszélyesebben kezdő Malmönek is akadt aztán egy nagy lehetősége: egy svéd kezezést nem fújt le a bíró, ezután Larsson lőhetett kiszorított helyzetből, Kovácsik csak beleütni tudott a labdába, amely így a kapuba tartott, Elvir Hadžić azonban a gólvonalról mentett. Az 57. percben Rosenberg szabadrúgása megpattant egy Vidi-védőn, veszélyesen csapódott a labda, de végül kapu fölött hagyta el a játékteret. A 68. percben óriási lehetőséghez és tizenegyeshez jutott a Vidi! Lazovics ugratta ki Negot, aki eltolta a kapus mellett a labdát, Dahlin azonban sárga lapot érően akasztotta őt. A jogosan megítélt büntetőt Lazovics nem lőtte jól, a kapus lábbal védett, majd rávetődött a labdára. A szerb csatár dühében még a hálót is leszaggatta. Fogyott az idő, nyomott a Malmö, de némi fehérvári segítség is kellett egy nagy helyzethez a hajrában. A 88. percben Kovácsik rúgta bele az őt letámadó Malmö-játékosba a labdát, óriási szerencsére a labda nem pattant a kapuba, hanem meg tudta azt fogni a magyar kapus. A 93. percben aztán Kovácsik javított és szépen védte Rosenberg közeli, gólba tartó fejesést. Ez volt a vendégek utolsó lehetősége, végül nem született gól, a Vidi idegenben lőtt góllal kiejtette a svédeket és az már biztos, hogy az Európa Liga főtábláján ott lehet majd a magyar bajnok! A BL rájátszásában pedig a görög AEK Athén vár Marko Nikolics csapatára.

Továbbjutott a MOL Vidi, 1–1-s összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Csapat Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Kaput nem talált
lövés
Kapus védés Szöglet Les Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Vidi 4 1 (25%) 0 (0%) 2 1 0 4 20 3 0
Malmö 10 4 (40%) 0 (0%) 1 5 4 2 14 2 0

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[73]

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Természetesen boldog vagyok, szeretnék gratulálni a csapatnak, hiszen minimum az Európa Liga csoportkörébe jutottunk. Nagy dolgot vittek véghez, ez az egész magyar labdarúgásnak nagy dolog. Beszéltem néhány álmomról korábban, lehet, néhányan azt hitték, elment az eszem, de a legfontosabb, hogy a játékosok is hittek ebben az álomban, és ennek az álomnak még nincs vége. Én mindig a pozitív dolgokat próbálom kivenni az életből. Szerencsénk is volt, mert ugyan a 11-es kimaradt, de a háló javítása miatt volt pár perc átbeszélni a dolgokat. Ekkor mindenki odajött a kispadhoz, mondtam, hogy van még 25 perc. Juhászt ki kell emelnem a mentalitása miatt, azonnal az élre állt, és mondott néhány szót, ami nagyon fontos volt a csapatnak ezért is szoktam mondani, hogy nagyobb tisztelet járna neki itt. Küzdött a csapat, szoktam is viccelődni, hogy ha párhuzamokat nézünk: mi nem a Barcelona vagyunk, hanem az Atlético Madrid. A következő körben az AÉK az esélyese a párharcnak, de eddig is az ellenfeleink voltak az esélyesebbek, mégis mi mentünk tovább. Legközelebb is harcolni fogunk. Ezek a fiúk már biztos, hogy 14 európai kupameccset játszanak, tavaly is 8-at játszottak, ez összesen 22 ilyen találkozó, ez pedig nagyon fontos.[74]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Nagyon jó munkát végzett a csapat, pedig három fontos játékosunk hiányzott, de pozitívan léptek pályára a futballistáim, a tervünket jól végrehajtották. Dolgoztunk, dolgoztunk, volt 2-3 momentumunk, amikből gól lehetett volna, büszke vagyok edzőként a játékosaimra. Elég volt a Viditől, hogy idegenben egy gólt szerzett. Ma reggel tudtam meg, hogy néhány játékosom nem állhat majd a rendelkezésemre. Nem tudtuk megtenni az utolsó kis lépést, de erősnek kell lennünk. A hiányzó játékosaink visszatérnek és jön egy újabb lehetőség, minden bizonnyal a dán Midtjylland ellen az Európa Ligában.[74]
Uwe Rösler, a Malmö FF vezetőedzője

A párharc győztese a Bajnokok ligája csoportkörébe, vesztese az Európa-liga csoportkörébe kerül. Az AEK a 3. selejtezőkörben kapcsolódott be az idei szezon BL csatározásaiba. A Celtic volt az ellenfele, összesítésben 3–2-vel búcsúztatták a skót bajnokot. Az első mérkőzés Glasgowban 1–1-es döntetlen eredményt hozott, míg a visszavágón, Athénban a görögök győztek 2–1-re.

Az AEK utazó keretének összértéke a mértékadó Transfermarkt becslése alapján 28,5 millió euró. A legértékesebb játékos a 28 éves, portugál védekező középpályás, André Simões, akinek becsült értéke 3,6 millió euró. Nála eddig egyébként csupán két értékesebb játékos lépett pályára a Vidi ellen a BL-selejtező idei szezonjában: Natanael (3,83 millió euró) valamint Vura (4,5 millió euró), mindketten a Ludogorets labdarúgói. A görög bajnokcsapat keretében két további játékos értéke haladja meg a 3 millió eurót, Livaja és Mantalosz is 3,15 millió eurót ér a transfermarkt becslése szerint.

1. mérkőzés

[szerkesztés]

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Boldog és büszke vagyok, hogy BL-meccset hoztunk Magyarországra. Az idény előtt volt egy közös álmunk, melyben erősen hittünk. Reméljük, ez a rájátszás nem a vége, mert ebben a sorozatban akarunk maradni. Bár a görög rivális az esélyesebb, de az előző két körben is az ellenfél számított annak az UEFA-együttható alapján, mégis a Vidi ment tovább. Hiszek a csapatomban, mert jó mentalitású, harcos együttes. Az első meccs előtt mindig 50–50 százalék az esélye mindkét gárdának, bárki is az ellenfél. Éhesek vagyunk és készen állunk. Nagyon bízom abban, hogy sok szurkoló lesz a szerdai első felvonáson a Groupama Arénában, mert a játékosaim rászolgáltak a bizalomra.[75]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
A székesfehérváriak az eddigi BL-találkozókon nagyon zártan védekeztek és nem nyíltak ki. Ezért a legfontosabbnak azt tartom, hogy együttesem megakadályozza, hogy a magyar bajnok továbbra is ezt a játékát játszhassa. A Videoton nagyon jó csapat, nehéz neki gólt rúgni. Megpróbálunk koncentráltak lenni és minden részletre odafigyelni. 50–50 százalék esélyt adok mindkét csapat továbbjutására.[76]
Marinosz Uzunidisz, az AEK Athén vezetőedzője
Nagyon örülök, hogy tudtunk tanulni a tavalyi hibáinkból, de a legnagyobb lépésnek még csak a kapujában állunk. Amiben szintén sokat fejlődtünk, hogy a sikereket helyén tudjuk kezelni. Nem készülök külön beszéddel csapattársaim számára, ezt sosem tettem, de igen könnyű dolgom van csapatkapitányként, már számos olyan meghatározó egyéniségű futballista található a keretben, akinek mindig van egy-két jó szava a társaihoz. Pályafutásom legszebb gólját az AEK ellen szereztem az Európa-liga 2010–11-es csoportkörében még az Anderlecht játékosaként, de most az lesz a dolgom, hogy a védelem jól zárjon. Legutóbbi négy mérkőzésen egyetlen gólt kaptunk, ezt kellene folytatni, mert ez lehet a sikerünk alapja. Annak ellenére, hogy jó formában érzem magam, nem tervezem, hogy visszatérnék a magyar válogatottba, mert új csapatot kell építeni, amiben már nem feltétlenül van helye egy 35 éves játékosnak. Úgy érzem, még legalább két évig szeretnék futballozni, már csak azért is, mert a Vidiben az enyém volt a legjobb fizikai teszt.[75]
Juhász Roland, a MOL Vidi csapatkapitánya
2018. augusztus 22., szerda
21:00 (tv: M4 Sport)
HUN MOL Vidi 1 – 2 AÉK Athén GRE
Lazovics (1–2) Gól : 67' 67'
Huszti kiállítva 22′
Lazovics Sárga lap 25'
Nego Sárga lap 31'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 34' 34' (0–1) Klónaridisz
Gól : 49' 49' (0–2) Bakaszetasz
Sárga lap 25' Klónaridisz
Sárga lap 37' Galanópulosz
kiállítva 53′ Bakaszetasz
Groupama Aréna, Budapest
Nézőszám: 10.681
Játékvezető: ITA Gianluca Rocchi (olasz)
Asszisztensek: Elenito Di Liberatore és Mauro Tonolini

Vidi
AEK Athén

Mindkét együttes óvatosan kezdett, az első negyedóra komolyabb gólhelyzet nélkül, enyhe Vidi-fölényben telt el. A 23. percben aztán a Vidi teljesen váratlanul megfogyatkozott, Huszti Szabolcs csapott össze a becsúszó Bakaszetasszal, az olasz játékvezető pedig mindenki legnagyobb meglepetésére egyből a piros lapot mutatta fel a magyar középpályásnak. Az eset után feszültté vált a találkozó, tíz perc alatt négy sárga lapot is felmutatott Rocchi sporttárs – kettőt-kettőt mindkét csapatnak. A találkozó első helyzetéből gólt szerzett az AEK Athén a 34. percben: Bakaszetasz 15 méteres átlövését Kovácsik Ádám bravúrral védte, a labda azonban az üresen érkező Klonaridisz elé pattant, aki közvetlen közelről a kapuba lőtt; (0–1). A magyarok emberhátrányban sem adták fel, és a 39. percben nagyon közel jártak az egyenlítéshez: Kovács bal szélről érkező hajszálpontos beadására Fiola érkezett jó ütemben, és 6 méterről, előrevetődve kapura fejelt, Barkasz óriásit védett. A játékrész utolsó perceiben nagy nyomást helyezett a vendéglátókra az AEK Athén, de védelmüknek sikerült a görög játékosokat megakadályoznia abban, hogy újabb gólt szerezzenek. A szünet után a játék képe nem sokat változott, továbbra is az emberelőnyben futballozó görög együttes birtokolta többet a labdát, és a 49. percben Bakaszetasz 17 méterre a kaputól kapott egy labdát, egy gyors csellel lövőhelyzetbe került, 16 méteres lövése pedig egy Vidi védőn megpattanva bezúdult a kapu bal oldalába, Kovácsiknak esélye sem volt védeni; (0–2). Az 53. percben aztán megfogyatkoztak a görögök is, a második gólt szerző Bakaszetasz taposta meg Nego bokáját, az olasz játékvezető ezúttal is azonnal a piros lapot mutatta fel. Az 56. minutumban a görög csapatkapitány, Mantalosz fejesét védte Kovácsik hatalmas bravúrral a bal alsó sarok elől. Tíz a tíz ellen kiegyenlítettebb lett a játék képe, és a 66. percben Nego közel járt a szépítéshez, lapos lövését azonban védte Barkasz. Két perccel később, 67. percben Kovács adott álompasszt Lazovicsnak, aki mellel maga elé tette a labdát, becsapva ezzel az utolsó görög védőt, majd 14 méterről kegyetlenül bevette az AEK Athén kapuját; (1–2). Danko Lazovics igazi AEK Athén-specialista, 2010-ben még a Zenit játékosaként duplázott a görög csapat ellen az EL csoportkörben. A gól után a Vidi támadásban maradt, és a 70. percben Kovács lövését hárította a vendégek hálóőre, majd egy perccel később Scsepovics lövése kerülte el nem sokkal a görögök kapuját. A görög együttes pedig beszorult a saját térfelére. Szinte extázisban futballoztak a fehérvári játékosok, nagyon sok energiát mozgósítottak az egyenlítés érdekében. A 74. percben Anel Hadžić 22 méteres bombája zúgott el a bal felső mellett, majd két perc sem telt el, és Stopira fejelt kapu mellé egy szögletrúgást követően. A 78. percben ismét a Vidi 22-ese villant egyet, 10 méterről kapura lőtt, a labda egy védőről a hosszún érkező Nego elé pattant, aki csak bele tudott piszkálni a játékszerbe, irányítani nem tudta a lövést, így néhány méterről, hatalmas ziccerben kapu mellé ment a labda. Az AEK az utolsó percekben igen látványosan húzta az időt cserékkel, a fehérváriak pedig továbbra is nagy erőkkel rohamoztak, de Hadžić és Scsepovics lövései is célt tévesztettek a hajrában. A Vidi hazai pályán 2–1-re kikapott úgy, hogy mindkét gólt emberhátrányban kapta, de Danko Lazovics találata visszahozta a fehérvári reményeket. A visszavágót jövő héten kedden, magyar idő szerint 21 órakor rendezik meg Athénban. A magyarok továbbjutásához legalább két gólt kell lőniük és egyet sem szabad kapniuk.

Csapat Labda-
birtoklás
Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Kaput nem talált
lövés
Kapus védés Szöglet Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Passz Sikeres passz Futott
távolság
Vidi 45% 14 4 (29%) 1 (25%) 8 2 3 11 2 1 398 323 (81%) 95,9 km
AEK 55% 13 6 (46%) 2 (33%) 6 1 2 12 2 1 536 470 (88%) 100,7 km

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[77]

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Gratulálok a játékosaimnak, nagyon büszke vagyok rájuk. Az utolsó másodpercig küzdöttek, mindent beleadtak. Kiegyenlített mérkőzés volt, amit egyenlő létszám mellett 1–0-ra megnyertünk. Nagyon nehéz szituációba kerültünk Huszti piros lapja után, de így sem érdemeltünk vereséget. A játékvezetők tevékenységét sohasem kommentálom, ez alól most sem teszek kivételt. Cserélni egyébként nem volt különösebb okom, az utolsó fél órában fantasztikusan ment a játék, ilyenkor egy változtatás csak megzavarhatja a fejeket. Sok szurkoló látogatott el az összecsapásra, köszönjük nekik, hogy itt voltak és biztatták a csapatot. Gratulálok az AEK-nek, de természetesen a jövő héten Athénban ismételten győzelmi szándékkal futunk majd ki a pályára, hiszen mindenképpen szeretnénk kicsikarni a továbbjutást. Nincs is más választásunk. Azt ma ismét bebizonyítottuk, hogy elképesztő küzdőszellemmel rendelkezünk.[78]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
A végén nehéz lett a meccs, semmi nem volt biztos. Sokáig úgy nézett ki, hogy kedvezően alakul a találkozó számunkra, de végül megizzadtunk a győzelemért. A csapat ideges lett a piros lapunk után, és addig ugyan jól játszottunk, sajnos következett egy olyan szakasz, amikor a Vidi volt jobb. Ugyanígy idegesek lettek a játékosok a bekapott gólt követően is, de szerencsére végül nyerni tudtunk. A visszavágóra javulnunk kell, nem engedhetünk meg magunknak ilyen időszakokat. Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, most sem teszem, de annyit megjegyeznék, hogy a mi piros lapunkat kicsit szigorúnak érzem. Nem jutottunk még tovább, de nagy győzelmet arattunk. Ahhoz, hogy biztosan a BL-csoportkörben folytassuk ősszel, ennél jobban kell játszanunk otthon. Nyílt a párharc, de összességében elégedett vagyok az elért eredménnyel.[78]
Marinosz Uzunidisz, az AEK Athén vezetőedzője

Visszavágó

[szerkesztés]

A mérkőzés játékvezetője az a lengyel Szymon Marciniak volt, aki az augusztus 15-i, tallini Real Madrid-Atlético Madrid UEFA-szuperkupa döntőn fújta a sípot, amely mérkőzésen szintén Paweł Sokolnicki és Tomasz Listkiewicz voltak a segítői. A 37 éves játékvezető kicsit több, mint hat évvel ezelőtt már vezetett mérkőzést a Vidinek, a en:Jules Otten Stadionban megrendezett KAA Gent–Videoton Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján működött közre, amely összecsapáson a székesfehérváriak győztek 3–0-ra és így 4–0-s összesített eredménnyel jutottak tovább.


2018. augusztus 28., kedd
21:00 (tv: M4 Sport)
GRE AÉK Athén 1 – 1 MOL Vidi HUN
Mantalosz (1–0) Gól : 48' 48' (11-esből)
Simões Sárga lap 80'
Lopes kiállítva 80′
Hult Sárga lap 90+8'
Livaja kiállítva 90+8′
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 57' 57' (1–1) Nego
Sárga lap 7' Nikolov
Sárga lap 38' Nego
Sárga lap 42' A. Hadžić
Sárga lap 47' Fiola
Sárga lap 90+1' Juhász
Sárga lap 90+8' Lazovics
Olimpiai Stadion, Athén, GRE Görögország
Nézőszám: 42.000
Játékvezető: POL Szymon Marciniak (lengyel)
Asszisztensek: Paweł Sokolnicki és Tomasz Listkiewicz

AEK Athén
Vidi

Az első helyzetecskék a hazaiak előtt adódtak, azonban Anel Hadžić és Juhász is többször helyezkedett remekül a tizenhatoson belül. Szinte kétpercenként lőtték be jobbról is, balról is a labdát a kapunk elé a görögök, főleg a csapatkapitány Mantalosz volt elemében. A 23. percben jött az első lövés, Klónaridisz vett le mellel egy felívelt labdát, majd egy pattanás után 20 méterről fölé lőtt. 3 perccel később válaszoltak a magyarok, Lazovics szöglete után Hadžić fejese szállt fölé, úgy hogy egy hazai játékost is érintett a labda. A 30. percben pedig nagyon közel járt Vidi a vezetéshez: Lazovics ellen szabálytalankodtak 24 méterre a kaputól, a szabadrúgást a sértett mesterien csavarta el a sorfal fölött, Barkasz hatalmas védéssel ütötte ki a labdát a léc alól. Az ellentámadás végén Kovácsik védte Simões löketét, középre ment a labda, de a kipattanóra nem érkezett athéni. A 32. percben Mantalosz éles szögből lőtt, Kovácsik megint nagyot védett, közben pedig rákezdett az eső és nagyjából fél óráig megállás nélkül ömlött, jó pár villám kíséretében. A félidő vége előtt Livaja előbb egy szabadrúgást bombázott a sorfalból kirepülő Kovácsba, majd egy csel után 23 méterről tekert a bal felső fölé. 0–0-s állásnál mentek pihenni a játékosok. Szünetben Pátkai váltotta Nikolovot, a hazaiak nem cseréltek. Alig kezdődött el a második játékrész, amikor előnyhöz jutott az AEK: a 48. percben Fiola rántotta meg Lopes mezét egy beadás után, aki elesett, a lengyel játékvezető pedig büntetőt ítélt: Mantalosz kíméletlen volt, óriási erővel lőtt a kapu jobb oldalába, Kovácsik a másik irányba mozdult (1–0). Az 51. percben Livaja egy szóló után betört a tizenhatosunkon belülre, de Juhász és Stopira együttesen megállította a horvát támadót. 3 perc múlva Fiola beadása pattant majdnem a görög kapuba egy védőről. Az AEK átadta a területet és kontrára játszott, a magyarok pedig köszönték szépen a lehetőséget és egyenlítettek is: az 57. percben Lazovics labdájával Nego indult el a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre, kicsit kisodródott, az őt kísérő védő szorításában pedig nem beadni próbált, hanem gyönyörűen a hálóba emelt a kimozduló Barkasz fölött; (1–1). Nagyon felpörgött az addig sem eseménytelen meccs, a Vidi pedig rákapcsolt, hogy legalább a hosszabbítást elérje. 10 perccel az egyenlítés után újra Nego volt a főszereplő, megint Lazovicstól kapott labdát, amivel kapura fordult és alig lőtt mellé 17 méterről. A 69. percben viszont Lopes lépett ki, Fiola hatalmasat mentett a saját tizenhatosánál. A 71. percben, egy szép Kovácsik-kicsúszás után Scsepovics lövését tolta szögletre a görög kapus. A 74. percben megint a magyar kapusnak volt dolga, ezúttal Livaja próbálkozását hatástalanította. Simões távoli – kaput elkerülő – bombájára Lazovics válaszolt, aki a tizenhatos széléről az oldalhálóba lőtt. A 79. percben Pátkainak lépett oda Simões, aki sárgát kapott, Lopes pedig sportszerűtlenség miatt pirosat. Lazovics szabadrúgását viszont megint védte Barkasz. Az AEK egyre többet játszott az idővel, a magyarok próbáltak gólt szerezni, de a görög csapat megőrizte a döntetlent és ezzel a vezetését összesítésben. A 8 perces ráadás végén az AEK örülhetett, ők jutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a Vidi az Európa-liga csoportkörében folytatja. A Vidi remekül játszott mindkét AEK elleni meccsen, de végül a kicsit szerencsésebb csapat, a görög jutott tovább.

Továbbjutott a AEK Athén, 3–2-s összesítéssel.

Csapat Lövés Kaput talált
lövés
Gól
Ebből gól
Kaput nem talált
lövés
Kapus védés Szöglet Les Szabálytalanság Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Passz Sikeres passz Futott
távolság
AEK 13 5 (38%) 1 (20%) 3 5 5 3 16 2 2 388 316 (81%) 108,5 km
Vidi 9 4 (44%) 1 (25%) 4 1 7 2 16 6 0 407 337 (83%) 106,2 km

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[79]

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Tudom, hogy magamat ismétlem, de újra szeretném elmondani, hogy nyár elején volt egy álmunk. Ez a Bajnokok Ligája volt, most pedig 90 percre vagyunk attól, hogy ezt az álmunkat beteljesítsük. Persze az eddigiek miatt is nagyon büszke vagyok a csapatra, nem is feltétlenül az eredmények miatt, hanem a mutatott teljesítmény miatt. Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz eredménnyel fordulunk, de tudjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy számunkra jól alakuljon a mérkőzés. Egy igazi harcos csapat vagyunk, és ami nagyon fontos, az az, hogy látom a srácokon, hogy hisznek abban, hogy sikerülhet megtennünk az utolsó lépést. Most azon a ponton vagyunk, ahol nekünk már nincs sok veszítenivalónk de ez nem azt jelenti, hogy végig mennünk kell előre. Több mód van is van arra, hogy két gólt szerezzünk. Stabilan, végig maximális koncentrációval kell futballozni. Ha azt látom, hogy a fiúk mindent kiadtak magukból, ahogyan azt szokták, akkor a meccs után is büszke leszek rájuk – eredménytől függetlenül.[80]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Nagyon csalódottak vagyunk, hiszen arra készültünk, hogy bejutunk az EL csoportkörbe. Bátran, támadólag kezdtünk, sajnos az első percekben kimaradtak a lehetőségeink, aztán a 6. minutumban minden romba dőlt, amit elterveztünk. Az idei nemzetközi meccseinken eddig mindig nagyon fegyelmezetten, és szinte hiba nélkül futballoztunk, most azonban ellenfelünk kegyetlenül kihasználta mindegyik hibánkat. Nehéz egy ilyen meccs után bármit is mondani, mérhetetlenül csalódottak vagyunk. Nincs azonban sok időnk a szomorkodásra, hiszen vasárnap már a Ferencváros ellen lépünk pályára az NB I-ben. Pénteken le kell zárnunk magunkban a Partizan meccset, rendet kell tennünk a fejünkben, és aztán már csak a Ferencváros elleni bajnokira szabad fókuszálnunk.[81]
Stopira, a MOL Vidi játékosa
Ekkora különbséggel vereséget szenvedni mindig óriási csalódás, különösen hazai pályán, saját szurkolóink előtt. Mindannyian szomorúak vagyunk, de a lehetőségekhez képest minél hamarabb össze kell szednünk magunkat, hiszen vasárnap már a Ferencvárost fogadjuk. Nem tudok egy pillanatot kiemelni, ahol úgy éreztem, elment a továbbjutás, de igazából már az első félidőben eldőlt, hogy kiesünk. A háromgólos különbség óriási volt és Európában egész egyszerűen nincs idő és lehetőség arra, hogy hibázzunk. Mi ezt háromszor is megtettük. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekünk is volt három gólszerzési lehetőségünk az első percekben, de amíg ezek kimaradtak, addig ők kihasználták, ami előttük adódott. Sajnáljuk, hogy így alakult ez a találkozó.[82]
Loïc Nego, a MOL Vidi játékosa

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

Európa-liga csoportkör, L csoport
2018. szeptember 20.
HUN MOL Vidi 0 – 2 BATE Boriszov BLR


2018. október 4.
ENG Chelsea 1 – 0 MOL Vidi HUN


2018. október 25.
GRE PAOK 0 – 2 MOL Vidi HUN


2018. november 8.
HUN MOL Vidi PAOK GRE


2018. november 29.
BLR BATE Boriszov MOL Vidi HUN


2018. december 13.
HUN MOL Vidi Chelsea ENG


Hazai mérkőzések helyszíne

[szerkesztés]

A MOL Vidi FC hazai Európa-liga mérkőzéseire az AEK elleni rájátszáshoz hasonlóan a Groupama Arénában kerül sor.

Csoportkör

[szerkesztés]

A 2018–2019-es Európa-liga csoportkörének mérkőzéseit 2018. szeptember 20. és december 13. között játsszák le.[83] A csoportkörben 48 csapat vesz részt, melyből 24 csapat jut tovább az egyenes kieséses szakaszba.[84] A játéknapok: 2018. szeptember 20., október 4., október 24., november 8., november 29., december 13. A mérkőzések közép-európai idő szerint 18:55-kor és 21:00-kor kezdődnek.


Az Európa-liga csoportkörében a Vidi első ellenfele a 14-szeres fehérorosz bajnok BATE Boriszov lesz. A BATE ellen a Vidi 2015-ben már játszott a nemzetközi kupaporondon. A fehéroroszok – akik 2012-ben és 2014-ben is kiejtették a Debrecent is – 1–1, 1–0-val jutottak tovább. A BATE tavaly is szerepelt az Európa-liga csoportkörében, s bár legyőzte az 1. FC Köln csapatát, s kétszer is döntetlent játszott a Crvena Zvezdával, három súlyos vereséget is szenvedett. Egyet a kölni „visszavágón” (2–5), kettőt pedig a londoni Arsenal ellen (2–4, 0–6). A mostani sorozatban a finn Helsingin JK (0–0, 2–1) és az azeri Qarabağ FK (1–0, 1–1) kiejtése után a PSV Eindhovennel szemben vérzett el (2–3, 0–3) a BL-selejtezőben. Az első számú játékosa még mindig a már a 38. évében járó Aljakszandr Hleb, az egykori Arsenal-, Stuttgart- és Barcelona-sztár játszott a PSV ellen is. A csapat edzője Alekszej Baga, aki mindössze három hónappal idősebb Hlebnél. Baga öccse, Dmitrij a csapat egyik középpályása. A BATE négy szerb Nemanja Milunovics, Alekszandar Filipovics, Szlobodan Szimovics és Nikola Vasziljevics, a légióskontingenst erősíti még a finn válogatott Jasse Tuominen és a montenegrói Mirko Ivanics. Utóbbi néhány hónapon keresztül Marko Nikolics játékosa is volt a Vojvodinában.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Néhány döntetlennel talán felhívnánk magunkra a közvélemény figyelmét, de összességében sokra nem mennénk vele a továbbjutás szempontjából. Nekünk céljaink vannak most és hosszútávon is, nem azért jöttünk, hogy szórakozzunk, hanem hogy eredményeket érjünk el. Egy folyamat közepén járunk, nem annak a végénél. Nem szerencsével jutottunk ide, be akarjuk bizonyítani, hogy igenis képviseljük azt a minőséget, ami ahhoz kell, hogy olyan csapatok ellen felvegyük a versenyt, mint a BATE. A fehéroroszoknak számos válogatott játékosuk van, mind-mind tapasztalt labdarúgók, Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-múlttal a hátuk mögött. Ők a favoritok - 2már csak a koefficienst tekintve is –, borítanunk kell a papírformát a céljaink eléréséhez.[85]
Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője
2018. szeptember 20., csütörtök
18:55 (tv: Sport1)
HUN MOL Vidi 0 – 2 BATE Boriszov BLR
Stopira Sárga lap 13'
Milanov Sárga lap 30'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 21' 21' (0–1) Tuominen
Gól : 85' 85' (0–2) Filipenko
Sárga lap 36' Milunovics
sárga lap2. sárga lapkiállítva 51′, 90+5′ Filipovics
Sárga lap 90+3' Scserbickij
Groupama Aréna, Budapest
Nézőszám: 14.726
Játékvezető: DEN Mads-Kristoffer Kristoffersen (dán)
Asszisztensek: Dennis W. Rasmussen és Victor Skytte

Vidi
BATE
Csapat gól Labda-
birtoklás
Lövés Szöglet Les Szabály-
talanság
Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Passz
Összes Ebből
kaput talált
Gól
Ebből gól
Kaput
nem talált
Ebből
kapus védés
Összes Ebből
sikeres
Vidi 59% 11 2 (18%) 0 (0%) 6 3 6 3 11 2 0 450 359 (80%)
BATE 41% 11 6 (55%) 2 (33%) 4 1 3 3 14 4 1 346 253 (73%)

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[86]


2018. október 4., csütörtök
21:00 (tv: Sport1)
ENG Chelsea 1 – 0 MOL Vidi HUN
Morata (1–0) Gól : 70' 70'
Morata Sárga lap 66'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Sárga lap 14' Nego
Sárga lap 44' Huszti
Sárga lap 56' Milanov
Stamford Bridge, ENG London, Anglia
Játékvezető: CZE Miroslav Zelinka (cseh)
Asszisztensek: Ondřej Pelikán és Jan Paták

Chelsea
Vidi

A stadion dél-keleti csücskében kialakított vendégszektorban pedig 1300 magyar szurkoló buzdította a magyar bajnokcsapatot. A hazaiak kezdték aktívabban a találkozót, és ugyan sorra vezették a támadásokat, remekül járatták a labdát, a vendégek kapujáig nem igazán sikerült eljutniuk. A Vidi az első támadásából veszélyeztetett, egy szöglet után Juhász fejesét Emerson fejelte ki Kepa kezéből és a gólvonal elől. Magasabb fokozatra kapcsoltak a kékek, előbb Kovacsics, aztán Morata, majd Emerson lőtt kapu mellé. Pedro gyenge próbálkozását Tujvel hárította. A Vidi néhányszor lépte át a felezővonalat, de akkor rendre veszélyeztették a hazaiak kapuját, előbb Fiola tizenhatoson belül bemutatott cselei borzolták a londoniak idegeit, majd Nego pillanatai következtek: a 40. percben egy csellel félig megkerülte Christensent és végül el is pöckölte a labdát ziccerben, de az a kapu mellé ment. A 43. percben kicselezte a tizenhatoson belül Emersont és 7 méterről, ballal lőni próbált, de nem találta el jól, és az angolok kapusa megszerezte a játékszert. A két Nego-helyzet között Huszti ugratta ki Nikolovot, akit a tizenhatos vonalán felrúgtak, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt. Szünetre 0-0-val vonultak a felek, nem sokan számítottak erre az eredményre. A második félidő óriási Vidi-helyzettel kezdődött: Nikolov beadása Negot találta meg, aki előbb lefejelte a labdát, majd a visszapattanót 14 méterről kapura lőtte, hatalmas védést mutatott be a Chelsea kapusa. Ebben a játékrészben már nem tudott a hazai együttes akkora nyomást helyezni a vendégekre, mint amekkorát az első félidőben, de így is főként a magyarok térfelén zajlott a játék. A 70. percben megszerezte a vezetést a Chelsea: Fabregas a 16-os elől jobbal Willian elé emel, aki középre fejeli a labdát az ötös jobb sarka elől, középen a Juhászt megelőző Álvaro Morata jobbal öt méterről a léc alá lőtt; (1–0). A 72. percben Hazard cselezett, Barkley estében lőtt, Hadzic azonban blokkolta a gólba tartó lövést. Négy perc elteltével ismét Barkley volt veszélyes a magyar kapura, fejjel csúsztatott meg egy beadást, a labda pedig a felső lécen csattant. Hét perccel a rendes játékidő vége előtt Scsepovics indította Kovácsot, aki belépett a tizenhatoson belülre és 8 méterről, laposan lőtt, Kepa óriási bravúrral védett, Hodzic pedig centikkel lemaradt a kipattanóról. Nem telt el két perc, és Kovács szerzett labdát, majd Pátkai passzolt Negohoz, aki megindult és 24 méterről lőtt, de kissé pontatlanul. Az utolsó pecekben az eredmény már nem változott, és ahogy 1985-ben Manchesterben, ezúttal is 1-0-ás vereséget szenvedett Angliában a Vidi.

Csapat Félidő gól Labda-
birtoklás
Lövés Szöglet Les Szabály-
talanság
Sárga lap
Sárga lap
kiállítva
Piros lap
Passz
Összes Ebből
kaput talált
Gól
Ebből gól
Kaput
nem talált
Ebből
kapus védés
Összes Ebből
sikeres
Chelsea 1. 72% 17 3 (18%) 0 (0%) 9 0 5 0 0 366 333 (91%)
2. 72% 27 5 (19%) 1 (20%) 11 11 18 1 9 1 0 666 608 (91%)
Vidi 1. 28% 3 1 (33%) 0 (0%) 2 2 6 2 0 99 71 (72%)
2. 28% 7 3 (43%) 0 (0%) 3 1 3 4 15 3 0 193 140 (73%)

Statisztikai adatok forrása: UEFA hivatalos honlapja[87]

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Jól játszottunk egy fantasztikus csapat ellen. Voltak helyzeteink, de sajnos nem tudunk gólt lőni. Mindenkit megleptünk, senki sem számított arra, hogy magyar csapatként ilyen teljesítményre vagyunk képesek. Mondtam, hogy nem azért jöttünk, hogy jó benyomást keltsünk, hanem hogy jó eredményt érjünk el. A játékosaim fegyelmezettek és bátrak voltak.[88]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
A mi szemszögünkből az volt a cél, hogy megvalósítsuk, amit elterveztünk. Tisztában voltunk, hogy a védekezésről szól majd minden, de azért akadtak lehetőségeink. Európában még inkább felértékelődik, hogy használja ki egy csapat a helyzeteit. A szurkolók előtt le a kalappal, nekik külön köszönöm, hogy ennyien itt voltak.[88]
Juhász Roland, a MOL Vidi csapatkapitánya
A játék képe alapján büszkék lehetünk a játékra, nem voltunk betojva. De ha egy ilyen csapat ellen egy kicsit kihagy az ember – akár fizikailag, akár mentálisan –, az megbosszulja magát. A világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk, örülünk a helyzeteinknek, de egy null lett az eredmény. A vereség az vereség, az eredmény miatt csalódottak vagyunk.[88]
Huszti Szabolcs, a MOL Vidi játékosa
Megleptük a hazaiakat, de hiányoztak a gólok. Hiába voltak helyzeteink, a Chelsea szerzett gólt. Nekem is maradt ki helyzetem – a nagy különbség a nagy játékosok és a normális játékosok között az, hogy a döntő pillanatban mit tesznek. A szurkolóknak nagyon köszönjük a biztatást, óriási dolog volt előttük játszani.[88]
Loïc Nego, a MOL Vidi játékosa

Jó formában van a PAOK, eddigi 7 bajnoki meccsén mindössze 2 gólt kapott és 12-t szerzett, pedig összefutott már a 3. AEK-kel, a 4. Olympiacosszal és a 6. Arisszal is. A görög bajnokságot hibátlanul vezeti. A szezonban eddig két vereséget szenvedett el, mindkettőt nemzetközi színtéren. A Bajnokok Ligája selejtezőiben a Benficától kapott ki (1–4), majd az EL csoportkörében a MOL Vidi FC-hez hasonlóan 1–0-ra maradt alul a Chelsea-vel szemben. Döntetlenből azért akadt néhány: a BL-ben a Szpartak Moszkvával, majd a Benficával is így végeztek, valamint a Görög Kupában az Aris ellen játszottak 1–1-et. Az Európa-liga legutóbbi játéknapján magabiztosan, 4–1-re nyert a BATE ellen. A fehérorosz csapattól a MOL Vidi FC vereséget szenvedett csoportja első mérkőzésén (a Groupama Arénában), 2–0-ra kapott ki. A legértékesebb játékos a PAOK soraiban a svéd Pontus Wernbloom, akit a világbajnokság után 6,5 millió euróért igazoltak a görögök a CSZKA Moszkvától. A második legértékesebb a svájci-szerb Alekszandar Prijovics, aki korábban Nikolics Nemanja csatártársa volt a varsói Legiában. A PAOK további kulcsemberei: Jevhen Hacserigyi (ukrán, korábbi Dinamo Kijev-védő), Vieirinha (portugál, korábbi FC Porto-, majd Wolfsburg-játékos), Mauricio (brazil, korábbi Zenit-játékos).

2018. október 25., csütörtök
21:00 (tv: Sport1)
GRE PAOK 0 – 2 MOL Vidi HUN
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Huszti (0–1) Gól : 12' 12'
Stopira (0–2) Gól : 45' 45'
Túmbasz Stadion, GRE Szaloniki, Görögország
Játékvezető: UKR Jevgenyij Aranovszkij (ukrán)
Asszisztensek: Szerhij Bekker és Oleg Pluzsnyik

PAOK
Vidi

A MOL Vidi október 25-én 2–0-ra győzött a PAOK otthonában és ezzel utolérte az Európa Liga L csoportjában a BATE-t, illetve a PAOK-ot, mindhárom együttes három ponttal rendelkezik. A görögök elleni "visszavágóra" a Groupama Arénában kerül sor.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Az elmúlt két évben megmutattuk, hogy bármelyik együttes számára kellemetlen ellenfél lehetünk. A PAOK legutóbb kissé felforgatott összeállításban állt fel, de ezúttal nem lesz lehetőségük mérlegelni, a legjobb csapatot kell pályára küldeniük. A csoportkör második fele gyakorlatilag a nulláról indul, hiszen három gárda is három ponttal áll. Örülök, hogy elfogyott az összes jegy és telt ház lesz, megérdemli a csapat a biztatást, mert igazi harcosok.[89]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Nagyon fontos mérkőzés elé nézünk, de egyáltalán nem számolgatunk a továbbjutást illetően, a feladatunk csak az, hogy felkészítsük a csapatot, hogy a legjobbjukat nyújthassák a pályán csütörtökön. Egész szezon során remekül teljesítettünk, az egyetlen rosszul sikerült találkozó a Vidi elleni volt. Lebecsültük őket, mivel mi könnyedén győztünk a BATE ellen, ők pedig kikaptak tőlük, ráadásul akkor még teljesen hibátlan mérleggel álltunk a bajnokságban is. Ennek tetejébe éppen nehéz sorozatban voltunk, az AÉK-kel és az Olimpiakosszal is összecsaptunk, valamit fel kellett áldozni. A Vidi fegyelmezett, rengeteget futó gárda, akik óriási energiát fektettek az előző EL-meccsükbe, de most már megfelelő hozzáállással közelítünk majd.[90]
Răzvan Lucescu, a PAOK vezetőedzője
Teljesen más találkozóra számítok, mint a görögországi összecsapás. Az eddigiek alapján igaz ránk, hogy idegenben jobban tudunk szerepelni, mint hazai pályán, de itt a lehetőség, hogy megmutassuk, Magyarországon is remek eredményeket tudunk kiharcolni. A Bajnokok Ligája rájátszásában sajnos egyéb okokból – talán a rutin hiánya miatt – elbuktunk, de most valamelyest kiköszörülhetjük azt a csorbát. A PAOK elleni első mérkőzés ehhez jó kiindulási alap, a játék minden elemében felülkerekedtünk rajtuk.[89]
Kovács István, a MOL Vidi játékosa
Két héttel ezelőtt meglepett minket a Vidi játéka, nem koncentráltunk eléggé, lenéztük őket, ezúttal viszont szeretnénk kijavítani az akkor elkövetett hibákat és megnyerni a mérkőzést. Nehéz találkozó lesz, komolyan kell venni. Ez lesz a 100. találkozóm a PAOK színeiben és tökéletes ajándék volna, ha sikerülne elhozni a három pontot. Remélem, a jövőben még rengeteg meccs jut nekem a klubnál.[90]
José Crespo, a PAOK középhátvédje
2018. november 8., csütörtök
18:55 (tv: Sport1)
HUN MOL Vidi PAOK GRE
Jegyzőkönyv
Groupama Aréna, Budapest
Játékvezető: TUR Ali Palabıyık (török)
Asszisztensek: Ceyhun Sesigüzel és Serkan Olguncan

Vidi
PAOK



Előszezon

[szerkesztés]

Az edzőtábor alatt

[szerkesztés]

2018. június 20-án szerdán az Ausztriában található Bad Waltersdorfban edzőtábor alatt első felkészülési mérkőzési ellenfele a Vidinek az osztrák másodosztályú Kapfenberger SV együttese volt.[91] Első nyári felkészülési mérkőzésen 3–0-ra nyert a Vidi.[92] 2018. június 23-án szombaton a második felkészülési mérkőzését 2–1-re elvesztette a piros-kék együttes.[93] Sós Bence a második felkészülési mérkőzésen a második gólját szerezte új csapatában.[94] Június 26-án a harmadik nyári felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a piros-kék együttes.[95][96]

  • Érdekességképpen:

A Vidi előtt számos klub is Bad Waltersdorfban edzőtáborozott, mint például az Arsenal FC (2002–2014). Olyan neves labdarúgók, mint Patrick Vieira, Petr Čech, Cesc Fàbregas. Többek között a német Borussia Dortmund, az angol Middlesbrough, a skót Celtic, az olasz AS Roma vagy éppen az izraeli Makkabi Tel-Aviv játékosai is, de nem csak klubcsapatok, hanem válogatottak is, a felnőtt válogatottak közül: a bahreini, az izraeli, a grúz, a cseh, valamint számos utánpótlás-korosztály is. De számos magyar játékos is végzett klubcsapatával itt felkészülést. A Werder Bremennel Lisztes Krisztián, a Herthával Dárdai Pál, a SK Sturm Graz-cal Szabics Imre, Dzsudzsák Balázs az Anzsi Mahacskalával, vagy Gera Zoltán a WBA-val, de régebben a Hannovert erősítő most pedig a Vidi-játékos Huszti Szabolcsnak sem ismeretlen a terep.[97]

Nyári felkészülési mérkőzések

[szerkesztés]

Június

[szerkesztés]
2018. június 20. szerda
18:00
AUT Kapfenberger SV 0 – 3 VideotonHUN
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Gól : 53' 53' (0–1) S. Scsepovics
Gól : 67' 67' (0–2) Vinícius
Gól : 89' 89' (0–3) Sós

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Jó hozzáállással léptünk pályára, végig irányítani tudtuk a meccset. Az első félidőben 3-4 nagy helyzet kimaradt, a második játékrészben jöttek a gólok, de ezeken kívül is voltak még lehetőségeink. Szerintem már tudják a szurkolóink, hogy túl bőven nem szoktam ezeket a felkészülési mérkőzéseket kommentálni, annak azonban ma is örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a kilencven percet. Mindössze 18 nap telt el a bajnokság utolsó fordulója óta, ezt is figyelembe véve mondom azt, hogy elégedett vagyok a mai teljesítménnyel.[98]
Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője
Az első félidőben több meghatározó játékosunk volt a pályán, úgy gondolom, hogy ezzel a játékrésszel elégedettek lehetünk. A második félidőben sok fiatal kapott szerepet, ekkor már több dolog nem működött tökéletesen, de ez érthető. Hétfőn kezdtük a felkészülést, sok új játékos érkezett, sokan is távoztak. Kicsit visszafogottabb a költségvetés is, mint eddig, de természetesen igyekszünk bennmaradni a másodosztályban és készülünk néhány meglepetéssel is.[98]
Kurt Russ, a Kapfenberger vezetőedzője
A stáb és a csapattársak is nagyon kedvesen fogadtak, gyakorlatilag pillanatok alatt sikerült beilleszkednem. Az első edzőmeccs előtti napon, kedden, két nagyon kemény edzésünk volt, tulajdonképpen egyből a munka közepébe vágtunk. Eddig nagyon tetszik számomra minden, amit a Vidinél tapasztaltam, igazán profi stáb veszi körül a csapatot. Örülök, hogy góllal mutatkoztam be a Vidiben. Az első edzőmeccsünkön sok lehetőségünk volt, ezek közül hármat gólra is váltottunk, úgyhogy elégedettek lehetünk, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy igen komoly edzések előzték meg a szerdai mérkőzésünket. Debrecenben főleg a széleken számítottak rám, de az utolsó néhány fordulóban ott is csatárt játszottam, így nem volt idegen számomra ez a poszt, ahol Marko Nikolics vezetőedző számított rám a Kapfenberger elleni találkozón.[99]
Sós Bence, a Videoton játékosa

2018. június 23. szombat
18:40
HUN Videoton 1 – 2 NK Osijek CRO
Sós (1–1) Gól : 77' 77' (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 10' 10' (0–1) Mioč
Gól : 89' 89' (1–2) Štrkalj

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Ismét „vegyes” csapatokkal játszottunk a két félidőben, csak az utolsó pillanatban veszítettünk, de el kell ismerni, hogy az Osijek ma jobb volt, nem játszottunk jól. Látható volt, hogy nem vagyunk elég frissek, hiszen az elmúlt napokban, tegnap és tegnapelőtt kifejezetten kemény munkát végeztek a játékosok. A ritmussal, a hozzáállással elégedettek lehetünk. Ezek a meccsek a felkészülést szolgálják, holnaptól folytatjuk az edzéseket, így most sem mennék bele mélyebb elemzésbe a mai kilencven perccel kapcsolatban.[100]
Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője
Huszonöt játékosnak is lehetőséget adtam a mai meccsen, mindkét csapaton látszott azért a fáradtság ezen a felkészülési találkozón. A Vidi most nem volt olyan erős, mint korábban a bajnokságban, de ez érthető, hiszen mindössze húsz napja fejezték be az előző sorozatot. Nagyon sok jó, de fiatal játékosunk van, majd meglátjuk mire lesz ez elég Európában, de érkezett például Henty, akitől sokat várunk. Az első fordulóból szeretnénk tovább menni, utána pedig a Glasgow Rangers ellen játszhatnánk, nagy lehetőség lenne ez nekünk, hogy megmutassuk magunkat.[101]
Zoran Zekić, az Osijek vezetőedzője
Ez volt az első olyan mérkőzésem az NB I-es csapatban, amelyen hosszabb játékidőt kaptam, ennek természetesen nagyon örülök. Nyilván a vereség miatt már szomorúbb vagyok, de nem szabad elfelejteni, hogy a felkészülés közepén járunk, napi két kemény edzéssel készülünk, szóval egyáltalán nem voltunk frissek. Nem szeretem a saját teljesítményemet értékelni, de nem érzem úgy, hogy lógatnom kellene az orromat, magabiztosnak éreztem magam a kapuban. Volt egy-két védésem, sajnos az utolsó lövéssel szemben tehetetlen voltam, de ismétlem, nem az edzőmeccseken kell csúcsformában lennünk, hanem majd július 10-re. Folytatjuk tovább a kemény munkát.[102]
Hársfalvi András, a Videoton játékosa
A horvátok elleni mérkőzés egyes szakaszaiban szerintem egészen jól játszottunk. A felkészülési időszak alatt ugyan még nem az eredményen van a hangsúly, de ettől függetlenül csalódottak vagyunk, hogy az utolsó pillanatban elveszítettük a meccset. Nagyon jó iramú, kemény edzéseink vannak, emiatt fáradtak voltunk a mérkőzésen. Van még hátra két és fél hetünk a luxemburgi BL-selejtezőig, az a fontos, hogy addigra jó formába kerüljünk. Ezen dolgozunk továbbra is nap, mint nap.[103]
Tóth Bence, a Videoton játékosa

Felvezető

[szerkesztés]

A két együttesnek barátságos mérkőzésekben gazdag a közös múltja. Már 1980-ban is összecsaptak a csapatok. Legutóbb tavaly ősszel 2–1-es felvidéki győzelemmel ért véget a találkozó. Az örök mérleg: 2 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség. 1993-ban az Intertotó-kupában 7–1-es székesfehérvári győzelem született.[104] Marco Rossi együttese felkészülési mérkőzésen: a cseh 2. ligás 1. SC Znojmo ellen 3–1-es vereséget szenvedett, az osztrák másodosztályú FC Blau-Weiß Linz csapata ellen pedig 2–1-es DAC győzelem született. A kedd esti mérkőzés a harmadik nyári felkészülése mindkét együttesnek.[105]


2018. június 26. kedd
18:00
FC DAC 1904SVK 1 – 1 HUN Videoton
Bayo (1–1)Gól : 13' 13'
Sárga lap 36'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 7' 7'(0–1)
Sárga lap 75' M. Šćepović
Sárga lap 22' Lazović
Sárga lap 76' A. Hadžić
Bad Erlach Stadion, Bad Erlach, Ausztria
Nézőszám: 18
Játékvezető: Lukas Gnam
Asszisztensek: Michael Obritzberger és Gabriel Gmeiner

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Jó munkát végeztünk eddig az edzőtáborban és az is fontos, hogy nincs sérült labdarúgónk. Ma még mindig elég nehezen mozogtak a lábak a kemény edzések miatt, de ez érthető, a közepén vagyunk a kéthetes felkészülésnek – már amennyiben egy ilyen rövid időszakot egyáltalán felkészülésnek lehet nevezni. Jó meccset játszottunk, jó ritmusban, ez egy éles meccs volt, amin sok játékos kilencven perc terhelést kapott. Volt olyan időszak, amelyikben mi kontrolláltuk a találkozót, volt amikor a DAC, kiegyenlített meccsen igazságos eredmény született.[106]
Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője
Ez egy nagyon jó meccs volt szerintem, jól mentünk át védekezésből támadásba, voltak jó megmozdulásaink. Eddig ez volt a legjobb felkészülési meccs, de ez nem meglepő, hiszen erős csapat ellen léptünk pályára. Nincs elég játékosunk egyelőre, de ezt tudjuk, kellenek még változások. Dolgoznunk kell, jó úton járunk ahhoz, hogy készen álljunk a Dinamo Tbilisi elleni Európa Liga-selejtezőre. Az első játékrészben is volt néhány helyzetünk, de a kapott gólnál elaludtunk kicsit. Ezt és Huszti kapufáját leszámítva nem volt nagy helyzete a Vidinek. A második félidőben kevesebb helyzet volt, a döntetlen igazságos. Bár ma nem az eredmény volt a lényeg, az, hogy döntetlent játszottunk a magyar bajnokkal, önbizalmat kell, hogy adjon nekünk.[106]
Marco Rossi, a DAC vezetőedzője
Jól kezdtük a mérkőzést, az első 15-20 percben számos helyzetet alakítottunk ki, sikerült egy szép találatot is szereznem. Ezt követően visszaesett kicsit a játékunk, de éppen erre való a felkészülési időszak, hogy kiküszöböljük ezeket a hibákat. Nagy munkát végzünk az edzéseken, ezért néha a lábak nem úgy mozognak a mérkőzéseken, ahogy a szezon során majd fognak. Az 1-1 azért nem rossz eredmény, hiszen a DAC kiváló csapat, már másodszor találkoztunk velük, amióta itt vagyok. Jól futballoztak és további sok sikert kívánok nekik a nemzetközi és hazai sorozatokban is. Ami minket illet, folytatnunk kell a megkezdett utat, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk a Bajnokok Ligája selejtezőinek első körére. Nem volt könnyű egy ilyen megterhelő idény után újra tréningbe állni, de most már úgy érzem, megszoktuk és innen csak felfelé vezet az út.[107]
Marko Šćepović, a Videoton játékosa

2018. június 29., péntek
18:00
AUT Sturm Graz B 1 – 4 VideotonHUN
Amoah (1–2)
Gól : 54' 54'
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Gól : 27' 27'(0–1)
Gól : 42' 42'(0–2)
Gól : 73' 73'(1–3) S. Scsepovics
Gól : 77' 77'(1–4)Sós
Waldstadion Dietersdorf, Dietersdorf, AUT Ausztria
Nézőszám: 70
Játékvezető: Franz Josef Krainer
Asszisztensek: Wolfgang Glössl és Salhudin Causevic

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Barátságos mérkőzés volt, ezért nem a góljaim, hanem az a legfőbb, hogy készültünk az előttünk álló fontos feladatokra a Bajnokok Ligája selejtezőiben. A lényeg, hogy minél jobb erőnléti állapotba kerüljünk a két, Dudelange elleni összecsapásra. Tujvelt, Juhászt, Vargát és Kovács Istvánt leszámítva meglehetősen fiatal kezdővel álltunk fel és szerintem nagyban segíti a fejlődésüket, hogy voltak olyanok a pályán, akik beszéltek hozzájuk, irányították őket. 4-1-re nyertünk, ami önbizalmat adhat nekik, még akkor is, ha nem tétmeccsről beszélünk. Fáradtak vagyunk, de ez teljesen természetes az edzőtábor végéhez közeledve, nagyobb baj lenne, ha nem így éreznénk. Július 3-ig azonban még van néhány nap és a Csukaricski elleni találkozóra már mintegy főpróbaként tekinthetünk, hiszen csak 7 nappal a luxemburgi összecsapás előtt rendezik, fontos lenne, hogy az jól sikerüljön és ezért mindent meg is teszünk majd![108]
Stefan Šćepović, a Videoton játékosa

Július

[szerkesztés]

2018. július 3., kedd
17:00
HUN MOL Vidi 2 – 1 FK Čukarički SRB
Sós(1 – 1)Gól : 56' 56'
M. Scsepovics(2 – 1)Gól : 89' 89'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Gól : 21' 21'(0 – 1)Mudrinszki
Sparkassen Stadion Feldbach, Feldbach, AUT Ausztria
Játékvezető: Serdar Altun
Asszisztensek: Salhudin Causevic és Alfred Hofer

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Jó hozzáállással léptünk pályára, végig irányítani tudtuk a meccset. Az első félidőben 3-4 nagy helyzet kimaradt, a második játékrészben jöttek a gólok, de ezeken kívül is voltak még lehetőségeink. Szerintem már tudják a szurkolóink, hogy túl bőven nem szoktam ezeket a felkészülési mérkőzéseket kommentálni, annak azonban ma is örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a kilencven percet. Mindössze 18 nap telt el a bajnokság utolsó fordulója óta, ezt is figyelembe véve mondom azt, hogy elégedett vagyok a mai teljesítménnyel.[109]
Marko Nikolics, a MOL Vidi vezetőedzője
Azzal kezdeném, hogy utólag is gratulálok a Vidinek a bajnoki címhez és sok sikert kívánok magyarországi barátainknak a BL-selejtezőkre. Nagyon jó mérkőzést játszottunk, az első félidő jól sikerült számunkra, sok helyzetünk is volt és gólt is szereztünk. A második félidőre sort cseréltünk, fiatalok, 16-19 esztendős játékosok léptek pályára. Nekik ez egy nehéz feladat volt, de ha az eredménnyel végül nem is lehetek elégedett, a teljesítmény, hozzáállás tetszett ma csapatom részéről.[109]
Simo Krunic, a Čukarički vezetőedzője
Hosszú, kemény két hét áll mögöttünk, amelynek során igyekeztünk mindent beleadni a munkába, hiszen ez az edzőtábor az alapja az egész éves jó szereplésünknek. Próbáltunk a barátságos meccseken is úgy játszani, mintha tétmérkőzésekről lenne szó, miközben természetesen új elemeket, új játékosokat építettünk be a rendszerünkbe. Az eddig kevesebb lehetőséget kapók is bizonyíthattak. A mai összecsapáson egy kicsit több kockázatot vállaltunk fel, egy kicsit nyíltabban játszottunk, ami persze magában hordozta a hiba lehetőségét is, főleg ilyen nehéz időszak végén, amikor a lábak már fáradtak. Annak feltétlenül örülök, hogy a végén még sikerült betalálni és így felülkerekedtünk. Mindenképpen pozitívan értékelem az edzőtábort, jó meccseket vívtunk és most még van egy kis időnk is a szezonkezdetig. Úgy vélem, teljes mértékben felkészültünk a Bajnokok Ligája selejtezőire és az új idényre![110]
Vinícius, a MOL Vidi játékosa

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. NB I: szerdán tartják az új szezon sorsolását (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2018. június 25. (Hozzáférés: 2018. június 26.)
  2. Garancsi István: Új név, új célkitűzések (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  3. Már úton van a Vidi Ausztriába (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 18.)
  4. Berecz Zsombor a Videoton FC játékosa! (magyar nyelven). vidi.hu. [2018. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 18.)
  5. Sós Bence a Videoton FC játékosa! (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 18.)
  6. Távozik a Viditől Szolnoki Roland (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 20.)
  7. PAFC: végleg szerződtették Hentyt, majd kölcsönadták Eszékre (magyar nyelven). Nemzeti Sport. [2018. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
  8. Vidi - Kisvárda az új bajnokság első fordulójában (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 27.)
  9. NB I: Fradi–DVTK, Vidi–Várda és Újpest–MTK a nyitányon – itt a teljes menetrend! (magyar nyelven). Nemzeti Sport. (Hozzáférés: 2018. június 27.)
  10. VIDI VS. VÁRDA SE 4 - 0 (angol nyelven). soccerway.com. [2018. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 24.)
  11. a b Videoton: két játékos szerződtetését jelentették be. Nemzeti Sport, 2018. június 18. (Hozzáférés: 2018. június 18.)
  12. Szerződést hosszabbított Anel Hadzic!. molvidi.hu, 2018. június 29. [2018. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 30.)
  13. Hangya Szilveszter a MOL Vidi FC játékosa. molvidi.hu, 2018. július 6. [2018. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 6.)
  14. Armin Hodzic a MOL Vidi FC játékosa. www.molvidi.hu (2018. augusztus 27.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 27.) arch
  15. Videoton: megvan Asmir Suljic új klubja – hivatalos (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2018. február 5. (Hozzáférés: 2018. február 5.)
  16. NB I: Bódi Ádám a Viditől végleg a DVSC-be igazol – hivatalos (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2018. június 17. [2018. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 16.)
  17. Videoton: nyolc év után visszatér a védő a PAFC-hoz (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2018. június 20. [2018. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 20.)
  18. Ezekiel Henty távozik a Videoton FC-től (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
  19. HENTY, IRÁNY ESZÉK! (magyar nyelven). pfla.hu. [2018. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
  20. NB II: a Vasas kölcsönvette a Vidi csatárát (magyar nyelven). Nemzeti Sport. [2018. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 8.)
  21. Zöldesi Illés Kisvárdára igazolt (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 10.)
  22. Réti Patrik és Bolla Bendegúz kölcsönbe távoznak a Viditől. molvidi.hu (2018. július 24.) (Hozzáférés: 2018. július 24.) arch
  23. Szabó Bence Diósgyőrben folytatja. dvtk.eu (2018. augusztus 31.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 31.) arch
  24. MOL Vidi FC keret (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 6.)
  25. Két sárga lap – 1 piros lap: az MLSZ szabályzata szerint, ha egy játékos egy mérkőzés során két sárga lapos figyelmeztetést kap, akkor az automatikusan piros lapot és kiállítást von maga után, a statisztikákból pedig törlik a korábban megkapott két sárga lapot.
  26. http://www.nemzetisport.hu/data/files/NSstatok/MLSZversenyszabalyzat.pdf
  27. NB I: szerdán tartják az új szezon sorsolását. www.nemzetisport.hu (2018. június 25.) (Hozzáférés: 2018. június 26.)
  28. Sajtóakkreditáció a MOL Vidi FC – Kisvárda Master Good bajnoki találkozóra (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 14.)
  29. 1. forduló meccsstatisztika. [2018. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 21.)
  30. Szombaton Felcsúton játszunk a Pakssal (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 23.)
  31. Bajnokság 4. forduló meccsstatisztika. [2018. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 11.)
  32. a b Bajnokság 4. forduló, mérkőzés utáni nyilatkozatok. www.csakfoci.hu (2018. augusztus 11.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 11.)
  33. Bajnokság 4. forduló, mérkőzés utáni nyilatkozatok. www.csakfoci.hu (2018. augusztus 11.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 11.)
  34. Bajnokság 4. fordulójának statisztikai érdekességei (Tíz hónap óta először nem kapott gólt idegenben a Honvéd). www.mlsz.hu (2018. augusztus 13.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 22.)
  35. Bajnokság 5. forduló meccsstatisztika. [2018. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 17.)
  36. Bajnokság 5. fordulójának statisztikai érdekességei (Évek óta pontért jár a Groupama Arénéba a Paks). www.mlsz.hu (2018. augusztus 20.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 22.)
  37. a b Bajnokság 7. forduló, mérkőzés előtti nyilatkozatok. onlive.nemzetisport.hu (2018. szeptember 2.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 2.) arch
  38. Bajnokság 7. forduló meccsstatisztika. [2018. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 2.)
  39. Bajnokság 7. fordulójának statisztikai érdekességei (Látványosra sikerült Lovrencsics 10. NB I-es gólja). www.mlsz.hu (2018. szeptember 3.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 4.)
  40. Anel Hadzic: Nagyon fontos mérkőzés vár ránk a bajnokságban. www.molvidi.hu (2018. szeptember 13.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 14.) arch
  41. a b Marko Nikolics: Csalódott vagyok a vereség miatt. www.molvidi.hu (2018. szeptember 15.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 17.) arch
  42. Bajnokság 8. fordulójának statisztikai érdekességei (Történelmi győzelem Felcsúton és Mezőkövesden). www.mlsz.hu (2018. szeptember 17.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 17.)
  43. Marko Nikolics: Fejlődnünk kell a helyzetek kihasználásában. www.molvidi.hu (2018. szeptember 26.) (Hozzáférés: 2018. október 5.) arch
  44. Kuttor Attila: Jó formában várjuk a mérkőzést. www.molvidi.hu (2018. szeptember 26.) (Hozzáférés: 2018. október 5.) arch
  45. A bajnokság 3. fordulójából elhalasztott Vidi-Mezőkövesd mérkőzés a MOL Vidi kérésére lett elhalasztva. [2018. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 17.)
  46. a b Marko Nikolics: Okosan futballoztunk, megérdemeltük a győzelmet. www.molvidi.hu (2018. szeptember 26.) (Hozzáférés: 2018. október 5.) arch
  47. Marko Nikolics: Olyan fegyelmezetten kell játszanunk, mint szerdán. www.molvidi.hu (2018. szeptember 30.) (Hozzáférés: 2018. október 5.) arch
  48. Fernando Fernandez: Kifogásoknak már nincs helye. www.molvidi.hu (2018. szeptember 30.) (Hozzáférés: 2018. október 5.) arch
  49. a b Marko Nikolics: Fontos három pontot szereztünk. www.molvidi.hu (2018. szeptember 30.) (Hozzáférés: 2018. október 5.)
  50. Bajnokság 11. forduló meccsstatisztika. [2018. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. október 20.)
  51. a b Nikolics: Európai szintű produkciót mutattunk, Rebrov egy nemzetközi statisztikát rántott elő – így látták az edzők. www.csakfoci.hu (2018. november 3.) (Hozzáférés: 2018. november 4.)
  52. Bajnokság 13. fordulójának statisztikai érdekességei (A klubrekordot elérő Molnár Gábor vezeti a góllövőlistát). www.mlsz.hu (2018. november 5.) (Hozzáférés: 2018. november 6.)
  53. A bajnokság 6. fordulójából elhalasztott Vidi-Újpest mérkőzés a MOL Vidi kérésére lett elhalasztva. [2018. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 17.)
  54. Bajnokság 15. fordulójának statisztikai érdekességei (OTP Bank Liga: Kiss Tamás születésnapi ajándékai). www.mlsz.hu (2018. november 26.) (Hozzáférés: 2018. november 29.)
  55. Magyar Kupa: Bátaszéken a címvédő, Szegedre látogat a Ferencváros. www.mlsz.hu (2018. szeptember 4.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 4.)
  56. a b Marko Nikolics: Gratulálok mindkét csapatnak. www.molvidi.hu (2018. szeptember 23.) (Hozzáférés: 2018. október 5.) arch
  57. Berecz Zsombor: A legfontosabb, hogy magabiztosan továbbjutottunk. www.molvidi.hu (2018. szeptember 23.) (Hozzáférés: 2018. október 5.) arch
  58. Cigánd–Vidi: Mérkőzés utáni nyilatkozatok. cigandse.hu (2018. szeptember 23.) (Hozzáférés: 2018. október 5.) arch
  59. a b Marko Nikolics: Irányítani tudtuk a meccset, a továbbjutás volt a legfontosabb. www.molvidi.hu (2018. október 31.) (Hozzáférés: 2018. november 2.) arch
  60. Marko Scsepovics: Örülök, hogy Armin megszerezte első vidis gólját. www.molvidi.hu (2018. október 31.) (Hozzáférés: 2018. november 2.) arch
  61. BL: a luxemburgi bajnok lesz a Videoton első ellenfele (magyar nyelven). Nemzeti Sport. [2018. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 19.)
  62. Vezetőedzőnk és csapatkapitányunk is kiemelte: tisztelnünk kell luxemburgi ellenfelünket. www.molvidi.hu (2018. június 20.) (Hozzáférés: 2018. június 20.) arch
  63. Vezetőedzőnk és csapatkapitányunk is kiemelte: tisztelnünk kell luxemburgi ellenfelünket. www.molvidi.hu (2018. június 20.) (Hozzáférés: 2018. június 20.) arch
  64. Július 10-én, 18:00 órakor lépünk pályára Luxemburgban (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
  65. Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör, Dudelange–Vidi: meccsstatisztika
  66. a b Marko Nikolics: "Nem vagyok elégedett". www.molvidi.hu (2018. július 10.) (Hozzáférés: 2018. július 10.) arch
  67. Kovácsik Ádám: "A jövő héten ennél jobban kell játszanunk". www.molvidi.hu (2018. július 10.) (Hozzáférés: 2018. július 10.) arch
  68. Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör, Vidi–Dudelange: meccsstatisztika
  69. Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör, Ludogorec–Vidi: meccsstatisztika
  70. Bajnokok Ligája 2. selejtezőkör, Vidi–Ludogorec: meccsstatisztika
  71. Bajnokok Ligája 3. selejtezőkör, Malmö–Vidi: meccsstatisztika
  72. a b Mérkőzés előtti nyilatkozatok (BL 3. selejtezőkör, visszavágó). onlive.nemzetisport.hu (2018. augusztus 14.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.) arch
  73. Bajnokok Ligája 3. selejtezőkör, Vidi–Malmö: meccsstatisztika
  74. a b Nikolics: Mi nem a Barcelona vagyunk, hanem az Atlético – 3-4 igazolás jöhet a csoportkörre. www.csakfoci.hu (2018. augusztus 14.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 14.)
  75. a b Mérkőzés előtti nyilatkozatok (BL rájátszás, 1. mérkőzés). www.csakfoci.hu (2018. augusztus 21.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 22.)
  76. Mérkőzés előtti nyilatkozatok (BL rájátszás, 1. mérkőzés). www.csakfoci.hu (2018. augusztus 21.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 22.)
  77. Bajnokok Ligája rájátszás, 1. mérkőzés, Vidi–AEK: meccsstatisztika
  78. a b Mérkőzés utáni nyilatkozatok (BL rájátszás, 1. mérkőzés). www.molvidi.hu (2018. augusztus 22.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 22.) arch
  79. Bajnokok Ligája rájátszás, AEK-Vidi: meccsstatisztika
  80. Mérkőzés utáni nyilatkozatok (BL rájátszás, visszavágó). www.molvidi.hu (2018. augusztus 28.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 28.) arch
  81. Mérkőzés utáni nyilatkozatok (Stopira: Ellenfelünk kegyetlenül kihasználta a hibáinkat). www.molvidi.hu (2018. augusztus 28.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 28.) arch
  82. Mérkőzés utáni nyilatkozatok (Loïc Nego: Minél hamarabb össze kell szednünk magunkat). www.molvidi.hu (2018. augusztus 28.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 28.) arch
  83. 2018/19 Europa League match and draw calendar”, Union of European Football Associations, 2018. január 9. (Hozzáférés: 2018. január 9.) 
  84. Regulations of the UEFA Europa League 2018/19. UEFA.com, 2018. február 25.
  85. A BATE ellen kezdi meg EL-szereplését a MOL Vidi. www.mlsz.hu (2018. szeptember 20.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 20.) arch
  86. Európa-liga csoportkör, Vidi-BATE: meccsstatisztika
  87. Európa-liga csoportkör, Vidi-BATE: meccsstatisztika
  88. a b c d Huszti: Nem voltunk betojva, de csalódottak vagyunk. www.nemzetisport.hu (2018. október 4.) (Hozzáférés: 2018. október 4.)
  89. a b Marko Nikolics és Kovács István is teljesen más meccsre számít, mint a szaloniki volt. www.molvidi.hu (2018. november 7.) (Hozzáférés: 2018. november 7.) arch
  90. a b A Groupama Arénában edzett a PAOK. www.molvidi.hu (2018. november 7.) (Hozzáférés: 2018. november 7.) arch
  91. Az osztrák másodosztályú Kapfenberger ellen kezd a Vidi 2018-19-ben (magyar nyelven). vidi.hu. [2018. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 20.)
  92. Felkészülés: rákapcsolt a 2. félidőre, simán nyert a Vidi (magyar nyelven). Nemzeti Sport. [2018. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 20.)
  93. Egygólos vereség az NK Osijek csapatától (magyar nyelven). vidi.hu. [2018. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
  94. Felkészülés: hajrábeli gól, eszéki siker a Videoton ellen (magyar nyelven). Nemzeti Sport. [2018. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
  95. Egy gól itt is, ott is - döntetlen a DAC ellen (magyar nyelven). vidi.hu. [2018. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 26.)
  96. Felkészülés: döntetlent játszott a Vidi Marco Rossi csapatával (magyar nyelven). Nemzeti Sport. [2018. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 26.)
  97. Európa legnagyobb csapatainak nyomdokain a Vidi (magyar nyelven). molvidi.hu. [2018. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 30.)
  98. a b Marko Nikolics: „Végig irányítani tudtuk a meccset”. www.vidi.hu (2018. június 21.) (Hozzáférés: 2018. június 21.) arch
  99. Sós Bence: "Örülök, hogy góllal mutatkoztam be a Vidiben". www.vidi.hu (2018. június 21.) (Hozzáférés: 2018. június 21.) arch
  100. Marko Nikolics: „Ezek a meccsek a felkészülést szolgálják”. www.vidi.hu (Hozzáférés: 2018. június 26.) arch
  101. Marko Nikolics: „Ezek a meccsek a felkészülést szolgálják”. www.vidi.hu (Hozzáférés: 2018. június 26.) arch
  102. Hársfalvi András: "Magabiztosnak éreztem magam a kapuban". www.vidi.hu (Hozzáférés: 2018. június 23.) arch
  103. Tóth Bence: „Jó iramú, kemény edzéseink vannak”. www.vidi.hu (Hozzáférés: 2018. június 24.) arch
  104. A szlovák bronzérmessel játszunk felkészülési mérkőzést (magyar nyelven). vidi.hu. [2018. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 26.)
  105. Keddi ellenfelünkről: FC Videoton Székesfehérvár (magyar nyelven). fcdac.sk/hu. [2018. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 26.)
  106. a b Marko Nikolics: „Kiegyenlített meccsen igazságos eredmény született”. www.vidi.hu (Hozzáférés: 2018. június 26.) arch
  107. Marko Scsepovics: "Az első 15-20 percben rengeteg helyzetet alakítottunk ki". www.vidi.hu (Hozzáférés: 2018. június 27.) arch
  108. Stefan Scsepovics: "Az előttünk álló feladatokra készültünk a mai meccsel is". molvidi.hu (Hozzáférés: 2018. június 30.) arch
  109. a b Marko Nikolics: "Most jöhetnek az éles meccsek". www.molvidi.hu (2018. július 3.) (Hozzáférés: 2018. július 4.) arch
  110. Vinícius Paulo: "Felkészültünk a Bajnokok Ligája-selejtezőkre". www.molvidi.hu (2018. július 3.) (Hozzáférés: 2018. július 4.) arch

További információk

[szerkesztés]