Ugrás a tartalomhoz

Ortogonális koordináta-rendszer

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A matematikában az ortogonális koordináta-rendszerekben az egyes koordinátákhoz tartozó koordinátafelületek ortogonálisan (derékszögűen) metszik egymást. Egy adott qk (a felső index most nem hatványozás, hanem Einstein-féle notáció) koordinátához tartozó koordinátavonal, koordinátafelület vagy koordináta-hiperfelület, ahol a qk konstans. Például az (x, y, z) Descartes-féle koordináta-rendszer ortogonális, hiszen koordinátafelületei, az xy, az yz és az xz koordinátasíkok egymásra merőlegesek. Az ortogonális koordináta-rendszerek a görbevonalú koordináta-rendszerek speciális esetei.

Motiváció

[szerkesztés]
Téglalaprács konform leképezése. Jegyezzük meg, hogy a derékszögűség megmarad

Míg a vektorműveletek és a fizikai törvények általában legkönnyebben a Descartes-koordinátákkal írhatók le, gyakran más koordináta-rendszereket használnak különböző problémák leírására, például peremérték problémák, amelyek különböző alkalmazásokból származnak, mint kvantummechanika, áramlástan, elektrodinamika, plazmafizika, hő és anyagok diffúziója.

A nem Descartes-féle koordináta-rendszereknek az az előnye, hogy az adott probléma szimmetriájához képest választhatók. Például egy robbanás nyomáshulláma legerősebben a nyomás középpontjától kifelé terjed, így gömbi koordinátákban a probléma majdhogynem egydimenzióssá válik. A nyomáshullám Descartes-féle koordinátarendszerben a helytől függ. Egy másik probléma egy gyűrű alakban áramló folyadék: Descartes-féle koordináta-rendszerben parciális differenciálegyenlettel leírható, de hengerkoordináta-rendszerben egydimenzióssá válik, és parciális differenciálegyenlet helyett csak differenciálegyenletet kell megoldani.

Az ortogonális koordináta-rendszerek az egyszerűség miatt részesítik előnyben a nem ortogonális koordináta-rendszerekkel szemben. Például lehetővé teszik több probléma megoldását a változók szétválasztásával. A változók szétválasztása egy módszer ahhoz, hogy egy többváltozós differenciálegyenletből egyváltozós differenciálegyenlet-rendszert hozzanak létre, amelyek megoldhatók ismert függvények segítségével. Több egyenlet visszavezethető Laplace egyenletére vagy a Helmholtz-egyenletre. Laplace egyenlete szétválasztható 13 ismert ortogonális koordináta-rendszerben (a kivétel a toroid koordináta-rendszer), és a Helmholtz-egyenlet szétválasztható 11 ismert ortogonális koordináta-rendszerben.[1][2]

Egy további előny, hogy az ortogonális koordináta-rendszerek metrikus tenzora diagonális. Ez ekvivalens azzal, hogy az infinitezimális ds2 távolságnégyzet írható, mint a négyzetre emelt infinitezimális koordináta-elmozdulás skálázott összege:

ahol d a dimenzió, és a skálázási egyenletek (vagy skálázási tényezők):

egyenlő a metrikus tenzor átlós elemeinek négyzetgyökeivel, avagy a lokális bázisvektorok hosszával. Erről később még lesz szó. Ezeknek a hi skálázási tényezőknek a segítségével különböző differenciáloperátorok számolhatók át az új koordinátákra, mint a gradiens, a Laplace-operátor, a divergencia és a rotáció.

A kétdimenziós ortogonális koordináta-rendszerek generálásának egy egyszerű módja a Descartes-koordináta-rendszerre alkalmazott konform leképezés. Legyenek a Descartes-koordináták (x, y); ekkor a koordináták kölcsönösen egyértelműen megfeleltethetők a z = x + iy komplex számmal, ahol i a képzetes egység. Bármely w = f(z) holomorf függvény, melynek deriváltja különbözik a nullától, konform leképezést generál. Ha a kapott komplex számot úgy írjuk, mint w = u + iv, akkor a konstans u és v értékekhez tartozó görbék derékszögben metszik egymást, ahogy azt a konstans x és y koordinátagörbék is teszik.

A kétdimenziós ortogonális koordináta-rendszerek magasabb dimenziókra is kibővíthetők. Felvetítéssel hengerkoordinátákhoz jutunk, de meg is forgathatjuk a kétdimenziós koordináta-rendszert valamelyik szimmetriatengelye körül. Azonban vannak más ortogonális koordináta-rendszerek, mint például az ellipszoid koordináta-rendszer. Általánosabb rendszerekhez juthatunk, ha vesszük a szükséges felületeket, és ortogonális trajektóriáikat.

Bázisvektorok

[szerkesztés]

Kovariáns bázis

[szerkesztés]
Kétdimenziós ortogonális koordináták. Az ábra mutatja azokat a görbéket, melyek egy kivételével az összes többi rögzítésével kaphatók, bázisvektoraikkal. Jegyezzük meg, hogy a bázisvektoroknak nem kell egyenlő hosszúaknak lenniük: csak az ortogonalitás követelmény

A Descartes-féle koordináta-rendszerekben a bázisvektorok konstansok. Az általánosabb görbe vonalú koordináta-rendszerek esetén pontonként határozható meg helyi vektorbázis. Ezek általában nem konstansok: ez a görbe vonalú koordináta-rendszerek lényege, és így egy fontos fogalom. Ortogonális koordináta-rendszerek esetén ezek mind ortogonális bázisok, azaz

Ezek a bázisvektorok definíció szerint érintői azoknak a görbéknek, amelyek úgy kaphatók, hogy egy kivétellel rögzítjük a koordinátákat, és egy változhat:

ahol r egy pont, és qi az a koordináta, melyhez tartozó bázisvektort kivonatoljuk. Más szavakkal, a többi koordináta rögzítése mellett ezt a koordinátát paraméterként változtatjuk; a befutott görbét e paraméter mentén deriváljuk, és így kapjuk a koordinátához tartozó bázisvektort.

Jegyezzük meg, hogy a helyi bázis vektorai nem feltétlenül egyenlő hosszúságúak. Hosszaik megegyeznek a helyi skálázási tényezőkkel. Pontosabban, a skálázási tényező az helyi bázisvektor hossza. A skálázási tényezőket nevezik Lamé-együtthatóknak is, ami nem tévesztendő össze a Lamé-paraméterekkel.

A normalizált bázisvektorokat kalapos betűk jelölik, és a megfelelő hosszakkal leosztva kaphatók:

Egy vektormező megadható komponenseivel a bázisvektorokban, vagy a normalizált bázisvektorokban. Alkalmazáskban inkább a normalizált bázisvektorokat használják, hogy a mennyiségek könnyebben értelmezhetőek legyenek. A deriváltakban inkább a bázisvektorokat használják.

Kontravariáns bázis

[szerkesztés]

A fent megadott helyi bázisok a kovariáns bázisok, hiszen hosszuk együtt változik a vektorokkal. A kontravariáns vektorok iránya ugyanaz, mint a kovariáns bázisvektoroké, de hosszuk annak reciproka. Azt mondják, hogy a két bázis reciproka egymásnak:

ami következik abból, hogy definíció szerint (a Kronecker-deltával). Jegyezzük meg, hogy:

Most három bázisunk is van a vektorok leírásához: az ei kovariáns bázis, az êi normalizált bázis és az ei kontravariáns bázis. Míg egy vektor objektív mennyiség, azaz független a koordináta-rendszertől, a vektor komponensei függenek a koordináta-rendszertől.

A zavar elkerülése érdekében egy x vektor koordinátái az ei bázisban xi, az ei bázisban xi:

Az indexek helyzete a komponensek számítási módját mutatja, ami nem tévesztendő össze a hatványozással. Jegyezzük meg még azt is, hogy a szumma szimbólumon belül, illetve a teljes bázisra kiterjedő összegzési tartományt gyakran mellőzik (Einstein-féle notáció):

Ezzel szemben nincs elterjedt jelölés a normalizált bázisban megadott vektorkomponensek számára; a cikkben alsó indexeket használunk, és megjegyezzük, hogy normalizált bázist használunk.

Vektoralgebra

[szerkesztés]

A vektorok koordinátánként összeadhatók és kivonhatók, a Descartes-féle koordináta-rendszerhez hasonlóan. A többi vektorművelet végrehajtásához azonban további meggondolások szükségesek.

A következőkhöz megjegyezzük, hogy mindkét vektornak ugyanabban a helyi bázisban kell adva lennie. Mivel a különböző pontokhoz különböző bázisok tartoznak, azért ilyenkor figyelembe kell venni a különböző helyi bázisokat.

Skaláris szorzat

[szerkesztés]

Descartes-féle koordináta-rendszerben a skaláris szorzat a megfelelő koordináták szorzatának az összege. Ortogonális koordinátákban két vektor, x és y skalárszorzata ugyanezt az alakot ölti a normalizált bázisban:

Ez annak a következménye, hogy a normalizált bázis ortonormált. Kovariáns vagy kontravariáns esetben:

Ez származtatható abból, hogy a vektorokat komponensekre bontjuk, normalizáljuk a bázisvektorokat, és vesszük a skaláris szorzatot. Például két dimenzióban:

Vektoriális szorzat

[szerkesztés]

Descartes-koordinátákban két vektor vektoriális szorzata három dimenzióban van értelmezve:

A fenti képlet ortonormált bázisokban érvényes. Kovariáns és kontravariáns bázisokban a bázisokat normalizálni kell:

ami kifejtve:

A Levi-Civita tenzor lehetővé teszi a vektoriális szorzat tömör jelölését, ami leegyszerűsíti a vektoriális szorzat általánosítását nem ortogonális bázisokra és magasabb dimenziókra. A Levi-Civita tenzor tartalmaz nullától és egytől különböző elemeket, ha a skálázási tényezők nem mindegyike egyenlő eggyel.

Vektorkalkulus

[szerkesztés]

Differenciálás

[szerkesztés]

Tekintve egy pont infinitezimális elmozdulását, nyilvánvaló, hogy:

definíció szerint egy függvény gradiensének teljesítenie kell, hogy:

A szabály ugyanez, ha ƒ tenzor. Következik, hogy a nabla operátor:

és ez igaz marad görbe vonalú koordinátákban. A gradiens és a Laplace-operátor számítható a nabla operátor segítségével.

Alapképletek

[szerkesztés]

Az êi normalizált bázisvektorokból és dr-ből a következők konstruálhatók:[3][4]

Differenciálelem Vektorok Skalárok
Vonalelem A qi koordinátagörbe érintővektora:

Infinitezimális hosszúság

Felszínelem A qk = konstans koordinátafelület normálisa:

Infinitezimális felszín

Térfogatelem N/A Infinitezimális térfogat

ahol:

a Jacobi-determináns, melynek geometriai reprezentációja a dxdydz infinitezimális kocka térfogat-deformációja az ortogonális koordináta-rendszer infinitezimális görbült térfogatára.

Integrál

[szerkesztés]

A fenti vonalelemmel egy F vektor egy útvonala menti vonalintegrál:

Egy konstanson tartott qk koordinátával leírt felület infinitezimális felszíneleme:

Hasonlóan, a térfogatelem:

ahol a nagy Π szimbólum szorzást jelöl ahhoz hasonlóan, ahogy egy nagy Σ összegzést jelöl. Jegyezzük meg, hogy a skálázási ténxyezők szorzata megegyezik a Jacobi-determinánssal.

Például egy F vektorfüggvény felületi integrálja egy q1 = konstans felület mentén három dimenzióban:

Jegyezzük meg, hogy F1/h1 az F felszínre normális komponense.

Differenciáloperátorok három dimenzióban

[szerkesztés]

Mivel ezek az operátorok gyakoriak az alkalmazásokban, azért ebben a szakaszban a normalizált bázist használjuk: .

Operátor Kifejezés
Skalármező gradiense
Vektormező divergenciája
Vektormező rotációja
Skalármező Laplace-operátora

Az Levi-Civita-szimbólummal és a Jacobi-determinánssal, melyre , és az ismétlődő indexek összegzésének feltételezésével a fnti képletek kompaktabban is írhatók:

Operátor Kifejezés
Skalármező gradiense
Vektormező divergenciája
Vektormező rotációja (csak 3 dimenzióban)
Skalármező Laplace-operátora

Megjegyezzük, hogy skalármező gradiense kifejezhető a J Jacobi-mátrixszal és a kannikus parciális deriváltakkal:

bázisváltással:

ahol a forgató és skálázó mátrixok:

Gyakoribb ortogonális koordináták

[szerkesztés]

A szokásos Descartes-koordinátarendszer mellett még gyakran használnak több más koordináta-rendszert is.[4] Ezeket az alábbi táblázat tartalmazza. A tömörség kedvéért az egyes koordináták által befutott intervallumokat intervallumként jelöljük egyenlőtlenségek helyett.

Görbevonalú koordináták: q1, q2, q3) Transformáció az (x, y, z) Descartes-koordinátákra Skálázási tényezők
Gömbkoordináták

Hengerkoordináta-rendszer

Parabolikus hengerkoordináta-rendszer

Forgásparaboloid koordináta-rendszer

Paraboloid koordináta-rendszer

ahol

Ellipszoid koordináta-rendszer

ahol

Elliptikus hengerkoordináta-rendszer

Nyújtott ellipszoid koordináta-rendszer

Lapított ellipszoid koordináta-rendszer

Bipoláris hengerkoordináta-rendszer

Toroid koordináta-rendszer

Biszférikus koordináta-rendszer

Kúpkoordináták

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Eric W. Weisstein: Orthogonal Coordinate System. MathWorld. (Hozzáférés: 2008. július 10.)
  2. Morse and Feshbach 1953, Volume 1, pp. 494-523, 655-666.
  3. Mathematical Handbook of Formulas and Tables (3rd edition), S. Lipschutz, M.R. Spiegel, J. Liu, Schuam's Outline Series, 2009, ISBN 978-0-07-154855-7.
  4. a b Vector Analysis (2nd Edition), M.R. Spiegel, S. Lipschutz, D. Spellman, Schaum’s Outlines, McGraw Hill (USA), 2009, ISBN 978-0-07-161545-7

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Orthogonal coordinates című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • Korn GA and Korn TM. (1961) Mathematical Handbook for Scientists and Engineers, McGraw-Hill, pp. 164–182.
  • Morse and Feshbach (1953). „Methods of Theoretical Physics, Volume 1”, Kiadó: McGraw-Hill. 
  • Margenau H. and Murphy GM. (1956) The Mathematics of Physics and Chemistry, 2nd. ed., Van Nostrand, pp. 172–192.
  • Leonid P. Lebedev and Michael J. Cloud (2003) Tensor Analysis, pp. 81 – 88.