Hollán Ernő

Hollán Ernő
Született	Hollán György Ernő János 1824. január 13. Szombathely
Elhunyt	1900. május 28. (76 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	politikus hadmérnök katona
Tisztsége	magyarországi parlamenti képviselő (1865. december 14. – 1875. május 24.) államtitkár (1867–1870, Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium) államtitkár (1870–1872, Honvédelmi Minisztérium) magyarországi parlamenti képviselő (1875. augusztus 30. – 1876. január 22.) a magyar főrendiház tagja (1886. november 3. – 1900. május 28.)
Iskolái	Theresianum Katonai Akadémia
A Wikimédia Commons tartalmaz Hollán Ernő témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kislődi Hollán Ernő, teljes nevén Hollán György Ernő János (Szombathely, 1824. január 13. – Budapest, 1900. május 28.) magyar hadmérnök, altábornagy, államtitkár, főrendiházi tag, valóságos belső titkos tanácsos, az MTA tagja, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet alapítója és első elnöke.

Családja

Hollán József orvos és Hohl Johanna gyermekeként született, Hollán Adolf orvos, miniszteri tanácsos és Hollán Hugó katonatiszt öccse. Neje békási Békássy Antónia.

Élete

A gimnáziumot szülővárosában végezte, majd 1839-ben a bécsi hadmérnöki akadémiába lépett, melynek csakhamar legjobb növendékei közé tartozott. 1844-ben hadnagy, 1846-ban főhadnagy lett a hadmérnöki karban. Lembergben állomásozott, mikor 1848. június 1-jén századosnak nevezték ki a kassai 9-ik honvéd zászlóaljhoz, majd „Vörössipkásaival” a délvidéki hadszíntérre vezényelték. Fehértemplomnál, majd Szenttamás ostrománál kitűnt vitézsége miatt Kossuth Lajos őrnaggyá és hadmérnöki főnökké nevezte ki Pétervárad várában. A vár erődítési munkálatainak köszönhetően egészen a szabadságharc bukásáig kitartott. Hollán továbbá jelentős szerepet játszott abban, hogy Csuha Antal várparancsnok a szerbek elől a várba menekült, de amúgy dinasztiahű cs. kir. tisztek nyomása ellenére nem kapitulált az ostromlók előtt. A világosi fegyverletétel után Kiss Pál vezérőrnagy feltételek nélkül átadta a várat a császáriaknak, ám Klapka komáromi kapitulációja után az ottani várőrség által kiharcolt kedvezményeket kiterjesztették Pétervárad védőire is.

Hollán szülővárosába tért vissza, ahol csakhamar internálták és szoros felügyelet alá helyezték, majd bebörtönözték. Szabadulása után Bécsben talajjavítással kezdett foglalkozni, ekkor írta első művét, a Taglalati (analytikus) mértant, melynek alapján a Magyar Tudományos Akadémia tagjának választotta. 1854-ben, a Marczibányi-jutalom megkapása évében megnősült.

Hollán korabeli társadalmi helyzetét és hírét jól jellemezte, hogy Derby akkori grófjának fia, Edward Stanley későbbi angol hadügyminiszter egy másik angol főúr fiával együtt 1857-ben azért tartózkodott Szombathelyen, hogy Hollán hadtudományi oktatásában részesülhessen.

Politikai pályafutása

A Bach-korszak után (1859) politikai kérdésekkel is foglalkozni kezdett. Memorandumot dolgozott ki a szerinte szükséges intézkedésekről, amellyel elnyerte Széchenyi tetszését; ezeket Rechberg miniszterrel is közölte. Ekkortól a Döblingben tartózkodó gróf bizalmával és barátságával dicsekedhetett.

Hollán Ernő (1862)

Bizalmas viszonyban állt Deák Ferenccel is. Pestre ment a Déli Vasút magyarországi főinspektoraként. Ekkoriban keletkezett a magyar gazdasági egyesület részére kidolgozott emlékirata a magyarországi vasúti hálózatról. E fontos munkában a magyar vasúti politika fő elveit fejtegeti, ellentétben az osztrák kormány által követett, az ország érdekeinek nem mindenben megfelelő eljárással. (Megjelent a Budapesti Szemlében, 1862-ben). 1866-ban megalapította a magyar mérnökök és építészek egyletét.

Az országgyűlésnek 1865 óta tagja volt a felsőőri kerület képviselőjeként. A Deák-párthoz tartozott. Tagja volt a kiegyezést előkészítő 15-ös bizottságnak is, ahol főként a hadügyi tárgyalásokon vett részt. Az alkotmányos kormány kinevezésekor, 1867. március 30-án mint államtitkár lépett a közlekedési minisztériumba, gróf Mikó mellé (ezen posztjáról 1870. április 6-án lemondott). Tevékenysége és szakképzettsége kiválóan alkalmassá tették őt erre az akkori viszonyok közt, mivel a sokévi mulasztást rohamosan kellett helyrehozni, mégis működésének éppen ezt az időszakát támadták leginkább abban az időszakban, amikor az Andrássy-éra felbuzdulását anyagi téren a teljes levertség váltotta fel. E támadásokat, amelyeknek a képviselőházban főleg Simonyi Ernő volt szószólójuk, és amelyeket a fúzió után még a kormány részéről is hangoztattak, igazolni látszott a közgazdasági pangás idején a különben is kimerült államkincstárra az államilag támogatott vasutak kamatjából háruló teher. Hangsúlyozták, hogy kellő politikai belátás nélkül, könnyelműen fogtak a nagy vállalkozásokba, és tekintet nélkül az állam pénzügyi helyzetére, képzett szakerők nélkül, túl nagy költséggel építettek. A tények azonban mást mutatnak: a vasúti építkezés rendszere valójában nagyon jól át volt gondolva, hisz az Széchenyi munkáján és az említett 1862-es memorandumon alapult, amelyhez az 1867. júniusi miniszteri előterjesztés majdnem betű szerint ragaszkodott. Igaz, hogy körülbelül 4000 kilométernyi vasút építése öt év alatt, 1875-ig nagyon megterhelte az államkincstárat, de leginkább azért, mert az 1867-68. évek nagy forgalma után több sovány év következett, és a vagonok üresen közlekedtek. Bár az új vonalak közt több nehéz, nagy munkát igénylő is volt, mint a károlyváros–fiumei, zólyom–ruttkai és a nagyvárad–kolozsvári, az átlagos költség mérföldenként nem volt nagyobb 900 000 forintnál. Az utólagos tőkeszaporítás és kamatemelés sem egész 20 milliót tett ki, az egész költségnek 3%-át. A garanciából 15 milliónyi évi teher hárult az államra, amit az akkor nagyon megsínylett, másrészt viszont nem lehet kétségbe vonni, hogy csakis a vasutak ilyen rohamos fejlesztése tette lehetővé az állami gazdaság későbbi rendkívüli kiterjesztését.

A honvédelmi minisztérium vezetői 1870-ben, a Vasárnapi Ujság illusztrációja, 1870, 49. szám. Hollán Ernő fölül látható

Arról is megfeledkeztek, hogy a képviselők és kerületeik igazi vasútépítési lázban szenvedtek, mindenki a maga portája elé követelte az állomást, és Hollánnak elég sok fáradságába került a túlzó követelések elutasítása. Mind e tekintetben csak a későbbi kor szolgáltatott neki teljesen igazságot, pedig, amint Lipthay Sándor mondja (Vasútépítéstan I. 25 l.), „közlekedési hálózatunknak a helyes alapon való kifejlesztése körül szerzett elévülhetetlen érdemeket”. Különös érdeme volt a törökországi vasúti csatlakozás ügyében. A magyar vonalak csatlakozását ő vitte keresztül egy, a király elnöklete alatt tartott koronatanácsban, amelyben Beust a boszniai, novii csatlakozás mellett foglalt állást. Szintén az ő érdeme volt a külön vasúti igazgatóság szervezése, a szakerők csoportosítása, az új tehetségek nevelése.

1870 májusában, Mikó visszalépésekor lemondott állásáról. A honvédségben felállításakor mint szabadságolt állományú ezredes szolgált, és részt vett a szegedi I. brigád gyakorlataiban.

1870 novemberében honvédelmi államtitkár lett Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt, és két éven át, Lónyay Menyhért miniszterelnök bukásáig maradt e tisztségben. Ezen időszakra esik a honvédtisztek képzését lehetővé tevő 1871. évi VI. törvénycikk megalkotása, majd a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia szervezése, és a honvédlovasságnak nyolc századdal való szaporítása. Az 1871. évi hadgyakorlatok alkalmával Ferenc József kifejezte legfelsőbb megelégedését, Andrássy pedig távozásakor honvédelmi miniszternek ajánlotta Hollánt. Lónyay azonban magának tartotta fenn e tárcát, mert ebben is követni akarta Andrássy példáját. 1872 decemberében Hollán visszavonult, de megmaradt képviselőnek. Mint a delegáció tagja 1875-ben felszólalt az Uchatius-féle tábori tüzérségi anyag beszerzése mellett. 1875-ben soron kívül lett tábornok, 1876 elején pedig tényleges állományba lépett mint a székesfehérvári honvéd kerület parancsnoka. Ezzel parlamenti munkásságának vége szakadt. 1881-ben altábornagy lett, 1886-ban pedig nyugalomba vonult és tagja lett a főrendiháznak. Ott a legtöbb kérdésben a szabadelvű irányt támogatta. Élénken részt vett a közéletben a Magyar Tudományos Akadémia hadtörténeti bizottságának és a millenniumi kiállítás katonai csoportjának elnökeként. Haláláig a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. elnöke volt.

Elhunyt 1900. május 28-án éjfélkor, élete 77-ik, házasságának 46-ik évében szívszélhüdésben. Örök nyugalomra május 31-én Békáson helyezték, a Békássy család sírboltjába.

Írásai

• A mértan alapvonalai tudományosan rendszeresítve (Bécs, 1854)
• Magyarország vasúthálózatának rendszere (Das künftige Eisenbahn-System für Ungarn und Siebenbürgen in seinen Beziehungen zum Welthandel und den inneren Verkehr, Bécs, 1856)
• Zur ungarischen Frage: eine Denkschrift / von einem ungarischen Patrioten (Leipzig, Verlag von E. J. Steinacker, 1859)
• Magyarország forgalmi szükségletei s a vasutügyek ujabb kifejlődése (Pest, 1864)
• Az olcsó vasutakról (Pest, 1865)

Emlékezete

• Budapesten, az Újlipótvárosban utca viseli a nevét
• Szombathelyen utca viseli a nevét

Források

• Magyar műszaki alkotók. Bp.: Műszaki Könyvkiadó, 1964. 131-132.
• Bokor József (szerk.). Hollán, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 28. 
• Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 390–391. o. ISBN 963-85433-5-3
• Hajós György: Hollán Ernő a katona, a mérnök, az államférfi. Bp.: Építésügyi Tájékoztatási Központ, 2006. 152 p.
• Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1867-1944
• OSZK gyászjelentések
• Életrajza az 1896-1901-es országgyűlés almanachjában
• Magyar Életrajzi Index

Külső hivatkozások

• Hollán Ernő, az MTA Hadtudományi Bizottságának első elnöke, Hadtudomány, X. évfolyam, 1. szám, 2000. március

További információk

• Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. 2. jav., bőv. kiad. Bp., Zrínyi Katonai Kiadó, 1987
• Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941
• Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. Szerzők: Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana. Bp., MTA Társadalomkutató Központ, 2003
• Magyarok a természettudomány és technika történetében. Főszerk. Nagy Ferenc, Nagy Dénes. (Bp., 1986)
• Nemes családok. Szerk. Pettkó Béla és ifj. Reiszig Ede. Bp., Magyar Heraldikai és Geneológiai Társaság, 1905
• H. Szabó Lajos: Pápa és környéke 1848-1849. Pápa, 1994. Pápai Nyomda Kft.
• Toth, Adalbert: Parteien und Reichtagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, R. Oldenburg Verlag, 1973
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1891-1914. Hornyánszky Viktor
• Tolnai új világlexikona. Bp., Tolnai, 1926-1933
• Újpest lexikon. Szerk. biz. elnöke Sipos Lajos, főszerk. Hirmann László. Újpest, Újpest Önkormányzata-Kossuth Kiadó, 2002
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub
• Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998
• Világlexikon. A tudás egyeteme. Bp., Enciklopédia, 1925. 982 o.; 2. átdolg., bőv. kiad. 1927