Szathmáry Mihály
| Szathmáry Mihály | |
 | |
| Szathmáry Mihály ezredes Klösz György felvétele | |
| Született | 1806. június 30. Derekegyház |
| Meghalt | 1880. november 20. (74 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Rendfokozata | honvéd ezredes |
| Csatái | 1848–49-es forradalom és szabadságharc |
| Civilben | Ménesmester |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szathmáry Mihály témájú médiaállományokat. | |
Szatmáry Mihály (Derekegyház, 1806. június 30. – Budapest, 1880. november 20.) 1848–49-es honvédezredes, a nemzeti lovarda igazgatója. 1824-től közvitéz, majd hadnagy, 1848-tól alszázados. 1848-ban átlépett a honvédségbe, a hadügyminisztérium Pótlovazási osztályán szolgált, 1849 februárjától alezredes, a Bocskai huszárezred parancsnoka volt. Aradon golyó általi halálra, majd 18 évi várfogságra ítélték. Olmützben raboskodott, 1856-ban kegyelmet kapott. 1857-től Budapesten élt, a Nemzeti Lovarda igazgatója, a Pest városi Honvédegylet tagja volt. 1872-ben vonult nyugdíjba, 1880-ban halt meg Budapesten.
Élete
[szerkesztés]Apja, id. Szathmáry Mihály (?-1824) Erdőszádáról, nemesi családból származott, onnan került Hódmezővásárhelyre, majd a Károlyi grófok Derekegyházi uradalmába ménesmesternek 1792 környékén, itt házasodott Levendovics Ágnessel. Elsőszülött gyermekük Szathmáry Mihály Nyitrán végezte el a Piarista Gimnáziumot és 1824-ben önként vonult be katonának. 1836-ban alhadnaggyá, 1838-ban főhadnaggyá nevezték ki. Ettől az évtől a Császári-Királyi hadsereg salzburgi főlovas iskolájának segédtanára, majd tanára.
1848. október 3-án átlépett a magyar honvédségbe, ahol október 20-án őrnagynak nevezték ki. Budapesten a hadügyminisztérium Pótlovazási osztályán szolgált. 1849 februárjában ezredesként a Bocskai huszárezred parancsnoka lett és részt vett a kozákok betörését késleltető június 22-i lemesi csatában. Augusztus 17-én esett fogságba.
Aradon golyó általi halálra ítélték, majd az ítéletet 18 évi várfogságra változtatták. az olmützi raboskodásból 1856-ban amnesztiával szabadult.
Élete a szabadságharc után
[szerkesztés]Szabadulása után hazatért családjához Hódmezővásárhelyre, majd ménesmesterként dolgozott Tisza Kálmán geszti birtokán, 1857-től a pesti nemzeti lovarda igazgatója lett. 1858-ban elvette feleségül Agamal Ferenc cs. és k. hivatalnok özvegyét, Klein Jozefát. 1872-ben megvakult és nyugdíjba vonult. A Múzeum u. 7. szám alatti házban élt és itt is halt meg 1880-ban. Gyermeke nem született, felségének első házasságából származó két unokájáról nevelőapaként gondoskodott.
Források
[szerkesztés]- Hermann Róbert: 1848-1849 a szabadságharc hadtörténete, Korona kiadó, Budapest, 2001 ISBN 9639376213
- Péter László: Miscellanea Vásárhelyiensa, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)
- Kőszegfalvi Ferenc-Borus Gábor: Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon, Szeged, Bába és Társai Kft., 2002. ISBN 963-9347-79-5
- Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban, Heraldika KIadó, Budapest, 2000 ISBN 963-9204-12-9
- Varsányi Péter István: Egy 48-as ezredes portréjának vázlata, A Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium Évkönyve 1980.
