Thüsszageták
A thüsszageták – görög hallás szerint lejegyzett nevük θυσσαγέται – a kelet-európai szkíta népeket képviselték. Hérodotosz tudósítása szerint az Urál folyó és a Donyec között nyújtózkodó pusztát birtokolták. Egyik csoportjuk, a fekete köpenyesek, avagy melankhlainok a Don mellékén laktak, a névadó thüsszageták pedig – szomszédságukban a királyi szkítáktól elpártolt iürkák – az Obscsij Szirt, illetve a Szamara folyó vidékén. A régészek Szamara–Urál csoportként is hivatkoznak rájuk.
A fekete köpenyt viselők saját nevét nem ismerjük. Első ízben Hékataiosz említi, kelet-európai szkíta népnek nevezi őket, és azután Hérodotosz tudósít róluk. Utóbbi szerint nevezettek nem szkíták – érthetjük így is: nem királyi szkíták –, de szkíta szokás szerint élnek.
A thüsszagetákról, illetve a fekete köpenyesekről első ízben az i. e. 6–5. században tudósítanak a görög történetírók, hírük-nevük pedig az i. e. 4–3. században veszett el.
Eredetük
[szerkesztés]A késő bronzkori szrubnaja – gerendavázas halomsírokat építő – műveltség (i. e. kb. 1900–800.) népessége az i. e. 8. század előtt a Déli-Urál vidékét birtokolta.[1] A szóban forgó embertömeg nagyobb része az i. e. 8. században elköltözött ősi lakóhelyéről, és a kelet-európai puszta nyugati felét vette birtokba. Az új hazába költözött sokaság utóbb urogi (υρογι), illetve baszileioi szküthai (βασιλειοι σκυθαι), a visszamaradt, tősgyökeres népesség pedig thüsszagetai és melankhlainoi (μελαγχλαινοι) néven tűnt fel a görögök látóterében. (Részletesebben: A királyiak költözése.)
Lakóhelyük
[szerkesztés]A thüsszageták országa nyugaton a Donyec és a Déli-Bug, illetve az Al-Duna között honos királyi szkíták birodalmával volt határos, keleten pedig az uráli (nyugat-szibériai) argippaiok és a szkíta isszédok birtokaival érintkezett. Amazok a Déli-Urál erdős vidékein, emezek a Középső- és a Déli-Urál keleti oldalának pusztáin laktak. A thüsszageták földjeitől északra, Kelet-Európa erdős vidékein, a mai Penza környékén a budinok éltek, délen, a Don és a Volga mentén pedig az iráni szauromaták. Utóbbiak nem tévesztendők össze a helytelenül szarmatának is címzett szkítákkal, az alán szövetség népeivel.
Hérodotosz leírása szerint a thüsszageták országán is áthaladt a Déli-Urál, illetve az Altaj felé vezető kereskedelmi út. A görög, szkíta stb. kereskedők a Fekete-tenger mellékéről, pl. a görögök gyarmatvárosaiból indultak útnak. Áthaladtak a királyi szkíták birtokain, átkeltek a Don folyón a szauromaták földjére, onnan a budinok és a társaságukban élő gelónok városáig meneteltek, majd a Volgán átkelve a thüsszageták birtokaira, s onnan az isszédok országába jutottak.[2]
Hérodotosz beszámolója a thüsszagetai és a iürkai népet, legalábbis utóbbit, lovasként írja le.
- „A budinokon tul éjszakra következik először hét napi járásnyi pusztaság; a pusztaság mögött pedig, kanyarodván a napkeleti szél felé, Thyssagéták laknak, számos és sajátszerű nép. Élnek pedig vadászatból. Ezek szomszédságában ugyan e helyeken laknak azok, kiknek nevök tyrkák; ezek is vadászatból élnek következőleg: fölmászván a fára leselkedik. Fák pedig sürüen vannak az egész vidéken. S mindegyiknek készen van a lova, megtanittatva hasára feküdni az alacsonyság végett, és kutyája. Miután megpillantja a fáról a vadat, nyilazván s lovára ugorván üldözi és a kutya utána. – Ezeken tul, kelet felé kanyarodva, más scythák laknak, kik a királyi scytháktól elpártoltak s igy ezen vidékre érkeztek.” – IV. könyv, 22. szakasz (Télfy János fordítása).[3]
Vékony Gábor feltevése
[szerkesztés]
Vékony Gábor szerint a thüsszageták – talán obi-ugorok – a Középső-Urál keleti oldalán élő isszédok nyugati szomszédai voltak, ennélfogva lakóhelyüket a nevezett hegységtől nyugatra kell keresni. A thüsszagetákkal egy területen osztoztak, valószínűleg a Káma mentén laktak a iürkák. E népet talán a magyarokkal lehet azonosítani. Nevezettek keleti szomszédai pedig az argippaiok voltak.
A thüsszageták neve – Vékony szerint – levezethető a görögös Thüssza vagy Thüsszész szóalakból, s ez a Perm környéki Csuszovaja folyóra vonatkozhat.
Vékony kijelentései nem újak. Ellis Minns szintén a Csuszovaja folyó és a thüsszageták nevének közös gyökeréről értekezik.[4] Wilhelm Tomaschek pedig a nevezett népet a manysikkal (vogulokkal) azonosította.[2] A iürkák Harmatta János szerint „ősmagyarok” voltak, és Minns, illetve Tomaschek szintén a magyarokat említi velük kapcsolatban.[5][4][2]
Hérodotosz szerint négy folyó kanyarog a thüsszageták földjén; vizüket a Maiótiszba, vagyis az Azovi-tengerbe szállítják. Nevezett folyóvizek – keletről nyugat felé haladva – a Lükosz (Λυκος: Urál), az Oarosz (Οαρος: Volga), a Tanaisz (Ταναις: Don) és a Hürgisz vagy Szürgisz (Υργις, Συργις: Donyec). (Az Urál folyó és a Volga valójában a Kaszpi-tengerbe szakad, jeles történetírónk idejében azonban a földrajztudomány még gyermekcipőben járt.) A felsoroltakat Vékony – nyugatról kelet felé haladva – rendre ekképpen azonosítja:
- a Donyec felső folyása az Oszkol torkolatáig,
- az Oszkol és a Donyec az Ajdar torkolatáig,
- az Ajdar és a Donyec a Donig,
- a Don.[6]
A budinok lakóhelyétől északra elterülő, Hérodotosz által említett hét nap járóföldnyi „pusztaság” Vékony szerint a Don, a Donyec és az Oka folyó közötti vízválasztó területe, melyet nyugaton az Oszkol vidéke határol. A thüsszageták – állítja Vékony – az Oka, a Don és a Volga által körbezárt tartományt birtokolták, ennélfogva a gorogyec-műveltség népességével azonosíthatók.
A thüsszageták neve – Vékony feltételezése szerint – a manysik nyelvének szossza (tősgyökeres, idevaló, bennszülött) szavából származhat. Ennek feltételezett ősalakja *csocseg, többes számban *csocseget lehetett. E kifejezés az iráninak nevezett szkíták közvetítésével juthatott el a görögökhöz, s ők thüsszagetai alakban rögzítették.[6]
Vékony Gábor feltételezéseit több más tudós nem fogadja el, illetve élesen bírálja.[7]
Vékony javaslata a Hérodotosz által megnevezett kelet-európai folyók azonosításával kapcsolatban teljességgel ellentmond az ókori szerző leírásának. A budinok, a iürkák és a thüsszageták lakóhelyére vonatkozó megállapításai nem különben.
Hérodotosz szerint a iürkák a királyi szkítáktól szakadtak el, és a thüsszageták tőszomszédai voltak. Vékony szerint a iürkák ősmagyarok – szerzőnk felfogása szerint obi-ugorok – lehettek, s a Káma mellett laktak.
A budinok Hérodotosz szerint a Volga táján, erdős területen éltek, Vékony ellenben a Poltava vidéki pusztákon, Bilszk környékén keresi őket.
Hérodotosz a thüsszageták lakóhelyeként az Urál folyó, a Volga, a Don és a Donyec között nyújtózkodó pusztát, a névadó csoport lakóhelyéül pedig a Déli-Urál vidékét jelöli meg. Vékony szerint a szóban forgó nép az Oka, a Don és Volga közötti erdős tartományt birtokolta, s földjük keleten a Középső-Urál vidékéig, a (Vékony feltevése szerint névadó) Csuszovaja folyó környékéig terjedt.
A gorogyec-műveltség népességét a szakemberek többsége nem a thüsszagetákkal, hanem a mordvinokkal azonosítja.[8]
A manysi szossza (tősgyökeres, idevaló, bennszülött) kifejezéssel, illetve feltételezett ősalakjával (*csocseg, *csocseget) kapcsolatban – bizonyos értelemben – igaza lehet Vékony Gábornak. A felsorolt betűhalmazok bajosan, a magyar tős kifejezés ellenben eléggé jól illeszkedik a görögös thüsszagetai szó első (θυσσ) eleméhez. A magyar nyelv szótára szerint „TŐS (1) (tő-ös) mn. tt. tős-t, v. ~et. tb. ~ek. Minek tulajd. értelemben vett növényi töve van, töves, gyökös. Átv. ért. főleg a gyökeres szóval is ikerülve am. régi eredetü, nem korcs származásu, ősi. Tős gyökeres nemzetség, jószág, szokások.”[9] A görögösített név második eleme – αγεται (a szó végi -αι a névszó, illetve többesének, görögben kötelező, jelölése) – egybevág bizonyos szkíta népi stb. elnevezésekkel, pl. getai (γεται), illetve második elemükkel, pl. masszagetai (μασσαγεται), matüketai (ματυκεται), türegetai (τυρεγεται).[4] E kifejezések első eleme a szkíták nyelvében a minősítő jelző szerepét tölthetné be, s a második képviselhetné a főnévi részt, pl. tős „szkíta”.
A szossza, illetve a feltételezett *csocseg, *csocseget kifejezést, valamint a Csuszovaja folyó nevét csakis a nyelvhasonlítás szabályain[10] erőszakot téve lehet egymással, illetve a görögös thüsszaget szótővel egyeztetni. Másként fogalmazva, a manysiknak tulajdonított *csocseget szó görögös alakja nemigen lehet thüsszaget(ai). Még akkor sem, ha az iráninak címzett szkíták közvetítésével jutott (volna) el a görögökhöz.
Hivatkozások
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Czuczor Gergely és Fogarasi János (1874): A magyar nyelv szótára. Hatodik kötet. Budapest. (Tős (1) szócikk.)
- Davis-Kimball, J., Bashilov, V. A. and Yablonsky, L. T. (eds.) (1995): Nomads of the Eurasian steppes in the Early Iron Age. Berkeley.
- http://www.vasiszemle.hu/2003/01/denes.htm[ Dénes József (2003): Vékony Gábor: Magyar őstörténet – magyar honfoglalás. Nap Kiadó. Bp., 2002. 223. p. Vasi Szemle 57 (1): 122–124.] Archiválva 2021. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Dyer, Th. H. (1854): Thyssa’getae. P. 1196. In Smith, W. (ed.): Dictionary of Greek and Roman Geography. In two volumes. Vol. II. Iabidus–Zymethus. London.
- Gardiner-Garden, J. R. (1986): Ancient literary conceptions of Eastern Scythian ethnography from the 7th to the 2nd century B.C. A thesis submitted for the degree of Doctor of Philosophy at the Australian National University.
- Gimbutas, M. (1961): “Timber-graves” in Southern Russia. Expedition Magazine 3: 14–22.
- Harmatta János (1997): A magyarok nevei a görög nyelvű forrásokban. Pp. 129–130. In Kovács László és Veszprémy László (szerk.): Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalásról sok szemmel III. Budapest.
- Herodotos in Geréb József (1892): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Első kötet. I–III. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
- Herodotos in Geréb József (1893): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Második kötet. IV–VI. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
- Herodotos in Geréb József (1894): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Harmadik kötet. VII–IX. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
- Honti László (2004): Vékony Gábor, Magyar őstörténet – magyar honfoglalás. Nap Kiadó, Budapest, 2002. 223 lap. Magyar nyelv, 100. évfolyam 4: 486–489.
- Latham, R. G. (1854): Scythia. Pp. 936–945. In Smith, W. (ed.): Dictionary of Greek and Roman Geography. In two volumes. Vol. II. Iabidus–Zymethus. London.
- Mallory, J. P. and Adams, D. Q. (eds.) (1997): Encyclopedia of Indo-European Culture. London and Chicago.
- Minns, E. H. (1913): Scythians and Greeks. A survey of ancient history and archaeology on the north coast of the Euxine from the Danube to the Caucasus. Cambridge.
- Nagy Géza (1894a): Egy pár szó a szkithákról. (Első közlemény.) Ethnographia 5 (4): 223–238. Archiválva 2015. december 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Nagy Géza (1894b): Egy pár szó a szkithákról. (Második közlemény.) Ethnographia 5 (5): 279–320. Archiválva 2015. december 23-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Nagy Géza (1909): A skythák. Székfoglaló értekezés. Értekezések a Történeti Tudományok köréből 22 (1908–1911): 1–96.
- Oszkó Beatrix, Sipos Mária és Várnai Zsuzsa (é. n.): A nyelvhasonlítás alapfogalmai. Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet.
- Patrushev, V. (1995): Uralic Nations of Russia: Historic Development and Present Condition. Julkaisussa Congressus octavus internationalis Fenno-Ugristarum, Jyväskylä 10–15.8.1995. Pars 1, Orationes plenariae et conspectus quinquennales Pars 1: Orationes plenariae et conspectus quinquennales: 97–116.
- Pozder Károly (2001): Thyssagetae. In Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon. (Elektronikus dokumentum.) Budapest.
- Sulimirski, T. (1985): Chapter 4. The Scyths. Pp. 149–199., (1–7.) (Bibliography). In Gershevitch, I. (ed): The Cambridge History of Iran. Volume 2. The Median and Achaemenian Periods. Cambridge.
- Sulimirski, T. and Taylor, T. (1992): Chapter 33a. The Scythians. Pp. 547–590. In Boardman, J., Edwards, I. E. S., Sollberger, E. and Hammond, N. G. L. (eds): The Cambridge Ancient History. III. Part 2. The Assyrian and Babylonian empires and other states of the Near East, from the eighth to the sixth centuries b.c. Second edition. Cambridge.
- Télfy János (1863): Magyarok őstörténete. Görög források a scythák történetéhez. Pest.
- Tomaschek, W. (1888): Kritik der ältesten Nachrichten über den skythischen Norden. I. Ueber das Arimaspische Gedicht des Aristeas. Sitzungsberichte der philosophisch-historischen Classe der kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 116: 715–780.
- Tomaschek, W. (1889): Kritik der ältesten Nachrichten über den skythischen Norden. II. Die Nachrichten Herodot’s über den skythischen Karawanenweg nach Innerasien. Sitzungsberichte der philosophisch-historischen Classe der kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 117: 1–70.
- Vékony Gábor (2002): Magyar őstörténet – magyar honfoglalás. Budapest.
