Ugrás a tartalomhoz

Személyi kultusz

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A személyi kultusz egy politikai vezető államilag kikényszerített, rajongásszerű, hős státuszba emelt tisztelete, gyakran a propaganda és a média manipulációjának segítségével.[1] Néhány monarchiában, teokráciában, bukott demokráciában és még liberális demokráciákban is megfigyelhető a kialakult kultusz. A személyi kultuszok gyakran létrejönnek a totalitárius vagy tekintélyelvű államok vezetője körül, főleg a pártállamokban és a domináns pártú államokban. Legkirívóbb formája a történelem során a kommunista vezetők körül alakult ki,[2] de a szélsőjobboldalnál is jellemző volt.

A kifejezés eredete

[szerkesztés]

A kifejezés első politikai használata Karl Marx egy 1877-es levelében jelent meg.[3]

Nyilvánosan a kifejezést (культ личности) először Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára használta, az 1956-ban megrendezett 20. pártkongresszuson, egy Sztálinról folytatott értekezés során.[4]

Jellemzők

[szerkesztés]

Az emberiség történelme során az uralkodókat és az államok vezetőit végtelen tisztelettel kezelték (despotizmus) és államvallást teremtve emberfeletti tulajdonságokkal ruházták fel őket (→ apoteózis). Európában és Észak-Amerikában a 18-19. században, a demokratikus és világi eszmék elterjedése után egyre nehezebbé vált az uralkodók és a vezetők számára, hogy megőrizzék magukról ezt az előnyös képet. A tömegtájékoztatás, az újságok, a rádió, majd később a televízió fejlődése azonban újra lehetővé tette, hogy rég nem látott pozitív képet fessenek a politikai vezetőről a nép felé. A 20. században ebből a helyzetből alakultak ki a leghírhedtebb személyi kultuszok.[5]

A személyi kultuszt általában az adott ország tömegtájékoztatási eszközei, kultúrpolitikája, oktatási rendszere gerjeszti, sulykolja, kikényszerítve a népből a tiszteletet a vezető iránt. Ez gyakran abban mutatkozik meg, hogy még életében középületeket, utcákat, településeket neveznek el az adott személyről, szobrokat, óriásposztereket stb. állítanak neki. A művészet nagy szerepet játszott a személyi kultusz létrejöttében.

A személyi kultuszú diktatúrákban (leggyakrabban a totalitárius egypártrendszerű országokban) a politikai vezetőt tilos bírálni, tilos például a gúnyolódó karikatúrák készítése, sőt tilos a vezetővel szemben a magánszférában megnyilvánuló kritika, tiszteletlenség, viccelődés is, amit többnyire a titkosrendőrség ellenőriz.

Példái

[szerkesztés]

Európa

[szerkesztés]

Szovjetunió

[szerkesztés]
Lenin és Sztálin propagandaplakátja 1938-ban

A Szovjetunióban az első személyi kultusz Lenin körül alakult ki. Akarata ellenére hamarosan „jó cárként” kezdték el tisztelni, mint aki szerény és földhözragadt, ugyanakkor egy új igazságos rendszer megteremtője.[6] Ő lett a forradalom fő szentje, ahogy egy költő 1918-ban megfogalmazta. Halála után a „szentté avatásának” első lépése az volt, hogy bebalzsamozták a testét, majd a Vörös téren lévő mauzóleumban helyezték el. A „Lenin-imádat” számos formáját az orosz ortodox egyháztól kölcsönözték. Mint az ortodox templomokban, ahol Krisztust, Szűz Máriát és szenteket ábrázoló ikonokat függesztettek ki, a polgári középületekben és a magánházakban is a Lenin-képek jelentek meg, ahol a gyermekkorától az élete végéig ábrázolva, más kommunista vezetők képeivel és kommunista ideológia szlogenjeivel együtt lettek kifüggesztve.[7][8]

Lenin halála után Sztálin átvette a hatalmat és a lehető leggyorsabban megpróbálta magát Lenin nagyszerű művének örököseként bemutatni. Az 1920-as évek végétől a vozsd kifejezést már csak őrá kezdték használni, aki Leninhez hasonlóan "vezetővé és tanítóvá" vált. Lenin hű tanítványaként és társaként ábrázolták őt és az újságokban és más propagandaanyagokban egymás mellett mutatták a képeiket. A Lenin halála után elért eredményeket már kizárólag neki, a „zseninek” tulajdonították.[9] 1937 táján javasolták Moszkva átnevezését is Sztálinodárra (Sztálin ajándéka),[10] és az orosz naptár módosítását úgy, hogy Sztálin születésétől kezdődjön. Ezeket a javaslatokat azonban végül Sztálin elutasította.[11]

Bővebben: sztálinizmus

Nyugat-Európa

[szerkesztés]

A személyi kultuszt bár gyakran a sztálinizmus egyik jellegzetességének tartják, de antikommunista, jobboldali diktatúrák vezetőinél is megfigyelhető volt. Németországban Adolf Hitlernél, Olaszországban Benito Mussolininél, Spanyolországban Francisco Franco körül alakult ki.

Németország

[szerkesztés]

A náci Németország elvileg nem volt annyira vallásellenes, mint a Szovjetunió, Hitler kultuszánál pedig felhasználták a vallást és a vallási képzeteket is.[11] A Führert gyakran „Isten ajándéka”ként jellemezték, ő volt az új „megváltó”;[12] egy lelkész szerint ő volt "az igazi Szentlélek". A Birodalomban új munkaszüneti napokat is bevezettek: Hitler napját április 20-án tartották a születésnapja tiszteletére, az anyák napját november 9-én, Hitler anyjának születésnapja után, január 30-án pedig Hitler kancellárrá válásának évfordulóját ünnepelték.[13] Utcákat és tereket kereszteltek át a tiszteletére és a németek az újszülött fiaikat gyakran "Adolfnak" nevezték el. Mivel Hitler hivatalosan nőtlen maradt, számos német nő küldött levelet neki, kérve, hogy gyermeket szülhessen neki.

Magyarország

[szerkesztés]
Rákosi virágokkal díszített portréja egy 1950-es pártgyűlésen

Magyarországon Rákosi Mátyásnak volt személyi kultusza az 1950-es évek elején. Az ÁVH megfélemlítte a társadalmat, a párt a tömegtájékoztatási eszközöket a felügyelete alá vonta és a képzőművészetet (szobrászat, festészet), illetve az irodalmat is felhasználva mutatták be a népnek a „bölcs vezért”.[14] A rádió, a napilapok, a filmhíradók és a propagandafilmek, a képek és festmények őt éltették és az összegyűléseken a szónoklatait vagy akár csak a nevének elhangzását is vastapssal kellett köszönteni. A gyűléseken, felvonulásokon, a középületeken, iskolai osztálytermekben, közlekedési eszközökön, a különféle rendezvényeken gyakran a nemzeti hősök (pl. Kossuth, Petőfi) vagy Lenin és Sztálin mellett tűnt fel a portréja és 1951-től megjelent a postabélyegeken is.[15]

Románia

[szerkesztés]

Romániában az 1970-es és 80-as években Nicolae Ceaușescunak volt személyi kultusza. A Ceaușescu-házaspárt tökéletesnek tüntették fel; a legtöbb fotó még öregkorukban is 45-50 év körüliként ábrázolta őket. A román televízió szigorú parancsot kapott, hogy a lehető legjobb imázsban jelenítse meg őket. Például a producereknek gondoskodniuk kellett arról, hogy Ceaușescu kis termetét (1,68 m) a nézők soha ne vegyék észre.[16] Az iskolában a gyerekeknek olyan verseket és dalokat tanítottak, amelyekben „a párt, a vezér és a nemzet” tiszteletét fejezték ki.[17]

Bővebben: Nicolae Ceaușescu#Személyi kultusza

Oroszország

[szerkesztés]

2007-ben Lukasenka, Fehéroroszország elnöke egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy kollégája, Vlagyimir Putyin személyi kultusza formálódik Oroszországban.[18] Miután 2008-ban Medvegyevet elnökké választották, az USA kormánya által finanszírozott Szabad Európa arról számolt be, hogy Putyin addigi elnöksége alatt sikerült olyan személyi kultuszt építenie maga köré, amely a hajdani szovjet vezetőkhöz hasonlítható. Bár őróla nem állítottak óriási szobrokat az országban, hasonló hősiesített tisztelet kezdi övezni.[19]

Ázsia

[szerkesztés]

Kína

[szerkesztés]

Kínában Mao Ce-tung körül alakult ki személyi kultusz. Mára ezt a szerepet egyre inkább Hszi Csin-ping veszi át. Például Pekingben, a Kínai Kommunista Párt Múzeumában a harmadik szint kizárólag Hszi Csin-ping életének és „művének” van fenntartva.[20][21]

Fülöp-szigetek

[szerkesztés]

A fülöp-szigeteki Ferdinand Marcos is személyi kultuszt alakított ki és 20 évig az ország elnöke maradt, oly módon, hogy a politológusok más tekintélyelvű és totalitárius vezetőkhöz hasonlították, mint például Sztálinhoz és Hitlerhez,[22] de olyan közelmúltbeli diktátorokhoz is, mint az indonéz Suharto vagy az iraki Szaddám Huszein.[23]

Szíria

[szerkesztés]

A szíriai Hafez al-Assad, egy baathista tiszt, aki 1970-ben államcsínnyel ragadta magához a hatalmat, diktatúrája fenntartása érdekében átfogó személyi kultuszt hozott létre.[24]

Irán

[szerkesztés]

Iránban óriási kultusz vette körül az utolsó császárt, Mohammad Reza Pahlavi sahot, illetve máig ez övezi az őt megbuktató, teokratikus diktatúrát kiépítő Ruholláh Homeini ajatollahot.

Azerbajdzsán

[szerkesztés]

Azerbajdzsánban Heydər Əliyev körül alakult ki személyi kultusz, az ún. hejdarizmus.[25][26] Ő 1993-ban lett Azerbajdzsán elnöke és elkezdett kiépíteni egy autokratikus rendszert, nagy mértékben támaszkodva a családja és a klán (az elit) tagjaira, továbbá az olajbevételekre.[27]

Türkmenisztán

[szerkesztés]

A már meghalt Saparmyrat Nyýazownak, más néven Türkmenbaşynak is nagy kultusza volt Türkmenisztánban.

Észak-Korea

[szerkesztés]

Manapság a legeklatánsabb példa Kim Dzsongun kormányzása Észak-Koreában, csakúgy mint elődjének, a már elhunyt Kim Ir Szennek.

Amerika

[szerkesztés]

Argentína

[szerkesztés]

Argentínában Juan Perón, akit háromszor választottak meg Argentína elnökévé, és második felesége, Eva "Evita" Perón rendkívül népszerűek lettek az argentinok körében és a mai napig ikonként tartják számon őket. Ezzel szemben az akadémikusok és politológusok gyakran demagógnak és diktátornak jellemzik őket.

Dominikai Köztársaság

[szerkesztés]

A Dominikai Köztársaság diktátora, Rafael Trujillo 1930-tól 1961-ben történt meggyilkolásáig vezette az országát. Róla nevezték át az ország fővárosát, legmagasabb csúcsát és egy tartományt is. A szobrait tömegesen állítottak fel szerte az országban, hidakat és középületeket neveztek el a tiszteletére.

Venezuela

[szerkesztés]
Hugo Chávez képe

Venezuelában Hugo Chávezt övezte élete során személyi kultusz.[28] Az állami média és támogatói gyakran emlegették comandante presidente-ként. A halála után a testét Lenin, Mao Ce-tung vagy Hồ Chí Minh mintájára be is akarták balzsamozni, hogy az örökkévalóságig megmaradjon.[29] Később a venezuelai állami műsorszolgáltató, a ViVe bemutatott egy rajzfilmes videót, amelyen az volt látható, amint Chávez megérkezik a mennybe és ott találkoznak vele többek között Che Guevara, Evita Peron, Simón Bolívar és a venezuelai népi hősök.[30][31]

2014-ben a kormányzó venezuelai szocialista párt (PSUV) hivatalosan is jóváhagyta a Hugo Chávez néhai elnökhöz intézett imát. A keresztény „Miatyánk” mintájára készült formulát a caracasi pártkonferencián mutatták be: „Mi Chávezünk, aki a mennyben vagy (...) Adj világosságot, hogy ne engedjünk a kapitalizmus csábításának..”[32]

USA

[szerkesztés]

Az Egyesült Államokban napjainkban a Donald Trump mögött kialakuló trumpista mozgalom PR és a politikai bázisának bizonyos jellemzői szintén a személyi kultusz tüneteit mutatják.[33][34]

Sztárkultusz

[szerkesztés]

Karizmatikus személyeknek úgy is lehet kultusza, hogy azt nem a hatalom „erőlteti rá” az emberekre. Bár a személyi kultusz eredetileg kifejezetten a politikai vezetők tiszteletére szolgál, de a politikán kívül más emberek bálványozására is használható. Az ilyen tisztelet előfordul többek között a popkultúrában, nemzeti hősöknél vagy a vallási közösségekben. A mai napig kaphatók az arcképükkel díszített dísztárgyak, pólók, poharak, órák, nyakláncok stb.

Példák

John Lennon, Elvis Presley, Mustafa Kemal Atatürk, Michael Jackson, Josip Broz Tito, Che Guevara, Lady Diana, a horvátoknál Ante Gotovina.

Vallási közösségeknél

Jézus, II. János Pál pápa, L. Ron Hubbard,[35] Máta Amritánandamaji.[36]

Galéria

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Office of Budget and Planning. (Hozzáférés: 2023) Theory of the Personality Cult: Deconstructing the Adulation of Political Leaders University of Michigan. 18.4. 2008.
  2. ↑ Fogalmak Magyarország történetéhez (magyar nyelven). [2012. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 13.)
  3. ↑ Heller, Klaus. Personality Cults in Stalinism/Personenkulte im Stalinismus. Göttingen: V&R Unipress, 23–33. o. (2004). ISBN 978-3899711912 
  4. ↑ О культе личности и его последствиях (orosz nyelven). [2006. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 13.)
  5. ↑ Plamper, Jan (2012). The Stalin Cult: A Study in the Alchemy of Power. New Haven, Connecticut: Yale University Press. ISBN 978-0300169522.
  6. ↑ James R. Millar, Encyclopedia of Russian History, New York: Thomson Gale, 2004, ISBN 0-02-865693-8
  7. ↑ Soviet Russia | Chpt. 13. www.marxists.org. (Hozzáférés: 2023. október 26.)
  8. ↑ Richard Overy: The Dictators - Hitler's Germany, Stalin's Russia, s. 109-110. Penguin Books, 2005. ISBN 978-0-14-028149-1.
  9. ↑ Hans-Josef Steinberg: Personenkult. In: Sowjetsystem und demokratische Gesellschaft. Eine vergleichende Enzyklopädie. Bd. V: Personenkult bis Sozialpsychologie. Herder, Freiburg im Breisgau/Basel/Wien 1972, S. 4. (németül)
  10. ↑ Manaev, Georgy: Why the Bolsheviks never renamed Moscow (amerikai angol nyelven). Russia Beyond, 2020. augusztus 23. (Hozzáférés: 2023. október 26.)
  11. ↑ a b Overy, Richard: The Dictators: Hitler's Germany, Stalin's Russia, s. 123-124. Penguin Books, 2005. ISBN 0-14-028149-5
  12. ↑ Buruma, Ian. „Tainted ground”, The Guardian, 2005. október 14. (Hozzáférés: 2023. október 26.) (brit angol nyelvű) 
  13. ↑ Nazi Holidays. (Hozzáférés: 2020)[halott link]
  14. ↑ Kommunista személyi kultusz Magyarországon, De iurisprudentia et iure publico, 2007
  15. ↑ Apor Balázs: A Rákosi-kultusz kialakulása és megnyilvánulásai 1945 után
  16. ↑ Sebetsyen, Victor (2009). Revolution 1989: The Fall of the Soviet Empire. New York City: Pantheon Books. ISBN 0-375-42532-2
  17. ↑ William E. Crowther, The Political Economy of Romanian Socialism. New York: Praeger, 1988, ISBN 0275928403
  18. ↑ Лукашенко обнаружил в России культ личности Путина. (Hozzáférés: 2023), lenta.ru 2007/10/12
  19. ↑ Arnold, Chloe. „Building A Personality Cult”, Radio Free Europe/Radio Liberty, 2008. április 8. (Hozzáférés: 2023. október 27.) (angol nyelvű) 
  20. ↑ Un congrès du Parti communiste chinois sous l’emprise de Xi Jinping, 2022. október 11. (franciául)
  21. ↑ Ce qu’il faut savoir sur le musée du PCC, le nouveau point de repère de Pékin, 2021. június 22. (angolul)
  22. ↑ Bautista Maximiano, Jose Mario (July 17, 2018). "Strongmen Hitler, Stalin, Marcos – a character study". INQUIRER
  23. ↑ Raymond, Walter John (1992) Dictionary of Politics: Selected American and Foreign Political and Legal Terms. ISBN 9781556180088
  24. ↑ Bader Eddin, Eylaf (November 8, 2022). "Al-Abad: On the Ongoing". Middle East Journal of Culture and Communication. 15 (4): 367–372. doi:10.1163/18739865-01504004. S2CID 253455744.
  25. ↑ Implementation of Resolution 1358 (2004) on the functioning of democratic institutions in Azerbaijan. Parliamentary Assembly of the Council of Europe, 2004. szeptember 20. [2014. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. „It should also reconsider the disadvantages of «heydarism», the personality cult following the deceased President...”
  26. ↑ „Islam Not an Issue in Azerbaijan's Presidential Campaign”, eurasianet.org, Open Society Institute, 2008. október 12.. [2017. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 22.) „...Heydarism [a reference to the late President Heydar Aliyev, father of current President Ilham Aliyev] as a cult of the personality...” 
  27. ↑ Azerbaijan: Turning Over a New Leaf?. International Crisis Group, 2004. április 13. [2012. szeptember 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 30.)
  28. ↑ Bernd Pickert: Das Dilemma des Personenkults. Die tageszeitung Januar 2013. (németül)
  29. ↑ Chávez kommt ins Museum: Kult über den Tod hinaus. die tageszeitung, 8. März 2013. (németül)
  30. ↑ Hasta siempre Comandante Chavez Animación de VIVE TV. YouTube, 12. April 2013.
  31. ↑ Oliver Pohlisch: Hugo in Heaven. Die tageszeitung, 5. März 2013.
  32. ↑ Gedenken an Venezuelas Ex-Präsidenten: "Unser Chávez, der du bist im Himmel" (osztrák német nyelven). DER STANDARD. (Hozzáférés: 2023. október 27.)
  33. ↑ Haltiwanger, John: Republicans have built a cult of personality around Trump that glosses over his disgraced presidency (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2023. október 25.)
  34. ↑ Ben-Ghiat, Ruth: Op-Ed: Trump's formula for building a lasting personality cult (amerikai angol nyelven). Los Angeles Times, 2020. december 9. (Hozzáférés: 2023. október 25.)
  35. ↑ Scientology - More than a cult Archiválva 2017. október 23-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
  36. ↑ Worldwide Religious News[halott link] (angolul)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Nemes János: Rákosi Mátyás születésnapja; Láng, Bp., 1988
  • Nyikita Hruscsov: A személyi kultuszról és következményeiről. Beszámoló az SZKP XX. kongresszusának zárt ülésén, 1956. február 25.; ford. Zalai Edvin; Kossuth, Bp., 1988
  • Kultusz és propaganda; szerk. Ballabás Dániel; EKF Líceum, Eger, 2012 (Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolájának kiadványai. Konferenciák, műhelybeszélgetések)
  • Turbucz Dávid: A Horthy-kultusz, 1919–1944; 2. jav. kiad.;MTA BTK TTI, Bp., 2016 (Magyar történelmi emlékek. Értekezések)
  • Apor Balázs: Láthatatlan tündöklés. Rákosi Mátyás kultusza a sztálinista Magyarországon, 1945–1956; ford. Soproni András; Jaffa, Bp., 2022 (Modern magyar történelem)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Személyi_kultusz&oldid=27720050”