Francis Picabia

Francis-Marie Martinez Picabia
Francis Picabia műtermében
Született	1879. január 28. Párizs
Meghalt	1953. november 30. (74 évesen) Párizs
Sírhely	Montmartre-i temető
Nemzetisége	francia
Stílusa	kubizmus, dadaizmus, szürrealizmus
weboldal IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Francis-Marie Martinez Picabia témájú médiaállományokat.

Francis Picabia (teljes nevén Francis-Marie Martinez Picabia) (Párizs, 1879. január 28. – Párizs, 1953. november 30.) francia festő.

Élete

Félig francia, félig kubai családból származik. Szerette a tömeget megzavaró hatásokat. Kalandos ifjúságában hamar rátalált tehetségének megfelelő, a gazdag aranyifjú és a művész magatartását ötvöző útra, s ezt élete végéig nem hagyta el.

Első festményei „hagyományosan szépek”, a képek semmiféle modernséget nem mutatnak: tájképei a jó öreg barbizoni stílust, portréi az akadémizmust tükrözik. 1903 és 1908 között impresszionista modorban fest.

Fiatal felesége hatására fordult 1908-tól a modernebb művészeti irányzatok felé. Festményei ekkor furcsa, komor kubista képek; dekoratívabbak, mint általában a kubizmus.

Művei: (1912-1914)

• Felvonulás Sevillában:
• Ettanoibl: Tájkép és csoportkép keveréke.
• Forrás: (1912)
• Néger ének: (1913)
• New York: (1913)
• Udnie: (1913)
• Sztártáncosnő és tánciskolája: (1913)
• Emlékezés egy nőre: (1914)

New York

1915-ben New Yorkba költözött, hamarosan Marcel Duchamp is csatlakozott hozzá. Munkáik és provokációik a predadaista művészeti irányzat virágzásához vezettek Amerikában. 1914-től kezdve megjelentek munkáiban a motorok vázlatai, kerék, dugattyú, fogaskerék, ventilátor, cséve. Közel tíz éven keresztül foglalkoztatta ez. Ezek a műszaki életből kölcsönzött motívumok oly módon kerülnek bemutatásra, hogy emlékeztetnek a mérnöki rajzokra, sőt olykor lemásolják azokat.

Picabia nem akarta szentesíteni a technológiai korszerűséget a futuristákhoz közeli szellemben. Épp ellenkezőleg, nevetségessé akarta tenni korának kritikátlan hitét a haladásban és a fejlődésben. A bemutatott gépezetek tervei abszurdak, ezek a gépek semmiféleképpen nem működnek. Picabia mindig határozottan megkérdőjelezte, vagy meghiúsítja ezeket a kvázi sémákat. A képekre gyakran humoros vagy megtévesztő feliratok kerülnek. A művész azonban nem „lóhalálában” és akárhogy készítette el műveit. Azok – a szembetűnően esztétikaellenes szándék ellenére – precíz kézről és szemről árulkodnak.

Alkotásai: (1914–1953)

1914–1920-as évek

• Szerelmi parádé: a gépek iránt kezd el érdeklődni. Az erotikus gép koncepciója hasonlít Duchamp elképzelésére. A gép a szerelem és a nemiség gépiességére utal.
• A földön nagyon ritka: a visszafogott, geometrikus stílus jól illik az amerikai közeghez. Domborműszerű tárgyi elemeket helyez a képre. Főleg fémfestéket használ olajjal keverve. Hengerszegmenst és csövet helyez a képre, melyeket arany és ezüst füsttel von be. Szimmetriája, frontaneitása szakrális jelleget ad a képnek. Egy férfi nemi szervet látunk a herékkel együtt.
• Aprító gép: Egyre geometrikusabb stílusban ábrázol.
• Óra: egy szétszedett óra alkatrészeit tintába mártotta és a papírra nyomtatta. Így az alkotás folyamata gépiessé és személytelenné válik. Picabia Marcel Duchamp hatására kezdett szerkezeteket rajzolni.
• Anya nélkül született lány: (1916–17)
• Vigyázat, frissen mázolva: (1916) ezen a kompozíción a következő szavak láthatók: őrült, líra, kétszersült, pletykafészek. Egyértelmű szexuális jelekkel építi a kompozíciót.
• Kompozíció: (1915–16)
• Mechanikus kompozíció II.: (1919)
• Karburátor gyermek: (1919) a mű elkészítéséhez egy valóságos műszaki rajzot használt. Válaszként szánta Duchamp Nagy üveg c. művére. Elektromos feszültséget keltő gépek ezek.
• Cacodylate eye: más művészekkel együtt készítette. A graffiti-szerű művön sok aláírás van.
• Artur Cravann: Cravann bokszoló és költő volt. 1915-ben csatlakozott New York-ban a dadaista tivornyákhoz, szignálási mániájával vált ismertté. A mexikói-öbölben tűnt el úszás közben, valószínűleg a cápák falták fel.

Picabia 1918-ban Zürich-be ment, nagy hatással volt az ottani társulatra, letargiát hagyott maga után. Tristan Tzarával azonnal megértették egymást, bár ez csak rövid ideig tartott. A Zürichben megrendezett dadaista előadások a Cabaret Voltaire-ben zajlottak. A hely eredetileg egy kávéház volt, vitákat rendeztek itt, innen indult ki a dadaizmus Zürich-ben levő vonulata.

• Elvont Lansanne: (1918)
• Banális költemény: (1918)

A 20-as évek elején talált tárgyakat használt festményein.

• Paul Cezanne, Rembrandt és Pierre-Auguste Renoir portréja: Egy kitömött majmot applikál a képre, ezáltal egy régi művész-hasonlatot éleszt fel: a művész, mint a valóságot utánzó majom.
• Dél: Angol promenád: Ezeket a képeket anti-festményeknek nevezte.

1920-as évektől–1953

A 20-as évek végétől a szürrealistákhoz csatlakozott. Ez ismét rövid ideig tartott. 1923-tól tőlük is eltávolodik. Nem tudja elviselni a mozgalom doktriner jellegét és még kevésbé az okkultizmus iránti érdeklődését.

• Spanyol éjszaka: (1922) A tárgyias képeivel párhuzamban dekoratív alkotásokat is létrehozott. Közhely ez a kép. Ezzel indítja el figuratív korszakát. A kép inkább a dadaizmus szellemét viseli magán, minthogy a szürrealista festészet előhírnöke lenne. Mindkét figurán golyónyomra emlékeztető jelek fedezhetők fel, s a nő alakján két céltábla található: az egyik a szíve helyén, a másik az ágyéka magasságában.

• Szent Szűz: (1920) Egy véletlenül odafröcskölt tintapacát nevezett el Szent Szűznek.
• Beszélgetés: (1922)
• A szárny: (1923)
• Csók: (1925-26)
• Álló férfi: (1926)
• Mellek: (1926)
• Portré: (1926)
• Szörny: (1926–27)
• Három grácia: (1927)
• Misztikus egyszarvú és csók: (1927)
• Mme Picabia portréja: (1927)
• Szent Sebestyén: (1929)
• Szfinx: (1929)
• Egy nőnek: (1930)
• Salome: (1930)
• Két táncos: (1937)
• Barna és szőke: (1941–42)
• A szőke: (1942)
• Ádám és Éva: (1942)
• Nő görög szoborral: (1942–43)
• Nő idollal: (1940–41)
• Nő tükör előtt: (1941–42)
• Nők buldoggal: (1941-42)
• Hátakt: (1940-47)
• Szőke nő pipacsokkal: (1946)
• Argentína császárnője: (1941-42)
• Torero: (1941)
• Francia kánkán: (1944)
• Színházban: (1935)
• Tavasz: (1935)
• Jobb jövőjű festészet: (1945)
• Meghívás: (1945)
• Dingalari: (1946)
• Dolog magamnak: (1946)
• Egy doktor portréja: (1946)
• Véletlen: (1946)
• Cím nélkül: (1945)
• Cím nélkül II.: (1948)
• Cím nélkül III.: (1948)
• Ergo: (1947)
• A megvakulás öröme: (1947)
• Absztrakt kompozíció: (1947)
• Kompozíció: (1947)
• Janon szeme: (1947)
• Kapcsolat erényekkel: (1948)
• A vicc veszélye: (1947–50)
• Niagara: (1947)
• Lemenő generáció: (1948)
• Virágzó fa: (1948)
• Akrobata: (1949)
• Cinizmus és leereszkedés: (1949)
• Csend: (1949)
• Lágy, barbár pontok: (1949)
• Jóindulat: (1950)
• Dupla nap: (1950)
• Egoizmus: (1947–50)
• A föld kerek: (1951)
• Gyere velem oda: (1948)
• Hasis: (1948)
• Hétfő: (1951)

Egészen 1953-ban bekövetkezett haláláig nem hagyott fel – jellemzően dadaista szellemben – a hivatalos avantgárd csoportokkal való szembenállással.

További információk

• Picabia válogatott festményei
• Artcyclopedia