Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta
A Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta egy olyan országos rákellenes színházi és egészségfejlesztési program, ami a színházon keresztül is szeretné megszólítani az embereket, felhívni a figyelmet az egészségtudatos életvezetésre és a rákszűréseken való részvételre. A kezdeményezés a Pesti Magyar Színház színésze, Szűcs Sándor ötlete alapján 2016 májusában indult.[1][2] Az onkológia különböző területén dolgozó szakemberek, magyar rákellenes civilszervezetek szakmai támogatásával és az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egészségügyért, valamint a kultúráért felelős államtitkárságának közös fővédnökségével, a 2016/2017-es évadtól megvalósuló programhoz már az első évben megközelítőleg hatvan színház csatlakozott. Kiemelt rendezvénye a Nézőpontváltó-est, melynek helyszínét sorsolással döntik el.[3]
Története
[szerkesztés]2016-ban Zalán János igazgató Szűcs Sándor ötlete alapján indította útjára a programot Sári Edina szervezésében a Pesti Magyar Színházban, melynek „jószolgálati nagykövetei” Eliza Bliss hegedűművész, illetve Gáspár Kata és Kern András színművészek lettek.[1][4]
A staféta legelső rendezvényét a Szegedi Nemzeti Színházban 2016. október 2-án tartották.[3]
A 2017/18-as évad Nézőpontváltó-est házigazdája 2017. szeptember 30-án a Pesti Magyar Színház volt.[5]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Csizmadia Izabella: A színpad is eszköz a kór megállításához Archiválva 2017. október 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, faktor.hu - 2016. május 7.
- ↑ 6:34-től látharó a videón az M1 - Ma reggel - beszélgetés Dr. Borbényi Erikával és Zalán Jánossal bejegyzés, a Magyar Színház Facebook oldala - 2016. május 7-9.
- ↑ a b Nézőpontváltó-est a Szegedi Nemzeti Színházban, nezopontvalto.hu - 2016. október 2.
- ↑ Ma reggel - beszélgetés Dr. Borbényi Erikával és Zalán Jánossal. M1. 2016. május 6. (2:33:50–2:40:55 között).
- ↑ Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta 2017/18, nezopontvalto.hu - 2017. szeptember 30.
További információk
[szerkesztés]- A Nézőpontváltó honlapja