Neville–Percy-viszály
A Neville–Percy-viszály két középkori angol család ellenségeskedése volt, amely jelentős szerepet játszott a rózsák háborújának kirobbanásában. Olyan régen gyűlölték egymást, hogy a kiváltó okra már senki nem emlékezett.[1]
Kezdetek
[szerkesztés]
A 15. század elején Észak-Angliát tradicionálisan két nagy család, a Percyk és a Neville-ek uralták már csaknem száz éve. A Percyk az 1400-as évek elején veszítettek a hatalmukból, mivel elbukott a király, IV. Henrik elleni lázadásuk, a Neville-ek viszont elképesztő ütemben gyarapodtak, elsősorban ügyes házasodásaiknak köszönhetően. Az évszázad első öt évtizedében megszerezték többek között Salisbury és Warwick grófi címét.[1]
Hagyományosan a Percyk voltak az urai Északkelet-Angliának, míg a Neville-ek alkották Északnyugat-Anglia domináns családját. Tagjaik sok pénzzel és nagy hatalommal járó pozíciókat birtokoltak, valamint fegyveres erővel felügyelték a skót határ rájuk eső szakaszát. A skót határvidék kormányzói posztja rendkívül jó pénz- és hatalomszerzési lehetőség volt, így annak joga apáról fiúra szállt a két családban. Mivel a kormányzóktól elvárták, hogy hatalmas juttatásukból állandó fegyveres sereget tartsanak fenn, a két családnak magánhadsereg állt rendelkezésére.
A két család kapcsolata feszült volt, de nem annyira, hogy Joan Beaufort, Ralph Neville özvegye ne helyezze Henry Percy, Northumberland grófjának gyámsága alá a családja által nevelt Plantagenet Richárd yorki herceget, illetve Percy ne vehesse feleségül Beaufort lányát, Eleanort. A viszály kirobbanásakor a két család feje Henry Percy, Northumberland grófja, illetve Richard Neville, Salisbury grófja volt, de a háborúskodást nem ők, hanem fiaik, azok közül is a fiatalabbak kezdték. A két legidősebb, Henry Percy, Poynings grófja, illetve Richard Neville, Warwick grófja ekkor még kimaradt a viszályból. A fő hangadók a Percyk részéről Thomas Percy, Egremont bárója, Ralph és Richard Percy volt, míg a másik oldalról Thomas és John Neville, Montagu márkija szította a tüzet. Egremontot veszekedős, erőszakos, tekintélyt nem tisztelő emberként ismerték.[2]
1450–1453
[szerkesztés]
Az 1450-es évek elején Henry Percy, Northumberland grófjának fia, Thomas Percy, Egremont bárója fegyvereseket kezdett toborozni a Neville-ek érdekszférájába tartozó területeken. Pontosan nem tudni, mi vezette, harag a skót háború miatt, földvita, esetleg veszekedésre hajlamos természete, de elkezdte zaklatni a Neville-ek bérlőit és rongálta tulajdonukat. A provokációra John Neville, Montagu márkija hasonló módon válaszolt. A kisebb csetepaték miatt a királyi tanács levélben szólította fel a két ház fejét, hogy fogják vissza fiaikat.[3] A levélnek nem lett hatása, 1453. július 29-én John Neville embereivel Topcliffe House-hoz vonult, és megpróbálta elfogni Egremontot. Azzal fenyegette meg a helyieket, hogy mindenkit felakasztat, ha nem hozzák elé a bárót.[2]
A tanács felszólította Egremontot, hogy jelentkezzen katonai szolgálatra Franciaországba, de ő nem tett eleget az utasításnak. 1453. augusztus 24-én Egremont és testvére, Richard Percy fegyveresek élén megzavarta Thomas Neville, Salisbury második fiának lakodalmi menetét Heworth-nál, York közelében. Az akcióban, amely Heworth Moor-i összecsapásként híresült el, kevesen sérültek meg. Salisbury azonnal legidősebb fiáért Warwickért küldött, aki öt éve nem járt otthon. Warwick azonnal északra indult.[2][3]
Az ellenségeskedés folyt tovább, mindkét oldal zaklatta a másik bérlőit, rongálta vagyontárgyait: John Neville Northumberland cattoni házát dúlta fel, Richard Percy Neville gargrave-i bérlőit terrorizálta. A királyi tanács mindössze egy helytelenítő levelet küldött, ami kiábrándította Salisburyt, aki abban bízott, hogy Egremontot és embereit bíróság elé állítják.[4] York polgármestere megpróbált közvetíteni a két család között, de 1453 október 20-án a Neville-k és a Percyk csapatai felvonultak, és három napon át fenyegető közelségben, alig hat kilométerre voltak egymáshoz. Végül nem csaptak össze, de a szenvedélyek nem csitultak.[3]
1454
[szerkesztés]
Warwick haragba került korának másik hatalmasságával, Edmund Beaufort, Somerset hercegével, mivel az kapta meg glamorgani birtokát, erős szövetséget kötött annak legfőbb ellenfelével Plantagenet Richárd yorki herceggel. Mivel York egy Neville-lányt, Cecilyt, Salisbury húgát vette feleségül, természetes szövetségesüknek számított. Megszületett az alku: York segíti a Neville-eket a Percyk ellen, a Nevielle-k pedig York mellé állnak, és támogatni fogják kormányzati reformjait és Somerset eltávolítását. A viszály ezzel országos szintre emelkedett.[4]
1454 májusában – VI. Henrik betegsége alatt – York lett a régens, és úgy döntött, hogy a Neville-ek javára rendezi az ügyet. A parlamenttel határozatot hozatott, amely szerint vagyonelkobzással büntethetik azt, aki az idézés ellenére nem jelenik meg a királyi tanács előtt. Egy másik döntéssel elmarasztalták a Percyket, mert hatalmukat dél felé, Yorkshire-re is megpróbálták kiterjeszteni. Ezeket a rendeleteket számos idézés követte, amelyeknek a Percy-k nem tettek eleget.[5] A Neville-ek most már hivatalos támogatással vadászhattak a Percykre.[2] Válaszul Northumberland Henry Holland, Exeter hercegénél, Somersetnél és Anjou Margit angol királynénál keresett pártfogást, és ezzel nagyjából kialakult a rózsák háborújának két ellenlábasa: a York-párt és a Lancaster-párt.[3]
Nyáron tovább éleződött a vita, amikor Egremont és Exeter York-ellenes felkelést robbantott ki. Habár a lázadást hamar leverték, Exeter pedig börtönbe került, Egremont folytatta a támadásokat Neville támogatói ellen. Késő októberben Thomas és John Neville a Stamford Bridge-i csatában megverte Egremontot és bátyját, Richard Percyt. Egremontot York elé vitték, aki olyan mértékű büntetést szabott ki rá a heworth-i csetepaté miatt, amelynek kifizetésére reménye sem volt, így a londoni adósok börtönébe zárták, ahonnan csak 1456-ban tudott megszökni.[3]
1455–1461
[szerkesztés]1455 májusában a két nagy tábor fegyveresei összecsaptak St. Albansnél: a yorki győzelemmel végződő csatában megölték Somersetet, Northumberlandet és Cliffordot. Northumberland fia elkötelezte magát a Lancaster-párt mellett. 1458-ban VI. Henrik megpróbálta kibékíteni a Neville és a Percy családot, de az erőszak folytatódott. 1460-ban ütközetben vagy hóhér által meghalt Egremont, Salisbury, York és Thomas Neville. 1461 márciusában Northumberland fia saját kezűleg ölte meg York fiát, Edmundot.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b John Gillingham: A Rózsák Háborúja, 106-107. oldal ISBN 963-09-2593-1
- ↑ a b c d Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen
<ref>címke; nincs megadva szöveg a(z)B21nevű lábjegyzeteknek - ↑ a b c d e f John A. Wagner:Encyclopedia of the Wars of the Roses – Neville-Percy Feud. [2015. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 23.)
- ↑ a b John Gillingham: A Rózsák Háborúja, 108-109. oldal ISBN 963-09-2593-1
- ↑ John Gillingham: A Rózsák Háborúja, 110-115. oldal ISBN 963-09-2593-1
