Ugrás a tartalomhoz

811-es főút (Magyarország)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
811-es főút
A 811-es főút nyomvonala
A 811-es főút nyomvonala
ÚttípusMásodrendű főút
Építkezés1920-as évek
Hossza
elkészült42 km
épül0 km
tervezett0 km
Ország Magyarország
TartományokFejér vármegye
MérnökségekMagyar Közút Kht.
Az út elejeSzékesfehérvár
Az út végeÓbarok

A -es számú főút egy három számjegyű, másodrendű főút Fejér vármegye északi részén; Székesfehérvártól tart az 1-es főút Bicske és Tatabánya közötti szakaszáig, hossza mintegy 42 kilométer. Már az 1930-as évek óta főúti besorolással rendelkezik.

Nyomvonala

[szerkesztés]

Székesfehérvár belvárosában, a bíróság épületénél indul, majd keresztezi a 7-es főút városi elkerülő szakaszát, onnan északi-északkeleti irányban halad tovább a Lovasberényi-háton és a Váli-völgyben.

Székesfehérvár után az útjába eső első település Pátka, melynek csak külterületeit érinti. Ezt követően Lovasberény, Vértesacsa, Alcsútdoboz és Felcsút településeken halad keresztül és Óbarok közigazgatási területén ér véget, beletorkollva az 1-es főútba.

Több helyen – Székesfehérvár-Csala pusztánál, Pátka és Lovasberény határa közelében, Vértesacsán, az Acsai-víz hídja mellett, végül pedig Felcsút déli szélénél is – keresztezi az évtizedekkel ezelőtt felszámolt Bicske–Székesfehérvár-vasútvonal nyomvonalát; a négy keresztezés közül ma már csak a felcsútinál van vasúti forgalom, a korábbi vasút helyett néhány éve megindított Vál-völgyi Kisvasút révén. Utolsó métereihez közelítve az út még elhalad a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal alatt is, amely egy felüljárón keresztezi.

Alsóbbrendű utak közül Csalánál a 81 314-es, Pátkánál a 81 114-es számú mellékút (egykori állomáshoz vezető út, illetve bekötőút) ágazik ki belőle; Lovasberénynél a 8119-es út keresztezi (amely Velencéről vezet Csákvárra); Vértesacsánál egy újabb egykori állomáshoz vezető út lép ki belőle, a 81 308-as; Alcsút központjában a 8111-es és a 8106-os út is beletorkollik – előbbi délkelet (Baracska), utóbbi északkelet (Biatorbágy) felől –, Felcsút északi határában pedig a 8126-os úttal keresztezik egymást. Utóbbi mellékút Sörédet és a 81-es főutat köti össze Bicskével.

Története

[szerkesztés]

1934-ben a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 70 846/1934. számú rendelete a teljes mai hosszában harmadrendű főúttá nyilvánította: az Alcsút és Székesfehérvár közti szakaszát 805-ös útszámozással, a következő szakaszt a Felcsút és Baracska közti 804-es, Felcsúttól az 1-es főútig tartó szakaszát pedig a mai Pilisjászfalu és Söréd közt húzódó 806-os főút részeként.[1]


Kereszteződések, pihenőhelyek és hidak

[szerkesztés]
Csomópontok, pihenőhelyek és hidak
Útkereszteződés illetve útelágazás 0 Székesfehérvár
Útkereszteződés illetve útelágazás 2
Útkereszteződés illetve útelágazás Pátka 81 114
Lakott terület kezdete 23 Lovasberény
Útkereszteződés illetve útelágazás Csákvár-Oroszlány-Velence 8119
Lakott terület kezdete 29 Vértesacsa
Lakott terület kezdete 34 Alcsútdoboz
Útkereszteződés illetve útelágazás Vál-Baracska 8111
Útkereszteződés illetve útelágazás Etyek-Budapest 8106
Lakott terület kezdete 37 Felcsút
Útkereszteződés illetve útelágazás Csákvár 8126
Útkereszteződés illetve útelágazás 42 Tatabánya-Bicske

Az út filmekben, irodalomban

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]