Ugrás a tartalomhoz

Szűcs Sándor (színművész)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szűcs Sándor (színész) szócikkből átirányítva)
Szűcs Sándor
2015-ben Poroszka Zsolt portréja a Pesti Magyar Színház Gobbi Klubjában
2015-ben
Poroszka Zsolt portréja a Pesti Magyar Színház Gobbi Klubjában
Született1960. július 15. (64 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaEgri Katalin
Foglalkozásaszínész
Iskolái

A Wikimédia Commons tartalmaz Szűcs Sándor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Szűcs Sándor (Budapest, 1960. július 15. –) magyar színész.

Életpályája

[szerkesztés]

1974–1978 között a budapesti hajózási szakközépiskolába járt.

Színi tanulmányait a Nemzeti Színház Stúdiójában kezdte Bodnár Sándor tanítványaként, 1978–1981 között. 1981-től a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1987-ben végzett prózai szakon, Marton László osztályában. 1988-tól a Miskolci Nemzeti Színház, 1992-től a Győri Nemzeti Színház művésze, 1993-tól szabadfoglalkozású színművész volt. 1999-ben Kerényi Miklós Gábor kereste meg, majd ettől kezdve rendszeresen játszott a régi Nemzeti Színház, átnevezése után, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház előadásaiban. 2003 óta a társulat tagja. Sokaknak kedves szerepe a La Mancha lovagja című előadás Sanchója,[2] előbb Szakácsi Sándor,[3] majd a darab felújítása után Jegercsik Csaba mellett.[4][5] 2016-ban ötletgazdája volt a Pesti Magyar Színházból induló Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta programnak.[6][7]

Számos film magyar hangjaként is hallható. Az Inj-Actor motoros klub tagja.

Felesége: Egri Katalin, gyermekei: Anna (1985) és Dorottya (1987).

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • 2014 OlimpiART színészolimpia (tenisz páros bronzérem)[8][9]

Színházi szerepei

[szerkesztés]
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 59.[m 1][10]
Szerző A darab címe
Bemutató dátuma
S z í n h á z Játszott szerep
Hunyady Sándor Júliusi éjszaka 1987. Népszínház (Budapest) Művelődési Ház (Szolnok) Inas
Békés József Sándor, József, Benedek 1988. Népszínház (Budapest) Ceglédi Művelődési Ház Jani
Horváth Péter A padlás 1988. Miskolci Nemzeti Színház Törpe
Trevor Griffiths Komédiások 1989. Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín Gedd Murray
Eugene O’Neill Holt fény 1989. Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza Mike Hogan
William Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok 1989. Miskolci Nyár Belvárosi Szabadtéri Színpad Valentino nemes
Oldřich Daněk Negyven gonosztevő és egy darab ártatlanság 1989. Miskolci Nemzeti Színház Hájas
Weöres Sándor Holdbeli csónakos 1989. Miskolci Nemzeti Színház Bolond Istók
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman La Mancha lovagja 1990. Miskolci Nemzeti Színház Szolga és Sancho
Arthur Schnitzler, Kornis Mihály Körmagyar 1990. Miskolci Nemzeti Színház Katona
Carlo Gozzi A szarvaskirály 1990. Miskolci Nemzeti Színház Leandro, Pantalone fia
Alfred Grünwald, Fritz Löhner-Beda Bál a Savoyban 1990. Miskolci Nemzeti Színház Musztafa bey, táncoskomikus
Harmath Imre Maya 1991. Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza Director
Alfred Maria Willner, Robert Bodansky Luxemburg grófja 1991. Kisfaludy Színház Lord Lanchester
Arthur Miller A salemi boszorkányok 1991. Kisfaludy Színház Ezekiel Cheever
Daniel Keyes, Korognai Károly Virágot Algernonnak 1994. Vörösmarty Színház
Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása 1986. Vígszínház Állomásfőnök és Újságíró
Mihail Afanaszjevics Bulgakov Iván, a rettentő 1986. Vígszínház 2. rendőr
Alain Boublil, Jean-Max Rivière A francia forradalom 1986. Ódry Színpad Bonaparte
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais A sevillai borbély avagy a hiábavaló elővigyázat 1986. Ódry Színpad Jegyző
Szigligeti Ede Liliomfi 1987. Ódry Színpad Szellemfi
Jaroslav Hašek, Emil Frantiąek Burian Svejk, egy derék katona kalandjai a hátországban 1987. Ódry Színpad Hitelező
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Albert Camus Ördögök 1986. Vígszínház Rendőr
Sarkadi Imre Oszlopos Simeon 1987. Vígszínház Postás
Jékely Zoltán Mátyás király juhásza 1987. Népszínház (Budapest) Művelődési Ház (Bonyhád) Berengár udvarmester és Gergő juhász
Edmond Rostand Cyrano de Bergerac 1987. Madách Színház Dóm tér (Szeged)
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman La Mancha lovagja 1984. Ódry Színpad Paco, öszvérhajcsár
Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde 1981. Móricz Zsigmond Színház Kurrah
Dalmiro Saenz Ez aztán szerelem 1982. Móricz Zsigmond Színház
Németh László Husz János 1980. Nemzeti Színház Második suhanc
Tennessee Williams Az ifjúság édes madara 1999. Nemzeti Színház Várszínház Scotty
Vörösmarty Mihály, Görgey Gábor Handabasa avagy a fátyol titka 2000. Budaörsi Játékszín Nyári Lakótelepi Színháza Rigó Dezső, lézengő fiatal
Molière A nők iskolája 2000. Magyar Színház Alain, paraszt, Arnolf inasa
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman La Mancha lovagja 2001. Magyar Színház Borbély
William Shakespeare Téli rege 2001. Magyar Színház Cleomenes
Szép Ernő Patika 2002. Magyar Színház Jóvér Jani
Pozsgai Zsolt Arthur és Paul 2003. Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad II. Menelik, abesszin császár
Edmond Rostand, Tom Jones A fantasztikusok 2004. Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad Mortimer
Eugene O'Neill Vágy a szilfák alatt 2004. Budaörsi Játékszín Hector
Arisztophanész Madarak 2004. Budaörsi Játékszín Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola udvara Banka
Arisztophanész Madarak 2004. Budaörsi Játékszín Banka
William Shakespeare A windsori víg nők 2004. Magyar Színház Bardolph
Nyikolaj Vasziljevics Gogol Háztűznéző 2009. Magyar Színház Sztarikov
Rejtő Jenő, Schwajda György A néma revolverek városa 2005. Magyar Színház Lovell
Nepp József (rajzfilm), Ternovszky Béla (rajzfilm), Valla Attila, Szikora Róbert Macskafogó 2006. Magyar Színház Maxi Pocak
Tamási Áron, Pozsgai Zsolt Ábel 2007. Magyar Színház Komisszár
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman La Mancha lovagja 2007. Bakáts Téri Szabadtéri Színpad Borbély
Jean Anouilh Becket, vagy Isten becsülete 2007. Magyar Színház I. francia báró; I. inas
Edmond Rostand Cyrano de Bergerac 2009. Magyar Színház Ragueneau
Joseph Kesselring Arzén és levendula 2010. Magyar Színház Brophy, rendőr
Molnár Ferenc Liliom 2010. Magyar Színház Berkovics
John Ford Kár, hogy kurva 2010. Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad
Tennessee Williams Macska a forró tetőn 2011. Magyar Színház Baugh doktor
Georges Feydeau Osztrigás Mici 2011. Magyar Színház Varlin, biztosítási ügynök (párbajsegéd)
Berg Judit Rumini 2011. Magyar Színház Ajtony, hajószakács
Mark Twain, Miklós Tibor Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai 2012. Pesti Magyar Színház Temetkezési vállalkozó; Sheriff
Janikovszky Éva, Szabó Borbála Égigérő fű 2013. Magyar Színház Dezső Dezső
Szerb Antal, Forgách András Holdvilág és utasa 2013. Vasfüggöny mögötti játéktér Waldheim
Böszörményi Gyula Almaszósz 2013. Magyar Színház Hernyó, a hernyók leghernyóbbika, a királylányrabló; Szomszéd
Heinrich von Kleist, Tasnádi István Közellenség 2013. Magyar Színház Herse; Sintér
.

Jelenleg játszott szerepei

[szerkesztés]

Az utolsó módosítás ebben a szakaszban: 2018. január 5., 15:26 (CET)

A Pesti Magyar Színházban:

Filmes szerepei

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. 2014. december 26-i lekérdezés. Névegyezés: 22 db.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 112900, https://port.hu/jump/person-112900, 2020. július 3.
  2. Rechtenwald Kristóf: Merjünk álmodni! Hit, remény, szeretet mint a La Mancha-előadások fő üzenete Archiválva 2014. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, Viva la Musical! 2010. április 30.
  3. La Mancha lovagja – a címszerepben: Szakácsi Sándor. [2013. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 6.)
  4. La Mancha lovagja felújítás! Archiválva 2015. július 14-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2007. október
  5. Rechtenwald Kristóf: La Mancha lovagja a Magyar Színházban - Vastaps kétszázadszor is Archiválva 2013. március 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, Viva la Musical! 2010. április 30.
  6. Csizmadia Izabella: A színpad is eszköz a kór megállításához Archiválva 2017. október 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, faktor.hu - 2016. május 7.
  7. 6:34-től látható a videón az M1 – Ma reggel – beszélgetés Dr. Borbényi Erikával és Zalán Jánossal, a Magyar Színház Facebook oldala – 2016. május 7–9.
  8. kecskemetikatona.hu OlimpiART színészolimpia – 2014 – 2014. június
  9. Magyar Színház: Nyári éremeső Archiválva 2014. október 17-i dátummal a Wayback Machine-ben – 2014. június
  10. Színházi adattár: Előadások adatbázis Archiválva 2014. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
  11. A muzsika hangja, pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2018. január 5.)
  12. SUGAR (Van aki forrón szereti) színlap Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, pestimagyarszinhaz.hu
  13. A tizedes meg a többiek színlap Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, pestimagyarszinhaz.hu
  14. Valahol Európában színlap, pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2016. november 25.)
  15. A fösvény, pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2017. február 15.)
  16. SunCity – a Holnap Tali!-musical, pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2018. január 5.)
  17. A képmutogatók Archiválva 2018. január 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, pestimagyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2018. január 5.)
  18. Boldog és vidám születésnapot kívánunk Szűcs Sándornak... bejegyzés a Magyar Színház Facebook-oldalán - 2017. július 15.
  19. Budapest Noir (végefőcím stáblista), Gárdos Éva filmje - 2017. (online: liptaiworld Vide-csatornáján Archiválva 2018. május 16-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  20. [1]

Források

[szerkesztés]