Szeged története/Új

Szeged története a jelenlegi Csongrád-Csanád vármegye székhelyének történelmére vonatkozik. A terület az újkőkor óta lakott, az első régészeti leletek a neolitikumból származnak, i. e. 6. évezred körülre. Az itteni települést a rómaiak alapították Partiscum néven, a ma is Szegeden áthaladó vízi és szárazföldi utakon pedig sót, aranyat és fát is szállítottak. A honfoglalást követően a 10. században a magyarok telepedtek le a környéken

Az első írásos emlék a városról 1183-ból származik, amelyben Szegedet (Ciggedint) a magyar sószállítás központjaként említik. Miután 1241-ben a város leégett az tatárjárás során, a várost újjáépítették és várral erősítették meg. Szeged a 13. században kereskedelmi központtá nőtte ki magát, elsősorban sótermelése miatt. 1247-ben IV. Béla király a magáénak vallotta a várost, Nagy Lajos király uralkodása idején a régió legjelentősebb városává fejlődött, 1498-ban pedig szabad királyi városi rangot kapott.

1526-ban a törökök kifosztották és felgyújtották a várost. 1686 az osztrák császári seregek visszafoglalták a várost és a várat a töröktől. 1715-ben Szeged visszakapta szabad királyi város rangját. 1719. május 21-én címert kapott, ma is május 21-én ünneplik a város napját.

Szeged történelmének és a mai városkép kialakulásának egyik legmeghatározóbb eseménye az 1879-es árvíz. Az épületek nagy része elpusztult, és a mai Szeged nagyrészt az árvíz után épült. A hozzávetőleg 6000 házból csak 300 élte túl az árvizet. A várost nemzetközi segítséggel újjáépítették, gyakorlatilag mindent átterveztek.

Az első világháború befejezése után Szegedet és környékét a belgrádi egyezmény értelmében 1919 tavaszától mintegy 28.000 francia katona szállta meg. A megszállás 1929-ig tartott. A trianoni békeszerződés után több elcsatolt dél-magyarországi város szerepét is átvette, jelentősége tovább nőtt.

A második világháború után, amelyben főleg a hidak pusztultak el, a város újra fejlődésnek indult. Az 1960-as években számos új lakás épült, és az élelmiszeripar (szalámigyártás, paprikafeldolgozás, befőzés) vált Szeged legfontosabb iparágává. 1962-ben Csongrád megye székhelye lett. A szocializmus éveiben könnyű- és élelmiszeripari szerepét erősítették, ma is az ország egyik élelmiszeripari központja.

Szeged ma a gazdaság, a kultúra és a tudomány egyik magyarországi központja, a Szegedi Tudományegyetem az ország egyik legjobb minősítésű egyeteme. Szeged a nyári szabadtéri játékok, nemzetközi vásárok, kiállítások és sportesemények mellett gasztronómia eseményeket is szervez, jellegzetes ételei is vannak.

Ókor

A fontos tiszai átkelőhely mellékén már ősidők óta megtelepült az ember, valószínűleg a mai Szeged helyén alakult meg az ókori Partiszkón nevű „városszerű” település, amelyet Ptolemaiosz említett földrajzi leírásában a Kr. u. 2. században. A település lakói kelták, valamint szarmata jazigok lehettek. A Kr. u. 2–3. században a rómaiak egy útállomást (mansio) létesítettek. Az állomás biztosította az Erdélyből érkező, Maroson szállított só és arany eljutását a birodalom többi szegletébe. A népvándorlás koráról kevés információ áll rendelkezésünkre, csak feltételezhetjük, hogy különböző népcsoportok, hunok, gepidák, avarok, bolgárok, majd magyarok vették uralmuk alá.

A magyar honfoglalás és államalapítás

A honfoglaló magyarok, bár katonai szövetségben már korábban megfordultak a Kárpát-medencében, 895-ben jelentek meg az Alföldön, különösen a medence Dunától keletre eső területein. Az erről az időszakról szóló történeteket kortárs szerzők nem örökítették meg, és csupán körülbelül 300 évvel később, Anonymus „Gesta Hungarorum” című művében írták le mesés elemekkel ötvözve. Szeged környéki eseményeket azonban Anonymus nem említ. A későbbi Csongrád megye területeiről és eseményeiről azonban bővebben szól.

A terület ekkoriban a bolgár állam peremvidéke volt, amelyet katonai hatalommal tartottak fenn. Anonymus szerint a Salán vezér feletti győzelem a bolgár katonai hatalom megtörésének emlékét őrzi. Ezután foglalhatták el őseink Szeged elődjét, amely már a neolitikum óta a marosi sószállítás fő állomása és elosztó helye volt. A honfoglalók elfoglalták a korábbi települést és erődítést, átvéve a sószállítás felügyeletét.

Nomád népként a magyarok nem sokat értettek a sóbányászathoz és kereskedelemhez, de annál inkább az adók beszedéséhez, amelyeket a só után és az itt talált népektől, például avaroktól, szlávoktól és gepida töredékektől szedtek be. A Kárpát-medence ebben az időben nem volt érdekes olyan államok számára, amelyek az események lejegyzéséhez megfelelő írásbeliséggel rendelkeztek, így a rendelkezésünkre álló információk főként régészeti leletekből és tudományos következtetésekből származnak. A korai megtelepedést igazoló régészeti lelőhelyek között említhetjük Sándorfalva-Eperjest, Makkoserdőt, a Csongrádi út mentét, Kiskundorozsmát, a Jerney-féle téglagyárat és gépállomást, valamint a tiszántúli oldalon Tápé-Lebőt, Malajdokot és Szőreget.

A feltárt leletek mellett Szeged neve is a magyar jelenlétre utal. Négyféle etimológiai magyarázat létezik, de mindegyik a magyar nyelvből származtatja a nevet. A legelfogadottabb magyarázat szerint a város neve a „sziget” szavunkkal függ össze, mivel a város a Tisza főága és mellékvizei által körbefogott területen helyezkedett el.

A honfoglalók törzsenként telepedtek le a Kárpát-medencében. Bár a pontos helyeket nem ismerjük, annyi bizonyos, hogy Szeged és környéke a fejedelemi törzs szállásterületének peremvidéke lehetett. A Duna mentén megszálló törzs nagy legelőterületei a Tisza mocsaras vidékéig nyúltak. Ajtony törzse a folyó túlpartján helyezkedett el, és a Gellért legenda szerint a nomád állattenyésztés játszott fő szerepet a társadalmi rendben.

Középkor

Mint kereskedelmi illetve sóelosztó helyként bukkant fel először a város neve 1183-ban, amikor III. Béla király a nyitrai egyháznak adományokat juttatott, közöttük három sószállító hajót adott, "amelyek Aradon vagy Szegeden (in Cigeddin) állomásozzanak". A só révén került be Szeged neve az 1222. évi Aranybullába, amely szerint sót az országon belül csak Szalacson és Szegeden tarthatnak. A marosi sószállításról már I. (Szent) István idejéből maradtak ránk források.

IV. Béla lovasszobra Szegeden.

A tatárjárás során a város nagy pusztítást szenvedett, de a hospesek letelepedése és a kiváltságok hozzájárultak a gyors újjáépüléshez. Az 1247-es oklevél alapján a szegedi hospesek kollektív nemességet élveztek és birtokokkal rendelkeztek. Szeged különleges helyzetét kereskedelmi és forgalmi csomópontként tovább erősítette a Tisza mentén haladó útvonal és a piacos hely funkciója, ami végül királyi szabad várossá tette.

A középkor folyamán a szegedi polgárok számára a vámmentesség és különféle kiváltságok megszerzése és fenntartása folyamatos küzdelmet jelentett. A városnak gyakran kellett igazolnia jogaikat a királyi udvar és magánvámok birtokosaival szemben.

1389-ben Luxemburgi Zsigmond utasította a szeri nemeseket, hogy ne szedjenek adót a szegediektől, akik Erzsébet királyné vámmentességet biztosító oklevelére hivatkoztak. 1408-ban vámkedvezményeket kaptak boruk szállítására, majd 1415-ben Borbála királyné megtiltotta kecskeméti adószedőinek a szegediek vámolását, hivatkozva Zsigmond király országos vámmentességére. A szegediek sikeresen elérték, hogy a budai útvonalon ne akadályozzák őket a vámok és vámosok.

Szeged a 14. században.

1450-ben a titeli préposttal és káptalannal pereskedtek, majd 1458-ban Mátyás király tiltotta el Brankovics György Tisza-parti vámosait a szegediek vámolásától. 1471-ben Mátyás király teljes vámmentességet biztosított a szegedieknek Péterváradon, kivéve a szüretelő pénz fizetését.

1347-ben a kassaiak privilégiumot kaptak a borok Lengyelország felé szállítására, a szegedieknek ugyanezt csak 1484-ben engedélyezte Mátyás király.

Szegeden hétfőn Palánkban, csütörtökön Felsővároson, szerdán Alsóvároson tartottak vásárokat. 1437-ben a felszegedi, 1459-ben az alszegedi hetipiac engedélyét kapták meg.

A királyi városok legnagyobb fenyegetése a zálogba adás volt, ami kiváltságaik elvesztéséhez vezethetett. Szegednek sikerült megőriznie szabadságát és kiváltania magát a zálogból. 1338-ban I. Károly elzálogosította a várost, de 1349-ben visszakerült hozzá. 1403-ban és 1437-ben más uraknak adták zálogba a várost, de mindig sikerült visszaszerezniük kiváltságaikat. 1498-ban II. Ulászló megerősítette a szegedi polgárok kiváltságait és szabad királyi város rangt kapott.

Középkori városszerkezet

Dömötör-torony

Szeged középkori városszerkezetében is kiemelkedő szerepet játszottak a templomok és vallási épületek. A legjelentősebb templomok közé tartozott a Szent György-plébániatemplom. Első említése a 13. század második felére tehető, de valószínűleg már korábban is állt a városban.

Felsővárosban állt a Szent Miklós-plébániatemplom, mely első említése az 1332-1337-es pápai tizedjegyzékekben fordul elő. A Szent Demeter-templom nevét is először ugyanezek a pápai tizedjegyzékekben örökítették meg. A fennmaradt építészeti emlékek azonban korábbi időre vezetik vissza történetét.

A középkori városképet továbbá gazdagították a városfalak és védművek, ezek maradványai ma is láthatóak Szegeden.

Szegedet Bertrandon de le Borcquiere lovag nyílt városnak nevezte, mivel nem voltak városfalai, csak a suburbiumot vették körül árokkal és sövényfonatos palánkkal. Az árokba a Tisza vizét vezették, valamint a környező mocsarak vizei táplálták. A várat a városrészektől ugyancsak árok választotta el, amelyben szintén többnyire víz állt.

Szeged városszerkezete a 11-12. századi tagolt szerkezetű német és osztrák városokra hasonlított, a Magyar Királyság területén pedig leginkább Veszprém, Eger és Nagyvárad széttagolt alaprajzához hasonlított.

Újkor

Török hódoltság

1525-ben és 1526-ban a török sereg átvonult a városon, kifosztotta, majd 1542–43 telén elfoglalta. I. Szulejmán a romokban heverő várat kijavíttatta és megerősítette. Tóth Mihály hajdúvezér, a város menekült főbírája 1552-ben rohammal a várat visszaszerezni igyekezett, de vállalkozása nagy szerencsétlenséggel végződött.

Szeged a 16. század második felében.

Szegedi ferences templom és kolostor

A török hódoltság idején a szegedi nép jelentősen szétszóródott. A gazdag és művelt patrícius családok Debrecenbe, Kassára, Nagyszombatba menekültek. Ezzel egyidejűleg megindult a török, délszláv, raguzai latin népelemek bevándorlása Szegedre, akik már a hódoltság idején elkezdtek a szegedi magyarságba olvadni. A templomokat dzsámivá alakították át, minareteket építettek, sőt a nagyhírű budai pasa, Szokollu Musztafa egykori szolgálati helyén, Szegeden fürdőt épített. A korábbi helyén, a rév közelében tovább működött a piac, amelyre az egykori Szilágyi-ház, most a szandzsákbég palotájának ablakai néztek. A Tisza másik oldaláról érkező forgalom itt haladt át az ország déli és nyugati része felé éppen úgy, mint a korábbi időben. A rév forgalmáról a szegedi vámnaplók tájékoztatnak.

Az el nem menekült lakosság, vagyis Szeged népének jelentős része leginkább Alsóvároson, a ferences Havas Boldogasszony templom körül húzódott meg, és halászattal, illetve állattartással foglalkozott. Szeged török kincstári várossá, vagyis hász-birtokká lett. Ez azt jelentette, hogy a haradzs – magyarosan harács nevezetű – vallási jogon alapuló földadót egyenesen a török kincstárnak szolgáltatta be, vagyis közvetlenül a szultánnak adózott. Szeged nem vált szpáhi hűbérbirtokká, mint sok más település. Ez a viszonylagos jogbiztonság magyarázza, hogy számos környékbeli falu lakossága Szegedre költözött.

A szegedi vár a 17. században.

Evlia Cselebi 1665-ben készült leírása szerint A külső vár nem oly rendezett és díszes, mint a belső, csak Szulejmán khánnak ódonszerű dzsámija és ennek minaretje érdekes látnivaló. A vár falának belső oldala tömésföld, a külső városnak pedig egész kerülete tömésfal. Összesen 3000 deszkazsindelyes alacsonyabb-magasabb háza van. Egy fürdője, egy fogadója, tizenegy kisebb-nagyobb temploma van, de sok rombadőlt helye is van. Kétszáz bolt, egy medresze (iskolája), két kolostor és két elemi iskola van benne.

Külvárosát is a Tisza folyó folyja körül, mivel ez is árokkal van kerítve. Várparancsnoka és 300 vitéz és híres várkatonája van. (Karácson Imre fordítása)

1686 tavaszán Mercy tábornok a törököket Szegeden megverte, sőt Thököly Imrét is majdnem elfogta. Ugyanez évi október 22-én, De la Verque tábornok hosszas ostromára, a török helyőrség a várat egyezséggel feladta, és ezzel város felszabadult a török uralom alól. Ekkor 2000 lakosa volt.

18. század

1700. április 19-én Lipót király a szegedi sóhivatalhoz mázsatisztnek Müller József bécsi udvari kamarai írnokot nevezte ki, mely időtől a sószállítás és árusítás nagyobb arányokat öltött. A sópajták számára egyre nagyobb területre volt igény, ezért a sóhivatal a város telkeit egyszerűen elfoglalta. Emiatt a város és a kincstár közt több összeütközés történt, de a kincstártól a város soha sem kapott kárpótlást.

1704-ben II. Rákóczi Ferenc ostromolta a várat, melyet Johann Friedrich von Globitz védett. 1708-ban pestis, 1712-ben pedig árvíz pusztította a várost.

De la Croix Paitis (!?) felmérése a Csillagsáncról 1724-ben.

1715-ben visszakapta szabad királyi városi rangját. 1719. május 21-én megkapta szabadalomlevelét és a jelenleg is használt címerét III. Károly királytól. Ezt a napot a város polgárai Szeged napja-ként ünneplik minden évben. A császár egyúttal egy 1723-as rendeletében Szegedet jelölte ki a Csanádi Egyházmegye székhelyéül, de ettől a rangjától 1738-ban megfosztották.

A Csillagsánc, más néven Csillagerőd vagy Eugéniusz árok, egy 18. század eleji erődítmény volt Szegeden, amely a város védelmi rendszere részeként épült. Az erőd a várost védő földsáncokból és a körülöttük húzódó mély, széles árkokból állt, és három kapuja volt: az Aradi kapu északra, a Budai kapu nyugatra, és a Péterváradi kapu délre nyílt. Az építkezést de la Croix Paitis mérnök alezredes tervezte Savoyai Jenő herceg megbízásából, és az erődítmény a Vauban és Speckle Daniel által kidolgozott elvek szerint készült. Az erőd védelmi szerepe 1795-ben megszűnt, de területén számos értékes épület emelkedett, amelyek túlélték az 1879-es nagy árvizet is. Az erőd helye a mai Szeged városszerkezetében is nyomon követhető, és történelmi jelentősége a város fejlődésében máig kimutatható.

Az elkövetkezendő évek során Szeged sokat fejlődött. 1719-ben piarista szerzetesek érkeztek a városba, gimnáziumot alapítottak, tudományos előadásokat tartottak és színdarabokat adtak elő. Ezek az évek azonban nemcsak fejlődést és felvilágosodást hoztak.

1728 és 1744 között több boszorkányper is zajlott a városban. A leghíresebb mindközül az 1728-as szegedi nagy bszorkányper. Az 1728-as szegedi boszorkányper a városi hatóságok kezdeményezésére indult, válaszul az éhínségre, járványokra és szárazságra. A lakosok Kökényné Nagy Annát, egy rossz hírű bábát vádolták meg boszorkánysággal. A kínvallatások során ő és mások beismeréseket tettek, amelyek alapján összesen 18 embert ítéltek el, köztük a város egykori főbíráját, Rózsa Dánielt. A gyanúsítottakat víz- és mérlegpróbának vetették alá, kínvallatásokkal kényszerítették vallomásaikra. Július 23-án 12 embert égettek el a Boszorkányszigeten. A perben alkalmazott módszerek és a vádlottak kiválasztása német jogi mintát követett. A szegedi per a boszorkányüldözések egyik legismertebb példája Magyarországon, amelynek dokumentumait később száz évre titkosították.

A török uralom alatt romba dőlt templomát 1749-ben restaurálták.

1738-ban és 1740-ben pestis, 1722-ben, 1740-ben, 1748-ben, 1790-ben és 1792-ben nagy tűzvészek, 1770-ben és 1784-ben árvíz  pusztította.

Nagyítás

Szeged panorámája 1799-ben, a Tisza balpartjáról tekintve.

A 19. század első felében

A 19. század elején új korszak kezdődött az európai városok történetében. Az ipari forradalom és a kapitalista termelési forma elterjedése minőségi változást hozott, ami a városok lakosságának gyors növekedéséhez vezetett. A gyárak megjelenésével a társadalmi-gazdasági struktúrák átalakultak, és a városok új külsőt öltöttek. A városfalakat lebontották, a védelmi rendszerek árkait betemették, és új városrészek, külvárosok alakultak ki, ahol az ipar és a munkásosztály telepedett le. Ekkor kezdték el építeni a jó közlekedési lehetőségeket biztosító utakat, valamint feltöltötték a mély fekvésű területeket, amelyekre lakóházak épültek, így alakult ki az összefüggő, egységes városkép. Közép- és Kelet-Európában ezek a változások a 19. század második felében indultak be igazán, bár előzményeik már az évszázad első felére nyúlnak vissza.

Vedres István (1765–1830) szegedi születésű magyar mérnök, építész, gazdasági–műszaki szakíró.

Magyarország városainak hierarchiájában is változás következett be ebben az időszakban. A városhálózat átalakult, a városok vonzáskörzetei és kereskedelmi szerepeik megváltoztak. Bácskai Vera és Nagy Lajos hét kategóriába sorolta a magyar városokat. Pest-Buda külön kategóriába került, mint az ország fővárosa és legmagasabb urbanizációs szinttel rendelkező város. Az elsődleges kereskedelmi központok között szerepeltek Pozsony, Kassa, Sopron, Szeged, Zombor, Újvidék, Baja, Veszprém és Nagykanizsa. Érdekes, hogy a Délvidék négy várossal is képviseltette magát ebben a kategóriában. Temesvár a második csoport első helyén állt, ami a régió gazdasági erejét tükrözte.

A városépítésben és az urbanisztikai fejlődésben Szegeden Vedres István játszott kiemelkedő szerepet. Ő a tudomány és művészet egyéb területein is jelentős volt, de városmérnökként 1786 és 1821 között tevékenykedett. Vedres nagy hatást gyakorolt a város utcáinak és tereinek kialakítására, a mélyedések feltöltésére, és ezáltal a várostervezésre.

Amikor II. József 1795-ben megszüntette a vár és város erődítmény jellegét, megnyílt az Eugenius-árok és sánc felszámolásának lehetősége. Az árkot lassan betemették, és új házakat építettek közelében. Vedres irányításával 1799-ben elindult a Nagypiac (ma Széchenyi tér) rendezése, ami magában foglalta a városháza és emeletes épületek építését, valamint a tér kövezését. A külvárosok kiépülése, mint Rókus és Móraváros, tudatos városfejlesztési törekvéseket tükrözött, és Vedres munkássága nyomán jelentős városrészek alakultak ki.

A város közművesítése és az új középületek építése is Vedres irányítása alatt történt. Az 1840-es évekre Szeged városképe jelentősen megváltozott, és a városépítési lendület tovább folytatódott a következő évtizedekben. Az új épületek, utcák és terek kialakítása mind hozzájárultak Szeged fejlődéséhez, és a város modern arculatának kialakulásához.

1801-ben létesítették az első nyomdát, ugyanakkor épült fel a régi városháza és a polgári kórház. 1813-ban ismét nagy tüzek pusztították a várost. A sópajták, sőt a tiszai hajóhíd egy része is elhamvadt ekkor. 1816-ban a város egy része ismét víz alá került s e csapás 1830-ban csak nagy küzdelem árán volt elhárítható. 1836 nyarán újabb tűzesetek pusztítottak. Szegeden az első közvilágítás 1827-ben, az első kaszinó 1829-ben, az első kövezet 1840-ben, az első takarékpénztár 1845-ben létesült.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc

Szeged térképe 1848-ban (Maróthy Mátyás: Szeged városának védelmi állapotra tervezett tájrajza).

A szegedi sáncról készített osztrák felmérés (1849. szeptember 10.)

Szeged az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban négy honvédzászlóaljat állított fel.

Osztrovszky József (1818-1899) kúriai tanácselnök, országgyűlési képviselő, Szeged polgármestere 1861-ben.

1848. március 17-én a nemzeti lobogóval fellobogózott Pannónia gőzös utasai hozták Szegedre a forradalom hírét. Az utasok beszámoltak a pesti eseményekről, és magukkal hozták a 12 pontot és Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét közlő lapokat is. Tary Pál városi kapitány mintegy ezer ember előtt olvasta fel a szegedi követek jelentését a pozsonyi országgyűlés március 14-i és 15-i üléséről. A jelentés tartalmazta az országgyűlés sajtó- és lelkiismereti szabadságról, az általános közteherviselésről, illetve a népképviseleti rendszerről elfogadott határozatait. A szegediek lelkesedéssel fogadták a híreket, kisebb csoportok vonultak zeneszó mellett az utcákon, és lelkes szónoklatok hangzottak el a vendéglőkben.

Március 18-án a rendkívüli városi tanács több ezres népgyűlésen ismertette a híreket. Az egybegyűltek hálás elismerésüket fejezték ki Kossuth Lajosnak, és kimondták, hogy a közrend, a csend és a bátorság fenntartása érdekében állandó bizottmányt alakítsanak.

Március 19-én Szeged minden templomában istentiszteletet tartottak a „haza békés átalakulásáért”, és estére kivilágították az ablakokat.

Március 20-án este fáklyásmenetet rendeztek Batthyány Lajos tiszteletére. Osztróvszky József városi tanácsnok a kormány és az országgyűlés iránti bizalomra hívta fel a lakosságot.

Március 27-én a miniszterelnök felhívására a város jelentette, hogy az őrseregbe önkéntesen beállt egyének száma 700 felett van, de még nincsenek felfegyverezve.

Március 31-én a szegedi lakosság leverte a vár déli kapujáról a Habsburg-császári jelképet, a kétfejű sast, és a város 2000 puskát, 200 karabélyt, 400 pisztolyt és 200 kardot kért a nemzetőrség részére.

Május 16-án a kormány elrendelte tíz honvédzászlóalj felállítását, majd május 21-én Szegeden megkezdték a toborzást. A hadügyminisztérium Szegedet jelölte ki a 3. honvédzászlóalj alakulási központjául.

Április 24-én a szegedi követek kihirdették az országgyűlési törvénycikkeket, és április 28-ra a város 2564 főnyi nemzetőrséget írt össze. Június elejére ez a szám 5933 gyalogos és 460 lovas nemzetőrre emelkedett.

Május 14-én a tisztújítás eredményeként Vadász Manó ügyvéd lett a polgármester, és Tóth Mihályt választották főbírónak.

Június 18-án Szegeden Kossuth Lajost és Klauzál Gábort választották országgyűlési képviselőnek, de ők nem fogadták el a szegedi megbízatást. Helyettük Osztróvszki Józsefet és Rengey Ferdinándot választották meg.

Július 10-én Mészáros Lázár hadügyminiszter a városi tanácsban kiemelte a szegediek hazafias buzgalmát a sebesültek ápolásában. Szeptemberre a város által elhelyezett sebesültek száma elérte a 900-at.

Augusztus 27-én Batthyány Lajos miniszterelnök rendelete folytán a szegedi csapatokat felszerelték és Szolnokra, Görgey Artúrhoz irányították őket.

Szeged és környéke 1849. augusztus 5-én, a csapatok felállása a szőregi csata előtt.

Október 4-én Kossuth Lajos Szegedre érkezett, ahol a mai Klauzál téren mondott beszédet, majd a Kaszinóba kísérték, este pedig a szegedi hölgyek fáklyásmenetet rendeztek tiszteletére. Kossuth javasolta, hogy 500 lovas nemzetőrt tartsanak készenlétben, és szabaddá tette az osztrákok által bebörtönzött olasz deportáltakat.

Október 11-én Kossuth elrendelte, hogy 7 század gyalogos nemzetőr induljon Szegedről a Délvidékre. A szegedi csapatok Törökbecsénél megverték a szerb támadókat, és a Damjanich vezérlete alatt november 7-én kivívott lagersdorfi győzelemben is jelentős szerepet játszottak.

December 22-én a városi tanács elrendelte 600 önkéntes kiállítását. Hamarosan létrejött a tisztán szegediekből álló 1500 fős mozgó csapat, amely a honvédség oldalán harcolt az osztrák-szerb haderő ellen.

1849. ebruár 13-án a szegedi nemzetőrség sikeresen visszaverte a szerb támadást Újszegednél, és fontos szerepet játszottak a Szőregi csata sikerében.

Március 15-én a szegediek a Mars téren ünnepelték a forradalom első évfordulóját, majd április 23-án a Mars-mezőn 20 ezer ember előtt kihirdették a magyar képviselőház Függetlenségi Nyilatkozatát.

A szőregi csata végkimenetele.

B. Bachmann-Hohmannː A szőregi csata

Július 2-án Kossuth bejelentette, hogy a kormány és a képviselőház Szegedre teszi át székhelyét, és a város egy hónapra hadi és politikai központtá vált. Július 14-én Kossuth és Nicolae Balcescu aláírták a Békélési Tervezetet a román–magyar szembenállás megszüntetéséről. Az országgyűlés július 21-én megkezdte szegedi ülésszakát.

Július 28-án a szőregi csata során felrobbant az újszegedi lőszerraktár, amely jelentős károkat okozott. Augusztus 1-jén Dembinski tábornok kiürítette és harc nélkül feladta Szegedet, amely augusztus 2-án császári kézre került. Az ezt követő harcokban a magyar sereg visszavonult, és Szeged császári megszállás alá került.

A Földváry-féle önkéntes nemzetőrség pedig a híres szenttamási sáncok bevételével szerzett dicsőséget. 1849. február 2-án a város nemzetőrsége Teodorovics szerb seregét vitézül visszaverte, de augusztus 5-én a visszavonuló honvédsereg az újszeged-szőregi síkon csatát vesztett.

Bár a Habsburg-ház megbüntette a várost, Szeged újra virágzásnak indult.

Polgárosodás és dualizmus

Az 1854-es önkéntes államkölcsön alkalmával a város közönsége 600 000 forintot, a lakosság pedig 400 000 forintot jegyzett. A király 1857-es körútja alkalmával Szegedet is meglátogatta.

A város 1848-ig kialakult területét átfogóan szemlélteti Maróthy Mátyás ebben az évben készült „Tájrajza", és csaknem tökéletes részletességgel tárja elénk Bainville József 1850-ben készített „Helyzetterve". A város barokk és klasszicizáló épületekben gazdag, a templomok és az új városháza tornyaival tagolt képét pedig az ismeretlen szerző által 1851-ben megrajzolt Tisza-parti látképén tanulmányozhatjuk.

Szeged térképe 1853-ban.

Ezek a látképek és térképek, valamint egyes, a város belső részeit bemutató helyszínrajzok és utcaképek olyan nagyszabású városias fejlődésről tanúskodnak, amely során Szeged az ország egyik legnagyobb és legszebb városává vált. A korszerű városrendezési és városesztétikai elveket már Vedres István a 19. század elején világosan megfogalmazta. Az 1830/40-es években a városi tanács és a lakosság is célul tűzte ki a város fejlesztését közlekedési, egészségügyi, építészeti és esztétikai szempontok szerint.

Az 1848 májusában megválasztott képviselőtestület több bizottságot létesített a városfejlődés különböző ágazatainak szolgálatára. Közülük a legfontosabb a Szépítő Bizottmány volt. Az utcák szabályozásának, a mocsaras területek kiszárításának és az árvízvédelmi munkálatok alapjait a Szépítő Bizottmány 1848/49-ben készült javaslatai és a városi közgyűlések határozatai vetették meg.

Az 1848-as forradalom során főmérnökké választották Maróthy Mátyást, aki bejelentette, hogy az „általános vonalak” kijelöléséhez szükséges térképeket az irattárból beszerezte. Bár a tanulmányozást a „mozgalmak” megszűnte utánra halasztották, a munkálatok nem szűntek meg teljesen, és Maróthy 1849. május 26-án terjesztette a városrendezési tervét a közgyűlés elé. A Szépítő Bizottmány javaslatára Bainville József mérnököt bízták meg a szabályozási és szintezési terv elkészítésével.

A város fejlődése szempontjából fontos lépés volt a vasút építése, amely az 1850-es évek elején vett lendületet. Az 1850-es évek közepétől fokozatosan enyhült a Bach-rendszer, ami elősegítette a város urbanisztikai fejlődését. Az 1856-ban kinevezett ideiglenes polgármester, Gamperl Alajos, jelentős erőfeszítéseket tett a közlekedési és közegészségügyi problémák megoldására, például az utak és terek rendbetételére.

Az 1840-es években megindult gőzhajózás és az 1850-es években kiépült vasútvonalak nagyban előmozdították a város urbanisztikai fejlődését. Az utak és járdák burkolását is megkezdték, bár kezdetben szűk területre korlátozódtak, a vasutak megépítése lehetővé tette az utak burkolásához szükséges anyagok hatékonyabb szállítását. A Szépítő Bizottmány 1853-ban újból megindította működését és behatóan foglalkozott a városfejlesztés problémáival és lehetőségeivel.

A vasút és a város urbanisztikai fejlődésének köszönhetően Szeged fokozatosan az ország egyik legjelentősebb városává vált, amely vonzotta a kereskedelmet és ipart, és javult a közlekedés és a közegészségügy.

1854-ben a várost elérte a vasútvonal, 1860-ban pedig ismét visszakapta szabad királyi városi rangját. A vízvezetékeket 1859-ben fektették le, a légszeszvilágítást pedig 1865-ben szerelték fel. 1869-ben megnyílt Pick Márk boltja, a mai híres Pick Szalámigyár elődje.

• Szeged az 1879-es nagy árvíz előtt.
• 
  Tisza part, jobbról a Szerb templom, balrol a Szent Demeter-templom csúcsa tornyosodik.
• 
  Gizella tér (Aradi vértanuk tere), balra a Szent Demeter-templom, jobbra a Rozália kápolna.
• 
  Palánk, Oskola utca.
• 
  Régi városháza.
• 
  Kárász utca 1872-ben.
• 
  Somogyi utca 1872-ben.
• 
  Somogyi utca.

Az 1879-es "nagy" árvíz és a város újjáépítése

Az 1879. évi árvízkatasztrófa Szeged történetének kiemelkedő eseménye. A március 12-re virradó éjjelen a Tisza a petresi gátat átszakítva elöntötte a várost, ami gyakorlatilag teljesen elpusztult: az 5723 házból csak 265 maradt épen, és 165-en az életüket veszítették. A város 70 ezer fős lakosságának nagy részét más településekre költöztették, csak mintegy 10 ezer szegedi maradt a városban. Ferenc József látogatásakor azt ígérte, hogy Szeged szebb lesz, mint volt. A császár megtartotta ígéretét: az elkövetkezendő pár évben a romok helyén új, modern város épült. Miután a víz lassan levonult, a várost Árvízvédelmi fallal megerősített körtöltéssel vették körül. 1880–1886 között épült a Tisza jobb partján a belvárost védő partfal. (Felújítására előregyártott vasbeton elemekből megerősítve 1974–1979, majd mobilgáttal kiegészítve 2013-2015 között került sor.)

• 
  Vágó Pál, Szegedi nagy árvíz
• 
  Széchenyi tér árvíz idején, 1879.
• 
  Templom tér víz alatt, 1879.
• 
  Az elárasztott alsóvárosi templom.
• 
  A mai Takaréktár utca víz alatt, 1879.

Az árvíz előtti épületek közül az alsóvárosi ferences templom és kolostor, a Dömötör-torony, valamint a városháza maradt fenn.

Szeged újjáépítése 1880-ban kezdődhetett meg, amikor az egykori utcák helyén csupán körülbelül 300 ház maradt. A feladat rendkívüli volt, hiszen nem egyszerűen házakat kellett újjáépíteni, hanem egy teljesen új várost kellett létrehozni. Tisza Lajos királyi biztosként kapta meg a szervezés és irányítás feladatát. Munkáját egy 12 tagú tanács segítette, és szakértőkkel vette körül magát. A műszaki ügyeket Lechner Lajos irányította. Az újjáépítést a kormány kedvezményes kölcsönökkel és építőanyag-szállítással támogatta.

A királyi biztosság három kerületre osztotta a várost 1880-ban:

1. Az új városközpontot a Palánk, a lebontandó vár és a városháza körüli terület alkotta (I. kerület).
2. A két körút közötti terület lett a II. kerület.
3. Az Alsóváros, Móraváros, Rókus és Felsőváros a III. kerületbe került.

Lechner Lajos (1833–1897) magyar mérnök; kora egyik legkiválóbbnak tartott várostervező szakembere. Az 1879-es árvíz által elpusztított Szeged városa Lechner tervei alapján épült újjá.

A város újjáépítési tervét Lechner készítette el. Új földméréseket, várostérképeket és telekkönyveket állítottak össze. Lechner irányítása alatt tizennégy mérnök és sok műszaki rajzoló dolgozott folyamatosan a város feltérképezésén. Az alapot Bainville részletes várostérképe jelentette. A város belterületén 122 elsőrendű és 762 másodrendű háromszögelési pontot használtak fel, ami alapján 160 utca és tér rajza készült el. A középületek, a vasút és más objektumok pontos elhelyezése érdekében további tizenegyezer mérőpontot rögzítettek.

A város különböző pontjain még ma is láthatók vas háromszögelési pontok, amelyek az árvíz emlékére és a mérnökök munkájának segítésére szolgáltak. A 3 méter hosszú, a földből 80 cm-re kiálló vasoszlopokból néhány még megmaradt Szegeden, például a Széchenyi téren és a Kárász utca sarkán.

Az árvízkárok megelőzése érdekében a város terepszintjének emelését tervezték. A Tisza vízmércéjének 0-pontja fölött egységesen 822 cm-ig emelték a talajszintet. Később módosították ezt, és létrehozták a 10 m magas körtöltést és a Tisza-parti új fővédvonalat. A feltöltéshez 16,1 millió köbméter földanyagot szállítottak Szegedre, amelyet főként Szőregről hoztak a meglévő vasúti hídon át.

Az újjáépítés során bontották el a Szegedi vár nagy részét is.

Ekkor alakult ki a város körutas szerkezete. Több európai nagyváros (Bécs, Berlin, Brüsszel, London, Párizs, Róma) segített a város újjáépítésben, ezért a nagykörút egy-egy szakaszát ezekről a városokról nevezték el. A nagykörutat 700 cm-es szinten, szélességét 38 méterben határozták meg. A kiskörutat 820 cm-es szinten alakították ki, szélességét 30 méterben határozták meg, és később Tisza Lajosról nevezték el. Az új utak szilárd burkolatot kaptak, a főbb útvonalakat mauthauseni gránit kövekkel és trachit kockakövekkel burkolták, a mellékutcákat pedig a vár bontásából származó anyaggal kövezték ki.

Az újjáépítés során a belső kerületekben állami és városi igazgatási szerveket, valamint egyházi és oktatási intézményeket helyeztek el. A városépítést eklektikus stílusban végezték. Az építési szabályok előírták a házak szilárd alapozását, tartós falazatát és tűzbiztonságát. A vályogházak építését a Nagykörúton kívül engedélyezték, szigorú feltételekkel.

A közművekre és középületekre különös figyelmet fordítottak. Korszerű vágóhidat, malmot, vízművet és gázlámpás közvilágítást építettek. Számos középületet építettek, mint például a városháza, a színház és a bíróság. Lechner nagy figyelmet fordított a parkok és zöldterületek kialakítására is. A város különböző terein és utcáin fákat ültettek, és több új parkot hoztak létre.

A ma csillagbörtönként közismert Szegedi Királyi Kerületi Börtönt 1885. január 1-jén adták át rendeltetésének.

A város 1880. június 5-én egyesült a Tisza túlpartján fekvő Újszegeddel, amellyel 1883 óta híd is összeköti.

Az 1880-1883 között végrehajtott újjáépítés során Szeged modern, közművekkel, parkokkal, közintézményekkel és árvízvédelmi művekkel ellátott új várossá alakult át. Az újjáépítés folyamata a millenniumra (1896) és az I. világháborúig tovább folytatódott.

• 
  A városháza újjáépítése az árvíz után.
• 
  A rakpart felfalazása a vár bontása után, 1880 körül.
• 
  Dugonics tér a nagy árvíz után, 1880-as évek.
• 
  Dugonics tér - Tisza Lajos körút találkozása, jobbra szemben a Feketesas utca (a felvétel 1885 körül készült).

Az első világháború alatt

Kass szálloda, kávéház és étterem. Épült 1897-ben Steinhardt Antal tervei alapján.

A háború kitörése után a képviselőház 1914. november 30-i ülésén Károlyi Mihály az ellenzék nevében bejelentette a belpolitikai harc felfüggesztését és választójogot követelt a fronton harcoló katonáknak. Szeged politikai vezetői, tekintet nélkül pártállásukra, közreműködtek a háborús helyi feladatok megoldásában, a háború terheinek enyhítését célzó jótékonysági és segélyszervezetekben. Az általános mozgósítás után életbeléptették a rögtönbíráskodást, megszigorították a sajtószabadságot, korlátozták az üzletek nyitva tartását, az útlevelek kiadását. A háború alatt Szegeden is (általában) szünetelt a hivatali előléptetés. 1914 december elején megkezdődött az élelmiszerárak hatósági megállapítása, csakhamar összeírták a gabonakészleteket, elkezdődött a rekvirálás, rendszeresítették a liszt- és kenyérutalványt. Az élelmiszer biztosítása mellett a közigazgatás fő tevékenysége a katonai utánpótlás szervezése és a hadikórházak helyének biztosítása vált. 1915. január 22-től a hadügyminisztérium a Szerb Királyság ellen indított háború miatt a várost hadműveleti területté nyilvánította.

A kormány a háború költségeinek egy részét hadikölcsönök kibocsátása útján igyekezett a lakosságra és az intézményekre hárítani. A háború alatti nyolc hadikölcsönjegyzést a háború melletti propagandára is felhasználták. Az 1914 novemberi első kölcsönből 16 millió korona volt a szegedi lakossági jegyzés. 1914. november 3-án Cicatricis főispán a pártok vezetőit a háborús segélybizottságokba osztotta be. Közgyűlési indítványra szervezték meg Szegeden pár nap alatt az 1000 ágyas kórházat. A férfi munkaerő hiányának pótlására 1915. január 1-jén a Feminista Egylet tanfolyamokat hirdetett.

A háború első félévének hatalmas veszteségei és a háború időtartamának nyomasztó kilátástalansága magas rangú politikai és katonai vezetőket a kiútkeresés felé fordított. Már maga József főherceg 1914. december 31-én „a várt szent békét" kívánta, Károlyi Mihály pedig „Békét! Nemzeti önállóságot! Demokratikus választójogot!" követelt a szegedi Függetlenségi Párt elnökének küldött újévi táviratában. Kelemen Béla távirata Kószóhoz az Apponyi-párt hasonló magatartását jelezte.

Somogyi Szilveszter (1872–1934) jogász, várospolitikus, 1907-től Szeged város királyi ügyésze, majd rendőrkapitánya, 1915-től haláláig a város polgármestere.

Lázár György polgármester 1915. január 30-i meghalt, február 17-én a közgyűlés Somogyi Szilveszter rendőrfőkapitányt választotta polgármesterré, az ő előző tisztét Szalay József vette át. Az új polgármester egyik jelentős lépése amikor 1915. július 24-én szerződést kötött a Back-malommal a város lisztellátására. A háború elhúzódása, a fronton küzdő emberek hozzátartozóinak, az egyre inkább szaporodó hadiözvegyeknek és árváknak az ellátása fokozottabban igénybe vette a társadalmi jótékonykodást. A Felebaráti Szeretetszövetség elnöknője, Reök Ivánné október 29-i beszámolója szerint a szövetség tevékenységét kiterjesztette a hadiözvegyek és hadiárvák gondozására, élelmiszercsomagokat küldött a harctérre. A szövetség támogatta a Kertbérlő Társaságot, amely a város parlagon maradt földjeiből vett bérbe. E földeket azután tagjai között kisbérletekbe adta ki, ily módon kívánva az élelmiszer-ellátás hiányosságain enyhíteni. Más társadalmi csoportok háborús ellátási nehézségein fáradozott az 1917-ben alakult Szegedi Gazdák Árubeszerző és Terményértékesítő Szövetkezete, és az 1918-ban létesített Szegedi Tisztviselők Otthonának Kertgazdasági Szövetkezete. Szembetűnő volt ugyanakkor a hadivállalkozók vagyonnövekedése: a város lisztellátásának monopolistája, Back Bernát 1916. április 22-én 600 ezer korona hadikölcsönt jegyzett a negyedik kölcsön kibocsátásakor.

A doberdói fa a Fekete Házban.

A politikusoknak békeóhajuk kinyilvánítására elsősorban az országgyűlésben volt lehetőségük. 1916. január 26-án Kelemen Béla interpellációban bírálta Höfer tábornok magyar nemzetet sértő kijelentéseit, szóvátéve a szegedi alakulatok nagyarányú vérveszteségeit. A lakosságnak a háborúval szembeni türelmetlen elégedetlensége ellenére (egyházi áldással kísérve) augusztus közepén Szegedről is elszállították, majd beolvasztották a harangok egy részét.

Az első világháborúban elesett Szegedi 3. Honvéd Huszárezred emlékműve.

A háború kitörése után a munkásmozgalom a korábbinál jóval kedvezőtlenebb helyzetbe került Szegeden. Az MSZDP központi vezetősége a háború első napjaiban annak támogatójává vált, és 1917-ig nem játszott sok szerepet a belpolitikai életben. A munkásérdekeket hatékonyabban védték a szakszervezetek. A nagyarányú katonai behívások és egyes iparágak leállása súlyos helyzetet idézett elő: a MÉMOSZ szegedi csoportjának tagjai közül a háború kitörésétől 1916. április 1-jéig 111 főt hívtak be, tehát az 1913 év végi 229 jogos taglétszám 48,4%-át.

Az építőipari munkanélküliség ennek ellenére (az építkezések leállása miatt) igen nagy volt: a háború kezdetétől 1914. december 31-ig 81 MÉMOSZ tag volt munkanélküli, ez idő alatt egy-egy munkanélkülire 146 munka nélkül töltött nap jutott. Más munkaterületeken (mezőgazdaságban, az iparnak a hadsereg szükségleteire termelő üzemeiben) viszont nagy volt a munkaerőhiány. Ennek az áthidalásaként egy kormányelnöki rendeletre 1914. augusztus 4-én Szegeden is megalakították a hadba vonultak hozzátartozóit segélyező bizottság munkaközvetítő albizottságát. Ezt a kereskedelemügyi miniszter 1917. végén kiadott rendelete értelmében hatósági munkaközvetítő hivatallá szervezték át, amelynek élére Vásárhelyi Júlia került.

A munkaközvetítő albizottság 1917. június 30-ig a jelentkezett 12 047 munkakeresőből 9367-et helyezett el. Napszámosokat, földmunkásokat, de még ipari szakmunkásokat is a hadsereg részére dolgozó üzemekbe (pl. a csepeli tölténygyárba) közvetített. A hadseregszállító (ennek folytán már 1914 őszén katonai felügyelet alá vont) szegedi üzemekbe katonai munkásosztagokat, némely gyárba, pl. az újszegedi kender- és lenfeldolgozóba 1915 nyarától orosz hadifoglyokat is vezényeltek. A hadifoglyokat azonban nagyobb számban a mezőgazdaságban dolgoztatták.

Az 1918-as magyarországi forradalmi helyzet kifejlődéséhez hozzájárultak az 1918 januári általános politikai tömegsztrájk szegedi eseményei is. E sztrájk az egész monarchiára kiterjedt, Szegeden kb. 12 000 ember vett részt benne. Január 19–21-én mintegy 6000 főnyi szervezett nagy- és kisipari munkás, közelekedési alkalmazott, férfiak és nők, idősebbek és fiatalok, mellettük kereskedők, kismesterek, más kisegzisztenciák is bekapcsolódtak. A sztrájkban a békevágy kifejezése volt a fő kérdés. A szegedi pártvezetőség a budapesti példa nyomán Szegeden is kezdeményezte a Munkástanács alapítását 200 taggal. A szocialisták a sztrájkot a szakmai szervezetek erősítésére, a taglétszám gyarapítására is felhasználták, pl. a vasúti munkások szakszervezetében.

A szociáldemokrata vezetésű munkásmozgalmak megmzdulásai 1918 tavaszán tovább folytatódtak. Márciusban a Kenderfonógyár 280 munkásnője szüntette be a munkát; a tavasz folyamán 14 napos sztrájk volt a gyufagyárban. A munkások a gyár főbizalmijának, Kiss Etelnek az elbocsátása miatt léptek sztrájkba, ugyanakkor béremelést is követeltek. Május elsején a legtöbb üzem munkásai sztrájkoltak, és a városban békét követelő felvonulást rendeztek. A Kenderfonógyár igazgatója igyekezett megtorolni, hogy az üzem számos munkása részt vett a május 1-jei megmozdulásban: május 4-én, az esedékes bérfizetési napon megtagadta a résztvevők május elsejei bérének kifizetését. Emiatt a gyár udvarán mintegy 300–400 munkásnő gyűlt össze; követelték járandóságukat, majd „be akartak hatolni az irodákba".

Az 1918–1919-es események árnyékában

Horthy Miklós portréja 1918-ból.

1918. október 30-ára Szegeden várták a király érkezését. Azonban a látogatás végül elmaradt, mivel Somogyi Szilveszter, a város polgármestere javasolta, hogy a forradalmi hangulat miatt inkább egy későbbi időpontban kerüljön sor az eseményre. Az első világháború több mint négy éve alatt Szeged, amely a Tisza és a Maros találkozásánál fekszik, szintén érezte a konfliktus hatásait. Miközben 18 ezer katonája a fronton harcolt, a hátországban az árak emelkedtek, hiány volt szénből, és a spanyolnátha is elterjedt.

Bár a központi hatalmak győzelmet arattak Oroszország és Románia felett, a negatív hírek sorra érkeztek, mivel az antant erői folytatták előrenyomulásukat. A Balkánon az Osztrák–Magyar Monarchiához közeledtek, miután Bulgária szeptember végén, majd Törökország októberben kilépett a háborúból. Végül a monarchia november 3-án Páduában fegyverszünetet kötött az antanttal.

Ekkorra a közös állam gyakorlatilag szétesett, a kisebbségek pedig megalakították saját nemzeti tanácsaikat, amelyek új államaik alapjai lettek. Október 24-én létrejött a Magyar Nemzeti Tanács, amelynek vezetőjét, Károlyi Mihályt a fővárosi őszirózsás forradalom követelésére József főherceg a király nevében miniszterelnökké nevezte ki. Az ország függetlenné vált, és november 16-tól népköztársasággá alakult. Ez az új hatalom írta alá november 13-án a belgrádi fegyverszünetet, amely előírta a déli országrészek kiürítését. Ennek eredményeként Arad és Temesvár mellett Szegedet is nem sokkal később francia csapatok szállták meg.

Szegeden már október 22-től működött egy Károlyi-pártiakból, radikálisokból és szociáldemokratákból álló testület, amely a hónap végére felvette a Nemzeti Tanács nevet. Ennek elnöke Becsey Károly lett, aki korábban a Függetlenségi és ’48-as Párt országgyűlési képviselője volt. A testület tagjai között megtalálható volt Juhász Gyula és Móra Ferenc is, később pedig a polgármester is csatlakozott. A hivatalnokok és katonák szinte azonnal az új hatalom mellé álltak. November második felében először a szerb hadsereg Szeged határát, majd az Alsótanya egy részét és Újszegedet szállta meg, ezáltal megszűnt a kapcsolat ezekkel a területekkel. December 10-én megérkeztek a francia katonák előőrsei, akiket az év utolsó napján a várost megszálló csapatok követtek.

Ezek az események nem hozták el az egységet, sőt, tovább folytatódott a hatalmi harc: a szociáldemokrata vezetésű Munkástanács egyre inkább átvette a Nemzeti Tanács helyét, amely februárban meg is szűnt. A szociáldemokraták már március 14-én megpróbálták megszerezni a hatalmat Szegeden, de ekkor még nem jártak sikerrel.

1918 és 1920 között Szeged az ország többi részével ellentétben francia megszállás alatt állt, itt volt a szegedi ellenforradalmi kormány székhelye is. Ezért a Tanácsköztársaság alatt ide menekült sok olyan katona, aki nem akart a Vörös Hadseregben szolgálni. Rájuk támaszkodva indult el 1919 nyarán Horthy Miklós a Dunántúlra.

• 
  Aba-Novák Vilmos: Horthy Miklós elindulása Szegedről
• 
  Francia katonák Szegeden 1919-ben
• 
  Francia katonák

A két világháború között

Trianoni békeszerződés elleni tüntetés a szegedi városháza előtt.

Az első világháborút lezáró a trianoni békeszerződés után Szeged közel került a román és a szerb határhoz, veszítve vonzáskörzetéből és így némileg jelentőségéből is, de ahogy átvette az elveszített városok szerepét, újra egyre jelentősebb lett. 1921-ben Szegedre költözött a kolozsvári egyetem, majd 1923-ban a Csanádi egyházmegye székhelye lett. 1922-től 1931-ig Peidl Gyula, 1931-től 1935-ig Kéthly Anna személyében szociáldemokrata, 1926–1939 között Rassay Károly személyében liberális országgyűlési képviselője is volt.

Szegedi klinikakert, balra az épülő sebészeti klinika tömbje, háttérben a vasúti híd és Újszegeden a kendergyár 1926-ban

Az 1879-es árvíz után Szeged városa elhatározta egy nagy katolikus templom építését, amit 1883-ban megerősítettek. Az építkezés 1913-ban kezdődött, de az első világháború miatt leállt, és csak 1923-ban folytatták. Az első misét 1925 karácsonyán tartották, és 1930. október 24-én szentelték fel a templomot. Az épület, amely 1931-ben székesegyházi rangot kapott, a Belváros plébániatemplomaként és a szegediek Fogadalmi templomaként is ismert. A neoromán stílusú templomot Schulek Frigyes tervezte, majd Foerk Ernő fejezte be. A templom és a Dóm tér épületegyüttese a két világháború közötti időszak kiemelkedő városépítészeti projektje volt.

Hősök kapuja.

A trianoni békeszerződés után Szegedre telepített intézmények, mint a kolozsvári egyetem és a csanádi püspökség, új épületek építését igényelték. Klebelsberg Kunó a dóm köré álmodta a város új negyedét, amelynek terveit Rerrich Béla készítette. A gazdasági válság miatt csak a dóm homlokzata előtti tér valósult meg. Az építkezést Stampay János vezette 1928-1930 között.

Az egyetemek és a püspökség épületei mellett 1937-ben átadták a Hősök kapuját, Aba Novák Vilmos freskóival, amelyek az első világháború hőseinek állítanak emléket. A város kétpólusúvá vált: a Széchenyi tér az igazgatási és kereskedelmi központ maradt, míg a Dóm tér az egyetemi negyed központja lett.

A Bölcsészettudományi Kar épülete 1930 körül.

A két világháború közötti időszak jelentős demográfiai változásokat hozott Szegeden. 1920-ban a Központi Statisztikai Hivatal a város népességét 123,565 főre becsülte, figyelembe véve a szerb megszállás alatt lévő Tisza-balparti területet. Az 1920-as években a lakosság jelentősen növekedett, elsősorban a háború utáni magasabb születési aránynak és a jobb egészségügyi körülményeknek köszönhetően. Az 1930-as években azonban a népességnövekedés lassult, majd az 1940-es években a háborús veszteségek miatt csökkenés következett be. 1941-ben Szeged lakossága 136,752 fő volt, de 1949-re ez a szám 132,607-re csökkent.

Az időszak pozitív jellemzői közé tartozott, hogy nem voltak nagy járványok, és jelentős lépést tettek a tuberkulózis elleni küzdelemben a tüdőgondozó megnyitásával 1928-ban. Azonban tífusz és trachoma időnként felütötte fejét, különösen a tanyavilágban. Az egészségügyi helyzet javulásához az egyetemi klinikák is nagyban hozzájárultak, ahol magas színvonalú gyógyítás folyt.

A város és külterületei között különbség alakult ki a gyermekvállalás tekintetében: míg a belvárosban a születéskorlátozás elterjedt, a tanyavilágban továbbra is magas volt a születésszám. Szeged gazdasági fejlődése a trianoni békeszerződés után leállt, de lakosságának növekedésében mégis megtartotta helyét. A városok általában nem képesek saját lakosságukat reprodukálni, és Szeged is ezen tendenciát követte.

• 
  1927-es légifelvétel Szeged belvárosáról.
• 
  Szeged belvárosa 1927-ben, előtérben a Széchenyi tér.
• 
  Szeged látképe a Fogadalmi templom tornyából, 1930 körül.
• 
  Légifelvétel Szeged belvárosáról, 1926.
• 
  Fogadalmi templom és Gizella (Aradi) tér az 1920-as évek végén.

A második világháború alatt

A város háborús vesztesége 4728 fő, melyből hozzávetőlegesen 2500–3000 katona a Don-kanyarnál esett el. A zsidó polgárokat gettókba zárták, majd haláltáborokba vitték. A tényleges harc a városért október 8–9-én kezdődött, az itt védekező Matoltsy-harccsoport az algyői hídfőnél találkozott először a támadó Vörös Hadsereg erőivel, s a visszavonuló német erők felrobbantották a közúti és – az azóta is újraépítetlen – vasúti hidat is. A szovjet hadsereg október 11-én foglalta el a várost. Moszkvában este 224 ágyúból 20 díszlövéssel ünnepelték Szeged elfoglalását.

Szeged bombázása

A második világháború idején hetvenkét alkalommal fújtak légiriadót Szegeden. Valódi veszély azonban szinte sosem volt, egészen 1944-ig. A cél szerencsére nem Szeged elpusztítása volt, mindössze gazdasági és közlekedési szempontból történő gyengítése, hogy a város minél kevésbé tudja kiszolgálni a szövetséges hatalmakat, és elvágják a Bécs és a Balkán közötti kapcsolatot nyújtó vasúti infrastruktúránkat, de még így is hatalmas károkat szenvedett a város. Szegeden több, mint 1000 épület sérült meg, százak vesztek oda, és a város két híddal lett szegényebb, mire véget ért a háború.

Az Aradi vértanúk tere 1944-ben, baloldalon a mai Bolyai épület, jobbon pedig az Irinyi épület, a Hősök kapuja épp hogy nem látszik.

A normandiai partraszállás előkészítéseként több száz amerikai és angol repülőgép szállt fel június 2-ától kezdődően azért, hogy Magyarország keleti régióit bombázzák. Erre azért volt szükség, mert meg akarták akadályozni, hogy a Franciaországba vezényelt német csapatok oda is érjenek, ezért ekkor főként a vasúti kapcsolatokat támadták. Az Operation Frantic fedőnevű hadműveletben Szegedet nanközben támadták a 15. amerikai hadászati légi hadsereg bombázórepülő-ezredének kötelékei. Az éjszakai támadásokhoz berendezkedett 205. brit bombázó csoport mindössze egyszer, jóval később, szeptember 3-áról 4-ére virradó éjszaka vonult át Szeged felett.

1943 végére már nyilvánvaló volt, hogy Magyarország nem kerülheti el a légi háborút, ezért Szegedet az alábbi intézkedéseket tette a károk elkerülése végett: az üzemeket bunkerek építésére kötelezték, a városi tűzoltóság létszámát megkétszerezték, korszerű gépi fecskendőket vásároltak, a híradó-, figyelő- és riasztószolgálatról, a tűz- és gázvédelemről, az egészségügyi és mentőszolgálatról, valamint az elsötétítés rendjéről pedig határozatban intézkedtek.

Ekkorra már úgynevezett légoltalmi szolgálat is létezett a városban, amire bárkit behívhattak, aki 14 és 60 év közötti magyar állampolgár volt. 1944. április 21-től már 480 fővel üzemelt a városi szolgálat, központjuk a városháza pincéjében volt, a rendőrfőkapitány hivatala alatti megerősített bunkerben. A bunker telefonnal összeköttetésben állt a toronnyal, a Fehér-tóval, ahol szintén toronyból figyeltek hat másik légiközponttal, valamint a honi figyelőszolgálat algyői, kübekházi, ferencszállási és röszkei figyelőőrsével. Ezek persze jó szervezettségre utalnak, de a mentőosztagok még június 2-án is csak kéziszerszámokkal voltak ellátva, azonban gépi eszközökkel, (például fúrókkal, emelőkkel vagy csörlőkkel) már nem.

Szegedi vasúti híd bombázása 1944-ben.

Az első szegedi támadásra 1944. június 2-án került sor. Amerikai Liberátorok egy csoportja délelőtt 9 óra tájt a város felé repült, mire odalent azonnal riadót fújtak. Városszerte zengtek a légószirénák, és aki csak tudott, menedék felé rohant.

A Belváros alatti nedves, hideg pincékben húzták meg magukat a rengetegen úgy, hogy közben hallották, ahogyan elzúg felettük gyakran akár félszáz bombázórepülő is. Ezen a napon sem volt ez másképp, a repülők átszelték az eget Szeged felett, majd elkezdtek távolodni. Egyszer azonban, amikorra már a riadót is lefújták, 38 gép visszafordult a város irányába és 10 óra 20 körül elkezdtek hullni az égből a bombák. A gépek szinte egyszerre oldottak ki, a város délnyugati részét óriási porfelhő árasztotta el, miután a földbe csapódtak a töltetek, amik eredetileg a rendező pályaudvarra kellett volna essenek, tévedésből Alsóvárost érték, ahol 212 pedig súlyosan megsérült az összesen 218 ledobott bombától.

Szeged bombázása, háttérben az Új Zsinagóga kupolája.

A támadás jóformán sokkolta a várost és annak polgárait. 42-en vesztették életüket, a kórházakban még napokkal később is rengetegen szenvedtek, a romok eltakarítására közel kétszáz zsidó munkásszolgálatost vezényeltek Alsóvárosra. A művelet nem volt teljesen sikertelen, kisebb károkat szenvedett a rendező pályaudvar, az utászlaktanya és a szennyvízszivattyú-telep is.

Hogy csökkentsék a bombázások személyi áldozatainak számát és az okozott károkat, június 3-ától megkezdték a város fokozatos kiürítését, az üzemek nyersanyagkészleteinek és félkész termékeinek, tartalékberendezéseinek, a város és intézményei műkincseinek, fontosabb könyv- és iratanyagának széttelepítését, egyes részlegeinek elszállítását Mórahalomra, Balástyára, Szatymazra, illetve a tanyai iskolákba, gazdaköri épületekbe.

A vízbe dőlt vasúti híd.

A szegedi gettó kerítése.

A gyermekeket és tanulókat augusztus 5. és 18. között a város körüli falvakban helyezték el. A hadiüzemek nyersanyagokat, pót- és tartalékalkatrészeket, félkész terméket telepítettek szét, de készáruraktárakat is kialakítottak. Kereskedelmi üzleteket és raktárakat telepítettek ki, de még a tűzoltóságot is decentralizálták. A légoltalmi kiürítés és széttelepítés súlyosan érintette a gazdasági életet, a termelés további dezorganizálásához, a gépek és nyersanyagok szétszóródásához, azok újabb pusztulásához vezetett.

A szegedi gettó

A Szegedre szállított délvidéki zsidó közösségek közé tartoztak Ada, Mohol, Szenttamás, Törökkanizsa és Zenta zsidói. A szegedi rendőrség 1944. május 10-i jelentése szerint a bácskai településekről Szegedre szállított zsidók száma 2226 volt. 736 családból álltak, melyekben 601 férfi, 1081 nő és 584 gyermek volt.

1944. május 17-én a város vezetése elrendelte a szegedi gettó létrehozását.

A szegedi gettó a Bús Péter, Jósika, Korona (Hajnóczy), Margit (Gutenberg) és Polgár (Gogol) utcákból állt, de beletartozott még a Valéria (Bartók) tér is. Ezen a területen voltak azok a házak, ahol a zsidók élhettek tovább. A helyi katolikus és protestáns személyek kérésére azonban a keresztény hitre áttért zsidókat külön helyezték el a Kelemen utca 11-be, a Polgár utca 24-be és a távolabbra eső, a Nagyállomás melletti Szent Ferenc utca 8-ba.

A szocialista éra

1944–1949 között Szegeden működött a Kolozsvárról visszavont IX. honvéd hadtest parancsnoksága. 1950-ben a hatalmas kiterjedésű szegedi határból a tanyaközpontok körül kilenc új községet alakítottak. Ezek elmúlt fél évszázados fejlődését jól jellemzi, hogy egyikük, Mórahalom, 1989-ben városi címet is kapott. A többi nyolc község név szerint: Ásotthalom, Balástya, Csengele, Domaszék, Röszke, Ruzsa, Szatymaz és Zákányszék.

Rákosi-korszak

Kilátás a Fogadalmi templom tornyából 1953-ban, középen a Belvárosi híd látható.

A Rákosi-korszak alatt Szeged jelentős politikai és társadalmi változásokon ment keresztül, amelyeket a kommunista párt erőszakos hatalomátvétele és az azt követő diktatúra jellemzett. 1945 októberében a szovjet városparancsnokság Valentiny Ágostont nevezte ki polgármesternek, aki a kommunisták támadásai miatt hamarosan lemondott. A kommunisták fokozatosan átvették az irányítást, majd az 1947-es „kék cédulás” választási csalással biztosították hatalmukat. A városban politikai gyűlések, sajtóviták és diáktüntetések jelezték az ellenállás próbálkozásait, de az MKP és a belügyi szervek erőszakos fellépése elnyomta ezeket. A helyi vezetők gyakori cseréje és a pártfunkcionáriusok tudatos lecserélése is hozzájárult a kommunista diktatúra megszilárdításához. A diktatúra nehézségei, különösen a határsáv okozta problémák, valamint a szigorú politikai kontroll súlyosan érintették Szeged lakosságát.

Rákosi ideje alatt adták át a Szegedi Textilműveket. A Szegedi Textilművek, amely átadásakor, 1950 januárjában, a kontinens egyik legmodernebbje volt, legalábbis a korszak sajtóorgánumai ezt szívesen hangoztatták. Építését 1949-ben kezdték meg a hároméves terv részeként a város nyugati határán, ahol ekkoriban még inkább mezők voltak, mint a ma jellemző ipari környezet. A tervezés során nagy gondot fordítottak a gyár ideális elhelyezésére, olyannyira, hogy az épületek nem érik el a Kálvária sugárút utcafrontját. A 71 903 m² terület beépítettsége az üzem teljes kifejlesztése sem növekedett 75% fölé. ↵A legmodernebb építkezési elveket terveiben hordozó üzem alapítására eredetileg 60 millió forintot irányoztak elő, melyet később még 20 millióval felemeltek. A termekben a gépi berendezés elhelyezése is olyan megoldást nyert, mely az ember számára a lehető legkisebb mozgással a legnagyobb gépi ellátást biztosítja. Az üzem teljes fonóipari berendezését a Szovjetunió szállította. A nagyszerűnek mondott szovjet gépek 30 ezer orsójával a legmodernebb magyar fonóipari üzem létesült. Az építkezés során nagy gondot fordítottak a helyes szellőzés megvalósítására és az egyenletes fűtés biztosítására. Kazánház megépítésével az üzem egységes gőzfűtési hálózatba nyert bekapcsolást, a gyár vízellátását pedig önálló vízművek szolgáltatják. A ma is álló víztorony megépítésével függetlenítették a városi vízvezetéktől.

Az 1953. évi kormányprogram és az SZKP XX. kongresszusának határozatai Szegeden is éreztették hatásukat. Egyre nagyobb hangot kaptak a Rákosi-rendszert megreformálni vágyó párton belüli és kívüli erők.

1956-os forradalom

1956-os emlékmű az Ady téren, a TIK-el szemben.

1956-ban Szegeden már június 30-án megalakult a József Attila kör a pesti Petőfi kör mintájára, és a Tiszatáj őszi cikkei is a társadalmi vitát, a változásokat, a demokratikus gondolatok térnyerését bizonyítják. Október 16-án nagygyűlést tartottak a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának épületében, az azóta nemzeti emlékhellyé váló Auditórium Maximumban, ahol az új ifjúsági szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) megalakulását szavazták meg. A forradalmi események alatt a MEFESZ több gyűlést is tartott, voltak más megmozdulások is.

Tüntetők 1956 októberében a Klauzál téren.

Azzal, hogy a Diáktestvéreink! című felhívásukat az ország többi felsőoktatási intézményébe is eljuttatták, október 22-re országos szintre lépett a diáklázadás. Az országban zajló tüntetések hatására, október 24-én a szegedi államhatalmi szervek megerősítették a helyi rendészeti erőket, sőt még tűzoltóságot is tömegoszlató feladatokkal bízták meg, tisztjeiket géppisztolyokkal és pisztolyokkal szerelték fel. A délutáni órákban újabb tüntetést tartottak az egyetemisták a városi pártbizottság előtt, amely öt óra tájban feloszlott. Ezt követően kijárási tilalmat léptettek életbe, ennek ellenére este több helyen gyülekeztek a forradalmi erők, ezeket a csoportosulásokat a hatalom részben erőszakosan szétoszlatta. 25-én délután a tüntetők eltávolították a kommunista hatalom jelképeit a középületekről. Megindult a forradalom intézményesedése. Este 8 órakor a Délmagyarország napilap szerkesztősége előtt rendeztek tüntetést.

Október 26-án reggel katonai járőrök szállták meg a Széchenyi teret és a középületeket. Délelőtt 10 óra után az üzemekből felvonuló és a Széchenyi térre bevonulni kívánó sokaságot a felsorakozott karhatalmi erők figyelmeztető lövéssel kísérelték meg megállítani, és egy gellert kapott lövedéktől Schwarz Lajos 17 éves ifjúmunkás halálos sebet kapott, tizenhatan pedig különféle sérüléseket szenvedtek. A brutális akció óriási felháborodást keltett a városban, szinte minden üzemben sztrájkok kezdődtek. A tüntetések, ha kisebb mértékben is, de a tragédia ellenére tovább folytatódtak, és október 27-re a forradalmi erők fokozatosan átvették a város irányítását. Forradalmi tanácsok alakulnak az Egyetemen és a városban, de november 5-re megérkeztek a szovjet harckocsik Szegedre. Tavaszra Perbíró Józsefet, a Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökét internálták. A szegedi forradalmi eseményeknek különleges tanúja Szauer S. Ferenc korabeli röpiratgyűjteménye, amely a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár digitális könyvtárában érhető el a hálózaton.

Kádár-korszak

A szocialista időkben Szeged könnyűipari és élelmiszeripari központtá vált. 1962-ben Szeged Csongrád megye székhelye lett. Ettől kezdve 1990-ig lakótelepek sora épült.

1959-ben döntöttek arról, hogy Szeged Tarján városrészét családi házas területté alakítják át, ám a tervek folyamatosan módosultak, és végül nagyszabású lakótelep-építés valósult meg. 1965-ben szerződést kötöttek az ÉM Szegedi Tervező Vállalattal a városrész részletes rendezési tervének elkészítésére.Az eredetileg tervezett 180 kétszintes épület helyett 1965-től 6000 lakás építését tűzték ki célul, köszönhetően a magas lakásigénynek és a közművesítés költségeinek. Az első téglablokkos épületeket a mai Olajos utcában adták át 1968 végén (a mai Olajos utca 10. és 12. számú épületeket). Az induláskor rövid időn belül kiderült, hogy a téglablokkos megoldással lassú lesz a tempó, ezért áttértek az olcsóbb, panelszerkezetű módszerre. Előbb Dunaújvárosból, majd Szolnok házgyárából hozták az elemeket. 1971. október 25-én befejezték az első DÉLÉP-nél a (szegedi házgyárban készült épület) összeszerelését. 1969 októberéig 1000, 1972 decemberéig 4000, 1973 novemberéig 5000, 1975 őszéig 6500 lakást adtak át. Az építkezés során több ütemben, téglablokkos és házgyári házakat húztak fel, a munkálatok 1975-ben hivatalosan befejeződtek, bár az utolsó épületek csak 1987-ben készültek el. A projekt során sok rossz állapotú házban élő lakos költözhetett korszerű lakásokba, bár a munkálatok során problémák és emberi tragédiák is előfordultak.

Tisza part a Tisza Lajos körút torkolatánál, az 1970-es tavaszi árvíz idején.

Az 1950-es és 1960-as évektől lényeges arculatváltáson ment át a Szeged Rókus városrésze is. A hagyományos, földszintes beépítésű, falusias arculatú paraszt-, polgárlakóházak egy részét lebontották, és többszintes, modern(ebb) lakóépületeket emeltek a helyükre. Rókus városrész északi részén az 1970-es és 1980-as években kiterjedt lakótelepeket építettek, melyeknek a fizikai, épületgépészeti állapota – az ország más lakótelepeihez hasonlóan – mára leromlott.

1965-ben a város és Algyő község között kőolajat találtak. Ekkor adták át a Mars téri autóbusz-pályaudvart.

1970-ben a Tisza az 1879-es árvizet meghaladó vízszinttel áradt. Az 1970-es szegedi árvíz során a Tisza és mellékfolyói, különösen a Maros áradása komoly veszélyt jelentett a délkelet-magyarországi régióra. A Tisza szabályozása miatt a vízszint ingadozásai megnőttek, és az 1960-as évek szárazabb időjárását követően az 1970-es évek elején csapadékosabb időszak következett. 1970 tavaszán több kisebb árhullám után májusban a Maros áradása miatt súlyos helyzet alakult ki, ami több település, köztük Makó részleges evakuálását tette szükségessé. Szegedet is fenyegette az árvíz, ezért harmadfokú árvízvédelmi készültséget és részleges kitelepítést rendeltek el. A védekezésben mintegy 45 ezer helyi lakos és több ezer katona, rendészeti és polgári csoport vett részt. A város védelmét ideiglenes védművek, homokzsákok és műanyag fóliák segítségével biztosították, és két védelmi vonalat alakítottak ki. Az erőfeszítések eredményeként a Tisza május 31-én 962 cm-es tetőzése ellenére a várost sikerült megvédeni az elöntéstől. Az árvízvédelem hiányosságai is felszínre kerültek, ami a gátrendszer és a partfal újjáépítésének szükségességét mutatta, ezeket 1973 és 1979 között beton elemekkel erősítették meg. Az árvíz idején tapasztalt társadalmi összefogás és az árvízvédelemben szerzett tapasztalatok később hasznosnak bizonyultak, bár a régió gazdasági életében és mezőgazdaságában jelentős károkat okozott a természeti katasztrófa.

1973-ban Szegedhez csatoltak öt, a várossal szorosan együtt élő községet (Algyő, Gyálarét, Kiskundorozsma, Szőreg és Tápé). Algyő 1997-ben ismét önálló községgé alakult.

A rendszerváltás után

Az 1990-es években a szocializmus idején létrehozott gyárak sorra tönkrementek.

Szegedet 2005 decemberében elérte az M5-ös autópálya.

2006-ban a Tisza több mint 10 méteres szinttel áradt. Az árhullám csak rendkívül lassan, napi egy-két centis apadással vonult le a dél-alföldi szakaszon. Szegednél 2006. április 21-én 1009 centiméteres vízállást mértek, 203 centiméterrel magasabbat, mint a várost romba döntő 1879-es nagyárvíz idején.

2006 decemberében röppent fel a hír, hogy a napfény városában Szegeden építteti az ECE cégcsoport Magyarország ötödik Árkád Üzletközpontját. 2007. októberében hirdették ki a komplexum külső homlokzatának kialakításával megbízott fővállalkozót aki a budapesti Szántó és Mikó Építészek Kft. volt. A bevásárlóközpont külsejével igazodik a hely szelleméhez, s őrzi a kendergyári múlt néhány homlokzati elemét is. Magát az üzletközpontot 2008. márciusában kezdték építeni, majd 2011. októberében adták át a vásárló közönségnek.

A Szegedi Tudományegyetem önnáló könyvtárának felállítása már a rendszerváltás után kezdett körvonalazódni, bár az új könyvtár építésének ötlete már a két világháború közötti időkből származott. Az építési tervek 2001 áprilisában készültek el, az alapkőletétel 2002 márciusában történt, és a könyvtár 2004 decemberében nyitotta meg kapuit. Az építkezés 7,9 milliárd forintba került. Az új könyvtár a korábbi központi könyvtár anyagát és a kari könyvtárak anyagának nagy részét is befogadta. Az épület 2008-ban Pro Architektura díjat és közönségdíjat nyert. 2011. november 11-én a könyvtár neve Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárára változott a szenátus egyhangú határozatával.

A rakpart felújítása 2015-ben fejeződött be, és elkészült Magyarország leghosszabb mobil partfala, amely 11 méteres vízszintig védi a várost az árvíztől. Habár ez egy árvízvédelmi beruházás volt, mégis városképi és turisztikai jelentőségű is. A Stefánia 2021-ben teljesen megújult, új növényekkel, sétáló utakkal, játszótérrel, egyszemélyes padokkal és hintapadokkal gazdagodott. A város történelmének építészeti, régészeti maradványainak bemutatására helytörténeti tanösvényt alakítottak ki.

SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ.

A rendszerváltás után kezdődött el a Cédrus Liget lakópark felépítése is, mely Szeged belvárosának szélén található, egy egykori ipari és lakóövezet határán. Az ingatlan története a századfordulón kezdődött, amikor a terület a szegedi 3. honvéd huszárezred laktanyájaként szolgált, majd 1959-től a Szegedi Kábelgyár működött itt egészen 1998-ig. Az építkezés hivatalosan 2008 körül kezdődött, ám a gazdasági világválság miatt csak 2015-ben indultak meg a bontási munkálatok, és 2017-ben mutatták be a projekt terveit. A körülbelül 30 milliárd forintos beruházás során közel 600 modern, zöldenergiával működtetett lakást és irodát építettek, számos kényelmi szolgáltatással. A lakópark geotermikus fűtési rendszerrel üzemel, ami jelentős energia- és költségmegtakarítást eredményez. Bár a projektet kritikák érték a stílusa és fekvése miatt, a beruházók szerint a lakópark világvárosi szintre emelheti Szegedet. Az építkezés folyamatos csúszásokkal és nehézségekkel küzdött, de 2023-ra jelentős része elkészült, és már több száz lakást átadtak a tulajdonosoknak.

Napjainkban Szeged a régió legfontosabb városa, Budapest és Debrecen után az ország 3. legnagyobb városa; egyetemi város. A turisták körében is népszerű. Egyik legfőbb vonzereje a nyaranta megtartott Szegedi Szabadtéri Játékok, melyet 1931 óta rendeznek.

Irodalom

• Bálint Sándor: A Szeged-Alsóvárosi templom. Budapest: Panoráma, 1966.
• Bálint Sándor: A szegedi nép. Budapest: Gondolat, 1968.
• Bálint Sándor: A szegedi népélet. Szeged: MJV Idegenforgalmi Hivatal, 1958.
• Bálint Sándor: A szegedi paprika. Budapest: Akadadémiai Kiadó, 1962.
• Bálint Sándor: Szegedi példabeszédek és jeles mondások. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1972.
• Bálint Sándor: Szegedi szótár. I-II. kötet. Budapest: Akadémiai KKiadó, 1957.
• Bálint Sándor: A szegedi tanyavilág benépesedése helyneveinek tükrében. Szeged: JATE BTK, 1963.
• Banner János: Szeged közgazdasága. Szeged: Dugonics Társaság, 1922.

• Schram Ferenc: Magyarországi boszorkányperek, 1529–1768. I-III., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1970
• Oltvai Ferenc: A szegedi boszorkánypörök, Budapest, 1975
• Péter László: Szeged utcanevei. Szeged: Somogyi-kvt. 1974
• Péter László: Szegedi ferencesek. Szeged: Somogyi-kvt. 1991.
• Péter László: A szegedi főreáliskola, elődei és utódai. Közrem. Firbás Zoltán. Szeged. Móra F. Múz. 1989. 68 p., 6 mell. (Szeged művelődéstörténetéből 7.)
• Péter László: Szegedi seregszámla. Válogatott írások. Szeged. Bába és Társai Kft. 1999. 405 p. (A Tisza hangja 18.)
• Péter László: Szegedi számadás. Válogatott írások. Szeged. Bába K. 2002. 336 p.
• Péter László: Szegedi személynevek 1578-ban. Szeged. JATE. 1973-1974. (Nyelvészeti dolgozatok 133.)
• Péter László: Szegedi tudósítások. Válogatott írások. Szeged. Bába K. 2003. 358 p.
• Péter László: A szerette város. Bp. Szépirod. Kvk. 1986. 529 p., 20 t.
• Péter László: Szőregi délutánok. Írások Szegedről. Bp. Püski K. 1994. 486 p.
• Péter László: A Város cselédje. Újabb tanulmányok. Szeged. Bába K., 2006. 415 p.
• Péter László-Nagy Botond: Szeged. Grimm Kvk. 1998. [80] p.

• Polner Zoltán: Jegykendő a forgószélben. Csongrád megyei boszorkánytörténetek; Somogyi-könyvtár, Szeged., 1987 (Csongrád megyei könyvtári füzetek)
• Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők; Bába–Csongrád Megyei Levéltár., Szeged, 2001 (Tisza hangja; Tanulmányok Csongrád megye történetéből)
• Reizner János: Szeged története I-IV. kötet. Szeged, 1899. (http://www.bibl.u-szeged.hu/reizner/01/tartalom.htm)
• Tóth G. Péter: Szegedi boszorkányperek. 1726–1744 – A magyarországi boszorkányság forrásai 5., Budapest, 2016
• Kozma Zsuzsanna Ida: Szegedi Boszorkánysziget: 1728. július 23. Boszorkánylegenda Dugonics körül; szerzői, Szeged, 2016