Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Tgr/Archív13

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Istvánka 16 évvel ezelőtt a(z) Szmájlik... témában

Táblázat

[szerkesztés]

Szia Tgr! Inkább már itt válaszolok (más nem hiszem, hogy foglalkozna vele), szóval konkrétan erről a táblázatról lenne szó. A MODO IMPERATIVO résznél látsz egy kettős vonalat, vagyis pár üres cellát. A gond az, hogy ezekre azért van szükség, mert ha összevonom őket, ahogy mondtad, akkor viszont aránytalanul széthúzza valamelyik oszlopot, amikor egyforma szélességűeknek kellene lennie mindegyiknek. (Bár Adam78 csinálta a táblázatot, sejtem, hogy azért volt szükség ott arra az üres oszlopra, mert a felső részben valszeg eggyel több oszlop lenne, így alulra be kellett egy üreset iktatni, hogy ne húzza szét.) Tehát itt az lenne a megoldás, hogy az a plusz vonal ott ne látszódjon. Ha nem lehet megoldani, engem nem zavar (így legalább jobban kijön, hogy két igemód van az alsó részben), csak már kíváncsiságból érdekelne, hogy oldható ez meg. :) – El Mexicano (taberna) 2007. december 17., 10:08 (CET)Válasz

Rosszul csinálhatott valamit, teljesen jól működik a táblázat extra oszlop nélkül is. – TgrvitaIRCWPPR 2007. december 17., 18:10 (CET)Válasz

Látom megcsináltad, köszi! – El Mexicano (taberna) 2007. december 17., 20:13 (CET)Válasz

Tgr, neked sem látszik rendesen a táblázat, mint Katának? Én nem értem, mert nálam simán kifér 1024×768-as képernyőn, a vízszintes görgetősáv éppen, hogy megjelenik, de kb. 3 mm-rel nagyobb csak az oldal. Nekem így látszik 1024×768-ra kicsinyített ablakban (mert egyébként 1200×1024-es lapmonitort használok). – El Mexicano (taberna) 2007. december 18., 13:23 (CET)Válasz

„A csillaghullás éjfél után a leglátványosabb”

[szerkesztés]
A nagy csillagrend
Annak, aki higgadt tapasztalatával a Wikipédia kormányát tekergeti, miközben műszaki tudása segítségével a gépházban is dolgozik! Samat üzenetrögzítő 2007. december 18., 04:04 (CET)Válasz

Ezt kikérem magamnak! Bezzeg amikor egy hónapja kitüntettem ugyanezzel Tgr-t, akkor nem kapcsoltatok időben. Piha! Tudjátok meg. Azért persze gratulálok. :) • Bennófogadó 2007. december 18., 16:10 (CET)Válasz

Bennó: ez talán abból fakad, hogy a bugreportokat valószínűleg kevesebben követik, mint a WP-s technikai fejlesztéseket, és nem feltétlen tud/akar hozzászólni ahhoz az ember, amiről nincs közvetlen tapasztalata. Ádám 2007. december 19., 12:34 (CET)Válasz

Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Élet és Irodalom. Interjú Kovács Zoltánnal.

[szerkesztés]

Összevontam. Ilyenkor törlés lesz az eredmény, vagy változtatnód kell a szavazatodon? – Beyond silence 2007. december 18., 15:44 (CET)Válasz

Nem egészen értem a kérdést, de ha úgyérzed, minden hasznos információ szerepel más a fő cikkben is, nyugodtan jelöld azonnalira (csak szólj a készítőjének, hogy ne érje kellemetlen meglepetés). – TgrvitaIRCWPPR 2007. december 19., 19:48 (CET)Válasz

Közben a cikket átmozgattam a készítője allapjává és az oldalt töröltem (és persze szóltam a készítőnek, e-mailben is, mert nem úgy tűnik mintha nagyon olvasná a vitalapját). – Dami reci 2007. december 19., 19:54 (CET)Válasz

Te akasztófáravaló gazember

[szerkesztés]

Nem mintha nem azt érdemelnéd, hogy az emberiség ne álljon szóba veled, de most mégis kivételt tennék. :) 1) Mondd, szerinted nem lehetne-e valahogy átfogóan rendezni a katbesorolásnál az Ö, Á, É, Í, Ü és társaik helyzetét, hogy ne egyenként kelljen machinálni, ami mondjuk a tömeges besorolásoknál (például cikkértékelés v. figyelmet igénylő kategóriák) elevele reménytelen is. Biztos, hogy a fejlesztők nem tudnának nekünk olyat csinálni, hogy az ékezetes betűket megfeleltesse az ékezet nélkülieknek? A hatályos betűrendbesorolásunk csak a rövid alakokat különbözteti meg egymástól, tehát o és ó azonos, ö és ő azonos, de ö külön következik, az már nem azonos o-val. Ugyanígy u és ú, ü és ű. Nem létezik, hogy egy ilyen karaktermegfeleltetést ne lehessen valahogy megoldani. 2) Ugyanez a helyzet pepitában a bármilyen mellékjelet alkalmazó lapokkal (különösen ha azzal nyitnak, mondjuk pl. Cesky Krumlov, de az már csak a második kérdés, az első az ékezetes betűink lennének. • Bennófogadó 2007. december 19., 15:19 (CET)Válasz

Mit csináltam már megint? :-) Mindenesetre tettem egy próbát.TgrvitaIRCWPPR 2007. december 19., 23:39 (CET)Válasz

Hála és pöszönet! You are an angel. Nem is tudtam, hogy van ilyen bug. :) bugzilla:164 hiba • Bennófogadó 2007. december 20., 00:20 (CET)Válasz

És mint a sorszámából is látszik, nem érdemes nagy összegben fogadni arra, hogy mikor lesz kész :P – TgrvitaIRCWPPR 2007. december 20., 00:42 (CET)Válasz

Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)/fejrész/Bugreportok

[szerkesztés]

Csináltam egy ilyet, hogy a műszaki KF feltűnő helyén tarthassuk egybe az aktuális bugreportokat, hátha így összébb lehet terelni a szavazókedvet, kedvet kapnának többen a nyomásgyakorláshoz. :) Az allapot frissíteni lehet a friss linkkel. További részletek:

  1. számsorrendben felsoroltam a futó reportokat a {{bug}}(?) sablonnal. A div elég ronda, meg a helye is, ha tudsz esetleg szépíteni rajta (a KF fejlécét úgyis át fogja tervezni Boro, csak várjuk ki :).
  2. Odamásoltam a nevük elejét, esetleg lehetne inkább egy félmondat magyarul, hogy melyik micsoda.
  3. Az aljára/tetejére talán lehetne írni arról, hogy mennyire egyszerű szavazni, és csak tessék. :)
  4. Karbantartani viszonylag egyszerű, és nyilván főleg téged fog érinteni, te gyártod a bugreportok elsöprő többségét, egyszerűen csak a lista aljára kell írni a legújabbakat, és a népség szemlézheti, hogy hol szavazott már le. Azért gondoltam a műszaki KF-re, mert főleg ottan kerülnek ezek szóba, de lehet akár külön lapja is a dolognak, ha kell (?).
  5. Más. légy oly jóságos, és írj már ezeknek valamit a namespace renamingről, ha már megszavaztuk, legyen végre perfektuálva a dolog. Saludad. • Bennófogadó 2007. december 19., 16:04 (CET)Válasz

Gyönyörű, de azért a KF fejlécbe nem tenném, az oda írók töredékét érdekli. Nem lehetne az átnevezést elszabotálva hagyni? Úgy örültem, hogy nem csinálták meg... :-) – TgrvitaIRCWPPR 2007. december 19., 23:45 (CET)Válasz

Az átnevezést NEM lehet elszabotálni! Gonosz Majd még mit nem! Mindjárt kiírom a lemondatásodat, mint olyan adminét, aki méltatlanná vált a közbizalomra, mert semmibe veszi a nép szavát. :-) • Bennófogadó 2007. december 20., 00:14 (CET)Válasz

Csak a műszaki fejrészében van, nekem nem jutott eszembe jobb hely. A dolog nem titkolt célja az volt, hogy többeket érdekeljen... :) Egyébként szerintem sokan csak azért nem mutattak eddig érdeklődést iránta, mert nincs szem előtt, a legtöbb szerkesztőnek, még ha van is műszaki érdeklődése, beláthatatlan az út, amit egy bugreport bejár, ha csak nem néz át néha a Bugzillára. Weiner múltkori megjegyzéséből és az utána következő kérdésekből úgy tűnt, jól tud jönni, ha valahol látható, hogy egy régebben tárgyalt ügy/probléma (pl. a patrolling group megalakítása) nem elaludt, hanem várunk a bekapcsolásra stb. Többen is szavaznának, ha mindig össze lenne kapcsolva az ügy a reporttal. • Bennófogadó 2007. december 20., 00:21 (CET)Válasz

X-mas

[szerkesztés]

Csendes, nyugodt, meghitt Karácsonyt, jó partit szilveszterre, és eredményes, boldog új évet kívánunk! – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 21., 13:52 (CET) és BeaujolaisVálasz

Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok! – Hkoala 2007. december 21., 17:33 (CET)Válasz

Feliz Navidad és köszönöm a sok műszaki segítséget. – El Mexicano (taberna) 2007. december 21., 19:57 (CET)Válasz

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Weöres Sándor
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!
Istvánka postafiók 2007. december 21., 23:23 (CET)Válasz

kösz

[szerkesztés]

Ilyenkor mindig megbánom, hogy valaha is bármi rosszat gondoltam vagy mondtam rólad. Kérlek, ne haragudj. Legyen szép karácsonyod és jövőre igérem, igyekszem nem összeveszni veled. Ezt majd visszaidézheted bármikor. Üdv: --Weiner vita 2007. december 22., 16:30 (CET)Válasz

Boldog, békés karácsonyt és eredményes boldog új évet kívánok!Kossuthzs. vita 2007. december 22., 18:22 (CET)Válasz

Kösz a segítséget; ezt akartam volna elmondani az IRC-n, de "leestem". – Hkoala 2007. december 25., 18:39 (CET)Válasz

Izé meg ecet

[szerkesztés]

Azonkívül, hogy boldog maradék karácsonyt és rendkívülien tökéletes új évet kívánok, az érdek is elvezérelt látogatott vitácskádra. :) Nemtom, tudsz-e róla, de egy malőr folytán a {{sablondokumentáció}}(?) sablonnal beillesztett dokallapok szakaszszerkesztőlinkjei nem önmagukra mutatnak, hanem megfelelő számozással a Sablon:Sablondokumentáció szakaszaira, és azokat igyekeznének megnyitni szerkeszteni (még jó, hogy nincsen neki). Átmeneti intézkedésként noeditsectiont rendeltem el az sldocban. Észrevetted ezt már korábban, és mi lehet az oka? Miért érzi úgy az editlink, hogy neki a beillesztett sablon szakaszait kéne megnyitnia (amik persze nem léteznek)? • Bennófogadó 2007. december 25., 19:12 (CET)Válasz

magyarodás

[szerkesztés]

Szia! Nevében(és a kérdésedre válaszolva, a bürokrata felületen) már magyar, de a logban maradt angol (egyébként a sysoppal is ez a helyzet). Üdv, – Dami reci 2008. január 2., 18:49 (CET)Válasz

Thai betűk a comboboxba – lehet-e?

[szerkesztés]

Szia és B. ú. é. k.!

Gondoltam, ha a hawaii, az izlandi, a máltai, a gall vagy az óangol nyelvnek van saját rovata a comboboxban, nem lehetne ilyenje a thainak is? Persze nem csak azon az alapon, hogy „ha már azoknak is”: Windows alatt ezeket a jeleket csak egy speciális doboz, a Komplex írásrendszerek és a jobbról balra író nyelvek bejelölésével (és az azt követő telepítéssel) lehet elérhetővé tenni, viszont maguk a jelek akkor is láthatóak, ha ez a funkció nincs telepítve (szemben pl. a burmaival vagy a laóval, amelynek jelei helyén csak négyzetek jelennek meg még a legfrissebb böngészők alatt is). A telepítés pedig gondot okozhat (nekem pl. külön kellett előkerítenem egy, a thaitól független fájlt, a kartika.ttf-et, hogy egyáltalán elindulhasson a telepítés), és a fentiek alapján igazából nem is szükséges a böngészőbeli szerkesztéshez. De még ha sikeresen telepítettük is a betűtípust, azzal sem megyünk sokra, mert a billentyűzetkiosztást nem kis idő megtanulni.

Az alábbi jelek felvételét szeretném tehát kérni a "Thai" alá (nem az összes jelet, csak amelyekkel találkoztam már), az egyes csoportokat a már ismert elválasztójelekkel elkülönítve:

  • (msh.-k és köztük 2 msh.-mgh. kombináció) ก ข ฃ ค ฅ ฆ ง จ ฉ ช ซ ฌ ญ ฎ ฏ ฐ ฑ ฒ ณ ด ต ถ ท ธ น บ ป ผ ฝ พ ฟ ภ ม ย ร ฤ ล ฦ ว ศ ษ ส ห ฬ อ ฮ
  • (mgh.-k – ha minden igaz, ezek közül a betűk alattiak és fölöttiek automatikusan rákerülnek a megelőző karakterre) ะ ั า ำ ิ ี ึ ื ุ ู เ แ โ ใ ไ
  • (tónusjelek) ่ ้ ๊ ๋
  • (pár egyéb jel) ฯ ๅ ๆ ็ ์ ฿
  • (számjegyek) ๐ ๑ ๒ ๓ ๔ ๕ ๖ ๗ ๘ ๙

Ezeket a Thai írás#A thai írás megjelenítése a számítógépen helyről másoltam ki. Ha gondolod, a teljesség kedvéért a többi jelet is felveheted az utolsó előtti csoportba (az egyéb jelek végére), mert elképzelhető, hogy azok is előfordulnak.

Előre is köszönöm!

Ui. ha van olyan része a bővítésnek, ami pepecsmunka, de a megadott minta szerint simán elvégezhető, azt én is elvégezhetem.

Ádám 2008. január 2., 23:59 (CET)Válasz

Remek, köszönöm – illetve még pár dolgot módosítottam rajta, hogy ne csússzanak egymásra a gombok. De még így sem tökéletes.

Lehet olyat csinálni, hogy a gombnak más a felirata (nem a tooltip, hanem maga a felirat), mint amit a lenyomásakor kiír? A betűk alá-fölé kerülő magánhangzók meg a tónusjelek ugyanis olyan trükkös jószágok, hogy mindig az előző jelre kéredzkednek rá, és e szokásukhoz még a comboboxban is ragaszkodnak, ami azzal a nem kívánt következménnyel jár, hogy maguk a jelek a gomboktól balra eső szóközökre csúsznak, a vonatkozó gombok felirata pedig egy-egy vékonyka kis szóköz lesz. Ha lehetne mást rakni a gombra feliratnak, mint amit kiír, akkor a felirathoz berakhatnék az adott jel elé mondjuk egy nbsp-t (vagy valami más láthatatlan jelet) támasztékul, ami remélhetőleg épp oda vezetne, hogy a jel – módfelett különös módon – épp a saját gombjára kerüljön. Ádám 2008. január 3., 02:04 (CET)Válasz

Örömmel jelentem, a kísérlet sikerült: ezt a bővítést már teljesen az új combobox-gombokkal hajtottam végre (egy két copypaste-et leszámítva). Minden hiányossága ellenére azt kell mondjam, bevált és használható. Köszönöm még egyszer. Ádám 2008. január 3., 20:43 (CET)Válasz

parazitoidok

[szerkesztés]

köszi a parazitoidos működéseket. Tökjó. Lajos.rozsa

Sablon kérdés

[szerkesztés]

Szia. Azt mondták, hogy Te értesz a sablonokhoz, így lenne egy kérdésem. Tehát... azt meg lehet oldani, hogy ENNÉL a sablonnál a "Kinyit" felirat nem kék, hanem mondjuk fehér színben jelenjen meg? Vagy esetleg azt hogy a kinyit rész mögötti terület fehér maradjon? Válaszodat előre is köszönöm. - Dili vita 2008. január 4., 22:41 (CET)Válasz

Spamlista

[szerkesztés]

Üdv! Azt hiszem valamikor már belinkelted valahova; nem linkelnéd be most nekem is a feketelistás weblinkeket? Kösz – Tosandolce VITA 2008. január 5., 09:44 (CET)Válasz

Köszönöm :) (mostmár tudom, hogy gyanúm alaptalan volt)Tosandolce VITA 2008. január 5., 16:45 (CET)Válasz

Outlook Express üzenetszabályok: miért nem működik?

[szerkesztés]

Szia Tgr! Lenne egy kérdésem MSOE-szel kapcsolatban. Spamszűrőt akarok beállítani egy üzenetszabály létrehozásával, megadom neki a feltételeket, beírom mindenhova a nem kívánatos szavakat, kifejezéseket (viagra, enlarge your size stb...) és azt választom műveletként, hogy törölje a kiszolgálóról azokat az üzeneteket, amelyek törzse ezeket a szavakat tartalmazza. Na most a gondom az, hogy ez abszolút nem működik, teljesen figyelmen kívül van hagyva, és a spamek ugyanúgy virítanak a beérkezett üzenetek között. Tesztelgettem, hogy magamnak küldök leveleket ilyen szavakkal, és azt is ugyanúgy megkapom. Mi lehet ennek az oka véleményed szerint? Mert eegyébként kiváló spamszűrő lenne, ha működne is. – El Mexicano (taberna) 2008. január 6., 21:38 (CET)Válasz

Fogalmam sincs, de az OE spamszűrője egyébként sem ér egy kalap viagrát sem. Szerintem használj Thunderbirdöt vagy GMailt. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 6., 22:35 (CET)Válasz

Kösz, feltettem a Thunderbirdöt, egész jónak tűnik, de azt hol állítsam be, hogy a spamnek felismert leveleket ne csak megjelölje spamként, hanem törölje is rögtön ki? – El Mexicano (taberna) 2008. január 8., 18:18 (CET)Válasz

Úgy szokott működni, hogy a Junk mappába mozgatja őket, és X nap után automatikusan törli (X megadható valahol a beállításoknál - fejből nem tudom, mi hol van, én már jó ideje gmailt használok). Eleinte nem érdemes túl kicsire állítani, mert a spamfiltere öntanuló, tehát egy-két hétig kézzel kell korrigálnod, mi spam és mi nem, mire megbízhatóan fog működni. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 8., 18:33 (CET)Válasz

Minden nap meg szoktam nézni, úgyhogy nem lesz ezzel gond. Tegnap, amikor legelőször kaptam vagy 15 spamet, mindegyiket szemétnek jelöltem, azóta jól is ismerte fel mindegyiket. Van egy postafiókom, amire sajnos több szemét jön, mint rendes levél, de mivel POP3-as cím, kénytelen vagyok valamilyen klienset használni hozzá. – El Mexicano (taberna) 2008. január 8., 18:43 (CET)Válasz

Van amelyik webmail is tud pop3-at.. a gmail pl. igen. De a thunderbird se rossz, ha mindig ugyanazt a gépet használja az ember. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 8., 19:07 (CET)Válasz

cikkértékelő kütyü :)

[szerkesztés]

Szia, hozzáadtama cikkértékelő kütyüt a monobookhoz, de nem műkszik valamiért, mit csinálok rosszul? (sablonevet beírtam, ctrl f5-el frissítettem, mégse jelent meg a gomb). Köszi előre is! – Timis abla üzenőfal 2008. január 9., 11:33 (CET)Válasz

Commons kategóriákra hivatkozás

[szerkesztés]

Tudnál segíteni hogyan tudok a Commonsban meglévő kategóriákra a magyar lapokról hivatkozni? A mostani Commons sablon lapot keres, de nekem ategóriákra kéne mutatnom. Előre is köszönöm. – Ksanyi vita 2008. január 10., 22:11 (CET)Válasz

{{commonscat}}. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 10., 22:16 (CET)Válasz

Ugyanúgy működik a {{commons}}(?) sablon kategóriákkal is, ahogy lapokkal is: {{commons|Category:kategória neve}}– Dami reci 2008. január 10., 22:26 (CET)Válasz

Köszönöm a segítséget. – Ksanyi vita 2008. január 11., 07:48 (CET)Válasz

A műszaki kocsmafal részről references témában

[szerkesztés]

Helló, köszönöm a tanácsot, én is ilyesmire gondoltam, hogy bizonyos paraméterekkel hogy lehet módosítani a lábjegyzeteket. Jó a naygbetűs dolog, de azt is meg lehet csinálni, hogy ne szedje két hasábra? Mert emlékeim szerint alapból a FF sem szedte hasábra, csak valaki - lehet, h. pont Te - hegesztett valamit a monobookban, és így lett. Szóval valami tag nincs ez ellen is? Pupika Vita 2008. január 11., 22:03 (CET)Válasz

Valószínűleg én lehettem - ellentagot lehet csinálni, de az további hegesztést igényel. Tényleg szükség van erre? Hosszú távon úgyis jóval több forrás lesz minden valamirevaló cikkben. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 12., 15:08 (CET)Válasz

Hát, ha bonyolult, akkor nem muszály. Pupika Vita 2008. január 12., 15:54 (CET)Válasz

Nem bonyolult, csak van valami teljesen meg nem fogalmazott ellenérzésem vele szemben :-) De ha szerinted fontos, akkor megcsinálom. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 12., 16:57 (CET)Válasz

Hát fogalmazd meg azt az ellenérzést, ne rejtélyeskedj :) Pupika Vita 2008. január 12., 20:24 (CET)Válasz

Kösz, rendes vagy. De ha valamiért rossz, ha ezt használom, akkor mondd, és nem teszem. Zavart okoz az erőben? Vagy miféle ellenérzés? Ez a bizonytalanság a halálnál is rosszabb :)

A kiemelt dolgokban egyetértek veled, vagyis elismerem, hogy így van. Pupika Vita 2008. január 14., 20:35 (CET)Válasz

Ha ennyi idő alatt sem sikerült elfogadható racionalizációt találnom rá, akkor alighanem csak ízlés kérdése :-) – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 14., 21:55 (CET)Válasz

Sajnos az egyhasábos téma nem működik :( Pupika Vita 2008. január 14., 22:14 (CET)Válasz

Fogalmam sincs miért, úgy tűnik a CSS régi verziója töltődik be a cache-ből. Remélhetőleg idővel megjavul. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 14., 22:53 (CET)Válasz

MediaWiki:Newarticletext

[szerkesztés]

Szia! Mi a szintaxis a MediaWiki:Newarticletext-ben, ha egy névtérhez kétsoros üzenetet akarok írni? Szeretnék a kategóriákhoz még egy sort írni a Mielőtt új kategóriát hoznál létre... alá. Bináris ide 2008. január 12., 12:41 (CET)Válasz

Úgy tűnik, megoldottam, más névtereknél nem látok problémát vele. Bináris ide 2008. január 12., 12:59 (CET)Válasz

Úgy kell, ahogy csináltad. (Általánosabban lásd a #switch függvény leírását.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 12., 14:54 (CET)Válasz

Azt nézegettem, és pont erre a kérdésre nem kaptam konkrét választ belőle, de végül is onnan jött az ihlet. Bináris ide 2008. január 12., 15:03 (CET)Válasz

JRE

[szerkesztés]

A Wikipédia:Adatbázis-lekérdezések azt írja: reménykedj, hogy van JRE a gépeden. Honnan lehet ezt megtudni, hog van-e? (Win XP) Bináris ide 2008. január 13., 23:16 (CET)Válasz

A triviális megoldás az, hogy megpróbálod futtatni az mwdumpert, és ha nem sikerül, akkor nincs :-) De ha használsz Vandalfightert, akkor kell hogy legyen. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 13., 23:29 (CET)Válasz

De megnézheted pl. itt is, vagy a Programok hozzáadása és eltávolítása listájában. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 13., 23:32 (CET)Válasz

Ezek szerint nem volt. De most már egy félórás kerregés után van, csak nem tudom, mennyit fog ez is lassítani a gépemen. Bináris ide 2008. január 14., 07:42 (CET)Válasz

Szerkütk eseténi miértség

[szerkesztés]

Voltaképpen miért nyitja meg szerkütk esetén az egész nyüves oldalt, amikor csak az a szakasz érdekes, amit szerkesztettem? Ez mondjuk a kocsmafalon, hosszabb cikkben v. uservitán kimondottan őőőőrjítő tud lenni, különösen a WikEd édes társaságában. Nem lehetne valamit tenni ezügy? Elképzelhető lenne egy olyan szütközési rencer, ami csak a vonatkozó szakaszt nyitja meg újra ilyenkor? • Bennófogadó 2008. január 14., 19:12 (CET)Válasz

Feltételezem, hogy ha lehetne, akkor már rég megtették volna, mivelhogy elég alapvető funkcióról van szó. (Az egész szakaszosdi egyébkéntis csak szintetikus cukor egy diff algoritmus fölött.) Ha utánakutatsz a bugzillában, biztos találsz valami okosságot. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 14., 19:16 (CET)Válasz

Eléggé felháborító, ha nem lehet. :) Kutatnék én, ha megmondod, hogy hívják bugzillául a szerkütközést? Kerestem az eszembejutásos alapon, de úgy túl sok a találat. • Bennófogadó 2008. január 14., 19:58 (CET)Válasz

Edit conflict. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 14., 20:01 (CET)Válasz

Tehát felmerült már. Érdemi válasz Brion Vibbertől érkezett egyedül: This would require additional testing after the merge attempt to check if changes were only made within the matching section. Probably doable. Namost ez egész bátorítóan hangzanék, ha nem 2006 februárjában írta volna... Azóta se kép se hang. Vajon miért? • Bennófogadó 2008. január 14., 20:14 (CET)Válasz

Hátugye, nyílt forrás, meg önkéntesek... – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 14., 21:54 (CET)Válasz

Törlés lezárása

[szerkesztés]

Szia! Néhány esetben rosszul használtad a {{tt}}-t, és nem látszott az eredmény a WP:T-n, mert a sablon paramétereként adtad meg. Helyesen a lezáró }} után jön a szöveg. Bináris ide 2008. január 17., 15:04 (CET)Válasz

Világörökség-sablonok

[szerkesztés]

Szia! A Világörökség navigációs sablonjainak emlékeim szerint halványzöld volt a háttere, ez most fehérre váltott. (Nem csak én emlékszem így, Istvánka vette észre). Megnéztem pl. az {{Németország világörökségi helyszínei}} sablont, de nem módosította senki. Viszont a benne szereplő {{Ambox}}(?) sablont te módosítottad január 15-én. Esetleg elképzelhető, hogy ez okozta a világörökségi sablonok megváltozott színét? Üdvözlettel – Hkoala 2008. január 19., 17:23 (CET)Válasz

Nem a {{navigációs sablon}}-ra vagy valamelyik testvérére gondolsz? Az ambox nem navigációs sablonokhoz való. (Egyébként nem változtattam a színein.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 19., 18:16 (CET)Válasz

A {{Németország világörökségi helyszínei}} ráadásul kézzel van, nem használ semmilyen metasablont. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 19., 18:19 (CET)Válasz

Ezekre gondolok: Kategória:Világörökség-sablonok. Az Egyesült Királyság sablonjában néztem, abban volt az Ambox. Megnéznéd, hogy mi történhetett vele? Bocsánat az előző kérdésért, remélem nem vetted gyanúsításnak, hanem annak, ami: sablonokhoz nem értő wikis polgár kérdezősködése. – Hkoala 2008. január 19., 18:23 (CET)Válasz

Nem vettem annak, de az ambox egy teljesen másra való sablon, az a lapteteji figyelmeztetéseket formázza, amiknek egy színes csík van a baloldalán. (És egy amboxos sablonnak mindig fehér a háttere.) A {{nincsleírás}} sablonban van ambox, szerintem azért jelzi ki egy csomó navigációs sablonnál.

Mindenesetre az {{Egyesült Királyság világörökségi helyszínei}} is kézzel van, és egyáltalán nincs szín belekódolva, úgyhogy az a furcsa, ha nem fehér volt eddig.

Mindenesetre ha egységes navigációs színeket szeretnétek, akkor szerintem csináljatok egy sablon-sablont, ami valamelyik navigációs sablont használja, és a megfelelő színeket adja át neki, és arra írjátok át a világörökséges sablonokat. (Ami nem kis munka, de jelenleg ronda és kezelhetetlen a kódjuk, tehát előbb-utóbb úgyis meg kéne csinálni.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 19., 18:33 (CET)Válasz

Hmmm... nagyon érdekes:). Zöldből fehérré változott minden:) Szóval a wikipédiában is működnek a természetfeletti erők VigyorIstvánka postafiók 2008. január 19., 18:36 (CET)Válasz

Ebben az az érdekes, hogy szerintem a műhelyben csak Lily ért a sablonokhoz, ő szerkesztette az elsőt, és utána mindenki azt másolta át... Tényleg, kérdezzük meg Lilyt, hátha ő emlékszik valamire. Most már kezdek kételkedni abban, hogy eredetileg zöld volt :) – Hkoala 2008. január 19., 18:40 (CET)Válasz

Koalita, szerrintem sose volt az zöld, csak a vörsablon, meg az értékelős vörsablon. Az alsó navpanel mindig fehér volt (ha jól emlékszek). Az ambox a nincsleírás miatt van benne, de ha már itt tartunk, a navsablonokból ki kéne szedni a nincsleírást, mert a navsablonok szerepe elég világos ránézésre is, és a kategória főlapján úgyis elmagyarázzuk (majd). :) • Bennófogadó 2008. január 19., 19:24 (CET)Válasz

Szenilis vagyok :-(Istvánka postafiók 2008. január 19., 19:26 (CET)Válasz

Én is :-(:-(Hkoala 2008. január 19., 19:29 (CET)Válasz

Ne búsuljatok!! A wikiöregekotthonában még vidám évek várnak rátok, jelszó: derűs alkonyat. :P • Bennófogadó 2008. január 19., 19:32 (CET)Válasz

Te nagyon drága vagy, hogy gondolsz ránk.:)) Imádlak. De csak akkor szándékszom wikiöregotthonba vonulni, ha már a nadrágcipzárt is elfelejtem felhúzni:)– Istvánka postafiók 2008. január 19., 19:36 (CET)Válasz
Bennó bácsinak igaza van, amikor Vergiliust invokálja: Migrate veteres coloni... – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 20., 11:10 (CET)Válasz
[szerkesztés]

Szia Gergő!

Figyelj, a wikitali linkjét ki tudnád tenni minden oldalra? Rem tudod miről beszélek! :) Ugye el tudsz jönni Te is? Üdv, – OrsolyaVirágThehostestwthemostest! 2008. január 22., 20:26 (CET)Válasz

Egy hónappal előre inkább nem tenném ki, majd valamikor egy héttel előtte. Nem szoktam egy hónappal előre tudni, hogy mit csinálok, de ha Pesten lesz, akkor minden valószínűség szerint megyek én is. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 22., 20:31 (CET)Válasz

Koncert infobox

[szerkesztés]

Heló! Ebben a sablonban meg tudnád csinálni azt, hogyha nem írok adatot az Album részhez, akkor ne írjon semmit a boxba? Mert most az van. ha nem írok semmit, akkor is odabiggyeszti az Album rovatot, ami csak egy felesleges hézag ilyenkor. Köszi! Pupika Vita 2008. január 22., 22:23 (CET)Válasz

Szia, TGr! Köszi a koncert infoboxot. Még valamiben tudnál segíteni? Itt van ez az infobox, meg kellene oldani, hogy a legalsó, "Az album dalai" rész egyáltalán ne jelenjen meg, ha nincs szükség rá, mert hülyén néz ki, lásd itt. Meg lehet oldani? Előre is köszi! Pupika Vita 2008. január 24., 20:02 (CET)Válasz

Mindent lehet, csak nem mindent érdemes :-) Mikor nincs rá szükség, ha nincs megadva a sorszám? – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 24., 20:08 (CET)Válasz

Például igen, az lehetne a "jel". De miért nem érdemes? Így jól néz ki szerinted? Pupika Vita 2008. január 24., 20:11 (CET)Válasz

Le vagytok maradva, mint az egyszeri borravaló. Bennó bácsi már régen ifelte a sorszámparát. Piha. :) • Bennófogadó 2008. január 24., 20:27 (CET)Válasz

Köszönet mindkettőtöknek a fáradozásért. Pupika Vita 2008. január 24., 20:47 (CET)Válasz

Föld hívja Gergőt és Pupikát, SOS! Miután Tgr mancsa opcionálissá tette az album paramétert a koncert infoboxban, elromlott a dolog. Rájöttem, hogy azzal a sorral volt a gondja, ami a cellának stílust ad, mert az ifen belül {{{!}}}-vel csak a pipe-okat tudod helyettesíteni, az ilyen sort nem:

|- style= blabla

Tehát az ilyen elején hiába lövöd ki helyettesítővel a pipe-ot, akkor se értelmezi rendesen. Kiemeltem a stílust az if alól, és úgy működik. Ez egy rendellenesség volt, vagy tényleg nem lehet ilyet csinálni az if-en belül? • Bennófogadó 2008. január 25., 14:33 (CET)Válasz

Most élesítették be az új parsert, gondolom annak a mellékhatása. A {{!-}}(?) se működik? – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 25., 15:12 (CET)Válasz

Nem, te úgy oldottad meg eleve, és attól akadt ki. • Bennófogadó 2008. január 26., 23:18 (CET)Válasz

Hát, régen működött, elvileg most is illene neki. Talán az új parser megint lenyeli a paraméter eleji újsorokat? – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 27., 00:24 (CET)Válasz

Csütörtök-péntek

[szerkesztés]

Azt hiszem, az most van. :-) Bináris ide 2008. január 24., 20:16 (CET)Válasz

Kategóriafa

[szerkesztés]

Szia, Tgr! Létezik arra valamilyen (mezei felhasználó átltal is felfogható) módszer, amellyel egy kibontott kategóriafát le lehet tölteni valamilyen szerkeszthető formátumba? Szeretnék egy reformjavaslatot készíteni a Kategória:Irodalom-mal kapcsolatban, és ehhez lenne jó. Köszönettel – Hkoala 2008. január 26., 21:25 (CET)Válasz

Ha nem túl mély, akkor a CatScan-nal. Ha mély, akkor bottal megy csak (és persze a kategóriafák elég csúnyák tudnak lenni néha, simán lehet pl. hogy az egész Wikipédia benne van egy ilyen kategóriában). – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 26., 21:40 (CET)Válasz

Ez sajnos (nekem) nem megy. Ha rákattintok a linkre, nem történik semmi, ha bemásolom a linket a böngészőbe, akkor kiírja, hogy nincs hozzáférési jogom. – Hkoala 2008. január 26., 21:59 (CET)Válasz

Épp áll a toolserver. Csináltam listát bottal, de 1826 elemű, nem hiszem, hogy nagy segítség lenne... – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 26., 23:02 (CET)Válasz

Cikkekkel együtt lehet annyi, de nekem csak az alkategóriák kellenek; abból is 5-6 szint van. – Hkoala 2008. január 26., 23:05 (CET)Válasz

Nem, ezek csak az alkategóriák. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 27., 00:22 (CET)Válasz

Húha! Akkor annál inkább szeretném megkapni. – Hkoala 2008. január 27., 08:49 (CET)Válasz

Feltettem ide. – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 27., 09:20 (CET)Válasz

Köszönöm szépen, lementettem. – Hkoala 2008. január 27., 09:45 (CET)Válasz

Redirekt és tipográfia

[szerkesztés]

Szia!

"Egy csúcs (alapelem) képe a diagramon egy pont, ezért hívják szögpontnak is."

Van valami olyasmi formai szokmányunk, hogy ami félkövér egy szócikkben, arra egészségesen lehet redirektelni. Mi legyen a kurzív szinonimákkal? – MerciLessz BalhéLessz 2008. január 30., 16:23 (CET)Válasz

Szerintem itt nyugodtan lehetne félkövéret használni helyette. Kurzív pl. a kihangsúlyozás, címek, idegen szavak. (És szerintem a toldalékot is kurziválni/boldítani illik, de ezt érdemes nálam hozzáértőbbektől is megkérdezni.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 30., 16:33 (CET)Válasz

Kérdezni név szerint, vagy önként jelentkezés alapján? (Lefordítva: egyenest Bennót vagy Ádámot kérdezzem, vagy előbb írjam föl tiszteletből a kocsmafalra, hátha még mindig teremnek újabb elszánt stilisztikai bajvívók?) – MerciLessz BalhéLessz 2008. január 30., 16:42 (CET)Válasz

... má megin cirkusz... Inter arma silent musae, majd jobb időkben, talán ... – MerciLessz BalhéLessz 2008. január 30., 16:49 (CET)Válasz

Tgr, maga egy rút képmutató. Annak idején én kardoskodtam amellett, hogy a legfontosabb redirek első előfordulása a lapokon legyen félkövér, és te mondtad, hogy minek az meg randa, ezek után elálltunk tőle (legalább legyen jó memóriája annak, aki így kavarja az ügyeket!! Gonosz). Ami a másikat illeti, a toldalékok kurziválása/boldosítása és idézőjelesítése kapcsán két független tipográfiai kultúra él egymás mellett, az egyik iskola cakkpakk kurzivál és idézőjelez és félkövérít, a másik csak a toldalék néküli törzset. Ez szerintem olyasmi, amiről a WP:FORMÁ-ba be kéne írni, hogy ki-ki úgy intézze, ahogy neki jobban tetszik (nekem jobban tetszik a toldalék nélküli félkövérítés). :) • Bennófogadó 2008. február 8., 15:07 (CET)Válasz

SOS programmozás

[szerkesztés]

Hello Gergő, Totya küldött hozzád, mint (legjobb) szaktudásos programmozóhoz. Egy ábrát próbálok szerkeszteni (fordítani angolból). Jórészét már sikerült megcsinálni, de vannak részei, ahol az angol szöveg megváltoztatása az egész ábrát eltűnteti. Hálás lennék, ha megnéznéd a user:LouisBB/ősrobbanás készítés közben című cikk ábráját, ahol a jobboldali fehér sáv az, ami problematikus. Előre is kösz. LouisBB vita 2008. január 30., 23:58 (CET)Válasz

Pontosan mit kell nézni rajta? Most jónak tűnik. (Esetleg tudsz adni egy diffet, hogy mitől romlik el?) – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 31., 01:25 (CET)Válasz

Nagyon köszönöm a választ. Tényleg nem volt már semmi probléma, csak annyit kellett mondanod, hogy igenis működik. Végülis arra kellett rájönnöm, hogy a hullámos vonal sorvéget jelent és ha a sor túl hosszú, akkor a programmozás megakad és az ábra eltűnik. Ismételt kösz. LouisBB vita 2008. január 31., 23:41 (CET)Válasz


„kőfaragó és balett-táncos”

[szerkesztés]

Hello! Tetszett a fentebb említett kis szösszenet a Kocsmafalon kibontakozó vitában :-). Különösen azért, mert nemrég volt szerencsém a forrásához. Diabypaláver 2008. január 31., 10:31 (CET)Válasz

Dzsíméjl

[szerkesztés]

Igazad volt a Gmaillel kapcsolatban, a végén áttértem erre, tényleg nagyon jó. Egyből felismeri a spameket, és a POP3-at is letölti, úgyhogy szerencsére nincs többé szükségem sem az Outlookra, sem a Thunderbirdre (valamilyen hibája mindegyiknek van, amiért nem tetszik). Viszont egy kérdés: nincs valami rejtett beállítási lehetőség a Gmailben a spamek kezelésére, pl. hogy ne mentse őket a spam mappába sem, hanem rögtön törölje? – Mex plática 2008. február 1., 12:54 (CET)Válasz

Csinálhatsz rá szűrőt, de nem érdemes, magától is törli őket egy idő után. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 1., 13:43 (CET)Válasz

Köszi! – Mex plática 2008. február 1., 15:48 (CET)Válasz

Bug a számozásos felsorolásban

[szerkesztés]

Megnéznéd ezt nekem, hogy miért csinálja? Teljesen jól van megformázva, és az 1. sor után kihagy egy sort, és a másodikat 3. számozással kezdi... és csak ennél az egy sornál csinálja. Hátha tudsz rá valami okosat, előre is köszönöm! – Mex plática 2008. február 3., 16:06 (CET)Válasz

Rossz volt a lista körüli html. De nem inkább a wikiforrásba való ez? – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 3., 17:15 (CET)Válasz

Igazad van, áttettem oda... köszönöm a javítást. – Mex plática 2008. február 3., 17:29 (CET)Válasz

Továbbképzés

[szerkesztés]

Kedves Tgr! Ma eléggé határozottan kioktattál, hogy általánosságban mi a teendő a gyengélkedő szerkesztésekkel. Nos, én a híresztelésekkel ellentétben igencsak kedvelem a konkrétumokat, így megkérlek, hogy az általam ma fölhozott három példán mutasd be, hogy hogyan kell alkalmazni az elveket a gyakorlatban.

1. User:Takkk User vita:Takkk#Kazinczy János AntalMerciLessz BalhéLessz 2008. február 4., 12:06 (CET)Válasz
2. Vita:Magyar néprajztudományMerciLessz BalhéLessz 2008. február 4., 13:11 (CET)Válasz
3. Csodabogyó

Úgy gondolom, hogy mindhárom esetben olyan hiba csúszott az eljárásba, illetve az eredménybe, ami nem szakmai ismeret kérdése, sokkal inkább a hozzáállásé, vagyis az annyit citált józan észé. Előre is köszönöm a fáradozásodat! – MerciLessz BalhéLessz 2008. február 4., 21:50 (CET)Válasz

+ 1 bonus vitalapostul: TulipánNullextrakadémia vita 2008. február 6., 17:39 (CET)Válasz

Uhh, hát ezeket jól elszabotáltam... Kérhetek új leosztást? :-)

A csodabogyóval mondjuk nem jöttem rá, mi a baj. (A nemlétezőről szűkebb kategóriára átirányítás eléggé kétes gyakorlat, de hogy kapcsolódik a hozzálláshoz?) – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 12., 00:06 (CET)Válasz

Adós vagyok a csodabogyóval. Egyszerre szerepel benne a Pallas szövege: "Kerítésnek, Olaszországban seprűnek használják", meg hogy védett, eszmei értéke 5000 Ft. Vagy-vagy. Vagy ez csak az én túlhajtott racionalizmusom megint? :) (Az igazán elgondolkoztató az, hogy ugyanaz a szerkesztő tette be mindkettőt, és benne jól megfér ez együtt.)– Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 15., 11:45 (CET)Válasz
Én ehhez mélységesen nem értek, de az teljesen elképzelhetetlen, hogy Magyarországon védett, máshol viszont annyi van belőle, hogy kerítésnek használják? – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 15., 12:20 (CET)Válasz
Olvassunk értőn: kerítésnek (vessző) Olaszországban seprűnek használják.
Hol használják kerítésnek? – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 15., 12:42 (CET)Válasz

Átolvastam a három mintát, és ha szabad itt hozzászólnom, hadd fűzzek ehhez két személyes jellegű megjegyzést:

  1. Kedves ML-G-Nullextra szerktárs! Ha szabad őszintének lennem hozzád, hadd mondjam, hogy mit mondanék neked akkor, ha a fentiek kapcsán tőlem kérdeznéd azt, mi lehetett az oka a feltűnően sikertelen kommunikációnak. Két dolog mindenképpen: a terjedelem és a homály. Ne haragudj, de ha valakinek komoly mondandója van, és azt várja, hogy mások fel is fogják, jobb ha nem ennyire lehetetlenül hosszú. A legtöbben már ránézésre nem adnak esélyt egy hatlepedős értekezésnek, ha az nincs ellnsúlyozásképpen hihetetlenül töményre és lényegretörőre fogalmazva (és jól tagolva). Az ossziáni köd nagyon jól állhat egy publikációnak, de nem egy szerkesztési vitának. És ez teljesen független attól, igazad van-e vagy nincs a taxoboxok és egyebek kapcsán. Ha azt akarod, hogy bárki érdemben foglalkozzon egy ilyen problémával, érthetően kell írni, akármilyen iskolás és didaktikus lesz is.
  2. A másik. Feltűnően ódzkodsz attól, hogy bármit határozottan támogass vagy elvess. A hosszú értekezéseid szüntelenül felvillantanak dolgokat, egy csomó érdekeset is, és aztán nem lyukadunk ki világosan sehová. Ha meg valaki világos választ ad, rögtön igyekszel kikeresni érvelése gyenge pontjait, és másfelé billenteni a mérleget. Akkor is ezt teszed, ha netán álláspontodat támogatná valaki. Ezzel a hozzáállással az égvilágon semmi baj nincsen szerintem, ha felvállalod, hogy te örökké a mérleg nyelve szeretnél lenni, mindig megnehezíteni azoknak a helyzetét, akik kellemetlenül magabiztosak a véleményükben. Csakhogy akkor legalább ebben őszintének kell lenni. Ha a mérleg nyelve vagy és élő lelkiismeret, akkor ne bánjad, hogy a világosan ki nem fejtett problémát nem érti világosan senki, és hogy az elő nem adott javaslatodat nem találja támogatnivalónak senki. Akkor tessék a mérleg nyelve maradni, pártatlanul mutogatni örökké mindenki és minden álláspont és ötlet hiányosságaira. Ha ezt nyíltan felvállalod, bár nem hálás szerep, azt hiszem, fontos közösségi szerep. De ha ködöt hintesz állandóan, nem illik megsértődni, ha csak a köd növekszik.

Kockázatválallás nélkül nincs győzelem, mondta Edmund Hillary, a Mount Everest megmászója (más kérdés, hogy én akkor is boldog lennék, ha soha európai ember meg nem mászta volna a Csomolungmát). Aki farbával akar előállni, ne legyen ködös, aki meg a minőségre, a vita- és döntéshozatali kultúra nemesítésére utazik, az meg legyen boldog a moderátori szereptől, amit felvállalt (ha felvállalta). Részemről soha nem is mondtam mást, a kezdet kezdetétől mindig ugyanazt: elismerem, hogy világosan vág az eszed, és hogy ha nem adagolsz kicsinyes és személyes szurkálódásokat egy vitában, hanem finom elemzéssel rámutatsz arra, ahol a király meztelen, az nagyon nagyon jó tud lenni. Ámen. :) • Bennófogadó 2008. február 14., 15:43 (CET)Válasz

Megkaptam az engedélyt, de hogyan tudok rá innen hivatkozni?

[szerkesztés]

Szia! Megkaptam e-mailben az EMI jogászától az engedélyt néhány CD borító használatára. A kérdésem már csak az, hogy hogyan tudok rá hivatkozást létrehozni innen. A gmail olyan ügyesen megoldotta, hogy elmenteni sem lehet az e-maileket semmilyen formátumban... – Mex plática 2008. február 5., 22:47 (CET)Válasz

Közben Nyenyec adott egy ötletet, ránéznél nekem erre, jó lesz így az engedély megadása? A licencet sajnos nem tudom, hogy ez esetben mi. – Mex plática 2008. február 6., 08:43 (CET)Válasz

Jó lesz így, igen. Egyébként a levél jobb felső sarkában van egy legördülő menü, ott a "show original"-lal tudod elmenteni a levél nyers szövegét (ha nem a nyers kell, akkor meg egyszerűen copy&paste). Vagy feltehetsz egy levelezőklienst, és azzal a szokásos módon tudod elmenteni a gmailes leveleket (ha IMAP protokollt használsz, még csak letöltened se kell őket hozzá). – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 6., 23:42 (CET)Válasz

Coming out

[szerkesztés]

Szívesen lát(ná)lak néha! :)– Nullextrakadémia vita 2008. február 6., 02:58 (CET)Válasz

Szia! 2 napja küldtem neked mailt, lécci csekkold és írj vissza! Köszi! – OrsolyaVirágThehostestwthemostest!/Tali! 2008. február 7., 13:29 (CET)Válasz

Betawiki support

[szerkesztés]

Hi. Please follow up on an issue you requested on Betawiki support. Cheers! Siebrand vita 2008. február 8., 12:13 (CET)Válasz

Wikipédia:Autoblokk

[szerkesztés]
Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

A fenti lapot légy oly jó, nézd át nagyjából, hogy igaz-e, ami rája van írva, hogy aztán ehhez igazítsuk a figyelmeztetéseket a MediaWiki-üzenetekben és a sablonokban. Egyszer múltkor már volt erről szó, valahogy nem kristálytiszta, hogy akkor most mire terjed ki az autoblokk és mire nem. • Bennófogadó 2008. február 8., 15:03 (CET)Válasz

Mióta íródott, kicsit változtak a dolgok. Egyrészt van külön autoblokk-értesítő (tehát nehezebb félreérteni, ill. elég ott szájba rágni a dolgokat), másrészt az adminok meg tudják akadályozni az autoblokkot (az IP-címek automatikus blokkolása opcióval). – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 8., 22:54 (CET)Válasz

Értem. Akkor igazából elavultnak tekinthető? Vagy tartsuk fenn afféle segítségoldalnak? Csak akkor aktualizálni kéne a tartalmát. Van már valahol egy szájbarágós üzenet? Igazából arra lennék kíváncsi, hogy ha én szeretném megérteni, mi az az autoblokk, akkor melyik leírást tekinthetem autentikusnak mostan, és akkor ahhoz lehetne áktyualizálni a tebbit. :) • Bennófogadó 2008. február 9., 20:31 (CET)Válasz

Segítségoldalnak mindenképp jó, üzenni meg a MediaWiki:Autoblockeren célszerű. A tartalma nagyjából helyes (annyi pontatlansággal, hogy most már opcionálisan ki lehet kapcsolni az autoblokkot, és hogy nehezebb félreérteni, mint régen, amikor simán a blokkolási üzenet jelent meg ilyenkor), az angol alapján azért biztos lehet fejleszteni. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 9., 22:38 (CET)Válasz

Újraírtam. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 11., 12:32 (CET)Válasz

Köszönöm a hálás utókor nevében is! A wikidrámát kicsit sajnálom (talán nyenyec szerzette?), lehet, hogy kimentem valami pédzsre a laptörténetből. :) • Bennófogadó 2008. február 11., 13:11 (CET)Válasz

Az angol eredetiből fordította: koszorús wikinfrastruktúrafordító: Burumbátor. Letőrtél engem rendesen... :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. február 15., 12:10 (CET)Válasz

Tengermély sorry!! :) Mindjárt kitalálhattam volna. Nagyon szépen meg volt az szövegezve (el kéne menteni valahová). És máris kész a wikidráma. Ezen annak idején egy fél napot rötyögtem, és sűrűn eszembe jut azóta is. :) • Bennófogadó 2008. február 15., 12:51 (CET)Válasz

Kép

[szerkesztés]

Helló! Meg tudnád mondani, hogy ezt a képet használhatom-e a magyar wikiben? Pupika Vita 2008. február 8., 19:35 (CET)Válasz

Igen. (Úgy tudom, dewikis képeket mindig lehet használni.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 8., 22:55 (CET)Válasz

A márciusi képtörléskor ez is sorra fog kerülni? Pupika Vita 2008. február 9., 19:21 (CET)Válasz

Nem, ez egy szabad kép. A német wikipédiában nincs is más, már vagy másfél éve betiltották a nem szabad képeket. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 9., 19:47 (CET)Válasz

:)) De jó! Köszi! Pupika Vita 2008. február 9., 19:50 (CET)Válasz

{{Imdb cím}}(?) és {{Imdb name}}

[szerkesztés]

Szia, megmutatnád nekem, hogy kell ezeket a sablonokat paraméterezni? Pl. a María-trilógia cikk külső hivatkozásaiban megcsinálnál egyet, hogy lássam? (a linkek ott vannak, csak nem tudom, hogy kell sablonba foglalni őket). Előre is köszönöm. – Mex plática 2008. február 9., 13:59 (CET)Válasz

Megcsináltam, meg írtam hozzájuk dokumentációt. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 9., 20:15 (CET)Válasz

Köszönöm!!! – Mex plática 2008. február 9., 20:41 (CET)Válasz

WP:KF-M#Nem látszanak a kiemelt-csillagok!!

[szerkesztés]

Ugyi tudod, mire gondolok?? Nem tudom, van-e olyan szmájli, ami összetett kezeket mutat, de most még féltérdre is ereszkedek mellé. Hogy tudod ilyen hidegvérrel nézni, hogy szorul nyakamon a hurok?! :) Ha valakinek egyszer eszébe jut megnézni az illetékes sablon laptörténetét, két perc alatt rájön, honnan fúj a szél... :((( Mi lesz velem, ha te nem segítesz? • Bennófogadó 2008. február 9., 20:45 (CET)Válasz

:-) Samat üzenetrögzítő 2008. február 9., 20:52 (CET)Válasz

Hm. Jahogy nem kellett volna jó szokás szerint bemásolni az üzenet elejét a szerkösszefoglalóba... :o)) • Bennófogadó 2008. február 9., 20:55 (CET)Válasz

Valahol a sitewide css-ben lehet a csllagot átvariálni. De szvsz nem elég feltűnő az angol változat, és még csak nem is szép. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 9., 21:16 (CET)Válasz

Márkajelzés licensze?

[szerkesztés]

Egy olyan képhez, ami tkp. logó, de nem cégnek vagy pártnak stb., hanem pl. egy tv- vagy rádióműsornak, annak mi a licensze? Valahogy itt is jó lenne kikerülni az engedélyt, mert bár írtam nekik, de reménytelen eset, hogy az amerikaiak valamire is válaszolnának... – Mex plática 2008. február 11., 20:19 (CET)Válasz

Ugyanúgy jogvédett (kivéve, ha nagyon-nagyon egyszerű, pl. simán az adó neve valamilyen hétköznapi betűtípussal). Logókra valami számomra homályos jogi okból nem nagyon szoktak engedélyt adni (még a nagy szabad szoftver projektek logói is többnyire jogvédettek), de ha mégis próbálsz kérni, hivatkozz sűrűn arra, hogy csak olyan felhasználásra kérsz engedélyt, ami az amerikai jog szerint beleférne a fair use-ba. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 11., 20:31 (CET)Válasz

Eddig mindig a fair use-ra hivatkoztam, de attól tartok, ahogy az amerikaiakat ismerem, ha nem üzleti ajánlatról szól a levél, el sem olvassák... :( – Mex plática 2008. február 11., 21:35 (CET)Válasz

Szavazat

[szerkesztés]

Látom, kényes kérdést csináltok belőle. Nekem annyira nem fontos, de akkor legyünk konzekvensek, ne csak egy irányban. Több helyről jelezték már, hogy egy és ugyanaz az ember. Ugyanaz a mondatalkotás, mindig ugyanazon cikkeknél tűnik fel, hangnem is hasonló, ráadásul kísértetiesen ugyanaz a véleménye. Biztos, hogy egy és ugyanaz a személy mindkettő. Bizonyítani persze nem tudom, de akkor is ez a véleményem. Tobi Üzi :) 2008. február 12., 13:24 (CET)Válasz

Mondom, engem annyira nem foglalkoztat a téma. Mostmár nem is törődöm vele. Visszaállítottad, hát most ez így esett. Inkább maradok a cikkírásnál, azt többre tartom, mint két ilyen alakkal vitázni, akik mindig csak kritizálnak, de sohasem alkotnak. :) Tobi Üzi :) 2008. február 13., 16:39 (CET)Válasz

imidzs

[szerkesztés]

:)Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 13., 19:46 (CET)Válasz

"Kedves Linkoman (btw. ugye (M) is te vagy?) ... "

Kaptál már választ? – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 13., 21:52 (CET)Válasz

Nem. (Azóta nem is kértem.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 13., 21:57 (CET)Válasz

Nem is kell. – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 13., 21:59 (CET)Válasz

átlagos távolság

[szerkesztés]

Szia! A ~ szócikkben szociális hálóról írsz, de valójában ismeretségi hálózatról van szó (csak a social networköt könnyű így félrefordítani :) . A szociális (védő)háló fogalmát inkább a szociológia ismeri. SyP 2008. február 17., 09:59 (CET)Válasz

Főműsoridő

[szerkesztés]

Szia, Tgr! Úgy látom, hozzád kell fordulni Commons Ticker ügyben. Nem lehetne megoldani, hogy ne főműsoridőben (19 - 21 óra között) rakja tele a FV-listát? Vagy ha már muszáj neki akkor ügyködnie, mert felügyelet alatt fut (ezt csak tippelem), akkor nem lehetne elrejteni a FV-ről (mivelhogy bot az istenadta), a járőrök szemevilágának kímélése végett? Köszönettel – Hkoala 2008. február 18., 20:21 (CET)Válasz

Voltaképp miért nincs szegénynek botstátusza? • Bennófogadó 2008. február 18., 20:26 (CET)Válasz

Azért nincs botstátusza, mert a figyelmeztetésnek kevés értelme van, ha nem veszi észre senki :-) Az időpontra vonatkozó kérést továbbítottam az üzemeltetőjének, de a bot egyszerre fut az összes wikin (és mindenhol máskor van éjszaka), úgyhogy ne fűzzetek hozzá nagy reményeket. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 18., 23:58 (CET)Válasz

Ami a figyelmeztetést illeti: nem kapcsolja ám ki mindenki a botokat sem a figyelőjéről. Az FV-járőröknek viszont segítség lenne, ha nem szemetelné tele a listát. A képfigyikkel úgyis az foglakozik, akinek az illető laphoz van valami köze (meg Szajci, hivatalból). • Bennófogadó 2008. február 19., 00:08 (CET)Válasz

Szerintem (majdnem) mindenki kikapcsolja (az alapbeállítás is az), meg egyébként is, elég, ha csak épp annál az 1-2 embernél van kikapcsolva, aki figyeli az adott lapot. Esetleg a járőrök kitörölhetnék szkripttel a listáról - annyiból csúnya, hogy a megadottnál kevesebb elem lesz a listában, meg persze ugrál betöltéskor, de még mindig kevésbé kényelmetlen, mint kerülgetni szemmel. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 19., 00:30 (CET)Válasz

Járőr koromban Vandalfighterrel nagyon szépen ki lehetett (volna) szűrni bármit és bárkit a listáról. De engem egyáltalán nem zavart, mert ránéztem és mentem tovább. Koala: nem próbáltad még? Samat üzenetrögzítő 2008. február 19., 00:46 (CET)Válasz

Tgr és Samat: köszönöm a tippeket (szkript és Vandalfighter), de egyiket sem tudom, hogyan kellene csinálni. – Hkoala 2008. február 19., 07:17 (CET)Válasz

A szkriptet megcsinálom, ha kell. A Vandalfightert csak le kell tölteni innen és futtatni. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 19., 11:42 (CET)Válasz

MediaWiki

[szerkesztés]

Szia! Pontosan mi szükséges ahhoz, hogy a MediaWiki programot fel lehessen telepíteni? Egy spanyol ismerősöm szeretne magának egy wikit csinálni. Sajnos én nem értek a szerveroldali dolgokhoz. – Mex plática 2008. február 19., 18:15 (CET)Válasz

Webszerver (Apache, esetleg IIS), PHP (lehetőleg 5-ös), adatbázisszerver (MySQL az ideális, de lehet pgSQL és talán Oracle is), legalább 20M memória a PHP-nek. Egy jobb ingyentárhelyen ma már megvannak ezek. A mediawiki.org-on szépen le van írva minden tudnivaló. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 19., 20:16 (CET)Válasz

Köszi! – Mex plática 2008. február 19., 20:43 (CET)Válasz

Criticism of Holocaust Denial

[szerkesztés]

Hi. I noticed you say that you rarely check your english talk page, so I thought I'd let you know I have rewritten the ICRC section on the en:Criticism of Holocaust denial article. Thanks for bringing it to my attention. Regards, en:User:WilliamH

Cél és döntési mód

[szerkesztés]

Ne nyúzd Istvánkát addig, amíg nem tudod megmondani, hogy mi az a paraméter, amit optimalizálni akarsz. A döntési módszerek nem önmagukban jók vagy rosszak, hanem valamilyen konkrét célra jobb egyik, rosszabb a másik.

Ugye semmi újat nem mondtam? :) Cél-eszköz: ez a sorrend. Pöcsétviasz ...  :)) – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 21., 18:46 (CET)Válasz

Én mondjam meg, hogy mi az a cél, amit ő optimalizálni akar? Hát vagyok én gondolatolvasó? – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 21., 18:50 (CET)Válasz

Mindenesetre a megyeneveknek nem a helyesírásáról, hanem a sorrendjéről döntünk ... (első - többi , és mind helyesen írva) – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 21., 18:54 (CET)Válasz

Akkor vallok én a célról: a magyar nyelvű Wikipédia körül sertepertélők összes elégedettsége a maximalizálandó érték. És amin a vita zajlik, az pontosan az, hogy a ki kit rulez mekkora örömöt bír generálni itt - ott - amott. – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 21., 18:58 (CET)Válasz

Értem, akkor két kérdésem lenne:

  1. miért gondolod, hogy a wikipédisták(?) összes elégedettségének maximalizálására a szavazás a legalkalmasabb?
  2. miért gondolod, hogy az összes elégedettséget jobban maximalizálja egy olyan szavazás, amiből egy jelentős csoportot kizárunk?

(Mondjuk ha kötekedni akarnék, azt is megkérdezhetném, hogy ha tényleg az elégedettséget akarjuk maximalizálni, akkor miért nem csukjuk be egyszerűen az egészet :-) Ugye a klasszikus utilitarista paradoxon az atombombával...)

TgrvitaIRCWPPR 2008. február 21., 19:11 (CET)Válasz

Becsukni??? Még mindig nem akarja bevenni a szűd, hogy itt a versengés a főfő hajtóerő? Ki kinek tud lukat dumálni a hasába - rosszabb változatban kit tud megvezetni vagy lealázni. Olvass focista-jogász meccset, nézz Kabóca-Tükör fogócskát, és hát mindenekfölött a törlési burleszk! – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 21., 19:21 (CET)Válasz

"Nézd komédiának, s legott mulattatni fog." – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 21., 19:22 (CET)Válasz

A konkrét kérdésekre is:

2. szó se lehet kizárásról 1. mert az műdemokratikus műmákony élvezetéről nem bírnak lemondani az emberek (túl kevés a profi jódiktátor, talán azér ... ) – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 21., 19:28 (CET)Válasz

Így mondjuk érthető a támogatásod, heti egy-két adminújraszavazás neked maga lesz a Kánaán :-)

Mindenesetre én arra lennék kíváncsi, hogyan jut arra valaki tetszése szerint választott célfüggvényből, hogy egy szavazásból ki kell zárni az érintetteket. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 21., 19:33 (CET)Válasz

Ha megmondanád, hogy a betonozós vagy a bennózós változat böki-e a csőröd, megkísérelném megmagyarázni. – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 21., 20:05 (CET)Válasz

Mondjuk ebben a sorrenben :-) Igazából nem változat kérdése, az alapkoncepciót nem értem. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 21., 20:21 (CET)Válasz

A betonozós: baromkodás, játék, szmájli (ld lent:)

A zordabb változatban tényleg van logika: az adminok egyszerűen kevesebbet hibázhatnak (mert az admineszközök élesek, fájdalmat okozhatnak, míg egy hányás szócikk ... ) - azaz megfordítva: a hibáik felnagyítódnak, és ebből következően látványosabbat tanyázhatnak, és mégebből következően szolidárisabbaknak kell leniük egymással annál, mint ahogy az a szerkesztők átlagában dívik. (Hány olyan orvost ismersz, aki szakmailag kiadná a kollégáit?) A szerkesztő szerkesztővel hogyan konspirálhatna: mit érdemes eltussolni a szócikkszerkesztésben? A japánátír fű alatti visszacsinálására szövetkezik három karatéka, vagy hogy? :)

Magyarán. ha az adminok sokkal erősebben érdekeltek az egymással való együttműködésben, mint a szócikkek minőségében, akkor bizony legalábbis megfontolandő ez a körülmény. (Téged mennyire hevesen zaklat a közönség - a sefülesefarka, hároméve hibernálódott számtechcikkek serege miatt? És adminilag?? :)

Másik oldalról: mit nyerhet vagy veszíthet egy mezeiszerk, ha lepocskondiázza, kiidegeli vagy egyenesen bemószerolja a szerktársát? Nyerhet szabadabb cselekvési teret, és veszíthet egy konkurens(e)t ... (ezt hogy köll írni??). A "normacsinálók" különösen nagy tétben játszanak: tagolás & co ... (A napokban megvívott "irodalmi csata" prototipikus: története vagy cselekménye, második vérig ... ) Mit tesz az admin: minimum ösztönből divide et impera. Igazságot tenni a legnagyobb hatalom.

Szóval látok reális magvt a fejtegetésben, csak nem oda tenném a hangsúlyt, mint a feltaláló: nem annyira etikai, hanem inkább politológiai/szociológiai kérdésnek látom. – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 21., 21:12 (CET)Válasz

Istenbizony tudom, mi az a szmájli, de a kérdés ettől még áll. De ezt majd bővebben Istvánka vitalapján.

Ezt az összetartás dolgot viszont nem értem. Te ki tudnád jelenteni egyenes arccal, hogy a szavazat kiíróit egytől egyig a szócikkek minősége iránt érzett őszinte aggodalom vezérli? (Vigyázz, mert szavadon foglak, és viszek fényképezőgépet a talira :-) Én eddig nagy ívben kerültem azt a témát, hogy kinek milyen hátsó motívumai lehetnek/vannak/ordítóan nyilvánvalóak, és most sem szeretnék belemenni, de azért ha úgy becslésre levonnánk azokat a szavazatokat, amiket önvédelem motivált, meg azokat is, amiket személyes sérelem, meg a bombagyárosokat (akiket ugyan alighanem a szócikkek minősége iránti aggodalom vezet, de eléggé eltérő elképzelésük lehet a minőség fogalmáról), akkornem hiszem, hogy elsöprő fölénnyel jönne ki a mellette. Miért pont a szolidaritást kéne kiemelni azok közül a személyes indíttatások közül, amik talán befolyásolják egyesek szavazatait?

(Ez a sorfalasdi egyébként szvsz leginkább arról szól, hogy az adminokkal (vagy egyes adminokkal) szembeni kritika időnként olyan hiszterikus, hogy jóformán kizárja a köztes álláspontokat. Normális pozicionálás a vitában, nem is mindig tudatos, hogy ha úgy érzed, a másik nevetségesen túllicitálja a maga igazát, akkor hajlamos vagy te is a tiédet, legalább egy kicsit. Erről majd akarok is bővebben írni az esszében, fel is van írva a monitorom mellé korommal, hogy holnap :-)

A divide et impera dolgot nem értem. Az adminok rosszabbítják a vitákat azzal, hogy igazságot tesznek? (Többnyire nem tesznek egyébként, csak bizonyos viselkedésbeli normákat tartatnak be.) Nem látom, mit akarsz ebből kihozni. Hogy hogy kapcsolódik a szavazásból való kizáráshoz, azt meg végképp nem. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 21., 21:56 (CET)Válasz

Lássuk akkor ...

Épp azt mondom egyenes arccal, hogy a szócikkek minősége nem objektív fogalom: kinek így jó, kinek meg pont ellenkezőleg. (Alapvető dolgokat, mint elolvashatóság, wikiforma, stb leszámítva ). POV-pusher sokféle akad, és a derékhad valószínűleg nem szélsőséges, hanem ilyen vagy olyan szakmai hitű. Gondolj bele (pl), hogy milyen gyanakodva kerülgeti egymást a "hagyományos" és a kognitív pszichológia. A wikin nagyon ritka a korrekt és felkészült szakmai vita: nem erre van kitalálva. Igen sokszor másod-, harmadkézre került, vulgarizálódott nézetek csapnak össze, ehhez méltó tálalásban. És itt jön a rákfene: miután nincs licencia-kényszer, nem küldheti el egyik a másikát olyan alapon, hogy ha nincs szakmai pedigré, akkor nem párbajképes a t. vitapartner. Mi marad? A racionális vitán túli eszközök, hadd ne soroljam. És mivel az admin rendezett szakmai vitában nem dönt, aki döntést akar kicsikarni, az áttereli a meccset öv alá, ahol viszont már nagyon is kompetens az admin. Csapda ez, méghozzá elég ronda, és épp a rondasága miatt kezeljük (kezelitek ti, adminok...) ilyen szégyenlősen az admini nézetkülönbségeket. Az "adminszolidaritás" nagyobbrészt jogos önvédelmet jelent, de a sajtóban persze a blikkfangosabb "zárás" néven híresült el. (Gergényi se dobta oda az embereit első füttyre ...)

A mostani szavazásnak közvetlen köze ehhez nincs, ám áttételes annál több. A magam részéről azért álltam a kezdeményezés mellé, mert a saját bőrömön megtapasztaltam - nem az adminhatást, hanem a "borzalmas tagság" lerázhatatlan koloncát - (© Szabó Iván) - amire még rátesz a szakmai be nem avatkozás politikája. Burum a jelenlétet hiányolja - én radikálisabb vagyok: elvárnám az aktív prevenciót. Nagyon leegyszerűsítve: több figyelmet - és több részrehajlást a minőségibb munka javára!! És arra ugyan nincs bizonyítékom, hogy olyan nagyon sokan gondolnánk így, de az bizonyos, hogy a "splendid isolation" eléggé disszonáns jelenség egy kommunitárius projektben.

Nagyon bonyolult mutatvány lenne tömény személyeskedés nélkül difflinkekre fordítani az állításaimat, főként a szakmai inkonpetenciát nemtelen eszközökkel "kikorrigálásra" vonatkozóan, de én is megyek talira, és majd keresünk egy csöndesebb zugot, ahol a mégrejtettebb motivációkat is kipletykálhatjuk ... :)

Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 21., 22:53 (CET)Válasz

Ebben megint sok igazság van, csak valahogy a következtetések nem állnak össze. Igen, az admin nem dönt szakmai vitákban. (Ezt lenne hivatott a véleménykérés betölteni; hogy azt valahogy ki lehet váltani az adminok visszhívásával, az egy teljesen abszurd ötlet. Hogy a visszahíváshoz 25% is elég, azaz bármelyik nagyobb povpusher fakció egymagában képes rá, az még abszurdabb. Nem tudom, feltűnt-e, hogy a mainstreamnek igazán nem nevezhető bombagyáros szubkultúra mennyit lendített éppen egy szavazáson, ráadásul egy kifejezetten ostobán kivitelezett akcióval. Nem célszerű mindig arra alapozni, hogy nem találják meg a szavazási irányelveket...) Tény, hogy sokan átterelik öv alá, és gyakran a másik fél is vevő rá, és onnantól a dolog megítélése esetleges. Nem tudom, mi köze ennek a nézetkülönbségek kezeléséhez (ami szerintem nem szégyenlős, egyszerűen csak civilizált, és ezért nehéz észrevenni, amikor a háttér nem az). A tagság dolgot szerintem teljesen rosszul látod, mert nem épp reprezentatív a mintád, de erről is inkább IRL. A prevencióról meg már rengeteget győzködtük egymást: szerintem illúzió, hogy egy ilyen szerepet az adminok el tudnának látni, és nem is hiszem, hogy szeretné a többség, ha ellátnák. (A "több hatalmat az adminoknak!" valahogy nem igazán illik az éppen folyó kampány alaphangulatába :-) De egyre inkább hajlok arra, hogy nyenyecnek van igaza: meg kell próbálni, akkor majd kiderül feketén-fehéren, hogy nem megy. Már ha egyáltalán a megpróbálásig eljutunk, mert egyelőre van egy tervezett szelekciós rendszer, hozzá egy roppant szűk jogkör és abszolút tisztázatlan feladatkör, vagyis visszahívni mindeki a saját egyéni prefernciái alapján fog, magánnormával, ahogy te mondanád – már abban a szerencsés esetben, amikor egyáltalán a tevékenység-jogkör-feladatkör relációk alapján szavaz valaki, nem egészen más okokból. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 22., 01:05 (CET)Válasz

Szmájlik...

[szerkesztés]

A szmájliknak megvan a maguk pixológiai szerepe: egyrészt oldják a vita drámai hangulatát, másrészt pedig gondolkodásra ösztönzik az embert. Mivel időközben rájöttem, hogy ép ésszel és józal érvekkel a vitát nem lehet előremozdítani a durva, személyeskedésbe és embertelen vádaskodásokba forduló szmötyiből, úgy döntöttem, hogy bevetem a szmájli-kommandót, a frusztrációk, epéskedések feloldására. Egyelőre ennyi, a szavazásról is mindjárt megírom a véleményem, de elnézésedet kérem, előbb szeretnék egy kicsit wiki-szerkesztői mivoltomnak eleget tenni, mert elvégre azért vagyok itt! Üdv – Istvánka posta 2008. február 21., 20:31 (CET)Válasz

Khmmm... khmmm... tudod, kettőn áll a vásár! Ha valaki nem veszi a lapot magára vessen! – Istvánka posta 2008. február 21., 20:47 (CET)Válasz

Na szóval!

A legeslegfontosabb ok, amiért én a szavazást támogatom, hogy lendítsen végre egyet közös ügyünkön: az egyre szaporodó wikipédista szerkesztői gárda békés munkakörnyezetének biztosításában. Lássuk be, a munkamorál romlásához az adminok is pont olyan mértéken hozzájárultak, mint a másik fél és ez sokkal rosszabb, mert a legtöbb szerkesztő segítséget vár az admintól, konkrét lépéseket, de sokszor jön a kegyetlen arculcsapás, a lekezelő hangnem, a kioktatás, amit aztán az önbíráskodás tetéz. Ne kérj difflinkeket, mert gondolom eddig te is ráéreztél már, hogy valami nagyon hibádzik.

Namármost az adminbitet a szerkesztők ítélték oda az arra érdemes szerkesztőknek, mert bíztak bennük, hogy érdekeiket, ígényeiket maradéktalanul teljesíteni tudják. Ezért a szerkesztőgárdának elvárásai is lehetnek velük szemben. A legnagyobb tévhit az adminok mártírkodása, hogy éspedig a drága időmet erre pocsékolom és ti pedig..... Ez egy tévedés kérem: mindenki a saját ereje, türelme és ideje szerint wikipédiázik, senki sem vár el senkitől áldozatokat. Ugyanez érvényes szerkesztőre és adminra egyaránt. Ha valaki úgy érzi, hogy a wiki kolonc a nyakában, reggeljen ki, vagy mondjon le. Az adminság nem egy státusz, amiért körömszakadtával ragaszkodni kell, mindössze egy eszköz. És miért csak egyes embereket illeti ez az eszköz? Mert a közönség úgy ítélte, hogy képes az eszköz igazságos felhasználására.

Na és akkor átesünk a ló túlsó oldalára. Felmerül az adminbit visszavonása: rögtön puccsot kiálltunk. Viszont senki sem gondolkodott el azon, hogy a javaslatnak igaz csírájái is lehetnek és talán az admin(ok) olyat tettek, amivel éppenséggel ártottak. Ahelyett, hogy egymás nyakát harapnánk a vitalapon, érdemes lenne inkább elgondolkodni azon, mégis mi váltotta ki az elégedetlenséget. Mert jelenleg ott van 19 támogató szavazat!!! Ez meg kéne kongassa a vészharangot.

Ez a szavazás lényegében, ahogyan azt már kifejtetten gyeplőt ad a köz kezébe, lehetőséget az éppen trendy admin-lét fenntartására vagy módosítására, mert nem a wikipédia van az adminért, hanem az admin a wikipédiáért!!!!!

Egyéb kérdés?? VigyorIstvánka posta 2008. február 21., 21:37 (CET)Válasz

Elnézést, de én nem várok el semmiféle magyarázatot. Nekem megvan a magam igaza, úgy ahogy neked is megvan a sajátod: ne próbáld rámerőszakolni, mert én sem akarom ugyanezt veled. A szavazás egy véleménynyílvánítás, ez kéne legyen és nem esztelen acsarkodás. Én megtapasztaltam a wiki lényegét azalatt az egy év alatt amióta szerkesztek, levontam a konzekvenciákat.

Én senkit sem akartam/akarok kizárni a szavazásból, csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy az ellenzők tábora, legalábbis az én szememben, nem bír nagy meggyőző erővel, mert ott tolonganak az adminok, akik a témában konkrétan érintettek. Én kicsit konzervatívabban fogom fel a dolgokat és még él bennem az etikusság szelleme, de ezt soha sem próbáltam ráerőszakolni senkire, de egy felvetést vitalapon mindenképpen megért.

a demokrácia arról szól, hogy az emberek megszervezik valahogy a saját életüket, mi pedig itt egy olyan munkát próbálunk szervezni, aminek a haszonélvezői elsősorban nem mi leszünk. - ez nagyon szép és hangzatos, de... ahhoz, hogy mások haszonélvezői legyenek a munkánknak előfeltétele, hogy a gépezet működjön. Ahhoz, hogy a gépezet működjön nekünk kell tenni valamit, megszervezni a gyártási folyamatokat. Magyarán a mi saját demokráciánk alapjait kell kiönteni. Ha pedig demokrácia helyett zsarnokságot vizionálsz, akkor kérlek időben szólj!!

Üdv, – Istvánka posta 2008. február 21., 22:59 (CET)Válasz

Nekem megvan a magam igaza, úgy ahogy neked is megvan a sajátod – a probléma ott van, ki miként tudja kezelni a saját igazát. A wiki konszenzusra épül. Ha ezt össze tudod saját igazaddal egyezteteni nyert ügyünk van:). Attól, mert én másképpen gondolkodom és másként látom a dolgokat, nem jelenti azt, hogy nem fogadom el a többség, azaz a konszenzus véleményét. Mivel amúgyis a véleményemre vagy kíváncsi hát tudd, én együtt tudok élni azon wikiszabályokkal is, amelyekről lesújtó véleménnyel vagyok. Ez kérlek egy jó házasság:) és mint ilyenben elengedhetetlenek a konfliktusok. Most nem túrom elő, de volt egy nagyon érdekes cikk az indexen, miszerint egy konfliktusmentes házasság nem életképes.:))

Érdek és konszenzus: ebben egyetértünk:). Magyar közéletet inkább hagyjuk: szerencsére csak külső szemlélője vagyok:).

A szavazatommal általában (volt kivétel is. régen) akkor tisztelem meg a vitákat miután megismertem annak mindkét, vagy akár több oldalát is. Nem vagyok gránitszikla: meggyőzhető vagyok, de csak értelmes érvekkel. Mivel jelen szavazás esetében sajnos már csak értelmetlen érveket látok és demonstrációkat és ezt akármennyire is nem szép dolog, de csak szarkazmussal tudom lereagálni. De ugyanezt a hozzáállást nem várhatod el minden szerkesztőtől, nem létezik Homo wikipedicus, regisztrációkor nem kellett megfelelősségi nyilatkozatot aláírni. Ezt tudomásul kell venni és alap-premisszaként, minden voksra úgy tekinteni, mint egy korrekt, megalapozott, a szerkesztő által rendesen átgondolt vélemény-nyilvánításra. Ha ezt el tudná mindenki fogadni, akkor sokkal kevesebb húsbavágó vita lenne és talán a konszenzus kialakítása is olajozottabban menne.

A szavazás elfajulása szerintem más téma, ezt most ne feszegessük, hogy a bombagyárosok Gabu frusztrációjára idegyülnek egy teljesen más tál tészta.

De mivel egyelőre jobb eszköz nincs a nagyérdemű ígényeinek felmérésére, mint a szavazást, nem lehet értékét és fontosságát csorbítani. A wikis szavazás különösen törékeny: nézz körül kik szavaznak, lelkes tizenévesek, huszonévesek, harmincasok stb. A paletta nagyon tág és éppen ezért mindig is az lesz, hogy kialakulnak majd csoportok, akik bizonyos érdekek mellett kardoskodnak. A szempontok másak, az ígények is másak, nekünk pedig ehhez kell igazodni el kell ezt fogadni. Én jelen esetben ebből eredeztetem a wiki-demagógiát, melyet akármennyire törekszünk, nem fogunk soha felszámolni.

Üdv– Istvánka posta 2008. február 22., 00:54 (CET)Válasz

UI: Az etikámat pedig nem feszegesd:) Miért? Lásd fenntebb Vigyor

Visszajöttem:). Vagy majd élőben megbeszéljük wikitalin? – Istvánka posta 2008. február 25., 12:16 (CET)Válasz

No. Először is elnézést amiért megszakítottam a hétvégi kommunikációt, de egyéb ügyeim elszólítottak. Így néhány nap múlva öröm volt olvasni válaszodat, mert úgy érzem most már részben egyetértünk, habár még mindig a barikád ellentétes oldalain állunk:). De attól nyugodtan csaponghatsz:)). Szóval a szavazatelbírálási-problémára én jelenleg nem látok megoldást. Talán neked van ötleted.

Re ellentmondásos mondat: csak arra akartam vele utalni, hogy továbbra sem tartom etikusnak az érintettek szavazását a témában. Hogy miért? Mert eltérően a napi politikától, itt a köz ajándékozza az adminbitet a ráérőseknek, akiknek effektíve nem kell megküzdeniük érte (nincs választás, nem kell egymást legyúrni, nem politika). Jelen pillanatban a küzdelem és propaganda oka, az adminbit megtartása. Itt ajánlom figyelmedbe Syp számomra ellentmondásos indoklását ez nem politikai tisztség, ez egy feladat. Namármost, a feladat elvégzését másra is lehet testálni adott esetben és ilyenkor pedig számomra érthetelenné válik, a feladat iránti ragaszkodás. Mivel az egész pusztán arról szól, hogy az adminok bizonyos extra feladatköröket látnak el, szerintem etikátlan magatartás ez a ragaszkodás.

A Bináris-problémát illetően: az embereket néha vissza kell rántani, még akkor is ha az fájó. Saját magamból indulok ki, hiszen velem is elég gyakran elszalad a ló és szükségem van egy fékre. Na Bin-koll esetében is ugyanezt éreztem, elszaladt vele a ló többször is ezidáig, személyemet érintően is. Megértem, hogy impulzív karakter, de remélem veszi a lapot! Ha nem voltam eléggé világos elnézést, rettentően álmos vagyok:). Üdv– Istvánka posta 2008. február 25., 13:55 (CET)Válasz

Jó reggelt! Sajnos ebben az esetben nem értek egyet veled, hiszen az ellenző indoklásokat végigpásztázva csakis ezt tudtam leszűrni és hogy még teljesebb legyen a dolog elolvastam az előzményeket is, még egyszer. Itt most egyáltalán nem prekoncepcióról van szó, hanem sima szövegértelmezésről. Ez természetesen mindkét félre igaz. A sorfal-bosszúállás-pereputty retorikájába pedig óhatatlanul belerohanunk, sőt a jövőre tekintve előreláthatóan egyre többször bele fogunk rohanni, először is azért, mert folyamatosan duzzad a wikiközösség, másrészt pedig azért, mert számos vitázó szerktárs kiaknázza a kvázi-anonimitást és így pocskondiázásba fordítja a vitát, még akkor is, ha adott esetben a szerktársak értelmes emberek. A megoldást nem abban rejlik, hogy megreformáljuk az esetleg ellenlábas érdekcsoportot, talán megtéritsük, inkább arra kéne törekedni, hogy konkrét, józan ésszel megfogalmazott és minél kevesebb személyeskedéssel és vádaskodással járó érvet felhozzunk. A hosszú viták teljesen értelmetlenek, mert mint azt jelen eset is mutatja, az érdekcsoportokat nehéz közelíteni, ezért a legegyszerűbb megoldás mindenkinek a saját véleményét elfogadni úgy ahogy van és feltételezni, hogy mindenkinek van akár egy cseppnyi igaza is. Mivel a vita már rég megtorpant, maradt a szmájli-pszichológia. Mosolygok ... Bináris impulzív természetű, ismerem fajtáját, mert én is az vagyok :-), csak úgy gondolom, hogy aprócska különbség kettőnk között, hogy én hamarabb visszahúzom a fejemet, na de ettől függetlenül jófej és jómunkásember. Ha most prekoncepciókról lenne szó, azonnal küldtem volna a difflinket, mely tanusítja mennyire vérig sértett, de nem teszem!Üdv– Istvánka posta 2008. február 27., 09:41 (CET)Válasz

Ez mind nagyon szép, csakhogy ez esetben mi értelme a javaslatnak? Melyik fenti (vagy akárhol szóvá tett) problémát fogja megoldani? Hogyan virul ki a konstruktivitás magától a rémisztően olcsó személyeskedésből? • Bennófogadó 2008. február 27., 11:14 (CET)Válasz

Nem bocsátkozom ismétlésekbe. Tessék elfogadni, hogy én másképpen látom a dolgokat, mert én is pont úgy elfogadom a másik fél hozzáállását. – Istvánka posta 2008. február 27., 11:20 (CET)Válasz

Ismétlés helyett én megelégednék azzal is, ha egyszer leírnád. Tehát az a válasz, hogy a személyeskedések önmagukért vannak, és azokon túl az égvilágon semmi nem következik? • Bennófogadó 2008. február 27., 11:24 (CET)Válasz

Re Bennó: egy vitát nem a személyeskedések mozdítanak elő, de vannak és sajnos elkerülhetetlenek. Mail elment!
Re Tgr: arra, hogy hülye és ellentmondásos vagyok már rég rájöttem Vigyor. Szóval nekem az jött át, hogy a kedves admintársadalom nem szívesen válna meg az adminbittől, konkrétan persze sosem lett ez így leírva, de ha utánagondolkodunk milyen okai lehetne azonnal rájövünk, hogy 1. jól mutat az admincsillag 2. elsőbbséget jelent a szerkesztők között 3. extra lehetőségeket. Grin bejegyzése elgondokodtató: ha annyira nehéz az adminság és megannyi személyes támadással jár, akkor mégis miért a mártíromság? Most vagy azért mert képtelenek vagyunk lemondani az adminbittől vagy pedig azért, mert szeretünk sírni és panaszkodni. Üdv– Istvánka posta 2008. február 27., 12:19 (CET)Válasz

Új MSN-vírus?

[szerkesztés]

Szia Tgr! Az utóbbi időben tapasztaltam olyan furcsaságokat, hogy miközben be voltam jelenkezve az MSN-re, egyszer csak kiírt valami olyasmit, hogy kiléptetett, mert közben egy másik gépről bejelentkeztek ezzel a címmel (és általában ez csak 1-2 másodperces dolog volt). Később olyat is tapasztaltam, hogy időnként be nem jelentkezett felhasználók – angol üzenettel, akik nem is beszélnek angolul – egy zip fájlt akartak átküldeni pl. ilyen ünezenettel, hogy "Hi, this is my new picture" stb. Egyből tudtam, hogy ez egy vírus, szóval el sem fogadtam ilyet soha, és az a gyanúm, hogy amikor nálam kiírta, hogy egy másik gépről bejelentkeztem, akkor éppen az én nevemben küldözgetett fájlokat a vírus valakinek. Nem tudod véletlenül, melyik vírus ez és mit lehet ellene tenni? Mert valószínúleg nem is az én gépemen van (vagy annak a gépén, ami küldi), hanem az MSN szerverein... – Mex plática 2008. február 22., 10:44 (CET)Válasz

Nem értek az msn-hez, és amúgy is kétlem, hogy ennyiből ki lehetne találni... esetleg ha rákeresel a zip nevére guglin. De nem valószínű, hogy egy vírus egy másik gépről jelentkezne be a te neveden. Talán több gépet használsz, automatikus bejelentkezésre van állítva, és valaki valamiért bekapcsolta a másikat? Mindenesetre ha biztosra akarsz menni, változtass jelszót. Meg tegyél fel vírusirtót, az sose árt. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 22., 11:18 (CET)Válasz

Mindig más a zip fájl és a szöveg is hozzá, de hasonlóképpen mindig egy képet akar küldeni a szöveg szerint. Egyedül két gépen használom az MSN, az egyik a munkahelyi, oda garantáltan nem léphet be senki, ha én nem vagyok itt, és azon nincs is bekapcsolva a jelszó eltárolása, tehát mindig kéri. A másik az otthoni gép, arról mindig tudom, hogy mikor használom, belépni oda sem tud más :) Innen következtetek arra, hogy a vírus nem az én gépeimen van, csak az én fiókomat használja. Azért köszi, majd valahogy megpróbálok rákeresni a Google-ban. – Mex plática 2008. február 22., 13:28 (CET)Válasz

Valamit találtam, persze ebből még nem derül ki, pontosan mi a neve. – Mex plática 2008. február 22., 13:42 (CET)Válasz

Erősen kétlem, hogy egy vírus a jelszavadat át tudná vinni valahogy egy másik gépre. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 22., 23:16 (CET)Válasz

Na de egyáltalán szükség lenne ehhez a jelszavamra? Elég, ha a vírus valahonnan összeszedi a címemet és a partnerlista adatait, utána azzal támad az MSN-hálózaton. Nem hinném, hogy az én gépemen lenne a vírus, mivel nem fogadtam el soha az ilyen fájlt. Lehet, hogy a két jelenség nincs is egymással összefüggésben, de akkor mi lehet arra a magyarázat, hogy "beléptem egy másik helyen"? – Mex plática 2008. február 23., 13:06 (CET)Válasz

A jelszavad nélkül nem lehet belépni a nevedben. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 23., 13:48 (CET)Válasz

A jelszómat megváltoztatom, most azt is kikapcsoltam, hogy tárolja el. Talán így nem lesz gond. – Mex plática 2008. február 23., 13:50 (CET)Válasz

Csuklászat

[szerkesztés]

Istók zicsi, egy perce olvastam:

Mivel a terminusok alkotását vagy módosítását mindig a terminussal jelölt fogalom meghatározásának, illetve módosításának kell megelıznie, s ezt a tudományos szintő absztrakciót csak tudományos ismeretek alapján lehet elvégezni, ezért az adott tudományágat mővelı szakember megfelelı szinten való bevonását mindig meg kell oldani. Csak látszatmegoldás, amikor a kérdéses tudományos, szakmai területtel csak a diplomája megnevezésében kapcsolatot tartó, életpályáját más területen folytató közremőködıvel kívánják megoldatni a szakmai ellenırzést.

:))Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 23., 16:03 (CET)Válasz

A folytatásban pedig:

Az az egyre gyakrabban előforduló szócikkfelépítés, amelyben elmarad a fogalom definiálása, s a címszó után egy tankönyvbe illő hosszú fejtegetés következik, nem teszi lehetıvé az információhoz való optimális módon való hozzájutást.

Létre kellene hozni azokat az információs fórumokat (folyóiratok, konferenciák rendszere, alkalmi kiadványok), amelyekben a terminológia-fejlesztés tervei, eseményei és eredményei megtalálhatók. Érdemi értékelı méltatás és a hiányosságok részleteire rámutató kritikák megjelenése segítené a közös szemlélető munka kialakítását.

Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 23., 16:08 (CET)Válasz

A szakember bevonását egyelőre rábízom a lektor sablonra :-) Definiálás ellenben most is van benne, az ilyesmire kényes vagyok. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 23., 16:17 (CET)Válasz

Aha: kriptoszótár ... Magába nem, csak garnírunggal. – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 23., 16:21 (CET)Válasz

A szótár egy ilyen műfaj: egy fogalom jelentését más fogalmak felhasználásával adja meg. Fogalmak nélkül eddig még csak a zen mestereknek sikerült, és ők is csak elég körülményesen tudják átadni. – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 23., 16:25 (CET)Válasz

Nekem mondod ?? :)
Azért a Mérő-szöveget se árt néha átismételni. – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 23., 16:43 (CET)Válasz


Ja: a köret az nem a definíció, hanem az enciklopédikus méretű csüngellék a szótáron. Mint a Junk-DNA ... (majd hívunk szakembert ... ) – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 23., 16:46 (CET)Válasz