Ugrás a tartalomhoz

Tonga külkapcsolatai

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tonga (fekete) külkapcsolatai:
  Államok, melyek hivatalos diplomáciai kapcsolatban állnak Tongával
  Az Európai Unió azon tagállamai, melyeknek saját diplomáciai kapcsolatuk nincs tongával
  Államok melyek megszakították a diplomáciai kapcsolatot Tongával

Tonga (tongaiul Puleʻanga Fakatuʻi ʻo Tonga), hivatalosan Tongai Királyság az óceániai Polinéziában, a Tonga-szigeteken fekvő állam, amely három kisebb szigetcsoportot foglal magában. Szigetei részben vulkáni eredetűek, részben korallképződmények.

A régészek szerint már i. e. 1000 körül is lakott volt. A feltehetően ausztronéz nyelvű népesség a Lapita kultúrkörhöz tartozott. Az első telepesek érkezési ideje vitatott, de újabban egyetértenek abban, hogy i. e. 826 körül alapították az első várost, Nukulekát. Az európaiak megérkezése előtti történelemről nem sokat tudunk, mivel nem ismerték az írást, ezért történeteik szóban hagyományozódtak át.

A 10. századot követően a Tongai Királyság hatalma, amelynek központja Tongatapu volt, Polinézia (Niue, Új-Kaledónia) számottevő részére kiterjedt. A 12. századtól a Tuʻi Tonga még nagyobb területen uralkodott; hozzá tartozott Szamoa, Rotuma, Wallis és Futuna, és Tikopia is.

1616-ban a hollandok fedezték fel a szigeteket, pontos ismeretekkel Abel Tasman szolgált. Willem Schouten és Jacob Le Maire az északi Niuatoputapu szigeten kötött ki, Tasman 1643-ban Tongataput és Haʻapait látogatta meg. 1773-ban James Cook a szigeteket Friendly Islandsnek, azaz barátságos szigeteknek nevezte el. Éppen az ʻinasi ünnepségre érkezett, ahol az első gyümölcsöket átadták a szakrális uralkodónak. William Mariner író szerint a főnökök meg akarták ölni Cookot a szüret alatt, de végül nem tudtak egy közös tervben megegyezni. Cook 1774-ben és 1777-ben is meglátogatta Tongát. A spanyol Alessandro Malaspina 1793-ban érkezett. A térítés 1797-ben kezdődött.

1845-ben az ifjú Tāufaʻāhau szónok és hadvezér újra egyesítette Tongát. Megtartotta a Tuʻi Kanokupolu főnöki címet, de 1831-ben megkeresztelkedett, és felvette a Siaosi (György) nevet. 1866-ban Németország és Nagy-Britannia elismerte a királyságot. 1875-ben a király alkotmányos monarchiává nyilvánította az országot, és formálisan alkalmazkodott az európai alkotmányos berendezkedéshez. Korlátozta a főnökök hatalmát, felszabadította a jobbágyokat és a rabszolgákat, törvénykönyvet adott ki, és biztosította a szólás- és sajtószabadságot.

Az ország 1900. május 18-án brit protektorátus lett, amikor tongai törzsfőnökök és európai telepesek megpróbálták elűzni a második királyt. A szerződés következményeként Nagy-Britannia egy konzullal képviseltette magát. Tonga szuverén ország maradt, és a Csendes-óceán államai között egyedüliként sosem adta fel monarchikus államformáját, és máig (2023) ugyanaz a királyi család uralkodik rajta.

1970-ben formálisan is elnyerte függetlenségét, és csatlakozott a Nemzetközösséghez, de a szokásostól eltérően helyi uralkodóval. 1999 óta az ENSZ tagja. A Csendes-óceán szigetvilágában egyedülállóan mindig helyiek uralkodtak Tongán, ami hozzájárul az ország népének nemzeti büszkeségéhez és megalapozza a bizalmat a királyi házban. A későbbiekben számos kétoldalú egyezményen túl Tonga tagja lett többek között az ENSZ-nek (1999). Alapító tagja a Csendes-óceáni Fórumnak, tagja a Csendes-óceáni Közösségnek. Az ENSZ 90 tagállamával van diplomáciai kapcsolata.

Tongával diplomáciai kapcsolatban álló országok (94)

[szerkesztés]

ENSZ tagállam országok (91)

[szerkesztés]
Állam Diplomáciai kapcsolat
felvételének dátuma [1]
Megjegyzések
1.  Fidzsi-szigetek diplomáciai kapcsolat, ismeretlen időpontban kötve [2] A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
2.  Kiribati diplomáciai kapcsolat, ismeretlen időpontban kötve A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
3.  Nauru diplomáciai kapcsolat, ismeretlen időpontban kötve [3] A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
4.  Szamoa diplomáciai kapcsolat, ismeretlen időpontban kötve [4] A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
5.  Tuvalu diplomáciai kapcsolat, ismeretlen időpontban kötve A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
6.  Egyesült Királyság 1970. június 4. [5] Tonga korábbi gyarmattartó országa.
ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
A Nemzetközösség tagja.
NATO A NATO tagja.
7.  Új-Zéland 1970. június 4. [6] A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
8.  Japán 1970. július 10. [7]
9.  Dél-Korea 1970. szeptember 11. [8]
10.  Ausztrália 1970. december 3. [9] A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
11.  India 1970. december 23. [10] A Nemzetközösség tagja.
Arab Liga Az Arab Liga megfigyelő státuszú tagja.
12.  Kanada 1971. június 11. [11] A Nemzetközösség tagja.
NATO A NATO tagja.
13.  Franciaország 1971. július 16. [12] ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
14.  Belgium 1971. augusztus 16. [13] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
15.  Amerikai Egyesült Államok 1972. november 6. [14] ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
NATO A NATO tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
16.  Svédország 1974. január 21. [15] NATO A NATO tagjelöltje.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
17.  Oroszország 1975. október 2. [16] Az elismerést a  Szovjetunió tette, melynek Oroszország a jogutódja.
ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
Az OIC megfigyelő státuszú tagja.
18.  Hollandia 1975. november 4. [17] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
19.  Törökország 1976. január 26. [18] Az OIC tagja.
NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagjelöltje.
20.  Luxemburg 1976. november 1. [19] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
21.  Izrael 1977. június 20. [20]
22.  Németország 1978. január 2. [21] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
23.  Líbia 1978. március 16. [22] Az Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
24.  Chile 1979. október 1. [23]
25.  Spanyolország 1979. november 16. [24] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
26.  Salamon-szigetek 1980. július 7. [25] A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
27.  Vanuatu 1980. július 7. [26] A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
28.  Pápua Új-Guinea 1980. augusztus 27. [27] A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
29.  Fülöp-szigetek 1981. július 1. [28]
30.  Olaszország 1981. november 26. [29] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
31.  Malajzia 1982. augusztus 4. [30] Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
32.  Srí Lanka 1984. január 10. [31] A Nemzetközösség tagja.
33.  Peru 1984. január 20. [32]
34.  Görögország 1985. július 5. [33] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
35.  Svájc 1985. szeptember 13. [33]
36.  Dánia diplomáciai kapcsolat, ismeretlen időpontban kötve [34] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
37.  Norvégia 1988. augusztus 30. [35] NATO A NATO tagja.
38.  Mikronézia 1989. augusztus 1. [36] A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
39.  Maldív-szigetek 1989. augusztus 1. [37] Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
40.  Brunei 1990. május 1. [38] Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
41.  Pakisztán 1992. [39] Az OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
42.  Szingapúr 1993. augusztus 6. [40] A Nemzetközösség tagja.
43.  Finnország 1993. december 1. [41] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
44.  Thaiföld 1994. január 27. [42] Az OIC megfigyelő státuszú tagja.
45.  Indonézia 1994. május 30. [43] Az OIC tagja.
46.  Marokkó 1995. január 16. Az Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
47.  Szlovénia 1995. december 7. [44] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
48.  Kína 1998. november 2. [45] ENSZ Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
49.  Dél-afrikai Köztársaság 1999. szeptember 1. [46] Az Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
50.  Mongólia 2001. április 4. [47]
51.  Seychelle-szigetek 2002. július 12. [48] Az Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
52.  Kuba 2002. július 15. [49]
53.  Kelet-Timor 2002. november 26. [50]
54.  Szváziföld 2003. május 22. [51] Az Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
55.  Ausztria 2004. május 18. [52][53] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
56.  Málta 2007. május 3. [54] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
57.  Venezuela 2007. május 9. [55]
58.  Egyesült Arab Emírségek 2007. július 13. [56] Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
59.  Csehország 2007. szeptember 19. [57] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
60.  Izland 2007. december 14. [58] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagjelöltje.
61.  Mexikó 2008. szeptember 26. [59]
62.  Portugália 2008. november 26. [60] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
63.  Ciprus 2009. június 22. [61] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
64.  Magyarország 2011. szeptember 23. [62] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
65.  Brazília 2011. december 21. [63] Az OIC megfigyelő státuszú tagja.
66.  Szerbia 2013. február 22. [64] Európai Unió Az Európai Unió tagjelöltje.
67.  Grúzia 2015. február 18. [65]
68.  Észtország 2015. március 12. [66] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
69.  Kazahsztán 2015. március 17. [67] Az OIC tagja.
70.  Lengyelország 2016. augusztus 29. [68] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
71.  Lettország 2020. október 28. [69] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
72.  Szaúd-Arábia 2020. december 14. [70] Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
73.  Írország 2021. július 27. [71] Európai Unió Az Európai Unió tagja.
74.  Kuvait 2021. szeptember 2. [72] Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
75.  Bahrein 2022. szeptember 19. [73] Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
76.  Marshall-szigetek 2022. szeptember 21. [74] A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
77.  Kirgizisztán 2022. december 7. [75] Az OIC tagja.
78.  Bosznia-Hercegovina 2023. február 9. [76] Az OIC megfigyelő státuszú tagja.
79.  Tádzsikisztán 2023. február 10. [77] Az OIC tagja.
80.  Türkmenisztán 2023. február 10. [78] Az OIC tagja.
81.  Ruanda 2023. március 22. [79][80] Az Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
82.  Románia 2023. április 10. [81][82] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
83.  Vietnám 2023. szeptember 21. [83]
84.  Katar 2024. február 17. [84] Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
85.  Nicaragua 2024. február 28. [85]
86.  Dominikai Köztársaság 2024. február 29. [86]
87.  Nepál 2024. március 1. [87]
88.  Omán 2024. március 14. [88] Az OIC tagja.
Arab Liga Az Arab Liga tagja.
88.  Uruguay 2024. március 14. [89]
89.  Uganda 2024. április 15. [90] Az Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
90.  Litvánia 2024. szeptember 23. [91] NATO A NATO tagja.
Európai Unió Az Európai Unió tagja.
91.  Dominikai Közösség 2024. október 25. [92] A Nemzetközösség tagja.

Nem ENSZ tagállam országok (3)

[szerkesztés]
Állam Diplomáciai kapcsolat
felvételének dátuma
Megjegyzések
1.  Vatikán 1994. augusztus 24. [93]
-  Európai Unió 2001.
2.  Cook-szigetek 2014. november 18. [94] A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
3.  Koszovó 2024. április 17. [95]

Korábbi diplomáciai kapcsolatok

[szerkesztés]
Állam Diplomáciai kapcsolat
felvételének dátuma
Diplomáciai kapcsolat
felfüggesztésének dátuma
Megjegyzések
1.  Tajvan 1971. november 16. 1998. október 30. Amint Tonga diplomáciai kapcsolatba lépett Kínával, megszakította a diplomáciai kapcsolatot az országgal.[96]

Nemzetközi szervezetek

[szerkesztés]
Szervezet
ENSZ ENSZ Tonga 1999. szeptember 14-én, 29 évvel a függetlenség elnyerése után csatlakozott az ENSZ-hez.

Az országnak már voltak diplomáciai kapcsolatai a csatlakozás előtt is, azóta viszont folyamatosan építi diplomáciai kapcsolatait tovább. Mindazonáltal nem valamennyi ENSZ tagállam ország ismerte el a függetlenséget azonnal, jelenleg még 86 ENSZ tagállam nem ismerte el hivatalosan a függetlenséget és nem lépett diplomáciai kapcsolatba az országgal. Főleg az afrikai és a karibi téréségben van sok ország, amelyekkel még vette fel az állam a diplomáciai kapcsolatot, de Ázsiában és Európában is sok országgal szintén nem létesült még hivatalos diplomáciai kapcsolat. Tonga diplomáciai kapcsolatok kiépítése terén saját térségében, Óceániában aktív különösen, itt  Palau és  Niue kivételével valamennyi állammal diplomáciai kapcsolatban áll már.
Tagállamok (191 / 91) Megfigyelők (3 / 1)

EU EU Tonga tagja az ACP-országoknak, melyek együttműködési megállapodást kötöttek az Európai Unióval. Tonga folyamatosan létesít külön-külön is diplomáciai kapcsolatot a tagországokkal. Az Európai Unió 27 tagállamából eddig három tagországgal nem áll fent diplomáciai kapcsolat, amelyek  Szlovákia,  Bulgária és  Horvátország . A közösség hét hivatalos tagjelölt államából három állammal, ( Albánia,  Montenegró és  Észak-Macedónia) nincs fennálló diplomáciai kapcsolata Tongának.


Tagállamok (27 / 24) Tagjelöltek (7 / 4)

Nemzetközösség Tonga 1970-ben csatlakozott a Nemzetközösséghez, azóta folyamatosan építi diplomáciai kapcsolatait. Mindazonáltal nem valamennyi tagállam ország ismerte el a függetlenséget azonnal, jelenleg még 28 nemzetközösségi tagállam nem ismerte el hivatalosan a függetlenséget és nem lépett diplomáciai kapcsolatba az országgal. Főleg az afrikai és a karibi téréségben van sok ország, amelyekkel még vette fel az állam a diplomáciai kapcsolatot.

A Nemzetközösség következő országaival nem áll fent diplomáciai kapcsolat :  Gambia,  Sierra Leone,  Ghána,  Togo,  Nigéria,  Kamerun,  Gabon.  Kenya,  Tanzánia,  Zambia,  Malawi,  Mozambik,  Namíbia,  Botswana,  Lesotho,  Mauritius,  Belize,  Bahama-szigetek,  Jamaica,  Antigua és Barbuda,  Saint Kitts és Nevis,  Saint Lucia,  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek,  Grenada,  Barbados,  Trinidad és Tobago,  Guyana
Tagállamok (54 / 30)

Afrikai Unió Az Afrikai Unió nem alakított ki egységes álláspontot az elismerés kérdésében, az egyes tagállamok maguk döntenek a kapcsolatfelvétel mellett. Kontinentális szinten a diplomáciai kapcsolatok felvétele terén Afrika áll az utolsó helyen. Az Afrikai Unió tagállamai közül csak a Dél-afrikai Köztársasággal, Líbiával, Marokkóval, a Seychelle-szigetekkel, Szvázifülddel. Ruandával és Ugandával létesült diplomáciai kapcsolat.


Tagállamok (54 / 6)

Arab Liga Az Arab Liga nem alakított ki egységes álláspontot az elismerés kérdésében, az egyes tagállamok maguk döntenek a kapcsolatfelvétel mellett.


Tagállamok (22 / 6) Megfigyelők (4 / 2)

OIC Iszlám Konferencia Szervezete nem alakított ki egységes álláspontot az elismerés kérdésében, az egyes tagállamok maguk döntenek a kapcsolatfelvétel mellett.


Tagállamok (57 / 16) Megfigyelők (6 / 3)

Tagság nemzetközi szervezetekben

[szerkesztés]

Szamoa a következő nemzetközi szervezetek tagja:

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Diplomatic relations between Tonga and .... (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  2. Formal diplomatic relations list. [2019. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 31.)
  3. List of Establishment of Diplomatic Relations Between the Republic of Nauru and Other Countries. [2014. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 19.)
  4. His Majesty's Government reaches out to neighbouring Samoas”, 2009. október 7. (Hozzáférés: 2018. augusztus 19.) 
  5. A Year Book of the Commonwealth 1971. H.M. Stationery Office, 377. o. 
  6. NEW ZEALAND CELEBRATES ITS 50TH ANNIVERSARY OF DIPLOMATIC TIES WITH TONGA, 2020. február 5. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  7. Japan-Tonga relations. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  8. Tonga. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  9. Echoes of Pacific War, 65. o. (1998). ISBN 9780646360003 
  10. Report of the Prime Minister for the Year.... Tongan government, 7. o. (1970) 
  11. A Guide to Canadian Diplomatic Relations 1925–2019. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  12. Liste Chronologique des Ambassadeurs, Envoyés Extraordinaires, Ministres Plénipotentiaires et Chargés D'Affaires de France à L'Étranger Depuis 1945 (francia nyelven)
  13. Belgisch staatsblad (230–252) (fr, nl nyelven). Belgium, 15301. o. (1971) 
  14. A Guide to the United States’ History of Recognition, Diplomatic, and Consular Relations, by Country, since 1776: Tonga. Office of the Historian . (Hozzáférés: 2021. november 28.)
  15. Register över Sveriges internationella överenskommelser (svéd nyelven). Utrikesdepartementet, 61. o.. ISBN 9789138313893 
  16. Russia-Tonga relations. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  17. Jaarboek van het Departement van Buitenlandse Zaken (holland nyelven). Netherlands, Ministerie van Buitenlandse Zaken (1975–1976) „Op 4 november 1975 vond te Nuku'alofa de feestelijke herdenking plaats van het honderdjarig bestaan van de Grondwet van...” 
  18. Relations between Turkey and Tonga. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  19. Bulletin de documentation Novembre Decembre 1976 (francia nyelven), 41. o. (1977) 
  20. Israel's Diplomatic Missions Abroad: Status of relations. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  21. Germany and Tonga: Bilateral relations. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  22. Daily Report: Middle East & North Africa. Index. United States Foreign Broadcast Information Service, 65. o. (1978) 
  23. RELACIONES DIPLOMATICAS DE CHILE CON LOS PAISES DE LA CUENCA DEL PACIFICO (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  24. Reino de Tonga (spanyol nyelven)
  25. Briefing Notes for Minister of Foreign Affairs, The Rt. Honourable Sir Peter Kenilorea. Ministry of Foreign Affairs of Solomon Islands, 32. o. (1988) 
  26. Countries which established diplomatic relations with Vanuatu on day 1 of independence 30 July 1980.. Sumbue Antas. (Hozzáférés: 2021. január 5.)
  27. Tonga diplomat visits PNG, reaffirms Games support”, 2021. március 31. (Hozzáférés: 2021. november 29.) 
  28. The Republic of the Philippines and the Kingdom of Tonga celebrate 40 years of formal diplomatic relations today, July 1!, 2021. július 1. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  29. Archivio storico della Presidenza della Repubblica - Ufficio per gli affari diplomatici (1955-1999) (olasz nyelven), 2009. március 1. (Hozzáférés: 2023. október 2.)
  30. Senarai tarikh penubuhan hubungan diplomatik Malaysia dan negara – negara luar (maláj nyelven). [2021. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 13.)
  31. Summary of World Broadcasts: Far East. BBC, A-9. o. (1984) 
  32. Latin America Report. Executive Office of the President], Federal Broadcast Information Service, Joint Publications Research Service, 97. o. (1984) 
  33. a b Report of the Minister of Foreign Affairs for the Year.... Ministry of Foreign Affairs of Tonga, 4. o. (1985) 
  34. Report of the Minister of Foreign Affairs for the Year.... Ministry of Foreign Affairs of Tonga, 6. o. (1985) 
  35. Norges opprettelse af diplomatiske forbindelser med fremmede stater (norvég nyelven). regjeringen.no , 1999. április 27. (Hozzáférés: 2021. október 18.)
  36. Countries With Which the Federated States of Micronesia Has Established Diplomatic Relations. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  37. Countries with which the Republic of Maldives has established Diplomatic Relations. Ministry of Foreign Affairs of Maldives , 2021. március 30. [2021. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 2.)
  38. Summary of World Broadcasts: The Far East. Part III - Page 1-7. Monitoring Service of the British Broadcasting Corporation (1990) 
  39. Report of the Minister of Foreign Affairs for the Year .... Tonga. Ministry of Foreign Affairs, 46. o. (1992) 
  40. Diplomatic & consular list. Ministry of Foreign Affairs of Singapore . [2020. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 5.)
  41. Finland and Tonga. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  42. ตองกา…ประเทศในหมู่เกาะแปซิฟิก : ก้าวสำคัญสู่สัมพันธ์ที่ใกล้ชิดกับไทย (thai nyelven), 2006. június 9. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  43. Summary of World Broadcasts: Asia, Pacific 3. BBC, 5. o. (1994) 
  44. Priznanja in diplomatski odnosi (szlovén nyelven). Ministry of Foreign Affairs of Slovenia . [2019. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. augusztus 26.)
  45. Ambassador Wang Baodong Published Signed Article on the 20th Anniversary of China-Tonga Diplomatic Relations, 2018. november 2.
  46. Tonga (Kingdom of). (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  47. Diplomatic relations between Mongolia and Tonga as of 4 Apr. 2001 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2001. április 4. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  48. Diplomatic Relations between Seychelles and Tonga as of 12 July 2002 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2002. július 12. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  49. Report of the Prime Minister for the Year .... Tonga, 31. o. (2002) 
  50. Diplomatic Relations between Timor-Leste and Tonga as of 26 Nov. 2002 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2002. november 26. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  51. Diplomatic Relations between Swaziland and Tonga as of 22 May 2003 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2003. május 22. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  52. Außenpolitischer Bericht 2003 (német nyelven). Bécs: bmeia.gv.at, 363. o. (2003). ISBN 3-214-08320-1 
  53. Außenpolitischer Bericht 2004 (német nyelven). Bécs: bmeia.gv.at, 356. o. (2004) 
  54. Diplomatic Relations Between Malta and Tonga as of 3 May 2007 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2007. december 14. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  55. Tonga, Venezuela establish diplomatic relations”, Pacific Islands Report, 2017. szeptember 5.. [2021. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. június 23.) 
  56. Diplomatic Relations Between Tonga and United Arab Emirates as of 13 July 2007 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2007. augusztus 13. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  57. Report 2007
  58. Diplomatic Relations Between Iceland and Tonga as of 14 Dec. 2007 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2007. december 14. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  59. Diplomatic Relations Between Mexico and Tonga as of 26 Sept. 2008 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2008. szeptember 26. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  60. Diplomatic Relations Between Tonga and Portugal as of 26 Nov. 2008 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2008. november 26. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  61. 12 years from the establishment of diplomatic relations between the Kingdom of Tonga and the Republic of Cyprus. [2021. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 12.)
  62. Diplomatic Relations between Hungary and Tonga as of 23 Sept. 2011 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2011. szeptember 23. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  63. Política Externa Brasileira – discursos, artigos e entrevistas (portugál nyelven). (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  64. Tonga. [2017. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  65. Diplomatic Relations between Georgia and Tonga as of 18 Feb. 2015 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2015. február 18. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  66. Diplomatic Relations between Estonia and Tonga as of 12 Mar. 2015 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2015. március 12. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  67. Diplomatic Relations between Kazakhstan and Tonga as of 17 Mar. 2015 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2015. március 17. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  68. Tonga. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  69. Diplomatic Relations Between Latvia and Tonga as of 28 Oct. 2020 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2020. október 28. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  70. Diplomatic Relations Between Saudi Arabia and Tonga as of 14 Dec. 2020 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2020. december 14. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  71. Amb @AdrianGONeill was delighted to welcome H.E. The Hon. Titilupe Fanetupouvava'u Tu'ivakano of the Kingdom of Tonga to the Embassy to sign a note formalising the establishment of diplomatic relations – signifying the strong ties of friendship between our two island nations, 2021. július 27. (Hozzáférés: 2021. július 27.)
  72. Diplomatic Relations Between Kuwait and Tonga as of 2 Sept. 2021 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2021. december 2. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  73. Diplomatic Relations Between Bahrain and Tonga as at 19 Sept. 2022 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2022. szeptember 19. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  74. Tonga establishes diplomatic relations with Marshall Islands. Matangi Tonga, 2022. szeptember 26. (Hozzáférés: 2022. szeptember 27.)
  75. Diplomatic Relations Between Kyrgyzstan and Tonga as at 7 Dec. 2022 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2022. december 7. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  76. Diplomatic Relations Between Tonga and Bosnia and Herzegovina as at 9 Feb. 2023 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2023. február 9. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  77. Establishment of diplomatic relations between the Republic of Tajikistan and the Kingdom of Tonga. Embassy of the Republic of Tajikistan in Turkmenistan . (Hozzáférés: 2023. június 12.)
  78. Diplomatic Relations Between Tonga and Turkmenistan as at 10 Feb. 2023 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2023. február 10. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  79. Diplomatic Relations Between Rwanda and Tonga as at 21 Mar. 2023 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2023. március 21. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  80. Yesterday, Amb together with the Permanent Representative of TongaMissionUN Amb. Tōnē, signed a Joint Communiqué formalizing the establishment of Diplomatic Relations between the Republic of Rwanda and the Kingdom of Tonga, 2023. március 22. (Hozzáférés: 2023. március 22.)
  81. Diplomatic Relations Between Romania and Tonga as at 10 Apr. 2023 (angol nyelven). United Nations Digit Library, 2023. április 10. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  82. The establishment of diplomatic relations between Romania and Tonga was formalized today through the signing of Joint Communiqué (Permanent Mission of Tonga to the United Nations). (Hozzáférés: 2023. április 12.)
  83. Vietnam and Tonga established diplomatic relations”, 2023. szeptember 21. (Hozzáférés: 2023. szeptember 22.) 
  84. State of Qatar, Kingdom of Tonga Sign Joint Statement to Establish Bilateral Diplomatic Relations. Ministry of Foreign Affairs - Qatar , 2024. február 18. [2024. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. február 18.)
  85. The Kingdom of Tonga is pleased to formalize the establishment of her diplomatic relations with the Republic of Nicaragua. This marks a milestone in their bilateral cooperation and endeavours to achieving world peace..., 2024. február 28. (Hozzáférés: 2024. március 1.)
  86. República Dominicana establece relaciones diplomáticas con el Reino de Tonga”, 2024. február 29. (Hozzáférés: 2024. március 1.) (spanyol nyelvű) 
  87. The Kingdom of Tonga formalized the establishment of her diplomatic relations with the Republic of Nepal in the presence of their respective Permanent Representatives to the United Nations, Ambassador Tone of Tonga and Ambassador Thapa of Nepal on 1 March 2024.”, 2024. március 1. (Hozzáférés: 2024. március 1.) 
  88. Oman, Tonga sign statement to establish diplomatic relations”, 2024. március 14. (Hozzáférés: 2024. március 14.) 
  89. The Kingdom of Tonga established diplomatic relations with Uruguay - a milestone Tonga is pleased to witness., 2024. március 14. (Hozzáférés: 2024. március 14.)
  90. H.E Dorothy Hyuha conveyed warm greetings from H.E KagutaMuseveni, President of the Republic of Uganda..., 2024. április 30. (Hozzáférés: 2024. június 20.)
  91. Tonga and Lithuania establish diplomatic relations. Matangi Tonga Online , 2024. szeptember 24. (Hozzáférés: 2024. szeptember 24.)
  92. Tonga and Dominica establish diplomatic relations”, 2024. október 25. (Hozzáférés: 2024. október 25.) 
  93. Diplomatic Relations Of The Holy See. (Hozzáférés: 2021. november 27.)
  94. Diplomatic relations with all Pacific Island Forum members complete. Cook Islands News , 2014. november 20. (Hozzáférés: 2015. október 9.)
  95. Facebook post”, 2024. április 17. (Hozzáférés: 2024. június 19.) 
  96. Tonga breaks relations with Taiwan”, BBC, 1998. október 30. (Hozzáférés: 2008. június 10.)