Ugrás a tartalomhoz

2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája
Adatok
Dátum2018. szeptember 6. – 2019. június 9.
Csapatok55 (1 szövetségből)

Győztes Portugália (1. cím)
Statisztika
Mérkőzések142
Gólok342 (átlag: 2,41)
Nézők2 467 041 (átlag: 17 374)

Gólkirály Szerbia Aleksandar Mitrović
(6 gólos)

2020–2021 → 

A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna, amelyen az UEFA-tagsággal rendelkező országok felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjai vehettek részt.

Ez volt az UEFA Nemzetek Ligája első kiírása.[1] A torna 2018 szeptemberétől 2019 júniusáig tartott.[2]

Lebonyolítás

[szerkesztés]

Az UEFA 55 tagországa indult a sorozatban. Az 55 válogatottat a 2017. októberi UEFA-együtthatók alapján négy ligára osztották.[1][3][4][5] Az A és B ligába 12 csapat került, a C ligában 15 csapat, a D ligában 16 csapat szerepel.[6] Mindegyik ligában négy csoport van, mindegyikben három vagy négy csapattal.

Az A liga négy csoportjának győztese jutott be a négyes döntőbe, ahol négy mérkőzés volt: két elődöntő, amelynek párosítását sorsolással döntötték el; a bronzmérkőzés és a döntő. A négyes döntő helyszínét a négy továbbjutó csapat közül választották ki.[7] Az A liga győztese nyerte az UEFA Nemzetek Ligáját.

A csapatok az eredeti kiírás szerint a helyezések alapján feljutottak, illetve kiestek a magasabb, illetve az alacsonyabb divízióba (ligába). A négy csoportgyőztes feljutott a magasabb ligába (az A liga kivételével), a négy utolsó helyezett kiesett az alacsonyabb ligába (a D liga kivételével). A C liga esetében azonban a különböző méretű csoportok miatt a három negyedik helyezett és a legrosszabb harmadik esett ki a D ligába. 2019. szeptember 24-én az UEFA bejelentette, hogy a Nemzetek Ligája formátumát módosítja a 2020–21-es kiírástól. Az A, B és C ligákat 16 csapatosra bővítették, a D liga létszáma 7-re csökkent. A változás miatt az A, B, C ligákban nem voltak kiesők, a C ligából a 2. helyezettek, a D ligából a 2. helyezettek és a legjobb 3. helyezett is feljebb jutott a fentebbi ligába.[8]

Rangsorolás a csoportban

[szerkesztés]

Ha két vagy több csapat azonos pontszámmal áll egy csoportban, a sorrendet a következő pontok alapján határozták meg:[6]

  1. több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
  2. jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
  3. több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
  4. több idegenben szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
  5. Ha az 1–4. pontok alapján a csapatok továbbra is azonosan állnak, akkor az 1–4. pontokat újra alkalmazni kell ameddig a sorrend nem dönthető el.[a 1] Ha ez sem dönt, akkor a 6–10. pontok döntenek a sorrendről;
  6. jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen;
  7. több szerzett gól az összes mérkőzésen;
  8. több idegenben szerzett gól az összes mérkőzésen;
  9. több győzelem az összes mérkőzésen;
  10. több idegenben szerzett győzelem az összes mérkőzésen;
  11. alacsonyabb fair play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap);
  12. jobb UEFA-együttható

A C liga legrosszabb harmadik helyezettjének (amelyik kiesik a D ligába) eldöntéséhez a negyedik helyezettek elleni eredményeket nem kellett figyelembe venni. A sorrendet a következő pontok alapján határozták meg:

  1. magasabb pontszám;
  2. jobb gólkülönbség;
  3. több szerzett gól;
  4. több idegenben szerzett gól;
  5. több győzelem;
  6. több idegenben szerzett győzelem;
  7. alacsonyabb fair play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap);
  8. jobb UEFA-együttható

Rangsorolás a ligában

[szerkesztés]

A csapatok ligában elfoglalt helyezéseit a következő pontok alapján határozták meg:[6]

  1. helyezés a csoportban;
  2. magasabb pontszám;
  3. jobb gólkülönbség;
  4. több szerzett gól;
  5. több idegenben szerzett gól;
  6. több győzelem;
  7. több idegenben szerzett győzelem;
  8. alacsonyabb fair play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap);
  9. jobb UEFA-együttható

A csapatok helyezéseit ugyanazon ligában, de különböző méretű csoportokban a következő pontok alapján határozzák meg:[6]

  1. A negyedik helyezettek elleni eredményeket nem kell figyelembe venni az első, a második, és a harmadik helyen végző csapatok esetében
  2. Az összes eredményt figyelembe kell venni a negyedik helyen végző csapatok esetében

A Nemzetek Ligája döntője után az első négy csapat esetében a következő lesz a sorrend:[6]

  1. A döntő győztese az 1. helyezett
  2. A döntő vesztese a 2. helyezett
  3. A bronzmérkőzés győztese a 3. helyezett
  4. A bronzmérkőzés vesztese a 4. helyezett

Összesített rangsorolás

[szerkesztés]

A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolásához, valamint a pótselejtezőkhöz az összesített rangsorolást használták fel, amelyek a következők:[6]

  1. Az A liga 12 csapata az 1–12. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint.
  2. A B liga 12 csapata a 13–24. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint.
  3. A C liga 15 csapata a 25–39. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint.
  4. A D liga 16 csapata a 40–55. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint.

A 2020-as Európa-bajnokság selejtezője

[szerkesztés]

Az UEFA Nemzetek Ligája 2018-as indulásával, a selejtező, valamint a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összekapcsolásával, a csapatoknak egy másodlagos kijutási lehetőségük volt az Eb-re.

Selejtező

A selejtező 2019 márciusában kezdődött és 2019 novemberében ért véget. A lebonyolítás a 2016-oshoz hasonló volt, de csak 20 csapat szerzett részvételi jogot a selejtezőből, további 4 hely szabad maradt. A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája csoportköreinek befejezése után az 55 csapatot 10 csoportba sorsolták, melyből 5 darab ötcsapatos, 5 darab hatcsapatos volt. Továbbá az UEFA Nemzetek Ligája négyes döntőjébe jutó csapatok ötcsapatos csoportba kerültek. A sorsoláshoz a kiemelés a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorolása szerint történik.[6] A mérkőzéseket 2019 márciusában, júniusában, szeptemberében, októberében és novemberében játszották, mindegyik hónapban 2 játéknap volt, 3 nap különbséggel. A 10 csoport első két helyezettje kijutott az Európa-bajnokságra.

Pótselejtező

A pótselejtezőben összesen 16 csapat vett részt, amelyet eredetileg 2020 márciusában játszottak volna, de a Covid19-pandémia miatt novemberre halasztották. Ez másodlagos kijutási lehetőséget adott a csapatok számára. A 16 csapat kilétét a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorolása döntötte el. A 16 csapat négy ágra került, mindegyik ágon négy csapattal, mindegyik ágról egy csapat jutott ki az Eb-re. A Nemzetek Ligája mindegyik ligájának saját ága volt, ha az adott ligából legalább négy csapat nem jutott ki az Eb-re a selejtezőn át. A Nemzetek Ligája csoportgyőztesei automatikusan pótselejtezős kvótát kaptak a saját ligájuk ágára.

A D ligától az A ligáig, alulról felfelé töltötték fel a 16 csapatot. Először a csoportgyőztesek kaptak kvótát a pótselejtezőre. Ha a csoportgyőztes már kijutott az Eb-re, akkor helyette az ugyanabban a ligában legmagasabban rangsorolt csapat kapta a kvótát. Ha már nem volt elég csapat a ligában, akkor a következő ligában lévő, a Nemzetek Ligája összesített rangsorában soron következő legmagasabban rangsorolt csapat kapta a kvótát.

A D ligától az A ligáig, alulról felfelé töltötték fel a négy ágat is. Egy ág az azonos ligából érkező négy csapatból állt. Egy csoportgyőztes nem játszhatott egy magasabb ligában lévő csapattal. Ha több mint négy csapat jutott kvótához ugyanabból a ligából, akkor sorsolás döntött arról, hogy mely csapatok maradtak az adott liga ágán. A maradék csapatokat a feljebb lévő ligák ágaira sorsolták. A sorsolást 2019. november 22-én tartották azok között, akik nem voltak csoportgyőztesek.[9][10]

A pótselejtező négy ága egyenként két elődöntőből és egy döntőből állt (a két elődöntő győztese között). Az 1. helyen rangsorolt csapat a 4. helyen rangsorolt csapattal, a 2. helyen rangsorolt csapat a 3. helyen rangsorolt csapattal mérkőzött, a magasabban rangsorolt csapat játszott hazai pályán. A döntő helyszínét a két elődöntő győztese közül sorsolták. A pótselejtező négy ágának négy győztese kijutott az Európa-bajnokságra.[2]

Naptár

[szerkesztés]

A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája és a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőinek naptára:[6]

Dátum 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező)
2018. szeptember 6–8. 1. játéknap
2018. szeptember 9–11. 2. játéknap
2018. október 11–13. 3. játéknap
2018. október 14–16. 4. játéknap
2018. november 15–17. 5. játéknap
2018. november 18–20. 6. játéknap
2019. március 21–23. 1. játéknap
2019. március 24–26. 2. játéknap
2019. június 5–6. Elődöntők
2019. június 7–8. 3. játéknap
2019. június 9. Bronzmérkőzés
Döntő
2019. június 10–11. 4. játéknap
2019. szeptember 5–7. 5. játéknap
2019. szeptember 8–10. 6. játéknap
2019. október 10–12. 7. játéknap
2019. október 13–15. 8. játéknap
2019. november 14–16. 9. játéknap
2019. november 17–19. 10. játéknap
2020. március 26–28. A pótselejtező elődöntői
2020. március 29–31. A pótselejtező döntői
2020. június 12. – július 12. 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság

Pénzdíjazás

[szerkesztés]

A pénzdíjakat 2018 márciusában jelentették be.[11] Az 55 ország között összesen 76,25 millió euró pénzdíjat osztanak ki.

Az alapdíj ligánként és csapatonként a következő:

  • A liga: 1,5 millió euró
  • B liga: 1 millió euró
  • C liga: 750 ezer euró
  • D liga: 500 ezer euró

A csoportgyőztesek további pénzjutalomban részesülnek:

  • A liga csoportgyőztesei: 1,5 millió euró
  • B liga csoportgyőztesei: 1 millió euró
  • C liga csoportgyőztesei: 750 ezer euró
  • D liga csoportgyőztesei: 500 ezer euró

Az A liga négy csoportgyőztese, amelyek az egyenes kieséses szakaszba jutnak, további pénzjutalomban részesülnek:

  • Győztes: 4.5 millió euró
  • Második helyezett: 3,5 millió euró
  • Harmadik helyezett: 2,5 millió euró
  • Negyedik helyezett: 1,5 millió euró

Kiemelés

[szerkesztés]
  Az A liga résztvevői
  A B liga résztvevői
  A C liga résztvevői
  A D liga résztvevői

Az UEFA mind az 55 tagországa részt vesz a sorozatban. Az 55 csapatot négy ligára osztották (12 csapat az A ligába, 12 csapat a B ligába, 15 csapat a C ligába, és 16 csapat a D ligába került), a 2018-as világbajnoki selejtezők utolsó fordulója (a pótselejtezők kivételével) utáni UEFA-együtthatóik alapján. A legmagasabb együtthatóval rendelkező csapatok az A ligába kerültek, és így tovább.[4]

A liga
Kalap Csapat Eh. Hely.
1.  Németország 40 747 1
 Portugália 38 656 2
 Belgium 38 123 3
 Spanyolország 37 311 4
2.  Franciaország 36 617 5
 Anglia 36 231 6
 Svájc 34 986 7
 Olaszország 34 426 8
3.  Lengyelország 32 982 9
 Izland 31 155 10
 Horvátország 31 139 11
 Hollandia 29 866 12
B liga
Kalap Csapat Eh. Hely.
1.  Ausztria 29 419 13
 Wales 29 269 14
 Oroszország 29 258 15
 Szlovákia 28 554 16
2.  Svédország 28 487 17
 Ukrajna 28 286 18
 Írország 28 249 19
 Bosznia-Hercegovina 28 200 20
3.  Észak-Írország 27 127 21
 Dánia 27 052 22
 Csehország 27 028 23
 Törökország 26 538 24
C liga
Kalap Csapat Eh. Hely.
1.  Magyarország 26 486 25
 Románia 26 057 26
 Skócia 25 662 27
 Szlovénia 25 148 28
2.  Görögország 24 931 29
 Szerbia 24 847 30
 Albánia 24 430 31
 Norvégia 24 208 32
3.  Montenegró 23 912 33
 Izrael 22 791 34
 Bulgária 22 091 35
 Finnország 20 501 36
4.  Ciprus 19 491 37
 Észtország 19 441 38
 Litvánia 18 101 39
D liga
Kalap Csapat Eh. Hely.
1.  Azerbajdzsán 17 761 40
 Macedónia 17 071 41
 Fehéroroszország 16 868 42
 Grúzia 16 523 43
2.  Örményország 15 846 44
 Lettország 15 821 45
 Feröer 15 490 46
 Luxemburg 14 231 47
3.  Kazahsztán 13 431 48
 Moldova 13 131 49
 Liechtenstein 10 950 50
 Málta 10 870 51
4.  Andorra 10 240 52
 Koszovó 9950 53
 San Marino 8190 54
 Gibraltár 7550 55

A csoportok sorsolását 2018. január 24-én, helyi idő szerint 12 órától tartják Lausanne-ben, Svájcban.[12][13]

A liga

[szerkesztés]

1. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás vagy kiesés[m 1] Hollandia Franciaország Németország
1.  Hollandia 4 2 1 1 8 4 +4 7[m 2] Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe 2–0 3–0
2.  Franciaország 4 2 1 1 4 4 0 7[m 2] 2–1 2–1
3.  Németország 4 0 2 2 3 7 −4 2 2–2 0–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt egyik csapat sem esett ki.[14]
  2. a b Egymás elleni gólkülönbség: Hollandia +1, Franciaország −1.

2. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás vagy kiesés[m 1] Svájc Belgium Izland
1.  Svájc 4 3 0 1 14 5 +9 9[m 2] Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe 5–2 6–0
2.  Belgium 4 3 0 1 9 6 +3 9[m 2] 2–1 2–0
3.  Izland 4 0 0 4 1 13 −12 0 1–2 0–3
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt egyik csapat sem esett ki.[14]
  2. a b Egymás elleni gólkülönbség: Svájc +2, Belgium −2.

3. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás vagy kiesés[m 1] Portugália Olaszország Lengyelország
1.  Portugália 4 2 2 0 5 3 +2 8 Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe 1–0 1–1
2.  Olaszország 4 1 2 1 2 2 0 5 0–0 1–1
3.  Lengyelország 4 0 2 2 4 6 −2 2 2–3 0–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt egyik csapat sem esett ki.[14]

4. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás vagy kiesés[m 1] Anglia Spanyolország Horvátország
1.  Anglia 4 2 1 1 6 5 +1 7 Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe 1–2 2–1
2.  Spanyolország 4 2 0 2 12 7 +5 6 2–3 6–0
3.  Horvátország 4 1 1 2 4 10 −6 4 0–0 3–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt egyik csapat sem esett ki.[14]

Egyenes kieséses szakasz

[szerkesztés]

Az egyenes kieséses szakaszban a Nemzetek Ligája A ligájának négy csoportgyőztese vett részt. Az egyenes kieséses szakasz 4 mérkőzésből állt: két elődöntő, a bronzmérkőzés és a döntő. Az elődöntők párosítását, valamint a bronzmérkőzés és a döntő hivatalos pályaválasztóját 2018 december 3-án, 14.30-kor sorsolták Dublinban.[15][16][17]


ElődöntőkDöntő
június 5.
 Portugália3
június 9.
 Svájc1
 Portugália1
június 6.
 Hollandia0
 Hollandia3
 Anglia1
Bronzmérkőzés
június 9.
 Svájc0 (5)
 Anglia0 (6)

Elődöntők

[szerkesztés]
2019. június 5.
20:45 (19:45 UTC+1)
Portugália  3–1  Svájc
Ronaldo Gól : 25' 25' Gól : 88' 88' Gól : 90' 90' (1–0)
Rodríguez Gól : 57' 57' (11-esből)


2019. június 6.
20:45 (19:45 UTC+1)
Hollandia  3–1  (h. u.)  Anglia
De Ligt Gól : 73' 73'
Walker Gól : 97' 97' (öngól)
Promes Gól : 114' 114'
(0–1, 1–1, 3–1)
Jegyzőkönyv
Rashford Gól : 32' 32' (11-esből)
Estádio D. Afonso Henriques, Guimarães
Nézőszám: 25 711
Játékvezető: Clément Turpin (francia)

Bronzmérkőzés

[szerkesztés]
2019. június 9.
20:45 (19:45 UTC+1)
Svájc  0–0  (h. u.)  Anglia
Jegyzőkönyv
  Büntetőpárbaj  
Zuber Értékesítve
Xhaka Értékesítve
Akanji Értékesítve
Mbabu Értékesítve
Schär Értékesítve
Drmić Elhibázott
5–6 Értékesítve Maguire
Értékesítve Barkley
Értékesítve Sancho
Értékesítve Sterling
Értékesítve Pickford
Értékesítve Dier
Estádio D. Afonso Henriques, Guimarães
Nézőszám: 15 742
Játékvezető: Ovidiu Hațegan (román)

Döntő

[szerkesztés]
2019. június 9.
20:45 (19:45 UTC+1)
Portugália  1–0  Hollandia
Guedes Gól : 60' 60' (0–0)
Jegyzőkönyv
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 43 199
Játékvezető: Alberto Undiano Mallenco (spanyol)

B liga

[szerkesztés]

1. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Ukrajna Csehország Szlovákia
1.  Ukrajna 4 3 0 1 5 5 0 9 Feljutott a 2020–2021-es A ligába 1–0 1–0
2.  Csehország 4 2 0 2 4 4 0 6 1–2 1–0
3.  Szlovákia 4 1 0 3 5 5 0 3 4–1 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt egyik csapat sem esett ki.[14]

2. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Svédország Oroszország Törökország
1.  Svédország 4 2 1 1 5 3 +2 7[m 2] Feljutott a 2020–2021-es A ligába 2–0 2–3
2.  Oroszország 4 2 1 1 4 3 +1 7[m 2] 0–0 2–0
3.  Törökország 4 1 0 3 4 7 −3 3 0–1 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt egyik csapat sem esett ki.[14]
  2. a b Egymás elleni pontok: Svédország 4, Oroszország 1.

3. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Bosznia-Hercegovina Ausztria Észak-Írország
1.  Bosznia-Hercegovina 4 3 1 0 5 1 +4 10 Feljutott a 2020–2021-es A ligába 1–0 2–0
2.  Ausztria 4 2 1 1 3 2 +1 7 0–0 1–0
3.  Észak-Írország 4 0 0 4 2 7 −5 0 1–2 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt egyik csapat sem esett ki.[14]

4. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Dánia Wales Írország
1.  Dánia 4 2 2 0 4 1 +3 8 Feljutott a 2020–2021-es A ligába 2–0 0–0
2.  Wales 4 2 0 2 6 5 +1 6 1–2 4–1
3.  Írország 4 0 2 2 1 5 −4 2 0–0 0–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt egyik csapat sem esett ki.[14]

C liga

[szerkesztés]

1. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Skócia Izrael Albánia
1.  Skócia 4 3 0 1 10 4 +6 9 Feljutott a 2020–2021-es B ligába 3–2 2–0
2.  Izrael 4 2 0 2 6 5 +1 6 2–1 2–0
3.  Albánia 4 1 0 3 1 8 −7 3 0–4 1–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek a B ligába kerültek és egyik csapat sem esett ki.[14]

2. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Finnország Magyarország Görögország Észtország
1.  Finnország 6 4 0 2 5 3 +2 12 Feljutott a 2020–2021-es B ligába 1–0 2–0 1–0
2.  Magyarország 6 3 1 2 9 6 +3 10 2–0 2–1 2–0
3.  Görögország 6 3 0 3 4 5 −1 9 1–0 1–0 0–1
4.  Észtország 6 1 1 4 4 8 −4 4 0–1 3–3 0–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek a B ligába kerültek és egyik csapat sem esett ki.[14]

3. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Norvégia Bulgária Ciprusi Köztársaság Szlovénia
1.  Norvégia 6 4 1 1 7 2 +5 13 Feljutott a 2020–2021-es B ligába 1–0 2–0 1–0
2.  Bulgária 6 3 2 1 7 5 +2 11 1–0 2–1 1–1
3.  Ciprus 6 1 2 3 5 9 −4 5 0–2 1–1 2–1
4.  Szlovénia 6 0 3 3 5 8 −3 3 1–1 1–2 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek a B ligába kerültek és egyik csapat sem esett ki.[14]

4. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Szerbia Románia Montenegró Litvánia
1.  Szerbia 6 4 2 0 11 4 +7 14 Feljutott a 2020–2021-es B ligába 2–2 2–1 4–1
2.  Románia 6 3 3 0 8 3 +5 12 0–0 0–0 3–0
3.  Montenegró 6 2 1 3 7 6 +1 7 0–2 0–1 2–0
4.  Litvánia 6 0 0 6 3 16 −13 0 0–1 1–2 1–4
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek a B ligába kerültek és egyik csapat sem esett ki.[14]

D liga

[szerkesztés]

1. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Grúzia Kazahsztán Lettország Andorra
1.  Grúzia 6 5 1 0 12 2 +10 16 Feljutott a 2020–2021-es C ligába 2–1 1–0 3–0
2.  Kazahsztán 6 1 3 2 8 7 +1 6 0–2 1–1 4–0
3.  Lettország 6 0 4 2 2 6 −4 4 0–3 1–1 0–0
4.  Andorra 6 0 4 2 2 9 −7 4 1–1 1–1 0–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[14]

2. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Fehéroroszország Luxemburg Moldova San Marino
1.  Fehéroroszország 6 4 2 0 10 0 +10 14 Feljutott a 2020–2021-es C ligába 1–0 0–0 5–0
2.  Luxemburg 6 3 1 2 11 4 +7 10 0–2 4–0 3–0
3.  Moldova 6 2 3 1 4 5 −1 9 0–0 1–1 2–0
4.  San Marino 6 0 0 6 0 16 −16 0 0–2 0–3 0–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[14]

3. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Koszovó Azerbajdzsán Feröer Málta
1.  Koszovó 6 4 2 0 15 2 +13 14 Feljutott a 2020–2021-es C ligába 4–0 2–0 3–1
2.  Azerbajdzsán 6 2 3 1 7 6 +1 9 0–0 2–0 1–1
3.  Feröer 6 1 2 3 5 10 −5 5 1–1 0–3 3–1
4.  Málta 6 0 3 3 5 14 −9 3 0–5 1–1 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[14]

4. csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés[m 1] Észak-Macedónia Örményország Gibraltár (brit tengerentúli terület) Liechtenstein
1.  Macedónia 6 5 0 1 14 5 +9 15 Feljutott a 2020–2021-es C ligába 2–0 4–0 4–1
2.  Örményország 6 3 1 2 14 8 +6 10 4–0 0–1 2–1
3.  Gibraltár 6 2 0 4 5 15 −10 6 0–2 2–6 2–1
4.  Liechtenstein 6 1 1 4 7 12 −5 4 0–2 2–2 2–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Rangsorolás a csoportban
Jegyzetek:
  1. A 2020–2021-es Nemzetek Ligája átalakítása miatt a második helyezettek és a legjobb harmadik helyezett a C ligába került.[14]

Összesített rangsor

[szerkesztés]

Az összesített rangsor alapján történt a csapatok kiemelése a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásához.

A liga
Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1. A3  Portugália 4 2 2 0 5 3 +2 8
2. A1  Hollandia 4 2 1 1 8 4 +4 7
3. A4  Anglia 4 2 1 1 6 5 +1 7
4. A2  Svájc 4 3 0 1 14 5 +9 9
5. A2  Belgium 4 3 0 1 9 6 +3 9
6. A1  Franciaország 4 2 1 1 4 4 0 7
7. A4  Spanyolország 4 2 0 2 12 7 +5 6
8. A3  Olaszország 4 1 2 1 2 2 0 5
9. A4  Horvátország 4 1 1 2 4 10 −6 4
10. A3  Lengyelország 4 0 2 2 4 6 −2 2
11. A1  Németország 4 0 2 2 3 7 −4 2
12. A2  Izland 4 0 0 4 1 13 −12 0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: A rangsorolás szabályai
B liga
Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
13. B3  Bosznia-Hercegovina 4 3 1 0 5 1 +4 10
14. B1  Ukrajna 4 3 0 1 5 5 0 9
15. B4  Dánia 4 2 2 0 4 1 +3 8
16. B2  Svédország 4 2 1 1 5 3 +2 7
17. B2  Oroszország 4 2 1 1 4 3 +1 7
18. B3  Ausztria 4 2 1 1 3 2 +1 7
19. B4  Wales 4 2 0 2 6 5 +1 6
20. B1  Csehország 4 2 0 2 4 4 0 6
21. B1  Szlovákia 4 1 0 3 5 5 0 3
22. B2  Törökország 4 1 0 3 4 7 −3 3
23. B4  Írország 4 0 2 2 1 5 −4 2
24. B3  Észak-Írország 4 0 0 4 2 7 −5 0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: A rangsorolás szabályai
C liga
Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
25. C1  Skócia 4 3 0 1 10 4 +6 9
26. C3  Norvégia 4 3 0 1 5 1 +4 9
27. C4  Szerbia 4 2 2 0 6 3 +3 8
28. C2  Finnország 4 2 0 2 3 3 0 6
29. C3  Bulgária 4 2 1 1 4 3 +1 7
30. C1  Izrael 4 2 0 2 6 5 +1 6
31. C2  Magyarország 4 2 0 2 4 3 +1 6
32. C4  Románia 4 1 3 0 3 2 +1 6
33. C2  Görögország 4 2 0 2 3 4 −1 6
34. C1  Albánia 4 1 0 3 1 8 −7 3
35. C4  Montenegró 4 0 1 3 1 5 −4 1
36. C3  Ciprus 4 0 1 3 2 7 −5 1
37. C2  Észtország 6 1 1 4 4 8 −4 4
38. C3  Szlovénia 6 0 3 3 5 8 −3 3
39. C4  Litvánia 6 0 0 6 3 16 −13 0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: A rangsorolás szabályai
D liga
Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
40. D1  Grúzia 6 5 1 0 12 2 +10 16
41. D4  Macedónia 6 5 0 1 14 5 +9 15
42. D3  Koszovó 6 4 2 0 15 2 +13 14
43. D2  Fehéroroszország 6 4 2 0 10 0 +10 14
44. D2  Luxemburg 6 3 1 2 11 4 +7 10
45. D4  Örményország 6 3 1 2 14 8 +6 10
46. D3  Azerbajdzsán 6 2 3 1 7 6 +1 9
47. D1  Kazahsztán 6 1 3 2 8 7 +1 6
48. D2  Moldova 6 2 3 1 4 5 −1 9
49. D4  Gibraltár 6 2 0 4 5 15 −10 6
50. D3  Feröer 6 1 2 3 5 10 −5 5
51. D1  Lettország 6 0 4 2 2 6 −4 4
52. D4  Liechtenstein 6 1 1 4 7 12 −5 4
53. D1  Andorra 6 0 4 2 2 9 −7 4
54. D3  Málta 6 0 3 3 5 14 −9 3
55. D2  San Marino 6 0 0 6 0 16 −16 0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: A rangsorolás szabályai

2020-as Európa-bajnokság, pótselejtezők

[szerkesztés]

Azok a csapatok, amelyek a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjéből nem jutottak ki az Eb-re, pótselejtezőn szerezhettek részvételi jogot. A Nemzetek Ligája mindegyik ligája egy helyet biztosított a maradék négy kiadó helyre. Mindegyik ligából az a legjobb négy csapat, amely nem jutott ki az Európa-bajnokságra részt vehetett a pótselejtezőn. Elsősorban a ligák csoportgyőztesei játszhattak pótselejtezőt, de ha egy csoportgyőztes már az Eb-selejtezőből kijutott, akkor az adott liga következő legjobb helyezettje kapott helyet. Ha valamelyik ligából kevesebb mint négy csapat nem jutott ki a selejtezőből, akkor a pótselejtezős helyeket a Nemzetek Ligája következő legjobb helyezettjei kapták.

A csapatok kiválasztásának eljárása döntötte el, hogy a szabályok alapján mely 16 csapat játszhatott pótselejtezőt.[18][19] A kékkel jelzett csapatok voltak a pótselejtezősök.

A liga
Hely. Csapat
1. CS  Portugália
2. CS  Hollandia[R]
3. CS  Anglia[R]
4. CS  Svájc
5.  Belgium
6.  Franciaország
7.  Spanyolország[R]
8.  Olaszország[R]
9.  Horvátország
10.  Lengyelország
11.  Németország[R]
12.  Izland
B liga
Hely. Csapat
13. CS  Bosznia-Hercegovina
14. CS  Ukrajna
15. CS  Dánia[R]
16. CS  Svédország
17.  Oroszország[R]
18.  Ausztria
19.  Wales
20.  Csehország
21.  Szlovákia
22.  Törökország
23.  Írország[R]
24.  Észak-Írország
C liga
Hely. Csapat
25. CS  Skócia[R]
26. CS  Norvégia
27. CS  Szerbia
28. CS  Finnország
29.  Bulgária
30.  Izrael
31.  Magyarország[R]
32.  Románia[R]
33.  Görögország
34.  Albánia
35.  Montenegró
36.  Ciprus
37.  Észtország
38.  Szlovénia
39.  Litvánia
D liga
Hely. Csapat
40. CS  Grúzia
41. CS  Észak-Macedónia
42. CS  Koszovó
43. CS  Fehéroroszország
44.  Luxemburg
45.  Örményország
46.  Azerbajdzsán[R]
47.  Kazahsztán
48.  Moldova
49.  Gibraltár
50.  Feröer
51.  Lettország
52.  Liechtenstein
53.  Andorra
54.  Málta
55.  San Marino

Jegyzetek

  • CS NL-csoportgyőztes
  • [R] rendező
  •      pótselejtezőbe jutott
  •      kijutott az Európa-bajnokságra


Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. Ha két vagy több csapat azonos pontszámmal áll, akkor az 1–4. pontokat alkalmazzák. Ezt követően több csapatnak eldönthető a sorrendje, de nem biztos, hogy mindegyiknek. Ha például három csapat áll azonos pontszámmal, és az első négy pont alapján csak az egyik csapat helyezését lehet eldönteni, akkor a másik kettő még azonosan áll. Ebben az esetben a maradék két csapatra nézve újra az 1. ponttól kezdve kell eldönteni a helyezésüket.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Így működik az új válogatott sorozat, a Nemzetek Ligája. nemzetisport.hu, 2014. április 1. (Hozzáférés: 2014. december 5.)
  2. a b UEFA Nations League format and schedule confirmed. UEFA.org, 2014. december 4. [2017. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 5.)
  3. Nemzetek Ligája: zöld utat kapott az új nagy futballtorna. nemzetisport.hu, 2014. december 4. (Hozzáférés: 2014. december 5.)
  4. a b UEFA Nations League: all you need to know. UEFA.com, 2016. szeptember 21. (Hozzáférés: 2016. november 13.)
  5. UEFA Nations League/UEFA EURO 2020 qualifying. UEFA.com
  6. a b c d e f g h Regulations of the UEFA Nations League 2018/19. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2017. szeptember 28. (Hozzáférés: 2017. október 3.)
  7. Lyon to host 2018 UEFA Europa League final. UEFA, 2016. december 9. [2017. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 25.)
  8. Format change for 2020/21 UEFA Nations League”, Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. 
  9. European Qualifiers: How the play-offs for UEFA EURO 2020 work. youtube.com . UEFA.tv, 2017. október 14.
  10. UNL media briefing PDF version. files.footballseeding.com . UEFA, 2017. szeptember 20. [2017. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 5.)
  11. UEFA Nations League solidarity and bonus fees”, Union of European Football Associations, 2018. március 23. (Hozzáférés: 2018. április 4.) 
  12. UEFA Nations League format confirmed”, Union of European Football Associations, 2017. szeptember 20. (Hozzáférés: 2017. szeptember 20.) 
  13. League Phase Draw Press Kit (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2018. január 22. (Hozzáférés: 2018. január 23.)
  14. a b c d e f g h i j k l m n o p NL: a magyar válogatott felkerült a második vonalba”, nemzetisport.hu, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 25.) 
  15. UEFA Nations League Finals draw. UEFA.com
  16. 2019 UEFA Nations League Finals draw press kit (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2018. november 30. (Hozzáférés: 2018. december 2.)
  17. Nations League Finals draw: Portugal v Switzerland, Netherlands v England”, Union of European Football Associations, 2018. december 3. (Hozzáférés: 2018. december 3.) 
  18. UEFA EURO 2020 play-offs as they stand”, Union of European Football Associations, 2018. november 20. (Hozzáférés: 2018. december 2.) 
  19. 2018/19 UEFA Nations League rankings (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2018. november 20. (Hozzáférés: 2018. november 21.)