Káma (folyó)
| Káma | |
 | |
| A Káma Jelabugánál | |
| Közigazgatás | |
| Országok |  Oroszország |
| Föderációs alanyok | Udmurtföld, Kirovi terület, Permi határterület, Baskíria, Tatárföld |
| Földrajzi adatok | |
| Hossz | 1805 km |
| Vízhozam | 3500 m³/s |
| Vízgyűjtő terület | 507 000 km² |
| Forrás | Felső-kámai-hátság, Udmurtföld |
 é. sz. 58° 11′ 42″, k. h. 53° 45′ 16″58.195139°N 53.754306°E | |
| Torkolat | Volga (a Kujbisevi-víztározónál) → Kaszpi-tenger |
| é. sz. 55° 21′ 50″, k. h. 49° 59′ 52″55.363889°N 49.997778°E | |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 | |
| A Káma vízgyűjtő területének térképe | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Káma témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Káma (oroszul Кама [Káma], tatárul Чулман [Csulman], udmurtul Кам [Kám]) Oroszország európai részének egyik legjelentősebb folyója, a Volga legnagyobb, bal oldali mellékfolyója.
Orosz nevének előzménye az udmurt (votják) Kam szó (jelentése folyó).[1]
Földrajz
[szerkesztés]Hossza: 1805 km, vízgyűjtő medencéje: 507 000 km². 966 km-en át hajózható, nagyvízhozam idején ez további 600 km-rel megnő.
Udmurtföld északi részén ered. Eleinte a Kirovi területen észak felé halad, majd a Permi határterületen (a megszüntetett Komi-Permják Autonóm Körzetben) előbb keletre, majd nagy kanyart téve déli, délnyugati irányba fordul. Egy rövidebb szakaszon újból érinti Udmurtföldet, határfolyó Baskíriával, végül a Tatárföldön át éri el a Volgát.
Felső szakaszán széles völgyben folyik, medre bizonytalan, sok kanyart és mellékágat képez. A Visera torkolatától a vidék megváltozik: a jobb part alacsony, a bal part magas, néhol meredeken szakad le, sok a zátony és a sziget. A Belaja torkolatától éppen ellenkezőleg: a bal part alacsony és a jobb part magas. Alsó szakaszán a Káma kb. 15 km széles völgyben halad, medrének szélessége 450–1200 m között váltakozik, több helyen ágakra bomlik. A Vjatka torkolata alatt ömlik a Volgán létesített Kujbisevi-víztározó széles öblébe.
A tavaszi nagyvízhozam idején folyik le az éves vízmennyiség mintegy 63%-a, nyáron és ősszel 28%-a, télen 9%-a. A vízállás erősen ingadozó, az ingadozás mértéke 8 m, az alsó és a felső szakaszon 7 m. A tél beálltával 10-20 napig tartó jégzajlás után a folyó befagy, április körül enged fel. A tavaszi jégzajlás 3-15 napig tart. A folyó halban igen gazdag, de több halfaj létét erősen veszélyeztetik az ipari üzemek által a vízbe juttatott káros vegyi anyagok.
Mellékfolyók
[szerkesztés]Legnagyobb mellékfolyói:
- jobb oldalon a Kosza, Obva, Vjatka;
- bal oldalon a Belaja az Ufával, az Ik, valamint az Urál-hegységben eredő, hideg és sebes folyású Jajva, Koszva, Visera és Csuszovaja (a Szilvával).
Néhány hidrológiai mutató alapján indokolt lenne a Volgát tekinteni a Káma mellékfolyójának, nem pedig fordítva. Ezt támasztja alá a folyórendszer kialakulása is. A legutóbbi jégkorszak utolsó előtti glaciálisának idején a Káma megváltoztatta medrét, a korábbi északi helyett déli irányba fordult és a Kaszpi-tengerbe ömlött. A Volga ekkor még más irányba folyt, csak jóval később alakította ki mai medrét és torkollt a Kámába.
Víztározók, városok
[szerkesztés]
A folyón három nagy víztározó, illetve vízerőmű létesült:
- Kámai-víztározó, a vízerőmű és gátja Permnél
- Votkinszki-víztározó, a vízerőmű és gátja Csajkovszkij városnál
- Nyizsnyekamszki-víztározó, a vízerőmű és a gát Naberezsnije Cselninél.
A legjelentősebb Káma-menti városok (a torkolat irányában haladva):
Permet rendszeres hajójáratok kötik össze Moszkvával és több volgai nagyvárossal. A folyópart és a víztározók partjai a belföldi turizmus kedvelt célpontjai.
Történelem
[szerkesztés]A folyó az őstörténetben és a magyar nép történetében is fontos szerepet játszott. Az uráli alapnyelvet beszélő népek őshazája a Volga-Káma vidékén, az Urál-hegység középső részénél lehetett. Együttélésük a Kr. e. 4. évezred körül kezdett felbomlani, de a finnugor népek a vidéket továbbra is lakták, és néhány finnugor nép – főleg az udmurt és a komi-permják – lakja ma is.
A 10. és a 13. század között pedig a Volga-Káma vidéken magyar népesség is élt, őket találhatta meg Julianus barát 1236-ban. Nyomukat őrzi többek között a Káma-parti Csisztopol kikötőváros temetőjében fellelt egyik sírkőfelirat is.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Kiss Lajos. Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó (1978). ISBN 963-05-1490-7
- ↑ Róna-Tas András: Nép és nyelv – A magyarság kialakulása – Origo, 2004. március 1.
Források
[szerkesztés]- Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997. ISBN 963 506 140 4
