Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Inaktivitási irányelv kiegészítése, 2017

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

Eredmény: a módosított szövegváltozat jóváhagyása megtörtént, a szavazás itt érhető el.


Az inaktivitási irányelv kiegészítése, 2017

[szerkesztés]

A szövegjóváhagyási eljárás kiírása: Samat üzenetrögzítő 2017. december 13., 22:25 (CET) [válasz]

A tulajdonképpeni szavazás legkorábban három nappal ez után az időpont után kezdődhet, és csak akkor lehet elindítani, ha a megfogalmazás utolsó változatát legalább 4 szerkesztő jóváhagyta, beleértve a kiírót is.

A tervezett inaktivitási irányelv vitájában az egyik jelentős kifogás azzal kapcsolatban érkezett, hogy a javaslat csak a jogmegvonást (szüneteltetést/felfüggesztést) szabályozza, de azt nem, hogy az újra aktívvá váló szerkesztő miként kapja vissza az inaktivitás miatt szüneteltetett jogosultságát. A vita során több bürokrata kifejezte szándékát, hogy az ilyen esetekben a szerkesztő mindenféle bürokrácia és szavazás nélkül visszakaphatná a jogosultságát, azonban ezt a javaslat szövegszerűen nem tartalmazza; valamint a bürokratákra és adminisztrátorokra nem is teljesülhet, hiszen az érvényes irányelvek alapján nekik új szavazáson kell átesniük ehhez.

Ez a javaslat ezt módosítaná úgy, hogy teljesüljön az a szándék, hogy az inaktív szerkesztők újra aktívvá válásuk esetén könnyen visszakaphatják a korábbi jogosultságukat. A javaslat nem vonatkozik azokra, akiktől a közösség vonta meg a jogosultságot (bizalmat), csak azokra, akik önmaguk döntöttek a jogról való lemondásról vagy azt inaktivitásuk miatt vesztették el (szünetel). A két módosítási javaslatról egymás mellett, párhuzamosan szavazhatna a közösség. Mindkettő irányelvi döntést igényel, és csak azokra vonatkozna, akik a javaslat (esetleges) elfogadását követően mondanak le a jogosultságukról vagy került az megvonásra inaktivitás miatt.

A javaslat a következő szerkesztői csoportokra vonatkozik:

  • adminisztrátorok,
  • bürokraták,
  • felületszerkesztők,
  • sablonszerkesztők,
  • botok,
  • járőrök.

Az aktivitáshoz szabott feltételek könnyen teljesíthetőek, emellett valószínűvé teszik, hogy nem jut jogosulatlan személy ezúton a fiókhoz tartozó kiemelt jogosultsághoz. (Ez a megoldás általánosságban biztonságosabbnak tekinthető, mintha valakinek csak a WP:JA lapon kell annyit felírnia, hogy kéri az adminisztrátori/bürokrata jogosultságot.)

Még ne szavazz, a szöveg még nincs jóváhagyva!
Idekattintva fejezd ki véleményed:

A szavazás javasolt szövege

[szerkesztés]

Még ne szavazz, a szöveg még nincs jóváhagyva!

1) Egy adminisztrátor, bürokrata, felületszerkesztő, sablonszerkesztő, bot vagy járőr szerkesztői csoportba tartozó szerkesztő automatikusan visszakaphatja korábbi jogosultságát, amennyiben azt úgy veszítette el, hogy

  • arról önként lemondott vagy
  • az tartós inaktivitása miatt került megvonásra;

és egyszerre teljesülnek a következő feltételek:

  • szándék: kéri joga visszaadását a bürokraták üzenőfalának megfelelő szakaszában,
  • visszatérés: a kérelmet megelőző 1 hónapban legalább 5 különböző napon végzett szerkesztést a magyar Wikipédián belül,
  • biztonság: valószínűsíthetően megállapítható, hogy a szerkesztői fiók tulajdonosa használja a fiókot (kétség esetén a bürokraták jogosultak erről előzetesen meggyőződni),
  • alkalmasság: a jogról való lemondás vagy megvonás óta nem merült fel olyan körülmény, amely alapján a jog megadása közösségi döntést igényel, és
  • reakciók bevárása: választáshoz kötött tisztség esetén a kérés és a jogosultság visszaállítása között legalább öt nap telt el.

2) Visszamenőlegesség, egységesség:

a) A fenti szabály egységesen vonatkozik minden szerkesztőre, függetlenül attól, hogy mikor mondanak le a jogosultságukról vagy vesztik el azt inaktivitás miatt.

b) A fenti szabály csak azokra vonatkozik, akik az elfogadását követően mondanak le a jogosultságukról vagy vesztik el inaktivitás miatt.

Még ne szavazz, a szöveg még nincs jóváhagyva!

Jóváhagyom, hogy ez a szöveg szavazásra kerüljön

[szerkesztés]

Ha a más megfogalmazást szeretnél, vagy ha a szavazásra bocsátásnak irányelvi akadályát látod, akkor azt a Szövegmódosítási javaslatok című részbe írd!

Szövegmódosítási javaslatok és kifogások a szavazás megtartása ellen, megbeszélés

[szerkesztés]
  •  kérdés: legyen visszamenőleges hatályú? Samat üzenetrögzítő 2017. december 13., 22:25 (CET)[válasz]
    • Szerintem ne, de ne kezdjenek a bürók takarításba, amíg ennek a javaslatnak a szavazása véget nem ér, hogy az érintett szerkesztőkre – nem visszamenőleges hatállyal – már vonatkozzon. – Tacsipacsi vita 2017. december 13., 22:41 (CET)[válasz]
    • Szerintem visszamenőlegesnek kellene lennie, de olyan értelemben, hogy csak a jelenleg is aktívakra vonatkozzék. Egyrészt mert komplikáltabb ha a szerkesztők csoportjának egyik része ilyen, másik részük amolyan besorolásban van. Másrészt mindkét irányban diszkriminatív a megkülönböztetés. Harmadrészt nem csak a szócikknévtérben, de mindenhol, itt is, törekedni kell az egységességre. Vagyis az „A fenti szabály csak azokra vonatkozik, akik az elfogadását követően mondanak le a jogosultságukról vagy vesztik el inaktivitás miatt.” szöveg eltávolítandó a szavaz szövegéből. Nem látom indokoltnak a megkülönböztetést. Sőt, pont, hogy visszatetsző az, hogy a régi, megbízható szerkesztőknek, akik már évek óta letettek a Wikipédia asztalára valamit, nem jár ugyanaz, ami az úm. újabbaknak. Szerintem ez így nagyon nem fair. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. január 20., 11:51 (CET)[válasz]
@Hungarikusz Firkász: egyetértek veled, de mások ennek az ellenkezőjét kérték. Módosítottam a javaslat szövegét olyan módon, hogy ez választási lehetőség legyen. Az 1) pont irányelvet módosít, így 2/3-os többség kell hozzá, míg a 2) pont szerintem többségi támogatás alapján kellene eldőljön. @Bináris: nézd meg kérlek, hogy most is tudod-e támogatni a javaslatot! Samat üzenetrögzítő 2018. január 20., 12:04 (CET)[válasz]
Véleményem szerint ezt nem lenne szabad választás tárgyává tenni, hanem evidenciában kellene kezelni, és természetesnek venni, hogy ez így normális. De kompromisszumos megoldásként elfogadom ezzel a módosítással a dolgot. Köszönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2018. január 20., 12:10 (CET)[válasz]
Szerintem ezt ne felsorolásjellel válasszuk el, hanem a)/b)-vel, hogy egyértelmű legyen, hogy választani kell. Ebben az esetben a szavazás módja a Támogatom szakaszban a) ~~~~ vagy b) ~~~~ vagy ~~~~ lehet (utóbbi esetben támogatja a javaslatot, de nincs véleménye a visszamenőlegességről). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 20., 12:13 (CET)[válasz]
@Bináris: Nyugtass meg, kérlek, hogy nem azt javaslod, hogy csak az első javaslat támogatói szavazhassanak a második javaslatról. – Malatinszky vita 2018. január 22., 00:07 (CET)[válasz]
Nem volt ilyen szándékom. Tőlem lehet két külön részben is. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 22., 07:28 (CET)[válasz]
  • Ez a javaslat az adminok és bürokraták esetében könnyítés, a felületszerkesztőknél, sablonszerkesztőknél, botoknál és járőröknél viszont szigorítás. Biztos, hogy ezt akarjuk? (Szerintem inkább a felsorolás helyett „A választott tisztségviselők” vagy valami hasonló kéne, így természetesen a fentiek közül pillanatnyilag csak az adminokra és bürókra vonatkozna.) – Tacsipacsi vita 2017. december 13., 22:41 (CET)[válasz]
    • Szerintem nem. A bürokraták üzenőfalán kért jogok esetén jelenleg is nagyjából ilyen (valójában inkább szigorúbb) feltételek szerint kaphatóak meg a kért jogosultságok. Az, hogy a szerkesztőnek legyen a jog visszaadása előtt legalább minimális aktivitása, illetve hogy valószínűsíthető legyen, hogy ő kéri, szerintem alapvető elvárás. Én úgy látom, hogy minden csoport esetén könnyítést jelent, csak a választott tisztségviselőknél nagyobbat, máshol kisebbet. Samat üzenetrögzítő 2017. december 13., 23:26 (CET)[válasz]
  •  megjegyzés A javaslat szövege nem tesz említést arról, hogy "az irányelv módosítása után" inaktívvá válókról, illetve jogukról lemondókról van szó; a javaslat kizárólag a jog visszaadását említi. Ez véleményem szerint azt jelenti, hogy azok az érintett szerkesztők, akik az irányelv módosításáról szóló javaslat elfogadása után kérik vissza a jogaikat, azok – ha a feltételeknek megfelelnek – visszakaphassák jogaikat, függetlenül attól, hogy a lemondásuk, illetve inaktívvá válásuk az irányelv módosításának elfogadása előtt vagy után történt. – Dodi123 vita 2017. december 13., 22:44 (CET)[válasz]
    • Jól értem, hogy azt szeretnéd, hogy a szövegjavaslatban is jelenjen meg az a megjegyzés, ami a felette található ismertetőben van, hogy nem visszamenőleges hatályú? Samat üzenetrögzítő 2017. december 13., 23:32 (CET)[válasz]
      • Ha az a cél, hogy a jogaik új feltételek szerinti visszaadása csak azokra vonatkozzon, akiknek a javaslat elfogadása után szűnik meg a joga, azaz csak ők kérhessék vissza a jogaikat, akkor a szövegben meg kell jelennie, hogy "az irányelvmódosítási javaslat elfogadása után jogaikat elvesztőkre vonatkozik". Ez esetben a korábban jogaikat elvesztők esetében úgy kell eljárni, mintha újonnan kérné azokat. Ha azonban az a cél, hogy a korábban jogaikat elvesztők is az új feltételek mellett kaphassák vissza a jogaikat az irányelv módosítása után, akkor úgy jó, ahogyan most van. A jelenlegi szövegből a visszamenőleges hatály kizárása vagy megengedése ugyanis csak a visszaállításra értelmezhető, a jog elvesztésének időpontjára nem. – Dodi123 vita 2017. december 14., 00:06 (CET)[válasz]
  • Határozottan  ellenzem bürók és adminok esetén. Egyáltalán nem véletlenül lett anno kialakítva az a kompromisszumos megoldás, hogy a megválasztással a jog korlátlan időre szól, azonban adott feltételekhez kötött inaktivitás esetén az automatikusan elvész, és az csak újabb teljes körű választási eljárási procedúra után szerezhető vissza! – Joey üzenj nekem 2017. december 13., 23:09 (CET)[válasz]
    • Igazad van, valóban kezdtem már megfeledkezni erről a már szinte wikitörténelmi kompromisszumról (és most kicsit megijedtem, hogy belenyúltam a darázsfészekbe) :) Másrészről azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy azok az adminisztrátorok, akik szeretnék, megtartják az adminjogukat az inaktivitási szabály mellett is, így nem sok értelme van ebből a szempontból (hiszen a jog élethosszig tart azok számára, akik ezt szeretnék), elvi szempontból viszont nincs túl sok érv az ellen, hogy azok, akik mégis emiatt vesztik el a jogosultságukat (pont azok, akik nem ragaszkodnak hozzá csakazértis), de újra dolgoznának, ezt megtehessék a közösség újabb megerősítése nélkül. Bár ez nem volt szándékomban, de egy nagyjából 14 éves projektben egy 8 évvel ezelőtti kompromisszum működésének felülvizsgálata talán még aktuális is lehet… Samat üzenetrögzítő 2017. december 13., 23:44 (CET)[válasz]
  • Az inaktivitásos résszel egyetértek, de a hirtelen haragból lemondások elkerülésére jobb ötletnek tartanám, ha lenne egy 3 napos várakozási idő, és csak utána lenne elvéve az adminjog (így aki hirtelen dühből mondana le, annak lenne ideje meggondolni). Alensha 2017. december 14., 01:15 (CET)[válasz]
    • Ez (legalábbis részemről) eddig is pont így működött: a lemondókat (akár a hirtelen felindulásból, akár a szabadidejük tartós elfogyásából eredt) általában próbáljuk meggyőzni arról, hogy gondolják át a dolgot és hagyjuk néhány napig gondolkodni. Ezen a fenti javaslat sem változtatna. Samat üzenetrögzítő 2017. december 14., 08:32 (CET)[válasz]
  • Az öt szerkesztéses résznek szerintem nincs igazán funkciója (ártani mondjuk nem árt): ha egy jelszótolvaj elég élethűen tud egy bitvisszaadási kérelmet hamisítani ahhoz, hogy meggyőzze a bürokratákat, akkor az öt szerkesztés se lesz neki probléma. --Tgrvita 2017. december 14., 07:43 (CET)[válasz]
    • Amennyiben a fiókot nem magyar személy töri fel, akkor problémát fog neki jelenteni. Ha magyar személy (aminek azért kisebb az esélye szerintem), akkor még mindig nem ismeri a Wikipédia szabályrengetegét, vagy az eredeti személy viselkedési és kommunikációs mintáját. Ezzel egy hacker nem fog foglalkozni, hanem keres egy alacsonyabban lógó gyümölcsöt. De a minimum öt szerkesztés másik funkciója a minimális aktivitás felmutatása: ha valaki inaktivitás miatt veszti el a jogosultságát, majd anélkül kéri vissza, hogy valójában újra aktív lenne, az szerintem nem komoly igény. Samat üzenetrögzítő 2017. december 14., 08:32 (CET)[válasz]
  • 1) Ha egy ilyen világos és egyszerű visszaadási procedurát vezetünk be, akkor a bitmegvonást is gyorsabbá és lényegesen egyszerűbbé tehetjük. A funkció gyakorlásának pusztán csak technikai szüneteltetéséről, nem pedig valódi leváltásról van így szó. A pergősebben megkezdett szüneteltetés némileg javítana a biztonságon is.
  • 2) Tegyük a szövegben világossá, hogy a szüneteltetés végén a bürokrata ellenőrzési lehetőségei nem szorítkoznak az öt szerkesztés kiértékelésére, hanem ha szükségesnek látja, akkor más módon is utánamehet annak, hogy a bitet visszakérő személy azonos-e a régi szerkesztővel. Például ha az illető email-címe korábbról ismert, akkor kérhet onnan egy üzenetet, és más lehetőségei is vannak. Belátása szerint járhat el.
  • 3) Jónak tartom, ha így az összes biztonsági kockázattal járó funkció (adminisztrátorok, bürokraták, felületszerkesztők, sablonszerkesztők, botok) esetén egységessé válik a szüneteltetés bevezetésének és befejezésének módja, akár volt már korábban valamilyen szabályozás a szüneteltetésre, akár nem. Legyen az egész egyszerű és egységes.
  • 4) Itt is megjegyzem, hogy a járőrbit ki-bekapcsolgatásának viszont nem látom értelmét, hiszen nem jár biztonsági kockázattal a járőrbit. Az aktívak számontartására elég lenne egy lista, azt annyi. A régieknek nyugodtan megmaradhatna a járőrbitje és ez a bürokratákra is kevesebb terhet róna.
--Karmela posta 2017. december 14., 21:04 (CET)[válasz]

@Karmela:

  1. Én is így gondolom.
  2. Rendben, holnap kigondolok valami szövegszerű javaslatot, és jelentkezem.
  3. Igen, egységesen kezelné az összes olyan jogosultságot, amikről a helyi szabályok (irányelvek) alapján a helyi bürokraták dönthetnek. Nem vonatkozik (vonatkozhat) viszont az IP-ellenőrökre, globális átnevezőkre, intézőkre és az OTRS-kezelőkre, mert rájuk globális szabályok vonatkoznak.
  4. Ezzel kapcsolatban az én véleményemet lásd a Wikipédia:Szavazás/Inaktivitási irányelv, 2017#Gyakran ismételt kérdések szakasz Miért indokolt a hosszú ideje inaktív szerkesztők kiemelt jogait megvonni? és Miért nem más eszközöket használunk a biztonság növelésére? kérdésekre adott válaszaimban. Ha ezek után sem értenél egyet vele, az számomra szomorú, de nem tragédia: nem gondolkodunk minden kérdésben 100%-ig azonosan. Ettől változatos a világ, és különben is a világbéke a lényeg :)

Samat üzenetrögzítő 2017. december 15., 00:37 (CET)[válasz]

@Karmela: így megfelelőnek találod? Samat üzenetrögzítő 2017. december 22., 23:11 (CET)[válasz]

Karmela, Samat +1. – Burumbátor Súgd ide! 2017. december 15., 09:28 (CET)[válasz]

Kíváncsi vagyok, hogy a valóságban hogy fog majd működni ez a „valószínűsíthetően megállapítható, hogy a szerkesztői fiók tulajdonosa használja a fiókot” kitétel. Ugye, most is „valószínűsíthetően megállapítható”, hogy Witéz fiókját *feridiák használja. Aki figyel, azt is látja, hogy *feridiák időnként duplán szavaz Witéz fiókját használva. Ennek ellenére a közösség tehetetlen a jelenséggel szemben. Mitől fog ez másképp működni, amikor az inaktívvá vált Bennó hirtelen felbukkan, és „Visszaakarom kapni az Admin jogomat!” felkiáltással kéri régi státusza helyreállítását? Malatinszky vita 2017. december 16., 08:47 (CET)[válasz]

Szerintem a két eset elég különböző. Egy visszatérő Bennót kilométerekről megismerek a szaga stílusa alapján. Ahogy Karmela is írta, kétség esetén még mindig lehet mondjuk egy levelet váltani. A fenti javaslat valóban nem bombabiztos, viszont egy lehetőség a biztonság fokozására. Samat üzenetrögzítő 2017. december 16., 11:33 (CET)[válasz]

„A fenti szabály csak azokra vonatkozik, akik az elfogadását követően mondanak le a jogosultságukról vagy került az megvonásra inaktivitás miatt.” → „A fenti szabály csak azokra vonatkozik, akik az elfogadását követően mondanak le a jogosultságukról vagy vesztik el inaktivitás miatt.” Tartalmilag azonos, csak magyarosabb és gördülékenyebb. (Lásd még: Aztozás.) Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 7., 09:28 (CET)[válasz]

@Bináris: köszönöm a javaslatokat, módosítottam a szöveget. Samat üzenetrögzítő 2018. január 7., 10:38 (CET)[válasz]

Kicsi kekec: Az vajon egyértelműen világos mindenki számára, hogy a kiírás szövegében található "automatikusan" szó az az "újabb szavazás nélkül" morfémával egyenértékű? – Burumbátor Súgd ide! 2018. január 7., 10:58 (CET)[válasz]

(Szerkesztési ütközés után) Bocsánat, már egyszer aláírtam, de eszembe jutott még valami. Az utolsó pont szerint alkalmasság: a jogról való lemondás vagy megvonás óta nem merült fel olyan körülmény, amely alapján a jog megadása közösségi döntést igényel. A bürokrata egyedül pedig nem biztos, hogy értesült az ilyen körülményekről. Ezért ennek a kivitelezésére javaslok még egy mondatot az irányelvbe: „A kérésnek az elbírálás előtt legalább öt napig várakoznia kell a bürokraták üzenőfalán.” Ez az általános várakozási idő (tmb, szubcsonk, jogsértés). Így bárki jelezheti, ha tud ilyen körülményről (vagy hallgathat örökre :-)). Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 7., 11:01 (CET)[válasz]

Bináris +1. – Puskás Zoli vita 2018. január 19., 22:45 (CET)[válasz]

Nincs elvi kifogásom ellene, de látni kell, hogy ez egy új szabály, a felületszerkesztők, sablonszerkesztők, botok és járőrök esetén egyértelmű szigorítás lenne. Ugyan a legtöbb esetben valóban eltelik néhány (akár 5) nap a kérés BÜRÜ-re kiírása, és a jog megadása között, azonban egyértelmű esetekben igazából még az sem szükséges, hogy a BÜRÜ-re írjon a kérvényező, és sokszor a szerkesztő támogatottsága órákon belül nyilvánvaló (mondjuk 5-10 támogatással). Így a szabállyal az ilyen esetekben a visszatérő, régi és megbecsült szerkesztő várni kényszerül, míg a jelenlegi szabályok esetén nem. Ez a tervezet a szándéka szerint éppen az ilyen, jól ismert, de valamilyen okokból hosszabb ideig távollévő szerkesztők visszatérését segítené. Az olyan (nem túl gyakori) esetekről, amikor a szerkesztő távollétében derül ki róla olyan információ, ami indokolná a szerkesztővel kapcsolatos bizalom megingását, általában szerintem tudnak a bürokraták. Én inkább a jellemző, jóhiszemű esetekre alkotnám (optimalizálnám) a szabályt, mint a ritka kivételre. (Abban a nem túl valószínű esetben, amikor nem kellett volna, de mégis megtörténik a jog visszaadása, még mindig vissza lehet vonni/vonatni a jogot.) Samat üzenetrögzítő 2018. január 19., 23:15 (CET)[válasz]

Igazad van, nem voltam pontos. A következő javaslatom: „Választáshoz kötött tisztség esetén a kérésnek az elbírálás előtt legalább öt napig várakoznia kell a bürokraták üzenőfalán.” Így ez már jelenleg csak az adminokra és bürokratákra vonatkozna, és automatikusan követné, ha változik a rendszer. Akinek a bitje egyébként is a bürokraták kezében van, annál nem szükséges a szigorítás. Azt azonban megtartanám, hogy a többiek is az üzenőn kérjék, publikusan, hogy mindenki lássa a kérést és a választ is. Nem nagyon tudok olyan használati esetről, amikor indokolt a BÜRÜ kikerülése, vagy bármiféle előnnyel jár. Mondjuk ráébred a korábban lemondott járőr, hogy azonnal járőröznie kell, és nem bírja öt percig visszatartani, és felhívja a bürokratát, hogy „lődd már be a bitemet”. A bürokratának ehhez be kell lépnie a Wikipédiába. Ehhez képest nem bonyolítás, ha azt mondja a türelmetlen exjárőr, hogy „nézz már rá a BÜRÜ-re, és lődd be a bitemet”. Az órákon belüllel az a bajom, hogy kizárja annak a kifogásait, aki abban a pár órában nincs ott. Ez arra emlékeztet, amikor valaki hajnal egykor beírt egy jelentős változtatást a kocsmafalra, szerzett két támogatást, és hajnal kettőre már neki is álltak nagybaltával, mielőtt bárki más felébredhetett és hozzászólhatott volna. Minek? Az öt nap még így is jelentős rövidítés a két héthez képest. Tehát az ideális szabály szerintem így hangzana:

„A jog visszaállítását a bürokraták üzenőfalán kell kérni. Választáshoz kötött tisztség esetén a kérés és a jog visszaállítása között legalább öt napnak el kell telnie.”

Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 20., 10:32 (CET)[válasz]

Így elfogadhatónak találod? Samat üzenetrögzítő 2018. január 20., 11:12 (CET)[válasz]
Köszi! Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 20., 11:38 (CET)[válasz]

Határozottan  ellenzem, hogy a közösségi szavazás útján megszerzett tisztségek viselői tisztségük lejárta után egyszerű egyéni döntéssel visszakaphassák a tisztségüket! Továbbra is: egyáltalán nem véletlenül lett megalkotva az a kompromisszumos szabály, hogy az adminbit élethosszig szól, de bizonyos feltételek fennállása esetén az automatikusan lejár, és csakis későbbi teljes szavazási procedúra végigvitelével szerezhető az újra meg. – Joey üzenj nekem 2018. január 21., 10:51 (CET)[válasz]

Joey, ez itt eltévedt tartalom. Nem a szavazási javaslatnál, hanem a szavazásnál kell ellenezni. Itt arról beszélünk, hogy a javaslat alkalmas-e szavazásra. Hiába ismételgeted magadat, hiszen elsőre is értettük, kaptál rá adekvát választ is Samattól, amit figyelmen kívül hagytál az ismétlésnél, és az egész megjegyzésed rossz helyen van. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 21., 11:05 (CET)[válasz]

Mehet szavazásra?

[szerkesztés]

Most, hogy az inaktivitási irányelvről szóló szavazás véget ért, feléleszteném ezt a kiegészítést. A decemberi szavazás eredménye alapján a botok, a felületszerkesztők és a bürokraták fogják inaktivitás esetén külön közösségi döntés nélkül elveszíteni a jogosultságukat. Ehhez a fenti javaslat szerint hozzájönnének az adminisztrátorok (akik egy korábbi döntés alapján, adminisztrátori inaktivitás esetén szintén elveszítik a jogosultságukat), valamint a sablonszerkesztők és a járőrök (akik automatikus eljárás keretében nem veszítik el a jogosultságukat, de lemondhatnak róla például pont tartós távollét miatt, vagy közösségi döntés alapján egyénileg továbbra is megvonható a jogosultságuk tartós inaktivitás esetén). Ezért azt gondolom, hogy a fenti javaslati szöveg ebben a formában megfelelő, egységes szabályrendszert alkothat megszavazása esetén. Ha van a javaslati szöveggel kapcsolatos módosítási javaslatotok, jelezzétek! Ha nincsen, és szerintetek a javaslat szavazásra bocsátható, akkor kérlek, tüntessétek ezt fel az aláírásotokkal! Samat üzenetrögzítő 2018. január 5., 20:41 (CET)[válasz]

Már csak neked kéne aláírnod. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2018. január 22., 07:30 (CET)[válasz]

Az útmutató alapján értelmezésem szerint nem kell aláírnom, hiszen a kiíró beleszámít a támogatók számába. De azért mindjárt megteszem, hogy ne érje szó a ház elejét, aztán intézem a papírmunkát. Szándékosan vártam 1-2 napot, hátha még van valakinek kifogása/javaslata a szövegváltozattal kapcsolatban. Samat üzenetrögzítő 2018. január 23., 22:24 (CET)[válasz]

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!