Szerkesztővita:Fausto/Archívum4
Új téma nyitásaSíugrás
[szerkesztés]Szia! Köszönöm, hogy lektoráltad a témában írt cikkeimet. Az adataim megvannak, illetve a szomszédomban van a TF. és beszoktam ugrani a további adatokért. A begépeléssel viszonylag lassan haladok, pontosabban az ellenőrzéssel. Akárhányszor visszaolvasom ezt a sok adatot mindig találok benne hibát. Nagyon örülnék, ha betudnál szállni a lapkészítésbe. A táblázatba való szerkesztés jó lenne. Én is próbálkoztam, de időhiányában feladtam. Ha áttudnád szerkeszteni táblázatba fontos lenne, hogy a jelenlegi adatmennyiség megmaradjon.
A következőképpen állok.
- Magyar vonal. 1984-ig megvannak a bajnokságok adatai. Gépelésre várnak. Ha a hátralévő néhány év Neked megvan örülnék, ha be tudnád rögzíteni
- Olimpia: Az 1988-as és 1984-es olimpiák adatai gépelésre várnak. A többit hétfőn készültem kigyűjteni a könyvtárból. Ha Neked megvan szintén örülnék ha bővítenél velük.
- Világcsúcsok. Ehhez nem találtam forrást, ami bekerült az véletlenül jutott a fülembe.
- Majdnem elfelejtettem. Az 1972-es olimpia adatait nem találom. Nincs meg Neked véletlenül? Lenne hozzám egy jó képem. Az olimpiai bajnok lengyel Fortuna egyszer itt versenyzett a Szabadsághegyen, két magyar síugró is megverte. Róluk van egy muzeális felvételem, illetve újság repróm.
- Annak érdekében, hogy ne írjuk egymást felül, amikor dolgozom a cikkeken írok Neked erre az oldalra. Most egyébként Gellér Gábor szócikkét szeretném befejezni. Ezután a korábban elkészülteket (Csávás testvérek, Szilágyi Gyula, Sudár Tamás) szeretném szabványosítani a Gellér testvérek és Fischer Lászlónál kialakított formátumra.
Szép hétvégét kívánok! Üdv.! Kispados vita 2009. január 23., 23:59 (CET)
- Köszönöm a segítséget, közreműködést!!! A hiányzó adatokat remélem tudom pótolni, ez hétfőre kiderül. Addig esetleg várjál a táblázat készítéssel, bár az olimpiák azok már mehetnének, nem olyan nagy gond az átvezetés. Ha megcsinálod a táblázatformátumot, szívesen beszállok a feltöltésbe.
Szép napot kívánok!
- Gratulálok, csúcs lett az olimpiai táblázat táblázat. Most már a magyar oldalra és az egyéni szócikkek szabványosítására koncentrálok. remélem sikerül néhány képet is jogtisztán feltenni.
Üdv.!
- Szia! Én nem vettem észre a sortöréseket, mivel 21 colos képernyőm van. Úgy látom, ha csak a győztesnél maradnak meg a méterek, nincs törés más képernyőn sem. Bármiképpen döntesz elfogadom. A törlés előtt viszont jó lenne menteni, hátha szükség lesz még a részletes eredményekre.
Gratulálok az eredményes szörfözéshez!!! Én soha nem találtam volna rá a német wikiben. Egyébként is átmentem bénába a FIS lapon nem tudok nevekre keresni sem.
Távábbi szép napot kívánok! Üdv. Kispados vita 2009. január 25., 12:47 (CET)
- Szia! Meg van minden adatom, éppen most készültem begépelni a hiányzókat. A szócikk dimenzionálását a vitalapon előzőleg leírt módon javasolnám:
1. verzió: A jelenlegi "Magyar fejezet" lehetne a Síugrás magyar fejezte" szócikk. Ennek a hátránya: kevesebben olvasnák.
2. vezió Kilehetne emelni az olimpiai részt, annak megfelelően ahogy a Világkupa is van.
Azt nem javasolnám, hogy a jelenlegi szócikket 3-4 felé vágjunk.
Bármit is csinálunk lehet, hogy létre kellene hozni egy egyértelműsítő lapot is.
Szubjektív megjegyzés. Nagyon sajnálom, hogy a táblázat miatt elvesznek a magyar bajnokságok méter adatai. Azontúl, hogy sokat görcsöltem vele, tudom hogy a hozzáértőknek nagyon fontos. Sajnos a laptörténetbe a laikusok nem fognak bemenni. Gondolkodom a megoldáson, például egy külső link csatolásán.
Az adatbevitelt meg tudom csinálni, de várok a darabolásig. Üdv.! Kispados vita 2009. január 26., 21:46 (CET)
- Szia! Melózol a cikken? Akkor én pihentetem magam. A szegmentálást meg kellene majd csinálnunk, mert most éppen azt követelik tőlem, hogy az összes forráskönyv szerzőjét és számát soroljam fel. Azt hiszem ez volt az utolsó, hogy ilyen témába kezdek. Persze nem adom fel, de mi lesz majd a képek fogadtatása? Üdv.!
- Szia! Ez így tökéletes! nagy meló lehetett. Az adatokat folyamatosan beviszem az új struktúrába. Már éppen gondolkoztam, hogy a métereket át kellene vinni egy önálló táblába. De így tökéletes, végül is lassan mindenkinek lesz nagy képernyője. Lehet, hogy az olimpiák maradhatnának a fő szócikkbe! De dönts nyugodtan a saját belátásod szerint! Üdv.! Jó éjt! Én is itt hagyok csapot-papot.:) Szajci rendes srác lehet, de most kiakasztott! Ki kell aludnom!:))))
Síugrás VIII+Jéghoki
[szerkesztés]Szia! befejezted a csapatok rögzítését? A hiányzó csapat összeállításokból, ami nekem megvan írjam be?
A fradi jéghoki bajnokcsapatok játékosainak a rögzítését befejeztem. Ez sajnos több mint 170 név, bajnokságonként 7-es átlag. Továbbra is azt javaslom ezt a síugráshoz hasonlóan tegyük önálló szócikkbe. Annyi haszna lehet, hogy ez alapján a "Híres játékosok" fejezet bővítéshez kapsz ötletet.
Örülök a közös munkának, jó hétvégét kívánok! Üdv.!Kispados vita 2009. január 30., 22:12 (CET)
Fradi jégkorong bajnokok
[szerkesztés]Nem lesz olyan hosszú a lista. Átnéztem mielőtt hozzákezdtem. Mégcsak 1984-ig jutottam. Általában több forrásból dolgozom, persze lehetnek hibák. Utólag is köszönöm a lektorálást. Szerintem az így elkészített lista kevésbé szubjektív mint a leghíresebb játékosok fejezet. Miközben csinálom a listát jöttem rá, milyen sokat felejt az ember, sok kedvencem neve eltűnt az emlékezetemből az elmúlt évtizedek alatt. Az az egy-két ifi játékos, aki néhány mérkőzésen szóhoz és bajnoki címhez hutott, szerintem nem olyan nagy gond. Úgy látom nincsenek is sokan. De ha gondolod csinálhatunk ebből a fejezetből is egy önálló szócikket, ugyanúgy mint a síugrásnál.
Egy kérdés a síugrásból. A csapatbajnokságokat megcsinálod, vagy álljak neki én?
Üdv.!Kispados vita 2009. január 29., 23:30 (CET)
Hibák
[szerkesztés]Kösz a jelzéseidet. Rövidesen hozzáállok ellenőrizni. Érdekes én emlékszem egy Balogh János nevű játékosra. Nagyon technikás, kicsit öntelt figura volt. Lehet, hogy Ő Beszteri Balogh? Horváth-ot javítom. Érdekes nem gondoltam volna, hogy ő még 1974-ben aktív volt. Ilyenkor kiszoktam irni lábjegyzetben, hogy egyes forrásokban milyen néven szerepel.
Üdv.!Kispados vita 2009. január 31., 13:16 (CET)
Gavia
[szerkesztés]Köszönet a képért és térképért. Ha teheted, nézz rá az Aprica-hágóra és a Maloja-hágóra is. Készül: Fuon-, Ofen-, Tonale-, Pordoi-, Falrarego-, Tre Croce- (ezekhez már sok képem van).
Szia
kit36a
kit36a vita 2009. február 5., 22:27 (CET)
Tonale
[szerkesztés]Köszönöm a segítségedet !!!
kit36a vita 2009. február 7., 18:22 (CET)
Javítás
[szerkesztés]Szerbusz Szerkesztő! Köszönöm az észrevételt, a kiemelő javításokat. Értelmeztem a leírtakat és szükség szerint módosítottam Tisztelettel Lajos52 vita 2009. február 17., 14:58 (CET)
Észrevétel
[szerkesztés]Szerbusz Szerkesztő! A Gottfried Dienst svájci játékvezető cikket Te alakítottad át? Ha igen, akkor jelezzél vissza, hogy egyeztetni tudjunk. Tisztelettel Lajos52 vita 2009. február 25., 08:14 (CET)
Játékvezetés
[szerkesztés]Szerbusz Szerkesztő! Köszönöm a jelzésed, a kiegészítéseket. Kérlek, ha van az anyagaimban olyan, amit jó lenne megtanulnom, segítve korrigáló munkáitokat, azt szívesen venném jelzésedet. Nagyon sokat segítettek mások, így már a felrakásnál jelezhetem, beírhatom, könnyítve mások munkáját. Tisztelettel Lajos52 vita 2009. február 26., 17:58 (CET)
Kategoriák
[szerkesztés]Szerbusz Szerkesztő! Köszönöm a tájékoztatást, de kérlek legyél még figyelemmel rám, hogy automatikussá váljon a kategorizálás. Üdvözlettel Lajos52 vita 2009. március 7., 13:25 (CET)
Okulás
[szerkesztés]Szia! Csak másoltam. OKÉ így lesz. Lajos52 vita 2009. március 7., 18:15 (CET)
MTK jégkorong szakosztály
[szerkesztés]Hello!
Azért fordultam hozzád, mert segítséget szeretnék tőled kérni. Az MTK jégkorong szakosztályának szócikkét próbálom elkészíteni, ám a rendelkezésemre álló adatok kicsit ellentmondásosak. Az MTK hivatalos honlapján található adatok szerint a szakosztály 1963-ig működött Vörös Meteor néven. Ám a Magyar Jégkorong Szövetség archívumában még a '60-as évek végén is szerepel a Vörös Meteor csapata a tabellákon. Neked mindig olyan jó forrásaid vannak, tudnál segíteni, hogy akkor most meddig is állt fenn az MTK jégkorong szakosztálya? – Murdoc69 vita 2009. március 9., 12:51 (CET)
MTK jégkorong szakosztály II.
[szerkesztés]Szia! Köszönöm a segítséget! A Vörös Meteorról szóló részt töröltem, ahogy javasoltad. Sajnos arról a csapatról nem találtam elég információt, hogy egy önálló szócikkben emlékezzek meg róla. Ha bármivel ki tudod egészíteni az MTK-s szócikket, akkor kérlek tedd meg nyugodtan! :) – Murdoc69 vita 2009. március 9., 15:41 (CET)
Játékvezetők
[szerkesztés]Szia! Ezeket a kategóriákat felsorolásszerűen (átjárhatóság) nem lenne célszerű a "Labdarúgó-játékvezetők" résznél egymás utáni sorrendbe is elhelyezni? Az angol wikinél nagyon gyorsan megtalálható az abc-s rend, innen az ország. Ha az általad csoportosított országoknak lenne a "Labdarúgó-játékvezetők" gyűjteménynél egy felsorolás, akkor innen, az egyéntől átvezethetne az országhoz. Mondjál hozzá valami elképzelést. Lajos52 vita 2009. március 14., 15:15 (CET)
Játékvezetők
[szerkesztés]Az abc sorrendben minden ország mixelve van, a Te módszereddel, országonként különválnak a játékvezetők. Lehet elöl is, lényeges, hogy ha valaki keres egy országból több játékvezetőt, akkor egyből odalehessen vezetni. Lajos52 vita 2009. március 14., 15:39 (CET)
Képlicencek
[szerkesztés]Szia! A feltöltött képeid licencei eléggé bajosak. A logók jogvédettek, csak engedéllyel és korlátozottan használhatóak. Ha nem adszmeg rendes licencet, vagy „GFDL”-t raksz rá bemondásra, az enyhén szólva is nagyon nem jó. A következők biztosan sántítanak:
- jogvédett, engedéllyel használható logó
- jogvédett, engedéllyel használható logó
- jogvédett, engedéllyel használható logó
- jogvédett, engedéllyel használható logó
- jogvédett, engedéllyel használható logó
Légyszi ezeket tedd rendbe. – Glanthor ※ 2009. március 15., 16:35 (CET)
- Mindegyik képre a helyes licenc a
{{logó}}
(?). Az UTE-nél is ott a © jel, nem szabad kép. Lásd Wikipédia:Szabad licenc. – Glanthor ※ 2009. március 21., 11:41 (CET)
Játékvezetők
[szerkesztés]Szerbusz! Nagyon köszönöm, a segítséged, amivel összeirányítod a wikis, nemzetközi játékvezetőket. Rajtad kívül kaptam még egy komoly segítséget, ami megformálja a játékvezetők arculatát. Lajos52 vita 2009. március 21., 11:13 (CET)
2008–2009-es magyar jégkorong-bajnokság
[szerkesztés]Hello!
Mivel tegnap befejeződött a bajnokság, megpróbáltam kiegészíteni a szócikket ,de sajnos nem tudom megcsinálni a rájátszás táblázatát. Segítenél benne, illetve ha még találsz hiányosságokat, kiegészítenéd a szócikket?
Kösz a segítséget!
– Murdoc69 vita 2009. március 23., 10:38 (CET)
Hokisablon
[szerkesztés]Hello!
Köszönöm, hogy kiegészítetted az életrajzokat! :)
Bahusz elkészítette a Sablon:JégkorongMeccsBox valamint a Sablon:Hokigól sablont. Gondoltam talán hasznát veheted.
Minden jót! – Murdoc69 vita 2009. április 7., 22:05 (CEST)
magyar hoki-válogatott
[szerkesztés]Rendben!– Bahusz vita 2009. április 12., 13:26 (CEST)
Köszönöm a folyamatos kiegészítést, de mond már meg nekem, hogy honnan, milyen adatbázisból dolgozol, volt olyan mérkőzés, amelyikről akár egy órán keresztül sem találtam semmit, te meg ahogy feltettem, máris kiegészítetted :) – Bahusz vita 2009. április 19., 19:18 (CEST)
Értem, mert már-már hülyének éreztem magam, hogy annyi keresgélés után semmi, te meg hipp-hopp :) , de ha ez így halad, akkor sikerül összehozni a neten egyhelyen megtalálható legrészletesebb listát a válogatott mérkőzéseiről.– Bahusz vita 2009. április 19., 19:44 (CEST)
OK, a következőket így kategorizálom. 1988-ban volt egy mérkőzés: Magyarország 1 – 3 Csehszlovákia up. , az a kérdésem lenne, hogy mit rövidít az „up.” ? – Bahusz vita 2009. április 29., 18:39 (CEST)
Köszönöm, igen emlékszem, de te is rövidítetted. – Bahusz vita 2009. április 29., 18:57 (CEST)
Szia! Átnéznéd te is ezt: Sablon:Nemzeti jégkorong-válogatott infobox , van benne néhány hiba, amit nem tudok kiküszöbölni, talán neked sikerül.– Bahusz vita 2009. május 1., 21:04 (CEST)
Köszönet
[szerkesztés]Szia! Ebben pillanatban akartam a Csehszlovák játékvezetőket elkészíteni. Lajos52 vita 2009. május 3., 17:09 (CEST)
Köszönet
[szerkesztés]Szia! Ebben pillanatban akartam a Csehszlovák játékvezetőket elkészíteni. Lajos52 vita 2009. május 3., 17:10 (CEST)
Re:Sportműhely
[szerkesztés]Szia. Persze, nagyon szívesen, elvileg nem lesz semmi olyan elfoglaltságom, ami miatt ne tudnám csinálni. Hacsak el nem felejtem, de igyekszem majd figyelni rá. – Madridista Ideírjad 2009. május 3., 21:03 (CEST)
1943–44-es magyar jégkorongbajnokság
[szerkesztés]Hello!
Az elsődleges forrás amiből dolgozok az a jégkorong szövetség archívuma. Ebben a szezonban valóban nem alakult ki végső sorrend, de a Magyar Jégkorong Szövetség hivatalos weboldalán a BKE csapatát tartják számon bajnokként. A döntő tabellája az archívumban is hiányos egy kicsit, pedig nem olyan nehéz összeállítani, mivel a döntő találkozóinak eredményei szerencsére fennmaradtak. Így a hiányzó részeket én pótoltam ki.
– Murdoc69 vita
Szia!
Nézd meg az előző üzenetemben belinkelt oldalt. Annak a legalján található a döntőben játszott meccsek eredményei.
– Murdoc69 vita 2009. május 17., 09:23 (CEST)
kérés
[szerkesztés]A magyar belháború (1526–38) kiemelt szavazásra lett rakva. Megkérhetnélek rá, hogy a cikket megnézed és ha kell javítod, vagy bővíted? [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. május 23., 18:55 (CEST)
Háray Béla
[szerkesztés]Hello!
Szeretném a segítségedet kérni. Háray Béláról akarok készíteni szócikket, de a forrásaim kicsit ellentmondásosak. A Magyar életrajzi lexikon szerint 1950-ben a Meteor MALLERD csapatában játszott és bajnoki címet nyert. A Jégkorong Szövetség adatbázisában pedig az szerepel, hogy abban az évben az ÉDOSZ játékosa volt, és az általad készített szócikkben sem szerepel a bajnokcsapatban. Utána tudnál nézni ennek a forrásaid között? Előre is köszönöm!
– Murdoc69 vita 2009. május 29., 22:27 (CEST)
Köszönöm a segítséget!
– Murdoc69 vita 2009. május 30., 09:19 (CEST)
Kategóriák helye
[szerkesztés]Szia! Arra kérlek, hogy ha új kategóriabesorolást adsz egy oldalhoz, azt az IW linkek elé tedd, másképp a szócikk megjelenik a problámás esetek listáján:
Wikipédia:Ellenőrzőműhely#Interwiki_az_utolsó_kategóriahivatkozás_előtt
--Bitman vita 2009. június 1., 09:49 (CEST)
Kertész József szócikk
[szerkesztés]Hi! Én próbáltam összehozni ezt a szócikket és elég sok a bizonytalanság az adatokban, az érintett személy úgy emlékszik, hogy 78-ban a Volán az MNK-ban a 2. helyen végzett (1. FTC, 2. UTE) te viszont az első helyre tetted. Biztos ez? Egyébként erre vonatkozólag, hol találok valami adatbázist? Van valahol válogatott összeállítás adatbázis: ki, mikor játszott egy nemzetközi találkozón? Köszönettel
Kiskeraj vita 2009. június 4., 22:50 (CEST)
Köszi, ezek szerint bíznom kell a forrásaidban. Mellesleg rossz ill. félrevezető a szövetség adatbázisa ti. Kertész 71-ig szerepel, mint BVSC játékos, pedig akkor már csak intézőként sertepertélt a csapat körül. Ebből fakadt sok galiba az életrajzi adatokban. Siralmas a MJSz adatbázisa. Milyen már, hogy egy MJSz nekrológ hivatkozása a Wikipedia?Kiskeraj vita 2009. június 5., 17:27 (CEST) Nyilván nem a mai vezetés hibája, hogy 80 előttről nincsenek meg a jegyzőkönyvek. Ha hiányos adatbázis, azt viszont az éppen regnáló vezetésnek kell pótolnia. Van ott annyi ember, hogy a szerszámuk egymásba ér. Erre nincs senkinek figyelme. Egy nekrológot nem tudnak maguk elkészíteni. Akiről beszélünk, az nem egy szertáros volt Karancslapujtőn. Én még láttam őt védeni, a kezdetektől, zseniális kapus volt.(Nyaranta - még kölyökkorában - a vidámparkban tizenegyeseket védett pár forintért.)Kiskeraj vita 2009. június 5., 19:53 (CEST)
Carolus Clusis
[szerkesztés]Szia
Ezt miért kellene törölni? A szócikk szerint ismert ilyen néven is.
Winston vita 2009. június 7., 10:41 (CEST)
Koutny Lajos
[szerkesztés]Koutny Lajos visszaemlékezése és egy, a Pilzeni VB-n készült fénykép, - ami egy meccs előtt, a himnuszokra a jégen felsorakozott válogatottat mutatja - alapján bátorkodtam betenni az adatok közé. Kikotorhatjátok a bejegyzést, de ez a tényeken mit sem változtat. Vannak tények, amit el kell fogadnotok, jó lehet, nincs hivatkozás rá. Miért hiszitek el például, hogy a Háray Bélát ábrázoló kép valóban őt ábrázolja? Azért, mert a család, rokonság, ismerősök etc. ez állítják. (Te nem is ismerted őt, én igen, de 36-ban még én sem éltem, tehát fogalmam sincs, hogyan festhetett akkoriban.)És én elfogadom ezt, jobb híjján. Hogy a korabeli sajtó mit irt le és mit nem, az más kérdés. Most kinek hiszel? A játékosnak, aki ott volt és erről fényképe is van - saját szeműleg láttam - vagy a sajtónak? Arról nem beszélve, hogy a játékostársa - Kertész - is így emlékszik a történetre. Én nem akarok többet vitatkozni veletek, amit akartam elértem: a 4 BVSC-s olimpikon felkerült a wikire, sőt ennél még több is történt, mert Háray Béla bácsiról is készült szócikk - talán Murdoc követte el, nem tudom, de hála érte.Kiskeraj vita 2009. június 13., 12:44 (CEST)
Mióta ezen a lapon dolgoztál, azóta nem jelenik meg a változtatás és csak vázlat szinten mutat mindent a szócikk. Tekintsd meg légyszíves ismét!– Rákász Mihály*vita 2009. június 16., 17:36 (CEST)
- Köszönöm!– Rákász Mihály*vita 2009. június 16., 20:32 (CEST)
Györök
[szerkesztés]- Köszönöm.--Linkoman vita 2009. június 19., 21:11 (CEST)
Finn ralipilóták
[szerkesztés]- Kedves Fausto, sokat küzdöttem már a "pilóta" szónak az autóversenyzőre való alkalmazása ellen, mivel ez a sportsajtó zsargonjából népszerűvé vált kifejezés.
- Javasolom, hogy a finn raliversenyzőket is hívjuk így, és hagyjuk a "pilóta" szót a repülőgépek stb. vezetőire.
- Remélem, ez elfogadható.--Linkoman vita 2009. június 21., 20:14 (CEST)
Sárkányok
[szerkesztés]Szia!
Ha úgy gondolod, valamelyik szócikk nem való a Wikipédiába, akkor arról törlési megbeszélést kell kezdeményezni, nem egyszerűen törölni a tartalmát és hamis sablonnal ellátni, mint itt meg itt.
Winston vita 2009. június 22., 09:23 (CEST)
Valóban, figyelmetlen voltam, elnézést! :(
Winston vita 2009. június 22., 16:59 (CEST)
Deutsch Imre
[szerkesztés]Szia! Miért linkelted be a Deutsch Imre cikk közepébe az angol wiki cikkeit (pl. Carnegie Hall)? Nem szoktuk így csinálni. A forrásoknál meg - ha jól tudom - az Answers.com nem számít éppen hiteles forrásnak, mivel a Wikipédiát is felhasználja. Szóval summa summárum, furcsállom a cikkbeli szerkesztéseid. – Perfectmiss vita 2009. június 25., 10:56 (CEST)
Igazad van, bocs, elnéztem. Megyek Csörgő Tamáshoz reklamálni. – Perfectmiss vita 2009. június 26., 20:31 (CEST)
Kategóriák
[szerkesztés]Szia! A wikipédiában mindig a szűkebb kategóriát tüntetjük fel. Ha már létezik „a Kongói Demokratikus Köztársaság hegyei” kategória, akkor nincs szükség az „Afrika hegyei” kategóriára. Csigabiitt a házam 2009. június 28., 19:41 (CEST)
CR-kategória
[szerkesztés]Köszönöm, hogy a Congratulations-cikkbe beraktad a kategóriát, elfelejtettem. – Krisztavita 2009. július 4., 12:22 (CEST)
Alice Walker cikk
[szerkesztés]Kedves Fausto, visszaraktam a Forrást és a Külső hivatkozásokat, amik eltűntek, és az általam beírt kategóriákat. Légyszíves ezeket már hagyd ahogy vannak. A többi javítást köszönöm. Üdv, Vándormadár vita 2009. július 8., 22:38 (CEST)
19., 20. és 21. századi akadémisták
[szerkesztés]Szia! Szerintem ezeket a kategóriákat ne tedd be akadémikus-életrajzokba, mert módszeresen irtjuk úgy is mint értelmetlen kategóriát, mert ugyan miféle vízválasztó vagy rendezőelv 1901 és/vagy 2001 az akadémikuslét tekintetében? Semmilyen. Kicsit bővebben lásd itt: Kategóriavita:20. századi MTA-tagok. Pasztilla 2009. július 10., 19:30 (CEST)
A cikkben a szerző véletlenül visszavonta a kategória-hozzáadásodat, mélben kért elnézést és hogy tolmácsoljam neked, mert örült, hogy bekategorizáltad, csak még kezdő és elnyomta. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 23., 18:56 (CEST)
Magyar Légierő Típusai
[szerkesztés]Szubcsonkot tettem rá, annyira kidolgozatlan, és annyira nem szól a (különben hibás) címéről. Csak azért szólok, mert látom, dolgoztál vele. Bináris ide 2009. július 29., 12:36 (CEST)
Játékvezetés
[szerkesztés]Szia!
- A Játékvezetés szócikket a szabálypont alá helyeztem, ezért nem tettem elé a labdarúgó szót. Nyugodtan nevezd át, ha úgy látod jónak. Igazából a történelmi előzmény részt szeretném beszúrni, de az egyik macska itt mászkálva kikapcsolta a gépemet és eljöttem a témától.
- A nemzetiségi kiemelést már folyamatosan megcsinálom és igyekszek az egyke mellé beilleszteni egy másikat. Segítségetekkel már nagyon sok nemzetnek megtaláltam a gyűjtő oldalát, ahol látom, hogy milyen szépen szaporodnak cikkek.
- Köszönettel az eddigi segítséget, útmutatást.
Lajos52 vita 2009. július 29., 18:35 (CEST)
Az év magyar vízilabdázója
[szerkesztés]Nagyon örültem a kiegésztésednek! Szia! - Csurla vita 2009. július 31., 20:45 (CEST)
Dzser
[szerkesztés]Kérdés: Dzser nem ókori személy? L András vita 2009. augusztus 5., 16:29 (CEST)
- OK. Nyertél. (Az elmúlt pár napban több egyiptomi uralkodót is létrehoztam, és mindegyikben ott van az ókori személy kategória.) L András vita 2009. augusztus 5., 16:42 (CEST)
CFR 40
[szerkesztés]Szia! A szócikk általad most bemásolt tartalma jogsértő. Eddig azért nem jelöltem törlésre, mert egy új szerkesztő „írta”, aki 12 éves és nem akartam a kedvét elvenni az azonnali törléssel, inkább megkértem, hogy próbálja meg átfogalmazni és tippeket is adtam neki, hogyan tegye. Így azonban, hogy te átvetted egy már meglévő szócikkbe (az én hibám, hogy nem vettem észre, hogy már létezik egy ilyen szócikk) már más a helyzet. Jó lenne, ha törölnéd. (Vagy átfogalmaznád ).Csigabiitt a házam 2009. augusztus 14., 22:15 (CEST)
- Persze, nem tudhattad, hiszen egy másik szócikkből vetted át. Te, mint aki értesz a vasúthoz tudnál ennek a srácnak segíteni egy kicsit? Nagyon lelkes, segíteni kellene, kár lenne elvenni a kedvét. Én csak általánosságban próbáltam neki segíteni, vasútban nem vagyok otthon. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 14., 22:22 (CEST)
Amerikai települések
[szerkesztés]Csak infoboxot javítasz bennük vagy írnál is róluk? Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 16., 11:58 (CEST)
- Ok, rendben van. Akkor a jövőre fel tudod írni magadnak Lake Placidet és Squaw Valley-t? Két hiányzó téli olimpiai helyszín. Csak akkor, amikor épp ingerenciád van rá. Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 16., 12:14 (CEST)
Sportműhely
[szerkesztés]Szia. Megcsináltam amit mondtaál, jelentkeztem a sportműhelybe. Akkor most én is tagja vagyok a sportműhelynek? Ferká vita 2009. augusztus 21., 16:00 (CEST)
Turul Ultrái
[szerkesztés]- Szia. Ha jól tudom te hagytad jóvá a Turul Ultrái-ról szóló cikkemet.
Sajnos nemrég tudtam meg hogy valaki törlésre jelölte, idézem: "Nem eléggé nevezetes" és "erősen önreklám". Nos már írtam egy indoklást hogy miért nem szeretném ha törlődne. Mielött szerkezteni kezdtem átnéztem számos magyar, és külföldi szurkolói csoportot. Azt nem értem hogy ha ők felkerülhettek a wikipédiára, akkor az én cikkemmel mi a baj? Ha pedig te már átnézted és jóváhagytad akkor másoknak miért szúrja a szemét? vagy miért van joga törlésre jelölni. Ugy gondolom hogy a szurkolók világában igen is ismert. Szóval szeretnék segítséget, vagy tanácsot kérni, hogy ezek után mi a teendő. Válaszodat előre is köszönöm. Bluewhite 2009. augusztus 22., 19:53
- Köszi, de úgy érzem hogy ez egy kicsit igasságtalan, és diszkriminatív, hiszen a wikipédia pont hogy erről szól enciklopédia amiben mindenről kaphatsz információt. Amúgy meg akkor a kategória amibe behelyezted miért van?
Na mindegy lementettem a cikket, és várom a legjobbakat. Bluewhite augusztus 22. 20:23
- Köszi a tippet, már be is tettem pár forrást amit a neten találtam, de kellene egy ki segítség mert én ,ár nem szavazhatok többet.
- Szia, szerencsére nem lett törölve a TU-s szócikkem, de jelentősen át kellett írnom. Azt szeretném kérdezni, ha én hoztam létre egy szócikket, akkor nekem kelle ellenőrizni a változtatásokat, vagy valaki autómatikusan ezt megteszi. Bluewhite 2009. Szeptember 02., 21:16
- Köszönöm! – Bluewhite vita 2009. szeptember 3., 13:56 (CEST)
Kézilabda
[szerkesztés]Szia, lenne egy kérdésem: hogy tudok kézilabdaműhelyt létrehozni? Ferká vita 2009. augusztus 26., 01:28 (CEST)
- Köszönöm. Ferká vita 2009. augusztus 26., 20:01 (CEST)
Bagoly
[szerkesztés]Szia! Régóta figyelem, hogy mindig itt vagy hajnalban, amikor én bekapcsolok. Krónikus álmatlanság? Vagy valami éjszakai, de nem megerőltető munka? Mindenesetre jó látni, hogy nem vagyok egyedül ezen a hajnali órán :) Üdv, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. augusztus 28., 05:19 (CEST)
MLSZ elnökök
[szerkesztés]Szia! Módosítom a kategória besorolást, ahogy kérted. A sportvezetőket a játékvezetőknél megszokott - így kértek fel - módon jelzem, mert a hazai sportvezető is sportvezető. Az MLSZ elnökök nevét én raktam fel, de eddig nem foglalkoztam velük. Valamelyik nap felkértek, hogy a Bozókyról is rakjak össze anyagot, így kezdtem szorgoskodni. Lajos52 vita 2009. szeptember 1., 19:26 (CEST)
Román sportolók
[szerkesztés]Szia Fausto! Szerintem helytelen a romániai magyar sportolókhoz a Román sportolók, vagy Román atléták kategóriát hozzáadni. A státuszukat tökéletesen és helyesen adja a Romániai magyar sportolók kategória. … szalax vita 2009. szeptember 5., 11:31 (CEST)
- Igazad van, ez egy komoly dilemma! Visszaállítottam, de azért gondolkodj(unk) tovább a dolgon. A korrekt a Romániai sportolók lenne, ez viszont nagyon nem szerencsés – több szempontból sem. Esetleg fel lehetne vetni a Kocsmafalon. Ha úgy gondolod, tedd meg, légy szíves! … szalax vita 2009. szeptember 5., 11:58 (CEST)
Andor-Andoria
[szerkesztés]Üdv!
Vander vagyok és az Andor-Andoria közti probléma miatt írok. Szerintem az átirányítás lesz a legjobb, mert nem tudom magyar fordításban, szinkronban pontosan hogyan hívták a bolygót, ugyanakkor angolul Andoria a bolygó neve, és az Andor szóra a Wikipédia csak az "Andor" keresztnevet dobta ki a szócikk megírása után is. Az átirányítás megoldhatja a félreértéseket. Ha meg tudod oldani nagyon megköszönöm! V.
Wikipédia:Kért cikkek szíves figyelmedbe ajánlva
[szerkesztés]Az ilyen esetekre, amikor nyilvánvalóan a Kért cikkek helyett sikerült a cikkre vonatkozó igényt magán a még nem létező lapon jelezni. Ez ilyenkor távolról sem "TESZT", hanem igényjelzés. Vsz. illenék bevezetni az azonnalinak egy olyan paramétert, ami ezt jelzi, de a legegyszerűbb ilyenkor felvenni az illetőt a kértek közé. Barátságosabb is mint a szó nélküli törlés, valamint annak a kinyilvánítása, hogy komolyan vesszük az olvasói visszajelzéseket és igényeket. Ha már egy t. olvasó veszi a fáradságot, hogy jelezze, szívesen olvasna erről valamit, mi is becsüljük meg annyira, hogy nem kezeljük tesztszerkesztésnek vagy vandalizmusnak. Bennófogadó 2009. szeptember 15., 18:23 (CEST)
Nem zagyvaság! Lefordította svédre a cikket. --Bitman vita 2009. szeptember 20., 19:33 (CEST)
Dunaferr SE
[szerkesztés]Helló!
Tudnál segíteni? Van egy kis kavarodás a Dunaújvárosi Acélbikákkal kapcsolatban. Valaki beírta hozzájuk a Dunaferr által szerzett 4 db bajnoki címet. A kérdésem az, hogy mennyire tekinthetők ők a Dunferr SE jogutódjának? A hivatalos honlapjuk szerint 2006-ban alakultak, miután a Dunferr megszüntette a felnőtt jégkorong csapatát (ez bővebben le van írva a szócikkben is). Én úgy értelmezem, hogy akkor innentől tiszta lappal indult a csapat, magyarán nem az ő érdemük a Dunaferr által szerzett aranyérmek. Ráadásul a Dunferrnek újra van jégkorong szakosztálya, de az csak utánpótlással foglalkozik. Szóval akkor most mi van? :)
– Murdoc69 vita 2009. október 5., 12:35 (CEST)
- Örülök, hogy te is így látod a helyzetet. Jó lenne végleg tisztázni ezt az egészet, és egy külön szócikket csinálni a Dunaferrnek (Kohásznak). Persze nem csak ezért, hiszen a csapat érdemei alapján is külön szócikket érdemel. Segítenél elkészíteni? Sajnos nekem nincs túl sok infóm róla, csupán annyi amennyit az Acélbikáknál is leírtam már.
– Murdoc69 vita 2009. október 6., 20:21 (CEST)
- Köszönöm a kért cikket! Jól sikerült! :) – Murdoc69 vita 2009. október 11., 11:17 (CEST)
Mint dunaújvárosi hokiszurkoló, úgy gondolom, hogy egyértelmű a folytonosság a korábbi Dunaferr SE jégkorong szakosztálya és a Dunaújvárosi Acélbikák között. A névváltás mögött mindössze gazdasági okok álltak. A Dunai Vasmű (Dunaferr) 2003-ban megszűntette a felnőtt csapat támogatását, maradt náluk az utánpótlás. A több bajnoki címet is szerzett felnőtt csapatot a Dunaújvárosi AC vette át, a csapat vezetése pedig ugyanaz maradt! Jelenleg a csapat gazdaságilag a Dunaújvárosi Acélbikák Kft. keretein belül dolgozik, de ez nem befolyásolja a sporttörténelmi folytonosságot. Ha úgy lenne, ahogy ti mondjátok, akkor a Fradi mostani focicsapata, akik külön gazdasági társaságként működnek, nem rendelkeznek a korábbi bajnoki címekkel, amit még Kinizsi vagy FTC néven szereztek. Szóval, javaslom a Dunaújvárosi Acélbikák címen egyesíteni a most két darabban létező szócikket! – Ary vita 2009. október 11., 22:06 (CEST)
Szubcsonkok időbélyege
[szerkesztés]Szia! Kérlek figyelj oda a szubcsonk sablon használatakor, hogy nem aláírást (4 db "~") kell megadni paraméternek, hanem időbélyeget (5 db "~"). Ezt könnyű eltéveszteni (megszokásból 4-et írna az ember), de sajnos a karbantartó robotot megzavarja, ha a sablon paramétere nem idő. Ha nincs paraméter, akkor beírja az időt, de ha van megadva valami, akkor ahhoz nem nyúl hozzá. Megértésed köszönöm: Szaszicska vita 2009. október 17., 22:20 (CEST)
Hali! Miért nem volt jó a Kategória:Növényfajok? A Kategória:Fészkesek jogos, köszönöm. PiPi69e vita 2009. október 22., 12:33 (CEST)
Usetty
[szerkesztés]Igyekszek értelmezni.Lajos52 vita 2009. október 22., 20:26 (CEST)
Játékvezetés - országnevek
[szerkesztés]Szia! Kérlek, ha van időd segítsél abban, hogy a három országon kívül többen is felkerüljenek a felsorolás - Labdarúgó-játékvezetők listája - mellé. A német oldalon - http://de.wikipedia.org/wiki/Kategorie:Fu%C3%9Fballschiedsrichter - komoly felsorolás áll rendelkezésre. Az én képességeim nem teszik lehetővé az általad példaként adottakat bővíteni. Előre is köszönöm. Lajos52 vita 2009. október 23., 16:32 (CEST)
Nemzetközi kapcsolatok
[szerkesztés]Szia! a Labdarúgó-játékvezetők listája"" résznél az anyagaimat nézve Te adtál segítséget, amikor felraktad az angol, a holland és a norvég játékvezetőkhöz való átirányítás lehetőségét. Mivel látom, hogy az elmúlt időben nagyon felgyorsult a játékvezetés szerkesztése, egyre több átvezetés jelenik meg, csak nálunk nem folytatódik. Ezért mertelek felkérni, hogy a német oldal mintájára egészítsd ki - ha van időd - az átvezetési lehetőségeket. Lajos52 vita 2009. október 25., 20:16 (CET)
Nevek
[szerkesztés]Szia! Nagyon nem tudok a nevek "elírásán" elmélkedni, mert a rendelkezésre álló adattárak is tévesen adják meg. Anyanyelvi - portugál, kínai - szinten pedig abszolút nem tudom ellenőrizni a helyességet. Ha van angol megnevezés és ez régebbi, akkor beceneves megnevezések vannak: pl. Reg Leafe - így találtam meg az angol wikin, valójában Reginald Leafe az illető bíró neve. Többször előfordul, hogy a megadott nevet átnevezem, mert megtaláltam a helyes megnevezést. Köszönöm a segítőkész munkádat.Lajos52 vita 2009. október 26., 17:58 (CET)
Játékvezetők
[szerkesztés]Szia! Ez a törekvés nagyon megdobogtatta a szívemet. Akiről volt adatom kiegészítettem, de megyek könyvtárba és utána nézek a többinek is.Lajos52 vita 2009. október 28., 13:27 (CET)
1957Jv
[szerkesztés]Vadasnál és még 125 társának első NB. I-es mérkőzését a Nemzeti Sport 1999-es számából ismerem. A "Játékvezető"" újságon gyorsan átfutottam, de látom, hogy vissza kell mennem a kezdethez (1959), hogy az éves jv névsorokat kimásoljam. Nagyon sok anyagot kell átnyálazni, de nincs annyi szabadidőm, hogy nekiugorjak. Hetente-kéthetente tudok 2-3 órát könyvtárazni. Lajos52 vita 2009. október 28., 15:06 (CET)
FIFA
[szerkesztés]FIFA játékvezetők - kihagyva, visszaállítva.Lajos52 vita 2009. november 2., 20:28 (CET)
Játékvezetők 1957
[szerkesztés]Kb. innen vannak neveim, a Huszka kifogott rajtam, de meglepően látom Leo Horn játékvezetőt a felsoroltak között. Vezetett magyar bajnoki mérkőzést? Lajos52 vita 2009. november 2., 20:45 (CET)
Leo Horn
[szerkesztés]Gratulálok a kutatás eredményéhez.Lajos52 vita 2009. november 3., 13:09 (CET)
Helyesírás
[szerkesztés]Szia! Kérlek, fordítsál több figyelmet a helyesírásra, szükség esetén használd a szótárat vagy egy egyszerű helyesírás-ellenőrzőt, vagy kérjél segítséget a kocsmafalon. Pl. [1], [2], [3], [4]. Köszi. Bináris ide ⇒ Kampány a számok helyes írásáért 2009. november 7., 13:11 (CET)
Őrffy László
[szerkesztés]Szia! A listánk, amit magad is megnéztél, az MTA almanachja alapján készült ({{MTA1825-2002}}
). Ha ők nem tudnak arról, hogy ŐL tagjuk lett volna, akkor szerintem mérget vehetünk rá, hogy nem volt az. Biztonsági megjegyzésül: az idecitált almanach azokat a tagokat is tartalmazza, akik lemondtak, akiket kizártak, akiket megválasztottak, de nem fogadták el stb. Pasztilla 2009. november 16., 08:32 (CET)
- Azonkívül bár érdemei tagadhatatlanok az agrokémia területén, a szócikkben szereplő munkásság messze nem elegendő egy akadémiai tagsághoz. Könnyen lehet, hogy abban az évben kandidált, de nem találok rá forrást. Pasztilla 2009. november 16., 08:58 (CET)
- Úgy látom, kicsit nehéz lesz a feltöltővel megértetni, hogy Őrffy nem volt akadémikus. Pasztilla 2009. november 19., 09:26 (CET)
Szombat
[szerkesztés]Szia! Ráérsz most szombaton? Mint talán láthattad, wikitali lesz. Cassandro Ħelyi vita 2009. november 17., 20:36 (CET)
Bőhm József és más szappanopera hősök
[szerkesztés]Szia!
Látom, Te is megnézted ezt a lapot. Véleményed szerint ebben a formában zöld utat lehet adni a szappanoperák szereplőinek bemutatására. Nekem ez nagyon furcsa. Nyomát nem látom sem a magyar sem más nyelvek lexikonjaiban, hogy például a Három nővér vagy Shakespeare darabjainak a szereplőit mutatnák be szócikkekben. De, úgy gondoljátok, hogy ez így mehet, akkor is kellene változtatni szócikk címén. Hiszen ebben a formában egy valóságos személyt jelez. Ha ez így lesz, akkor a Tóth névből is lesz bőven ütközés. Nehezen képzelhető el persze, hogy valaki Örkény drámájának a hőseit is így akarja megjeleníteni. Úgy tudom létezik tévésorozat műhely. Ha indokoltnak tartod kérlek továbbítsd nekik is észrevételemet. Egyébként észrevételt írtam a vitalapon is. Üdv.! – Kispados vita 2009. december 2., 11:10 (CET)
Magyar labdarúgás
[szerkesztés]Magyar labdarúgás díj | ||
Faustonak a magyar labdarúgással kapcsolatos szócikkek megírásáért --Csurla vita 2009. december 9., 22:09 (CET) |
Boldog karácsonyt!
[szerkesztés]Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok! – Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2009. december 20., 20:26 (CET)
Karácsony
[szerkesztés]Csillagszóró szórja fényét, árasztja a szeretetet s a békét. |
Békés Karácsonyt mindenkinek
[szerkesztés]Békés Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt kívánok! --Csurla vita 2009. december 24., 21:20 (CET)