Johann May
| Johann May | |
| Született | 1809 Bécs |
| Elhunyt | 1851. december 15. (41–42 évesen) Bécs |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | katona |
| Halál oka | égési sérülés |
| Katonai pályafutása | |
| Ország | |
| Szolgálati ideje | 1827–1849 |
| Rendfokozata | alezredes |
| Háborúi, csatái | 1848–49-es forradalom és szabadságharc |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Johann May (egyes forrásokban May János, Bécs, 1809. – Bécs, 1851. december 15.) magyar honvédalezredes, az 1848–49-es szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések egyik vezetője.
Életútja
[szerkesztés]1827-ben lépett a császári hadsereg 2. tüzérezredébe. 1847-től hadnagyként az 5. (Bervaldo) tüzérezred állományában, a komáromi várőrségnél szolgált. A honvédség kötelékében sikereket tudhatott magának Komárom várának védelmében, illetve a nemzetőrség tagjainak tüzérségi képzésében is. Novembertől a komáromi erődítési munkálatok vezetője, nevéhez fűződik a Duna jobbparti sáncok építése.[1] Részt vett a vár védelmében, Klapka György 1849 szeptemberében alezredessé léptette elő. A vár kapitulációja után egy ideig bujdosott, majd Piemontba emigrált.
1850-ben visszatért Bécsbe, és a műszaki egyetemen tanított. Kapcsolatba került magyar ellenállási mozgalom tagjaival, a Pesten szervezkedő Jubál Károllyal és Kossuth Zsuzsannával, illetve az erdélyi szervezkedést irányító Makk Józseffel. 1851 nyarán titokban Törökországba utazott, és ekkor Kossuth Lajossal is találkozott. A tárgyalás eredményeképpen megbízták, hogy szervezzen forradalmi csapatokat Komárom környékén. Volt bécsi forradalmárokból és diákokból Bécsben ellenálló csoportot szervezett.[2] 1851 októberében személyesen találkozott Jubál Károllyal. Közösen kidolgozott tervük szerint a nagyobb magyarországi várakat akarták rajtaütésszerűen elfoglalni, ezzel megteremtve a fegyveres felkelés bázisát. Az osztrák rendőrség azonban besúgók és Kossuth megbízottja, Piringer Mihály elfogása révén tudomást szerzett a tervezett akciókról és a vezetők kilétéről. Mayt 1851. december 1-jén Bécsben letartóztatták, s bár több bizonyíték is ellene szólt, vallomást tenni nem volt hajlandó, a kegyetlen kínzások ellenére sem vallott a szervezkedés részleteiről.[3] Hogy semmilyen módon ne kényszeríthessék vallomásra, börtöncellájában vajjal kente be ruháját, és szalmazsákját magára gyújtva öngyilkos lett.[4] Egyhetes agónia után halt meg.[5]
Emlékezete
[szerkesztés]- Alsóörsön a település egyik főutcája, a vasútállomástól Felsőörs irányába vezető May János utca neve őrzi az emlékét.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Csikány Tamás (2005). „Török Ignác ezredes jelentése a komáromi sáncokról”. Levéltári Közlemények 76., 189–202. o.
- ↑ Gergely Attila (2007. március). „Vázlat 1848-49 utóéletéről”. Kapu 20 (3), 10–13. o.
- ↑ Hámori Péter (2003. március 3.). „A szabadság fája a mi vérünkből nő fel!”. Népszabadság (Budapest melléklet), 28. o.
- ↑ Gergely Attila (2005. március). „A titkosügynökök leleplezése nemzeti vagy pártpolitikai érdek?”. Kapu 18 (3), 78. o.
- ↑ Papp Gábor (1984. október 7.). „A császár elrablásának terve”. Népszabadság 42 (236), 6. o.
Források
[szerkesztés]- Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 605–606. o. ISBN 963-547-414-8
- 1849: Komáromnak egy évi története. Pesti Hírlap 295, 70-71. (május 22.)
