Portál:Pécs/Kiemelt életrajz
Útmutató
[szerkesztés]Ezek a „Kiemelt életrajz” allapok véletlenszerű módon jelennek meg a Pécs-portál megfelelő részében a {{Random portál tartalom}} sablon segítségével.
- A vázát ezeknek az allapoknak a Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/Váz oldal adja.
- Egy újabb „Kiemelt életrajz”-ot tartalmazó részt a következő szabad allapon tudsz hozzáadni.
- A „Kiemelt életrajz” részben szereplő bevezető szövege lehetőség szerint legalább 10 soros legyen, a portál főoldalán található írásoknak megfelelően formázva.
- A „Kiemelt életrajz” részre vonatkozó maximum értéket a sablonban a portál főoldalán állítsd eggyel nagyobbra!
- A lap alján található „Jelölések” résznél gyűjthetsz ki újabb, a „Kiemelt életrajz” részbe tartozó életrajzot, ha bizonytalan vagy az allapok használatát illetően.
Kiemelt életrajzok listája
[szerkesztés]Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/1
Zsolnay Vilmos (Pécs, 1828. április 19. – Pécs, 1900. március 23.) keramikusművész, nagyiparos. Bár festőművésznek készült, apja kívánságára 1853-ban átvette a családi üzlet irányítását, majd 1863-ban bátyja pécsi agyagárugyárát. Miközben a manufaktúrát fejlesztette, végig alkotó művész maradt. Nagyon fontosnak tartotta új kerámiaanyagok kifejlesztését. Az ő találmánya az ún. porcelánfajansz és az épületdíszítésre alkalmazott fagyálló pirogránit (eredetileg pyrogranit). A Wartha Vince által feltalált, eozinnak nevezett lüszteres máz technikájának kidolgozásában is közreműködött. Gyára elsőként alkalmazta az eozinmázat dísztárgyain. 1873-tól bel- és külföldi kiállításokon mindenhol sikert aratott. Kiemelkedő sikere volt 1878-ban, hogy a párizsi világkiállításon elnyerte a nagydíjat (Grand prix), s a francia Becsületrenddel is kitüntették. Később megkapta a Ferenc József-rendet, Pécs városa pedig díszpolgárrá avatta.
Tervezőként ő alkalmazott először neves képzőművészeket (így a korán elhunyt Klein Ármint is). A korszak nagy építészei előszeretettel alkalmazták a Zsolnay-féle épületkerámiát, azaz az épületkülsőkön használható kőcserepeket.
Zsolnay Vilmos 1900. március 23-án hunyt el, akkor a pécsi Budai városrész ótemetőjének Szent Mihály-kápolnájában temették el.
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/2
Angster József (Kácsfalu, 1834. július 7. – Pécs, 1918. június 9.) magyar orgonakészítő mester és dinasztiaalapító. Európa egyik legnevesebb és Közép-Európa egyik legkeresettebb orgonagyártója, a magyar iparművészet kimagasló alakja. Kácsfalun (ma Jagodnjak, Horvátország) született, német telepes családban: német bevándorlók közül emelkedett az egyik legnevezetesebb magyarrá. Nagyapja öt testvérével és József apjával az alsó-ausztriai Michelstätten faluból költözött Magyarországra az 1790-es években. Angster József német nyelven írt naplóját idős korában fordította magyar nyelvre, gyermekei kérésére, ezt jegyezve az elejére: „Mint magyar: gyermek vagyok, mint író: iskolázatlan öreg.”
Eszéken volt asztalossegéd. Kétszer indult vándorútra. Először Temesváron, Német-Bogsánban és Oravicában dolgozott. Másodjára Bécsben, Titz műhelyében tanulta az orgonakészítést, majd 1861-ben Drezdában, Lipcsében és Kölnben. 1863 és 1866) között a párizsi Aristide Cavaillé-Collnál tanult, ahol a Cologny-kastély, a Notre-Dame és a St. Trinite templom orgonáinak felépítésében segédkezett. Bár unszolták, hogy maradjon, hazagyalogolt. 1866-ban Pécsett telepedett le, és megalapította orgonakészítő cégét az Angster orgona- és harmóniumgyárat. Első hazai megrendelését az új pécsi zsinagógától kapta: Pécsett műhelyt alapított és 1869. március 21-ére készült el az orgonával, amely mindjárt megalapozta hírnevét. A következő évtizedekben sorban kapta a megrendeléseket, az ország és a régió országainak számtalan pontján. Angster még Olaszországban is épített orgonát. A családi történet szerint az alapító és családja minden délben együtt ült egy hosszú asztal mellé az alkalmazottal, és még a kisinast is az Angster-lányok szolgálták ki.
Mélyen vallásos katolikus volt. A pápa a Szent Gergely Rend lovagkeresztjével tüntette ki. Haláláig a pécsi legényegylet elnöke volt. Tüdőgyulladásban hunyt el, a halál szőlőjében érte. „Apám, Angster Emil idézte fel az utolsó órákat a szőlőben. Magas lázában égi zenéről beszélt, és ezekkel a szavakkal távozott” – írta unokája, az azonos nevű Angster József. Az orgonagyár vezetését 1903-tól Angster Emil és Oszkár vette át. A harmadik vezetőgeneráció, 1940-től az 1949-es államosításig Angster József (1917. január 2. – 2012. március 14.) és unokatestvére, Angster Imre voltak, akiknek idejében megalapították az Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár Rt. rákospalotai fióküzemét és több technikai újítást vezettek be. A családot a kommunista hatalomátvételkor meghurcolták, tagjait koncepciós perbe fogták, a gyár értékes fémeit eladták, az orgonakészítést megszüntették. Az 1949-es államosításig az Angster mintegy 1300 orgonát és 3000 harmóniumot épített. Virágkorában, a 19. század fordulóján jóval több mint száz munkást foglalkoztatott. Az Angster hagyományait az 1992-ben alapított, az idős Angster József erkölcsi támogatásával létrejött Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft folytatja.
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/3
Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) (Pécs, 1906. április 9. – Párizs, 1997. március 15.) magyar festő, az op-art jelentős képviselője. Őt tekinthetjük az optikai festészet, vagy „op-art" legjelentősebb képviselőjének, mind életműve, mind számos elméleti munkája révén, amelyekben egyebek között a mozgást úgy jellemzi, mint „azt az erőszakot, amellyel a szerkezetek szemünk recehártyáján közvetlen ingert okoznak".
1906. április 9-én született Pécsett, a Munkácsy Mihály utca 19. szám alatt Vásárhelyi Győző pincér és Csiszár Anna törvénytelen gyermekeként. 1925-ben, a középiskola elvégzése után az orvosi egyetem esti tanfolyamait kezdte látogatni, közben pedig egy laboratóriumi eszközöket előállító üzemben dolgozott. A művészi tevékenység azonban mindennél erősebben vonzotta. 1927-ben Podolini-Volkmann Artúr szabadiskolájába iratkozott be, majd a Bauhaus eszmevilágához formailag közelálló Bortnyik Sándor „Műhelyének” lett a tagja és két éven át folytatott elsősorban grafikai tanulmányokat. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, az ugyancsak grafikai tervező Spinner Klárával. Ebben a műhelyben ismerte meg igazán a modern művészet huszadik századi történetének legjellemzőbb alakjait, így, amikor 1930-ban emigrált Franciaországba, már majdnem mindent ismert az absztrakt művészet területén is. Az önálló művészi tevékenység mellett intenzíven foglalkozott alkalmazott grafikai, és reklámfeladatokkal. Vasarely, aki a harmincas években festő és reklámgrafikus volt, 1950 táján indult el optikai és kinetikai vizsgálatainak útján: kezdetben különböző átlátszó anyagokra készült rajzokat helyezett egymásra, majd utóbb kettős mozgó szerkezeteket készített fehérben és feketében. Kassák Lajos a Denise René galéria meghívására Victor Vasarely-vel 1961-ben, Párizsban közös kiállításon segítette a geometrikus absztrakció legújabb eredményeivel összhangban felidézni a húszas évek modern művészetének intencióit. Vasarely pedig a közép-kelet-európai tradíció szolgálatvágyát, praktikus jó szándékát ösztönösen megérezve fogadta el a továbbépítésre felhívó együttműködést Kassák Lajossal.
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/4
Breuer Lajos Marcell, vagy nemzetközileg ismert formában Marcel Breuer (Pécs, 1902. május 21. – New York, 1981. július 1.) világhírű magyar építész, formatervező, a Bauhaus mestere, Walter Gropius tanítványa és későbbi munkatársa. Az alsó iskolákat Pécsett végezte. 1920-ban a bécsi Művészeti Akadémián szobrászatot kezdett tanulni, de fél év után abbahagyta és Weimarban Walter Gropius-építésztanítványa lett. 1920-1924 között tanult a Bauhaus-ban asztalosnak, majd inasvizsgát tett. Ezután Párizsba ment. 1925 áprilisától 1928 áprilisáig volt a Bauhaus mestere Dessauban, a bútorműhelyt vezette. Számos bútortervet készített, épületberendezésekkel is behatóan foglalkozott: már 1922-be növendékként konyhaberendezést tervezett, 1925-ben modulrendszerbe foglalható szekrényelemeket szerkesztett; 1925-ben a kerékpárkormány felépítéséből merítve tervezte meg első csővázas székét, amelynek legelső változata Wassily-szék néven ismert. 1925-ben készítette kis acélvázas épületét Dessauban. Belső berendezéseket tervezett többek között a dessaui Bauhaus épületeibe 1925/1926-ban és Piscator berlini lakásába 1927-ben. Walter Gropiusszal ő is kiállt az elemekből való építkezés mellett, amely szabványelemek kombinációjával hoz létre technológiailag egyszerű és funkcionálisan összetett egészet. A Bauhaust Gropiusszal együtt hagyták el.
1928-ban Berlinben kezdte meg magánépítészi pályafutását. Bútorokat és berendezési tárgyakat, valamint kiállításokat tervezett. Az 1930-as Werkbund kiállításon bemutatta szállodaépületének egy felépített lakóegységét. 1930-ban a harkovi színház tervén dolgozott. Két jelentős lakóépülete épült fel az 1930-as években: Wiesbadenben a Harnischmacher-ház (1932), és a Roth testvérekkel közösen tervezett Zürich-Dolderthal-i lakóházegyüttes, amely Sigfried Giedion svájci építészettörténész számára (épült 1934–36). F. R. S. Yorke munkatársaként két évig Londonban folytatott építészeti tevékenységet, ennek során az Isokon cég számára készítette később világszerte utánzott rétegelt lemez bútorait. 1934-ben hazaköltözött Budapestre, a Mérnöki Kamara azonban származása miatt nem vette fel a tagjai közé, pedig előzőleg Fischer Józseffel és Molnár Farkassal közösen megnyerte a Budapesti Nemzetközi Vásár, Várnai Mariannal pedig a szegedi Országos Társadalombiztosító Intézet tervpályázatát. Mivel Magyarországon nem folytathatta az építészi pályát, ezért 1935-ben Angliába távozott. 1937-ben a Harvard Egyetemen tanított építészetet, majd 1938-tól 1941-ig Gropiusszal dolgozott a Massachusetts állambeli Cambridge-ben. A Bauhaus nemzetközi jellegét és Új-Anglia favázas épületeinek helyi karakterét ötvöző munkásságuk igen erősen hatott a családiház-építészetre, jóformán az Egyesült Államok egész területén. Ezt a stílust példázza Breuer saját lincolni háza (1939) és a waylandi Chamberlain-ház (1940); mindkettő Massachusetts államban). 1946-ban Breuer New Yorkba költözött, ettől kezdve elárasztották megbízásokkal. A fontosabbak: a Sarah Lawrence College színháza a New York állambeli Bronxville-ben (1952); az UNESCO párizsi székháza (1953–58); a Szent János-apátság a minnesotai Collegeville-ben (1953–61); a rotterdami De Bijenkorf Áruház (1955–57); az IBM Kutatóközpont a franciaországi La Guade-ban (1960–62); a New York-i Whitney Museum of American Art (elkészült 1966-ban); az Amerikai Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium épülete Washingtonban (1963–68). Részt vett az UNESCO New York-i épületének megtervezésében is. 1965-ben „Marcel Breuer and Associates” néven irodát alapított New Yorkban. 1973-ban súlyos szívinfarktust kapott, ami hosszasabb kényszerpihenőre ítélte. Végül 1975. március 1-jén bejelentette, hogy visszavonul az aktív munkától. Társai néhány évig még működtették az irodát. 1981. július 1-jén hunyt el New Yorkban.
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/5
.jpg)
Csorba Győző (Pécs, 1916. november 21. – Pécs, 1995. szeptember 13.) Kossuth-díjas költő, műfordító. Nyolcosztályos gimnáziumban, a Pius gimnáziumban tanult, majd 1935-ben érettségizett. 1939-ben végzett jogi egyetemet Pécsett. 1939–1941 között diplomás munkanélküli volt. 1941–1943 között közigazgatási tisztviselőként dolgozott. 1943–1952 között a Pécsi Városi Könyvtár vezetője volt. 1952–1956 között a Baranya Megyei Könyvtár csoportvezetője, majd 1956–1976 között igazgatóhelyettese volt. 1995-ben felvették a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé. A Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
Költészete a halál jegyében és a halál ellenében született. Életműve hatalmas napló, gyakran minden áttétel nélkül elmondott események sorozata, számadás egy élet és egy életmű értelméről, és számadás barátokról, társakról, valamint a magányról, a szerelemről és a természetről. Nyelvtani és verstani újításaiban időnként nemzedéktársára, Weöres Sándorra is hatott. Műfordítói tehetségét már 1940-ben az ófrancia eredetiből tolmácsolt Hélinant: A halál versei című kötetével bizonyította, amikor a magyarban szokatlan versformát és stílust honosított meg. Szerepe van Janus Pannonius jelentőségének elismertetésében. A középkori és modern európai lírát egyaránt fordító költő - többek között - Goethe és Brecht kiemelkedő tolmácsolója. Költői és műfordítói munkássága mellett jelentős irodalomszervezői tevékenységet folytatott, mint a Sorsunk, majd a Jelenkor című folyóiratok szerkesztője, utóbbinak haláláig főmunkatársa.
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/6
Gera Zoltán (Pécs, 1979. április 22. –) magyar labdarúgó, jelenleg a Ferencváros játékosa. Hivatásos pályafutását a harmadosztályú Harkány SE-ben kezdte 1996-ban, majd 1997 és 2000 között a Pécsi MFC NB I-es labdarúgója volt. Innen a Ferencvárosba került 2000 júliusában. A zöld-fehérekkel kétszer volt magyar bajnok (2001, 2004) és Magyar Kupa-győztes (2003, 2004). Magyarországon három alkalommal választották meg az év labdarúgójának (2002, 2004, 2005). 2004 júniusában az angol West Bromwich Albion csapatába igazolt, ahol 2008 júniusáig játszott. 2008 júliusától a Fulham labdarúgója. A Fulhammel egészen a döntőig menetelt az Európa-liga 2009-10-es kiírásában, de a következő szezonban kevés lehetőséghez jutott, így nem hosszabbított szerződést. 2011 nyarától ismét a West Bromwich Albion labdarúgója. Számos alkalommal volt a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. 2003. április 1-jén a világ egyik legjelentősebb futballmagazinjában, a World Soccerben egy féloldalas cikk jelent meg annak apropóján, hogy 2005. június 30-ig meghosszabbította szerződését a Ferencvárossal, annak ellenére, hogy több külföldi csapat is hívta. 2005. szeptemberében az angol sajtó Gerát Puskás Ferenchez hasonlította (ami nem meglepő, mivel ha feltűnik egy tehetséges fiatal magyar labdarúgó, egyből jön az összevetés). Olyannyira népszerűvé vált Gera addigra, hogy az angol sajtóban a neve mellett egyre gyakrabban feltűnt a Magical Magyar jelző. A brit sajtó felvetésére, miszerint Gera Puskás méltó utódja lehet, a West Bromwich játékosa igen szerényen a következőképpen reagált: „Ez az összehasonlítás szerintem nem állja meg a helyét, közel sem vagyok olyan focista, mint amilyen Puskás volt. Nem láttam játszani, de tudom, hogy míg én az angol élvonal egyik kiscsapatában játszom, addig ő a Real Madrid történetének egyik legnagyobbja. Nagyon távol vagyok tőle…”
2008 januárjában az Independent angol napilap a brit menedzsereket, játékosokat, szakértőket és ügynököket megkérdezve fölállított egy listát a legjobb Nagy-Britanniában, de nem a Premier League-ben szereplő labdarúgókról, Zoltán ezen a 7. helyet szerezte meg. A róla szóló rövid jellemzésben ez állt: „Klasszis szélső, aki stabil Premier League-futballista lehetett volna, ha a sérülések nem akadályozzák meg ebben. Gólokat szerez, és szélső létére viszonylag jól fejel.”
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/7
Tarr Béla (Pécs, 1955. július 21. –) Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró. Édesapja id. Tarr Béla díszlettervező volt, többek között a Magyar Állami Operaházban, édesanyja, Tarr Mari, a Madách Színház elismert súgónője. Testvére Tarr György festőművész, restaurátor. 2012-től a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke.
Tarr Béla amatőrként kezdett filmezéssel foglalkozni. 1977-től a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt rendezői szakon. 1981–1990 között a Mafilm rendezője, 1981-ben más rendezőkkel közösen megalapította a Társulás Stúdiót, amely négy évig működött. Két évtizede együtt él vágójával, Hranitzky Ágnessel, akit filmjei társrendezőjének tekint. 1987-től működik együtt Krasznahorkai László regényíróval. Filmjeit nagy sikerrel mutatták be többek között Franciaországban, Olaszországban, Izraelben, Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban. Tarr Bélát a Guardian című brit lap a világ legjobb filmrendezői listáján a 13. helyen említi, így a magyar rendező megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is. 2007 májusában a Cannes-i fesztiválon Georges Simenon regénye alapján készült A londoni férfi című filmjével vett részt a hivatalos versenyprogramban. Szabó István Hanussen című filmjének 1988-as meghívása óta nem volt magyar játékfilm a fesztivál legfontosabb szekciójában. 2011-ben pedig az utolsó filmje, A torinói ló versenyzett és nyerte el az Ezüst Medve-díjat a Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon. Tarr tizenévesen kezdett amatőr dokumentumfilmezéssel foglalkozni. Mialatt hajógyári munkásként dolgozott figyeltek fel rá a Balázs Béla Stúdió fiatal filmesei, akik "kívülről behozott" emberként pénzt és nyersanyagot biztosítottak számára. 22 éves volt, mikor a stúdió pénzéből elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Családi tűzfészket. Tarr eredetileg dokumentumfilmet akart csinálni egy kilakoltatott pesti családról, azonban a rendőrség nem engedte a helyszín közelébe. Ekkor döntötte el, hogy dokumentum-játékfilmet készít a témáról amatőr szereplőkkel, valós helyszíneken, improvizált dialógusokkal (ami igencsak népszerűnek számított a "budapesti iskola" körében). Az amatőr költségvetésből, bármilyen fizetség nélkül hat nap alatt elkészített film egy csapásra ismertté tette a fiatal rendező nevét és a magyar dokumentarista film leghíresebb alkotásává vált. Tarrt első filmje bemutatása után felvették a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem), ahol 1981-ben végzett. Főiskolai évei alatt leforgatta a bemutatkozó filmjéhez hasonló, szintén dokumentarista stílusú Szabadgyalogot. Főiskolai vizsgafilmjeként elkészítette a Macbeth tévéjáték változatát Cserhalmi György főszereplésével. Szintén 1981-ben Tarr több más fiatal filmessel megalapította a Társulás Filmstúdiót, melynek feloszlásáig (1985-ig) tagja. 1982-ben forgatta Tarr a még mindig dokumentarista stílusú, de immár profi színészeket felvonultató Panelkapcsolatot, melyben Koltai Róbert és felesége Pogány Judit egy lakótelepen élő házaspár mindennapjait ábrázolták meglepő realitással. 1984-ben készült az Őszi almanach, színes nagyjátékfilm, mely a rendező első eltávolodása a realizmustól, szándékosan szürreálisabb, stilizáltabb alkotás. Az 1987-es Kárhozat jelentette azt az ugrást Tarr számára, mely meghatározta az elkövetkezendő két évtizedben készített filmjeit. A Krasznahorkai László novellájából, Víg Mihály zenéjével készített film nem csupán egy virágzó munkakapcsolatot, de egy átfogó stílust is elindított a magyar filmművészetben. A fekete-fehér, lepusztult tájon játszódó, lassú és nagyon hosszú (többször akár tíz perces) snittek, meghatározóvá váltak a rendező művészetében. Ezen filmek időrendi sorrendben a következőek: Kárhozat, Szürkület, Sátántangó, Szenvedély, Werckmeister harmóniák, ... (nagy szünet egy "hiányzó" Fehér György film: Tarr Béla bevezetője Fehér György filmjeihez, illetve Maár Gyula: Töredék című fekete-fehér alkotása, amely Tarr Béla TT Filmműhelye nélkül nem készülhetett volna el...) ..., A londoni férfi, és – nyilatkozata szerint – utolsó filmje, A torinói ló.
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/8
Frei Tamás (Pécs, 1966. május 21.) kétszeres Joseph Pulitzer-emlékdíjas magyar újságíró, műsorvezető (többek között: Frei Dosszié, Testközelben). Frei Tamás Pécsett született 1966. május 21-én Frei Péter és Szili Judit gyermekeként. Bátyja Frei Zsolt fizikus. Középiskolai tanulmányait a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte. Egyetemi tanulmányait az ELTE Jogtudományi karán kezdte 1985-1986 között, majd tanult Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (1986-1989), Ausztria és Svájc szakterületen. Washingtonban médiamenedzsmentet, a Tennessee Állami Egyetemen pedig televíziózást hallgatott 1992-1993 között. Az Amerikai Egyesült Államokban forgatókönyvírást és dramaturgiát tanult. Ösztöndíjas volt a svájci közrádióban.
1988-tól interjúkat készített a 168 Órának, két évig hírt szerkesztett a Danubius Rádió német nyelvű adásának, de 1994-ben elbocsátották. 1991-ben a Magyar Rádió külpolitikai rovatánál kezdte pályáját, mint szerkesztő-riporter. Számtalan háborús helyszínen járt tudósítóként, Szomáliában, Boszniában, a kolumbiai kábítószer-háborúban. 1993-1995 között a Magyar Televízióban Esti Egyenleg című műsorát vezette, majd a Nap TV műsorvezető-riportere lett. 1996-ban indította el Frei Dosszié című műsorát a Magyar Televízióban,ahonnan az RTL Klubhoz igazolt, majd a TV2-n folytatta a pályafutását. A Dosszié a modern kori magyar televíziózás egyik legnézettebb és legtovább sugárzott műsora volt, 13 éven át 2008-ig futott. Frei Tamás riportfilmjeit számtalan országban vetítették. Televíziós újságíróként a világ több mint 100 országában járt és interjúkat készített államfőkkel éppúgy, mint hollywoodi sztárokkal. Kávé-nagykereskedő, és kávéházlánc-tulajdonos.
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/9
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/9
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/10
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/10
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/11
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/11
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/12
Portál:Pécs/Kiemelt életrajz/12
Jelölések
[szerkesztés]Ide lehet kigyűjteni az újabb „Kiemelt életrajz”-ra javaslatokat, amiket érdemesnek találsz fölvenni egy újabb „Kiemelt életrajz” allapra.