Ferrybridge-i csata
| Ferrybridge-i csata | |||
 | |||
| Fehér és vörös rózsa - a szemben állók jelképei | |||
| Konfliktus | Rózsák háborúja | ||
| Időpont | 1461. március 28. | ||
| Helyszín | Anglia, Ferrybridge | ||
| Eredmény | Yorki győzelem a Lancaster-pártiak felett | ||
| Szemben álló felek | |||
| Parancsnokok | |||
| Szemben álló erők | |||
| Veszteségek | |||
| Térkép | |||
 Ferrybridge-i csata
Pozíció Anglia térképén
| |||
 é. sz. 53° 42′ 45″, ny. h. 1° 16′ 25″53.712500°N 1.273611°WKoordináták: é. sz. 53° 42′ 45″, ny. h. 1° 16′ 25″53.712500°N 1.273611°W | |||
A Ferrybridge-i csata a rózsák háborújának egyik ütközete volt, amelyet 1461. március 28-án vívtak a York- és Lancaster-csapatok. A csata célja az volt, hogy a York-sereg átjusson az Aire-folyón. A Richard Neville, Warwick grófja által vezetett sereg súlyos veszteségeket okozott a Lancastereknek, akik kénytelenek voltak feladni a ferrybridgei árkelőt, és Towtonba hátráltak.
Előzmények
[szerkesztés]1461. február 17-én a York-párti csapatok vereséget szenvedtek második Saint Albans-i csatában. VI. Henrik angol király kiszabadult, és csatlakozott a felesége, Anjou Margit vezette Lancaster-erőkhöz. Győzelmüket azonban nem tudták kihasználni, mert a két York-sereg február 22-én egyesült, és bevonult Londonba. Plantagenet Richárd yorki herceg fia IV. Eduárd néven megkoronáztatta magát. A Lancasterek a hírek hallatára északra vonultak vissza. IV. Eduárd március 6-án kiáltványt adott ki, amelyben kegyelmet ígért azoknak, akik tíz napon belül meghódolnak előtte, kivéve azokat, akik évi jövedelme meghaladja a 100 márkát. Ez arra utal, hogy IV. Eduárd éket akart verni a Lancaster-főurak, valamint az őket segítők közé.[1]
Előkészületek
[szerkesztés]Míg a király Londonban tartózkodott, a yorki vezérek csapatokat gyűjtöttek, elsősorban Kelet-Angliában, majd március 11-én Lord Fauconberg vezetésével kivonultak az első csapatok a fővárosból észak felé. Két nappal később IV. Eduárd is utánuk indult. A sereg komótosan haladt Cambridge felé, és sokan csak útközben csatlakoztak a királyhoz. A sereg létszámáról nincsenek pontos adatok, de az biztos, hogy nagyon sokan voltak.[1] A csapatok a Saint Albans–Cambridge–Nottingham útvonalon haladtak, és március 27-én érték el Pontefractot. A sereg Bubwith Heath-nél táborozott le.[2]
A csata
[szerkesztés]Ferrybridge fontos középkori csomópont volt. Kőhídját még a 13. században építették, és a folyón sok mérföldön át nem volt más épített átkelő. Legközelebb sok mérfölddel arrébb, Castlefordnál volt egy gázló. Az Aire-folyó az északi területek természetes védvonala volt dél felé, az első komoly fizikai akadály, amelyet a Yorkoknak le kellett győzniük ahhoz, hogy betörhessenek a Lancasterek hátországába. A gyors átkelés létfontosságú volt IV. Eduárd számára, mivel csapatait csak nehezen tudta élelmezni tél végén az ellenséges hátországban. Ráadásul a középkori csapatokban gyakran tört ki járvány, ha sokáig egy helyen táboroztak, illetve a tétlenség ideje alatt megnőtt a dezertálók száma is. Ebből következően a városka birtoklása mindkét fél számára kiemelt cél volt.[3]
A York-csapatok, miután megérkeztek Pontefracthoz, előőrsöket küldtek ki a folyóhoz. Március 27-én az egyik ilyen könnyűlovas alakulat biztosította a castlefordi gázlót Eduárd számára. Warwick, John Radcliffe és Lord Fitzwater könnyűlovasokból és utászokból álló csapata a hídhoz indult, hogy biztosítsák azt, és kezdjék meg újjáépítését, mivel a Lancasterek részben lerombolták. A váratlanul érkező Fitzwater elfoglalta az északi oldalt, nekilátott a híd helyreállításához, majd tábort vert.[2][4]
Másnap hajnalban a Sir John Clifford és Sir John Neville vezette, Towtonból kicsapó Lancasterek rajtaütöttek a Yorkok táborán, amelyet teljesen váratlanul ért a támadás. A csatában szerzett sérüléseibe belehalt Lord Fitzwalter, Warwick helyettese. A könnyűlovasság támadását túlélő yorkiak visszamenekültek Pontefractba, a lancasteriek pedig erős hídfőállást építettek ki a folyó északi oldalán.[2]
Eduárd és Warwick a fősereggel megtámadta a hidat. A Lancasterek nyílzáporában megpróbálták pallókkal áthidalni a lerombolt híd helyén tátongó rést. Így írt erről a Neville család krónikása: "Embereink csak egymaguk készítette keskeny alkalmatosságon tudtak átkelni, amelyért élethalálharcot vívtak. Mindkét részről sok ember esett el."[1] A véres harcban sokan a jéghideg folyóba fulladtak, sokakat nyíl talált el, köztük Warwickot, aki a lábán sérült meg. A krónikaíró Jean de Wavrin szerint közel háromezer ember halt meg a küzdelemben.
Mivel a frontális támadás hatalmas véráldozattal járt, Lord Fauconberg ezer lovassal átkelt a castlefordi gázlón, hogy Clifford mögé kerüljön. Amikor a Lancasterek rájöttek, hogy két tűz közé kerülnek, megkezdték a visszavonulást a Towtonnál állomásozó főerők felé. Warwick átkelt a hídon, és üldözni kezdte a menekülőket, akiket Dintingdale-nél Fauconberg lerohant. Clifford meghalt, amikor eltalálta egy nyílvessző a nyakát.[5]
Következmények
[szerkesztés]A győzelmet követő napon, március 29-én a yorki sereg legyőzte a Lancastereket az angol történelem legvéresebb szigetországi ütközetében, a towtoni csatában.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c John Gillingham 166-170. oldal
- ↑ a b c Stringer
- ↑ Towton
- ↑ Luminarium
- ↑ David Clark
Források
[szerkesztés]- ↑ John Gillingham: John Gillingham. A rózsák háborúja. Kossuth Kiadó (1985). ISBN 963-09-2593-1. Hozzáférés ideje: 2019. február 27.
- ↑ Stringer: Alan Stringer. The Battles of Ferrybridge and Dintingdale 27-28 March 1461 [archivált változat]. Towton.org. Hozzáférés ideje: 2019. február 27. [archiválás ideje: 2016. január 13.]
- ↑ Towton: The Battle of Towton [archivált változat]. Towton.org. Hozzáférés ideje: 2019. február 27. [archiválás ideje: 2020. szeptember 19.]
- ↑ Luminarium: The Battle of Towton. Luminarium. Hozzáférés ideje: 2019. február 27.
- ↑ David Clark: Battlefield Walks in Yorkshire. Hozzáférés ideje: 2019. február 27.
