William Herbert, Pembroke grófja
| William Herbert | |
| Pembroke 1. grófja | |
 | |
| Pembroke grófja | |
| Uralkodási ideje | |
| 1461. november 4. – 1469. július 27. | |
| Utódja | William Herbert, Pembroke 2. grófja |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1423. |
| Elhunyt | 1469. július 28. (46 évesen) Northampton |
| Nyughelye | Tintern apátság |
| Édesapja | William Herbert |
| Édesanyja | Gladys Gam |
| Testvére(i) | Richard Herbert |
| Házastársa | Anne Devereux |
| Gyermekei | William Walter George Philip Cecilie Maud Katherine Anne Isabel Margaret |
| |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
William Herbert (1423 – Northampton, 1469. július 28.) Pembroke első grófja volt. A rózsák háborúja egyik ütközetében, az Edgecote Moor-i csatában ő vezette a királypárti csapatokat. Miután serege megfutamodott, ellenfelei elfogták és kivégezték.
Élete
[szerkesztés]Apja William Herbert volt, akit William ap Thomasként is ismertek, aki V. Henrik angol király alatt harcolt Franciaországban. 1415-ben ütötték lovaggá. Anyja David Gam lánya, Gladys volt. Családja I. Vilmos angol király idejéből, Herbertus Camerariustól eredeztette magát. Walesben voltak birtokaik. Felesége Anne Devereux volt.[1]
Herbert gyerekkora óta harcos volt, VI. Henrik angol király 1449-ben ütötte lovaggá, és 1450-ben Edmund Beaufort, Somerset hercege alatt szolgált Franciaországban. Az 1450-es ütközetben Formigny-nél fogságba esett, de hamar kiszabadult. A rózsák háborújában York-párti volt, nagy szolgálatot tett Jasper Tudor, Pembroke grófja és Henrik exeteri herceg elleni fellépésével. 1457. május 1-jén a lancasteriek felajánlották, hogy életét és vagyonát megtarthatja, ha bocsánatot kér VI. Henriktől, de ő megmaradt yorkinak.[1]
1461 márciusától IV. Eduárd szűkebb tanácsának tagja lett, majd májusban fontos walesi pozíciókat szerzett meg. November 4-én bárói rangot kapott, és szolgálatai jutalmaként megkapta Pembroke várát, városát és birtokát. 1462. április 29-én megkapta a Térdszalagrendet. Kevéssel ezután csatlakozott a király észak-angliai hadjáratához, amely a még Lancaster-kézen lévő területek ellen indult. 1463-ban újabb – merionetshire-i, devonshire-i és suffolki – birtokokat kapott. Pembroke 1466-ban bemutatott egy levelet, amelyet Anjou Margit angol királyné futárjától koboztak el, és Richard Neville, Warwick grófja szervezkedéséről szólt. 1467 januárjában mindkettőjüket a királyi tanács elé idézték. 1467-ben életre szólóan megkapta Észak-Wales főbírói pozícióját. 1468-ban testvérével, Sir Richarddal elfoglalta a lancasteri kézen lévő utolsó várat, Harlech-et. Itt foglyul ejtette Tudor Henriket, a későbbi VII. Henriket, de nem sikerült hozzáadnia lányát, Maudot.[1]
Az 1469-es lázadások idején, amelyek mögött Warwick állt, Pembroke gyorsan felállította walesiekből álló seregét. Júliusban azt az utasítást kapta, hogy testvérével együtt vezessék a katonákat Banburybe, és csatlakozzanak az erős íjászalakulatot is magában foglaló csapathoz, amelyet Humphrey Stafford, Devonshire grófja vezet. A manőver első fele sikerült, de a két sereg vezetője között vita tört ki az elszállásolásról, és ezért szétváltak. Július 29-én így Pembroke kénytelen volt egyedül, íjászok nélkül felvenni a harcot a lázadókkal. Hiába harcolt hősiesen, az Edgecote Moor-i csatát elvesztette, és testvérével együtt fogságba került. Július 28-án mindkettőjüket lefejezték. Pembroke-ot a Tintern apátság temették el.[1]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d Luminarium:William Herbert, Earl of Pembroke. (Hozzáférés: 2015. december 20.)
